Társadalmi szerveződések vizsgálata rendszertudományi és pszichológiai alapokon

Vég Csaba FENNMARADÁS ÉS ÉRTÉKTEREMTÉS ( PSZICHOHISTÓRIA ) Társadalmi szerveződések vizsgálata rendszertudományi és pszichológiai alapokon

2014., Vég Csaba Minden jog fenntartva Elektronikus könyv forma / A5 nyomtatott méret http://vegcsaba.hu Tartalom 1. Szerveződések értékszemlélete 2. Társadalom mint szerveződés (2014. febr. 4.) Melléklet A Harmadik alapítvány (bevezető) Titkos tanítások A legnagyobb kincs A Harmadik alapítvány (2014. okt. 4.)

1. Szerveződések értékszemlélete A Fennmaradás és értékteremtés vagy más néven Pszichohistória egy modell, mely célja a rendszertudomány, a szociológia és a pszichológiai segítségével egy optimális társadalmi szervezıdési forma meghatározása. Az optimális rendszer keresése feltételez egy célt, vagyis egy célfüggvényt (olyan mértéket, ami alapján a rendszereket összehasonlíthatjuk); ebben az esetben ez a szervezıdésre vonatkoztatva a következı kettıs: 1. fennmaradás: a szervezıdés egészében minél hosszabb ideig fennmaradjon, azaz minél jobban ellenálljon a külsı (és másodsorban belsı) negatív hatásoknak 2. értékteremtés (vagy szabadságfok): a szervezıdés teret adjon a belsı (és másodsorban külsı) értékteremtésnek A fennmaradás és értékteremtés a szociológia, ill. jövıkutatás tudományterületéhez sorolható, azonban nem a szociológia hagyományos fogalmi rendszerére épül. Emberek adott céllal rendelkezı csoportjait, ún. szervezıdéseket vizsgál rendszertudományi (Systems Science) és alapvetı pszichológiai eszközökkel, mely szervezıdéseket egy érték-fogalom bevezetésével tesz összehasonlíhatóvá. A szociológiában elterjedt dichotómiák (pl. helyes/helytelen, jogos/jogtalan, stb.) kiterjesztéseként tehát azt vizsgáljuk, hogy a szervezıdések (pl. annak tényleges és bizonyos lehetséges változatai) milyen módon hasonlíthatók, értékelhetık. A fennmaradás és értékteremtés elméleti célja olyan jellemzık meghatározása, amely a szervezıdés magasabb értékét eredményezik, így adott jellemzık bevezetése nagyobb értékő szervezıdést eredményezhet. Az értékelés alsó határa a szervezıdés fennmaradása.

(A Pszichohistória Isaac Asimov író elnevezése. Alapítvány-sorozatának története szerint a történelemre alkalmazott pszichológiai-matematikai elvek alkalmazásával létrehoztak két olyan társadalmi szervezıdést Alapítványt amely a közelgı krízishelyzeteken képes volt átvezetni az emberiséget.) Értékelés két fő szempontja A Fennmaradás és értékteremtés ( pszichohistória ) emberi szervezıdésekre keres alapelveket és törvényeket, valamint azok ideális formáját kívánja meghatározni. Az ideális formát két fı szempontból tekintjük - a fennmaradás mennyiségi szempontot jelent, azaz milyen idıtartamban képes fennmaradni a szervezıdés, ami részletesebben az elemei (alszervezıdések, ill. egyének) mennyiségének és annak változásának számaival írhatók le - az értékteremtés minıségi szempontot jelent; a szervezıdések közvetlenül vagy közvetve meghatároznak egy értékrendszert, így adott tevékenység (amibe beleértendı bizonyos tevékenységek hiánya is) kisebb vagy nagyobb értékként jelenik meg a szervezıdés számára Az értékrendszer alapja (absztrakciója) egy általános jó érzés, mind az egyének, mind a környezet oldaláról - ez a jó érzés stabilizálja a szervezıdést, annak hiánya pedig veszélyezteti a fennmaradását. Mivel a jó érzés a minıségi szempont alapja (absztrakciója),

így a szervezıdés átfogó értékelését teszi lehetıvé, vagyis, hogy az egyének mennyire érzik jól magukat a szervezıdésben, ill., hogy külsıleg milyen érzet kapcsolódik a szervezıdéshez - az elızıek alapján szabály, hogy minél nagyobb az értékteremtés egy emberi szervezetben, az annál tovább maradhat fenn; illetve fordítva: az értékteremtés akadályozódása a szervezıdés fennmaradását veszélyezteti Általában véve: a szervezıdés értékelésének minimumaként a fennmaradását tekintjük, vagyis kisebb értékőnek tekintjük azt a szervezıdést, amely olyan jellemzıvel rendelkezik, ami közvetlenül vagy közvetve veszélyezteti a fennmaradását. Szerveződés értékrendszere A szervezıdés értékrendszere ugyancsak egy (általában öszszetett) célfüggvényt jelent, így a szervezıdéshez kapcsolódó tevékenységek (vagy elmaradásuk) összehasonlítására alkalmas. Emberi szervezıdések értékrendszerére meghatározható néhány alapszabály: - (generalitás) A szervezıdés értékrendszere nem mondhat ellent az általános emberi értékeknek, különben mind környezete, mind a részei oldaláról ellenhatásoknak lenne kitéve, vagyis a fennmaradása ellen hatna - (átláthatóság) Minél világosabb és átláthatóbb az értékrendszer, annál könnyebb a megtett vagy tervezett tevékenységeket minısíteni

- (értékmegırzés és az értékek elérése) A már megteremtett értékeket meg kell ırizni, valamint azoknak minél könnyebben elérhetıknek kell lenni, így egyszerőbbé válik az értékek megismerése és újabb értékek teremtése is - (nyitottság) A szervezıdésnek kellıen nyitottnak kell lenni, így lehetıvé kell tennie új értékek születését is, különben a szervezıdésbıl folyamatosan kiválna új értékeket képviselı csoport, szélsıséges esetben a szervezıdés túlhaladottá, elavulttá válna (azaz a fennmaradása sérülne) - (építkezés) Új értékek születése nem rombolhatja a szervezıdés eddigi értékeit, vagyis nem mondhat ellent a szervezıdés (absztrakt) alapértékeinek (nem történhet pl. könyvégetés, a múlt elsöprése ) Emberi szervezıdések esetén az értékteremtés általánosságban úgy határozható meg, hogy az egyének a lehetséges legmagasabb fokon ki tudják bontakoztatni képességeiket, vagyis az értékek célfüggvényének megfelelı irányban tevékenykedhetnek. Ez azt is jelenti, hogy az egyének a lehetséges legmagasabb fokon tudják eltölteni a rendelkezésre álló életidejüket. Ez alapján a szervezet egy lehetséges értékelési lehetısége, hogy adott egyénnek-egyéneknek milyen (tényleges és nem csak feltételezett) lehetıségeit nem engedte a szervezıdés kibontakozni. A képességek kibontakozási lehetıségeinek tényleges felderítései és a hiányosságok esetén a szervezıdés módosítása ( finomhangolása ) alapvetı fontosságú, a szervezıdés fennmaradását illetıen is. Ellenhatások, erőforrások, együttműködés

Az emberi szervezıdések rendszertudományi értelemben vett rendszerekként tekinthetık. A szervezıdés maga egy alrendszer, amely a környezetének (más szervezıdéseknek, illetve a környezı világnak) a része. A szervezıdéssel mint alrendszerrel kapcsolatban lévı alrendszereket, ill. egyéneket két részre bonthatjuk: - a rendszeren kívüli (de a szervezıdéshez valamilyen módon kapcsolódó) elemek a rendszer környezete; a környezetbe mind a szervezıdésen kívüli egyének (szubjektumok) és szervezetek, mind az objektív világ bele tartozik - a szervezıdésen belüli elemek (szubjektumok és objektumok) a szervezıdés részei, vagy tagjai A rendszer más, a szervezıdésre ható elemei pozitív és negatív módon is hathatnak a szervezıdésre, annak fennmaradására, ill. mőködési lehetıségeire. A szervezıdés szempontjából így lényeges, hogy milyen módon tudja ellensúlyozni környezetének, ill. részeinek negatív hatásait, ill. milyen módon tudja felhasználni a pozitív lehetıségeket. A negatív hatások ellenhatásokként (emberek esetén: ellenzékként), a pozitív lehetıségek pedig erıforrásokként jelennek meg. A szervezıdés számára a környezete és részei, tagjai is erıforrásokként jelennek meg. Ugyanakkor fordítva, a szervezıdés is erıforrásként jelenik meg mind a tagjai, mind a környezete számára, elsısorban a saját céljaik megvalósításának eszközeként, azaz értékteremtési lehetıségként. Ez együttmőködést, kooperációt, szimbiózist jelent. (A kooperációt-szimbiózist az objektív valóság elemeire, erıforrásaira is értjük.)

A szervezıdésnek tehát az együttmőködés színhelyének kell lenni, együtt kell mőködnie a tagjaival, mind a környezetével. Más oldalról közelítve: a szervezıdésnek erıforrásként kell megjelennie mind a tagjai mind a környezete számára, valamint a tagok és a környezet is erıforrásként jelennek meg. A szervezıdések így értékelhetık az együttmőködési lehetıségek alapján, mely alacsony szintje a szervezet fennmaradását veszélyezteti. A szervezıdés értékelési lehetıségét adja, hogy a környezetét és elemeit a céljai szempontjából milyen erıforrásként tudja felhasználni, és fordítva, a szervezıdés a környezete és elemei számára milyen erıforrásként jelenik meg. A tényleges vagy lehetséges együttmőködések a nagyobb értékteremtési lehetıséggel minısíthetık. ( Egy kis közbevetés: Szervezıdés és liberalizmus. Bármilyen cél irányában való haladást csak egy szervezıdési formában történı együttes mőködés tesz lehetıvé, így a Pszichohistória szemlélete pontosan ellentéte a liberalizmusnak. A liberalizmus szerint ugyanis nincs célfüggvény ( mindent szabad, amit másnak nem ), így mindenki azt tesz, amit meg tud magyarázni, hogy az másnak nem káros, így végül sok, különbözı irányú, ezért szórt tevékenységekhez vezet. A liberalizmus szélsı helyzetében valójában anarchiát jelent, ill. azt, hogy fogalmunk sincs, hogy mi a jó és a rossz, és milyen irányba kellene tartanunk, tehát csak reménykedünk abban, hogy a kaotikus rendszerbıl véletlenül (!) megszületik valami jó. Az ellenırizetlen káosz azonban lavina-szerően meginduló, romboló folyamatokban csúcsosodik ki; ilyen megvalósulásnak tekinthetı a plutokrácia (a hatalom néhány százaléknyi, a többséghez képest nagyságrendekkel vagyonosabb ember kezében összpontosul), a párt-rendszer (ami demagógiával konzerválja a vezetıket), stb. A liberalizmus így valójában önnön karikatúrája, mivel éppen az egyének szabadságfokát csökkenti, a népesség elenyészı, hatalommal bíró százaléka viszont szinte bármit megtehet.

Az, hogy szükséges-e célfüggvény, vagy elegendık a véletlen, kaotikus tevékenységek, azt bárki meg tudja állapítani azzal, ha visszagondol valamely több évvel ezelıtti helyzetére, hogy a jelenlegi tapasztalatainak a birtokában akkor másképp kellett volna döntenie, cselekednie, vagy sem. Idıvel ugyanis a követendı elvek, így az értékrendszer is pontosodhat, finomodhat, közeledhet a realitásokhoz. ) Szerveződések általános és speciális (humán) jellemzői Az emberi szervezıdések rendszertudományi alrendszerekként vizsgálhatók, így a jellemzık két csoportját különböztethetjük meg. Az általános jellemzık bármilyen, adott környezetben mőködı alrendszerre alkalmazhatók, míg a speciális jellemzıkkel emberi szervezıdések írhatók le. Rendszertudományi szempontból tekintett szervezıdés mint rendszer esetén néhány fontosabb általános szempont és szabály, amelyek a szervezıdés mőködését jellemzik: - szerkezet és folyamatok átláthatósága: ha a rendszer mőködésérıl nincs pontos információnk, akkor annak szerkezetének, mőködésének javítása a pontatlanság mértékében lesz akadályozva, ami a rendszer fenntarthatóságát veszélyezteti. (Az átláthatatlanság valójában a hatalom gyakorlásának, azaz a szándékok másokra kényszerítésének az eszköze.) Az áttekinthetıség a szervezet folyamatos mérését és értékelését is jelenti. - adaptáció: ha a szervezıdés szerkezete és folyamatai javíthatók, a változásokat végre kell hajtani. Ez a környezet és az elemek változásához történı folyto-

nos alkalmazkodást, adaptációt jelent. Az adaptáció kikényszeríthetı terminusokkal (pl. adott idıre szóló megbízás). - kohézió, azaz belsı összetartás: minél nagyobb egy szervezıdés belsı kohéziós ereje, annál jobban ellen tud állni a külsı hatásoknak, ill. annál jobban érvényesíteni tudja a szándékait - struktúra: nagy elemszámú és bonyolult szerkezető rendszer hierarchikus struktúraként kezelhetı - önállóság: a struktúra minden elemének a lehetséges legnagyobb önállósággal kell rendelkezni; önfenntartási képességgel rendelkezı alelemek akár a struktúra felsı szintjének megszőnése után is fenn tudnak maradni, esetleg újraszervezıdni - alternatívák: a struktúra önálló elemei eltérı mőködéseket is megvalósíthatnak, ami megsokszorozza a rendelkezésre álló tapasztalatokat; a sikeres alternatívákat a többi rész is adaptálhatja, ill. azok variációival szélesítheti a diverzitást - expanzió (amely elsısorban képesség- és értékexpanziót jelent): a mind újabb lehetıségekkel rendelkezı szervezıdés akkor is fennmaradhat, ha korábbi lehetıségei beszőkülnek, így az expanzió adaptációs potenciálként jelenik meg Emberi szervezıdések esetén további speciális szempontokat is figyelembe kell venni - az egyének, mint a szervezıdés elemei adott élettartammal rendelkeznek - Ez azt jelenti, hogy egy-egy személy csak adott idıtartamig tagja a szervezıdésnek, így a fenntarthatóság érdekében folyamatos rekrutálásra,

azaz újabb egyének bevonására és beintegrálására van szükség, ami a szervezıdés folyamatos újratermelését, pontosabban: újrateremtését jelenti - az egyének életciklusa, így a gyermekkor, ifjúkor, felnıttkor, idıskor, öregkor, aggkor - Az életciklus során az egyének esetén a tanulás-tevékenység-tapasztalat hármasában a hangsúly egyre hátrébb tolódik - az egyének változatos pszichológiai karaktere - A pszichológiai karakterek rendkívül változatosak, ill. bármilyen tipizálást is alapul véve, egy emberben több elem is keveredik. A történelmi tapasztalatok szerint egy szervezıdés szempontjából a tagok pszichológiai karaktere alapján legalább 3-4-féle szerepkört érdemes megkülönböztetni o inkább operatív irányító, vezetı (általában kolerikus) o inkább stratégiai tanácsadó (régen fıpap ) (általában flegmatikus) o inkább adminisztratív, rendszerezı, titkár (általában melankólikus) o inkább cselekvı, mester (általában szangvinikus) - A tapasztalatok szerint adott jellegő funkciót egy együttmőködésben az tud jól ellátni, aki a többi szerepkör betöltésére is alkalmas, viszont adott irányban, irányokban plusz képességgel is rendelkezik. - az egyén-értékelések problémái

Emberi szervezıdések értékelése esetén lényeges elem az egyének értékelése, ez azonban több szempontból is problémás. Egyrészt mindenki idealizáltabb képet alkot önmagáról, a másik értékelése pedig érzelmi alapokon történik. Korunkban objektivnak a piac szemléletét tekintik, így a mőalkotások, tudományos eredmények, politikai csoportok, tévémősorok, stb. piacainak értékeléseit objektívnak veszik. Valójában a piac törvényeit ismerı, valamint marketing-eszközökkel rendelkezı szinte tetszılegesen befolyásolhatja az értékeléseket. Szerveződés és egyén értékelések Szubjektumok esetén az értékelés az egyik legnehezebb dolog. Az értékelés jelentheti egyszerő objektív (pl. mennyiségi) szempontok értékeit (a rossz értékeket azonban demagógiával meg lehet magyarázni ). Az értékelés jelentheti olyan helyzetek elemzését, amelyben más cselekedetek jobb vagy rosszabb eredményre vezettek volna ez azonban konkrét tapasztalatok híján hipotetikus. Az értékelés lehet verseny, ha azonban annak nem objektív az eredménye, akkor a bírálókon múlik az értékelés, azaz a bírálók véleménye vagy befolyásolása torzíthatja a tényleges értéket (mint demokrácia esetén a szavazók demagógiával való befolyásolása). A korábban említett piacosítás valójában a nagyobb publikum, mint döntıbíra elıtti versenyt jelenti. Az értékelés végsı soron alternatívák összehasonlítását jelenti. Az (1) önálló értékelés egy elvárt értékhez való viszonyítás, a (2) döntések értékelése pedig a lehetségesnek tartott irá-

nyok feltételezett értékeihez viszonyít, míg a (3) verseny a tényleges alternatívákat hasonlítja össze. A szervezıdés szempontjából alapvetı fontosságú, hogy ismertek legyenek, illetve létezzenek alternatívák, valamint, hogy azok (pl. versenyek, pályamunkák, stb.) minél objektívabb módon (és nem feltétlenül a piacon) kerüljenek összehasonlításra. Az egyén, illetve a szervezıdés adott részeinek értékelését jelenti, hogy az egyén (vagy a részek, azaz egy csoport) olyan helyzetben van-e, amely a szervezıdés egésze számára a legnagyobb értéket adja. Ennek két oldala, hogy (1. abszolút értékelés ) az egyén (vagy csoport) a megfelelı pozícióban van-e, azaz más pozíciójában a szervezıdés nem jutna-e magasabb értékhez, illetve, hogy (2. relatív értékelés ) az egyén (vagy csoport) által elfoglalt pozícióra mást helyettesítve a szervezıdés nem jutna-e magasabb értékhez. Az egyén és a szervezıdés értékszemlélete egybeesésének a mértéke megállapítható, hogy olyan változat esetén, amelynél a szervezıdés (ténylegesen) nagyobb értéket teremt, azt az egyén is nagyobb értékként minısíti. Az egyén (vagy csoport) abszolút értékelése jelentheti például, hogy az egyént nagyobb felelısséggel és jogkörrel együtt járó magasabb pozícióba kell helyezni, mivel a képességei ott jobban kamatoztathatók. De jelentheti azt is, hogy olyan pozícióban van, amelyet már nem tud kezelni a képességeivel ami így az egyén számára mind nagyobb pszichológiai teherként fog megjelenni, így kisebb felelısséggel-jogkörrel járó pozícióban vagy más területen sokkal nagyobb értéket tudna teremteni a szervezıdés számára.

Az értékeléseknek és pozícióváltásoknak természetesen a pszichológiai sajátosságoknak és az alapvetı emberi értékeknek megfelelıen kellene történni, tekintettel kell lenni pl. a teljesítıképesség fluktuációira, a saját másodlagos, harmadlagos célokra, stb. Az értékelések (ahogy az már korábban is szerepelt) terminusokkal kikényszeríthetık. Egy szervezıdésben e visszalépésnek ugyanolyan természetesnek kellene lenni, mint egy fentebb lépésnek. A szervezıdés legjobb mőködési módja úgy biztosítható, ha minden tagja folyamatosan keresi azt, aki a saját pozícióját (illetve pozícióit) jobban be tudja tölteni. 2. Társadalom mint szerveződés A kisebb vagy nagyobb emberi szervezıdésekre megállapíthatók bizonyos törvényszerőségek és értékelési szabályok. Mivel a társadalom is emberi szervezıdés, így a törvényszerőségek ott is megjelennek, illetve vizsgálhatók. A társadalom mint szervezıdés további speciális jellegzetességekkel bír, egyrészt a nagyságrendje, másrészt az areális univerzalitása miatt, vagyis hogy adott területen minden tartósan ott tartózkodó (rezidens) egyén abba beletartozik, ami a társadalmat megkerülhetetlenné teszi. Ez a társadalom (így irányítóinak) felelısségét is jelenti, mivel az egyszeri és behatárolt élettartamú egyedek lehetıségeit, lehetséges életminıségét alapjaiban határozza meg. A társadalom ezért értékelhetı az alapján, hogy tagjai képességeit (mint potencialitást) tekintve, azok

kibontakoztatását milyen mértékben segíti vagy korlátozza. Vagyis ez alapján a társadalom (például tényleges, illetve lehetséges változatainak) értéke az, hogy a tagjainak mit ad és azoktól mit vesz el. Hasonlóan vizsgálható, hogy az egyén a társadalom (vagyis együttesen tekintett tagjai) mint egész részére mit ad, illetve attól mit vesz el. Vagyis, az egyén és a társadalom viszonya mindkét irányban, mint erıforrás milyen hatékony felhasználást tesz lehetıvé. Mivel a társadalom is szervezıdés, ezért a szervezıdések bizonyos jellegzetességei ott (nagyobb nagyságrendben) vizsgálhatók, mely eredmények általánosságban (így kisebb léptékben) is alkalmazhatók más szervezıdésekre. Mennyiségi szempontok A szervezıdések értékelési szempontjainak alapja egy egyszerő számosság, vagyis, hogy mennyien a tagjai. Társadalom esetén ez közvetlenül meghatározza a népcsoportok fennmaradását is, így az a népcsoport, amely utódai számát tekintve alul marad a környezı népcsoportokkal szemben, az eltőnik, illetve beolvad. (Erre a történelemben számtalan példát láthatunk.) A nagyobb utódszám ugyanakkor az expanzió lehetıségét jelenti (és ezen elsısorban a nagyobb lehetıség-készletet kell érteni), ami a korábbiak alapján adaptációs potenciált jelent. A társadalom számára így a jövı megteremtésének alapja, hogy mennyire teszi természetessé, a mindennapi tevékenységekbe beilleszthetıvé az utódok születését és nevelését, azt mennyiben segíti, illetve mennyiben akadályozza. Hasonló egyszerő mennyiségi szempont, hogy a társadalom mekkora része képes aktív módon részt venni a társadalom,

mint egész mőködtetésében, vagyis egyszerő számszerő módon mekkora rész képes adni a társadalomnak és mekkora rész vesz el. Ez tovább finomítható olyan módon, hogy egyes tagjai a lehetséges maximumhoz képest milyen arányban képesek aktívak maradni. Ez a gazdaságtanban a munkaerı újrateremtésének a kérdéseként jelenik meg. A társadalom számára így a jelen folyamatos újrateremtésének az alapja, hogy tagjai minél nagyobb aktivitással vehessenek részt a mőködtetésében. A társadalom ezért nem merítheti ki az egyének életerejét, hanem éppen ellenkezıleg, olyan környezetet célszerő teremtenie, amelyben fenntartható, esetleg növelhetı az egyének aktivitása, például minıségi rekreációs lehetıségek természetessé tételével. Az egyén aktivitását elsıdlegesen meghatározza az egészségi állapota. A társadalomnak így alapvetı érdeke olyan mechanizmusok kialakítása, hogy az egyén minél egyszerőbb és zökkenımentesebb módon kerüljön vissza aktív állapotba. Mivel a gyógyítás magas költségő, részben a kiesés miatt, ezért a társadalomnak a prevenciókat és egészségmegırzési módszereket is célszerő természetessé, a mindennapokba integrálhatóvá tenni. A munkaképesség tartósabb csökkenése esetén ugyancsak érdeke a társadalomnak, hogy adjon olyan lehetıségeket, hogy az egyén továbbra is aktív maradhasson, a társadalom mint egész mőködéséhez hozzájárulhasson. A társadalom minısítésének drasztikus formája a tömeges és tartós elvándorlás, mivel ekkor az egyének egyértelmően kinyilvánítják, hogy a társadalom adott formáját nem tartják alkalmasnak arra, hogy a lehetıségeiket kibontakoztathassák és a kereteken belül egy elviselhetı életminıséget teremtsenek meg. Ekkor a népességfogyás már közvetlenül és akaratlagos döntések következményeként jelenik meg. Az elvándorlás így a társadalom értékelésének a mélypontját jelenti és arra utal, hogy a

társadalom rendszere az alapvetı emberi értékeknek mond ellent. Ennek ellentéte a bevándorlás, azaz ilyenkor az egyének a társadalomban való részvételüket nagyobb lehetıségnek tekintik. Az elvándorlás és bevándorlás absztraktabb szempontból is tekintendı, azaz, hogy az egyén (akár fizikailag más helyen is élve) mennyire számítja magát a társadalomhoz tartozónak. A társadalom és az általa mőködtetett struktúra tehát értékelhetı egyszerő mennyiségi szempontok alapján. A legabsztraktabb értékelés a társadalmat alkotó egyedek száma, amely változását elsısorban a születések, továbbá az elvándorlás-bevándorlás aránya határoz meg. Finomabb értékelést ad az egyéni aktivitások összessége. Az értékelések alapján összehasonlíthatók a társadalom jelenlegi és lehetséges módosított változatai. A társadalom elemi érdeke, hogy olyan stuktúrát és környezetet teremtsen meg, például a szerkezet, a szabályozók finomhangolásával, hogy ezek az értékek minél magasabbak legyenek, azaz, hogy a jelen és a jövı minél magasabb szinten újrateremtıdhessen. Rekrutálás, tranzíció és a társadalom szellemi szintje Humán rendszerek jellemzıje, hogy tagjai vagyis az emberek adott életidıvel, illetve életciklussal rendelkeznek. Ilyen elemekbıl felépülı rendszerek, így szervezıdések és társadalom esetén is alapvetı jelentıségő a struktúra folyamatos újrateremtése, amely a struktúra szerepköreit tekintve helyettesítı cserélıdésként, az egyén szempontjából pedig tranzíciókként (átmenetekként) jelenik meg. A társadalom elemi érdeke, hogy a

szerepköröket mindig megfelelı minıségben be lehessen tölteni (ez a struktúra szempontja), valamint, hogy az egyén az életciklusának és (tényleges) képességeinek megfelelıen olyan szerepkörben legyen, amelyben (és ez az egyének szempontja) önmagát a legjobban ki tudja bontakoztatni, így a társadalomnak a legnagyobb értéket tudja adni. A társadalom összminısége szempontjából így alapvetı jelentıségő a képzés. Ez jelenti a gyermekek és fiatalok oktatását is, de azt is, hogy a felnıtteknek legyen lehetıségük a folyamatos képzésre. Nagy hangsúlyt kell, hogy kapjanak a formális és szabályozott képzési formákon túl a kiegészítı képzések lehetıségei. A társadalom rekrutálási képessége valójában az általános szellemi szintben nyilvánul meg, amely meghatározza, hogy az egyének a változó helyzetekre milyen módon tudnak reagálni (tehát adaptációról van szó), azaz, hogy egy változás elınyeit milyen mértékben tudják kihasználni, illetve a káros hatásokat milyen módon tudják ellensúlyozni. Ez az esemény után az alternatívák összevetésével mérhetı is, amely esetenként menynyiségi, általában véve pedig egy mennyiségihez közeli értékelést tesz lehetıvé. Az oktatás, a képzés, illetve általában véve az ismeretek megszerezhetıségének és elsajátításának minél könnyebbé, zökkenımentesebbé, természetesebbé tétele a társadalom alapvetı érdeke. A kultúrának szinte ott kell lenni a levegıben. A társadalom szempontjából jól megfogalmazhatók a képzések legfontosabb hangsúlyai, amely elsısorban azt szolgálják, hogy az egyén jól tájékozódjon az életben, a képességeit pedig a legnagyobb mértékben tudja használni. Így a leghangsúlyosabb pontok:

- általánosan o általános mőveltségi szint emelése o rekreációs és egészségügyi ismeretek o önfenntartási, jogi, állampolgári ismeretek - speciálisan: o a (tényleges) képességek megismerhetıvé váljanak o adott témához tartozó ismeretek elérhetık legyenek o adott téma begyakorolható legyen o a képesség szintje mérhetı legyen (pl. versenyek) o adott téma végezhetı legyen (ehhez pl. gazdasági ismeretek) A fentiek alapvetı egészségügyi, pszichológiai (önismereti), jogi és gazdasági ismereteket is jelentenek. (A legtöbb jelenlegi társadalomban egy családban minimum kellene egy orvos, egy pszichológus, egy jogász és egy közgazdász.) Képzések esetén nagy hangsúlyt kell, hogy kapjanak az alternatívák, a diverzitás. Az alap-formális kereteken túl minél több nyitott és könnyen elérhetı informális lehetıségnek kellene rendelkezésre állni (szabadegyetemek, szakkörök, sportkörök, túrakörök, irodalmi estek, önképzı körök, stb.). A társadalomnak folyamatosan monitorozni és finomhangolni kell ezeket a lehetıségeket, hogy a szellemi összminıségét, így az adaptációs képességét minél magasabbra emelhesse. A társadalom szempontjából lényeges, hogy a tevékenységek szintjét folyamatosan monitorozza és azok minıségének emeléséhez, esetleg a diverzitás növeléséhez segítséget nyújtson. Ez

jelenthet (ingyenes) tanácsadásokat, képzéseket, klub-jellegő tapasztalatcserét, pályázatokat. (Gazdasági tevékenységek esetén pl. a kamaráknak lehetne ilyen szerepük.) A beavatkozás eredményességének (nem feltétlenül számszerően) mérhetınek kell lenni. A megfelelı minıségő képzés a rekrutálás lehetıségét teremti meg, így annak elıfeltétele is. A tényleges gyakorlati megvalósítás az egyéneknek a struktúrába történı integrálását jelenti, valamint a struktúra átszervezéseit, finomhangolásait. A rekrutálás a fiatalok folyamatos integrálását igényli, azaz már a legkisebbek is rendelkezzenek bizonyos szerepkörrel, ami a késıbbiekben egyre bıvül és egyre nagyobb felelısséget jelent. A társadalom szempontjából így fontos, hogy az integrálás minél természetesebb, egyszerőbb és zökkenımentesebb legyen (pl. gyakornoki programok). Képességeik alapján (amelyek mértek, pl. versenyeken, pályázatokon) ki kell emelni a tehetséges fiatalokat, és a mőködtetés közelébe hívni. A szeniorok szerepe a tapasztalatok és a realitások képviselete, a fiataloké az ötletek hozása és a tetterı. A mőködtetık környezetében így ki kell alakítani a fiatalok olyan köreit, amelyek bizonyos önállósággal is rendelkeznek. A rekrutálás szerkezeti oldalról teremti meg a fenntarthatóságot. A környezet változása azonban a szerkezet, a struktúra gyakori módosítását igényli, azaz adaptációt. A hagyományos mindenható fınök és végrehajtó alárendeltek szerkezet túlságosan merev, így a nagyobb változásokra, az eddigiektıl gyökeresen eltérı kihívásokra rosszul reagálhat. A struktúra értékelhetı az alapján, hogy mennyire dinamikus, milyen mértékben változhat meg a belsı szerkezete (pl. ad-hoc mőveleti csoportok, operatív szerepkörök átadása, más szerepkörbe való átkerülés lehetısége), azaz mennyiben tér el olyan alternatív

szerkezeti felállásoktól, amelyek az adott kihívásra (mérhetıen) jobban reagáltak volna. A struktúra módosulása az egyének oldaláról átmenetként (tranzícióként) jelenik meg. A hagyományos struktúrákban az egyén ugyanazon a területen egyre magasabb pozícióba emelkedik, amíg valami látványos hibát el nem követ és akkor megjósolhatatlan váltásra kényszerül. Ez a forma több szempontból is hátrányos mind az egyénre, mind a szervızıdésre. A terület kisebb-nagyobb idıszakra történı elhagyása az egyén számára általában veszteséget jelent, mivel akkor a magasabb pozíciókért folyó versenybıl kikerül, így a váltást legfeljebb csak a sors kényszeríti ki. A területhez kötöttség viszont egyre nagyobb beszőkülést jelent, mivel csökken a kitekintés, áttekintés képessége, míg a váltások nagyobb perspektívát, más megközelítési módokat eredményezhetnének. Jelenleg a magasabb pozícióba emelkedés elszakadást jelent a korábbi munkától és környezettıl. Ez az elszakadás és a témához rögzülés végül az elefántcsonttorony létet és szemléletet, vagyis merev és irreális képek kialakulását, a valóságtól való eltávolodást eredményez, mely a szervezıdés mőködését fogja veszélyeztetni. A tagoknak idıszakosan mind lefelé (a kisebb szintek irányába), mind felfelé (a nagyobb területegységek irányába), mind oldalirányokba át kellene helyezıdni, mivel csak így tudnak teljes képet kapni az egészrıl. A tranzíciók között pedig a napi szintő személyes kapcsolatokra való törekvés biztosíthatja a szervezet áttekinthetıségét. A szervezıdés struktúrájának a stabilitását (homeosztázis értelemben véve) jelzi, hogy milyen mértékő belsı tranzíciókat képes elviselni. Ha egy-egy személy távozása megrendíti a szervezıdést, akkor az egy megmerevedett szerkezetet indikál,

vagyis ekkor a szervezıdés a belsı változásokra nem képes adaptívan reagálni. A rekrutálás tehát valójában a szervezıdés belsı struktúradinamikának, vagyis (mivel a szervezıdés errıl kapta a nevét) önszervezési képességnek az egyik eleme, amely együttesen az adaptációs képességgel mérhetı, vagyis az értékrendszer alapján a kedvezı helyzetek kihasználásának és a káros hatások elhárításának a képességével. Ehhez járul hozzá, hogy a szerkezet milyen gyorsan képes a struktúráját úgy megváltoztatni, hogy az a megváltozott, sıt, változó helyzetnek éppen megfeleljen. Az, hogy a takarítónı betegsége esetén adott helyzetben éppen a vezérigazgató mossa fel a sáros padlót, annak természetesnek kellene lenni. A szervezıdésnek tehát érdeke olyan szerkezetet kialakítani, amely támogatja, hogy az egyén akár hosszabb idıre áthelyezze magát mind horizontálisan (más területen), mind vertikálisan (alacsonyabb-magasabb pozícióban), még akkor is, ha annak látszatra nem volt különösebb haszna. A feljebb-lentebb helyezıdés lehet gyakori és esetleges is, amely oldja a szerkezet merevségét, annak átláthatóságot és átjárhatóságot ad. A lineáris egysávú életút helyett a változatos, színes sors nagyobb tapasztalatot, realitásérzéket, nagyobb kitekintı és áttekintıképességet ad, azaz együttesen a szervezet magasabb szellemi szintjét. Struktúra és kapcsolatok A társadalom, illetve általában véve a szervezıdések esetén egy értékelési szempont, hogy milyen struktúrát, szerkezetet alakít ki, mivel ez az adaptációs képességét alapjaiban határozza meg. A szerkezetnek két szélsıértéke lehetséges. Az egyik véglet a független, egymáshoz nem kapcsolódó elemeket jelenti