HAMVAS-TÁR 4. SZERKESZTETTE: FARAGÓ FRENC TARTALOMJEGYZÉK Hamvas Béla a rendr l és a hagyományról... - 594 - Hamvas Béla, az óceán... - 608 - A nemzetek nyomorúsága. E nyomorúság természetének és okainak vizsgálata.... - 615 - Vallás, filozófia és tudomány viszonyának statikus bemutatása... - 616 - Vallás, filozófia és tudomány viszonyának dinamikus elemzése... - 617 - A b n eltörlése és a valóság leváltása... - 618 - A közgazdaságtan és a nemzetek nyomorúsága... - 619 - Ragyogó fény, üresség... - 622 - Hamvas Béla m veinek engedély nélküli megjelentetése... - 628 - Hamvas Béla világnyelveken... - 630 - Feljegyzések a biciklistákról... - 631 - Kiábrándulás Hamvasból?... - 634 - rült tükör... - 639 - Kemény Katalin halálára... - 640 - Hamvas és a Vízóra-leolvasó... - 641 - Magyarok és Európa... - 643 - Létformák harca, avagy kereszténység és kapitalizmus: két dudás egy csárdában?... - 646 - Hamvas a személyes ügyem... - 648 - Jelenlét... - 652 - Családi háttér... - 652 - Scientia sacra... - 653 - A belgrádi Hungarológiai Tanszék Magyar Olvasóköre... - 655 - A hamvasi M... - 657 - Dété naplója, január, 2004... - 659 - A szenzációs négyes (Megközelítési kísérlet)... - 663 - - 592 -
Itt, most az egyszer, és soha többé...- 665 - Jelen létkeresés...- 670 - Hamvas Béla életpályája...- 671 - Az elfeledett fraktálregény...- 674 - Kapcsolódási pontok Kerényi és Hamvas szellemiségében...- 677 - Teremt képzelet vagy öncélú mágia?...- 681 - Szabadság és hagyomány...- 683 - Hamvassal mondom, bort igyatok!...- 684 - Aki a gesztenyér l írt szelíd éneket...- 685 - Hamvas Béla: Meditáció...- 689 - A káosz apológiája...- 694 - Rekviem egy elveszett mítoszért...- 695 - Az Antikrisztus...- 704 - Hamvas Béláról...- 767 - A közösségen kívüli élet és a zsenik...- 768 - Az alapállás...- 769 - Apolitikus volt-e Hamvas Béla?...- 771 - Hazatérés...- 781 - - 593 -
Igen, a magam részér l azt hiszem, hogy amiért bennünket nem szeretnek eléggé, vagy talán: az a hitünk, hogy bennünket nem szeretnek eléggé, sok egyébként megmagyarázhatatlan tettünket érthet vé teszi. (Karnevál) Hamvas Béla a rendr l és a hagyományról* A természettudomány az érzékeinkkel tapasztalható és matematikai alapokon nyugvó kísérletekkel alátámasztott világ tudománya. Ilyesforma a kartéziánus világkép kiindulása. Hamarosan hozzá teszik a világteremt (demiurgoszi) észrevételt is, hogy ugyanis ezt a valóságot mi éppen felismertük, és innent l fogva a módszereinkkel folyamatosan rekonstruáljuk a m ködését, és ezzel el lépünk az alkotóivá is, függetlenül attól, hogy valamilyen isteni principium volt-e az eredeti teremt (deizmus), vagy az anyag önmagát teremti (materializmus).e világképnek jelentékeny kritikája van a természettudományos gondolkodáson belül is, a bels logikai fogyatékosságai miatt. De esztétikai szempontból nézve is problématikus. Ha a logikai következtet készséget leköti is, a fantáziát nem. ezt az egyszeres látást, ahogyan William Blake mondja, a XIX. század elejének az európai romantikája világnézeti terrornak tekinti és ellene épp az általa meghaladni vélt residuumokra támaszkodik az európai középkorra, a népi kultúrákra és mindenek el tt Kelet hagyományára. A Bhagavad Gita, majd az Upanisadok európai nyelvekre fordításait a poszthegeli filozófia (Schopenhauer) próbálta meg el ször asszimilálni, de hatalmas és máig terjed befolyását a teozófia spekulációi alapozták meg. A teozófiában a belátható ismeret vegyül a be-nem-látható tudatalattival. Elt nik a kontroll lehet sége, mivel a személyes intuíció nem bírálható, lévén minden meggy z dés végs alapjai ismeretlenek. ( A természettudomány axiomatikája éppen e probléma megoldására született. ) Ez az asszociálás követhetetlen módon építkezik mindabból az ismeretb l, ami a tudatba ér. Ezt hívták az ókori világ vége felé szinkretizmusnak. A veszedelme pedig a következ. Ha az ember a fagypontot eléri, életét nem szellemi er k irányítják, hanem pseudospirituális kényszerek, amelyeket a gyengeelméj ek, a serdületlenek, a primitívek, a pszichopaták lélektanából ismerünk, és amelyeket a köznyelv rögeszméknek nevez. A hinduk ezt a szinkretizmust éppoly kevéssé fogadják el, mint magát az európai filozófiát, amir l jó ismer je, a ceyloni születés Coomaraswami azt mondta, hogy egy nyolcéves gyerek gondolkodási szintjének felel meg. Ezek a világképek a vonzerejüket csak részben köszönhetik annak, hogy csekély fáradsággal megszerezhet beavatottsági élményt adnak. Fontosabb ennél, hogy nem ismerik az erkölcsi elkötelezettséget, vagyis a realizáció igényét. Hordhatja az ember mint kényelmes viseletet anélkül, hogy az életvitelére bármin befolyást gyakorolna. A helyzetet a XIX. század elején Giulio Evola, Leopold Ziegler és mindenek el tt René Guénon próbálta újra gondolni. A feladat nem az, hogy a hagyományban elrejtettet hozzá igazítsuk a mi gondolkodásunkhoz, hanem hogy megismerjük úgy, amint van. Épp ezért az egyetlen európai, akit a hinduk is elfogadnak hiteles értelmez jüknek. Guénon a helyzetnek megfelel en antitétikusan fogalmaz, és ezért keleti metafizikáról beszél, leszögezvén, hogy ez nem jelent többet, csak annyit, hogy ott maradt meg a legépebben az shagyomány. Keleti metafizikáról azért beszélünk, mert a nyugati világ jelenlegi szellemi helyzetében a metafizika elfelejtett, figyelmen kívül hagyott, csaknem teljesen elveszett dolog, miközben Keleten még mindig valódi megismerés tárgya. Ha meg akarjuk tudni, hogy mi a metafizika, akkor Kelethez kell fordulnunk, s t ha újra meg akarunk találni valamit azokból az si metafizikai hagyományokból, amelyek valaha Nyugaton létezhettek, akkor ez f leg a keleti tanok segítségével és ezekkel összehasonlítva érhet el. Megjegyzend, a metafizika szóval maga se elégedett, csupán kifejez antitézisként használja a fizikával azonosított modern természettudomány ellenében. A világ teljes és egységes, és a rá vonatkozó emberi ismeretek lényege se lehet más. Ezek a szent könyvek egyszer és mindenkorra tartalmazzák a létezés eredeti szövegét mondja Hamvas. A feladat tehát ennek a tanulmányozása, és Guénon ezt a stúdiumot nevezi úgy, hogy science sacrée. Hamvas 1941 elején Magyarországon els ként közöl Guénonról szóló tanulmányt. Ez az inspiráció hamarosan az egyik f m vének a megírására indítja. A Scientia sacra tudomány, mert nem hagyatkozik a tiszta intuícióra, hanem fegyelmezett gondolkodási módszertana van, - 594 -
és szent, mivelhogy a profán természettudomány antitézise. Nemcsak a cím, hanem a koncepció is Guénontól származik. A tudomány célja a világismeret úgy, ahogyan az err l szóló Hagyomány rzi. Van ezzel kapcsolatban szellemi pozitivizmus is, amely a hagyományt a saját fogalmi és értékrendjébe kívánja lefordítani. Ez a szellemi magatartás a felel s például a keresztény metafizika kiüresítéséért. Mint említettük, van a tudatalattinak a fantáziálásban megnyilvánuló m ködése, aminek az els nagy példája a teozófia. Guénon, akit ez megérintett, hamarosan teljességgel elutasítja. Nyugaton a science sacréet többé-kevésbé tudatos csalók szégyenletesen karikaturizálták szögezi le egyik fontos, a hiteles hagyományt rekonstruáló könyvének bevezetésében. A hagyományt belülr l kell megismerni, ami nem utolsó sorban az egybeesések felismerését jelenti. Guénon szintetikus nagy m vei egy-egy szimbólum mentén járják körül ezt az egységet. Hamvas más utakat választ. A hagyomány reánk maradt szentkönyveit egyrészt önmagukban akarja megismerni. Negyedszázadon keresztül fordítja és kommentálja ket Kung Fu-Csét, Csuang Csét, a Tao Te Kinget, az Upanisadokat, Patanjalit, a Sankhját, a Zent, Tibetet, a Pert-em-Heru egyiptomi halottaskönyvet, Henochot, a Zóhárt, Herakleitost, és a legnagyobbnak tekintett európai gondolkodót, Jakob Böhmét. Élete vége felé a perzsa hagyománnyal kezd foglalkozni, és nagy fájdalma, hogy nem ismerte az amerikai kultúrákat. Az extenzív életprogramját önirónikusan így foglalta össze: Húsz, esetleg negyven évre lenne szükségem, hogy a Föld nagyobb könyvtáraiban munkatervemet elkészítsem. Még néhány nyelvet is meg kellene tanulnom, többet tökéletesítenem. Legalább nagy vonalakban foglalkoznom kellene a kínaival, a japánnal, a toltékkal, a perzsával, az egyiptomival, az arabbal, több néger és indián és ausztráliai táj nyelvével. Minden nyelv tud valamit, amit csak tud. Alaposan és véglegesen meg kellene tanulnom a szanszkritot, a hébert, és a görögöt. Ezután következne maga a tanulás. Erre százötven évet szánnék, és azt hiszem, hogy elkészüljek, napi tíz órát kellene dolgoznom. Pihen a zongora, a képtárak és a fürd a tengerben. Ötven évre lenne szükségem, hogy utazzam, éspedig nem úgy, hogy egy helyen három napig maradjak, hanem legalább egy évig. Ezután már el mernék kezdeni tanítani. Tizenöt-húsz fiatalembert tanítanék, akiket a világ minden tájáról magam hívnék meg, és száz év elég lenne annak az ellen rzésére, hogy gondolataim beválnak, vagy nem. Négyszáz éves koromban tanítványaim segítségével a m realizálása megindulhatna. Az irónia arra irányul, hogy a beavatottságot nem érte el, és az ebb l ered tisztázatlanság a realizáció számára is akadályt jelentett. A bels elszámolásba kívülr l nem szólhatunk bele. De annyit azért mégis: nem épp csekélység az sem, amit realizálni tudott. A hagyomány áttekintésénél szembe kell nézni mindenek el tt azzal, hogy mint Guénon mondja, a tiszta metafizika számára minden rendszerezés lehetetlen, mivel küls formába zárás volna. A hagyományt ezért csupán leírni lehet, önnön kategóriáiban. A megértésnek az a lényege, hogy nem különböz tanítások vannak, hanem az egységes tanítás különböz néz pontjai, amelyeknek a dönt kritériuma Guénonnál a Védának való megfelelés. Alapjában tehát nem lép ki az indiai hagyományból, és az egyébként b ségesen feldolgozott egyéb tradíciót is mindig ehhez viszonyítja. Max Müller óta különben sokan vélték úgy, hogy minden hagyomány sforrásának a Védát kell tekinteni, s a többi kultúrdiffúzió útján bel le terjedt el. De Hamvas nem osztja a diffúziós elméletet. A hagyomány úgy egy, mint ahogy egy emberiség, egy szellem, egy Isten. Ez az egy azonban, bár mindenütt ugyanaz, id kre, népekre, nyelvekre alkalmazva jelentkezik. Ezért a Védánta teljes elismerése mellett is kilép bel le, és egyenrangúan támaszkodik a többire Egyiptom, Irán, a kabbala vagy Kína hagyományára is. Mércének épp e hagyományok egybehangzását tekinti. Az shagyomány alapja mindenütt olyan, mint a védikus hagyományban a Shruti. Ez nem küls valamire támaszkodik, hanem önmagára. És ahogy Sankara mondja a lét okait nyilatkoztatja ki, és ezért az a hagyomány, ami eltér t le, elvetend. János evangéliuma éppen ebben az értelemben mondja azt, hogy Isten volt az Ige. A megvilágítás és a teremtés nem kett. Kinyilatkoztatásnak hívja a hagyomány az els teremtésre vonatkozó els gondolatokat: a dolgok si értelmét, scélját, a teremtés misztériumát, a világ életének törvényeit. Ezek a lét kinyílásával együtt keletkeztek az id k legelején. A lélek ezekre mind emlékezik, ezt hívják a görög misztériumok anamnézisnek. Erre támaszkodik Sankara rendszerében a Smriti, a voltaképpeni hagyomány. A shruti több helyütt elveszett, így a keltáknál, részben az egyiptomiaknál, ahol a feljegyzése tilos volt. Palesztinában burkolt alakban megmaradt úgy, hogy a mítosz és a törvény hagyományának a szövegébe rejtették. Ehhez a fokozathoz csak beavatások után lehetett eljutni. Hamvas a mai tájékozottságunk fokán ezt a hagyományt a következ kben látja: - 595 -
Kína az öt szent könyv, a tao (Lao-ce, Csuang-ce, Lie-ce ), a négy klasszikus (Kung Fu-ce és Meng-ce ), Tibet: a bön (Bardo Tödol ), a tibeti buddhizmus, India: a Véda, Védánta (Upanisadok), a sankhya, Patanjali : Yoga-sutra, a Mahábharáta bölcseleti költeményei, Buddha (szanszkrit és páli kánon ), Irán : Mithra, Zarathustra ( Zend Avesta ), Egyiptom : Pert em heru, Hermés Trismegistos ( Thot ), héber : ótestamentumi hagyomány (héber shruti ), héber smriti : Kabbala (mágikus hagyomány ), Talmud ( filológiai hagyomány ), Kelta : druida hagyomány, Amerika: azték, maya, inka hagyomány, görög. Orpheus, Hérakleitos, Pythagoras (Platón), Alexandria: gnózis, Khaldea: asztrológia alchimia (arab?) és aritmológia (számelmélet, számmisztika), mohamedán Korán, szufi. A kereszténység azért nem szerepel itt, mert a Hagyományhoz különleges viszony f zi nem a Shruti-ra támaszkodik. Ez a viszony külön elemzést igényel, Hamvas erre az ötvenes évekt l fogva áll készen. A hagyomány áttekintéséhez Hamvas kétféle, de kapcsolódó úton lát hozzá. A felsorolt alapm veket fordítja és értelmezi. Mindegyiket a saját rendszerében, tehát nem a pozitivista álfölény kritikai elvén. A hagyomány egysége viszont kiindulási alap, illet leg ezt az egységet megmutatja a feldolgozás is. Tulajdonképpen maga Sankara is ezt tette, mid n a csaknem teljességgel buddhistává lett Indiában helyreállította a Véda tekintélyét. E munkának adta Hamvas Az sök nagy csarnoka összefoglaló címet. Élete végéig dolgozott rajta. A Scientia Sacra els kötete pedig átfogóan rekonstruálja a teljes hagyományt. A kulcsfogalmakat Guénon módjára el szeretettel meríti a Védántából, bár szívesen használ hermetikus, kabbalista, perzsa és kínai fogalmakat is. Az európai filozófiában viszont alig talál megfelel t, a hagyomány leírására a modern nyelvek szókincse sem alkalmas. A kötet, a hagyományismeret breviáriuma voltaképpen hat könyvb l, és mindegyik hat fejezetb l áll. 1. A Hagyomány. Aranykor és apokalypsis, Éberség, A lét és az élet, Az élet mestere, A három forrás, A hagyományok. 2. Az archaikus ember. Az ember a Védánta szerint, Shruti és smriti, Az sképek, Az emberi lét állomásai, Az asszony, skori antropológia. 3. Kultusz és kultúra. skori és újkori kultúra, Indián mese, Asha, Alchimia, Yoga, Sekinah. 4. Beavatás. Hermés Trismegistos, Kommentár, A hét bölcs, Mágikus lépcs k, Természet és túlvilág, a lét egysége. 5. Analógia. Képnyelv, Asztrológia, Ikrek, Három kaszt és négy évszak, Betegség, Víz. 6. Király és nép. Archaikus közösség, Kocsihajtó, Uralom és hatalom, Brahma-pura, Nép, Törvény. E könyvek mindegyike az Aranykor és az Apokaliptikus Kor kett sségére van felépítve. Vagyis a világ eredend rendjének arra a megismerésére, amit a hagyomány tartalmaz, és ami megzavarodott. A rend nem a mozdulatlanságot jelenti, hanem folytonos er feszítést a Föld paradicsomi állapotának a visszaállítására. Ezt a Kr.e. 600 körül bekövetkezett fordulat, a második b nbeesés eltorlaszolta. Így jött létre az apokaliptikus kor, a mi id nk, melyben folyamatosan süllyedünk még tovább lefelé. A süllyedés lényege az, hogy ami az ember számára a lét volt, az elveszett, és csupán egy része, az élet maradt ami pedig egyre rongáltabbá változik. Ez a kett sség alapvet azért, mert az apokaliptikus kor csak az Aranykorral való kontrasztban értelmezhet. Minden szenvedés, minden b n, minden zavar azért szenvedés, b n és zavar, mert az emberben az Aranykor tudata ébren él. Hallatlan méret anyagot rendez itt Hamvas, még ez a terjedelmes könyv is sokszor odavetett megjegyzésekre kell szorítkozzon, melyeket könny de legtöbbször oktalan felületességgel vádolni. A rövid ismertetés méginkább képtelenség. Mindazonáltal a f gondolatmenetek összefoglalását meg kell kísérelnünk. 1. A Hagyomány. A metafizika, vagyis a természeten túli világ mindennek az alapja, s ezért Hamvas Guénonnal egybehangzólag ezt tekinti kiindulási pontnak. Ellentétben a szcientifizmussal, amely szerint a kezdet csak valami primitív képzet lehet. Az anyagban való vakságra oktatott nemzedékek ( ) az skori ha- - 596 -
gyományban nem tudtak egyebet látni, mint a saját haladó emberségüket megel z komolytalan meséket. (Csengery Antal XIX. századi pozitivista evolúcióelmélete szerint például a vallás fejl dési útja: nyers természetimádás, fetisizmus, samanizmus, démonhit, politeizmus, monoteizmus.) Még a Hamvas által nagyra becsült Leopold Ziegler szerint is a rítus és a mítosz a primérek, megel zvén a metafizikát. Hamvas szerint a három nem szükségképpen választandó el, hiszen a metafizika nem steril spekuláció de ontológiailag és talán id belileg is ez tekinthet minden hagyomány alapjának. Metafizika meg, mint mondtuk, tulajdonképpen csak egy van, csak a hagyomány némileg eltér formákban rzi. A Scientia Sacra f célja épp ennek az egységnek a bemutatása. A metafizika az univerzalitás egyedüli tiszta megnyilvánulása. A vallás és a mítosz is egyetemesek ugyan, de más elemük is van, mert történetileg kollektivizálódtak. A filozófia és a világnézet, pedig az individualizálódó egyéni szellem m vei. Az ion természetfilozófusok kísérletéb l születtek, akik az elvesz si egységet ezen a téves úton kísérelték meg helyreállítani. Az egységhez ugyanis a tudaton keresztül eljutni nem lehet, hanem csak az éberségen keresztül. Az éberség a zárt életben le van zárva. Ezt a lezárt és elmerült éberséget hívja a lélektan újabban tudattalannak. Ez az emberi lélek éberségi szerve. Ez az a képesség, amely a természetfölötti, vagyis a valóságban létez léttel kapcsolatban áll. A pszichológusok nem gy znek eleget csodálkozni azon, hogy a tudattalan mindenr l tudomást szerez, minden tevékenység fölött ítél, ellenkezik, helyesel, vezet, ellenszegül, fenyeget, figyelmeztet, tanácsol, lebeszél, ösztönöz, az emberi élet minden mozzanatáról tudomása van, az egész életet hallatlan távlatból állandóan figyeli, a sors eseményeit számon tartja, megérti, éspedig csalhatatlanul, sajátságosképpen, biztosan és metafizikusan, vagyis az úgynevezett küls világ álomképeit semmibe véve, azt nemlétez nek tekintve. A tudattalan a történeti ember ébersége. S ez az, ami az emberi ész és munkája fölött állandóan ítéletet tart. A hagyomány, mint láttuk, kevesebb az s-egységnél, hiszen a létében nem önálló, hanem függ attól. De mivel a világ rendjét írja le, az alapállást ( status absolutus ) ahogyan Hamvas mondja, változásnak nincs kitéve. Ez az oka egyébiránt a különféle hagyományok lényegi egybeesésének is. Felveti viszont azt a problémát, hogy akkor a változás micsoda, és mi az oka. A hagyomány ezt a változást romlásnak tekinti. Ez az Arany- Ezüst- Réz- Vaskor hagyománya a Folyamközt l Hésiodosig és Ovidiusig, a perzsák hagyománya Ver város égbe vezet hídjainak a leomlásáról, a hindu hagyomány a Káli Yugáról, az Ószövetség a Paradicsomból való ki zésr l. Az Aranykor nem egyéb, mint a lét. Ez a teljes egész, együtt a látható és a láthatatlan. A Föld és az Ég, az Isten és az Ember. Ez a Nagy Közösség. Az apokalypsis, az a tört. A tört lét, amely csak anyagi, csak földi, csak élet. A zárt lét, amelyet nem küldtek a földre, az emberek voltak azok, akik a maguk énjéb l megteremtették. És a tört lét miatt felel sségre vonják ket az id k végén, amikor az angyalok nagy, szörny ítéletet tartanak fölöttük. Hamvas rekonstrukciója szerint ez a végs romlás nem a mitikus id ben történt. Amit azoknak a tanúbizonysága mutat, akik még emlékeznek az Aranykorra, látják a romlást és szembe szegülnek vele. Id számításunk kezdete el tt a hatszázas év körül élt Kínában Lao-ce és Kung-ce, Indiában Buddha, Iránban az utolsó Zarathustra, Kisázsiában Hérakleitos, Nagygörögországban Pythagoras. Az egymástól független filozófusokban, szellemi vezet kben, gondolkodókban vagy vallásalapítókban közös tudat él : mindegyik tudja, hogy az emberi történet legnagyobb megrázkódtatása kezd dött. Az emberiség akkor ismét elvesztette boldogságát. Új b nbeesés, de most úgy látszik, végleges, örök és visszavonhatatlan. ett l a pillanattól fogva nincs remény. Nincs remény többé sem az állam rendjére, sem az emberi élet tisztaságára, sem a család nyugalmára, sem a szépségre, semmire, ami az ember életében valamit ér. A pusztulásvízióknak az a sajátosságuk, hogy megbénítanak, hiszen a hanyatlás megállíthatatlanságáról beszélnek. Hamvas azonban, akinek a realizáció alapvet igazság-igénye, itt mégsem állhat meg. A kivezet utat abban látja, hogy ez a folyamat nemcsak romlás, hanem differenciálódás is. A hagyomány változatlansága és a változó süllyed élet kihívása között ez jelenti a közvetíthet séget. Hamvas, aki az újkori tudomány mennyiségi számelmélete helyett az aritmológia si min ségi számelméletéhez folyamodik, itt értelmezni tudja a matematika által kib vített számfogalmat, ami a természettudományban csupán mennyiségjellemz ként szerepel. A hagyomány aritmológiája, mint sors-szám nem ismeri az ember megszabadulását, a természetes számok ugyanis ciklusba rendez dnek és így folyamatosan ismétl dnek. Ezért minden archaikus sorsmegoldás mögött az újra-testetöltés ( reinkarnáció ) gondolata áll. Az aritmológia számértelmezése a határok ( kényszer, szükség, inség, törvény ) közül nem vezet ki, hanem újra visszaforgat. A kereszténységben ez a probléma úgy oldódik meg, hogy az egyedi és meg- - 597 -
ismételhetetlen, azaz infinitezimális szám áll a centrumban. (Az úgynevezett transzcendens számok matematikai definíciója nemszakaszos végtelen tizedestört, negatív meghatározás ugyan, ami a lényegr l csak egyet tud mondani, az egzakt meghatározás lehet ségének az elvi kizárását, ami épp a ciklusmentességgel függ össze. Ezért nem lehet például a kört négyszögesíteni.) Ez az a differenciálódás, ami egyrészt ugyan elszakított attól az si rendt l, amit a fix számarányok hordoznak, de másrészt lehet vé teszi a hagyomány számunkra való jelent ségének a tisztázását, amire a Scientia Sacra er feszítése irányul. Egybehangzik egyébként a platonizmus vége filozófiai állapotával, ami például Fülep Lajos m vészetfilozófiájának az alapvetése volt. A hagyomány ismerete az éberség állapotát jelenti, ami az élet kinyitásának a feltétele a teljes lét felé. Az eredeti közvetít je ennek az élet Mestere volt, az a szakrális szubjektum aki a történet folyamán a világból elt nt, és akinek a helyét mosz a szentkönyvek töltik be. Ezek a szóbeliség és az írásbeliség határán keletkeztek. A legszebben Lao-ce esete példázza ezt, aki végs távozása el tt a kapu rnek lediktálta a Tao Te King 81 versét. 2. Az archaikus ember. Az emberr l a legátfogóbb képet a Védánta rajzolja meg. Egyetlen valóság van, és ez a lélek. Az káprázata a világ ( ez a második ) és ennek els megnyilatkozása a gondolat. ( ez a harmadik ) A következ, vagyis a negyedik az Ahamkára, az Éncsináló, ami megköt, egyénivé tesz. Az ötödik a bels érzékelés, a manasz. A hatodik a küls érzékelés. A Sankhya egész hatalmas aritmológiai rendszerének ez az alapja. Hamvas módszerének megfelel en itt is az skori és a történeti emberképet állítja szembe egymással. Az skori emberiség a természet körforgása és az istenek sorsa között összefüggést látott ( ) Nem az Isten újjászületése utánozza a tavaszt, hanem a természet utánozza Isten újjászületését. Az archaikus ember ilyen analógiákban gondolkodik, ahogy a Tabula Smaragdina mondja: ami lent van ugyanaz, mint ami fent van. A történelmi ember logikai ellentétekben gondolkodik. Csakhogy ez nem a valóság, hanem csupán az elme sajátossága. Az ember valódi képéhez ezért csak analógiásan lehet hozzáférni. Az ember fejl dését genetikusan nézve az egyed a fajtól nem választható el. Ezt korunkban Kierkegaard szögezte le. Minden ember ott áll, ahová az emberiség egésze indult, de ahol meg kellett állnia, mert nincs tovább. Ez a nincs tovább az emberi egyéniség mondja Hamvas. A hagyomány az emberben mindenekfölött az ember sképét, az isteni intelligenciát látja, az egyes emberi egyéniségekben pedig ennek a Hatalmak, az er k, az istenek bélyegével megjelölt lényét, aki a lét határhelyzetén áll. A megértés nehézségét az okozza, hogy elveszett a közvetlen megnevezés képessége, s a nyelv jelképessé vált. Ezt mutatja például a lélekvándorlás téves képzete, amit ebben a formában a hagyomány nem ismer. Az sállapot a kabbalista hagyomány szerint Adam Kadmon, a Fényl Ember, és az inkarnációi az emberiség nagy királyai, törvényhozói és bölcsei. A második állomás a b nbeesés, a halál birodalmába zuhanás. Ez az elveszett éberség, vagyis a kifelé fordulás a központból, Isten helyett önmaga felé. A Pert em heru, és valószín leg az nyomában Plotinos beszél err l. A harmadik állomás az ébredés. Az sismeret elveszett, de a térben és id ben megszület ember, akinek individuális karaktere van, visszaszerezhet bel le annyit, amennyire képes. Ezt tartja a történeti antropológia az ember keletkezésének. A hagyomány felfogása szerint nem a lények romlanak meg, hanem a létezésük esszenciái. Ennek a következménye a kábaság, amely nem engedi meglátni, hogy a születés voltaképpen újjászületés, azaz feltámadás. A Tibeti Halottaskönyv, Hermes Trismegistos, a Sankhya, Buddha egyként err l beszélnek. Az a félelem, amely megszületésre ösztönöz, már a felébredés els lépcs je. A negyedik állomás az ismétlés. Maga a méhen belüli ontogenezis is ide tartozik, de ide mindaz, amit az sök útjának nevezünk. A két út, ami itt várja a megszületettet, a tévelygés a hindu Sangsara és a vándorlás, vagyis az ébredés útja. Nincsen a földön maradandó városunk ahogyan Pál apostol mondja. Az ötödik állomás a küls sötétség, a bels Naptól, az egyiptomi Atontól való elfordulás a sötét világ lakói, a drugok felé. Ez az irániaknál azt jelenti, hogy a másik. Aki a lényét a küls világba teszi, az elmúlásba és a halál sötétjébe tette. A hatodik állomás a megszabadulás, Úgy látszik, nem történt semmi, csak a lelket a káprázatai elvakították, álmodott világot, Ént, emberiséget, életet, történetet, születést, szerelmet, betegséget, halált, de az álomképek eloszlottak, a lélek nyomasztó és gyönyör séges képeinek a b völete alól a megszabadulásra fölébredt. 3. Kultusz és kultúra. - 598 -
Korunkban azt a magas szellemi színvonalat nevezik kultúrának, ami nem más, mint az embernek az önmaga iránt táplált idealitása, és ami magát az életet alig érinti. Ezért például mindaz a millió könyv, ami a modern könyvtárakat megtölti, s mindaz az er feszítés, amit beléjük öltek, fölösleges és haszon nélkül való, mert nincs realitása az ember életében. Maga a kultúra szó m velést jelent, szellemi érték realizálását. Az ember a természetnek atyja vagy rablója idézi célzatosan Hamvas Zarathustrát. Az atyai gondoskodás azt jelenti, hogy a Földet ismét Paradicsommá kell változtatni. A kultúra sformája ezért a kultusz, vagyis az élet megszentelése, kinyitása az egyetemes létbe. A földm ves a magot az söknek ajándékozza és az sök t táplálják az új terméssel. Az alchimia célja az anyagnak, a megalázott els természetnek a felemelése, arannyá változtatása. A jógáé a világ átváltoztatása aranyvirággá. Mindezt azonban törvénytelenül is zni lehet, ilyenkor az egyéni Én a cselekvés centruma és célja. A szellem visszavonul, a világ elsötétül. Az arany hatalma démonizálódik, az anyag bels rendje felbomlik, a természet végpusztulásnak indul. 4. Beavatás. A lét és az élet ellentéte a nyitottság és a bezáródottság. A lét nyitott a természetfölötti világ, vagyis a metafizika felé, a túlvilág, vagyis a halottak felé, a lélek titkai, vagyis a misztérium felé, és a másik ember, vagyis a közösség felé. Az élet viszont ezekben az irányokban zárt. A létet elveszített történeti emberiség dönt többsége ezért a valósággal nem is találkozik, csupán a lefokozott valósággal, ami az individuális embernek, vagy legfeljebb a korának a kollektív képzelgése. Ez a helyzet pedig végzetes, magára az életre nézvést is. Az emberek mondja Hamvas az anyagi természetben él tehetetlen lelkek, akiknek a tevékenységét Hatalmak irányítják. Aki a Föld sorsába be akar avatkozni, nem az emberekkel áll szemben, hanem a hatalmakkal. És a sötét hatalmakat nem emberi er fékezi meg, hanem a Világosság Urai. Ezeknek a papjai a védikus prajapati, vagy a kabbalista sephirot. A beavatás ezen a kiszolgáltatottságon segít. A célja a lét egységének a helyreállítása. Ennek a megértéséhez el ször is a tudat mibenlétét kell megérteni. Az érzetek, képzetek, szándékok ha akadálytalanul lépnek ki-be az emberbe, akkor tudomást se szerez róluk, a tudat az áramlás megtörése ( appercepció ) és a küls és bels ösztönzések között áll. Ennek a diszkontinuitásnak a megsz nése, mint az álom vagy az ájulás, a tudat kialvásával azonos. A beavatásnak is el feltétele, mivel enélkül nem kerülhet az ember a mélyebb állapotba. Csakhogy a tudat folyamatosságának ez a megszakadása halált is eredményezhet, és ezért van szükség olyan mesterre, akinek az ébersége rködik a tanítvány fölött. A beavatás során a világ hétszint hierarchiáját kell végig járni. Ezt a hierarchiát a Sankhya, a hermetika, a Kabbala egyformán írják le. A Mithras-misztérium hét lépcs je a következ. -Az els fok az anyagi-érzéki világ. -A második az értelmi belátás, vagyis az érzéki dolgok közötti kapcsolat, a dolgok törvényszer ségeinek a megismerése. -A harmadik a bels érzékelés, az emberiség kollektív emlékképei, a védikus manas, Guénon sense interne-je. Innen való az el érzet, a telepátia. Ez képeket közvetít. A józan ész és az érzékek számára érthetetlen képek az emberi sorsnak a tulajdonképpeni urai. ( ) ugyanis itt bukkannak fel azok az álomszer alakok, amelyekkel az emberi Én magát folyamatosan azonosítja. -A negyedik a mítosz. Ez már ismeri a szellemvilág lényeit is. -Az ötödik az ideavilág, a mítosz kozmikus törvényei. Körülbelül olyan viszonyban vannak egymással, mint az értelem és az anyagi világ. -A hatodik az okkult kör. Itt minden szemlélet és értelem feloldódik. -A hetedik az abszolút, látványtalan ragyogás. - 599 -
A beavatás az anyagi természetb l az egyetemes Létbe vezet. A beavatási szertartás lépcs i ezért azonosak a halál útjával, maga az ekstasis szó is kilépést jelent. Ahogy a születés az els, úgy a halál az utolsó pillanat az elveszett egység felé. Ez az a küszöb-élmény, a lélek átlépése az egyik világból a másikba, amikor egy láthatatlan, elenyész en kicsiny pont kivételével minden kapcsolat elvész. Elpárolog az egyéni Énr l való tudat, s a lélek önmagát mint az egyetemes ember létének az állomását éli meg. A halál az a cs d, amit az önmagát a testtel azonosító léleknek elszenvednie kell, viszont eloszlatja a küls létezés varázslatát. A túlvilág semmi egyéb, mint a halottak szubjektivitása. A Pert em heru, Hermes Trismegistos, a Zóhár, a Véda, a Bardo Tödol egyaránt így számolnak be a halálról. 5. Analógia. Amit értelemnek mondunk, az sohasem közvetlen, hanem csak reflexió. Közvetlen az idea, az az örök valami, amit a nyelv megérint és kimond. Az ideák megragadásának nem az elvont fogalom, és nem is a látható kép a kiinduló pontja, hanem az egyetemes jelkép, amit misztikus intuicióval, egy mindenkiben meglév ontológiai adottsággal fogunk fel. Jól mutatja ezt például az archaikus m vészetek er sen geometrikus jellege. A dolgok közötti láthatatlan kapcsolat a dönt Ennek az seleme a víz, a Jakob Böhme szerinti elégett, vagyis megtisztult anyag. (A víz a kémia szerint is elégett hidrogén.) Ezért a megtisztulás közege. Kétféle víz van, ahogyan a Biblia is írja, és a földi vizek az égiekb l táplálkoznak. Az asztrológia is az analógiára épül. Az évszakok forgása, a Nap útja és az emberi sors között összefüggés van. A Nap-hérosz sorsa nem asztronómiai hasonlat, hanem mítosz, vagyis skép. Ennek a fogalomnak a jelent ségét a nyelv hierarchikus szerkezetén keresztül érthetjük meg, mivel a nyelv intenzitás, azaz valóság-tartalom szempontjából hét fokozatra tagolható. A legalacsonyabb fázis az absztrakt fogalmi nyelv, ahol a szavak nem a valósággal, hanem mesterségesen szerkesztett észvilággal állnak kapcsolatban. A fogalom gépesített szó, belül üres, a jelentése mer ben konvencionális. Ez egyebek közt az újkori tudomány és filozófia nyelve, másrészt anyaga a különféle absztrakt nyelvfilozófiáknak és gépesített nyelveknek. E fölött áll a köznyelv, f leg a mese, a népköltészet. Egyenetlen és különcségekre hajlamos, éppen ezért romlékony is. Ennek az intenzív foka a következ, a költ i nyelv. rzi az snyelv erejét. Tulajdonképpen a képre épül, de ez könnyen hasonlattá válik benne, ami a küls és a bels összekeverése. A mítoszban ilyen tévedés nincs. A nyelvi valósága a kivetítés. A szimbólum nyelve elrejti azt, amit kimond, mégpedig azért, mert itt már az ész fölötti is megjelenik, amit kimondani nem lehet. Az ideanyelv teljes egészében az ész-fölötti értelemben van, megfoghatatlan, egyszeri, kivételes, pillanathoz kötött.. Ez az skori szent könyvek nyelve, és ezért igényelnek kommentálást, hogy valamelyest hozzá férhessünk. Végül az snyelv az az elemi kinyilatkoztatás, ami nem hozzáférhet sem az ész, sem az értelem, sem a küls vagy bels érzékelés számára. Tulajdonképp csak közvetve, a hatásaiból ismerhetjük. A hagyomány könyvei ekképpen támaszkodnak a nyelv magasabb szintjére. A legtisztábban a Véda rizte meg ezt a konstrukciót a hozzá f zött értelmezések és kommentárok egymásra épül sorával. Az els, már számunkra is felfogható forma az idea-nyelv. Az skori könyvek az ennek megfelel sutrastílusban íródtak, ami szógyökökb l álló titkosírásnak tekinthet. A sutra végs titka az, hogy amit nyújt, az nem fogalom és nem kép, tehát sem az értelmi tudáshoz, sem a mítoszhoz semmi köze nincs. Elemi metafizikai érintés, ami felébreszt. A legmélyebb tartalma mindig metafizikai, és mindig abszolút. Ilyen formájú Hermes Trismegistos, a Tóra, a Sankhya Karika is. Ezt a formát öltötték a korai görög filozófusok ránk maradt töredékei. A sutra azonban éppen a tömörsége miatt értelmezést igényel. Ilyen értelmezés, már közvetlenül a nyelv széls határán a Yi King, a kínai jóspálcákhoz f zött kommentár. Hamvas maga is kommentált sutrát a Tabula Smaragdina és a Sankhya Karika értelmezése során. A Sankhya univerzális metafizika, más eredet hagyományokkal könnyen összefüggésbe hozható, f leg azért, mert a számok jelentésére épül. A Yi Kingre emlékeztet kommentárja Hamvasnak a Tarotmagyarázat is. Egy ízben pedig, a Magia Sutrában, a mondanivalója összefoglalásaképpen maga is a sutra-stílushoz folyamodott. Az analógiának még a nyelvnél is alapvet bb eleme az aritmológia. A szám a nagy közvetít, a végs intellektuális, de már érzékelhet elemi valóság, amely a látható és a láthatatlan világot összeköti. ( ) A szám minden törvény végs értelme, számokon nyugszik az emberi sors, a közösség sorsa, a gondolkodás, a szépség, az igazság, a jólét, az egészség, a tudás. ( ) A számok - 600 -
nem ideák, hanem az ideák jelentései. A Scientia Sacra ötödik könyve részletes leírást ad a valódi számok, azaz az els 12 szám jelentésér l. A számokat ugyan a természettudomány is dönt fontosságúnak, de kizárólag kvantitatívnak, azaz strukturálatlannak tekinti. Hamvas aritmológiája azonban bepillantást nyújt abba a mély összefüggésrendbe, amit els sorban a Sankhya, a Kabbala és a pythagoreizmus rzött meg a számunkra. Lényeges, hogy e számok nem addíció eredményei, hanem arányokat jelentenek. A szám a lényege a zenének, a táncnak, a költészetnek, a szobrászatnak, az építészetnek de a kristálynak, a színnek, a növénynek, a virágnak, az anyagi világ egész szervez désének (gondoljunk csak az atomszerkezetre ), s t magának a léleknek is. -Az 1-es a lét egysége, tulajdonképp a lélek száma. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb, hiszen mindent magába foglal. A hagyomány könyvei közül ez a Véda alapja. -A 2-es az egység megfelezése. Gonosz szám, a tagadás esszenciája. Irán és Mexikó szent könyveinek e szám az alapja. -A 3-as a feszültség feloldása, a közösségnek, az egyesítésnek a száma. Egyiptom hagyománya erre épül. -A 4-es a teljességnek, a rendezettségnek a száma, egyike a szoláris id számainak, a 6-ossal és a 12- essel együtt. -A 7-es viszont a lunáris id nek a száma, a reintegrációé, a szellemvilágba emelkedésé. -A 10-es a teljességnek, a mindennek a száma. Az 5-ös ennek a fele, az ellentmondás, a rontás száma, a Kabbala szerint az ember rosszat tev képességének az alapja. ( az ötödik sephirot a Gebura, vagyis az Er ) 6. Király és nép. A lét nyitottságának a negyedik f iránya a közösség. Az élet azonban ebbe az irányba is bezáródik. Ahogyan Kung-ce mondja, a Nagy Közösség helyébe a kicsiny jólét lépett, az élet súlypontja az individuális Én lett. Az Énnek ez az önistenítése az Én-Te viszony felfüggesztésével jár. A közvetlenség helyébe a reflexió lép, az ember mindent saját maga számára tesz. Ahogy Kierkegaard mondja, önmaga ellen irányuló intrikában él, úgy érzi, a valóságot ellopták t le, s nem néz szembe azzal, hogy maga tette. Önmagát az anyagi világ képei közé süllyeszti, látszattá fokozza le. A közösség élete ilyen körülmények között mer látszat. Sohasem történik igazi találkozás, tévelyg lények vakon elkerülik egymást, vagy egymásnak rohannak. Az skori emberiség élete primér közösségben folyik, ezt nem a közös nyelv, a közös sors, a faj vagy az együttlakás teremti, hanem mindezek el feltétele, az idea, ami a szellemi rendnek az alapja. A nép az emberi élet lehet sége. Ez a társadalom a kasztok hierarchiájában, azaz természetes rendjében él. A vezet je a szakrális uralkodó, aki nem cselekszik, hanem irányt mutat, mint ezt els sorban a kínai hagyományból tudjuk. A három alapvet kasztot, amelyeknek meghatározott feladata van a nép életében, minden régi társadalom ismeri, még az európai középkor is, de az elterjedt nevük Indiából származik A brahman a szellemi kaszt, a ksatrija a harcos, a vaisja pedig a dolgozó-keresked. Ez a metafizikai renddel megegyez hierarchia. Ha a szellemi osztály uralkodik, az emberek sorsát a világos értelem kormányozza, a moralitás abszolút értékeken nyugszik. Ha a tevékeny osztály, akkor ez a hódító állam, lovagi morállal és lovagi erényekkel. Ha a gazdasági osztály, a sorsot a vagyonszerzés kormányozza. Az állam formája a polgárság, a morál pedig, hogy a gazdagnak van igaza. Kizárt, hogy az emberi közösség polgári életrendben éljen és a sorsát ugyanakkor a világos értelem vezesse. Ez a folyamat descensus, romlás. Ennek volt a kritikus fordulópontja a Kr.e. 600 körüli id - szak, a szakrális rend végleges elt nése a társadalomból. De van még lejjebb is. Ha a szolgaság uralkodik, az ember sorsa ki van szolgáltatva a tudattalan er knek, az állam formája az önkényuralom, a morálja a gy lölet. A szellemi uralom megszegése a démoni er k uralmát eredményezi. A büntetést a közösség maga hajtja végre magán azzal, hogy a törvényt l eltért, s az eltérés nem hozott mást, mint felfordulást, szenvedést, szükséget, igazságtalanságot, vérengzést, szüntelen küzdelmet, gondot és két- - 601 -
ségbeesést. Ennek a folyamatnak a végs stációja az iráni hagyomány szerint a népnek hangyává zsugorodása. A hangyának nincsen sorsa, léte, a szakrális körr l semmit sem tud, nem ismeri sem Istent, sem a szellemet, sem a megszabadulást, sem az élet virágzását, sem az örömet, sem a szépséget, csak a monoton rohanást, értelmetlen kötelességet, gépies munkát a reménytelen szürke egyformaságban. Hamvas hosszú szellemi vándorútjának az egyik sajátossága az, hogy sokáig nem tudott mit kezdeni a kereszténységgel, mert sem elvetni, sem elfogadni nem bírta. A Scientia Sacra els kötetében mégsem ezért nem szerepel, hanem mélyebb meggondolásból. Nem szabad azt a hibát elkövetni, hogy az ember a kereszténységet a hagyományok közé olvassza és úgy tekintse, mint egyet a többi között. De nem szabad elkövetni azt a hibát sem, hogy az ember a kereszténységet a hagyományokból kitépje és számára teljesen külön, kivételes, egyetlen helyet biztosítson. A kereszténység a hagyomány érvényét nem érinti, azonban mégsem az a hivatkozási alapja. Sankara szóhasználatával nem támaszkodik a Shruti-ra, vagyis nem Smriti-természet, mint a hagyományok. Az így felvet d szellemi problémát azonban igen nehéz megoldani. Hamvas a Böhme-kommentárjaiban, a Mágia Szutrában, az Unicornisban és a Scientia Sacra befejezetlenül maradt második részében tett rá kísérletet illet leg másrészt abban az egész életén végig húzódó munkálkodásban, ami az emberi exisztencia és a normalitás közti kapcsolatot mutatta meg. A m tehát töredékes maradt. Két befejezetlen része mellett három fejezetb l áll : Kereszténység és hagyomány, Az Evangélium és a levelek, Az Antikrisztus. A koncepció láthatóan megfelel Hamvas hagyományfeltáró nagy munkája szerkezetének, de annak a trinitárius szerkezetnek is, amit a kereszténységen belül el ször Ireneus alkalmazott mint történetfilozófiai koncepciót, és amit kés bb Jakob Böhme használt a világ újraegyesítésének az eszközeként : - a kereszténység viszonya a hagyományhoz - a kereszténység bels problémaköre - a kereszténység és a válság. A hagyományt illet en megtéveszt a kereszténységgel kapcsolatban, hogy nincsen teremtéstanítása, kozmológiája és antropológiája, pszichológiája és társadalomtana. ( ) Nem kiépített hagyomány, mint az egyiptomi vagy az orfikus, a hindu vagy a kínai. Ebb l kétféle tévedés szokott következni. Az egyik az, hogy eszerint csupán töredék, a másik, hogy a legfontosabb dolog e hiánynak a pótlása. A kereszténység ugyanis a hagyományt az ember alapállásáról, a primordiális lét korrupciójáról és a megrontott lét helyreállításáról teljes mértékben érvényben lév nek tartja. A törvényb l egyetlen vessz el nem vész mondja Jézus. Ám els sorban mégis más valamir l van szó, a turba felszámolásáról és az alapállás helyreállításáról. Mind a két fogalom Jakob Böhmét l származik. Az alapállás ( status absolutus ) a világ eredend és soha el nem vesztett rendje, ami kivétel nélkül minden emberben él, hiszen az ember univerzális lény. Ebben az összes shagyomány megegyezik, és Jézus is leszögezi: Istenek vagytok. Szabó Lajosnál is alapfogalomként szerepel, valószín leg éppen Böhme hatására. Az felfogását tükrözi Hamvasnak az alábbi meghatározása. Az alapállás olyan metafizikai státusz, amelyben az ember normális logikai, etikai és esztétikai helyzetben áll, és amelyre mindig vissza kell térnie. A turba pedig ontológiai hiba, a lét rendjének a megzavarodása: a test betegsége, a szellem b ne és a lélek rülete. Ezt a zavart a hindu hagyomány az értelem elhomályosodására (abhimana) vezeti vissza. Ennek útja: az éberség felkeltése. A héber hagyomány, pedig a b nre, ami a létet tisztátalanná tette. A megtérés a b n levetése. A görög eredetre visszamen európai kultúra viszont a betegségre. A pszichoanalitikus terápiák e felfogásnak a következményei. Itt találkozunk a kereszténység bels problémakörével. A felsorolt megközelítések úgynevezett partialobjektivációk, részleges megvalósítások, amelyekb l nehéz eljutni a probléma gyökeréhez. A védikus hagyomány például hajlandó eltekinteni a moráltól. Példázza ezt a semlegességet Tibet legnagyobb tanítójának, Milarepának az ifjúkora, aki fekete mágiát tanul, hogy az ellenségeit elpusztítsa. Ám amikor rájön arra, hogy ez nem megoldás, okkult ismeretekkel bíró tanítója elküldi t Marpához, a buddhista bölcshöz, hogy nála megvilágosodjék. Örömmel küldi, kétségkívül de a mi szellemi körünkben efféle morális semlegesség elképzelhetetlen volna. Jézus tanításaiban az rületr l nem esik szó. Vagy nem beszélt róla, vagy nem értették meg, ami nem is - 602 -
csoda, hiszen a zsidó hagyományban n ttek fel. azonban a b nr l se sokat mond, a centrumban a b n- nek az eltörlése áll. Hamvas szerint Jézus munkálkodásának a lényege a romlás centrumának, az ontológiai korrupciónak a megszüntetése. A látványos betegség-gyógyításai is ezzel függenek össze, mint ahogy a harca a farizeusok, az ontológiai korrupció hordozói ellen is. Az Evangélium humorral teljes m, mondja Hamvas mélyértelm en, de ez fehér humor. Jézus ugyanis átlát a maszkokon, a hamis önazonosításon, ami minden humor forrása. Ám ezt az er t nem megsemmisítésre, hanem megtisztításra használja. Pál apostol ezt nem egészen érti, talán mert személyes élménye ezzel kapcsolatban nem volt. A zsidó hagyományra támaszkodva a romlás okai között kizárólag a b nr l beszél. ugyanis nem ismerte a lélek-szellem kett sséget, és ezért meg kell állnia a szellem devianciájánál. (Az, hogy b - nös testr l beszél, csupán metafora, a dualizmusnak tett engedmény. A test önmagában nem lehet b - nös, hanem csupán mint a szellem egyoldalúan hibás orientációja.) Érdemes összehasonlítani Jézusnak az Evangéliumokban látható kiegyensúlyozott der jét a Pál apostol leveleib l kirajzolódó görcsös szenvedéssel. Az apostol Isten bolondjának nem csupán szerénységb l nevezi magát, hanem önismeretb l is. Jézus eredeti képmását a szeretet der jével bizonnyal hívebben rzi a jánosi hagyomány. (Hogy ebb l Pál apostol sincs kizárva, azt azért tanúsítja az els korinthusi levél himnusza a szeretethez. ) A b n egyoldalú hangsúlyozásából következik a kereszténységnek a gnózis ellen folytatott ellentmondásos harca. Nem kétséges ugyanis, hogy az alexandriai gnózisban is megvan az a morális fogyatékosság, amit India esetében láttunk. Viszont a kiátkozása a kereszténység számára egy másik fogyatékossághoz vezetett, a klerikalizmushoz. Hamvas szerint Origenesnek a hatalmi pozícióból eretnekké nyilvánítása a kritikus fordulópont. Szent Ágoston b n-felfogása, ami azután mértékadóvá lett, azt az idealizmust indította el, ami a világot végülis beváltatlan idealista fogalmakkal töltötte meg. Böhme tudta ezt csak korrigálni a lélek devianciájának, az rületnek a felismerésével, amiben teljességgel megegyezik a hindu hagyomány abhimana fogalmával, vagyis azzal, hogy a lélek számára a valóságot illuzórikus káprázat helyettesíti. Sankara szerint ez abból adódik, hogy a létez összetéveszti magát a nemlétez vel, mivel valami el bbinek valamikor máskor történt eseményét az emlékezet a jelenre viszi át. Ennek a zavarnak a leküzdésére a hagyomány, és benne f képpen a Védánta, fejlett technikával rendelkezik, aminek a lényege az éberség helyreállítása. Az Egyház úgy van centrális helyzetben a zsidó b n- és a hindu rületfelfogás között: Az Egyház, az igazak közössége hirdeti az igét és a cselekvés számára teret nyújt. Azért, mert a létezés megalapítása nem valamely nép vagy osztály vagy vallás vagy nemzet el joga. Az egyetemes emberiség közössége, már csak azért is, mert egyetlen valóságos közösség van és ez az emberiség. A válság kialakulása is szoros kapcsolatban áll a kereszténységgel. A kulcsszavát is a Biblia adja meg az Antikrisztusban. Ha Krisztus az abszolút személy, a mértéke minden embernek, akkor az Apokalipszisben említett ellenlábasa, akinek a száma 666, nem lehet egyéb, mint a nem-személy. Azonban különböz történeti alakokat ölt. Az Antikrisztus els arca a farizeizmus, a morális fedhetetlenségbe öltözött világi gyarapodás. A második arc a klérus, a vallásos dogmatikába öltözött világhatalmi ösztön. A harmadik arc az apparátus, a személytelen észbe öltözött létrontás-rendszer. A besorolás, amely a létrontás egybefügg folyamatának egyes fázisait jellemzi, megfelel a hagyományos történetírás ókor, középkor, újkor kategóriáinak. Jézus nem oktalanul támadja a farizeusokat, miközben megbocsát a vámszed knek. Ezek ugyanis csupán b nösök, és éppen ezért meg is térhetnek. Tisztában vannak ugyanis a fogyatékosságukkal. A farizeusnak ellenben az az alapvet dichotómiája, hogy az önképe szerint törvénytisztel nek kell lennie, és f képp a társadalom el tt annak kell látszania. Miközben tisztában van azzal, hogy boldogulni az életben így nem lehet, tehát komolyan venni sem. Ez a formalitás viszont függöny önmaga el tt is, a tisztaságának az önmaga el tt hazudott látszata megközelíthetetlenné teszi. Ez a léthazugság a legveszedelmesebb. Több mint a b n ez ontológiai korrupció. A klérus, maga mögött hagyva a familiárisan korlátozott farizeizmust, és eltorlaszolva a szellem útját a megértéshez, a szellemi uralom gyakorlását a világi hatalom megszerzéséért elárulta. Támaszra lelt a b n kizárólagosságának a felfogásában, a b ntudat kultuszának az ápolásától a b nbocsánattal folytatott üzérkedésig. Az ontológiai létrontás világosan látszik. Dosztojevszkij a Nagy Inkvizitorról szóló híres példázatában pontosan ábrázolja a jelenséget a világi hatalom kedvéért feláldozott spiritualitást és az okát is: azt hitetlenséget, ami az Isten és az ember létezésére egyaránt kiterjed. Az antiklerikalizmusból azonban csak egy újabb szörny, az Antikrisztus követ- - 603 -
kez alakzata született meg, a gépesítettség eszméje, aminek az útjából mindenesetre el kellett távolítani az akadályt képez vallást. A kiinduló alaptétel, amit Hamvas a kartéziánizmus rejtett axiómájának nevez: a lét tulajdonképpen racionális apparátus. A racionalizmusnak nincs köze az észhez, valójában egy világhatalmi törekvés fundamentuma, de az ambíciója végtelenné tágult, mert a teljes világot uralni kívánja, a metafizikát is beleértve. Ennek az eszköze a tudomány, amely primér valóságnak kizárólag az itt és most fennálló világot tekinti. A tudomány a világ középpontjába a korrupt megismerést teszi. Az apparátus, amelyben már mindenki személytelenné vált, tehát az Antikrisztus tökéletes formájává, teljes egészében létrontás: az ember megszólíthatatlan, minden tette és gondolata csupán a személytelen organizáció funkciója. Ez lenne a világ vége, ha igaz lenne. De hát mindenki tudja a maga bels érzékeléséb l, hogy nem igaz, legalábbis rá magára nem. Ezért az apparátusi lét folyamatos meghasonlás és igazán hatékonyan csak a közösséget tudja szétrombolni. Mindez azonban, ahogy Manouel atya mondta a Karneválban, csak küls válság, még akkor is, ha nagyrészt az Egyházon belül játszódott le. És ezen túl van a bels válság, a leszámolás Isten és a világ között. Talán erre vonatkozik Baadernek az a Hamvas által idézett mondata, hogy a probléma a szellem mai állapotában talán meg sem oldható. A létezés megrontásáról csak úgy beszélhetünk, hogyha van tudomásunk a meg nem rontott létezésr l is. Ezt nevezi Hamvas normális létrendnek. A normalitás normakövet magatartás, a bels igény és a küls kihívás összehangolása. Minden él lény arra van, hogy a saját törvényét betöltse. Él az, ami belülr l mozgatja önmagát, mondja Eckhardt- de amit kívülr l mozgatnak, az nem él. Az ember különleges helyzete Kierkegaard antropológiai képéb l következ en az, hogy a bels és a küls nem választható el. Ez egyúttal a létezése megzavarodásának, a turbának is a forrása. Elvész a saját törvény magától ért d mivolta, és így a küls, aminek lehet sége támad a hibás imagináció következtében közvetlenül behatolni a bels be, elsöpr túler re tehet szert. A maszk ennek a túler nek az emblémája. A válság története és kiszélesedése err l szól éppen. A válság megoldási lehet ségér l Jung azt tartja: Az ember a jelenben adott nehézségeknek csak abban az esetben tud sikerrel ellenállni, ha személyes organizációja legalább annyira tökéletes, mint a luciditásé. A többoldalú megközelítéseket kedvel Hamvas itt úgy véli, hogy önmagunkban realizálni kell tehát az elérhet legnagyobb luciditást, és túlhaladni. De az életm ve másról is szól. A személy eredend organizmusa tökéletességében messze felülmúlja a luciditás bármiféle lehetséges organizációját. A kérdés az, hogyan támaszkodhatunk rá. Shankara szerint a halhatatlan lényhez nem lehet elérkezni, mert ahol az ember van, oda nem juthat el. Csak rá kell eszmélni. A valóságot mindenki megtalálhatja önmagában, legyen szó sz l m vesr l, tengerparti vendégl sr l, feketerigóról vagy akár egy hársfamagról. Kell-e a normalitáshoz a teljes lét ismerete? A válasz erre az, hogy ez az ismeret tulajdonképp megvan. Az örök világosság mindenkiben ég mondja Taghpo Lhadje, a tibeti tanítómester, és tulajdonképpen ezt mondja az egyházatyák felismerése is a léleknek a természet szerint való keresztényi mivoltáról, amit Hamvas is gyakorta idéz. A baj az ezt elfed hamis képzetekben van. A hagyomány megismerése segíthet ezek szétoszlatásában. De nem feltétlenül szükséges, és nem is feltétlenül elégséges. S t veszedelem forrása is lehet. Ma, amikor a többszáz éves absztrakt és irreális kábaság következményeit keservesen tapasztaljuk, beavatatlan lélekkel és megszeneletlen kézzel, de sötét mohósággal nyúlnak az skor szakrális hagyományának a titkaihoz. A magasrend eljárások olyan mágikus technikává lesznek, amelynek hatása kiszámíthatatlanul veszedelmes. (Az eltudományosított ember hozzászokott ahhoz, hogy a szellemi er ket lehet leg azonnal és alaposan kiaknázza, technikára váltsa. (Nem érti, hogy az skori egység felbonthatatlan, az egység metafizikájának a tökéletes asszimilációja nélkül alkalmazni nem lehet. Az ilyen alkalmazás az ember-fölötti tudással egybefoglalt er - és szellemvilágot felszabadítja. A feladat nem éretlen szellemmel a gyakorlati alkalmazáshoz nyúlni, hanem az skori egységek szellemének a megértését megkísérelni. A megértésnek azonban többféle útja van. Hamvasnak abból a mondatából kell kiindulnunk, hogy nincs rossz tanítás, rossz magatartás van. Itt kell tehát kezdeni is. Az ember elszakadása a valóságos világtól valamiképp összefügg a technikával. A technika pedig Mircea Eliade megjegyzése szerint voltaképpen az id t gyorsítja fel. Time is money, tartja a mondás. De minek a pénz? Money for time. Azért kell, hogy id t vegyünk rajta. Azt próbáljuk visszavásárolni, többnyire sikertelenül, amit feláldoztunk érte. Futunk, hogy hamarabb elérjük a silány jelen helyett a ragyogó jöv t, de ehelyett mindig a mindenkori jelen lesz egyre silányabb. Ez a lóverseny a kapitalizmusnak az egyik következménye, északiak találták ki, talán a homály okozta depressziójuk kompenzálá- - 604 -
sára. A déli ember úgy él, mintha folyton szabadságon lenne irigykedik Hamvas. A lényeg tehát valamiféle ritmuszavar, és segíteni is itt lehet. Nem sietni. A szemlél d ember megérezheti a világ helyes ritmusát, és ráhangolódhat. Nem az a fontos, ami lesz, hanem az, ami van A Hegyi Beszéd tanítása itt is egybefonódik a hagyománnyal. Ismét Taghpo Lhadjét idézve: Vigasztalanul tévelyeg, aki hoszszú életre nagy terveket sz ahelyett, hogy napjainak kötelességét megtenné úgy, mintha minden nap, amit él, az utolsó lenne. Hamvas egyik nagy példaképe ezt az eszményi életritmust, az élet minden pillanatának a megszentelését megvalósító Thoreau. Hamvas szemléletmódja a hagyományból és a költészetb l ered, de a tárgya a világ ezerarcú lényege. Ami az analógia segítségével fordítható le a mi gondolkodásmódunkra. Az analógia termékenyebb az általunk megszokott absztrakciónál. Meghagyja a tárgya egyediségét, úgy illeszti be az egyetemesbe. Ennek a gyakorlatát Hamvas költ kt l tanulta. Az antik görögök mellett Keatsre, Hölderlinre és Rilkére kell utalnunk. A létez kben meditációs tárgyat lát, és mivel minden határos a lét teljességével, a gondolatmeneteiben elképeszt asszociációkkal találkozhatunk. Bartók Kétzongorás szonátájának az elemzése során például úgy kerülünk a szocializmus történeti helyzetének az értelmezésébe, hogy észre se vesszük. Hangsúlyoznom kell, hogy gondolati csúsztatás nélkül. Fülep Lajos egyik nagy észrevétele (Leibniz nyomán) az objektív korreláció Ez olyasmit jelent, hogy egy korszak összetev i az élet minden területén ugyanazt kell, mutassák, mégpedig anélkül, hogy erre külön figyelmet fordítanának. Mindenesetre nem kis dolog ezt felismerni és megmutatni, Fülep esztétikai tárgyú elemzései, amik a m vészetfilozófiája részeként készültek, erre az alapra támaszkodnak csakúgy, mint Hamvas tanulmányai. Ez a módszer kétségkívül az intuíció és az egyedi teljesítmény számára van fenntartva, és nem is igen fér össze az analitikus logika szellemével. Viszont kérdés, hogy a megismerés szempontjából relevánsabb-e az analitikus szellem. (Ez egyébiránt alapkérdése az egész Hamvas-recepciónak.) Az meg nem is kérdés, mi a jelent sége annak, hogy benne egy értékelt világ jelenik meg, és ezzel valamilyen felfokozott szenvedély, a létezés mámora. Például a sz l, a bor, a drágak és az asszony lényegazonossága vagyis átváltozásuk lehet sége. A drágakövek nem egyebek, mint asszonyok és leányok, szépségüknek csak egyetlen tulajdonságát, a ragyogó b völetet tartották meg. Ez a varázslatuk de nem, mint szemfényvesztés, hanem mint természetes mágia. Minden szép n b l drágakövet lehetne készíteni. Vagy bort. Az lenne a legjobb, ha a drágakövet, amikor akarom, átváltoztathatnám n vé, gyönyörködnék benne, majd újra átváltoztatnám és meginnám, végül ismét drágak lenne és sose fogyna el. Minden lénynek saját karaktere van. Az egyszer bbeknek persze egyszer bb. A föld csontváza, a k nem tör dik azzal, hogy van. Saját léte iránt is közömbös. Nincsenek indulatai, nincs úgynevezett önfenntartó ösztöne. Csak jelenlétének borzalmas súlya, mint egy meg nem ingatható tény. A helyzetét mindazonáltal érzékeli, és ennek a megváltozását is, aminek a legfontosabb formája a felállítás. Tele van passzivitással, de amint a földr l felemelik, elkezd szellemmé válni. Kába köve a muszlim hagyományban eredetileg kristályos volt és lebegett de az emberek b neit l elhomályosult és a földre zuhant. Az archaikus ember, aki ezt még érzékeli, ennek megfelel en választja meg a helyét, mint az inkák a sötét és súlyos trachitból épített sziklavárosukét, Macchu Picchuét. A fák már nem oly közömbösek, de az érdekl désük nem a küls világra terjed ki. A karakterüknek természetesen faj-jellemz i is vannak, de egyedi jellemvonásai is, amelyek összefüggenek valamiféle saját, kívülr l aligha követhet személyes élménnyel. Van melankolikus fa, van nyájas fa, van áldásosztó fa, van diadalmas fa. Könny persze a fáknak. Minden fa androgün, férfi és n i természet együtt, és ezért nincs meg bennük a bels alapvet feszültsége. A madarak, azok viszont már teljességgel a miénkhez hasonló életet élnek. Csak annyival tökéletesebbet, hogy a létük közvetlenül kifejez dik az énekükben, és az életük ritmusa megfelel a természet kozmikus változásának, amit tavasztól szig énekkel kísérnek. A cinke, a szarka kezdi hóolvadás után, áprilisban a rigók, majd a fiókák etetésekor elhallgatnak, nincs idejük énekelni, kés sszel pedig a természet álmával véget ér a madárdal is. A h si és szenvedélyes rigó, a fülemüle várakozásának nyugodt, csendes, megbékült imája. A túlvilágra kéredzkedik. az élet után az következik, nem a halál. Honnan tudja? Milyen jó lenne Istent ilyen közelr l és bizalmasan ismerni, mint ez a kis madár. Az ember helyzete tehát hozzájuk képest jóval nehezebb, de a feladata ugyanaz: meg rizni a létrendet a pusztító er kkel szemben. A cél nem nagy történeti diadal, hanem egyszer, közel van és könny : normálisnak lenni. Eben a tekintetben a koloskai hársfa igen hasonlít a dalmát tengerpart vendégl séhez, habár nála kétségkívül sikeresebb. A növények és az állatok nem tudnak komolytalanok lenni, az ember viszont igen. A feladat eltanulni t lük a komolyságot, és kiegészí- - 605 -
teni a miránk jellemz figyelemmel. Ehhez bizonnyal hozzá tartozik a lassítás, a szemlél dés, nem is az oda figyelés, hanem az elengedettség értelmében, ami ráhangol a mi er szakos ritmusunk helyett világ természetes ritmusára. Fürd és tengerpart, erd és madárfütty. Fel kell ismerni mindenek el tt azt, hogy a táplálkozás szakrális szertartás, mivel ez tartja fenn az életet. Ennek megfelel az, hogy a világteremt Brahma legels formája a táplálék. Különleges figyelmet érdemel, mert itt kezd dik a lét megrontása és a lét megjavítása is. Aki nem tudja, hogy miért szent a táplálkozás, az olvassa el ne is azt, hogy Krisztus urunk hogyan töri meg a kenyeret, hanem csupán azt, hogy mit ír József Attila a kenyérr l és az uborkáról. A létrontás pedig a következ. A b nbe esett ember a tejfölös epret a jégszekrénybe teszi, és ezáltal természetellenesen leh ti. E b nnek a lényege az, hogy elvész a természetes zamat, ami hibás ízléshez és hibás életrendhez vezet. A zamat nélküli epret agyoncukrozzák, leöntik sziruppal, és a kezdetét veszi a világpusztító Nagy Zabálás. Vagy nézzük a vendégl st, akit l azt várják, hogy kisüssön egy dental halat, amit l az élvezhetetlenné válna, s t még meg is kísértik, mert sok pénzük van hozzá. Ámde hiába, a vendégl s dührohamot kap a létrend megzavarása miatt ami az számára, az életében azonos a legmagasabb fokú szentségtöréssel. A lét megjavítása pedig a rántottlevesnél kezd dik. Semmi különös. Szenzáció nélküli. Az ember a nap bármely szakában eheti. Zsíron, vagy olajon pörkölt liszt és víz. A pythagoreusok kétféleképpen ismerték, sósan, esetleg köménymaggal, vagy a halványan pirított lisztet tejjel föleresztve, mézzel édesítve. Rántottlevest l a gyomrát még senki sem rontotta el. Olyan egyszer és szerény, hogy azt hamisítani még senkinek sem jutott eszébe. Helyzetünk mindenesetre még nem reménytelen. Még van Bach-zenénk és Palazzo Pittink, van Velazquezünk és Hölderlinünk, a normalitás még nem t nt el teljesen, van rántottlevesünk, krumplink és f tt rizsünk. De a földi szentségnek a csúcspontja a bor. Ezért szól róla az ateisták számára írt imakönyv. Az ateisták ugyanis természetszer leg vallásosak mondja Hamvas hiszen vallás nélküli ember nem képzelhet el. Viszont rettent en félnek Istent l, Böhme szerint az haragjában élnek, ezért hirdetik, hogy nincs lélek, az ember állat és a halál megsemmisülés. Ez a léleknek valamiféle fogyatékossága, amit azonban nem tanítással kell legy zni, hanem hagyatkozni kell arra, ami mindenkiben él, és amihez a legkézenfekv bb utat a bor jelenti. Már csak azért is, mivel kivezet a téves absztrakt életb l a valódi konkrét életbe. Hamvas a maga jellegzetes ironikusan áltudományos, mégis meghökkent en pontos és amellett életkedvvel teli stílusában egész metafizikát fejt ki a bor spirituális helyzetér l, a bornak és az ételeknek a viszonyáról, a borivás szertartásáról és kapcsolatteremt erejér l, de természetesen mindenek felett magukról a borokról. Mert a bor nem általában van, és nem akárhol terem, hanem valahol és ennek a helynek a szellemét is magába foglalja. Igyál, ateista barátom, a többit majd hozza a bor. A többi az nem más, mint a létezés megzavarodott rendjének a helyreállítása, túl a szavakon és az érveken. Hamvas Béla legfontosabb alapszava a realizáció. Önmagában vett fontosságán túl f leg azért, mert ez ellen vétett a legtöbbet a nyugati kultúra. Roppant számú gondolat, amelyeket már senkinek esze ágában sincs beváltani, s t azokat beváltani nem is lehet. Ezekb l a megdagadt, belül üres és realizálhatatlan szavakból egész nyelv keletkezett, s ez a nyelv az úgynevezett idealizmusban kulminált. A megvalósítás az ember nemlétezésének a megalapítását jelentené, mert az eszmét a megvalósítás lehet ségére való tekintet nélkül, s t az emberi természet ellenére fenn akarja tartani. Életellenes gondolkodás. Hamvas válságtudata mindenekel tt a realizációnak a hiányát érzékelte. A szó jelentése, Czakó Gábornak Hamvas Béla alapján készült összefoglalása szerint, a szó, a lélek-gondolat és a tett összekapcsolása, az összes lehet ség, a hagyomány által meg rzött szellem megvalósítása, átvilágítás, a pseudológia lebontása, a valódi élet alapja, beavatás. A más iránt támasztott követelményt önmagunkon váltjuk be (kiemelés t lem, M.E.). A legfontosabb feladata a szabadság megszerzése és tevékeny alkalmazása. Útja a turbából a teremtésbe, onnan az alapállásba. Az ember a fels t magára vonja, az alsót fölemeli. A léttartalmat hatásossá teszi. Ebben a meghatározásban a számunkra itt a kiemelt mondat a legfontosabb: ne követelj olyat mástól, amit te magad nem tettél meg. Megegyezik Tolsztoj szamoszoversensztvoje (önmagunk megjavítása) fogalmával, ami egyébiránt nem könny, maga a jasznaja poljanai szent is ebbe pusztult bele. Megegyezik a tibeti bölcseséggel: Vígasztalanul tévelyeg, aki másokat akar megjavítani ahelyett, hogy saját magát tökéletesítené. Megegyezik Krisztus urunk tanításával, és megegyezik a legelemibb világismerettel is. Ha valaki még önmagának se gazdája, hogy akarhat bármi másé lenni a vilá- - 606 -
gon? Realizálni, mint Aristoteles óta ismeretes, csak konkrét helyen és id ben lehet valamit. Amit szeretnék megvalósítani, az a h ség a helyhez és az id höz, a korhoz és a néphez, de mivel ez európai értelemben nem teljesíthet, megvalósítani az skori és a keleti egyszer séget és tisztaságot mondja Hamvas. Az id az számára a XX. század, amir l elég sok szó esett eddig, és amivel maga végülis teljesen elégedett volt: Azok után, amit megéltem, szeretném látni azt, van-e olyan valami, ami elvehetné a kedvem. A hely pedig a Kárpát-medence és f képpen az ott él magyarok. A magyarokról úgy tartják, hogy harcos nép, ksatrija, de Hamvas szerint ez tévedés. Valószín leg az els világháború élménye, a parasztbakákkal való találkozás segítette ehhez a belátáshoz. A harc nem a természetünk, hanem csak a sorsunk, és mi egy furcsa, valahol az Aranykort rz nép vagyunk. Err l szól Hamvas els, elveszett írása a Géza vezér, aki lázasan kutatja a meg rzésnek a lehet ségét. Nem kilépni a ligetb l, mert nem lehet többé visszatérni. Hamvas szerint a nagynak tartott királyaink Szent László, IV, Béla, Nagy Lajos, Mátyás azok, akik ezt a tradíciót ismerték. Egyedül k tudták, hogy ez a nép azért álmodik, mert tulajdonképp az Aranykorban él. A népnek kert-életet kell hozni. Csak elkeseredésb l h s, nem akar ez harcolni. Talán a legrégebbi megmaradt zenei emlékünk, az udvarhelyi székelyek büszkesége egy si regösének, amit kétségen kívül Ázsiából hoztunk magunkkal. Porka havak esedeztek, gehóreme róma. Nyulak, rókák játszadoztak, gehóreme róma. A refrén egy ismeretlen, mára elveszett si nyelvb l való. De a szöveg megegyezik Ézsaiás próféta jövendölésével. Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever. A borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti ket. Nekem úgy tetszik mondja Martin Buber hogy ez az idill csakis a népek békéjének a jelképe lehet. Hamvast ez a felismerés a magyar szellem újraértelmezésének az útján indítja el, a legérdekesebb kísérlete e tekintetben Kisfaludy Sándor költészetének az átértékelése. Aki ugyan a legelemibb esztétikai mércét is alig üti meg, ám ennek az az oka, hogy tradicionális költ nek hitte magát, holott nem az volt. A verseiben tulajdonképpen a Tao si tapasztalata jelenik meg. Az átértékelés szorosan kapcsolódik a hely géniuszának a fogalmához, ebben az esetben az ország délkeleti sarkáéhoz, ahová Kisfaludy is tartozik. A hely géniuszairól írt els tanulmánya, még a harmincas évek végér l, ezt a tájat dolgozza fel. A hely, mondja, annyiban különbözik a tért l, hogy individuális, megismételhetetlen és változó, míg a tér univerzális, egzakt, az id t l független. A tér metafizikai fogalom, si lényegét, a hellyel és az id vel való összefüggését, Einstein ismerte fel a tudósok közül. A természetben nincs tér, csak hely. A hely élményét, úgy t nik, a Földközi tenger hívta el bel le, és szoros kapcsolatban van az egykori Sziget-élménnyel is. Kerényi inspirációja hívta el bel le az aiginai Aphaia-templomról szóló esszét. A helyek mondja lehetnek megynyugatóak, mint egy Corot-kép, vagy lehetnek nyugtalanítóak, mint Alfred Kubin külvárosi képei. Attól függ, békés vagy gonosz szellemek laknak-e bennük. A görög tájban négy elem áll egymással harmóniában: a kristályos ég, a bíbor tenger, a fehér mészk -szikla, és az ezüstös-zöld növény. A világ e részének egységes stílusa van, minden kis rész ugyanazt mondja, mint az egész. Van valami fájdalmas ebben a ragyogásban, amin éppúgy átsugárzik a természet-fölötti, mint a fiatal n n. Ez tehát az az alapvet karakterjegy, ami Hamvas szívéhez a legközelebb áll, és ami Magyarországon csak töredékesen van meg. Mindenesetre ebb l a megközelítésb l tudja újraértelmezni a magyarság egész szellemi problematikáját. Mindeddig egy kelet és nyugat közötti problematikus helyzettel magyarázták a sajátosságainkat, ebben a tekintetben Prohászka Lajos jutott a legmesszebb a vándor némettel összevetve a bujdosó magyart. Hamvas sokra becsülte ezt a m vet, de egyszersmind túl is halad rajta, s t ebben a dichotóm formában a problémáinkat megoldhatatlannak tartja. Az kiindulási pontja a hely géniusza, ami misztikus fogalom ugyan, de az analógia számára mégis hozzáférhet. A természet maga, és mindaz, amit az ott él ember hozzáadott ezek jelenítik meg a géniuszokat. Az, hogy épp az a nép él ott, nem véletlen, hiszen azért került oda, mert azt tartotta a maga számára megfelel nek. Európában nyolc ilyen lokális géniusz van, és ezek közül ötnek a kisugárzása érvényesül a Kárpát-medencében. Hamvas leny göz leírást ad róluk: a der s és kiegyensúlyozott délkeletr l, a stabil és józan nyugatról, az érzelmes északról, a szenvedélyesen szabadságvágyó Alföldr l - 607 -
(ez a Széchenyi által aposztrofált Kelet Népe, és Prohászka alaptípusa is ), és a kultúrák metszéspontján a bizánci kultúrkörrel érintkez, alchimiai egyesítéseken fáradozó Erdélyr l. A géniuszok hatása a vérmérséklett l kezdve mindent befolyásol, a tájhasználatot, a településkaraktert, a kultúra formáit, a szokásokat, az ételeket. A probléma viszont az, hogy e géniuszok, bár van közöttük áthallás, mégsem értik meg egymást, és ezért széthúznak, nemcsak a politikában, hanem a szellemi élet és a kultúra minden területén. Ez a helyzet azonban egyszersmind kit zi a feladatot is, ami nem egyéb, mint az öt géniusz egyesítése, és éppen ez volna a magyarságnak a hivatása. Hamvas, aki oly kevéssé tudta itt megtalálni a maga helyét, az életére való visszatekintésképpen mégis ezt mondja : Mindig jobban látom, hogy helyesen választottam. Helyesen itt, ebben az alvó népben, mert még mindig többet ér így aludni, mint így élni. ( ) Az végzetük, hogy örökké tévedjenek. Hogy boldogtalanok legyenek. És vállalták az áldozatot, hogy az rület poharát helyettünk is kiürítik. Ez a történet káprázata. E nép azonban mindig tiltakozni fog az ellen, hogy e káprázatba csalják. Alvással védekezik, és így tartja fenn az örök béke valóságát. *forrás: részlet a Hamvas Béla cím kötetb l, Új Mandátum, 2002 Miklóssy Endre Én kérem, minden csepp véremmel tiltakozom az ellen az életberendezkedés ellen, amely abból áll, hogy az ember önmagát, mint a küls világ és a másik ember által ejtett sebet hordozza. (Karnevál) Hamvas Béla, az óceán (részlet)* A magyarok azonosságtudata mindig is er sen átpolitizált volt, annyira, hogy például Bibó István helytálló megjegyzése szerint egy nyugati ember ezt még megérteni se képes. Nem volt ez másképp a negyvenes évek végén se, a totális hatalomátvételre való készül déskor. Ugyanez például Oroszországban kvázi-vallási természet volt, Kelet-Németországban meg csak egyszer rendészeti kérdés. És ekkor zavar keletkezett hazánkban, mivel a célkit zés szembetalálkozott egy sor nem politikai természet szellemi jelenséggel, élükön Hamvas Bélával, aki mind ez ideig az átkozott történettel csak mintegy fátyolon keresztül foglalkozott, mivelhogy irreleváns, felszíni jelenségnek tekintette mindazt, ami körülötte történt. Ráadásul olyannak, mint ami méltatlanul sok érdekl dést köt le a fontosabb dolgok rovására. Az adott pillanatban azonban ez az ezotéria a Hatalom politikai kategóriái számára nehezen megközelíthet vé tette t: láthatólag nem volt se fasiszta, se nacionalista, se reakciós, se klerikális, se kapitalista ám igen jól látható volt, hogy valamiképp mégis megengedhetetlenül kilóg a sorból. Hogy az ügy kezelhet vé váljék, egy igazi filozófiai nagyágyút kellett felvonultatni ellene, aki aztán megalkotta a veszélyes tehetség fogalmát. A dialektika bonyolult körmondataiba rejtve ez valami olyasmit jelent, hogy az illet széleskör m veltségénél fogva, amit nem a megfelel irányba kamatoztat alkalmas arra, hogy megzavarja kevésbé olvasott emberek fejét. A filozofikus küllem ítéletb l adódó konzekvenciákat aztán már nem volt nehéz levonni a Vizsgálóbizottságnak (inkvizíció). Hamvas számára ez a helyzet teljes átgondolását tette szükségessé. Els sorban nem is a totális szilencium miatt. A szellemi elszigeteltség - 608 -
pozícióját, nagyszámú publikációja dacára, eléggé megszokhatta az el z évtizedekben is. Itt azonban morális kérdésként vet dött fel, hogy lehet-e tudomásul venni azt, hogy mit tiltanak. Csak arról érdemes beszélni, amir l nem szabad mondja Hamvas, és így nyílik meg az életm vében egy új dimenzió, amit talán rombolás fenomenológiájának nevezhetnénk. Aki éber, az számíthat arra, hogy találkozik azzal, amire éppen szüksége van. Így kapta Hamvas Béla a csütörtöki beszélgetéseken Szabó Lajostól a helyzet feltárásának három, egymással összefügg kulcsfogalmát: hazugság; er szak; kizsákmányolás. Ha a hiteles információ a valóságról szól, vagyis cselekedet a realizálásra, akkor a nem hiteles információ micsoda? Többféle módon lehet nem hiteles, ezek közül a valóság szándékos megmásítását hazugságnak mondjuk. Ha a nyelv teremt er, akkor a hazugság nem lehet más, mint a létrend felforgatása, ellen-teremtés. Különös figyelmünket az az eset érdemli meg, mid n ez komplett világrendszerré növekedik. Íme: Ha a huszadik században az intelligens európai elutazik és idegen határra érkezik, az útlevél és vámvizsgálat után odamegy valakihez és így szól: Ebben az országban idegen vagyok, legyen olyan szíves kérem, mondja meg, mi az, amit Önök itt most hazudnak? A bennszülött erre azt feleli: -Arroborri. -Mit jelent ez a szó? -Pontosan senki sem tudja. -Hatása észrevehet? -Hatása észrevehet en nagy. Régebben paotaban éltünk, de az megbukott. --- Azóta egész életünk az arroborri jegyében áll, és az országban arroborriális virágzás tapasztalható. A közállapotok Az idegen bólint. Köszönöm uram, ne fáradjon, a többit már tudom. Ennek a teremtésnek, mint látható, éppúgy van egy kiinduló alapszava, mint a valóságosnak, és a hozzá f z d várakozás annyi, hogy az alapszó kicserélésével megváltozik maga a világrend. Ez a rendszerbe szedett hazugság meghatározó történelmi élményünk már láthatóan azonos a tébollyal. A kezdet kétségkívül a szekularizált vallásban, a tudományban van. A tudomány sokáig tiszta megismer aktusnak látszott de mint már világos, steril megismerése nincs, az ismeret célja a Hatalom. A modern tudomány szívtelen hatalmi ösztöne Karl Jaspers szavával, nem kisiklás és pervertálódás eredménye, hanem immanens velejárója annak az értékmentességnek, amit az objektív megismerés dönt kritériumának tartanak. A tudomány világa mintha nem csupán személytelen és közömbös lenne; minden jel arra vall, hogy ennek a világnak az ember ellen határozott éle van, mintha abban a humánum iránt valamely titkolhatatlan gy lölet, csaknem bosszú forrna, és amelynek tevékenysége az emberi élet megkínzása és megrontása lenne. A tudomány megállapításainak észrevehet en szándékos megsebz jellege van, mintha a tudomány az ember iránt különös ressentiment-t táplálna. Ezért a tudomány világa nem nevezhet egyszer en szükségszer ségnek, nem egzisztenciátlan, hanem antiegzisztens; nem indifferens, hanem életellenséges; nem humánus, hanem antihumánus; nem objektív, hanem kegyetlen, és az emberi értékek iránt észrevehet animozitást táplál. Mindez persze igazolhatatlan. De hogy mindabban, ami a legutóbbi félszázadban történt, a tudománynak mint legf bb aktív tényez nek és iniciátornak, keze benne van, és mindaz, ami történt, a tudomány jegyében történt, az közismert. Tudomány a legmagasabb értékjelz. Tudomány a legjobb üzlet. A tudós az abszolút tekintély. Tudomány nélkül nincs sem fasizmus, sem nemzeti szocializ- mus, sem fajelmélet, sem kommunizmus, nincs gázháború és baktériumháború, nincs légi háború és gépesített háború; tudomány nélkül nincs serd k kiirtása, tengerek kirablása, állatok halomra gyilkolása, tudomány nélkül nincs sem Cseka, sem Gestapó, sem Auschwitz, sem gyurma; nincs Katin, Hirosima, Korea, Magyarország, Tibet. S ami különös, hogy mintha mindez nem a tudomány akaratlan következménye lenne; hanem mintha ezekben a hajmereszt tényekben a tudomány életgy lölete lényegében nyilatkozott volna meg. A huszadik század második felében az ember szünte- - 609 -
len rettegésben él, nemcsak azért, mert a tudomány hatalma a földet bármely pillanatban elpusztíthatja, hanem még inkább, mert ez a hatalom még abban az esetben is, ha a puszta életet meghagyja, az embert normális életrendjét l megfosztja és életét olyan egyre értéktelenebbé váló vegetatív létté fokozza le, melynek semminem jelent sége, súlya, szépsége, igazsága, komolysága, világossága többé nincs. A tudomány nemcsak a végrehajtási technikákat szolgáltatja, s t els sorban nem is azt. A tudomány az elkerülhetetlenséget, a szükségszer séget, egy nem létez Isten létez és kikerülhetetlen szándékának a vakhitét szolgáltatja. A magja e tudománynak hallatlanul egyszer, néhány szeminárium alatt elsajátítható, és az alanya ett l mindentudónak érezheti magát. És ez nem is csalás, tényleg csak ennyi az egész, belefér néhány lapidáris közmondásba, hogy mi mit határoz meg és néhány ehhez hasonló bölcsesség. További magyarázat azután az égvilágon semmihez se kell, elegend ráolvasni egy megfelel szentenciát. Eme új és kényelmes mindentudást a tudomány eredményei kellene, hogy szavatolják de eredmények ide vagy oda, ez csak er szakkal sikerülhet. Láthattuk Hamvas Béla sorsán is, hogy milyen egyszer gy zni egy vitában. Szép új világ szebb és újabb, mint Aldous Huxleynál. A csimpalacsán hivatal fél. Állandóan készül arra, hogy az egész Föld egyszerre csak meg fogja rohanni. Ami annyit tesz, semmi egyéb, mint óvintézkedés. Minden emberfölötti erejüket belevetik, mert tudják, hogy hiába, a klán fenntartása lehetetlen, az egész életrend fantazmagórikus utópia újult rjöngése. Az egész birodalom szabadságiszonyban él. Az egyéni tudatot meg akarják semmisíteni és felszívni a klánba. A törvény következménye nem a nagyobb rend, hanem a nagyobb rendetlenség. Nem a morál növekszik, hanem az immoralitás. Nem a tiszta közélet, hanem a korrupció. Minden szabályozó bizottsággal n a kémek száma, a rablók és tolvajok számai, a terroristák száma, a névtelen levél-írók száma, a fajtalanoknak és a részegesked knek a száma. Itt mindenki fél ember és személy és szabad lenni. Itt kísérlet történik a személyiség likvidálására reménytelen vállalkozás a személyiség fejlettségének mai fokán, s e reménytelenség teszi e vállalkozást oly mérgessé. Sok millió embert kiírt, de nem halad egy tapodtat sem. Van valami elképeszt abban, ahogy a világ azonnal napirendre tér mindezek fölött, mihelyt véget értek. Van szociológia és közgazdaságtan, van filozófia és van vallás, könyvek hosszú sora és konferenciák tömege, okosak és higgadtak, olyanok, mintha semmi sem történt volna. Hiszen volt ok arra, hogy bármi is történjen? A fogát pedig nem csikorgatja senki. Ha semmi különös nem történt, akkor ez a semmi különös megint megtörténhet. Jó lenne ezért mégis tudni róla valamit. De honnan ha azok, akiknek dolguk lenne, nem ezzel foglalkoznak? Hamvas Béla végül is könyvtáros. Hozzákezd tehát a szükséges könyvtár feltárásához, és elvégzi ezen belül a governológia, pontosabban a kritikai governológia alapvetését. (Értekezés a közigazgatásról) E mostanáig ismeretlen új tudományág ilyen alapm veket produkál, mint A Hivatal packázásai, A közigazgatás anatómiája, A felülr l való hamisítás, A rablók a szentélyben, Az stitkár, A hivatalnok dalai. Ismerteti és kommentálja e m veket, leírja a tárgykörrel foglalkozó tudományos társaságokat és konferenciákat, a hatóság- szociológia nemzetközi közleményeit, figyelemmel kíséri az egymás munkáit folyamatosan továbbépít kutatókat, összefoglalja a tanulságokat. Lorenz Teig, a nagy német tudós, a t le elvárható alapossággal a hivatalnok- verseket elemzi (Óda a kimutatáshoz, Kihallgatás a F nök Úrnál stb.). Szerinte a f jellemvonásuk a történet minden korszakában az érzelgés és a bestialitás. Mr. Thorndyke azonban elégedetlen ennyivel. Az történeti vizsgálódásai szerint a hivatali aktus lényege a népnyúzás gyönyöre. A történelemnek mint már említettük három korszaka van, a küzdelem a farkasok ellen, az ellenséges horda ellen, majd a kormányzói palota ellen. Oussard itt azt kérdezi, miképpen lehetséges, hogy a civilizáció tehetetlen a hatalmasok létrontása ellen? A konferencián e kérdés tisztázódik. A magyarázat az, hogy a hivatal a létrontást jognak és igazságnak tudja feltüntetni. A hatását a szentélyb l fejti ki, a király (a szakrális hatalom) és a nép közé beékel dve. És így tovább, Swiftre emlékeztet elánnal. S ha valaki azt mondaná, hogy mindez nincs, hogy Lorenz Teig vagy W. C. Thorndyke csak fikció, annak azt felelhetjük: az nincs, hogy e m - vek csupán Hamvas fantáziájában létezzenek. Tisztelt kultúra, tisztelt tudomány, tanszékek, nagydíjak és konferenciák, ugyan mir l tetszenek beszélni, ha nem err l?! A düh megköt, a nevetés eloldoz. Meg kell tanulnunk nevetni. De lehet-e? Kierkegaard szerint igen. A humorista mondja Istenr l alkotott képét veti össze az el tte állóval, ám vallásos szenvedély nélkül. Láthatólag a jó keresztény néz pontjából Maya fátyláról beszél itt. A világ nem egyszer en tünékeny, hanem esend és éppen ett l válik tüné- - 610 -
kennyé is. Gonoszsága egyúttal az irrealitását fokozza noha éppen az ellenkez jét véli. Ez teszi nevetségessé. A vallásos szenvedély hiánya pedig a megnyugvást biztosítja a megnyugvást elfogadás nélkül. A humorista der s, hiszen hatalom híján is fölötte áll a Gonosznak. Ha az ember az rületet rendszerként akarja megérteni, akkor csak újabb rületet gyárt. Ekképpen csorbulnak ki sorban az elméletek a mi huszadik századunk magyarázatánál. De akkor mit tegyünk? Ezt is Kierkegaard mutatta meg. Nem rendszer kell ehhez, hanem anti-rendszer - paródia, mint a szorongás fogalma Hegel nagy dialektikus mániája szerint. Mintha a lét alapélménye valóban rendszerezhet volna ily egyszer en: Útbaigazító pszichológiai vizsgálódás az eredend b n dogmatikai problémájának területér l. E modorban fejti meg Hamvas is századunk titkát két embertípus küzdelmével. A Hegeliánus, aki egy eszme nevében a világot meg akarja rendszabályozni, és a Nagy Neurotikus, aki ezen kétségbeesik. A terrorista inkvizítoron jól esnék nevetni, persze, hiszen ett l, mint láttuk, felülkerekedünk rajta. De miért nevetséges az ellenlábasa is? Hamvas szerint azért, mert túlértékel, mert a látszattal szemben más látszatokban kíván bizakodni például abban, hogy majd a n k felszámolják ezt a rendszert mivel eredend érzékük van a slampossághoz. De láthattuk sajnos, hogy ez éppen nem igaz, s t a n adott körülmények között még iszonyatosabb tud lenni. Ahogy Jung mondja, úrrá lesz rajta a tudatalattiban lakozó animus, az ösztönélet legvadabb élményeit l inspirálva. Derülni azonban csak ezen lehet igazán, ezen az antilényen, aki még a spirituális dimenzióban is meg tudja valósítani a maga féregszer ségét. Rablók a szentélyben ez a közösség kisajátításának a zárómondata. De a magyarázathoz elérkezett-e? Nyilván nem, hiszen ez a szentély kívül van, tehát a személy szemszögéb l nézve maga is csak káprázat. A valóságban emberek vannak és cselekszenek ket kell szemügyre vennünk. Amit a tudomány pervertálódásáról vagy a közösségen elkövetett er szakról mondtunk, az csak eszközt ír le és nem okot. A Gonosz forrása Hamvas elemzése szerint Channanban van, a Jézus halálát valójában eldönt nagyúrban, e meghamisított Mindenhatóban. Ezt a világot rendezi be minekünk, különféle változó eszmékre hivatkozva nem mintha maga hinne bármelyikben is, egyedüli hite az er szak. Párnázva, bebugyolálva, látni ne lehessen. tulajdonképpen csak egy modor: hallgatni, fölényesen mosolyogni csak semmi érvelés! Hiszen minden argumentum sebezhet. A kinyilatkoztatást, mint láttuk, nem lehet bizonyítani, amit tehát bizonyítani kell, az nem lehet kinyilatkoztatás. Suttogni kell, mintegy mellé- kesen és minél disztingváltabban. Ez a stílus voltaképpen parancs, csak jóval hatásosabban el adva. Aki ordít, az mintha félne attól, hogy nem hallják meg. Tulajdonképpen az volna a legjobb, ha beszélni se kellene, maguktól találnának ki mindent a retteg alárendeltek. Ett l a modortól mindenki megszédült lassanként, így mára általánossá vált. És ami a legnagyobb baj, egy igazi min ségérzéke valóban van ennek a típusnak. Az érzék a csaló leleplezésére, azért akiben burkoltan él még a tisztességnek valami szikrája. Mert ezt azonnal kiveti, h vösen és szívtelenül, der Fürst dieser Welt, mondja Luther az nagy himnuszában. Ezen a világkörön belül él az emberi panoptikum többi figurája: az élni-csak-kell plankton, kit a hullámok sodornak, a szektás világjobbító, ki a rögeszmét komolyan veszi, a Világnézeti Tömeggyilkos, ez a sarokba szorított legszomorúbb ember, és valamennyiünk kedvence, a Fürge Huncut. Hamvas különben ezt a lényt majdnem szintén bámulja: mindenütt azonnal otthon van és érvényesül, mivel semmiféle olyan bels értékrendje nincs, ami ebben gátolná. A fesztelensége bámulatra méltó. A bels üressége, mert hiszen nyilvánvalóan err l van szó, csak egyetlen lépésre van attól, amit a hinduk sunyának mondanak a rögeszmét l mentes abszolút tökéletességt l. Tanulnunk kéne t le, tanulni és ezt a léttechnikát jóra fordítani. Hazugság, er szak, kizsákmányolás. Szabó Lajosnak Hamvas által gyakran használt kategóriái a világot megrontó er kr l. De mögöttük mi van? Vagy másképp szólva: honnan ered a Gonosz? Valahogy az emberb l de miképpen? A Jótól való elfordulás okára Kant három elvi lehet séget lát. Tekintsük ezeket fokozatoknak. Az els az emberi természet esend sége (fragilitas), mid n nincs er m követni azt, amit máskülönben jónak találnék. Valaha, azt mondják, ebbe a típusba tartoztak a b nöz k, és az igazságszolgáltatás mind e mai napig erre az elvre épül. A processzus célja megvilágítani a megszegett Jót, és az a kívánatos joghelyzet, ha a tettes maga is elismeri a b nösségét. Nos, ett l sebesen távolodunk, ami azt jelenti, hogy er sen csökken az egyetemes Jóba vetett hit. A morális értékrend privatizálódik. A következ fázis az elme morális fogyatkozása (impuritas), mid n a tettek normája már nem a Jó, hanem különféle tisztátalan dolgok. Ezt aztán ismerjük, ilyenek a nagy világmegváltó ideológiák. Így járt például a szocializmus, amely meg akarta buktatni a Pénzt és a Munka igazságát megvalósítani miközben tudomást se vett a - 611 -