BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT SZAKDIPLOMÁCIA SZAKIRÁNY A ciprusi konfliktus alakulása és megoldási alternatívái a kezdetektől napjainkig, a nagyhatalmi és regionális érdekek érvényesülésének tükrében Készítette: Vas Korinna Nóra Budapest, 2006. december 1.
Tartalomjegyzék I. Bevezetés... 4. oldal II. A nagyhatalmi és regionális érdekek megnyilvánulása... 7. oldal II. 1. Az ottomán birodalomi fennhatóságtól a brit koronagyarmatig... 7. oldal II. 2. A gyarmatsorstól a függetlenségig... 9. oldal II. 3. Az alkotmánytól a török invázióig... 14. oldal II. 4. A török intervenciótól az Annan-tervig... 20. oldal II. 5. Az EU - csatlakozástól napjainkig... 27. oldal III. A ciprusi konfliktus legfőbb megoldási javaslatai... 31. oldal III. 1. A MacMillan terv... 31. oldal III. 2. Az Acheson terv... 32. oldal III. 3. A Clifford Nimetz terv... 33. oldal III. 4. Butrosz Butrosz-Gáli Set of Ideas elnevezésűterve... 34. oldal III. 5. Az Annan - terv... 36. oldal IV. Az ENSZ Ciprusra vonatkozó tevékenysége... 39. oldal IV. 1. Az UNFICYP... 39. oldal IV. 1. 1. A kezdetek... 39. oldal IV. 1. 2. Az ENSZ-misszió tevékenysége, struktúrája... 41. oldal IV. 1. 3. A misszió napjainkban... 43. oldal IV. 1. 4. A brit részvétel... 44. oldal IV. 2. A főtitkár jószolgálati missziója... 45. oldal IV. 3. Az ENSZ-tárgyalások kudarcának vélhetőokai... 47. oldal V. A megoldás perspektívái... 49. oldal V. 1. Az Európai Unió nyújtotta lehetőségek... 49. oldal V. 2. A NATO szerepe a megoldásban... 52. oldal V. 3. A TRNC jövőjével kapcsolatos kérdések... 54. oldal V. 4. Az érintett felek lehetőségei a jövőre nézve... 58. oldal VI. Zárszó... 61. oldal VII. Mellékletek... 63. oldal 1. sz. melléklet: A háromhatalmi garanciaszerződés (angol nyelven)... 63. oldal 2. sz. melléklet: Demográfiai arányok Cipruson... 67. oldal VII. Felhasznált irodalom... 69. oldal 3
I. Bevezetés A ciprusi zászló a legjobb a világon, mert ez az egyetlen, amiért senki sem halna meg /Glafkosz Kleridesz/ 1 1. számú ábra: A Ciprusi Köztársaság zászlaja A fenti mondat valószínűleg a ciprusi konfliktus, vagy ahogyan a világsajtóban megjelenik, a ciprusi probléma valaha volt legtömörebb és legtalálóbb jellemzése. Ciprus szétválasztásáért, vagy Görögországhoz csatolásáért már sokan életüket áldozták, de az egyesülésért, egy egységes Ciprusért még soha senki. Ha megnézzük Ciprus zászlaját, csupa ellentmondást észlelhetünk rajta. Középen a réz-sárga színárnyalatban megjelenített sziget helyezkedik el, utalva a sziget nevének görög eredetére, mely a küprosz, azaz réz szóból származik. Ezen ábrázolásból a Ciprusi Köztársaság oszthatatlan egysége árad, mely a sziget területének egészére kiterjed, holott az elkülönült északi török ciprusi lakosság nem ismeri el a Ciprusi Köztársaság fennhatóságát maga fölött. A sziget képe alatt két egymásból kiinduló olajág, mintegy a megegyezés és a béke reményének szimbóluma jelenik meg. Egy olyan megegyezésnek, aminek a görög ciprusiak értelmezése szerint 32 éve, tehát az 1974-es török inváziótól, a török ciprusi értelmezés szerint pedig 43 éve, vagyis az 1963-as etnikumok közti véres harcok kitörésétől számítva soha nem volt igazán jelentős esélye. A megegyezés azért is rendkívül nehéz, mert a felek teljes mértékben különböző módon szemlélik mind a múltbeli, mind a jelenlegi helyzetet. A görög ciprusi népesség szerint a konfliktus maga 1974-ben, a sziget de facto két részre különülésének idején 1 Glafkosz Kleridesz görög ciprusi politikus, a Ciprusi Köztársaság elnöke 1993 és 2003 között, a görög ciprusi kormány főtárgyalója a közösségek közti tárgyalások során. 4
kezdődött, a török ciprusiak nézőpontja szerint azonban akkor fejeződött be. Ez a lényeges különbség mindig megmutatkozott a tárgyaló felek álláspontjában, céljaiban és alapvetőmegoldási feltételeiben. Ciprus történelme során számtalanszor ütköztek a nagyhatalmak, a szigeten élő közösségek anyaországai és természetesen a lakosságot alkotó közösségek érdekei. A gyarmatbirodalmát veszni látó Nagy-Britannia, a ciprusi szovjet-orientációt nyugtalanul szemlélő Egyesült Államok, valamint a Ciprus függetlenségében és el nem kötelezettségében és a görög-török szembenállásban a NATO összeomlását remélő Szovjetunió érdekei folyamatosan nyomást gyakoroltak Ciprus bel- és külpolitikájának, magának a konfliktusnak alakulására. Görögország és Törökország, vagyis a két anyaállam szembenállása több egyéb fronton is jelen van, de kétségtelen tény, hogy Ciprus a legkritikusabb pont mind közül. E két állam befolyása a sziget mindennapi életére nézve máig oly mértékű, hogy a problémát semmiképpen sem lehetséges az ő szempontjaik, érdekeik figyelembe vétele nélkül kezelni. A két közösség, jóllehet akiket görög ciprusiak mindig is preferáltak kisebbség-többség relációban emlegetni, konfliktusai, ellenségeskedése kétségkívül sok esetben külsőhatásnak tudható be, nem csupán öngerjesztőfolyamatról beszélünk. Érdekeik kevés kivételtől eltekintve az anyaországok stratégiai megfontolásai mentén alakultak, s alakulnak ma is. A konfliktus a hidegháború politikailag és katonailag legélénkebb időszakában eszkalálódott. A nagyhatalmak érdekellentétei mégsem feszültek itt olyan mértékben egymásnak, mint a korszak szuperhatalmi ellenségeskedésének kihelyezett háborúiban. Ciprus geostratégiai jelentősége volt az a momentum, ami megmentette őt attól, hogy a nagyhatalmi konfrontálódás direkt helyszínévé váljon, ám pont ezen indokból kifolyólag sohasem válhatott függetlenné a nagyhatalmi és regionális befolyásolás alól. Görögország és Törökország évszázadok óta tartó szembenállásának csak egyik tere Ciprus szigete, emellett az égei-tengeri kontinentális talapzat és az abban talált olaj, a két ország légtere, egy sor égei-tengeri sziget feletti tulajdoni vita mind konfliktusok sorának forrása volt és forrása ma is, NATO tagságuk azonban az 1950-es évektől már megakadályozta a komolyabb háborús konfliktus kialakulását. Ciprus mind közül mégis a legkritikusabb, hiszen e sziget sorsán áll vagy bukik Törökország európai uniós aspirációinak jövője. Dolgozatom elsőrészében a már említett nagy- és regionális hatalmi érdekek kihatását szándékozom megvizsgálni Ciprus történelmének, a konfliktus alakulásának 5
szempontjából, hatásukat a két közösség közti viszály folyamatára. A két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió, ezen kívül a térség két meghatározó hatalma, Görögország, Törökország és a gyarmatbirodalmi kötelék okán létfontosságú Nagy-Britannia attitűdjeinek kialakulását, változását követem nyomon munkámban, kronológiai sorrendben bemutatva a ciprusi konfliktusra, valamint a két közösségre gyakorolt hatásukat. Ezek után rátérek a krízis főbb megoldási javaslataira, köztük mind az ENSZ égisze alatt, mind a rendezésben részt vevőfelek tárgyalóinak tevékenysége nyomán létrejött tervekre, programcsomagokra a függetlenség kivívásának előkészítésétől a napjaink Ciprus-politikáját leginkább meghatározó Annan-tervig 2. Ezután röviden bemutatom az ENSZ ciprusi missziójának, az UNFICYP-nek 3 42 éves történetét, kiemelve a brit részvételt. Az ENSZ 1964 óta tartja napirendjén a ciprusi konfliktust, számtalan Közgyűlési és BT határozat 4 született e tárgyban. ENSZ főtitkárok sora próbált meg rendezést elérni az ügyben, mindmáig szinte teljesen eredménytelenül. Megvizsgálom az ENSZ-tárgyalások, a főtitkárok jószolgálati missziói kudarcának vélhetőokait. Végül elemzem a jelenlegi helyzet nyújtotta megoldási lehetőségek valószínűsíthető hatását, különös tekintettel a nemzetközi szervezetek bevonásának várható eredményeire. Görögország és Törökország alkotják a NATO délkeleti szárnyának gerincét, a köztük lévőfolyamatos ellenségeskedés mérséklése e szárny működőképességének egyik alapfeltétele. Az Európai Unió 2004-es bővítése rendkívül releváns szerepet játszott mind Törökország, mind Görögország Ciprus-politikájában, valamint a két közösség tárgyalópozícióját is jelentősen befolyásolta. A különböző források egyoldalú elkötelezettségének nagy foka miatt erős forráskritikával kellett élnem kutatásaim során, segítségemre volt ebben konzulensem, aki a magyar ENSZ békefenntartó misszióban szolgált Cipruson 1995 és 1997 között. Igyekeztem határozott kritikával élni a szélsőségesen az egyik oldalt támogató forrásokkal szemben, mely az ilyen jellegűanyagok meglehetősen nagy száma miatt nehéz, de nem megoldhatatlan feladatnak bizonyult. 2 Értem ez alatt az Annan-terv ötödik, azaz jelen pillanatban végsőverzióját, mely 2003-ban készült el a Kofi Annan ENSZ-főtitkár által vezetett tárgyalások alapján. 3 UNFICYP: United Nations Peacekeeping Force in Cyprus, azaz az Egyesült Nemzetek Szervezetének békefenntartó ereje Cipruson, melyet az ENSZ BT 1964. március 4-i, 186-os számú határozata hozta létre. 4 Szám szerint 118 ENSZ BT-határozat született a tárgyban, 2006. novemberéig. 6
II. A nagyhatalmi és regionális érdekek megnyilvánulása II.1. Az ottomán birodalomi fennhatóságtól a brit koronagyarmatig Ciprus 1191 és 1571 között előbb a frankok, majd a velenceiek uralma alatt szenvedett azok elnyomó és katolizáló törekvése miatt. Valóságos felszabadítóként üdvözölték a török hódítást, hiszen az új urak nemcsak az ortodox egyház tekintélyét és központi helyzetét állították vissza, de a görög parasztokat is felszabadították a jobbágysággal járó terhek alól. Török telepesek érkeztek a szigetre, hogy javítsanak a ciprusi gazdaság teljesítményén. 1821-ben azonban a kezdődőgörög szabadságharc hírétől megrettent török vezetés 500 görög ciprusit végeztetett ki összeesküvés vádjával, a ciprusi társadalom ekkor szakadt ketté vallási és etnikai törésvonalak mentén. /Romsics Gergely: Működő bukott állam(ok): Ciprus, 175. o./ A görög nacionalizmus ebben az időszakban alakult ki szerte a Mediterráneum déli részén. A megali ideá -nak, vagyis nagy eszmé -nek nevezett irányzat hívei a Bizánci Birodalom felélesztését tűzték ki célul, Konstantinápoly központtal, s ennek fő akadályának a Török Birodalom létét tekintették. Oroszország is az I. Miklós cár által Európa beteg emberének titulált Ottomán Birodalom lerombolására törekedett. Oroszország már az 1853-56-os török-orosz háborút is a Földközi-tengerre kivezetőút, tehát a szorosok 5 feletti hatalomátvétel érdekében indította el. Ciprus jelentős adóbevételi forrásként szolgált a Porta számára, aki a brit részvényesek felé fennálló jelentős mennyiségű adósságát törlesztette a Cipruson befolyt jövedelmekből. Nagy-Britannia főkülpolitikai prioritása a Mediterráneumban ez időtájt az volt, hogy megelőzzék a Török Birodalom Oroszország általi megbuktatását, és ez által területek és befolyás szerzését a Földközi-tenger keleti medencéjében. 1878- ban a berlini kongresszuson a Török Birodalom és Nagy-Britannia vezetői aláírták a Ciprusi Egyezményt, melynek értelmében a szultán a szigetet brit ellenőrzés alá bocsátotta (de a sziget török fennhatóság alatt maradt), cserébe Nagy-Britannia megvédi a törököket Oroszország terjeszkedésével szemben. A török fél feltételül azt szabta, hogy ha Nagy-Britanniának nincs szüksége tovább Ciprusra, az visszakerül az Ottomán Birodalomhoz. Nagy-Britannia a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigetének 5 A Boszporusz és a Dardanellák. 7
birtoklása által látta biztosíthatónak az Indiába vezetővízi utat (a Szuezi-csatornán át), valamint fontos műveleti bázisnak tekintette egy Örményországba történőorosz betörés esetére. Emellett kelet-afrikai, közel-keleti terjeszkedésében stratégiai előnyt jelentett a sziget feletti rendelkezés. 1881-ben kezdte el Görögország titokban bátorítani lakossága egy részének Ciprusra történőemigrációját, hogy megszervezzék a görög ciprusi közösséget az annexió (Görögországhoz), vagy görög elnevezéssel enózisz érdekében. Görögország már 1878-ban reménykedett abban, hogy Nagy-Britannia átadja neki a törököktől megszerzett Ciprust, ahogyan azt a Ión-szigetek esetében is tette, ám figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a sziget jogilag továbbra is török fennhatóság alatt maradt, emellett stratégiai szempontokból rendkívül fontos volt Nagy-Britannia számára. Mikor világossá vált, hogy új tulajdonosa nem kíván megválni a szigettől, a görögök kampányt indítottak a szigeten levőbrit jelenlét ellen. Igyekeztek meggyőzni a görög ciprusi közvéleményt, hogy szorítsák ki a briteket a szigetről, ami a kizsákmányoló brit adópolitika miatt egyébként is megfordult már a helyi lakosok fejében. 1882-ben azonban a sziget vesztett geopolitikai jelentőségéből a Szuezi-csatorna brit kézbe kerülésének eredményeképpen, emellett Egyiptomban, Alexandriában is katonai bázisokat épített ki Nagy-Britannia. A brit gyarmatosító uralom etnikai toleranciája mindkét közösség felé érvényesült, sőt felül-reprezentációt biztosítottak a török ciprusi lakosság részére a törvényhozásban. A brit politikai elit az oszd meg és uralkodj ősi elvét követve az etnikumok közti konfliktus élesztésével igyekezett hatalmát konzerválni. A török ciprusiak e kivételezett bánásmódot a britek felé irányuló lojalitással hálálták meg, emellett tudták, hogy kizárólag Nagy-Britannia tud gátat szabni a görög nacionalizmus terjedésének 6. Gyarmatosítók elleni mozgalmak a 19. század végén, 20. század elején még csak a görög ciprusi oldalon jelentkeztek, melyeket a ciprusi ortodox egyház vezetett, ezért a brit uralom a muszlim vezetőnek (muftinak) elsőbbséget biztosított az ortodox érsekkel szemben. Az 1882-es brit gyarmati alkotmány pedig egyenlőjogokat adott mindkét közösség tagjainak. 1914-ben Törökország a központi hatalmak oldalán lépett be az elsővilágháborúba, így Anglia, a neki küldött török hadüzenet miatt érvénytelennek nyilvánította az 1878- as egyezményt, és annektálta Ciprust. 1915-ben Nagy-Britannia felajánlotta a szigetet 6 Krétán is a brit hadsereg avatkozott be 1897-ben, mikor a görög kisebbség a török többség módszeres mészárlásába kezdett, igaz, e beavatkozás már nem tudta meggátolni, hogy a felborult népességeloszlás eredményeként Kréta 1913-ban végül csatlakozzon Görögországhoz. 8
Görögországnak, ha az az Antant oldalán csatlakozik a harcokhoz, ám Görögország ezt elutasította, sőt, 1917-ben a központi hatalmak oldalán lépett be a háborúba. 1919-ben Lloyd George, Nagy-Britannia akkori miniszterelnöke mégis kijelentette, hogy Ciprus előbb-utóbb Görögország része lesz. Ez arra késztette a török ciprusiakat, hogy 1923-ban az enózisztól való félelmükben meglátogassák az újonnan létrejött Törökország vezetőjét, Kemal Atatürköt azzal a szándékkal, hogy nyomást gyakoroljanak rá Ciprus Törökországhoz csatolásának érdekében. Ám a békesség politikájának szellemében 7 a török vezetőe kérést elutasította. 1923-ban a Lausanne-i békekonferencián Törökország feltétel nélkül lemondott Ciprusról. A frissen létrejött Törökország és Nagy-Britannia között nem volt kifejezetten barátságos a viszony, főleg abból kifolyólag, hogy Kemal Atatürknek meglehetősen jó kapcsolata volt a Szovjetunióval, ezért Lloyd George támogatta azt a próbálkozást, mely szerint Görögország bekebelezte volna Anatólia egy részét 8. E brit-török feszült viszony majdnem háborúba is torkollott. Ezekben az időkben az Egyesült Államokban még az izolacionalizmus politikája érvényesült, így egyik oldal felé sem kötelezte el magát e konfliktusokban. A görög nacionalizmus tovább terjedt, bár a törökök a köztük lévőfeszültségek ellenére is bíztak Nagy-Britanniában, hogy az megakadályozza a görögök hellenizáló törekvéseit Cipruson. 1925-ben Nagy-Britannia e kihívásra a sziget koronagyarmattá nyilvánításával válaszolt. II. 2. A gyarmatsorstól a függetlenségig 1931-ben egy rövid életűés sikertelen, görög ciprusiak által szervezett felkelés tört ki a brit gyarmati uralom ellen, mely az 1920-as, 30-as évek pán-turanizmusának amúgy is éledezőeszméjét, nacionalista felhangját erősítette a török ciprusi lakosság körében. E lázadást követően mindenféle politikai aktivitást betiltott a brit kormányzó, csupán a szakszervezetek maradtak életben, melyekből az 1941-ben kezdődőreformfolyamatok 7 Kemal Atatürk úgy vélte, hogy a frissen létrejött államnak először belsőügyeit kell rendbe tennie, ezért meghirdette a békesség belföldön és békesség a határainkon túl elvét, ezért elutasított minden olyan kezdeményezést, mely újabb területek szerzését kívánta meg a saját válságán békés környezetben túljutni kívánó országtól. 8 Mind az 1897-es, mind az 1920-as évek görög-török háborúi ilyen területszerzési célzattal törtek ki. Mindkét háborús időszakban harcoltak görög ciprusiak és török ciprusiak, egymás ellen (nem is teljesen önkéntes alapon), ez szintén elmélyítette a két közösség közti éledezőkonfliktust. 9
eredményeként létrejövő pártok első tagjaként az AKEL 9 elnevezésű valójában kommunista orientációjú csoportosulás nőtt ki. A második világháborúban görög ciprusiak is harcoltak a brit és a görög hadsereg kötelékein belül, míg Törökország semleges maradt. 1947-ben Nagy-Britannia súlyos gazdasági válságának következtében át kényszerült adni az Egyesült Államoknak a Kelet-Mediterráneum, azon belül Görögország és Törökország szovjet expanzió elleni védelmének feladatát. Így az 1947-49-es görög polgárháborúban a royalista konzervatív erőket már az Egyesült Államok támogatta a kommunista gerillákkal szemben, cserébe a görög vezetés nem folytathatott kampányt a brit gyarmatok (konkrétan Ciprus) megszerzéséért, de Görögország gazdasági függősége továbbra is fennállt Nagy-Britannia felé. Mindkét anyaállam fontos tényezővé vált az Egyesült Államok Truman-doktrínának nevezett feltartóztatási politikájában. Nagy-Britanniát, Törökországot és Görögországot közös érdek kötötte össze, mégpedig a térség védelme a szovjet befolyástól. 1952-ben a két utóbbi állam ezért felvételt nyert a NATO-ba, ám már a tárgyalások kezdetekor világossá vált, hogy a NATO (és ez által az USA) számára a törökök geopolitikai helyzete nagyobb jelentőséggel bír, mint a görögöké. A NATO-n kívül mindkét ország bizonyította elköteleződését az ügy iránt az 1954-es Balkáni Paktum aláírásával (Görögország, Törökország és Jugoszlávia között), majd Törökország a Bagdadi Paktum megkötésével, Irakkal, Iránnal és Pakisztánnal külön is a nyugati hatalmak mellett foglalt állást a keleti blokkal szemben. Ezen elköteleződések a két anyaállam és Nagy- Britannia között harmonikus kapcsolatot igényeltek, melyet a ciprusi folyamatok minduntalan aláástak. Palesztina 1948-as elvesztésével és egyiptomi pozíciójának gyengülésével Nagy- Britannia számára Ciprus stratégiai fontossága tovább nőtt, ide helyezték át a teljes Közel-Keleti Főparancsnokságot, ezek után a függetlenség esélye tovább csökkent, a britek Ciprust egyenesen stratégiai jelentőségűgyarmattá nyilvánították 10, és kifejezték azon szándékukat, hogy Ciprusnak sosem szabad teljes mértékűfüggetlenséget adni, ellenben nagyarányú önigazgatást ajánlottak a ciprusiaknak, de brit főhatalom alatt. Nagy-Britannia igyekezett beszervezni az addig a téma iránt nem sok érdeklődést mutató Törökországot, valamint a török ciprusi lakosságot az egyre növekvőgörög 9 AKEL: Progressive Party of the Working People, azaz a Dolgozók Haladó Pártja. 10 1954-ben Henry Hopkins gyarmatügyi miniszter így nyilatkozott: Mindig érthetőés egyértelművolt, hogy vannak olyan bizonyos területek a Nemzetközösségben, melyek, köszönhetően a körülményeknek, soha nem válhatnak teljesen függetlenné. /Robert K. Scheffer: Severed states, 278. oldal/ 10
ciprusi gyarmatellenes mozgalmak ellenfeleként, s így a világ közvéleményét megpróbálta meggyőzni, nem is sikertelenül, hogy egyedül a brit gyarmati uralom folytatódása lenne képes megakadályozni egy Görögország és Törökország között a szigetért vívott esetleges háborút. 1954-ben Görögország, a görög ciprusi vezetőség unszolására, az ENSZ elé vitte Ciprus függetlenségének problémáját, de javaslatai elakadtak az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ellenállásában. 1955-ben gyarmatellenes küzdelem tört ki Cipruson, mely először csak a brit gyarmati hatalom, majd az azt támogató török ciprusi lakosság ellen irányult. Görög ciprusi oldalon az EOKA 11 -nak nevezett félkatonai szervezet harcolt Georgiosz Grivasz tábornok vezetése alatt, mely az enózisz elősegítése érdekében és a brit uralom ellen jött létre. Az enóziszt akadályozó főtényezőnek a görög ciprusi lakosság nacionalista érzelműrésze a brit uralmat és a török ciprusiak létét tekintette. Az EOKA erőszakos gerillaháborúba kezdett, melyhez anyagi forrásokat és fegyvereket a Szovjetunió és Görögország, kiképzést pedig az utóbbi biztosított. III. Makariosz érsek, a későbbi ciprusi államfőpedig az egyház vezette ellenállást szervezte meg, valamint támogatta Grivasz tábornokot és militánsait. Az EOKA nagyszabású terrorkampányba kezdett, melyre válaszul megalakult a TMT 12, a török ciprusiak Törökországból támogatott katonai különítménye, melynek célja a török ciprusi lakosság védelmének megszervezésén kívül a takszim, azaz a sziget felosztása és az északi rész Törökországhoz csatolása volt. Törökország szerette volna megelőzni, hogy déli partjaitól mindössze 65 km-re görög provincia jöjjön létre, a török lakosság akaratának semmibevételével. A harcokat a brit hadsereg 1959-re leverte, s értelmi szerzőit, köztük Grivaszt és Makarioszt száműzték a szigetről. 11 EOKA az Ethniki Organosis Kypriakon Agoniston, azaz a Ciprusi Harcosok Nemzeti Szervezetének rövidítése. 12 TMT a Turk Mudafa Teskilat, azaz a Török Védelmi Szervezet rövidítése. 11
2. számú ábra: Ciprus földrajzi helyzete Szuez 1956-os elvesztése kapcsán azonban a már atomhatalom Nagy-Britannia újragondolta kelet-mediterrán politikáját, és tárgyalásokba kezdett Görögországgal, valamint a ciprusi konfliktusba hivatalosan az 1955-ös londoni konferencián bevont Törökországgal. Utóbbi tökéletesen meg volt győződve arról, hogy a britek nem szándékoznak elhagyni a szigetet, de arra az eshetőségre, ha Nagy-Britannia netán mégis letenne róla, ez esetben egy az enóziszt megelőzőkatonai csapással fenyegetett. A görög kormány felajánlotta Nagy-Britanniának, hogy az enóziszért cserébe nem csak Cipruson, de Görögországban is újabb NATO-bázisokat telepíthetnek. Nagy-Britannia azonban egyik NATO-szövetségesét sem szerette volna maga ellen hangolni, ezért egy ún. kettős enózisz megoldást ajánlott, vagyis sziget a két anyaállam közti felosztását, de a brit katonai bázisok megmaradhattak volna Ciprus területén. Ezt a görög fél megvitatás nélkül elutasította. Az Egyesült Államok is a felosztás mellett foglalt állást, hiszen az szolgálta volna legjobban a térségbeli, a NATO kohézióját féltőérdekeit (bázisok megőrzése, a Szovjetunió felé történőkémkedés). Végül a britek mégis letettek a felosztás lehetőségéről, és 1957-ben MacMillan miniszterelnök már egy hármas (brit görög - török) partnerségi adminisztráción alapuló állam képét vázolta fel a tárgyalóknak. A britek hatalomátruházó szándékát látva azonban a visszatérőmakariosz érsek egyre inkább kardoskodni kezdett a sziget függetlensége mellett, többé nem akarta Ciprust alárendelni a görög uralomnak, sem Törökországot hazája ellenségévé változtatni. Makariosz tudta, hogy ha továbbra is elutasítja a függetlenség gondolatát, akkor Törökország akár meg is győzheti Nagy-Britanniát az ország felosztásáról. Nagy- Britannia végül úgy döntött, Makariosznak adja át a sziget feletti hatalmat, gondolván 12
arra, hogy az érsek ahhoz nem lesz elég erős, hogy a brit katonai jelenlétet megakadályozza, de ahhoz igen, hogy a közösségek közti konfliktusban békét teremtsen. Görögország is felismerte, hogy a közeljövőben nem sok esély mutatkozik az enózisz kivívására, így végül tárgyalásokba bocsátkozott a többi féllel egy új, független Ciprus állami és alkotmányos kereteiről. Az 1959-es Zürich és London Megállapodásokon formálódott az új ország képe, az anyaállamok és a volt gyarmati uralom képviselői a ciprusi tárgyalók megkérdezése nélkül hozták meg a háromhatalmi szerződéseket. A NATO kohéziója, egy görög-török háború elkerülése és Ciprus etnikai megosztottsága azt követelte, hogy a görög kormány gyakoroljon nyomást a görög ciprusi félre, hogy fogadják el e megállapodásokat. 1960-ra így született meg egy olyan megoldás, melyet voltaképpen senki nem szeretett volna, az 1960-as alkotmányt a görög ciprusiak az enózisz halálos ágyaként definiálták, míg a török ciprusiak a folytatódó brit jelenlétet vagy a takszimot kívánták volna elérni. 1960. augusztus 16-án Ciprus független szuverén állam lett, egy hónappal később pedig az ENSZ tagja. Ugyanezen a napon életbe lépett a Garanciális Szerződés, mely egy olyan háromoldalú egyezmény volt, amely mindhárom országot felhatalmazta, hogy együtt vagy külön-külön megvédjék az alkotmányos rendet, Ciprus területi integritását, függetlenségét és biztonságát, illetve a megállapodás érvényesülését egyoldalúan biztosítsák. A Szövetségi Szerződés szerint görög (950) és török (650) katonák állomásozhatnak a szigeten, Nagy-Britannia, megőrizheti Dhekeliában és Akrotiriben lévőkatonai bázisait ún. szuverén bázis területként. Az Alapító Szerződés tartalmazta az állam alkotmányát, de biztonsági okokból a másik két szerződés lényeges elemeit ebbe is beleépítették. A szerződések tiltották a más államokkal való egyesülést, uniót, ezzel kívánták mindörökre kiküszöbölni az enózisz és a takszim felmerülésének lehetőségét. Az alkotmány 70-30 %-os arányban megosztotta a politikai hatalmat a görög és török lakosság között, vétójogokkal látta el mind a görögök által választott elnököt, mind a törökök által választott alelnököt. Az alkotmány a görög ciprusiak szerint lakosságszámhoz képest aránytalanul nagy és kiterjedt jogokat biztosított a török kisebbségnek, így nem csoda, ha Makariosz életrajzírója, Stanley Mayes így nyilatkozott az előállt helyzetről: Ciprus az elsőolyan állam a világon, melynek saját alkotmánya tagadta meg a többség uralmát. 13. A ciprusi alkotmány által nyújtott 13 Idézet: Stanley Mayes: Makarios, St. Martin s, New York, 1981., in: Michael Stephen: The cyprus question, p. 39. 13
kisebbségi előjogok és a felek etnocentrizmusa garantálta a közösségek közti konfliktusok kiéleződését. II. 3. Az alkotmánytól a török invázióig A független szigetország görög ciprusiak által választott elsőelnöke Makariosz érsek, a török ciprusiak által választott elsőalelnöke Dr. Kücsük lett. Mindketten különbözőmódon gondolkodtak Ciprus külpolitikai prioritásairól. Makariosz elnök, látván, hogy a nagyhatalmak a status quo fenntartásával értenek egyet, új utat választott, s eltávolodott Nagy-Britanniától és az Egyesült Államoktól, míg Dr. Kücsük bennük látta Ciprus prosperitásának kulcsát. Makariosz korán felismerte, hogy a kis és gyenge államok a nagyhatalmak párharcát kihasználva befolyáshoz juthatnak, ezért csatlakozott az el nem kötelezettek mozgalmához és jó kapcsolatot épített ki a Szovjetunióval. 1963-ra a ciprusi állam az alkotmány garanciális biztosítékai, valamint a török ciprusi elnök túlzott vétóhasználata miatt működésképtelenné vált. Makariosz elnök tizenhárom pontból álló alkotmánymódosítási javaslatot 14 terjesztett be, melyben a török ciprusiak garanciális jogaik és privilégiumaik leépítését, és kisebbségi státuszba való lefokozásukat látták, ezért megvétózták őket. Válaszul a ciprusi országgyűlésből gyakorlatilag kizárták a török ciprusi képviselőket, felszámolták az ország kettős felépítését, és szinte minden téren korlátozták a török lakosság jogait. Makariosz elnök már 1961-ben felkérte az EOKA-tagból belügyminiszterré lett Tasszosz Papadopuloszt, hogy szervezzen meg egy új, EOKA-típusú titkos hadsereget, és készítsen el egy több lépcsőből álló programot, az ún. Akritasz-tervet 15, melynek célja az enózisz elérése, a török ciprusiakra gyakorolt katonai nyomással, valamint a nemzetközi közvélemény meggyőzése az alkotmány csődjéről. Az alkotmányos revíziókat erőszakkampány kísérte, majd 1963 decemberében megkezdődött a közösségek közti harcok sorozata. A görög milíciák a török lakosságot a sziget területének 3 %-át jelentőenklávékba kényszerítették. Az 1963-64-es összecsapások alatt Törökország többször is invázióval fenyegetett, de a katonai készülődés leállt, köszönhetően az amerikai 6. flotta jelenlétének a 14 A főkonfliktusforrások az alkotmányban: a 70:30-as arány a közszférában, adók kérdése, ciprusi hadsereg összetétele, külön helyhatóságok az etnikumoknak, az alelnök státusza. 15 Az Akritasz-tervhez hasonló Iphesztosz-terv pedig 1971-ben készült el. 14
térségben, és Lyndon Johnson amerikai elnök nyers modorú levelének, melyben figyelmeztette a törököket, hogy ne avatkozzanak be a konfliktusba, mondván, hogy az amerikai fegyverek használata a szigeten megsértené a köztük lévő bilaterális egyezményt. A harcok elfajulásának veszélye miatt Makariosz elnök arra kényszerült, hogy felkérje a briteket a rend helyreállítására. A brit katonák beavatkoztak és a háborúzó közösségek közé helyezték csapataikat, létrehozva a Nicosia görög ciprusi és török ciprusi részét elválasztó zöld vonalat 16. A brit békefenntartó erők anyagi és fizikai kimerülése következtében felmerült a NATO bevonásának gondolata, ám ezt Makariosz határozottan ellenezte, s az ENSZ általi megoldást preferálta. Makariosz elnök bízott jó kapcsolataiban a hruscsovi rubeldiplomáciát 17 Ciprus felé is lelkesen alkalmazó Szovjetunióban, az el nem kötelezettek mozgalmához való közeledés miatt vele baráti viszonyban lévőharmadik világ államaiban, köztük az olajkitermelés növekvése miatt egyre nagyobb befolyásra szert tevőarab államokban. 1964 márciusán Makariosz az ENSZ elé vitte az ügyet, a török intervenció fenyegetésének áldozataként mutatva be országát. U Thant főtitkár jóindulatának 18, a Szovjetunió és a harmadik világ államai támogatásának köszönhetően, valamint Nagy- Britannia és az Egyesült Államok erélytelen ellenkezésének következtében, az ENSZ a kizárólag görög ciprusiakból álló kormányt elfogadta Ciprus hivatalos kormányaként. A török ciprusiak így az ENSZ-ben is képviselet nélkül maradtak, a török ciprusi vezetőt, Rauf Denktast is csupán magánszemélyként hallgatták meg Biztonsági Tanács ülésein. A Szovjetunió Nagy-Britanniát és az Egyesült Államokat azzal vádolta, hogy megpróbálnak NATO katonai befolyást szerezni Ciprus felett. A ciprusi kormány ENSZ általi elismerésének okaként említhetjük, hogy a szigetország görög ciprusiak általi vezetése nem sértette a nyugati érdekeket, és Ciprus a hidegháborús konfliktusokban nem volt stratégiailag döntő, emellett mindenképpen el akartak kerülni egy görög-török 16 A brit békekontingens december végéig létrehozott egy ütközőzónát Nicosiában, melyet a zöld vonal névre keresztelték. Az elnevezést arról kapta, hogy Peter Young vezérőrnagy, a kontingens vezetője a térképen zöld filctollal húzta meg a két közösség közti választóvonalat. 17 A gyarmati felszabadító mozgalmak illetve az új, független államok egy részének hol erősebb, hol gyengébb Nyugat-ellenessége lehetőséget kínált a kapitalista világ ellentéteiből történőprofitálásra, ezért a Szovjetunió az ENSZ-ben az el nem kötelezettek patrónusaként tetszelgett, és gazdasági segítséget nyújtott ezen országoknak. 18 A kongói származású U Thant ENSZ főtitkár az országa és Ciprus problémáinak hasonlósága miatt, valamint az el nem kötelezettek mozgalmának közismert támogatója lévén rokonszenvezett Makariosz ügyével. 15
háborút. Az ENSZ BT 1964. március 4-én kelt 186-os számú határozata hozta létre az UNFICYP-et, az ENSZ ciprusi békefenntartó erejét illetve misszióját. Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és a NATO érdekei Cipruson a sziget katonai bázisainak, titkosszolgálati létesítményeinek fenntartására és az Ankarával való jó viszony megőrzésére koncentrálódtak. 1964-ben tárgyalások kezdődtek a két Cipruson élőetnikum között, de még mielőtt megegyezhettek volna, a brit közvetítőt, Martin Packardot, igen átlátszó indokkal eltávolították a szigetről, s az amerikai küldöttek az ENSZ-tárgyalóknak is mindig tudtára adták, hogy az amerikai álláspont szerint a lehető legjobb megoldás a sziget felosztása lenne a két anyaállam között. A törökök által elfogadott, de a görögök által elutasított Acheson-terv (1964/65) is a kettős enóziszt vázolta fel. Az Egyesült Államok a viszály megoldását a két anyaállam között kötendő egyezményben látta. Törökország vitatta egyedül a ciprusi görögök azon jogát, hogy az egyedül képviselheti mind két közösséget, azok előzetes megállapodása nélkül. Törökország, látván a nyugati hatalmak tétlenségét az 1963-64-es konfliktusban a Szovjetunió felé kezdett közeledni. Keretet adott ennek a folyamatnak a détente által nyújtott kedvező nemzetközi környezet, amely a két zsdanovi tábor országai közti viszonyok javulását elősegítette. A Szovjetunió jól fogadta Törökország lépéseit, esélyt látott benne a NATO kohéziójának megbontására, s lehetőséget kínált, hogy az Egyesült Államok mellől eltávolítsa egyik legfontosabb hidegháborús szövetségesét. 1964-től Makariosz Szovjetuniótól, Csehszlovákiától és Szíriától rendelt fegyvereket az általa alapított Nemzeti Gárda megerősítésére, azonban a nyugati hatalmak nyomására végül csak könnyűfegyverzetet adtak el Ciprusnak. A törökszovjet közeledés Makariosznak diplomáciai kudarcot jelentett, a Szovjetunió először csökkentette, majd befagyasztotta fegyverszállításait Ciprus felé. Makariosz ezért törekedni kezdett az Egyesült Államokhoz fűződőviszonyának javítására; engedélyezte a CIA-nek a brit légi bázis használatát Akrotiriben a Közel-Kelet és a vasfüggöny államainak titkosszolgálati megfigyelés céljából. Makariosz el nem kötelezett, független politizálása és az AKEL-lel (kommunista párttal) ápolt jó kapcsolata miatt szálka volt nem csak a nyugati hatalmak, hanem az 1967-ben az Egyesült Államok által hallgatólagosan támogatott, katonai puccsal hatalomra került görög junta, az Ezredesek diktatúrájának szemében is. A 16
Törökországgal titkos tárgyalásokat folytató 19, a kettős enózisz pártján álló Karamanlisz-rezsimet felváltotta egy olyan rendszer, mely a Nemzeti Központ doktrínájának meghirdetésével át akarta venni a hatalmat az enóziszért való küzdelemben Makariosztól, valamint ellenőrizni kívánta a ciprusi elnök minden külpolitikai vonatkozású lépését. Az új görög hatalom Makarioszt kirekesztőpolitikája a görög ciprusi vezetőt újra a semlegesség, a török ciprusiakkal való kiegyezés és a keleti blokk felé fordulásra késztette, mely nem tett jót sem Makariosz, sem országa nyugati megítélésének. Emellett az enózisz gondolatát a Makariosz politikai bázisát jelentő AKEL sem támogatta, hiszen ezekben az időkben a kommunista párt Görögországban be volt tiltva, valamint az anyaországgal való egyesülés maga után vonta volna Ciprus NATO-tagi státuszát is. 1966-ban Makariosz minden általa elérhetősajtóorgánumban, Athéntől Londonig mindenhol elmondta, Kinyilvánítom, hogy az 1960-as szerződések megszűntek és eltemettük őket. 20 Tehát Ciprus államfőjének kijelentése már 1966-ban ellehetetlenítette a későbbiekben a ciprusi alkotmány megvédelmezésével érvelőgörög, görög ciprusi és brit politikusok indokait az 1974-es török invázió, majd az északciprusi államalakulat létrejötte ellen. 1967-ben az egyik török enklávéval kapcsolatos helyi konfliktus elmérgesedett, görög ciprusi alakulatok támadtak a török ciprusi lakosságra, ennek nyomán Törökország inváziós előkészületeket tett és ultimátumot küldött a juntának. Johnson elnök követe, Cyrus Vance egy olyan egyezményt fogadtatott el a juntával, melynek értelmében 45 napon belül ki kell vonniuk az illegálisan Cipruson állomásozó csapatokat, fel kell oszlatni az időközben teljesen a görög diktatúra irányítása alá került Nemzeti Gárdát, meg kell növelni az UNFICYP erejét a szigeten, valamint meg kell szüntetni az 1964-ben bevezetett török enklávék elleni gazdasági blokádot. A junta bizonyos követeléseknek mégsem tett eleget, a görög ciprusiak Nemzeti Gárdája továbbra is fennmaradt, és az ENSZ békefenntartó erejét sem növelték, bár az azt csapataival rendszeresen támadó Grivasz tábornokot visszahívták a szigetről. Ezen események ekkor a nemzetközi közvélemény érdeklődésének perifériájára kerültek, mivel ugyanekkor zajlottak a Közel-Keleten az izraeliek és az arab koalíció közti újabb összecsapás, ismertebb nevén a hatnapos háború. 19 Titkos tárgyalások folytak 1966 tavaszán a görög-török határon is, majd a Párizsi Jegyzőkönyvben (1966) is lefektették szándékukat a kettős enózisz véghezvitelére. 20 I declare that the 1960 Agreements had been abrogated and buried. UK Common Select Committee jelentése 1966 februárjában, in: Stephen, Michael : The Cyprus question, London, 2001, p. 32. 17
1967-től kezdve Makariosz és a görög Ezredesek uralma közti viszony végképp megromlott. 1968-tól hat éven át szinte heti rendszerességgel tárgyalt Glafkosz Kleridesz, görög ciprusi alelnök, és Rauf Denktas, a török ciprusi vezető. Ekkor kezdett el formálódni a junta terve, mely célul tűzte ki Makariosz elnök trónfosztását és az enózisz az anyaország által irányított véghezvitelét. 1971-től sikertelen merényletek sorát készítettek előés hajtottak végre Makariosz ellen, majd Georgiosz Grivasz tábornokot is visszaküldték azzal az utasítással, hogy hozza létre az 1955-59-es polgárháború során alakult EOKA terrorszervezet célokban, eszközökben és nem utolsó sorban módszerekben változatlan módon fellépőjogutódját, az EOKA-B-t 21. Ciprus stratégiai jelentősége 1967 után csökkent, mivel az azt megelőzően a Szuezi-csatornán és a Vörös-tengeren át vezetőközel-keleti olaj útja az arab-izraeli háborúnak köszönhetően a tengeri utat elzáró hajóroncsok miatt megváltozott. Az 1967 és 75 közötti időszakban Afrika megkerülésével szállították a Közel-Kelet fekete aranyát. 1973 őszén kitört egy újabb, szám szerint a negyedik arab-izraeli háború (Yom Kippur), ahol az Egyesült Államok és a Szovjetunió is élesen konfrontálódott. Az ennek következtében kialakult olajárrobbanás nyomán a világgazdaság fejlődése megtorpant, súlyos csapást mérve az olajimportőr országokra. 1973-ban egy újabb katonai puccs által a keményvonalas és egyoldalú enózisz párti Dimitriosz Ioannidesz került hatalomra. A görög állam az olajárrobbanás következtében mélyülőgazdasági válság és a katonai diktatúra legitimitáshiánya miatti kialakult politikai krízisét az Ioannidesz-rezsim Ciprus annexiójával szerette volna enyhíteni. Ezért megkezdődött egy nagyszabású terv előkészítése, melynek keretében Cipruson egy, az 1967-es görög katonai puccshoz hasonló hatalomátvételben távolítanák el Makarioszt, és egyesítenék Ciprust Görögországgal. 1974 elejétől erőszakos cselekedetek sorának végrehajtásába kezdett az EOKA-B, melyet a ciprusi kormány képtelen volt megállítani. Az 1974 februárjában az égeitengeri kontinentális talapzatban talált olaj pedig a görög-török vitában indukált háborús előkészületeket. Cipruson 1974. július 15-én reggel megkezdődött az ún. Elnök 21 Az 1998-ban napvilágra került konspirációs elméletek szerint mind az EOKA, mind az EOKA-B, sőt egyes híresztelések alapján a görög junta is a CIA kreációi voltak. Egy a Pentagon adattárában talált dokumentum szerint készült egy terv a sziget felosztásáról, bár a Pentagon szóvivője azt nyilatkozta, hogy minden más lehetséges variációról is készült ehhez hasonló terv. Tény, hogy ezekben az időkben az amerikai adminisztráció a kétfejű kutya képét mutatta, a Külügyminisztérium és a CIA mind nyilatkozataikban, mind utasításaikban teljesen ellentétes kommunikációt folytattak, s hétköznapi szóhasználattal élve azt is mondhatnánk, hogy nem tudta a bal kéz, mit csinál a jobb. 18
hadművelet, más néven Aphrodité hadművelet, melynek célja Makariosz eltávolítása és a katonai hatalomátvétel volt, végpontjában az enózisszal. Makariosz Londonba menekült, helyére Ioannidesz elnök személyes jó barátja és az 1964-es tettei miatt omorphitai mészáros 22 -nak nevezett Nikosz Szampszon került, aki deklarálta a Ciprusi Hellén Köztársaság létrejöttét, mely az enózisz de facto elérését jelentette, ám a szovjet barátsága és el nem kötelezett politikája miatt Nyugaton amúgy sem szívlelt Makariosz elnököt eltávolító rezsimet a nyugati hatalmak és nyomásukra az ENSZ hivatalosan nem ítélte el semmilyen formában. Az Elnöki Palota és más kormányépületek elfoglalása után a Szampszon-kormány karhatalmi alakulatai megkezdték Makariosz elnök támogatóinak felkutatását és likvidálását. Törökország ezután ultimátumot küldött Athénba, amit a görög junta elutasított, bízva abban, hogy a nyugati hatalmak, akik eddig a törökök minden inváziós kísérletét letörték, most is gátat szabnak majd egy ilyen támadásnak. Törökország újonnan megválasztott elnöke, a nyugati politikusokkal jó viszonyt ápoló, Bülent Ecevit Londonba ment, hogy rábírja Nagy-Britanniát, hogy közösen intervencionáljanak Cipruson, ám Nagy-Britannia úgy vélte, hogy szuverén bázis területeken állomásozó katonai ereje kevésnek bizonyulna, valamint figyelmét jobban lekötötték az IRA zavargásai. Törökország ezért, valamint látva az Egyesült Államok hajlandóságát a megváltozott status quo elfogadására és Denktas török ciprusi vezetőkifejezett kérésére, egyoldalúan avatkozott be. Július 20-án hadserege partra szállt a sziget északi részén, és megkezdődött a Béke Művelet -nek, más néven Attila Hadművelet -nek nevezett invázió. A Szampszon-kormány politikai és katonai rövidlátásáról tanúbizonyságot téve egyáltalán nem készült fel egy török támadásra, s Görögország hadereje a gazdasági válság hatásai miatt sem volt olyan műszaki állapotban, hogy segíteni tudott volna Ciprus bábkormányának. Szampszon így július 23-án megbukott, magával rántva az Ezredesek hét éve tartó uralmát is. Nagy-Britannia be nem avatkozásának okát már említettem. Az Egyesült Államok helyzete még ennél is bonyolultabb volt, Nixon elnök Watergate botránya politikai krízissel és az államszervezet időleges működésképtelenségével járt. Emellett a vietnami háború, az arab-izraeli konfrontációk, a Helsinki folyamat előkészítését megakasztó Yom Kippur - háborús szembenállás okozta feszült viszony a 22 Omorphita Nicosia török ciprusiak által lakott része; Nikosz Szampszon rendkívül tevékenyen részt vett az 1963-as mészárlásokban, ezért nevezték el őt omorphitai mészárosnak és törökevőnek. 19
Szovjetunióval nagyságrendekkel fontosabb volt az Egyesült Államok számára egy kis, földközi-tengeri sziget sorsánál. A görög-török háború elkerülése, egyetlen a szigethez fűződőérdeke, a sziget felosztása és a görög junta katonai felkészületlensége miatt elkerülhetőnek látszott. Az ópiumvita miatt Törökországgal nem volt éppen felhőtlen az Egyesült Államok kapcsolata. Mindazonáltal az USÁ-t már egyébként is régóta aggasztotta a baloldal ereje Cipruson, valamint feltételezte, hogy egy független és unitárius államban a bázisok nagy valószínűség szerint nem maradhatnának a britek kezében, ezért a török invázióval tulajdonképpen megvalósuló partíciót örömmel fogadta. A Szovjetuniónak sem volt ellenére a kialakult helyzet, hiszen mind Görögországban, mind Cipruson megbukott az antikommunista kormány, és a török invázióval a török-görög szembenállás, mely a NATO kohézióját veszélyeztette, tovább mélyült. II. 4. A török intervenciótól az Annan-tervig 1974. július 22-én fegyverszüneti megállapodás született, majd a garantáló hatalmak és a ciprusi vezetők részvételével békekonferencia kezdődött Genfben. A nemzetközi közvélemény ekkor még a Garancia Szerződés IV. cikkelyében lefektetett intervenciós jogával élőtörökországgal szimpatizált, majd a második genfi konferencia kudarcát követőújabb, az Egyesült Államok által jóváhagyott, de az ENSZ alapelvekkel ellenkezőinváziós hullám, és az antidemokratikus görög junta helyét elfoglaló új, demokratikus polgári kormány léte a törökök ellen hangolta az államok túlnyomó többségét. Az augusztus 14-én induló második invázióval világossá vált, hogy Törökország nemzetközi jogilag visszaélt intervenciós jogával, és a sziget felosztását akarta elérni. Azonban felmerül a kérdés, hogy a diplomáciai eszközök kimerülésével volt-e Törökországnak más lehetősége, hogy a Nikosz Szampszon által kikiáltott új államalakulat okozta de facto görög annexió véglegesítését és a folytatódó népirtást megakadályozza. Emellett nagymértékű tudatosságot és stratégiai koncepciót is felfedezhetünk e mozzanatban, hiszen a második támadás Nicosia kettéosztásával is járt, így a felek mindegyike rendelkezhetett fővárossal, tehát egy északi állam létrehozása már a terv része lehetett. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a török hadsereg számbeli és technikai fölénye a sziget teljes lerohanásához is elegendő 20
lett volna, azonban Törökország nem kívánt egy totális görög török háborúra indokot adni, csupán egy észak-ciprusi török állam alapkövét szándékozta lerakni. Az augusztus közepén zajló támadás a sziget 36 %-ának elfoglalásával, és a két közösséget elvileg elválasztó ütközőzóna (Buffer Zone) ENSZ általi kialakításával végződött. A mindkét oldalon fellángoló etnikai tisztogatások és véres zavargások hatására menekültáradat 23 indult el, görög ciprusi tömegek délre, török ciprusiak északra húzódtak, így megvalósult a sziget de facto kettéválása. Az új görög elnök, Konsztantin Karamanlisz, szovjet katonai segítséget kért, de Moszkva, aki addigra már Törökország mellett kötelezte el magát a konfliktusban, nem akarta elidegeníteni magától frissen szerzett barátját, e kérést elutasította. Az Egyesült Államok felszólította a görög kormányt, hogy a háború elkerülése végett katonai eszközökkel ne tegyen semmit a ciprusi török jelenlét ellen; ezt megerősítette a Görögországba akkreditált német nagykövet azon kijelentése, miszerint athéni hadüzenet esetében északról támadás érheti Görögországot. Az Egyesült Államok, mivel látta, hogy a Szovjetunió a török felet támogatja annak érdekében, hogy ne legyenek NATO bázisok Észak-Cipruson, ezért a görög felet kezdte el támogatásáról biztosítani. Az egységes görög lobbi a kongresszusban a Ford adminisztráció rosszallása ellenére keresztülvitte a Törökországgal szembeni fegyverembargó bevezetésének javaslatát. Erre válaszul Törökország bezárt minden olyan, területén lévőtitkos-ügynökséget, amely a Szovjetuniót figyelte, és amelyek az Egyesült Államokkal bilaterális megállapodás alapján működött, valamint átvette a hatalmat a Törökországban lévőamerikai bázisokon. 1978 áprilisában a Szovjetunió és Törökország kereskedelmi és barátsági szerződést kötött. Az Egyesült Államok, félve szövetségese elvesztésétől, gyorsan feloldotta a fegyverembargót. Görögország felháborodott azon, hogy nem kapta meg a remélt támogatást és védelmet a NATO-tól, ezért kilépett annak katonai szárnyából, s majd csak 1980-ban tért vissza hosszas alkudozás után, melynek eredményeképpen egy új NATO parancsnokságot hoztak létre Görögországban, mely egy török támadás ellen elrettentőerőként szolgálhatott volna. 1974-ben a görög ciprusiak kikiáltották a Ciprusi Görög Köztársaságot, melyre az ENSZ máig is egész Ciprusra kiterjedőállamként, a pusztán görög ciprusiakból álló kormányra, pedig egész Ciprus végrehajtó szerveként tekint. Erre válaszul a török ciprusi vezetés proklamálta a Ciprusi Török Szövetségi Államot, hogy kinyilvánítsa Törökország által is támogatott szilárd akaratát egy föderáció létrehozására. 1974 óta az 23 180000 görög ciprusinak, és 25000 török ciprusinak kellett elhagynia otthonát. 21
északi részt gazdasági embargó sújtja, mely még inkább aláássa a két közösség közti bizalmat. 30000 török katona állomásozott (és állomásozik ma is) a szigeten. Az invázió után telepesek tömegei érkeztek Törökországból a jobb élet reményében és a török kormány kifejezett támogatására, valamint az északi fél növekvőtörökországgal való integrációja volt tapasztalható. E tényezők késztették a görög ciprusi kormányt engedmények tételére. 1959-től Törökország kiállt a föderációs gondolat mellett, s most megváltozott alkupozíciója lehetővé tette e javaslat elfogadtatását a görög ciprusi oldallal. 1977-es találkozójukon Makariosz és Denktas négy irányvonalban 24 egyezett meg a tárgyalások jövőjére vonatkozólag, melyek egy független, el nem kötelezett, bikommuniális és bizonális felépítésűszövetségi államot vázoltak fel, mindezidáig azonban nem történt komolyabb előrelépés az egyezmény végrehajtásában. 1978-ban egy amerikai kanadai - brit közös javaslat született meg Clark Clifford és Matthew Nimetz küldöttek nevével fémjelezve, mely a sziget leplezett partíció -ját irányozta elő, melynek alapján két gyenge kötelékkel összefont szövetségi állam, a mozgás- és letelepedés szabadságának részleges korlátozásával regionális és etnikai elkülönülés alapján egy föderációt alkot. Makariosz halála után az új ciprusi elnök, Szpürosz Küprianou tárgyalt 1979-ben Denktas török ciprusi vezetővel, egy tíz pontból álló egyezményt írtak alá, melyben a görög ciprusi elnök formálisan elhagyta az enózisz célkitűzésének gondolatát. A görög ciprusi álláspont egy erős központi kormánnyal rendelkező, független, a török ciprusiaknak korlátozott helyi autonómiát biztosító egységes államot vázolt fel, míg a török ciprusiak egy független, gyenge központi kormánnyal rendelkező, laza föderációt képzeltek el Ciprus államformájaként. Eredménytelen tárgyalások sora után 1983. november 15-én a török ciprusiak deklarálták függetlenségüket, és új államuk, az Észak-Ciprusi Török Köztársaság, angol rövidítéssel TRNC 25 létrejöttét, melynek elsőelnökévé Rauf Denktast választották. A TRNC-t máig csak a vele szoros katonai gazdasági - politikai kapcsolatban álló Törökország, valamint Törökország régi barátja, Azerbajdzsán ismerte el, míg az ENSZ 24 A négy irányvonal: 1, Ciprus egy független, el nem kötelezett, bikommuniális szövetségi köztársaság legyen. 2, Területi alapon mindkét közösségnek saját közigazgatása legyen. 3, A három alapszabadságnak (mozgás-, letelepedés- és tulajdonjog szabadsága) a török ciprusiakat előnyben részesítve kell érvényesülnie. 4, A központi kormány funkcióiról, hatalmáról szóló elvek. 25 Turkish Republic of Northern Cyprus. 22
BT felszólította az ENSZ tagjait, hogy ne ismerjék el az egyoldalú deklarációval létrehozott államalakulatot. A rendezési tárgyalásokat ez végképp holtpontra juttatta, hiszen Denktas, a török ciprusi főtárgyaló, ettől kezdve állama nemzetközi elismerését állította a tárgyalások folytatásának, patthelyzetből való kimozdításának alapfeltételéül, és azután nem elégedett meg a föderációs javaslatokkal, már az államszövetség, a konföderációs rendezés mellett érvelt hajthatatlanul. Ettől kezdve a két fél egymásra mutogatott, felelőst vagy bűnbakot keresve a tárgyalások sikertelenségére. A problémáról meglehetősen egyoldalúan gondolkodó nemzetközi közvélemény szemében a görög ciprusi fél, akit egész Ciprus kormányaként ismer el, képviseli az ENSZ-konform álláspontot, míg a renitens török ciprusi kisebbség katonai erőáltal biztosított helyi hatalmát félti. A 80-as évek elején Törökország és az Egyesült Államok kiterjesztett partnersége tovább mélyült, köszönhetően a Szovjetunió afganisztáni inváziójának, s megszületett az Amerikai-Török Védelmi és Gazdasági Egyezmény (1980). Törökország a térség egyetlen olyan állama volt, aki NATO-bázisait használni engedte az Egyesült Államok hadseregének, megengedte, hogy az amerikai utánpótlásútvonalak átmenjenek rajta. Görögországban eközben nagyfokú Amerika-ellenesség uralkodott, sőt, a Szovjetunió felé is közeledett a mediterrán ország. 1981-ben azonban Görögországot felvette tagjai közé az Európai Közösség, majd később a Nyugat- Európai Unió, e tagállami státusza lényegesen megerősítette Görögország stratégiai helyzetét és nemzetközi alkupozícióit, így erősebben tudta érvényesíteni érdekeit Törökországgal szemben. Azt a politikát, ami a NATO-ban nem járt sikerrel, most eredményesen kamatoztatta az Európai Közösségben az 1980-as katonai puccsa után minden európai segélytől megfosztott Törökország ellen. 1987-ben Törökország is jelentkezett az EK-ba, de tagjelölti kérését az EK elutasította, illetve a hivatalos szóhasználat szerint elhalasztotta e kérés elbírálását. Törökország helyzete azonban a 80-as évek végétől a szuperhatalmi párharc lecsengésének ellenére még inkább felértékelődött. Az iszlám fundamentalizmus, a Szovjetunió felbomlása, Közép-Ázsia destabilizálódása és az Öböl-háború Törökországot újra az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesévé tette 26. 1996-ban pedig stratégiai partnerségi szerződést írt alá 26 Törökország az Iszlám Konferencia tagjaként tudja képviselni a nyugati álláspontot az iszlám fundamentalizmus terjedése ellen, emellett az Iszlám Közös Piac létrehozása mellett érvelve gazdasági kooperációt is el kíván érni az érintett országokkal. Törökország a Szovjetunió felbomlása után is rendkívül jó viszonyt ápol a közép-ázsiai volt tagköztársaságokkal, mind a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés Szervezete (1998), mind a kaukázusi államokkal a Baku-Tbiliszi-Ceyhan kőolajvezeték 23