2010. OKTÓBER / 78. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2010. OKTÓBER / 78. szám"

Átírás

1 2010. OKTÓBER / 78. szám 1

2 BEKÖSZÖNTŐ Kedves kismacska mosolyog rám minden reggel, mikor a konyhába lépek. Jókedvre derít, elűzi a korai kelés minden mellékhatását, zöld szemei szinte parancsolóan néznek rám. Gyere, új nap virradt! Az előző év kedves karácsonyi ajándéka Ő! Egy öröknaptár! Alul három hasáb a négy évszak felirattal, középen két kocka, hat oldalán számokkal. Felül pedig a fent említett cicus, kinek kedvét az sem szegi, hogy már nem a hajnali napfény lengi be korai találkozásunkat, hanem mesterséges eszközök segítenek, hogy lássuk egymást. Nem törölgette homlokát a 38 fokban, de most se fázik, hogy jönnek a zimankós idők. Egerészni sem fog soha, s nem lesz a bajusza tejfeles, de állandóságával az idő múlását jelzi. Ezek a gondolatok kerítettek hatalmukba, mikor is az utolsó 4 hónap hasábján, október feliratot keresve szembesültem azzal, hogy mindjárt egy éves a macskám. Repül az idő! Ő pedig hatalmas nyugalommal trónol a konyhaszekrény szélén, és várja a reggeleket. Az érkezése első heteiben bevallom, mulasztottam napokat. Elfelejtettem Őt. S amikor huszadikán kerestem a huszonnegyedikét, restelltem magam. Elvesztettem négy napot. Aztán, idén a születésnapom idén két napig tartott. Ez volt az Ő ajándéka nekem. Szavak nélkül is nagyon jól kommunikálunk, megértjük egymást, figyelünk egymásra. Nap, mint nap találkozunk, megérintem, s Ő hálás érte. Csak annyit szerettem volna sugallni soraimmal, hogy még az élettelen dolgok is életre kelhetnek, ha akarjuk! Igazán nyitott szemmel megláthatunk olyan dolgokat, ami csak nekünk szól, rólunk, s kapcsolatainkról. Egy szóval, magunk vagyunk felelősek saját magunkért. 2

3 Nem sokára itt van megint Karácsony. Tervezgetünk kit, mivel lepjünk meg, minek örülne a legjobban? Biztos vagyok benne, fialtatni fogom a macskámat, és kedvét leli benne majd más is, ahogy jómagam. Hisz olyan a NAPTÁR KÉPE, amilyen szorgos a KAPTÁR NÉPE! Gallai Edina 3

4 FALUHÁZ PROGRAM OKTÓBER Néptánc: Szerda: Óvodás és iskolás tánccsoport Szombat: Gyermek és Ifjúsági tánccsoport Német Kultúregyesület Dalköre: Péntek: Hagyományőrző Nyugdíjas Klub: Minden hónap második szerdája: Aerobic: Szerda: Rock zenekar: Kedd: Vasárnap: Fociedzés: Kedd: Szerda: Péntek: Nordic-wolking edzés: Szombat: 08:30 - (információ: Varga Nóra 06-70/ ) 4

5 MEGHÍVÓ BÚCSÚBÁL OKTÓBER 23-ÁN SZOMBATON 20 ÓRÁTÓL A FALUHÁZBAN A jó hangulatról a Gesztesi Vagányok zenekar gondoskodik Belépő:ingyenes Büfé üzemel Minden kedves vendégünknek jó szórakozást kíván a rendező Német Kisebbségi Önkormányzat Várgesztes 5

6 NAPTÁR OKTÓBER Őszhó, Mindenszentek hava Utolsó negyed Újhold Első negyed Telihold 1-jén 05 óra 52 perckor 7-én 20 óra 44 perckor 14-én 23 óra 27 perckor 23-án 03 óra 36 perckor Október éve ezen a napon egyesült az NDK és az NSZK. Október éve Isaac Singer ezen a napon szabadalmaztatta a motoros varrógépet. Október éve John Wesley Hyatt ezen a napon szabadalmaztatta a celluloidból készült biliárdgolyót. Október éve született Dwight D. Eisenhower tábornok, aki két ciklusban, 1952-től 1960-ig volt az Egyesült Államok elnöke. Nevéhez fűződik az 1957-es polgárjogi törvény a faji megkülönböztetés ellen. 6

7 NAPTÁR OKTÓBER Október éve született Arthur Miller amerikai drámaíró. Híres színpadi műveit (Az ügynök halála, Pillantás a hídról, Alku, Bűnbeesés után) Magyarországon is nagy sikerrel játszották. Október éve született Teleki József Erdély főkormányzója, nyelvész, történész, a Magyar Tudományos Akadémia társalapítója és első elnöke, az Akadémiai Könyvtár megealapítója. Október éve először közölte a rádió műsorát a Magyar Rádió Újság. Szeptember 23-tól október 23-ig a Mérleg jegy uralkodik, köszöntjük a csillagjegy szülötteit! 7

8 VERS MINDENKINEK csodák pedig nincsenek tehetetlenek voltunk akár egy földre döntött tölgy lelkünk szerelmet koldult majd ásta a befordult és kérlelhetetlen időt éhes álmom álmod falta amíg Te a lázas homlok voltál én jéghideg priznic rajta s az összes vágyunk alja a tudat-nehéz semmibe folyt át kristálynapok hulltak a földre énekük egybeforrott a zajban mégis egy világ omlik össze és zuhan be az ősi ködbe ahol csak mögöttünk kél a hajnal csodák pedig vannak térden ülve szűz-fehér pontokból világokat alkot kérges tenyere alatt éj terem meséiben a király palástját tartom könnyeit felissza a végtelen (nagyapámnak, amiért él bennem) Csécsei János tollából 8

9 ÖNKORMNYZATI OLDAL 9

10 10

11 11

12 Kérdéseikkel bátran forduljanak a Hivatalba, Wohl Károlyné Erikához! Várja Önöket! 12

13 EGYHÁZI OLDAL Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya Ünnepe: október 8 Szent István király felajánlása óta nagyasszonyunknak tiszteljük a Szűzanyát. XIII. Leó pápa engedélyezte a külön ünnepet népünk számára. Máriának felajánlott nemzet vagyunk, Mária közbenjárását kérjük és tapasztaljuk életutunkon. Köszönjük meg ezt Istennek a mai napon. Ima a hazáért Mindenható, örök Isten! Kérlek, őrizd meg kedves magyar hazánkat minden külső és belső veszedelemtől, és a boldogságos, mindenkoron szeplőtelen Szűz Máriának, Magyarország Nagyasszonyának, Szent Péter és Pál apostoloknak, Szent István első apostoli királyunknak és minden szenteidnek könyörgése által adj magyar népednek egyességet és békességet; távolíts el tőlünk minden háborúságot és tévelygést, hogy Anyaszentegyházadnak hite szerint neked mindvégiglen bátorságos szabadsággal szolgáljon. A mi urunk Jézus Krisztus által. Amen. Szent Lukács Szent Lukács, aki mint orvos különös részvéttel nézte a beteg embert, mint evangélista észrevette, hogy a Megváltó maga is orvos, sőt, ő az Orvos, aki a beteg emberiségnek meghozta a gyógyulást a megváltás művének végrehajtásával. Úgy mutatja be evangéliumában az Emberfiát, mint a betegek gyógyítóját, a bűnöket megbocsátó Irgalmat, aki árasztja az emberek között Isten jótéteményeit és hirdeti az irgalmasság evangéliumát. 13

14 A Legenda Aurea szerint maga a Lukács-evangélium is gyógyít, mégpedig háromféleképpen: sebeket gyógyít azáltal, hogy a megtört szívűeknek hirdeti a megváltást; erősít azáltal, hogy elmondja az örömhírt; végül megőriz az újabb romlástól azáltal, hogy közli az isteni törvényeket és evangéliumi tanácsokat. A hagyomány szerint a Szűzanya sok dolgot megőrzött a szívében és emlékezetében éppen azért, hogy később a szent evangélistáknak elmondhassa. Lukács pedig felkereste őt, és mint az Újszövetség frigyszekrényének sok kérdést tett fel az Üdvözítőről, s kérdéseire sorban választ kapott. Így írhatta meg az evangélium elején olyan részletesen Jézus gyermekségtörténetét, benne Mária imádságával, a Magnificattal és Zakariás himnuszával, a Benedictusszal. Szent Vendel (templomunk védőszentje) A legendák szerint, melyek 1417 után keletkeztek ugyan, de történeti hitelességük aligha vonható kétségbe, Vendel királyfi a mi fogalmaink szerint egy törzs vezérének a fia volt. Korán jelét adta a jámborságnak és a keresztény műveltség, sőt a papság iránti vonzódásának, amit atyja nem jó szemmel nézett. Épp azért, hogy elvonja a tanulástól, nyájainak őrzését bízta rá. De mint annyiszor, amikor valakit szolgai munkára kényszerítenek, hogy elvonják Istentől, Vendellel is az ellenkezője történt annak, amit atyja akart: a juhok legeltetése közben, a mezők csendjében megérlelődött szívében a remeteség, az Istenben elmerült szemlélődés utáni vágy. El is határozta, hogy amint lehet, remete lesz, de előbb elzarándokol a Szentföldre és Rómába. Talált magához hasonló hat ifjút, akikkel útnak is indult. Rómába meg is érkezett a kis zarándokcsoport, a szentföldi útról azonban le kellett mondaniuk. Háborús hírek jöttek: perzsák és arabok támadásai érték a Szentföldet, s végül nem sokkal később, 614-ben el is pusztítottak minden zarándokhelyet. Vendel társaival együtt elindult hazafelé. A remeteség iránti vágy azonban oly erőssé nőtt a szívében, hogy 14

15 Trier közelében, a várostól fél nap járóföldnyire megtelepedtek az erdőben. Kunyhót építettek maguknak és szigorú böjtölés és imádság közben megkezdték a pusztai remeték életét. Olykor azonban koldulniuk kellett. Egy ilyen alkalommal Vendelt megszidta egy gazda: ahelyett, hogy tétlenkedve koldul, inkább dolgozna és ő segítene másokon. Ez Vendelt arra késztette, hogy elszegődjön a gazdához, aki előbb a disznóit, majd a marháit, végül a juhait bízta az őrzésére. Legendája elmondja, hogy Vendel mindig a legjobb legelőt kereste a juhoknak, és fáradságot nem kímélve járta nyájával a dombokat, szíve pedig szüntelenül remetecellája után vágyott. Ez a vágya oly kedves volt Isten előtt, hogy angyalok jöttek, és nyájával együtt fölemelték és elvitték a cellájához. Csakhogy a cella közelében nem volt víz a juhoknak. Vendel ekkor felfohászkodott, majd a földbe szúrta pásztorbotját, és mindjárt bő forrás fakadt a földből. Gazdája éppen arra lovagolt és kemény szavakkal kérte számon Vendeltől, miért vitte oly messzire a jószágot. Vendel megígérte, hogy a kellő időben nyájával együtt otthon lesz. Amikor a gazda -vágtában hajtva lovát- hazaért, megdöbbenve látta, hogy Vendel már várja, a juhok pedig mind az akolban vannak. E csodák láttára gazdája elbocsátotta: belátta, hogy nem munkakerülő naplopás a remeteélet. Vendel visszatért, de nem sokáig maradt egyedül. A körülötte letelepedett remeték annyira tisztelték, hogy elöljárójukká választották. Az egyik legenda szerint még Vendel életében közösséget alkottak, kolostort építettek és a bencés regula szerint élő közösség apátjává választották Vendelt, aki így halt meg 617-ben. Azon a helyen temették el, ahol a remetekunyhója állt. Tisztelete a sírja körül azonnal megkezdődött, -s hamarosan kápolnát emeltek, mely a csodák következtében zarándokhellyé vált. Vendel csodái főleg a járványos betegségek áldozatain mutatkoztak, illetve azok tapasztalták jóságos közbenjárását, akik állataik bajaiban hívták segítségül. Így telt el hét évszázad. A nagy térítések szentjei mellett szélesebb körben nem terjedt el az egyszerű pásztor-remete-apát tisztelete. Trier azonban rendkívüli módon tapasztalta égi segítségét: 1320-ban pestis ütötte fel a fejét a városban, de Szent Vendel segítségül hívása után hirtelen megszűnt a járvány. Hálából Balduin herceg templomot építtetett, melyet 1360 pünkösdjén szenteltek fel, és átvitték Vendel ereklyéit a kápolnából az új templomba ban márvány szarkofágot készítettek, s mindaddig, amíg a tholeyi kolostor állt, ünnepi körmenettel emlékeztek az ereklyék átviteléről. Később, amikor hitetlenül hallgatták a Vendel-legendákat, ismételten felnyitották a sírt, hogy újabb és újabb nemzedékek bizonyosodhassanak meg az ereklyék hitelességéről. Kelemen Zoltán 15

16 FAKANÁL ROVAT Nyakig benne vagyunk az őszi hónapokban. Nem csak nyáron vannak friss, zamatos gyümölcsök, melyekből salátákat, köreteket, süteményeket készíthetünk, hanem ősszel is akadnak olyan finomságok, melyekből csodás ételeket varázsolhatunk az asztalra. Vágjunk bele, élvezzük az őszi gyümölcsök kavalkádját! Szilva krémleves Hozzávalók: - 50 dkg szilva, - cukor, - 1 cs vaníliás cukor, - szegfűszeg, - fahéj, - reszelt narancshéj, - 1 tejföl, - 1 tojás sárgája, - 1/2 cs vaníliás pudingpor, - 1,5 dl vörös bor. A szilvát kimagozzuk, és feltesszük főni annyi vízbe, hogy jól ellepje. Közben a fűszerekkel, ízlés szerinti cukorral és a reszelt narancshéjjal ízesítjük. Ha már jó puha a szilva, akkor levesszük a tűzről és leturmixoljuk. A tojás sárgáját simára keverjük a tejföllel és a pudingporral, majd állandó keverés mellett a levesbe csorgatjuk. Ezután visszatesszük a tűzre, és folyamatos keverés mellett felforraljuk, majd hozzáöntjük a bort és jól kiforraljuk. Lehűtve tálaljuk, akár pörkölt mogyoróval, és/vagy tejszínhabbal a tetején. 16

17 Szőlős csirke FAKANÁL ROVAT Hozzávalók: - két egész csirkemell, - olíva olaj, - muskotályos bor, - egy k méz, - só, fehérbors, őrölt szerecsendió, fahéj, bors - vaj, - szőlő, - darált dió, - főzőtejszín. Veszünk két egész csirkemellet, vékony szeletekre vágjuk. Két kanálnyi olíva olajat öntünk egy tálkába, beleloccsantunk fél pohár muskotályos bort, egy kanálnyi mézet, sót, fehérborsot, őrölt szerecsendiót, egy egészen leheletnyi fahéjat, majd összekeverjük egy habverővel. Ebben forgatjuk meg a csirkeszeleteket, egymásra halmozzuk őket, és a maradék páclevet ráöntjük a csirkére. Egy éjszakát a hűtőben tároljuk. Másnap egy serpenyőben vajon megpirítjuk a csirkeszeleteket, majd ha kivettük őket a forró vajból - abba beleszórunk jó három-négy marék édes, nagyszemű szőlőt, és egy fél maréknyi darált diót. Tehetünk bele akár egy csepp mézet is, hogy szépen piruljanak. Amikor már illatos, jó sűrű főzőtejszínt öntünk hozzá, és ízesítjük leheletnyi sóval, borssal, szerecsendióval. Ráöntjük a húsra, és salátával vagy fehér rizzsel tálaljuk. 17

18 FAKANÁL ROVAT Őszi torta Hozzávalók (8 főre): A tésztához: - 10 dkg liszt, - 10 dkg darált dió, - 1 cs sütőpor, - 16 dkg cukor, - 4 db tojás, - 5 dkg vaj, - 1 cs vaníliás cukor. A körtés vaníliakrémhez: ml dupla tejszín, - 2 csomag vaníliás cukor, - 3 db tojás sárgája, - 3 dkg cukor, - 1 tk étkezési keményítő, - 1 szép nagy körte. A díszítéshez: db körte, - 20 dkg mandulaforgács, - kevés citromlé. Egy tálban összekeverjük a lisztet, a diót és a sütőport. Hozzáadunk 3 dkg cukrot. Egy másik tálban a vajat kikeverjük a vaníliás cukorral, 10 dkg cukorral, majd egyesével hozzáadjuk a 4 tojásnak a sárgáját. A tojások fehérjét 3 dkg cukorral kemény habbá verjük. A felvert tojáshabot óvatosan beleforgatjuk a sárgájába, majd apránként hozzákeverjük a lisztes keveréket. A tésztát egy 26 cm-es, vajazott, lisztezett tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. Amíg a tészta sül, elkészítjük a körtés vaníliakrémet és megpirítjuk a mandulát. Miután megsült, azonnal belisztezzük a tetejét, és egy konyharuhára borítjuk. Ha kicsit hűlt, kettévágjuk. Megtöltjük a vaníliakrémmel, majd visszarakjuk a tetejét. Egy kevés krémet kenünk az oldalára és mandulával díszítjük. 1-2 körtét vékonyan felszeletelünk. Ezt a torta tetejére pakoljuk, és vékonyan bekenjük citromlével. 18

19 MESE, MESE, MÁTKA 19

20 20

21 21

22 22

23 23

24 24

25 Jövő hónapban folytatjuk 25

26 BEKUKKANTOTTUNK AZ ÓVODÁBA! Tízóraiztak a gyermekek. Elmaradhatatlan nap, mint nap a gyümölcs a helyes táplálkozásra nevelés. Pillmann Katalin óvónő kéri a helybelieket, hogy ha felesleges almával, körtével vagy más gyümölccsel rendelkeznek, jelezzék azt az óvodában, s ők elmennek érte. Az őszi kerti munkálatokban is szívesen segítenének a gyerekek. Legyen az szüret, diószedés, kukoricatörés, vagy más szorgoskodás. Előre is megköszönve várják a lehetőségeket az ovisok!:) 26

27 KISTÁNCOSOSOK NAPLÓJA Kedves Naplóm! Gyorsan eltelt a nyári szünet, és már újból itt van az ősz, s vele együtt az új tanév kezdete. A kistáncosok fele megkezdte a szakközepes tanulmányait. A többiek is csatarendbe álltak a suliban. A nyáron a gyerekek pihenéssel, szórakozással töltötték az idejüket. Egyetlen fellépésük volt a Környei Sörfesztiválon, ahol a nagy melegben is hibátlanul mutatták be tudásukat. A gyerekek egy kis türelmet kértek, hogy beálljon az iskolai rend. Ezek után tudtuk csak megbeszélni a táncpróbák idejét, napját. Idén, a gyerekek telítődött iskolai elfoglaltságaik miatt, a táncpróba szombat órára tevődött szeptember 18. A gyerekek a Várjátékon segédkeztek, élvezték a műsort, a párbajokat és a kézműveskedéseket (gyertyaöntést, cserépedény készítést, stb.) szeptember 25. Megbeszélést tartottunk. Összeírtuk, hogy kinek milyen felszerelést kell pótolni, illetve terveinket. Kedves Naplóm! Végére értünk a hónapnak, így egy fejezetet most bezárok. Novemberben újból jövök, s mesélek tovább! Laub Klári 27

28 SPORT ROVAT Megyei II. Osztályú Labdarúgó Bajnokság 4. forduló: Gyermely-Szomor LE Várgesztes 0-1 gól: Eigner Zs. ifi: Gyermely-Szomor LE Várgesztes 4-1 gól: Pillmann R. 5. forduló: Várgesztes Csémi SE Vasért 8-2 gól: Hévizi T.(3), Eigner Zs., Kern Á., Havelda A., Kunyik Zs., Bilisánczki L. ifi: Várgesztes Csémi SE Vasért 6-3 gól: Márkos B.(2), Pillmann R., Szeredi Á., Búzás B., Horváth B. 6. forduló: Kocs KSE - Várgesztes 1-0 ifi: Kocs KSE - Várgesztes forduló: Várgesztes Csolnok SZSE 6-0 gól: Kern Á.(2), Hévizi T.(2), Bérces A., Bilisánczki L. ifi: Várgesztes Csolnok SZSE 3-0 gól: Márkos B., Hajzer G., Segesdi M. Következik: 8. forduló: és óra: Vértessomló KSK - Várgesztes 9. forduló: és óra: Várgesztes - Ászár KSE 10. forduló: és óra: Nagyigmándi KSK - Várgesztes 28

29 SPORT ROVAT 11. forduló: és óra: Várgesztes - Dunaszentmiklós SE 12. forduló: és óra: Várgesztes - Piliscsév SE 13. forduló: és óra: Bakonyszombathelyi KSE - Várgesztes A csapatokban a tavalyi keretekhez képest változás történt. A felnőtt csapathoz felkerült az ifiből öt játékos, valamint az ifi keretében volt szükség utánpótlásra, amit elsősorban gesztesiekkel oldottak meg. Felnőtt keret: Bérces András Bilisánczki László Boda Henrik Eigner Zsolt Havelda Attila Hernádi József Hévizi Tamás Horváth Attila Keresztes Zoltán Kern Ádám Krüpl Gábor Kunyik Zsolt Szabó Csaba Szalontai Zsolt Szurdoki Roland Soma Valakovics Gábor Valakovics Zoltán Zuggó Ákos Ifi keret: Ambrus Máté Márk Balog Attila József Boros Zoltán Gergő Búzás Ádám Bence Búzás János Máté Gárdonyi László Alex Györök Ádám László Hajzer Gergő Horváth Benjamin Kovács Gábor Márkos Balázs Maróti Ádám Peinlich Dominik Pillmann Róbert Segesdi Milán Szeredi Ádám Zsolt Vincze Róbert Wéber László 29

30 SPORT ROVAT TABELLÁK KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG ÉVI BAJNOKSÁGA LEGEA - Megye II. o. Felnőtt Bajnokság állása a 7. forduló után H CSAPATOK MSZ GY D V LG KG GK Pont 1. Dunaszentmiklós SE Várgesztes SFE Vértessomló KSK Gyermely-Szomor LE Bakonyszombathelyi KSE Kocs KSE Koppánymonostori SE Nagyigmándi KSK Kömlőd Ászár KSE Süttői SC Baj KSE Piliscsév Sport Egyesület Kesztölc SE Csémi SE VASÉRT Csolnok SZSE KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG ÉVI BAJNOKSÁGA LEGEA - Megye II. o. Ifjúsági Bajnokság állása a 7. forduló után H CSAPATOK MSZ GY D V LG KG GK Pont 1. Gyermely-Szomor LE Piliscsév Sport Egyesület Süttői SC Dunaszentmiklós SE Nagyigmándi KSK Várgesztes SFE Baj KSE Kocs KSE Bakonyszombathelyi KSE Vértessomló KSK Ászár KSE Csolnok SZSE Koppánymonostori SE Kesztölc SE Kömlőd Csémi SE VASÉRT Pillmann Zoltán 30

31 Gesztesi Csengő Várgesztesi Önkormányzat Tájékoztató Havi lapja Alapítva: november Megjelenik évente 11 szám Előlap: P. Bogdándy Kornélia Szerkesztés: Gallai Edina Pillmann Zoltán Wohl Károlyné Erika Pillmann Katalin Kelemen Zoltán Geiszt Róbert Molnár István Csécsei János Pillmann József Laub Klára Posnyák Dóra Molnár Fanni Elérhetőség: Nyomda: Micropont Nyomda 2800 Tatabánya, Fő tér 34. Tel./fax: 34/ ; Web: 31

32 32

2009. JÚLIUS / 65. szám

2009. JÚLIUS / 65. szám 2009. JÚLIUS / 65. szám BEKÖSZÖNTŐ Véget ért az iskola, lezajlottak a ballagások, leérettségiztek a végzősök, mindenfelé évzáró rendezvényekről hallunk. Már javában tart a nyár, így természetes is, hogy

Részletesebben

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Reggeli Nutellás kenyér tejjel Szalámis kenyér Péksütemény kakaóval Lekváros kenyér Pirítós kenyér teával Ebéd Palóc gulyás Szilvás gombóc Tejleves tésztával Sült csirkecomb

Részletesebben

Sörvacsora receptek a Soproni Démontól

Sörvacsora receptek a Soproni Démontól Sörvacsora receptek a Soproni Démontól Szilvakrémleves sörös ropogóssal Hozzávalók 4 főre: Leves - 300 g aszalt szilva - 200 ml Soproni Szilva Démon - 40 g liszt - 50 g cukor - 1 ek vaj - 2 db egész fahéjrúd

Részletesebben

Csirkepaprikás tésztával

Csirkepaprikás tésztával Csirkepaprikás tésztával - 30-40 dkg csirkemell filé, - Knorr csirkepaprikás alap, - főzőtejszín, - víz, - étolaj, - 250 g Gyermelyi copfocska tészta A húst felkockázzuk, és szárazra csepegtetjük. A 2,8

Részletesebben

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Idei karácsonyi ínycsiklandozó menünket Bede Róbert mesterszakács készítette el. A hozzávalókat megtaláljátok áruházunkban és aktuális gasztronómiai katalógusunkban:

Részletesebben

7 recept az egészségért

7 recept az egészségért 7 recept az egészségért Készítette: Martincsevicsné Jenei Gizella Rólad Szeretettel üdvözöllek! Martincsevicsné Jenei Gizella vagyok, egészségőr, hidegen sajtolt olajok szakértője, egy 3 éves és egy 6

Részletesebben

Felkészülve a belvízre

Felkészülve a belvízre Alapítva 2011. FELGYŐI HÍREK KIADJA: FELGYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Felgyő, Széchenyi út 1. 2013. Február-Március III. évfolyam 2-3. szám felgyo.hu/felgyoihirek TELEFON/FAX: 06-63/580-061 FELELŐS KIADÓ: HORVÁTH

Részletesebben

GESZTESI CSENGŐ VÁRGESZTES/ Gestitz 2004.09.hó 11.szám

GESZTESI CSENGŐ VÁRGESZTES/ Gestitz 2004.09.hó 11.szám GESZTESI CSENGŐ VÁRGESZTES/ Gestitz 2004.09.hó 11.szám Várgesztes Község Kisebbségi Települési Önkormányzat gondozásában megjelenő havilap BEKÖSZÖNTŐ Horváth János tollából: Őszkezdet Rövidülnek a nappalok,

Részletesebben

Világimanap 2010. Kamerun Receptek

Világimanap 2010. Kamerun Receptek Világimanap 2010. Kamerun Receptek Banánkenyér 1-3/4 csésze liszt 1 csésze cukor 1 tk. szódabikarbóna 2 felvert tojás 1 tk. sütıpor 3 közepesen érett banán pürévé nyomva 2 evıkanál margarin csipet só Elkészítés:

Részletesebben

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip Karácsonyi italok Likőrös-kávés forró csoki 1 dl tej (60 kcal) 3 kocka meggylikőrrel töltött csokoládé (kb. 2 dkg = 100 kcal) 1 csomag csokis cappucinopor (4 g = kb. 20 kcal) tejszínhab (1 evőkanál = kb.

Részletesebben

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só.

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Hájas tészta Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Elkészítése: 50 dkg lisztből a tojásokkal, ecettel, élesztővel rétestésztát

Részletesebben

GESZTESI CSENGŐ FALUHÁZ. VÁRGESZTES/Gestitz 2004. 1.hó 3. szám VÁRGESZTES. A Polgármesteri Hivatal gondozásában megjelenő havilap

GESZTESI CSENGŐ FALUHÁZ. VÁRGESZTES/Gestitz 2004. 1.hó 3. szám VÁRGESZTES. A Polgármesteri Hivatal gondozásában megjelenő havilap GESZTESI CSENGŐ VÁRGESZTES/Gestitz 2004. 1.hó 3. szám A Polgármesteri Hivatal gondozásában megjelenő havilap FALUHÁZ VÁRGESZTES BEKÖSZÖNTŐ "Előtted mindig legyen út, A szél mindig a hátadba fújva, Arcodat

Részletesebben

Mini Torta Gyűjtemény

Mini Torta Gyűjtemény Mini Torta Gyűjtemény Összegyűjtőtte: Szűcs Szilvia Mindenki életében vannak jeles napok mint például a születésnapok, keresztelők, évfordulók, esküvők, amikor az ünnepi asztalra az étkezés lezárásaként

Részletesebben

SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY

SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY SOLIER CAFE IV.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF MOLNÁR FERENC CUKRÁSZ CHEF SZOLJÁR CSABA ÜZLETVEZETŐ 2009. Ropogós sajtkosárka, juhsajt habbal. Juhsajt hab: kg tejszín 0,30 juhsajt 0,10 fehérbors A tejszínt

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól

Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól A meggy finom magában, nyersen is, de aki nem szereti savanyúságát, még megszeretheti piskótában, süteményben, vagy befõttben. Szörpöt és más italt

Részletesebben

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók:

Hozzávalók: Elkészítés: Hozzávalók: Európa édes oldala Az alábbi szöveg a Sweet Europe Let yourself be seduced című kiadványnak (kiadta: Institut der Regionen Europas, Salzburg) nemhivatalos magyar fordítása. Amióta világ a világ, azóta

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal

Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Homoktövis sorbet krém karamellellel szolgált ropogós kecskesajttal Hozzávalók Sorbet krém 6 dl homoktövis velő 1 dl homoktövis lekvár 0,6 dl prosorbet Karamell 6 ek. cukor 2 dl Homoktövis velő Ropogós

Részletesebben

Áldott, meghitt, friss kalács-illatú, gyertyafényes karácsonyi ünnepeket és egészségben, örömökben, sikerekben gazdag 2013-as évet kívánunk!

Áldott, meghitt, friss kalács-illatú, gyertyafényes karácsonyi ünnepeket és egészségben, örömökben, sikerekben gazdag 2013-as évet kívánunk! Bikali Újság www.bikal.hu 2012. december Dömötör Tibor: Karácsony Karácsonykor: Angyalok szállnak, Híradást hoznak, Béke jegyében, Élet fényében, Szentség lelkében, Hívők hitében, Krisztus képében Földön

Részletesebben

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y

Díjnyertes. A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken. kezelt gyerekek kedvencei. Leukémiás Gyermekekért. A l a p í t v á n y Díjnyertes Muffin receptek A debreceni Gyermekhematológiaionkológiai Tanszéken kezelt gyerekek kedvencei Leukémiás Gyermekekért A l a p í t v á n y Tudjuk, mi kell egy mosolyhoz. Kedves Sütögető Barátunk!

Részletesebben

Az Úrnapot követő péntek, az XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT!

Az Úrnapot követő péntek, az XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT! XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT! Az Úrnapot követő péntek, az egyházi év utolsó változó ünnepe a Szent Szív, számunkra

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész 2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele A terápia a küldetés!

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele A terápia a küldetés! 2014. Június 8. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele II/23. szám A terápia a küldetés! Milyen kevéssé látványos ez az elő-pünkösd! Se lángnyelvek, se nyelveken nem beszélnek

Részletesebben

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Sűrített levesek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Sűrített levesek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés Orosz Tibor Sűrített levesek A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés A követelménymodul száma: 1465-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-007-30 SŰRÍTETT LEVESEK ESETFELVETÉS MUNKAHELYZET

Részletesebben

Köszöntő. 2013. február 11. II. évfolyam 1. szám

Köszöntő. 2013. február 11. II. évfolyam 1. szám 2013. február 11. II. évfolyam 1. szám Köszöntő Szeretettel köszöntök minden kedves olvasót az idei év első kiadványának megjelenése alkalmából. A témák a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódnak, így minden

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Az egészséges táplálkozás nem jelent éhezést! És azt sem jelenti, hogy le kell mondania a hagyományos ételekről és édességekről.

Részletesebben

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.)

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) Kolbászos tészta brokkolival Adag: 4 főre Elkészítési idő: 25 perc 40 dkg tészta (penne, masni) 1 kis fej brokkoli, kis rózsákra szedve 20 dkg száraz

Részletesebben

Tájékoztatás a szolgáltatott ivóvíz minőségéről

Tájékoztatás a szolgáltatott ivóvíz minőségéről KUNBARACSI HÍRMONDÓ 2016. XV. ÉVFOLYAM, Március- Április Tájékoztatás a szolgáltatott ivóvíz minőségéről Megjelenik kéthavonta Tisztelt Felhasználóink! Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy az Kék-víz Észak-Bács

Részletesebben

Jézus vére, ments meg minket!

Jézus vére, ments meg minket! ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!

Részletesebben

lényege az, hogy mi kerül A sűrűje 2. Borbás Marcsi 100 recept a családi asztalra

lényege az, hogy mi kerül A sűrűje 2. Borbás Marcsi 100 recept a családi asztalra A magyar gasztronómia lényege az, hogy mi kerül otthon a családi asztalra. Borbás Marcsi A sűrűje 2. 100 recept a családi asztalra Borbás Marcsi Asűrűje 2. A könyv alkotói: Borbás Marcsi Antal Csilla Borbás

Részletesebben

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában

Részletesebben

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô Kedves Olvasó! Ugye Önnel is többször elôfordult már, hogy munka után szinte beesett a konyhába és gyorsan valami finomat kellett összedobni vacsorára a családnak?! Ehhez azonban elôször be kell vásárolni,

Részletesebben

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév

LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. Lippai Lapok. Élményekben gazdag félév LIPPAI JÁNOS MEZŐ GAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Lippai Lapok III. évfolyam, I. szám Élményekben gazdag félév A tartalomból: A jövő a tét Ilosvay Emlékverseny Karácsony Agrárbál Impresszum: Kiadó: Lippai János

Részletesebben

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre.

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre. AamsddmFrafa Mama minden évben készített ilyen mézeskalácsot, több száz darabot, tojásfehérjébe kevert porcukorral kicirkalmazva, mákkal, kókusszal, több színű cukorgyönggyel díszítve. (...) A lényeg viszont

Részletesebben

A három narancs spanyol népmese

A három narancs spanyol népmese BOLDOG KARÁCSONYT! Veronika meséi A három narancs spanyol népmese Sok-sok évvel ezel tt élt egy faluban egy öregasszony, akinek három feln tt fia volt. Éppen házasulandó korban, de sajnos nem találtak

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Polgármestere tisztelettel meghívja a Község választópolgárait

Csanytelek Község Önkormányzata Polgármestere tisztelettel meghívja a Község választópolgárait 26. szám Hírek, információk Csanytelek életéről 2009. január Csanyi Hírmondó Az Európai Csanytelekért Közhasznú Alapítvány kuratóriuma tisztelettel kéri a csanyteleki adófizető polgárokat, hogy adóbevallásuk

Részletesebben

Január hónap kezdetével belépünk

Január hónap kezdetével belépünk XXVI. ÉVFOLYAM, 1. (299.) SZÁM, 2015. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! Január hónap kezdetével belépünk egy új esztendőbe, melytől mindenki sok szépet és jót remél. Sokak számára ez az évkezdet hagyományosan

Részletesebben

desszertek Karácsonyi Gesztenyemézes gombóc almasorbet-val, sütőtökcoulis-val Frideczky András séf receptjei Gellért Söröző & Brasserie

desszertek Karácsonyi Gesztenyemézes gombóc almasorbet-val, sütőtökcoulis-val Frideczky András séf receptjei Gellért Söröző & Brasserie Karácsonyi desszertek Frideczky András séf receptjei Gellért Söröző & Brasserie 1 Gesztenyemézes gombóc almasorbet-val, sütőtökcoulis-val és tökmaggal Gombóc 250 g burgonya 75 g finomliszt 15 g zsír 1

Részletesebben

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.

Részletesebben

Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról

Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról Tartalomból: Húsvéti köszöntõ Tájékoztató folyamatban lévõ, illetve hamarosan kezdõdõ beruházásokról Baba-Mama Börze Foltos otthon - a bekecsi Folt-Varázs Kör Házi sütemények versenye Március idusa Bekecsen

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT!

10 2010. December BOLDOG, BÉKÉS KARÁCSONYT! 10 2010. December 34. Tunéziai es japán autójelzések. 35. Saját kezűleg.37. Tinédzserek tévéműsora. 38. Kennel része!40.ittrium,kén. 41. Zavart Ede. 43. Írógéppel kimásol. 45. Paul (1879-1940) svájci festőművész.

Részletesebben

KÖZÖS LÁBOS FŐZÉS A SZIMPLA KERTBEN

KÖZÖS LÁBOS FŐZÉS A SZIMPLA KERTBEN Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézet Andragógia és Művelődéselmélet Tanszék, Andragógia szak Tanár: Berényi Ildikó KÖZÖS LÁBOS FŐZÉS A SZIMPLA KERTBEN

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

Schéner Mihály Nevelési és Oktatási Központ

Schéner Mihály Nevelési és Oktatási Központ Schéner Mihály Nevelési és Oktatási Központ -Diákönkormányzata és a közös lapja az iskola Új tanulói az 1.a osztályosok, szeretettel köszöntjük ŐKET IS AZ ISKOLÁBAN! Emlékül az 1956-os hősöknek szabad

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

Recept ajánlataink Aszalt szilvás rétes Böjtös zsidó rétes Burgonyás túrós rétes Debreceni gesztenyés béles

Recept ajánlataink Aszalt szilvás rétes Böjtös zsidó rétes Burgonyás túrós rétes Debreceni gesztenyés béles Aszalt szilvás rétes Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 15 dkg zabpehely, 20 dkg aszalt szilva, 3 dl rostos szilvalé, 25 dkg tehéntúró, 2 tojás, 4 evőkanál olaj, ízlés szerint méz (ne legyen nagyon édes),

Részletesebben

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,

Részletesebben

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók: ½ sárgarépa, ¼ petrezselyemgyökér, ¼ zellergumó, 1 kisebb burgonya, 1.5 dkg zöldborsó, 1 kiskanál olaj, ¼ csokor petrezselyemzöld, 3 dl zöldséglé, só, bors. A zöldségeket,

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 27. va s á r n a p. 2015. október 4. III/40. szám Ter 2,18-24; Zsid 2,9-11; Mk 10,2-16

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 27. va s á r n a p. 2015. október 4. III/40. szám Ter 2,18-24; Zsid 2,9-11; Mk 10,2-16 A Ko m á r o m i p l é b á n i a h í r l e v e l e 2015. október 4. III/40. szám Ter 2,18-24; Zsid 2,9-11; Mk 10,2-16 Nem jó az embernek egyedül lennie. Ebben a kijelentésben több van, mint a férfi és

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 212/2009. (I. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

SOLIER CAFE XI.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF KARÁCSONYI MENÜ 2010. Fácánpástétom, tormás almával. Libamáj Capuccino

SOLIER CAFE XI.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF KARÁCSONYI MENÜ 2010. Fácánpástétom, tormás almával. Libamáj Capuccino SOLIER CAFE XI.RECEPTGYŰJTEMÉNY FODOR SÁNDOR CHEF KARÁCSONYI MENÜ 2010. Fácánpástétom, tormás almával Libamáj Capuccino Bárányborda, sütőtökös derelyével Mák szuflé, meggy raguval Fácánpástétom, tormás

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS

Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS Simeon várakozása (LK 2,21-40) 21Amikor elérkezett a nyolcadik nap, hogy körülmetéljék a gyermeket, a Jézus nevet adták neki, úgy, amint az angyal nevezte,

Részletesebben

Márkói Tükör. Márkói Nyugdíjasok Egyesülete. Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta HÍREK

Márkói Tükör. Márkói Nyugdíjasok Egyesülete. Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta HÍREK Márkói Tükör Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta XXII. évfolyam 11. szám HÍREK A KEOP 5.7.0 energetikai pályázat munkálatai a műszaki terület átadását követően még ezen a héten megkezdődnek.

Részletesebben

II. Illéssy Gasztro Kupa

II. Illéssy Gasztro Kupa II. Illéssy Gasztro Kupa - országos ételművészeti verseny - Tisztelt Versenyzők, Kollégák és Diákok! Nemcsak abban áll a magyar szakácsművészetnek a titka, hogy egyes ételeket milyen ízlésesen tud előállítani,

Részletesebben

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és

keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 4. szám 2014. április TITKA A KERESZTFÁNAK A hamvazószerdával elkezdődött szent negyven nap célja húsvét méltó megünneplésének az előkészítése.

Részletesebben

Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk!

Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk! 2016. Húsvét Gyülekezetünk minden tagjának áldott és békés húsvéti ünnepet kívánunk! A TARTALOMBÓL Bemutatkozik az új számvevő - széki elnök Egyházmegyei hittanverseny A hitoktatásról általában Konfirmáció

Részletesebben

Forrás. Márk evangéliuma

Forrás. Márk evangéliuma Forrás 12. évf. 1. szám 2015. január 25. a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Márk evangéliuma Jézus Krisztus Isten Fia evangéliumának kezdete. Ezekkel a szavakkal kezdődik Márk evangéliuma,

Részletesebben

2015. november. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Kedves Nagypalliak!

2015. november. Nagypall Község Önkormányzatának lapja. Kedves Nagypalliak! Nagypalli Hírhozó Nagypall Község Önkormányzatának lapja Kedves Nagypalliak! Minden évben a téli hónapokban ismét gazdagabb programokkal várjuk a lakosságot különböző rendezvényeinkre. Miután a betakarításoknak

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23 A Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk.

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23 A Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk. 2014. Július 13. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele II/28. szám Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23 A Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk. A mai vasárnap olvasmányai

Részletesebben

Az aratás és az aratók

Az aratás és az aratók 12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az

Részletesebben

MIKULÁS A MŰVELŐDÉSI HÁZBAN

MIKULÁS A MŰVELŐDÉSI HÁZBAN 2014. december KARÁCSONYI VÁSÁR December 20-án szombaton 15 órától 20 óráig ismét karácsonyi vásár lesz a templom téren az SZMK szervezésében. Év végi nyugdíjas ünnepség December 21-én vasárnap 14 órától,

Részletesebben

Vízkereszt 2013 Beléptünk a farsangi időszakba 2013 is eljött, megéltük mindenféle ellenkező hiedelmek és jóslatok ellenére is.

Vízkereszt 2013 Beléptünk a farsangi időszakba 2013 is eljött, megéltük mindenféle ellenkező hiedelmek és jóslatok ellenére is. Képújság SZERKESZTŐI ÜZENETEK Vízkereszt 2013 Beléptünk a farsangi időszakba 2013 is eljött, megéltük mindenféle ellenkező hiedelmek és jóslatok ellenére is. Meglehet, hogy a világvége nem is óriási kataklizmát,

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM 19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Sosem láttam oly termőfát, Mint Krisztusnak keresztfáját. Piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik. (Erdélyi népének) É letfa A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Minden kedves

Részletesebben

Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán

Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán Aranycsengettyû A Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség lapja XII. évfolyam 3. szám 2010. Május, Pünkösd Az Úr legyen veletek! (Ruth könyve 2. rész 4. vers) Egyszerûen szép bibliai köszöntés

Részletesebben

SANDI KRÓNIKA 2011. Április 6.szám

SANDI KRÓNIKA 2011. Április 6.szám A HÚSVÉTI ÜNNEPKÖR: Nemcsak a tavasz eljövetele, de a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe is a húsvét. A vallási hagyomány szerint a húsvéti ünnepkör a negyvennapos böjtöléssel kezdődik. Ennek első napja

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim

Részletesebben

938. szám 2013. május 19.

938. szám 2013. május 19. A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 938. szám 2013. május 19. Pünkösdvasárnap Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek ApCsel 2,1-11 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan

Részletesebben

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/610-282. Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/610-282. Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38 Otthonunk az Egyház Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38 PROGRAMOK Adventben a roráték hétfőn és pénteken reggel 6 órakor lesznek, melyet agapé követ a hittanteremben.

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:

Részletesebben

X. ÉVFOLYAM 5 SZÁM 2012. MÁJUS. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012. Május. Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok!

X. ÉVFOLYAM 5 SZÁM 2012. MÁJUS. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2012. Május. Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! X. ÉVFOLYAM 5 SZÁM 2012. MÁJUS Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja 2012. Május Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Szokásomtól eltekintve most szeretném átadni az első oldalt egy olyan településünkön

Részletesebben

Márkói Tükör. Márkói Nyugdíjasok Egyesülete. Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta HÍREK

Márkói Tükör. Márkói Nyugdíjasok Egyesülete. Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta HÍREK Márkói Tükör Márkó Község Lapja Márkóért együtt! Megjelenik: havonta XXII. évfolyam 12. szám HÍREK A KEOP 5.7.0 energetikai pályázat munkálatai a tervek szerinti, igen gyors ütemben haladnak. A tetőtéri

Részletesebben

Irgalmasok Háza Pécs, Széchenyi tér 5. Telefon/fax: 72/312-856

Irgalmasok Háza Pécs, Széchenyi tér 5. Telefon/fax: 72/312-856 2008. február Irgalmasok Háza Pécs, Széchenyi tér 5. Telefon/fax: 72/312-856 Február 1, első-péntek. Gyónási alkalom 6 órától 9,30 óráig és délután 16-tól 17,30 óráig. Február 2. Urunk bemutatásának ünnepe(gyertyaszentelő

Részletesebben

Verzár Éva Kelj fel és járj!

Verzár Éva Kelj fel és járj! Verzár Éva Kelj fel és járj! A Tatárdombot megkerülte a viharos szél, ott fenn még egyszer jól összerázta a méltóságos, nehéz fellegeket, lehúzta őket egészen a földig, s mire Terike 1911 pityergő őszén

Részletesebben

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák

Részletesebben

ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! NAGYPÉNTEK 3. PÉTER MEGTAGADJA JÉZUST (Mk 14,26-31; 14,66-72) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! NAGYPÉNTEK 3. PÉTER MEGTAGADJA JÉZUST (Mk 14,26-31; 14,66-72) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. ÜNNEPELJÜNK EGYÜTT! NAGYPÉNTEK 3. PÉTER MEGTAGADJA JÉZUST (Mk 14,26-31; 14,66-72) Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Keresztyén Bibliai Lexikon,

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia ESEMÉNYNAPTÁR Magyarkanizsa HOGY AZ ESEMÉNYNAPTÁR AZ ÖN RENDEZVÉNYÉT IS TARTALMAZZA, ILLETVE AMENNYIBEN REKLÁMOZNI SZERETNE KIADVÁNYUNKBAN, KERESSE ÖNKORMÁNYZATUNKAT: MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér

Részletesebben

Babareceptek 6 hónapos kortól

Babareceptek 6 hónapos kortól Anyatejes spenót 2 marék spenótlevél (vagy 5-6 kis adag fagyasztott leveles spenót) 2 ek olívaolaj 2 ek kukoricaliszt 150 ml anyatej Jó- ha friss spenótból dolgozunk: a spenótot megmossuk, a levelek ereit

Részletesebben

Karácsony előtti betegellátás

Karácsony előtti betegellátás II. évfolyam 12. szám 2015. december Karácsony Lelkünk szemével az égre nézünk, és mi is követjük a csillagot, amely vezeti Betlehembe a Napkeleti Királyok utazását. Isten igéje, a Szentháromság második

Részletesebben

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük: Fájó szívvel gyújtottunk mécsest az októberben elhunyt Jánosért, Sándorért és mennyei születésnapjukat novemberben ünneplő testvéreinkért, Istvánért (2010), Józsefért, Ágiért, Zitáért, Angéláért, Lászlóért,

Részletesebben

MÉH e-hírlevél. Tartalomjegyzék. 68. SZÁM, 2016. április 15.

MÉH e-hírlevél. Tartalomjegyzék. 68. SZÁM, 2016. április 15. MÉH e-hírlevél 68. SZÁM, 2016. április 15. Tartalomjegyzék NYITOTT KERTEK...2 GYÜTTMENT FESZTIVÁL, 2016...3 A Dunántúli Gyümölcsész Háló programsorozata...3 BOLYAVÁRI ESTÉK...4 VIII. Csillaghegyi Gyapjú-nap...4

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 1. szám 2011. január

Faluújság Bakonypéterd II. évfolyam 1. szám 2011. január KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa Kedves Olvasó! Immáron a második évfolyamhoz érkezett kis újságunk. Nagyon sok visszajelzés érkezett és érkezik ma is a különböző

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt

Részletesebben

B E SZ Á M O L Ó A Polgárır Egyesületek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetségének 2010-évi munkájáról 2011. évi feladatok meghatározása

B E SZ Á M O L Ó A Polgárır Egyesületek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetségének 2010-évi munkájáról 2011. évi feladatok meghatározása B E SZ Á M O L Ó A Polgárır Egyesületek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetségének 2010-évi munkájáról 2011. évi feladatok meghatározása Tisztelt Küldött- Közgyőlés! Kedves Vendégeink! Tisztelt Hölgyeim

Részletesebben

Az új AJKP generációnak...

Az új AJKP generációnak... Az új AJKP generációnak...... a csapattól 2007. Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium Riport Kiss Pál tanár úrral - Mióta nevelőtanár a Cserkóban? - 5 éve vagyok nevelőtanár a kollégiumban, és egy éve dolgozom

Részletesebben

Receptkönyv DEÁK 2011/2012

Receptkönyv DEÁK 2011/2012 Receptkönyv DEÁK 2011/2012 E l ő s z ó A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 2012. június 12-én Egészségnapot tartott. Ennek keretében minden osztály bemutatta az általa

Részletesebben