A gazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás elkerülhetetlen



Hasonló dokumentumok
Tehát a jelenlegi gondolkodási mód (paradigma) alapja hibás, ezért nem lehet azt változtatással (reformmal) továbbéltetni. Ezért II.

A görög válság és az euró jövője. Védett bacilus. Megjelent: Magyar Narancs, május 6.

A diktatúra keltette sebek beforradását mikor akarja a sokadalom?

A pénzügyi válság hatásai és a kilábalás

J/55. B E S Z Á M O L Ó

A költségvetésről (Videolevél címe:

BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK

Az egyes szektorokra vonatkozó speciális megfontolásokat a következőkben lehet összefoglalni:

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

A magyar kormányzat főbb megállapításai a gazdaság állapotáról

HÚSZÉVES A BAJTÁRSI EGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA

TÁJÉKOZTATÓ ORSZÁGTANULMÁNY CSEHORSZÁG. Prága. Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet június

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS

AZ ÉLELMISZERPIACI KUTATÓMUNKÁLATOK SZOCIÁLIS VONATKOZÁSAI ÍRTA:

A Mintha-Kormány Mintha-Programjáról

Népesedésvita a parlamentben

Gondolatok a konvergencia programról. (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke)

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

Visszatérés Európába A Policy Solutions elemzése és ajánlásai a Táncsics Alapítvány számára

TİKEPIACI TÁJÉKOZTATÁS PÉNZÜGYI ESZKÖZ EGYES ADATAIRÓL+

Szalai Ákos: A évi államadósság-csökkenés részletei

A TUDÁSALAPÚ TÁRSADALOM KIALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3.

GKI Gazdaságkutató Zrt.

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK EURÓPAI CHARTÁJA

Az ülésen született döntések jegyzéke:

J e g y z ı k ö n y v

2005/1 JELENTÉS BUDAPEST, MÁJUS

TARTALOMJEGYZÉK. Heti piaci összefoglaló Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelırejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövı hétre

ÚTMUTATÓ. 1.4 tevékenység. Dieter Schindlauer és Barbara Liegl június

A gazdaság fontosabb mutatószámai

Gazdaság és gazdaságpolitika

Tájékoztató. a Heves Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Heves megyét érintő évi tevékenységéről

1. SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGSPECIFIKUS AJÁNLÁSOK VÉGREHAJTÁSA

Otthonunk on-line

Tárgy: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának évi költségvetési koncepciója.

Vártnál erősebb külső konjunktúra, gyorsuló magyar növekedés, további egyensúlyi feszültségek

GKI Gazdaságkutató Zrt.

ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S

CITIBANK EUROPE PLC. MAGYARORSZÁGI FIÓKTELEPE A KÖTVÉNYEK FORGALMAZÓJAKÉNT JÁR EL

ÍGÉRETBEHAJTÓ SZEMLE

NAPI JELENTÉS. Női aktivitás alakulása (15-74 év) szeptember 26. szerda. Magyarország. Jelentősen bővült a nők aktivitása.

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 9-én megtartott rendkívüli ülésének

Forrás: GVI. Forrás: GVI

E L Ő T E R J E S Z T É S

Ne fossál, a Gyuri bá mindig velünk van!

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

2010. május CIB REGGELI FEJLETT PIACOK

Éves jelentés Mindig egyszerűen. Ez könnyű az UniCredittel.

Ahol a katonai és gazdasági tisztességtelenség véget ér, ott kezdıdik a politikai tisztességtelenség

J e g y z ı k ö n y v

Mit mondanak az elemzők? :54

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 302/ ÉVI NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁS AZ OLÍVAOLAJRÓL ÉS AZ ÉTKEZÉSI OLAJBOGYÓRÓL.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Forrás: Google Trends Forrás: Google Trends

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

E L İ T E R J E S Z T É S

ELŐTERJESZTÉS. Nyúl Község Önkormányzatának évi költségvetési koncepciója A Képviselő-testület november 24.-i ülésére

Konjunktúrajelentés 2004/1.

ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S

A dokumentum felépítése. Bevezetés

Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 5-én 14:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Végleges Akcióterületi Terv

M E G H Í V Ó március 18-án 8.00 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe.

Makrogazdasági elemzés és előrejelzés a Költségvetési Tanács részére

Átlépni vagy maradni? Nyugdíjdilemma Az összeállítást Fekete Emese készítette. Figyelı

TANKÖNYVET FOGTAM, NEM ENGED

FT Nyilatkozat a Felelős Társaságirányítási Ajánlásokban foglaltaknak való megfelelésről

Az ETC 2013/3. negyedéves jelentése

Kockázatelemzés, kockázatmérséklés, cselekvési tervek Dr. Tatay Tibor Dr. Pataki László

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara évi tevékenységéről

J e g y z ő k ö n y v

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

Ferencváros: két évforduló. Ki gondolta volna a 100 éves jubileumon, hogy a 110. ilyen lesz?

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Hosszú Zsuzsanna Körmendi Gyöngyi Tamási Bálint Világi Balázs: A hitelkínálat hatása a magyar gazdaságra*

MEGÁLLAPODÁS A BUDAFOK BELVÁROS ÚJ PIAC LÉTESÍTÉSÉRE ÉS KÖRNYEZETÉNEK RENDEZÉSÉRE IRÁNYULÓ BERUHÁZÁS FELTÉTELEIRŐL

Az Európai Parlament 2010-es költségvetése Főbb iránymutatások. Összefoglalás

J/ 185. számú. jelentés. a Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről

KÖNYVEKRŐL. Ádám G yörgy: Az orvosi hálapénz M agyarországon. (Magvető Kiadó, Budapest 1986.)

Az államháztartás tervezése a gazdasági felzárkóztatás érdekében. - magyar esettanulmány - (Dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevıszék elnöke)

KIVONATOS JEGYZŐKÖNYV

Az ellenőrzés módszertana

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

Projektazonosító: TÁMOP A/2-11/ Nemzeti Kiválóság Program Pályázati azonosító: A2-ELMH

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE

Magyar gazdaság helyzetértékelés és előrejelzés -

Katasztrófa elleni védelem

J e g y z ő k ö n y v

Proof. Ingatlanpiaci elemzés 2008 március. Készítette: Molnár Tamás

MEGÁLLAPODÁS közös önkormányzati hivatal létrehozásáról

Konfrontációs levelek

FOGYASZTÓ ELÉGEDETTSÉGI FELMÉRÉS A FŐTÁV ZRT. SZÁMÁRA 2012.

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság február 16-ai nyílt üléséről

II. rész Miért, mit és hogyan. I. fejezet Család. Miért? Mit? Hogyan?

Tárgyszavak: munkanélküliség; árnyékgazdaság; feketemunka; adócsalás; járulék; foglalkoztatás; munkaerőpiac.

1064 der Beilagen XXII. GP - Beschluss NR - Ungarischer Vertragstext (Normativer Teil) 1 von 41

AZ EURÓ VÁLSÁGA GÖRÖG NÉZİPONTBÓL

J e g y z ő k ö n y v. készült a Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsának október 28-án megtartott üléséről

Átírás:

A gazdasági gondolkodási mód (paradigma) váltás elkerülhetetlen Nem az amerikaiak mentik majd meg Európát mondta Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter Torontóban, a hét végén tartandó G8-ak és G20-ak értekezlete elıtt 1. A lakosság 62 százaléka rossznak ítéli saját országa gazdaságának állapotát, az Ipsos felmérése szerint 2. Egyre egyértelmőbben görög államcsıdöt áraz a piac, az ország csıdkockázatát mérı CDS hihetetlen ütemben kezdett emelkedni csütörtökön 3, a válság egyre határozottabban veszélyezteti nemcsak az eurót, hanem magát az EU-t is 4. A magyarok 53 %-a szerint összességében hátrányos a világ számára a globalizáció és 78 %-ának az a véleménye, hogy a kormányuknak sokkal határozottabban kellene szabályozniuk a nemzeti és multinacionális vállalatok tevékenységét vagyis elvetik a neoliberalizmust bár tájékoztatás híján nagy részük nem tudja, hogy véleményükkel ezt fejezték ki 5. "Ha az IMF is megállapítja, hogy nem reális a megállapodásban vállalt deficit, akkor dılhet a magyar dominó" mondta Matolcsy György 6. A még mindig megosztottaknak: Polgárhölgyek és Polgárurak! Elvtársak és Elvtársnık! Megvárhatjátok, hogy a G8-ak és a G20-ak ezen a hétvégén ismét bebizonyítják, hogy általános ígéretekben nem szőkölködnek, de megoldást nem adnak a világválságra, és ahogyan a Guardien fogalmaz nem tudják elvágni a gordiuszi csomót 7. Megvárhatjátok, hogy a bankok megmeneküljenek, sıt megerısödjenek 8, miközben az országok és az emberek koldusbotra jutnak 9. Megvárhatjátok, hogy bekövetkezzék a magyar dominó dılése, ahogyan Matolcsy György nevezte a gazdasági válság társadalmivá válását (6. jegyzet)? Megvárjátok, amíg fejeteket a falba verve kénytelenek lesztek elismerni, hogy Orbán Viktor azt folytatja, amit Bajnai Gordon elkezdett, ahogyan Navrasics Tibor már elismerte (9/5 jegyzet), és amit a londoni elemzık megerısítettek 10? Akkor is azt mondjátok, hogy harcolni csak valami ellen lehet (a Helytartótanácsban Ti még így nevezitek, minden alap nélkül: Országgyőlésben minden párt minden párt ellen), és fel sem merül bálványimádó agyatokban annak a lehetısége, hogy Önmagunkért is lehet (sıt: csak ezért lehet!) harcolni? Tehetitek azt, amit eddig, de ezzel sem saját érdeketeket, sem a Nemzet érdekeit nem szolgáljátok. A lényeget már látóknak, azaz a megosztottság jármának hiányától szegényeknek: Magyarok! Vegyétek észre, hogy a szocialista-kommunista rendszer azonos gyökerő a liberáliskapitalista rendszerrel, mert mindkettı osztályérdeket helyez az egyetemes érdek fölé, az elızı a proletariátus érdekét, az utóbbi a burzsoáziáét (nagypolgárságét), ahogyan azt a jelenlegi kormányt adó párt alapítói által is tisztelt Bibó István megállapította 11. És vegyétek észre, hogy a két egygyökerő rendszer megosztással éri el akaratának érvényesülését, alkalmazva a legısibb diktatórikus eszközt: oszd meg és uralkodj rajta

- 2 - (divide et impera), tehát diktatúra, még akkor is, ha a választók 34 %-ának szavazatával kétharmados többséget tud elérni, mint a jelenlegi kormány. És vegyétek észre, hogy a diktatórikus rendszerrel szemben mást is választhatunk. Hazugság az, amit el akarnak fogadtatni velünk, hogy a szocialista-kommunizmus bukásával nincs alternatívája a liberális-kapitalizmusnak! A diktatúra természetes ellentéte a közszabadság, amit a Szent Korona Értékrend ad az emberiségnek. Gyızıdjetek meg errıl, megismerve a közszabadságot a diktatúra helyére állító gondolkodási mód (paradigma) váltás alapjait! Vegyétek észre azt az elıkészítettséget, amit a Teremtı kegyelmébıl kapott értelem és érzelem kettıs egysége adott mindannyiunknak, amiben a gazdasági gondolkodási mód váltás alapja 12, mint gyakorlati Rend éppúgy szerepel, mint annak alapját adó szellemi és társadalmi együttélésre (jogra) vonatkozó. Gyızıdjetek meg errıl, a http://szksz.com honlapon, a behíváskor induló honlap-bemutató videón elmondottak szerint! Most, amikor az erkölcsi alapról indult, gazdasági katasztrófával folytatódott és társadalmi elégedetlenséget elırevetítı válság a puszta létünket is fenyegeti, akkor látnia kell mindenkinek, hogy egy út van: az Egyistenhittel számunkra kijelölt út, ahonnan nem lehet máshova érni, mint a Szent Korona Országába, aki mintát ad az emberiségnek az emberi életre! Érezd, hogy ehhez adja Neked, nekem és mindannyiunknak a Magyarok Istene az erı, a megvilágosodás kegyelmét, mert ez a Teremtı akarata! Kelt Szegeden, 2010. Napisten havának 26. napján. A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel: Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája Az írás változatainak címei: A levél nyomtatható változata: http://szkszhu.szksz.com/isz100626.pdf Ígéretbehajtó Szemle változat: http://szkszhu.szksz.com/isz06012.pdf Honlapcím: http://szkszhu.szksz.com/ibsz100626.html 1 Az Egyesült Államok nincs abban a helyzetben, hogy olyan politikát dolgozzon ki, amely legjobb lenne az európai országok számára. Arra a kérdése, vajon Európa szembesül-e egy japán stílusú stagnáció lehetıségével, ha folytatja adósságcsökkentı politikáját, Geithner kijelentette: "Európa képes ennek megakadályozására." (Nem az amerikaiak mentik majd meg Európát - http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/nem-azamerikaiak-mentik-majd-meg-europat-320053) 2 A G20-csúcsot beárnyékolja, hogy továbbra sem javul az állampolgároknak az egyes országok gazdasági helyzetérıl alkotott véleménye A legfrissebb Ipsos felmérés szerint a világ polgárai közül tízbıl négyen tartják a nemzetgazdaságuk állapotát aktuálisan "jónak". Azok az országok, ahol a saját gazdaság lakossági megítélése a legnagyobb mértékben romlott: Németország, Nagy-Britannia, Kína és Olaszország.

- 3 - A konjunktúraindex 2007 áprilisában állt a legmagasabb értéken, amikor a válaszadók 66 százaléka tartotta jónak saját nemzetgazdasága állapotát, míg a legalacsonyabb értéket - 37 pontos zuhanás után - 29 százalékkal 2009 áprilisában, a világgazdasági recesszió mélypontján regisztrálták. A globális lakossági konjunktúraindex 2010 januárja óta gyakorlatilag változatlan, a lakosság 38 százaléka ítéli jónak saját országa gazdaságának állapotát - emlékeztet az Ipsos. (Ipsos: nem javult a világgazdaság állapotának megítélése - http://mti.hu/cikk/485939/) 3 Egyre egyértelmőbben görög államcsıdöt áraz a piac, az ország csıdkockázatát mérı CDS hihetetlen ütemben kezdett emelkedni csütörtökön. Persze a görögök húzták magukkal a többi PIIGS államot is: a portugál CDS délelıtt kéthetes csúcson 336,5 bázispontnál, a spanyol 269-nél járt. Szakértık szerint a mai hirtelen növekedést azok a kedvezıtlen makrohírek okozták, amelyek a korábban reméltnél jóval lassabb európai kilábalást vetítenek elıre. A szerdai szolgáltató- és feldolgozóipari adat, illetve a csütörtöki ipari rendelésállomány alakulását mutató számok ismét megerısítették a félelmeket, hogy Görögország, és esetleg más uniós államok nem tudnak majd eleget tenni fizetési kötelezettségeiknek. (Már nem kérdés a görög államcsıd? Brutális ütemben emelkedik a CDS - http://ecoline.hu/piac/20100624_cds_gorog.aspx) 4 Az Európai Központi Bank (EKB) az euróövezeti megszorító csomagokban nem lát veszélyt a gazdasági növekedésre Az államháztartási hiányok csökkentésére irányuló minden intézkedés, amely a fogyasztók, a cégek és a befektetık bizalmát erısíti, jó a gazdasági kilábalás megszilárdítására, a munkanélküliség csökkentésére. (Az EKB elnöke szerint jelenleg a bizalom a kulcstényezı - http://mti.hu/cikk/485919/) A gazdaság bıvülését elsısorban az export hajtotta ez a gyengülı eurónak köszönhetı -, míg a belsı fogyasztás stagnált, a beruházások pedig visszaesést mutattak. Mindez nem jelent sok jót a francia gazdaság jövıjét illetıen, a gazdasági növekedés továbbra is szerény maradhat: a Barclays elemzıi idénre 1,3 százalékos bıvülésre számítanak. (Csigatempóban bıvült a francia gazdaság - http://ecoline.hu/piac/20100625_francia_gdp.aspx) 5 A világ GDP-jének 75 százalékát képviselı 24 ország közel 19 ezer felnıtt lakosának megkérdezésével készült májusi kutatás szerint 66 százaléknyian vélik úgy, hogy összességében hasznos a világ számára a globalizáció. A magyarországi megkérdezetteknek azonban csak a 47 százaléka vélekedik így. Magyarországon a válaszadók 78 százaléka szerint fontosak a multinacionális vállalatok befektetései, 42 százalék viszont korlátozná e cégek befektetéseit. Az elınyök ellenére a világ lakosságának többsége szerint ezek az óriási, illetve külföldi vállalatbirodalmak nagyobb hatalommal bírnak, mint a kormányok, és túl nagy a politikai befolyásuk. A megkérdezettek háromnegyede véli úgy, hogy a kormányuknak sokkal határozottabban kellene szabályozniuk a nemzeti és multinacionális vállalatok tevékenységét. Magyarországon 78 százalék az így gondolkodók aránya. Átlagosan 76 százalék úgy véli, hogy a kormányuknak kontroll alatt kellene tartani az alapvetı élelmiszerek és szolgáltatások árát. A magyar válaszadók 76 százaléka vélekedett így. (Ipsos: az emberek többsége elınyösnek tartja a globalizációt - http://mti.hu/cikk/486296/) 6 "Ha az IMF is megállapítja, hogy nem reális a megállapodásban vállalt deficit, akkor dılhet a magyar dominó" (Matolcsy: az EU vezetése nem engedett a 3,8 százalékos hiánycélból - http://eu.mti.hu/pages/news.aspx?id=485507) 7 A kétnapos tanácskozáson elsısorban gazdasági kérdések szerepelnek a napirenden. A zárónyilatkozat egy pénteken kiszivárgott tervezete szerint a Húszak egyebek között azt szorgalmazzák majd, hogy "a lehetı leghamarabb" záruljon le a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) úgynevezett Doha Fordulója, amelyen 2001 óta folynak tárgyalások a nemzetközi kereskedelem elıtti akadályok felszámolásáról. A dokumentum nem nevez meg céldátumot a partnerek közti nézetkülönbségek miatt újra és újra megszakadó tárgyalások lezárására, de hangsúlyozza, hogy a G20 csoport valamennyi kész hozzájárulni a Dohai Forduló sikeréhez. Elemzık szerint hasonlóképpen alakulhat a végsı nyilatkozat is; nélkülözi majd a konkrétumokat, de hangsúlyozza az együttmőködés szándékát. Leginkább a válságból való kilábalás stratégiája osztja meg a Húszak társaságát. Az egyik oldal fı képviselıje az Egyesült Államok, amely a gazdasági növekedés ösztönzését helyezi e stratégia középpontjában, akár az államháztartási egyensúly rovására is, a másik oldalon pedig ott ál például Németország, amely gigantikus, 80

- 4 - milliárd eurós megszorítással igyekszik helyreállítani az államháztartási egyensúlyt, akár annak árán is, hogy a takarékoskodás fékezi a növekedést. (Csúcsértekezletet tartanak a Húszak - http://mti.hu/cikk/486301/) Hogyan lehet úgy véghezvinni a fiskális megszorításokat, hogy az ne veszélyeztesse a globális gazdaság kilábalását a recesszióból többek között erre a fogas kérdésre is választ keresnek a G20 államok vezetıi, akik a hét végén Kanadában győlnek össze. A befektetık kíváncsian várják, hogy a mérleg nyelve melyik irányba billen el. A konfliktus borítékolható: míg az Egyesült Államok a globális gazdaság további mesterséges élénkítése mellett érvel, addig az európai nagyhatalmak a fiskális szigor mellett törnek lándzsát. (Kanadában kell(ene) elvágni a gordiuszi csomót - http://ecoline.hu/piac/20100624_g20.aspx) 8 Soros szerint az euró nem egységes egészként jött létre, mivel a Maastrichti Szerzıdés csak a monetáris uniót teremtette meg, de elmulasztotta a politikai unió létrehozását. "Azzal, hogy ragaszkodik a pro-ciklikus politikájához, Németország magát az Európai Uniót sodorja veszélybe. Tudom, ez súlyos vád, de sajnos megalapozott" - mondta Soros György, aki az euró összeomlásának lehetıségét sem tartja kizárhatónak. A világgazdaság legnagyobb problémája az alacsony kereslet és a magas munkanélküliség. "Valójában Európában nem valutaválsággal és államháztartási válsággal állunk szemben, ahogy azt sokan gondolják, hanem a bankrendszer krízisével." Ha az európai bankrendszert rendbe tennék és feltıkésítenék, akkor nem lenne spanyol válság sem Nagytakarítás nélkül a bankrendszerben nem javulhat a helyzet. Egyetlen bank sincs rákényszerítve könyvei kitakarítására, holott "ennek elkerülhetetlenül meg kell történnie" (Soros: az euró eredendıen elhibázott konstrukció, az uniót Németország sodorja veszélybe - http://www.hirado.hu/hirek/2010/06/23/19/soros_az_euro_eredendoen_elhibazott_konstrukcio_az_uniot.aspx Bár a költségvetési megszorítások kapcsán egyre mélyebbek a nézetkülönbségek az EU és az USA között, a banki különadó tekintetében egyetértenek. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban csak a G20 azon államai fejtenek ki ellenállást Brüsszellel és Washingtonnal szemben, amelyek pénzügyi szektorát megkímélte a válság, és így sok száz milliárdos mentıcsomagok összeállítására sem kényszerültek. London, a George Osborne pénzügyminiszter által közzétett megszorító költségvetés értelmében januártól vezetné be a bankadót, és évi kétmilliárd fontos bevételre számít annak révén, amely az érintett pénzügyi szolgáltatók legnagyobb örömére jóval elmarad az elızetes elemzıi várakozásoktól. (Népszerő a bankadó a G20 államai között - http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/nepszeru-abankado-a-g20-allamai-kozott-320002) A bankszektor vonatkozásában egyelıre még vitatkoznak azon, mi legyen a banki adó vetítési alapja, az egyik opció szerint ez a hitelintézetek mérlegfıösszege lehetne. Kármán András Brüsszelbıl telefonon adott interjújában az MTI-nek elmondta: június 30-ig kell megállapodniuk a pénzintézeti szektor intézményeivel, így a hitelintézetekkel arról, hogy a banki teljesítmények közül melyik tételre vessék ki az adót, június 30-ig várhatóan megfogalmazzák az erre vonatkozó kormánydöntést. Azt is elárulta, hogy a bankszektor tagjainál az elızetes elképzelésekhez képest a mostani helyzet szerint három év helyett két évig tart majd az az idıszak, amíg a banki adó érvényben marad. Nyomatékosította: a kormány továbbra is úgy tervezi, hogy éves szinten 200 milliárd forint lesz a pénzintézeti szektorból beszedett külön adó nagysága. (Bankadó: formálódik a megegyezés a bankokkal, még vitatott a vetítési alap - http://mti.hu/cikk/486231/) A Bankszövetség Orbán Viktornak és Matolcsy Györgynek is elküldött levele szerint a bankadó több pénzintézetet veszteségessé tehet, a gazdaság növekedését fékezheti, aminek következtében megfoszthatja a költségvetést egy messze nagyobb bevételtıl. A bankadó miatt az elmúlt napokban az OTP-részvényeket a Bank of America Merrill Lynch, az UBS, a Deutsche Bank és a Citigroup is leminısítette. (Nem tetszik a magyar bankadó az Európai Bankszövetségnek - http://ecoline.hu/piac/20100625_bankad_europai_bankszovetseg.aspx) 9 A forinteszközök jövıbeni teljesítményének kulcstényezıje lehet az eddigi gazdaságpolitika folytatása vélik londoni felzárkózó piaci elemzık. Szerintük azonban a forint árfolyamkilengései a következı idıszakban szélesedhetnek a politikai zaj miatt.

- 5 - (Folytatni kell ezt a gazdaságpolitikát - http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/folytatni-kell-ezt-agazdasagpolitikat-320035) A piaci magatartást a G20 hétvégi találkozója elıtt visszarendezıdés jellemezte a biztonságos pozíciókba. A hangulatra még külön terhet rótt a görög szuverén adósságtörlesztés biztosításának rekordot döntı felára, ami ismét az euróövezeti pénzügyi rendszer stabilitási gondjaira terelte vissza a befektetık figyelmét. Az európai hitelkondíciók romlásával egyre fokozódik annak a veszélye, hogy egyes euróövezeti "perifériális" országoknak, Spanyolországnak, Portugáliának és Olaszországnak nehezére esik majd éppen esedékessé váló törlesztési kötelezettségeik teljesítése. (Széles tartományban ingadozott a forint - http://hvg.hu/gazdasag/20100625_forint) Az államháztartásért felelıs miniszternek a költségvetési irányelveket április 15-ig az országgyőlési képviselık általános választásának évében legkésıbb június 30-ig kell elkészítenie és a kormány elé terjesztenie, a költségvetési törvényjavaslat tervezetét pedig augusztus 31-ig, a választás évében legkésıbb október 15-ig. (Módosítanák az államháztartásról szóló törvényt - http://mti.hu/cikk/486048/) Gondjuk azzal van, hogy nem tudják, a huszonkilenc ponton belül mi mit jelent. mivel 2013-ig vezetné ki a kormány a rendszerbıl az adójóváírást, ebbe három minimálbér emelés "fér bele". Ezekkel, illetve a munkaadói járulékok esetleges csökkentésével két és fél, három éves átmenetben elérhetı, hogy a nettó pozíciók ne romoljanak (Érdekegyeztetés: a kormány még mindig húzza az idıt - http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/erdekegyeztetes-a-kormany-meg-mindig-huzza-az-idot-320054) Jövıre a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alá kívánja szorítani a kormány az államháztartás hiányát, az idén pedig mindenképpen be kívánják tartani a még a Bajnai-kormány által tett 3,8 százalékos deficitcél-vállalást hazánk törekszik a Nemzetközi Valutaalappal és az unióval kötött hitelmegállapodás meghosszabbítására, ugyanakkor a gazdaság fellendítése érdekében Magyarországon komoly szerkezeti változásokra van szükség. Ezek ütemezésérıl és irányáról meg kell állapodni az IMF-fel és az EU-val is. (Jövıre 3 százalék alá szorítanák a deficitet - http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/jovore-3-szazalekala-szoritanak-a-deficitet-320014) Az egészségügyben, az oktatásban, a közigazgatásban dolgozó közalkalmazottak és nyugdíjasok tüntettek pénteken a román elnöki palota elıtt. a román média saját értesüléseire hivatkozva közölte: részben alkotmányellenesnek Hivatalos közlés még nem érkezett, de a Realitatea hírtelevízió, az Agerpres és a Mediafax hírügynökségek saját forrásokra hivatkozva úgy tudják, hogy az alkotmánybírák részlegesen alkotmányellenesnek nyilvánították a csomagot. A Realitatea hírtelevízió szerint a nyugdíjak nem fognak 15 százalékkal csökkeni, akárcsak a bírók és az ügyészek kiemelt nyugdíjai, viszont a közalkalmazotti bérek a kormány eredeti szándékai szerint 25 százalékkal csökkennek. (Tüntetık próbáltak bejutni a román elnöki palotába - http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/tuntetok-probaltak-bejutni-a-roman-elnoki-palotaba-320057) Összeomlottak a tárgyalások az uniós törvényhozók, illetve a tagállamokat képviselı diplomaták között a fedezeti alapok ellenırzését célzó szabályozást illetıen. A spanyol uniós elnökség közlése szerint így lehetetlenné vált, hogy betartsák az eredeti, június végi határidıt. (Leállt a vita a piaci szabályozásról - http://www.vg.hu/kozelet/jog/leallt-a-vita-a-piaci-szabalyozasrol- 320003) Nicolas Sarkozy elnök eltökéltségét tesztelték tegnap a francia közlekedési szakszervezetek, amelyek a nyugdíjkorhatár 62 évre emelésérıl szóló kormányzati tervek ellen tiltakoztak. (Sarkozyt tesztelték a sztrájkolók - http://www.vg.hu/kozelet/politika/sarkozyt-teszteltek-a-sztrajkolok- 319985) A kormányzat a jelenlegi 60-ról a nyugdíjkorhatár 62 évre emelését, a közszférában dolgozók járulékának, valamint a magas jövedelmek adójának egyszázalékos növelését tervezi. (Csütörtökön ismét megbénul Franciaország - http://www.hirado.hu/hirek/2010/06/23/17/csutortokon_ismet_megbenul_franciaorszag.aspx)

- 6-10 A forinteszközök jövıbeni teljesítményének kulcstényezıje lehet az eddigi gazdaságpolitika folytatása vélik londoni felzárkózó piaci elemzık. Szerintük azonban a forint árfolyamkilengései a következı idıszakban szélesedhetnek a politikai zaj miatt. (Folytatni kell ezt a gazdaságpolitikát - http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/folytatni-kell-ezt-agazdasagpolitikat-320035) 11 Egy osztálynak lehet célja, hogy minél több profitot zsaroljon ki a kiszolgáltatott osztályokból, tekinthetjük osztályérdeknek azt, hogy minél nagyobb békességet és megnyugvást próbáljon a vele szemben álló osztályba beleplántálni, és tekinthetjük osztályérdeknek azt, hogy minél okosabban és simábban oldja meg saját osztálya majdani letőnésének a módját, folyamatát. Csak értelmi különbség van a legokosabb burzsoá osztályérdek és a legokosabb proletár osztályérdek felfogása között. (A kapitalista liberalizmus és a szocializmus kommunizmus állítólagos kiegyenlíthetetlen ellentéte - http://mek.oszk.hu/02000/02043/html/713.html) 12 Önellátás - http://szkszhu.szksz.com/onellato.html Gazdasági paradigmaváltás: http://szkszhu.szksz.com/gazdparad01.html Gazdaság - http://szkszhu.szksz.com/gazdasag.html, http://szkszhu.szksz.com/gazdasag.pdf Államháztartás (költségvetés) - http://szkszhu.szksz.com/koltsegv.html, http://szkszhu.szksz.com/allamhaztart.pdf