VIRÁGVASÁRNAP Urunk bevonulása Jeruzsálembe

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VIRÁGVASÁRNAP Urunk bevonulása Jeruzsálembe"

Átírás

1 VIRÁGVASÁRNAP Urunk bevonulása Jeruzsálembe

2 2

3 BEVEZETŐ ÉNEK (A TEMPLOM ELŐTT) 1 Megváltó Királyunk elébe megyünk. Méltó tisztelettel Urunkhoz megyünk. Hozsannát kiáltson néki minden hív Dicséret és áldás mondjon nyelv és szív. 2 Így tisztelte Jézust a zsidó nemzet, Virágvasárnapján nagy gyülekezet, Elébe kimentek pálmaágakkal, Dicsérő énekkel és virágokkal. 1. ÁLLOMÁS: A PAP A TEMPLOM BEJÁRATÁNÁL ÁLL KEZÉBEN A FELDÍSZÍTETT KERESZTTEL 117. zsoltár (részletek) 1 Hálát adjatok az Úrnak, mert jó * mert irgalma örökkévaló. 2 A kő, amelyet megvetettek az építők, * az lett a háznak szegletköve. 3

4 3 Az Úrnak műve ez, * csodálatos a mi szemünk előtt. 4 Tartsatok ünnepet lombos ágakkal, * vonuljatok a szent oltárig! A PAP BEVONUL A HÍVEK SORFALA KÖZÖTT A TEMPLOMBA 3 Hogy a szent városhoz már közelgetett, És fényes pompával bévezettetett, Ruháját a népség földre teríté, És útját zöld ággal fölékesíté. 4 És örvendő szívvel kiáltozának: Hozsánna, hozsánna Dávid fiának! Áldott az, ki az Úr szent nevében jön! Áldják őt a hívek most és örökkön. 2. ÁLLOMÁS: A PAP TEMPLOM KÖZEPÉN MEGÁLL 4

5 92. zsoltár A teremtő Isten dicsérete 1a Király az Úr, fönségbe öltözött, * fönségbe öltözött, erővel övezte magát. b Biztos alapot vetett a földnek, * erősen áll az, meg nem inog. 2a Szilárd a trónusod kezdet óta, * öröktől élsz te, Uram. b Zúgnak a folyamok, Uram, hangosan zúgnak a folyamok, * zúgva morajlanak a széles folyók. 3a Hatalmasabb, mint sok vizek morajlása, hatalmasabb, mint tenger zúgása, * hatalmas az Úr a magas egekben. b Tanításaid, Uram, valóban igazak, * szentség illeti házadat örök időkig. A PAP AZ OLTÁR FELÉ TOVÁBBHALAD, MÖGÖTTE A MINISTRÁNSOK ÉS A KÓRUS: 5 A gyermekek kézbe pálmaágakat Vevén, dallal áldják szent királyukat. Ez az, ki népének jött váltságára, Minden földi ember boldogságára. 6 Ó Isten egyháza, Sion leánya, Ím jő mostan hozzád Isten Báránya, Húsvéti báránykép hozzánk látogat, Hogy érettünk lenne égő áldozat. 5

6 3. ÁLLOMÁS: AZ OLTÁR ELŐTTI TÉRBEN 6

7 Olvasmány utáni ének 21. zsoltár Az igaz szenvedése és reménye 1a Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? * Miért maradsz távol könyörgésemtől, panaszos szavamtól? b Szólítalak nappal, Istenem, de mégsem hallod, * szólítalak éjjel, de meg nem nyughatom. 2a Mindaz, aki lát, gúnyt űz belőlem, * elhúzza száját, fejét csóválja. b Segítse meg az Úr, hisz benne bízott, * szabadítsa meg, ha kedves előtte! 3a Te vezettél engem anyám méhétől, * te voltál biztonságom anyám ölében. b Rád hagyatkoztam születésem óta, * anyám méhétől te vagy Istenem. 4a Nyomorúságomban ne légy tőlem távol, * légy közel, mert senki sem segít rajtam! 7

8 b Szájukat ellenségeim kitátják ellenem, * mint ordító, ádáz oroszlán. 5a Olyan vagyok, mint a szétömlő víz, megtörték minden csontomat, * szívem megolvadt bennem, mint a viasz. b Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, * a halál porába sújtottál engem. 6a Kutyák, falkája ólálkodik körülöttem, * gonosztevők csapata vesz körül engem. b Átlyuggatták kezemet és lábamat, / megszámlálhatom minden csontomat, * ők pedig bámulva néznek engem. 7a Elosztják ruhámat maguk között, * és köntösömre sorsot vetnek. b Ne maradj távol, Uram! * Te vagy erősségem, siess, ments meg engem! 8a Mert nem veti meg és nem utálja a szegény nyomorúságát, / nem rejti el előle arcát, * meghallgatja, mikor hozzá kiált. b Lelkem csak neki él, * nemzetségem neki szolgál. 8

9 Evangélium előtti vers 1 Krisztus engedelmes lett értünk mindhalálig, * mégpedig a kereszthalálig. 2 Ezért Isten felmagasztalta őt, / és olyan nevet adott neki, * amely fölötte áll minden névnek. Dicséret neked, Krisztus ÉNEKEK A PASSIÓTÖRTÉNET ELŐTT Amikor a kórus felsorakozik Buzgó szívvel ünnepeljük / Üdvözítőnk kínjait, Szívtörődve elkísérjük / Golgotára lépteit. Ó kegyelmek fő kegyelme, / Mely miránk, nagy bűnösökre, Vére által árad itt. Erre csak annyit mondott: Elég után: Keresztények, sírjatok, / Mélyen szomorkodjatok! Keseregjen minden szív, / Aki Jézusához hív. 9

10 Kiszolgáltatta nekik akaratuk szerint követően: Jézus, világ megváltója, / Üdvözlégy, élet adója, Megfeszített Isten Fia, / Szent kereszted szívem hívja. Jézus, add, hogy hozzád térjek, / Veled haljak, veled éljek! E szavakkal kilehelte lelkét követően: A fényes Isten-arcot / vér s fájdalom fedi: Mint küzd e szörnyű harcot, / Hallgatva hirdeti. A főn, mely égi bérre / Százszorta érdemesb, Szúr vad tövis füzére / Így még dicsőbb nemesb. A passió végén: Hogyha hozzád járulunk, / szemünk könnybe lábad, S úgy csókoljuk ó, Urunk, / Drága keresztfádat, Amelyen kegyetlen / kínozták szent tested, Amelyet szent kebled / drága vére festett. FELAJÁNLÁSRA 1 Kegyességgel hívsz, ó Jézus, / Atyai szent kebledre, Hozzád megyünk mindahányan, / Kik meg vagyunk terhelve. 2 Itt van, mit a végvacsorán, / Jézus, értünk szerzettél, És a kínos szent keresztfán / Szent véreddel rendeltél. ÁLDOZÁSI ÉNEK 1 Üdvözlégy, Krisztusnak drága szent teste, Áldott légy, Jézusnak piros szent vére. Ó, mily áldott vagy, Oltáriszentség! Angyali drága vendégség! 10

11 2 Üdvözlégy, nagy Szentség, élet adója, Mi bűnös lelkünknek megorvoslója. Ó, mily áldott vagy, Oltáriszentség! Angyali drága vendégség! BEFEJEZÉSRE 1 A keresztfához megyek, / Mert máshol nem lelhetek Nyugodalmat lelkemnek. / S ott talállak, ó szűz Anya, Fájdalom közt bágyadozva, / Tőr veré át lelkedet. 2 De midőn ezek felett / Láttad, mennyit szenvedett, Szenvedett az ártatlan; / Láttad őt a Kálvárián, Két lator közt a keresztfán: / Kínodat ki mérje meg! 11

12 12

1 Te vagy, Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem, Fordítsd felém füledet, * siess, ments meg engem!

1 Te vagy, Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem, Fordítsd felém füledet, * siess, ments meg engem! NAGYPÉNTEK Urunk szenvedésének ünneplése Olvasmány utáni antifóna 1 Te vagy, Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem, Fordítsd felém füledet, * siess, ments meg engem! 2 Kiszabadítasz a hálóból,

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

2018. jún.3. Úrnapja 22.

2018. jún.3. Úrnapja 22. 2018. jún.3. Úrnapja 22. VASÁRNAPI ÜZENET KÉT SZÖVETSÉG Úrnapján idén a két legfontosabb szövetség szentírási szakaszait hallottuk: Mózes vérrel hinti meg a népet, mely megígéri, hogy megtartja Isten rendeléseit,

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve PPEK 904 Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina Kis Boldogasszony képeskönyve mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

Részletesebben

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, / MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú

Részletesebben

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, 1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..

Részletesebben

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. 2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. VASÁRNAPI ÜZENET A mai evangéliumban Jézust rokonai háborodottnak tartják, a zsidók meg megszállottnak. Jézus pedig inkább nevezi családtagjának azt, aki az Isten akaratát

Részletesebben

Éli, Éli, lamma szabaktani

Éli, Éli, lamma szabaktani Pro Deo State University PDSU ON LINE PUBLISHERS DEPARTMENT fr. Fülep Dániel Ágoston OSPPE Éli, Éli, lamma szabaktani TANULMÁNY (Magyar Katolikus Lexikon és Joseph Ratzinger A názáreti Jézus című könyvének

Részletesebben

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. 2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,

Részletesebben

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük. Betlehemes játék 2. Vezető: /csenget/ Gyerekek! Bejöhetnek a betlehemesek? Gyerekek: Igen!!! Mind: Adjon az Úristen szerencsés jó estét, A kicsi Jézuska neve dicsértessék. Eljöttünk, eljöttünk, Róla jó

Részletesebben

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.

Részletesebben

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

Jézus 5 mély sebéhez ima:

Jézus 5 mély sebéhez ima: Sötétség lett Sötétség lett, midőn a zsidók Jézust keresztre feszítették volna. 9 óra tájban Jézus megszólalt, hangos szóval mondván: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet! és lehajtá fejét,

Részletesebben

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON 2018. szept.9. évközi 23. vas. 34. SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON A JÖVŐ HETI (SZEPT.16.) PERSELYÜNKKEL! India legkeresztényibb államában, Keralában eddig soha nem látott árvíz pusztított. 1.8 millió

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

KRISZTUS SZENT TESTÉNEK ÉS VÉRÉNEK ÜNNEPE ÚRNAPJA

KRISZTUS SZENT TESTÉNEK ÉS VÉRÉNEK ÜNNEPE ÚRNAPJA KRISZTUS SZENT TESTÉNEK ÉS VÉRÉNEK ÜNNEE ÚRNAJA 1 Kezdőének Válaszos ének Felajánlásra 2 2 Szeretetnek szent emléke / Ez az örök áldozat, Mit most szolgád az oltáron, / Uram, neked bemutat. Add, hogy kik

Részletesebben

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném. 1 - Pillangó ha lehetnék... 7 Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. 7 S ha én lennék a cinege a fán, dallal Istent dicsérném. 7 Vagy kis halként a tó fenekén buborékot vígan eregetném. e

Részletesebben

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. HIMNUSZ (H 299) Föld vigadása, ég új ragyogása, Nap hajnalfénye, Alkotód szülője, ments meg a mélytől,

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések I.Igehelyek Messiási jövendölések IV.évf./2.félév A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések a.) Nagyobb, egybefüggő szakaszok - 22. Zsoltár - 69. Zsoltár - Ézsa. 52:13-53:12 b.) Rövidebb

Részletesebben

FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS

FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS 1 2 Feltámadási szertartás A pap teljes liturgiai díszben a szent sírnál megtömjénezi a síri leplet, az oltárra viszi, kiteríti és otthagyja az ünnepzárásig. A lepel átvitele alatt

Részletesebben

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA Májusi litánia 1 M 2 Kezdőének (SzVU 161) P K Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA 3 2 Mennybéli Atya Isten, Megváltó Fiú Isten, Szentlélek Úristen, Szentháromság egy

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

ÁDVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A CSALÁDBAN

ÁDVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A CSALÁDBAN ÁDVENTI GYERTYAGYÚJTÁS A CSALÁDBAN Ádvent 1. vasárnapja (A család állja körül minden alkalommal az ádventi koszorút.) 1. Ó jöjj, ó jöjj Üdvözítő, - beteljesült már az idő; -törd át az Ég zárt ajtaját,

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

avagy : Rozáliom királyné tisztelete.

avagy : Rozáliom királyné tisztelete. Mária Zsoltára, avagy : Rozáliom királyné tisztelete. 1. Rozáliom királynéja. 2. Oh malaszttal teljes szent Szűz. 3. Örvendetes olvasó. 4. Szent olvasót elvégeztük. 5. Őh egeknek lilioma, Pest 1857. Nyomatott

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

URUNK SZÜLETÉSE ESTI DICSÉRET

URUNK SZÜLETÉSE ESTI DICSÉRET URUNK SZÜLETÉSE ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Az Atya szemefénye,

Részletesebben

ENGEDJÉTEK, HOGY TÖBB JÓT TEGYÜNK! nov.18. évközi 33. vas. 40.

ENGEDJÉTEK, HOGY TÖBB JÓT TEGYÜNK! nov.18. évközi 33. vas. 40. 2018. nov.18. évközi 33. vas. 40. ENGEDJÉTEK, HOGY TÖBB JÓT TEGYÜNK! Múlt héten Jézus a perselyekről tanított, arról gondolkodtunk el, és a testületünk döntése után a kedves híveket is kértem, hogy engedjétek,

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet

1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet XVI. liturgikus rendek kottával 1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet 1. A vasárnapi istentisztelet a vasárnapi istentisztelet liturgikus rendjének. használati módja szerint a lelkész

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen

Részletesebben

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2 MÁJUSI LITÁNIA ezdőének (SzVU 161) vagy: Néked ajánljuk Szűzanyánk (SzVU 188) vagy: Néped, Isten, eléd járul (SzVU 176) vagy: Boldogasszony, édes, hozzád... (SzVU 174) vagy: Máriát dicsérni, hívek jöjjetek

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

HÚSVÉT ESTI DICSÉRET

HÚSVÉT ESTI DICSÉRET HÚSVÉT ESTI DICSÉRET HIMNUSZ Nem bántott húsvét éjszaka az Úr öldöklı angyala. Szabaddá lettünk: elbukott a szörnyő fáraó hada. A Bárány immár Krisztusunk, ki értünk önként szenvedett. Az új kovásztalan

Részletesebben

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

Sokszínű húsvét Sokszínű tár

Sokszínű húsvét Sokszínű tár 2012/04/02-2012/06/15 [1] Mini tárlatunkon ezúttal a húsvét sokszínűségéhez kapcsolódva mutatunk be néhány dokumentumot a sokszínű Plakát- és Kisnyomtatványtár anyagából szemezgetve, és kívánunk minden

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.

A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet. A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Isten felméri Ábrahám szeretetét

Isten felméri Ábrahám szeretetét A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Tammy S. Franciáról fordította : Helga Himer Kiadta :

Részletesebben

Mindszenty bíborossal

Mindszenty bíborossal K Mindszenty bíborossal Ö Déri Péter Fotók Lovagi Milán Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu

Részletesebben

János 3: Hungarian Károli ( public domain)

János 3: Hungarian Károli ( public domain) Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az õ egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen õ benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az õ Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete 2016/17. tanév Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 3. Az iskola kódja: H- A versenyző

Részletesebben

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget

Részletesebben

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok (Általános bevezetés eléje olvasása szükséges: 1. kötet!) 94. kötet 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

A Krisztus-dicséret felépítése

A Krisztus-dicséret felépítése A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma

Bereczki Sándor. Isten Fia. Igehirdetések 6. Mindenki Temploma Bereczki Sándor Igehirdetések 6. Isten Fia Mária fia Mindenki Temploma Isten Fia Mária fia De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, a ki uralkodó az

Részletesebben

Tanítás a gyülekezetről

Tanítás a gyülekezetről Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise

URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise URUNK BEMUTATÁSA (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise 1 GYÜLEKEZŐ ÉNEK (A GYERTYÁK KIOSZTÁSA ALATT) SZVU 163/7.8.10 1 Ki negyven nap előtt üdvösségünkre Lejöttél az égből bűnös földünkre, Szállj

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le 1. Adventi Hírnök 1. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog az első gyertya láng! Karácsonyt várva lázban a föld, Isteni gyermeket köszönt. 2. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog már két kis gyertya láng!

Részletesebben

Csíksomlyói Szűzmária könyörögj érettünk

Csíksomlyói Szűzmária könyörögj érettünk 2 Csíksomlyói Szűzmária könyörögj érettünk Magyarul imádkoznak Szent István gyermekei a templomban Összeállította Nyisztor Tinka Pusztina, 2015 Kiadja: Hargita Megye Tanácsa Hargita Megyei Kulturális Központ

Részletesebben

Á l d o m s z e n t n e v e d Mp3

Á l d o m s z e n t n e v e d Mp3 Á l d o m s z e n t n e v e d Mp3 Intro Verse 1 Pre-Chorus Chorus Verse 2 Bridge A E #m D A E #m D Áldom szent neved a mézzel folyó földeken, A E Hol nincs hiányom semmiben, D Áldom nevedet. A E #m D Áldom

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.

Részletesebben

Salamon, a bölcs király

Salamon, a bölcs király A Biblia gyermekeknek bemutatja Salamon, a bölcs király Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/22. Történet www.m1914.org Bible for Children,

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I. HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a

Részletesebben

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) www.eletalelekben.ro

Részletesebben

A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267

A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267 A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267 268 Induláskor 161 BOLDOG SZŰZ MÁRIA 2. Ma, buzgó híveid, útra indulunk, Fáradsággal hozzád szívből sóhajtunk. 3. Te vagy, kit választott Isten anyjának, Te vagy szent szülője mi

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: KEDD DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,

Részletesebben

MARY WARD (1585-1645)

MARY WARD (1585-1645) MARY WARD (1585-1645) Az Úr mellém állt és erőt adott (2Tim 4,17) Az Úr oltalmaz engem, nem félek. (Zsid 13,6) A szerzetesnı, akit Isten nagy kegyelmekkel és nagy keresztekkel látogatott meg. KISGYERMEKKOR

Részletesebben

Válogatott verseim. Christin Dor. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Válogatott verseim. Christin Dor. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Válogatott verseim Christin Dor 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Valami Valami váratlan, Valami ismeretlen, Valami, ami magához vonz. Valami érzéki, Valami felülmúlhatatlan, Valami, ami megbabonáz.

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

SCHUMANN CHAMISSO. Frauenliebe und Leben. Asszonyszerelem, asszonysors

SCHUMANN CHAMISSO. Frauenliebe und Leben. Asszonyszerelem, asszonysors SCHUMANN CHAMISSO Frauenliebe und Leben Op. 42 Asszonyszerelem, asszonysors Frauenliebe und leben Asszonyszerelem, asszonysors Op.42 1. Mióta láttam őt, vaknak hiszem magam, Bárhová is nézek, csak őt látom;

Részletesebben

Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA...

Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA... Petőfi Sándor: FA LESZEK, HA... Fa leszek, ha fának vagy virága. Ha harmat vagy: én virág leszek. Harmat leszek, ha te napsugár vagy... Csak hogy lényink egyesüljenek. Ha, leányka, te vagy a mennyország:

Részletesebben

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON 2018. szept.16. évközi 24. vas. 35. SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON - a mai perselyünkkel - vagy bankszámlaszámunkra utalva: árvíz- üzenettel! (csekkünk is van): Verein St. Stephan, Zürich 8057, Winterthurerstrasse

Részletesebben