Virág László eddigi előadásai szeptember 19. Héraklész 12 munkája - Bevezetés II szeptember 5.

Hasonló dokumentumok
bevezetés a mágiába I.

A világ mint karmikus vízió Megjegyzések a Buddha-testek doktrínájáról Tantest Gyönyörtest Átváltozástest A Tiszta Földekről

A 'Koherencia' és a 'Közvetlenség' jelentősége a Szellemi Út kezdetén

Rudolf Steiner. Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban

Előszó Bevezetés. Első rész: POLITIKAI SZEMANTIKA

Evola: A cinóberösvény, 45. o.

TARTALOM. - Bern, A Hold a Nap, mint a két A mult (individualitás) és (az általános emberi). és szabadság:

Betegség elméletek. Bánfalvi Attila

1. Bevezetés* * Külön köszönettel tartozom Madácsy Istvánnak és Murányi Tibornak a szöveg előkészítésében nyújtott baráti segítségéért.

A Vízöntő kora Egy ajtó kinyílik

Előszó... 9 I. Bevezetés. A szimbolikus elemek szerepe a rendszerváltás utáni kelet-közép-európai alkotmányfejlődésben II. A nemzeti jelképek

A SZOCIOLÓGIA ALAPÍTÓJA. AugustE Comte

Oszlár Kálmán András. Jóga az ágyban. Tantrikus Kontinencia & Spirituális Intimitás I.

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié

12. évfolyam. Célok és feladatok: Éves óraszám : Heti otthoni óraszám :

Anyssa. Távolsági hívás Avagy Üzen a lélek

DR OBERKAMP MÁRIA AZ AYURVÉDA ÉLETMÓD

Időpont: csütörtök 12:00-13:30 Helyszín: Kazy 314-es terem

A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP

Hagyomány és magyarság - egy újonnan megjelent könyv margójára

Mi köze a sógunoknak a leanhez?

Tartalom és forma. Tartalom és forma. Tartalom. Megjegyzés

Láma Csöpel A REJTETT ARC. A Belső Ösvény pecsétjei. Az ősi magyar Belső Ösvény szellemi tanításai. Buddhista Meditáció Központ Budapest Tar

A 19. és 20. század eleji kulturológia fejlődési tendenciái és irányzatai

Vallás és vallásosság az ókori görög-római világban

Kant és a transzcendentális filozófia. Filozófia ös tanév VI. előadás

Létkérdések a háziorvosi rendelőben

I. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYOS ALAPJAI TÉMAKÖR TARTALMI KÖVETELMÉNYEI

11. évfolyam történelem tanmenet Gimnázium Évi óraszám: 37. Fejlesztési cél, kompetenciák

GÖNCÖL SZELLEMTUDOMÁNYI SZABADEGYETEM 2014/ TAVASZ - ÓRAREND

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei

Hittan tanmenet 2. osztály

GYAKORLATI FILOZÓFIA FILOZÓFIA TANÉV II. ELŐADÁS SZEPT. 18.

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

GÖNCÖL SZELLEMTUDOMÁNYI SZABADEGYETEM 2012/ TAVASZ - ÓRAREND

PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA

TARTALOMJEGYZÉK A KIADÓ MEGJEGYZÉSE KARÁCSONYI TANFOLYAM. ELSŐ ELŐADÁS, Dornach, január 2.

Wolfhart Pannenberg METAFIZIKA ÉS ISTENGONDOLAT

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

A LÉLEK MEGVÁLTÁSÁNAK HERMÉSZI ÚTJA

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

Könyvajánló KNAPP ÉVA TÜSKÉS GÁBOR

BERNARD CERQUIGLINI A FRANCIA NYELV SZÜLETÉSE

Az iskola könyvtár gyűjtőköri leírása

Egység. Egység. Tartalom. Megjegyzés. Az egység jelentősége, jellemzői és különböző megjelenései. Az egység szerepe ebben a műben.

GÖNCÖL SZELLEMTUDOMÁNYI SZABADEGYETEM 2013/ ŐSZ - ÓRAREND TANÉVNYITÓ SZOMBAT SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD SZOMBAT

Dr. Péczely László Zoltán. A Grastyán örökség: A játék neurobiológiája

Általános rehabilitációs ismeretek

Első magyar kiadás, Készült a Kosaido Printing Co., Ltd.-nél, Tokyo, Japan

Azt, hogy van egy titok. Mert mi értelme volna élni, ha minden olyan, amilyennek látszik?

A rasszizmus megnyilvánulásai

FILOZÓFIA I. FÉLÉV 1. ELŐADÁS SZEPT. 11. MI A FILOZÓFIA?

FILOZÓFIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Ismeretkörök : 1. Az etika tárgyának definiálása 2. Etikai irányzatok 3. Erkölcsi tapasztalat 4. Moralitás: felelősség, jogok, kötelességek 5.

Tuesday, 22 November 11

Pszichikai képességek és alakítása. Sárközi István UEFA Elite Youth A

GÖNCÖL SZELLEMTUDOMÁNYI SZABADEGYETEM 2012/ ŐSZ - ÓRAREND TANÉVNYITÓ SZOMBAT SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD SZOMBAT

2. Mi az EMVFE? Hol kezdjük? - CSR iránytű Mi a CSR Mátrix? 4. Mítoszok a csr-ról? 6. Mi a CSR? Mi van a név mögött?

Eszterházy Károly Egyetem. Bölcsészettudományi Kar. Történelemtudományi Doktori Iskola KÉPZÉSI TERV

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

TÖRTÉNELEM 5-7. Kulcsfogalmak tanítása és gyakorlása

AZ EVOLÚCIÓ KERESZTÉNY SZEMMEL

VILÁGVALLÁSOK A vallások világa

Arról, ami nincs A nemlétezés elméletei. 11. A semmi semmít december 2.

LAUDATO SI ENCIKLIKA. Szentes Judit 2018.

Relaxációs és szimbólumterápia során megjelenő diszfunkcionális kognitív sémák. dr. Bátfai Ágnes

A tudás egy új típusú jövő új típusú emberéhez -1. rész

A tradícióellenességtől az ellentradicionalitásig*

Szimbólumok (jelentéseinek) vizsgálata: régen és ma

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. Politikatudományok BA szak. Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete I. Bevezetés a politikatudományba

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Ma már minden negyedik amerikai "felvilágosultnak" mondható. Hallelúja!

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA

Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A

Egység Hírlevél 45. szám


A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei

Patandzsali Jóga szútrái

Karl Marx. [Tézisek Feuerbachról 1 ]

dr. Sziklay Júlia Az információs jogok kialakulása, fejlődése és társadalmi hatása doktori értekezés Tézisek

Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C

TÖRTÉNELMI FELADATLAP

Angyalmágia Előkészület az angyalokkal való találkozásra! Tégy be egy meditációs zenét, hunyd le a szemed és csendesítsd le az elméd. Lélegezz mélyen

ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010

REFORMPEDAGÓGIA ÉS ÉLETREFORM ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉSEK, ÚJ KUTATÁSI EREDMÉNYEK

Név: Fogarasi Mihály; Pszichológus; ELTE BTK Tudományos fokozat: PhD 2005.; Pszichológia tudomány

AZ ÚJGENERÁCIÓS TANKÖNYVEK FEJLESZTÉSE

Kutatási tárgykörök I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. 2. Őstörténet. 3. Családtörténet.

SZKA_207_02. Nemzetségek nemzete. Táltosok a magyar történelemben

Az újkori filozófiai gondolkodás születése. Filozófia tanév III. előadás

Változatok: órakeret A Ábrahám története 2 óra. 1 óra. Archaikus népi imák Erdélyi Zsuzsanna gyűjtéséből

CSABA GYÖRGY BIOLOGIKON

Buddha, Dharma, Sangha

Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6,

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

A VÉDÁNTA METAFIZIKAI ALAPJAI. A LÉTÖRVÉNY (SZANSZÁRA)*

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Átírás:

Virág László eddigi előadásai 2019. szeptember 19. Héraklész 12 munkája - Bevezetés II. 2019. szeptember 5. Héraklész 12 munkája - Általános bevezetés 2019. június 6. Az árjaság metafizikai szempontból 1 / 51

2019. május 23. Az énség problematikája 2019. május 9. Lélek és szellem 2019. április 25. Az alkímia hét alapművelete Összefoglalás 2019. április 11. Az alkímia hét alapművelete VII. - A tinctura 2 / 51

2019. március 28. Az alkímia hét alapművelete VI. - Coagulatio 2019. március 14. Az alkímia hét alapművelete V. - Destillatio 2019. február 28. Az alkímia hét alapművelete IV. - Putrefactio 2019. február 14. Az alkímia hét alapművelete III. - Solutio 2019. január 31. 3 / 51

Az alkímia hét alapművelete II. - Sublimatio 2019. január 17. Az alkímia hét alapművelete I. - Calcinatio 2019. január 3. Az alkímia hét alapművelete alkímiai bevezetés 2018. december 20. Az alkímia hét alapművelete általános bevezetés 4 / 51

2018. december 6. Az evolucionizmus tagadása és kritikája VI. 2018. november 22. Az evolucionizmus tagadása és kritikája V. 2018. november 8. Az evolucionizmus tagadása és kritikája IV. 2018. október 18. Az evolucionizmus tagadása és kritikája III. 5 / 51

2018. október 4. Az evolucionizmus tagadása és kritikája II. 2018. szeptember 20. Az evolucionizmus tagadása és kritikája I. 2018. szeptember 6. Tradicionalizmus és tradíció 2018. június 7. 6 / 51

A hatalom kérdése a metafizikai realizáció mentén 2018. május 24. Aktuálpolitika és politikai doktrína 2018. május 10. Nosztalgia és tradíció 2018. április 26. A négy árja igazság és a nyolcrétű árja ösvény IV. 2018. április 12. 7 / 51

nem volt előadás 2018. március 22. A négy árja igazság és a nyolcrétű árja ösvény III. 2018. március 8. A négy árja igazság és a nyolcrétű árja ösvény II. 2018. március 1. A négy árja igazság 8 / 51

2018. február 15. A princípium és a "szellemi világok" 2018. február 1. Az ember mint feladat 2018. január 18. Néhány megjegyzés az értésről 2018. január 4. A hierarchia szellemi alapjai 9 / 51

2017. december 7. Az akarat mint tudatfunkció 2017. november 23. Emóció és érzés 2017. november 9. Betegség, gyógyulás, üdv III. 2017. október 26. Betegség, gyógyulás, üdv II. 10 / 51

2017. október 12. Betegség, gyógyulás, üdv 2017. szeptember 28. Az alkímiai nászról 2017. szeptember 14. A modernitás lényegéről 2017. június 22. Néhány gyakorlati szempont az időbeliség és az időfelettiség kérdéséhez 11 / 51

2017. június 8. Néhány megjegyzés a logoszról 2017. május 25. Könyvbemutató Julius Evola: Tanulmányok a mágikus idealizmusról YOUTUBE VIDEO 2017. május 11. 12 / 51

A tantrikus attitűd gnoszeológiai alapjai 2017. április 27. A sötétségről. A sötétség elleni küzdelemről 2017. április 13. A feltámadás mint az alkímiai mű misztériuma 2017. március 30. Az alkímiai mű hét fázisa Az Isteni bölcsesség isteni természet kiállításhoz kapcsolódó előadás 13 / 51

2017. március 16. Néhány megjegyzés az autoteizmus kapcsán 2017. március 2. KÖNYVBEMUTATÓ Lao-tze: Tao Tě Ching Padányi Gulyás Gábor interpretációjában A kötetet bemutatja: Padányi Gulyás Gábor. Moderátor: Virág László 14 / 51

2017. március 2. A szentiratok jelentőségéről és értelméről 2017. február 16. Megjegyzések a kígyó szimbolikájáról 2017. február 2. 666 2017. január 19. Aquinói Szent Tamás realizmusának bírálata 15 / 51

2017. január 5. A transzcenzionális ritualizmus alapjai 2016. december 22. Néhány újabb szempont a királyság kérdéséhez 2016. december 8. Jupiter, Mars, Quirinus 2016. november 24. Dionysos mint princípium és mint attitűd III. 16 / 51

2016. november 10. Dionysos mint princípium és mint attitűd II. 2016. október 27. Dionysos mint princípium és mint attitűd I. 2016. október 20. - 500. Last Exit előadás Rögtönzés 2016. október 13. Megjegyzések az álbeavatásról és az ellenbeavatásról 17 / 51

2016. szeptember 29. Sötétség és fény. Sötétség és fény harcáról 2016. szeptember 15. Alapvető és kiegészítő szempontok a beavatás megragadásához 2016. szeptember 1. Spirituális alapkritériumok 18 / 51

2016. június 30. A magia sexualis mint a világot létesítő elv 2016. június 23. Vallás és ezotéria 2016. június 9. A felforgatás erőiről és módszereiről 2016. május 26. Néhány szó a fény szimbolikájáról 19 / 51

2016. május 12. Pszichikus és spirituális közösségek és a szolipszizmus 2016. április 29. Szabadság és megkötöttség a gondolkozás, érzés, akarat, érzékelés tudatfunkciói terén I I. Az előadás előtt Gustav Meyrink: Walpurgis-éj című kötetének bemutatójára kerül sor. A könyvet bemutatja: Virág László. 20 / 51

Meyrink könyve a május elsejét megelőző éjszaka, a boszorkányok éjszakája szimbolikáját fejti ki regényes formában. A történet nagyon pontosan jeleníti meg azt az erőt és egyben lehetőséget, amely az év bizonyos időszakaiban sokkal könnyebben válik aktuális eseményekké, mint egyébkor. Ezek az időszakok az évszakkezdetek és az évszakközepek. Azt mondják, ilyenkor a különböző létsíkok közötti átjárás könnyebb. Megtudhatjuk bár csak utalások révén, hogy egy titokzatos erő hogyan válik életeseményekké az egyének világában, és hogyan válik felforgató eseményekké a társadalom világában. Ha valaki figyel, észreveszi azt az okkult hátteret is, amely az ún. munkásmozgalom ünnepében kifejeződik, és amelyet a legkevésbé sem a munkásmozgalom választott a maga számára, hiszen csak egy rejtélyes sugallatnak engedelmeskedett. 2016. április 14. Szabadság és megkötöttség a gondolkozás, érzés, akarat, érzékelés tudatfunkciói terén 2016. március 31. A bosszú istennői 2016. március 17. 21 / 51

A divináció elvi alapjairól. A jóslásról. Példa: az augurium 2016. március 3. A kezdet szimbolizmusa. Janus 2016. február 18. A spirituális alapprobléma 2016. február 4. Az istenség kérdése II. 2016. január 28. 22 / 51

Az istenség kérdése 2016. január 7. A feltámadás 2015. december 10. A reinkarnáció kérdése 2015. november 19. Szexualitás és halál 23 / 51

2015. november 12. Diana, Artemis a nő ősképei és a túlvilág 2015. október 29. A halál lunáris karaktere 2015. október 15. Halál, túlélés, halhatatlanság. A halál "szoláris" karaktere 2015. október 1. Spiritualitás és vallás. Vallások és rasszok kapcsolata 2015. szeptember 24. A Hasta folyóirat IV. számának bemutatója 24 / 51

2015. szeptember 17. Csatlakozás a metafizikai tradícióhoz. A kommunikáció. A kommunikáció szubtilis formája 2015. szeptember 3. A metafizikai tradicionalitás mibenléte YOUTUBE VIDEO 2015. június 18. Megjegyzések a monarchiáról, Habsburgokról, kurucokról és labancokról 2015. május 28. Megjegyzések a mágikus szolipszizmusról 2015. május 7. A fejlődés agyréme 2015. április 23. A caduceus szimbolikája és néhány praktikus megfontolás ezzel kapcsolatban 2015. április 2. Halál, halálnélküliség, halhatatlanság YOUTUBE VIDEO 2015. március 19. A négy elem teóriájáról 2015. február 26. Még egyszer az elixírről (és a mérgekről) 2015. február 19. A Persica kiadó képviseletében Virág László bemutatja Giuliano Kremmerz: Bevezetés a hermetika tudományába című könyvét. 25 / 51

2015. február 5. A tudati szennyeződések lényege; felszámolásuk néhány elvi módja 26 / 51

2015. január 15. Amazoni harciasság, féktelenség 2014. december 18. Az őstermészet mint megfoghatatlanság 2014. december 4. Holdszerűség az emberben. Holdszerűség univerzális léptékben 2014. november 13. Napszerűség az emberben, az ember alatt és az ember felett 27 / 51

2014. október 16. Az emberi jelenségről. Ember és kultusz 2014. szeptember 25. A spirituális utak és a hozzájuk kapcsolható szemléletmódok elvi áttekintése. Kontempláció, akció, via affirmativa, via negativa nondualizmus, monizmus, dualizmus 2014. június 19. Politológia, politika, jobboldaliság 2014. május 29. 28 / 51

Az istenkirályság Romulus 2014. május 22. A válságról 2014. május 8. A spirituális akadályokról 2014. április 17. Az igazságtól eltérítő erők lényege; megnyilvánulásuk főbb módjai 29 / 51

2014. március 27. Az alkímiai konjunkció és a szexuális mágia II. (Néhány gyakorlati szempont) 2014. március 20. Folyóirat bemutató 30 / 51

Hasta A folyóiratot bemutatja Virág László szerkesztő. 2014. március 6. Az alkímiai konjunkció és a szexuális mágia I. (Alapelvek és szimbólumok) 2014. február 13. Kényszer, sors, karmikus kötöttségek 2014. január 23. Jupiter 31 / 51

2013. november 28. A szexualitás mágikus aspektusairól; a vonzásról YOUTUBE VIDEO 2013. november 15. Tudás és cselekvés 2013. október 18. A Hold mint princípium, szimbólum és mágikus közeg 2013. szeptember 20. Mi a tradíció? A tradíció mágikus aspektusai 32 / 51

2013. június 14. Tengelykeresztek 2013. június 3. Alkímiai szövegelemzés Artefii liber secretus. Az arab filozófus, Artefius titkos könyve 33 / 51

2013. május 20. Alkímiai szövegelemzés Artefii liber secretus. Az arab filozófus, Artefius titkos könyve 2013. május 17. Az ásványi, a növényi és az állati létformákról 2013. május 10. Megjegyzések az ellenbeavatásról. A halál, a post mortem, a halálistenek- és istennők és az ellenbeavatás összefüggése 34 / 51

2013. május 6. Alkímiai szövegelemzés Artefii liber secretus. Az arab filozófus, Artefius titkos könyve 2013. április 26. Isteni értés, isteni teremtés; emberi értés, emberi teremtés 2013. április 22. 35 / 51

Alkímiai szövegelemzés Artefii liber secretus. Az arab filozófus, Artefius titkos könyve 2013. április 8. Alkímiai szövegelemzés Artefii liber secretus. Az arab filozófus, Artefius titkos könyve 2013. április 5. A panteisztikus eltévelyedés veszélyéről 36 / 51

2013. március 25. Alkímiai szövegelemzés Artefii liber secretus. Az arab filozófus, Artefius titkos könyve 2013. március 15. A forradalmak mozgatórugóiról nem politikai szinten 2013. március 11. 37 / 51

Alkímiai szövegelemzés Artefii liber secretus. Az arab filozófus, Artefius titkos könyve 2013. február 25. Alkímiai szövegelemzés Artefii liber secretus. Az arab filozófus, Artefius titkos könyve 2013. február 11. Alkímiai szövegelemzés Artefii liber secretus. Az arab filozófus, Artefius titkos könyve 38 / 51

2013. február 8. Lehetnek-e vonatkoztatási pontok a rasszok a jelenkorban? Néhány gondolat a rassztipológiáról 2013. február 1. A szellem megélésének módozatairól. A rasszok kérdésének, eredetének legalapvetőbb szempontjai 39 / 51

2013. január 21. A beteljesedés spirituális kérdése, ég és föld kölcsönös egymásban levése 2013. január 14. A világkorszakok mint tudatállapotok 2013. január 11. A lét mint játék, a szolaritás mint "játékosság" 40 / 51

2013. január 7. A szellemi tévutak főbb jellemzőiről. A boszorkányságról 2012. december 17. A nő mint feloldó és megszabadító hatalom 2012. december 14. A megszabadulás eksztatikus lehetőségeiről, különös tekintettel a harcra 41 / 51

2012. december 10. A sátánról és a démonicitásról, a vak erőkről kívül és belül 2012. december 3. A transzmutációról. Az alkímiai nász 2012. november 26. A halál jelenléte az életben. Halál és halhatatlanság 42 / 51

2012. november 23. A szenvedélyekről és a mágikus akaratról 2012. november 19. A tudatfolyamatok destrukciója (szenilizáció, felejtés, nem-értés) ifjúságtól kezdve 2012. november 12. A határok jelentősége és értelme. Kozmosz és káosz. Sors 43 / 51

2012. november 9. A magányról és az egyedüllétről az önmeghaladás szempontjából 2012. november 5. Tudomány, szkepszis, az intellektus útja. A szolipszizmus kritikáiról 2012. október 29. A győzelem szimbolikája egy római történeti mítoszban 44 / 51

2012. október 22. Solve et coagula; e jelmondat értelméről az önmeghaladásban 2012. október 15. Mikrokozmosz és makrokozmosz; mikrokozmosz és makrokozmosz egyesítése ; a papiság 2012. október 8. Szuverenitás, hatalom, uralom, uralkodás; a belső uralkodó szintjei 45 / 51

2012. október 1. A nőiségről, a nő útjáról; a nő mint szimbólum 2012. szeptember 28. Értés és nem-értés Az értés fokozatai Értés és "gyakorlat" (amit oly sokan szeretnek szembeállítani az "elmélettel") 2012. szeptember 24. A mágiáról, annak különféle jelentéseiről, a tapasztalás és az esetleges önmeghaladás mágikus jellegéről 46 / 51

2012. II. FÉLÉV (Last Exit, 2012. II. félév Horváth Róberttel és Szmorad Csabával közösen) 2012. szeptember 17. Dualitás, egyetlenség, nondualitás; ok és okozat mindezek megragadása itt és most 47 / 51

2012. június 1. Mi az asztrológia? Az asztrológia principiális alapjai 2012. május 11. Alkímiai alapfogalmak A szeparáció a mercurius a tűz 2012. május 4. Megjegyzések a világhoz, a modernitáshoz és a politikumhoz való viszonyulásról 48 / 51

Distancia és oppozíció A helyes alap és annak átélésbeli vetületei A modernitás lényege A hierarchia Erő és érték A világhoz való viszonyulással kapcsolatos benső feladatok 2012. április. 13. Az emlékezésről II. Utána a Persica kiadó legújabb könyvének bemutatója: Abhinavagupta: Gitarthasamgraha - avagy összegzés a Sri Bhagavad Gita valódi és titkos értelméről 49 / 51

Abhinavaguptát, aki a tantrizmus, a filozófia, a költészet, a drámaírás és a festészet terén kétségkívül India egyik legnagyobb alakja, csak az elmúlt évtizedekben fedezték fel újra. Noha Indiában és másutt jónéhány tudós mélyedt el művei tanulmányozásában, meglepő, hogy azoknak még mindig milyen kevés fordítása lelhető fel. Kommentárjában Abhinavagupta kifejti, hogy azért vállalkozott erre a munkára, mert úgy érezte, a Bhagavad Gita korábbi kommentátorai nem értették meg annak titkos vagy ezoterikus jelentését. Ezen ezoterikus jelentés tisztázásának célját tartva szem előtt, Abhinavagupta kifejti az érzékszervek megtisztításának titkos doktrínáját, miszerint a világi dolgok élvezete és a mély meditáció közti pólusváltás vezet el ehhez. Állítása szerint akét ellentétes tapasztalat vagyis az érzékek kielégítése és a samadhi, amelynek során az érzékek az atmanba vannak visszavonva folyamatos, egymásba való átváltása hamar a legfőbb jót eredményezi. Abhinavagupta műve, a Bhagavad Gita(valódi és titkos) jelentése összegzésének fordítása a következők folytán nagy jelentőségű: először is, mert magában foglalja a Bhagavad Gita szövegének kasmíri verzióját és fordítását, amely bizonyos helyeken más, mint a Sankara kommentárjainak alapjául szolgáló szöveg (tizenöt verssel több van, és számos vers szövege részben eltér a más hivatkozásokban található versekétől). Emellett a kasmíri shaiva yoga és filozófia tanításaival összefüggő specifikus jelentéseket hangsúlyoz ki, a sankhya és a vedanta befolyása által nem érintve. Jelen munka fontos szerepet tölt be azáltal, hogy a Bhagavad Gita eltérő verzióját tartalmazza a kasmíri shaivizmus fényében. Mindenkinek inspiráló lehet, akit érdekel a Gita titkos yogája. 50 / 51

tudatfunkciókhoz memória Evolucionizmus mentalitás nem Az "pszichizmus" emlékezésről Tudatkontinuáló 23. evolucionizmus következhet március február következménye, 10. 2. általában pszichologizmus kapcsolva, evolucionizmus és mint hátterében felforgatás modernizmus és Meghatározások a emlékezés levő fentebb egyben mentalitás Az pszichizmus evolucionizmus elmélyítésének bemutatott "fedőideológiája" Az másik emlékezés Eseményfelidéző elvek mint jellegzetes felszíni elutasításának alapján a egyéb felforgatás Az oka evolucionizmus megnyilvánulása: formái, emlékezés Individuális Principiális motorja leghatékonyabb az egyes kötöttségek egy Fogalmi Érdekességek szemléletből abizonyos módja és a Hova problematikája: Lehetséges sorsformáló (Last véletlenről Exit, futnak I. FÉLÉV 2012. irányulások erőkhöz össze és I. az saját félév akaratról való véletlenek? a viszony Horváth valódi intenzitása akarat Róberttel Véletlen A mágikus kimunkálásához Milyen kényszer akarat Szmorad irányban ignorálásának kapcsolata Csabával Asztrális szüntethető közösen) összefüggések: hübrisze Az akaratlagossága kényszer? a 2012. mennyiben gyógyulás összefüggésük "gyógymódokról" igénye, bizonyosság betegségről január genezise. 20. és a gyógyulásról december helye okának? akaratában nem hatalmi lehetősége a Lehetséges-e kérdéséről 16. 25. Néhány Az A fokozatainak Mi betegségek élet rejlő az hosszúságának asztrális és erők akaratával egészség? alapja mindazonáltal egy A lelki megfelelés, gyógyszerekről, A lehetséges eredete: bizonyosság Az A "jelentőségéről" betegséghez orvos abszolút és mennyiben felvázolása mint értelmük a bizonyosság? levezethetősége gyógyszerről "mágikus vezető érvényes A Az gyógyulás oksági ágens" abszolút ez Tévedhetetlenség hatékonyságuk a lánc. az gondolkozásban Paranormális mint értelmezés, bizonyosság Mit üdv nevezhetünk Aésés A a Fortuna "virtus" jelentősége szellemi szuggesztiók, szerencséről A szuggesztióról külső november október megjelenítései Fortuna principiálisan, benső azok 14. fogalma, fortunája elleni 4. analógiái eszközei szuggesztiók védekezés a szerepe korai helyes a spirituális és antik hordozói a lehetőségei lényegi megragadása közönséges Rómában megvalósításban: egysége, Az egyént életben az Hadvezérek azonossága istennő a benső "Külső", szanszára különböző és környezet A a császárok lét környezet fölé mint arcai vivő felől illuzórius fortunája lényege érő felől "Fortuna" szuggesztiók érkező valóság Fortuna Aés Valóban folyamatok tett, annak történelem-alattiság (Last világ szenvedély Exit, II. háttere; és FÉLÉV emberek az 2011. emberi A a háromdimenziós fenti II. titkos A csinálják-e félév szenvedély tendenciák individuum társaságok Horváth a történelmet? történelmi mint analógiája, koncepciójáról szerepe Róberttel a történelmet analógiái: egyéni és Történelem-felettiség, Az Szmorad emberi spirituálisan "történet" a történelem jelenséget Csabával és lezáró világtörténet harmadik történetiség, közösen) kialakító és lefelé dimenziója: analógiája és vivő meghatározó tendencia; rítus, spirituális a Tudomány dogmákkal dogma szeptember fogalmáról, kapcsolatos 23. dogmákról Gondolkozás június szempontból ne és 24. 27. legyenek megismerés érzés "zártak"? legfontosabb akarat előítéletek Mit jelent dogmák A dogma ez? Ezen fogalma dogmák A dogma "verifikálása" érvényessége, Miért fontos, értéke hogy A A Beavatás, tantrizmus szimbólumról, május április ellenbeavatás 22. 1. 13. mint szimbolizmusokról attitűd veszélyeiről, félreértéséről Szabadság, (Last közösen) 2011. Szolipszizmus, YOUTUBE Exit, március I. FÉLÉV 2011. VIDEO halhatatlanság 11. Rosarium február 27. Philosophorum 18. autoteizmus I. félév Horváth metszeteinek Róberttel, Németh rövid értelmezési Norberttel és kísérlete Szmorad Csabával Megjegyzések Az június 6. boldogság április 25. 4. és az boldogtalanság antik Róma szelleméről Alkímia alapvető szellemi tudat evolucionizmus március egységéből és gyújtópont a szellemi 7. fakadó átfogó érzékeltetésével út kezdete lehetőség, és többszintű egzisztenciális hogy kritikája a szimbolikát távlatai 2008. (Last lovagi SZELLEMI Exit, február út alkímiai útés 2008. ÚT a kasztok processzusok I. KEZDETÉNEK félév A Horváth lovagi és BENSŐ az útból Róberttel útralépés levezethető LEHETŐSÉGEI és Szmorad magatartásformák minden Csabával A JELENKORBAN szintre közösen) a kiterjesszük szellemi út kezdetén Az 2008. szempontból tigrislovaglás január 11. Egyszerre mint szimbolikájának szimbólum a jelenkorban A lehetséges jelenkori és másutt világba alkalmazásai Néhány való beilleszkedés szó a szellemi a szenvedélyek problematikája út kezdetén 2007. UR december november Csoport: 7. 2. Bevezetés a Mágiába című könyvének bemutatása kapcsán szellemi A Az szabadság ember egzisztenciális mint lehetőség szabadságának és lehetetlenség elemzése a tudatfolyamatok tükrében 51 / 51