Helyreállítják a hunok fővárosát 2004. április 20. (Múlt-Kor történelmi portál) Tongwan az egyetlen hun főváros, amely épségben maradt ránk. Kínai régészek elhatározták: nemcsak a teljes várost, hanem annak természeti környezetét is helyreállítják - beleértve a sivatag erdősítését. Meggyőződésük továbbá, hogy a rejtélyes körülmények között felszívódott hunok utódai a magyarok - állítólag ezt bizonyítják ortodox keleti hitünk sámánisztikus vonásai, papírvagdosó szenvedélyünk, és híres fúvóshangszerünk, a suona. A Dahszia (Daxia) hun királyság fővárosa, Tongwan, több mint ezer évig a sivatag homokja alatt pihent. Az ősi város, melyet Helianbobo hun vezér épített 419-ben, ma Kína Sanhszi (Shaanxi) tartományában van. A romos Tongwan még ma is tanúskodik arról a jólétről, amit valaha a nomád hunok a mai Kína északi határain élveztek. A kis híján 20 000 négyzetkilométeres Tongwan az Ordos-fennsík déli határán fekszik, a Mongol Autonóm Körzetben. A város egy kelet-nyugati tengelyen rendeződik el, és három részre tagolódik: a külső városra, a belső városra és a palotavárosra. A külső város az egyszerű emberek lakóhelye volt. A kormányhivatalok és a nemesek rezidenciái a külső városban kaptak helyet. A palotaváros pedig a császári város "legbelsőbb szentélye" volt, hiszen itt élt maga Helianbobo. A történészek szerint 431 körül Tongwanban és környékén mintegy 40 000 hun nomád és han pásztor élt. 984-re azonban a város elnéptelenedett, majd teljesen betemette a sivatag. A várost 1996-ban helyezték magas szintű állami védettség alá. "A felújítási munkák részeként restauráltuk a Yongan-tornyot, ahonnan Helianbobo a katonai parádékat nézte. A felújítás következő szakaszában a város
délnyugati részén lévő, 31 méter magas kilátótornyot fogjuk restaurálni" - nyilatkozta Gao Zhan, a Tongwan Város Műemlékvédelmi Hivatalának vezetője a China.orgnak. Ezek a tornyok jelképezik a helyreállítási munkák megkezdését. A próba-helyreállításokat régészeti feltárások alapján végzik, és arra készülnek, hogy helyreállítják a városfalat és a város számos épületét is. Többszöri próbálkozás után sikerült az eredetiekhez hasonló téglákat égetni. A világos színű, 36 x 20 x 12 centiméteres téglákat fehér agyagból vetették, és homokkal és mésszel erősítették meg. A téglákat a Yongan-torony stabilizálására használták. "Tongwant a terep adottságait követve építették, ezért a város északnyugat felé emelkedik, délkelet felé lejt. Ez a tájolás védettséget adott a hűvös téli szél ellen is. Az északon futó folyó vizét pedig - csatornákon át vezetve - könnyen lehetett a város vízellátására, vagy akár a várárok feltöltésére használni" - mondta Dai Yingxin régész, aki évek óta folytat a helyszínen terepkutatást és ásatásokat. "A városfalat rétegekben emelték. Homokot, fehér agyagot, ragacsos rizskását és oltott mészt kevertek össze, majd a rétegeket egymásra döngölték. A nyugati részen a fal 16-30 centiméter vastag. Az ilyen technikával készült földerődítmény erőssége akár a kőfalak szilárdságával is felvette a versenyt" - állítja Dan. Tongwan akár a hun szívósság jelképének is tekinthető, egy olyan kegyetlen vidéken, mint a sivatag" - mondta Hou Yongjian, a Sanhszi Egyetemprofesszora. "A várost a sivatagnak egy olyan pontján alapították, ahol megfelelő édesvízlelőhely állt rendelkezésre. Az állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozó vidékek találkozásánál fekvő Tongwan felemelkedése és bukása azt is példázza, hogy az emberi tevékenység hogyan befolyásolta az érzékeny ökológiai egyensúlyt." Tongwan városának nem csak az épített értékeit akarják helyreállítani, hanem természeti környezetét is. Ezért a Sanhszi Egyetem és a Loess-fennsíki Erdőtelepítés Japán Egyesülete közös programot indított a terület újrafásításáért. Két évnyi terepmunka és előtanulmányozás után 2002 tavaszán kezdték meg egy erdőtelepítési központ létrehozását az egykori város területén. A munka menetét és céljait a tavaly szeptemberben tartott, első Tongwan Város Helyreállításáért Nemzetközi Fórumon határozták meg.
"Az utóbbi években - részben állandó, részben vándorló dűnéken - megindult a fatelepítés az egykor kopár sivatagi tájon. A természeti környezet fejlesztésével egyre több látogatót tudunk majd a helyszínre csábítani, akik előtt feltárulhat Tongwan ökológiai, földrajzi, régészeti és néprajzi értéke" - nyilatkozta Zhu Shiguang, az Ősi Fővárosok Kínai Társaságának elnöke. A Társaság aktív résztvevője Tongwan újraerdősítésének. Légifelvételek és próbaásatások bizonyítják, hogy Tongwan összességében és egyes díszítőelemeiben is különbözik a Középső Síkságnak (a feudális Kínának a Sárga-folyó középső és alsó szakasza mentén elhelyezkedő, fő területeinek) a tipikus fővárosaitól. "Tongwan egyedi építészeti motívumai hazai és külföldi kutatók figyelmét is magukra vonták" - mondta Xing Fulai, a Saanxi Régészeti Intézet munkatársa, az északi és déli dinasztiák (a 386-589 közötti kor) szakértője. "A helyhatóság szeretné elérni, hogy a terület váljon hivatalosan is a világörökség részévé. Már elkészült Tongwan helyreállításának programja, és teljes gőzzel folyik a kutatómunka, mely arra ad majd választ, hogyan lehet a legjobban konzerválni a hely régészeti értékeit" - mondta Xing. "Tongwan az egyetlen hun főváros, amely épségben maradt ránk. Megőrzésével és kutatásával talán arra a kérdésre is választ kapunk, miért tűnt el ez a hatalmas, nomád nép oly hirtelen, kb. 1000 évvel ezelőtt." A kínai hírportál Tongwan ismertetése után érdekes eszmefuttatásba kezd a hunok későbbi sorsáról. "Ha valaki megáll Tongwan városában, és körültekint, szinte adódik a kérdés: hová az ördögbe tűntek ezek a nomád harcosok, akik majd' egy évezreden át nyargalásztak Ázsia- és Európa-szerte, és uralmuk alatt tartották a mai Kína jelentős részét?" - olvasható a cikkben Történelmi ismereteink szerint - folytatja a China.org - ez az erős, bátor nép folyamatos csatározások közepette a mai Kína északkeleti és északnyugati vidékei felé vándorolt az i. e. 3. századtól az i. sz. 5. századig. Jelenlétükkel nem csak a Selyemút kereskedelmi forgalmát veszélyeztették, de komolyan fenyegették az ország belsejének erős, feudális országait is.
A Csin-dinasztia első császára az ország egyesítése után birodalmi katonasággal vette űzőbe a hunokat, majd felépíttette a csodálatos kínai Nagy Falat. A rákövetkező években a kínai dinasztiák közötti kapcsolat egyre erősödött, a hunok egy része pedig beolvadt a hanok közé. Mások Közép- Ázsiába vándoroltak, de voltak, akik eljutottak egészen Európáig is. A 6. századra a hunok megszűntek önálló népnek lenni, csoportjaik más népekbe olvadtak be. "A három-négyszáz éven át tartó, folyamatos háborúskodás után a hunokat külső és belső feszültségek is gyengítették. Rabszolgaságra alapuló birodalmuk végül elbukott" - mondta Zhou professzor. "A vereséget szenvedett hunok 89 és 91 között észek felé, a Don és a Volga völgyei felé indultak" - mondta Lin Gan professzor, a Belső-Mongóliai Egyetem munkatársa. "A gótokat követve a hunok is eljutottak Róma falai alá. Az 5. században az Attila vezette hunok a Duna partján alapítottak birodalmat, s ez a birodalom igen nagy jelentőségű volt az európai történelemben" - idézi a kínai újság Lin professzort. Attila királysága kérészéletűnek bizonyult ugyan, mégis sok hun maradt Európában. Ma a kutatók között általános vélemény, hogy a magyarok a hunok leszármazottai" - állítja Wang Shiping, a Sui és a Tang dinasztiák szakértője, a Sanhszi Történeti Múzeum munkatársa. Wang egy számunkra meglepő megállapítással támasztja alá elméletét: szerinte "a magyarok általában véve nem hasonlítanak a többi európaira". Véleményét azonban megerősíti Qi Sihe, a Pekingi Egyetem történésze, és a kínai újságnak nyilatkozó egykori magyar nagykövet, Juhász Ottó is. "Sőt," - folytatja Sihe - "sok magyar népdal hasonlít a Sanhszi északi részén és Belső- Mongóliában énekelt dallamokhoz. De a múlt emlékei a magyarok vallásos életében is megmutatkoznak. Bár a magyarok általában hűségesek a keleti ortodox egyházhoz, sok olyan sámánisztikus szokást is gyakorolnak, melyek a Kína északi részén élő, szibériai nomád népektől erednek." "A magyaroknál a suona fúvóshangszer és a papírkivágás művészete is emlékeztet a Sanhszi északi részén megfigyelhető szokásokra. Még a szavak utolsó szótagjának kiejtése nagyon hasonlít az észak-sanhszi dialektusra" - folytatja a nálunk eddig ismeretlen hasonlóságok sorolását Gao Jianqun, a Kínában állítólag jól ismert író, Az utolsó hun című regény szerzője. Jianqun szerint továbbá "sok magyar kutató vallja, hogy Magyarország megalapítása szoros összefüggésbe hozható a hunok leszármazottaival."
"Bár a hunok önálló népként megszűntek létezni, kulturális szokásaik nem tűntek el nyomtalanul" - mondja Zhang Mingqia, a Sanhszi Történeti múzeum munkatársa. "Népdalaik például nagyban gazdagították a mongol népzenét. A hunok kedvelt hangszerén, a nádsípon (huija) ma is játszanak Kína belsőmongóliai tartományában, de Mongóliában és Oroszországban is" - zárul a kínai online napilap cikke.