TÁJVÁLTOZÁSVIZSGÁLATOK ÉLŐHELYTÉRKÉPEZÉS SEGÍTSÉGÉVEL CSONGRÁD ÉS SZEGED VÁROSOK KÖRNYÉKÉN Deák József Áron 1 Absztrakt: 2002-től kezdődően elkezdtem Csongrád megye aktuális és történeti élőhelytérképének elkészítését. A térképek a Magyarországon ma használatos élőhelykategória-rendszerek szerint készülnek (m-ánér (Módosított Általános Nemzeti Élőhelytérképezési Rendszer, Molnár et al. 2000), mm-ánér rendszert (Bölöni-Kun-Molnár et al. 2003) CORINE Felszínborítás CLC50 nomenklatúra (FÖMI 2000), CÉT (CORINE Élőhelytérkép, Molnár 2000). E cikkben két város: Csongrád és Szeged környékének tájváltozásait vizsgálom élőhelytérképek segítségével. E térképsorozat a XVIII. sz. végi, a XIX. sz. közepi, a XX. sz. eleji, illetve a jelenlegi állapotokat mutatják be. A történeti élőhelytérképeket 1:50.000-es méretarányban készítem régi térképek alapján (első, második és harmadik katonai felmérés, Vertics, Friedrich, Lányi térképei), a CLC és a CÉT kategóriái szerint.. A történeti élőhelytérképsorozat segítségével láthatjuk a táj folyamatos átalakulását, a természeti területek csökkenését, átalakulását az egyes gazdaságtörténeti korszakok és tájátalakító folyamatok tükrében e két - folyótorkolatnál elhelyezkedő - város esetében. E változások a térinformatika segítségével számszerüsíthetőek is, így a táj változásáról nemcsak kvalitatív, hanem kvantitatív elemzést is adok. 2002-2003 közt a Dorozsma-Majsai-homokhát területét is térképeztem. Az itt végzett kutatás legfőbb eredménye a láprétfő-szikalj biogeográfiai mintázatelkülönülés felfedezése, amelyet közel 50 gyepfoltnál figyeltem meg. A munka gyakorlati eredményeit a kistérségi, regionális vagy országos tervezés szintjén is jól lehet hasznosítani a tájökológiai alapú tájtervezésnél (pl. művelési ág-változtatások, élőhelyrekonstrukciók, zöld folyosók kialakítása, vízügyi beruházások, elkerülő utak, gyorsforgalmi utak, autópályák tervezése). Bevezetés Jelen vizsgálatom fokuszpontjában két folyótorkolatnál fekvő város környéke, és az ott bekövetkezett tájváltozások összehasonlítása áll. Az egyik város a Tisza és a Körös találkozásánál fekvő Csongrád, a másik a Tisza és a Maros találkozásánál fekvő Szeged. A mintaterület mindkét város esetében egy 19x19 km-es kvadrát. Ezek a kvadrátok egyben egyegy 1:50,000-es Gauss-Krüger katonai térképszelvénnyel is fedésben vannak: Csongrád esetén ez az L-34-41-C (1992), míg Szeged esetében az L-34-65-A (1988). A két mintaterület közös tulajdonsága az is, hogy mindkettő kistájhatárokon helyezkedik el, így e területek jól reprezentálják az Alföldre oly jellemző mozaikosságot, amely a biodiverzitás (biológiai sokféleség) egyik alapja. Csongrád környékén igen sokféle kistáj találkozik egymással: az alapvetően ártéri jellegű Dél-Tisza-völgy és Körösszög a kvadrát központi részén húzódik végig, amelyet az infúziós lösz és homokos lösz dominálta Kiskunsági-löszöshát és a döntően ős-dunai eredetű homokból felépülő Pilis-Alpári-homokhát valamint az egykor ezzel szervesen összefüggő Tiszazug keretez a vizsgált területen. 1 Deák József Áron, PhD hallgató, Szegedi Tudományegyetem, Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék 6722 Szeged, Egyetem u. 2., aron@geo.u-szeged.hu (egyetemi), kornyezetvedok@vnet.hu (otthoni) 1
A Szeged környékét bemutató kvadrát esetében 3 kistáj: az ártéri jellegű Dél-Tiszavölgy és Marosszög, valamint a szintén ős-dunai eredetű homokból felépülő Dorozsma- Majsai-homokhát találkozik. E két mintaterület korábban különösen Csongrád környékén hiányzott a komplex botanikai-tájökológiai-természetvédelmi-tájtörténeti kutatás (lásd. pl. Sövényházy 1896, Tímár 1950, 1953, 1954, Deák J.1969), de a Dorozsma-Majsai-homokhát most vizsgált része a Dorozsmai Nagy-szék kivételével szintén adathiányosnak tekinthető- a Dél-Kiskunság Magyarország egyik vegetáció szempontjából legalulkutatottabb területei közé tartozik (Kincsek 1996, Margóczi-Urbán-Szabados 1998). A Szeged környéki tiszai ártér növényzetét Tímár (1950,1953) majd Bodrogközy (1982) kutatta először, később az Ökológiai Tanszék munkatársai (Margóczi, Körmöczy és társai) valamint - a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őre - Somodi István vizsgálták ezt a területet részletesebben. Táji léptékű vegetációtérkép azonban nem készült e vizsgálatok során. A két mintaterületet közül először a csongrádiban készítettem vegetációtérképet. 2000- ben készítettem el a Köröszug aktuális 1:25.000-es m-ánér típusú élőhelytérképét (Deák J. Á. 2001a, Dobrosi-Deák J.-Deák J.Á. 2002). Az elmúlt 4 év folyamán igen jelentős élőhelyszintű ismeretet gyűjtöttem össze Csongrád és Szeged tágabb környékéről is. Ezeket az MTA-ÖBKI által létrehozott IBOA elektronikus adatbázisában összegeztem (Deák 2001b), majd elkészítettem az L34-41-C 1:50.000-es térképszelvény digitális CLC-CÉT térképét (Deák J. Á. 2001c) valamint az L-34-65-A 1:50.000-es térképszelvény digitális CLC-CÉT térképét (Deák J. Á. 2002). Ez a két térképszelvény interpretáció szolgál tájtörténeti vizsgálataim alapjául. A táj utóbbi 200 éves változásának bemutatására egy térképsorozatot készítettem. Ez a tájtörténeti élőhelytérkép-sorozat a XVIII. század végi, a XIX. század közepi illetve a XIX. század végi állapotokat villantja fel régi térképek felhasználásával, egységes, jelenkori, elfogadott kategóriarendszerek - a CLC (CORINE Land Cover) és CÉT (CORINE élőhelytérkép) - alapján (kategóriarendszer leírását lásd a módszertannál). E térkép továbbfejlesztéseként megszerkesztettem a természeti területek aktuális kvalitatív térképét Csongrád és Szeged környékére. Ez utóbbi segítséget nyújthat a még megmaradt természet közeli élőhelyek, zöld folyosók és ökológiai hálózatok azonosításához, feltárásához, újabb védett területek kijelöléséhez és az élőhely rehabilitációra alkalmas területek kijelöléséhez. A természeti területek aktuális kvalitatív térképnek elkészítettem a 200 évvel ezelőtti állapotokat bemutató változatát is, amely segítségével az elmúlt 2 évszázad során bekövetkezett változások könnyen összegezhetők. A táj történetének feltárása földrajzi, biológiai és néprajzi szempontból is fontos. Napjainkban egyre népszerűbb új tudományág a tájökológia. A tájökológiai megközelítés azért is egyre inkább előtérbe került az elmúlt években, mert egyre jobban rá kellett döbbennünk arra, hogy saját környezetünkben a természetes, természet közeli élőhelyek egyre inkább fogyatkoznak. Más nyugat-európai országokhoz képest ugyan Magyarország még mindig jelentős természeti területekkel bír, de a régi feljegyzések és térképek tanulmányozásából kiderül, hogy az elmúlt 200 év alatt mit vesztettünk már el. A történeti és aktuális tájökológiai ismeretek (élő és élettelen környezet kölcsönhatása, antropogén befolyásoltság) nemcsak a múlt vagy a jelen számára fontosak, hanem a jövőbeli tájtervezés számára is, hiszen ez adhat alapot a jövőbeli tájrekonstrukciós tervekhez is. Az elpusztult természeti területeken egy természet közelibb állapot kialakításához, a fenntartható gazdálkodáshoz ezen ismeretek nélkülözhetetlenek. Az aktuális és történeti tájökológiai vizsgálatok számára napjainkban az Európai Uniós csatlakozás igényei, a mezőgazdasági túltermelési vállság, a szeszélyesebbé váló éghajlat és vízjárás, az emelkedő árvízi vízszintek és az egyre gyakrabban felmerülő élőhelyrekonstrukciós igények újabb és újabb teret, de egyben kihívást is jelentenek. 2
Módszertan A növénytakaró a tájökológiai rendszerek szerves része. Állandósága, helyhez kötöttsége miatt térben állandóbb, jobban megfogható, térképezhető mintázatot mutat az állatvilágnál. Így az egyes tájak egyértelműbb természetvédelmi-tájökológiai célú térképezésére jobban alkalmas, mint a változóbb, helyhez kevéssé kötött, közösség szempontjából többféleképpen értelmezhető, egységesen nehezen kezelhető állatvilág. A vegetáció térképezése kezdetben egyenlő volt a cönológiai (növénytársulástani) térképezéssel, azaz a növénytársulások térképezésével. Az egyes társulások megítélése azonban nem egységes a nemzetközi szakirodalomban (lásd.: Zürich-Montpellier iskola, angolszász vegetációkutatás). A degradált növényzetű területek, települési és agrár élőhelyek társulástanilag nehezen besorolhatók, egyes társulások pedig gyakran túl kis területűek, így már közepes méretaránynál ábrázolhatatlanok. Sok társulást a botanikailag kevéssé megkutatott tájakból még le sem írtak. A Dorozsma-Majsai-homokhát területén is lehet ilyen közösségeket találni. Ilyen például a homoki sztyepprétekhez tartozó élesmosófüves (Chrysopogon gryllus) tavi sztyepprét - amelyet helytelenül sokan a dolomit-sziklafüves lejtő (Chrysopogono-Caricetum humilis) társulás alföldi megjelenésének tartanak (az alapkőzet miatt ez növényföldrajzilag nem elfogadható), vagy épp a nádképű csenkesz (Festuca arundinacea) dominálta szikes mocsárrét, szikes rét. A Magyarországon ma leírt és a nemzetközi társulástani szabályoknak is megfelelő növénytársulás nevek Borhidi-Sánta (1999) könyvében találhatók meg. Tájökológiai-természetvédelmi szempontból a művelési ágak szerinti kategorizálás (pl. rét, legelő, szántó, szőlő és gyümölcsös, tó, művelésből kivont terület) nem kielégítő. A magyar táj növényzetének feltérképezése azért fontos, mert jelenleg nem áll rendelkezésre egy egész országra kiterjedő, részletes, aktuális vegetációtérkép. Zólyomi Bálint (1967) Rekonstruált növénytakaró térképe méretarányában (1:1,500,000) túl általános egyes tájszintű részletes értékelésekhez, más részt e térkép az avarkori vegetációt és nem az aktuális állapotokat mutatja. Magyarországon az MTA-ÖBKI vállalta magára Magyarország első aktuális vegetációtérképének elkészítését. A nemzetközi trendek, a hazai sajátságok és a honi vegetációkutatás eddigi eredményeit figyelembe véve 2+1 új kategóriarendszer született meg széles szakmai konszenzussal. E kategóriarendszerek tapasztalataim alapján egymásra hierarchikusan épülnek. A felhasználó igénye, és a térképezni kívánt terület jellege, nagysága (a térkép méretaránya) dönti el azt, hogy melyik kategóriarendszert célszerű alkalmazni. Ezen élőhelytérképezési rendszerek közös jellemzői: - Közepes- és kisméretarányú térképek készíthetők segítségével - Egész tájak térképezését tűzik ki célul (a növénytársulástan főleg csak 1-1 jobb gyepfolttal foglalkozik) - Kistáji-, regionális, országos elemzéseket segít - A növénytársulásokat nagyobb, egyszerűen kezelhető csoportokba sorolja, így nem jelent problémát az, ha egy társulást még nem írtak le, mert az adott élőhelytípus altípusai továbbbővíthetők - Nem használ latin neveket, hanem nemzeti nyelveken nevezi el az élőhelyeket - A zavart, degradált féltermészetes élőhelyek (pl. gyomos száraz gyepek, telepített őshonos fafajú erdők) is megjelennek külön kategóriával (a növénytársulástan ezekkel nem foglalkozik hangsúlyosan) - Az urbánus illetve az agrárélőhelyek (városok, szántók) is külön kategóriával rendelkeznek. A klasszikus növénytársulástan ezek vizsgálatától sokszor elzárkózik. 3
A növénytársulások helyett az élőhelyek térképezése lehetővé teszi a földrajzi adottságok jobb figyelembevételét, az egyes, gyakran nehezen azonosítható, átmeneti jellegű társulások, növényközösségek értelmezését. A magyarországi élőhelytérképezési rendszereket 2 csoportra osztjuk: ÁNÉR-alapú élőhelytérképezési rendszerekre és CORINE-alapú élőhelytérképezési renszerekre. 1997-ban a magyar táj jellemzésére született az Általános Nemzeti Élőhelytérképezési Rendszer: az ÁNÉR (Fekete-Molnár-Horváth 1997). Az ÁNÉR alapú élőhelytérképezésirendszerek megjelenése a hazai természetvédelemben megelőzte a CORINE megjelenését, s még ma is legnagyobb részt ezek az elterjedtebbek, leggyakrabban használtak, ezek állnak fejlesztés alatt. Jellemzője: - A magyar táj összes élőhelytípusát lefedi, azaz természetes és féltermészetes élőhelyek, agrárélőhelyek, urbánus élőhelyek egyaránt találhatók a rendszerben - 1:10.000-1:25.000-es méretaránytól 1:50,000-esig használható, de az 1:10,000 és az 1:25,000 a legelterjedtebb - Aktuális élőhelytérképezésre alkalmas, mert a természetes élőhelyekre vonatkozó kategóriái részletesebbek a CORINE alapú rendszereknél, így a régi katonai térképek tartalma erre a rendszerre nehezebben, nagyobb fenntartásokkal kódolható át. - A növénytársulásokat nagyobb, könnyebben értelmezhető kategóriákba sorolja A kategóriarendszer folyamatos interaktív frissítés alatt van, mert a gyakorlat időközben bebizonyította, hogy az eredeti rendszer bizonyos elemei nehezen értelmezhetőek vagy hiányosak. A frissített kategóriarendszereket m- előtaggal jelöljük. Az m-ánér (Molnár-Horváth et al. 2000) az első teljes körű frissítést jelenti ekkor került be például a tanya, mint külön kategória a rendszerbe. (Az IBOA: Intenzív Botanikai Adatgyűjtés programhoz készült) Az mm-ánér (Bölöni-Kun-Molnár 2003) az m-ánér egy 2003-as részleges frissítés, ami a jelenleg is folyó, első, Magyarországot átfogó élőhelytérképezéshez készült: ez a MÉTA (Magyarországi Élőhelytérképezési Adatbázis). A frissítés azért részleges, mert az mm-ánér rendszer csak természetes és féltermészetes kategóriákat tartalmaz, az agrár és urbánus élőhelyekre továbbra is az m-ánér van érvényben. Az mm-ánér kidolgozásában közel 250 ember terepi tapasztalata segített, s napjainkban is bővül. (A kategóriák részletes, új leírása az Élőhelyismereti Útmutató 2,0-ban olvasható (Bölöni-Kun-Molnár (2003)). A CORINE a Coordination of Information on Environment (Környezeti Információkoordinációs Rendszer) rövidítése, amelyet az EU 1985-ben indított el. A CORINE program élőhelykategória-rendszerét CORINE Land Cover-nek (FÖMI 2000), azaz CORINE felszínborítási rendszernek hívjuk. Célja az volt, hogy e 44 kategóriából álló rendszer segítségével műholdfelvételek elemzése alapján elkészítsék Európa 1:100.000-es felbontású felszínborítási térképét. Magyarországon a FÖMI végezte el ezt a munkát, s 1:50,000-es méretarányban ez a térkép digitálisan is rendelkezésre áll. A kategóriarendszer jellemzői: - Az emberi területhasznosítás felől közelíti a tájat, ezért nagyon emberközpontú - Az urbánus és agrárélőhelyek rendkívül részletesek, ezért pl. agrártájak térképezésére és különösen városökológiai térképezésre rendkívül alkalmas - A természetes élőhelyek nagyon általános formában vannak jelen, azok rendkívül kidolgozatlanok, ezért természetvédelmi célú felhasználása korlátozott (pl. a szinte minden tölgyes és bükkös egy kategóriába került). - 1:50,000-1:100,000-es méretaránynál használható legjobban 4
A CÉT (CORINE Élőhelytérkép-rendszer) a CORINE Felszínborítási Rendszer magyarországi tovább fejlesztett változata (Molnár 2000). Jellemzői: - Ez a rendszer igyekszik kiküszöbölni a CORINE Felszínborítási Rendszer (CLC) azon hibáját, hogy a természetesebb élőhelyeket nagyon durva kategóriákkal kezeli, így viszonylag részletesebb, de jól értelmezhető kategóriákat alkalmaz: pl. ártéri mocsár, bükkösök stb. - Mindemellett a kategóriák csak annyira részletesek, hogy az elkészült térkép 1:50,000-es méretarányban is élvezhető legyen. - Csak természetes élőhelyekre tartalmaz kategóriákat A 3 rendszer a természetes növényzetet tehát különböző részletességgel jellemzi: legrészletesebb az ÁNÉR-alapú rendszer, a CÉT általánosabb, a CLC pedig a legkevésbé részletes. A CÉT megalkotása és használata azért volt szükséges, mert a természetestermészetközeli élőhelyek kategóriái a CLC-ben túl általánosak. A CÉT viszont önmagában csak természetes vagy féltermészetes élőhelyeket tartalmaz. A CLC és a CÉT tehát együtt használandó tájökológiai térképezésre úgy, hogy a természetes-féltermészetes élőhelyekre a CÉT, az antropo-agrár élőhelyekre CLC kategóriákat használunk. Így aktuális és történeti CLC-CÉT térképek készíthetők. Az ilyen térképek felhasználhatók a vegetáció aktuális és történeti kvalitatív és kvantitatív jellemzésére, tájtervezésre, természetvédelmi kezelési tervek és területfejlesztési tervek (pl. agrárágazati fejlesztés, városfejlesztés) készítésére, környezeti hatásvizsgálatok esetén az adott terület vegetációjának leírására. Az élőhelytérképezés a táj hosszú távú monitoringjának alapeszköze. A történeti térképsorozat elkészítéséhez tehát a CLC-CÉT kategóriarendszer együttes alkalmazása tűnt a legcélszerűbbnek. Ezt nemcsak a méretarány indokolta, hanem az időben visszafelé egyre kevésbé rendelkezésre álló, megbízható információ is. Olyan időszakot is vizsgálnunk kell, amikor vegetációtérképezésről vagy növénycönológiáról még szó sem volt. A térképészeti technika hazai és nemzetközi fejlődésének is el kellett érje azt a szintet, amely lehetőséget biztosít a modern összehasonlító vizsgálatokra. Magyarországon az első, precízebb, megbízhatóbb térképezés az első katonai felmérés (1764-1787) során történt. Ezért az első megbízható térképi vegetációtörténeti adatok is innentől datálhatók. A XVIII. század végi állapotok megrajzolásához Csongrád és Szeged esetében is ezeket a térképeket használtam. Fontos azonban, hogy ekkor még nem ábrázoltak konkrét élőhelytípusokat, legfeljebb művelési ágakat. Mivel nincs egységes jelkulcs, így az egyes tájfoltok megítélése helyismeretet feltételez. A konkrét erdő illetve gyeptípusok megállapításához egyrészt recens helyi vegetációs és geomorfológiai ismeretekkel kell bírni, másrészt ismerni kell az adott élőhelyfolt talaját. Az elmúlt 200 év alatt azonban - különösen a folyamszabályzás utáni másodlagos szikesedés miatt Csongrád és Szeged környékének talajai átalakultak, ezért az egyes gyeptípusok tipizálásához (homoki, sztyepp, szikes gyepek) a felszíni üledékeket ábrázoló geológiai térképek alkalmazása tűnt célszerűnek (Rónai 1974). Így a homokfelszíneken nagy valószínűséggel száraz homoki gyepek, az infúziós lösszel fedett térszíneken pedig löszsztyepprétek létezhettek. A vizsgált terület homoki gyepjei feltehetően a legeltetés miatti használat-túlhasználat függvényében részlegesen felnyílhattak, azonban a jelenkori fajkészlet, a geomorfológiai adottságok (nincsenek nagyobb dűnék a vizsgált két területen, homoklepelhátak dominanciája) miatt feltételezhető, hogy a zárt homoki sztyepprétek jelentették az itteni homoki tájban a domináns élőhelytípusát. A buckaközökben, az infúziós lösztáblák mélyedéseiben történeti elbeszélések alapján valószínűsíthetően ős- 5
szikesek voltak (sziksógyűjtés). Az árterek, különösen a Tiszazug, szikesei másodlagosnak tekinthetők (Nagy 1954). Csongrád környékén a XVIII. sz végi állapotok értelmezéséhez nagy segítséget nyújtott: a "Tiszán inneni részeken lévő Károlyi birtokok térképe" (Vertics XVIII. sz. vége, 1:14.000). A Csongrád környéki ártér térképezéséhez óriási segítséget nyújtott Lányi 1845-ös térképe (A Tisza folyó és árhatárának térképe Tettes Nemes Heves Vármegyében) a Köröstorok feletti részre és a jelkulcsban hozzá hasonló 1858-as Friedrich-féle térkép (1:57.000) a Körös-torok Labodár közti részre. E térképeket nagy élőhelykategória részletességük miatt nemcsak a XIX. század közepi állapotok jellemzésére, hanem retrográd módon a XVIII. század végi állapotok pontosításához is felhasználhatjuk. Lányi térképének korát megelőző kategóriarendszere az, ami lehetővé teszi azt, hogy Csongrád környékéről igen megbízható CLC-CÉT típusú élőhelytérkép-rekonstrukciót készíthessünk. Külön kategória vonatkozik a nádasra, a mocsárra és a kákásra. A CÉT kategóriarendszerben e három kategória az alföldi mocsaraknak felel meg. Ha viszont az m- ÁNÉR rendszert használnánk, akkor a nádas a nádasok és gyékényesek kategóriájának, a mocsár és a kákás pedig a tavi harmatkásás, békabuzogányos, tavi kákás, mételykórós mocsár vagy a vízparti virágkákás, csetkákás, vízi hídőrös mocsár kategóriának felel meg. Így a kákás nem feltétlenül csak a tavi kákás (Schoenoplectetum lacustris) növénytársulást jelentheti, hanem virágkákás-lándzsás hídőr társulást (Butomo-Alismatetum lanceolati) is. A kákásnak ábrázolt területeken a geomorfológiai adottságok dönthetnek abban, hogy ott mely növénytársulás fordulhatott elő. A mély fekvésű laposokban valószínűleg tavi kákás, míg a magasabb fekvésű övzátonyokon virágkákás-lándzsás hídőr társulás lehetett. A térképen szerepel legelő és kaszáló megnevezés is, valamint be van rajzolva az árhatár. Ez utóbbi segít az ártéri jellegű rétek és sásosok lehatárolásában, hisz ezek mind éves egyszeri vagy kétszeri árvízi elöntést kaphattak. Akár mélyebb m-ánér szerinti elkülönítés is lehetséges, de ehhez ismét geomorfológiai ismeretek szükségesek: a mélyebb fekvésű laposokban, régen elhagyott óholocén ómeanderekben nem zsombékoló magassásosok létezhettek, míg a hátasabb területeken (övzátonyok) alföldi mocsárrétek lehettek. A nem zsombékoló magassásréteket jó részt az éles sásos (Caricetum gracilis) társulás képezhette, míg az alföldi mocsárréteket szinte biztosan az ecsetpázsitos mocsárrétek típusai (Carici vulpinae-alopecuretum pratensis) képviselték. Az ártéren kívül fekvő gyepek meghatározásában a kaszáló vagy legelő kategória nem mérvadó. Itt a felszíni üledékek a döntők: homok esetén száraz homoki gyep, infúziós lösz esetén löszsztyepprét kategória valószínűsíthető. Az aktuális ismeretek szerint a buckaközi területek különféle szikes növényzettel bírhattak akkoriban is. E szikesek talán a táj legállandóbb és így legősibb elemeinek tekinthetők, mert terméketlenségük révén gazdasági hasznosításuk alacsony volt (legfeljebb juhlegeltetés). A magas sótartalom miatt e területeken más növénytársulás megtelepedésére is kicsi az esély. Az ürmös- és cickóróspuszták, sziki rétek, szikpadkás területek és szikes tavak lehatárolásában saját megfigyeléseim is segítettek. Amennyiben a felszín közeli rétegeket ábrázoló geológiai térkép szikes iszapot vagy réti mészkövet jelölt, akkor az adott területen szintén szikes gyepet ábrázoltam. Az árterek mai másodlagos szikesei a XIX. sz-ban még ártéri mocsárrétek voltak. Az ős-szikesek lehatárolásában a nagy kiterjedésű mézpázsitos szikfokok és az ürmöspuszták térbeli elhelyezkedése is segít. Ezek meglehetősen konzervatív, a talaj magas sótartalma miatt szukcesszionálisan megrekedt, stagnáló élőhelytípusoknak tekinthetők. Elkülönít Lányi térképe füzest, nyárast és erdőt! A füzes és a nyáras a puhafás ligeterdő CÉT kategóriával, valamint a fűz-nyár ártéri ligeterdő m-ánér kategóriának felel meg. Társulástanilag ez a fűz-nyár ligeterdővel (Salicetum albae-fragilis) azonosítható, de e társulást mára 3 társulásra szedték szét (fekete nyáras, fehér nyáras, fehér füzes társulás) 6
(Borhidi-Sánta 1999). Azonban kérdéses, hogy az új 3 társulás közül melyik volt jelen a múltban, ha egyáltalán jelen volt. A fenn említett 3 társulást a Szigetközben írták le, de azok leírásai, fajkészlete a jelenlegi Tisza menti erdőkre nem alkalmazhatók. Az Élőhelyismereti Útmutató a Tisza menti fűz-nyár ligeterdőket külön veszi: Tisza-völgyi fűz-nyár ártéri erdők néven (Bölöni-Kun-Molnár 2003). Az erdő megnevezés a keményfás ligeterdővel azonos, amit ezen erdők magasabb térszíni előfordulása is indokol Ez a kategória azonos az m-ánér tölgy-szíl-kőris liget élőhelykategóriával, ami itt a tiszai tölgy-kőris-szil ligetek (Fraxino panninicae-ulmetum) társulásnak felel meg. Lányi térképe ezen kívül jelöli a zátonyokat, ami a CÉT-ben a zátonynövényzet, az m- ÁNÉR-ben az árterek és zátonyok pionír növényzete kategóriának felel meg. A térképen elkülönülnek a szántók, kertek, szőlők, gyümölcsösök, amelyek a kor színvonalának megfelelően mind kisüzemi táblákat jelölnek. A XIX. század közepi Szeged környéki táj rekonstrukciójához a második katonai felmérés (1806-1869) térképei használtam fel. Ez a térkép nemcsak térbelileg precízebb, de az egyes élőhelykategóriák megállapítása is könnyebb rajta (az első és második katonai felmérés nagy előnye az, hogy színes). Ennek ellenére a tájrekonstrukcióhoz a fenti alapelvek alkalmazása mellett a terepbejárás elengedhetetlen volt. A folyamszabályzás utáni állapotokról a harmadik katonai felmérés térképei tájékoztatnak bennünket (1:75.000, 1872-1887). E térképsor - noha az ország teljes területére kiterjed és egységes, kerek méretarányt alkalmaz, mégis kategóriarendszerében és színezésében (fekete-fehér) a Lányi, Friedrich illetve Vertics-féle térképek mögött marad. Vegetációtérkép-rekonstrukcióra a harmadik katonai felmérés térképei csak a korábbi térképek és a jelenkori állapotok ismeretében alkalmasak. A térképek leginkább csak a nedves és száraz rétek, erdők, szántók, gyümölcsösök és lakott területek elkülönítésére alkalmasak. CÉT-típusú gyepkategorizálásra csak a geológiai térkép ismeretében vállalkozhatunk itt is. Az 1950-es évekbeli helyzet rekonstruálásához az 1955-ös katonai térképek nyujtanak segítséget. A szocialista mezőgazdaság és a privatizáció együttes hatását a Csongrádra 2001-es, Szegedre a 2002-es aktuális CLC-CÉT élőhelytérkép mutatja, ami saját terepbejárásomon, az 1:25,000-es Gauss-Krüger katonai topográfiai térképeken (MH 1988, 1992), az Állami Erdészeti Szolgálat üzemtervi térképein (ÁESZ 1998a) és üzemtervein (ÁESZ 1998b) valamint SPOT-4 műholdfotó interpretáción (CNES 1998) alapul. A digitális feldolgozás ArcView GIS 3.2-es szoftver segítségével történt. A terepi bejárásaimat GPS-es mérések is kiegészítették, amelyek segítségével az egyes élőhelyfoltok határait hastároztam meg 4 m-es felbontással. A GPS-es terepi mérés a cikk megírásának pillanatáig a Szeged-Ruzsa-Forráskút-Kistelek-Ópusztaszer-Szeged települések határolta területre, Csongrád-Felgyő-Kónyaszék környékére, valamint Hódmezővásárhely- Nagyszigetre, Batidára, Deszkre, Kübekházára és Tiszaszigetre készült el. Az így elkészített térképek elemzése és bemutatása azonban e cikk tartalmán túl mutat, ez a jövő feladata. Eredmények: Tájtörténeti ismertetés A csongrádi táj a folyamszabályzás előtt A táj XVIII. sz. végi és XIX. század közepi képe közt nem sok különbség van. A tájhasználat ezen időszak alatt nem változott jelentősen, legalább is nem annyira, hogy ez a tájon bármilyen jelentős nyomot hagyott volna. Ez talán a Habsburg-birodalom kereteibe betagozódott magyar gazdaság változatlanságával magyarázható. 7
A XVIII. század végi rekonstruált vegetációtérképen látható (1. ábra), hogy a hidrogeográfiai helyzet gyökeresen különbözött a jelenkori állapotoktól, s emellett a táj és annak használata is sokkal közelebb állt a természeteshez. A Tisza és a Körös folyók szabadon kanyarogtak keresztülfolyva a jelenlegi holtágakon: a Tisza a Gyójai Holt-Tisza, a Mámairéti Holt-Tisza, az Ellésparti Holt-Tisza, a Nagy-Gombással és a Serházzugi Holt-Tisza érintésével folyt keresztül a területen. A Körös folyó útja még ennél is szeszélyesebb volt. A folyó Kunszentmárton térségében, Fekete- Örvény-szögi Holt-Körösnél lépett be a vizsgálati területbe. Majd a Malomzugi Holt- Körösön, az Írisz-tón, a Tehenesen, a Bökényi Holt-Körösön, a Kiflin, a Rácz-Holt-Körösön, a Keselyzugi Holt-Körösön keresztülfolyva érte el a jelenlegi torok térségét. Itt döntően délnyugati folyásiránya északnyugatira fordult és két ágra szakadt. A déli ág a Szakadással (ma hullámtéri holtág), az északi ág a Dög-Körössel (mentett oldali holtág) azonosítható. E két ág az un. Kerek-árokkal szemben egyesült és a Körös a csongrádi Belvárossal szemben (Halászfalu) ömlött a Tiszába. Ez a régi városközpont ma már excentrikusan, a város mai központjától keletre majd fél kilométerre helyezkedik el. A folyó szigeteket is épített (Gyójai-sziget, Kablát-sziget, Radovits-sziget, Györfös, Arany-sziget). A lassú folyású, lomhán kanyargó folyó kanyarulatainak belső oldalát szinte mindenhol zátonyok, homokpadok zátonynövényzete kísérte. Több természetes módon lefűződött holtág létezett ekkoriban Bokros-pusztán (Téfölös, Búzás, Háromág) és a Nagyrétben (Rázsonyi Holt-Körös). Az allúvium medernyomait a helyi népnyelv laposoknak nevezi. A terjeszkedő szántóföldi művelés eltüntette gyakran még e formák nyomait is, ám belvizes években, mint pl. 1999-ben újra megtelhetnek vízzel ezek a medernyomok újra felélesztve az egykori tiszai táj képét. Sövényházy (1896) összegezte a Csongrád környékén előforduló laposok neveit, amelyek egy részét Deák József (1978) azonosította, és térképen ábrázolta. Az ártéren számos fokot is megfigyelhetünk. A természetes fok a szerző szerint - nem más, mint árvízi kapu, amelyen keresztül a mögötte húzódó ér és a főmeder közt vízcsere történhet. Fokok természetes módon a szerző szerint 3-féle módon jöhetnek létre. Leggyakrabban (1) lefűződő meanderekből (folyókanyarokból), amikor a meander felvizi része gyorsabban töltődik fel, s így az elkülönül a főmedertől, míg az alvizi résznél az egykori kanyarulat még az élő vízhez kapcsolódik (pl. Csiga-ér a Körösön). Egy másik foktípus (2) esetén az ártérről visszahúzódó víz lineáris eróziója vájja ki a fokot (Bokros-puszta). A (3) típus az, amikor egy nagyobb árvíz levonulását követő partfalszakadás alkalmával egy övzátonyon rés nyílik s a mögöttes, mélyebb fekvésű területet elönti a víz (pl. Szajolnál). Fokok mesterségesek is lehetnek, amennyiben egy elhagyott meandert kapcsolnak mesterségesen az élő vízhez (Pitypál-fok). A Körösszög területén mellékágak ágaztak ki a Körös folyó főmedréből (pl. a Kurca), amelyek a Körös árvizeit vezették le csökkentve az árvizek magasságát. Összességében a Nagyrét és a Körösszög egyetlen nagy belső deltát alkotott. E kiterjedt mocsárvilág természetes növénytakarója feltehetően a Lányi által leírt kákás lehetett (tavi kákás (Schoenoplectetum lacustris) (laposok), virágkákás-lándzsás hídőr társulás (Butomo-Alismatetum lanceolati) (alacsony övzátonyokon). Az alacsony ártérből kiálló, árvízmentes kiemelkedéseket típusos alföldi mocsárrétek uralhatták, peremterületeiken magassásosokkal (feltehetően éles sásos (Caricetum gracilis)). Az ártéren ebben az időszakban a fokgazdálkodás volt jellemző. A vízállásokat, vízfolyásokat halászták, a mocsarakat, mocsárréteket legeltették, a füzeseket csonkolták (kosárfonás), s a magas ártérre gyümölcsösöket telepítettek (Bellon 2000). Főleg magyar szürke marhával, juhokkal és bivallyal legeltettek (Sövényházy 1896). A Tisza és a Körös menti puhafa-ligetek (fűz-nyár ligeterdők (Salicetum albaefragilis) kisebb kiterjedésűek voltak jelenlegi állapotukhoz képest. A legnagyobb erdők ebben 8