85. Arvisura - Dernő oszlopai Kr.e. 2806 (A nem rozsdásodó vasoszlop története) Dernő ifjúsági fősámán az úz nép fia volt. Az 1234. medvetoros évben, időszámításunk előtt 2806-ban az alábbiakat rótta le a 85. Arvisurában. Amikor Ordoszban Imola fősámán az 1205. medvetoros évben (Kr.e. 2835) már erősen érezte elöregedését, lovasokat küldött szerte, hogy a 24 hun törzs küldje el Ordoszba (mai Paoto, (Kína) Ordosz-vidék a Sárga-folyó hatalmas kanyarulatában, ma Kína Északi részén elhelyezkedő Belső-Mongóliában található) legrátermettebb ifjait a sámán tudományok elsajátítására. Ez 5 esztendei folytonos tanulást, s a legkülönfélébb vitézi és más szükséges tennivalók gyakorlását jelentette. Eljött Ordoszban az ifjú sámán jelöltek lovasversenyének ideje. A vén Imola, Biharral és a többiekkel lóra szállt, hogy Ordoszból az egynapi lovaglásra levő Pusztaszerre menjenek (Ez a Pusztaszer nem a melegvizek birodalmában, azaz nem Magyarországon van). Akkor ugyanis, az 1210. medvetoros évben (Kr.e. 2830) a törzsszövetség sámánfiainak is részt kellett venniük a versenyen, mert el kellett dönteni azt is, hogy ki legyen a mongol Urga-Balzsán helyett a hun törzsszövetség fővezére. Négy nehéz, küzdelmes harci feladatban a kazahun Bihar lett az első, de a lovaglásban Urga- Balzsán leánya, Dala-Kerulen legyőzte minden ifjú küzdőtársát. Ez a győzelem Dala-Kerulent feljogosította arra, hogy maga választhassa meg a férjét. A széplány Bihart választotta. Ez törvény volt, s ellene Bihar sem tiltakozhatott volna. Három napos fényes esküvő után az Öregek Tanácsa teljesítette Bihar kívánságát, hogy a válogatott ifjak élén felkereshesse a Nagyhegyeken (Kaukázus) túl élő, ataiszi származású rokon népet, a párszi-szkítákat.
A nagy utazásra egy esztendeig tartott a felkészülés. Dala-Kerulennek közben két fia született. Ekkor már a Bihar távozását nem szívesen vevő Urga-Balzsán fővezér is belenyugodott a rokonlátogatásba. Urga-Balzsán unokái születésekor 56 éves volt. Nagy örömében szinte megfiatalodott. Boldogsága érthető is volt, hiszen így nem szakadt magva a családjának. Egyik unokájának a Szuha-Balzsán, a másiknak a Zsitva-Balzsán nevet adta. Dala-Kerulen féltékenységében az égieket kérte, hogy Biharnak soha meg ne engedjék a hűtlenséget. A Tóremek (Tórem mitológia a világ teremtésének egyik története) nagy része is összefogott Bihar segítségére, de ő erről persze semmit sem tudott. Történt ezután nem nagy időre, hogy Dala-Kerulen lóra szállt. Az égiek mind sebesebb vágtatásra ösztönözték a lovát és a megvadult paripa egy mély szakadékba vetette Dala- Kerulent. Már csak holtan tudták felhozni a sziklák közül. Bihar serege sziporkázó jéghegyek, szilaj folyók és szoros völgyek világába érkezett. A sötétebb bőrű népek eleinte megbámulták a hunok lovas seregét, sőt fehér kásával is kínálgatták a lovasokat, de amikor kiértek a síkságra, lándzsáikkal és kövekkel támadtak rájuk. Harc a Hunok ellen A kabar fegyverek azonban jobbnak bizonyultak. A termékeny síkságon aztán már nagy ellenséges sereg gyűlt össze. Az őrzők jelezték, hogy az összecsapás elkerülhetetlen. Bihar ekkor összehívta a 24 törzs vezetőit és azt javasolta, hogy előbb csalogató harccal vonják magukra az ellenség figyelmét, majd két oldalra szétválva nyissanak utat az íjászok és kővetők előre felállított oszlopainak. Így azok megtörhetik a nagytestű állatokon támadó ellenséget, utána pedig a nyilasok és csákányosok teljesen végezhetnek az ellenség gyakorlatlan harcosaival. Ez a teljesen ismeretlen harcmodor annyira meglepte a sötétebb bőrű harcosokat, hogy látva nagy veszteségeiket, kegyelemért könyörögtek. A sebesültek között volt egy szőke hajú ifjú, akinek a beszédét megértették. Ez elmondta, hogy a Nagyvíz (Kaszpi-tenger) mellett élő Ata- Isis hívő emberekhez tartozik, de számuk az időnként fellépő betegségek miatt egyre fogy. Bihar meglepetve válaszolta, hogy ők éppen az Ataiszból elszármazott rokonaikat keresik. Voltak, akik előmerészkedtek az erdőkből, és ajándékot hoztak Biharéknak annak jeléül, hogy
elismerik győzelmüket. A győztesek viszont, a rokon parszi-szkíta ifjú tolmácsolásával a tudomására hozták a legyőzött vezérnek, hogy nem kívánják meghódolásukat, csak átvonulást kérnek, mert a rokon törzsek felkeresése a céljuk. A tárgyalást folytató fejedelmi személyek Biharéknak ajándékozták az elesett harcosok tehén és bivalycsordáit és felkérték őket, hogy lépjenek vélük szövetségre és telepedjenek le közöttük és a tengerparti rokonok között levő síkságon, meg hogy tanítsák meg őket fegyvereik használatára. Bihar örömmel elfogadta a felkínált szövetséget. A sötétbőrűek nagyon elcsodálkoztak azon, hogy Biharék megeszik a lesántult teheneket és semmi bajuk se történik, nem sújtja őket az égiek büntetése. Az Indiai szent tehén Biharék győztes tyumenje diadalmenetben vonult egészen a tengerig (Valószínű: Feketetenger). Bihar ott a parszi-szkíta rokonoktól átvette hadrendi szervezetüket, ami ezen a vidéken jól bevált. A megcsaládosodott harcosokat tizedekbe és századokba telepítette. Így minden törzs 10 helységben lakott, a tizedesek vezetésével. Az agaba törzzsel rokonságban álló párszi-szkíták bölcs emberének elrendezése szerint Bihar 10 ezredese 960 helység-székben uralkodott. Tíz tizedes fölött állt egy százados, tíz százados felett pedig egy ezredes, mindegyik ezer-ezer harcossal. Mire elmúlt az ötödik medvetoros év (Kr.e. 2825), a Törzsek Tanácsa elrendelte újabb harcosok képzését. Ennek a század és ezredszékhelyeken újabb tyument képeztek ki az agaba-féle parsziszkíta ifjúságból. Nagy gondot fordítottak a lovak betanítására, hogy szükség esetén a szövetséges uralkodók kérésére két ütőképes tyument tudjanak kiállítani. Harci fölényüket mindig tudták érvényesíteni és egy-egy hadjárat után gazdag zsákmánnyal tértek haza. A kilencedik medvetoros évben (Kr.e.2821) Hadraba indiai fejedelem sürgős segítséget kért tőlük, mert több napnyugati fejedelem összefogva teljesen meg akarta semmisíteni féltett birodalmát és már ott jártak félúton Bihar tartománya felé. (Feltehetőleg az afgánok elődeiről van szó. Hadraba legnagyobb ellenfele Lahore fejedelem volt.) Szokás szerint véres kardot hordozó futárral küldték szét a hírt. Veszélyben az újabb törzsszövetség, Bihar birodalma. Három nap alatt 3 tyumen: 30.000 ember gyűlt össze és sietett
Hadraba segítségére. Az ötödik napon találkoztak az ellenség tömött oszlopaival. Azt nagyon meglepte az újfajta sereg, mely nyílzáporral és gyorsan mozgó lovasrohammal támadott. Az ellenség hamarosan megingott, 24 napig üldözték a legyőzött sereg maradékát, majd a 25. napon az ellenség fővárosához (a mai Delhihez) érkeztek. Csillogó, szép várak és építmények sokaságából egy újabb sereg özönlött kifelé. De Bihar igen jó hadvezérnek bizonyult: kővetőkkel várta be az ellenség támadását, először Hadraba fejedelem csapatai ütköztek meg az ellenséggel, majd amikor Bihar működésbe hozta kővetőit és az ellenség megtorpant, borzasztó lovasrohammal és nyílzáporral vetették magukat az ellenségre. Utána a parszi-szkíták támadtak mérgezett nyilakkal. Erre az ellenség vezére elrendelte a városba való visszavonulást. Bihar hajnalhasadtáig törette kővetőivel a főkaput és a város leggyengébbnek ígérkező falát. Az így támadt résen be is vonult a hun hadsereg. Hadraba kétnapos szabadrablást engedélyezett. A hun hadsereg annyit zsákmányolt kincsből, drágaságból, hogy elvonulásukhoz bivaly és elefántkaravánra volt szükségük. Hadraba (a segítséget kérő Indiai fejedelem) azonban elkövetett egy nagy hibát. Nem temettette el a halottakat, csak fosztogatott harcosaival. Így aztán a legyőzött birodalomban rossz betegség (Kb. kolera) ütötte fel a fejét, s a hun lovasok útján elkezdett terjedni kelet felé is. Mivel Bihar birodalma a parszi-szkíták szerint emiatt borzalmas betegségeknek néz elébe, elrendelték az Ordosz (mai Paoto, (Kína) Ordosz-vidék a Sárga-folyó hatalmas kanyarulatában, ma Kína Északi részén elhelyezkedő Belső-Mongóliában található) térségébe való visszavonulást. Parszi bölcsek számításai szerint, ha azonnal indulnak, hóolvadásra az égig érő jéghegyekhez érhetnek, és akkor szarvasmarha-csordáikat hazavihetik a Hun birodalomba.
Himalája hegység A parszi-szkíták ifjainak kiképzését Bihar vállalta, Dernő ifjúsági fősámán pedig az 1210. medvetoros évben (Kr.e. 2830) a parszi bölcsekkel együtt megkezdte a négyéves sámán-, tárkányképzést. Az agaba-féle írások alapján megismerték a vas előállítási módját, köztük olyan vasét, amelyet nem esz a fene (azaz nem rozsdásodik). Nem rozsdásodó vasoszlop a közös győzelem emlékére. Delhiben. Több is volt, de mára már csak egy maradt meg. A pillér 7 méter magas, amit 1,12 méterre a talajba állítottak. Alsó átmérője 48 cm, míg a fölső 30 cm. Több mint 6 tonna súlyúnak becsülik. Az oszlop eredetileg nem ezen a helyen volt. Ezt Ataiszban már ismerték. Kabar tárkányok megtalálták hozzá az érceket. Ebből kiváló fegyvereket tudtak készíteni. Mire Hadraba segítségére siettek, kiváló fegyverekkel szerelték fel az újonnan kiképzett tyumeneket is. Győztes háborúskodásuk emlékére Hadraba fejedelem kívánságának megfelelően Dernő emlékoszlopokat öntetett, közös győzelmük örök emlékére. Míg a nagy győzelem utáni
osztozkodás tartott, Dernő már el is készítette az aranyértékű győzelmi oszlopokat. Elefántok erejével állították őket rendeltetési helyükre. Az újonnan kiképzett tárkányok többsége csatlakozott az Ordosz térségébe visszavonulókhoz, hogy kincseikkel és újonnan szerzett szaktudásukkal gazdagítsák a Hun birodalmat. Bögölyös nyár lett, amire a napsütötte jéghegyek közé értek és 2 évig tartott, amire Bihar fővezér és Dernő fősámán vezetésével 1 tyumen lovas helyett 20000 lovassal, 1 tyumen szekeres haddal, egy század rimalánnyal és a legyőzöttek nyílhegykovács-citerás hadával bevonultak az Ordosz (mai Paoto, (Kína) Ordosz-vidék a Sárga-folyó hatalmas kanyarulatában, ma Kína Északi részén elhelyezkedő Belső-Mongóliában található) melletti Pusztaszerre. Pusztaszeren kicsinyített formában felállították Dernő oszlopát, melyet sohasem esz meg a fene (azaz nem rozsdásodik). De Dernő magával hozta a parszi bölcsek minden oktatási anyagát, amellyel ott a tárkányokat képezték, és ami az új fegyverek előállítását ismerteti. Az almavirágzás ünnepén útnak indultak biharvári összeszámlálásakor a sámánok 20164 lovast, 3 tyumen lovat, 2 tyumen szarvasmarhát, 10 fekete bivalyt, 1 tyumen szekeret és a családtagokkal együtt 68215 főt számláltak össze. Az aratási hálaünnep idejére ez a lélekszám már csak 65652 volt. A Pamír-szkíták útján ugyanis sokan nyugatnak mentek, a Pamír hegység felé. Tadszikisztáni Pamír hegység Pusztaszeren (Ordosz fölött 1 napi lovaglásra volt) még azt is megállapították, hogy az életben maradt szarvasmarha-állomány, 4950 darabot tett ki. Ezt a kiváló minőségű, szívós állatállományt Ordoszban Imola fősámán és Urga-Balzsán fővezér felügyeletével az igazság törvénye szerint szétosztották a törzsek között. Urga-Balzsán halála után Bihar lett a fővezér. Urga-Balzsánt 1250-ben (Kr.e. 2790) Dernő oszlopa alá temették nagy gyászpompával. Dernő fősámán nagyon fellendítette a 24 hun törzs vaskészítését. Kabarföldön, Kassa tyumen-székhelyjel a vaskészítmények előállítását oktató tárkányképzést rendeltek el. Mindenütt keresték a parszi-szkíták lakóhelyein előfordulókhoz hasonló érceket, de olyat csak az Altájban találtak. A további feldolgozást Vasváron (Kb. a mai Kínai Zhuozi helyén lehetett, Ordosztól 2 napi járóföldre) végezték. Urga-Balzsán halála után a mongolok mind ellenségesebbekké váltak, s végül a jürcsik törzseket is megnyerték Bihar fővezér kurgánjának (síremlék) feldúlására.
Bihar kurgánját kincseivel és holttestével együtt kirabolták ugyan, de egy jürcsik rablót Dernő oszlopa agyonütötte. A ledőlt oszlop a jürcsik lovas gerincét törte el. Az 1260. évben (Kr.e. 2780) Bihar csontjait a jürcsi rablók átadták vezérüknek, az pedig a csontokat az ordoszi aranyasszony-kegyhelyre szállíttatta. Dernő ekkor 24 napos gyászt rendelt el. Nemsokára meghalt Dernő fősámán is és Vasvár hegyén Kb. a mai Kínai Zhuozi helyén lehetett, Ordosztól 2 napi járóföldre) a róla elnevezett Dernő-oszlop alatt helyezték örök nyugalomra.