KISS ANDRÁS A BOSZORKÁNYSÁG SZATMÁR VÁRMEGYEI FORRÁSAIRÓL A Komáromy András által megindított, az egész országra kiterjedő rendszeres boszorkányper-kutatás és ennek eredményeként megjelent forráskiadványát 1 megelőző boszorkányper-közlések közül - eltekintve Bél Mátyás és Gvadányi József említéseitől 2 - elsőként a Szatmár vármegyei jegyzőkönyvekből jelentek meg tartalmasabb boszorkányper részletek. Szirmay Antal az 1809-ben megjelent, Szatmár vármegyét ismertető müvében részleteket közöl két boszorkányperből, amelyek közül az egyik 1730-ban folyt a zsarolyáni Sárossy Jánosné Tóth Borka ellen, a másik pedig 1745-ben a császlói Rekettye Pila és Varga Anna ellen (mindkettőt tűzhalálra ítélték). Célja az volt, hogy eloszlassa a boszorkányokról kialakult balvélekedést", és a közölt szövegekkel bizonyítsa, hogy a bűbájosok által véghezvitt dolgok nem ördögi mesterkedéssel, de természetesen történnek. " 3 Szirmay közlését követően a boszorkányperek - köztük a Szatmár vármegyeiek is - Ipolyinál már tudományos forrásként jelennek meg nagy, a magyar hitvilágot tárgyaló művében. 4 A következő években, többnyire csak szövegismertetés- és hivatkozásként, Szatmár vármegyei boszorkányperek más kiadványokban is megjelennek, de összefüggő forráskiadványként csupán Abafi Lajos közöl felsőbányai boszorkánypereket. A magyar forráskiadványok sorában Komáromy András - aki az elsők között ismerte fel a törvénykezési jegyzőkönyvek forrásértékét a társadalomtörténet elmélyítésében - indítja meg a bo- 1 2 3 4 5 Magyarországi boszorkányperek oklevéltára 1517-1768. Szerk. Komáromy András. Bp., 1910. (a továbbiakban Komáromy, 1910.) Belius Matthias: Notitia Hungáriáé novae historico-geographica. I II, IV. Viennae, 1735, 1736, 1742.; Uő. Adparatus ad Históriám Hungáriáé. Viennae, 1735.; Gvadányi József: Egy falusi nótáriusnak elmélkedései, betegsége és testamentuma. Pozsony-Komárom, 1796. Szirmay Antal: Szathmár vármegye fekvése, történeti és polgári esmérete. I. Budán, 1809. (a továbbiakban Szirmay, 1809.) 77-82.; Mind a két per aztán további közlésekben is megjelent. Lásd Tóth G.: A magyarországi boszorkányság forrásainak katasztere. 1408-1848. Budapest- Veszprém, 2000. (a továbbiakban Tóth G., 2000.) Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia. Pest, 1854. (Szatmárnémeti, Felsőbánya és a zsarolyáni Sárossy Jánosné Tóth Borka pere.) Lajos Gyula: Boszorkányper másfél század előtt. Hazánk s a Külföld, 1866. 448. (Nagybánya).; Villányi Géza: A boszorkányokról. (A magyar ősmondakörböl). Hazánk s a Külföld, 1869. 188-189. (Szatmárnémeti, Felsőbánya).; Thaly Kálmán: Jóslatok és babonás hiedelmek a Rákóczi-korban.Cultartörténeti tanulmány. Századok, XV. (1881) 40-60., 115-147.; Abafi Lajos: Felsőbányai boszorkánypörök. Hazánk, Történelmi Közlöny. 1883. VIII. 301-319, 351-372.
szorkányperek rendszeres kutatásán alapuló, átfogónak szánt közzétételét. 6 A nagyműveltségű királyi tanfelügyelő törekvése az volt, hogy az egész országra kiterjedően közvetlen levéltári forrásokból közölje a perek szövegét - amit Kolozsvár várost illetően meg is valósított -, de közölt az addig megjelent szövegekből is, illetve utalt ezekre. A Magyarország egész területét átfogó, tervbe vett további kiadványai megjelenését az első világháború kitörése hiúsította meg. Nyelvismerete lehetővé tette az addig megjelent külföldi szakirodalom áttekintését és felhasználását, ennek következtében is az általa közölt boszorkányperekhez ma is helytálló tanulmányt írt kötetében. 7 Sajnos, Szatmár vármegye vonatkozásában nem meríthetett közvetlenül a vármegye akkor Nagykárolyban őrzött levéltárából, de Szatmárnémeti, Nagybánya, Felsőbánya városok, illetve a vármegye területén fekvő uradalmak levéltárából sem. így Szirmay, Ipolyi, Lajos Gyula, Thaly Kálmán, Abafi közleményeiből, illetve az egykori Németi város jegyzőkönyvéből másolt kéziratból közöl Szatmár vármegyei szövegismertetéseket. 8 Komáromy kezdeményezésének folytatása már napjainkra esik és Schram Ferenc nevéhez fűződik. Schram köteteinek címe is egyezik Komáromyéval, pontos, lehetőleg betűhív szövegközlései pedig jól használható mutatókkal három kötetben jelentek meg, a harmadikban az addigi kutatásokat összegező alapos tanulmányával. 9 Szatmár vármegyei vonatkozásban oklevéltára az addig megjelent anyagot a Magyar Országos Levéltárban feltárt, egy 1725-beli tanúvallatás teljes szövegével és egy Nagybányán 1761-ben folyt perben egy, a Helytartótanácshoz intézett felterjesztéssel gazdagította, a többi per rövid ismertetését viszont a már Szirmay, Ipolyi és Thaly, illetve a Borovszky Samu szerkesztette, Magyarország vármegyéi és városai sorozatban megjelent Szatmár vármegye című monográfia utalásai alapján vette be forrásgyűjteményébe. 10 A már eddig is tekintélyes anyagot kínáló forráskiadványok és az egyéni közlések kiváló értékesítőinek az etnográfus hiedelemkutatók bizonyultak. Sajnos, nem mondható ez el a jogtörténet és társadalomtörténet esetében, így ezeken a területeken számos fehér, illetve szürke folt vár kutatásra. De, éppen a hiedelemkutatások fellendülése eredményeként, a forráskiadványok további megjelentetése nem szűnt meg. Ebben meghatározó szerepe volt a MTA Néprajzi Kutatócsoportján belül 1983-ban alakult kutatócsoportnak, amely a magyaror- 6 7 8 9 10 Az erdélyi szász boszorkányperek kötetét ezt megelőzően már kiadta Heinrich Müller: Beitrage zur Geschichte des Hexenglaubens und Hexenprozesses in Siebenbürgen. Braunschweig, 1854. Vö. Magyarországi boszorkányperek. I. Szerk. Schram Ferenc. Bp., 1970. (a továbbiakban Schram, 1970.) 7.; Kiss András: Kolozsvári helytörténetírás Jakab Elektől Herepei Jánosig. A beszélő kövek. Erdélyi Múzeum, Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi, valamint Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályainak Közlönye. LIV. 1992. 1-2. füzet 175-176. Komáromy, 1910. 75, 205, 226, 230, 261, 262, 403, 430. Schram, I III. Bp., 1970-1982. Uo. II. 426-428, 429.; III. 270.
szági boszorkányhiedelmek számítógépes rendszerezését tűzte ki feladatául. 11 Ok adták ki az említett oklevéltárakban meg nem jelent egyéni boszorkányperközleményeket. 12 Azonban a kiadvány-kiegészítések, a számítógépes adatfeldolgozás az elért eredmények mellett arra is figyelmeztettek, hogy a forráskiadás további kiegészítésre szorul, s levéltári kutatások nyomán legalább megkétszerezhető az addig ismert mintegy 1500 peradat." 13. Az akkor indult átfogó kutatások eredményeként jelent meg Pócs Éva sorozatszerkesztésében A magyar boszorkányság forrásai című forráskiadvány-sorozat első két kötete. 14 Maga a módosult kiadványcím is arra utal, hogy a feltárás és kiadás szélesebb területet fog át, mint az előző kötetek. Ezt az a nyilvánvaló tény indokolja, hogy nem minden boszorkánysági ügyben indult el peres eljárás a boszorkánysággal vádolt személy ellen, és számos büvölés-bájolási, babonasági bírósági eset például rágalmazásként kerül a bíróság elé. Kialakult gyakorlat volt ugyanis az, hogy akiről valamilyen bűncselekménynek minősülő cselekedetet híreszteltek, vagy esetünkben, aki boszorkány hírében állt, bírósághoz fordult tisztázása érdekében, mert ellenkező esetben később rásüthették, hogy alatta ült", magán hagyta" a vádaskodást, amit később a bíróság a vádakat megerősítő tényként fogad el. 15 Mindezek élesebb megvilágításba helyezik a boszorkányság jelenségét, egyúttal pedig - ami a törvénykezési iratok, tanúkihallgatási jegyzőkönyvek sajátossága - mélyebb betekintést nyújtanak a társadalmi valóságra, feszültségekre, a pereket kiváltó okokra, a hétköznapok történetére. Az új sorozat munkálataiban a hiedelemkutatók mellett történetkutatók, levéltárosok vesznek részt. A szövegközlés megfelel a korszerű forrásközlési szabályoknak. A két kötet megjelenése után elkészült - az addig közzétett és a harmadik kötetbe kerülő adatok alapján- a boszorkányságra vonatkozó számítógépes kataszter, amely ma már nélkülözhetetlen munkaeszköze a kutatásnak, főként azért, mert egy-egy ügy esetében feltünteti annak forráshelyét és valamennyi közlését, 6 megkönnyítve az ezek közötti összefüggések keresését. Az első két kötetbe is szép számmal kerültek be a romániai levéltárakban őrzött iratok, az anyag zöme - közte Szatmár vármegye perei is - a III. kötetben jelenik meg. 17 12 13 14 15 16 17 Klaniczay Gábor: Boszorkányság vagy tündéri varázslat? Buksz. 1999. (a továbbiakban Klaniczay, 1999.) 352-353. Magyarországi boszorkányperek. Kisebb forráskiadványok gyűjteménye I II. Szerk. Klaniczay Gábor, Kristóf Ildikó, Pócs Éva. Bp., 1989. Klaniczay, 1999.353-354. A magyarországi boszorkányság forrásai. I II. Szerk. Bessenyei József. Bp., 1997-[2000]. (a továbbiakban Bessenyei, 1997-2000.) Vö. Székely Oklevéltár, Új sorozat. III. Szerk. Demény Lajos, Pataki József, Tüdős S. Kinga. Bukarest, 1994. 40. (499. sz.) Tóth G. Péter, 2000. Bessenyei 1997-2000. I. 88-95, 188-210.; II. 37-43, 117-271, 272-280.; A magyarországi boszorkányság forrásai. III. Szerk. Kiss András - Pál-Antal Sándor. Bp., 2002. (a továbbiakban Kiss - Pál-Antal, 2002.)
A megjelent és megjelenő kötetek anyagával kiszélesedett forrásbázis még több lehetőséget kínál az összehasonlító vizsgálatoknak, de lehetővé teszi eddig nem eléggé feltárt kérdéseknek a tisztázását, illetve új lehetőségeket tár fel a kutatás számára. Például a különböző perek összehasonlításával tisztázni lehetne a vizsgálati eljárás - pontosabban a vallatási módszerek - szerepét a vádlottak és a tanúk vallomásának kialakulásában/kialakításában. Arról van szó, hogy a rendi korszak magyar jogrendszerének összetettsége különbözőképpen befolyásolhatta a peres eljárást, a vallomási eredményeket. Itt elsősorban az 1658-ban megalkotott Praxis criminalis hatásáról van szó, amit már a kutatás felvetett. 18 Ugyanis az említett birodalmi büntetőeljárási törvénykönyvet csak a királyi Magyarország területén alkalmazták, Erdélyben nem, tehát aprólékos vallatórendszere itt nem érvényesült. Viszont éppen a Szatmár vármegyei anyaggal merül fel alkalmazási tisztázása, az, hogy az erdélyi fejedelem fennhatósága alá tartozó Részek (Partium) vármegyéjében hogyan és mikortól alkalmazták a Praxis criminalisban előírt eljárásokat. A pontos választ erre a következő kutatásoknak kell megadniuk, de úgy tűnik, 1745-ben, Rekettye Pila és Varga Anna perében a vallatások már a Praxis criminalis szerint folytak. 19 Ugyancsak a további kutatásoknak kell tisztázniuk, hogy a kínzást (tortúrát) egy-egy esetben miért rendelték el. A vallomások kicsikarására, különböző boszorkányi ismérvek megállapítására (például a Praxis criminalis ismérveinek megfelelően), vagy egyszerűen - ahogy ez az erdélyi perekben gyakori -, más boszorkányok feladására, az ezekkel való szövetkezés bevallására. A kutatási terület kiterjesztése új aspektusokat is kínál. Az eddig megjelent források zömét a tanúvallomások tették ki. Az erdélyi boszorkányságra vonatkozó szövegek viszont többnyire a törvénykezési jegyzőkönyvekből származnak, amelyekben nem csupán a tanúvallomásokat rögzítették, hanem a perfolyamot is. Ez feltünteti mind a vádló úgynevezett feleletét - gyakran valamilyen formulariumra utaló szövegkeretben-, mind a védőét. Ilyen esetekben a vád előadását illetően követhetjük azt, hogy milyen szokásjog vagy jogszabály alapján kéri a vád képviselője a vádlott elítélését, ami pedig a védelmet illeti, itt a boszorkányság megítélésének, a gondolkodásmódnak az idők folyamán bekövetkezett változásait vizsgálhatjuk. 20 A Szatmár vármegyei boszorkányság forrásai az említett sorozat két egymást követő kötetében látnak napvilágot. A vármegyei bíróságok előtt tárgyalt ügyek a III-ba kerültek, Nagybánya város egész kötetnyi anyaga a IV-ben jelenik meg Balogh Béla gyűjtéseként és szerkesztésében. Iklódy András: A magyarországi boszorkányüldözés alakulása. Ethnografia, 1982. XLIII. 292-298.; Kiss András: Boszorkányok, kuruzslók, szalmakoszorús paráznák. Bukarest-Kolozsvár, 1998. 17, 21.; Klaniczay, 1999. 359. Szirmay, 1809. 81-82. Vö. Kiss András: A védelem szemléletváltozásának jelei a 18. századi aranyosszéki boszorkányperekben. Limes - Tudományos Szemle, 2000/1. 17-25.
A III. kötet Szatmár vármegyei forrásanyagának lelőhelye a Kolozsvárt őrzött Szatmár vármegyei levéltárrész. 21 A jegyzőkönyvek hiányában a boszorkányságra vonatkozó kutatást ezért Kolozsvárt csak az ott őrzött iratanyagban lehetett elvégezni. Kézenfekvő lett volna, hogy ilyen anyagot az Acta criminalia (1600-1648, 1728-1730, 1740-1741, 1808) sorozatban találjunk, de az ebbe a sorozatba csoportosított kisszámú (egy doboznyi) iratanyagban ilyen jellegű iratok nincsenek. Mivel a Schemberger-féle levéltárrendezés tárgyi csoportosítása és jól használható mutatórendszere nem utalt a keresett anyag meglétére (a fasciculusokban csak felsőbb rendelkezések és jelentések találhatók, főleg a mágiával kapcsolatban), nyilvánvaló volt, hogy boszorkányságra vonatkozó iratok a Schemberger által nem rendezett 1724 előtti iratokban lehetnek. 22 Ebből az iratanyagból, amelyben a tervezett, de be nem fejezett csopotosításra utaló Criminalia jelzésű iratok is vannak, elő is került 12 (1665 és 1722 közötti) kiadatlan irat. A 17. századból kettő (1665, 1685), a 18. századból pedig a következő évekből: 1701 (1), 1712 (2), 1718 (3), 1722 (4). Az 1718-as és 1722-es perek szövegszerkezete arra utal, hogy ezeket formulariumból vették, a vádpontok nagyjából ismétlődnek (általánosságban az ördöggel való szövetkezés), akárcsak az elítélés alapjául szolgáló jogalap. Ez arra utal, hogy ezekben az években több ilyen per lehetett, amiknek az okát más jellegű források további kutatásával esetleg fel lehetne tárni. Nem célunk az ügyeket leltárszerűen felsorolni, annál is kevésbé, mert a már idézett sorozat III. kötetében rövidesen megjelennek. Néhány érdekesebb esetet azonban megemlítünk. Ezek közé tartozik a két kiadatlan 17. századi irat. Az első egy 1665. február 26-án Jánkon végrehajtott közvallatás kérdőpontjai és az azok alapján összeállított bűncselekmények szerinti jegyzék. A bűnüldözésnek ezt a középkorból átvett eljárását cirkálás" néven ismeri a történetkutatás. A feltett kérdések a településen vagy egy nagyobb közigazgatási egységben elkövetett bűncselekményeket hivatottak felderíteni. A tanúk válasza szolgált a további eljárás alapjául. A Jánkon feltett vallatókérdések között az egyik arra vonatkozott, hogy tud-e a tanú a Jánkon vagy másutt a felsorolt bűncselekmények elkövetőiről, ezek között ördöngösökről, bűvös-bájos boszorkányokról." 21 A második egy 1685. november 23-án, Perényi István kérésére Szatmáron lefolytatott tanúvallatás a szolgálatában állott, boszorkánysággal vádolt dajka ellen. Amint ez gyakran előfordul, a boszorkányság vádja ez esetben is paráznasággal, lopással párosul. A tanúk, zömében Perényi István udvarában szolgáló személyek (kocsis, sütő, szakács, inas, Perényiné leányasszonya, szolga) mind a három vádpontra vonat- Lásd Kiss András - Serdan, Lucia-Augusta - Henzsel Ágota: Szatmár vármegye levéltára - Fondul "Prefectura judetului Satu Mare". Nyíregyháza - Cluj-Napoca, 2000.; Kiss - Pál-Antal, 2002. 45-108. Az iratok rendszerezését illetően lásd a 21. jegyzetben idézett útmutatót. Az Országos Levéltár Kolozs megyei Igazgatósága - Szatmár vármegye levéltára (Arhivele Naüonale - Directa judefeaná Cluj - Fondul Prefectura judefiilui Satu Mare). Vegyes közigazgatási iratok, 1685. év, 1123. doboz.; Kiss - Pál-Antal, 2002. 46^7.
kozóan vallottak. Ami a boszorkányságot illeti, a tanúvallomások olyan cselekedetekre utalnak, amelyek gyakoriak a boszorkánysággal vádoltak esetében (babonáskodások, kuruzslói gyógyítások, fenyegetések és ezeket követő rontások, megbetegedések), viszont az egyik helybeli nemesember a földesúr kisgyermeke lábának olyan gyógyítását mondja el, amely kirívó az ilyen esetek között és akár a dajka, akár a tanú esetében a hiedelemkutatáson túl már a szexuálpatológia területéhez tartozó devianciára utal. 24 A 18. századi perek sorából említésre méltó az 1701. április 4-e és 1702. szeptember 6-a között a vármegyei törvényszék előtt folyt per. Ez tulajdonképpen nem boszorkányper, hanem Mátészalka lakosai, köztük Nagylaky Zsigmond és Sándor helybeli nemesek ellen emberölésért indított kereset Tancs/Dancs Mihályné, boszorkánysággal vádolt asszony törvénytelen vízbefojtásáért. A boszorkányperekben nem ritka a bizonyítási eljárás során, hogy a vádlottat vízpróbának vetik alá. Ezt viszont csak előzetes vizsgálat (inquisitio), tanúvallomások, más bizonyítékok alapján a bíróság rendelheti el. Ami azonban a szerencsétlen Tancs/Dancs Mihályné esetében történt, egy szörnyű önbíráskodásra, népítéletre vet fényt. Az önbíráskodásnak ez az esete is bizonyítja az úgynevezett népítéletek törvénytelen, ostoba, gonosz indulatoktól vezérelt voltát, amelyekben a kíváncsiskodók éppen úgy részesei a cselekményeknek, mint a felbujtók és végrehajtók, az aljas ösztönök pedig azáltal is felszabadulnak, hogy a tettesek és az embertelenséget helybenhagyok úgy érzik, hogy minden személyi felelősségük feloldódik az arcnélküli, ítélkező sokaságban. A tanúvallomásokból az derül ki, hogy 1701 tavaszán Nagykárolyba vittek egy asszonyt, aki (feltehetően az ilyenkor szokásos kínvallatás során) azt mondta Tancs/Dancsnéra, hogy nem tiszta személy. Az is kiderül, hogy azon a Szent Mátyás napja körüli vasárnapon (ez 1701-ben február 20-a vagy február 27-e lehetett) egy vádlottat előzőleg kivittek vízpróbára a Krasznára. Az emberek viszszafelé jöttek a vízről, egy részük még templomban volt, amikor egy jobbágyember, aki az asszonyra kiáltotta", hogy az ötte meg" a fiát, minden előzetes eljárás nélkül a vízre hurcolta/hurcoltatta az asszonyt. A tömeg pedig követte. Az asszony leányának gazdája és egy helybeli nemes is kezességen vissza akarta tartani, de ez nem sikerült nekik, pedig mindenki tudta, mi lesz a vége a vízpróbának. Az említett nemes - akit a helység lakosaival együtt szintén perbe fogtak - így szólt az asszonyhoz: vidd el asszony az csizmádat, mert soha életben haza nem jössz" A törvénytelen emberölésnél két körülmény különösen rendhagyó. Az egyik tanú azt vallotta - egyedül ez -, hogy a vízbefojtott aszszony, az mint mongyák, maga ölte meg magát, marcoriumot ött, gombostőt is vettek ki a szájábúl" A másik körülmény is párját ritkítja: a szörnyű népítélet igazolásának a kísérlete. Tancs/Dancsné ellen akkor folytatták az előírt, de 24 Uo. 47-49.
semmibe vett eljárást, mikor már az vízben ölték" és azután eskettenek rea, hogy már eltemették. " 25 A következő három per vádlottjai a Szatmár vármegyei Rápolti/Rápóti családból származnak. Rápolti/Rápóti Jánosné Csepei Erzsébet, a pap felesége ellen kétszer is folyt per, először 1712-ben, amikor boszorkánysággal és kurvasággal vádolták, másodszor pedig 1718-ban boszorkányságért. Ugyancsak 1718-ban egy másik Rápoltiné: özvegy Rápolti Nagy Pálné Szabó Mária fehérgyarmati asszony ellen boszorkányságért indított pert a vármegye. 26 Végül az 1722-ben folyó vizsgálat abban különbözik a szokványos boszorkányperektől, hogy a boszorkányság vádja ebben az esetben egy társadalmipolitikai mozgolódáshoz kapcsolódik. Az elégedetlen armalisták felbujtójának tekintett mátészalkai öreg Kerekes András elleni tanúvallatásban ugyanis az egyik kérdés úgy szól, hogy az vajon nem káromkodó, izgágakeverő, boszorkányokkal és ördögökkel cimboráló istentelen ember volt-e?'''' 21 Ez esetben tehát a boszorkányság vádja elsősorban a nyugtalanságot szító ember erkölcsi megbélyegzését és egy esetleges kereset társadalomlélektani megalapozását is szolgálhatta. Ezeket az összefüggéseket azonban további kutatások világosíthatják meg. Uo. 50-63. Uo. 65-78, 83-89. Uo. 90-92.