Városi Keresztút Szent Imre Templom, Sopron 2019. április 12. 19.00 Bevezető ének Szívünk, lelkünk most kitárjuk, Utad, Jézus, veled járjuk. Kérünk, mélyen belevéssed Szíveinkbe szenvedésed. Bevezető gondolatok Indulás után: Összejöttünk, együtt vagyunk, Bűnbánattal imádkozunk. Jézus keresztútját járjuk, Szíve bocsánatát várjuk. Vezess Uram, vezess engem, Keresztények sírjatok, Mélyen szomorkodjatok. Keseregjen minden szív, Aki Jézusához hív. Nincsen abban irgalom, Hozzád buzgó fájdalom, Aki téged meg nem szán, Ó Jézus, a keresztfán. Szent testednek sebeit, Vérrel folyó kékeit Aki látja és nem sír, Élő hittel az nem bír. A kősziklák repednek, Nap és hold sötétednek, Minden élő megindul, Csak a bűnös nem búsul. Szállj szívedbe, sirasd meg Vétkeidet s fontold meg, Hogy az Isten Fia volt, Aki érted így megholt. Pilátus a kezét mossa, S Téged ítél gyalázatra. Hogyha engem megítélnek, Viseljem el bátran véled. Áll a gyilkos, nagy ítélet, Rajtunk immár igaz véred. Valahányszor szavam vétett, Pilátusod lettem néked. 1. állomás Könyörülj Istenem én bűnös lelkemen, Szánakozz immáron szomorú szívemen, Haragodnak mennykövét, éles, hegyes tőrét, Vedd vissza vétkeim büntető vesszőjét. Továbbá mosogasd bűnöktől lelkemet. Tisztítsd meg, gyógyítsd meg sebektől szívemet. Bűneimet megvallom, nyilván tapasztalom: Miattok nem lehet nyugságom, vígságom. Vétkeim lelkemet mint kígyók, úgy marják, Mint éles tövisek, szívemet átjárják: Hová fussak színedtől, fegyveres kezedtől? Félek és rettegek nagy ítéletedtől. Istenem, egyedül ellened vétettem, Előtted ellened gonoszt cselekedtem; Kegyelmes Úristenem, mi hasznod vesztemen? Irgalmazz s könyörülj én bűnös lelkemen. El ne vess engemet isteni színedtől, Meg ne fossz, könyörgök, a Te szent lelkedtől. Tiszta szívet énbennem teremts, én Istenem! Ne tartsd fönn már tovább haragod ellenem. Szabadíts ki immár a halál torkából, Ments ki már bűneim kemény rabságából, Hogy csak Néked élhessek, hozzád siethessek, Téged magasztalván, benned örvendhessek. Nyisd meg, ó, ajkamat szent dicséretedre, Ébreszd föl szívemet hő szeretetedre; Csak Téged akarjalak, Téged óhajtsalak, Téged szeresselek, Téged kiáltsalak. Tudom, hogy bűnbánó szíveket látogatsz És kiket ostorral gyakorta sújtogatsz, Azok Néked kedvesek, jóra érdemesek, Add, Uram Istenem, közülük lehessek! Fölvetted a nagy keresztet, Jézusom ezt értem tetted. Ha vállamat kereszt nyomja, Járjak véle a nyomodba. Itt van már a kereszt fája, Hurcolnod kell Golgotára. Uram, én meg puhán, restül Vonakodom a kereszttül. 2. állomás
Jézus, világ Megváltója, Üdvözlégy, élet adója, Megfeszített Isten fia, Szent kereszted szívem hívja. Által szegve kezed, lábad, Átvert tested roskad, bágyad, Mezítelen tépett melled! Ó siratlak, ó ölellek! Virágoknak szép virága, Honnét orcád sárgasága? Hegyes tövis koronázott, Édes orcád vérrel ázott. Asszú földet harmatozván, Vérzel, vérzel a keresztfán. Úgy piroslik tested róla, Mint a most nyílt piros rózsa. Szent karjaid széjjeltárod, Tán az embereket várod, Kiken vérrel könyörültél, Betegekért betegültél. Ím én magam hozzád vettem, Magunk vagyunk, Uram, ketten Szent fejedet hozzám hajtsad, Szóljon hozzám kékült ajkad. Piros forrás, nyílj meg nékem, Ez a mély seb menedékem! Ha illeti szomjas ajkam, Nincs ereje bűnnek rajtam. Fektess el e véres ágyon, Most szenvedni véled vágyom Ha megmosdom e szent vérben, Fehérré lesz minden vétkem. Jézusom, ha jön a végnap, Ismerj engem magadénak, Homlokomon piros véred: Tied vagyok, úgy ítélj meg! Elesel, mert gyötrött tested, Nem bírja el a keresztet. Ha leroskad, botlik térdem, Továbblépni segíts nékem. Veled éljek, földön, mennyben! Botlik, roskad szegény tested, Nem bírja a nagy keresztet. Földre sujtód, jaj! én voltam, Ki oly sokszor elbotoltam. 3. állomás Keservesen siratja Mária fiát, Midőn látja halálra menni magzatát. Csordul könnye Máriának, Szíve szakad Szűzanyának nagy bánatjában. Nincsen helye bús szívének, Nyugodalma sincs lelkének Nehéz kínjában. Senki sincsen sorsosa nagy fájdalmának, Nincs segítő orvosa nehéz kínjának. Szűz Mária elfáradott, Egész teste elbágyadott nagy bánatjában. Piros színe elhervadott, Áldott Anya ellankadott A nagy sírásban. Merre vagytok Mária jóakarói? Merre vagytok bánatja igaz szánói? Bár jó szívvel ápolnátok, Gyenge karját megfognátok mert elfáradott; Rózsavízzel öntöznétek, Balzsamokkal illetnétek, Mert elbágyadott. Ó, bár csak az én szívem hozzád mehetne, Hogy tégedet a földről felemelhetne. Bús gerlice formájára Itt maradott árvaságra a Szűz Mária. Mindenektől elhagyatott, Szent Fiától megfosztatott A Jézus Anyja. Ó kegyetlen nemzetek, kőszívű népek! Ezt a pogány vadságot hogy tehettétek? Szegényt úgy megkínoztátok, Mindhalálig bántottátok az Isten Fiát. Bűnötöket elhagyjátok, Bűnbánattal sirassátok Az egek Urát. Fogadj engem, Szűzanyám, igaz fiadnak, Hadd törlöm le könnyeit síró arcodnak! Ó Szűzanyám, véled járjak, Véled éljek, véled haljak és Jézusoddal. Véled légyen szenvedésem, Halálom és temetésem, És szent Fiaddal. Jó Anyád jön Veled szemben, Szíve vérez, reszket teste. Találkozni véled vágyom, Ez örömöm, boldogságom. Veled éljek földön, mennyben!
Ó jaj, látod jönni szemben Édesanyád, gyötrelemben. Ó csak én is véle járnék Krisztus után, mint az árnyék. 4. állomás Áll a gyötrött Isten-anyja, Kín az arcát könnybe vonja. Úgy siratja szent Fiát, Úgy siratja szent Fiát. Gyász a lelkét meggyötörte, Kín és bánat összetörte, Tőrnek éle járta át, Tőrnek éle járta át. Ó mi nagy volt ama drága Szűzanya szomorúsága Egyszülött szent magzatán, Egyszülött szent magzatán. Mennyit sírt és hogy kesergett, Látván azt a nagy keservet, Azt a nagy kínt szent Fián, Azt a nagy kínt szent Fián. Ki ne sírna, melyik ember, Hogyha ennyi gyötrelemben Látja lankadozni őt, Látja lankadozni őt? Ki ne sírna Máriával, Hogyha látja szent Fiával Szenvedni a szent Szülőt, Szenvedni a szent Szülőt? Népét hogy megmossa szennytől, Látta tenger gyötrelemtől Roskadozni Jézusát, Roskadozni Jézusát. Látta édes egy-szülöttét, Halálos nagy elepedtét, Látta, hogy halálra vált, Látta, hogy halálra vált. Szeretetnek szent kútfője, Fájdalomnak éles tőre Járjon át a lelkemen, Járjon át a lelkemen. Hogy szívemben lángra kelne Krisztusomnak szent szerelme. Segíts néki tetszenem, Segíts néki tetszenem. Én szívembe jól bevéssed, Szűzanyám, nagy szenvedésed S az átvertnek sebeit, S az átvertnek sebeit. Gyermekednek, a sebzettnek, Ki miattam szenvedett meg, Osszam meg gyötrelmeit, Osszam meg gyötrelmeit. Add meg, kérlek, hogy míg élek, Együtt sírjak mindig véled S azzal, ki a fán eped, Azzal, ki a fán eped. A keresztnél véled állni, Gyászban véled eggyé válni: Erre űz a szeretet, Erre űz a szeretet. Dicső Szűze szent szűzeknek, Hadd ízleljem kelyhedet meg. Add nékem fájdalmaid, Add nékem fájdalmaid. Add tisztelnem, add viselnem, S nem felednem, holt Szerelmem, Krisztusomnak kínjait, Krisztusomnak kínjait. Sebeivel sebesítsen, Szent mámorba részegítsen Buzgó vérével Fiad, Buzgó vérével Fiad. Hogy ne jussak ama tűzbe, Védj meg engem, drága Szűz, te, Az ítélet ha riad, Az ítélet ha riad. Krisztusom, ha jő halálom, Anyád szeme rám találjon És elhívjon engemet, És elhívjon engemet. S hogyha testem porba tér meg, Lelkem akkor a nagy égnek Dicsőségét lelje meg, Dicsőségét lelje meg. Simon szíve együtt dobban, Segít Néked, lépdelj jobban. Szívem másban testvért lásson, Segítsen az embertárson. Veled éljek földön, mennyben! Vinni terhed, segítségül, Itt van Simon Kirenébül. Bárcsak én is, bűnös lélek, Keresztemmel követnélek. 5. állomás Győzhetetlen én kőszálom, Védelmezőm és kővárom, A keresztfán drága árom, Oltalmamat tőled várom! Sebeidnek nagy voltáért, Engedj kedves áldozatért, Drága szép piros véredért, Kit kiöntél e világért. Irigyimet zabolázd meg, Szándékukban tartóztasd meg, Szegény fejem koronázd meg, Mennyen, földön boldogíts meg! Életemet ostromolják: Feszítsd meg őt! azt kiáltják, Mint gyilkosok, azt kívánják, És véremet szomjúhozzák. Reád bíztam ez ügyemet, Én Jézusom, én lelkemet, Megepedett bús szívemet, Szegény árva bús fejemet.
Irgalmazz meg én lelkemnek, Ki vagy Ura mennynek-földnek; Könyörgök csak Felségednek, Én megváltó Istenemnek. Kendőjével Veronika Szívét-lelkét nyújtja oda. Jézusom, most arra kérlek, Együtt érző szívvel éljek. Vezess, Uram, vezess engem Jámbor asszony siet hozzád, Kendőjével törli orcád. Vajjon hát én, kőszívemmel, Mennyi könnyet törültem fel? 6. állomás A keresztfához megyek, Mert máshol nem lelhetek Nyugodalmat lelkemnek. ott talállak, ó szűz Anya, Fájdalom közt bágyadozva, Tőr veré át lelkedet. Mely gyötrelem volt neked Isteni szülöttedet Látni szegény jászolban. S midőn annyi ellenségek Romlására esküvének: Tőr veré át lelkedet. De midőn ezek felett Láttad, mennyit szenvedett, Szenvedett az ártatlan; Láttad őt a Kálvárián, Két lator közt a keresztfán: Kínodat ki mérje meg!. A nap elsötétedett, Ennyi kínt nem nézhetett! Borzadván rengett a föld. Sírt, kesergett, gyászolt minden Az egész nagy természetben; De gyötrelmed nagyobb volt. Ezt, ó fájdalmas Anya! Mind értem tűrted vala, Értem háládatlanért! Ki Fiadat megvetettem, És keresztre feszítettem, Ó én kárhozat fia. Most a lelkiismeret Életemnek átka lett, Istenem, hová legyek? Nincs lelkemnek csendessége, Rettent a bűn szörnyűsége, Jaj, kétségbe kell esnem. Ah, de fülembe hata Szent Fiad e szózata:,,ím anyád, ó tanítvány!'' Tanítványa én is voltam, Míg a bűnre nem hajlottam, ő engem is rád bízott.. Ne nézd bűnös-létemet, Hanem a szeretetet, Mely értem a fán vérzett. Fájdalmaid, ó szűz Anya, Indítsanak bűnbánatra, Hogy kegyelmet nyerhessek. A keresztnek nehéz terhe Ismételten földre ver le. Bár fölkelnék én is újra, S nem lépnék már bűnös útra. Földre roskadsz másodízben, Értem tűrő kegyes Isten. Hát én hányszor tántorultam! Bűneimbe visszahulltam. 7. állomás Előtted, Jézusom, leborulok, féktelen bűnös én, hozzád bújok. Ó kérlek, hogy nekem malasztot adj, hisz te a bűnöshöz irgalmas vagy. Szép piros véreddel öntözgettél, amikor elestem fölemeltél. Légy azért irgalmas és meghallgass, mennyei erőddel ó támogass. Tehozzád, Jézusom, felkiáltok, földről az ég felé felsóhajtok, szívemnek kapuját zárd be kérlek, hogy helyet ne adjon a véteknek. Vádolom magamat, mert vétettem, fölséges színedet megsértettem, hozzád, ó Jézusom, fohászkodom, hogy többé nem vétek, megfogadom. Esengő szavamat meghallgassad. Ó szelid Jézusom, s ez egyet add hogy végső órámban kiállthassam, szent neved, Jézusom, kimondhassam. Ne miattam jó asszonyok, Bűnötök miatt sírjatok. Ezentúl már magam szánom, S minden bűnöm szívből bánom. Veled éljek földön, mennyben Sírva jöttök ki elébe, Jeruzsálem asszonynépe. Jaj, rám is szól, ami rátok:,,magatokat sirassátok. 8. állomás
ó lankadt Jézus, Istennek vérző Fia! Tűrés példája, szentség formája, Ó lelkünk drága díja! Mennyeknek édessége! Hogy meghervadtál, jaj megfonnyadtál, Ó lelkek üdvössége. Ó hívek ékessége! Ártatlan tűrtél s minket megnyertél, Ó szívünk édessége. Mit tettél a világért! Véredet ontod, testedet rontod Ádámnak rossz magváért. Szent tested én kötöztem. Rút életemmel, rút beszédemmel Melledet általdöftem. Szent tested ó én vertem, Szeretvén vétket, rút részegséget, Eceted én kevertem. Szent véred én ontottam, Szent fejed szúrtam, kezeid fúrtam, Életed én rontottam. Szenvedek véled méltán. Kínodat szánom, vétkemet bánom, Kereszted mellett sírván. Testedet a kereszt súlya Harmadszor is földre sújtja. A küzdelmet nem adom föl, Újra élek kegyelmedből. Veled éljek földön, mennyben A keresztnek szörnyű terhe Harmadszor is földre ver le. Ested adjon szent kegyelmet, Hogy a bűnből talpra keljek. 9. állomás Hol vagy, én szerelmes Jézus Krisztusom? Hol talállak téged, kegyes Megváltóm? Adj világosságot, mert fényes vagy, Nálad nélkül szívem igen bágyadt. Téged az én lelkem kíván keresni, Mert tenálad nélkül el kell kárhozni; Ó szerelmes Krisztus, fordulj hozzám, Vigasztald meg szívem, tekints énrám. Míg fel nem talállak, keresni foglak, Mind éjjel, mind nappal sírva kiáltlak. Ó jelenj meg, Krisztus! szomorúnak, Vigasztalást hozzál te szolgádnak. Ha fel nem talállak, kegyes Krisztusom, Elkárhozik lelkem, bizonnyal tudom: Ó siess hát hozzám, ne távozzál, Ó szerelmes Krisztus, jöjj, vigasztalj. Veled az én lelkem kíván lakozni, Kívüled nem óhajt senkit szeretni; Nálad nélkül éltem keserűség, Halálom is véled gyönyörűség. Ahová csak fordulsz, híven követlek, Téged, Megváltómat, szívből szeretlek. Add, hogy lelkem, Jézus, téged áldjon, Holtom után véled vigadozzon. Ruha nélkül csúffá tesznek, És epével keserítnek. Ó, szemérmes, tiszta élet, Bárcsak mindig követnélek! Vezess, Uram vezess engem, Megcsúfoltak ruha nélkül, Borzad szájad vad epétül. Tisztes mérték, szent szemérem, Mindig, mindig maradj vélem! 10. állomás
A fényes Istenarcot Vér s fájdalom fedi: Mint küzde szörnyű harcot, Hallgatva hirdeti. A főn, mely égi bérre Százszorta érdemesb, Szúr vad tövis füzére, Így még dicsőbb, nemesb. Ő Isten Egyszülötte, Mindenható király; S most győz a düh felette, Csúfos halált kínál. Nincs benne semmi épség, Letört virág a test, S mégis mily égi szépség, Mit rózsa pírja fest. Alázva, törten állok A szent kereszt alatt, E könny legyen a zálog, Mily hőn sirattalak! E könny szívem tanúja, Hogy már híven szeret, Ó vedd szívedbe újra, Itt adj örök helyet. Gyötrött tested felemelik Bitófára fölszegezik. A szent kereszt kedves nékem, Jézus trónja, menedékem. Veled éljek földön, mennyben Kereszten haldokló Kegyes Jézusom, Jövök, én tékozló, Hozzád, orvosom. Nagy bűnökkel telten Eléd térdepeltem, Én kegyes Jézusom Tisztítsd meg a lelkem. Lábadnál, Jézusom, Vezekelni jó. Én gőgös homlokom A porba való. Most tudom, mit érek, Bűnös emberféreg, Most tudom: por vagyok És a porba térek. Szórjad, ó Istenem, Főmre hamudat! Bánat és kegyelem Tisztaságot ad. Én vétkem, én vétkem, Én igen nagy vétkem Lábadnál levetem Töredelmességben Én kegyes Jézusom Tiéd vagyok én! Mennyei orvosom, Egyetlen remény. Csak egy, amit kérek: Majd ha porba térek, Lássa meg arcodat A megtisztult lélek. Gyászba borult Isten csillagvára, Függönyt vontak mennynek ablakára, Meghalt, meghalt az ártatlan Bárány: Vértől ázott szent kereszt oltárán. Temetésre lejön a mennyország, Könnytől áznak az angyali orcák, Sír, zokog a fia-vesztett gerle: Égig ér a Szűzanya keserve. Élet Ura, meghaltál üdvünkre: A Sátánnak országa most dőlt le. Szűzanyádnak fájdalmát tekintsed, Add meg nékünk a mennyei kincset. Édes Jézus drága testét Véres fára fölszegezték. Mi egyetlen boldogságunk, Szent keresztfa, sírva áldunk. 11. állomás A keresztfán elvéreztél, Élted adta a mi üdvünkért. Ha megmosdom e szent vérben, Megbocsátva minden vétkem. Veled éljek földön, mennyben! Megváltásunk már betelve: Jézus lelkét kilehelte. Újra élek kegyelméből! Ki szakaszt el szerelmétől? 12. állomás Szent Szűz szívén pihen tested, Könnyeivel ő mosdat meg Könyörögjél Anyám, értem, Veled legyek egykor égben. Keresztfádról már levesznek, Szent Szűz szívén pihen tested. Bár pihennél mindig nálam, Tiszta szívem templomában. 13. állomás
Királyi zászló jár elől, Keresztfa titka tündököl, Melyen az élet halni szállt S megtörte holta a halált. Kegyetlen lándzsa verte át Gonosz vasával oldalát. S mely szennyet, vétket eltörölt: Belőle víz és vér ömölt. Az ősi jóslat itt betelt, Mit a hű Dávid énekelt:,,az Úr, halljátok nemzetek! Kereszten trónol köztetek. Rajtad tündöklik, drága fa, Királyi vérnek bíbora. Ó választott jeles faág, Ki szent testét karoltad át! Világ bűnének zálogát, Ó boldog ág, te hordozád, Az ellenség gonosz fejét Megváltónk rajtad zúzta szét. Ó kereszt, áldunk, szent remény, A szenvedés ez ünnepén. Kérünk, kegyelmet adj nekünk, Add vétkünkért vezeklenünk Szentháromság, dicsérjenek, Üdvösség kútja, mindenek. Legyen győzelmünk, add meg ezt, A diadalmas szent kereszt. Tested sírban, hol nincs élet, De harmadnap újraéled. A haláltól soh`se féljek, Kitárul az örök élet. Vezess, uram vezess engem, Már a szent test sírba téve Újon metszett szirt ölébe, Onnan kél fel harmadnapra, Halált, pokolt letiporja. 14. állomás Vallom magam kereszténynek, Hitelt adok mindeneknek, Amit Krisztus hitén vallnak, Mert mindezek Tőled vannak. Hiszem, hogy csak egy Isten van, Ámbár három személye van, Ki a jókat jutalmazza, Gonoszokat ostorozza. Tiszta szívből szeretlek Hiszem Krisztust, Isten Fiát, E világnak megváltóját, Ki a mennyből alászállott, Emberré lett és megváltott. Hiszem, vallom a Szentlelket, Vigasztaló örömünket, Ki szívünket megszentelte, Kegyelmekkel betöltötte. Benned, Uram, reménységem, Hogy elnyerem üdvösségem; Mert bűneim megbocsátod, Megtérésem hogyha látod. Szeretlek nagy jóságodért, Emberekhez irgalmadért. Mást kívüled nem óhajtok, Sem nagyobbnak nem állítok. Bánom minden bűneimet, Nézd törődött bús szívemet. Inkább mindjárt halni megyek, Mint a bűnnek rabja legyek. Engedd meg, hogy végórámban Legyenek e szavak számban, És szívemben följegyezve, S koporsómra fölszegezve: Uram, Jézus Tied vagyok Érted élek, érted halok! Köszönjük, hogy értünk haltál, Bűntől-bajtól megváltottál. Vezess Uram, vezess engem, Uram, hiszek és remélek, Én szerelmem, néked élek. Szánom-bánom minden vétkem, Légy az enyém egykor égben. Befejező gondolatok Áldás