2009. JÚLIUS / 65. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2009. JÚLIUS / 65. szám"

Átírás

1 2009. JÚLIUS / 65. szám

2 BEKÖSZÖNTŐ Véget ért az iskola, lezajlottak a ballagások, leérettségiztek a végzősök, mindenfelé évzáró rendezvényekről hallunk. Már javában tart a nyár, így természetes is, hogy mindenkinek kell egy kis pihenő, szusszanás az egész évi munka után. A Gesztesi Csengő is visszavonul augusztusra. De teljesen nem tűnünk ám el! Folyamatosan értesülünk majd a hírekről, részt veszünk a rendezvényeken, szemmel kísérjük az eseményeket, hogy szeptembertől újult erővel folytathassuk munkánkat, és tájékoztassuk Önöket a Faluház programjairól, egyházi ünnepekről, önkormányzati hírekről, csapataink jelenlegi helyzetéről a tabellán és a meccsek eredményéről; hogy együtt ápolgassuk lelkünket Csécsei János verseivel, hogy együtt süssünk, főzzünk, s osszuk meg a tapasztalatokat, élményeket a különböző rendezvényekről, melyekre a mi kis falunkban kerül sor Egy szó, mint száz, vigyázzanak magukra a nyáron és élvezzék ki a jó időt! Ha tehetik, pihenjenek sokat, kiránduljanak, legyenek barátaikkal, találkozzanak régi ismerőseikkel! A sulisoknak kellemes pihenést, a végzősöknek sok sikert kívánunk a felvételihez! Reméljük álmaitok teljesülnek, hogy közelebb kerülhessetek céljaitokhoz! Végül szép nyarat Mindenkinek! Szeptemberben találkozunk! Molnár Fanni

3 NAPTÁR JÚLIUS Nyárhó, Szent Jakab hava Telihold Utolsó negyed Újhold Első negyed 7-én 10 óra 21 perckor 15-én 10 óra 53 perckor 22-én 3 óra 35 perckor 28-án 23 óra 00 perckor Július 4. Július 14. Július 21. Július évvel ezelőtt a magyar labdarúgó-válogatott Bernben 3:2 arányú vereséget szenvedett a labdarúgó világbajnokság döntőjében. 220 évvel ezelőtt Párizsban a Bastille elfoglalásával kitört a nagy francia forradalom. 40 évvel ezelőtt először lépett ember a Holdra Neil Armstrong amerikai űrhajós személyében. Két olasz hegymászó személyében 55 évvel ezelőtt hódította meg az emberiség a K2-t, a Himalája, egyben a Föld második legmagasabb csúcsát. Sikerüket 23 évig nem tudta megismételni senki. Június 22-től július 22-ig a Rák jegy uralkodik, köszöntjük a csillagjegy szülötteit!

4 VERS MINDENKINEK fedetlenül nem találom magam itt sem álmaidból szőttem ingem szíved terít rám palástot elrejtőzöm: csak te láss ott rólad öltözöm ma kincsem egyben rongyokból fércelt ősz szívemben sorakoznak száradó vágyak sejtszinten gyakorlom az elmúlást a lelkemben hófehér sár van eltévedt életek egy magányos asztal öt székkel mind az öt Lélek erre haladt körbe ültük mind az asztalt három szék mégis üres maradt Szegelt kő Éjfél, az első nap végére értél. Élettelen: idegen kezek érintenek. Elvehet, ha nem én vagyok más nem lehet. A szemed: magamban ülök veled. Vegyül, mégis-mégis egyedül.

5 Öltések (5) Nekünk Egyek vagyunk: ti, akik kimondtátok, én, aki megtagadta. Öltések (15) Vonaton A síneken kopogó zárt tömeg, ütemre lüktet városi magányt. (hét) Tűnődöm ki lehet Ő: a lassan sápadó és arcomra-száradt idő? Aki bennem sikongat és altat el egy padon, vakon: varázs szirmokra szenderítve tudatom. Húzd ki Dél van. Lassan ereszkedik a hőség a tájra. Szép nap: szívemben rég elveszett tőrét találta. Épp ma. Csécsei János tollából

6 BESZÁMOLÓ Tisztelt Várgesztesi Lakosok! Botlik Vári Gergely és felesége 2007 nyarán mutatkozott be nekem a Polgármesteri Hivatalban. Beszélgetésünk során az új hivatal bebútorozása is szóba került, mely munkára a két meglévő árajánlat mellé Botlik-Vári Gergely a sajátját is benyújtotta. A képviselőtestület ülésén tárgyalta a benyújtott ajánlatokat. Jómagam támogattam Botlik-Várit, mert ez a munka lehetőséget nyújtott volna neki, hogy referencia munkája legyen a térségben és ez megkönnyítse számára a letelepedést Várgesztesen, ahol állandó lakos volt már akkor. Nem utolsósorban azért is támogattam, mert ajánlata összességében olcsóbb volt, mint a másik két ajánlat. Botlik Vári Gergely és Várgesztes Község Önkormányzata között október 17-én került aláírásra a megbízási szerződés, mely tartalmazta a felekre irányadó kötelezettségeket, határidőket és fizetési feltételeket. A szerződésben foglaltaknak megfelelően a bútorok anyagköltségét az Önkormányzat 2007.október 17-én az aláírás napján átutalta. Ezen felül november 19-én átutalására került részére az 1. részszámla. A következő 2. részszámla is befogadásra került az Önkormányzat részéről, november 30-án újabb összeg került átutalásra. Így szinte a teljes vételár kifizetésre került. Botlik Vári Gergely ugyanakkor a munkát a megbízási szerződésben vállalt határidőre, december 31. napjával nem fejezte be, a telefonhívásokra nem válaszolt, nem is jelentkezett hónapokig. A konyha is csak március hónapban készült el.

7 Botlik Vári Gergely március 25. napján benyújtotta a végszámlát úgy, hogy az iroda helyiségben nem készült el az ajtók közül 2 x 2 db. A polcok nem voltak összecsavarozva, feldőltek, az ajtók nem voltak beállítva, lógtak, az asztallapok nem voltak rögzítve. A tárgyalóból hiányzott 1 x 2 db ajtó. A szekrények, ajtók beállítása hiányzott. A konyhában a mosogató bekötése szétesett. Mindezek alapján a végszámlát befogadni és azt teljesíteni csak azt követően akartuk, miután Botlik Vári Gergely a munkát maradéktalanul és megfelelő minőségben elvégezte és ezért visszaküldtük neki a végszámlát. Botlik-Vári Gergely bírósághoz fordult és beperelte az önkormányzatot. A per ideje alatt július 15-én az elmaradt munkák egy részét pótolta. Az Önkormányzattal ez évben peren kívül megegyezett. A végszámla összege kifizetésre került részére és a per lezárult. A történtek után, a megjelent szórólapok kapcsán azon gondolkodom, hogy ha ezek az emberek így bánnak azzal, aki támogatta őket, vajon hogy tesznek azzal, aki az ellenségük. Menoni Gabriella polgármester

8 KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Tisztelt Várgesztesiek! Megjelent helytörténeti kiadványunk Nagy örömmel tettem eleget a Csengő Napon a Várgesztes/Gestitz könyv bemutatásának. A könyv megjelenésével lezárult a német kisebbségi önkormányzatnak az a küldetése, hogy a várgesztesi lakosok számára valami maradandó, örök értéket adhasson kézbe. Olyan kincs ez, amely bármikor leemelhető a polcról, hogy történelmünkben kutakodjunk a kezdetektől napjainkig. Az egyes fejezetek színvonalasak, alaposan kidolgozottak. A helytörténeti fejezetek mellett rendkívüli értéket képvisel községünk német nemzetiségi nyelvjárásának igényes szakmai bemutatása német és magyar nyelven a téma nemzetközi szaktekintélye Hutterer Miklós germanisztika professzor által. Elli Zenker-Starzacher professzor asszony a II. Világháborút megelőző években községünkben járt mesegyűjtés céljából. Ehhez kapcsolódó élményeit, a népszokásokat, az akkori életmódot a gazdasági viszonyokat és az emberi kapcsolatokat rendkívüli érdekességgel írja le. A statisztikai adatok, az imádságok, templomi-és világi énekek mind-mind részei mindennapjainknak. A könyv tartalmaz minden olyan alapismereti elemet, amelyet minden gesztesi polgárnak, és mint magyar állampolgárnak ismernie kell, és jó, ha összefoglalva rendelkezésre áll. (Himnuszunk, Miatyánk, a magyarországi németek rövid története, emléktábláink feliratainak tartalma) Reményeink szerint a könyv be fogja tölteni a Falukönyv Heimatbuch szerepét. A könyv 500 példányban készült. Bekerülése: ,- Forint, melyből ,-Ft-ot a települési önkormányzat, ,-Ft-ot a Német Kisebbségi Önkormányzat fedezett. A kisebbségi önkormányzat határozata alapján minden várgesztesi házhoz, melynek lakosai állandó gesztesi lakosok és valójában itt is laknak, egy-egy ajándék példányt juttatunk el. A könyvet a kisebbségi önkormányzat tagjai a Csengő Napot követően elkezdték a falu lakosaihoz eljuttatni, azonban előfordult, hogy nem tartózkodtak otthon. Ezért kérem

9 azokat, akik jogosultak a könyv átvételére jelentkezzenek nálam bármikor az esti órákban./arany J.u. 24./ A könyv egyúttal értékes ajándék is. Azok, akik a könyvet megszeretnék vásárolni, 3000,-Ft támogatói áron, nyugta ellenében a könyvet szintén nálam átvehetik. Befejezésül azt kívánom, hogy lelje mindenki örömét a könyv olvasásakor. Tisztelettel: Pillmann József

10 EGYHÁZI OLDAL Jézus Krisztus! Benső hang ébred bennünk, ami talán már imádságunk kezdete. Bár ajkunk még néma még néma, de szívünk figyelmes és megszólít téged. Néha meglepődünk, mikor felismerünk magunkban, fölfedezve titokzatos jelenlétedet. Föltámadt Krisztus, te minden embert megszólítasz és hívsz: Engedd át magad bizalommal a benned lakozó, lelkemből fakadó életnek a te kicsiny hited is elég nekem. Soha nem hagylak el, soha. Szent Benedek Európa védőszentje Nursiai Szent Benedek a Bencés rend alapítója, s őt egyben az egész nyugati szerzetesség atyjának nevezhetjük. Életének részleteiről Nagy Szent Gergely pápa ( ) a Dialógusok című munkájának második könyvéből tudunk. Szent Benedek 480 körül született az Appenninek között megbúvó ősi kis városkában, Nursiában. Újabb hagyomány szerint ősei az előkelő Anicius nemzetségből származtak. Egy húgáról, Skolasztikáról tudunk, aki maga is szerzetes lett. Rómában kezdte meg tanulmányait, ahonnan az erkölcsi romlottság és a zavaros politikai helyzet miatt - még mielőtt tanulmányait befejezte volna -, a szabin hegyek között fekvő kis Effide városába ment. Itt a templom papja mellett élt, és valószínűleg teológiai tanulmányokat folytatott. Az sem kizárható, hogy diakónussá szentelték. Egy csoda, a széttörött cserépszita összeforrasztása miatt szentként kezdték tisztelni, ezért elhagyta a várost, és az Anio

11 folyócska völgyében telepedett le egy barlangban, pár kilométerre Néró császár villájától. Remeteéletet kezdett. Itt hatalmas kísértéseket élt át. Ezeket azzal tudta legyőzni, hogy egy tövisbokorba vetette magát. Remeteéletét szigorú aszkézis jellemezte, még az egyházi élettől is teljesen elszakadt, annyira, hogy azt sem tudta, mikor van húsvét, a keresztények legnagyobb ünnepe. (Erre egy isteni sugallatra odaküldött pap figyelmeztette.) Hírneve miatt a Vicovaroi sziklakolostor lakói meghívták apátjuknak, de később szigorú vezetése miatt meg akarták mérgezni. Ettől ismét egy csoda mentette meg: az áldás keresztjelére széttörött a méregpohár. Ekkor visszatért Subiacoba, ahol egyre több tanácskérő kereste fel, tanítványok gyűltek köré, később előkelő rómaiak gyermekeiket is rábízták. Itt először tizenkét kisebb kolostort alapított, mindegyiket szerzetessel. A kolostorok irányítását és az újoncok nevelését fenntartotta magának. Itt is több csodát művelt. Florentius pap irigy áskálódásaira azonban otthagyta Subiacot, de talán azért is, mert közben megérlelődött benne egy új szerzetesség eszméje: a teljesen közös életé, az apátság gondolata. A hagyomány szerint 529-ben ment Montecassinóra, új alapítására. Ebben az évben csukatta be Justitianus császár Athénben az Akadémiát, melyet még Platón alapított, és 800 éven át volt a görög tudomány székhelye. Megnyílt helyette "az Úr szolgálatának iskolája" (Szt. Benedek Regulája, Prológus). Montecassino - Cassinum hegye - Róma és Nápoly között kb. félúton, a tengertől kicsit beljebb egy kb. 500 méter magas hegy. Tetején római vár állt egy Juppiter templommal. A bálványoltárt Szent Benedek és fiai ledöntötték, és részben az ősi falak felhasználásával építették fel új monostorukat, benne két imateremmel (kápolnával): Keresztelő Szt. János és Szent Márton tiszteletére. A monostor autarchiára, önellátásra rendezkedett be, arra, hogy gazdaságilag is lehetőleg önállóvá váljon: minden szükséges a falakon belül házilag megtermelhető és előállítható legyen.

12 Ez az újfajta szerzetesélet hamarosan felvirágzott, és valószínűleg még Szent Benedek életében újabb hasonló alapításokra került sor. Itt írta a Regulát, amellyel sok más kolostornak, sőt később az egész nyugati szerzetességnek iránymutatója, patriarchája lett. Sokan fordultak hozzá itt is tanácsért, útmutatásért. Nagy valószínűség szerint 547. március 21-én halt meg. Az Egyházközségi képviselő testület köszönetet mond mindazoknak, kik az Úrnapi szertartás előkészítésében és lebonyolításában részt vettek. Köszönettel: Az Egyházközségi képviselő testület További emléknapok Július 2. Július 3. Sarlós Boldogasszony Tamás apostol Július 11. Benedek Európa védőszentje Július 25. Id. Jakab apostol Augusztus 6. Urunk színeváltozása Augusztus 15. Nagyboldogasszony Augusztus 20. Szent István király ünnepe (Vasárnapi miserend)

13 SPORTDÉLUTÁN június 28-án a Vértessomlói Nyudíjas Bányász Szakszervezet szervezésében került megrendezésre a már hagyományosnak tekinthető sportdélután. A résztvevők dartsban, melyet Mautner János nyert meg, fajerban, rexben és még sok más izgalmas versenyben mérhették össze erejüket. A Programot zenés mulatság zárta.

14 SPORT ROVAT Megyei II. Osztályú Labdarúgó Bajnokság 27. forduló: Vértesszőlős - Várgesztes 1-1 gól: Bérces A. ifi: Vértesszőlős - Várgesztes 0-2 gól: Hévizi T., Auerhammer M. 28. forduló: Várgesztes Ászár 3-0 (játék nélkül) Az ászári felnőtt csapat nem jelent meg a mérkőzésen. ifi: Várgesztes Ászár 7-1 gól: Hévizi T.(2), Pillmann R.(2), Auerhammer M.(2), Búzás B. 29. forduló: Tarján Várgesztes 0-3 (játék nélkül) ifi: Tarján Várgesztes 0-3 (játék nélkül) Az utolsó fordulóban a csapataink nem léptek pályára bajnoki mérkőzésen.

15 SPORT ROVAT Komárom-Esztergom megyei Labdarúgó Szövetség évi Megyei II. Osztályú Felnőtt Bajnokság Végeredménye Hely Csapatok msz győz. dönt. ver. rúg kap. gólk. pont 1. Banai Kinizsi SK Vértessomlói KSK Dunaszentmiklós SE Ácsi Kinizsi SC XX Csém -VASÉRT SE Süttői SC Várgesztes SFE Vértesszőlős SE X Nagyigmánd KSK Vértestolna TE Kocs KSE Gyermely-Szomor LE Ászári KSK Baj KSE XXX Tarjáni FC (Kizárva) X=2 büntetőpont levonva XX=4 büntetőpont levonva XXX=7 büntetőpont levonva Komárom-Esztergom megyei Labdarúgó Szövetség évi Megyei II. Osztályú Ifjúsági Bajnokság Végeredménye hely Csapatok msz győz. dönt. ver. rúg kap. gólk. pont 1 Várgesztes SFE Vértesszőlős SE Kocs KSE Ácsi Kinizsi Vértessomló KSK Gyermely-Szomor LE Ászár KSE Csém -VASÉRT SE Dunaszentmiklós SE Süttő SC Nagyigmándi KSK Vértestolna TE Banai Kinizsi Baji KSE X Tarjáni FC (Kizárva) X=4 büntetőpont levonva

16 ELKÖSZÖNŐ A Csengő zárásaként szeretnénk megköszönni mindenki segítségét, akik részt vettek az újság készítésében, és a hónapok végén bármikor rendelkezésünkre álltak, ha valami egészen nem volt világos. Köszönjük az állandó szerkesztőknek, akik havi rendszerességgel szolgáltatják a Gesztesi Csengő, és egyben a Falu számára a híreket, érdekességeket, programokat, s köszönjük az olyan szerkesztőknek is, akik ha nem is állandó jelleggel írnak az újságba, de mindig sokat hozzátesznek ahhoz, hogy Önök minden időben otthonosan mozogjanak Várgesztes életét érintő kérdésekben. Köszönjük az Önkormányzatnak, hogy támogatják a Gesztesi Csengőt, s lehetővé teszik, hogy hónapról-hónapra megjelenjen. Köszönjük a türelmet, ha előfordult, hogy valamilyen rajtunk kívül álló technikai probléma miatt újból kellett kezdeni a munkát. Köszönjük a türelmet, ha esetleg nem a hónap első 3 napjában olvasatták otthonukban a Gesztesi Csengőt, s kicsit várni kellett rá! Reméljük megérte! És végül, de nem utolsó sorban, köszönjük azt a fogadtatást, és pozitív, negatív véleményeket, melyeket a hónapok, s mondhatom évek során kapunk visszajelzésként, s melyek segítenek abban, hogy egyre jobbat, s többet nyújthassunk Önöknek! Köszönettel, és Kellemes nyári vakációt kívánva: Gallai Edina és Molnár Fanni

17 Gesztesi Csengő Várgesztesi Önkormányzat Tájékoztató Havi lapja Alapítva: november Megjelenik évente 11 szám Előlap: P. Bogdándy Kornélia Szerkesztés: Gallai Edina Menoni Gabriella Dr. Jónás Béla Laub Klára Molnár István Geiszt Róbert Kelemen Zoltán Pillmann Zoltán Csécsei János Beck Ferencné Richter Márta Racsmány Mihály Molnár Fanni Elérhetőség: Nyomda: Micropont Nyomda 2800 Tatabánya, Fő tér 34. Tel./fax: 34/ ; Web:

18

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

GESZTESI CSENGŐ FALUHÁZ. VÁRGESZTES/Gestitz 2004. 1.hó 3. szám VÁRGESZTES. A Polgármesteri Hivatal gondozásában megjelenő havilap

GESZTESI CSENGŐ FALUHÁZ. VÁRGESZTES/Gestitz 2004. 1.hó 3. szám VÁRGESZTES. A Polgármesteri Hivatal gondozásában megjelenő havilap GESZTESI CSENGŐ VÁRGESZTES/Gestitz 2004. 1.hó 3. szám A Polgármesteri Hivatal gondozásában megjelenő havilap FALUHÁZ VÁRGESZTES BEKÖSZÖNTŐ "Előtted mindig legyen út, A szél mindig a hátadba fújva, Arcodat

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Karácsony A szeretet ünnepe?

Karácsony A szeretet ünnepe? A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók

Részletesebben

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester

Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester 2015. október :: IV. évfolyam 10. szám Magas rangú kitüntetést vehetett át Ambrus Tibor polgármester évben velem együtt dolgozó Képviselõ Társaimnak akár képviselõként, akár polgármesterként dolgozhattunk

Részletesebben

XVIII. évfolyam 7. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2011. július. Kedves Gyerekek!

XVIII. évfolyam 7. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2011. július. Kedves Gyerekek! Ikladi Hírek XVIII. évfolyam 7. szám www.iklad.hu Önkormányzati Híradó ingyenes 2011. július 1 Kedves Gyerekek! Július 11-15-ig (hétfőtől-péntekig) ismét vár titeket délelőttönként a SZÖSZ-MÖSZ tábor!

Részletesebben

Életfa. 2008. m á j u s. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója //

Életfa. 2008. m á j u s. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Új Pünkösd Az Atya szeretet végtelen, Mindig segít az embereken. Már Ádámnak megmondta: Ember küzdj, és bízva bízzál Én nem hagylak el téged

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

2008. JÚLIUS / 54. szám

2008. JÚLIUS / 54. szám 2008. JÚLIUS / 54. szám NAPTÁR JÚLIUS Nyárhó, Szent Jakab hava Újhold Első negyed Telihold Utolsó negyed 3-án 3 óra 19 perckor 10-én 5 óra 35 perckor 18-án 8 óra 59 perckor 25-én 19 óra 42 perckor Július

Részletesebben

Az Úrnapot követő péntek, az XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT!

Az Úrnapot követő péntek, az XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT! XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT! Az Úrnapot követő péntek, az egyházi év utolsó változó ünnepe a Szent Szív, számunkra

Részletesebben

GESZTESI CSENGŐ VÁRGESZTES/ Gestitz 2004.09.hó 11.szám

GESZTESI CSENGŐ VÁRGESZTES/ Gestitz 2004.09.hó 11.szám GESZTESI CSENGŐ VÁRGESZTES/ Gestitz 2004.09.hó 11.szám Várgesztes Község Kisebbségi Települési Önkormányzat gondozásában megjelenő havilap BEKÖSZÖNTŐ Horváth János tollából: Őszkezdet Rövidülnek a nappalok,

Részletesebben

SZASZÁÉK gondoskodnak.

SZASZÁÉK gondoskodnak. ÉBREDÉS A PÁRI IFJÚSÁGI ÉS NEMZETISÉGI EGYESÜLET TÁJÉKOZTATÓ SZÓRÓLAPJA 2009. JÚNIUS PÁRI, Nagy utca 24. Teleház Telefon: 74/887-391 E-mail: ebredes.pari@vipmail.hu Meghívó PÖRKÖLTFŐZŐ VERSENY A Pári Ifjúsági

Részletesebben

Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról.

Ajka város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Testülete 2015. december 21-én 14.30 órakor megtartott ülésről és közmeghallgatásról. AJKA VÁROS ROMA NEMZETISÉGI Ö N K O R M Á N Y Z A T A 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-100 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/58-10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Roma Nemzetiségi

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

Forrás. Márk evangéliuma

Forrás. Márk evangéliuma Forrás 12. évf. 1. szám 2015. január 25. a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Márk evangéliuma Jézus Krisztus Isten Fia evangéliumának kezdete. Ezekkel a szavakkal kezdődik Márk evangéliuma,

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

2010. OKTÓBER / 78. szám

2010. OKTÓBER / 78. szám 2010. OKTÓBER / 78. szám 1 BEKÖSZÖNTŐ Kedves kismacska mosolyog rám minden reggel, mikor a konyhába lépek. Jókedvre derít, elűzi a korai kelés minden mellékhatását, zöld szemei szinte parancsolóan néznek

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében JEGYZŐKÖNYV PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2016. január 20-án 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy

Részletesebben

2005. OKTÓBER VIII. évfolyam 1. szám Újpest-Belsõvárosi Református Gyülekezet

2005. OKTÓBER VIII. évfolyam 1. szám Újpest-Belsõvárosi Református Gyülekezet INFÓ 2005. OKTÓBER VIII. évfolyam 1. szám Újpest-Belsõvárosi Református Gyülekezet Reformáció ünnepére Ürögdi Ferenc: Az én Istenem Az én Istenem erős, mint a szikla, ÉS gyöngéd, mint a simogató kéz; Vagyonnal,

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

A KISSZÉKELYI ÖNKORMÁNYZAT ÉS A KISSZÉKELYI KULTURÁLIS EGYESÜLET LAPJA

A KISSZÉKELYI ÖNKORMÁNYZAT ÉS A KISSZÉKELYI KULTURÁLIS EGYESÜLET LAPJA X. évfolyam 9. - 10. szám K I C S I FA L U N K A I ÖNKORMÁNYZAT ÉS A I KULTURÁLIS EGYESÜLET LAPJA Az államfő 2014. október 12.-ére írta ki a választás napját. Polgármestert és képviselőket kellett választani.

Részletesebben

TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK!

TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK! Prügy község önkormányzatának idõszakos tájékoztató kiadványa 2008. 1. szám TISZTELT PRÜGYI LAKOSOK! Kérem, engedjék meg, hogy néhány aktuális dologban kérjem a segítségüket és várjam a véleményüket. 2008.

Részletesebben

2009. MÁRCIUS / 61. szám

2009. MÁRCIUS / 61. szám 2009. MÁRCIUS / 61. szám BEKÖSZÖNTŐ Sok "hű hó" semmiért! Február24-étírunk... Reggel kinézek az ablakon, s egy igazi gesztesi mondás jut eszembe. Két dolog van. ami felesleges: a meleg levest megfújni,

Részletesebben

XXV-ik éuf September October 1890. 5-ik füzet. HUSZ JÁNOS.

XXV-ik éuf September October 1890. 5-ik füzet. HUSZ JÁNOS. KERESZTÉNY MAGVETŐ. XXV-ik éuf September October 1890. 5-ik füzet. HUSZ JÁNOS. Az első társadalmi élet keletkezése óta, a történelem tanúsága szerént az emberi természetben mindég meg volt a hajlam, hogy

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Rovarirtásból élt a novícius

Rovarirtásból élt a novícius Rovarirtásból élt a novícius P. Hagyó József Jézus Kistestvére Szerzetesként egyedül, de nem közösség nélkül Az előjelek aggasztják az embereket, az e világ hatalmasai több alkalommal konferenciára gyűlnek

Részletesebben

Csúcshegyi Villany-Harsona

Csúcshegyi Villany-Harsona Beruházási körkép Ebben a lapszámban a környéket érintő nagyberuházásokról gyűjtött információkat adjuk közre, benne a Harsány lejtő lakópark Ürömi leágazás 110-es út és vasút felújítás. Az információkat

Részletesebben

Híres metodisták 3. Metodisták a misszióban

Híres metodisták 3. Metodisták a misszióban Híres metodisták 3. Metodisták a misszióban James Fraser (1886-1938) Senki nem vette észre, milyen királyi küzdelem folyik a könyvtár sarkában ülő fiatalember szívében. Azon a délutánon már harmadszor

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?

- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült? MŰHELYBESZÉLGETÉS FABINY TAMÁS Vermes Géza - a zsidó Jézus és a Holt-tengeri tekercsek kutatója A magyar származású, ma Angliában élő zsidó történészt két kutatási terület tette világhírűvé: A Qumránban

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet!

Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk az iskola iránti szeretetet! A köznevelés átalakuló rendszerében a nagyobb állami szerepvállalás célja az, hogy az ország minden iskolájában egyformán magas színvonalú

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta H I R E K

Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta H I R E K Márkói Tükör Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta XIX. évfolyam 10. szám 2012. szeptember ű H I R E K Ahogy előző számunkban beszámoltunk róla, a márkói Német Nemzetiségi Óvoda a nyári

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

Maradjunk meg a saját erősségünkben!

Maradjunk meg a saját erősségünkben! Maradjunk meg a saját erősségünkben! Pál apostol ezt írja a rómaiaknak: Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ, egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig. (Rm. 8, 22) E szavak közel kétezer éve hangoztak

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. 2012 E-mail: program@kanjiza.rs Telefon: +381 24 875 166

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. 2012 E-mail: program@kanjiza.rs Telefon: +381 24 875 166 ESEMÉNYNAPTÁR Magyarkanizsa HOGY AZ ESEMÉNYNAPTÁR AZ ÖN RENDEZVÉNYÉT IS TARTALMAZZA, ILLETVE AMENNYIBEN REKLÁMOZNI SZERETNE KIADVÁNYUNKBAN, KERESSE ÖNKORMÁNYZATUNKAT: MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

ü Ü ö ö ö Á ő ö ö ö ü ú ö ő Á ő ö ő ü ú ő ő ő ö ö ö ő ú ő ő ő ö ő ö ű ő ő ő Ú ö ü ő ő ú ú ö ő ö ő ú ú ő ú ö ö ő ú ő ü Ü ö ő É ő ő ü ö ő ú ő ö ű ő ő ü ő Ú ű Ö ü ő ú ő ő ő ú Ú ü ö ő ő ú ő ű ő ö ö ü ö ö ő

Részletesebben

É Á Á ű ű É ű ű Á ű Ó Ő Á Á Á Ő Á ű Á Í É Ö ű ű É Ö Ö Á Á Ö Á ű É Ö É Á Ö Á É É Á ű Ö É Í Á Á ű Á ű ű É Á Á Á ű ű É Ü Ő Á Á Á ű Á ű Á ű Ö ű ű Á Á Ö Ö Á ű Ö ű ű Í ű Á Á ű Á É Í Á Á Ó ű ű Á ű Á Á Á Á É Á

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

Javaslat az. Útmenti keresztek Apátfalván. települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat az. Útmenti keresztek Apátfalván. települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat az Útmenti keresztek Apátfalván települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Veréb Anett

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tard Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. december hó 12. én 17 órai kezdettel Tardon a Faluházban megtartott közmeghallgatásáról. Jelen vannak: Gál János polgármester,

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük: Fájó szívvel gyújtottunk mécsest az októberben elhunyt Jánosért, Sándorért és mennyei születésnapjukat novemberben ünneplő testvéreinkért, Istvánért (2010), Józsefért, Ágiért, Zitáért, Angéláért, Lászlóért,

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés. 2012. évi. Tollszár-Kontravéd Közhasznú Sportegyesület. 2461 Tárnok, Madách u. 55.

Közhasznúsági jelentés. 2012. évi. Tollszár-Kontravéd Közhasznú Sportegyesület. 2461 Tárnok, Madách u. 55. Közhasznúsági jelentés 2012. évi Tollszár-Kontravéd Közhasznú Sportegyesület 2461 Tárnok, Madách u. 55. Adószám: 18717660-1-13 1. Általános rész Az Egyesület bemutatása: Alapítás éve: 2007. Bírósági végzés

Részletesebben

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. H A R A N G S Z Ó Alsóvárosi Harangszó 2013. szeptember A L S Ó V Á R O S I A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013. szeptember Mert nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

SIÓAGÁRD. 1. A település területére vonatkozó információk: gazdasági erdő védett terület ipari hasznosítású terület egyéb -----

SIÓAGÁRD. 1. A település területére vonatkozó információk: gazdasági erdő védett terület ipari hasznosítású terület egyéb ----- SIÓAGÁRD 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület Ebből szántó gazdasági erdő védett terület ipari hasznosítású terület egyéb 2440 ha ----- Polgármesteri Hivatal: 7171 Sióagárd,

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

Tanítványok képzése hasonlatokkal

Tanítványok képzése hasonlatokkal 2. tanulmány Tanítványok képzése hasonlatokkal január 4 10. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 2Sámuel 12:1-7; Ézsaiás 28:24-28; Máté 7:24-27; 13:1-30; Lukács 20:9-19 Mindezeket példázatokban mondá Jézus

Részletesebben

13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3

13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 13. ÉRZÉSEINK A CSALÁDON BELÜL Gyülekezeti óraszám: 1 Iskolai óraszám: 3 Tantervben megfogalmazott rövid tematika Érzéseink: irigység, harag, csalódás témájához: Szituációs játékok, beszélgetések a haragról,

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Makó Város Egyesített Népjóléti Intézmény Makó Városi Gyámhivatal J e g y z ő j é t ő l vezetőjétől vezetőjétől I. 2-72/2008. T á j é k o z t a t ó az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim

Részletesebben

Napközi Otthonos Óvoda. 9. sz. melléklet

Napközi Otthonos Óvoda. 9. sz. melléklet Napközi Otthonos Óvoda 9. sz. mellklet ö Ó ö ú ö í ú ű í í ü ö í í ö í ü ű ö ű ü ü í ö ú ü ö ű í ü ű ö í ü ö ö ü ö ö ü ö ö í ö ö ö ö í ú ö í ö ú í ö ü í ö ö í ü í ü ö ü í í í ú í ö ö ö í í ú ö í í ű ö

Részletesebben

Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak

Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak Iskolatársak Aztán jó legyél! Panaszt ne halljak rád! Hangzott a kerítések felől az iskolába siető kisdiákok után, a szülői figyelmeztetés. A gyerekek siettek, mert fél 8-ra az osztályban kellett lenniük.

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - Kedves Máltai Barátaink!

1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - Kedves Máltai Barátaink! 1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - MMSz Kecskemét IV. évfolyam/6. szám Dél-Alföld 2008 szeptember Kedves Máltai Barátaink! Majdnem egy év telt el a legutóbbi hírlevelünk óta. Felsorolni is nehéz az

Részletesebben