A Róka (Vulpes Vulpes, L.) szerepe a trichinellózis terjedésében egy Romániai élőhelyen Fodor József-Tamás, Farkas Attila, 2010 Nyugat Magyarországi Egyetem, Sopron Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet, Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskola ABSTRACT Romániában, az utóbbi időszakban előtérbe került a Trichinellózis, az a parazita fertőzés, amely klínikai tünetekben is megnyilvánuló megbetegedést eredményez a fertőzött személyeknél, az ember lévén az egyik receptív faj, amely masszív fertőzés esetén akár el is pusztulhat a fertőzés nyomán. Számos alfaj okozhat klínkailag megnyilvánuló tüneteket. Néhány állatfaj csak hordozója a parazitának és nem okoz semmilyen tünetet. Más, érdekes esetben akár növényevő állat is megfertőződhet és a fertőzést tovább adhatja az embernek vagy más húsevő, vagy mindenevő állatnak.(trichinella nativa, Trichinella britovi, Trichinella murrelli, Trichinella nelsoni). Általában az előbb említett alfajok felelősek az úgynevezett sylvatikus fertőzésért amely fertőzés a vadállományban van jelen.(pozio, E.) Az úgynevezett házi(domestic) fertőzési lánc a háziállatokban létezik.( Trichinella spiralis) Tekintve a táplálkozási lánc komplex voltát, azaz a két lánc gyakori keresztezését, bármely fertőzési láncban fellelhetők a másik láncra inkább jellemző alfajok is. Ebben a kutatásban fény derül a Róka (Vulpes Vulpes, L.) fertőzöttségére. Kor és ivar szerinti megosztásban valamint évenkénti bontásban lelhető fel a fertőzött egyedek száma egy viszonylag nagy(n=350) minta vizsgállata nyomán. A rókagyomrok elemzésével rámutatunk a leginkább fogyasztott zsákmányállatokra. Mezei rágcsálók csapdázással befogott egyedeit vizsgálva megállapítást próbálunk tenni arról, hogy a helyi rókák fő táplálékállata lévén, ezek a fajok mennyire fertőzöttek, és van e összefüggés a rókáknál tapasztalt fertőzöttségi szinttel.. A négy éves kutatás egyrészt keresi a választ a rókák ilyen mértékű fertőzésére. Másrészt hasznos tanácsokkal szeretnénk ellátni a vadgazdálkodó egységeket a fertőzés megelőzését illetően. Ezen probléma első lépcsője a szőrmés és szárnyas ragadozókkal való integrált gazdálkodás bevezetése volna hazánkban, enyhítve ezzel egyrészt az emberi fogyasztásra szánt vadászható vadfajok fertőzési százalékán. Végezetül meg irányba hozhatja a sylvatikus fertőzési lánc képviselőit felderítendő további kutatásokat. Kulcsszavak Trichiellózis, fertőzés, róka, parazita, kisrágcsáló, élőhely, erdei fertőzési lánc
Bevezető A kutatás legfontosabb célkitűzése végeredményben az emberi fertőzések csökkentése egy hatékonyabb megelőzés álltal. Tulajdonképpen az emberi megbetegedések csak 0,2%-át okozzák házisertések, amelyek jó részt a lakósság tájékozatlan voltából és a hagyományos disznóvágások klasszikus lefolytatásából adódik. Akkor következik be álltalában, amikor nem vizsgállt egyedből származó, hőkezeletlen vagy részlegesen hőkezelt húst fogyaszt egy viszonylag nagyobb közösség. Újabban néhány negatív tapasztalatból okulva álltalában minden levágott sertést bevizsgáltatnak egy rendkivül egyszerű, helyileg elérhető állategészségügyi módszerrel, minek eredményeképp statisztikailag nem nő a fertőzések száma. A Vándorpatkány (Rattus Norvegicus, L.) és a Házi patkány(rattus Rattus, L.) továbbá ugyancsak klínikai tünetekben megnyilvánuló fertőzést szenved (Schad et al. 1987, Smith & Kay1987, Leiby et al. 1990, Gamble et al. 1999,Oivanen et al. 2000). Ugyanakkor néhányan úgy vélekednek, hogy valójban a patkányok nem okozói a házi sertések fertőzésének, hanem egyenesen szenvedő alanyai ennek. Tehát jelen állás szerint a domestic fertőzési lánc fő képviselői a házi sertés, patkány, ember. Ami fontosabb, és a vadgazdálkodási gyakorlatot viszonylag érzékenyen érintő kérdés, a vadfajok fertőzöttsége. Ezen kategóriából, a vadgazdálkodást élénken érintő fajok leginkább az emberi fogyasztásra szánt vadfajok. Abban nagyjából minden kutató megegyezik, hogy bárhol a világon az emberi fertőzések kialakulásának nagyrésze, vadon élő állattal hozható összefüggésbe. (Enrique Perez-Martin, J. et.al. 2000) Romániában az állategészségügyi statisztikák szerint a legfertőzöttebb, emberi fogyasztásra felhasznált vadfajok sorrendben a Vaddisznó(Sus Scrofa, L.) és a Barnamedve (Ursus arctos arctos, L.). Csülkösvadjaink, tekintve néhányuk kérődző voltát nem fertőződnek Trichinella lárvákkal, a többi, helyi szinten élő vad pedig nem kerül emberi fogyasztásra (Róka, Farkas, Vadmacska, Borz,stb). Ezek a fajok viszon nem közömbösek ha a rezervoár szerepüket tekintjük. Azt a fertőzési láncot amely a szabadon élő vadpopulációinkban fellelhető, függetlenül a végső gazda, vagy vektor kilététől, erdei (sylvatikus) fertőzési láncnak nevezzük. A róka szerepe a fertőzési láncban köztudott dolog, azonban e kutatás kezdetéig nem történt hasonló mértékű vizsgálat a a rókák fertőzöttsgét illetően Romániában. Európai kutatások is maximum 3%-os fertőzöttséget mutattak ki (Enrique Perez-Martin, J. et.al. 2000) a rókánál, mely kutatás egy n=227 elemszámú mintán történt. Jelen kutatás kiindulópontja gyakorlatilag a rókák fertőzésének megállapítása volt, tekintve a vadászterületen fellelhető viszonylag nagy egyedszámot és a feltételezett kapcsolatot a magas fertőzöttségi szint és az emberi fogyasztásra szánt vaddisznó és medve fertőződésével. Valószínű, hogy a rókák ilyen magas fertőzöttségi szintje szignifikáns hatással van a vaddisznó és a medve fertőződésére.(ramisz A.,et.al.2007) A sylvatikus lánc szereplői közül minden kétséget kizáróan be kell bizonyítani egyes fajok fertőzöttségi szintjét és a táplálékláncban való direkt és/vagy indirekt kapcsolatukat egymással. Ha minden vadfaj fertőzési szintjét megállapítjuk és ezek után megvizsgáljuk a táplálkozási láncban elfoglalt helyüket minden bizonnyal betekintést és ezáltal beavatkozási lehetőséget nyerünk a parazitózis életciklusába is. Ez a munka nem hivatott megadni a választ a teljes sylvatikus fertőzési lánc felgöngyölítésére, de néhány konkrét adattal és elemzéssel rá szeretne világítani egyes résztvevők fontosságára és a velük való ésszerű gazdálkodás nélkülözhetetlen voltára.
Anyag és módszer Romániában az első emberi megbetegedést 1868-ban diagnosztizálták, utána majdhogynem exponenciálisan nőtt a fertőzések száma(evelin,f.1994). 1965 és 1991 között így alakult az emberi fertőzések százalékos megoszlása az összes trichinellás fertőzésre vetítve: 7,00 6,00 5,00 4,00 3,00 2,00 1,00 0,00 6,58 4,09 4,44 3,58 2,02 2,34 1,37 1,22 0,72 0,23 0,04 1965 1970 1975 1980 1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 Fertőzések% 1. Grafikon A vadászterület, ahol a kutatás történt egy vegyesvadas terület, amely két területtel rendelkezik, az országos nyilvántartás szerinti 40 es Criseni-i és 41-es Bodogaia-i vadászterület. Kiterjedésük összesen 25000 hektár és az erdősültség durván 35 %, a tengerszint fölötti magasság 400 és 750 méter között változik. Gyakorlatilag minden vadászható és jelen kutatásban részt vevő faj megtalálható és viszonylag nagy százalékban. A rókateríték átlag 100 és 150 egyed között változott. A kutatás 4 egymás után következő évben történt, 2001-2004 között, amikor az említett területen összesen n=350 minta lett bevizsgálva az úgynevezett trichinelloszkópos módszerrel. A minták kivétele az elejtés helyszínén történt és két elekciós helyről, azaz a rekeszizom tartó pilléréből és a rágóizmokból. A mintavételtől számított maximális idő 24 óra volt, mialatt a minták hűtőben voltak tárolva(4-6 C fok), ami bíztosította a lárvák éleben maradását a vizsgálatig. A vizsgálatot a helyi állategészségügyi állomáson végeztük, egy kivetítős elektromos mikroszkópon amely 40x-es nagyításban adta vissza a metszeteket. Egy metszet 0,2 gramm izomrost irányba kimetsztett darabból áll, amelyet egy speciálisan kiképzett tárgylemezre helyeztünk, számozott térfelekre. Egy ilyen tárgylemez egyszerre 28 metszetet képes szorítani, melynek szerepe, hogy a mikrószkop számára átvilágíthatóvá tegye a próbát, lehetővé téve a vizsgállónak, hogy minden térfélen pontosan megszámolhassa az esetlegesen megtalálható betokosodott lárvákat és lejegyezze a térfél számát is. Ahogy említésre került már, egy egyedből két elekciós helyről kivett minta mindegyike egy teljes tárgylemezen, azaz 28 metszeten át kerüt vizsgállatra, azaz minden rókából 56 metszet képezte a vizsgálat tárgyát. A rókák vizsgálatával párhuzamosan, az említett években minden elejtett vaddisznót is bevizsgáltunk kortól és ivartól függetlenül. A vizsgálat és az anyagok nagyjából ugyanazok voltak a rókák esetében említetteknél, annyi külömbséggel, hogy a vaddisznók esetében 4 x 28, tehát négy teljes tárgylemezt vizsgáltunk be, az akkori állategészségügy törvény és metodológia szerint. A kutatás ideje alatt összesen 248 egyedet vizsgáltunk be a fent említett módszerrel.
Természetesen a társulat területén lőtt medvéket(n=5) és farkasokat(n=8) is bevizsgáltuk ugyanezzel a módszerrel. 1 medvét találtunk fertőzöttnek, a farkasok mind negatív eredményt mutattak.mivel a mintaszám annyira kicsi volt, tudományos következtetést nem szabad levonni belőle. Ezért csak kuriózumként említettem. A területen otthonra lelt rókák táplálékvizsgálatára alkalmazott módszer a gyomortartalom vizsgálat volt, annak megállapítására, hogy melyek azok a fő taxonok, amelyet a rókák a legnagyobb százalékban fogyasztanak. A rókagyomrok analízisére alkalmazott módszer külömbözik néhány ponton a standard nemzetközi módszertől, tekintve, hogy jelen kutatásnál csak a táplálékösszetevők arányára voltunk kiváncsiak és arra, hogy ezen a 25000 hektáron hogyan változnak ezek a terület függvényében. Ezért random módon gyüjtöttünk be a terület külömböző pontjairól és külömböző évszakban próbákat. A begyüjtött rókagyomrokat lefagyasztottuk és vizsgálatig tároltuk. Vizsgálatkor megmértük és kiengedés után elkülönítettük a taxonokat és meghatároztuk a százalékos összetételüket. A fel nem ismerhető vagy kétes eredetű táplálékösszetevőket külön kategóriaként kezeltük. Lényegében semmi komolyabb eltérést nem tapasztaltunk a táplálékösszetevőkben, a rég bizonyított kisrágcsáló dominancia itt is perszisztált. Az analízis a következő eredményeket hozta egy n=123 mintaszámú egyed elemzésénél: 42,3% kisrágcsáló (több faj) 10,6% mezei nyúl és csülkösvad, 14,2% szárnyas, 22,9% egyéb(esetleg nem azonosítható taxon vagy növényi). Az említett összetevők közül a célcsoport nyilván a kisrágcsáló volt, tekintve, hogy bármelyik évszakot vesszük alapúl, mindenikben dominál ezek szerepe rókáink táplálékösszetételében. Ezek közül is azok jöhettek számításba, amelyek állati eredetű táplálékot is fogyasztanak, ha esetenként is. Az erre kidolgozott szelektív kisemlőscsapdázási módszer a következőképp működik a gyakorlatban: 10x5x5 cm méretű, csak erre a célra készített élvebefogó csapdákat helyeztünk el a területen. Az említett 25.000 hektáron 6 mintaterületet tűztünk ki egyenként 1 ha terjedelemben. Minden ilyen területen megtalálható volt az adott, tágabb területre jellemző élőhelydiverzitás, úgymint: szántó, kaszáló, gyep, remíz, csenderes, erdő. Minden mintaterületet rácsszerű hálózatra osztottunk. Minden rácsba egy csapdát helyeztünk el, amely adott helyen 7 napot üzemelt. 2 hét szünet után a csapda átkerült egy másik rácsba, a mintaterületen belül. A csapdák egymástól való távolsága 10 méter volt. Tulajdonképpen a szelektív volta ezen módszernek abban nyivánul meg, hogy elhagyjuk a növényi eredetű csalifalatokat és kizárólag hússal vagy szalonnával etetjük be élesítés előtt ezeket. Így nagyobb az esély, hogy kutatásunk számára kiszemelt célfajokat csapdázzunk, mint vegyes, vagy növényi eredetű csalival. A csapdázott fajok a következők voltak: Mezei pocok(microtus Arvalis), Pirók erdeiegér(apodemus Agrarius), Közönséges erdeiegér(apodemus Sylvaticus), Sárganyakú erdeiegér(apodemus Flavicollis), Mezei cickány(crocidura Leucodon). Az egy nap begyüjtött egyedeket egy üvegfalú tartályba helyeztük és tömény éterrel átitatott vattát helyeztünk melléjük. Az altatás célja, az egyedek felesleges szenvedésének megelőzése volt, és fajtól függően 2 és 5 perc alatt követezett be. Ezután minden egyed rágó és ikerizmából egy-egy izommintát vettünk és a róka vizsgálatánál említett módszerrel megvizsgáltuk. A fertőzés erősségének megállapítására, úgy a róka, mind a vaddisznó vagy rágcsálók esetében egy ugynevezett fertőzési kulcsot állapítottunk meg, ami tulajdonképpeni küszöb lárvaszámokkal jellemezhető. A fentebb említett módszertani leírásban utalok rá, hogy a 28 metszetű tárgylemez minden metszetében talált betokosodott lárvákat megszámoljuk és lejegyezzük. A 2x28, tehát 56 metszetben, ha kevesebb vagy egyenlő mint 10 lárvát találtam a fertőzés enyhének(l.-light) minősült, ha 11 és 25 lárva közé esett a számuk akkor
közepes(m.-medium) fertőzést jegyeztünk, ha 26 lárván felül találtunk a mintában masszív(h.-heavy) fertőzésről beszéltünk. Amúgy, a Román állategészségügyi törvények szerint, ha egyetlen betokosodott vagy szabad lárvát találunk a metszetekben, az egyedet fertőzöttnek kell nyílvánítani és elkobozni, majd megsemmisíteni szükséges. A rókák korának becslésére KŐHALMY (1999) által közölt testalkati jellemzőket valamint a fogszerkezet vizsgálatát végeztem. Pontosabban az M1 fog kopása alapján 3 korosztályt lehet nagy bíztonsággal elkülöníteni, fiatal, középkorú és öreg korosztályokat. Eredmények és értékelés A kutatás 4 évében bevizsgált rókák száma és a vizsgálat eredménye így alakult: Év Vizgált egyed Pozitív Százalék 2001 97 36 37,1 2002 87 19 21,8 2003 117 59 50,4 2004 49 13 26,5 Össz 350 127 36,2 1. táblázat A nemzetközi szakirodalomban még eddig nem említett magas fertőzöttségi aránnyal nézhetünk szembe, ahogy a fenti táblázatból kiderül, n=350 bevizsgált egyedből 127 pozitív eredményt mutatott, azaz kisebb-nagyobb mértékben fertőzött volt. Egy finnországi kutatásban(airas et.al, 2010), ahol a terleten élő potenciális rezervoir fajokat vizsgálták, egy n=2483 mintából, amely 9 faj képviselőit ölelte fel 1999-2005 közötti időszakban, 617 pozitív mintát találtak, azaz 24,8%. És hozzá kell tenni, hogy voltak olyan egyedek, amelyekben vegyes fertőzöttséget mutattak ki két vagy több alfajjal. A mintaterületek rókapopulációjának trichinella fertőzöttsége A fertőzöttségi ráta 21.84% és 50.43% között alakult ( =21.84%; =50.43%). A négy vizsgálati év összesített adatai alapján a mintaterületek rókapopulációinak fertőzöttségi rátája 36.28% (n=350 példány; = 127 fertőzött egyed). A fertőzöttség mértékének alakulása A fertőzöttség mértéke 29.92%-ban bizonyúlt gyengének, 29.13%-ban közepes volt, és a minták 40.94%-ának esetében masszív fertőzöttség volt diagnosztizálható. Az összes vizsgált egyedre vonatkoztatva a masszív fertőzöttség mértéke 14.86% volt (n=350 példány, = 52 masszív mértékben fertőzött egyed). A fertőzött egyedek kor szerinti megoszlása A négy vizsgálati év összesített adatai alapján a fertőzött egyedek 36.22%-a volt fiatal(1-3 éves) 18.90% középkorú( 3-5 éves) és 44.88%-a öreg.(6 évesnél idősebb) A fertőzött egyedek ivar szerinti megoszlása A fertőzött egyedek 55.12%-a (70 példány) volt hím és 44.88% (57 példány) szuka. A kisrágcsálók közül a következő számban kerültek bevizsgálásra az említett 5 fajból: Mezei pocok(microtus Arvalis) 7o egyed Pirók erdeiegér(apodemus Agrarius), 179 egyed Közönséges erdeiegér(apodemus Sylvaticus), 165 egyed
Sárganyakú erdeiegér(apodemus Flavicollis), 21o egyed Mezei cickány(crocidura Leucodon). 49 egyed Összesen: 673 egyed A fent említett fajok képviselői közül egyik esetben sem tapasztaltunk pozitív ereményt. Összefoglalás és következtetések Az előző fejezeteket összefoglalva nyilvánvalóvá válik, a helyi rókák magas fertőzöttségi aránya amely enyhén fogamazva is több figyelmet érdemel. Természetesen, nincs semmi okunk a pánikra ilyen téren, mert egyszerű vadgazdálkodási és állategészségügyi módszerekkel csökkenthetjük a fertőzési arányt, megakadályozva ezzel a vaddisznó és egyéb - vadászati hasznú fajok fertőződését, amely végül a húskihozatalban fellépő haszonkiesésben csapódna le. A kutatás során evidensé válik, hogy a rókák magas fertőzöttségi arányát nem a fő, és ezáltal legnagyobb tömegben fogyasztott kisrágcsálók okozzák, mert egy fertőzött egyedet sem sikerült találni az n=673 mintából. Bár egyes kutatók megemlítik a házi patkány szerepét a rókák fertőzöttségében. Szerintünk inkább a lakott terület közelében élő populáció és a nagyvárosok parkjaiban urbanizálódott rókák fertőződésében lehet meghatározó szerepe a patkányoknak. A jelen kutatásban bebizonyított magas fertőzési arány nem valószínű, hogy házi patkánytól ered, mivel a táplálékvizsgállatok nyomán csak nyomokban és nem bíztosan azonosítható módon találtunk patkányfélét a rókagyomrokban. Mindezek mellett nincs kizárva az ilyen irányból érkező fertőzés, de semmi esetre sem iyen magas mértékben. A vaddisznók (0,8 %) fertőzöttségi aránya paradox módon teljesen normálisnak mondható a viszonylag nagy, n=248 mintaszámú egyed vizsgállata után. A vaddisznó dögfogyasztása köztudott dolog és ahol a róka korlátlanul vadászható, az elejtett és a területen hagyott, ilyen arányban fertőzött rókák fogyasztása nyomán fertőződik a vaddisznó és a medvepopuláció. A rókák magas fertőzöttsége nyomán egy viszonylag fertőzöttebb vaddisznó és medvepopulációt feltételeznénk. Vidékünkön a vaddisznó és medve állati fehérje igényének megnövekedése zömmel a tavaszi időszakra tehető, a téli tartalékok felélése után és az utódnevelés időszakában. Ebben az időszakban azonban nem jutnak rókatetemhez, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy helytelen módon bár, de tiltott a vadászat. Ezért tud viszonylag kis számú egyed fertőződni. A kutatásból, bár viszonylag kevés faj képviselői kerültek bevizsgálásra, megerősödni látszik, hogy a rókák fontos rezervoárok a sylvatikus trichinellózist tekintve,ahogyan több jeles kutató már leírta. Ezért, csak azáltal, hogy alkalmazzuk az integrált rókagazdálkodás koncepcióit a vadászterületeinken, komoly eredményeket tudnánk elérni a trichinellózis megelőzésében is. A teendők kétirányúak. Állategészségügyi vonalon indulva, be kell szüntetni a veszettség elleni rókavakcinázást, amely amellett, hogy költséges, semmi eredményt nem hoz, sőt ellenkezőleg, megnöveli a természetes rókapopuláció egyedszámát. Generalista faj lévén, a természetes rókapopuláció egyetlen szabályozója a veszettség volt, amíg nem vakcináztunk e betegség ellen. Nem lévén populációszabályozó tényező, amely a növekedés ellen hasson, a természet önszabályzó mechanizmusa révén új, eddig nem ismert vagy emberre nem veszélyes betegségek válnak limitáló tényezőkké és az ezek ellen való védekezés humán egészségügyi vonzatai is költségesek lesznek. Vadgazdálkodási vonatkozásban, fel kell oldani a róka vadászatát oly módon, hogy egész évben vadászható, duvad fajként tartsuk nyilván és ne engedélyhez kötött legyen a vadászata. A vadászterületen az elejtett rókákat nem szabad a sorsukra hagyni, hanem meg kellene semmisíteni, hogy más állat ne jusson hozzá teteméhez. Ennek a gyakorlati kivitelezése azonban beleütközik a vadászok tájékozatlanságába és a sikere csak a jövő nemzedék vadászati képzettségén és morálján fog múlni.
Köszönetnyilvánítás Jelen munka létrejöttének fontos támogatója volt a Hubertusz vadásztársulat, amelynek területén lezajlott a kutatás. Köszönetet mondok Dr.Barabás Vilmos és Dr.Gyarmathy Gábor állatorvos uraknak, akik a helyi állategészségügyi hivatal vezetőiként érdemben támogatták a munkám. Köszönet Dr. Sugár László konzulens úrnak aki kutatásai és hasznos tanácsai révén mentorom volt e kutatásban. Irodalom Airas N., Saari S., Mikkonen T., Virtala A-M., Pellikka J., Oksanen A., Isomursu M., Kilpelä S-S., Lim Ch. W. and Sukura A.: Sylvatic Trichinella Spp. Infection in Finland, Journal of Parasitology, V 96, Issue 1 (February 2010) Enrique Perez-Martın J, Serrano F. J, Reina D, Mora J. A and Navarrete I.: Sylvatic trichinellosis in southwestern spain: Journal of Wildlife Diseases, 36(3), 2000, pp. 531 534 Enemark H.L., Bjorn H., Henriksen S.A., Nielsen B: Screening for infection of Trichinella in red fox (Vulpes vulpes) in Denmark. Vet Parasitol.2000 Mar 1;88(3-4):229-37. Fabre M.V., D.P. Beiting D.P., S.K. Bliss S.K., Appleton J.A.: Immunity to Trichinella spiralis muscle infection, Veterinary Parasitology,159 (2009) 245 248 Järvis T, Miller I and Pozio E:Trichinella britovi in Domestic Pig a Case Report, Acta vet. scand. 2002, 43,131-134. Kapel C.M.O., Webster P., Lind P., Pozio E., Henriksen S/A., Murrell K.D., Nansen P.: Trichinella spiralis, T. britovi, and T. nativa : infectivity, larval distribution in muscle, and antibody response after experimental infection of pigs, Parasitol Res (1998) 84: 264±271 Love R.J, Bridget M., Ogilvie & Diane J. Mclaren The immune mechanism which expels the intestinal stage of Trichinella spiralis from rats. Immunology. 1976 January; 30(1): 7 15. Nöckler K., Reckinger S. and Pozio E.: Trichinella spiralis and Trichinella pseudospiralis mixed infection in a wild boar (Sus scrofa) of Germany Veterinary Parasitology Volume 137, 30 April 2006, Pages 364-368 Oivanen L, Mikkonen T, Haltia L, Karhula H, Saloniemi H, Sukura A: Persistence of Trichinella spiralis in rat carcasses experimentally mixed in different feed. Acta vet. scand. 2002, 43, 203-210. Richomme C., Lacour S.A., Ducrot C., Gilot-Fromont E., Casabianca F., Maestrini O., Vallée I., Grasset A., van der Giessen J. and Boireau P.:Epidemiological survey of trichinellosis in wild boar (Sus scrofa) and fox (Vulpes vulpes) in a French insular region, Corsica, Veterinary Parasitology Volume 172, Issues 1-2, 27 August 2010, Pages 150-154
Rafter P., Marucci G., Brangan P. and Pozio E.: Rediscovery of Trichinella spiralis in red foxes (Vulpes vulpes) in Ireland after 30 years of oblivion, Journal of Infection, Volume 50, Issue 1, January 2005, Pages 61-65 Ramisz A, Szymborski J, Balicka-Ramisz A.: Prevalence of Trichinella spp. in red foxes and wild boars in the northwestern part of Poland. Dtsch Tierarztl Wochenschr. 2007 Sep;114(9):354-7. Saloniemi H, Oivanen L, Mikkonen T, Haltia L,Karhula H, Sukura A.: Persistence of trichinella spiralis infectivity in farm animal feeding stufs, ISAH 2003, Mexico