ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság. Elnöki Program. Varga Viktória



Hasonló dokumentumok
Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

EGYÜTT A KÖZÖSSÉGÉRT. Erdélyi Hanga elnöki programja. 1) Bemutatkozás. Rólam

Budapest 2015.április

Lipcsei Ádám. Elnöki Pályázat. ELTE Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat Nagytétényi úti Kollégiumi Hallgatói Részegység 2015.

ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság. Elnöki Program. Varga Viktória

2008. szeptember elsején a harmadik tanévet kezdtem meg vezetőként. Láttam, látom, melyek azok a területek, amelyek további fejlesztésre várnak.

PÁLYÁZAT. Kecskeméti Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium. intézményvezető-helyettes (magasabb vezető) beosztás ellátására.

PANNON EGYETEM Műszaki Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat

Az Átányi Egyházi Iskoláért Közhasznú Alapítvány 3371 Átány, II. Rákóczi F. út 43.

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS JELENLÉTI ÍV. Dr. Bánhalmi- Erzsébet. KÖRNYEZETVÉDELMI SZAKMAI BIZOTTSÁGA 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.

Képviselőjelöltek bemutatkozása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

A kompetenciamérés eredményének javítása. intézkedési terv

PÁLYÁZAT AZ ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁR INTÉZMÉNYVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE 2014.

Erasmus Albiban (Franciaország)

Lázár Tibor, a budapesti Szent István Gimnázium igazgatója

Meg kell küzdenem a társadalomba beivódott előítéletekkel

Badacsonytomaj, február Csizmarik Béláné igazgató

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 28-án megtartott ülésének

A KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS HELYZETE DÉVAVÁNYÁN KÉPVISELŐTESTÜLETI TÁJÉKOZTATÓ TISZA KÁLMÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2014 / tanév

Jegyzőkönyv Készült Pusztazámor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 22-i üléséről. Összesen: 7 képviselő

Ministráns Vezetőképző és Búcsú Szekszárdon

Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar. Szakmai gyakorlatok eljárásrendje

Megújuló hagyományok

ÜZLETI TERV Dombóvári Művelődési Ház Nonprofit Kft.

Záró Küldöttgyűlési beszámoló

Jegyzőkönyv. mely készült a Hajdú-Bihar megyei Kereskedelmi és Iparkamara március 17-i elnökségi üléséről.

Szám:... /2014. Jelen vannak: Kiss László polgármester Varga-Dénes Zsuzsanna alpolgármester

Ikt.szám:42-63/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT

TÁMOP /

JEGYZŐKÖNYV. Kiss Ferenc, Csutora Gábor, Rendi János, Kalmárné Koszonits Klára képviselők.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

tovább örökítő város legyen!

SZIGETSZENTMIKLÓSI BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM

J e g y z ő k ö n y v

P á l y á z a t. F e r e n c - d í j r a

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

J e g y z ő k ö n y v

Vezetői Beszámoló a Kollégium évi tevékenységéről

9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. JEGYZŐKÖNYV

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül Szerző: Szimpatika

Szakmai beszámoló Baranya megye. 1.) Önkéntes akció szervezése és lebonyolítása május június

Emlékeztető. a HK évi Tisztújító Hallgatói Fórumáról. QBF09, szeptember 13., 15:00

Közzétételi lista. 2015/16-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

A BALASSI BÁLINT TAGISKOLA MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE cím:

Pályázat az ELTE TáTK 2015 Gólyatábor főszervezői posztjára

BESZÁMOLÓ. Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének május 24-i ülésére:

Tanácskozási joggal meghívottak közül megjelent: Szarka Tamás jegyző

A VERSEGHY FERENC GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Előterjesztés a Képviselő-testület december 16. napján tartott ülésén 6. napirendi pont

A projekt során megvalósult akkreditált pedagógus továbbképzésekről

Elnökségi Ülés december 10. Jelenléti ív szerint

Beszámoló. MKSZ UP Bizottság év működéséről

Beszámoló Török Mátyás

Pályázat a Miskolci Szakképzési Centrum. tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztás ellátására

Felkészülni...Rajt! Cél: a munka

Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete december 21-én órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról.

2016. évi munka és rendezvényterve.

A feladatlap valamennyi részének kitöltése után, küldje meg konzulensének!

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Magyarországi diákok az erdélyi felsőoktatásban

Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében november 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről.

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület június 9-én megtartott rendkívüli ülésérıl

Tisztelt Kamarai Tagtársaim!

Tehetséggondozás Vajdaságban. Bevezető

Interjú Szántó Zoltánnal, a Budapesti Corvinus Egyetem professzorával

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

JEGYZŐKÖNYV. Dobossy Bea tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a közgyűlésről hangfelvétel készül.

Hat\'an' DIPLOMÁSAINK. a Kürt ZRt. marketing igazgatója. K+F A cserszegi fuszeres nyomában.. 3 EMBER - 1 TÉMA Hatvan év hat szemmel

RÖVID ÁTTEKINTÉS PROF. EM. DR. KOVACSICS JÓZSEF SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGÁRÓL

KÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE

J E G Y Z Ő K Ö N Y V


TÖRÖK MÁTYÁS PÁLYÁZAT KOMMUNIKÁCIÓS ELNÖKHELYETTESI TISZTSÉGRE ELTE TTK HÖK

ELTE SPORT KISOKOS! Használati útmutató az ELTE sportösztöndíjasinak. 2010/2011-es tanévre

TÖRVÉNY AZ ALAPFOKÚ OKTATÁSRÓL ÉS NEVELÉSRŐL. (Az SZK Hiv. Közlönye, 55/2013. sz.) I BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK. A törvény tárgya. 1.

Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán

GÁL FERENC FŐISKOLA SZARVASI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE PEDAGÓGIAI PROGRAM. Szarvas, 2013.

KISOKOS. Első évfolyamos hallgatók részére SEMMELWEIS EGYETEM. Egészségtudományi Kar. Hallgatói Önkormányzat 2015 / 2016

JEGYZŐKÖNYV. 4.) Az önkormányzat évi költségvetésének I-III. negyedévi beszámolója

J e g y zőkönyv FFB-1/2010. (FFB-1/ )

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK FEBRUÁR 7-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

Beszámoló. kifelé a mocsaras résztől, az erőteljesebb és egészségesebb növényzet mutatta, hogy ott már egyre. a fák. A mocsárban

E L Ő T E R J E S Z T É S oktatási intézmények magasabb vezetői beosztásaira beérkezett pályázatok véleményezésére

Beszámoló a SOLVIT Központ működéséről (2009)

Kedves Bánkis! Bánki HÖK

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága december 1-i ülésére

Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola ÉVES FELADATAI. 2015/2016. tanév

Ekecsi - Apácaszakállasi

JEGYZİKÖNYV. Készült: Mezıberény Város Önkormányzati Képviselı-testületének február 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl.

A Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium. 2013/2014-es tanév munkaterve

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/ arnot@arnot.hu

A KE00184/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete

Átírás:

ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság Elnöki Program Varga Viktória 1

Tartalom Varga Viktória elnökjelölt bemutatkozás és motiváció:... 3 Bemutatkozás:... 3 Motiváció:... 3 Puju Robin alelnök jelölt bemutatkozás és motiváció:... 4 Bemutatkozás:... 4 Motiváció:... 4 Szakmai partnerek:... 5 Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat:... 5 Kollégiumi Vezetés:... 5 Szakmai program:... 5 Hibabejelentő füzet:... 5 Rendszergazdák kérdése:... 5 Bútorcsere, bútorok állapotának felmérése:... 6 Évenkénti tisztító festés:... 6 Sportpályák felújítása:... 6 Akadálymentesítés:... 6 Programok:... 7 Kulturális kirándulás:... 7 Utánpótlásképzés:... 7 Jövőkép:... 8 2

Varga Viktória elnökjelölt bemutatkozás és motiváció: Bemutatkozás: Varga Viktória vagyok, Zala megyében található Nagykanizsán születtem 1994. május 5-én. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola nyolc osztálya után Batthyány Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában érettségiztem le. Már a gimnáziumi éveim alatt tudatosult bennem, hogy az elkövetkezendő időben gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Ezért is döntöttem úgy, hogy az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző karának tanító szakára jelentkezem. Itt a német műveltségterületet választottam. Számomra fontos, hogy már a gyerekek alsó tagozatban megismerkedjenek egy idegen nyelvvel, és egy másik ország kultúrájával és szokásaival. Elsőévesként lettem tagja az ELTE Vezér úti Kollégium Diákbizottságának, pályázati referensként. Tele kíváncsisággal és motivációval csatlakoztam egy jó csapathoz, ahová szerencsére gyorsan be tudtam illeszkedni. Már akkoriban is próbáltam maximálisan segíteni csapatom munkáját, részt vettem a programok szervezésében és lebonyolításában is. 2014. októberében választottak meg a hallgatók a Diákbizottság tagjának, majd az alakuló gyűlésen megválasztottak az újonnan létrejött Diákbizottság elnöknek. Motiváció: Már az első évben is hatalmas lelkesedéssel vágtam neki az elnökséggel járó feladatok megoldásába. Olykor akadályba ütköztünk, de lehetőségekhez mértem próbáltuk kihozni az adott helyzetből a lehető legjobbat. Saját véleményem szerint az elmúlt egy évben apró lépésekben, de haladtunk előre. Természetesen ehhez megkaptam, megkaptuk minden szükséges segítséget. Sokat köszönhetek a csapatomnak, hiszen egyedül kevés lettem volna. A motivációm fő pontja, hogy egy új csapattal még többet tudjak segíteni a hallgatóknak, és továbbra is képviseljem őket. Fontos, hogy a Diákbizottság közelebb kerüljön a hallgatókhoz, hogy bátran tudjanak hozzánk fordulni. Elnökségem alatt sokat tanultam a Hallgatói Önkormányzatok munkásságáról, és ezt a tudásomat szeretném továbbra is hasznosítani. Szeretném, ha a kollégiumi lakói közelebb kerülnének a Diákbizottsághoz, és megismerjék a munkájukat. Lehetősége van minden lakónak, hogy a gyűléseinken részt vegyenek, illetve 3

elmondják véleményüket. Mind a negatív, mind a pozitív kritika építő lehet a csapat munkájára. Puju Robin alelnök jelölt bemutatkozás és motiváció: Bemutatkozás: Sziasztok! Puju Robinnak hívnak, harmadéves pszichológia szakos hallgató vagyok. Idén harmadik éve lakok a Vezér úti Kollégiumban. Békés megyéből, Dobozról érkeztem az egyetemre, itt jártam általános iskolába is. Középiskolai tanulmányaimat Békéscsabán végeztem. Már az általános iskolában is érdeklődtem az érdekképviselet iránt, nyolcadikban én voltam a Diákönkormányzat alelnöke. A gimnáziumi éveim során szintén aktívan részt vettem a közösségi élet szervezésében, és ezt szerettem volna tovább folytatni a későbbi, egyetemi éveim során is. Tavaly csatlakoztam a Diákbizottság csapatához mint alelnök, illetve rendezvényes referens. Mindemellett a Pedagógiai és Pszichológiai Kar Hallgatói Önkormányzatának is tagja vagyok, mint kollégiumi ügyekért felelős bizottsági tag, így az egész egyetemet érintő kérdésekben is próbálok naprakész lenni, ezzel is segítve a Diákbizottság munkáját. Motiváció: A Diákbizottság alelnökeként a legfontosabb feladataimnak tartom a csapat összetartását, a közös és hatékony munka megteremtését, a hallgatói élet felpezsdítését, illetve a hallgatók esetlegesen felmerülő problémáinak a minél előbbi megoldását. A Kulturális Bizottság tagjaként külön szívügyem, hogy a kollégiumban minél változatosabb rendezvényeket szervezzünk, amelyekkel a különféle hallgatói igényeket ki tudjuk elégíteni. Így tavaly a jól bevált zenés táncos mulatságok mellett karaokeval, illete tánckaraokeval is vártuk a kollégium hallgatóit, amelyek nagy sikert arattak. Motiváltságom főleg ezen rendezvények sikerességéből adódik. Emellett tervezünk egy igényfelmérő kérdőív kiküldését is, hogy minél inkább hallgatóbarát rendezvényeket tudjunk szervezni. 4

Szakmai partnerek: Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat: A Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat hatalmas segítséget és egy biztos hátteret nyújt a Kollégiumunk Diákbizottságának. Szerencsére jó kapcsolatot tudtam kiépíteni az elnökség tagjaival, amit a továbbiakban is ápolni szeretnék. Eddigi tapasztalataim alapján tudom, hogy mindig számíthattam az elnökség segítségére. Tanácsaikkal és építő kritikáikkal segítették munkámat, és ezzel támogatták a fejlődésünket. Orosz Gáborral, a KolHÖK elnökével igyekszem minden szükségesnek vélt esetben egyeztetni és Vele együttműködve eljárni. Bízom benne, hogy a jövőben is sikeresen tudunk majd együtt dolgozni. Kollégiumi Vezetés: Továbbiakban is szeretnék minden kollégiumi dolgozóval jó viszonyt ápolni, hiszen közös cél érdekében dolgozunk. A Diákbizottság elnökeként feladatomnak éreztem, hogy minden felmerülő kérdésben egyeztessek Gherdán Tamás igazgató Úrral. Szerencsére sikerült Vele is kialakítanom egy jól működő munkakapcsolatot. Fontosnak tartom, hogy a Vele való együttműködés gördülékenyen haladjon tovább, és közvetíteni tudjam felé a kollégisták esetleges kéréseit, észrevételeit. Szakmai program: Hibabejelentő füzet: Már a tavalyi évben is bevezettünk egy hibabejelentő lapot, amin név nélkül el tudták mondani a lakók a véleményüket. Szeretném ezt rendszeresíteni, és egy hibabejelentő füzetet kihelyezni. Igazgató Úrral pedig rendszeresen egyeztetni fogok a tartalmáról, illetve a problémák megoldásairól. Reményeim szerint így az esetlegesen felmerülő kisebb problémákat minél gyorsabban meg tudjuk oldani. Rendszergazdák kérdése: Tavaszi félév során kiírtunk egy pályázatot rendszergazda szerepkörre. Egy embert találtunk erre a posztra, de terveink szerint ebben a félévben is szeretnénk még egy rendszergazdát 5

felvenni. Két rendszergazda alkalmazása megkönnyíti a folyamatos esti ügyelet ellátásának kérdését és vizsgaidőszakban sem jelentene problémát a hallgatók felmerülő problémáinak orvoslása. Bútorcsere, bútorok állapotának felmérése: Az elkövetkezendő évben, fel fogjuk mérni a hibás, elhasználódott bútorokat. Próbálok egyeztetni a Kollégiumi Szolgáltató Központ vezetőségével, hogy érkezzenek új bútorok a kollégiumba. Véleményem szerint nagyban növelné a hallgatók komfortérzetét ha megtudnánk oldani a társalgókban a bútorok cseréjét. Évenkénti tisztító festés: Tisztában vagyok vele, hogy a kollégiumunk állapota és felszereltsége felújításra szorul. A szobák újrafestését törvény szabályozza, mely alapján évenként a lakószobák negyedét újra kell festeni. Ennek az ügynek az érdekében meg fogom tenni a szükséges lépéseket, és reményeim szerint meg is tudjuk valósítani a tisztító festést. A közös helységek tisztasági festése önkéntesek segítségével lett megoldva az elmúlt években, az Ők segítségét ezúton is köszönöm. Sportpályák felújítása: Sport minden ember életében fontos szerepet kellene, hogy játszon, hiszen az egészséges életmódhoz, és a megfelelő agyi működéshez is elengedhetetlen a rendszeres mozgás. Ezért már megtettük az első lépéseket, hogy sikerüljön az udvaron található sportpálya felújítása. Erre, örömünkre, már kaptunk ígéretet. Reménykedünk benne, hogy ez minél hamarabb megvalósul és sikerül a beton pálya burkolatát kicserélni. Tervezzük különböző sporteszközök beszerzését is, amennyiben sikeres pályázatunk esetén lehetőségünk lesz rá. Akadálymentesítés: Mivel középületről van szó, mindenkinek biztosítani kell a tanuláshoz való jogát, ezért törekedni fogok arra, hogy bármilyen fogyatékossággal élő ember számára használható, és lakható legyen a kollégium. 6

Programok: Programok elengedhetetlenek egy jó közösség kialakításához, ehhez továbbra is hozzájárul a Diákbizottság, megszervezi a tradicionális programokat. Szeptember második hetében már megrendezésre került a Rókaavató, ahol az új lakók megismerkedhettek a kollégiummal, a kollégiumi élettel, játékos, mókás keretek között. A záró buli felülmúlta az elképzelésinket, ami motivál minket, hogy a továbbiakban is rendezzünk bulikat, programokat. Októberben pedig a Halloween-buli lesz, ahol előreláthatólag tánckaraoke lesz az este fő programja. A hagyományok szerint december elején Mikulás-napi forraltborozást tervezünk. Februárba pedig eljön a Farsangi-buli ideje. De ez a három kis rendezvény csupán bemelegítés lesz a hagyományos kollégiumi napokra. Tavaszra tervezzük a három napos Vezér Napokat. Ahogy az elmúlt években is, megrendezésre fog kerülni egy Sportnap, egy Tudományos nap és a Szórakozás napja. Reméljük ebben az évben is nagy sikere lesz, és a kollégisták szívesen részt fognak venni rajta. Megpróbáljuk a lehetőségeinkhez mérten színvonalas programokat, előadókat, zenekart, dj-t hívni. Kulturális kirándulás: Idén egy új programmal is készülünk a kollégium hallgatói számára. Ősszel tervezünk egy kulturális kirándulást, amely egy napos lenne, kb 20-30 fő részvételével. A pályázatra a forrást a Rektori Kulturális- és Sportpályázat keretéből szeretnénk biztosítani. Ezzel kapcsolatban előzetesen igényfelérést tartunk majd, hogy merre mennének el szívesen a hallgatók. Utánpótlásképzés: Idén sikerült a Mi kollégiumunknak is hét hallgatót delegálni a KolHÖK Utánpótlásképzésébe. Remélem, a résztvevők kedvet kapnak az érdekképviseleti tevékenység ellátásához a képzések során. A két hetente megtartásra kerülő képzést első sorban az utánpótlás képzésért felelős referens tartja, de a diákbizottság tagjai is előadást tartanak saját szakterületükről. Nagyon fontosnak tartom, hogy már a képzés során kialakuljon egy jó kapcsolat a diákbizottság tagjai és a képzésben résztvevők között, a későbbi közös munka reményében. 7

Jövőkép: Úgy érzem, hogy az elmúlt évben megszerzett tudásommal hasznos segítsége lennék a Kollégium vezetésének. Újult erőbedobással tudnék nekivágni egy új ciklusnak. Motivációm és lelkesedésem nem csökkent ebben az egy évben. Ahogy az eddigiekben is, mindenben megpróbálom segíteni a hallgatókat, és a problémájukra megoldást találni. Úgy gondolom, hogy a továbbiakban is alkalmas vagyok az elnöki pozícióra, ezért bízom benne, hogy megtisztelnek a lakók bizalmukkal, és meg tudom valósítani a terveimet, illetve teljesíteni tudom az ő kéréseiket. Előre is köszönöm, hogy megtisztelsz bizalmaddal! Üdvözlettel: Varga Viktória elnökjelölt ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság 8