A mellérendelő szemléleti mód

A mellérendelő szemléleti mód 1. dia A magyar műveltség keleti kapcsolatai Cser Ferenc Queanbeyan, Ausztrália e-mail: cserenc@netscape.net Kivonat Lükő Gábor A magyar lélek formái c. 1942-ben kiadott munkájában a magyar népi alkotásokat alapvetően mellérendelő jellegűnek méltatta. Gordon Childe Az Árják c. 1926-ban kiadott könyvében az indoeurópaiak sikerét nyelvük alárendelő szemléletével indokolta. A jelen munkában bemutatom a két szemléleti mód lényegét, meghatározom a történeti hátterüket és kimutatom, hogy a magyar műveltséget jellemző mellérendelés az emberiség ősi szemléleti módja. Ez az ősi szemléleti mód a jelenkori Európában jellegzetesen magyar, ám Ázsia több műveltségének az ősi formáját is ez jellemezte és ott még ma is él. A közös szemléleti mód azonban nem jelent sem embertani, sem műveltségi származást, ez csupán a hasonló életkörülményekre adott hasonló emberi válaszként értelmezhető. Bevezetés Az ember közösségi lény. Az együtt élő, és következésképpen, együtt tevékenykedő emberek alapvetően két féle viszonyban lehetnek egymással szemben. Az egyik ilyen viszony az, amikor az egyik személy a másiknak alárendelt szerepet tölt be, azaz a másikhoz nem egyenértékű módon kapcsolódik. Ebben a viszonyban az egyik ember helyzete mindig magasabb, parancsnokibb, míg a másiké mindig alacsonyabb, végrehajtóbb. Ez azt jelenti, hogy a kettőjük viszonya egy irányban függő. Van a főnök, az uraság, a parancsnok, aki a másikat utasíthatja, és van a másik, a beosztott, a szolga, a végrehajtó, aki a felette lévő utasításának megfelelően cselekszik. Ez a viszony ma általánosan ismert, szinte valamennyi szervezet gyakorlatilag ennek szellemében, ú.n. archiusan épül fel. Ezt jelképezi egy talpára állított piramis, ahol az utasítás menete felülről lefelé halad. Az alsóbb színt a felsőnek alá van rendelve. Beöthy 1 éppen ezzel határozza meg a társadalmat. Szerinte társadalom főnök nélkül nem létezhet. Nem érti az ausztrál bennszülöttek társadalmát, ahol a főnökség alapvetően hiányzik és éppen ezért primitív hordává degradálja őket. Itt semmi gond, ezt a viszonyt mindenki ismeri és általában el is ismeri. Ennek ellentéte a mellérendelő viszony. Ebben a kapcsolatban a két személy közül egyik sincs a másiknak alárendelve, hanem tevékenységük egyenértékű (vagy ilyen értelmű) kapcsolatot tételez fel. Az alárendelő rendszerben is számtalanszor megfigyelhető ez a viszony, amikor az azonos szinten tevékenykedőket mérjük egymáshoz. A két egymásmellé rendelt személy tevékenységét ilyenkor egy közös, a fölöttük lévő rendszer-színt valamelyik eleme hangolja össze. Ez a kapcsolat is jól ismert és úgyszintén elismert. Van azonban a mellérendelő viszonynak egy egyedülálló esete is, amikor a két egyenértékűnek föltételezett személyt nem köti össze egy felettes harmadik. A kérdés ilyenkor az, hogy tudnak-e együttműködni? Létezhet-e egy ilyen viszony tartósan? Létezhet-e egy társadalom, ahol annak tagjai egyenértékűek, ahol nincs kiemelt főnökség? Sokan ahogy láthattuk Beöthy is a kérdésre egyértelmű nemmel válaszolnak, mondván, hogy egy összefogó, koordináló harmadik híjával a két személy kapcsolata anarchikussá (rendetlenné, össze- 1 Beöthy (1878), pp.: 27-140, ill. Beöthy (1882), pp.: 154-174. 1

visszává) válik. Ez azt jelenti, hogy felborul egy fajta rend és ennek eredménye akármiféle káosz. A kérdés azonban az, hogy ez igaz-e? A válaszom egyértelműen az, hogy ez nem igaz. A mai társadalmi élet számos jelenségét fel tudom hozni arra utaló példának, hogy egymás mellé rendelt emberek közös tevékenységükben anélkül is eredményesek, hogy viszonyukban az egyik, vagy a másik megkülönböztetetten felsőbbrendű lenne, magasabb rendű szerepkört töltene be. A legkiválóbb példák erre a kis zenekarok. Ezeknél ugyan gyakran van egy személy, aki az egésznek a motorja, de ugyanilyen gyakran van az is, hogy a zene pusztán a zenészek együttműködése alapján áll össze és ilyenkor maga a végtermék, a muzsika adja az összehangoláshoz szükséges ütemet. Az összhangot közvetítő személy nem főnök, hanem a közösségből kiemelkedő, azokkal egyenértékű személy, azaz vezér. Hasonlót tapasztalhatunk társadalmi méretekben az ausztráliai bennszülötteknél, ahol ez a mód évezredekig működött. Nem volt a földjük tulajdon, nem voltak háborúik, nem ölték halomra egymást, hanem azonos területen osztozkodva békésen megfértek egymással, együttműködtek. Ez a mellérendelő emberi viszony. Lükő Gábor könyvében a magyar műveltséget is mellérendelő jellegűnek mutatta be. Ezt olvashatjuk: Két különböző szempontot érvényesítenek egy időben a magyar alkotások a mellérendelés értelmében. 2 A magyar művész a közeli dolgokat lenyomta a látóhatár alá, a távoliakat meg fölébe emelte és felrajzolta az égre. A tér, ill. a sík ilyenforma kitöltése is a keleti ember mellérendelő észjárásából következik. 3. Munkájában Lükő ezt számos példával alá is támasztotta. Zétényi Zsolt idézi Kocsis Istvánt 4, aki így ír: Ne feledjük: a régi korokban azért volt sok a törvénytisztelő ember, mert a Szent Korona-tan nem az alattvalói tudatot, hanem a Szentkorona-tagság közjogi fogalma meghatározta felelősségérzetet, valamint az egyenrangúság és a méltóságteljes magatartás kultuszát erősítette; mert az országlakosi magatartásban a mellérendelés és nem az alárendelés elvének az érvényesülését segítette elő 5. (A kiemelések tőlem). A mellérendelés a magyar nyelvben, a népművészetben, a tágabb értelemben vett társadalompolitikai felfogásban és gyakorlatban egyaránt felismerhető. Ugyanakkor Gordon Childe Az árják című könyvében az akkoriban még közös tőről eredeztetett indoeurópai műveltségek sikerét azok nyelvének alárendelő jellegében látta 6. A mellérendelő jellegű magyar műveltség igazolható módon legalább egy évezrede a vele ellentétes szemléletű környezetben él. Vizsgáljuk meg részletesebben, hogy mit is takar ez a két egymásnak ellentmondó fogalom, és hogyan kapcsolódik a magyar műveltség mellérendelő szemlélete a keleti műveltségekéhez. A mellérendelés és az alárendelés Hogy a kérdést megközelítsük, vegyük mindenekelőtt vizsgálat alá a családot. Milyen ott az emberi viszony? Természetesen bonyolult, ahol a gyermek/szülő viszony az idő nagy részében alárendelő jellegű, de ez mégis sokkal inkább vezéri és nem főnöki. A szülők egy- 2 Lükő (1942), p.: 194. 3 Lükő (1942), p.: 189. 4 Zétényi (1997), p.: 17. 5 Kocsis (1996), p.: 288. 6 Childe (1926), p.: 4. 2

máshoz való viszonya azonban nem föltétlenül alá- ill. fölé rendelő! Még akkor sem, ha tudomásul vesszük, hogy a két szerepkör, az anyai és az apai nem azonos. Két egymástól eltérő minőséggel találkozunk itt és még sem szükséges azokat egymással szembeállítva, egymásra vonatkoztatott értékkategóriává alakítanunk. Miről is van tulajdonképpen szó? Jobban megérthető a viszony, ha visszatekintünk az állatvilágba, ott is a madarakéba. Jól tudott, hogy a madaraknál nagyon gyakran a nőstény, a tojó szürke, színtelen, miközben a hím, a kakas meg színes, tarka. Beke Kata 7 a Mert az ember kétnemű c. remek könyvecskéjében a Színes tollak, színvak férfiak c. fejezetében foglalkozott ezzel a kérdéssel. A madaraknál ez a színmegosztás, ugyanis, nem a véletlen műve. Szorosan kapcsolódik a két fél eltérő biológiai szerepköréhez. Ugyanis a hím és a nőstény szerepköre nem csak a tojás kikeltésében különbözik, hanem az utódok, a csibék fölnevelésében is. Hogy ez sikeres legyen, ahhoz a madárcsaládnak valamiféle védelemmel kell rendelkeznie. Egyikük feladata a fészek és a mozgásképtelen utódok védelme, a másiké pedig az, hogy az esetleges támadót (ragadozót) a fészektől elvezesse. Az első feladat rejtezkedést és nagy fokú taktikai készséget igényel, mert neki akkor kell cselekednie, ha a ragadozó váratlanul mégis a fészeknél terem. A másiknak meg figyelemfelkeltőnek kell lennie, a fészektől távolra kell elvezetnie a ragadozót - esetleg úgy, mintha magát kínálná prédául -, és amikor már kellő távolra jutottak a kritikus helytől, akkor kell gondoskodnia a saját életének védelméről. A hím tehát színes és stratéga, a tojó meg szürke, vagy a környezetével harmonizáló színű, és taktikus. Melyik van a másiknak alárendelve, hiszen itt összehangoló, parancsnoki harmadikat nem találunk? Egyik sem. A két szerepkör a család védelme és fönntartása szempontjai szerint egyenértékű, a két szülő egymás mellé rendelt. Ezt fejezi ki a magyar nyelv is a feleség és férj szóval, amit azonnal értékelni tudunk, ha tudjuk, hogy pl. az angol a férj fogalmát gazda fogalomból eredezteti. A férj a nő gazdája! A nő meg a tulajdona. A két féle alapvető emberi viszony két féle szemléleti mód eredménye. Az alárendelő szemléleti módú társadalmakban az emberi viszonyok de filozófiai értelemben véve általában a viszonyok, események, jelenségek, minőségek egymásnak alá vannak rendelve. A filozófiában a metafizikus vizsgálati módszer lényegét tekintve alárendelő szemléleti vizsgálati módszer. A jelenségek abban a szemléletben, időben és logikailag egyaránt szigorúan egymást követőek, az ok meghatározza az okozatot és az okozat sohasem hat vissza az okra. Kölcsönhatás nem lehetséges. Társadalmi méretekben a két szemlélet közötti különbség meghatározó és jelentős. Az alárendelő szemlélet manapság állandóan és mindenütt a szemünk előtt van: a királyokról regélnek, a hősöket dicsőítik, a származást számon tartják és regékben, mondákban, legendákban rögzítik, adják szájról szájra, vagy vésik kőbe, égetik agyagba. A mellérendelő szemlélet ellenben rejtőzik, és gyakran az alárendelő tengerben meg sem látszik. Fönnmaradásának egyetlen záloga az, hogy valami olyasmit tud, amit az alárendelő környezet esetleg nem, és ezért szükség van rá. Ilyen tudás lehetett, pl. a fémművesség, a fémek előállításának, tisztításának edzésének a titkai. Fémeket előállító, fémeket feldolgozó és abból eszközöket még ha, fegyvereket is! kovácsoló társadalomban nincs szükség az alárendelésre, fönntarthatják a mellérendelő szemléletet. Ezért az ilyen társadalom csak a termékei alapján látszik meg. Az alárendelő krónikákban, legendákban, mondákban nem név szerint említik őket mert isteneik hiányában legendás nevük sincs hanem, mint mesterek jelennek meg. Sokszor idegen országok mesterei, idegen országok tudásával, idegen és névtelen királyok alá rendeltként. Vagy esetleg törpékként, mint Andersen meséjében, a Hófehérkében. Általában kijelenthetjük, hogy a mai európai kultúra meghatározó szemléleti módja alárendelő jellegű. Ebben a szemléleti módban bármely nem egyforma jelenségnél azonnal jelentkezik az az igény, hogy melyik az elsődleges, az eredendő és melyik a másodlagos, azaz a 7 Beke Kata könyve nincs most a kezembe, a könyvészeti adatait nem tudom megadni. 3

származtatott. Ez időbeli, vagy logikai elsődlegességet egyaránt jelenthet. Ámde mindenképpen értékítéletet fejez ki: az elsődleges az értékesebb. A finnugor elmélet szerint, pl. a magyar a másodlagos, míg minden más vele szemben elsődleges. Jellegzetesen alárendelő szemlélet ez és egyáltalán nem a magyar vonatkozási alapokról indíttatva. Ha egy kultúra hitvilágát vizsgálják, és pl. abban a kultúrában nem találják meg az isteneket, akkor kijelentik, hogy az a kultúra elmaradott, mert még nem jutott el az Isten fogalmának megértéséhez ahogy ezt, pl. Ipolyi Arnold könyve bevezető soraiban 8 olvashatjuk. Mindenképen elsődlegesnek, magasabb rendűnek, következésképen értékesebbnek vélik azt a rendszert, gondolat- és eszmevilágot, amit magukénak vallanak, amit hisznek. A mellérendelő szemléleti módban azonban ezek a különbségek nem jelentenek értékbeli különbséget, az ok és az okozat sincsenek egymással mereven szembeállítva, és a kölcsönhatás pedig elfogadott. Filozófiai értelemben ez a dialektikus vizsgálati módnak felel meg. A tévedések és esetleg helytelen ítéletek megelőzés végett engedtessék meg, hogy megjegyezzem: a marxizmust ugyan dialektikus materializmusnak tekintik, de nem azért kell elvetni azt az eszmerendszert, mert dialektikusnak vélte magát! Az alárendelő szemléleti mód következményeit világosan látjuk, azok mindenki előtt ismeretesek. Ez jellemzi pl. a római katolikus egyházat és működését, de általában a királyságokra is ez a jellemző. A királyok ugyanis az istenüknek van alárendelve, vagy egyenesen attól származnak, a halandók meg neki vannak alárendelve. Számukra a király gyakran megközelíthetetlen, isteni figura. Erre legkiválóbb példát az egyiptomi fáraók szolgáltatják, ahol is a fáraóbeavató szertartás éppen azt jelentette, hogy a fáraót az istenség fiává, az emberek fölött álló félistenné kenték fel 9. Az Isten Fia fogalom innen eredeztethető. Ezzel szemben a mellérendelő szemlélet nem teremt magának felsőbbrendű személyiségeket, akiket imádni, akiktől félni kell. Kevert társadalomban, pl. ha tisztelni kell az uraság istenét, hát meghajtjuk a térdünket, a fejünket, és nem nyugtalanítjuk az istenétől félő uraságot ennek megtagadásával. Így arra sem serkentjük, hogy erre erővel vegyen rá minket. Ez pedig életet jelenhet. Megtehetjük bátran, mert nem kell attól tartanunk, hogy a mi saját istenségünk ezért megbüntet minket. Erre a magyar műveltséget jellemző többet ésszel, mint erővel jellegű válaszra a már idézett Koronatan az egyik legkiválóbb példa. Amikorra az egész környezetben már a hűbérúr-rendszer volt a meghatározó, akkor egyetlen nép sem engedhette meg magának azt, hogy ne legyen az országának tulajdonosa. A magyar műveltség ezt a kérdést már a XI. század végétől fölismerhetően a koronatan megteremtésével kerülte meg 10. Létrehozott egy szakrális tárgyat, amit személyiségjegyekkel látott el és az országot annak birtokába helyezte. Ezzel alakilag egy felsőbbrendű, vagy olyannak elfogadható lényt teremtett, annak tartalmi jegyei nélkül. A tan ugyan a királyt a Korona alá rendelte, de az ország lakosságát nem a király alá, hanem ugyancsak a korona alá, a Koronának a királlyal egyenértékű alkotórészeként határozta meg. Nálunk a király nem lett az ország birtokosa, hanem az ország népével egyetemben a Korona alárendeltje maradt. Embert törvényesen nem birtokolt ember egészen Werbőczi koráig, amikor a tant a hűbéri felfogásnak megfelelően átdolgozták. Ámde ezt követően egészen Mária Terézia koráig sem vált az Európában akkorra már szinte kizárólagos hűbéri rend a magyarság körében általánossá. A Koronatan kifejezetten mellérendelő szemléletet képvisel, a vele párhuzamosan európaszerte uralkodó feudális rend pedig alárendelőt. A másik ember egyenértékű elfogadása előmozdítja a tanulás, a tanítás hatékonyságát is. Minthogy nem teremt született előkelőket, a társadalmi emlékezést nem az előkelők története, származási vonala, hősi tettei, hanem a társadalmi élet belső kérdésköre foglalja le. Nem hősi legendák születnek, hanem tanító mesék, történetek, versek, dalok. Álljon itt összeha- 8 Ipolyi (1853), pp.: 39-41. 9 Lásd pl. Osman (1993), p.: 152, vagy Knight (1997), p.: 155. 10 Lásd részletesebben Cser (2000), pp.: 79, 181, ill. Zétényi (1999), pp.: 17. 4

sonlító példaként a mellérendelő szemléletű Mindent látó királylány 11 és az annak megfelelő alárendelő szemléletű görög mítosz, a Csodálatos Atalanta 12. Mindkét történet lényege az, hogy egy leány férjet keres, és ennek érdekében próbatételre szólítja fel a fiúkat. A fiúk meg feleségnek akarják a lányt megnyerni, és ezért a meghirdetett próbának alá kell magukat vetni. A mellérendelő szemléletben a cselekvő személyek azonosságának, minőségének nincs jelentősége, ezért nem is nevezik meg őket. Csak királylány és kondásfiú a megjelölés. Az alárendelő szemléletben a leány neve (adott esetben Atalanta, aki egyébként valójában nem is akar férjet, mert egy jóslat szerint miatta állattá változik) és az isteni származási rendje egyaránt a történet lényegéhez tartozik. Ugyanez vonatkozik a fiúra is (a görög legenda világban Melanion, Ovidiusnál pedig Hippomenes), akinek a származása és a hősies múltja ugyancsak rendkívül fontos, jóllehet, Atalantáéval szemben kisebb értékű, alárendeltebb. Mindkét történetben a fiúnak segítségre van szüksége ahhoz, hogy a feltételeknek megfeleljen. A mellérendelő szemléletben a fiú azáltal szerzi meg a segítőket, hogy az odavezető útján nekik segít, velük szemben emberséges és jó. Önmagától ad. Az alárendelő szemléletben pedig az istenség (a görög regében Afrodité, Ovidiusnál meg Vénusz) kegyeit kell megnyernie, ami viszont valamiféle rítus maradéktalan végrehajtásával érhető el. A próbatétel sikerének a mellérendelő szemléletben az a feltétele, hogy a fiú mennyire értelmes, ügyes, leleményes, mennyire tud együttműködni, azaz hogy önmaga mennyire jó. Elrejtőzni másként nagyon nehéz. Ezzel szemben az alárendelő szemléletben le kell győznie a másikat, fölébe kell kerekednie. Minthogy ez természetes körülmények között nem megy, nem a saját ügyességét, erejét, gyorsaságát fokozza, hanem a másik gyengeségét használja ki: elédobja az istenségtől kapott aranyalmát, mire a versenytárs megáll és a fiú így jut előnyhöz. A próbatétel sikere a mellérendelő szemléletben nem megalázó, mert nem győzi le a másikat. A záró aktus is az, hogy te az enyém, én a tied. Ezzel szemben a görög történetben a fiú legyőzi a nőt, és azt követően az ura és parancsolója lesz. Az már csak a csattanó vége, hogy amikor egybekelnek, azzal meg éppen Zeusz (Ovidiusnál Cybele) haragját váltják ki, aki aztán állattá változtatja őket. 2. dia A mellérendelés eredete Ha összehasonlítjuk a két történetet, szinte lehetetlen kikerülni azt a gondolatot, hogy összefüggnek. Melyik az elsődleges és melyik a származtatott? teszi fel az alárendelő szemlélet ilyenkor a kérdést. A mindent látó királylány erkölcsi mondanivalója, kereksége, logikus összefüggései egyszerűen nem teszik lehetővé, hogy a királyi regekört tegyük elsődlegessé, és abból származtassuk a mesét. Fordított eredeztetés azonban nagyon is valószínűnek tűnik. A mellérendelő szemléletű történet szolgálhatott az alárendelő történet alapjául, az lehetett az elsődleges ha már alárendelő szemlélettel kívánjuk a kérdést elemezni. Az alapműveltségre rátelepedő uralkodó (görög) réteg átvehette az alattuk lévők (pelagéz) történetét és átalakíthatta át a saját igénye szerint. A magyarban az alaptörténetet tisztelhetjük. Ma azt tapasztaljuk, hogy az alárendelő szemlélet az uralkodó az emberi kapcsolatokban. Fölmerül a kérdés: melyik az eredeti emberi szemléleti mód? Hol találkozunk az emberiség őstörténetében az alá- és a mellérendeléssel a legkorábban? Föntebb már a mellérendelő értelmű magyar népmesét véltük alapvetőnek. Távolabbi múltat tekintve legalább a jégkorszakok végéig vissza kell nyúlnunk, hogy az emberi műveltségek felfogását vizsgálhassuk. Ekkoriban ugyanis már megjelennek azok a tárgyak, sírmellékletek, szobrok, emberi ábrázolási módok, sziklarajzok, vésetek, amiknek az alapján a szemléleti módra, esetleg hitvilágra már következtethetünk. 11 Kovács (1994), pp.: 102, Zöld Péter, Gál Istvánné meséjében, ill. Aszódi (1962), pp.: 104-110. 12 Grimal (1965), p.: 152, de lásd Ovidius feldolgozásában is, Grant (1995), pp.: 343-5, 392. 5

3. dia 1. Ábra Európa műveltségei a középső- és az átmeneti kőkorszakban 13. Az 1. Ábra a Würm jégkorszak végén Európában fellelhető emberi műveltségek elhelyezkedését és mozgását szemlélteti. A jégkorszak fölmelegedését megelőző időszakban Európa zömmel jég alatt volt. Emberi műveltségek a jeges szakaszoktól délre, már a tundra területeken is éltek. Két féle alapműveltséget találhattunk meg ebben az időszakban: a Kaukázus idillikus édenkertjéből, a melegövi környezetből (5) nyugat felé szétáramló (8) gravetti emberét, valamint a hidegöviekét, azaz az aurignaci műveltségét (1) és a jégkorszakot jellemző hideg klíma emberét (2-4). Az új kőkorszak idejére ugyanis három foltban megmaradt a hagyományos mousteri műveltség nyoma is: a Pireneusok lábánál és a Közép-hegységben a Chatelperoni (2), a Pó völgyében az Uluzzi (3) és a Kárpát-medencében a Szeleta (4). A hideg időszakban az eredetileg melegövi ember is kényszerű módon a hidegövben élt, és pl. éppen a Kárpát-medencében tért át a hagyományos mamutvadászatról a szarvaséra, mert az addigi fő tápláléka ekkor pusztult ki végleg. Bármelyik nagyállat is volt a kor emberének tápláléka, annak elejtése nem lehetett egyéni teljesítmény, ahhoz közös tevékenységre volt szükség. Már pedig ez a fajta közös tevékenység igényli a szoros emberi együttműködést, azaz föltehetően, ezzel együtt a mellérendelő szemléletet. Létfeltétel itt az együttműködés! Ebben az életformában nem jelenik meg élelmiszer többlet sem, az embereket az életkörülmények, az időjárás szigora egymás mellé rendeli. Ez látszik a kor emberének az alkotásaiban. Nem találkozunk ebből a korból származó istenséggel, a korabeli embert ábrázoló szobrocskákon (pl. a Villendorfi és a Dolni Vestonicei Vénusz 14 ) a termékenység tisztelete látszik, nem pedig valamiféle megszemélyesített fogalom. A szobrocskákra ugyanis a nőiesség eltúlzott ábrázolásán felül az arc teljes hiánya a jellemző. A sírok egyenértékűek, semmi nyoma sincs alárendeltségnek, származásbeli emberi megkülönböztetésnek. Ugyanakkor viszont találkozunk annak a jelével, hogy ennek az embernek erkölcse volt. Erre bizonyítékként szolgál a Shanidar barlangi lelet 15, ahol egy neandervölgyi ősember csontvázán láthatóan, jobb karjának a születéskori sérülését amputálás- 13 Cser (2000), p.: 131. 14 Rudgley (1999), XXI. Táblakép és p.: 153. 15 Solecki (1971), pp.: 195-196., Roux (1992), p.: 38, Rudgley (1999), pp.: 216-217. 6

sal gyógyították meg, majd egy újabb baleset miatti mozgásképtelenség következett be, amit követően a férfi még több évet megélt, mígnem egy szikla agyonütötte. A társadalmi segítséget, amivel ez az ember túlélte a nyomorékságát kiegészítik egy másik ember sírjában talált temetési szertartás jelei (frissen szedett virágok pollenjei a sírjában 16 ). A pollen csoportokban található, és a virágok általában a későbbi társadalmak által is ismert és használt gyógynövényekből valók voltak. Köztük az Ephedra, aminek kivonata amphetamin típusú kábítószerként ismert (ephedrin). A neandervölgyi ember kultikus temetkezéséről a Shanidar barlangon túlmenően is több adat van, pl. az üzbegisztáni Teshik-Tas barlang 17, de eltemetett neandervölgyi emberekről tudósít Gáboriné 18 is a Subalyuk műveltség területéről, a Würm első lehűlési időszakából. Ugyancsak a neandervölgyi ember társadalmi életére hivatkozik Gábori is, amikor ismerteti egy gyermek sírját, a benne talált kőszáli kecskeszarvakkal és ő is megjegyzi, hogy etikája volt 19! Ausztrália mai lakóinak az élete egy több évtízezres, folyamatos műveltség folytatása. A hagyományos társadalmi életük a fenti megállapításokat alátámasztja 20. A neandervölgyi embernek tehát már volt etikája 21, ami a modern emberről még sokkal később sem föltétlenül és általános érvénnyel mondható el! A korabeli sírmellékletekből egy valami azonban határozottan látszik: a kor embere hitt a lélek halhatatlanságában, hiszen az eltemetett ember mellé valamiféle halál utáni, azaz túlvilági életre utaló tárgyakat helyezett. A mellérendelő szemléleti módot ezért nem csak logikailag következtethetjük ki ókorszaki őseinknél, hanem a tárgyi leletek is meglehetősen egyértelműen erre utalnak. Ez az ősi emberi szemléleti mód. 4. dia Az alárendelés eredete Az alárendelő szemléleti mód legkorábbi megjelenése a Fekete-tenger medencéjének feltöltődését követő időszakra tehető. A j.e. 8. évezred közepén a Volga-menti sztyeppei állattenyésztő műveltség egyik sírjában a feltáró régészek egy gyerek csontjai mellett emberölésre alkalmas kőkést találtak, mindamellett a gyereket feltűnő pompával temették el. Ezt nem érdemelhette ki a saját tettei alapján, ebből a sírból már a származás megkülönböztető tisztelete köszön vissza. A 2. Ábra a Würm jégkorszak zárójelenete idején és azt követő időszakban Európában kimutatható műveltségeket foglalja össze. Ez a korszak a j.e. 7500 év környékét jelenti. Ekkor a második Dryast követő felmelegedéskor a kanadai jégtömb megroppant és a világóceánokba hatalmas mennyiségű víz áramlott be, azok szintjét mintegy 5 méterrel megemelve. A sekélytengerek partján ez a víz özönvizeket okozott, a Tigris és Eufrátesz torkolatánál lévő települések is víz alá kerültek 22. Az ábrán látható jelek a következőket jelentik: 1. földművelés JE 8700-8500 között. 2. Vinča műveltség, 3. Lengyel műveltség, 4. szalagdíszes kerámia műveltség pereme, egyben a földművelés határa JE 7500-ban, 5. Tisza műveltség, 6. Boian műveltség, 7.Karanovó műveltség, 8. Bükki műveltség, 9. Cucuteny műveltség, 10. Halaf műveltség, 11. sztyeppei pásztor műveltség. 12. Dnyeszter-Bug műveltségi körzet. 13. Nemuna műveltség. x: Hacilar, +: Çatal Hüyük. (Gimbutas (1991), pp.:5, 35, 53 alapján). 14. és 15.: A nyilak jelzik, hogy merre vonulhatott el a népesség JE 7500 körül, a Fekete-tenger feltöltődésekor (Ryan (1999) p.: 194. alapján). 16 Rudgley (1999), p.: 219. 17 Rudgley (1999), pp.: 214-215. 18 Gáboriné (1980), pp.: 114-115. 19 Gábori (1974), p.: 39. Lásd erről még Rudgley (1999) pp.: 214-215. 20 Flood (1995), p.: 258., Godden (1997), pp.: 21-23., Cowan (1992), pp.: 16-17. 21 Clarke (1965), p.: 63. 22 Oppenheimer (1999), pp.: 27-48. 7

5. dia 2. Ábra Európai műveltségek a j.e. 9.-7. évezred között 23. A Fekete tenger medencéjében a jégkorszak első olvadása miatt kialakult édesvizű tó szintje ekkorra a világóceánok szintje alatt mintegy 150 méterre zsugorodott már, mert a Boszporusz ekkoriban még zárva volt. Ám ebben az időszakban föltehetően a Boszporusz melletti hatalmas vízszint különbség miatt a gát megroppant és átszakadt. A Fekete-tenger viharos gyorsasággal sós vízzel töltődött fel, és a száraz partjaira telepedett emberi műveltségeket vagy elöntötte, vagy elüldözte. Ebben a korszakban jelent meg a sztyeppei műveltség északon, a Vinča műveltség a Duna völgyében, a Karanovó műveltség a Balkánon, beljebb a Thessalonikai műveltség, de Anatóliában is újra benépesedett Çatal Hüyük, de már védelemre berendezkedve, és megjelent a Halaf majd nemsokára a Samara műveltség. Mindegyik a háziasított búzát, rozst, az ekés földművelést vitte magával és az anatóliaiak ezen felül az öntözés technikáját. De ettől kezdve találkozunk a rézöntéssel is, pl. a Vinča műveltségnél. Forrásuk ismeretlen, ám a Fekete-tenger kiszáradt medencéje erre alapos okot szolgáltat. A Fekete-tenger medencéjének feltöltődését követően Európában alapvetően két féle emberi társadalmat találunk. Az egyik letelepedett, élelmiszertermelő volt, ahol a fő táplálék a már nemesített gabona volt. Ezt a társadalmat azokon a helyeken találjuk meg, ahol az évi csapadék meghaladta a 200 mm-t. Itt volt ugyanis lehetséges a növénytermesztés. A hozamok alapján a társadalomban élelmiszer többlet jött létre és ez lehetővé tette azt, hogy a növénytermesztő társadalomra az élelmiszer fölösleget elvonva egy másik embercsoport rátelepedjen. A másik terület az, ahol az évi csapadék kevesebb volt, mint 200 mm. Ezeken a sztyeppei területeken állattenyésztést találunk. Kezdetben elsősorban birkatenyésztés folyt, majd a sztyeppei ló vadászatának felfüggesztését és a ló meglovaglását követő időben ló- és marhatenyésztés, azaz ú.n. nagyállattenyésztés alakult ki. Ez a műveltség azonban nem rendelkezett biztonságos élelmiszer felesleggel, sőt, a bizonytalan csapadékviszonyok következtében gyakori lehetett a kifejezett élelmiszerhiány is, ami a területvédelem megszervezéséhez, következésképen az erő kifejlesztéséhez vezetett. A védelem fogalma itt nem csak a szó szoros értel- 23 Cser (2000), p.: 141. 8

mében értendő, egyben támadást és hódítást is jelent. Erre utal az emberölésre alkalmas fegyver megjelenése és vele párhuzamosan a született előjogok kialakulása is. A sírokból immár a fegyver isteni tisztelete olvasható ki, majd a kocsi és a ló birtokában megindult ez a társadalom, hogy a környező növénytermesztő társadalmakat meghódítsa. Az alárendelő szemléletet tehát a Fekete-tenger feltöltődését követő időtől tudjuk biztonsággal azonosítani, jóllehet, ekkor még nem volt általános. Általánossá és meghatározó mértékűvé csupán néhány évezred múlva, a Kurgán műveltség megmozdulását és hódításait követően vált. Mégis találhatunk Európa térképén olyan területeket is, ahol még átmenetileg sem jelent meg az alárendelés, ahol a sírok egészen az i.sz.e. 7.-8. századig nem mutatnak társadalmi rangbeli különbségeket. Ez pedig a Kárpát-medence északi és keleti területe, azaz a hajdani Bükki és annak az utód műveltségeinek a területe. 6. dia Genetikai és vércsoport adatok Korábban úgy vélték, hogy a mezőgazdaság elterjedésével terjeszkedett maga a mezőgazdaságot folytató ember is, de az újabb genetikai és vércsoport kutatási eredmények erre alaposan rácáfoltak. Az anatóliai eredetű lakosság a genetikai vizsgálatok alapján ugyanis csak a Földközi-tenger partjainál mutatható ki, Európa belső övezeteiben így elsősorban a Kárpát-medencében az eredeti aurignaci gén megmaradt, azaz a lakosság megtanulta, átvette a mezőgazdasági technikát 24. Erre egyéb jelek is határozottan utalnak, pl. az, hogy a műveltségben a vonaldísz az uralkodó, nem jelennek meg a megszemélyesített jelképek. Európa őslakossága tehát helyben maradt, nem cserélődött ki, a mezőgazdaságot csupán átvette de alaposan megreformálva, továbbfejlesztette. Azonos következtetésre juthatunk a vércsoport elemzések révén is. Az emberiség alapvércsoportját a 0-ás vércsoport jelenti. Afrikában, az amerikai földrész őslakosságánál, az ausztrál bennszülötteknél ez a vércsoport szinte kizárólagos. Az A, a B ennek a mutációi. Az A vércsoport elsősorban a kuakázusi embertípust, a B vércsoport pedig a kínait jellemzi, ezért a mai ember kialakulásának ezek a gócai egyben mutációt is jelentenek. Minthogy ellenanyag alakult ki az eredeti vércsoportúaknál ezekkel szemben, a mutációnak meglehetősen réginek kell lennie 25. Az AB vércsoportot eredetileg az A és a B keveredésének fogták fel. Ám a vércsoportok szigorúan követik a Mendell törvényeket, a keveredés nem fogadható el. Ám az AB vércsoport a Kárpát-medencében a magyar lakosságnál kiugróan nagyobb részarányú, mint a többieknél, ezért Kárpát-medencei mutációnak fogható fel. Minthogy ellene még nem alakult ki ellengén, ezért frissebbnek tekinthetjük, mint az A és a B mutációt. Erre alapos okot szolgáltat az, hogy a Kárpát-medencében önálló emberfejlődést a Riss jégkorszak végétől találhatunk. A Bükki-műveltség embere hordozhatja az AB mutációt. A Bükki műveltség embere műveltségi jegyeiben a vele azonos területen a vonalkerámiás műveltség forrása, ezért joggal felfoghatjuk úgy, hogy az azonos területen úgy szintén a vonalkerámiás műveltség műveltségi jegyeit tükröző magyarság ugyanennek a műveltségnek a továbbfejlődött folytatása. Ezt tekinthetjük a Kárpát-medencei mellérendelő műveltség forrásának 26. 24 Legutóbb Gibbons (2000) foglalja össze Cavalli-Sforza és Renfrew elméletét a genetikai vizsgálatokat illetően és a korábbival ellentétben az aurignaci emberre vonatkozóan már nem afrikai, hanem közép-ázsiai eredetet sugall. Az alapadatokat lásd Semino (2000). Innen kétségtelennek látszik, hogy a Kárpát-medence lakói ősidők óta egymás közelében voltak és a balti, uráli embertől régen elszakadtak, ha egyáltalán kapcsolatban álltak vele. 25 Nagy (2000), p.: 64. 26 Cser (2001). 9

7. dia 8. dia A mellérendelő szemlélet hitvilága Folytassuk vizsgálatainkat a mellérendelő szemlélet felfogásának kibontásával. Mindenekelőtt felmerül a kérdés: mi lehetett a mellérendelő szemléletű ember hitvilágának az alapja? Válaszom a kérdésre: a lélek-hit. A lélek az emberben lakozik, és ez adja az emberi lényegét, életének a sarkalatos lényegét. Különösen érdekes, ahogy a magyar nyelv az élettel, a lélekkel, az életjelenségekkel kapcsolatos fogalmakat megnevezi. Ezek ugyanis az l hangra épülő szóbokrot alkotnak. A szóbokornak két alapvető ága van. Az egyik a magas hangzású magánhangzókat, a másik pedig a mély hangzásúakat tartalmazza. Magas hangzású szóbokor a következő tagokat tartalmazza: él, éled, élet, ellik, lel, leledzik, lehel, lehelet, lélek, lélegzik, levegő, lét; Ezek a szavak az élővel, az élettel kapcsolatos fogalmakat fejezik ki. A magas hangzású szavak a magyar nyelv hangtani szabályainak ismeretében a közeli fogalmakat jelölik meg. A másik csoportból is soroljunk fel néhány szót: ál, álom, áll, alél, hal, holt, hál, háló, halál, hall, hull, hulla, halad; A magyar nyelv hangtani szabályai szerint a mély hangzású szavak a távoli fogalmakat jelölik meg. Itt is ezzel találkozunk: az élet már távol van! Az ember kilehelte a lelkét, azaz meghalt. Ide sorolhatjuk még az élet kioltásához kapcsolódó fogalmak szavait is, mint pl.: lő, öl, ölel, ül, hűl, hűlt. Az élettel, a lélekkel kapcsolatos szóbokor tagjai egyszerű, zömmel egytagú szavak, amik a nyelv ősi szakaszát tükrözik, őrzik. A magyar nyelv még a mellérendelő felfogást tükrözve nevezi meg a lélekkel kapcsolatos fogalmakat. A lélek az emberben lakozik, azzal alkot egységet. Sem az ember nincs a lelkének alárendelve, sem a lelke az embernek. Egyenértékű a kapcsolat. A környező népek és műveltségek azonban bár másként tekintenek a lélekre. Náluk a lélek már elszakadt az embertől és személyes alakban az ember fölé kerekedett, az embert isteni formában maga alá rendelte. Lükő megjegyezte, hogy Az elemeket : a szelet, tüzet, vizet, földet csak az elvont gondolkozású indogermán népek személyesítették meg. Nálunk az elemek mindig egy ismeretlen: a lélek szimbóluma csupán. A magyar embert és urál-altáji rokonait a lélek mindig a maga primitív valóságában érdekelte, elszakadva testétől, a halál pillanatában. 27. Az elemeket valójában, mint lélekelemeket foghatjuk fel. Ezek a következők: A tűz: a fény, a szellemi erő, az apa. Jelképe és sok esetben forrása a Nap. A föld: a termékenység, az anya. Jelképe változatos, de leginkább a növény, annak is a magva. A víz: a megtermékenyítő erő, a fiú. Jelképe ugyancsak nagyon változatos, mint pl. a hal, kígyó, béka, vagy csupán egy hullámvonal. A levegő: az éltető erő, a lélek. Legismertebb jelképe a madár. A magyar népi ábrázolásban ezek az elemek nem alakulnak családdá, nem kapnak személyes jelleget. A melléjük illesztett személyi fogalommal csupán utalni kívánok arra a szerepre, amit a lélekelemeket megszemélyesítő műveltségeknél ezek az elemek betöltenek. A legtisztábban ezt a szerepkört az ősi egyiptomi hitvilágból ismerhetjük meg. Később a fogalomrendszer Platón, majd a gnosztikusok hitvilágában jelenik meg. A keresztény hitvilágban az anya szerepköre kizáródik, a lélek is csupán jelképesen marad meg, úgy mint a Szentháromság egyik alárendelt szerepköre, a Szentlélek. 27 Lükő (1942), p.: 30. 10

9.dia A jelképeket azonban bőven megtaláljuk a mai magyar népművészet képi ábrázolásában, de népmeséinkben, legendáinkban és népdalainkban egyaránt. A 3. Ábrán dunántúli tükröst láthatunk. A kör alak és annak arany alapszíne a Napot idézi, a sellő a vizet, a sellő kezéből kisarjadó növény a földet és annak tetején álló madár a levegőt. Hogy ne is legyen kétségünk ez utóbbi iránt, csőréből további növényt lehel ki, azaz életet teremt. Hasonló jelképeket láthatunk egy bútor díszítésén. Itt a központi elem a madár, aki a csőréből bonyolult növényi láncot lehel ki. A növényen egymás után több különféle virág is megjelenik, ami önmagában is az élet magjának a jelképe. A magyar népi művészetben az egy- 3. Ábra Lélekjelképek dunántúli tükrösön 28 másba láncolódó, eltérő jellegű virágok sorozata rendkívül gyakori és jellemző. A kép arany háttere itt is a Napot idézi, azaz a fényt, a tüzet. A madár a levegőt, magát a lelket, az élet pedig ebből sarjad ki növény képében. A növény valójában az élet fáját jelenti és ebben az alakjában találjuk meg a legősibb európai képi ábrázolásokon, többek között az Öreg Európa vonalkerámiás műveltségeiben. 10.dia Az Élet fája 4. Ábra Életjelképek bútoron 29 A 5. ábra a Kárpát-medencében, Csépánál kiásott égetett cserépen található. A műveltség a j.e. 8. évezredi, és a Bükki műveltség része volt. A kép szarvast ábrázol, de a szarvas agancsa több, mint amit ennél az állatnál elvárhatunk. Szerte-szétágazásával az élet fája ismerhető fel benne. Az életfa itt a szarvashoz magához szervesen kötődik, míg más ábrázolásokban egymástól elválnak: az állatok, mint az életfa őrzői jelennek meg, ahogy ezt a Cucuteny műveltségből kiásott edénytöredéken is láthatjuk (6. Ábra). Mindezekre az a jellemző, hogy az életfa a földbe gyökeredzik és az ábrázolásnál 5. Ábra Szarvas életfa jellegű aganccsal 30 nem találjuk meg a föld alatti világ jellemzőit, egyáltalán a jelenlétét. Ezek az életfák nem határolják az élet terét három zónára. 28 Dömötör (1981), színes képek között. 29 Domanovszky (1981), könyvborítón. 30 Kalicz (1970), 8. kép. 11

6. Ábra Életfa őrző állatokkal a Cucuteny műveltségből 31. A magyar műveltség képi elemeit a szibériaiakkal szokás összevetni, pontosabban fogalmazva, azokból szokás levezetni. Ez a mai történettudomány felfogásának szerves részét képezi, ezért hát minden más elképzelés eretneknek találtatik. Hasonlítsuk ezért mi is össze az ősi vonalkerámiás ill. Kárpát-medencei életfákat a szibériai életfa ábrázolásokkal. A 7. Ábra egy szibériai életfát szemléltet. Láthatók azonnal a különbségek, jóllehet, számos azonosság is megállapítható. Mindenek előtt ez az életfa három életteret határol, míg az előzőeknél ez nem mondható el. Az életfát itt számtalan állat veszi körül, köztük halak is. Az állatok egy része egyértelműen az alsó világhoz tartozik. A földi világ határán lévő állatok szarvasok, agancsaik hihetetlen módon elágaznak, ezért ők maguk hasonlíthatók inkább az ősibb ábrázolásokon találtakhoz. Maga a fa nem sokszorosan elágazó, ahogy föntebb láthattuk, akár a szarvas agancsaként, akár pedig fenyőhöz hasonlító önálló faként, hanem maga körül a teret határozottan három zónára osztja. Ezzel az 7. Ábra Életfa szibériai ábrázolása 32 életteret is, amiből fölismerhetjük az eget, a földet és a föld alatti világot. A magyar népi művészetből ez a felosztás konokul hiányzik. Az innen világ és a túlvilág ugyan létezik, de ez nem a magasság, hanem a távolság kérdése csupán és a túlvilág nem bomlik jutalmat jelentő jó és büntetést kiszabó rossz világra. 11. dia Öreg Európa műveltsége Az újkőkorszakban kialakult ú.n. Öreg Európa műveltségei határozottan letelepedett, növénytermelő műveltségek voltak. Kezdetben két területre voltak oszthatók. Az északabbi területeken a műveltség évezredekig megőrizte az ősi lélekelemeket, azokat nem személyesítette meg. Itt nincs társadalmi tagozódás sem, a sírok egyenértékű emberek társadalmáról tudósítanak, hatalmas, több ezres, sőt tízezres lakosságot jelentő közösségek éltek egyenértékű társadalmi alakban évezredekig. Műveltségükre továbbra is a mellérendelő a szemlélet volt a jellemző, és csupán a kurgán műveltség kiterjeszkedésével jelentek meg a képi ábrázolásokban az alárendelés jegyei. De ekkor az egész műveltség jellege is megváltozott, a sírok hatá- 31 Gimbutas (1982), p.: 171. 32 László (1967), p.: 101. 12

rozottan kis létszámú előkelőkre és alárendelt nagy tömegekre utaltak. Ez a jelenség azonban a Kárpát-medence északi és keleti hegyvidékére nem lett jellemző. A déli területeken viszont már viszonylag nagyon korán a megszemélyesített a lélekelemeket találjuk meg, jóllehet, az alárendelő szemléletet és gyakorlatot kifejező templomgazdaság még hosszú ideig nem jelent meg itt sem, de az előkelők sírja sem. Itt is a kurgán műveltség hódításai változtatták meg a jelleget. 12. dia 8. Ábra Az Öreg Európa rézkori műveltségei rézöntő és rézérc bánya helyekkel egyetemben 33 Kárpát medence rézkori műveltségei Különleges helyet foglal el ebben a műveltségben maga a Kárpát-medence. Itt találhatjuk meg a történelem során legkorábbi rézöntés gyakorlatát, rézérc bányászattal egyetemben. Ezeket a 8. Ábrán mutatom be. A rézöntés helyeit az ábra 11.-el kifejezett jelképei, a rézbányákat pedig a 12.-vel kifejezettek mutatják meg. 10-es jellel a hegy- és dombvidékeket ábrázoltam. 33 Cser (2000), p.: 145. 13

13. dia 14. dia 15. dia 9. Ábra A Tatárlakai táblák 34. 10. Ábra Cucuteny műveltség agyag figurája írásjelekkel. 35 Az ábrán a következő műveltségek különíthetők el: 1. Lengyel műveltség, 2. Cucuteny műveltség, 3. Petresti műveltség, 4. Boian műveltség, 5. Vinča műveltség, 6. Tisza műveltség, 7. Karanovó műveltség, 8. Danilo- Hvar műveltség, 9. Hanangia műveltség. A petresti műveltség területén található Tatárlaka, ahonnan ebből az időszakból származó írott táblácskák kerültek elő és ezek jelentik a legrégebbi írást is. A táblákat a 9. ábrán szemléltetem. A három táblán az írás három alakja ismerhető fel. Az 1. sz. táblán képi ábrázolás látható, ami nem föltétlenül jelent írást. A 2. sz. táblán a képi jelek határozottan elvont jellegűek, átmenetet képeznek a képi és a vonaljegyes írások között. Míg a 3. sz. táblán található 13 rovásírásos jel közül 8 megtalálható a későbbi székely rovásírás jelei között. Ez az írás nem kereskedelmi jellegű feljegyzés, hanem föltehetően valamiféle vallási, hitbéli emlékeztető lehet. Ezért többen tagadják ennek írás jellegét. Különösen, mert az agyag neutron aktivációs elemzése alapján a táblákat maros-völgyinek kell tekinteni és a koruk, mintegy másfél évezreddel előzi meg az írást feltalálni vélt sumérok legöregebb írott emlékeit. Az írás legősibb megjelenése azonban nem csupán ezeken a táblákon észlelhető. A kor és terület műveltségei több száz olyan égetett agyag figurát, szobrot, cserepet hagytak maguk után, amin írás nyomai találhatók meg. A szobrokat az arc nélküliség jellemzi, ahogy ezt a 10. ábrán is láthatjuk. Ezeken a szobrokon bőven megtalálhatók vonal jellegű díszítések, amik írásként is felfoghatók. Az írásjelek közel fele aztán a dél-balkáni későbbi műveltség eddig még meg nem fejtett lineáris A írásjelei között megtalálhatók. 11. Ábra Jin és jang, a kínai bölcselet alapfogalma 36. A mellérendelés a keleti műveltségeknél A mellérendelő szemléletet a legtisztábban a kínai szellemi világ jin és jang fogalmai képviselik 37. A felfogást a 11. ábra szemlélteti. Ez a fogalom a világ szerkezetének a leírásakor jelenik meg és azt a felfogást képviseli, hogy a világos és a sötét ábra egymást kiegészítve, egyenértékűen határozza meg az egészet. Mindkét ábra azonos, egymásba fonódnak, együtt töltik ki a felületet és a színeiktől eltekintve azonosak. Egymás mellé és nem pedig 34 Forrai (1994), p.: 49. 35 Gimbutas (1982), p.: 84. 36 Ji (1989), p.: 16. 37 Grimal (1965), p.: 273. Saso (1991), p.: 349. 14

16. dia 17. dia 12. Ábra Az élet jele egymásnak alá ill. fölé vannak rendelve, jóllehet a jang az égi, a pozitív, a férfias, a jin pedig a földi, a passzív, a nőies tulajdonságokat jeleníti meg 38. Együtt adják az egészet. Ugyancsak a mellérendelés jelenik meg a keleti vallások ősi alakjaiban. A lélek a meghatározó ezekben a vallásokban és ez a lélek örök életű, halhatatlan. A lélek az egyénhez tartozik és az egyén lelke a változások során több alakban is megjelenhet és a létének célja a világlélekhez valóvisszatérés. Ebben a felfogásban az egyén szerepe az, hogy a lelkét felkészítse a visszatérésre, az egyesülésre hitfelfogástól függően esetleg az örök körforgás befejezésére. A lélek és az élet szorosan egymáshoz kötődnek, aminek az ábrázolását a legősibb társadalmaknál is már megtalálhatjuk. Az életet magát a legrégebbi alakjában az élet fája jelképezte és ez a jel megtalálható mind a kínai, mind pedig a japán jelek között, mint az élet jele (12. ábra). A jel az élet fáját ábrázolja és bár három vízszintes ága van, az alsó mindenképpen a földet jelenti, azaz még sem osztja a teret három zónára. Figyelemre méltó, hogy a legfelső vízszintes vonalon egy ferde vonal látható, amit többen virágként értelmeznek, holott az eddigi ismeretek alapján sokkal inkább madárnak, a lélek jelének lehet felfogni. Ugyanis hasonló életfát ábrázoltak Nógrádban a XX. század elején (13. ábra). A fa tetején egyértelműen madár és nem virág látható. A lélek és az élet fája egymáshoz rendeltek, egyik sincs a másiknak alárendelve. Az Öreg Európa vonaldíszes kerámia műveltségei, a magyar népi hagyományok és nyelv valamint a mai keleti műveltségekben több közös vonás található meg. Ezek lényegileg mind a mellérendelő szemlélet megnyilvánulásai. Ezek a közös vonások a következők: Lélekhit. Az embert a vele együtt létező lélek határozza meg, az emberi lényeget valójában a lelke jelenti. Az emberi élet sem rendelkezik 13. Ábra Életfa madárral 39. határozott céllal, csupán azzal, hogy a lelke ettől a világtól majd megszabaduljon. A magyar műveltségben ez nem emelkedik bölcseleti szintre, megmaradt a kereszténység árnyékában a jóra törekvés mozgató erejeként. Teremtéslegendák hiánya. Ez a mellérendelő szemlélet logikus következménye. Néprajzosok keserves próbálkozásai sem vezettek eredményre abban, hogy magyar teremtéslegendát fölfedezzenek. Az Árpád család legendái sem valódi teremtéslegendák. Azokon a későbbi judeo-keresztény felfogás süt át, hiszen azokat már a keresztény papság fogalmazta meg, rögzítette írásban. A keleti filozófia sem él a teremtés gondolatával, a lélek ugyanis örök, nem pedig egy teremtett valami. Néven nevezett istenek hiánya. Ugyan a mai keleti hitvilágban hinduizmus, janaizmus, buddhizmus, sintoizms az alárendelés jelképei, következésképpen megszemélyesítettek is jelen vannak, de mégis, ezek alapvetően ma is a lélekhitet jelentik. Néven nevezett istenek hiánya egyben a személyek megnevezésének a hiányát is jelenti. Ezért a mesében csak királylány, csak kondásfiú szerepel, akiknek nincs nevük. A néven nevezett istenségek egyenesen vezetnek az alárendelő szemléletben oda, hogy az egyén magát az istenségétől eredezteti, ezért annak nevét is a nevében viseli. Ragadozó állatok hiánya a népi művészetben. Mind a magyar, mind a keleti népi művészet elsősorban növényi motívumokat ábrázol, avagy csendes tájképet, ahol a madár, a lélek jelképe az állati szereplő. Ragadozó állatok vallási megjelenítése későbbi, immár 38 Ji (1989), p.: 16 39 Kiszely (1996), p.: 510. 15

18.dia 19. dia határozottan alárendelő hatások eredménye. Ez a keleti vallásokban már kimutatható, de a megjelenésük az eredeti hitvilágra való rárakódásként értelmezhető, későbbi folyamat. A magyar műveltségbe csupán nyomokban kerültek be ezek a jelképek. Az állatövi kozmikus elemek hiánya. Mind a magyar, mind pedig a távol keleti műveltségek az északi félteke magasabb régióiban helyezkednek el, ezért az éves időjárási és fény változások meghatározóak. A kozmikus szemléletben ezért nem az állatöv a jelentős, hanem a napfény változásai. Az állatövi elemek bölcseleti hiánya az égi parancs hiányát jelenti. A távol-keleti műveltségek bölcseletében manapság már megtalálható néhány ragadozó állat is, de a Jupiter ciklus (12 év) értelmezésében nem a ragadozó állatok a meghatározóak. Mindezek a magyar csillagszemléletből hiányoznak. Ugyancsak hiányoznak az ausztrál bennszülöttek szemléletéből is. Növénytermelő gazdaság. Mind a magyar, mind pedig a keleti műveltségek alapvetően letelepedett, növénytermelők voltak. A magyar gazdaság a gabonára, a keleti a rizsre telepedett. A letelepedett gazdaságok éves ciklusok alapján élnek, a növényi táplálék megteremtése és annak feldolgozása közösségi felfogásra ösztönöz. Főző konyha. A növénytermelés és fogyasztás alapvetően főző és nem sütő konyhát igényel. Mind a magyar, mind a keleti konyhák alapvetően főző konyhák. A magyar konyhában a leves meghatározó jelentőségű. Jóllehet, számos műveltségi és felfogásbeli közösséget, azonosságot, párhuzamot találunk a magyar és a keleti műveltségek között, ez még sem jelent származást. A magyar műveltségre ugyan számos keleti műveltségi hatás telepedett, hiszen a Kárpát-medencébe az évezredek során számtalan embercsoport, törzs, nép áramlott be és telepedett ott le. Történeti mértékkel nézve nem számítva a jégkorszaki kaukázusi ember gravetti műveltségének a beáramlását a kimmerek, a szkíták, a szarmaták keleti, sztyeppei népek voltak. Náluk az alárendelés volt a meghatározó szemlélet, hiszen egész uralmuk, hatalmi rendjük erre alapozódott. Mégis azt láthatjuk, hogy hatalmuk vesztésekor a Kárpát-medencébe tért részük az ottani őslakosokban feloldódott, oda az alárendelés elve nem érkezett meg. Később kifejezetten keleti, Mongólia környékéről induló törzsek is beáramlottak hunok, avarok, majd Árpád népe, majd besenyők, kunok, tatárok akik a sztyeppei életformát hozták magukkal, mégis, sem a sztyeppei hitvilág, sem annak jelképrendszere nem lett a Kárpát-medencében uralkodó. Ezek a népek a Medence sztyeppei területein helyezkedtek el, majd feloldódtak a Medence őslakóinak a tengerében, eredeti műveltségük jelképei pedig elvesztek. A keleti, távol-keleti műveltségekkel való magyar párhuzamok ezért mást jelentenek. Jelentik a közös, ősi, emberi felfogást, az Öreg-Európai (magyar) műveltséget, annak meghatározó mértékű jelenlétét a magyarság népi műveltségében, felfogásában. Ugyanezt jelentik a keleti, a távol-keleti felfogásban is. A különbségek meg sokkal inkább azt jelentik, hogy ez az alapfelfogás hogyan is állt meg a környezet alárendelésével szemben? A magyar műveltségre ezek a hatások tömény formában és közvetlenül hatottak, ezért önazonosságát csakis úgy tudta fönntartani, hogy ezektől elzárkózott, a gondolkozásmódjába az idegen elemekből csakis a műveltségi elemeket oldotta fel (ismeretek), de a gondolkozás bölcseleti módját nem. Az alárendelés keletre a Fekete-tenger hajdani műveltségének felhígultabb formájában, sokkal lassabban került Indiába pl. a j.e. 4. évezred közepén, amikor a Harappa műveltség összeomlott. A Távol-keleten pedig az első dinasztiák kialakulásával érhetjük tetten a megjelenését. Zárógondolatok A két féle szemléleti mód köréhez tartozik a tudat-elvűség és anyag-elvűség kérdése. Az egész kérdéskör attól lett perdöntő jelentőségű, hogy a kettő szembeállítását az alárendelő szemléleti mód teremtette meg. Ugyanis ez a szemlélet a két alapelvet egymástól elválasztja és késhegyig menő vitákat gerjeszt arról, hogy melyik volt előbb? Melyik az eredendő és melyik a származék? Melyik az öröktől fogva létező és melyik a teremtett? Melyik az értékes, 16

vagy melyik az értéktelen? A kérdést máig sem lehetett eldönteni. Merthogy alapvetően a kérdésföltevés a hibás. A mellérendelő szemléleti módban az a kérdés, hogy melyik az elsődleges föl sem merül, mert elfogadható, hogy a két jelenség ugyanannak a valóságnak két oldala és egymástól elválaszthatatlanok, összetartoznak. A kvantummechanika ezt az elvet már meglehetősen régen kimutatta, amikor az anyag részecske- és hullámtermészetét (ami képletesen megfelel az anyagnak ill. a tudatnak) elválaszthatatlannak, összetartozónak fogta fel és kezelte. Említettem, hogy a mellérendelő szemléleti mód a dialektikus bölcseleti módszerrel hasonlítható össze. A kettő azonban nem azonos. A dialektika alkalmazható mind alárendelő, mind pedig mellérendelő módon. Az alárendelő mód Hegel bölcseletében meghatározó volt és ennek a következménye az, hogy a fejlődési spirált kijelentették. Ennek értelmében az egyik jelenség a másikra telepszik és a mennyiségi változások minőségi változásokba torkollanak, amit aztán a történelmi materializmus forradalomként jelenített meg. Az egymást követő társadalmi rendeket ezért fejlődési sorba rendezték és azokhoz értéket ragasztottak. A korábbi az elmaradottabb, a következő pedig a haladóbb, a fejlettebb lett. A felfogás azonban alapvetően hibás. Mellérendelő értelemben véve azt mindenképpen látnunk kell, hogy az egész anyagi és emberi világ állandó változásban van ez a dialektikus megjelenítés, de ez a változás nem követ egy kijelölt irányt. A változás matematikai értelemben véve nemlineáris, azaz a változás a változás idején fönnálló körülményekre, azok minőségétől függő válasz csupán. Ezért nem rögzíthető hozzá egy irány, azaz nem fogható fel fejlődésnek, mert az önkényes irányhoz való mérést jelent csupán. A magyar műveltség keleti párhuzamai is így értelmezhetők: hasonló körülményekre adott hasonló emberi válaszok. A mellérendelő szemléleti mód egyenes következménye aztán az, hogy elsősorban nem rítusokban élünk, hanem életre hangoltabb, célszerűbb életformát alakítunk ki. Ez egyben nyelvfejlesztő is. A magyar nyelv hordozza is a mellérendelést és a műveltséggel egymást kölcsönösen erősítve jelent egységes életszemléletet. Ezért idegen a mai távol-keleti társadalmaknak dogmatikus eszméhez való ragaszkodása. A kommunizmus eszméje ugyan magában hordozza a mellérendelő szemléletű ember számára eszmeinek tűnő életformát, ám a gyakorlata, a dogmatikus terjesztése és másokra erőszakolása, az egész kommunista gyakorlat azonban mélységesen alárendelő, ahol az eszmeiséghez tartozik a valóság messzemenő eltorzítása, a hazudozás, ami a mellérendelő szemlélettől viszont tökéletesen idegen. Az ember egyenértékűsége ugyan a kommunizmus eszméjében megjelenik, de a gyakorlatától idegen. Ezt utas1tották el a magyarok 1956-ban, amikor átmenetileg lerázták magukról a kommunista igát, és ez az igényük még ma is él. Idézett és felhasznált irodalom Aszódi (1962) Éva (válogatása): Világszép népmesék I., Móra, Budapest. Beöthy (1878) Leo: A társadalom keletkezéséről. in: A magyar néprajz klasszikusai; Az ősi társadalom magyar kutatói, sz. Ortutay Gyula. Gondolat, Budapest, 1977. pp.: 27-140. Beöthy (1882) Leo: A társadalmi fejlődés kezdetei. in: A magyar néprajz klasszikusai; Az ősi társadalom magyar kutatói, sz. Ortutay Gyula. Gondolat, Budapest, 1977. pp.: 141-200. Childe (1926), Gordon V.: The Aryans, A Study of Indoeuropean Origins. Kennikat Press, London. Clarke (1965), Grahen & Piggot, Stuart: The History of Human Society, J.H. Plumb. gen. ed. Hutchinson, London. Cowan (1997), James G.: The Aborigine Tradition. Shaftsbury, Melbourne. 17

Cser (2000) Ferenc: Gyökerek Töprengések a magyar nép és nyelv Kárpát-medencei származásáról, Szerzői kiadás, Melbourne. Cser (2001) Ferenc: Gondolatok a magyar nyelv és nép Kárpát-medencei eredetéről. ZMTE kiadás. Domanovszky (1981) György: A magyar nép díszítő művészete, Akadémiai Kiadó, Budapest. Dömötör (1981) Tekla: A magyar nép hiedelemvilága, Corvina, Budapest. Flood (1995), Josephine: Archaeology of the Dreamtime; The story of prehistoric Australia and its people. Angus & Robertson, Sydney. Forrai (1994) Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig. Antológia, Lakitelek. Gábori (1974) Miklós: Ala Tau Ararát. Régészeti utazások. Gondolat, Budapest. Gáboriné (1980), Csánk Vera: Az ősember Magyarországon, Gondolat, Budapest. Gibbons (2000), Anne: Europeans Trace Ancestry to Paleolithic People, Science 290, pp.: 1080-1081. Gimbutas (1982a), M.: The Goddesses and Gods of Old Europe 6500-3500 BC Myths and Cult Images, Thanes and Hudson. Gimbutas (1991), M.: The Civilization of the Goddess, Harper, San Francisco. Grant (1988), Michael: The Ancient Mediterranean, Meridian, N.Y. Grimal (1965), P. ed.: Larusse World Mythology Hamlyn, London. Ipolyi (1853), A.: Magyar Mythologia Változatlan utánnyomás. Magyar Kultúra, Buenos Aires, 1977. Ji (1989) Csing: A változás Könyve, Háttér Lap és Könyvkiadó, Budapest. Kalicz (1970), Nándor: Clay Gods, Corvina, Budapest. Kiszely (1996), István: A magyarság őstörténete. (Mit adott a magyarság a világnak.), Püski, Budapest. Knight (1997), C. & R. Lomas: The Hiram Key, Arrow, London. Kocsis (1996) István: A Szent Korona tana. Múltja, jelene, jövője. 2. jav. kiadás, Püski. Budapest. Kovács (1994) Ágnes: Icinke-picinke; Népmesék óvodásoknak. Móra, Budapest László (1967) Gyula: Hunor és Magor nyomában, Gondolat, Budapest. Lükő (1942) Gábor: A magyar lélek formái. Exodus, Budapest. Nagy (2000) Ákos: A kor halad, a vér marad. A vércsoport jelentősége a magyar őstörténet kutatásában. Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó, Budapest. Oppenheimer (1999), Stephen: Eden is the East; The Drowned Continent of Southeast Asia. Phoenix, London Osman (1993), A.: The House of the Messiah, Grafton, London. Roux (1992), Georges: Ancient Iraq, Penguin Books, London. Ryan (1998), William & Walter Pitman: Noah s Flood; The New Scientific Discoveries about the Event that Changed History. Simon & Scuster, N.Y. Rudgley (1999), Richard: The Lost Civilization of Stone Age, The Free Press, N.Y. Saso (1991), Michael: Chinese Religions, in Hinnells (1991), pp.: 344-364. Semino (2000), O., G. Passarino, P.J. Oefner, A.A. Lin, S. Arbuzova, L.E. Becknam, G. De Benedictis, P. Francalacci, A. Kouvatsi, S. Limborska, M. Marcikiae, A. Mika, B. Mika, D. Primorac, A. S. Santachiara-Benerecetti, L.L. Cavalli-Sforza, P.A. Underhill: The Genetic legacy of paleolithic Homo sapiens sapiens in Extant Europeans: A Y Chromosome Perspective. Science 290, pp.: 1155-1159. Solecki (1971), R.S.: Shanidar: The First Flower People. Alfred Knopf, New York. Zétényi (1997) Zsolt: A Szentkorona-eszme mai értelme. Püski, Budapest. 18