Varga Patrícia Zúgó patak



Hasonló dokumentumok
Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Csillag-csoport 10 parancsolata

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre

E l é g i á k ( )

DALSZÖVEGEK 2. KyA, február 23.

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Kamasz vagyok. Mindenem változik: a testem is, és az is, ahogy gondolkodom.

Szabó Noémi: A Szív ébredése

GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel.

Morajló tenger. Bíró Krisztina. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

A három narancs spanyol népmese

- De nem, a film szemmel láthatólag megtette a magáét. - Először nálunk, aztán meg itt. A buta nyugatiak azt hitték, hogy elég, ha egy francia

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

Könnyek útja. Versválogatás

Általános iskolás kategória

Erskine Angelika: Lélekmadár

Wittinger László: Passiójáték

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde

Dr. Lakner Géza versei a Zefír Alapítvány művészeti estjén kiállított alkotásokhoz (2003. december 21, Gerbeaud-ház)

Jarabin Kinga. Kedves Olívia!

Tételminták a záróvizsgára magyar irodalomtudományból 2014

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN Mercator Stúdió, 2009

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

Bányai Tamás. A Jóság völgye

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A

MEDDIG, URAM? Pasarét, december 31. (este) Cseri Kálmán

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak

SZÁZADFORDULÓS HANGULAT

MAHLER. Lieder aus Des Knaben Wunderhorn. A fiú csodakürtje

QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy

Szeretet volt minden kincsünk

versek_layout :12 Page 1 Lélekvéset

XVIII. évfolyam XII. szám

Van egy. Géber László

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

Hamis és igaz békesség

Demeter Sándor Lóránd. A törött cserépedény

Csíksomlyói Szűzmária könyörögj érettünk

SZÓSZÉK ÚRASZTALA SZERTARTÁSOK. Józsa István Lajos 1. Az igaz ember hitből él!

Idézetek a gyermekről. "Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot!"

JÉZUS KRISZTUS LEGDRÁGÁBB VÉRE MENTS MEG MINKET ÉS AZ EGÉSZ VILÁGOT

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Figyelemhiány/Hiperaktivitás Zavar - ADHD

TANÁRI KERESZTÚT. I. Állomás: Jézust halálra ítélik. Imádunk téged Krisztus és áldunk téged! Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.*

METABOND termékek felhasználási előnyei a lakatos műhelyben (fúrásnál, menetfúrásnál, különböző megmunkáló gépekben)

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Kapásod van! Figyelj! Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.

Az örömből, a legnagyobb Örömbe.

A világos, egyértelmű utasítások fontossága

Létezés a végtelenben. Pásztor Magdolna. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Az élet napos oldala

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

közötti távolság fölött feszül. Az események azonban inkább olyanok, mint egy perzsaszőnyeg ezernyi színpompás cérnaszál, amelyeket bonyolult

X. rész öt vers Évikének 1954 VII 29 FODOR ÉVIKE 1972 XII 26

*P141A * 3/12. Üres oldal LAPOZZON!

A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika január 26. ( Forrás: )

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

Megmenteni a világot

Noszlopi Botond: Éjszakai sanzon. A létezés sovány mezsgyéjén ülök s egy etűd panaszosan ringat.

i. fejezet Az összecsapás

Királyerdői Harangszó

A Verslista kiadványa PDF-ben 2015.

ŰŰJézus Krisztus Szupersztár

SEGÍTŐ VÁSÁRLÁS A CÍVIS VÁROSBAN ...MERT A JÓTÉKONYSÁG AZ ÖRÖMSZERZÉS EGYIK FORRÁSA. A tartalomból KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK! 2015.

Első rész EGYIPTOM OzIrIsz

tünk nagyon megromlott, anya hangja megkomolyodott, arcán ráncok jelentek meg, az addig idilli családi életünk apa halálával a semmibe veszett, és

ÉJSZAKAI ÜZENET. nagy találkozás

KÍGYÓ VŐLEGÉNY TÓTH FERENC

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon szeptember 07. hétfő, 18:44

Az aratás és az aratók

Andrea Gabi Jutka Eszti Fredi Ates Peti

"Ezt nem lehet leírni" - Könyv született Kern Andrásról

IGE. rovat. Lelki percek

KEDVES SZÜLŐK! SZERETETTEL MEGHÍVUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT MÁRCIUS 27.-ÉN 9.30-KOR A JÉZUS ÚTJA TÉMAHÉT ZÁRÓ RENDEZVÉNYÉRE.

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE

Szeretem az élet hajnali dalát"


GYÛLÖLETBESZÉD. Röviden a magyar közállapotokról, közigazgatásról, és az igazságszolgáltatás

E L Ő T E R J E S Z T É S

Egyházközségi Híradó. NINCS ITT, FELTÁMADT! (Lk 24,6)

A menedék. Gellai Tamás

Aczél Géza. (szino)líra torzószótár. ágyterítő

Az én kicsi fiam. Lent, Magyarország égalján hagytam:

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár!

Átírás:

Varga Patrícia Zúgó patak Létezel? Tükörbe nézek, magamat látom, egy komor arcot kinek arcán ritkán derülnek fel mosolyok. Fénytelen sötét szempár tekint vissza rám Mely elvesztette csillogó varázsát. Lélekmagányomat hordozom legbelül, kifelé élek, gondolataimat másokkal megosztom. De van egy belső világ, mely csak az enyém melyet én építettem fel, fejlesztek s néha álmaimban megélek.

Ha tükörbe nézek, vajon egyszer majd Téged látlak? Fénytelen szemek helyett Huncut, csillogó tekinteted rám veted? Önmagam tükörképét keresem, ki valójában én magam leszek Egy másik testben? Belőlem egy darab Más formában lakozva? Gondolataink egyek lesznek Egy síkon mozogva? Ha igen, ha Te én vagyok Akkor a tükröm vagy Ki önmagamból egy kiszakadt darab, Kire ha ránézek nem kellenek szavak Érezni fogom, hogy lelkünkön Örökre bilincs marad. Elárultál Szép szavak, hamis ígéretek, hagyták el ajkad mikor lelked romokban hevert s szenvedett.

Vigasztaltalak, enyhítettem fájdalmadat, üres percekben ha kerestél megosztottam Veled magányomat. Vártalak. Egyre ritkábban jöttél, kifogások, odavetett szavak lettek jutalmam kitartó s kedves szavaimért. Mégis? Csend honol s meleg Kánikula a nyárban, mely szenvedőn, de reményeket ébreszt. Vidám, családi napok önfeledt, együtt töltött percek Hazug szavaid már nem kellenek nekem. Nincs időm, nem tudok jönni közölted..s közben leveleim válasz nélkül a semmibe vesztek Még figyelmet sem szenteltél rá, hogy válaszolj, szavak, hazugság így teltek el az utóbbi napok. Ne ámíts, ne hitegess Nem kell! Még egyszer nem akarok szenvedni szeretetet hazudó szavak miatt, Becsaptál, menj el, többé már nem kellesz!

Az idő gyorsan szállt A napok repültek S Te egyre ritkábban jöttél, nem kerestél s már nem éreztelek. Elárultál, hazudtál Eddig tartott kitartásod Menj el! Nem akarok újabb hazugságot!! Bánat Forró, izzó napsugarak Tombol a nyár, éget a meleg A szívekben újra éled a szeretet s a szerelem. Millió gondok rontják kedvemet, próbálom

lerázni, de néha sok már a teher. Érzem, hogy Nálad is sátrat vertek a bánat- felhők Mosolygó arcodra szomorúság költözött. Apró kis tüskék, pici fájdalmak, melyek egymást erősítve raktározódnak halmozódnak. Most nem tudok vigaszt nyújtani Neked Unottan, üresen élem az életem. Nem érezlek, halványul képed, Akarom, de most nem megy. Gyenge vagyok s erőtlen, Szürke lett üressé vált életem.

Nem adom fel, bár lelkem halott. Muszáj, megint harcolok. Saját, valós közegem támad, hoznak fel ellenem koholt hibákat. Fáj..de lepereg rólam Idő kell, hogy újra felálljak Nem tudom, fog-e még szabadon szárnyalni lelkem Vagy vágyik az áhított Lélekközösségbe? Hol megtörik a fény

s egybeolvad a sötéttel. Hol nincs idő tér, csak a szeretet s emlékek Mennék is, de itt még van dolgom, imádott gyermekem sorsát magamban hordom. Az én utam! Az én harcom! A csatáimat egyedül vívom. Te ne dobj el miattam mindent Maradj olyannak, amilyennek megismertelek. Talán egyszer eltűnik a tüske belőlem Talán egyszer vérző

szívem újra beheged és szabadon szerethet. Talán egyszer majd megtalálom a lélekpárom Ki tudom, hogy engem keres S rám vár magányos éjszakákon. Szívem a szíveddel Ahogy a nap feltűnik a horizonton, fénnyel árasztja el a földet, a természet éled s megszünteti a sötétséget. Úgy éledt a remény a szívemben, fényt hoztál eloszlatva a sötétséget Haldokló lelkemben.

Enyhítetted a fájdalmat s a bánatot, vártalak mint éj a csillagot. Szelíd lényed jólesőn átkarolt, vártalak akartalak, sürgettem hogy teljenek a nappalok. Puha bárányfelhővel takartad be fájó lelkem, Próbáltad enyhíteni minden szenvedésem. Akarom, hogy maradj, hogy velem légy, szívemet adom a szívedért. Fényév

Tudom, hogy létezel Bár nem talállak Elválaszt Tőled egy valós világ, hidak ködök és árnyak. Fantom léted itt érzem magamban Gyere, találj rám, Mióta leszülettem újra ide a földre Csak Téged várlak. Szerepelsz a gondolataimban Az álmaimban, a vágyban Minden egyes sejtemben érezlek, benne vagy minden szívdobbanásban. Fényévekre vagy Tőlem De megtalállak Enyém leszel s lelkem A végtelenben Veled

Együtt szárnyal.