2010. OKTÓBER / 78. szám 1
BEKÖSZÖNTŐ Kedves kismacska mosolyog rám minden reggel, mikor a konyhába lépek. Jókedvre derít, elűzi a korai kelés minden mellékhatását, zöld szemei szinte parancsolóan néznek rám. Gyere, új nap virradt! Az előző év kedves karácsonyi ajándéka Ő! Egy öröknaptár! Alul három hasáb a négy évszak felirattal, középen két kocka, hat oldalán számokkal. Felül pedig a fent említett cicus, kinek kedvét az sem szegi, hogy már nem a hajnali napfény lengi be korai találkozásunkat, hanem mesterséges eszközök segítenek, hogy lássuk egymást. Nem törölgette homlokát a 38 fokban, de most se fázik, hogy jönnek a zimankós idők. Egerészni sem fog soha, s nem lesz a bajusza tejfeles, de állandóságával az idő múlását jelzi. Ezek a gondolatok kerítettek hatalmukba, mikor is az utolsó 4 hónap hasábján, október feliratot keresve szembesültem azzal, hogy mindjárt egy éves a macskám. Repül az idő! Ő pedig hatalmas nyugalommal trónol a konyhaszekrény szélén, és várja a reggeleket. Az érkezése első heteiben bevallom, mulasztottam napokat. Elfelejtettem Őt. S amikor huszadikán kerestem a huszonnegyedikét, restelltem magam. Elvesztettem négy napot. Aztán, idén a születésnapom idén két napig tartott. Ez volt az Ő ajándéka nekem. Szavak nélkül is nagyon jól kommunikálunk, megértjük egymást, figyelünk egymásra. Nap, mint nap találkozunk, megérintem, s Ő hálás érte. Csak annyit szerettem volna sugallni soraimmal, hogy még az élettelen dolgok is életre kelhetnek, ha akarjuk! Igazán nyitott szemmel megláthatunk olyan dolgokat, ami csak nekünk szól, rólunk, s kapcsolatainkról. Egy szóval, magunk vagyunk felelősek saját magunkért. 2
Nem sokára itt van megint Karácsony. Tervezgetünk kit, mivel lepjünk meg, minek örülne a legjobban? Biztos vagyok benne, fialtatni fogom a macskámat, és kedvét leli benne majd más is, ahogy jómagam. Hisz olyan a NAPTÁR KÉPE, amilyen szorgos a KAPTÁR NÉPE! Gallai Edina 3
FALUHÁZ PROGRAM OKTÓBER Néptánc: Szerda: 15.00 - Óvodás és iskolás tánccsoport Szombat: 10.00 - Gyermek és Ifjúsági tánccsoport Német Kultúregyesület Dalköre: Péntek: 19.00 Hagyományőrző Nyugdíjas Klub: Minden hónap második szerdája: 17.00 Aerobic: Szerda: 17.45 Rock zenekar: Kedd: 17.30 Vasárnap: 16.00 Fociedzés: Kedd: 17.30 - Szerda: 17.30 - Péntek: 16.30 - Nordic-wolking edzés: Szombat: 08:30 - (információ: Varga Nóra 06-70/9460-755) 4
MEGHÍVÓ BÚCSÚBÁL 2010. OKTÓBER 23-ÁN SZOMBATON 20 ÓRÁTÓL A FALUHÁZBAN A jó hangulatról a Gesztesi Vagányok zenekar gondoskodik Belépő:ingyenes Büfé üzemel Minden kedves vendégünknek jó szórakozást kíván a rendező Német Kisebbségi Önkormányzat Várgesztes 5
NAPTÁR OKTÓBER Őszhó, Mindenszentek hava Utolsó negyed Újhold Első negyed Telihold 1-jén 05 óra 52 perckor 7-én 20 óra 44 perckor 14-én 23 óra 27 perckor 23-án 03 óra 36 perckor Október 3. 20 éve ezen a napon egyesült az NDK és az NSZK. Október 9. 155 éve Isaac Singer ezen a napon szabadalmaztatta a motoros varrógépet. Október 10. 145 éve John Wesley Hyatt ezen a napon szabadalmaztatta a celluloidból készült biliárdgolyót. Október 14. 120 éve született Dwight D. Eisenhower tábornok, aki két ciklusban, 1952-től 1960-ig volt az Egyesült Államok elnöke. Nevéhez fűződik az 1957-es polgárjogi törvény a faji megkülönböztetés ellen. 6
NAPTÁR OKTÓBER Október 17. 95 éve született Arthur Miller amerikai drámaíró. Híres színpadi műveit (Az ügynök halála, Pillantás a hídról, Alku, Bűnbeesés után) Magyarországon is nagy sikerrel játszották. Október 24. 220 éve született Teleki József Erdély főkormányzója, nyelvész, történész, a Magyar Tudományos Akadémia társalapítója és első elnöke, az Akadémiai Könyvtár megealapítója. Október 31. 85 éve először közölte a rádió műsorát a Magyar Rádió Újság. Szeptember 23-tól október 23-ig a Mérleg jegy uralkodik, köszöntjük a csillagjegy szülötteit! 7
VERS MINDENKINEK csodák pedig nincsenek tehetetlenek voltunk akár egy földre döntött tölgy lelkünk szerelmet koldult majd ásta a befordult és kérlelhetetlen időt éhes álmom álmod falta amíg Te a lázas homlok voltál én jéghideg priznic rajta s az összes vágyunk alja a tudat-nehéz semmibe folyt át kristálynapok hulltak a földre énekük egybeforrott a zajban mégis egy világ omlik össze és zuhan be az ősi ködbe ahol csak mögöttünk kél a hajnal csodák pedig vannak térden ülve szűz-fehér pontokból világokat alkot kérges tenyere alatt éj terem meséiben a király palástját tartom könnyeit felissza a végtelen (nagyapámnak, amiért él bennem) Csécsei János tollából 8
ÖNKORMNYZATI OLDAL 9
10
11
Kérdéseikkel bátran forduljanak a Hivatalba, Wohl Károlyné Erikához! Várja Önöket! 12
EGYHÁZI OLDAL Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya Ünnepe: október 8 Szent István király felajánlása óta nagyasszonyunknak tiszteljük a Szűzanyát. XIII. Leó pápa engedélyezte a külön ünnepet népünk számára. Máriának felajánlott nemzet vagyunk, Mária közbenjárását kérjük és tapasztaljuk életutunkon. Köszönjük meg ezt Istennek a mai napon. Ima a hazáért Mindenható, örök Isten! Kérlek, őrizd meg kedves magyar hazánkat minden külső és belső veszedelemtől, és a boldogságos, mindenkoron szeplőtelen Szűz Máriának, Magyarország Nagyasszonyának, Szent Péter és Pál apostoloknak, Szent István első apostoli királyunknak és minden szenteidnek könyörgése által adj magyar népednek egyességet és békességet; távolíts el tőlünk minden háborúságot és tévelygést, hogy Anyaszentegyházadnak hite szerint neked mindvégiglen bátorságos szabadsággal szolgáljon. A mi urunk Jézus Krisztus által. Amen. Szent Lukács Szent Lukács, aki mint orvos különös részvéttel nézte a beteg embert, mint evangélista észrevette, hogy a Megváltó maga is orvos, sőt, ő az Orvos, aki a beteg emberiségnek meghozta a gyógyulást a megváltás művének végrehajtásával. Úgy mutatja be evangéliumában az Emberfiát, mint a betegek gyógyítóját, a bűnöket megbocsátó Irgalmat, aki árasztja az emberek között Isten jótéteményeit és hirdeti az irgalmasság evangéliumát. 13
A Legenda Aurea szerint maga a Lukács-evangélium is gyógyít, mégpedig háromféleképpen: sebeket gyógyít azáltal, hogy a megtört szívűeknek hirdeti a megváltást; erősít azáltal, hogy elmondja az örömhírt; végül megőriz az újabb romlástól azáltal, hogy közli az isteni törvényeket és evangéliumi tanácsokat. A hagyomány szerint a Szűzanya sok dolgot megőrzött a szívében és emlékezetében éppen azért, hogy később a szent evangélistáknak elmondhassa. Lukács pedig felkereste őt, és mint az Újszövetség frigyszekrényének sok kérdést tett fel az Üdvözítőről, s kérdéseire sorban választ kapott. Így írhatta meg az evangélium elején olyan részletesen Jézus gyermekségtörténetét, benne Mária imádságával, a Magnificattal és Zakariás himnuszával, a Benedictusszal. Szent Vendel (templomunk védőszentje) A legendák szerint, melyek 1417 után keletkeztek ugyan, de történeti hitelességük aligha vonható kétségbe, Vendel királyfi a mi fogalmaink szerint egy törzs vezérének a fia volt. Korán jelét adta a jámborságnak és a keresztény műveltség, sőt a papság iránti vonzódásának, amit atyja nem jó szemmel nézett. Épp azért, hogy elvonja a tanulástól, nyájainak őrzését bízta rá. De mint annyiszor, amikor valakit szolgai munkára kényszerítenek, hogy elvonják Istentől, Vendellel is az ellenkezője történt annak, amit atyja akart: a juhok legeltetése közben, a mezők csendjében megérlelődött szívében a remeteség, az Istenben elmerült szemlélődés utáni vágy. El is határozta, hogy amint lehet, remete lesz, de előbb elzarándokol a Szentföldre és Rómába. Talált magához hasonló hat ifjút, akikkel útnak is indult. Rómába meg is érkezett a kis zarándokcsoport, a szentföldi útról azonban le kellett mondaniuk. Háborús hírek jöttek: perzsák és arabok támadásai érték a Szentföldet, s végül nem sokkal később, 614-ben el is pusztítottak minden zarándokhelyet. Vendel társaival együtt elindult hazafelé. A remeteség iránti vágy azonban oly erőssé nőtt a szívében, hogy 14
Trier közelében, a várostól fél nap járóföldnyire megtelepedtek az erdőben. Kunyhót építettek maguknak és szigorú böjtölés és imádság közben megkezdték a pusztai remeték életét. Olykor azonban koldulniuk kellett. Egy ilyen alkalommal Vendelt megszidta egy gazda: ahelyett, hogy tétlenkedve koldul, inkább dolgozna és ő segítene másokon. Ez Vendelt arra késztette, hogy elszegődjön a gazdához, aki előbb a disznóit, majd a marháit, végül a juhait bízta az őrzésére. Legendája elmondja, hogy Vendel mindig a legjobb legelőt kereste a juhoknak, és fáradságot nem kímélve járta nyájával a dombokat, szíve pedig szüntelenül remetecellája után vágyott. Ez a vágya oly kedves volt Isten előtt, hogy angyalok jöttek, és nyájával együtt fölemelték és elvitték a cellájához. Csakhogy a cella közelében nem volt víz a juhoknak. Vendel ekkor felfohászkodott, majd a földbe szúrta pásztorbotját, és mindjárt bő forrás fakadt a földből. Gazdája éppen arra lovagolt és kemény szavakkal kérte számon Vendeltől, miért vitte oly messzire a jószágot. Vendel megígérte, hogy a kellő időben nyájával együtt otthon lesz. Amikor a gazda -vágtában hajtva lovát- hazaért, megdöbbenve látta, hogy Vendel már várja, a juhok pedig mind az akolban vannak. E csodák láttára gazdája elbocsátotta: belátta, hogy nem munkakerülő naplopás a remeteélet. Vendel visszatért, de nem sokáig maradt egyedül. A körülötte letelepedett remeték annyira tisztelték, hogy elöljárójukká választották. Az egyik legenda szerint még Vendel életében közösséget alkottak, kolostort építettek és a bencés regula szerint élő közösség apátjává választották Vendelt, aki így halt meg 617-ben. Azon a helyen temették el, ahol a remetekunyhója állt. Tisztelete a sírja körül azonnal megkezdődött, -s hamarosan kápolnát emeltek, mely a csodák következtében zarándokhellyé vált. Vendel csodái főleg a járványos betegségek áldozatain mutatkoztak, illetve azok tapasztalták jóságos közbenjárását, akik állataik bajaiban hívták segítségül. Így telt el hét évszázad. A nagy térítések szentjei mellett szélesebb körben nem terjedt el az egyszerű pásztor-remete-apát tisztelete. Trier azonban rendkívüli módon tapasztalta égi segítségét: 1320-ban pestis ütötte fel a fejét a városban, de Szent Vendel segítségül hívása után hirtelen megszűnt a járvány. Hálából Balduin herceg templomot építtetett, melyet 1360 pünkösdjén szenteltek fel, és átvitték Vendel ereklyéit a kápolnából az új templomba. 1506-ban márvány szarkofágot készítettek, s mindaddig, amíg a tholeyi kolostor állt, ünnepi körmenettel emlékeztek az ereklyék átviteléről. Később, amikor hitetlenül hallgatták a Vendel-legendákat, ismételten felnyitották a sírt, hogy újabb és újabb nemzedékek bizonyosodhassanak meg az ereklyék hitelességéről. Kelemen Zoltán 15
FAKANÁL ROVAT Nyakig benne vagyunk az őszi hónapokban. Nem csak nyáron vannak friss, zamatos gyümölcsök, melyekből salátákat, köreteket, süteményeket készíthetünk, hanem ősszel is akadnak olyan finomságok, melyekből csodás ételeket varázsolhatunk az asztalra. Vágjunk bele, élvezzük az őszi gyümölcsök kavalkádját! Szilva krémleves Hozzávalók: - 50 dkg szilva, - cukor, - 1 cs vaníliás cukor, - szegfűszeg, - fahéj, - reszelt narancshéj, - 1 tejföl, - 1 tojás sárgája, - 1/2 cs vaníliás pudingpor, - 1,5 dl vörös bor. A szilvát kimagozzuk, és feltesszük főni annyi vízbe, hogy jól ellepje. Közben a fűszerekkel, ízlés szerinti cukorral és a reszelt narancshéjjal ízesítjük. Ha már jó puha a szilva, akkor levesszük a tűzről és leturmixoljuk. A tojás sárgáját simára keverjük a tejföllel és a pudingporral, majd állandó keverés mellett a levesbe csorgatjuk. Ezután visszatesszük a tűzre, és folyamatos keverés mellett felforraljuk, majd hozzáöntjük a bort és jól kiforraljuk. Lehűtve tálaljuk, akár pörkölt mogyoróval, és/vagy tejszínhabbal a tetején. 16
Szőlős csirke FAKANÁL ROVAT Hozzávalók: - két egész csirkemell, - olíva olaj, - muskotályos bor, - egy k méz, - só, fehérbors, őrölt szerecsendió, fahéj, bors - vaj, - szőlő, - darált dió, - főzőtejszín. Veszünk két egész csirkemellet, vékony szeletekre vágjuk. Két kanálnyi olíva olajat öntünk egy tálkába, beleloccsantunk fél pohár muskotályos bort, egy kanálnyi mézet, sót, fehérborsot, őrölt szerecsendiót, egy egészen leheletnyi fahéjat, majd összekeverjük egy habverővel. Ebben forgatjuk meg a csirkeszeleteket, egymásra halmozzuk őket, és a maradék páclevet ráöntjük a csirkére. Egy éjszakát a hűtőben tároljuk. Másnap egy serpenyőben vajon megpirítjuk a csirkeszeleteket, majd ha kivettük őket a forró vajból - abba beleszórunk jó három-négy marék édes, nagyszemű szőlőt, és egy fél maréknyi darált diót. Tehetünk bele akár egy csepp mézet is, hogy szépen piruljanak. Amikor már illatos, jó sűrű főzőtejszínt öntünk hozzá, és ízesítjük leheletnyi sóval, borssal, szerecsendióval. Ráöntjük a húsra, és salátával vagy fehér rizzsel tálaljuk. 17
FAKANÁL ROVAT Őszi torta Hozzávalók (8 főre): A tésztához: - 10 dkg liszt, - 10 dkg darált dió, - 1 cs sütőpor, - 16 dkg cukor, - 4 db tojás, - 5 dkg vaj, - 1 cs vaníliás cukor. A körtés vaníliakrémhez: - 275 ml dupla tejszín, - 2 csomag vaníliás cukor, - 3 db tojás sárgája, - 3 dkg cukor, - 1 tk étkezési keményítő, - 1 szép nagy körte. A díszítéshez: - 1-2 db körte, - 20 dkg mandulaforgács, - kevés citromlé. Egy tálban összekeverjük a lisztet, a diót és a sütőport. Hozzáadunk 3 dkg cukrot. Egy másik tálban a vajat kikeverjük a vaníliás cukorral, 10 dkg cukorral, majd egyesével hozzáadjuk a 4 tojásnak a sárgáját. A tojások fehérjét 3 dkg cukorral kemény habbá verjük. A felvert tojáshabot óvatosan beleforgatjuk a sárgájába, majd apránként hozzákeverjük a lisztes keveréket. A tésztát egy 26 cm-es, vajazott, lisztezett tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. Amíg a tészta sül, elkészítjük a körtés vaníliakrémet és megpirítjuk a mandulát. Miután megsült, azonnal belisztezzük a tetejét, és egy konyharuhára borítjuk. Ha kicsit hűlt, kettévágjuk. Megtöltjük a vaníliakrémmel, majd visszarakjuk a tetejét. Egy kevés krémet kenünk az oldalára és mandulával díszítjük. 1-2 körtét vékonyan felszeletelünk. Ezt a torta tetejére pakoljuk, és vékonyan bekenjük citromlével. 18
MESE, MESE, MÁTKA 19
20
21
22
23
24
Jövő hónapban folytatjuk 25
BEKUKKANTOTTUNK AZ ÓVODÁBA! Tízóraiztak a gyermekek. Elmaradhatatlan nap, mint nap a gyümölcs a helyes táplálkozásra nevelés. Pillmann Katalin óvónő kéri a helybelieket, hogy ha felesleges almával, körtével vagy más gyümölccsel rendelkeznek, jelezzék azt az óvodában, s ők elmennek érte. Az őszi kerti munkálatokban is szívesen segítenének a gyerekek. Legyen az szüret, diószedés, kukoricatörés, vagy más szorgoskodás. Előre is megköszönve várják a lehetőségeket az ovisok!:) 26
KISTÁNCOSOSOK NAPLÓJA Kedves Naplóm! Gyorsan eltelt a nyári szünet, és már újból itt van az ősz, s vele együtt az új tanév kezdete. A kistáncosok fele megkezdte a szakközepes tanulmányait. A többiek is csatarendbe álltak a suliban. A nyáron a gyerekek pihenéssel, szórakozással töltötték az idejüket. Egyetlen fellépésük volt a Környei Sörfesztiválon, ahol a nagy melegben is hibátlanul mutatták be tudásukat. A gyerekek egy kis türelmet kértek, hogy beálljon az iskolai rend. Ezek után tudtuk csak megbeszélni a táncpróbák idejét, napját. Idén, a gyerekek telítődött iskolai elfoglaltságaik miatt, a táncpróba szombat 12.00 órára tevődött. 2010. szeptember 18. A gyerekek a Várjátékon segédkeztek, élvezték a műsort, a párbajokat és a kézműveskedéseket (gyertyaöntést, cserépedény készítést, stb.). 2010. szeptember 25. Megbeszélést tartottunk. Összeírtuk, hogy kinek milyen felszerelést kell pótolni, illetve terveinket. Kedves Naplóm! Végére értünk a hónapnak, így egy fejezetet most bezárok. Novemberben újból jövök, s mesélek tovább! Laub Klári 27
SPORT ROVAT Megyei II. Osztályú Labdarúgó Bajnokság 4. forduló: 09.05. Gyermely-Szomor LE Várgesztes 0-1 gól: Eigner Zs. ifi: Gyermely-Szomor LE Várgesztes 4-1 gól: Pillmann R. 5. forduló: 09.12. Várgesztes Csémi SE Vasért 8-2 gól: Hévizi T.(3), Eigner Zs., Kern Á., Havelda A., Kunyik Zs., Bilisánczki L. ifi: Várgesztes Csémi SE Vasért 6-3 gól: Márkos B.(2), Pillmann R., Szeredi Á., Búzás B., Horváth B. 6. forduló: 09.19. Kocs KSE - Várgesztes 1-0 ifi: Kocs KSE - Várgesztes 2-0 7. forduló: 09.26. Várgesztes Csolnok SZSE 6-0 gól: Kern Á.(2), Hévizi T.(2), Bérces A., Bilisánczki L. ifi: Várgesztes Csolnok SZSE 3-0 gól: Márkos B., Hajzer G., Segesdi M. Következik: 8. forduló: 10.03. 12. 30 és 14. 30 óra: Vértessomló KSK - Várgesztes 9. forduló: 10.10. 12. 30 és 14. 30 óra: Várgesztes - Ászár KSE 10. forduló: 10.17. 12. 30 és 14. 30 óra: Nagyigmándi KSK - Várgesztes 28
SPORT ROVAT 11. forduló: 10.24. 12. 30 és 14. 30 óra: Várgesztes - Dunaszentmiklós SE 12. forduló: 10.31. 11. 30 és 13. 30 óra: Várgesztes - Piliscsév SE 13. forduló: 11.07. 11. 30 és 13. 30 óra: Bakonyszombathelyi KSE - Várgesztes A csapatokban a tavalyi keretekhez képest változás történt. A felnőtt csapathoz felkerült az ifiből öt játékos, valamint az ifi keretében volt szükség utánpótlásra, amit elsősorban gesztesiekkel oldottak meg. Felnőtt keret: Bérces András Bilisánczki László Boda Henrik Eigner Zsolt Havelda Attila Hernádi József Hévizi Tamás Horváth Attila Keresztes Zoltán Kern Ádám Krüpl Gábor Kunyik Zsolt Szabó Csaba Szalontai Zsolt Szurdoki Roland Soma Valakovics Gábor Valakovics Zoltán Zuggó Ákos Ifi keret: Ambrus Máté Márk Balog Attila József Boros Zoltán Gergő Búzás Ádám Bence Búzás János Máté Gárdonyi László Alex Györök Ádám László Hajzer Gergő Horváth Benjamin Kovács Gábor Márkos Balázs Maróti Ádám Peinlich Dominik Pillmann Róbert Segesdi Milán Szeredi Ádám Zsolt Vincze Róbert Wéber László 29
SPORT ROVAT TABELLÁK KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG 2010-2011. ÉVI BAJNOKSÁGA LEGEA - Megye II. o. Felnőtt Bajnokság állása a 7. forduló után H CSAPATOK MSZ GY D V LG KG GK Pont 1. Dunaszentmiklós SE 7 6 0 1 29 9 20 18 2. Várgesztes SFE 7 5 1 1 25 8 17 16 3. Vértessomló KSK 7 5 0 2 24 16 8 15 4. Gyermely-Szomor LE 7 4 2 1 15 8 7 14 5. Bakonyszombathelyi KSE 7 4 1 2 22 11 11 13 6. Kocs KSE 7 4 1 2 15 16-1 13 7. Koppánymonostori SE 6 3 2 1 16 7 9 11 8. Nagyigmándi KSK 7 3 2 2 18 14 4 11 9. Kömlőd 7 3 2 2 15 16-1 11 10. Ászár KSE 7 2 3 2 11 14-3 9 11. Süttői SC 7 2 1 4 12 14-2 7 12. Baj KSE 7 2 0 5 9 20-11 6 13. Piliscsév Sport Egyesület 7 1 2 4 11 17-6 5 14. Kesztölc SE 6 1 1 4 6 14-8 4 15. Csémi SE VASÉRT 7 0 1 6 6 27-21 1 16. Csolnok SZSE 7 0 1 6 9 32-23 1 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG 2010-2011. ÉVI BAJNOKSÁGA LEGEA - Megye II. o. Ifjúsági Bajnokság állása a 7. forduló után H CSAPATOK MSZ GY D V LG KG GK Pont 1. Gyermely-Szomor LE 7 7 0 0 45 3 42 21 2. Piliscsév Sport Egyesület 6 5 1 0 27 6 21 16 3. Süttői SC 6 5 0 1 18 7 11 15 4. Dunaszentmiklós SE 7 5 0 2 29 19 10 15 5. Nagyigmándi KSK 7 4 0 3 29 15 14 12 6. Várgesztes SFE 7 4 0 3 18 12 6 12 7. Baj KSE 7 3 1 3 11 13-2 10 8. Kocs KSE 7 3 1 3 14 17-3 10 9. Bakonyszombathelyi KSE 7 3 0 4 13 23-10 9 10. Vértessomló KSK 7 2 1 4 20 17 3 7 11. Ászár KSE 7 2 1 4 16 26-10 7 12. Csolnok SZSE 7 2 1 4 14 28-14 7 13. Koppánymonostori SE 6 2 0 4 7 15-8 6 14. Kesztölc SE 6 2 0 4 7 15-8 6 15. Kömlőd 7 1 0 6 8 17-9 3 16. Csémi SE VASÉRT 7 1 0 6 8 51-43 3 Pillmann Zoltán 30
Gesztesi Csengő Várgesztesi Önkormányzat Tájékoztató Havi lapja Alapítva: 2003. november Megjelenik évente 11 szám Előlap: P. Bogdándy Kornélia Szerkesztés: Gallai Edina Pillmann Zoltán Wohl Károlyné Erika Pillmann Katalin Kelemen Zoltán Geiszt Róbert Molnár István Csécsei János Pillmann József Laub Klára Posnyák Dóra Molnár Fanni Elérhetőség: fannimolnar@freemail.hu Nyomda: Micropont Nyomda 2800 Tatabánya, Fő tér 34. Tel./fax: 34/511-105; 511-106 E-mail: micropontkft@axelero.hu Web: www.micropont.hu 31
32