A térség őstörténete az Emlékpark programjában A régió és az ország technikatörténeti helyzetének a bemutatása az európai civilizáció fejlődése tükrében: A Kárpát-medence a kezdetektől kiemelt szerepet töltött be Európa, illetve az európai emberek őstörténetében, történelmi múltjában, sőt már azt megelőző, embert-előkészítő időszakban is, hiszen a rudabányai leletek révén ősmajom nagyhatalom is vagyunk. A Kárpát medencén belül is kiemelt szerepe volt az őskőkor idejében a Bükk-vidéknek, a hegynek és a hegyet szegélyező folyóvölgyeknek, a Sajó- völgynek, a Bódva-völgynek és a Miskolcikapuként ismert földrajzi helynek is. Az itt előkerült leletek méltán nevezetesek nem csak a hazai, de a nemzetközi szakmai körökben is. Sajnos a szakmai körökben világhíres lelőhelyek és nevezetességek a hazai közönség számára még nem ismertek, de eddig az oktatási anyagokba sem kerültek be. Feladatunk többek között az is, hogy népszerűsítsük és megismertessük az emberekkel ezeket a különlegességeket. Ezzel nem csak a területről meglévő ismereteinket tudjuk bővíteni, hanem egyben az itt élő emberekben is erősíthetjük a szülőföldhöz való kötődést és nem utolsó sorban, a bemutatáshoz kapcsolódó idegenforgalommal a megélhetésüket is segíthetjük. A környéken előkerült többszázezer éves kőiparok, őskőkori kultúrák, a szerszámkészítés kezdetei, már önmagukban is különlegességek. A viszonylag kis területű Bükk-hegységben lévő 46 régészeti leletet tartalmazó barlang már megdöbbentő szám és hozzá kell tenni, hogy legalább még egyszer ennyi a potenciális lelőhelyként ismert barlang. A különlegességet emeli, hogy több barlangban már az utolsó interglaciális elejétől, tehát kb. 130 ezer évtől megtalálható az itt élők nyoma. Ebben az időszakban a külszíni lelőhelyek is nagy számban ismertek, de néhány lelőhely kora jóval idősebb. Miskolc környékén a legrégebbi kőeszközök feltehetően az 1 millió éves kort is meghaladják. Az őskőkorban az ipar szó, sokkal tágabb értelmet kap, mint a későbbi korokban, mert csak az iparnak a terméke, az eszköz, amit ismerünk. A szerszámkészítés a régészek kezében meghatározója a kultúrának, ezen keresztül a népcsoportnak és sok esetben még az emberfajtának is. A vidékünkön élő, többek között az előbb említett őskultúráknak is meghatározója a szerszámok formája, illetve a szerszámkészítés módja. Például a nálunk megjelenő legrégebbi kultúrák a szakóca iparok, melyeknek a régebbi fajtája az abbevilli, újabb az achelli típusú. Később megkülönböztetünk a technológia alapján magkő és penge kultúrákat, a fejlődéssel párhuzamosan egyre nagyobb változatosságban. Másodlagos osztályozási lehetőséget alkothat a nyersanyag is. Például a környék alsópaleolit (az őskőkor 1
régebbi szakasza) kultúrái között gyakoriak a kavicskultúrák, de találkozunk olyan kulturális egységgel, melynek a hagyományos eszközanyaga az andezit. A későbbi, felsőpaleolit kultúráknál már változatosabb a nyersanyag felhasználás, de itt is látható, hogy vannak kedveltebb anyagok. Például a Szeleta-kultúra kedvelt nyersanyaga a bükki üveges kvarcporfir, vagy az anyag jó tulajdonságai miatt az avasi kova (tűzkő). 2002-ben volt egy lengyel-magyar közös ásatás Eger közelében. Az itt feltárt kultúra érdekessége, hogy nagy számban használt lengyelországi nyersanyagot az eszközei készítéséhez, melyeket nem kereskedelemmel szerzett be, hanem a növényevő állatok vonulását követve jutott el a mai Krakkó környékére. Az Istállós-kői-barlang egyik különlegessége, hogy az itt talált Aurignaci-kultúra, a többi kultúrához képest sok csonteszközt használt. Az alsó kulturréteg alsó részének 44 ezer évben meghatározott kora a legrégebbi hasított alapú eszközök korát adja, és az ugyaninnen előkerült apró csont nyílhegyek, az íjhasználat legrégebbi nyomai a világon. A világ legrégebbi kifúrt csontékszerei, Vértes László régészeti feltárásakor a 40-44 ezer éves rétegekben talált, két függő. Ugyaninnen a felső, 30 ezer éves kultúrrétegből újabb ékszerek és csonttűk mellett ujjpercből készült sípok kerültek elő, és itt találták azt a fiatal barlangi medve csontjából készült fuvolát, mely jelenleg is a legrégebbi fuvola a világon. (1997-ig a legrégebbi hangszer volt, de ekkor találtak egy furulyát Szlovéniában, ami ennél 8-9 ezer évvel idősebb.) Világviszonylatban ritkaságnak számít a korát megelőző fejlettségű eszközöket készítő és a területen több mint 100 ezer éven keresztül jelenlévő Bábonyi- Szeletai kultúrkör leletegyütese. Kevesen tudják, hogy a Bükkben van Magyarország egyetlen ősember által készített karcolata (medvekaparást utánzó karcok) is. Tehát a szerszámok és a hangszerek mellett, a vadászfegyverek gyártása is az őskori eszközök készítésével kezdődött Ipartörténeti szempontból különlegesség az Avason 1988-ban talált 1989-ben részletesen feltárt kovabánya részlet, melynek korát a kutatók a középső paleolitikumra, feltehetően legalább 40 ezer évesre becsülik, de az előzetes adatok alapján joggal feltételezhető, hogy a bánya művelését már több mint 70 ezer évvel ezelőtt elkezdték (dr. Ringer Árpád: KÖZÉPSŐ ŐSKŐKORI KOVABÁNYA A MISKOLCI AVASON a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság kiadványa a Borsodi Vaskohászati Tröszt támogatásával 1989. és dr. Ringer Árpád Nagy Levente: KÖZÉPSŐ PALEOLIT KOVABÁNYA MISKOLC TŰZKÖVESEN a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Védési Osztályának a kiadványa 2001-ben.). 2005-ben az Avas újból bizonyította különlegességét és szakmai elismerést az avasi kőipar kutatóinak. Dr. Ringer Árpád vezetésével, az Avas-déliátkötőút megelőző régészeti feltárásán ismét előkerült egy kovakő bánya, a feldolgozó hellyel és a meddőhányókkal együtt. A mostani feltárás különlegessége az, hogy egyértelmű bizonyítékokat találtak a kovapad hőkezelési technológiájával kapcsolatban. A hőkezelést, a kovaanyag jobb pattinthatóságának érdekében alkalmazták. Ez a technológia ebből a korszakból egyedülálló a világon. Ezt igazolta az a világ legkiválóbb, ezzel a témakörrel foglalkozó kutatóiból álló nemzetközi kutatógárda, akik megtekintették és véleményezték a feltárást és az eredményeket. Bár a kovakő hőkezelése ismert a későbbi korokból (10-15 ezer éve már használták), de itt a feltárt bánya kora 70 000 év. A kutatás még nem lezárt, mert az átvizsgált leletanyagban több, jóval idősebb, hőkezelt kovakőeszköz is előkerült, de ezeknek a bányája jelenleg még nem ismert. Ez a lelőhely tehát a világ legrégebbi bányái között mindenképpen dobogós helyen van, ugyanakkor a különleges hőkezelési technikájához hasonlót, ebből az időszakból sehol máshol nem ismerünk. A különlegességének a súlyát jelzi, hogy Jack Tixier az őskőkori kovamegmunkálás legnagyobb szakértője szerint ezután a kovamegmunkálás terén Avas előtti és Avas utáni időszakról kell beszélnünk. 2
Az újkőkor vagy neolitikum emlékei: Mint tudjuk a neolitikum a nagy technikai, technológiai forradalmak ideje volt. Egyes kutatók szerint volt olyan állat (pl.őstulok) melynek a háziasítása itt nálunk (is) történt. Az minden esetre bizonyos, hogy néhány kisázsiai gabonafélének a télállóvá nemesítése a Kárpát-medencében valósult meg. Az Alföldön igen korán megjelenő kultúrákat némi késéssel követte a vidékünk kiemelkedő újkőkori népessége, a Bükki-kultúra. Van olyan kutató, aki a viszonylag hirtelen, fejletten megjelenő népességgel kapcsolatban felvetette a szeletai műveltség továbbélésének a lehetőségét. Ipar a Bükki-kultúrában: A nevéből adódóan is a környékünk kultúrájának nevezhető kultúráról régebben azt feltételezték, hogy a Tiszai-kultúrának egy, a hegyek közé menekült csoportjáról van szó. A korhatározások, a később előkerült leletek és az újabb kutatások azonban bebizonyították, hogy egy tőlük független csoportról beszélhetünk. Az újkőkorban szokásos földművelés és kőcsiszolás mellett, meghatározó lehetett a kultúra életében, hogy az ő területükön volt Közép-Európa egyetlen obszidián lelőhelye. Ennek bányászata, és a nyersanyag kereskedelem, különleges helyzetet biztosított a csoportnak. Ez sem magyarázza azonban a rendkívül magas színvonalú kerámiaművesség kialakulását. A mai szemmel is szépnek mondható vonaldíszes edények sima fekete felületét fényesre munkálták, a bekarcolt vonalak kiemelésére pedig vörös festékföldet és fehér meszes anyagot dörzsöltek a mintákba. Az edények peremén gyakran kiképzett meanderes motívum pedig, egyesek szerint a Kárpátmedencéből induló Dimini kultúra közvetítésével, kissé stilizálva, átalakítva, szögletesebb formában, az antik görög kultúra egyik jellegzetes mintája lett. A kor erdészeti tevékenységéhez érdekes adalék a Hillebrand Jenő barlangban talált csigafauna feldolgozása. A Füköh Levente által végzett vizsgálat kimutatta, hogy az atlanti klímaperiodusban, a barlang körüli területen, emberi tevékenység következtében alakult ki nyíltszíni vegetáció, tehát tudatos erdőirtás folyt. Neolit településnyomok Szilvásváradon: A községünk belterületén a legrégebbi településnyomok ebből az időszakból ismertek. Érdekes, a társadalmi és kulturális életükre utaló leleteket tártak fel az Istállós-kői-barlangban. Amíg a falu a népesség zömével a mai település helyén élhetett, addig a barlangban áldozóhely lehetett, ahol egy áldozati tüzelőgödröt tárt fel Megay Géza. A tüzelőgödör egyedülálló leleteket szolgáltatott. A tengeri kagylóból készült ékszerek mellett, a feltört és megégett embercsontok a kultikus kannibalizmus nyomait mutatták. A Bükki-kultúra jelenlétének idejét a vidékünkön ie. 5500 és 3900 közé helyezik. A terület különlegessége a későbbi korokban is folytatódik. A rézkor Péceli-Bádeni kultúrájából ismerjük Európa legrégebbi kocsi ábrázolását (Budakalászról). Ez a kultúra Ózd Center nevű részén, a különleges ember arcos urnákba temetkezéssel adott különlegességet a környékünknek. A több mint 5000 éves edények pontos másait a mai Török-ország területén, a trójai feltárásokban találták meg. A bronzkor eszközei már az európai globalizáció első jeleit mutatják. A bronzkornak különösen a második felében keletkezett nyomokat a hegység több pontján és szinte minden lakható barlangban megtaláljuk. Érdekes azonban, hogy a völgyben létesült teleptől nem messze, a hegytetőkön nagy sáncvárakat építettek. Közvetlen bizonyíték még nem került elő, 3
de a feltételezések szerint már ekkor megkezdődött a bronz, sőt az időszak vége felé a vaskohászati tevékenység a környéken. A jelenleg is folyó barlangi állapotfelvételek közben figyeltünk fel egy érdekes jelenségre, ami nagy valószínűséggel ehhez a korhoz köthető. A barlangokban található laza, friss állapotban kenhető képződmény a montmilch. Ezeknek a felületén figyeltünk meg vésés nyomokat. Feltehetően valamilyen határozott céllal (festéknek, vagy gyógyszernek) vésték le a képződményeket. A vörös festékföld bányászata már korábbról is ismert (lovasi festékbánya felső paleolitikum), de a mások fontos színüket, a fehéret, csak így tudták beszerezni. A felmerült kérdéseket, a vésések pontos korát, funkcióját, eszközét, stb. még a további kutatásoknak kell megválaszolni. A vaskor első leleteit (tokos vasbalták, vaskések és a helyi feldolgozásra utaló dúsított vasrögök) a kelet felől érkező preszkítáknak (pl.kimmereknek) tulajdonítják, de a jelenleg folyó kutatások itt is módosíthatják még a mai álláspontjainkat. A környéken a La Téne korból, a keltáktól származó leleteket is ismerünk. Érdekesség, hogy az itt élő kelta népesség több száz évvel túlélte a Kárpát-medence többi részén élt kultúrtársait. Életképességüket bizonyítja, hogy kereskedelmi kapcsolatot tartottak fenn Pannonia több pontjával és az Alföldön élő szarmatákkal is. A kelták sok újítást hoztak magukkal, így ők használtak először a mi vidékünkön kézimalmot, fazekas korongot, pénzt és ők készítettek először szappant is, de a vas általános és széleskörű használata is az ő nevükhöz kapcsolódik. A bükkszentlászlói Nagy-sánc területén a bronzkori vár helyén alakították ki központjukat (oppidium) mely a cotinus törzs székhelye lehetett. A szilvásváradi ásatáson, ebből a rétegből előkerült vassalak jelezte, hogy vaskohászattal is foglalkoztak. Az előállított vastermékek lehettek a csere alapját képező árucikkek. Ez a kor itt már átnyúlik az időszámítás utáni korszakba. Ezek a leletkülönlegességek és terület együttes különlegessége, talán indokolttá teszik a reményt, hogy a Bükk-vidék őstörténete egyszer még felkerülhet a Világörökség listára is. 4
Lehetőségeink ennek az örökségnek a hasznosítására a jelen projekt alapján: Mint ahogy a politikai programokból is kitűnik a környék legkézenfekvőbb lehetősége a kitörésre az idegenforgalom felé való elmozdulás. Ahhoz azonban, hogy ezt a lakosság számára is észrevehető módon ki lehessen használni, fontos hogy a szándék mellett, a fejlesztések, beruházások mögött is mindig ott álljon a fő koncepció, tehát a lehetőségek szerint minden beruházást, fejlesztést a hosszútávú cél, vagyis az idegenforgalom fejlesztésének, igényeinek megfelelően kellene alakítani. A fenti részben vázolva látható, hogy a különlegességeink számát és jelentőségét tekintve is igen nagy lehetőségek vannak a kultúrtöténet területén. Nyugat-európai példákat nézve ezen a területen azonban igen nagy az elmaradásunk. Az őskort tekintve is közel tucatnyi, a múzeumok tevékenységét kiegészítő, foglalkoztató jellegű őspark, paleopark, archeopark működik, még olyan helyeken is, ahol a kultúrtörténeti emlékek súlya meg sem közelíti a mieinkét. A nálunk fejlettebb országokban, ha csak egy történelmi eredetű bucka van a település határában azt már kihasználják, táblával irányítanak oda, parkoló, ismertető, könyv, képeslap minden kapható róla. Nálunk padig sáncvárak, halomsír mezők, különleges romok, ipartörténeti, kultúrtörténeti helyek és világszerte ismert nevű barlangok vannak tucatszámra, kihasználatlanul, ismertető tábla vagy füzet nélkül, megtalálhatatlan helyen, odavezető jelzés nélkül. A közeli parkolóhelyről, vagy infrastruktúráról már ne is beszéljünk. A Miskolc környéki lehetőségek az őskori bemutatóhelyek mennyisége tekintetében ma sem rosszak. Remek túraútvonalakat lehet összeállítani úgy, hogy közben több őskori lelőhelyet, barlangot lehet érinteni. Ilyen célpontok a Kecske-lyuk, a Büdöspest, a Felsőforrási-barlang, a Kőlyuk, a Hillebrand Jenő-barlang, a Lambrecht Kálmán-barlang, a Barkólyuka, mint őskori lelőhelyek, melyek egy túraútvonallal összekapcsolhatók pl. az újmassai őskohó, a technikatörténeti park, vagy a hámori Kohászati Múzeum megtekintésével. Ezeknél az útvonalaknál a tennivaló a megfelelő tájékoztatás, táblák, ismeretterjesztő füzetek készítése, az útvonalak pontos és egyértelmű kijelölése, és ezek jó kialakítása. A jelenlegi állapot szerint nem csak a kerékpárosok, de a gyalogosok is gyakran kényszerülnek az autóutak használatára, ami nem csak veszélyes, de az egész út élményét, hangulatát tönkre tudja tenni. A túristautak kialakításánál tehát figyelni kellene arra, hogy az országúttól elkülönítve, esetleg más nyomvonalon, vagy más szintben, de legalább egy szilárd korláttal elválasztott sávban kellene vinni. Különösen fontos ez az olyan gyakran járt útra, mint a Szeleta-tanösvény, vagy a csodálatos Puskaporos-szoros, a Hámori-tó melléke, vagy a Molnár-szikla alja. A legtöbb helyen van lehetőség új nyomvonalú sétautak kialakítására. A fentebb említett körjáratok rendszerébe (a meglévőkön kívül) be lehetne kapcsolni az Őskohótól a kisfennsíkot, esetleg a Nyavalyás-hegyi kőbányát, vagy például a Csanyikvölgytől a Pálinkástáró felé, a szénrétegek kibukkanását mutató Adrián-telep környékét, vagy némi bányatörténeti emlékhelyet. A tennivalók feljebb felvázolt rendszer szerint még jelentősek. Például a Bükk egyik legszebb völgye lenne (sokkal szebb és kalandosabb a Szalajka-völgynél) a Forrás-völgy, ha az idegenforgalom szempontjai szerint alakítanánk: a forrás vizét nem a forrásnál, hanem csak a völgy bejáratánál kellene az ivóvízhálózathoz kapcsolni, a fakitermelést a természetvédelmi prioritásokkal kellene végezni (pl. a pro-sylva rendszer szerint), és az ipari létesítményeket 5
(ampullagyár) távolabb kellene vinni az erdőtől. Ez persze nagy lépés, de ha a Szalajka-völgy évi 1 milliós forgalmát és pl. a rekreációs szempontokat is figyelembe vesszük, akkor lehet hogy (hosszútávon mindenképpen) megérné még anyagilag is. Miskolc nagy attrakciója lehet még az Avas megfelelő bemutatása. Az egész hegy elhelyezkedése, szinte a város szívében már különleges, de a református templommal, a történelmi temetővel, a bormúzeummal, a kilátóval és elsősorban az őskőkori bányászat bemutatóhelyével világhíres nevezetességgé alakítható. A gyár területén kialakítandó bemutató, élmény és játszóközpont ezekkel a helyekkel szemben nem konkurenciát jelent, hanem inkább egymás hírét és így egymás forgalmát is növelnék. Egy település akkor képes jelentős idegenforgalmat lebonyolítani, ha igen sokféle lehetőséget kínál a szabadidő eltöltésére. A gyári objektumok központja és kiindulópontja lehet a környékbeli kisebb kirándulásoknak és a régió (elsősorban a Bükk-vidék) egyéb nevezetességeit számba vevő, bemutató idegenforgalmi hálózatnak. A Bükk túlsó oldalán a kiemelkedő idegenforgalmi központ Szilvásvárad. Az itt eddig megismert vaskohászati értékek a következők: Néhány birtokos váltás után, a falu és a környéke 1666-ban került a Keglevich család tulajdonába. Az ő idejük alatt kezdődött el a Szalajka-vögy, ipari központtá alakulása. A völgyet először Nagy-völgynek, majd Hámorvölgynek, később még Gyár-völgynek és Vasgyár-völgynek is nevezték. A Szalajka név is ipari eredetű, mert a hamuzsírból készített szalalkáliból származik. Az akkor szokásos erdei mesterségek (szénégetés, mészégetés, hamuzsír főzés) mellett, a völgyben 1792-ben üzembe állt az első vasverő hámor, 1800-ban a kőedénygyár és 1802-ben a vasolvasztó massa. Ennek a helye ma is ismert, bár már csak az elegyengetett terület látszik. A források alatti régi kőgát is a szükséges vízmennyiség biztosítására épült. Figyelmes látogató észreveszi, hogy a gátra telepedett két öreg fenyőfa is lehet már legalább száz éves. A massa kiszolgálására négy helyen nyitottak vaskőbányát, melyek közül a Mária-bánya a legismertebb. Ez a Horotnavölgy turista útja mentén nyílik és egy részletes ismertetőtábla van kitéve elé. A többinek a nyoma is nehezen azonosítható, de ezek nem esnek jelzett utak mellé. Közülük a legjelentősebb a Gilitka kápolna melletti Ágazat bányája volt, melynél ma is szép vastartalmú kőzetdarabokat lehet találni. A massa Fényes Elek 1851-es adata alapján 4000 q kovácsolt vasárut és 8000 q öntöttvas terméket készített. A XIX. század első felében üzemelhettek üveghuták a község külterületén, de ezeknek már csak a neve maradt meg, beépülve a földrajzi nevekbe. Ezért találunk a környékünkön Huta-rét, Kishuta-rét, Huta-bérc, Hutaréti-víznyelő, stb. földrajzi neveket. A település közelében ekkoriban működött még egy papírmalom, egy kendertörő, három őrlőmalom négy kőre, egy köszörű, valamint a kastély meg a templom építésekor téglavető és téglaégető műhely is. Az iparosodás hatását jelzi, hogy 1787-ben a lakosok száma 527 fő, és 1851-re pedig már 1339 fő lett. Szilváshoz tartozott akkoriban még két kisebb település, melyek a Bükk mélyebb völgyeiben voltak. A ma Tótfalusi-völgynek nevezett területen is és a régi Szalajka falu helyén is még halványan láthatók a házak helyei. Ez utóbbinál Fényes Elek 40 házat említ. Kadić Ottokár neves geológusunk, a két háború között írja hogy még jól látszódnak a régi házak helyei. 6
1870-ben Erdődy Rudolfnak, majd 1901-ben Wessely Károlynak kerül a birtokába a környék. Wessely egy cseh iparmágnás volt, aki nagy lendülettel kezdte meg a beruházásokat. Legfontosabb tette a vasútvonalak kiépítése volt, de ő építtette Bélapátfalván a cementgyárat, ő kezdte lefejteni a Bélkőt és ő nyitotta a Szalajka-völgyben éktelenkedő kőbányát is. A kisvasútnak a Bükk-fennsíkot behálózó nyomvonala ma is jól azonosítható. Fontos lenne ezeket is feltérképezni, még mielőtt eltűnnek. Wessely belebukhatott a sok beruházásba, mert viszonylag hamar, 1913-ban továbbadta a birtokot Pallavicini Alfonz Károly őrgrófnak. Bár a nagy ipari tevékenységnek ezzel végeszakadt, mert a Pallavichini család inkább pihenő, szórakozó helynek kezdte átalakítani a csodálatos Szalajka-völgyet, de azért a működő iparok, mint a kőbánya, vagy a mészkmencék tovább üzemeltek. Az ő ideje alatt, a fennsíki faszállítás magkönnyítésére épült meg a siklópálya 1921-ben, a Kukucsó-völgyben. A felső állomásán lévő vitlaház ma is ipari műemlék, bár az állapota és a bemutathatósága hagy maga után némi kívánnivalót. A napjainkban használatos erdészeti műút csak 1950-53 között épült. A fennsíkon és a kapcsolódó völgyekben lévő vasúti pályákat csak jóval ez után, 1966-ban kezdték el felszedni. Kivéve persze a ma is üzemelő szalajka-völgyi szakaszt. A faluban jelenleg még van egy malom, melynek meg van a teljes gépi berendezése, de nincs megtekinthető állapotban és a meghajtó vízkerék is hiányzik. Az új kerék elkészítéséhez pedig nincs pénz. Felette volt a mosóház és a kendertörő, melyeknek a zsiliprendszere még látható, bár nagyon rossz állapotban van. Szintén csak az épületek romjai és a zsilipek láthatók a Szalajka vizét hasznosító egykori turbinaháznak is, mellyel a község és a kastély világítását látták el. A közvetlen környékünkön 3 olyan egység van, mely némi kialakítással, bemutathatóvá tehető: a Massa, vagy mai szóhasználat szerint őskohó, a Szalajka-völgyben, a Villa Negra vendégház alatti területen működött 1802-től, a század közepéig az itteni kohó, mely a fentebb már említett 1851-es forrás adatai szerint 400 tonna kovácsolt vasárút (a bemutatható vasverő hámor feldolgozásával) és 800 tonna öntöttvas terméket készített. Megmaradt termékei közül a református templom feliratának a betűi, a múzeumban lévő vastábla és az egri székesegyház előtti Pál apostol szobor kardja ismert. A területen jelenleg csak a massa helye azonosítható. Keltakori kohászat: a környékünkön a vaskohászat legrégebbi nyomai Salamon Ágnes ásatásából ismertek (Folia Archaeologica XII.145.o.). A La Téne időszakból, (Kelta-kor) az akkor itt lévő település rétegeiből, előkerült vassalak, a régészek megállapítása szerint egyértelműen vasgyártásra utaló nyom. A korabeli massát, más leletek analógiái alapján lehetne rekonstruálni, vagy legalább erről is egy ismertető táblát elhelyezni. Vaskőbányák: a szalajkai massa ellátására a közvetlen környéken, a Máriabányán kívül még két biztos és két bizonytalanabb, már előzőekben említett bányanyomot ismerünk. A tágabb környezetben Bélapátfalván és Nekézsenyben újkori, Dédestapolcsányban Árpádkori vasbánya volt, melyek helye, illetve említése ismert. Ezeket a bányákat, egy túraútvonalra (pl. bányász jellel jelölve) fel lehetne fűzni és mindegyiknél egy-egy ismertető táblát kellene elhelyezni. Ezeken a helyszíneken semmilyen állagmegóvás, vagy fejlesztés jelenleg nem folyik. A későbbi bemutathatóságuk foka csak a ráfordításoktól függ. A felsorolt jelentős mennyiségű lehetőség közül a legegyszerűbben kivitelezhetőnek a következőket tartjuk: a túraútvonalak kijelölése, kitáblázása (az országúttól való elválasztás nélkül), nem jár jelentős költséggel. Az ezekre felfűzhető látnivalók (bányák, barlangok, 7
emlékhelyek, stb.) többségénél sincs jelentős tereprendezés, inkább csak táblázásra van szükség itt is. A működő idegenforgalom szempontjából kiemelt szerepe Szilvásváradnak van, a többi településnek viszont a távlati fejlesztések szempontjából fontos, hogy a területük közelében is legyen valamilyen idegenforgalmi attrakció (pl. Dédestapolcsány közelében elkészült tanösvény érinti a környék bányatáróit is). Szilvásvárad jelentősége a projekt szempontjából abban áll, hogy a nagyon nagy számú és koncentráltan megjelenő turista érdeklődését felkeltheti, információt adhat a programról és a máshol található látnivalókról, tehát a projekt reklámja szempontjából jelentős a hely. Az itteni Vaskúltúra-útja állomás tartalmassá tétele érdekében ki lehetne alakítani egy vaskultúrás parkot, amely a Szabadtéri Erdei Múzeum mellett, vagy ahhoz kapcsolódva bemutathatná a korabeli kohászat itteni emlékeit. Ennek kiegészítése lehetne az Erdészeti Múzeum épületében egy kisebb helység, vagy helységrész berendezése a vaskultúra jegyében. Tehát a szilvásváradi állomás látványos berendezése és az itt elhelyezhető ismertető táblák egyben bemutathatnák és felhívhatnák a figyelmet a környék többi ipartörténeti emlékhelyére is. Készítette: Regős József. Környezetvédelmi asszisztens Barlangkutató Idegenvezető Miskolc 2005. október 8. 8