Vasúti Érdekegyeztető Tanács Elnök: Az elnök személyére vonatkozóan valami megállapodás tető alá hozására, ugyanis nem igazán jött be az a KSZ módosítás, amit ugyan a munkáltató nem szándékolt, de sajnálatosan az valósult meg, amit ugye végül közös akarattal szerettünk volna. Úgyhogy, jó lenne, hogyha valami megoldást erre próbálnánk találni. Múltkor, csak emlékeztetőül VSZ részéről volt elnöklés, tehát ebben a tekintetben a VSZ ma előnnyel ül. PVDSZ: a PVDSZ elvállalja az elnöklést. Kössz. Elnök: Üdvözlök mindenkit. Csak a jegyzőkönyv számára akkor Káré István vagyok, a Pályavasutas Dolgozók Szakszervezetétől, mint elnök. A meghívóban az szerepel a mai napon, hogy itt a VDSZSZ által rendkívüli VÉT lett összehívva, ami tíz pontban javasolja napirendi pontot. Legalábbis énnekem ez az irat áll rendelkezésre. Legelőször is azt szeretném tisztázni, hogy meddig tartson ez a VÉT. Kérnék szépen időpontra javaslatot. 13 óra megfelel a feleknek. És ha előbb befejezzük, akkor gondolom nincs akadálya annak, hogyha minden rendben van, hogy előbb befejezzük ezt a de hát én bízom a konstruktív ügyintézés és dolgokban. Az sem rossz. Na. Mivel rendkívüli VÉT van, én úgy gondolom, hogyha csak valami rettenetes dolog nem történt, akkor napirend előttit, azt nem kéne tartani, hogy végig tudnánk menni ezen a tíz ponton. Úgyhogy ha esetleg valakinek van mégis, akkor napirend előtt megadnám a szót. Egy próba kísérlet volt. MTSZSZ. MTSZSZ: Tisztelettel köszöntjük az összejötteket. Miskolcról a kollegáink jelezték, hogy Miskolc rendező pályaudvaron a szociális helyiségek állapota több mint aggasztó. Évek óta nem volt tisztasági festés, tusolók állapota, öltözők állapota katasztrofális. Hoztunk néhány fényképet is, hogy ezt meg tudjuk erősíteni, ezt átadnánk a munkáltatónak és kérnénk a segítségét, hogy ez a helyzet módosuljon. Köszönöm szépen. Elnök: Köszönöm szépen. Napirend előtt még valaki VSZ VSZ: Köszönöm szépen. Tisztelettel köszöntöm a VÉT résztvevőit. Három dolgot említenénk, az egyik, ez a kőszállítással kapcsolatos, ugye, ami gyakorlatilag elég komoly problémákat okoz. Több esetben volt siklás. Olyan információink vannak egyébként, hogy van, amikor nem engednék el a kőszállító vonatot, mert mondjuk nem egészen úgy van megpakolva és rendezve, ahogy kellene ehhez képest elviszik. Van, amikor ugye, pályamesteri kíséret mellett kell, csökkentett sebességgel visszaadni, pontosan ezért a feladó állomásra. Illetve van olyan információ is, amikor az történik, hogy a megengedettnél nagyobb súlyú ez a szerelvény és hát annak ellenére, hogy az engedély úgy szólna, hogy elöl húz egy mozdony, meg hátul tol egy mozdony, gyakorlatilag úgy vitték el a vonatot, hogy csak a mozdony elöl volt, meg hátulról pedig 1
nem segítette semmi se, ami már szintén azt jelenti, hogy adott esetben ugye, a műszaki berendezések, amelyek hát arra hivatottak a mozdonyon, meg a kocsin is, hogy összekössék, hát adott esetben lehet, hogy nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, mint ami lenne. Éppen ezért azt kérnénk, hogy szíveskedjen a munkáltató, illetve a pályavasút eljárni abban, hogy ezeknek a vonatoknak az ellenőrzése sűrűbben történjen meg, illetve az NKH felé jelezzék, hogy onnan is sűrűbb ellenőrzések kellenének annak érdekében, hogy a szabályokat betartsák. A másik dolog pedig ezzel kapcsolatban még az, hogy gyakorlatilag az az információnk is megvan, hogy a fogadó állomás, ahol mondjuk adott esetben három, vagy még több vonatot próbálnának kirakni, kétvágányú, és hát föltorlódnak egymásra az állomásokon a vonatok. Ott állnak és nem tudnak vele mit, kezdeni. Úgyhogy ebben kérnénk segítséget, illetve azt, hogy mivel ezek Fehérváron átmennek és azon a részen engedik át ezeket a közszállító vonatokat, ahol rendkívül rossz állapotban van a pálya, hogy kérnénk erre vizsgálatot és biztosítani azt, hogy vagy legyen felújítva, vagy pedig akkor más területen vigyék el. A következő pedig egy kicsit súlyosabb, vagy lehet, hogy ugyanolyan súlyú, ugyanis a 120-as vonalon hát, hatalmas beruházások történtek. Ezzel együtt, mondjuk Szajol állomás felvételi épületét is rendbe tették. A kollégáink kint voltak, egy ilyen tízoldalas, de jogszabályi helyekkel, illetve idézetekkel együtt, hogy milyen szabálytalanságok történtek ebben az épületben. Többek között olyan, hogy a tervezésnél úgy terveztek, ami ellentétes egyébként az előírásokkal. Ha a terv elkészült, akkor pedig a tervezés során előírtakat, illetve a tervrajzon szereplőket nem tartották be. Nem tartottak be munkavédelmi szabályokat, nem tartottak be, most olyan értelemben, munkavédelmi szabályokat, ami az ott dolgozóknak most a munkavédelmét szolgálná, illetve hát vannak olyan dolgok is, amelyek mondjuk, a szociális dolgokra vonatkoznak, hogy mondjuk, elfelejtenek olyan dolgot, hogyha egy jogszabály előírja, hogy hány fő felett kell, mondjuk a külön WC-t biztosítani a hölgyek, illetve az urak számára, ehhez képest ez nem történik meg. Tehát ez nem esélyegyenlőség kérdése egyébként, hanem annak a kérdése, hogy betartják-e a Magyarországon hatályos építési előírásokat, szabályokat és a tervben foglaltakat egyáltalán, betartják-e a tervezetben foglaltakat. Úgy gondoljuk, hogy átadjuk ezt az anyagot a munkáltatónak és tételesen kérnénk rá, választ mert hát nagyjából ilyen ötven jogszabályi helyet sértettek meg egyébként, akár a tervezés, akár a kivitelezés során. És hát arra nagyon kíváncsiak lennénk, hogy vajon hogyan lehet ezeket elfogadni úgy, hogy egyébként az előírások nincsenek betartva és hogyan lehet beruházást úgy megcsinálni, mondjuk ennek az épületnek konkrétan nem ismerjük, hogy mennyi volt a beruházása, de egy 120-as vonalon akkor el tudjuk képzelni, hogy mindenhol, ahol ilyen dolgok történtek és felújítások történtek, hogy adott esetben lehet, hogy sehol sem tartották be a szabályokat ezzel kapcsolatban. És akkor átadnám Alelnök úrnak a szót. VSZ: Tisztelettel köszöntök én is mindenkit. Információnk van arról, hogy a két stratégiai gazdasági társaság a GÉP Kft, illetve a Jászkisér FKG Kft, amely a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól a következő felszólítást kapta. Az összes vontató, vontatott járműveket biztonságtechnikai szempontból vizsgáztatni kell. Ezzel a felszólítással, illetve ezzel a határozattal mind a két céget lehetetlenné teszik, ugyanis nincs időbeli hatálya, nincs kivitelezője, aki ezt nincs információjuk arról, hogy ki végzi el ezeket a biztonságtechnikai felülvizsgálatokat, illetve nincsen ütemezés, hogy milyen volumenben és ütemben kérik ezeknek a gépeknek a közlekedésbiztonsági felülvizsgálatát. Ha ez így igaz, márpedig ez így igaz, egy kétszáz oldalas 2
dokumentumot kapott erről a két cég, szeretnénk kérdezni, hogy hogyan tudnak ők most kimenni a pályára és hogyan tudnak munkát végezni. Nem beszélve a társcégekről. Köszönjük. Elnök: VDSZSZ parancsolj. VDSZSZ: Igen. Hát, azt gondolom, hogy az épület átadás-átvételnél nyilván jó pénzért rendben van minden. Hát jó pénzért bárki megvakul. Nincs ezzel gond. Erről beszéltünk már mióta. De hát hiába. Egyébként ehhez csatlakozik egy levél, amit megint kaptunk. Hát igen. Hát hát persze. Hát gondolom, akkor szétküldték. Az a tisztelt cím, úgy kezdődik. Alábbi levelünkre kívánjuk felhívni figyelmét a pécsi PMLI osztályon uralkodó rendre. Ugye ez az? Na. Tegnap? Nem. Tegnap már megkaptam, tehát valószínű, tegnapelőtti. A legóvatosabb számítás szerint is a 2008 évben 14 15 millió vándorolt a zsebébe, különböző csatornákon keresztül szerződés egy lakhely szerinti vállalkozóval kizárólagos hegesztő szerződés egy nagykanizsai vállalkozóval, 2007 évi közmunka programot levezényelte úgy, hogy a teljesítés kívánnivalókat hagyott maga után. Saját hatáskörben pályáztat meg munkákat, válassza ki a kivitelezőket, adja, veszi át a munkaterületeket miközben a Karbantartási Alosztály satöbbi, satöbbi. Na szóval, azt gondolom, hogy akkor nem feltétlen csak azért kellett mert az volt, hanem egyéb okai is voltak. Hát ez a Pécs, ez egy fertő, olybá tűnik. Nem tudom hány levelet kell még kapni ebben az ügyben. Azt gondolom, hogy a vasút képes kell, hogy legyen arra, hogy az ottani állapotokat felszámolja. Hát most mondhatnám azt, hogy ebben a nyomorúságos világban ezt megtűrni? Hát nyilván nem lesz intézkedés. Megint majd kivizsgálja a belsőellenőrzés, megállapítja, hogy nem történt semmi, el lesz sumákolva, mint a másik ügy is. Ott sincsen tisztavíz öntve a pohárba, egyébként félreértés ne essék. Tehát nem egészen értem azt, hogy miért kellett idejönni a jóembernek. Mert, hallottam mást is, nagyemberektől, hogy ott mi volt valójában. Összevesztek a piszkos anyagiakon a maffiák. Ezt történt. Ilyen olvasata is van. És marad minden a régiben. Tehát akkor nem kell átadni a levelet, mert megvan nektek is? Jó. Mi nem tudunk ebben az ügyben nyomozni, mert nem vagyunk nyomozóhatóság, nem is akarunk, de a vasútnak alapvető érdeke. Ha nem tud vele megbirkózni, tegyen büntetőfeljelentést. És majd kinyomozzák. Bár nem tudom, hogy a pécsiek mennyire nyomozzák ki, de talán kinyomozzák. Nyilván ők is benne lehetnek esetleg. Az, hogy egyszerűen nevetséges. Akkor, amikor ugye korrupcióellenes program van. Állítólag a MÁV-nál mennyit hallottunk tegnap? 11 milliárdot nyúlnak le évente, a minisztériumi becslések szerint. Hát sajnos, igen. És akkor a vasutasokon kell spórolni. Ahelyett, hogy ezt kellene visszafogni. Nem nehéz ezt egyébként visszafogni, csak akarni kell. Voltak, akik meg tudták szüntetni még a maffiát is. Úgyhogy, ugye Záhonyban is hangzottak el ilyen jellegű felvetések, abból se lett semmi, semmi az égvilágon. Úgyhogy hát az NKH-t, azt meg nem is nagyon érdemes emlegetni, mert ugye, ott ja, vigyáznotok kell, nehogy feljelentsetek valakit az NKH-nál, mert még akkor titeket fognak feljelenteni. Az NKHnál az a divat, hogyha valaki bejelentést tesz, akkor följelentik a rendőrségen. Nem számít, hogy megtagadták már egyszer a nyomozást az ügyben, újra följelentették. Egyébként nem értem, hogy miért jár nekik szabadjegy. Milyen alapon ad nekik a vasút szabadjegyet, az NKH-nak. Mert a törvény szerint nem jár. Akkor mi alapján, fogalmam sincs. Csak nem azért, hogy elnézzék a rádió nélküli, meg a mi a másik? Mi az, amit a jelzőkbe kell dugni? pályatelefon, az, az való közlekedést a KÖFI vonalon. Mert azt nagyon elnézik. De egy olyan bejelentést, amit a MÁV-nak egy újságírója tett, azt 3
nagyon ki kell vizsgálni és a rendőrségre kellett följelenteni. Szeretnénk megtudni, mi van a MÁV Hotels-szel. Lemásoltátok a papírokat egy hónapja. A végkielégítés ügyében. Meg lett a lé, vagy nem, vagy az is elúszott, mint a szajoli felvételi épület? Mást mit kérdezzünk. A békéscsabai dolog az rendben van, le van rendezve, amit a múltkor átadtunk. Azt már mondtam a múltkor a Szvetlánának. Nem voltál ott, Mariann? A békéscsabai vizsgálat, az ad acta jó? Ennyi lett. Más nincs. Talán még annyi, hogy a nem nincs más köszönöm. Elnök: Köszönöm szépen. Munkáltatót illeti a szó. Munkáltató: Akkor, végül is a felvetett problémákkal kapcsolatosan, az MTSZSZ a rendező pályaudvarral kapcsolatos dokumentumot átadja, megtudakoljuk az ingatlantól, hogy akkor mikor várható a felújítás. A kőszállítással kapcsolatos felvetésre hivatalos választ kérünk a pályavasút illetékes kollégáitól, mert én is hallottam, hogy más tekintetben is van probléma a szállítmányozóval, hogy azokat a szabályokat is nehezen akarja betartani, amit ővele előzetesen megállapodtak. Tehát, szerintem van róla ismeret és tudás. Szajol állomás átépítésével kapcsolatosan ugyanezt tudom mondani. De, a Szajol állomás, az, ha jól emlékszem, az már az Európa Uniós program részeként megy. Ebben a munkamegosztási rendszerben, ami kialakult két évvel ezelőtt, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő cég kollégái a beruházás átvevők egyébként. De, megkérjük hozzá a hivatalos dolgot. És a MÁVGÉP és FKG járműveivel kapcsolatosan, hát vasútvállalati működési engedélynek a vasútbiztonsági tanúsítvány is az egyik feltétele, amiben előre van írva a járművekre vonatkozóan, hogy milyen szabályokat kell betartani. Értjük a felvetést, portfolió irányába továbbítjuk az észrevételeket. A pécsi levéllel kapcsolatosan, kivizsgáltatjuk, tehát ez már lassan külön dossziéja van a pécsi leveleknek, és már csak az történik az ottani vizsgálat tárgya. Ennyi. Köszönöm szépen akkor. Elnök: Köszönöm szépen. Akkor a VDSZSZ-t illeti a szó. VDSZSZ: Mariann ezzel a vasútbiztonsággal kapcsolatban. Szóval nem egészen így van ez. Szóval, a Vasúti Törvény egyértelműen rendelkezik arról, hogy ki felelős a pályavasútnak a biztonságáért. A pályavasút. Mariann ebben az ügyben megy a porhintés. Mindegyikben. Hányszor beszéltünk, hogy túlsúlyos vagonok közlekednek, meg mit tudom én. Ja és akkor mi van? Tudjátok, kiváló. De annak ellenére a magánvasút, vagy nem magánvasút, hanem az a vállalkozó vasút röhögve közlekedteti a vonatait. Gondolom ma is. Nincs leállítva egy szerelvény se. Hát egyszerűen nem értem. Állítólag még siklás is volt, mit tudom én, mi volt. Hát mit csinál az NKH vajon, ilyenkor? Mit csinál a nevű legény a kiemelt ügyek főosztályvezetője, aki nem akarja megmutatni az iratokat, ami alapján valakit följelentenek. Valakiket. Hát, mi van ebben az országban? Nem tudom, hogy a veresegyházi vonal ügyében léptek-e már. Hát egyszerűen nem érdemes semmiért szólni. Megmondtam nekik, hogy többet nem fogunk hozzátok bejelentéseket tenni, mert felesleges. Elsumákolják. Az, hogy az Uniós pénzekből készült el az a beruházás, gondolom, attól még a vasút ezt használja, tehát joga van a vasútnak ajándék volt? A vasútnak joga van, gondolom a minőséget ellenőrizni. Hát ő fogja használni. Nem téged bántalak ezzel, mert nem tehetsz róla. Hát figyelj, mikor azt terjesztik, hogy már azért fizetni kell sokszor, hogyha valaki egyáltalán fogad valakit. Azért. Ugyan már! És semminek nincs soha semmi nyoma. Itt 4
mindenki olyan rohadt becsületes, hogy elképesztő. De tegnap a 11 milliárd elugrik, korrupció okán. Hát ők mondták, nem mi találtuk ki ezt a számot. Hát azért 11 milliárd, az nem kevés pénz. Még a nagyfiúknak sem, hát még itt. De könyörgöm, osztotta, nem azt mondta, hogy a Reformszövetség szerint, hanem azt mondta, a Minisztérium szerint. Az, hogy a Reformszövetség anyagában is ez van, akkor lehet, hogy a Minisztérium mondta ezt a számot nekik. Hát ki az a Reformszövetség egyébként? Hatóság, vagy ki a rosseb az? Összeállt egy pár nagyokos, azt kijelentette, hogy ő a Reformszövetség. Kit érdekel? De hát mondott mást is egyébként a Csek úr. Ja, igen, tényleg. Hát, azt mondta tegnap, hogy műhelyek léteznek, ahol nem mozdonyokat javítanak, hanem nagyon okos, vasúthoz értő emberek összejönnek rendszeresen, és dolgoznak annak érdekében, hogy a vasutat megreformálhassák. Akkor megkérdeztük, hogy kik vesznek részt ebben a műhelymunkában, mert mi nem. Azt mondják, hogy hát a MÁV-osok sem, mert azok ellenérdekeltek. Na most azt nem értettük, de most sem, hogy hogy a francba van ez és meg is kérdeztük, merthogy hát, hogyha a MÁV-nál a vezetői garnitúra a vasúthoz a legjobban értőkből áll össze, hiszen úgy kerültek kiválasztásra nem? Pályázat volt, ugye fejvadász cég, előélet, ugye, vasutas múlt, terepasztal gyakorlat és sorolhatnánk ezeket a próbákat, amin át kellett esni. Nem? Míg megkapta a sarzsit erre kiderül, hogy vannak még okosabbak, akik ebben a műhelyekben ügyködnek. Igen. És majd elkészül a nagy mű és akkor majd megmutatják nekünk is. De nektek nem mert ti ellenérdekeltek vagytok. És akkor nem tudom, ez hogy van. Mert a MÁV-nak van egy stratégiai terve, ugye? Elég hosszútávra szól, ha jól emlékszem ezt elfogadta az egy közös ülés volt Igazgatóság. Hát ott aztán nagyon okos emberek vannak, nem? Ott a legokosabbak maradtak is szerintem. Az FB is ott volt, abban még okosabb emberek vannak, engem leszámítva. Úgyhogy elfogadták frankón. Na most, van egy műhely, több is. Kérdeztük, hogy hol ez a műhely. Azt nem lehet megtudni. Egyet se. Tehát járni kell az országot és ha ki van írva, hogy műhely, be kell nézni, hátha épp a vasút dolgaival bajlódnak. Tehát ez azért elég deflamáló rátok nézve is, hogy a hátatok mögött valami munkálódik a vasútról. Csak nehogy ki kelljen költözni a csodapalotából, a csodák házából. Kitalálják, hogy vissza kell mégiscsak ide jönni. Micsoda csapás lenne. Az is kétmilliárd, évente a válság kellős közepén. Miért kellett odamenni? Azt kellett volna mondani, mert válság van, mindenkit áldozatvállalásra szólítottak föl, hogy itt maradunk ebben a rosszban, szenvedni. Miért nem mondtátok? Jobb itt nekünk. Az nem kell. Ne legyen a Raiffeissen Bank csoportnak újabb milliárdja évente. De biztos nem engedte meg a gazdi. Ez olyan mint a szombati tüntetés, ahol majd megfinanszírozzák a szakszervezetek az Incal Securityt, az MSZP magán hadseregét. Gratulálok érte. Az biztosít a rendőrséggel együtt. Az ugyanaz. Van egy vicc régi vicc egyébként, mikor a Kádár elvtárs bement a szovjet magyar előtt az öltözőbe és ott látja, hogy a futballisták imádkoznak. Hát mondja, hogy hát fiúk hát mi ez? Hát ez egy kommunista futballcsapat, hát itt nem illik imádkozni, meg mit tudom én. És mondják az a helyzet, Kádár elvtárs, mi régi vágású gyerekek vagyunk és a mama meg a papa azt mondta, hogy lefekvés előtt imádkozni kell. Úgyhogy elég sokan térdepelnek most a MÁV-ban. Köszönöm. Elnök: Köszönöm szépen. Ne haragudjál, MOSZ Németh alelnök úr, te jelentkeztél az előbb, vagy csak Köszönöm szépen. Akkor a VSZ-t illeti a szó. 5
VSZ: Köszönjük. Hát ugye, a két Kft. ügyében, a GÉP Kft. és a Jászkiséri FKG Kft-nél azért sokkal sürgősebb és gyorsabb lépést kérünk annak érdekében, hogy egyébként a munkában részt tudjanak venni. Itt számtalan munkavállaló van foglalkoztatva, akire egyébként megesküdtek annak idején a két Kft. esetében, mikor kivitték, illetve a karbantartást kiszervezték, hogy ez jobb lesz és gyakorlatilag akár azt is feltételezhetjük, hogy ez az előírás ez azért született meg, ha már itt tartunk és egy kicsit beszélünk róla, hogy felújítás egyébként egyáltalán nem lesz a pályánál,ó és hogy ezt a karbantartást valakik le akarják nyúlni, magyarán szólva, el akarják lehetetleníteni ezt a két Kft-t, hogy részt vegyen bármilyen munkában is. Tehát én úgy gondolom, hogy ebben mindenképpen sürgősen lépni kellene. Azt gondolom, hogy a kőrakásnál, vagy a kőszállításnál azért van annyi, hogy olyan ne fordulhasson elő, hogy mondjuk, Veszprémben azt mondja a MÁV-os, vagy a START-os kocsivizsgáló most a START-os volt, hogy nem engedi a kővonatot, mert egyenetlenül van megrakva, majd egyébként aztán az Eurocom-os kocsivizsgáló kiérkezik Fehérvárról és megy tovább a vonat. Szóval ez azért, azt gondolom, hogy ilyen felülbírálásokat, hogy valaki csak oda kimegy és jól érzi magát, azért ez durva dolog. Arra vonatkozóan, hogy itt Szajolban mi van, minket nagyon nem érdekel, hogy ki csinálja ezt a beruházást. De azért hadd mondjak el egy dolgot, hogy a szegedi esetben is az fordult elő, hogy egyáltalán nem azt vették figyelembe, hogy ki, milyen munkát fog ott végezni, mire van szükség, hogyan van szükség, hanem valaki tervez valami nagyon szép csodát, meg márványburkolatot, meg márványlépcsőt, csak éppen nem lehet használni, mert azon úgy vágja hanyatt magát a munkavállaló, aki ott sétál, hogy az ihaj-csuhaj. Tehát biztos jó ez egy szállodában, ott megengedhető, de egy munkahelyen mondjuk, nem célszerű. És az se célszerű, hogy a pénzt elherdálják ezzel kapcsolatban. Vagy például, amit itt a kollégák, a társszakszervezet említett, hogy mi is kinn voltunk Miskolcon ellenőriztünk, decemberben, de azóta nem kaptunk választ arra, hogy nem nektek adtuk át, hanem helyben, hogy vajon mit próbálnak tenni ott a szociális intézményekkel, vagy egyáltalán, mit próbálnak tenni. Én magam írtam le egyébként, hogy mondjuk, a kazánházon keresztül jártak át az öltözőbe a munkavállalók. És ahelyett hogy azt az ajtót megszüntették volna és az öltözőnek egy másik részére áttették volna az ajtót, ismeretlen okból továbbra is így maradt. Mert hát ezzel munka van, meg feladat van. Ez csak ilyen apró dolog. Arról nem beszélve, hogyha a kazánház fölrobban és éppen ott van tíz, vagy húsz munkavállaló, akkor az onnan hogyan fog kimenekülni egérlyukon, vagy egyéb dolgon? Tehát így működik ez a dolog, hogy szét van szedve, meg szét van rakva. Azon nem lepődünk meg egyébként, amit a Balázs mondott, hogy nagyon okos emberek a vasutat szervezik. Nekem csak az jut eszembe erről, hogy 2002-ben született egy kormányhatározat, ha jól emlékszem, vagy 2003 elején, ami a vasútnak a közép- és hosszú távú programját fogadta el. Hát ugye, akkor is ezek az emberek ültek ott, vagy legalábbis, közelben és kész. Egyébként minden szervezés annyit ér, amennyit hát, ugye látunk belőle, hogy átszervezték az elmúlt hat évben ezt a vasutat, a veszteségek nem csökkentek, hanem növekedtek. Ma már ott tartunk ugye, hogy a kiszervezett társaságok, vagy gazdasági társaságok, részvénytársaságok egymást próbálják egyébként megpumpolni és ezen keresztül próbálják megpumpolni, mondjuk adott esetben akár a költségvetést is, mert ez a legjobb és a legóvatosabb. Azt gondolom, hogy ahhoz, hogy eredményt lehessen bizonyos területeken elérni és ne folyjon el a MÁV-tól a pénzt, gyökeresen felül kellene vizsgálni azt, hogy kiknek, milyen érdekeltségei vannak a pályakarbantartásnál, vagy éppen az útátjárók felújításánál, vagy az útátjárókhoz odakerülő különböző típusú sorompók beépítésénél. Hogy csak ilyen 6
apró dolgokat említsünk. Mert nagy valószínűséggel azért robbannak ki bizonyos dolgok, mert hát, ahogy a Balázs is meghivatkozta hát összevesztek azon a kis pénzen, amit még el lehet vinni ettől a MÁV-tól. Tehát az volna a kérésünk, hogy ebben sürgősen kéne lépni, hogy azt a kevés pénzt, amit egyáltalán, a megszorítások kapcsán majd a MÁV Zrt, illetve a START és az egyéb cégek fognak kapni, az ne az legyen, hogy még annak is a nagy része eltűnik egyébként erről a területről. Köszönöm. Elnök: Köszönöm szépen. Munkáltató. Munkáltató: Az előbb egy kérdésre nem válaszoltunk, a MÁV Hotellel kapcsolatban fölvetett kérdésre. Megnéztük az üzemeltetési szerződés vonatkozó részét, amely az 8.2- es pont, összesen 13 hónapig volt hatályban. Ez nem erről szól, hogy előre odaadott volna a MÁV valamilyenféle pénzt is, a Kft-nek, hanem arról szólt, hogyha ebben az időszakban, míg ez hatályban volt, ténylegesen volt felmondás és végkielégítést kellett fizetni a Kft-nek, akkor ezt annak a végkielégítésnek azt a részét, ami a volt MÁV munkaviszony alapján merült föl üzemeltetési költségként ténylegesen elszámolhatta és ezt utólag megtérítette neki a MÁV. VDSZSZ: Ezt nem igazán értem, hogy ez a pont akkor miért került módosításra, ami alapján mi hivatkoztunk arra, hogy a jelenleg még alkalmazásban lévő kollegáknak is ki kellene fizetni a végkielégítést. Ezt miért módosították, milyen okból? Hol van a módosítás? Mutassátok már meg. Hát na. Munkáltató: Csak annyi még egyszer, hogy nem pénzletételről volt szó, hanem utólagos megtérítés. Tehát a MÁV-nak, mint munkáltatónak, egyetlenegy alkalommal sem volt kötelezettsége arra, hogy bármit is megtérítsen, megállapodás alapján. Összesen arra volt kötelezettsége, hogy amennyiben a társaság ezt kifizeti, utólagosan beszámítással élhet, üzemeltetési költségében ennek a mértékéig, de ennek a lehetősége is megszűnt. Tehát föl lett derítve az a jogi helyzet, ami itt a múltkor vitatott volt. VDSZSZ: Figyeljetek, ne csináljátok ezt már. Azért pofátlanság, ezt komolyan mondom. Hát ez az álságosság ne továbbja. Hogy valaki köt egy szerződést, avval ámítja az embereit, mikor az átlépés szükséges összeget. Most mindegy. Nincs előttem a pontos szöveg. Lehet sokféleképpen nyilvánvalóan, értelmezni, de az akarat egyértelműen kitűnik belőle. Arról volt szó, az volt abban a pontban, hogy azok az emberek, akik a MÁV-tól kerültek oda, át, ha a munkaviszonyuk megszűnik és végkielégítésre jogosultak, akkor a MÁV-ban töltött munkaviszony is a végkielégítésben számít és ennek a költségeit a MÁV finanszírozza. Na most akkor ezek szerint ezt a szerződést, nem tudom hány hónap elteltével 13 hónap elteltével, legalábbis ezt a pontját megsemmisítették, ugye hatályon kívül helyezték. És mire föl? Azért mert akkor már nem tűnt föl senkinek és jól becsaptak iksz embert. Nem tudom most már hányat, például. Hát most jelenleg negyvenet, de ki tudja még akkor hányat, nem tudom hányan kerültek el úgy a cégtől, hogy nem kapták meg a MÁV-nál töltött munkaviszonyuk után járó végkielégítést, holott a felek akarata korábban ez volt. Egyébként ez a munkavállalók nagyobb csoportját érintő intézkedésnek minősül, nem tudom, mikor véleményeztették, például, vagy mikor tájékoztatták erről a módosulásról az ottani szakszervezeteket. Nem tudom, mikor. Na de hát figyeljetek, megint elkezdtek jogászkodni. Hát, figyeljetek az gazemberség, azt megcsinálni, hogy öt ember 7
megkapta, vagy tíz megkapta a többi meg nem kapja meg. Azért, mert állítólag utólag módosult a szerződés. Hát ez baromi erkölcsös, mit ne mondjak. Baromi erkölcsös. Hát aki ezt megcsinálta, az szégyellje magát. Hát mit tudok erre mondani? Jó vörös tempó ez is. Köszönöm. Elnök: Köszönöm. Munkáltató Munkáltató: Csak a pontosítás kedvéért szeretnék annyit mondani Balázs, hogy a MÁV-nak megtérítési kötelezettsége soha nem volt. A jogutódlásnak ugye, megvannak a szabályai Balázs, légy szíves hallgasd végig, mit akarok mondani, még mielőtt beleszólnál. Tehát összesen annyi történt, hogy volt egy ilyen szakasz, ameddig utólagos megtérítés, tehát a kifejezésből a megtérítés Balázs, az szerinted előre megtéríti? Tudsz olyat, ami VDSZSZ: olyan szavakat, ami nincs a Munkáltató: A megtéríti, nincsen benne? VDSZSZ: Nem. Az utólag. Munkáltató: Hát de a megtérítés utólagosságot jelent. Hát valamit először valaki VDSZSZ: Lehet előre is megtéríteni. Miért nem lehet? Munkáltató: Jó. Akkor ebben nem vagyunk egy véleményen. Elnézést akkor. VDSZSZ: Bocsánat a MÁV ezt vállalta. Ugye? A MÁV ezt vállalta abban, amit átadtunk, lemásoltatok, szerződésben. A MÁV vállalta. Erre sunyi módon 13 hónap után ezt a pontot törölte. Ezek szerint. Hát elegáns dolog, mit ne mondjak. Ez is ilyen jó kis libaügylet. Hasonló ahhoz. Dehogynem. Ugyanez. Megígérek valamit és nem teljesítem és akkor hivatkozok a jogra. Hát miért csináljátok ezt? Hát hónapok óta az emberek nem kaptak fizetést. Nem kapnak fizetést. És nem kapták meg a végkielégítésüket sem. Nem kaptak semmit. Ez elegáns, ugye? Asszisztáltatok ahhoz, hogy a MÁV Hotels tönkremenjen. Mindegy. Akinek nem inge, nem veszi magára. Hát ott van 40 50 ember és nyomorog. Valamit segítene rajta, ha kifizetnétek nekik azt a végkielégítésnek azon összegét, amit a MÁV-nál, legalább azt, amit itt eltöltött, amit megígértek nekik, amikor átkerültek oda. Hát megígértétek, a MÁV megígérte nekik. Le is van írva. Hát nyilván az volt az ígéret. Hát micsoda dolog ez? Hát elképesztő különben, hogy ezen még egyáltalán vitatkozunk. Hát miért nem próbáltok avval lépni, akik hazavágták a céget? Elnök: Köszönöm szépen. Munkáltatót illeti a szó. Munkáltató: Ha jól tudom, akkor egykét héttel ezelőtt elindult a felszámolási eljárás, és a bérgarancia-alapból le tudják hívni a megfelelő összeget és ki tudják fizetni a munkavállalókat. A megállapodásnak a módosítása pedig nem erre szorítkozott, hanem az egész konstrukció egy év után át lett gondolva, akkor lett bevezetve az, hogy nyugdíjas üdülési csekkeket biztosítottunk, amit ott lehetett, meg az egyéb 8
költségtérítése is, tehát nem erről szólt. Ha pedig annak a szemléletét nézed, hogy a jogutódlásról mit szól a Munka Törvénykönyve, ott is benne van az, hogy egy év az az időszak, amely, hogyha a következő időszakban történik tessék? Jó. Tehát ennyi, de odaadjuk a módosítottat is, hogy lásd akkor. Jó? Az fent van nálam. VDSZSZ: Mariann a MÁV volt a tulajdonosa ennek a cégnek, ugye? És ezt megcsinálta a tulajdonába tartozó munkavállalókkal, a munkatársaival. Hát ne haragudj, ez etikátlan. Ugye a magyar jogászok mindenre képesek, illetve hát, a jogászok mit tudom én, melyik a magyar, melyik nem. Mindenre képesek. Hát, miért kell? Szóval, egyszerűen, nem értem. Hát hogy lehet valaki ennyire pitiáner? Ja, a sok kicsi? Igen. 11 milliárd, ami elmegy a korrupcióval, székházbérlet soroljam a sok kicsiket? És akkor el kell venni azt a nagyon picit, ami negyven embernek a sorsát valahogy enyhítené. És ők joggal számítottak arra, mert erről nem lettek tájékoztatva. Erről nem lettek tájékoztatva. Erről nem is tudtunk. Mutyiban módosítottátok ezt a megállapodást. És nem igazán értem, hogy az üdülési csekknek a bevezetése az mennyiben érintette a végkielégítési jogosultságot, az ezeréves MÁV munkaviszonyt. Miért érintette? Miért? De még egyszer mondom, lehet ezen jogászkodni, de nem jogi kérdés, Mariann. Ez erkölcsi kérdés, ha úgy tetszik. Hát tönkretettetek több száz embert. Egyébként arra meg is mondtuk, úgyse fog működni rendesen, ott vannak a jegyzőkönyvek, meg lehet nézni. De hát nem baj. És most ezen megy a vita. Negyven embernek a dolgán. Mennyi az az összeg? Talán húszmillió sem lehet. Akkor legyen harminc. És akkor mi van? Elnök: Köszönöm szépen. Munkáltató. Munkáltató: Utolsó gondolatként, szerintem munkáltatói részről. Balázs annyit szeretnék mondani, hogyha nem módosult volna a szerződés, akkor sem lehetne kifizetni, amiatt a megtérítés miatt, hogy először a munkáltatónak, tehát a Hotels-nek kellene kifizetnie és utána lenne egy megtérítési igénye. Ez az egyik. A másik meg, ha a MÁV Zrt-vel szembeni igény lenne most, szeretném megkérdezni, milyen jogcímen adhatna oda most bármit a MÁV Zrt. azoknak a munkavállalóknak, akik a MÁV Hotels munkavállalói voltak, vagy vannak jelenleg. Bejönnek, és akkor ilyen adomány, vagy ajándék, vagy milyen? Mert jogcíme és formája nincs a dolognak. Márpedig úgy kifizetéseket egyébként sem lehetne tenni. Ezért utólagos a megtérítés a szerződés alapján, amiről szó volt. Akkor is, hogyha nem lett volna hatályon kívül helyezve az a része a szerződésnek. VDSZSZ: Ide figyelj, ha mondjuk a Bajnai Gordon elrendelné, hogy kifizessétek, akkor egyből kifizetnétek és lenne jogi alapja. Ha valaki szólna mondjuk, nem én, hanem más, valami félisten. Mondjuk a gazdasági miniszter ja, az most nincsen tényleg, az visszamondta, az most nem tud szólni. Akkor egyből ki tudnátok fizetni egyébként. Az SAP-s csávó mondjuk, ideszólt volna. Már avval mi volt? Tényleg a MÁV is az SAP-t rendelte meg. Nocsak. Csak nem lobbiztak az érdekében? A kiváló SAP, ami nem jó semmire. Lásd a menetkedvezményt. Nem tudja azokat az adatokat, ami kell a Józsinak ahhoz, hogy egy igazolványt meg tudjon hosszabbítani. Az okos Józsinak. Tessék? Hát, az voltam, miért? Megvesznek ugye? egy programot hozzá. Arról volt szó, hogy bele lesz táplálva. Úgy hallottam. És miért nem lett beletáplálva? Munkáltató: Mert arról volt szó, hogy nem lehet 9
VDSZSZ: Ja nem. Hát, mit? Nem nem erről volt szó, Mariann. Dehogy erről volt szó. Arról volt szó, hogy az SAP mindent fog tudni. Vezényelni fog, meg mindent csinál. Megjósolja azt is, hogy kinek, hány gyereke lesz. Mindent tudni fog. Arról volt szó. Dehogynem. Elő kell venni a jegyzőkönyveket, hogy az SAP-t hogy istenítették valamikor Mariann, én emlékszem arra, hogy miket mondott a Flórián, az általam kedvelt Flórián. Így van. Az SAP volt a csoda. Ugye? Az volt a világmegváltás. A Jézus ahhoz képest hát tényleg, amatőr kezdő volt. És kiderül, hogy semmit nem tud. Semmit nem tud. Semmit nem tud. Elnök: Megköszöntem szépen, akkor a napirend előtti lezárnám és öt perc szünetet rendelek el. Megkérem a feleket, foglalják el a helyüket, legyenek szívesek. Hagy tudjuk kezdeni a további akkor, kezdenénk. Az első javasolt napirendre kérném szépen a VDSZSZ-től, hogy egy kis szóbeli kiegészítést, ha tenne azt megköszönném szépen. VDSZSZ: Hát nem igazán értem, hogy most mit egészítsek ki ezen a felvetésen. A MÁV-nak kellene inkább valamit erre mondani, ha képes rá. Most nem a szellemi képességeket firtatva, mert arról nincs kétségem felőle, hanem úgy egyáltalán, hatáskör vonatkozásában merült föl ez a kérdés. De hát értelemszerűen azok az elképzelések, amikre ugye, már képviselők hűségesküt is tettek, azok a vasutat alapvetően és a vasutasokat alapvetően hátrányosan érintik. Azt gondolom, hogy ez a miniszterelnök kobakjában eldöntött ügy, tehát nem időelőtti a kérdés, mint ahogy ezt sokan próbálgatják elhitetni másokkal, hogy még legjobb hallgatni mélyeket, aztán majd csak akkor szólni, mikor nyakunkon a vész. Én azt reméltem, hogy a MÁV menedzsmentje mondjuk, tiltakozik az ilyen jellegű elképzelések formába öntése ellen, de hát mély csönd van. Tegnap a Minisztériumban legalább a Csepi Lajos és társaira képesek voltak, hogy azt mondták, hogy ők személy szerint ezt hozzátették, hogy ők személy szerint nem értenek avval egyet, hogy a vasúttól bármifajta elvonás történjék. Még egyszer mondom, azt mondták, hogy személy szerint evvel nem értenek egyet. De hát az a műhelynek a problémája. Az új miniszter sem gondolkodik ezen. Mondjuk, neki nem is kell ezen gondolkodni, mert hát ő végrehajtja azt, amit a miniszterelnök kiagyal. Szolgai módon, ahogy a jó miniszterhez illik, hiszen a miniszter szolgát jelent ugye? latinul. Ennyi az egész latintudományom nézek, és akkor mindig úgy ellágyul a szívem. Miből lesz a cserebogár? Vezérigazgató-helyettes. Arra gondolok, hogy pár éve még ott kazánfűtő volt Győrben és ült a szenesládán. Hihetetlen karrier. Nem. Meglátogattam a kazánházban. Mi? Hát akkor már hova? Akkor már fogad a Szent Péter, úgyhogy nincs vele gond. Tehát várjuk, hogy a MÁV mit cselekedett e rossz hír hallatán. Mit tesz annak érdekében, hogy a tehát, mit tesz annak érdekében, hogy a vasutasokat hát, hiába beszélek, hát nem is figyelnek rám. Semmit. Jó. Várjuk a választ erre az 1-es pontra. Volt idő, felkészülni. De hát remélem, azt fogjuk hallani, hogy a MÁV tiltakozott, mondjuk a vezérigazgató is. Nem halkan, hanem vagy most fog tiltakozni, valami petíciót átad, liba nyakára kötve, vagy mit tudom én, hogy lehet ezt megoldani. Hát, a liba az tudja, az odamegy úgyis a gazdihoz. Az okos állat. Bekopog a csőrével a jó. Tehát tényleg, valamit mondjatok erre a dologra, mert ez nem állapot, ilyen bizonytalanságban tartani a vasutasokat. Különféle rémek keletkeznek az emberek fejében. Nem csoda. Figyeljetek, hogyha ezt meglépik, az a munkahelyek ezreit fogja veszélyeztetni. Ja hát meg a vasút tönkremegy még jobban. Mert lopni ugyanannyit 10
fognak, mint eddig, tehát az nem kérdés félreértés ne essék. Tehát jobban fog hatni annál is, ahogy ezt szervezik. Köszönöm. Elnök: Köszönöm szépen. Megadom a munkáltatónak a lehetőséget a tiltakozásra. Munkáltató: Én csak a klasszikusokat szeretném idézni. Tegnap délutáni órákban, nevezetesen 16,24-kor kaptam egy faxot, ami azt tartalmazza, hogy a kormánynak a gazdasági válság kedvezőtlen hatásainak csökkentése érdekében tervezett megszorító intézkedéssel különösen nagy megterhelést jelentenek a vasutas munkavállalók számára. A megszorító intézkedések visszavonása érdekében a kollektív munkaügyi vitát kiegészítjük az alábbi követelésekkel. A kormány vonja vissza az alábbi, vasutas munkavállalókat sújtó megszorító intézkedéseket. 1. pont: a MÁV költségtérítése jelentős mértékű csökkentését, mely vasútvonalak bezárásához és munkahelyek megszűnéséhez vezethet. Bérek befagyasztása, természetbeni juttatások megadóztatása, családtámogatási rendszer csökkentését öregségi korhatár 65 évre történő emelését. Úgy ítéljük meg, hogy a fentiekben megfogalmazott követeléseinkben nem a MÁV Zrt. az érintett munkáltató, ezért a kormánynál kezdeményezzük a sztrájktörvény 2. (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelően jelölje ki az egyeztető tárgyalást a kormány képviselőjénél. Tehát akkor, ha az érdekképviselet azt mondta, hogy nem mi vagyunk az illetékesek, akkor nem tudom, most miről kéne tárgyalnunk. Elnök: VDSZSZ VDSZSZ: Kedves Mariann, ne mondjál ilyet, légy szíves. Hát azért mert nem ti vagytok az illetékesek a döntés meghozatalában, azért hálásnak kell lennetek, hogy nem titeket vádolunk ezért is. Ugye? Persze, hogy nem. Korrektek igyekszünk ebben a dologban, lenni. Viszont az kötelességetek, hogy a cég érdekeinek megfelelően cselekedjetek. A menedzsmentnek ez feladata, ugye? És arról szeretnénk hallani, hogy mire jutottatok e kötelesség teljesítése során. Nyilván, nincs még vége a teljesítésnek. Tehát szóltatok-e a miniszterelnöknek ebben az ügyben, hogy ehhez se ért, mint a libatenyészethez, mert ahhoz se értett, azt mondta. Tehát a MÁV költségtérítésének a megfaragása, az sehova nem vezet, illetve súlyosítja a helyzetet, mert akkor működésképtelenné válik a vasút. Ez elhangzott? Elmondtátok? Vagy várjátok azt, hogy majd valaki segít? A műhelyek. Azt gondolom, hogy ebben össze kellene fogni, és mondjuk, 30-án nektek is sztrájkolni. Az volna a legkevesebb egyébként. Hát eb ura fakó! Hát hogy gondolják ezt? Figyeljetek, a kenyeret akarják elvenni. Az életünket akarják elvenni. Hát bizony. Lehet ezen mosolyogni, de tényleg így van. Tényleg így van. Tehát, milyen lépéseket tettetek e hír hallatán? El lehet mondani. De hát azt is kértem, Mariann még föl is oldoztalak e teher alól téged, hogy te válaszolj erre, hiszen ebben a levélben is kértük, hogy valaki jelenjen már meg az Igazgatóságból. Hát nem tudom, öten vannak, vagy hatan, nem tudom, hányan vannak éppen, hát valaki csak ráért volna. Nem? A rettentő bölcs Igazgatóságból, hogy eljöjjön, és meséljen hiszen ők közvetlen kontaktusban vannak a tulajdonossal és még egyszer, akkor, amikor a tulajdonos sem, illetve hát a tulajdonos képviselője bocsánat sem akarja úgy mondták tegnap, ugye? nem gondolkodik azon, hogy a vasúttól egy forintot is meg kellene vonni, az amúgy is sanyarú Üzleti tervtervezetben szereplő összeghez képest. Viszont szolgáltatási színvonal növekedést vár. Hát ebből látszik, hogy mennyire ért ő is hozzá. Hát mi a jóistenben lehet ezt ő gondolja. De még egyszer mondom, ezt ő 11
gondolta a miniszter, hogy nem gondolkodik, tehát ő elmondta, hogy nem gondolkodik ezen. Ezen nem gondolkodik. Hát azért nem gondolkodik ezen, Mariann mert már helyette kigondolták. Ezt mondom. Fölösleges neki ezen gondolkodni. Hogy mondod? Hát, de figyelj, ha már valamit kigondoltak nem hát, a főnöke kigondolta. Hát akkor miért gondolkodjon már ezen? Nem. Hát ez hangzott el tegnap. De hát nyugodtan eljöhettél volna. Mindig hívlak, hogy gyere el erre az ülésre de, azt mondták egyébként, hogy egyeztetni közösen fogjuk ezeket az üléseket majd, tartani. Igen, igen. Hogy lássuk, hogy milyen vehemensen véditek a cég érdekeit és nyilván a munkatársakét is. Figyeljetek még egyszer, hogyha ez az elképzelés valóra válik, le lehet húzni a rolót. Az a helyzet. Nem azonnal, szép lassan, mint egy zsilipkaput. Mondjuk, a START-nak a C típusú variációja. Itt a Józsi, az el tudja mondani. A C típusú variáció, az mit tartalmaz. A megszorítások esetében, ha van megszorítás, akkor a START, mert több variációt kidolgozott és a C típusúra lennénk kíváncsiak. Józsi itt van, el tudja mondani. Melyik 11-es? Nem, azt nem. Azt mondom, hogy a C típusúra vagyunk kíváncsiak. Nem az átvilágítás igen. Akkor, nem tudom mi a probléma sztrájkunkkal például. Megoldják a fiúk. Figyeljetek, ez ha tetszik, ha nem, ez a való ez, ha nem lépünk ellene, ezt megvalósítják. Megvalósítják. Aztán nézhettek ki a fejetekből ti is, nagyokat, hogy mi fog történni. Hát azért kellene ebben a dologban összefogni a vasutasoknak, mindenkinek. Felekezetre tekintet nélkül. Komolyan. Most viccet félretéve. Hát érdekes módon olyan szervezethez nem nyúlnak, akiktől félnek. Például a honvédséghez nem nyúlnak, sőt mi több, még háromezer katonáról szónokol az Imi. Hát azért, mert el tudsz menni. De hát ugye, copffal nem lehet. Akkor le kell nyírni a copfodat. Elnök: Most illeti a szó PVDSZ: Elnök úr teremtsen rendet, legyen szíves. Nem tudom elmondani a mondandómat. Köszönöm szépen. Azt gondolom, hogy ugye, nem kellene itt se a kormányra, se a Minisztériumra hivatkozni, a vállalat vezetése saját hatáskörében megtehet bizonyos nyilatkozatokat és adhat információkat. És mi ezt kérjük. Tehát azt kérjük, hogy szíveskedjetek arról nyilatkozni, hogy van-e tudomásotok olyan előkészületekről, részt vesztek-e ilyen szakmai munkában, amelyik arra irányul, hogy a vasút finanszírozási forrásait jelentős mértékben elvonják átalakítják, szűkítik, most tökmindegy, hogy milyen szóhasználattal fogalmazzuk meg ezt a kérdést. És erről, miután a sajtóban ugye, elég nagy teret kapnak az ilyen típusú találgatások, lehetőség szerint nyilvánosan is kellene nyilatkozni, nem csak a mi részünkre. Ha nem folyik ilyen munka, akkor az egy fontos információ, úgy gondolom. Ha folyik ilyen munka, hát akkor meg talán beszélni kéne tudni, róla. Köszönöm szépen. Tehát, mi ezt várjuk, hogy a cégvezetés itt a VÉT-en is szíveskedjen erről nyilatkozni és azt kérjük, hogy ugyanezt tegye meg a vasutasok valamilyen nyilvánossága előtt. Köszönöm szépen. Elnök: Köszönöm szépen. Munkáltatóé a szó. Munkáltató: Én csak továbbra is ugyanazt tudom nyilatkozni, amit január hónaptól folyamatosan, ugyanis a MÁV Zrt-nek, illetve a MÁV nagy leányvállalatainak az Üzleti tervét 2008. december 15-én tárgyaltuk itt, ebben a teremben. Akkor a MÁV Igazgatósága elfogadta, a Felügyelő Bizottság elfogadta és az alapító elé lett terjesztve, jóváhagyás céljából. Azóta ezen Üzleti terven történő módosítási igény, vagy 12
bármilyenfajta más olyan dolog, hogy át kell dolgozni nem történt. Na most, egy munka folyik, ami mindenképpen szükséges. Az, hogy a válság, a pénzpiaci folyamatok gyakorlatilag meghatározó jelentőséggel vannak a MÁV-nak a normál életére is. Tehát, abban a pillanatban, vagy tehát azzal a feltételrendszerrel, ahogyan az Üzleti terv készült, hogy a START megkapja a közszolgáltatási személyszállítási tevékenységért a térítéseket, azzal, hogy a Cargónak lesz a szállítási volumene iksz, tehát gyakorlatilag egy megfelelő mértékű, azzal, hogy a hiteleink után adott mértékű kamatot illetve törlesztést kell fizetni, ezzel a feltételrendszerrel készült el október, november hónapban az Üzleti terv. Azóta a pénzpiaci folyamatok ilyen formában megváltoztak, tehát tulajdonképpen a válság hatással van a hiteleinkre, a válság hatással van a Cargónak a szállítási teljesítményére, ergo, emiatt a MÁV esetében kevesebb a pályahasználati díjbevétel, illetve a Trakció esetében kevesebb a vontatási díjbevétel, tehát ilyen formában hatással van a leányvállalatok életére is, és ennek a válság negatív hatásainak a kikompenzálására, hogy az ez évi Üzleti tervnek megfelelően tudjunk teljesíteni, vannak belső intézkedések, vannak költségmegszorító intézkedések, az Üzleti tervünkhöz képest. Tehát, ahhoz az Üzleti tervhez képest, amely december 15-én jóváhagyásra került az Igazgatóság által. Tehát azért, hiszen tudom, hogy vannak információk, meg kaptatok is bizonyos témákban, megkereséseket, tehát emiatt muszáj lépnünk és tennünk, de ilyen mértékű megszorítási alternatívák kidolgozásában, illetve annak az előkészítésében, hiszen a nap elején a VDSZSZ elmondta, hogy tegnap a vasútügyi megbeszélésen vagy mi volt az? egyeztető bizottsági ülésen elhangzott, hogy valamilyen típusú műhelymunkák folynak és abban nem vesznek részt a igen. Tehát nekünk az a feladatunk, amely az adott finanszírozási keretek és az adott üzleti folyamatok kapcsán tudjunk felkészülni, illetve még egy van, hogy milyen, olyan intézkedéseket kell tenni, hogy 2010-ben is egy adott feltételrendszer mentén tudjunk létezni és élni. Hiszen, vannak elkötelezettségek, amelyek a 2010-es évre hatnak és hogyha nem változik a kormányzatnak a finanszírozási mértéke, akkor is kell különböző típusú megszorításokkal lépni, tehát a hatásoknak a kikompenzálására. Erről vannak munkálatok, egyéb más ilyen dolgokról nem tudunk beszámolni. Én azt a hírt kaptam, ami a tegnapi ülésen, ha ezen a vasúti egyeztető megbeszélésen is elhangzott, hogy az Államtitkár úr tolmácsolta az érdekképviseleteknek is, a Miniszter úrnak a mondását, hogy nem gondolkodnak azon, hogy jó. Hát akkor most miről beszélünk? Elnök: Köszönöm. VDSZSZ VDSZSZ: Jó. Tegnap mi volt a matinén? Elmondjátok? A Minisztériumban. Mert ott volt a MÁV is. Ugye nem titkos? Na. Majd ha abbahagytam, akkor lennél olyan kedves egy pár szóban vázolni mi hangzott ott el. Te Mariann, hát, amire meghivatkozol Üzleti tervtervezetet hát az már réges-rég módosult. Ugye? Nem a fenét nem. Hát a bevételi oldal mindenképpen. Hát óhatatlan, módosul. De a terv nincs, az tényleg nem módosult, az biztos. Az nem módosult. Nem is azt mondtam. A tervtervezet nyilván módosult. Nem papíron, a valóságban. Vagy az nem számít? Igen. És hát kiadtatok egy levelet és azt hittük, hogy a válság megoldódott. Nem Krisztián? Hiszen a papírgyűjtési akció megoldotta. Persze. Hát azzal ugye, hogy össze kellett írni, hogy mennyi a posta és most az kevesebb lesz és kész vége, meg van oldva a gond. Eddig jutott a menedzsment. Azt kérjük ismételten, Mariann, hogy a menedzsment menedzsment? Hülye szó a vezetés, aki felruházott hatalommal bír a vasutasok felett égen, földön mi a jóistent tesz annak érdekében, hogy ne váljék valóra a költségtérítés megfaragásának réme. Ezt 13
kérdeztük. Tett-e valamit ha igen, mit, ha nem tett, akkor miért nem tesz? Akar-e tenni? Ha igen akkor mikor és mit, ha nem, akkor miért nem? Ezek ilyen egyszerű dolgok. Nem bonyolult ez. De még egyszer mondom, nem akarlak én evvel téged terhelni. El kellett volna, hogy jöjjön ide egy igazgatósági emberke. De hát erre sem méltatják különben a szakszervezeteket, hogy valaki ideálljon, egy ilyen állítólag válság van, nagyon nagy válság hónapok óta. Egyetlenegy sem jött ide a MÁV vezetéséből senki, a vezető tisztségviselőkre gondolok és nem mesélt sem a jelenről, sem a jövőről. Annak ellenére, hogy kértük. Ez tarthatatlan. Ha a Minisztériumban van arra egyébként fogékonyság, hogy államtitkári szinten velünk tárgyaljanak, akkor érthetetlen a számomra, hogy a MÁV Zrt. felkentjeiből miért nem tud valaki idejönni. És miért állítanak téged ide, hogy szenvedjél. Téged kínozunk ezek szerint. Persze ha te ebben leled örömödet, akkor jó rendben van, de akkor majd jelezd. Szóval tehát ez nem jó így. Aztán, de ha már itt tartunk, hogy kértük már korábban is, hogy a vezetői értekezleten részt vehessünk. Kaptunk rá választ. Most ebből számomra az derül ki, hogy minden gond nélkül részt tudunk rajta venni. Mert a levél, ami erről szól, azt mondja: A MÁV Zrt. munkaszervezetének működési alapelveiről, mely többek közt a következőt tartalmazza. A társaság munkaszervezetét a vezérigazgató irányítja Rendben van. az általános vezérigazgató-helyettesek részvételével. Szent nem tudom hányasság, négyesség, vagy ötösség, mindegy. Szentháromság? Mit szól a pápa? Semmit? Jó. Tudomásul vette? Rendben van. Erdős Péter sem jó. A döntés előkészítésébe bevonja a stratégiai jelentőségű szervezetek vezetőit. Akkor nem mértem, miért nem vagyunk orvost? Ki akar menni soron kívülire? Aztán Elnök: Kicsit több figyelmet kérünk szépen. VDSZSZ: Ennek fóruma a vezérigazgatói értekezlet, mely a társaság legmagasabb szintű döntés előkészítő fóruma. Hát itt van a vezérigazgatói értekezlet állandó résztvevői. Föl van sorolva, hogy kicsodák. Jó rendben. Azt mondja: A vezérigazgatói értekezlet meghívott résztvevői, állandó meghívottak a kommunikációs igazgató, az elnöki kabinet vezetője. Nem tudom, hogy miért ül ott a főszerkesztő a Vasút Magazin főszerkesztője. Mert az a kommunikációs igazgató. Mit? Hogy kellően megénekelje a nagyszerű üléseket? Az elnöki kabinet vezetője. Nincs is elnök, de kabinet van. Hát ez is röhej. Hát nincs a MÁV-nak elnöke, de a kabinet változatlanul működik. Mintha mi se történt volna. Van elnöki tanácsadó. Bemennek az üres szobába és tanácsokat adnak. Biztos rámondják egy magnóra. Hát hihetetlen. Egy szervezet úgy működik, hogy nincs miért működjön. Azt mondja: állandó meghívottak. Nincs ebbe beleírva az, hogy nem lehet oda senkit meghívni. Mi azt kértük, hogy hívjanak meg bennünket erre, az értekezletre. Hát semmi nem tiltja. Nincs ideírva az utasításba, hogy mások oda be nem tehetik a lábukat, csak halva. Nem feltétlen akarok én odamenni. Tehát e levél alapján odamehetünk. Arra lennék kíváncsi Mariann, arra lennék kíváncsi, elmennénk erre az értekezletre. Mert volt ilyen, akkor még a Laci volt a főosztályvezető és egyszer elmentünk egy ilyen általa összehívott értekezletre. Szakigazgató mindegy. Szakigazgató. És azt mondta, hogy most menjünk ki. Azt mondtuk, nem megyünk el. Erre mondta, hogy akkor elrendel öt perc szünetet és egy csomóan jöttek, vidékről, minden, itt volt nagyon sokan voltak, itt ebben a teremben. Azt mondja elrendel öt perc szünetet, hogy meggondoljuk magunkat. És akkor eltelt az öt perc, ott ültünk nem mertünk kimenni ültünk a helyünkön, nehogy kivigyék a székeket és akkor állni kell és akkor visszajött ő is, megjelent, a harsonák, ahogy elhalkultak, megszólalt, hogy akkor 14
mi van? Mondom, maradunk. Erre azt mondta, vége az értekezletnek. Komolyan. Hazamentek a legények. Tehát szeretnénk részt venni az értekezleten azért, hogyha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor hát mi megyünk. Nem. Csak hallgatni szeretnénk, hogy okosodjunk. De nem az üzemi négyszögről beszélek. Nem. De, Mariann hát, ha nem hívtatok meg odamentünk. Jól van. Elnök: Jó. MOSZ-é a szó. MOSZ: Jó. Tehát ugye, akkor foglaljuk össze, amit hallottunk. Egyrészt akkor ebből az következik, hogy nincs jóváhagyott, az alapító által jóváhagyott Üzleti terve nincs a cégnek. Így van? És ez pedig az Üzleti terv érvényességének kelléke, ha jól értem. Tehát, akkor most a cég, vagy a cégcsoport olyan Üzleti tervek alapján dolgozik, amit az Igazgatóságok jóváhagytak, ezt tekintitek a munka alapjának, vagy irányadónak, de az alapító nem hagyta jóvá az Üzleti tervet. Másrészt persze, csak soha nem volt akkora kockázata annak, hogy nem is fogja jóváhagyni, mint mondjuk, most. Tehát azért ez nem ugyanaz a helyzet. Ez úgy gondolom, hogy akkor is egy fontos körülmény, amit rögzíteni kell. A másik, hogy saját hatáskörben a menedzsment a válság következményeinek elhárítására intézkedéseket tesz és tervez. Ennek a miben létéről lehet tudni valamit? Lehet tudni azt, hogy a mostani állapotában ezek a tervek, illetve intézkedések várhatóan milyen mértékben érintik a munkavállalókat? És ugye a harmadik, amire nem kaptam választ, az előző körben, hogy szíveskednétek-e ezeket az információkat közreadni, mondjuk legalább a vasutasok valamilyen körének, valamilyen megszokott közlési formában. VDSZSZ: Magazinban. MOSZ: Úgy gondolom, tudniillik, hogy fontos az, hogy nem folyik itt ilyen munka, mint amiről ugye, a sajtóhírek szólnak, erre nem kaptatok megbízást, ezt nem várja senki. Fontos az, hogy milyen terv alapján dolgozik a cég és fontos az, hogy azokat az intézkedéseket, amiket egyébként tervez, megtenni ezek ugye nem ilyen külső körülmények. Már úgy értem, hogy nem mások elvárásai alapján történnek, hanem a vállalati terv teljesítése, vagy a terv teljesíthetősége érdekében, saját hatáskörben teszitek. És fontos tudni azt, hogy ezek pillanatnyilag, a mostani információk és ismeretek szerint mennyiben érintik, vagy érinthetik a munkavállalókat. Köszönöm szépen. Elnök: Köszönöm szépen. Munkáltatóé a szó. Munkáltató: Úgy érzem, mint a folytatásos filmeknél, hogy ki, hol kapcsolódik be a folyamatba és a szappanopera melyik részét éljük ebben a dologban. Több előzetes, vagy tehát több megelőző ülésen már tárgyaltuk azokat a részeket, ahol vannak munkavállalókat érintő dolgok, úgyhogy itt pont a Lipusz úr elővezetésével, a leg tehát, amely a volumenhatásból eredő, tehát a megrendelési volumenhatásból eredő érzékeny terület a MÁV Zrt. esetében, az az elegyrendezési terület. És gyakorlatilag az ott lévő munkavisszaesés történtek intézkedések az elmúlt időszakban. Az intézkedésnek a lényege az, hogy hát, ha jól emlékszem, már körülbelül két hónappal ez előtt teljesen leállítottuk a külső felvételeket csak belső utánpótlásból, forrásból lehet munkatársakat mozgatni a cégen belül. A kocsirendező, vonali tolatásvezető 15
munkakörökben egy speciális átképzési programnak a tematikája lett kidolgozva, most már van olyan szegedi területen szerintem már a jövő hét elején indul, a miskolci területen rá egy hétre, ha jól emlékszem, tehát gyakorlatilag különböző területeken már indulnak ezek a programok, aminek az a lényege, hogy tolatásvezetőből, kocsirendezőből váltókezelő, váltókezelőből és kocsirendezőből forgalmi szolgálattevő, tehát tulajdonképpen egy ilyen belső átképzés, előreléptetés keretében próbáljuk úgy megoldani, hogy egy várható volumenre rendelkezésre álljon az elegyrendezési személyzet, de a nagyobb volumenhez kapcsolódó létszámot, mivel a visszaesés azért úgy néz ki most már több hónap után, hogy tartósnak várható ezeket a munkatársakat pedig átképezzük egy belső foglalkoztathatóság megőrzése érdekében. És összegyűjtöttük a hálózaton, hogy hány olyan kolléga van, aki bármilyen munkakörből, tehát a bármilyen munkakör alatt értem, hogy nem érintett most a munkavisszaesés miatt, de szeretne és el tud menni korengedményes nyugdíjba, például, akkor azokat tudjuk elengedni, kiváltani és belülről megoldani az utánpótlását. Ezen intézkedést tettük. Ennek a nagyságrendjét számoltuk most meg, és gyakorlatilag indítottuk el ezeket a programokat. Tehát ez az, ami a munkavállalókat érintő hatás, amely a válságból ered. Más hatás a munkavállalók foglalkoztatására közvetlenül, nincsen. Van általában bármilyenfajta költségmegszorító hatás, tehát amiről kaptatok levelet, mondjuk az, hogy gondoljuk át, hogy hova küldünk levelet, de egy csomó más olyan dolog is van, ami külső üzleti partnernek fizetett költség, azzal kapcsolatos befagyasztás és ahhoz kapcsolódó lépéseket tartalmazza. Úgyhogy ez a jelenlegi helyzet. Ezekre vannak intézkedések, amely munkavállalók nagyobb csoportját érintő dolog, azokat véleményeztetjük, átadjuk. Másról most nem tudok neked beszámolni, vagy nektek beszámolni. De erről már volt korábban szó. Tessék? Tegnap reggel vasútügyi megbeszélés volt, ami rendesen tartalmaz, két fő téma volt napirenden, a menetkedvezmény, a másik meg a 101/ nem tudom hányas rendelet, ami a VPE működésével kapcsolatos dolgokat jelenti. Elnök: Elnézést kérek még a munkáltatótól, a második körben sem kapott a MOSZ választ arra, hogy tesz-e valamilyen nyilatkozatot a munkáltató az intézkedéssel kapcsolatban. Hogyha esetleg arra lehetne választ kapni. Munkáltató: Megtettem a választ, hogy mit csinálunk. A kommunikációs területen, hogy mit jelentetnek meg és hogyan és milyen formában, az az ő szakmai kérdésük és ezt mindenki tudja, hogy ez a témakör, erre arról tudunk beszámolni, hogy eddig mit csináltunk és jelenleg mit csinálunk. Elnök: Köszönöm szépen. MOSZ-é a szó. MOSZ: Hát azért az, hogy ez a kommunikációs szakterület kompetenciája, ezt a választ ne haragudj, de nem gondolom, hogy komolyan gondoltad, hogy el lehet fogadni. Te itt a cég képviseletében vagy jelen, nem egy szakterület, vagy nem szakterület képviseletében, úgyhogy a cég nevében és ne pedig a kommunikációs szakterület nevében szíveskedj erről a kérdésről nyilatkozni. Tehát szeretnénk tudni, hogy igen, vagy nem. Adtok erre vonatkozó instrukciót a kommunikációs szakterületnek, vagy nem. Elnök: Köszönöm szépen. VDSZSZ-é a szó. 16
VDSZSZ: Mariann ez nem volt egy evangélium, amit most elmondtál, úgyhogy csak erősíti abbéli meggyőződésünket, hogy ti ehhez asszisztáltok, ehhez a folyamathoz. Hát számomra nem kétséges, hogy a negyven akárhány milliárdot el fogják vonni a költségtérítésből. És akkor mi lesz? Erre nem készült föl a hát, ez hetek óta téma. Ez hetek óta. Hát ne mondjátok azt, hogy és úgy ültök itt, mint egy elefántcsonttoronyban és egyáltalán nem reagáltok ezekre a támadásokra, ami a vasút megsemmisítését célozza, gyakorlatilag. Hát ez döbbenetes. Na. Hogy ilyen szavakat mondok, bocsánat, de meglepő inkább. Vagy becsaptok most is minket, mint általában. Tehetnétek egy kivételt. Egyszer, mi lenne ha őszintén elmondanátok, hogy miben töritek a buksitokat? Hát ez nem állapot így. Figyelj a MÁV költségeinek a tervezett mértékű megkurtítása, hát az egy 20%. Az nyilván nem megoldás, amit te elmondtál, hogy az elegyrendezőknek a tevékenységét átgondoltátok és átképezitek, mit tudom én, minek. Egyébként nem is igazán értem, hogy egyedüli munkavégzést, azt magatok is elismertétek, hogy a továbbiakban lehetetlen, folytatni, hiszen sor kerül, ha majd odáig eljuttok. Dehogynem ismertétek el. Nem. Nem. Hát az a baj, István, hogy te sem ismered el a történéseket, meg hát gondolom, a munkavédelemről szóló törvényt sem, kellő alapossággal. Tehát a MÁV elfogadta azt, hogy egyedül, adott munkakörökben, így a kocsirendezői munkakörben nem végeztet munkát. Elfogadta. Dehogynem. De, de, de. Mivel a Központi Munkavédelmi Bizottságnak ez irányú észrevételére nyolc napon belül nem reagált, a törvény szerint ez elfogadottnak tekintendő. Ezt elmulasztotta a MÁV, nyilván azért, mert egyetértett vele, tehát egyetértett a Központi Munkavédelmi Bizottság ajánlatával, javaslatával. De hát ez nem a ti problémátok, csak mondom, hogy így kell gondolkodni, hogy egyedül nem lehet munkát végezni a saruzó és a kocsirendezői munkakörben, a vágányok között. Hát figyelj, hát sajnálom. Hát ezt is, persze, figyelmen kívül lehet hagyni a törvényeket, nincs ezzel gond. De hát ez egy bizonyítás. Mariann még egyszer, tehát akkor azt kell megállapítanunk, hogy az égadta világon, a hírre miszerint is a MÁV-nak a költségtérítését a kormány kormány? miniszterelnök szándékozik több tízmilliárddal csökkenteni, az égadta világon semmit nem léptetek. Rendben van, tudomásul vettük. Hát mit csináljunk? Azt kérjük, hogy cselekedjetek. Tolmácsold azoknak, akik ebben tehetnek bármit is. Köszönöm. Elnök: Köszönöm szépen. Munkáltatóé a szó. Munkáltató: Nem szeretem, hogyha kiforgatják a szavaimat, mert a Németh alelnök úrnak az a kérdése volt, hogy mit teszünk, tehát ami cselekedetek. Te meg azt mondod, hogy mi van akkor, hogyha és akkor arra nem lépünk. Tehát értelemszerűen, hogy mi lenne, ha alternatívák, mint ahogy itt C típus már elhangzott közben, tehát mi van akkor ha mivel jár és mi a következménye, ez természetesen felelős gazdálkodást és céget irányító munkatársnak van ezzel feladata, hogy megnézze és azzal is, hogyha amennyiben döntés előkészítésbe bevonják, akkor felhívja a figyelmet, vagy hogyha a döntésekről van szó, akkor is megnevesítse, hogy milyen kockázattal jár. Tehát itt számos olyan figyelemfelhívás hangzik el, most csak egy megjegyzésként szeretném mondani, tegnap a pálya-karbantartási szerződések voltak napirenden és tárgyaláson a MÁV vezetői értekezletén, ahol megállapításra került, hogyha iksz összeg nem áll rendelkezésre a pályakarbantartásra a következő években, akkor annak milyen következménye van a menetrendi feladatok és egyáltalán a közlekedés teljesítésére, és ilyennel kapcsolatos észrevételeket, figyelemfelhívásokat minden egyes alkalommal 17
megteszünk az illetékes döntéshozó és a tulajdonos irányába. Úgyhogy ez így igaz, tehát nem igaz az, hogy senki füle botját nem mozdítja. Mindenki megteszi annak megfelelően, ami éppen napirenden van vagy órarenden van? Mert nagyjából óránként változnak az alternatívák, és te is, amikor ezt követeled, bármit addig nem arról volt szó, hogy valaminek a 20%-a, hanem itt már mondtál milliárdokat, tehát volt már 40, 30, 80, semmi, nulla, szóval a minden órában változó számok, amik elhangzanak, azért azt gondolom, hogy ilyen formában azt is látja, hogy egyfajta komolytalan információszivárogtatás. Na most erre nem lehet felülni. Arra lehet, hogyha valamilyenfajta ténylegesen tervezett intézkedés van és annak a kockázataira, illetve a megvalósíthatóságra fellépni és tenni. És azt gondolom, hogy ez a napirendi pont ilyen formában, még beszélhetünk róla körülbelül három napot is, ugyanebben a kátyúban fogunk lenni, hiszen nem tudjuk az államfinanszírozást, nem tudjuk a költségvetés esetleges megváltoztatását, nem tudunk semmilyen más, ilyen hatást, amely egyáltalán feltételrendszerét módosítja, vagy nem módosítja annak az Üzleti tervnek is, ami elfogadott 2009 évre, az Igazgatóság által. Tehát azért számos olyan gazdasági tényező van, amely az Üzleti terv, mivel általad is ismert, úgy kezdődik, hogy peremfeltételekből indul ki, tehát vannak úgynevezett premisszák, aminek a mentén elkészül. Értelemszerűen, hogyha a peremfeltételekben bármilyen típusú változás beáll, az változtatja annak az összes megvalósíthatóságát és annak a lépéseit. Köszönöm. Elnök: Mozdonyvezetők Szakszervezetéé a szó. MOSZ: Még egy dolgot szeretnék kérdezni. Ugye azt értem, és akkor nem elég pontosan kérdeztem, nem kifejezetten a MÁV Zrt-re vonatkozó intézkedésekre gondoltam csak, ugye, a MÁV Zrt. tulajdonosa a cégcsoport néhány vállalatának. Akkor pontosítom a kérdésemet, hogy tulajdonosként a vállalattal szemben, vagy a vállalatcsoport tagjaival szemben foganatosított-e, vagy meghatározott-e olyan közvetlen feladatokat, amelyek kihatnak a foglalkoztatásra, javadalmazásra, és más, a munkavállalókat érintő, vagy a munkavállalók helyzetét befolyásoló ügyekre. Másfelől pedig a véleményemet szeretném elmondani. Azt gondolom, hogy a cégnek és a cégcsoport minden tagjának, a munkavállalóknak, a cégeknek érdeke lenne, hogy különbséget tudjanak tenni az emberek az ilyen típusú intézkedések, és azon intézkedések között, amelyek ugye, egyelőre csak várakozások, meg sajtóhírek, csakhogy az a helyzet, hogy nem mindegy, hogy melyiket szenvedik el éppen. És ebbe a különbségtételbe úgy gondolom, hogy igen fontos kommunikációs teendője lenne a cégnek, amit én nem tapasztalatok pillanatnyilag, hogy teljesítene. Ez az én véleményem, nyilván ti meg, teszitek, ahogy jónak gondoljátok, de ennek a véleményünknek hangot fogunk adni más formában is. Köszönöm szépen. Elnök: MTSZSZ MTSZSZ: Üdvözlök mindenkit. És a tegnapi megbeszélésen azért még volt egy momentum, amit a Csepi úr saját maga mondott el. Az egyik, hogy mindegyik menedzsmentnek szíve joga mindenféle hatékonysági intézkedéseket végrehajtani, de jelen helyzetben a józanész azt diktálja, hogy ezt az egy hónapot, vagy három hetet, vagy nem tudjuk, mennyit, azt várja meg a MÁV is, hogy még kitalálják, hogy mi lesz akkor az irány. Ha van megszorító csomag, akkor az hány milliárd, és az alapján mit lehet tenni, illetve, hogyha nincs megszorító csomag, akkor meg gondolkozzon el azon, 18
hogy mi fog történni a minőségjavítás érdekében, ami Miniszter úrnak az elvárása. Tehát, azért ez is benne volt tegnap az államtitkári mondandóban. Köszönöm. Elnök: Köszönöm szépen. VDSZSZ VDSZSZ: Hát, ez a rugalmas elszakadás. Biztos ezt tanulta a Sanyi a nem tudom már mikro volt, katonának okították. Hát, messze, nem így van. Hát, hogy a rossebbe ne. Azt aztán kész igen, persze, szépen üljön mindenki, várjon. Várjon, míg becsap a mennykő. Hát, hogy a francba? Hát pont az ellenkezőjét kell tenni. Hát arra unszoljuk a menedzsmentet, a vállalat vezetését, hogy emelje fel a fejét, utána a hangját is, hogy tűrhetetlen az, amiben igen. Hát, miért, hát nem lehet büszke valaki arra, amit csinált, vagy ahol van? Miért kell lesunyt fejjel járkálni? Egyébként, a jogászok sokszor megértem, hogy ezt kell tennie. Hát igen, ez az. Ez az. Csak néha a tükörbe is célszerű, nézni. Hát persze, az is el tud homályosulni. Az bizony. No. Tehát, egy szónak is száz a vége, meg tényleg, rágjuk itt a gittet, azt kell, hogy megállapítsam, hogy a hát, lehet ezen vitatkozni, de fölösleges, hogy a MÁV-nak a menedzsmentje vajmi keveset tett annak érdekében, hogy a vasút jól jöjjön ki ebből a jelen állapotból. Mint egy birka, tűri azt, hogy a vágóhídra vigyék a céget. Bízva abban, hogy majd megússza. Mindenki egyenként bízik abban, hogy majd ő megússza. Hát, nem hiszem, hogy meg lehet ezt olyan egyszerűen, úszni. Az a baj. És azt reméli, hogy ő lesz a túlélő, és a másik fog belepusztulni. Hát, gratulálok ehhez a szemlélethez. Mit ne mondjak? De, az, hogy ti így gondolkodtok, az rendben van, de hát itt több tízezer embernek a sorsa is fenyegetve van, ha tetszik, ha nem. És azt kérem még egyszer tőletek, emeljétek fel a szavatokat, bármilyen fórumon, akár szakmai legyen az, akár egyéb, hogy ez tűrhetetlen és buta lépés lenne. Nem tudom, ezt miért nem lehet megtennetek. A GT szerint meg kell tenni. Azt hiszem, 28., hogy mi a feladata. Jó, mondjuk, az az Igazgatóságra vonatkozik, de hát a menedzsment is élhet evvel a lehetőséggel. Az, hogy ebben a dologban gyakorlatilag semmit nem mondtatok még a vasutasok felé, hát, lelketek rajta. Nem kötelező, csak nem tartom célszerűnek. Hiszen, azt állítani, hogy ezek még csak tervek, vagy meg kell várni, nem tudom, mi a francot kell megvárni. Mit kéne megvárni? Ez nem is titok. Hát, minden újság erről ír. A Magyar Hírlap itt írja, már a Magyar Hírlap jobban tudja, mint ti, ez érdekes. De, ezt nem szabad nektek olvasni, ezt tudom. Vagy csak hirdetni nem szabad benne. Nem baj, hogy behoztuk? Tényleg, nem lesz baj, hogy ez a Magyar Hírlap, na. Itt írja. A MÁV állami támogatásának csökkentése. Na. Hát, nem elég? A Magyar Hírlap, a főszerkesztő tudja, ti nem tudjátok. Hát, mit ne mondjak? Tényleg ki vagytok rekesztve mindenből. De, igaz, hogy nem tudjátok, de azért a Józsi a C tervet már megcsinálta. Figyeljetek, ha 50%-kal csökken a személyszállítás vonatigénye, hát akkor az nemcsak a kocsirendezőkre fog hatni, kedves Mariann, István, Ferenc. Ugye? Az sok minden másra is. Sok mindenki másra is. És akkor nem kommunikáltok a nem mondtad meg a pályavasútnak, hogy mi van a C tervben? Munkáltató: Dehogynem. VDSZSZ: Hát akkor tudják, ugye? Hát a Mariann azt mondta, hogy csak a kocsirendezők dolgában kell tenni bármit is. Tehát, látjátok, már is szembesültetek azzal, hogy megint nem sikerült igazat mondani, hiszen a Józsi tájékoztatta a MÁV Zrt-t arról, hogy a MÁV-START a megszorító intézkedések nyomán milyen 19
műhelymunkát végzett. Nyilván, a MÁV Zrt. is ennek hatásait kell, hogy elemezze, meg kell tennie, és célszerű lenne beszámolni, hogy mire jutott. De, ha semmire, és nem elemezte, akkor azt kell megmondani. Az is rendben van. De, egy szónak is száz a vége, még egyszer, azt kérjük, hogy a menedzsment ébredjen fel, legyen férfi nem rád gondoltam, hogy átváltozzál, hanem azokra a kétlábú nyulakra, akik visszavedlhetnek vedelhetnek? Jól mondom? Na mindegy azt is szoktak, mindegy. Ezt nem fogom tudni kimondani, úgyhogy visszaalakulhatnak emberi lényekké. Jó? Ha kérhetem. És mint egy jó parancsnok, vezessék ki a népüket, a vasutasokat, ebből a nyomorból, amit előkészítettek számukra. Jó? De, tényleg, és akkor lépjünk tovább, mert Elnök: Köszönöm szépen. Óhajt még erre reagálni a munkáltató? Nem. Akkor, második napirendi pontra térjünk rá, ami a sportegyesületek támogatásának oka, annak megszüntetésének lehetőségei. Ez a második a tízből, és fölhívnám a felek figyelmét, hogy még van hátra még összesen, evvel együtt, kilenc, úgyhogy az időtakarékosság jegyében, hogyha esetleg rövidebbre lehetne fogni, azt megköszönném szépen. VDSZSZ VDSZSZ: Mi van velem? Elnök: Hátha van valami fontosabb információd VDSZSZ: Hát, ide van írva. Mi az oka nem tudom. Most mit csináljunk ezzel még? Felolvassuk? A sportegyesületek támogatásának oka, annak megszüntetésének lehetőségei. Elnök: Munkáltatóé a szó Munkáltató: Akkor igen. Második tétel, főtétel. Szóval, továbbra is ugyanazt a választ tudom tenni, amit már korábbi konzultációkon, inzultációkon és egy dolgokon. Tehát, a MÁV Zrt. sporttámogatást és szakosztályi támogatást sportegyesületeknek nem nyújt. De a sportegyesületek az ingatlanok egy részét nagyon kedvezményes áron használják, és az üzemeltetési díjak egy részét a MÁV Zrt. viseli. Ennek az összege, már évek óta, 230 millió forint. Ez általában minden egyes Üzleti tervben, beszámolóban szerepel is. Ez tulajdonképpen hét egyesületnek a létesítményével kapcsolatos költségeket jelenti. A MÁV elkészítette a sportegyesületek tehát, hogyan tudunk a sportegyesületek működésétől, és egyéb ilyenektől megszabadulni akkor, hogyha a sportingatlanokat értékesítjük. Ezzel kapcsolatosan volt egy igazgatósági előterjesztés, amelynek az volt a lényege, úgynevezett sportkoncepció, hogy az ingatlanokat eladni az önkormányzatoknak, akik vállalják, hogy sportcélra használják legalább öt évig még. Ehhez képest volt olyan terület, ahol sikerült úgy értékesíteni, hogy az önkormányzat tíz évet vállalt. Ezáltal egyrészt megszabadult a cég az üzemeltetési díj költségtérítésétől, és gyakorlatilag bevételt tud realizálni az ingatlanokból. Ezt tudom a témához elmondani. Elnök: Köszönöm szépen. VDSZSZ VDSZSZ: Hát, szóval az a helyzet, hogy azt hittem, hogy kitaláltok valami újat erre vonatkozóan, hiszen már korábban is említettük, hogy azt az összeget, amit ti 20
üzemeltetés támogatás címen átutaltok az egyesületeknek, nem arra használják. Ez nyílt titok. Gondolom ellenőriztétek, amit állítottam igaz-e, vagy sem. Nyilatkozzál ár, hogy tévedtem és arra használják, bár kötve hiszem. Lenyúlják. Praktikusan. Ezt is. Aztán a vasutasok semmifajta kedvezményt nem bírnak a sportegyesületek létesítményeinek igénybevételekor innentől nem igazán értem, hogy a MÁV ezt miért finanszírozza. Mi az, hogy kedvező a bérleti díj? Miért kedvező a bérleti díj? Miért nem piaci alapon vannak a bérleti díjak? A BVSC-ből jó páran milliomosok. Nem zavar senkit? Hát engem nem zavar, hogy milliomos, de akkor fizesse meg a bérleti díjat. Így könnyű meggazdagodni. Csak a BVSC-t említem. Nem lehet hozzájuk nyúlni? Túl erős a háló ugye? Szövevényes. Azok a szerződések, amik a sportegyesületek és a MÁV között keletkeztek, azok gyakorlatilag felbonthatatlanok, a jogászok szerint. Bár a Legfelsőbb Bíróság ebben az ügyben már hozott ítéletet, azt hiszem, a Ptk. 200. (2) bekezdése, de ha tévedek, akkor nyilván az én hibám, tudatlanságom, vagy feledékenységem, hogy a jó erkölcsbe ütköző szerződések semmisek. Tehát ezt a fordulatot lehet használni akkor, amikor a szerződéseket mondjuk, a MÁV egyszer valamikor felülvizsgálná nem is felülvizsgálni, meg akarná változtatni. Ez tarthatatlan. Ez tarthatatlan, hogy akkor, amikor ezek az állapotok léteznek a sportegyesületek is hangsúlyozom vidáman virágoznak ebből a nagy dögből, amit a MÁV-nak hívnak. Mint a hiénák, lakmároznak a testéből. És még egyszer mondom, a vasutasok nem is veszik őket igénybe, mert semmi kedvezményt nem élveznek. Ezt se értem. Lehet, hogy egyes vasutasok élveznek, mert ingyen teniszeznek, meg mit tudom én, mit csinálnak, meg úszkálnak kellene, hogy legyen. Hát hogy van az, hogy az üzemeltető hasznot hoz az üzemeltetésből, a tulajdonos meg ráfizet. Nemhogy nyeresége lenne még rá is fizet. Ez a jó gazda gondossága? Kötve hiszem. Jó. Ennyi. Az álláspontunk változatlan. Elnök: Köszönöm szépen. VSZ-é a szó. VSZ: Köszönöm szépen. Azért ezek a sportegyesületek hosszú évek óta, azt gondolom, egy állatorvosi lónak is megfelelnek abból a szempontból, hogy vannak szerződések, amit Igazgatóasszony elmondott, hogy bizonyos üzemeltetési, ha úgy tetszik, támogatást kapnak, vagy a MÁV átvette tőlük. De ugyanakkor azt is gondoljuk, hogy tényleg rendet kellene tenni abban, hogy valaki megkap, mondjuk egy létesítményt üzemeltetésre, aztán isten tudja, hogy kinek, milyen módon, hogyan biztosított helyiséget, minden más egyebet, hogy ezért kap pénzt, nem kap pénzt, bérleti szerződése van róla, vagy nincsen róla. Adott esetben van haszna belőle, vagy nincs haszna belőle, de azért a MÁV ezeket úgymond fizesse, tehát ezt a kétszázmillió forintot, ha úgy tetszik. Ezeket kellene egyszer és mindenkorra lerendezni, hogy akkor, aki továbbadja ezeket a létesítményeket bármilyen formában, ha nem sportegyesületként működteti, hanem, mit tudom én, milyen szalont nyitott, meg nem tudom én, milyen vendéglátó helyiséget üzemeltet, akkor abból kell, hogy legyen annyi bevétel egyébként, hogy adott esetben csökkenhessen ez a hát, üzemeltetési támogatás, mert ezt másnak nem lehet nevezni. De a másik része pedig azért az jogos elvárás lenne, hogyha már egyszer ilyen kedvezmény van, vagy ilyen lehetőség van, akkor a vasutasok, ha oda akar valaki menni, akkor kedvezményesen kaphassa meg. Vagy pedig akkor minden piaci viszonyok között megy és akkor a bérleti szerződések is olyanok legyenek, hogy a MÁV-nak, ha nem is haszna van belőle, de legalább nullára ki tudják írni ezeket a sportlétesítményeket. Ugye, amit Igazgatóasszony mondott, ez biztos igaz, hogy van, aki tíz évre köti van, aki meg nullára szeretné kötni, az önkormányzat. Nem 21
olyan régen voltam Szombathelyen és ott ugye, ilyen próbálkozások vannak, hogy nekik jó lenne ez, de azonnal mindjárt további s adnák valami építőipari cégnek, aki szép lakópartot építene, mondjuk a szombathelyi sportegyesületnek, vagy a vasutas sportegyesületnek a dolgaiból. Tehát úgy gondoljuk, hogy ezt megfontoltan kell csinálni és tényleg, azért a sportolási lehetőség lehessen ott. Azzal együtt, hogy el kell ismernünk, hogy nem azért nem vesznek részt egyébként a vasutasok elsősorban, hanem mert annyira elfogyott a vasutasság. Gondoljunk bele a 130 ezer fős létszámba, aztán most jó, ha alig több mint a 25%-a van meg, beleértve az egész vállalatcsoportot, hogy tényleg nem tudnak részt venni. Meg hát azért valljuk be őszintén, hogy kisebb gondja is nagyobb annál a vasutasnak, minthogy eljárjon sportolgatni, amikor egyébként az előbb hallottak alapján lehet megélhetési és egyéb problémái lesznek, vagy vannak. Úgyhogy ezekre a sportegyesületekre vonatkozóan ezt a vitát nem itt kellene, azt gondoljuk folytatni, hanem kellene valami koncepciót hozni ide, hogy mit akarnak vele, mi lenne a megoldás és egyszer és mindenkorra lezárni ennek a dolgát. Köszönjük. Elnök: Köszönöm szépen. A munkáltatót illeti a szó és fölkérném tisztelettel arra, hogy akkor a harmadik pontra is mindjárt utána legyen szíves választ adni, üzemveszélyes sérülésekről szóló vezérigazgatói utasítás újbóli kiadásának elmaradásának az okáról, hogy tudjunk haladni. Köszönöm szépen. Munkáltató: Igen. Tehát van koncepció tárgyalás a Központi Üzemi Tanáccsal erről a dologról, hiszen a vele kötött megállapodás alapján ezt egyeztetjük úgyhogy évek óta megy ezen a huzavona és gyakorlatilag nem annyira egyszerű, mert az önkormányzatok és vevők is szeretnék ezt mondjuk megkapni nulla forintért. És azért mondjuk, néha értékes területekről van szó. Szóval nem olyan egyszerű. Tehát egyrészt a döntés sem, másrészt pedig a vételi szándék sem úgyhogy foglalatoskodnak véle a kollégák. Mi a baj? VDSZSZ: Épp a Zolival beszélgetünk, mondja, hogy például a BVSC-ben ott volt egy vízilabda, mit tudom én, Kft vagy mi. Azt hiszem a Kásás neve fémjelezte. Figyeljetek, mindent megkaptak ingyen. A vizet, a villanyt, mindent, mindent. A bevétel kizárólag hozzájuk folyt be. Hát azért nem értem. Azt mondod, hogy nulla forint. Még mindig jobb egyébként a nulla forint, mint az, hogy évente 230 milliót kidob a MÁV a semmire. Még egyszer mondom ebből a vasutasnak, a vasútnak mi haszna van? Mi haszna van? Hát figyeljetek a BVSC-ből igenis lehetne profitálni. Hát ha azt a maffiát, ami ott van fölszámolnátok, mint tulajdonos. Hát igen. Igen. De hát akkor miért de akkor miért adtok nekik pénzt? Akkor miért? Ezt nem is értem. A ti tulajdonotok és hagyjátok, hogy lerabolják. Hát ja, ne menjünk. Hát tudom, hogy miért nem lehet ehhez hozzányúlni. Világos. Azért mert ne menjünk bele. Értem én azt. Mint ahogy nem lehet hozzányúlni a takarításhoz, nem lehet hozzányúlni ezekhez a dolgokhoz, mert ezért vér folyik. Szó szerint. Nem a zuhanyzókból folyik a víz, hanem vér folyik. De hát a biztonsági szolgálat csak az embereinket tudja lezavarni a toronyból. Ezekkel nem bír el. Ezek még erősebbek is. Ja, jó. Hát akkor nosza. És akkor gondolom az átutalás megszűnne, akkor attól tartotok joggal, hogy esetleg elvágják a torkotokat a legények. Ezt is megértem. Szó szerint mondtam, nem viccből. De akkor szólni kell a rendőrségnek, vagy mit tudom én kinek. Hát ez kabaré. Tényleg az, hogy a MÁV szolgál egy maffiacsoportot, akik ezeket a létesítményeket működtetik. 22
Munkáltató: Hosszú évek során megkötött VDSZSZ: Mindent föl lehet bontani. Mondom itt van a két jogászod igazam van, vagy nincs a jó erkölcsbe ütköző szerződés semmis. Ugye? Munkáltató: Ilyen nincs VDSZSZ: Hát ha jó erkölcsbe ütközik. Ez abba ütközik szerinted? A jó erkölcsbe ütközik a négyéves megállapodás? Nem ismered a négyéves megállapodást? Most mondtad. A négyéves megállapodás a jó erkölcsbe ütközik. Ott rihegsz-röhögsz rajta. Ne viccelődj ezen. Nem a négyéves igen. Ha a jó erkölcsbe ütközik. Dehogynem. Hozzátetted. Elnök: Próbáljunk a tárgynál maradni. VDSZSZ: Tehát azt mondom, ezt is elmondtam az előbb, a sportegyesületekkel kötött bárminemű szerződést erre hivatkozással föl lehet mondani. De ezt az előbb is elmondtam, miért nem figyeltél? Elnök: Munkáltató Munkáltató: Na. Gyorsítási kapcsolást kért a kolléga. VDSZSZ: megvizsgáljátok a szerződéseket, és fölmondjátok? Elnök: Balázs, ha majd meg lesz adva a szó akkor megkapod. Munkáltató: Kértem az adott területet, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket, tehát akkor majd fognak rá válaszolni. Először a szerződést kell ismerni hozzá. Jó. Üzemveszélyes sérülésekről szóló utasítás-tervezet. Tehát egy jó héttel ezelőtt leültünk, egyeztettük az utasításnak a főbb momentumát, a Biztonsági Igazgatóság megkapta, hogy az elsődleges tervezetet elkészítse. Elkészítette kértünk kiegészítéseket, visszaküldtük és két nap csúszást kértek, szerdán kellett volna visszaküldeni a Biztonsági Igazgatóság kollégáinak, de Földházi úr mély elnézését kéri, és kérte, hogy még a költözésre való tekintettel mert éppen nem találják a számítógépet sem, tehát ma vagy hétfőn megkapjuk a következő kiegészítést. Amennyiben megvan, akkor kiküldjük véleményeztetésre. Elnök: Köszönöm szépen. Akkor, a 4-es napirendi pontra térjünk rá. Menetrendkedvezménnyel kapcsolatos kérdések. Óhajt a VDSZSZ hozzáfűzni, vagy a munkáltató mindjárt válaszol is rá? Munkáltatóé a szó. Munkáltató: Egyetlenegy dolgot. Tudom, hogy nagyon jó, hogyha szépen, sorban haladunk, csak ezt a napirendi pontot ezt olyan nem túl rövidnek látom. Ja, jó. Rövid lesz? Jó. Mert a Lipusz úrnak 12 óra körül el kellene menni, úgyhogy a forgalommal kapcsolatos kérdéseket kéne addig mindenképpen megtárgyalnunk. 23
VDSZSZ: a következő végül is rövid, mert a tegnapi tárgyalás közelebb hozta az ügyeket. Kiderült, hogy ez nem a ti kompetenciátok, erőszakos Józsi itt feszül. Az NKH-nak tényleg nem jár a menetkedvezmény. De gondolom, akkor vissza is vontátok azonnal már tőlük. Nem. Már vissza van vonva nem? Akkor nem használják. De akkor elvettétek a szabadjegyeket? Tehát a jó. Az összes a többieknek pedig kell adni. Ilyen egyszerű. Elnök: Köszönöm szépen. A munkáltató részéről elhangzott egy kérés, a munkavállalói el tudja fogadni, hogy a 8-as ponttal folytassuk? Jó rendben van. Akkor, Apavári úré a szó, hogyha esetleg Munkáltató: Csak szeretném megerősíteni, hogy a Vasúti Törvény alapján jogosultak fognak menetkedvezményt kapni. VDSZSZ: Ez így van. Elnök: Köszönöm szépen ezt a tömör és rövid akkor, a 8-as ponttal folytatjuk a bevezetendő, úgynevezett FOR00-ás rendszert kezelő szolgálattevők bérezésében miképp jelenik meg 06-os, bocsánatot kérek. Munkáltatóé a szó. Lipusz úr Munkáltató: Akkor a 6-os pontra válaszul, alapvetően írásban is megküldtük Igazgatóasszonyon keresztül a választ, azt kell mondanunk, hogy nem? Jó. Oké. Akkor az egyszemélyes munkavégzéssel kapcsolatban Balázs már részben tett egy fölvetést, ami nem fedi a valóságot, mert a hozzánk érkezett Központi Munkavédelmi Bizottság elnökének, illetve hozzám az Alelnök úrnak a levelére három napon belül megválaszoltuk. Sőt azt követően egy, ha jobban tetszik informális egyeztetést is folytattunk annak érdekében, hogy a 22-ére, az EBK vezetésével tervezett a témában tervezett megbeszélésen milyen témákat és milyen megközelítésben tudnánk egyeztetni és érinteni annak érdekében, hogy a témák valahol ne a végtelenben találkozzanak és amire lehet, megoldásokat is találjunk. Tehát egy a lényeg, április 22-én 10 órára, a Vezérigazgatóság 73 75. 250-es termébe egy megbeszélés van összehívva. Köszönöm szépen. Elnök: Megköszöntem szépen. Közben kaptam egy levelet a jegyzőkönyv számára, azt mondja, Gy.144 87/2009-es levelet, amit a munkáltató ideadott, a VDSZSZ Szolidaritás 531/2009-es beadványának, forgalmi területet érintő pontjaira az alábbi válaszokat adják. Aláírás Csontos Endre forgalmi igazgató. Köszönöm szépen. És akkor még a 6-osra a VDSZSZ. VDSZSZ: Hát a Központi Munkavédelmi Bizottság elnöke közölte, hogy nem kapott választ nyolc napon belül, vagy szerintem azóta se, mert nyilván nem válasz, hogy összehívtak egy bizottságot. Minek? Munkáltató: Bocsánat mindjárt hozzuk a példányt belőle. Tehát a válasz elment. Azt nem tudom, hogy miért nem kapták meg, de VDSZSZ: Nézzük a dátumot ja, igen. Hát igen. Hosszú az út. Igen. Jó. Azon túl pedig továbbra is azt látjuk, hogy egyedül a munkát elvégezni, az általunk említett 24
munkakörökben a munkavállalók testi épségét veszélyezteti. Ez ilyen egyszerű. Ez által a közlekedés biztonságát. Különös figyelemmel arra, amit megint csak már korábban is felvetettük azóta sincs elrendezve, hogy ott, ahol ugye több munkáltató munkavállalója végez munkát azoknak ott ki kell jelölni azt a munkáltatót, aki felelős a munkavédelmi szabályok megtartásáért. Ez nem történt meg azóta sem. Azt hiszem a kapcsolódó pont, szerződések e tekintetben nem módosultak a Cargoval egyáltalán nem tudom, létezneke ilyen szerződések az egyéb vasutakkal léteznek-e. Tehát az a helyzet, hogy a pályavasút tűri azt, hogy a munkatársai balesetveszélyes körülmények között végezzék a munkát. Ezáltal veszélyeztetik a vasúti közlekedés biztonságát is. Ehhez azt is hozzáteszem, hogy a Vincze Árpád azt mondta a Minisztérium nevében, hogy vizsgálják ezt az állapotot, amit ti rendezettnek gondoltok és a Csontos Endre nevű legény ilyen szűkszavúan elrendezte ezt a dolgot. Persze ezt neked írta, a kabátlopó, úgyhogy nekünk nem írt. Az ő dolga. Ez nem válasz, szerintem. Mert egész egyszerűen súlyos hiányosságokra mutatott rá a Központi Munkavédelmi Bizottság. Hát dehogynem mutatott. Akkor valószínű nem olvastátok a levelet. Azt is el kell hát, nem kell azt neked olvasni, hát nem hozzád írta. Munkáltató: Mivel én írtam a választ is. VDSZSZ: Nem hozzád írta, hanem a vezér hát lehet ezen kacarászni jókat. Hát ki kell menni, azt dolgozni kell. Ilyen egyszerű gyerekek. Hát nincs ezzel probléma. Ki kell próbálni, nem röhögni rajtuk. Azt is lehet, csak szükségtelen. Hátha két embernek majd elvágják a lábát, vagy mit tudom én meghal. Nincs ezzel gond. És nem azt a választ fogjuk kapni, mindegy kitől, hogy balesetek mindig akkor vannak, ha többen dolgoznak együtt. Ami lehet, hogy így van, na de egyedül munkát végeztetni? Akkor, hogyha hatvanhatszor föl van rá hívva a figyelem és akkor kapunk ilyen cinikus válaszokat, hogy össze van hívva egy bizottság. Azt kértük a vezérigazgatótól, hogy addig, ameddig ez az ügy nem rendeződik, addig is átmenetileg tiltsa meg az egyedüli munkavégzést. Nem tette meg. Hát világos. Hát miért tenné? Hát persze. Hát persze. Hát miért kéne ezt megtenni? Elnök: Köszönöm. Munkáltatóé a szó. Munkáltató: Azt hiszem, hogy nem egy malomban őrlünk. Tudniillik egyszer van a vasút üzemi területén idegen fél által végzett munkák szabályozására van érvényes MÁV Értesítőben is kiadott szabályozás. Egyszer. Ezek élnek és az EBK tartja karban. Van a másik az üzemi területen végzett együttmunkálkodásra pedig az úgynevezett hálózat hozzáférési szerződésekben a vasutak közötti együttműködés ez szabályozva van, sőt az adott állomások, egy-egy állomáson pedig, ha egy vasútvállalat operálni kíván az adott állomáson végzendő munkákra, van egy úgynevezett megállapodás, előzetes megállapodás, amely a technológiák összehangolására irányul és abban a megállapodásban leírtakat kell adaptálni az állomási végrehajtási utasításban. Azt hiszem, hogy ezt már megkonzultáltuk, tehát ez le van szabályozva. Ha mondjuk a két vasútvállalat együtt dolgozik, tehát akkor még egyszer mondom, minden olyan állomáson, amelyiken együtt kell dolgozni elvben szabályozva van és ezeket betartják, eszerint vannak az állomási végrehajtási utasítások elkészítve. És az állomási végrehajtás utasítás melléklete az a megállapodás, amiről beszélünk, hogy a vasutak hogyan működnek együtt, kinek mi a kompetenciája és hol vannak azoknak a határai. 25
Nem értem, ha például együtt tolatnak, akkor pedig megvan, hogy a tolatásvezető személyes jelenléte és irányítása nélkül nem lehet tolatni. Tehát ott megvan, hogyha a mozdonyvezető és a forgalmi személyzet együtt dolgozik, ott a tolatásvezető irányítja a feladatokat. Nem tudom, mit kellene még ezen túlmenően szabályozni. Köszönöm. Elnök: Köszönöm szépen. VDSZSZ. VDSZSZ: Az állomási végrehajtási utasítás nem vonatkozik a mozdonyvezetőkre, se a START-osokra, se a Cargósokra, se az összes többire. Elnök: Munkáltató. Munkáltató: Elmondtam még egyszer. Az állomási végrehajtási utasítás úgy áll össze, hogy az állomási végrehajtás utasítás írásba foglalása előtt a vasútvállalatot, tehát a pályavasút és a vasútvállalatok megállapodást kötnek az adott állomáson végzett tevékenységek mikénti elhatárolására. És a megállapodásban leírtakat adaptálja a pályavasút a saját állomási végrehajtási utasításába a vasútvállalat pedig a saját maga utasításába, amelyet a saját dolgozói részére kell kiadni. És minden vállalat a saját maga dolgozói részére felel az oktatásért. A pályavasútnak a képviselője nem felel azért, hogy a közelebbről meg nem nevezendő vasútvállalat a saját maga utasításában hogyan adaptálta ezeket a megállapodásokat. Köszönöm. Elnök: VDSZSZ VDSZSZ: Kedves Ferenc a Munkavédelmi Törvény azt írja elő, ahogy már említettem volt, hogy akkor, amikor egy területen több vállalat és nemcsak a vasútvállalat, általában igaz ez, több vállalat munkavállalói végeznek közösen, munkát ott ki kell jelölni azt a céget, aki a munkavédelmi vonatkozású kérdésekben utasít, dönt rendelkezik. Ez a MÁV-nál tudomásom szerint nem létezik. Ilyen kijelölések nincsenek. Elnök: Köszönöm szépen. Fölhívnám a feleknek a figyelmét is, illetve a VDSZSZ-t tisztelettel szeretném megkérni, hogy ugye, itt a 22-én kiküldött tárgyalásra a VDSZSZ is meg van hívva, legalább, itt a nálam lévő hogy esetleg ott konkrétan meg tudják beszélni, hogy továbbhaladjunk, mert gondolom, még a 9-es meg a 10-es pont is fontos számotokra. Úgyhogy, a 7-es pontra térnénk akkor rá. Munkáltatóé a szó. VDSZSZ: Hát bocsánat, valamit nem értek. Hát ez sajátos műfaj. Ez nem arról szól ez a történet, hogy egy ilyen ülés, hogy most mindenki elmondja a magáét, aztán ennyi. A VÉT-nek a feladata az, hogy az itt föl nem népítélet, hanem, hogy lehetőleg megállapodjanak ezekben a kérdésekben a felek. Nem az, hogy minden megy tovább a maga útján. Ugass hülye aztán majd eltelik az idő, egy óra. Hát, hogy van ez? Nem válaszolnak a kérdésekre, mellébeszélések hangzanak el itt, ebben az ügyben is. Kérdeztük, hogy van-e ilyen kijelölés, nincs rá válasz. Nincs ilyen kijelölés. Megmondom. Nincsen. Azért utaltunk rá, hogy kellene. Levélben. Munkáltató: A forgalmi szakszolgálat részére a kijelölések és a szabályozások megvannak, és meg vannak kötve. Köszönöm. 26
VDSZSZ: Mikor lehet ezeket megnézni? Hol lehet megnézni? Most elmegyek, mondjuk, Rákospalota Újpestre az közel van. Oda elmegyek, és ott meg tudják ezt nekem mutatni? Munkáltató: Ha Rákospalota Újpest állomáson operál valamelyik vasútvállalat, konkrétan munkát végez, akkor igen. VDSZSZ: Jó. Tehát, akkor a Nyugatiban minden gond nélkül a Horváth Zoli ezt meg tudja mutatni, ugye? Munkáltató: Nagy valószínűséggel. Egy kérésem van, hogy az Mt-ben leírtak szerint jelentsétek be az ellenőrzési kötelezettségeteknek megfelelően, hogy mikor és mit kívántok betekinteni, előkészítik az iratokat. VDSZSZ: Mt-ben nincs előírva, hogy hány évvel kell előtte bejelenteni az ellenőrzést. Szerintem be se kell jelenteni. Oda lehet menni milyen utasításról beszélsz? Helyes. Utasítsál. Jól van. Mit érdekel? A Munka Törvénykönyve az érdekes, nem a Munkáltató: Rövid válasz. Igen meg lehet tekinteni. VDSZSZ: Helyes. Na ugye? Sokkal egyszerűbb így, nem? Elnök: Akkor, a 7-es pontra rátérnénk. Munkáltató VDSZSZ: Meg fogjuk nézni. És ki van oktatva az érintett mozdonyvezető, vagy kocsivizsgáló? Munkáltató: Szeretném elmondani még egyszer, ha nehéz voltam. Próbálj meg, figyelni. Van egy megállapodás, amit a két szakmai szervezet vezetője megköt. És mindenki a megállapodásban a ráeső részt integrálja a saját utasításába. Így nem tudom, világos volt-e. VDSZSZ: Nem tudom, mi az, hogy saját utasítás, de hát Munkáltató: A forgalomnál úgy hívják, hogy állomási végrehajtási utasítás és az állomási végrehajtási utasítást tavaly április 6-a előtt minden dolgozó részére ugye leoktatták, oktatási naplóban kimutatható formában elérhető. Hogy a START-nál, vagy mindenki másnál hogy van ez ledokumentálva, azt ne tőlem kérdezd meg. Elnök: 7-es pont, munkáltató. Munkáltató: A kérdést se értem, mert a munkáltatón belül a forgalmi szakszolgálat a főrendelkezők bérezésére semmilyen ígéretet nem tett, nem is tehetett, mert a bérezés nem tartozik a szakmai kompetenciánk körzetébe. Köszönöm. Elnök: VDSZSZ. 27
VDSZSZ: Ezt nem a Forgalmi Igazgatóságtól kérdeztük, hanem a MÁV vezérigazgatójától. Ha látod, hogy kinek lett címezve a VÉT meghívó. Volt egy ígéret, és annak a teljesülésére bátorkodtunk rákérdezni. Munkáltató: Én nem voltam ott, tehát erről nem tudok többet nyilatkozni, köszönöm. VDSZSZ: De, aki itt volt, az most nincs itt. Ott üres a helye. Munkáltató: Két lehetőségünk van, vagy megvárjuk a Vezérigazgató urat, vagy lépjünk tovább a 8-asra. VDSZSZ: a Vezérigazgató urat megvárni, nem figyeltél. Azt mondtam, hogy aki tudna rá válaszolni, annak üres a helye. Ezt mondtam. Munkáltató: De mindig marad a megállapításom, akkor a 8-asra térjünk rá és akkor, akit te vársz, hogyha megjön, akkor visszatérhetünk esetleg a 7-esre. Azt mondja, 8- asra, munkáltató, vagy megfelel az, ami ide le van írva a válaszban a VDSZSZ-nek. VDSZSZ: Már, hogy nekünk megfelel-e? Ja. Miért hát a többieket ez világos. Hát, nem tudom, hogyha úgy látják a felek, hogy a FOR-ral semmifajta többlet tevékenység végzését nem igényli, hát sajátos. Más minőségű munka színvonalasabb. Ugye? Áttekinthetőbb a tevékenység, meg mit tudom én. Hát itt leírjátok, hogy mire használható ez a kiváló FOR. Ebből le kellett ugye, vizsgázni, tudást kellett előtte gyűjteni, hogy ezt tudják használni ugye? az érintettek. Tehát mégiscsak van többletfeladat. Miért mondtok ilyet? Azt mondja tevékenységüket munkaidőben végzik. Naná. Hát mikor kellett volna végezni? Ezt miért kellett leírni? Ki gondolta volna? De jó, hogy leírtátok. Mert aki ezt olvassa, ezt a szöveget, arra gondolt, hogy ezt otthon kell csinálni. Nem? Te arra gondoltál. Mi nem. Mi azt gondoltuk, tényleg munkaidőben kell ezt elvégezni. Munkáltató: Nem véletlenül írtam le, hogy munkaidőben végzik. Tehát a munkaidő, a munkavégzésért pedig a munkabér jár. Ugye? A munkabért pedig folyósítják jelenleg is. Ma sem úgy döntik el a munkabért, hogy adott állomáson egy az MMK szint szerint megvan, hogy egy forgalmi szolgálattevőnek mennyi a bére és a munkaidejében munkát kell végezni, elvégzi. És mint leírtuk, bocsánat kétszer is volt prezentáció, úgy tudom, hogy a VÉT keretében és ott arról van szó, hogy egy tevékenység ugyanazt a tevékenységet kell végezni, csak most nem kockás papírra kell beírni azt az adatot, amit eddig beírt, hanem beírja a számítógépbe. Én úgy gondolom, hogy gondolom, hogy én sem vagyok jövőbe látó, te biztos, hogy az vagy, én azt mondom, hogy akkor lehet erre visszatérni, amikor már vannak üzemeltetési tapasztalatok és akkor majd meg lehet beszélni, hogy ez többlet, vagy nem többlet. Az én véleményem vagy a szakmai álláspont szerint ez nem többlettevékenység, hanem ugyanazt a tevékenységet nem tollal írják be, hanem számítógéppel, egy informatikai rendszerbe. Azt sem szoktuk levonni eddig, mondjuk, ha valamelyik állomáson mondjuk a munkaidő kihasználtsága mondjuk 25%-os, a másikon meg 75%-os. Természetesen azt is elmondtuk, ha valahol a tevékenységet, mondjuk egy nagyállomáson, ahol nagyon sok munka van, mondjuk nem fogja tudni valaki ellátni, nem biztos, hogy bért fogunk emelni, mert hogyha nem tudja átúszni a Dunát, ha többet fizetünk, akkor se tudja átúszni, akkor lehet, hogy 28
többletszemélyzetet teszünk oda. Erről már azt hiszem, volt szó. Ahol viszont a munkaidő jelenleg is mondjuk, 25%-os és véletlenül három perccel többet kell dolgozni, hát azt a három percet akkor majd megbeszéljük. Jó? Köszönöm. Elnök: VDSZSZ-é a szó. VDSZSZ: Jaj, ne megint. Fáraszt ez a dolog. Hát figyelj, mióta dolgoznak a szolgálattevők mondjuk teljesítménybérezésben? Ugye nem abban dolgoznak? Innentől nem értem a felvetést. Tehát nem teljesítménybérezésben dolgoznak, felesleges. Ha túllépik a munkaidőt, akkor értelemszerűen megfelelően kell ellentételezni. Itt nem arról van szó, hanem arról van szó, hogy többletfeladat merült fel. Nem feltétlen biztos az, hogy ez a feladat abban jelenik meg, hogy többet dolgozik, hanem egy nagyobb szellemi igénybevételnek van kitéve, nem kitéve, igényel ez a feladat ellátása. A munka minősége változott javára. Hát ezt el kell tudni, ismerni ugye? Nem mindegy, hogy valaki egy hokedlit tervez, vagy egy atomreaktort. Ugye? Nem ugyanaz a díjazása. Pedig ugyanúgy munkaidőben csinálja és mind a kettő tervez, csak az egyik egy hokedlit, a másik tehát, ezek nem jó válaszok. Abszolút nem jó válaszok. A másik pedig az, hogy mindig evvel jöttök, hogy belefér még a munkaidejében. Ki tanít a tisztképzőn? Ki tanít a tisztképzőn itt közületek? Senki. Jó. Akkor nem fogtok megbántódni. Hát, aki a tisztképzőn tanít az fölmarkolja érte a tiszteletdíjat és munkaidőben végzi. Mindig munkaidőben végzi. Általában. Bocsánat. Nem erről van szó, hogy ki-mit épített belőle. Hát építsél belőle. Hát, nem jelentkezett senki. Azért kérdeztem. Na látod. Na. Tehát itt van a példa, az Endre ebből építette meg a házát. Rendben van. Tehát ebből építette a házát. Jó. Akkor ezek szerint elég jó buli. Rendben van. Engem nem hívtak meg erre a nagyszerű helyzetre. Nyilván nem véletlenül. Hova? Munkáltató: Mert nem gondoltam, hogy ennyire gyorsan VDSZSZ: Na. Tehát egyértelmű, hogy mit kérünk, hogy egy telítettebb munka, minőségében változott, igényesebb tevékenységet követel. Nem értem, hogy ezt miért nem lehet elismerni a munkáltatónak. Belehalna? Munkáltató: Tehát most azt szeretném kérdezni, mert a ja, most a FOR-ról beszélsz? Jó. Majd a főrendelkezőkről majd szeretnék tudni. Tessék? Mit? Munkáltató: Átugrottuk. Munkáltató: térfőnök. Elnök: Köszönöm szépen akkor a 7-esre adott választ. Esetleg reagál rá a VDSZSZ? VDSZSZ: Jó. Hát, hogyha így van, akkor rendben van. Isten ments, hogy bármire emlékezzen. A Feri csak azt tekinti magáénak, ami itt van előttünk, ezt a lapot, amit a főnöke aláírt. Te írtad? Nem. Ezt a Kárpáthy László írta, meg a Csontos Endre alá. Vagy te voltál? Diktáltad a Lacinak? Elnök: Köszönöm szépen. Akkor kénytelen vagyok megkövetni a VDSZSZ alelnökét, tényleg a 7-es pontban az Igazgatóasszony volt. És ez megoldódott és akkor a 9-es 29
pontra áttérnénk. Nem tudom, hogy megfelel-e a VDSZSZ-nek ez a válasz, ami itt a 9- es pontban van, vagy van valami hozzáfűznivalója. Ja bocsánatot kérek, a VSZ jelentkezett, elnézését kérem a VSZ-nek. VSZ: Köszönöm szépen. A 8-assal akkor a FOR-ral kapcsolatban, ugye, akkor jól értelmeztük, vagy elképzelhető, hogy kénytelenek lesztek fordulószolgálatot bevezetni mind a két személyzetnek, ha nem fogják tudni ellátni. Nem kötelező, csak azért mondom, hogy elképzelhető egyébként. A másik, hogy a plusz személyzetet, azt honnan akarjátok előszedni, vagy mikor lesz az felmérve, hogy ott plusz emberre van szükség? Mert hát ugye, amikor ez a rendszer beindul és kiderül, hogy egyébként nem működik, vagy illetve nem elegendő az idő a munkavállalónak, akkor ugye, hát elég nehéz lesz pótolni ezt a dolgot. Tehát azért valamiféle információnak kéne lenni arra vonatkozóan, hogy hol vannak azok a szolgálati helyek, ahol a plusz személyzetet be kell állítani. Nehogy úgy járjunk, hogy akkor meg nem lesz miből, aztán majd valakinek a felelősséget el kell vinni, mert ugye a FOR az elég komoly információkat fog bizonyos tekintetben biztosítani minden irányba. Köszönöm. Elnök: Köszönöm szépen. Munkáltató. Munkáltató: Köszönöm. Na most az az igazság, hogy már volt arról szó, hogy legalább két esetben volt erről prezentáció tartalmában, minőségében mi ez a rendszer. Arról is beszéltünk, tehát lesznek oktatások, illetve már folyamatban vannak az oktatások. És a puding próbája, hogy megeszik. Hát először is, a kiképzés során eddig, én úgy tudom, hogy eredményesen szerepelnek a munkatársak. Tehát, a számítógépes ismeretekkel talán annyira nincs gond, mert ezeken a helyeken 99%-ban odatelepítették ezeket a berendezéseket, ahol eddig is voltak SZIR gépek. Tehát a számítógépes ismeretek nem gond. Na most, ha valahol esetleg mégis gond lenne, száz lehetőség van. Vagy az adott embernek tehát két dolog lehetséges. Vagy tényleg nem tudja megcsinálni, mert annyi munka hárul rá, akkor valóban mást nem tehetünk, megnézzük, hogy hova, kinek lehet megcsinálni, hogyan lehet megcsinálni. Ha nem lehet másnak odaadni, akkor esetleg új embert odaállítani. De az is lehet, hogy valakinek a képessége nem alkalmas arra. Nem biztos, hogy akkor még egy másikat kell tenni, mert ilyen is lehet. Tehát én nem zárom azt ki, hogy egyes állomásokon esetleg majd megvizsgáljuk. De már azt is elmondtam, amikor a menesztési szabályok változtak, ha visszagondoltok, hogy számtalan olyan szolgálati hely van a tavalyi évben, ahol a menesztési szabályváltozás következtében, csak mondok egy példát Miskolcon, ahol nem kell meneszteni, ha mondjuk bevezették most már ebben az évben, nem csökkentettük a számukat pontosan azért, hogy erre megfelelő munkaidőalap álljon rendelkezésre. Tehát először azért azt mondanám, hogy a munkaidőalapot már igyekeztünk megteremteni, és ha még mindig nem sikerül, megnézzük a képességeket esetleg a munkaelosztást és legvégső esetben, természetesen, nem mondanám ki, hogy aztán itt szó nem lehet, hogy nem adjuk oda másnak, vagy nem teszünk másik embert, de az a legvégső eset. Tehát először is, a racionális foglalkoztatást kell megnézni. Tehát így ebben azért már részben meg is teremtettük a feltételeit, a menesztési szabályváltozással. Legalábbis ma így gondolom. És utána, mikor tényleg fölvetődnek még egyedi esetek, akkor azokat külön fogjuk kezelni. Ebben mondjuk, kérem a partnerséget is hisz hozzátok is eljutnak azok az infók, ha valahol nem úgy működik. Köszönöm szépen. 30
Elnök: Köszönöm szépen. VDSZSZ. VDSZSZ: Hát akkor, fizetni fizettek érte, vagy sem? Elnök: Munkáltató. Munkáltató: Most éppen nincs nálam pénz. Tehát én nem vagyok erre illetékes. VDSZSZ: Nem erről van szó, a MÁV-ról beszélek, nyilván. Na de ez egyszerűen reménytelen. Hát figyeljél, hát megkérdeztünk valamit, elismertétek, hogy ez egy jobb helyzetet eredményező szolgáltatás, vizsgát kellett belőle tenni, készülni kellett előtte rá. Egyszerűen nem értem azt meg egy minőségileg jobb munkát végző tevékenység jobb munkát igénylő tevékenység na. Összekeverem. Tehát az, aki egy igényesebb munkát ellát a korábbihoz képest, az miért nem kaphat ezért egy emeltebb bért? Joggal tarthat rá igényt. Nem? Munkáltató: Szeretném elmondani, hogy ennek az adatvezetése egy csomó, úgy van megszerkesztve a program, hogy amit ma minden esetben a kockás papírra le kellett írni, mert a kockás papírja az üres volt. Itt a gép automatikusan hozza az adatokat csak el kell fogadni 90%-ban. Akkor kell módosításként beírni, hogyha az adat nem a menetrendszerű adatokon alapul. Tehát azt is mondhatnám, hogy valamilyen módon a munka mennyisége csökken. És azt hiszem, hogy elmondtuk azt is, hogy ennek kell egy üzemi tapasztalat. Ma még ezt senki nem tudja, még nem működtetik a rendszert. Lesz először is egy hogyan mondják? kísérleti üzeme. Hát mindegy, sötét üzeme, tehát kísérleti üzeme, akkor meg lehet látni, hogy mi a tapasztalat. Előre ne ítéljünk. VDSZSZ: Tehát akkor azt mondod, hogy először megnézitek azt, hogy milyen igénybevételt jelent, mennyiben serkenti inkább gondolkodásra ez a fajta ténykedés a munkavállalót, ugye a szolgálattevőt, és ha igen hát, akkor miért nézitek meg? Elnök: Munkáltatóé a szó, Igazgatóasszony. Munkáltató: Azért azt szeretném mondani, hogyha a technikai feltételeket javítjuk és mondjuk a manuális, papíralapú dolgokról áttérünk számítógéppel támogatott dologra, akkor semmiben nem változik a munka tartalma, olyan formában, hogy igazodtunk a kor műszaki és általános követelményeihez. Tehát, amikor a papíralapú könyvelést utána számítógépen csinálták, akkor ettől nem változott meg a bére, feltételrendszere, semmi a munkatársaknak. Bevezetésre kerül egy új eljárásrend, aminek az a lényege, hogy most már nem papíron, hanem számítógépen kell vezetni. Azt hiszem két évvel ezelőtt volt egy olyan felvetésed, te kérted te mondtad, hogy micsoda marhaság, hogy a naplót vezetni kell azon a vonalon, ahol egyébként a számítógépes na. Most teljesül a vágyad. De most majd, már nem kell, mert már számítógépen lesz. Munkáltató: A főrendelkezőnél vélhetően az emlékezet támogatása miatt igen. Mert nem is ő fogja ezeket vezetni. Egyébként idővel valószínűleg lesz olyan nem én vagyok a főkonstruktőre, idővel lesz olyan modulja is ennek a rendszernek, amikor nem kell írni majd ilyesmit. Ennek azért az a neve, hogy FOR00, mert mondjuk, hogy egy 00-ás fázist állít elő. Majd az 1-es fázisban vélhetően ez a modul is bekerül. 31
Elnök: Köszönjük szépen. VDSZSZ kapcsolja be a mikrofont, vagy akkor VDSZSZ: Na tehát kiderült az, amit annyiszor emlegetünk, hogy itt folyamatosan egymást megtévesztik a kollegák. Téged is látod? megtévesztett Csontos Endre, amikor azt volt kedves írni, feléd üdvözlettel is megtette, hogy plusz tevékenységgel nem jár. De, jár. Munkáltató: Nem kell a papírt VDSZSZ: De kell. Hát azt mondta előbb Ferencünk, megerősítve Csontos Endrének, szeretett főnökének kinyilatkoztatását, rákérdeztünk, hogy a fejrovatos naplót kell-e vezetni, vagy sem. Erre azt mondta, hogy nem kell vezetni. Csak újbóli rákérdezésre ismerte be, hogy tényleg kell vezetni. Tehát a főrendelkezőnek is kell vezetni a fejrovatos naplót, tehát ez plusz tevékenységet jelent. De még egyszer, eddig is kellett, így van. De most a FOR-t is kell kezelni, vagy mit tudom én nem. Akkor Munkáltató: Szeretném elmondani. Jellemzően a FOR kezelését azok a külső forgalmi szolgálattevők végzik, akik nem fejrovatos naplót, hanem forgalmi naplót vezettek és a FOR00 a forgalmi napló vezetését váltja ki, és így igaz, hogy nem, innentől kezdve, mikor ez élesben, üzemben megy, nem kell vezetni a forgalmi naplót. Pont. A fejrovatos napló egészen más, egyszer, ha lesz egy kis időt, bemutatom neked az általad kiválasztott állomáson, hogy mi a kettő között a különbség. És FOR00 rendszert jellemzően a főrendelkezők, vagy rendelkezők nem fognak vezetni. Ezt a külsősök vezetik. Elnök: Köszönjük. VDSZSZ: Kedves Ferenc, előtte azt mondtad, hogy a fejrovatos naplót nem kell vezetni Munkáltató: Kedves Ferenc kettőt az egyik a győri elment nyugdíjba, a másik meg a győri vállalkozó VDSZSZ: Na. Tehát azt mondtad, hogy nem kell és kiderült, hogy mégis kell vezetni. Na mindegy, jó, jó. Tehát ugye, mindent kitaláltok annak érdekében, leszűrhető, hogy mindent kitaláltok annak érdekében, nehogy valamit is elismerjetek a felvetéseinkből. Tudomásul vettük. A 7-es pontra még akkor visszatérve. Tehát akkor ez a térfőnökre vonatkozik, márciusra ígérted, most április van. Akkor, mikor rendeződik ez a dolog? Hát, hogy megmondhassam a választ. Mikorra rendeződik? Újabb ígéret, dátummal. Munkáltató: Nem. Összeszedtünk mindent hozzá, döntési igénye van. Részemről történő döntési igénye van. VDSZSZ: És mikor döntesz? Akkor még egyszer, akkor a kérdésre nagyon egyszerű a válasz, mert rajtad múlik. Hát gondold végig, mikor tudsz dönteni. Hát az nem tart sokáig, ebben dönteni. Tehát akkor attól függ, hogy mikor lesz időd ebben dönteni? 32
Helyes. Jó. Akkor mentesíteni kell adott feladatok elvégzése alól, hogy legyen időd. Jó. Tehát, akkor rögzítjük jó, rendben. Elnök: Köszönöm szépen a feleknek. Akkor térjünk vissza akkor most már ténylegesen, a 9-es pontra. A VDSZSZ-t kielégíti ez a válasz, ami megjelent itt ebben a VDSZSZ: Hát, hogy elégítene ki bennünket? Hát biztos, valakit kielégít, aki leírta, biztos kielégült, mikor aláírta. De hát nem erről van szó. A következő a történet. Elmentünk Ferenccel, csak így kedves nélkül, Miskolcra. Azért, hogy a főrendelkezői váltások kérdésében dűlőre jussunk. És amikor ott időztünk és beszélgettünk, fölhozták az úgynevezett nehezmények könyvét, amit az ottani állomásfőnök fektettetett fel azért, hogy a menesztés változása okán, a menesztési eljárások változása okán jelentkező nehézségeket ott rögzítsék. Mivel a pályavasút, helyesen köteles ellenőrizni, hogy a hálózatán a forgalom biztonságát nem sértően történik a vonatközlekedés, ezért ők jól ismerték azt a rendelkezést, amit a START vezérigazgató-helyettesasszonya adott ki a vonaton szolgálatot teljesítők létszáma okán. És mindig felírták, hogy adott alkalommal hányszor szegte meg a MÁV-START a vezérigazgató-helyettesnek a rendelkezését. Hányszor tiporta lábbal. Ennyit ér a vezérigazgató-helyettesnek a rendelkezése. Ezt fölírták, egy kis füzetben vezették. Most ezt a kis füzetet lemásoltuk, fénymásoló segítségével és így birtokába jutottunk, adatoknak, ami nem titkosszolgálati módszer, mert ezt átadták és lemásoltuk. Tehát nem tudom, milyen titkosszolgálati módszerekről beszélsz. Na. A Zoli ad belőle szívesen. És ezt a START vezetése elé tártuk, hogy íme, szembe kell, hogy süljenek azzal, hogy ismét az, hogy valakinek perverz gondolatai támadnak azért, mert én egykét szóval nehezen birkózom meg istenem. Ezt te jobban tudod, nyilvánvalóan. Az egyetemen ezt tanítod, rendben van. Szegény ifjú jogászpalánták. Na. Hát én nem tudom, éhes disznó makkal álmodik. Aztán. Nem tudom folytatni tehát, az a helyzet, hogy kiderült igen. Másnap Mariann, másnap a könyvet nyilvánosan elégették és a vezetését megtiltották. Még aznap. Javít Ferenc, tehát és felkérdeztük, hogy miért. Azért állítólag, ezt a Kallus Tihamér mondta nekem, azért mert a pécsi csomóponti főnököt megkérte a bocsánat, nem a pécsi. A pécsi már hol van? Róla álmodok. Tehát a miskolci csomóponti főnököt megkérte a miskolci TFK-nak a vezetője, a START vezetője, hogy ne vezesse ezt a könyvet. És ő jóságos és akkor nem vezette a továbbiakban. Ennyi történt azért, hogy a bűnöknek ne legyen dokumentuma. De hát nem lehet elbújni, a kezünk messzire ér, úgyhogy kénytelenek leszünk emiatt az ügyészség felé fordulni. Vannak feltételek, de azok nem teljesültek és tőlük kérne segítséget, mert az NKH-tól úgyis reménytelen. Személyszállítás, hiszen ők kapnak szabadjegyet. Elnök: Köszönöm szépen. És még a munkáltató gondolkodik a válaszon, vagy sietsz, Feri? Jó akkor megadom a szót. Munkáltató: Kicsit rosszul emlékszel Balázs, emlékszel rá, személyes jelenlétedben tiltotta meg a könyvnek a vezetését. Nem szeretnénk a jövőben megkönnyíteni a dolgotokat. Elnök: Köszönöm szépen. Tízperc szünet, közkívánatra. 33
VDSZSZ: Na. De, figyeljetek, ne, nem úgy van ez. Akkor folytatjuk a 9-es napirendet? Hát milyen alapon tiltották meg ennek a könyvnek a vezetését? Mi a franc aggályotok volt vele kapcsolatban? A pályavasútnak. Munkáltató: Az, hogy egy forgalmi irodában milyen dokumentumot kell vezetni, ennek megint szabályai, tehát le van írva, hogy milyen dokumentumokat kell vezetni. Ilyen dokument vezetésére nem kötelezettek a munkavállalók, mert akkor ismételten többletdíjazást fogtok követelni, ettől pedig szeretnénk mentesülni. Elnök: Köszönöm szépen. Egyébként fölhívnám a felek figyelmét, szünetben nem kell mikrofont használni, beszélgethettek nyugodtan. Elnök: folytatni. Gondolom, hogy a 9-esre a munkáltatónak volt elég ideje, felkészülni és tartalmas választ tud adni a VDSZSZ-nek, amit gondolom, hogy örömmel fogad és megelégedéssel fogja eltölteni. A munkáltatóé a szó. Munkáltató: A Forgalmi Igazgatóság válaszát megerősítve, tehát azt kötelező vezetni, ami elő van írva. VDSZSZ: Na, de már bocsánat, hát akkor miért vezették? Akkor nyilván eljárás indult a csomóponti főnök ellen, hogy a munkáltató tudomást szerzett arról, hogy a csomóponti főnök súlyos gondatlanságból megszegte hát, dehogynem. Hát most megsértette a munkaviszonyára vonatkozó szabályokat, vagy sem? Hiszen olyan füzet, olyan irat vezetésére kötelezte a munkatársait, amit nem tehetett volna meg. Még akkor sem, ha ezzel a pályavasút érdekeit próbálta védeni. És erre megtiltottátok számára, hogy tovább ezt vezesse. Azt gondolom, hogy az a füzet véletlenül jó találmány volt, ez a nehezmények könyve és tovább kéne vezetni azért, hogyha bármifajta gond, probléma vagy ellenőrzés merül fel azon az adott állomáson, akkor megkönnyítse a tényállás tisztázását. És egyébként a figyelj, olyanok voltak abban a megvan, itt van nálunk. Például nem jelentették készre a vonatot és mégis menesztették, és mit tudom én. Eljárást kellett volna indítani, ugye? Az se történt meg. Figyeljetek egész egyszerűen a pályavasút is semmibe veszi a de, hát mit tudok erre mondani? Hát leírják azt, hogy a vonaton nincs meg az előírt létszám és nem tudakozódnak afelől, hogy vajon, miért nincsen meg. Hanem fogja, jó tudomásul vették ezt a tényt, és szabadra váltották a jelzést. Nem voltak meg a vonatközlekedésnek a feltételei a biztonságos közlekedésnek a feltételei. Ennek ellenére el lettek a vonatok menesztve. Vagy bocsánat, még egyszer nekifutok. Tehát nem elmenesztve, hanem az állomás a pályavasút hagyta, hogy a vonat az állomásról elinduljon ezzel a hiányossággal. Mi több utána még a nyomukat is eltüntettétek, hogy a továbbiakban ez ne lehessen gond. Cinkosan együttműködtök a MÁV-START-tal, hogy megszeghessék a vezérigazgató-helyettes rendelkezését. Az rendelkezés. Hát mondjátok föl, kit érdekel? Nem tudom egy rendelkezést hogy lehet fölmondani. Azt, hogyne. Vissza lehet vonni, mert nem tudom, mi történt. Mert átalakultak az ajtók önműködővé nyilvánvaló. Persze. Hát ez a legjobb megoldás. Ez abszolút bolsevik eljárás ez is. Ott volt ez divat. Hát dehogynem. Hát az is. Hát, az se már hát figyelj, itt van ez a levél, hogy mi zajlik. Mariann tényleg, ha már így fölmerült. Nem idézem, megvan a Mariannál is, hogy adatgyűjtés zajlik Pécsen. Hát de figyeljetek, na hát mégiscsak ír na, hát megírják. Hát egyébként elég bennfentesnek tűnik ez a ugyanaz, mint állandóan értekezni. Mi? 34
Elnök: Köszönöm szépen. Munkáltató? VDSZSZ: Itt van, hogy meghivatkozik a Csontos Andrew, a pályavasút tehát a pályavasút személyzete jogosult a forgalom biztonságával összefüggő és a forgalom lebonyolításával kapcsolatos utasításokat adni, a személyzetének. Ugye jogosult? Jogosult a vasúti forgalomban résztvevő járművek alapadatait bekérni, azonosítani a vonatforgalomhoz kapcsolódó bizonylatok, tengelynyomás, satöbbi valódiságáról, szükség esetén a helyszínen is meggyőződni. Tehát minden jogosultsága adva van, amivel nem él. És nem tudom, miért nem él vele. Mi több, amikor próbál vele élni, akár részben csak olyan mértékben, hogy legalább nyilvántartja, hogy hány esetben szegik meg a vonatkozó utasításokat, akkor a füzetet elégetik, máglyára vetik. Jó, hogy nem a készítőjét. Elnök: Na. Akkor munkáltató óhajt még ehhez hozzáfűzni valamit, vagy esetleg az egyebekre térjünk rá. Munkáltató? Kedves Igazgatóasszony óhajt még hozzáfűzni valamit, vagy a 9-es pontra térjünk rá? De mielőtt a 9-es pontra rátérnénk, azért VDSZSZ: De, nem értem. Akkor most a füzet a 9-es pontban említett könyv vezetése akkor a továbbiakban sem válik újra szükségessé Miskolc csomópont területén? Munkáltató: Elő volt valamikor írva? VDSZSZ: Persze, hogy elő volt írva. Hát nyilván, azért vezették. Nem szokásjog alapján. Munkáltató: Ha elő van írva, akkor vezetni fogják. Ha nincs előírva, akkor nem vezetik. VDSZSZ: Hát előírta neki a csomóponti vezető előírta. De most miért nem érdeketek az, hogy a hálózaton az előírt létszámmal közlekedjenek a vonatok? Ezt nem értem. De miért nem érdeketek? Miért nem érdeketek? Áruljátok el. Miért játszotok cinkos módon össze a START-tal? Összejátszotok vele. Hát igen. Hát ez történt. Még egyszer, az SZSZK vezetője felhívta a Szórád Robit követően igen. Először a Szórád Róbertet tájékoztatta, nyilván. Nem. Hát ő mondta. És utána megkérték a de hát ez így volt. A Kallus Tihamér is ezt megerősítette, hogy a miskolci SZSZK vezetője felhívta, vagy nem tudom személyesen, mindegy beszélt a csomóponti vezetővel és megkérte őt, hogy a továbbiakban ne vezessék ezt a könyvet. Ez történt. Bólogathattok ilyen nagy, szomorúan, de hát nem igaz. Szóval ezt csinálni, hogy megegyezünk és kijátszotok bennünket. Sok minden másban is. Mivel? De, mit nem Munkáltató: csökkenteni kell azon logika mentén, hogy te azt mondod VDSZSZ: A START alkalmazottja kérdés nélkül miért szól belőle? Meghívott szakértő? Idáig süllyedt? Csak szakértő lett? Jó. Tehát azt szeretnénk kérni a MÁV Zrttől, hogy ennek a könyvnek a vezetését továbbfolytassa. És a benne lévőket meg ha lehet, akkor vizsgálja ki ő is, hogy miért nem intézkedett a pályavasút személyzete, mikor tudomására jutott az, hogy a rendelkezés, amit ő is ismer nyilván megkapták, a 35
rendelkezésről eltérően szabályellenesen közlekednek a vonatok. Ezzel veszélyeztetik a forgalom biztonságát. Erre választ várunk egyébként. Mikor tudva tudták, hiszen feljegyezték, mint eseményt és nem lett következménye. Nem intézkedtek. A vonatok leközlekedtek, csökkentett létszámmal, a pályavasút semmit nem tett, holott a HÜSZ 2.4. mellékletének 16. -a szerint jogosult lett volna a pályavasút intézkedni és nem tette meg. Köszönöm. Ezt kérem, hogy vizsgáljátok ki. És nyilván tájékoztatást is remélünk az eredményről. Elnök: Munkáltató. VDSZSZ: A nehezmények könyvében feltüntették, mint nehezményt, Mariann. Hát akkor miért írták oda? Csak úgy, hogy teljen az idő? Munkáltató: Tehát én úgy tudom, hogy vannak hivatalos dokumentumok, amiket eseménykönyv igen, köszönöm. Mert tudtam, hogy valami fontos eseményhez van kötve az, amit vezetnek. Tehát eseménykönyv, ahol a nem megfelelően közlekedő vonatok egyéb ügyeit be kell jegyezni. Na most, ha az eseménykönyvben bejegyeztek dolgokat, akkor az be van jegyezve és azt vizsgálni kell. Ha nem jegyeztek be, akkor nem. A nehezménynek a feljegyzése meg a kollektív emlékezet helyettesítését szolgálja. Elnök: VDSZSZ. VDSZSZ: Jó. Mariann, akkor fölösleges ezen tovább szerintem, rágódnunk ez reménytelen. Nyilván az ügyészségre megtesszük a bejelentésünket, feljelentésünket, aztán majd tesznek, amit tesznek. Ennyi. Mit tudunk mást tenni? Hát ha nem megy másképp akkor rendben van. Elnök: Köszönöm szépen. És mielőtt az egyebekre rátérnénk, megkérném a feleket, hogy a következő VÉT időpontjával kapcsolatban akarnak-e megállapodni, vagy nem akarnak. VDSZSZ: A 4-es, 5-ös az 5-ös pontot, az ÁEK. Munkáltató: Nem tudom, hogy mi a problémád ezzel a dologgal. Állami Egészségügyi Központ, Magyar Államvasutak. Benne van a nevében. VDSZSZ: Az ÁEK-ben? Hogy lenne benne Munkáltató: Hát, Á-val kezdődik. VDSZSZ: Az Á betű benne van. Az Á betű valóban benne van. Tehát az a problémánk evvel, hogy nem azt a nevet használja az ÁEK, ahogy hívják jogosan a címhasználat. Munkáltató: Miért? VDSZSZ: Hát azért, mert nem tudom, mi a franc van kiírva Honvédelmi Minisztérium, ez ott szerepel. Segít a Zoli. Állami Egészségügyi Központ, Honvédelmi Minisztérium. Ez van kiírva a homlokzaton. Valamint a beutalókon, leleteken zárójelentéseken, tehát a 36
hivatalos iratain az ÁEK-nek is, a Honvédelmi Minisztérium dominál. Utalás sincsen arra, hogy ez vasút-egészségügyi intézmény is. Utalás sincsen rá. Holott erre kifejezetten utalni kell a Vasúti Törvényben foglaltak szerint is, mert ott meg van határozva, hogy hívják és nyilván ezt a kormányrendelet is rögzíti. De hát nem. A MÁV menedzsmentjének nyilván a honvédség is tett azért, hogy ez legyen oda kitéve. Hát tessék lépni ebben a dologban. Tessék lépni. Én kérem, hogy intézzétek ezt is, el. Legalább ezt, el. Hát itt a Munkáltató: A Podmaniczky utcai épületre mi van kiírva? VDSZSZ: Azt nem olvastam, de tökmindegy. Munkáltató: Az van kiírva, hogy MÁV Kórház. És az meg már az Állami Egészségügyi Központ része. Tehát, akkor VDSZSZ: Akkor az is helytelenül van kiírva. Abszolút. Az is helytelenül van kiírva. Mert, azt csinálják, figyelj ide azt csinálják, átküldik a indignálódva szórakoznak a betegekkel, sok esetben, van, amikor viccesen, van, amikor komolyan, hogy menjen át a MÁV kórházba. Így. Kérdezik, hogy Ön katona? Nem. Akkor menjen át a MÁV Kórházba. Mi az, hogy na? Hát azt szeretnénk nem tudom, mi a probléma. Nehéz ezt megérteni? Azt szeretnénk, hogy a hivatalos levelezésen lévő címzés is azt a nevet tartalmazza, ahogy hívják az intézményt. Most miért olyan probléma ez? Nem mertek szólni a bakáknak, vagy mi a baj? Elnök: Munkáltató. Munkáltató: Az érdekképviseletekkel, amikor ez a létesítmény létrejött, akkor számos megbeszélés folytatódott, ha jól emlékszem, a Honvédelmi Minisztériumban, meg Surguta, vagy nem tudom, hogy tehát, gyakorlatilag ilyen kollégák bevonásával, és ott megállapodás született arról, hogy mikor, hol, hogy fogják hívni, és egyéb ilyen dolgok. Ha rendelkezésre bocsátotok abból egy de, nem. Ne bocsássatok rendelkezésre. Veletek kötötték meg a megállapodást, akkor légy szíves, lépjetek fel a megállapodásban foglaltak teljesítése érdekében. Elnök: Köszönöm. VDSZSZ óhajt rá reagálni? VDSZSZ: A következő. A Vasúti Törvénynek a 67. -ának a 68 ja, 68. -ának a 4. szakasza. A vasutas biztosítottak az elkülönül vasút-egészségügyi szervezetet (Vasút - Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Társaság, valamint MÁV Kórház és Rendelőintézet, Szolnok) zárójel bezárva őrzés. Teljes körű üzemi egészségügyi ellátásra jogosultak. Vasutas biztosítottak körét és a jogosultság mértékét külön jogszabály állapítja meg. Tehát itt van a neve, hogy hogy híják ezt az intézményt. És nem az van kiírva egyik helyen sem, helytelenül. Valamint a hivatalos okmányokon, hivatali lapokon, levélfejléc, beutalók, recept, minden egyéb, pedig kizárólag a honvéd kötődésre utal, amin csak a kötődéshez utaló címzés van. A vasút-egészségügyre semmifajta utalás nincsen. Holott a címe, amit az előbb felsoroltam, elég hosszan nem az. És ezt nem értem, hogy ezt miért nem kéritek tőlük számon. Mi már ezt megtettük már nem egyszer, nem kétszer, de hát úgy látszik, kevesek vagyunk hozzá. Meg is 37
ígérték egyébként, hogy rendezik a név el is ismerte a Csizmár Gabika a levelében megvan az is, hogy valóban helytelen a névhasználat. Nem történt semmi. Hát legalább lépjetek ti is ebben az ügyben. Ezt kérjük. Ez olyan nehéz dolog? Vagy ez se számít? A bakáknak számít, hogy hogy hívják az intézményüket, úgy tűnik. A vasút vezetésének ez se számít. Hát minden gyökeret ki kell szaggatni? El lehet költözni a Népligetbe is, itt lehet hagyni a 150 éves fészket, mindent meg lehet csinálni. Azt kérem, hogy a Vasúti Törvényben foglaltaknak megfelelően cselekedjen. Köszönöm. Elnök: Köszönöm. Munkáltató óhajt még reagálni erre? Elnök: napirendre, akinek a VDSZSZ: nem kaptunk választ arra, hogy ezt a MÁV miért tűri, hogy a honvédség törvényt szegjen abban, az egészségügyi intézményben, ahol pontosan annyi joguk van a vasutasoknak, mint a honvédeknek. Se több, se kevesebb. Ja hát akkor oda kell páncélmellényt ott varrták össze a kezemet is Mariann, ezzel a hozzáállással, amit a vasút vezetése ebben a kérdésben is tanúsít, akkor nyugodtan a miért baj az, hogy a háromszínű magyar zászló helyett akármilyen zászlót itt fölvonnának a akkor az se lenne baj. Miért baj? Számít? Nem számít. Hát, dehogynem. Az ugyanaz. Hát, ne ha valaki nem törődik a saját világával, abból ez lesz. Elhazátlanodik. Elbitangol. Munkáltató: Hagy kérdezzem már meg, megállapodtatok abban, hogy ez az intézmény létrejön? Megállapodtatok abban, hogy hogy fogják hívni? Igen. Na. VDSZSZ: És? Most mondom, a Csizmár Gábor el is ismerte. És? Munkáltató: Na, de hát akkor talán az intézmény vezetőjének írnotok kellene egy levelet, ahol ezt VDSZSZ: Megtettük, Mariann megtettük. Hát, nem reagál rá. Munkáltató: Hol van? Hát akkor írjál egy másikat is. VDSZSZ: Na jól van, ne engem biztass, hogy mit kéne csinálni. Hát tudjuk jól, hogy mit kell csinálni, de úgy látszik, ti és ti írtatok már levelet? Mi legalább megtettük. Amikor volt a fórum a Minisztériumban, akkor is elmondtuk a hippi gyereknek. Elmondtuk, hogy mit kell csinálni. De jelezték. Hajlandóak vagytok írni, vagy bármit cselekedni ebben az ügyben azt kérdezem, vagy nem? Hát nem igaz. Elnök: Még egyszer kísérletet teszek akkor, hogy az egyebekben, akinek van esetleg valamilyen mondanivalója, akkor azt tegye meg, ha nem, akkor VDSZSZ: Menetkedvezmény jön. Elnök: Munkáltatóé a szó. A menetkedvezménnyel válaszolt a VDSZSZ, hogy menetkedvezmény. 38
VDSZSZ: csak a Józsi azt harsogta, hogy továbbra is nem akarja biztosítani a menetkedvezményt. Itt mondta el. Nem adja. Mert az hagyján, hogy az NKH-nak nem adja, annak nem is jár. De az, hogy nem adja oda a Gépészetnek, a Trakciónak és a vasúti társaságoknak, a többinek is tehát azoknak a gazdasági társaságoknak, ahol eddig is ezt adták, az tűrhetetlen. Az tűrhetetlen. Most akkor adja, vagy nem adja a START nevében Apavári József? Elnök: Lehet, hogy egy információval kevesebb, lehet, hogy már a Józsi a miniszter és lehet, hogy többet tud. De megadom neki a szót, hátha ő elmondja. Munkáltató: Csak azért, mert biztos, készül valamilyen emlékeztető, akkor elismétlem, hogy a MÁV-START Zrt. az Igazgatósága határozatának megfelelően egyrészt a menetkedvezményekben található, 2007 évi érvényesítési szelvény időbeli hatályát május 31-ig meghosszabbítja és lefolytatja a 2009-es szelvénycserével az új érvényesítést azon társaságok munkavállalói, hozzátartozói és nyugdíjasai esetében, amely társaságok munkavállalóit, hozzátartozóit és nyugdíjasait a Vasúti Törvényben a jogszabályalkotó meghatározta. Jelen pillanatban a mi tudásunk szerint ilyen társaság a MÁV-START Zrt, a MÁV Zrt, a menetkedvezményi egyezségben foglalt más gazdasági társaságok, illetve az általad az imént felolvasott volt vasút-egészségügyi munkavállalók köre. A törvénynek az a rendelkezése, ami azt mondja, hogy a vasúti társaságok között létrejött megállapodások alapján, a törvény hatályba lépésekor menetkedvezménnyel rendelkező munkavállalóknak ezt a jogát továbbra is fenntartja, a START jelen pillanatban nem tudja értelmezni, mert nem tud arról, hogy vannak, vagy lesznek-e ilyen típusú megállapodások. Ezért kértük a MÁV vezérigazgatóját, mivel csak a MÁV köthetett ilyen megállapodásokat, hogy tájékoztasson bennünket arról, hogy mely társaságok azok, akik ilyen megállapodás alapján jogosultak lennének. Ezt a tájékoztatást várjuk, és ha lesznek ilyen társaságok, akkor azon társságok munkavállalójára, hozzátartójára és nyugdíjasára is érvényesíteni fogjuk a menetkedvezményt. Amennyiben ilyenek nem lesznek, akkor az érintett kör az, amit az imént felsoroltam. Információim szerint, hogy teljes legyen a kép, sem a Trakció Zrtnek, sem a Gépészeti Zrt-nek, sem számos más MÁV által tulajdonolt gazdasági társaságnak ilyen megállapodásai nincsenek. Kettő a vasúti társaságok megállapodásait, mondja a VTV, vasúti társaságot pedig a kezdő rendelkezések, a fogalom meghatározások során pontosan definiálja. Például a Gépészeti Zrt. nem is lehet vasúti társaság, a törvény szerint. Hogy ne beszéljek ilyenekről, hogy ZÁHONYPORT, meg szóval, nem akarom sorolni. Boglárka Kft, ha van még ilyen. Tehát ezeket a dolgokat alaposan át kell tanulmányozni és utána véleményt formálni erről. Magam úgy gondolom, hogy a tegnapi kétfordulós vasúti egyeztető mit tudom én micsodán elhangzottak, azok adhatnak iránymutatást a menetkedvezmény további sorsát illetően, a MÁV-START akként fog cselekedni, ha és amennyiben azt a tisztelt Miniszter úr kézjegyével ellátja és ezt a MÁV-START részére megküldi. Elnök: Köszönöm szépen. VDSZSZ. VDSZSZ: Na tehát akkor az derül ki, amit korábban is állítottunk, hogy a START nem óhajt menetkedvezményt biztosítani oly mértékben, amilyen mértékben eddig tette. A MÁV Zrt. mit szól mindehhez? Hiszen, ha nem tévedek a társaságok ez a számon kérő szék. Tehát de, nem. 39
Munkáltató: Bocsánatot kérek a START-os kollégák itt ülnek a munkáltatói oldalon, a témakörhöz meghívott résztvevőként és elmondták a munkáltatói álláspontot. Akkor most mi a kérdés? VDSZSZ: Hogyhogy mi a kérdés? Az a kérdés, hogy egyáltalán a START dicső képviselője hogy jutott el idáig, hogy ezt itt felénk megfogalmazza? Nem mondom azt, hogy amit elmondott az ütközik a törvényben foglaltakkal, hiszen azt mondta annak ad, akinek azt nem értem, hogy a MÁV Zrt. azért kérdeztem miért nem gondoskodott arról, hogy az ehhez szükséges feltételek biztosítva legyenek. Hát úgy tudom akkor, amikor a kiválások megtörténtek adott gazdasági társaságoknál, akkor velünk minden esetben megegyezett a Magyar Államvasutak, hogy a menetkedvezmény mindaddig biztosított, ameddig a MÁV tulajdonrészt visel, vagy élvez az adott gazdasági társaságban. Ebből az következik az én számomra, hogy mivel jól ismerte a Vasúti Törvénynek a rendelkezését is, a szükséges megállapodásokat a két cég egymással megkötötte. Ha nem akkor nem igazán értem, hogy miért. Aztán, amikor tavaly kivágtatott a Gépészet és a Trakció, akkor azokon a tárgyalásokon szóba nem került a menetkedvezmény kérdése, hiszen a felek közösen úgy értelmezték, hogy a Vasúti Törvényben foglaltak szerint ez továbbra is jár. Hiszen ha nem így lett volna, akkor csak-csak szóba kerül ez az ügy. Nem emlékszem rá, hogy ez szóba ez is igazolja az álláspontunkat, miszerint is ezt a kérdést a felek egymás közt rendezettnek tekintették, mert ha nem így lett volna, akkor 2008. január 1-jétől kezdődően milyen alapon adták a kedvezményt a Gépészetnek, illetve Trakciónak például. Miért akarják megvonni a MÁV Cargótól is a menetkedvezményt akkor, amikor az adásvételi szerződést, amit nyilván a MÁV aláírt, az utazási kedvezményekről is szól. Így az utazási kedvezmény ami Ausztriában is ismeretes a Rail Cargo Austria és a GYSEV számára a személyzeti és szociálpolitika része. A MÁV Cargo munkatársai számára attraktív megoldás kidolgozására kerül sor ezen a téren. Az, hogy mikor, az ugye, itt nincs rögzítve. Az viszont igen, hogy a felek abban állapodtak meg az aláírásukkal, hogy ez minimum változatlan formában továbbél, hiszen ez része a szociálpolitikának. Tehát ebben az ügyben is magára hagyta ezek szerint, mint a MÁV Hotels-nél is a volt munkavállalóit a MÁV vezetése. Köszönöm. Munkáltató: Hát elérkezett az az örömteli pillanat, amikor meg kell, hogy védjem a tulajdonosunkat, a MÁV Zrt-t, az igaztalan vádak miatt. A MÁV Zrt. gondoskodott a menetkedvezményről, hisz a START kiválásakor szerződött a START-tal, hogy a MÁV-START Zrt. jogszabályi kereteken belül a menetkedvezményt biztosítja az érintett társaságok részére, mindaddig, amíg 50%-os tulajdon tehát, a MÁV gondoskodott arról. A jogszabályi kereteken belül Balázs. Tehát a jogszabályok értelmezése tartott ennyi ideig. Most így másfél év után megtörtént az értelmezés és most ezen értelmezés szerint járunk el. Munkáltató: egészítsem már még ki. Ki ne rohanj, mert még lesz veled ma, tárgyalás. Tehát a jogszabályi ez az. Nem, nem. Tehát a lényeg a Balázs, hány kiszervezési megállapodást is írtál te alá? Akkor hányban tudod, hogy miben állapodtál meg? Na. VDSZSZ: Megnéztük. Nincs benne, szó nincs a menetkedvezményről. 40
Munkáltató: Hát ez az. Hát azért, mert abban állapodtunk meg minden esetben a kiszervezési anyagban benne volt, hogy a jogszabályi feltételeknek megfelelően. De ha megnézed az ez évi Kollektív Szerződésmódosítást, tehát a MÁV-nál is visszahivatkozzuk, ha a jogszabály lehetővé teszi, akkor biztosítjuk. Tehát minden egyes esetben az van benne, hogy a jogszabályi feltételeknek megfelelően és ahogyan itt az előbb a Vezérigazgató-helyettes úr említette, a jogszabályi feltételek hiányoznak ebben a témában és a jogszabályok nem egyértelműek. És hát ha jól emlékszem két éve jártok ez ügyben a Minisztériumban, hogy a jogszabályokat egyértelművé tegyétek, úgyhogy nem tudom, hogy a tárgyalások eredményességét hogyan értékelitek a Minisztériummal. VDSZSZ: Mariann, azt gondolom, hogy át kell írni a Bibliát, szerintem abszolút, legalábbis az édenkerti részt, merthogy két nő volt ott, az hétszentség, mert a kígyó is az volt, a nemét illetően, 100%. 100%, mert ezt a variációt így kitalálni, hát ehhez igen. Ehhez kell egy nagy igen. Ilyenfajta tessék? Na. Tehát még egyszer lehet vidám. Elnök: Legyünk egy kicsikét komolyabbak, az ülésnek megfelelően. Rá tudnánk térni? Úgyhogy, akinek nincsen egyebekre, akkor bezárjuk az ülést és akkor mehetünk, mindenki a egyebekben valaki óhajt valamit mondani? Hát akkor, ha egyebekben nem mond senki, semmit hát akkor mert akkor bezárom az ülést a VDSZSZ-é a szó, akkor egyebekben legyen szíves, tegye meg az észrevételeit, vagy egyéb mondanivalóját. Megköszöntem mindenkinek a konstruktív részvételt és nagyon kellemes hétvégét kívánok mindenkinek. 41