Megjelenik minden hónap xo-ikén, legalább is 37a nagy nyolczadrét ívnyi tartalommal; időnként szövegközi ábrákkal illusztrálva. TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. HAVI FOLYÓIRAT KÖZÉRDEKŰ ISMERETEK TERJESZTÉSÉRE. E folyóiratot a társulat tagjai az évdíj fejében kapják ; nem tagok részére a Pótfüzetekkel együtt előfizetési ára 6 forint.' XXII. KÖTET. 1890. DECZEMBER 256. FŰZET. A z elek tro m o s ak k u m u látorok * Az elektro technikának egyik nagyon fontos, de még eddig teljesen meg nem fejtett problémája az elektromos energiának összegyűjtése, akkumulálása. Az energia összegyűjtésének eszméje nem új. Víznyomású gépeink, a szélkazán, a hídlábak és czölöpök leverésére használt sulyok stb. mindmegannyi készülék, melyek a mechanikai energia közvetetlen akkumulálására szolgálnak. Midőn a hídlábak, czölöpök stb. leverésére használt több métermázsa súlyú vastömeget a csigán átvonuló kötéllel több ember a magasba húzza s azután egyszerre elbocsátja, a fölemelt súly helyzeti energiájában akkumulálva van a fölemelésre fordított munka s az ütésben, a melyét az aláeső súly a czölöpre mér, az akkumulált munka érvényesül. Az energia akkumulálásának eszméjét maga a természet nyújtotta. Hiszen mindnyájan tudjuk, hogy tüzelő szereinkben kőszén, fa stb. a Napnak hőenergiája mint chemiai energia van felhalmozva s elégetésök közben a chemiai energia ismét mint hő áll elő, a melyet gőz- és gázmotoraink mechanikai energiává alakítanak. Az elektromos energia fölhalmozása közvetetlen és közvetett utón végezhető. Az előbbi czélra szolgálnak a statikai elektromosság sürítői, minő pl. a leydeni palaczk; az utóbbira az elektromos akkumulátorok. Az elsők a gyakorlati czélnak nem felelnek meg; az utóbbiak igen. A napsugarak hőenergiájának akkumulálása abban áll, hógy a növények, a napsugarak hatása alatt, a felvett szénsavat felbontják ; a szén a növényekben visszamarad, az oxigén pedig a körlégbe jut. Tüzelő szerünk elégetésekor a szén ismét egyesül az oxigénnél s éz egyesülés közben annyi hő fejlődik, a mennyi a szétbontásra szükséges volt. * Előadatott a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándoígyiilésén N--Váródon 1890. évi augusztus 19-ikén. Természettudományi Közlöny. XXII. kötet. 1890. 39l/2
6 i 8 EDELMANN SEBŐ Az elektromos energia felhalmozása ezzel analóg s abban áll, hogy az elektromos akkumulátoron átvezetett elektromos áram az akkumulátor lemezein (elektródjain) bizonyos chemiai változásokat idéz elő, s midőn az akkumulátor sarkait vezető összeköttetésbe hozzuk, ellenkező chemiai folyamat jön létre s ennek folytán elektromos áramot kapunk. Az ötvenes évek végén P 1 a n t é ólomból és kénsavból olyan elemet szerkesztett, a mely elektromos áramot csak úgy adott, ha előbb elektromos áramot vezetett bele. Ez volt az első akkumulátor, a mely azonban kellő méltatásban nem részesült. A magneto-elektromos és dinamogépek feltalálásával, az elektromos világítás behozatalával azonban az akkumulátor-rendszer is új életre ébredt és Planté, ki első kísérlete után visszavonulva, akkumulatora tanulmányozásával foglalkozott, 1879-ben javított akkumulátorával jelent meg, tanulmányának és kisérleteinek eredményét egy leirásban közölvén. Planté közleményei és kisérleteinek eredménye az elektrotechnikus világ figyelmét fölkeltette. Akkumulátorában mindenki az elektromos energiának gyűjtő és szállító eszközét látta, a mely a legközelebb jövőben nagy szerepre van hivatva. Az első lázban annyira vérmesek voltak a remények és az akkumulátoroktól olyan feladat megoldását várták, a milyet talán soha sem fognak megvalósítani. Azt hitték, s nem egy napilap egészen komolyan tárgyalta is hogy az akkumulátorok feltalálásával az elektromosság ép úgy kereskedelmi czikk lesz mint a petróleum s a mint a napi szükséglet ebből, úgy abból is a»bolt«-ból lesz naponként beszerezhető s haza szállítható. Nem első eset, hogy valamely találmány értékét túlbecsülik s nem első eset, hogy a vérmes remények meghiúsulása elfogultságot szül. íg y történt itt is. A kik csalatkoztak túlcsigázott és megokolatlan várakozásaikban, az akkumulátor ellenségévé váltak s maguk az elektotechnikusok is két táborra szakadtak. Tíz év munkája és tapasztalata tisztázta a fogalmakat s ma már bebizonyított tény, hogy teljesen megbízható, abszolúte nyugodt fényű és gazdaságos elektromos világítás berendezése folytonos áramú dinamókkal akkumulátor-telep nélkül nem is képzelhető. Ennek talán legerősebb argumentuma, hogy a nevezetesebb külföldi akkumulátor-gyárak annyira el vannak halmozva megrendelésekkel, hogy egy pár évig újabb megrendelést el sem fogadnak. Nem lehet czélom itt az akkumulátorok fejlődésének minden egyes fázisát s a száz és százféle szabadalmak mindenegyikét részletesen tárgyalni. Feladatomul csakis annyit tűztem ki, hogy az
AZ ELEKTROMOS AKKUMULÁTOROK. Óig akkumulátorok mibenlétéről s rendeltetéséről tiszta fogalmat nyújtsak. Azt hiszem e czélomat elérem, ha a Plánté- és F aure-féle alaptípusokat s az utóbbin alapuló selmeczbányai tehát magyar találmányú Farbaky-Schenek-féle akkumulátorokat mutatom be. Az elektromos akkumulátorok olyan készülékek, a melyeket az elektromosság felhalmozására, összegyűjtésére és szállítására használunk. E feladatuknak az akkumulátorok azon chemiai változások alapján tesznek eleget, a mely változásokat az akkumulátorok lemezei elektródjai megtöltésök és kisütésök közben szenvednek. E változástpolározódásnak nevezzük és abban áll, hogy az akkumulátoron átvezetett töltő elektromos áram, a lemezek között levő folyadékot (elektrolyt) a mely rendesen hígított kénsav felbontja s a szabaddá váló részek a lemezeken maradandó chemiai változást létesítenek. A fölhasznált elektromos energia tehát a lemezek átalakult állapotában mint chemiai energia halmozódik fel, a mely ismét elektromos energiává alakul, mihelyt az akkumulátor vezető sarkait összeköttetésbe hozzuk. Mint általában, úgy itt is az energia átalakulásával a befektetett energiának csak bizonyos (60 80 /0) részét kapjuk vissza értékesíthető állapotban. A visszanyert értékesíthető energia mennyisége és kiválóképen az akkumulátor tartóssága az a két fő szempont, a melyből az akkumulátor jóságára következtetést vonunk. Egy kisebb Planté-féle akkumulátor szerkesztésére vegyünk három egyenlő alakú (1. kép) ólomlapot, a melyek mindegyike az áram be- és kivezetésére szalagszerű meghosszabbítással van ellátva. Helyezzük ezeket egymás mellé úgy, hogy a középső lemez vezető szalagja az egyik, a két szélsőé pedig a másik részre essék s ez utóbbiakat forrasszuk össze. H ogy a lemezek érintkezésbe ne jöjjenek, tegyünk közéjük forró paraffinban főzött 0*5 cm. vastag pálczákat s azután az egészet 2 3 kaucsukgyürűvel vagy guttapercsával egyesítsük (2. kép). Állítsuk az egészet 25 /0-os hígított kénsavba s Planté rendszerű akkumulátorunk kész. Ez az akkumulátor még elektromos áramot nem ad, és befogadni* sem tud. Erre elő kell készítenünk, vagyis Planté szerint formálnunk kell. A Plantéféle formálás a következő: Kössük össze a középső lemez vezető szalagját két Bunsen-elemből, vagy két megtöltött akkumulátorból álló telep pozitív, s a két szélsőt ugyanannak negatív sarkával. Vezessünk így az akkumulátorba gyenge áramot hogy erős pezsgés ne történjék több napon át, naponként többször megfordítva a töltő áram irányát s a töltés idejét V4 óráról 1 órára emelve. Az akkumulátort minden egyes töltés után ki kell sütni, 391/**
0 2 0 EDELMANN SEBŐ de az utolsó töltés éjjelre benn hagyandó. A töltés ideje napról napra növekedhetik s ha az akkum ulátor eléri tehetségének maximumát, nem szabad többé a töltő áram irányát változtatni, hanem a középső lemez állandóan a töltő telep -f- sarkával kötendő össze. Ez lesz azután az akkum ulátor + sarka. 8 10 14 napi formálás után az akkum ulátor kész. I. ábra. 2. ábra. I. ábra. Olomlemez a Planté-féle akkumulátorból. 2. ábra. A Planté-féle akkumulátor három ólomlemezének egybefoglalása. M iért nem m űködik az akkum ulátor az összeállítás után azonnal, s miért szükséges a hosszadalmas formálás? H ogy e kérdésre megfelelhessünk, tekintetbe kell vennünk a chemiai folyamatot, a mely a töltés alatt az akkum ulátorban végbem egy. A töltő áram az akkum ulátor hígított kénsavából vizet b o n t; a középső (+ ) lemez felszínén oxigén, a két szélsőn ( ) hidrogén válik szabaddá. Az elsőnek feladata a lemezt ójomszuperoxiddal vonni be, az utóbbié
AZ ELEKTROMOS AKKUMULÁTOROK. Ó2 I pedig a szélső lemezeket tiszta szivacsos ólommá redukálni. E chemiai hatások elfogadására az ólomlemez csak igen kis mértékben alkalmas és a felszínen az említett rétegek csak parányi vastagságban képződnek. A pihenés és kisütés alatt a lemezeken ólomszulfáu képződik s a következő töltéskor az ólomszulfát a + lemezen ólomszuperoxiddá, a negatívon pedig szivacsos ólommá alakíttatván, a chemiai hatás az ólom felszínére is átmegy és erősebb aktív réteget alkot. A hosszadalmas formálás tehát mindenek fölött azért szükséges, hogy az ólom felszíne kellő mélységig likacsos, a chemiai hatások elfogadására alkalmas legyen. A formálás gyorsítására a lemezeket később maga Planté salétromsavban áztatta, mielőtt a czellába helyezte és formálta volna. Az akkumulátor formálásának egyszerűsítésére és rövidítésére való törekvés sokféleképen talált megoldást. Mindezeket elősorolni nem czélunk. A Planté-féle hosszadalmas és mesterkélt formáló mód arra indította F a u r e-t, hogy az elektródokul szolgáló lemezeket már előre mielőtt egyesítette volna olyan ólomvegyületekkel vonja be, a melyekből elektrolitikus úton a tiszta ólmot szivacsos alakban könnyen kiválaszthatja. Faure-féle kis akkumulátor szerkesztésére az előbbihez hasonló három ólomlemez mindkét oldalát miniumból és 1 0 % - o s kénsavból készített sűrű festékkel vonjuk be, azután a lemezeket nitrátpapírba burkolva, ép úgy egyesítjük mint előbb, 25%-os kénsavba merítjük és formáljuk. A minimum (Pb30 4) ólomvegyület, a melyből a formáló áram a pozitív sarkon ólomszuperoxidot, a negatívon pedig tiszta szivacsos ólmot választ ki. Faure eljárásával nemcsak azt érte el, hogy a formálás egyszerűbbé és rövidebbé vált, hanem a miniumból elektrolitikus úton előállított elektródok likacsosságával a chemiai hatások iránt igen fogékony nagy felületet és jelentékeny aktív tömeget kapott; miért is az akkumulátor kapaczitása súlyához sokkal kedvezőbb arányban áll, mint a Planté-félében. Faure módszerének életrevalóságát mi sem igazolja jobban, mint az a számtalan szabadalom, a melyet utána az akkumulátor-készítők szereztek, de a mely szabadalmak mindegyike megegyez a Faure-éval abban, hogy az ólmon kivül kész ólomvegyületeket alkalmaz. Ezekben az ólomlemez, keret vagy rács szerepe tisztán az áramvezetés, az aktív működés pedig a töltő anyagé. Midőn 1885-ben a bécsi udvari színházak elektromos világítását elhatározták, több előkelő (Electr. Power-Storage Londonból^; Regnier Párisból; Monier Svájczból, De Callo Bécsből) akku^rriulátorgyároson kivül, Farbaky és Schenek selmeczi akadé-
Ó22 EDELMANN SEBŐ miai tanárok is felkérettek, hogy a versenyre akkum ulátorukkal jelenjenek meg. A fényesen, csaknem fényűzéssel kiállított külföldi akkum ulátorok mellett szerényen húzódott m eg egyszerű külsejében.a m agyar akkum ulátor, a mely a több napig tartó mérés után a szakértők egyhangú véleménye szerint mint győztes emelkedett ki fényes társai közül. A Burgszinházban 540 darab ilyen akkum ulátor m ű k ö d ik ; m indegyiknek súlya 300 kgr., a melyből 200 kgr. az elektródokra esik. A Farbaky-Schenek-féle akkum ulátorok F aure rendszere szerint készültek jelentékeny módosítással. Az elektródok öntött ólom- 3. ábra. 4. ábra. 3. ábra. A Farbaky-Schenek-féle akkumulátor negatív lemeze. 4. ábra. A Farbaky- Schenek-féle akkumulátor pozitív lemeze. rácsok, s a pozitivek és negatívok nem csak vastagságra, hanem alakra is különbözők. A negatív keret hézagai négyszögletesek (3. kép), a pozitiven a hézagok bordái egym ásba vágó körök (4. kép) s a csillagalakú nagyobb nyilást több apró tojásdad alakú veszi körül. A negatív lemezek vastagsága 5 8 mm., a pozitíveké 6 10 mm. Am azok töltő anyaga tiszta minium, emezeké pedig minium és ólomgelét keveréke. H ogy az aktív massza lehetőleg likacsos legyen, a töltő anyaghoz apróra őrlött horzsakő, koksz van keverve. A horzsakő, koksz stb., mely különben egészen indiíferens anyag, a midőn az aktív massza likacsosságát emeli, nagy mérték-
AZ ELEKTROMOS AKKUMULÁTOROK. 623 ben elősegíti a hidroszulfát diffúzióját s így közvetve azt eszközli, hogy a potencziál állandóbb és a kapaczitás nagyobb. A finoman őrölt és jól összekevert anyag higított kénsavval kevertetik, de csak annyival, hogy épen nedves legyen. Az elkészített masszát, a vízszintes alapra fektetett keret nyilásaiba egyenletesen elosztják s azután lapos vaskanállal belenyomkodják, veregetik és simítgatják keresztben és hosszában mindaddig, míg a felület simává és nedvessé nem válik, azaz míg nem izzad. Ezután megfordítják a keretet s hasonlóan járnak el a másik oldalán is. Ugyanazon kereten az eljárást 2 3-szor ismételik, azután a keretet élére állítva magára hagyják 2 3 napig, mialatt a massza teljésen kiszárad s a keret bordáihoz hozzátapad. Ekkor a pozitív lemez apró tojásdad nyílásaiból a masszát eltávolítják. A tapasztalás ugyanis azt mutatja, hogy töltés és kisütés alkalmával a pozitív massza térfogatváltozást szenved, s ha a nyilás bordái nem engedhetnek a térfogat-növekedésből származó nyomásnak, az egész keret csakhamar tönkre megy. A Farbaky-Schenek-féle»góth rácsos* elektródokon az apró üregek felé terjedhet a borda, miért is e keretek tartósabbak. Mindkét keretben a nyílások a közép felé szükebbek, hogy a töltő anyag kihullása megakadályoztassék. A teljesen kiszáradt keretet azután háromszor egymásután más-más sűrűségű higított kénsavban áztatják 12 24 óráig. Ez áztatás czélja az, hogy a masszában ólomszulfát képződjék, a mely a lemezeket szilárdabbakká teszi s a melyből a formálás alatt ólomszuperoxid, illetőleg ólomszivacs képződik. A kész lemezek ezután tömbbé egyesíttetnek. E végből páratlan számú lemez (eggyel több mint + ) vétetik és úgy helyeztetnek egymásra, hogy mindig egy negatívra egy pozitív következzék; a negatív lemezek vezető rúdjai az egyik, a pozitíveké a másik végén állnak ki, s mivel a negatív lemezek száma nagyobb, a két szélső lemez negatív. A lemezek forró paraffinban főzött 5 mm. vastag fácskákkal választatnak el s vezető ágaik egy-egy _L (fordított T) alakú erősebb ólomrúdhoz forrasztatnak, melynek fölfelé álló oszlopa a szorító csavar fölvételére szolgál. Mivel továbbá semmi módon sem kerülhető ki; hogy a pozitív töltelék idővel por alakban vagy kisebb-nagyobb darabokban ki ne hulljon a rácsból, ha pedig a kihulló rész a pozitív és negatív lemez közé szorul, rövid zárást s így kisülést okoz, e végből a Farbaky-Schenek-féle akkumulátorokban a pozitív lemezek egészen nitrátpapírba vannak burkolva. A paraffinban főzött pálczácskák kihullását és a tömjd szétesését a guttapercsa keresztkötések akadályozzák.
6 2 4 EDELMANN SEBŐ A kész akkum ulátor-töm b ólommal és paraffinban főzött vékony deszkával bélelt faedénybe helyeztetik és 25% kénsavval megtöltve formáltatik. A Farbaky-Schenek-féle akkum ulátorok, melyek 1885-ben oly fényes diadalt arattak, ma is kiállják a v ersen y t; számos tekintélyes szakértői nyilatkozat m éltatta azokat, s a szerzők fő törekvése az említett időtől ezen akkum ulátorok tartósságának emelése volt. 5. ábra. Hét lemezes Farbaky-Schenek-féle akkumulátor. Harm adfél éve foglalkozom ez akk u m u láto ro k k al; 60 elemből álló telep áll rendelkezésemre, a melyet a lehető legkülönbözőbb czélokra használok és csak teljes megelégedéssel és elismeréssel szólhatok müködésökről. M egismervén az akkum ulátorok szerkezetét, lássuk most czéljokat és müködésöket. Az akkum ulátorok czélja az elektromos energia összegyűjtése, vagy egy áram kör szabályozása. Az elektromos energiának elő-
AZ ELEKTROMOS AKKUMULÁTOROK. 6 2 5 állítására dinamogépeink szolgálnak, melyeket gőz-, gáz-, vagy vízmótorokkal hozunk működésbe s a melyek a hajtásukra fordított energiának 80 85 /0-át elektromos energiává alakítva adják vissza. A kapott elektromos energiát igen különböző czélokra használhatjuk fe l; legnevezetesebb s minket is leginkább érdekel ezek közül az elektromos világítás. Városok, városrészek, egyes mulatóhelyek, vendégfogadók és színházak elektromos világítására központokat állítanak fel. Itt helyezik el a szükséges motorokat és dinamókat s innét vezetik az elektromos energiát a fogyasztás helyére. A fogyasztás mértéke az említett helyeken nagyon változó; nappal semmi vagy alig valami, az esti órákban pedig a maximumra emelkedik; színi előadásokon egyes jelenetek megvilágítására a rendes világításnak 4 5-szöröse, sőt még több is szükséges. A berendezésnek ha akkumulátor nincs olyan méretűnek kell lenni, hogy a fogyasztás maximumát is megterhelés nélkül bírja fedezni. Nagyszabású gépeket állítunk fel, hogy az energia olcsóbb legyen ; de csalódunk, mert ha ilyen gépek nem teljes erővel, hanem munkaerejűk 1/10 vagy 1/20 részével dolgoznak csak, energiájok 50%-kal, sőt ioo /0-kal drágább. S ez a nagyon változó fogyasztás mellett nem kerülhető el. Ilyen berendezéseknél, hogy a szolgálat biztos legyen, a működő gépeken kivül mindenkor kell tartalékgépnek is készen állani, hogy azon esetben, ha a gép felmondaná a szolgálatot, az elektromos világosság egyiptomi sötétséggé ne váljék. A tartalékgép fenntartása is költséggel jár. Bármilyen tökéletes legyen is a motor, mozgása mégsem teljesen egyenletes s mivel a gép tengelyéről az átvitel a dinamóra ezt az egyenlőtlenséget mindig fokozza, a dinamó fegyverzetének mozgása sem teljesen egyenletes s így a kapott elektromos áram is hullámzó, a mi azután a lámpák kellemetlen lobogását okozza. K ö zönséges motorok, a melyeket más czélra is használunk, a czélnak épen nem felelnek meg, s hogy csak némileg kielégítő eredményt kapjunk, a legszabatosabb szabályozóval ellátott drága motort kell beszerezni. Ha akkumulátortelep van, akkor kisebb és közönséges motor, kisebb dinamó is elégséges. A motor folytonosan teljes erővel tehát a legolcsóbban működhetik s a termelt áramból az, a mi az áramkörben nem szükséges, az akkumulátorokban felhalmozódik s később, midőn a szükséglet a dinamo-áramot meghaladja, érvényesül. Nem forog fenn a sötétség veszedelme sem, mert ha a gép bármi okból felmondja is a szolgálatot, az akkumulátorok világítanak tovább. S mivel az akkumulátorok az áram feszültségét Természettudományi Közlöny. XXII. kötet. 1890. 40
6 á ó EDELMANN SEBŐ ingadozni még akkor sem engedik, ha a gép járása nem egyenletes, a lámpák lobogása sem következhetik be. Mivel továbbá akkumulátoros berendezéseknél a motor éjjelnappal egyaránt dolgozhatik, a kazán naponkénti új fűtésére szükséges anyag is megmarad. Nagyobb kazánoknál, ha naponként csak néhány óráig működnek, a felmelegítésre szükséges anyag az egész fogyasztásnak 30 50%-át teszi. Mindenesetre jelentékeny összeg. Mindezekből látható, hogy akkumulátoros berendezéssel észszerűbb a mótorberendezés kihasználása; maga a berendezés jelentékenyen olcsóbb s a megtakarítás fedezi a telepbeszerzés költségét; olcsóbbá teszi a mótorberendezés és -fenntartás költségét; annyira egyszerűsíti a használatát, hogy kezelése akárhányszor rábízható olyan egyénre, a ki nem szakértő s nem is gépész. Járó müvek, vasúti kocsik megvilágítása akkumulátor nélkül nem is képzelhető. Nagyon fontos és igen háladatos az akkumulátorok alkalmazása ott, hol vízerő, vízesés áll rendelkezésünkre. A vízművek szakadatlan és olcsó munkája az akkumulátorokban összegyűjthető s tetszésszerinti időben világításra, motorok hajtására, galvanoplasztikai czélokra, forrasztásra stb. felhasználható. Ama 12 darab kisebb (9 kilo) Farbaky-Schenek-féle akkumulátor áramkörébe, melyek a szombathelyi főgimnázium birtokában vannak, 8 10 darab lámpa csatolható, s 8 9 órán át működésben tartható; tudok ez áramkörrel kisebb íves fényt bemutatni, 1 mm. vastagságú vasdrótból 50 cm. hosszúságot megolvasztani, rézgáliczoldatból nehány perez alatt rezet kiválasztani, mótorokat mozgásba hozni s így mechanikai munkát végezni. Az akkumulátorok kapaczitása, vagyis az az elektromos energiamennyiség, a mely bizonyos súlyú akkumulátorban felhalmozható és belőle kivehető, igen különböző és nagyban függ 1. az akkumulátor szerkezetétől, 2. a töltő és kisütő áram intenzitásától, 3, a lemezek vastagságától és 4. az akkumulátorbeli sav sűrűségétől. Kapaczitás tekintetében alig találunk akkumulátort, a mely a Farbaky- Schenek-féléket megközelíthetné. Gondatlan és könnyelmű kezeléssel a legjobb akkumulátortelepet is a legrövidebb idő alatt tönkre lehet tenni; ellenben egy kis jó akarattal, lelkiismeretességgel és kevés szakértelemmel évekig működhetik minden fönnakadás nélkül. Az akkumulátortelep kezelésében ügyeljünk arra: 1. hogy a telep száraz helyen és az egyes elemek egymástól gondosan el legyenek szigetelve; 2. a töltő és kisütő áram intenzitása a gyárostól megszabott határt soha át ne lépje; 3. igyekezzünk a sav sűrűségét normális állapotban tartani; 4. sohase hagyjuk az akkumulátort teljesen kisütött állapotban, mert ekkor
AZ ELEKTROMOS AKKUMULÁTOROK. 6 2 7 bázikus ólomsók képződnek, s az akkumulátor feltétlenül tönkremegy. Fontos dolog, hogy időről időre a telep egyes elemeit is ellenőrizzük. E végre szerezzünk egy kis (2 voltos) izzó lámpát s ezzel hetenként legalább kétszer vizsgáljuk meg minden egyes akkumulátornak a sark-feszültségét, de akkor, mid n a telep már a kisütés határához közeledik. A kis lámpa szénfonalának vezetőit kapcsolatba hozván az akkumulátor sarkaival, legalább vörösizzásba kell jönnie. Ha ez nem történik meg, akkor a kérdéses akkumulátort a sorozatból eltávolítjuk s helyébe a tartalékból helyezünk. A hibás akkumulátort rögtön kezelés alá kell venni. Erre nézve a gyárosok utasítást adnak. Bár kétségtelenek a jóoldalak, a melyeket az akkumulátorok világítási berendezésekben nyújtanak, mégis akadnak elegen, a kik ilynemű berendezésekben az akkumulátorokat mellőzik, felhozván, hogy az akkumulátorok tökéletesítésén éveken át alig történt valami, hogy több esetben felmondták a szolgálatot s főképen, hogy rövid életűek. Igaz, hogy Planté és Faure óta az akkumulátorok javítása nincs arányban a kifejtett munkával és igyekezettel; de meg kell jegyeznünk, hogy ennek oka nem a lehetőségen, hanem inkább azon múlt, hogy téves úton indultak. Az akkumulátor súlyának leszállítása, a kisütő és töltő áram intenzitásának emelése volt a jelszó s mindenki ezek elérésére törekedett. De hát. a természet erői csak bizonyos határok között engedelmeskednek és a természet törvényeit kijátszani nem lehet. Az akkumulátor kapaczitása, a kisütő és töltő áram intenzitása (bizonyos határon túl) az akkumulátor tartósságával fordított arányban áll. A nagyon erős töltő áram a negatív, a nagyon erős kisütő áram a pozitív elektródot teszi tönkre. A pozitív massza porhanyóvá válik és kihull, a negatív pedig karfiolszerüleg kidudorodik. A keretek elgörbülnek, összeszakadnak, rövid zárlat következik be s az akkumulátor tönkre megy. Sok százezer forint elpazarlása tanított meg bennünket erre! Kétségtelen, hogy akkumulátortelepü világítás is felmondhatja a szolgálatot s fel is mondta; de a mai akkumulátorokkal ez csak ott következhetik be, a hol a kezelés lelkiismeretlen. Ha megtartjuk a már említett szabályokat, nem leszünk ilyen meglepetésnek kitéve és akkumulátoraink sem lesznek rövid életűek. D r. E delm a n n S ebő.
Jelzés Bármilyen felhasználás vagy terjesztés esetén egyértelműen jelezned kell mások felé ezen mű licencfeltételeit. This work is licensed under a Attribution-ShareAlike 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons Creative Commons License Deed Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Ez a Legal Code (Jogi változat, vagyis a teljes licenc) szövegének közérthető nyelven megfogalmazott kivonata. Figyelmeztetés A következőket teheted a művel: szabadon másolhatod, terjesztheted, bemutathatod és előadhatod a művet származékos műveket (feldolgozásokat) hozhatsz létre kereskedelmi célra is felhasználhatod a művet Az alábbi feltételekkel: Nevezd meg! A szerző vagy a jogosult által meghatározott módon fel kell tüntetned a műhöz kapcsolódó információkat (pl. a szerző nevét vagy álnevét, a Mű címét). Így add tovább! Ha megváltoztatod, átalakítod, feldolgozod ezt a művet, az így létrejött alkotást csak a jelenlegivel megegyező licenc alatt terjesztheted. Az alábbiak figyelembevételével: Elengedés A szerzői jogok tulajdonosának engedélyével bármelyik fenti feltételtől eltérhetsz. Közkincs Where the work or any of its elements is in the public domain under applicable law, that status is in no way affected by the license. Más jogok A következő jogokat a licenc semmiben nem befolyásolja: Your fair dealing or fair use rights, or other applicable copyright exceptions and limitations; A szerző személyhez fűződő jogai Más személyeknek a művet vagy a mű használatát érintő jogai, mint például a személyiségi jogok vagy az adatvédelmi jogok.