Fotó: Molnár Péter Így van ez a Kárpát-medencében is, pedig még mintegy másfél évszázaddal ezelőtt a teknős oly gyakori volt Magyarországon, hogy száz szekérszám szállították Bécs piacaira is, hogy ízletes különlegességeket készíthessenek belőle. Régi idők csemegéje Hazánk egyetlen, őshonos páncélos hüllőfaja már a korábbi évszázadokban is nagy becsben állt az úri lakomákon. A Bornemisza Anna erdélyi fejedelemasszony által írt 1686-os szakácskönyv például a teknős kilencféle elkészítési módját tárgyalja. Eleink ismerték ha nem is így nevezték a fenntartható gazdálkodás fogalmát: egyes vidékeken teknőstavakat létesítettek, így a vadonban élő állomány is fennmaradhatott. A teknőstavak gondozása jobbágykötelesség volt. A 20. század elejére a mocsári teknős fogyasztásának a divatja ugyan feledésbe merült, a patakok és tavak partjainak kiépítése, a vizes területek lecsapolása következtében állományuk jelentősen csökkent. A leginkább azonban talán a tojásrakó helyeinek zavarása miatt fogyatkozott meg. 1. oldal (összes: 5)
Elterjedési területeinek északi részén elsősorban a sekélyebb, könnyebben felmelegedő állóvizeket kedveli a mocsári teknős, míg délebbre haladva egyre gyakrabban előfordul folyóvizeinkben is. Ha számukra kedvező élőhelyre lelnek, s tojásaikat a vízhez közel lerakhatják, a mocsári teknős egyedei akár egész életüket leélik 200-300 méteres átmérőjű területen. De ez csak ritkán adatik meg számukra. Így legtöbbször 1-2 kilométeres körzetben mozognak, és nem ritkán eltávolodnak még a vizes élőhelytől is. Fontos, hogy olyan vizeket találjanak, ahol napozóhely is fellelhető ez legtöbbször vízbe dőlt fatörzs, kiálló kő, homokpad, ahonnan azonnal a vízbe vethetik magukat a legkisebb zavarás esetén is. Sok az ellensége Ahol még sohasem A Parkerdő természetesen elnevezésű program keretében 2008 és 2010 között a Pilisi Parkerdő Zrt. Visegrádi Erdészete a Visegrádi- hegység mintegy 20 erdei kistavának rekonstrukcióját végezte, amelynek során azok kétéltű- és hüllőfaunáját is felmérték. A program során javítottak a tavak időszakos jellegén, valamint megakadályozták a kedvezőtlen bomlási folyamatok felgyorsulását, azaz meggátolták, illetve csökkentették a feltöltődéseket. A beavatkozást követően számottevően nőtt a kétéltűek faj- és egyedszáma. A hüllők képviselői közül a mocsári teknősnek csak pontszerű előfordulása volt ismert, az is inkább a hegység peremterületein. Igazi meglepetésként érte tehát a szakembereket, hogy az idén több olyan erdei kis tóban is fölfedezték Magyarország egyetlen őshonos teknősfajának példányait, ahol eddig még nem fordultak elő. Így Ágas-hegynél is megfigyeltek egy tojásrakó nőstényt. Bíznak benne, hogy a közel 10 éve a vizes élőhelyek védelmében megkezdett intézkedések még sok fajnak kedveznek a jövőben. A szaporodási időszakban, rendszerint a telelés után a teknősöknek igen nagy a szexuális aktivitásuk. A hímek komoly küzdelmet vívnak egymással, majd a nyáron ez alábbhagy, de az ősz közeledtével újult erővel kezdődik a párosodás. A nőstények május végén, június elején rakják le első fészekaljukat, átlagosan hat fehér héjú tojással. A fészek helyét a nőstény nagy gonddal választja ki, a talaj nedvességtartalmának, tömörségének és a terület tájolásának, benapozottságának függvényében dönt. Mivel egy-egy területen jellemzően elég kevés a jó fészekrakó hely, előfordul, hogy több nőstény is ugyanoda ássa 8-10 centiméter mély és 6-8 centiméter széles fészekgödrét. A legfölső tojásokat mintegy 5 centiméter vastag földréteg borítja. Az, hogy a kisteknősök mennyi idő alatt kelnek ki a tojásokból, nagymértékben függ a talajhőmérséklettől. Megesik, hogy közel két hónap alatt előbújnak, hűvös nyár esetén azonban csak a következő év késő tavaszán. A tojásban, illetve a fészeküregben áttelelő kisteknősök közül azonban kevesen maradnak életben. 2. oldal (összes: 5)
Fotó: Bécsy László Az ideális fészekrakó helyeket nemcsak az ember zavarhatja, hanem a túlzottan elszaporodott varjúfélék, különösen a szürkevarjak és a szarkák is. Ezek a meglehetősen intelligens madarak hamar megtanulják, hol vannak a teknősök fészkelőhelyei, s a nőstény a hátsó lábaival még be sem temeti a tojásokat, ők már elkezdik a fészekalj pusztítását. Nagy vámszedője a teknősfészkeknek a sün is, ebben kifinomult szaglása segíti. Amikor a nőstény teknős a hátsó lábaival kiássa a fészeküreget, végbélzacskója tartalmával puhítja a talajt. Ezt a szagot a sünök már messziről megérzik, akár több hét után is. Emellett a vaddisznó, a róka, a borz és a nyest is zsákmányol tojásokat, növendék, sőt olykor-olykor kifejlett állatokat is. 3. oldal (összes: 5)
Ne fogjuk be! Fotó: Andrési Pál A mocsári teknős hazánkban az 1970-es évektől védelem alatt áll, így magánszemélyek nem tarthatják fogságban. Oly sokféle külhoni és igen tetszetős külsejű teknősfajt lehet alacsony áron megvásárolni, hogy a mocsári teknős nem is igazán vonzó a terraristák számára. A szárazföldön kóborló, legtöbbször a fészkelőhelyet kereső nőstényeket azonban még ma is gyakran befogják, amelynek akár tojásvisszamaradás is lehet a következménye, mely későbbiekben az állat pusztulásához vezethet. De a teknősállomány számára legalább ilyen nagy veszély, ha a megtalálója magával viszi az állatot, majd több tíz kilométerrel távolabb elengedi. A teknősök állománya ugyanis meglehetősen gazdag génkészlettel rendelkezik, s a természet adta genetikai sokszínűség sérül az idegen állományból származó egyedek behurcolásával. Nagy kárt okozott például a keletnémetországi teknősállományban, hogy a hajdan nálunk nyaraló NDK-s turisták előszeretettel vittek magukkal élő szuvenírként magyar mocsári teknősöket, majd otthon szabadon engedték őket. Nálunk leginkább a behurcolt vörösfülű ékszerteknősök veszélyeztetik a fajt, melyek párzás idején erősebb állatok lévén uralmuk alá kerítik a mocsári nőstényeket, párosodnak velük, így azok terméketlen tojásokat tojnak. A mocsári teknősről hosszú évtizedekig úgy tartották, hogy rettenthetetlen vízi ragadozó, mára azonban bebizonyosodott, hogy a kifejlett egyedek nagy mennyiségben fogyasztanak növényeket. Nemcsak békalencse és hínárok szerepelnek étlapjukon, hanem a gyermekláncfű is. Étrendjük zömét különféle férgek, puhatestűek és ízeltlábúak teszik ki, s csak olykor-olykor kapnak el egy-egy békát, gőtét, halat. Halból leginkább a beteg, gyenge példányokat zsákmányolják, de ha tehetik, a dögre is rájárnak. Innen eredhet, hogy halpusztítónak gondolván, hajdanán sok helyen ferde szemmel néztek rájuk a halászok, horgászok. Szerző: Tóth Zsigmond Közzététel ideje: 2017. 11. 14., kedd, 15:43 4. oldal (összes: 5)
A forrás webcíme: https://magyarmezogazdasag.hu/2017/11/14/magyar-vadon-pancelosa 5. oldal (összes: 5)