A nem rendszeres poliszémiajelenségek kognitív háttere

A nem rendszeres poliszémiajelenségek kognitív háttere A kortárs szójelentéstan egyik legintenzívebben kutatott jelensége a szavak szintjén jelentkez többértelmség egyik fajtája: a poliszémia. Hagyományos meghatározása szerint poliszémiának tekintjük azt a jelenséget, amikor egyazon szónak több jelentése van, és ezek a jelentések érezheten összefüggnek egymással, pl. nyelv mint testrész és mint a kommunikáció közege. A poliszémiát szembe szokták állítani a homonímia fogalmával, amely olyan esetekre vonatkozik, amikor két világosan különböz szónak, amelyeknek semmi köze egymáshoz, véletlenül egybeesik egy vagy több alakja, pl. szív mint fnév és mint ige. A poliszémia körén belül a kutatás (érthet okokból) mindenekeltt olyan adatokra összpontosított, amelyek bizonyos értelemben rendszeres (szabályos) jelentésváltakozást mutatnak, ugyanis ezek kapcsán van komolyan esély arra, hogy (a szabályszerségek feltárása révén) magyarázatot adhassunk a váltakozásra. Tömören megfogalmazva akkor beszélünk rendszeres poliszémiáról, ha legalább két olyan lexéma van, amelyek rendelkeznek különálló olvasatokkal, és ezek körében meg tudunk különböztetni legalább két olyan olvasattípust, amely mindegyik lexémánál visszatér, más szóval a lexémáknak vannak párhuzamos olvasataik (ezt az informális körülírást pontosítom alább a 3. szakaszban). Peth (2004)-ben mintegy hatvan (többé-kevésbé termékeny) rendszeres poliszémiatípust ismertetek a magyar fnevek körében, amelyek közül illusztrációként lássunk két példát: jogviszony olyan dokumentum, amely ennek fennállását igazolja néhány példa: bérlet, biztosítás, engedély, megegyezés, meghatalmazás, szerzdés jogviszony : Minden alkalmazottnak engedélye van arra, hogy jármvét a cég parkolójában parkolja. dokumentum : Mutassa meg az engedélyét! számjegy ilyen címlet pénzérme vagy bankjegy néhány példa: tízes, húszas, ezres A szakirodalmat áttekintve megállapíthatjuk (vö. Peth 2004), hogy az utóbbi mintegy húsz év kutatása jelents mértékben közelebb vitt minket a rendszeres lexikális jelentésváltakozások megértéséhez. Azonban míg a rendszeres poliszémiával kapcsolatos ismereteink rengeteget gyarapodtak, a nem rendszeres poliszémiával alig foglalkozott a kutatás. Ennek a tanulmánynak a tárgya ez utóbbi jelenségcsoport lesz. A vele való foglalkozásra megítélésem szerint annak ellenére szükség van, hogy (amint pl. Kiefer 2000 is megállapítja) a szavakhoz kapcsolódó interpretációk itt megjósolhatatlanok, és így leírásuk alig lehet több puszta lexikográfiai jelleg, mechanikus felsorolásnál. Két okból is figyelemre érdemesnek gondolom ugyanis a nem rendszeres poliszémiát. Egyrészt a régebbi szakirodalom a poliszémiára rendre nem rendszeres példákat hozott, így érdemes legalább átgondolni, hogy a korábban gyakran említett példákról hogyan vélekedhetünk ma, ismerve az újabb kutatás eredményeit. Másrészt pedig a nem rendszeres poliszémiajelenségek nem alkotnak homogén halmazt, tovább osztályozhatók, és az osztályok közelebbi vizsgálata azt mutatja, hogy a teljesen egyedi lexémák mellett találunk olyan nagyobb lexémacsoportokat is, amelyek kisebb-nagyobb mérték, és részben elméleti szempontból is érdekes összefüggéseken alapuló rendszerességet mutatnak. Az alábbiakban ezeket ismertetem, mindvégig arra a kérdésre koncentrálva, hogy a poliszémia általános leírása szempontjából mennyire lényegesek a kategóriák. 1

A rendszeres és nem rendszeres poliszémia elválasztása els pillantásra nem tnik különösebben problematikusnak: azt gondolhatnánk, hogy ha legalább két szónak vannak párhuzamos olvasatai, rendszeres poliszémiával van dolgunk, ha viszont egy poliszém szóhoz nem találunk olyan másik szót, amely ezt a jelentésvariációt mutatja, akkor nem rendszeressel. Ezzel kapcsolatban azonnal adódnak olyan kérdések, mint például: Valóban rendszeresnek tekintsünk egy olyan variációt, amelyet csupán két szó mutat (és ha nem, pontosan hány szónál húzzuk meg a határt)? Meg tudjuk-e mondani, és ha igen, milyen alapon, hogy két szó ugyanazt a jelentésvariációt mutatja (és nem csupán hasonlót)? Úgy vélem, hogy ezek a kérdések elvben megválaszolhatatlanok, és mint ilyenek nem viszik elbbre a témával való foglalkozást. Az alábbiakban ezzel szemben két olyan jelenségre hívom fel a figyelmet, amelyek ugyan szintén a szabályos és szabálytalan poliszémia elválasztásának problematikusságához kapcsolódnak, viszont amelyek egyrészt jobban megvilágíthatják, hogy miért merül fel egyáltalán ez a probléma, másrészt pedig a rendszeres poliszémia mködésére nézve is releváns tanulságokkal szolgálhatnak. 1 A rendszeres poliszémia kapcsán kulcsfogalomnak szokták tekinteni a metonímiát és az olvasatot (más néven egyazon szójelentéshez kapcsolódó kontextusfügg értelmezést vagy aktuális jelentést, szembeállítva a független lexikális jelentéssel), vö. Peth (2004). Ezek viszont olyan szavak kapcsán is felmerülhetnek, amelyek nem mutatnak rendszeres jelentésvariációt. Így például a posta és telefon szavakkal az alábbi mondatokat képezhetjük: A posta egy hét alatt kézbesíti a belföldi leveleket. intézmény Postád érkezett. küldemény ; A telefon meghibásodott. készülék Telefonod van. hívás. Az alább pontosítandó értelemben itt metonimikus viszonyról beszélhetünk, és az említett használatok önálló olvasatoknak mondhatók. A variáció azonban mégsem figyelhet meg más szavaknál. Ha az olvasatok forrása feltétlenül valamely általános fogalmi mvelet (pl. metonímia) lenne, akkor joggal várhatnánk, hogy minden kontextusfügg jelentésvariációnak rendszeresnek kell lennie. A fentebb említettekhez hasonló példák (és számos rendszeres poliszémiatípus is) arra utalnak viszont, hogy a poliszémia forrása nem szükségképpen a metonímia mint lényegében korlátozatlan fogalmi mvelet, hanem legalábbis sok esetben a szóhoz kapcsolódó specifikus fogalmi reprezentáció szerkezete. Lássunk erre egy klasszikus példát a rendszeres poliszémia körébl! Közismert, hogy az iskola típusú szavak több jellegzetes, különálló olvasatként felfogható értelmezésben szerepelhetnek. Az iskola szóval (pontosabban a vele alkotott fnévi csoportokkal) utalhatunk egy intézményre (pl. Ezt az iskolát 1958-ban alapították.), épületre (pl. Az iskola falát sárgára festették.), egyfajta tevékenységre vagy eseményre (pl. Az iskola reggel 8-kor kezddik.), személyek csoportjára (pl. Az iskola elment kirándulni.) stb. Ezt a megfigyelést a kérdéses fogalomnak (az iskola fogalmának) a bels szerkezetével hozhatjuk összefüggésbe. Az iskolákkal kapcsolatos ismereteink (azaz, ha úgy tetszik, az iskolafogalmunk) révén tudjuk, hogy az iskola intézmény, jellegzetesen egy épülethez kötdik, kapcsolódnak hozzá személyek, több jellegzetes komplex tevékenység (oktatás, tanulás) stb. Bár korántsem világos (és a legkevésbé sem triviális), hogy az ehhez hasonló (többnyire sztereotipikus) ismereteinkbl pontosan milyen szabályszerségek alapján adódik az az olvasatparadigma, amellyel az egyes szavak rendelkeznek, mégis valószínsíthet, hogy a lehetséges olvasatok és a szóhoz kapcsolódó fogalom szerkezete szorosan összefüggnek egymással. Erre utal az a megfigyelés is, hogy rendszerint az igen hasonló fogalmi szerkezet szavak (mindenekeltt kohiponimák) mutatnak (egy bizonyos típusú) rendszeres poliszémiát. Azaz például az iskola szóra jellemz olvasatok közül mindet vagy ezek egy részét megtaláljuk más oktatási intézményeket (egyetem, gimnázium, óvoda) vagy egyáltalán más intézményeket (parlament, rendrség, kórház) megnevez szavaknál is. Bár ezek az olvasatok bizonyos értelemben metonimikus jelleg viszonyban állnak egymással (ti. a kérdéses szó által megnevezett komplex képzdmény 2

pl. egy iskola valamilyen értelemben összefügg, érintkez részei közül emeljük ki az egyiket vagy a másikat), mégsem tulajdonképpeni metonímiáról van szó. Az ugyanis feltételezné, hogy valamit valami másnak a nevével nevezünk meg (pl. nagy a szája sokat beszél ), amirl itt intuitíve nincs szó. Ha mindez igaz, akkor azt várhatjuk, amit ténylegesen meg is figyelhetünk, hogy ti. az olyan szavak, amelyekhez hasonló jelentés más szó nincs (vagy csak nagyon kis számú), különböz olvasatokkal (kontextuális értelmezésekkel) fognak rendelkezni ugyan, annak függvényében, hogy a hozzájuk kapcsolódó fogalom mennyire és milyen módon összetett. Ezek az olvasatok azonban (más hasonló jelentés szó hiányában) nem lesznek rendszeresek. Mindebbl az is következik, hogy az elméleti szempontból igazán érdekes különbségtételt nem a rendszeres és nem rendszeres poliszémiatípusok (azaz azonos olvasatparadigmát mutató szócsoportok, vö. Peth 2004) között találjuk, hanem az adott szóhoz kapcsolódó fogalom bels szerkezete által metonimikusan motivált és a nem így motivált variáció között. Az, hogy nincs elméleti szempontból érdekes különbség a (véletlenül) nem rendszeres és a rendszeres, a fogalom szerkezete által motivált poliszémia között, konkrét példával is könynyedén alátámasztható. Fentebb említettem a posta szó esetét, amellyel azonos jelentésváltakozást, ti. küldemény intézmény, talán egyetlen másik magyar szó sem mutat. Ezzel szemben találunk olyan poliszémiatípust, amely ehhez (nem véletlenül, hanem a fogalmak hasonlósága folytán) jelents mértékben hasonlít, viszont nem teljesen azonos vele. Az elektronikus küldeményeket jelent szavaknak (sms, email stb.) ugyanis értelemszeren nem lehet intézmény olvasata, viszont a küldemény olvasat mellett van egy szolgáltatás/technológia -ként parafrazeálható olvasatuk. Mármost nem csupán a posta és az email közötti különbség tnik elméleti szempontból teljességgel irrelevánsnak (ami amellett szól, hogy lényegtelen, hogy egy szó egyedüli szóként rendelkezik-e egy adott olvasatparadigmával vagy más szavakkal együtt), az elektronikus küldeményt jelent szavak példája önmagában is ehhez a következtetéshez vezet el minket. Addig ugyanis, amíg csak egyetlen olyan szó volt, amely elektronikus küldeményt jelentett (adott esetben pl. email), a poliszémiatípus nyilván nem lehetett rendszeres, és csupán azáltal vált azzá, hogy más hasonló jelentés szavak is megjelentek. Ez utóbbi viszont kézenfekv módon lényegében nem nyelvi, hanem nyelven kívüli (a külvilágot és a kulturális-technológiai környezetet érint) változás, így a nyelvészet számára érdektelen. Elgondolkodtató ebben az összefüggésben az a tény, hogy az email stb. szavak által jelölt technológiákat megismerve a nyelvhasználók a jelek szerint automatikusan (azaz anélkül, hogy egy megfelel nyelvi konvenciót elzleg elsajátítottak volna) kezdték el használni a kérdéses szavakat az említett két olvasattal. Amellett, hogy az ilyen jelleg jelentésvariációt automatikusnak véljük, szól az is, hogy az ilyen poliszémiák nyelvek között messzemenen azonosak. Mindez arra utal, hogy adott nyelvhez kapcsolódó konvenciók helyett univerzális mentális szabályrendszer áll a jelenség hátterében (bár kétségtelen, hogy a nyelvi konvencióktól sem teljesen független az, hogy milyen olvasatokkal rendelkezhet egy poliszém szó, vö. Schwarze és Schepping 1995, Bibok 2000). A szóban forgó mentális szabályokról feltételezhetjük, hogy mködésük lényege, hogy a komplex fogalmak egyes részeit kiemelik és így a szó által közvetlenül megnevezhetvé teszik (vö. Peth 2000), más részeit ellenben nem. A jöv poliszémiakutatásának lényegi feladata abban állhat, hogy feltárja ezeknek a mentális folyamatoknak a mibenlétét és szabályszerségeit, amelyekrl jelenleg alig tudunk valamit. Különösen fontos volna azt tisztázni, hogy milyen értelemben kell két vagy több fogalomnak egymáshoz hasonlónak lennie ahhoz, hogy ugyanazt a jelentésváltakozást mutassák. A fogalom szerkezete által motivált (rendszeres és nem rendszeres) poliszémiajelenségeket fontos elkülöníteni az olyan valódi metonímia (azaz nem a fogalom bels szerkezete) által motivált nem rendszeres poliszémiapéldáktól, mint pl. Amerika Amerikai Egyesült Államok, még ha a szakirodalom (pl. Kövecses és Radden 1998) idnként el is követi azt a hibát, hogy 3

összemossa a kettt a metonímia címszó alatt. Az utóbbiak teljesen esetlegesek, a szóhoz kapcsolódó fogalom szerkezete által gyakorlatilag egyáltalán nem motiváltak, hanem pusztán véletlenül kialakult nyelvi konvenció eredményei, és még ha pl. történelmi-szociológiai szempontból lehet is talán mondani róluk valamit, mindenesetre a szemantika számára érdektelenek. 2. A rendszeres poliszémiatípusokból valamely olvasat idioszinkratikus lexikalizálódása által kiválhatnak egyes szavak, amelyek ugyan továbbra is metonimikus jelleg jelentésvariációt mutatnak, azonban a szó pontos értelmezése nem azonos azzal, amit az illet poliszémiatípus alapján várnánk (hanem annál rendszerint valamilyen módon specifikusabb). Lássunk erre egy példát! Jellegzetes poliszémiatípust alkotnak azok a szavak, amelyek elsdlegesen valamilyen tulajdonságot neveznek meg, és emellett ilyen tulajdonsággal rendelkez dologra, személyre, megnyilatkozásra stb. is utalhatunk velük, pl.: A festmény szépsége lenygözte a látogatókat. Szilvia igazi klasszikus szépség. / Az ostobaság sajnos nem gyógyítható. Miklós ostobaságokat beszélt. A típus meglehetsen sok fnevet tartalmaz, pl.: csekélység, csúfság, drágaság, édesség, elkelség, érdekesség, érték, értelmetlenség, fehérség, feketeség, különlegesség, szépség, tehetség. Az olvasatok egymáshoz való viszonya metonimikus jellegnek mondható, mivel a tulajdonsággal való rendelkezés, amely maga a tulajdonság és a szóval megnevezhet személy, dolog stb. között fennáll, egyfajta érintkezésként fogható fel. Ebbl a poliszémiatípusból egyes szavak kiváltak abban az értelemben, hogy eredetileg a másodlagos (azaz nem tulajdonságot megnevez) olvasatuk vélheten illeszkedett a típusra jellemz mintába, viszont ez az olvasat olyan módon lexikalizálódott, hogy most már nem a rendszeres viszonyt követi. Így az édesség szó nem egyszeren édes íz dolgot (ételt) jelent, hanem az édes ételeknek csak egy bizonyos fajtáját (ti. nem édesség a kristálycukor, a méz, a gyümölcsök, az édes italok stb.). Vagy a zöldség szó sem bármilyen zöld szín dologra vonatkozik, hanem csak bizonyos növények meghatározott részeire, amelyek nem is feltétlenül zöldek. Általában is megállapítható, hogy a rendszeres poliszémiatípusokba tartozó szavak különböz olvasatai lexikalizálódhatnak, és így idioszinkratikus módon korlátozódhat az extenziójuk (mint az édesség esetében) vagy módosulhat (mint a zöldség esetében). Igen hasonló példák szép számmal hozhatók az anyag ennek egy adagja vagy ebbl készült tárgy olvasatokkal jellemezhet poliszémiatípusból is, amelybe az anyagnevek rendszerint beleilleszkednek. Míg az anyag adagja olvasat, amely folyadékok neveinél szokott a leggyakrabban elfordulni (pl. A sör a pohárban van. Két kólát rendeltem.) nem szokta elveszteni rendszeres voltát, az anyagból készült tárgy olvasatnál ez viszonylag gyakori. Az üveg például egy jellegzetes elfordulásában nem egyszeren egy tetszleges üvegbl készült tárgyat jelöl, hanem specifikusan (többnyire) üvegbl készült palackot (poharat viszont például nem). Az extenziója tehát legalábbis korlátozottabb, mint várnánk, de ha figyelembe veszszük azt is, hogy akár manyagból készült palack is hívható üveg-nek, akkor megállapíthatjuk, hogy nem csupán korlátozódott, hanem módosult is. Vagy például a papír általában nem vonatkozhat bármilyen papírból készült tárgyra (pl. kartondobozra), hanem csak specifikusan papírlapra vagy vécépapírra. Összegezve megállapítható tehát, hogy a rendszeres és a nem rendszeres poliszémiaosztályok között mindkét irányban átjárható a határ. Elszigetelt, rendszeres típusba nem tartozó szavak mellé létrejöhetnek olyan szavak, amelyekkel együtt egy új rendszeres típust alkothatnak (így történt az elektronikus kommunikációt jelöl fneveknél). Másfell pedig a rendszeres típusokból idioszinkratikus lexikalizálódás által kiválhatnak egyes szavak, és mivel a lexikalizálódás nem ugrásszer-abszolút, hanem fokozatos-tendenciaszer folyamat, így határesetekre is számítani kell. 4

Az alább tárgyalandó nem rendszeres poliszémiajelenségek láthatóan rendszeres, metonimikusan motivált poliszémiaként indultak. Az elz szakaszban láthattuk, hogy rendszeres poliszémiatípusok egyes elemei sajátos lexikalizálódás következtében kieshetnek a típusból. Ilyenkor elfordul, hogy a szónak ugyan rögzül egy második, specifikusabb, önálló jelentése, azonban továbbra is megtartja eredeti jelentését is, és ennek révén továbbra is része marad az eredeti rendszeres poliszémiatípusnak. Így pl. az üveg szó ugyan lexikalizálódott önálló lexémaként (üveg)palack jelentésben, de emellett megmaradt az a használata is, amelyet (diakrón szemszögbl) e használat elképének tarthatunk: az üvegbl készült tárgy olvasat, amely révén a szó tetszleges ilyen tárgyat megnevezhet (bár elssorban olyat, amelynek nincs más, jobb, specifikusabb neve, mint pl. pohár). Találunk viszont arra is példát, hogy egy poliszémiatípus számos eleme lexikalizálódik valamely specifikusabb, nem megjósolható használatra, és ennek következtében a típus mint olyan szétesik. Ez történhetett az eredetileg valószínleg rendszeres testrész ruhadarab ezt fed része poliszémiatípussal. Az ehhez tartozó szavak közül egyesek bizonyos ruhadarabokra vonatkoztatva még ma is logikusan viselkednek, azaz úgy, ahogy azt a típust motiváló metonimikus viszony alapján várjuk, pl. a kabát / ing válla vállat fed része ; a keszty ujja ujjat fed része, ruha háta hátat fed része, sapka füle fülre hajtható része. Elrejelezhetetlen eltéréseket is tapasztalunk azonban. Az ujj szó például a kabát / ing ujja kifejezésben nem ujjat fed rész, hanem kart fed rész értelmezést kap, a szár szó pedig a nadrág szára kifejezésben nem lábszárat fed rész -t, hanem lábat fed rész -t jelent (bár az a tény, hogy a szár szó önmagában nem használatos lábszár értelemben, eleve jelzi, hogy nem aktívan, produktív módon létrehozott metonimikus jelleg kapcsolatról van itt szó). A cip orra és a cip nyelve kifejezéseknél pedig eleve más (metaforikus) motivációt találunk. Teljesen esetleges végül az is, hogy mely testrésznevek és mely ruhadarabok nevével öszszekapcsolva mutatják a típusra jellemz variációt: nem beszélhetünk például a zokni ujjá-ról, a kabát fejé-rl (pl. kapucni értelemben); a nadrágnak van dereka (Be kell venni a nadrág derekát.), de nincs például csípje vagy térde. Másrészt megfigyelhetünk ehhez a metonimikus viszonyhoz igen hasonlót a ruhadarabok körén kívül is, vö. pl. ágy feje az a része, ahol az alvó feje fekszik, szék háta háttámlája, azaz az a része, amelynek az ül háta támaszkodik, szék karja. A típushoz való tartozás feltételeit így nem lehet rendszeres módon megadni, és az érintett szavak viselkedése sem elrejelezhet, ezért rögzíthetjük, hogy nem rendszeres poliszémiatípusról van szó, hanem egy esetleges korábbi ilyen típus kövületérl. Az említetthez hasonlóan metonimikusan motivált és nem rendszeres a dolog/anyag színe olvasatok megjelenése egyes szavaknál, pl. arany, ciklámen, ében, ezüst. A színnévként használatos dolog- és anyagelnevezések köre teljesen esetleges (nem használható például így a kétségkívül jellegzetes szín f vagy korom szó, hanem csupán színnévvel összetételben), és produktivitást sem tapasztalunk. Végül egy harmadik ide sorolható típus a ruházat viselje jelentéseket mutató szavak köre (a visel értelmezés az elsdlegesebb). A magyarban tudomásom szerint mindössze a civil és az ünnepl jellemezhet így. Ezeknél a szavaknál metonimikusnak is vélhet összefüggést találunk a jelentések között. Ennek ellenére úgy gondolom, valójában mégsem ilyen kapcsolat áll fenn közöttük, hanem a ruházat használat rövidítés (az ünneplruha, illetve civil ruha kifejezésé). Úgy tnik, hogy a pszeudorendszeres, metonimikusan poliszémia szemben az elz szakaszban tárgyalt nem rendszeres, metonimikusan motiválttal a szinkrón nyelvleírás szempontjából általában, a poliszémiaelmélet szempontjából pedig különösen érdektelen, azaz fenntartás nélkül érvényesnek tartható rá Kiefer (2000) fent említett megítélése. Esetleg használhatók lehetnek viszont adatként a diakrón szemantika számára, ha a rendszeres poliszémiajelenségek felbomlására és ennek okaira vagyunk kíváncsiak. 5

Végül ezen a ponton érdemes kitérnünk a metonimikusan motivált kifejezések egy fajtájára, amelyek bizonyos fokú rendszerességet mutatnak, ezért idnként egy kalap alá veszik ket a fentebbi példákkal, viszont amelyeknél ténylegesen nem beszélhetünk ésszeren poliszémiáról. Megfigyelhet, hogy bizonyos testi és pszichikai funkciókra gyakran nem magának a funkciónak az említésével utalunk, hanem annak a testrésznek vagy szervnek az említésével, amelyhez a funkció kötdik: Jó / rossz a szeme. Mivel a testrész és a funkció között egyfajta kauzális érintkezés van (a testrész teszi lehetvé a funkció mködését), így a kett közötti viszony metonimikusnak mondható. A szótárak ilyen esetekben hajlamosak arra, hogy (már csak praktikus okokból is) e tekintetben poliszémnek tekintsék az adott szót, így pl. ÉKsz. 2 : szem 3. látás, látóképesség Éles szeme van.; fül 2. (zenei) hallás ; száj 2. szó, beszéd (a tettel ellentétben) Csak szájjal segít. stb. Bár praktikus, a szótár rendeltetésével kapcsolatos okokból esetleg indokolt lehet ezeknek a szójelentéseknek a felvétele, elméleti szempontból az eljárás igencsak problematikus. Egyrészt a Jó szeme, füle, ügyes keze stb. van. típusú szerkezetekben a közölni kívánt információ ugyan kétségkívül az, hogy a szóban forgó személy sikeres az illet testi funkciók használatában, de ehhez általában nincs szükség önálló funkció szójelentést is feltételezni. Mivel ugyanis az illet szerv minsége (egészsége stb.) rendszerint korrelál a megfelel funkció elvégzésének a minségével, így a szervre vonatkozó kijelentésbl implikatúrával könynyedén eljutunk a funkcióra vonatkozó állításhoz. Másrészt a funkció önálló szójelentésként való felvételét az is kérdésessé teszi, hogy az intuíciókkal ellenkez elrejelzéseket vezethetnénk le belle. Ha pl. a fül szónak volna hallás jelentése, azt várnánk, hogy a Rossz a füle. mondat azt jelenti (vagy legalábbis jelentheti azt), hogy rossz a hallása. Ez viszont nem igaz. Olyan esetekben ugyanis, amikor a hallás károsultsága nem a fül szervi elváltozására vezethet vissza, hanem másra (pl. agyi elváltozásra), a Rossz a hallása. mondat igaz, ellenben a Rossz a füle. hamis, a fül és a hallás tehát nem lehet szinonim. Míg az iménti példáknál csak kérdéses, hogy beszélhetünk-e poliszémiáról, más esetekben rendkívül ers érvek szólnak a nemleges válasz mellett. Az ÉKsz.2 pl. a szem fentebb említett 3. jelentésére hozza a következ példát is: Hova tette a szemét? Ugyan a mondat összességében valóban azt jelenti, hogy az illet nem (jól) látott vagy nem vett észre valamit, ezt a jelentést értelemszeren akkor sem kapjuk meg, ha a szem szót az adott mondatban látás -ként értelmezzük, azaz behelyettesítjük a látás szót a helyére. Ugyanez mondható a következ példákról is: száj 2. az ember testének ez a része mint a beszéd szerve valakinek a szájába adja a szót, a számból vette ki a szót; máj 3. (kifejezésekben) ez a szerv mint az ember indulatainak vélt székhelye valami eszi, rágja a máját emészti magát, gyötrdik miatta, hamis a mája megbízhatatlan, csalafinta. A kifejezésekben kitétel sem segít semmit, mert az idézett idiómákban nyilvánvalóan ugyanúgy nem pl. az ember indulatainak vélt székhelye jelentésben szerepel a máj szó (ti. ezt az állítólagos értelmet alapul véve sem jutunk el kompozicionálisan a kifejezés jelentéséhez), mint egyéb kontextusokban. Valójában ezekben az esetekben nem poliszémiáról, a szó többértelmségérl van szó, hanem valami egészen másról. A komplexebb kifejezésekben, mondatokban szerepl szavak pontosan azt jelentik, mint amit máskor szoktak, az egész kifejezést értelmezzük viszont figuratív módon. Helyesebben az idézett állandósult esetekben (idiómákban) a kifejezést eredetileg figuratív módon értelmezték, ma viszont a mereven, lexikálisan hozzá tartozó jelentést csupán felidézzük a mentális szótárból (a valami rágja a máját, hamis a mája kifejezések egyébként teljesen értelmezhetetlenek volnának). Az itt vázolt probléma nemcsak idiómáknál fordul el, hanem éppúgy nem állandósult, kreatív módon alkotott, figuratív értelmezés kifejezésekkel, mondatokkal kapcsolatban is. Bár egyes kutatók összekeverik ezt a jelenséget a lexikális többértelmséggel, és a kérdéses kifejezéseket rendszeres poliszémiajelenségnek vélik (így pl. Kilgarriff 2003 is, aki számon kéri a kortárs poliszémiaelméleten, hogy nem 6

tudja kezelni az ehhez hasonló példákat), a fenti érvek alapján megállapíthatjuk, hogy valójában teljesen irrelevánsak a témánk szempontjából. A nem rendszeres poliszémiajelenségek feltehetleg számszeren legkiterjedtebb csoportja a metaforikusan motivált poliszémiáé. Bár ezeket az irodalom rendszerint egyönteten szokta kezelni, én az alábbiakban indokoltnak látom, hogy e jelenségek három, eltér releváns tulajdonságokat mutató csoportját különböztessem meg: a pszeudorendszeres, a kvázirendszeres, és a nem rendszeres metaforikusan motivált poliszémiát. Amint a kognitív nyelvészeti irodalom gyakran meg szokta jegyezni, a metaforikusan motivált poliszémia is mutathat bizonyos rendszerességet, ti. hasonló elsdleges jelentés szavak hasonló másodlagos jelentéseket vehetnek fel. Valójában viszont ez a rendszeresség egyrészt soha nem olyan mérték, mint amit az általam rendszeresnek nevezett (metonimikusan motivált) poliszémiatípusoknál tapasztalunk: a megfigyelhet csoportok soha nem termékenyek, és dönt szerepe van a lexikalizáltságnak. Másrészt pedig az itt található korlátozott rendszeresség teljesen más természet is. Hogy ezt beláthassuk, lássunk illusztrációként egy ilyen csoportot! Számos olyan testrésznevet találunk, amelyek metaforikusan bizonyos tárgyak bizonyos (az emberi testrészhez hasonló formájú, funkciójú, viszonylagos helyzet stb.) részeit jelölhetik. A cip orra és nyelve kifejezéseket már említettem, és ilyen a cip talpa is (bár ezt metonimikus motivációnak is gondolhatjuk). Hasonló a zsák és üveg szája kifejezés, a hegy és szék lába, hajó orra, hegy háta, gerince, szatyor füle, kancsó füle, csre stb. Azt a tényt, hogy ez a csoport nem termékeny (hanem legfeljebb szórványosan kibvíthet egy-egy újabb szóval vagy metaforikus szójelentéssel), felesleges volna részletezni. Lényeges viszont kitérni arra, hogy miért vélhetjük az itt megfigyelhet rendszerességet alapveten más természetnek, mint ami a rendszeres poliszémiánál tapasztalható. Az utóbbinál mindig arról van szó, hogy fel tudunk sorolni több lexémát (W 1, W 2 stb.), amelyeknek egyenként több olvasata (kontextuális értelmezése, aktuális jelentése) van, amelyeket intuitíve világosan egyazon szójelentéshez tartozónak vélünk. Rendszerességrl pedig azért beszélünk, mert a lexémáknak egyenként van legalább két-két olyan olvasatuk (W 1 a, W 1 b, W 2 a, W 2 b stb.), amelyek páronként ti. W 1 a W 2 a párban, W 1 b W 2 b párban stb. egy-egy közös fogalom alá vannak rendelve, ahhoz képest ún. isa (tkp. valódi részhalmaz) viszonyban vannak. Minden poliszémiatípus ezért olyan szabályként jellemezhet, amelyben megadjuk, hogy a típushoz tartozó szavak a, illetve b stb. olvasata mely fogalomnak van alárendelve. Illusztrációként vegyük az egyik fentebb említett rendszeres poliszémiatípust. Legyen W 1 : ötös, W 2 : tízes,...; <W a : az n számot jelöl SZÁMJEGY, W b : n egység érték FIZETESZKÖZ (pénzérme vagy bankjegy) >, ahol a kis kapitálisokban szedett szavak jelölik az olvasathoz tartozó fölérendelt fogalmat, és a csúcsos zárójelek közötti rész a szabálynak (ti. a két olvasat közötti relációnak) a reprezentációja. Amennyiben adott az (ti. megtanultuk), hogy W 1 a az 5 számot jelöl számjegy, akkor a fenti szabályból következik, hogy lesz egy W 1 b 5 egység érték fizeteszköz, és analóg módon érvényes W 2 -re (és a poliszémiatípushoz tartozó minden további fnévre) is ugyanez. A holisztikus kognitív nyelvészek által elszeretettel rendszeres -ként jellemzett metaforikusan motivált poliszémiák és a valódi rendszeres poliszémiatípusok között az a lényegi különbség, hogy az utóbbiakat nem isa -reláció strukturálja. Ennek az állításnak a helyessége egyáltalán nem triviális, ezért lássuk, hogyan támogatható meg a poliszém testrésznevek fentebb említett csoportjának példájával. Els pillantásra úgy tnhet, hogy ezeknek a lexémáknak az elsdleges ( testrész ) és a másodlagos ( tárgy része ) értelmezését is az iméntihez nagyon hasonló isa -viszony hozza egymással kapcsolatba, mégpedig a következ módon: <W a : x TESTRÉSZ, W b : TÁRGY RÉSZE, amelynek a tárgy egészéhez képesti elhelyezkedése 7

analóg ahhoz, ahogy x viszonyul az emberi vagy állati testhez >. Ez látszólag helyesen megragadja a cip talpa, asztal, szék, híd, hegy stb. lába, hegy háta, kancsó hasa, fa törzse, repülgép szárnya, törzse, gép karja kifejezésekben elforduló testrészneveket, és még sok másikat. Azonban ugyanúgy, mint a pszeudorendszeres, metonimikusan motivált poliszémia a szabály valójában nem mködik. Egyrészt a testrésznevek használata a szabályból elrejelezhetetlen, teljesen esetleges, idioszinkratikus korlátozásoknak engedelmeskedik. Hogy ezt csak egy példával illusztráljam: A láb fnév tárgy részeként hol egyszeren a tárgy alsó részére vonatkozik (hegy, töltés stb. lába), hol ennél specifikusabb tulajdonságokkal rendelkez részére (az asztal, szék, pad stb. lába csak rúdszer, támasztó funkciójú rész lehet, nem pedig bármilyen formájú alsó rész). Teljesen véletlenszer, hogy mely tárgyaknál beszélhetünk láb-ról (hegy, híd,??torony lába), és melyeknél nem (*fa, *talpas pohár lába). Más esetekben a kifejezésnek ugyanaz a metafora áll ugyan a hátterében, de a láb fnév helyett a lábazat-ot használjuk (kerítés, fal, oszlop stb. lábazata). Bizonyos esetekben (pl. repülgép szárnya, törzse) logikus, hogy nem emberi, hanem állati testhez viszonyítjuk a megnevezett rész elhelyezkedését, máskor (hegy háta, gerince, viszont *bicikli háta, *feje) semmi magyarázatot nem találhatunk erre. Végül, ami a legfontosabb, teljesen bizonytalan, hogy magát a szabályt hogyan kell megfogalmazni. Ugyanis a testrésznevek nem csupán a résznek az egészhez képesti elhelyezkedése alapján nevezhetik meg egy tárgy valamely részét, hanem funkció (zsák szája, kerék talpa ÉKsz. 2 : kocsikeréknek a küllkhöz körívben csatlakozó része ), valamilyen (esetleg nagyon hozzávetleges) alaki hasonlóság (fogaskerék foga, szatyor füle, egy fej káposzta, egy szem borsó, szl), ezek kombinációja (frész foga: funkció + hasonlóság, kancsó, lábas füle: elhelyezkedés + hasonlóság), vagy esetleg valamilyen megfoghatatlan, de sejtheten metaforikus jelleg viszony alapján (a banda feje). Felmerül a kérdés, hogy ha nem a rendszeres poliszémiával kapcsolatban mondottaknak megfelelen (olyan formájú szabállyal) írhatók le ezek a példák, akkor hogyan. A fenti adatok azt sugallják, hogy az azonos fogalom alá rendeltség (ti. W a : TESTRÉSZ, W b : TÁRGY RÉSZE) a rendszeres poliszémiával ellentétben itt meglehetsen elhanyagolható szerepet játszik, a jelenség mibenlétérl semmi lényegeset nem árul el. Ami sokkal jobban megragadja a megfigyelt adatokat, az az alá-fölérendeltség viszonya helyett itt a hasonlóság viszonya. Minden említett esetben arról van szó, hogy bizonyos szempontból (elhelyezkedés, funkció, alak stb.) hasonlít egymáshoz a lexéma által elsdlegesen megnevezett testrész és a másodlagosan megnevezett része valamely tárgynak, sem többrl, sem kevesebbrl. Megjegyzend ezen a ponton, hogy egyáltalán az sem egyértelm, hogy szerencsés-e a testrésznevek szóban forgó használataival kapcsolatban egyáltalán poliszémiáról beszélni. A tárgy része olvasat csupán birtokos jelzs szerkezetekben és (ritkábban) jelöletlen szóösszetételekben jelentkezik, önállóan viszont nem, így úgy is tekinthetjük a felsorolt példákat, hogy nem maga a testrésznév poliszém, hanem a birtokos szerkezetek egészéhez (mint idiómákhoz) van a szótárban rendelve egy lexikalizálódott, metaforikusan motivált értelmezés. Az adatok, valamint a mintázat igen alacsony fokú termékenysége alapján (ti. az illet testrésznevek nemigen kapcsolódhatnak újabb fnevekhez mint birtokos jelzhöz) úgy tnik, ez a pszichológiailag nagyobb realitással bíró megoldás. A testrésznevek mellett érdemes megemlítenünk egy másik pszeudorendszeres, metaforikusan motivált poliszémiajelenséget is: állatok nevével gyakran megnevezhetünk embereket, ezáltal egy tulajdonságukra utalva, ami másodlagosan mindig egyfajta (többnyire negatív) minsítést is hordoz. Így mondhatunk valakit disznó-nak, malac-nak, barom-nak, csirké-nek, tyúk-nak, libá-nak, béká-nak, tehén-nek, gorillá-nak, féreg-nek, tet-nek, kígyó-nak, viperának, patkány-nak, szamár-nak, szarká-nak, hiéná-nak. A tulajdonság, amelyet megnevez a szó, lehet bels (lelki vagy szellemi, pl. disznó ellenszenves, megvetend, barom ostoba ), és lehet küls (testi, pl. béka csúnya, tehén aránytalanul nagy ). Egyes állatnevek nem ön- 8

magukban, hanem állandó jelzvel együtt használatosak metaforikusan ilyen funkcióban, pl. ravasz róka, szürke egér, gyáva nyúl, magányos farkas, elefánt a porcelánboltban. Ez utóbbi esetben (a fentebbi érvek alapján) ismét nem poliszémiáról, hanem idiómáról beszélhetünk. A testrésznévihez hasonlóan az állatnévi poliszémia sem rendszeres: 1. Sem az állatnév jelentése (a hozzá rendelt fogalom szerkezete) alapján nem tudjuk elrejelezni, hogy milyen objektumokkal (milyen tulajdonságú személyekkel) kapcsolatban alkalmazható az illet szó metaforikusan, és pontosan milyen információt fog közvetíteni ezekrl az objektumokról (azaz mi lesz a szó metaforikus értelmezése). 2. Sem pedig nem tudunk a közölni kívánt információhoz (a személy reális tulajdonságához és ezzel kapcsolatos értékítélethez) elvi alapon megindokolható módon rendelni egy állatnevet. Továbbá a szóban forgó váltakozást mutató szavak listája nem bvíthet produktív módon, és ha mégis így próbálunk eljárni, arra ugyan számíthatunk, hogy beszélgetpartnerünk észreveszi a metaforát, de valószín, hogy értelmezni nem tudja helyesen (pl. a János igazi hód. mondat nem helyénvaló annak közlésére, hogy János kiválóan úszik / szorgalmas / nagy metszfogai vannak. ). Mindezt csak azzal magyarázhatjuk, hogy az illet szavakkal kapcsolatban egyenként rögzítve (lexikalizálódva) van a másodlagos (metaforikus) jelentés, amelyet legfeljebb nagyon áttételesen motiválnak az illet állattal kapcsolatos ismereteink, de gyakran még motivációról sem igen beszélhetünk (pl. mi köze lenne a megvetendségnek és a rosszindulatnak éppen a disznóhoz vagy a sikamlós viccek mesélésének és a szexuális túlftöttségnek éppen a malachoz). Motivációról a testrésznévi és az állatnévi példáknál is mindenekeltt abban az értelemben érdemes beszélnünk, hogy a jelenségek (ti. tárgy részének testrésznévvel való megnevezése, illetve személynek állatnévvel való megnevezése) bizonyára nem véletlenül léteznek, ráadásul igen sok nyelvben (talán univerzálisan is). A gondolkodásunkban eszerint feltehetleg lennie kell egyfajta tendenciának a világban található jelenségek antropomorf szemléletére (testrésznevek), illetve arra, hogy a számunkra nem szimpatikus személyektl megtagadjuk ember voltuk elismerését (állatnevek). Azzal, hogy ezek a gondolkodási mechanizmusok vajon tudattalanul jelen vannak-e mindannyiunk mindennapos gondolkodásában, és azzal, hogy milyen ok-okozati összefüggés van egyfell a szó jelentései és másfell a hozzá kapcsolódó fogalom (vagy fogalmak) szerkezete között, nem kívánok foglalkozni, de ilyen tárgyú spekulációkat bséggel találhatunk Lakoff (1987)-ben és Lakoff/Johnson (1999)-ben. Más értelemben, mint akár a valódi rendszeres, metonimukusan motivált, akár a pszeudorendszeres, metaforikusan motivált poliszémiajelenségek, de szintén bizonyos rendszerességet mutatnak az olyan poliszém szavak, amelyek messzemenen metaforikus nyelvi eszközökkel kifejezett (többnyire) absztrakt fogalmi struktúrákhoz kapcsolódnak. Ezekben az esetekben nem arról van szó, hogy egy a fentebb említetthez hasonló szabály és a részhalmaz (isa) viszony alapján volna rendezve egy szó értelmezéseinek halmaza, mint a rendszeres metonimikusan motivált poliszémiánál, és nem is pusztán a hasonlóság valamely nyelvi módon (esetleg kulturálisan is) hagyományozott, az egyes beszélk számára viszont többnyire valósan nem létez szemlélete alapján, mint a pszeudorendszeres metaforikusan motivált poliszémiánál. Ehelyett a következ jelentésviszonyt tapasztaljuk: Adott egy W 1 szó, amely (a beszélk messzemenen egybehangzó szemantikai intuíciója alapján) elsdlegesen, W 1a értelmezése szerint egy C 1 fogalmi tartományhoz tartozó dolgot vagy jelenséget nevez meg, pl. befolyik valamilyen tartályba vagy zárt helyre a folyadékokra jellemz mozgással bekerül, ami a folyadékok fogalmi tartományához sorolható jelentés. Másodlagos, W 1b értelmezése szerint pedig egy olyan dolgot vagy jelenséget, amely valamely C 1 -tl különböz C 2 fogalmi tartományhoz tartozik, pl. befizetés révén összegylik, ami a pénz fogalmi tartomány eleme. A W 1a és a W 1b értelmezésnek önmagában semmi köze nincs egymáshoz (leszámítva azt, hogy mindkét esetben bizonyos értelemben valahova máshonnan kerül valami), a kapcsolatot a két 9

olvasat között a következ formájú nyelvi szabályszerség teremti meg: A pénzrl úgy beszélünk, mintha folyadék lenne. A szóban forgó poliszémiajelenségeket ilyen szabályszerségeken nyugvó analógiás viszonyok teremtik meg, ti. a másodlagos (W 1b ) értelmezéseket aránypárok alapján kapjuk: W 1b olyan viszonyban lesz C 2 -vel, mint amilyen viszonyban (az ismert) W 1a van C 1 -gyel. A befolyik szó fenti másodlagos jelentését tehát úgy kapjuk, ha belegondolunk, hogy a befolyik ige milyen típusú eseményt jelöl folyadékokkal kapcsolatban, majd abba, hogy ennek az eseménynek a pénzzel kapcsolatban mi felelhet meg. A rendszeres poliszémiánál az azonos poliszémiatípushoz tartozó lexémák W 1a, W 2a, W 3a stb. elsdleges értelmezései, mint láttuk, azonos fogalom alárendeltjei abban az értelemben, hogy a fogalom extenziójával részhalmaz-viszonyban állnak. Ugyanez igaz a W 1b, W 2b, W 3b másodlagos értelmezéseikre is. Mint láttuk, a kvázirendszeres, metaforikusan motivált poliszémia ettl eltér. Itt az azonos kvázirendszeres poliszémiaosztályhoz (amelyet alább fogallmi [sic] metaforának fogok hívni) tartozó lexémák W 1a, W 2a, W 3a elsdleges értelmezései ugyan egyazon C 1 fogalmi tartományhoz tartoznak, de nem alárendeltjei annak az elbbi értelemben, a lexémák nem kohiponimák. A befolyik, a lé, a forrás lexémák elsdleges értelmének ugyan mindnek köze van folyadékokhoz, de nincs olyan közös fölérendelt fogalom, amely alá tartoznának (azaz amelynek ezek a lexémák a hiponimái volnának). A W 1b, W 2b, W 3b másodlagos értelmezésekre pedig ugyanez vonatkozik, azzal a különbséggel, hogy ezek nem a C 1, hanem a C 2 fogalmi tartományhoz kötdnek. Így igazoltnak tekinthet az a fenti állítás, hogy ezekben a poliszémiajelenségekben nem a részhalmaz-viszony a dönt tényez. De nem is a hasonlóság-viszony, ugyanis a pénz semmilyen értelemben nem hasonlít a folyadékokra (szemben a pszeudorendszeresen metaforikus csoportokkal, ahol legalábbis a hagyományos közhiedelem által tulajdonított hasonlóság motiválta, ha ugyan más nem is, a vipera, szarka, malac stb. adott jelentésének a kialakulását). A kvázirendszeres metaforikus poliszémiajelenségek szerkezetét egyedül analógiás viszonyokkal tudjuk megragadni, amelyeknek egy C 1 fogalmi rendszer kifejezéseihez a C 2 fogalmi tartományhoz tartozó jelentéseket rendel nyelvi szabály szolgál alapjául. A C 1 tartományt az irodalom forrástartománynak szokta hívni (ti. ebbl a fogalmi tartományból származnak a kérdéses kifejezések), C 2 -t pedig céltartománynak (ti. ebbe a fogalmi tartományba visszük át a kifejezéseket). Mieltt a két tartomány közötti viszony természetérl, illetve a jelenség kognitív hátterérl elgondolkodnánk, lássuk a pénz mint folyadék analógia által motivált példákat kissé részletesebben! A pénz maga, mint említettük, a lé lexémával is megnevezhet. Az a hely, ahonnan pénzhez jut az ember, hívható forrás-nak. A pénzforrások el tudnak apadni. A pénz továbbítását egy helyrl egy másikra a folyósít igével, a hozzáférhet pénzt a folyó melléknévvel (pl. folyó hitel), magát a pénzmozgást a (pénz-)folyam vagy (tke-)áramlás fnévvel jelölhetjük meg, és ide sorolható az árfolyam kifejezés is. Maga a pénzmozgás történhet csatornákon keresztül. Ezzel szemben a pénzmozgást megakadályozandó befagyasztanak számlákat. A csekély mennyiség pénzhez jutáskor azt mondhatjuk, hogy a pénz csordogál (mint egy patak vagy a víz a csapból), vagy hogy valaki csorgat vagy csepegtet nekünk egy kevés pénzt, míg ha sok pénzhez jutunk akkor dl a pénz (mint az es). Aki gazdag, az úszik a pénzben. A talpra álláshoz szükséges juttatást tkeinjekció-nak hívják. Az aláhúzott kifejezéseknek mind van egy elsdleges, folyadékokkal kapcsolatba hozható használata, amelyre mondhatni parazitaként telepszik rá a metaforikus, pénzre vonatkozó használat. Számos olyan (jellemzen nem kézzelfogható, nem anyagi természet) jelenség van, amelyrl jelents részben az iméntiekhez hasonló metaforikusan motivált kifejezésekkel beszélünk, így például az id, a kommunikáció, az érzelmek és az emberi kapcsolatok (barátság, házasság stb.). Az ilyen módon motivált poliszémia összességében elssorban az alapszókincsnek igen nagy százalékát érintheti. 10

Vegyük észre, hogy nemcsak elsdlegesen folyadékokhoz kapcsolódó szavakkal tudunk utalni a pénzre vagy a pénzmozgásra. A kizárólag vagy túlnyomórészt pénzre, illetve egyéb fizikai tárgyakra vonatkozó kifejezéseink tömege tanúsítja, hogy (a fogalmi metaforák elméletének állításával szemben, l. alább) semmi szükségünk nincs a pénz megértéséhez, elképzeléséhez a folyadékok, vagy bármely más konkrétabb fogalom felidézésére: törleszt, kamatozik, elkölt, fizet, átutal, befektet, átvált, juttat, csekk, számla, díj, részlet, adó, hitel, jövedelem stb. Ezen kívül az elsdlegesen folyadékokhoz kötd szavak nem használhatók fel tetszlegesen arra, hogy pénzre utaljunk a segítségükkel. Így például nem használható a megöntöz szó annak kifejezésére, hogy kisegítünk valakit pénzzel, a pénzt lehet szórni vagy elhordani, de nem lehet kiborítani vagy kiönteni, a folyószámláról elkölthetjük az összes pénzt, de nem tudjuk kiszárítani stb. Mivel az egész kifejezéscsoport egy analógiás viszonyon alapul, és ezt az analógiát a beszélk könnyedén átlátják, nem ritkán elfordul, hogy analógiásan kibvítik a csoportot egy-egy új szóval vagy komplexebb kifejezéssel, akár a spontán beszédben is. Azonban látnunk kell azt, hogy eltéren a valódi rendszeres poliszémiától itt csupán szórványos analógiás jelenségekrl beszélhetünk, tulajdonképpeni termékeny szabályalkalmazásról viszont nyilvánvalóan nem. Az ilyen metaforikus jelenségekkel való foglalkozást különösképpen a fentebb már említett ún. kognitív vagy konceptuális (fogalmi) metaforaelmélet tzte zászlajára (l. mindenekeltt Lakoff és Johnson 1980, Kövecses 2002). A kognitív metaforaelmélet elképzelése szerint a metaforikus nyelvi kifejezések mindig metaforikusan szervezd fogalmak, ún. fogalmi metaforák nyelvi tünetei. Ez azt jelenti, hogy a metaforáknak elssorban nem nyelvi funkciójuk van, hanem alapvet kognitív jelentsséggel is bírnak, ti. nélkülük a kérdéses absztrakt fogalmakról képtelenek lennénk gondolkodni. Más szóval a metaforák nélkülözhetetlenek minden nem kézzelfogható, közvetlenül meg nem tapasztalható jelenség mentális feldolgozásához. A fogalmi metaforák az elmélet szerint pszichológiai entitások, mégpedig olyan leképezések egy konkrétabb fogalmi tartományból (a forrástartományból) egy absztraktabba (a céltartományba), amely által az absztrakt fogalmi tartomány differenciálttá, strukturálttá, kezelhetvé válik. A fenti kifejezéscsoportot a fogalmi metaforaelmélet az A PÉNZ FOLYADÉK fogalmi metafora nyelvi megnyilvánulásának, kivetülésének tekintené. Bár a fogalmi metaforaelmélet a kvázirendszeres, metaforikusan motivált poliszémiajelenségek leírására és magyarázatára kiváló eszköznek tnhet, mégsem tartom alkalmasnak a további tárgyalásukra, mégpedig legalább három okból: 1. Nem tudom elfogadni a fogalmi metaforaelméletnek a szóban forgó jelenségekre javasolt magyarázatát, amint alább részletesen is kifejtem, és helyette egy másik, földhözragadtabb magyarázatot vázolok fel. 2. A fogalmi metaforaelmélet összemossa a szótárban rögzített pszeudorendszeres, kvázirendszeres és egyáltalán nem rendszeres metaforikus poliszémiajelenségeket, valamint a szavak szótárban nem rögzített, kreatív metaforikus használatát. Azt állítja, hogy mindezek egyformán fogalmi metaforák nyelvi következményei. Hasonlóan a metonímiák kognitív leírásához, amelyet fentebb említettem, itt is úgy vélem, hogy egy hasznos leíró kategóriát olyan mértékben kiterjesztenek, hogy az teljesen kiüresedik, és nyelvészeti szempontból használhatatlanná válik. Amint már részben láttuk, és részben az alábbiakban látni fogjuk, a különböz metaforikus poliszémiajelenségek között, valamint a szavak kreatív metaforikus használata és az elbbiek között is különbséget kell tenni. Ezek ugyanis egymástól a jelentésszerkezet, illetve a mentális feldolgozás szempontjából releváns módon eltérnek, viszont másfell meggyzdésem szerint semmilyen nyelvészeti szempontból érdekes közös tulajdonságokkal nem rendelkeznek (bár ez utóbbi állítást elvben lehetetlen bizonyítani, csupán plauzibilissé próbálom tenni). 3. Végül a fogalmi metaforaelmélet elfogadása szükségképpen együtt jár bizonyos pszichológiai és filozófiai álláspontok elfogadásával, amelyek enyhén szólva is rendkívül vitatha- 11

tóak. Amint említettem, a fogalmi metaforaelmélet a metaforikus kifejezéseket nem pusztán nyelvi jelenségeknek tartja, hanem a hátterükben fogalmi metaforákat feltételez, amelyek meghatározó szerepet játszanak a gondolkodásban. Amennyiben ezt a pszichológiai spekulációt nem kívánjuk eleve adottként kezelni, azaz elfogadni munkahipotézisként (amire semmi okunk nincs, tekintve, hogy nyelvészként nem kötelességünk pszichológiai kérdésekben állást foglalni), a fogalmi metaforák fogalmát nem használhatjuk fel a nyelvi anyag leírásában, mert nem nyelvi leírási kategóriáról van szó az esetükben. A fogalmi metaforaelmélet azonban a fogalmi metaforák pszichológiai realitásának a tézise mellett elválaszthatatlan egy másik messzemen következményekkel járó pszichológiai tézistl: az ún. embodiment koncepciójától (Johnson 1987, Lakoff és Johnson 1999), valamint az ezen alapuló, magát embodied realism -ként meghatározó filozófiai dogmától (Lakoff és Johnson 1999; l. ehhez Rakova 2002). Ezek egyikét sem tartom hihetnek. Mivel a fogalmi metafora fogalmát így nem alkalmazhatom, viszont a hozzá kapcsolódó empirikus általánosításokat részben érdekesnek és termékenynek gondolom, bevezetem a fogallmi metafora terminusát (két l-lel), amellyel az e szakaszban tárgyalt, analógián alapuló, kvázirendszeres poliszémiajelenségekre fogok utalni, viszont amely független a fogalmi metaforaelmélethez kapcsolódó valamennyi pszichológiai és filozófiai spekulációtól. A fogallmi metaforák poliszémiacsoportok, amelyeknek a hátterében fogalmi metafora helyett egy X-rl úgy beszélünk, mintha Y lenne formájú nyelvi szabályszerség áll. A fogallmi metafora bevezetése után lássunk illusztrációként két további, hasonlóan analógiás viszonyon alapuló kifejezéscsoportot! Az a vitáról úgy beszélünk, mintha harc lenne szabályon alapuló fogallmi metafora Lakoff és Johnson 1980 óta a metaforaelmélet egyik kedves példája (k az A VITA HÁBORÚ fogalmi metaforát feltételezik a hátterében). A vitatkozó felek támadnak és védekezni kényszerülnek, kivédik a másik oldalvágásait és érveit, ha azok nem megsemmisít érvek, megnyerhetik vagy elveszthetik a vitát, azaz legyzik az ellenfelüket vagy vereséget szenvednek, de békejobbot is nyújthatnak a másiknak. Ragaszkodhatnak az álláspontjaikhoz vagy feladhatják azokat, valamely stratégiát követhetnek, amellyel felülkerekedhetnek a másikon, vagy amely esetleg nem válik be, és ezért visszavonulni kényszerülnek. Jellegzetes fogallmi metafora alapul az az elméletekrl úgy beszélünk, mintha épületek lennének szabályon: Az elmélet egy alapon áll, amelyre épül. Van egy szerkezete, néha felépítményrl is beszélünk. Az elmélet épületét megersíthetik az elméletet alátámasztó érvek, és alááshatják, megingathatják, akár le is rombolhatják a neki ellentmondók. Az elméletbe be lehet vezetni valakit, és aki jól ismeri, könnyen eligazodik és otthonosan mozog benne. Ezt is jól ismeri és dokumentálta a fogalmi metaforaelmélet, és AZ ELMÉLETEK ÉPÜLETEK fogalmi metaforához kapcsolja (lásd ismét Lakoff és Johnson 1980). Mint a fentebbi esetben ( a pénzrl úgy beszélünk, mintha folyadék lenne ), az adatok itt sem igazolják azt az állítást, hogy pl. az elméletek megértéséhez, a róluk való gondolkodáshoz bármilyen értelemben szükséges volna, hogy épületekként gondoljuk el ket. Kiválóan boldogulunk akkor is, ha ezeket a metaforikus kifejezéseket nem használjuk, ti. az elméletek mellett lehet érvelni, cáfolni és bizonyítani lehet ket, példákat és ellenpéldákat lehet rájuk keresni, vannak következményeik, elrejelzéseket tesznek és magyarázatokat adnak, olyan tulajdonságaik vannak, mint pl. általánosság, magyarázóer, koherencia, egyszerség, elegancia stb. Az elméleteket el lehet fogadni vagy el lehet utasítani (vagy vetni), képviselni lehet vagy vissza lehet vonni, az elméletek adottnak vehetnek bizonyos igazságokat, és lehetnek axiómáik. Mindezek kifejezetten elméletekre és más hasonló elvont képzdményekre vonatkoztatható kifejezések, épületekrl (vagy bármi másról) viszont nem állíthatók. A fogalmi metaforaelmélet magyarázati sémáját az ilyen példák alapjában véve megkérdjelezik, ugyanis arra utalnak, hogy a kérdéses elvont fogalmak megértéséhez a fogalmi metaforák nem szükségesek. Így viszont jogosan felmerül a kérdés, hogy mi okunk van arra, hogy feltételez- 12

zük a létezésüket. Az egyetlen kézzelfogható indok (bizonyos nem konkluzív és egyébként is rendkívül kétséges hitel pszicholingvisztikai kísérleti eredmények mellett, vö. Csatár és Peth, elkészületben) maguknak a kvázirendszeres nyelvi kifejezéseknek, ti. a fogallmi metaforáknak a létezése. Ezek a nagyszámú, viszont véletlenszer eloszlású, korlátozottan rendszeres és lényegében nem termékeny (l. fentebb) jelenségek viszont aligha jelentenek elegend okot ahhoz, hogy olyan nagyív találgatásokba bocsátkozzunk bellük kiindulva a megismerés természetére vonatkozólag, mint ahogy ezt Lakoff és Johnson (kétségkívül igen ügyes retorikával) teszi. Ahogy a valódi rendszeres poliszémiajelenségeket sem tekinthetjük valódi metonímiának (l. fentebb), ugyanúgy a fogallmi metaforák kapcsán sem beszélhetünk valódi metaforáról. Az illet szavak metaforikusan motivált használata a szó önálló jelentéseként lexikalizálódott, nem érezzük rendhagyónak, költinek, képszernek vagy átvitt értelmnek. Az, hogy mely szavak tartoznak egy bizonyos fogallmi metafora körébe, teljesen esetleges, és szintén pusztán a lexikalizálódás ténye határozza meg. A fenti szavakkal ellentétben nem beszélünk például az elmélet ajtajáról vagy kapujáról, ablakairól, folyosóiról vagy falairól. Amennyiben mégis ezt tesszük, a kifejezéseket csak valódi metaforaként lehet értelmezni, ami külön interpretációs erfeszítést követel meg a beszélgetpartnertl. Felmerül a kérdés, hogy ha nem az a fogallmi metaforák létezésének az oka, hogy szükségesek a világ megértéséhez, akkor mi egyéb okot találhatunk rá. Mindenekeltt nagyon jelents motiváló tényez, amely a fogallmi metaforák kialakulása mellett szólhat, az a tény, hogy a nyelvhasználók a még nem verbalizálható (mert pl. új) fogalmak megjelölésére nem szeretnek teljesen új szavakat alkotni a semmibl, hanem egy meglév szót aknáznak ki erre a célra, összetételt alkotnak, vagy egy másik nyelvbl kölcsönöznek. Ezt a tételt a nyelvtörténeti kutatások messzemenen alátámasztják, vö. pl. Bárczi/Benk/Berrár. Ebbl a megfigyelésbl következik, hogy a meglév szójelentések metaforikus kiterjesztésével igen gyakran fogják a beszélk megoldani kommunikatív problémáikat. Azt az általánosítást, hogy a beszélk meglév nyelvi összefüggéseket hajlamosak analogikusan kiterjeszteni, és így egész kiterjedt, szimmetrikus mintázatokat létrehozni, a rendszerbl kilógó elemeket beleolvasztva a mintázatba, számos különböz területrl származó megfigyelés is alátámasztja. Így a szóalkotásban azt tapasztaljuk, hogy egyes elszigetelt szavak alapján analogikusan létrehozhatók elbb további szavak, majd a jelenség önálló szabállyá nheti ki magát (Becker 1990). Pl. az eredetileg egyedi szerkezet orosz prizemlit sja partra száll; földet ér mintájára analógiásan lett létrehozva a zemlja föld : luna hold szembenállás alapján a prilunit sja holdat ér szó, majd e két szó alapjául szolgálhatna további kifejezések, pl. primarsit sja Marsot ér alkotásának, vö. Haspelmath (2002: 102-3). A mintázatok analógiás kiterjesztése világosan érvényesül a flexiós morfológiában is (Pinker 1999). Ezen kívül hasonló oppozíciók nagyon jelents szerepet játszanak legalábbis a szegmentális fonológiában, amit legalábbis a strukturalizmus óta jól tudunk. Lényeges ezen a ponton, hogy elszigetelt, csak egyes fonémapároknál jelentkez fonológiai oppozíciók (pl. zöngésség, palatalizáltság) a nyelvtörténet során elszabadulhatnak, és olyan módon elharapódzhatnak, hogy teljesen átalakítják a fonémarendszert, és ezzel együtt a nyelv hangzását. Ez történt az indoeurópai nyelvekben ismert nagy hangeltolódások alkalmával, vagy a magyar régebbi történetében a zöngésségi és a palatalizáltsági oppozíció megjelenésével. A felsorolt jelenségekben közös, hogy felfoghatók analogikus folyamatok nyelvi kihatásaiként, ellenben sem a fonémaoppozícióknak, sem a flexiónak, de még a szóalkotás analógiás jelenségeinek sincs semmi közük fogalmi metaforákhoz. Viszont másfell mindezek, a fogallmi metaforákkal együtt, redukálhatók az analógia fogalmára (azaz magyarázhatók azzal), így a fogalmi metafora koncepciójának a szükségessége legalábbis megkérdjelezdik. Megfigyelhet, hogy a fogallmi metaforák gyakran sok, egymással nem rokon nyelvben azonos módon jelentkeznek. Így a fenti három példa, ti. a pénzrl úgy beszélünk, mintha 13

folyadék lenne, a vitáról úgy, mintha harc lenne, és az elméletekrl úgy, mintha épületek lennének, jelents konkrét lexikális egyezésekkel, tükörmegfelelkkel megtalálható számos európai nyelvben, így pl. a magyar mellett a finnben, az angolban, a németben és a franciában. Ezek a nyelvi mintázatok, különösen a pénz és az elméletek esetében, vélheten kölcsönzésre, illetve azonos példakép követésére vezethetk vissza, ti. mind a klasszikus logika, mind a pénzgazdálkodás azonos forrásból terjedt el egész Európában, és kezdettl fogva nemzetközi jelleg volt. A mai nyelvhasználatban is kiválóan megfigyelhet (és rengeteg anekdotikus példával alátámasztható, amitl ezen a helyen tartózkodom), hogy sajtónyelvi és tudományos nyelvi kifejezésmódok tükörfordítással rendkívül könnyedén terjednek az egyik nyelvbl a másikba, és válnak így nemzetközivé legalábbis az adott kultúrkörön belül. Nincs semmilyen más racionális magyarázat pl. arra, hogy a magyar pénzfolyam szónak hogy létezhet azonos értelm tükörfordítása a németben (Geldfluss), vagy a tkeáramlás-nak (Kapitalstrom) és a folyósít-nak (flüssig machen), mint hogy a magyar kölcsönözte ezeket a németbl. Ugyanez történhetett a kérdéses témákban a fogallmi metaforákkal, és történik igen gyakran a következ szakaszban tárgyalandó egyedi, metaforikusan motivált poliszémiáknál. A teljes érvelés, amelyeket arra hoztam, hogy érdemes megtagadnunk a fogallmi metaforáktól azt a rendkívüli kognitív státuszt, amelyet a fogalmi metaforaelmélet tulajdonít nekik, legalábbis egy helyen hibázik. Amennyiben a fogallmi metaforák az új dolgok megnevezésére keletkeznek és terjesztdnek ki analogikusan, ez magyarázza ugyan azt, hogy az új jelenségek miért fejezdnek ki fogallmi metaforával, viszont érthetetlen, hogy miért találunk (ráadásul úgyszintén messzemen nyelvek közötti egyezéseket mutató) fogallmi metaforákat olyan tartalmakkal kapcsolatban is, amelyek bizonyosan siek, mint pl. a barátság, a vita vagy az érzékszervi érzékelés. Ilyen esetekben felvethet, hogy a kérdéses fogallmi metaforáknak csak egyes részei valóban metaforák, míg más látszólag metaforikus kifejezések valójában általános jelentések, azaz egyetlen jelentésük van (nem pedig két, egymással metaforikus viszonyban álló), amely jelentésének általánosságánál fogva egyszerre két fogalmi tartományban is használható szó szerint. Így például intuitíve nagyon ersen úgy tnik, hogy az olyan kifejezések, mint a megtámad, a védekezik, a felülkerekedik stb. egyáltalán nem a fizikai erszakra (és pláne nem a hétköznapi tapasztalásban ma szerencsére többnyire teljesen ismeretlen háborúra) vonatkoznak elsdlegesen, hanem mindenféle konfliktusra általában. Azaz ezek a kifejezések nem az a vitáról úgy beszélünk, mintha háború volna fogallmi metafora elemeként kerültek a nyelvbe, hanem hátterükben olyan banális szabályok állnak, hogy a vitáról úgy beszélünk, mint konfliktusról és a háborúról úgy beszélünk, mint konfliktusról, annál a rendkívül triviális oknál fogva, hogy mindkett az is. Mivel viszont a háború és a vita fogalmi tartománya egymástól elkülönülten, disztinkt tartományként is szemlélhet, az általánosságuk révén közös kifejezések alapjául szolgálhatnak mindkét specifikusabb tartományban a másikat tartományt forrástartományként kezel fogallmi metaforák analogikus kialakulásához. Így ugyan beszélhetünk oldalvágás-ról a viták kapcsán (egy világosan a fizikai erszakból merített kifejezést használva), viszont másfell beszélhetnek a fegyverek is. Az utóbbi évek egyik legérdekesebb poliszémia- és metaforaelméleti írásában Rakova (2003) a neurofiziológia aktuális eredményeivel támasztja alá azt az állítását, hogy a különböz csíp (étel) jelentés szavak a különböz nyelvekben, amelyek elsdlegesen rendszerint forró vagy szúr jelentések, valójában nem metaforikusan utalnak a csíps ízre, hanem szó szerint. Ugyanis ez utóbbi használatuk neurofiziológiailag motivált, ti. a forróság, a szúrás, és a csíps íz érzékelése ugyanazokkal az idegsejtekkel és ugyanazon módon történik. Így tehát ezek a szavak is (némi leegyszersítéssel) a jelentésük általánossága folytán a konfliktusokhoz kapcsolódó szavakhoz lényegében hasonlóan különböz fogalmi tartományokhoz (íz, hmérséklet, tapintás) tartozó jelenségekre is szó szerint tudnak utalni, majd késbb alapjául tudnak szolgálni a két fogalmi tartomány közötti valódi metaforikus átvitelekre analógia révén. 14

!" Az eddig említett, többé-kevésbé jól rendszerezhet vagy legalábbis csoportosítható metaforikusan motivált poliszémiajelenségeken kívül vannak olyanok is, amikor egy lexémával teljesen partikulárisan, egyedi asszociáció révén neveznek el egy tárgyat vagy jelenséget, tehát anélkül, hogy valamilyen már adott mintát követnének (mint a fenti esetekben). Így például egér-nek hívják az állaton kívül a számítógép egy bizonyos alkatrészét, olló-nak a használati tárgyon kívül egy tornamutatványt, mesé-nek a hiteltelennek tartott hírt vagy elbeszélést, nyelv-nek a számítógépek utasítására szolgáló kódrendszereket, és holdudvar-nak egy valakihez vagy valamihez közelálló személyek csoportját. A másodlagos jelentéseket mindezekben az esetekben az indokolja, hogy a megnevezend tárgy vagy jelenség hasonlít az elsdleges használat szerint denotált tárgyhoz vagy jelenséghez. Ugyanazt a motivációt találjuk tehát itt is, mint fentebb a pszeudorendszeres metaforikusan motivált poliszémiánál. Mint a fenti esetekben, itt is fontos szerepet játszik a lexikalizáltság. Úgy tnik azonban, hogy ilyen egyedi, partikuláris metaforák jóval kreatívabban használhatók új, eddig ismeretlen vagy eddig meg nem nevezett tárgyakra és jelenségekre való utalásra, mint a fentebb említett, messzemenen mereven behatárolt rendszeresebb metaforikus poliszémiacsoportok. Valószínleg ezzel magyarázható, hogy aránylag csekély számú olyan szó van, amelynek a metaforikusan motivált másodlagos jelentése az alapszókincshez tartozna, viszont rendkívül nagy súllyal szerepelnek ilyen használatok a szaknyelvekben (lásd az iménti példákat is) és csoportnyelvekben. Annak feltételezésével, hogy ezeknek a jelenségeknek a hátterében a hasonlóság áll, érdemes körültekinten bánni, mert bizonyos esetekben nem nagyon érthet, hogy mi alapján véltek hasonlóságot felfedezni a kifejezést eredetileg metaforikusan kiterjeszt (és ezt a kiterjesztést a javaslatukra elfogadó) beszélk. Ennek egyik oka az, hogy a metaforikus motiváció elfakulhat azáltal, hogy a szó denotátuma alakilag átalakul, és így az eredetileg létez hasonlóság nem áll fenn. Ilyenkor ugyan elfordul, hogy a metaforikusan motivált kifejezést már nem használjuk a módosult objektum megnevezésére, így pl. a körte szót az egyáltalán nem körte alakú halogénégre. Viszont vélheten így vált pl. a mai nyelvtudat számára már motiválatlanná a kagyló szó a telefon részének a megnevezésére, amely egyáltalán nem hasonlít kagylóra. Ismét más esetekben érthetetlen, hogy mi szolgálhatott egy szójelentés alapjául, és az sem dönthet el, hogy metaforikus vagy metonimikus (vagy esetleg egyéb) összefüggésre vezethet-e vissza a poliszémia, mint pl. az eldönt ige feltételezhet eredeti felborít és talán metaforikusan motivált elhatároz, választ értelmezése esetében. A fogalmi metaforaelmélet az egyedi, metaforikusan motivált poliszémiajelenségeket is fogalmi metaforák kifejezdésének tartja, mivel szerinte minden nyelvi metaforát valamely fogalmi metafora motivál. Ez viszont az ide sorolható kifejezések esetében a legkevésbé sem tnik indokoltnak. Mivel a fogalmi metaforák lényege, hogy a világ kognitív feldolgozását teszik lehetvé, így bizonyosan nem relevánsak pl. a fentebb említett egér szónak, illetve pl. a kártyá-nak különböz manyag lapokra, a csigá-nak, kengyel-nek stb. az anatómiában, a kapu-nak a futballban, a kosár-nak a kosárlabdában, vagy a gyertyá-nak az autószerelésben való használatában. Az elnevezés itt semmivel nem járul hozzá a kérdéses tárgy megértéséhez (st kifejezetten félrevezet asszociációkhoz is vezethetne, ha komolyan vennénk). Ezeknek a metaforikus kiterjesztéseknek az egyetlen célja egy kommunikatív szükségletnek (ti. a kérdéses tárgyak megnevezésére vonatkozó szükségletének) a kielégítése, és erre egy már meglév kifejezés felhasználása. Az egyedi, metaforikusan motivált poliszém szavak különösen nagy szerepet játszanak tudományos, technológiai, szakmai terminológiákban. Hogy csak a nyelvészetbl hozzunk egy viszonylag jól ismert példát: a generatív mondattanok rendkívül metaforikus módon fejezik ki a különböz szintaktikai összefüggéseket. A mondatszerkezetet ábrázoló fák (gráfok) mellett 15

beszélünk kormányzásról, kötésrl, vezérlésrl, emelésrl és kontrollról, mozgatásról, mohóságról, jegyértékek szivárgásáról és ellenrzésérl, láncokról, fejekrl, szigetekrl, és lezuhanó levezetésekrl. Ugyan ebben a példában a különböz metaforák egyedi, különálló elnevezések, amelyeket semmilyen közös analogikus viszony nem motivál, a fogalmi metaforaelméleti irodalom tanúsága szerint az ilyenek alapján a terminológiákban is kialakulhatnak analogikusan egész fogallmi metaforák. Végül említést érdemel a kreatívan használt valódi metaforák és a poliszémia összefüggésének a kérdése. A poliszémiát, amely a szótárhoz kapcsolódó fogalom, és egyes mentális szócikkek bels szerkezetére utal, semmiképp sem szabad összemosni a metafora fogalmával (mint ahogy ismét a fogalmi metaforaelmélet teszi). A valódi, kreatívan használt metaforák esetében nem változik meg magának a lexémának (mint mentális szótári egységnek) a jelentése, hanem csupán egy konkrét, adott kontextusban való elfordulása kap a szótárihoz képest szokatlan aktuális értelmezést (l. részletesebben Kemény 2002: 80-6). Stilisztikai hatása vélheten éppen ebbl a szokatlanságból, meglep jellegbl ered. Míg a lexikalizálódott, egyedi, metaforikusan motivált poliszémiajelenségekre nem lehet magyarázatot adni abban az értelemben, hogy képtelenség megindokolni, hogy miért az a szó jelenti épp azt, amit jelent (és nem valamely másik vagy valami mást), a metafora mint kreatív jelenség legalábbis releváns szemantikai és pszichológiai kérdésfelvetések fogalmazását engedi meg. Így mind a poliszémiaelmélet, mind pedig a metaforaelmélet szempontjából külön szükséges választani egymástól az egyedi, metaforikusan motivált poliszémiát egyfell és a valódi metaforát másfell. #! Tanulmányomban alaposabban szemügyre vettem a nem rendszeres poliszémiajelenségeknek a kortárs szakirodalomban elhanyagolt csoportját, és olyan klasszifikációjukat javasoltam, amelynek osztályai a kognitív szempontokat figyelembe vev poliszémiaelmélet szempontjából relevánsak. Megállapítottam, hogy a nem rendszeres, metonimikusan motivált poliszémia elméleti szempontból alkalmasint ugyanolyan érdekes is lehet, mint a rendszeres. A pszeudorendszeres, metonimikusan motivált poliszémia viszont éppen úgy keletkezik, hogy az ezeket érdekessé tev fogalmi összefüggések szétesnek, a csoportok idioszinkratikussá válnak, és éppen idioszinkratikus lexikalizálódásuk miatt csak igen korlátozottan érdekesek. A pszeudorendszeres és az egyedi, metaforikusan motivált poliszémiajelenségekrl azt a (kétségkívül sem nem eredeti, sem nem fantáziadús) általánosítást fogalmaztam meg, hogy ezek hasonlóságok egyedi, érzékelt felismerésén alapulnak, és kommunikatív szükségletek kielégítésére szolgálnak, nem pedig a világ megismerésének eszközei. A kvázirendszeres, metaforikusan motivált jelenségekre bevezettem a fogallmi metafora terminust, és ezt a csoportot egyrészt egyedi metaforikus jelenségek, másrészt általános jelentésüknél fogva két fogalmi tartományba egyidejleg beletartozó nem metaforikus kifejezések által kínált minták analogikus kiterjesztésének eredményeként magyaráztam. Ez utóbbi gondolatmenetem a poliszémiaelmélet mellett némileg érinti a metaforaelmélet témakörét is, viszont a jelenlegi kifejtettségi szinten nyilván nem tekinthet komoly metaforaelméleti javaslatnak. Írásom természetesen nyitva hagyott számos olyan témát, amely további figyelmet érdemelne. Így, bár megítélésem szerint a poliszémiaelmélet szempontjából irreleváns kérdésrl van szó, a 3. szakasz végén említett kreatívan használt figuratív és kvázi-idiomatikus kifejezések jóval több figyelmet érdemelnének, mint amennyit a jelenlegi szakirodalomban kapnak (az egyetlen általam ismert örvendetes kivétel Sailer 2003), ha másért nem is, akkor csupán azért, hogy irreleváns voltuk mellett meggyzbben lehessen érvelni. Azonban a helyzet nem ennyire egyszer: ugyan nem poliszémiáról van szó esetükben, viszont olyan, a jelek szerint nyelvi mintákon és konstrukciókon alapuló fordulatok ezek, amelyek a mindennapi nyelv- 16

használatban szokatlanul nagy szerepet játszanak (talán még a fogallmi metaforáknál is nagyobbat), és így a nyelvészet nem mehet el szó nélkül mellettük. Szintén alaposabb vizsgálatot igényelne az a kérdés, hogy a fogallmi metaforákban ténylegesen mekkora szerepet játszanak az általános jelentésüknél fogva több fogalmi tartományhoz egyaránt tartozó szavak és mekkorát az analógia, pl. a fogallmi metaforák kreatív kiterjesztésében. $% BECKER, THOMAS 1990. Analogie und morphologische Theorie. Fink, München. BIBOK KÁROLY 2000. Conceptual semantic investigations in Russian and Hungarian. In: G. SZÉPE, szerk., Applied Russian studies in Hungary. Krónika, Pécs, 15-32. HASPELMATH, MARTIN 2002. Understanding Morphology. Arnold, Oxford. JOHNSON, MARK 1987. The body in the mind: The bodily basis of meaning, imagination, and reason. University of Chicago Press, Chicago/London. KEMÉNY GÁBOR 2002. Bevezetés a nyelvi kép stilisztikájába. Tinta, Budapest. KIEFER FERENC év nélkül [2000]. Jelentéselmélet. Corvina, Budapest. KILGARRIFF, ADAM 2003. I don t believe in word senses. In: B. NERLICH és mtsai., szerk., Polysemy: Flexible patterns of meaning in mind and language. (Trends in Linguistics: Studies and Monographs 142) Walter de Gruyter, Berlin, 361-91. KÖVECSES, ZOLTÁN 2002. Metaphor: a practical introduction. Oxford University Press, Oxford. KÖVECSES, ZOLTÁN GÜNTER RADDEN 1998. Metonymy: Developing a cognitive linguistic view. Cognitive Linguistics 9, 37-79. LAKOFF, GEORGE 1987. Women, fire, and dangerous things. What categories reveal about the mind. University of Chicago Press, Chicago/London. LAKOFF, GEORGE MARK JOHNSON 1980. Metaphors we live by. University of Chicago Press, Chicago/London. 1999. Philosophy in the flesh. The embodied mind and its challenge to Western thought. Basic Books, New York. PETH, GERGELY 2001. Konzeptuelle Fokussierung. Bemerkungen zur Behandlung der Polysemie in der Zwei-Ebenen-Semantik. In: P. KOCSÁNY A. MOLNÁR, szerk., Wort und (Kon)text. Lang, Frankfurt am Main/Berlin/Bern, 49-101. 2004. Poliszémia és kognitív nyelvészet. Rendszeres fnévi poliszémiatípusok a magyarban. (Ph.D. disszertáció) Debrecen, MTA-DE Elméleti Nyelvészeti Kutatócsoport. PINKER, STEVEN 1999. Words and rules. Basic Books, New York. RAKOVA, MARINA 2002. The philosophy of embodied realism: a high price to pay? Cognitive Linguistics 13, 215-44. 2003. The extent of the literal: metaphor, polysemy and theories of concepts. Palgrave Macmillan, Basingstoke. SAILER, MANFRED 2003. Combinatorial semantics and idiomatic expressions in Head-Driven Phrase Structure Grammar. (Arbeitspapiere des Sonderforschungsbereichs 340, Bericht Nr. 161) SFB340, Tübingen/Stuttgart. SCHWARZE, CHRISTOPH MARIE-THERES SCHEPPING 1995. Polysemy in a two-level-semantics. In: U. EGLI, szerk., Lexical knowledge in the organization of language. (Current issues in linguistic theory 114) Benjamins, Amsterdam/Philadelphia, 283-300. P.G. 17