Csíkszereda központjának egyirányúsítási terve



Hasonló dokumentumok
AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA

FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS PEST MEGYÉBEN

5/2004. (I. 28.) GKM rendelet. a helyi közutak kezelésének szakmai szabályairól

Részvételi felhívás/eu/ EUHL. Teljesítés helye: 1066 Budapest, Teréz krt. 38. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:

A KERÉKPÁROZÁS ÚTJAI I.

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület december 10-i ülésére

Stratégiai zajtérképek és zajcsökkentési intézkedési tervek készítése Kecskemét város közigazgatási területére

VPP ERŐMŰ ÜZEMELTETŐ ÉS KERESKEDELMI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MONITORING VIZSGÁLAT A FŐTÁV ZRT. RÉSZÉRE MÁSODIK FÉLÉV

Nagymaros Város Önkormányzatának. 7/2011. (V. 2.) önkormányzati rendelete

A Felügyelet jogállása, illetékességi területe és feladatai

A kártyabirtokos a fizetés során úgynevezett cafeteria kód megadásával dönti el, hogy melyik egyenlegéről kíván költeni.

A beszerzési logisztikai folyamat tervezésének és működtetésének stratégiái II.

1/2015. (II. 15.) országos szabályrendelet a Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Kiadója szervezetéről és működéséről

Hasonlítsa össze a Kft-t és a Bt-t, mint vállalkozási formát! Melyiket, milyen esetben érdemes létrehozni?

BIZTONSÁGI TERV Dunai Regatta 2016

J/ A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség évi tevékenységéről

FENNTARTHATÓ KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSRE

Externáliák szabályozása. Gaál Bertalan

6. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 22-i rendkívüli ülésére

JAVASLAT NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE /2012. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László

Irányelvek. az E.ON Hungária Társaságcsoport lakossági kintlévőség kezelésére

ÚT AZ ISKOLA ÉS AZ OTTHONOM KÖZÖTT!

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK NOVEMBER 29-I ÜLÉSÉRE

A kutatásról. A kutatást augusztus 1. és augusztus 14. között végeztük.

A nem önkormányzati fenntartásban működő médiumok Szentes városában.

A számviteli törvény évi változásai, 2012-es üzleti év zárása (3x45 perc)

KEZELÉSI SZABÁLYZATA

A FOISKOLA MINOSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA, A MINOSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA, MUKÖDTETÉSE ÉS FEJLESZTÉSE

Felhívom a figyelmet, hogy ezen hozzájárulás nem mentesít a jogszabályokban el írt tulajdonosi és egyéb engedélyek beszerzése alól.

1 A jelzőlámpás irányítás

ti1.us Hivatela É,rkez it : 2013 L05,

KRESZ módosítás 2010

A tudás alapú társadalom iskolája

I. Bevezetés. II. Közbiztonsági helyzet értékelése

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Erzsébet Kórház-Rendelőintézet. Ajánlattételi felhívás

B E S Z Á M O L Ó a Polgármesteri Hivatal évi munkájáról

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK ÚTMUTATÓJA

1 / :59

HIDAK A JÖVŐ PROJEKTJEIBEN

T Á J É K O Z T A T Ó A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÉVI MUNKÁJÁRÓL

be/sfphpm /2015/mlsz

Jegyzıkönyv. 1. A József Attila-lakótelep közbiztonságának helyzete

A helyi közösségi közlekedés hálózati és menetrendi felülvizsgálata és fejlesztése Pécsett. Megbízó: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

Soroksár Kommunikációs- és médiastratégiája

Beszámoló Nádudvar Város Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról

Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése és intézkedési terv

IFFK 2014 Budapest, augusztus Intelligens városok közlekedése. Dr. Tánczos Lászlóné

Lakossági véleményfeltárás. Atipikus foglalkoztatási formák elterjedése

B E S Z Á M O L Ó Marcali Város évi közrend, közbiztonsági helyzetéről.

Az egészséges táplálkozás és a fizikai tevékenység ösztönzése

Általános Szerződési Feltételek

Éves JlentésÉ. Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala Pénzmosás Elleni Információs Iroda FÉLÉVÉS TÁJÉKOZTATÓ 2014.

Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Zagyva menti Integrált. Központja. Szakmai beszámoló évről

6600 Szentes, Kossuth tér 6. tel.: 63/ , 30/ fax.:63/

PISZKOZAT. Bevétel. Önkormányzati támogatás Állami támogatás Saját bevétel (pl.: tagdíj, jegybevétel) Látványcsapatsport. 9 MFt 8.

13/2010. (OT 7.) ORFK UTASÍTÁSA

Az Egri Kistérség területfejlesztési koncepciója. és programja

Általános Szerződési Feltételek Európa-Transport

Medgyesbodzás Község Önkormányzat Gazdasági programja

A Magyar Telekom Nyrt. egyéni előfizetők részére nyújtott mobil szolgáltatásokra vonatkozó Általános szerződési feltételei

Idősek Otthona Gödöllő, fokozott ápolást igénylő idősek otthona kialakításának műszaki ellenőrzése

1. sz. malléklet. A fővárosi autóbuszpark valamint a BKV Zrt. jelenlegi járműállományának a bemutatása. 1. A fővárosi autóbusz-járműpark megújítása

Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése és intézkedési terv

be/sfp-8796/2015/mlsz

apró betűk helyett amit a K&H lakásbiztosításról tudni érdemes

A CONCORDE ALAPKEZELŐ ZRT. VÉGREHAJTÁSI POLITIKÁJA

Előterjesztés Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlése január 25-i ülésére

A BIZTONSÁGOS ÉS EGÉSZSÉGES MUNKAHELYEKÉRT Munkavédelmi konferencia Munkáltatók, munkabiztonsági és munkaegészségügyi szakemberek számára

IV. PETREZSIROM FESZTIVÁL KUNSZIGET BIZTONSÁGI TERV. Kunsziget, május 21.

észrevételek megtételére a közzététel időpontjától számított 30 napot kell biztosítani.

A NAGYKÁTAI KISTÉRSÉG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS PROGRAMJA I. kötet

4.Az európai projektmenedzsment alapjai - A projektciklus menedzsmentje pályázatírás lépésről-lépésre

be/sfp-10564/2015/mlsz

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

be/sfp-10123/2015/mlsz

Elıterjesztés Szécsény Város Önkormányzat gazdasági programjának elfogadására

A közúti közlekedés biztonsága

be/sfp-08451/2015/mlsz

ABA INTELLIGENS VÁROSSÁ VÁLÁSÁNAK STRATÉGIÁJA ÉS OPERATÍV PROGRAMJA (első változat)

HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja. tekintettel a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság második olvasatra adott ajánlására (A6-0076/2005),

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő É 1/7

Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése Tatabánya Megyei Jogú Város Oktatási és Kulturális Bizottsága 2800 Tatabánya V., Fő tér 6.

JELENTÉS. Balmazújváros Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ellenőrzéséről (43/4) április

Fülesd Község Polgármestertől 4964 Fülesd, Kis u. 4.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A GOOD IMPACTBEN VALÓ RÉSZVÉTELRE

TÁJÉKOZTATÓ. Budapest Csúcsmix Tőkevédett Származtatott Nyíltvégű Befektetési Alap

Elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete november 26-i ülésére

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. 1. Javaslat fellebbezések elbírálására (írásbeli előterjesztés) Előterjesztő: Sántha Péterné - alpolgármester

1. A helyi közszolgáltatás tartalma 1.

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. Tel/Fax: 56/

ÁLTALÁNOS ÚTMUTATÓ FELHÍVÁSOKHOZ. 2.0 verzió január 15.

A számvitel és az adózás időszerű kérdései 2014

Gyakori kérdések és. válaszok. az internetes vásárlás. témaköréből

N Y I L V Á N O S Á R V E R É S I D O K U M E N T Á C I Ó a Budapest XIII. kerület Váci út 171. szám alatti, hrsz-ú, 2115 m² telekterületű

Tisztelt Nevelők, Pedagógusok!

Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése és intézkedési terv

Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/ (IV.28.) önkormányzati rendelete Vecsés Város Helyi Építési Szabályzatáról

A BKK helye, szerepe a fővárosi közlekedésben

Átírás:

Csíkszereda központjának egyirányúsítási terve

A projekt kezdeményez i: Az Úttör k csapata, a Polgármesteri Hivatal javaslatai alapján kidolgozta Csíkszereda központjának az egyirányúsítási tervezetét. 1. Projekt helyszíne A projekt megvalósulásának helyszíne a központi parkot körülvev úthálózat. Interneten is megjelen része a projektnek egy blog, amelyen a lakosság közvetlenül is kifejtheti véleményét, és információkat szerezhet a változásokról. A tájékoztatásnál a különböz, helyi internetes portálokat is számításba kell venni. 2. A projekt id tartama A projekt id tartama 2 hónap, ennek legnagyobb részében a lakósság tájékoztatása folyik a megváltozó közlekedési rendr l. A projekt kezd id pontja 2010. május 10. A záró id pontja 2010. július 5, az új forgalmi rend beiktatása. A projekt els hetében a közlekedési hatóság tájékoztatása, felkészítése zajlik az új helyzetr l. A projekt utolsó napjaiban az út átalakítása, el készítése folyna az új forgalmi helyzetre (útfestések, közlekedési táblák kihelyezése). 3. A projekt rövid tartalmi leírása A projekt a központ egyírányúsításának megvalósítását célozza meg. Az egyirányúsítással a terveink szerint a központ forgalma jelent sen javulna, biztonságosabbá válna a közlekedés. Az egyírányúsítás alapelve, hogy a párhuzamos utcákon párosával ellentétes irányú forgalmat engedünk meg. Az egyirányúsításra a forgalom enyhítése végett van szükség. Az egyirányúsítás legnagyobb el nye a kialakuló egyszer bb csomópontok, mert a kanyarodó irányok megsz nnek, több parkolóhely alakul ki, és nem elhanyagolható a biztonság sem. Az egyirányúsítás hátrányai között a bizonyos szakaszokon megnöveked utvonalak, illetve az indirekt csomóponti mozgások miatt ugyanaz a forgalom egy csomóponton kétszer is áthaladhat.

A közlekedés gyorsabb lesz, nem kell az útkeresztez désekben annyi id t eltölteni, ugyanakkor biztonságosabb is, a megsz szembe jöv forgalom miatt. Célok 4.1Általános célkit zés Egyírányúsított forgalom kialakítása a központba 4.2 Közvetlen célkit zések. 4.2.1A forgalom átalakításának megtervezése 4.2.1.1 Helyszíni felmérés, forgalom megtervezése 4.2.1.2 Szükséges önkormányzati határozatok és hatósági engedélyek 4.2.2 Érintettek tájékoztatása 4.2.2.1Szórólapok, tájékoztatók megtervezése, szórása 4.2.2.2A médiában való megjelenés, informálás 4.2.3 A kivitelezés 4.2.3.1 Szükséges közúti táblák felmérése, beszerzése 4.2.3.2Az útfestések megjelenítése 4.2.3.3A közúti táblák kihelyezése, forgalomba iktatása A probléma jobb megértésére és cél elérésének átláthatóbb elemzésére kidolgoztunk egy probléma illetve célfát melyben lebontottuk a célhoz vezet lépéseket.

Célfa Egyírányúsított forgalom kialakítása a központban A forgalom átalakításának megtervezése Érintettek tájékoztatása A kivitelezés Helyszíni felmérés, forgalom megtervezése A Szükséges önkormányzati határozatok és hatósági engedélyek beszerzése Szórólapok, tájékoztatók megtervezése, szórása A médiában való megjelenés, informálás Szükséges közúti táblák felmérése, beszerzése Az útfestések megjelenítése A közúti táblák kihelyezése, forgalomba iktatása

Problémafa Zsúfolt közlekedés a város központjában Bonyolult, kanyarodó irányú csomópontok A hosszú utak nagyméret forgalma Nem megfelel forgalomirányítás Túl sok útkeresztez dés Nem megfelel forgalomelvezetés Az átutazó forgalom is bemegy a központba

5 Célcsoportok A projekt f célcsoportjai a Csíkszeredai lakósok, akiket két csoportra lehet bontani, azokra, akik autóval közlekednek, és azokra, akik gyalog vagy a tömegközlekedést veszik igénybe. A Csíkszeredában autóval közleked k,- akiknek a helyzetét szeretnénk könnyíteni az egyirányúsításssal,- számára a helyi rádió és a szórólapok a leghatékonyabb eszköz a változtatások közlésére. Az egyirányúsításssal számukra egyszer bb csomópontok alakulnak ki, mivel a kanyarodó irányok megsz nnek, ezáltal biztonságosabb és gyorsabb közlekedés válik elérhet vé. A Csíkszeredában gyalog, illetve tömegközlekedési eszközökkel közleked k legjobb elérése a szórólapok illetve a helyi televízió, újság és a rádió egyaránt eredményes eszközök.. A gyalog közleked k számára egyszer bbé és biztonságosabbá válik az úton való átkelés, a tömegközlekedésben résztvev k pedig megváltozott útvonalakra számíthatnak. A projekt kivitelezésében a médiára is szükség van, hiszen igen er teljesen kell informálni a lakosságot a változásokról. A médiában egy hónapos informáló kampányt tervezünk. A legfontosabb a helyi médiában való megjelenés: Csiki Tv, Székely Tv, Csiki Hírlap, Fun Fm. Csíkszeredában igen jelent s az átutazó illetve a környez településekb l irányuló célforgalom, ezért bizonyos regionális médiákban is meg kell jelenjen: Hargita Népe, Gyergyói Hírlap, Udvarhelyi Hírlap, Pluszportal.ro, Fokusz.ro. A Csíkszeredai közszállítást végz vállalkozás, Goscom SA, szintén fontos célpontja a projektnek, hiszen a központon áthaladó útvonalait át kell szerveznie. A cég irányába egy igen pontos dokumentációt kell letenni még a megváltozott forgalomról a projekt megkezdésekor, id t adva az átszervezésre. A rend rségre is a kezdeti id szakban fokozottan szükség van, hiszen a bevezetést követ en a forgalom zökken mentes irányítására szükség lesz, amíg a lakosság hozzászokik a megváltozott körülményekhez. A rend rség irányába egy szintén pontos tervet kell letenni a változtatásokról.

6 Helyzetelemzés A Csíkszeredai központban található útvonalak a Út és Hit Rt (Drumuri si Poduri) gondozásában vannak. A központ útvonalai jó állapotban vannak alkalmasak komoly felújítás nélkül is a forgalom átalakítására. Ezen útvonalak nagy többsége jelenleg kétirányú. A város vezetése már bizonyos utcák egyirányúsírásával már elkezdte a központi terület egyirányúsítását. Felkerestük Ráduly Róbert Kálmán, polgármester urat, akinek elmondása szerint a Polgármesteri Hivatal célja a forgalom korlátozása (30 km/h sebességkorlátozás) és a központi terület egyirányúsítása, biztonságosabb közlekedést elérve. Véleménye szerint az egyirányúsítás jó megoldás a helyi tömegközlekedés szempontjából is mivel olyan utcákról van szó, ahol helyi buszjáratok is rendszeresen közlekednek, így azoknak az útját is megkönnyítik, illetve parkolóhelyeket is létrehozhatnak. A lakosság közlekedéssel kapcsolatos véleményével kapcsolatban kidolgoztunk egy kérd ívet, melynet önálló mellékletben csatoltunk. A kérd ívvel végeztünk egy nem reprezentatív közvéleménykutatást, amelynek eredménye. A kérd ívezésünk eredményei alapján a megkérdezettek fele inkább rossznak mint jónak, 25%-a jónak 15%-a nagyon rossznak, 10%-a inkább jónak tartja a jelenlegi közlekedést a központban. A megkérdezettek 35 %-a naponta többször is közlekedik autóval a központon, igy a véleményük releváns lehet az átalakításnál. A megkérdezettek 30% ritkábban mint hetente, 15%-a egyáltalán nem 10-10%-a naponta egyszer, illetve hetente egyszer közlekedik autóval a központon. A megkérdezettek véleményei alapján a Csíkszeredai legnagyobb közlekedési probléma: rossz útviszonyok (60 %) a zsúfolt utak (20 %), a sok körforgalom, a bicikli utak, illetve a sok egyirányúsitott út (20 %). A projektünk a zsúfolt f téri közlekedést próbálja megoldani. A kérd ívb l az kiderült, hogy a megkérdezettek 45 % - a teljes mértékben egyetért a központ egyírányúsitással, 20 %-a inkább egyetért 15 %-a egyáltalán nem ért egyet, 10-10-a inkább nem vagy egyáltalán nem ért egyet, illetve nem válaszolt. A megkérdezettek 45%-a szerint talán, 30%-a biztosan gyorsulna a forgalom, 20%- szerint ugyanolyan maradna, míg 5% nem válaszolt.

A megkérdezettek 50%-át nagyban 20%-át talán, 25%-nem befolyásolná a központ átalakítása, illetve 5% nem válaszolt. A kérd ív eredményeit felhasználva szükségesnek látjuk a központ egyírányúsítását, a forgalom akadálytalanabb lebonyolítására. Ugyanakkor szükséges a tájékoztató kampány is, hiszen sokan nem értenek egyet az egyírányúsítással, velük tudatni kell az el nyeit. 7 SWOT Csíkszereda központjának közlekedése Er sségek Gyengeségek Megyeszékhely Zsúfolt közlekedés Bels környezet A központon átmen utak jó állapota A város központja jól megközelíthet Balesetveszélyes útkeresztez dések Nem id tálló útburkolati jelek Viszonylag kevés baleseti gócpont található Parkolási lehet ségek hiánya a városközponti részén Lehet ségek Veszélyek EU-s támogatási lehet ségek infrastruktúrafejlesztésre Kedvez tlen id járási viszonyok (fagy, savas es ) Küls környezet Helyi, és országos támogatások Lakóság növekedésének a közlekedésre gyakorolt hatásai Meglev úthálózat A központi magánvállalkozások gyarapodása A lakóság közlekedésr l kialakult mentalitása

A város közlekedésének egyik gyenge pontja a zsúfoltsága, ugyanakkor rendelkezik megfelel úthálózattal a forgalomvezetésére, csak jelenleg nem megfelel en van irányítva a forgalom. A központ jól megközelíthet, rendelkezik megfelel en széles úthálózattal, a kétsávos forgalom kialakítására, csak a nem megfelel forgalomvezetés és az egymást keresztez irányok miatta a forgalom lelassul. A közlekedési helyzet átalakításával jelent sen javítható lenne a forgalom. 8 Tevékenységek megnevezése és leírása A projekt során megvalósításra kerül intézkedések: 8.1Egyirányúsított útvonalak kijelölésére. Ezen bel l a következ ket javasoljuk: 8.1.1 A Piac utca egyirányúsítása a Nicolae B lcescu utca irányába 8.1.2 A Nicolae B lcescu utca egyirányúsítása a Szász Endre út irányába 8.1.3 A Mihail Sadoveanu egyirányúsítása a Liviu Rebreanu irányába, a Balcescu utcával való keresztez dést l egyirányú a Temesvári sugárút irányába. 8.1.4 A Jégpálya utca megmaradna kétirányúnak 8.1.5 A H sök utca egyirányú a Brassói út irányába 8.1.6 A Szász Endre út megmarad kétirányúnak 8.1.7 A Temesvári sugárút egyirányú a Mihai Eminescu utca irányába 8.1.8 A Pet fi Sándor utca egyirányú a Körösi Csoma Sándor utca irányába 8.1.9 A Körösi Csoma Sándor egyirányú a Temesvári Sugárút irányába 8.1.10 A Mihai Eminescu utca egyirányú a Piac utca irányába és a Temesvári sugárút keresztezését l megmaradna egyirányúnak a Gál Sándor út irányába. 8.2 Információs kampány melynek keretében 8.2.4 Szorolapok elkészitése, szorása 8.2.5 Egy információs blog üzemeltetése 8.2.6 Tv, rádióban való reklámok elkészítése, leadása 8.2.7 Internetes portálokon elhelyezett információs anyagok 8.3 Új táblák kihelyezése és forgalomba iktatása

2010.július 5-én hajnali 5 órától új forgalmi rend bevezetése fokozott rend ri jelenlét mellett. Számításaink alapján 25 új táblára lesz szükség a forgalom irányítására (a már meg lév táblákat nem számolva). 9 Tevékenység kezdés-befejezés A tevékenységek egy hónapot vesznek fel. 2010 május 10 t l julius 5.-ig, az új forgalmi rend élatbele lépéséig tart. Tevékenység megnevezése Kezdés id pontja Befejzés id pontja Egyírányúsított forgalom kialakítása a központban 10.05.2010 05.07.2010 A forgalom átalakításának megtervezése 10.05.2010 21.05.2010 Helyszíni felmérés, forgalom megtervezése 10.05.2010 14.05.2010 Szükséges önkormányzati határozatok és hatósági engedélyek 17.05.2010 21.05.2010 Érintettek tájékoztatása 10.05.2010 05.07.2010 Szórólapok, tájékoztatók megtervezése, szórása 24.05.2010 05.07.2010 A médiában való megjelenés, informálás 24.05.2010 05.07.2010 Internetes blog üzemeltetése 10.05.2010 05.07.2010 A kivitelezés el készítése 21.06.2010 05.07.2010 Szükséges közúti táblák felmérése, beszerzése, útfestések kijelölése 21.06.2010 25.06.2010 Az útfestések megjelenítése 28.06.2010 02.07.2010 A közúti táblák kihelyezése, forgalomba iktatása 01.07.2010 05.07.2010

A tevékenységeket külön mellékletben Gant diagramként is megtalálható. 10 Módszertan A projekt megvalósítása során használt módszerek közül megemlíthetjük a helyszíni terepfelmérést, illetve kérd ívezést a lakósság körében. A helyszíni terepfelmérés során az egyirányúsítani kívánt utak végigjárása történt meg, melynek eredményeként jobban átláthattuk a helyzetet, ugyanakkor pontosan felmértük a szükséges táblák számát. A kérd ívezés a lakósság körében azt célozta meg, hogy jobban felmérjük a lakósság véleményét a jelenlegi helyzetr l, illetve a tervezett egyirányúsításról. 11 Várható hatás a célcsoportra és környezetre A Csíkszeredába autóval közleked k számára egy biztosanságosabb közlekedés kialakulása következik be az egyirányúsítás hatására. Egyes útvonalak hosszabbak lesznek ugyan, de a megsz kanyarodó irányok miatt a keresztez désekben eltöltött id csökken. A gyalogosok számára könnyebb lesz a központban a való közlekedés, a csökken forgalom miatt. A tömegközlekedési eszközöket használók számára megváltozott útvonalakkal járna a projekt megvalósulása, de a csökken forgalom miatt a buszjáratoknak is egyszer bb lesz a közlekedés. A projekt bevezetését követ id szakban lehet kisebb nagyobb közlekedési problémákra számítani, amíg a lakosság alkalmazkodik az új forgalmi rendhez. 12 Származékos, hosszú távú hatás Nyugalmasabb, csendesebb, jobban szervezett közlekedés városközpont alakul ki. A lakósság alkalmazkodása után kialakul a zökken mentes, egyszer bb közlekedés A központi park is könnyebben, baleset mentesebben megközelíthet a kisgyerekek számára is.

13 Projekt online megjelenítése A projekt online megjelenésére is szükség van. Az online megjelenés a tájékoztatást segíti, egyrészt a helyi információt közl portálokon elhelyezett tájékoztatások, másrészt egy saját blogoldal, ahol folyamatosan tájékoztatnánk a lakosságot, illetve mindenki kifejthetné a véleményét az átalakításokkal kapcsolatban. A blog a téma közvitájának az egyik helyszineként szolgálna, amelynek a feladata elfogadtatni és megismertetni a város lakosságával az egyirányú közlekedés hasznosságát, el nyeit. A projekt online megjelenítése keretében megvalósításra kerül még Csíkszereda hivatalos weboldalán, (www.szereda.ro), egy külön felhasználói felületen a projekt részletes bemutatása is. Az oldalon bemutatásra kerülnének a tervek, különböz vizuális elemekkel szemléltetve, felhsználóbarát kezel felülettel, könnyen áttekinthet módon Hangsúlyozni kell az egyirányúsítás el nyeit, az esetleges ellenérveket, pedig megcáfolni. Az oldalon bemutatásra kerülnének külföldön, illetve más romániai városokban megvalósított központ egyírányúsítások.

14 Tételes költségvetés KIADÁSOK BEVÉTELEK (RON) Megnevezés RON EURÓ Megnevezése RON EURO Közúti táblák 1750 380,435 Önkormányzat forrása 28790 6258,7 Útfestés és Kivitelezési munkálatok 23000 5000 Útfestés 15000 3260,87 Kivitelezési munkálatok 8000 1739,13 Médiajelenlét 4040 878,261 Szórólapok nyomtatása tervezése, 1400 304,348 TV (Csiki TV, Székely TV) 1000 217,391 Rádió (Fun FM) 700 152,174 Újság (Csiki Hirlap, Hargita Népe, ) 740 160,87 Internet (Pluszportal.ro, Fokusz.ro, saját blogoldal) 1600 347,826 ÖSSZES KIADÁS 28790 6258,7 ÖSSZES BEVÉTEL 28790 6258,7

15 Logframe, logikai keretmátrix Célkit zések Átfogó összegzés Mutatók Információ források Feltételek, kockázatok Általános célkit zés Egyírányúsított kialakítása a központba forgalom Forgalomszámlálás A forgalom átalakításának megtervezése A Szükséges önkormányzati határozatok és hatósági engedélyek 3 darab Engedélyek Közvetlen célok Érintettek tájékoztatása Szórólapok, tájékoztatók megtervezése, szórása Megjelenés/ nap 500 Szórólap/nap Szerz dés A médiában való megjelenés, informálás Reklámfilm, hirdetések/n ap Szerz dés Az útfestések megjelenítése Útfestés/nap Szerz dés Szükséges közúti táblák felmérése, beszerzése, kihelyezése 25 db tábla Szerz dés Output Egyirányúsított forgalom Input 28790 RON

16. Partneri kör Partner neve 1 2 3 4 5 6 Szerepe a projektben Polgármesteri Hivatal Projekt koordinálása Rend rség Forgalom irányítása, A munkálatok közben a forgalomterelés Közútkezel (Drumuri i poduri SA) Úttáblák, útfestések kivitelezése Közszállítást végz cég (Goscom SA) Menetrend átalakítása a megváltozott útvonalaknak megalakítása Helyi média (Csíki Tv, Székely Tv, Csíki A helyi lakosság tájékoztatása Hírlap, Fun FM) Körzeti és internetes média (Pluszportál, Fokusz.ro, Hargita Népe) Csíkszeredába beutazók tájékoztatása 17. Projektcsapat- feladatok Szerepkör megnevezése Szerepkörrel járó feladatok a projektben 1 Projektkoordinálás Határid k betartatása, logisztikai feladatok ellátása 2 Kapcsolattartás Partnerekkel való kapcsolattartás, 3 Design Útvonalterv kialakítása, ismertet anyagok megjelenítése 4 Ismertet anyagok szórása Szórólapok terjesztése, A terjesztés koordinálása 5 IT (Information Technology) A projekt online megjelenítése.

18. Projektcsapat Szerepkör megnevezése Csapattag neve 1 Projektkoordinálás Czirják Zoltán 2 Kapcsolattartás Both Éva, Csiszár Juliánna 3 Design Máthé Albert 4 Ismertet anyagok szórása Csáki Hajnal 5 IT (Information Technology) Koncsag István