Selejtezési szabályzat



Hasonló dokumentumok
ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA

SZEKSZÁRDI I. BÉLA GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA

IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

16/2014. (06.18.) Kgy. rendelet. A vagyonkezelés szabályairól

IRATKEZELÉSI ÉS IRATTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYZATA

SZABÁLYZAT A FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK FELTÁRÁSÁRA, HASZNOSÍTÁSÁRA ÉS SELEJTEZÉSÉRE

Kolontár és környéke egészségéért Egyesület

LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT

SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

Leltározási és leltárkésztési szabályzat

Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás ESZKÖZÖK ÉS FORRÁSOK LELTÁRKÉSZÍTÉSI ÉS LELTÁROZÁSI SZABÁLYZATA

IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT az iskolai ügyintézés és iratkezelés szabályairól

TŰZVÉDELMI SZABÁLYZAT

VAGYONKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Szenátus /2013. ( ) sz. határozatával án elfogadta. Hatályba lépés:

Leltározási és leltárkészítési szabályzat

PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Gazdasági Igazgatóság Ügyrendje

Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

: Az Ör. 7. számú melléklete helyébe e rendelet melléklete lép. : Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba. A rendelet kihirdetve:

17/2007. (VIII. 27.) rendelete az önkormányzati vagyon vagyonkezelői jogának átadásáról, valamint a vagyonkezelés ellenőrzéséről

Előkészítő: Hancz Sándor ügyvezető

ÉRTESÍTŐ. magyar államvasutak zártkörűen működő részvénytársaság. Utasítások. 7. szám 128. évfolyam március 1. TARTALOM

SZABOLCS-SZATMÁR-MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK ÉS JEGYZŐJÉNEK 1/2013. (X.15.) MKE-MJ együttes utasítása

I. A rendelet célja és hatálya

Az eeiesület székhelye: 7629 Pécs, Frankel Leó u. 4. Az e2yesület kérviselõie: Hrubi Józsefné elnök

Hőgyész Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének 2/2013. (II. 1.) önkormányzati rendelete a vagyongazdálkodásról (Egységes szerkezetben)

IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT. Városi Művelődési Központ Veszprém

PÁLYÁZATI ADATLAP. a... évi önkormányzati pályázathoz

PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Beszerzési és Anyaggazdálkodási Szabályzat. Anyaggazdálkodás Működési Szabályzata

Az Életút Pénztárcsoport Panaszkezelési szabályzata

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA MUNKAVÉDELMI SZABÁLYZAT

ÁFA bontásban, (1. számú formanyomtatvány) formanyomtatvány) formanyomtatvány) számú formanyomtatvány) ajánlatát, (7. számú formanyomtatvány)

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 3/2007. (IV. 3.) önkormányzati rendelete 1. az önkormányzat

Herend Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2013. (V.3.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások bérletéről

Javaslat az Ózdi Vállalkozói Központ és Inkubátor Alapítvány alapító okiratának módosítására

BAKONYI TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Magyarország-Pilisvörösvár: Hulladékkal és szeméttel kapcsolatos szolgáltatások 2014/S Ajánlati/részvételi felhívás

HELESFA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 1/2005.(I.28.) sz. rendelete

Bevezető. Általános rendelkezések. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

1/2013. számú Jegyzői Szabályzat A Szuhakállói Közös Önkormányzati Hivatalban

PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

A Kerékpáros Miskolc Egyesület számviteli politikája, értékelési, pénzkezelési, leltározási és selejtezési szabályzata

Babits Mihály Kulturális Központ

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 1./ Az Egyesület neve: Földrajzos Klub a Hallgatókért és a Tudományért Egyesület.

ELŐTERJESZTÉS. A VIADUKT SPORT Nonprofit Kft. alapításáról

A L A P S Z A B Á L Y

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA április 18-tól

CSALÁDVARÁZS A HARMONIKUS CSALÁDÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY. Pécs, április 8.

A MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR SZABÁLYZATA A KÉSZPÉNZFORGALOM LEBONYOLÍTÁSÁRÓL

A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM WESSELÉNYI MIKLÓS KÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA IRAT- ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA

ZAMÁRDI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 41/2011. (XII.13.) RENDELETE a helyi adókról, és az adózás rendjéről (Egységes szerkezetben)

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

SÁROSPATAK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 246/2013. (IX. 27.) KT. határozata. a Közbeszerzési Szabályzat módosításáról

Z0 Ibrány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete

14/2004. (VIII. 13.) TNM-GKM-FMM-FVM-PM együttes rendelet. a strukturális alapok és a Kohéziós Alap felhasználásának általános eljárási szabályairól

MÁRTÉLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 5/2011. (III. 31.) önkormányzati rendelete. a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a

PERI Zsalukölcsönző, Értékesítő és Technológiai Szolgáltató Kft ÁLTALÁNOS ÜZLETI FELTÉTELEK

14/2004. (VIII. 13.) TNM-GKM-FMM-FVM-PM együttes rendelet. a strukturális alapok és a Kohéziós Alap felhasználásának általános eljárási szabályairól

Eszközök és források értékelési szabályzata

A MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG VERSENYSZABÁLYZATA

K i v o n a t. Pest Megye Önkormányzata Közgyűlésének január 30-i ülésének jegyzőkönyvéből

- módosítással egységes szerkezetben

Veszprémi Tiszti Kaszinó Hagyományőrző egyesület

GAZDASÁGI SZERVEZET ÜGYRENDJE


RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület február 25-i ülésére

MAGYAR TERMÉSZETBARÁT SZÖVETSÉG. alapszabálya

Képviselő-testület és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Szeged és Környéke Vízgazdálkodási Társulat

COMPLEX CÉGADATBÁZISOK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

Előterjesztés Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének február hó 15. napján tartandó nyilvános ülésére

Általános feltételek

FELESLEGES VAGYONTÁRGYAK HASZNOSÍTÁSÁNAK ÉS SELEJTEZÉSÉNEK SZABÁLYZATA

MÁTRATERENYEI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a

Kelenföldi Egyesült Lakásfenntartó Szövetkezet

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT OKIRATA

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 162/2009. (XI. 02.) számú KÖZLEMÉNYE

TERVEZET A 450 MHZ-ES FREKVENCIASÁV FREKVENCIAHASZNÁLATI JOGOSULTSÁGA TÁRGYÁBAN KIÍRT PÁLYÁZAT DOKUMENTÁCIÓJA. Budapest, október 28.

Ikt. sz.: ÜGYREND 2014

K E G Y E L E T I K Ö Z S Z O L G Á L T A T Á S I S Z E R Z Ő D É S

Tűzvédelmi Szabályzat

A Lipóti Sporthorgász Egyesület Alapszabálya

S z o l n o k i F ő i s k o l a. Tűzvédelmi Szabályzat

Orosz Ádám. Tűzvédelmi Szabályzat

union24-otthonbiztosítás Ügyfél-tájékoztató Épület, építmény, ingóságbiztosításhoz

Bugac Nagyközségi Önkormányzat a január 10-én tartott ülésén fogadta el az 1/2013. KT.sz. határozatával. Hatályos: január 11.

MAGYAR METEOROLÓGIAI TÁRSASÁG ALAPSZABÁLY. Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. A módosított szövegrészek félkövér betűvel kiemelve.

KATOLIKUS ISKOLÁK DIÁK SPORTSZÖVETSÉGE ALAPSZABÁLYA

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS (a módosításokkal egységes szerkezetben)

18/2009./IX.14./ sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezési tevékenységről

295/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet

Pusztakovácsi Általános Iskola KLIK OM Pusztakovácsi, Fő utca 114. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2015.

VAGYONNYILATKOZAT- TÉTELI SZABÁLYZAT

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/

PÉNZ- ÉS ÉRTÉKKEZELÉSI SZABÁLYZAT

Átírás:

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: E-mail: 1077 Budapest, Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 21-248 21-232 kozpontiiroda@opsz.hu J ó v á h a g y o m: Budapest, 2015. szeptember... Dr. Túrós András elnök Selejtezési szabályzat Készítették: Hatályba lép: 2015. október 1. Készült: Kapják: 7 példányban 1. OPSZ elnöke 2. OPSZ FB elnöke 3. gazdasági elnökhelyettes 4. gazdasági igazgató 5. könyvvizsgáló 6. könyvelő 7. Irattár 1

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A jelen szabályzat az Országos Polgárőr Szövetség tulajdonában levő vagyontárgyak rendszeres feltárására, hasznosítására, leértékelésére és selejtezésére vonatkozó eljárási szabályokat rögzíti. A selejtezési szabályzat előírásai nem vonatkoznak a Szövetség iratainak selejtezésére, ezekre a külön jogszabályok rendelkezései, ill. az iratkezelési szabályzat vonatkozik. II. A SELEJTEZÉST VÉGZŐ SZERV A selejtezésre kerülő vagyontárgyak köréről az OPSZ Elnök, illetőleg bármely munkavállaló kezdeményezésére, a Gazdasági Igazgató javaslatának figyelembe vételével minden naptári év végét megelőzően dönt (a leltározást megelőzően). III. A SELEJTEZÉS ESETEI A felesleges vagyontárgyak körét rendszeresen fel kell tárni, ennek ismérveit eszközcsoportonként meg kell határozni, a később már nem hasznosítható vagyontárgyakat, eszközöket írásban rögzíteni kell. 3.1. A nem hasznosítható vagyontárgyak, eszközök köre 3.1.1. Tárgyi eszközök (gépek, berendezések) selejtezhetővé válhatnak: fizikai elhasználódás miatt; elavulás, korszerűtlenné válás folytán; ha a helyreállítás aránytalan költségtöbbletet jelentene és ennek megtérülése nem várható; 3.1.2. Készletek selejtezhetővé nyilváníthatóak: azok a tartalék alkatrészek és egyéb tartozékok, amelyek az állóeszközök kiselejtezése vagy értékesítése következtében maradtak vissza, ha eredeti rendeltetésüknek megfelelően már nem használhatók vagy nem értékesíthetők. 2

IV. A SELEJTEZÉS MÓDJA 4.1. A rendszeres selejtezést a Szövetség Elnöke irányítja és ellenőrzi, végrehajtása a megbízott munkatárs ügykörébe tartozik. 4.2. A megbízott a feleslegesnek minősített vagyontárgyakról, eszközökről jegyzéket vesz fel. A jegyzékben fel kell tüntetni: a vagyontárgyak megnevezését; a jellemző műszaki adatokat (típus, gyártási szám, azonosító jel stb.); ha van egyéb (leltári) azonosító számát; a mennyiségi egységet; a nyilvántartási árat, a selejtezés okát. 4.3. A jegyzéket legalább két példányban kell elkészíteni. V. A SELEJTEZÉSI ELJÁRÁS 5.1. A Gazdasági Igazgató a hozzá beérkezett feleslegesnek minősített vagyontárgyakról szóló jelentéseket, azok átvételét követő 30 napon belül köteles egyeztetni és döntést hozni. 5.2. A feleslegesnek minősített eszközök adatait a bizottság a könyvelésnek küldi meg, ahol 5 napon belül a jegyzék megfelelő tételeihez eszköz nemenként fel kell vezetni az eszközök nyilvántartási egységárát. 5.3. A Szövetségen belül már nem hasznosítható vagyontárgyak kezelésére, hasznosítására illetve selejtezésére a Gazdasági Igazgató tesz javaslatot. 5.4. Veszélyes anyagok selejtezését a jogszabályok szerint kell végrehajtani. Veszélyes anyagok selejtezésének módjai: gyártó részére történő visszaszállítás, veszélyes hulladékbegyűjtő pontra történő leadás, illetve veszélyes hulladékok kezelésével foglalkozó cégnek történő értékesítés. Amenynyiben a veszélyes hulladék értékesítésre kerül, abban az esetben a vevő nyilatkozik, a megvásárolt veszély anyag további feldolgozását, illetve megsemmisítését illetően. VI. A FELESLEGES ESZKÖZÖK ÉRTÉKESÍTÉSE (ELADÁS, ÁTADÁS, BÉRBEADÁS) 6.1. Törekedni kell arra, hogy a felesleges vagyontárgyakat a Szövetség értékesítse. Az értékesítésről szóló szerződésnek tartalmaznia kell az átadás időpontját, a fizetés határidejét és módját. Az így értékesített vagyontárgyak esetén részletfizetési vagy egyéb kedvezmény nem adható. 6.2. A felesleges vagyontárgyak értékesítési árát az OPSZ Elnöke állapítja meg. Abban az esetben, ha az ármegállapítás elmaradt, az eszközök egyedi árát állóeszközök, fogyóeszközök esetében a nettó nyilvántartási áron kell értékesíteni. 3

Ha a megállapított áron az értékesítés eredménytelen, úgy az alacsonyabb áron, illetve minimumáron történő újabb értékesítéshez az Elnök külön engedélye szükséges. Az értékesítés lebonyolításának szabályszerűségéért, a pénzügyi és számviteli előírások betartásáért az Gazdasági Igazgató felel. 6.3. A felesleges eszközök értékesítése történhet gazdálkodó szervezetek, egyéb jogi személyek részére, ill. magánszemélyek részére egyaránt. A vásárlásról minden esetben adás-vételi szerződést kell készíteni. 6.4. Térítésmentes átadásra (módja, eszközök típusai) a hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadóak. 6.5. Amennyiben jogszabály megengedi, úgy a feleslegessé vált eszközöket a Szövetség más szervezetnek, magánszemélynek bérbe adhatja, az Elnök engedélyével ügyvéd vagy jogtanácsos által ellenjegyzett bérleti szerződéssel. A bérbe adott eszköz bérleti díját úgy kell meghatározni, hogy az legalább a tervezett értékcsökkenés összegét elérje. A bérbe adott eszközök nyilvántartásáról a Szövetség könyvelője gondoskodik, azok a szerződés hatálya alatt az eszköznyilvántartásból nem törölhetőek. VII. A SELEJTEZÉS, A MEGSEMMISÍTÉS 7.1. Ha a vagyontárgy hasznosítása értékesítés vagy bérbeadás útján sem lehetséges, úgy a selejtezést a Gazdasági Igazgató írásbeli javaslata alapján az Elnök engedélyezi. 7.2. A selejtezés során a felesleges vagyontárgyakat a nyilvántartásból kell törölni; vagy elkülönített nyilvántartásba kell venni; továbbá tételes bontásban kimutatásban szerepeltetni, amíg azokat a Szövetség valamilyen formában nem hasznosítja, vagy a megsemmisítési eljárás keretében meg nem semmisíti. A selejtezési eljárás lefolytatása nem jelenti a felesleges vagyontárgy fizikai megsemmisítését vagy használatra alkalmatlanná tételét, kivéve, ha azt hatósági előírás kötelezően rendeli el. A selejtezési eljárásba, amennyiben az szükséges, további szakértőket is be lehet vonni. 7.3. A selejtezési eljárás alá vont vagyontárgyakat elkülönítetten kell nyilvántartani és meg kell jelölni. 7.4. A Gazdasági Igazgató ellenőrzi, hogy selejtezés alá vont vagyontárgy hasznosítására vonatkozó eljárás szabályszerű volt e; a rendelkezésre álló iratok megfelelőek e. Amennyiben nem szabályosan jártak el, illetve ha az értékesítés lehetősége fennáll, úgy a Gazdasági Igazgató a selejtezés iránti kérelmet elutasítja. 7.5. A selejtezési eljárásról a Selejtezési Bizottság eszköz fajtánkénti elhatárolásban jegyzőkönyvet készít, mely tartalmazza: az eljárást lefolytató Bizottság jelenlévő tagjait, az eljárás során felhasznált dokumentáció felsorolását, 4

a selejtezés helyét és idejét, Selejtezési szabályzat a selejtezett vagyontárgy megnevezését (azonosító adatait; nyilvántartási adatait és mennyiségét, egységárát), a selejtezett mennyiséget és értékét, ha történt hulladék bevételezés, annak értékét és bizonylatának adatait, a selejtezett eszköz további kezelésére vonatkozó előírásokat, a megsemmisítés módját. A selejtezésről legalább 4 példányban készített jegyzőkönyvet a Bizottság minden tagjának alá kell írni, melyet a selejtezett eszköztől függetlenül át kell adni a könyvelésnek, míg egy példányt a bizottság köteles megőrizni, a selejtezés során keletkező egyéb iratokkal együtt. 7.6. Ha jogszabály kötelezővé teszi, akkor el kell rendelni a selejtezett vagyontárgyak megsemmisítését. Ezen túlmenően, ha szükséges a Bizottság javasolhatja a megsemmisítést, melyről az Elnök dönt. A megsemmisítést a Bizottság vagy kijelölt tagjának jelenlétében kell végrehajtani. A megsemmisítésről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyben rögzíteni kell: a jelenlevők nevét, a megsemmisített vagyontárgy megnevezését és egyéb azonosítási számát, a vagyontárgyra vonatkozó bizonylatok számát a selejtezés helyét és idejét és a megsemmisítés módját. A megsemmisítésről legalább 4 példányban készült jegyzőkönyvet minden jelenlévőnek alá kell írnia, melyet át kell adni a könyvelésnek, míg egy példányt a Bizottság köteles megőrizni. VIII. A LEÉRTÉKELÉS Minden évben a Szövetség tulajdonát képező illetve kezelésében vagy használatában lévő vagyont az erre vonatkozó jogszabályok szerint kell értékelni illetve a mérlegben feltüntetni. Azokat az eszközöket, amelyek az előírásoknak nem felelnek meg vagy eredeti rendeltetésük szerint nem használhatók, csökkent értéken de legalább anyagáron (hulladékként), míg a kiselejtezett készleteket haszonanyag áron vagy hulladék anyagáron lehet, illetve kell felvenni és a mérlegben szerepeltetni. Az itt nem szabályozott kérdésekre (selejtezési és eszköz nyilvántartási) a hatályos jogszabályok előírásai szerint kell alkalmazni. IX. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK Ez a szabályzat 2015. október 1 napján lép hatályba. 5

Az Országos Polgárőr Szövetség gazdasági igazgatójának kell gondoskodni, hogy a szabályzatban foglalt előírásokat az érintett munkatársak megismerjék, annak tényét a szabályzathoz csatolt íven aláírásukkal igazolják, a hatálybalépés napjával egyidejűleg. 6