4100 Berettyóújfalu, Dózsa György utca >

Hasonló dokumentumok
PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Műszaki Osztály -700 Fax: (52)

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

H A T Á R O Z A T NETLOTUS

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA

I. ütem: 30,35 m x 21,30 m befoglaló méretű, acélváz tartószerkezetű, trapézlemez fedésű tároló épületrész építése.

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TATABÁNYAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI ÉS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HIVATALA

TÁJÉKOZTATÓ. Tájékoztató az új iskola építéséről és a közbeszerzési eljárásról

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek

IR /2016 HATÁROZAT

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

Miskolci Járási Hivatala

HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

Az Eng.R.1. sz. Mellékletének IX. oszlopában meghatározott építmények használatbavétele

Lakossági tájékoztató az összevont engedélyezési eljárás szabályairól

JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET JÚNIUS 29. EGER

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága

ÓZDI JÁRÁSI HIVATAL H A T Á R O Z A T

Ügyiratszám: BP-5D/001/ /2014. Tárgy: 2230 Gyömrő, Horthy Miklós tér, 1 ÉTDR azonosító

HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

H A T Á R O Z A T. A tevékenység végzése során a közreműködő szakhatóságok alábbi előírásait kell betartani:

HATÁROZAT. Ügyiratszám (ÉTDR azonosító): tel:06-30/

DEBRECENI JÁRÁSI HIVATALA

HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY V Á L L A L K O Z Á S I C S O P O R T

Körjegyzõség Markotabödöge-Rábcakapi-Cakóháza

Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve HATÁROZAT

I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek

Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság

Tárgy: H A T Á R O Z A T

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1

HATÁROZAT. Ügyiratszám (ÉTDR azonosító): Elérhetősége: ,

FENNMARADÁSI ENGEDÉLY

FÜGGŐ HATÁLYÚ HATÁROZAT

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

262/2015. (IX. 14.) Korm. rendelet

Tatai Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője

Kereskedelmi ügyintézés


HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

Már a fővállalkozó kivitelező nyilatkozata alapján is kiadható a használatbavételi engedély!

A telekalakítás jogi vetületei, egyéb problémák

JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK AZ ÉPÍTÉSIGAZGATÁSBAN április 26.

HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

I. Általános szabályok

1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet átalakításáról és védelméről (2018.január 1-től hatályos állapota)

24. ÉPÍTÉSÜGYI HATÓSÁG, MINT SZAKHATÓSÁG...

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény alapján indult elvi vízjogi engedélyezési eljárásról

Ügy típusa: Bontási engedélyezési eljárás Jogszabály: 312/2012. (XI.8.) Kormányrendelet

MAGYAR KÖZLÖNY 197. szám

Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

tervezői tevékenység

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY Igazgatási Osztály Vállalkozási Csoport 4026 Debrecen, Kálvin tér 11.

H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KOMÁROMI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI ÉPÍTÉSÜGYI HIVATALA

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJE

TSZVSZ ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA

Bejelentésre vonatkozó szabályok: A bejelentés-köteles tevékenységek a tevékenység megkezdésére irányuló szándék bejelentését követően folytathatók.

Útvesztő, vagy logikus feladatsor?

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara

1. A közreműködő szakhatóságok megnevezése és állásfoglalásaik rendelkező része:

H A T Á R O Z A T. A tevékenység végzése során a közreműködő szakhatóságok alábbi előírásait kell betartani:

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5.

71/2012. (XII. 14.) BM rendelet a járások kialakításával összefüggésben egyes miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos:

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló évi CL. törvény alapján indult vízjogi megszüntetési engedélyezési eljáráskról

E L Ő T E R J E S Z T É S

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8/2013. (III.11.) önkormányzati rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség HATÁROZAT ,- Ft, azaz harmincezer forint

JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK március 8.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a gépjármű-várakozóhelyek megváltásáról szóló. 38/2004. (IX. 20.) ÖR. sz.

TŰZVÉDELMI MEGFELELŐSÉG IGAZOLÁS A

Ügyféltájékoztató. pirotechnikai termék tárolásához szükséges engedélykérelem benyújtásához

H A T Á R O Z A T. A tevékenység végzése során a közreműködő szakhatóságok alábbi előírásait kell betartani:

Iromány száma: T/12723/ 4- Benyújtás dátuma: november ;,o. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. ORSZÁGk-J._.,

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

Mit ellenőriz az. hatóság? ISOFÓRUM XXII. NMK

H A T Á R O Z A T. befejezésének időpontja: augusztus 13. és 21. között minden nap h

HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Kiszelovics és Társa Településtervező Kft Szolnok, Karczag L. u. 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó Krt. 52. II/5. KUNMADARAS NAGYKÖZSÉG

HATÁROZAT. Egyidejűleg az üzletet a működési engedélyekről vezetett nyilvántartásba a 8330/2019 sorszám alatt bejegyzem.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala HUMÁN FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

Törzsszám: FI-9/ január

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK

MAGYAR KÖZLÖNY 23. szám

2.2. A hatósági ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok. Bejelentés köteles és működési engedély köteles kereskedelmi tevékenységek

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY

H A T Á R O Z A T. é p í t é s i e n g e d é l y t a d o k

A Kormány 358/2013. (X. 9.) Korm. rendelete a felszín alatti vasutak engedélyezésével kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról

A módosított kormányrendeletek hatásai a tűzvédelmi szakhatósági eljárásokra. A deregulációról egymás közt

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Építményengedélyezés 2016

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A

HATÓSÁGI FŐOSZTÁLY IGAZGATÁSI OSZTÁLY V Á L L A L K O Z Á S I

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara

Építési jog, építésigazgatás (fejlesztés, tervezés és hatósági feladatok)

Átírás:

4100 Berettyóújfalu, Dózsa György utca 17-19 > Ügyiratszám (ÉTDR a zonosító): 0180005098 Iratazonosító: IR-000358533/018 Iktatószám: 4454-15/018 Ügyintéző: Ol á hné Ka rsai Borbála Elérhetősége:+365450548, ol ahnekarsaiborbala@berettyoujfalu.hu Tárgy: Módos ított építési engedély határozata Hos szúpályi Nagyközség Önkormányzata, 474 Hosszúpályi, Szabadság tér 9., hrs z.: 133 Roma Nemzetiségi Óvoda módosított ép. Engedélye HATÁROZAT A Hosszúpályi Nagyközség Önkorm ányzata (474 Hosszúpályi, Szabadság tér 6. sz.) részére a csatolt műszaki tervdokumentáció alapján a 474 Hosszúpályi, Szabadság tér 9. sz. alatti 133 hrsz-ú ingatlanon meglévő óvoda épület bővítés tárgyában kiadott HB-03/ÉÖO/03030-19/017. számú építési engedély módosítását a következő kikötésekkel engedélyezem: A módosítások a következők: A korábban tervezett új tornaszoba a kiszolgáló helyiségeivel nem készül el, helyette jelen módosított tervek alapján az óvoda épületrész működéséhez szükséges kiszolgáló funkciók készülnek el - (a bővítés utáni hasznos alapterület: 313,95 m, bővítmények: szélfogó: 3,15 m, közlekedő: 10,86 m, akadálymentes mosdó: 4,83 m, iroda:15,0 m, nevelőtestületi szoba:15,05 m, öltöző/pihenő: 9,57 m, raktár: 4,80 m ) A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség (407 Debrecen, Böszörményi út 46-56 sz.) 35980/4379-1/018. ált. számon az alábbi szakhatósági állásfoglalást adta, melyet az engedélyes köteles betartani: Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata (474 Hosszúpályi, Szabadság tér 6.), mint építtető kérelme alapján, a 474 Hosszúpályi, Szabadság tér 9. sz. alatti 133 hrsz-ú ingatlanon meglévő óvoda épület bővítésére vonatkozó építési engedélyének megadásához tűzvédelmi szempontból az alábbi fe lt ét e lek ke ljá rul okhozz á: 1. A kivitelezés során alkalmazott azon tűzoltó technikai termék, építési termék, tűz- vagy robbanásveszélyes készülék, gép, berendezés amelyre vonatkozóan a jogszabály követelményt támaszt tűzvédelmi megfelelőségét igazoló iratokat a használatbavételig be kell mutatni.. Az építési engedélyezési eljárás során benyújto tt építészeti-tervdokumentáció tűzvéd elmi műszaki leírásában meghatáro zott, 100 l/perc oltóvíz intenzitá s tűzcsap ról történő biztosításá t a használatbavételig igazolni kell. Amennyiben ez tűzcsapokról nem biztosítható teljes mértékben, akkor a hiányzó vagy a teljes oltóvíz mennyiség befogadására alkalmas oltóvíz tározó meglétét, valamint a jogszabályoknak megfelelő kialakításá t és használhatóságát a használatbavételig felülvizsgálattal kell igazolni. 3. A tűzvédelmi előírások kielégítését is bizonyító, kellő részletességű, a Magyar Építész Kama ra és a Magyar Mérnöki Kamara vonatkozó szabályzatának megfelelő kiviteli tervet kell készíteni, mely tervdokumentáció t - a kivitelezés megkezdése előtt - egyeztetni kell a Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltséggel. A szakhatósági állásfoglalás ellen önálló fellebbezésnek helye nincs, az csak az eljáró ha tóság határoza ta, ennek hiányában az eljárást megszüntető végzése elleni fellebbezésben támadható meg.

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Balmazújvárosi Járási Hivatala Népegészségügyi Osztály (408 Debrecen, Rózsahegy u. 4. sz.) HB-01/NEO/0063-4/018 számon az alábbi szakhatósági állásfoglalást adta, melyet az engedélyes köteles betartani: A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Balmazújvárosi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya a Berettyóújfalu Város Önkormányzat Jegyzője (4100 Berettyóújfalu, Dózsa György utca 17-19) előtt Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata (474 Hosszúpályi, Szabadság tér 6.) által Hosszúpá lyi, Szabadság tér 9. szám alatti 133 hrsz.-ú ingatlanon meglévő óvoda épület bővítés módosított építési engedélyének kiadásához az elektronikusan rögzített tervdokumentáció alapján közegészségügyi szempontból az alábbi feltételekkel hozzájárul: 1. Valamennyi helyiség - belső terűek is - rendeltetésének megfelelő hatásfokú szellőzését biztosítani kell.. A vízvezeték kiépítése után a vezetékrendszer alapos tisztítását, klórozással egybekötött fertőtlenítőszeres átmosását el kell végeztetni. Az akkreditált laboratóriumban, akkreditált körülmények között levett ólomtartalom vonatkozásában is megvizsgált - megfelelő minőségű vízminta eredményt a használatbavétel időpontjára dokumentálni kell. 3. A vízellátó rendszerbe beépítésre kerülő a vízzel közvetlenül érintkező anyagoknak, termékeknek - a bejelentésre nem kötelezett termékcsoportba tartozókat kivéve - nyilvántartásba vettnek vagy engedélyezettnek kell lenniük. Ezen állásfoglalás ellen jogorvoslattal élni, csak az ügy érdemében hozott határozat elleni fellebbezésben van lehetőség. Egyebekben 017. november 10-én kelt, HB-03/ÉÖO/03030-19/017. számú határozatban előírtakat változatlan érvényben fenntartom! Mivel a módosítási kérelem nem terjedt ki a HB-03/ÉÖO/03030-19/017. számú építési engedély hatályának meghosszabbítására, így annak hatálya nem módosul. A határozat ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Építésügyi Osztályhoz (406, Debrecen, Darabos u. 9-11. B. épület) címzett, de hatóságomnál, a kormányablaknál vagy az Építésügyi Szolgáltatási Pontnál benyújtott 30.000 Ft -os illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni. Az ügyfél a fellebbezését indokolni köteles. Fellebbezni csak a megtámadott döntésre vonatkozóan, tartalmilag azzal közvetlenül összefüggő okból, illetve csak a döntésből közvetlenül adódó jog- vagy érdeksérelemre hivatkozva lehet. I n d o k o l á s A Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata (474 Hosszúpályi, Szabadság tér 6. sz.) a 018.08.3 -án érkeztetett kérelmében a csatolt műszaki tervdokumentáció alapján a 474 Hosszúpályi, Szabadság tér 9. sz. alatti 133 hrsz-ú ingatlanon meglévő óvoda épület bőví tésére vonatkozó HB-03/ÉÖO/03030-19/017. számú építési engedély módosítását kérte. Az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 31/01. (XI.8.) Kormányrendelet szeri nt, a kérelmező által benyújtott dokumentumok, és a megtartott helyszíni szemle alapján megállapítható, hogy a) a tervezett építmény elhelyezése az Étv. 18-. -ában és 31. (1) bekezdésében, valamint Hosszúpályi Nagyközség Helyi Építési Szabályzatáról szóló Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzati Képviselő -testületének 5/00. (V. 30.) sz. önk. rendelete és szabályozási tervében (Vt-1 településközponti vegyes zóna) - előírt követelményeknek megfelel b) az építési tevékenységgel érintett telek kialakítása az Étv. 3-4. -ában, a településrendezési tervekben és a jogszabályokban meghatározottak szerint megtörtént, a telek rendezett, c) a tervezett építmény és az alkalmazott építészeti-műszaki megoldás megfelel ca) az általános érvényű szakmai és a jogszabályokban meghatározott követelményeknek, cb) az egyes építményekre, területekre védettséget elrendelő jogszabályoknak és az építési tevékenységre vonatkozó, az építésügyi hatósági eljárást megelőzően lefolytatott más hatósági eljárásokban meghatározott követelményeknek, cd) az építészeti minőség- és értékvédelem jogszabályban meghatározott szempontjainak, d) az építmény megépítése, rendeltetése, használata, fenntartása nem okoz-e a környezetében olyan káros hatást, amely da) a terület rendeltetésének megfelelő és jogszabályban meghatározott mértéket meghaladná,

db) az állékonyságot, az életet és egészséget, a köz- és vagyonbiztonságot veszélyeztetné, e) a használatbavételi engedély megkéréséig biztosítható az építmény rendeltetésszerű és biztonságos használhatóságához szükséges ea) járulékos építmények telken belüli elhelyezése, eb) közlekedési hálózathoz való csatlakozás és ec) kormányrendelet szerint előírt közműellátás vagy ennek hiányában a közműellátásnak az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletnek megfelelő, egyedi módon történő kiváltása, f) a tervezőként megjelölt személy (ideértve a társtervezőt, szakági tervezőt is ), vállalkozás jogosult a kérelemben megjelölt építési tevékenységgel kapcsolatos építészeti -műszaki tervezésre, g) az építésügyi hatósági engedélykérelem jogszabályban előírt mellékletei rendelkezésre állnak és tartalmuk megfelel az a)-e) pont előírásainak, h) az építménnyel összefüggő tervezett tereprendezési munkálatok megvalósíthatóak. Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség (407 Debrec en, Böszörményi út 46-56 sz.) szakhatósági állásfoglalásában a rendelkező rész szerinti kikötésekkel az építési engedély kiadásához hozzájárult, szakhatósági állásfoglalását az alábbiakkal indokolta: Berettyóújfalu Város Önkormányzat Jegyzője (4100 Berettyóújfalu, Dózsa György utca 17-19.) Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata kérelmére, a 474 Hosszúpályi, Szabadság tér 9. sz. alatti 133 hrsz-ú ingatlanon meglévő óvoda épület bővítésére vonatkozó építési engedélyének kiadása ügyében, mint engedélyező hatóság megkereste a Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltséget (a továbbiakban: Kirendeltség), mint elsőfokú, területileg illetékes tűzvédelmi szakhatóságot szakhatósági állásfoglalás kiadása céljából. A megkeresés során csatolt iratok, benyújtott dokumentációk alapján az épület építési engedélyének megadásá hoz tűzvédelmi szempontból a rendelkező részben foglalt feltételekkel hozzájárultunk. A feltételeket az alábbi jogszabályi rendelkezések alapján állapítottam meg: 1. A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 13. (1) bekezdése alapján: Olyan építési termék hozható forgalomba - az egyedi, hagyományos, természetes, bontott vagy műemléki felhasználású építési termék kivételével-, amely rendelkezik az építési termék építménybe történő betervezésének és beépítésének, ennek során a teljesítmény igazolásának részletes szabályairól szóló jogszabályban meghatározott, beépítéshez szükséges iratokkal.. Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló, 54/014. (XII. 5.) BM rendelet (a továbbiakban: OTSZ) 73. (1) és 73. (3) bekezdései alapján: 73. (1) a mértékadó tűzszakasz területére meghatározott vízmennyiséget vízvezetékről vagy ha az más módon nem oldható meg oltóvíztározóból kell biztosítani. 73. (3) Település, valamint létesítmény létesítése vagy bővítése esetén az oltóvizet az egyes szakaszok használatbavételével egyidejűleg kell biztosítani. 3. Az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló, 191/009. (IX. 15.) Korm. Rendelet. (1) bekezdés a) pontja alapján: Kivitelezési dokumentáció alapján végezhető az építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenység. Továbbá ugyanezen rendelet 1. mellékletének 1. pontja kimondja, hogy: A kivitelezési d okumentáció minden munkarészét olyan léptékben és kidolgozottsági szinten kell elkészíteni, amilyen mértékben az a megértéséhez, a kivitelezéshez, az építési-szerelési munka szakszerű elvégzéséhez, és az építőipari kivitelezés ellenőrzéséhez szükséges. A kivitelezési dokumentáció tartalmi követelménye tekintetében figyelembe kell venni a Magyar Építész Kamara és a Magyar Mérnöki Kamara vonatkozó, szakmai követelményeket megállapító szabályzatait. Szakhatósági állásfoglalásom az általános közigazgatási rendtartásról szóló 016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 55. (1) bekezdésén alapul. Hatáskörömet az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről s zóló 531/017. (XII. 9.) Korm. rendelet 1. melléklet 4. táblázat 16. sora, illetékességemet a katasztrófavédelmi kirendeltségek illetékességi területéről szóló 43/011. (XI. 30.) BM rendelet 1. -a, valamint ugyanezen rendelet 1. melléklete határozza meg. Az önálló jogorvoslat lehetőségét az Ákr. 55. (4) bekezdése alapján zártam ki. 3

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Balmazújvárosi Járási Hivatala Népegészségügyi Osztály (408 Debrecen, Rózsahegy u. 4. sz.) szakhatósági állásfoglalásában a rendelkező rész szerinti kikötésekkel az építési engedély kiadásához hozzájárult, szakhatósági állásfoglalását az alábbiakkal indokolta: Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata (474 Hosszúpályi, Szabadság tér 6.) által Hosszúpályi, Szabadság tér 9. szám alatti 133 hrsz.-ú ingatlanon meglévő óvoda épület bővítés módosított építési engedélye kiadása iránt kérelmet terjesztett elő Berettyóújfalu Város Önkormányzat Jegyzője (4100 Berettyóújfalu, Dózsa György utca 17-19) előtt. Az eljárásban a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Balmazújvárosi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya szakhatósági hatáskörrel rendelkezik. Hatáskört Az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről szóló 531/017. (XII. 9.) Korm. rendelet 1. számú melléklet 4. Építésügyek 7. pontja, illetékességet Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 016. évi CL. törvény /továbbiakban: Ákr./ 16. (1) bekezdés a) pontja, illetve A fővárosi és megyei kormányhivatal, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatal népegészségügyi feladatai ellátásáról, továbbá az egészségügyi államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 385/016. (XII..) Korm. rendelet 4., 5, 7, 13. és. számú melléklete állapít meg. A 8.700.-Ft igazgatási szolgáltatási díj befizetésre került. Az igazgatási szolgáltatási díj megállapítása Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egyes közigazgatási eljárásaiért és igazgatási jellegű szolgáltatásaiért fizetendő díjakról szóló 1/009. (I.30.) Eü.M. rendelt 1. melléklet XI.19. pontja alapján történt. A rendelkező rész előírásai az alábbi jogszabály helyeken alapulnak: 1.sz. kikötés: Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 53/1997. (XII.0.) Korm. rendelet /továbbiakban: OTÉK/ 53. () a) pont, 90.. (1) és 91. (1) bekezdés,.sz. kikötés: Az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 01/001. (X.5.) Korm. rendelet.(továbbiakban: Rend.) 3.sz. kikötés: a Rend. 8 () bekezdése Magyarország területén csak az e rendeletnek megfelelő, vízzel érintkezésbe kerülő anyagok, termékek és technológiák használhatóak és 8./A (1) bekezdése Az első hazai forgalmazást megelőzően a forgalmazónak az 5. számú melléklet I. pont A) alpontjában felsorolt, az ivó - és használati melegvíz-ellátásban vízzel közvetlenül érintkező anyagokat, termékeket a kormányhivatal felé be kell jelenteni, az 5. számú melléklet II. pontjában előírt követelményeknek megfelelően. A bejelentésre nem köteles termékcsoportok felsorolását az 5. számú melléklet I. pont B) alpontja tartalmazza. Ezen szakhatósági állásfoglalás a fent említett jogszabályhelyeken túl a Ákr. 55. (1), (), (4) bekezdésein alapul. Jelen döntés kiadmányozására a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Kiadmányozási Szabályzatáról szóló 15/018. (IV. 6.) HBM KH Kormánymegbízotti Utasítás alapján a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Balmazújvárosi Járási Hivatala Népegészségügyi Osztály vezetője/ügyintézője jogosult. Megállapítottam, hogy a módosítás az alap eljárásba bevont egyéb szakhatóságok (a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Debreceni Járási Hivatala - Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály és a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság) előírásait nem érinti, így őket ismételten nem vontam be az eljárásba. A fentiek alapján az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 34. és 36. -a és az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 31/01. (XI.8.) Korm. rendelet 17-19. -a alapján az építési engedélyt megadtam. A rendelkező rész szerinti kikötéseket, az engedély megadásának feltételeit az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 43. -a, az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 31/01. (XI.8.) Kormányrendelet 19. és 1. - a alapján írtam elő. A 31/01. (XI.8.) Korm. rendelet 4. -a, valamint az általános közigazgatási rendtartásról szóló 016. évi CL. törvény (továbbiakban: Ákr.) 10. -a alapján állapítottam meg az ügyféli kört. A 31/01. (XI.8.) Korm. rendelet 4. -a alapján külön vizsgálat nélkül ügyfélnek minősül az építtető és az építési tevékenység gel érintett ingatlan tulajdonosa. Az Ákr. 10. -a alapján vizsgáltam a tárgyi ingatlannal közvetlenül szomszédos ingatlannal rendelkezni jogosultak ügyféli jogállását. Megállapítottam, hogy a módosítás a szomszédos ingatlannal rendelkezni jogosultak jogát vagy jogos 4

érdekét nem érinti, így őket ügyfélként nem vontam be az eljárásba. Az Étv. 53/G. () bekezdése alapján, ha az eljárás megindításáról szabályszerűen értesített ügyfél az első fokú eljárásban nyilatkozatot nem tesz, vagy kérelmet nem nyújt be, ügyféli jogát nem gyakorolhatja. Hatóságom az ügyintézési határidőt betartotta, így az Ákr. 51.. szerinti illeték vagy díj visszafizetéséről nem rendelkezem. A döntésemet a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Építésügyi Osztály HB/11-ÉPO/00306-/018. számú végzésében biztosított jogkörömben eljárva hoztam meg. A határozat tartalmára, különösen a határozat elleni jogorvoslati lehetőségre vonatkozó előírásokat az Ákr. 80-81. - ai, 11-118. -ai, valamint a 31/01. (XI.8.) Korm. rendelet 70.. rendelkezései szerint alkalmaztam. Tájékoztatom az érintett ügyfeleket, hogy az engedélyezés tárgyát képező építészeti -műszaki dokumentációba a jogorvoslatra nyitva álló idő alatt, az ÉTDR rendszer használatával az ügy ÉTDR azonosítója is meretében személyes ügyfélkapun keresztül az építésügyi hatóságtól kért egyedi belépési kóddal, vagy személyesen, ügyfélfogadási időben a Polgármesteri Hivatal (Berettyóújfalu, Dózsa Gy. u. 17-19.) Földszint 13. számú irodájában tekinthet be Berettyóújfalu, 018. szeptember 17. Dr. Körtvélyesi Viktor jegyző megbízásából: Vassné Veres Katalin vezető főtanácsos Értesítési záradék: Kapja ügyfélként fellebbezési joggal: 1. Goda Csilla (ÉTDR) meghatalmazott által Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata, 474 Hosszúpályi, Szabadság tér 6. sz. mint kérelmező/tulajdonos Tájékoztatásul kapja:. Hosszúpályi Nagyközség Polgármestere, 474 Hosszúpályi, Szabadság tér 6. sz. 3. Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Debreceni Járási Hivatala Hatósági Főosztály Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály (ÉTDR) mint szakhatóság (örökségvédelem) 4. Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Balmazújvárosi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály (ÉTDR) 5. Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Debreceni Katasztrófavédelmi Kirendeltség (ÉTDR) 6. Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (Vízügy, vízvédelem)(étdr) Jogerőre emelkedés után: 1. építtető. Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Debreceni Járási Hivatala Hatósági Főosztály Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály (ÉTDR) Továbbá az ÉTDR iratnyilvántartása szerint. 5