Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk! Interneten: http://www.nyugatijelen.com XIX. évfolyam, 4644. szám 12+4 oldal Szombat Vasárnap 2007. március 10 11. Megjelenik Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében 70 Ft; 0,50 Havi 1200 Ft; 8,00 + postaköltség Polgári napilap 70 bani Elõfizetõknek csak 36 bani KILIN SÁNDOR Viszályexport Tegnapelõtt és tegnap elõször nyílt alkalma Romániának, hogy teljes jogú tagként részt vegyen az Európai Unió állam- és kormányfõinek csúcsértekezletén. Ami jó alkalmat teremethetett volna arra, hogy bebizonyítsa: a kontinens elitklubja nem tévedett, amikor befogadott minket, a huszonhét tagállam között nagyságrendben az elõkelõ hetedik helyen állunk, s képesek vagyunk az ország súlyának megfelelõen hozzájárulni közös európai jövõnk intézéséhez. Nem akármilyen kérdések szerepeltek ugyanis napi - renden: az egyre jobban érzõdõ és fenyegetõ globális felmelegedés elleni intézkedések, klímavédelem, az alternatív energiák szorgalmazásának ügye, a zátonyra futott Európai Alkotmány, az Unió ötvenedik évfordulóján március huszonötödikén kiadandó közös államfõi és kormányfõi nyilatkozat szövege. Mindezek Romániát is érintik: az a közös cél is, hogy példát mutatva a világnak, a tagállamok vállalják: 2020-ig 20 százalékkal csökkentik az üvegházhatású gázkibocsátásokat, s az is, hogy ugyancsak húsz százalékkal alternatív energiával helyettesítik a hagyományosakat. E pillanatban nincsenek információink még arról, milyen álláspontot foglalt el a román fél azzal kapcsolatban, hogy a hónap végén kiadandó nyilatkozatba magyar javaslatra belekerüljön a kisebbségi védelem is, de azt sem tudjuk megmondani, hogy ki is képviselte a román felet. A csúcsértekezleten ugyanis részt vett Bãsescu elnök is, Tãriceanu miniszterelnök is, de az õ álláspontjaik, mint köztudott, gyakran szöges ellentétben állnak egymással, õk maguk pedig nemcsak különkülön repülõgéppel, külön idõpontban utaztak Brüsszelbe, de Európa fõvárosában ezúttal még arra sem voltak hajlandóak, hogy egyazon szállodában lakjanak, még programjaikat is úgy szervezték meg, nehogy összefussanak véletlenül valahol egymással. Ami pedig a külpolitikát illeti, külügyminiszterünk tulajdonképpen van is, nincs is, lemondott ugyan, de még nincs helyettese, ilyen körülmények között pedig aligha lehet hiteles szava fontos európai kérdésekben. Brüsszelbe tegnap és tegnapelõtt a bukaresti belpolitikai válságot exportálták. Amely azonban olyas silány áru, amire fel sem figyeltek. n Toró T.: Elképzelhetõ, hogy külsõ ellenzékbe vonulok Közélet 2. oldal n Elveszik a strandot a településgazdálkodástól Jelenidõ 6. oldal Mai lapszámunkban Aláírták a kollektív munkaszerzõdést A bányászok elégedettek Hunyad Elégedettnek mutatkozik a Zsil-völgyi Bányászszakszervezetek Ligája a kollektív munkaszerzõdés megkötése nyomán. A dokumentumot a határidõ utolsó napján, március 8-án írták alá, miután hosszasan egyeztettek a Zsil-völgyi Kõszénbánya Vállalat vezetõségével. Lakatos Zoltán szakszervezeti elnök szerint megfelelõ fizetésemelést és befektetési alapot sikerült kialkudniuk, ráadásul megmaradt valamennyi eddigi kedvezménye a bányavállalat alkalmazottainak. A fizetésemelés mértékérõl csak nem hivatalos forrásból sikerült értesülnie a sajtónak, eszerint 14,5%-os növelésre számíthatnak a bányászok. Daniel Surulescu, a ZSKV igazgatója csupán annyit mondott, hogy a vállalat fizetésalapja az idén 10%-kal növekedett. Mától elkezdjük az egyéni munkaszerzõdések megkötését is Temes Ritkaságszámba megy, hogy fegyveres testület alkalmazottai szembeszálljanak kenyéradó gazdáikkal. Egyrészt, mert vasfegyelem kötelezi õket a különleges feladatok maradéktalan teljesítésére, másrészt, mert sokat Ebben a régióban kimagaslóan jó az együttmûködés Arad Az Expo Arad International kiállítási komplexumban tegnap megtartott Piaci lehetõségek az építõiparban témájú román magyar konferencia után az esemény két magas rangú vendége, Winkler Gyula megbízott kereskedelmi miniszter és Merényi Tibor, a magyarországi Gazdasági Minisztérium államtitkára (a kormányközi együttmûködési vegyes bizottság alelnöke román, illetve magyar részrõl), a média képviselõivel is találkozott. Folytatása a 2. oldalon (BALÁZS) Nõ a munkabér, ám nem sokat változnak a munkakörülmények mondta az igazgató. Jelenleg a kõszénbánya vállalatnak kockáztatnak, ha netán a renitens magatartás miatt menesztenék õket tisztségükbõl, állásukból. Nos, vállalva a rizikót, a temesvári Területi Határrendõrség mintegy százhetven alkalmazottja pert indított a 11 800 alkalmazottja van, akik közül 1000 személyt menesz- Winkler Gyula és Merényi Tibor a kétoldalú együttmûködés erõsítésének fontosságát emelték ki tenek még az idei év végéig. (GBR) Pert és szabadságpénzt nyertek a határrendõrök Belügyminisztérium ellen, mert évek óta megtagadják tõlük a szabadságpénz és a hûségjutalom kifizetését. A minisztérium illetékese azzal támasztotta alá a szóban forgó intézkedést, hogy a többi állami intézmény tisztviselõitõl is megvonták a különleges juttatásokat, ergo a belügyeseknek sem járhat. Ennek ellenére a rendõrök perre vitték követelésüket és nyertek. Folytatása a 2. oldalon (S.) Bekeményít a CET Arad Mivel a tárgyalások kudarcba fulladtak, az aradi hõ- és villamos erõmû (CET) szakszervezete úgy döntött, hogy kedden 7 és 9 óra között figyelmeztetõ sztrájkot tart. Traian Deliman szakszervezeti elnök tegnap a Nyugati Jelennek elmondta, ezt követõen akár általános sztrájkba is léphetnek. (IJ)
2 Szombat Vasárnap, 2007. március 10 11. Napzárta Nõtt a munkanélküliség Januárban 5,4 százalékra emelkedett a munkanélküliség aránya, a 2006 decemberében kimutatott 5,2 százalékhoz képest közölte tegnap az Országos Statisztikai Intézet, amely az Országos Munkaerõ-elosztó Ügynökség adatait továbbította. A január végén nyilvántartott munkanélküliek száma 477 300 volt. A munkanélküliek 40,6 százaléka nõ. A legnagyobb a munkanélküliség aránya Mehedinþi (10,5%), Vaslui (10,4%), Ialomiþa (9,1%), Teleorman (8,5%), Gorj (8,2%) és Buzãu (8%) megyében. A legkisebb munkanélküliségi arányt Ilfov (2%), Temes (2,1%), Bihar (3%) megyében, illetve Bukarestben (2,4%) mérték. Példamutató felhívás Az RMDSZ, a Magyar Polgári Szövetség és a Székely Nemzeti Tanács baróti szervezetei aláírtak egy felhívást, amelyben felhívják a magyarokat, hogy ünnepeljék együtt a magyar nemzeti ünnepet. A felhívást az említett három szervezeten kívül a magyar egyházak, a civilszervezetek, illetve Barót független polgármestere, Nagy István is aláírták, és a helyi közösséghez szól. Az aláírók közös ünneplésre hívták a helyi közösséget március 15-én. A dokumentum szerzõi a felhívásban rámutatnak, hogy a problémák megoldása érdekében, amelyek erõsen érintik a nemzeti érzést, a dialógus útját, a konszenzust kell választani. Az aláírók felkérik a lakosságot, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt az ünnepségen, és függesszék ki a nemzeti zászlót házaikra. 322 000 aláírás Az RMDSZ 322 000 aláírást gyûjtött össze eddig európai parlamenti jelöltlistájának támogatására, a gyûjtés azonban tovább zajlik a következõ napokban is jelentette be Markó Béla tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatóján. Mint ismeretes, a Szövetségnek 200 000 aláírásra volt szüksége ahhoz, hogy jelöltjei indulhassanak a májusban tartandó megmérettetésen. Markó Béla azt is ismét hangsúlyozta, hogy az RMDSZ nem ért egyet az egyéni szavazókörzetes választási rendszer bevezetésével, amenynyiben ez mégis bekövetkezne, akkor is csupán egy olyan megoldást támogatna, amely arányos parlamenti képviseletet biztosít a magyar közösség számára. Közölte: a napokban az államfõvel folytatott konzultáción is nyomatékosan értésre adták, hogy az erdélyi magyarságnak arányos képviseletre van szüksége, a megbeszélésen pedig egyetértés is volt abban, hogy errõl semmilyen körülmények között nem szabad lemondani. Szerkeszti KILIN SÁNDOR Folytatás az 1. oldalról Mindketten kiemelték, hogy a két ország közötti gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok igen erõteljes fejlõdésnek indultak az utóbbi idõben: egyik évrõl a másikra 36 százalékkal nõtt a kereskedelem volumene, több mint hatezer magyar üzletember nyitott vállalkozást Romániában, a befektetések értéke meghaladja az egymilliárd dollárt. A legdinamikusabb, 17 százalékos fejlõdést az építõipar produkálta, s minden jel szerint Közélet Toró T.: Elképzelhetõ, hogy külsõ ellenzékbe vonulok Halász Ferenc és Toró T. Tibor Temes A múlt hétvégi RMDSZ-kongresszus óta pénteken értékelte elõször nyilvánosan az Aradon történteket a szövetség Temes megyei szervezetének vezetõsége. A sajtótájékoztatón Halász Ferenc elnök az egyik legolajozottabb kongreszszusnak nevezte az összejövetelt, amelyen elsöprõ fölénynyel választották újra a régi elnököt, egyébként az egyetlen jelöltet Értékelte azonban, hogy ha tisztújítást továbbra is csak négyévente tartanak a csúcsvezetõségben, a legfontosabb döntéshozó fórum ezután már kétévente ül össze. Kiemelte azt is, hogy megalakult a Kulturális Autonómia Tanács, illetve, hogy az országos vezetõségnek nem sikerült átvinnie azt a tervét, hogy a parlamenti választásokkor a megyei képviselõjelölti listákon a központ szabja meg, ki kapja meg az úgynevezett második befutó helyet (Temes megye ebben nem érintett, viszont egyes partiumi, belsõ-erdélyi és székelyföldi megyei szervezetek nagyon is), így továbbra is a helyi a közösség rangsorolhat majd. Legalább ennyiben megmaradt a viszonylagos demokrácia jegyezte meg Halász. A közelgõ március 15-i megemlékezések kapcsán reményét fejezte ki az elnök, hogy Temes megyében, akárcsak az elmúlt években, idén is méltóságteljesen, rendbontás nélkül fognak lezajlani az 1848-as forradalom kitörésének évfordulójára szervezett rendezvények. Köztudott, hogy az aradi kongresszuson Toró T. Tibor parlamenti képviselõ volt az, aki arra kérte a jelenlévõket, bírálják felül a Szövetségi Képviselõk Tanácsa által megszavazott képviselõjelölt-listát, amelyet az RMDSZ az európai parlamenti választásokra állít. A Temes megyei honatya azt szerette volna elérni, hogy a befutó helyek egyikére Tõkés László református püspököt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét jelöljék, de nagy többséggel leszavazták az indítványát. A politikustól azt kérdeztük, hogy ezek után milyen álláspontra helyezkedik: megmarad egyfajta közvetítõnek a két tábor között, vagy átvonul nyílt ellenzékibe? Tizenöt éve határozottan a belsõ ellenzékhez tartozom, de mindig az egység, a vezetõség tagjai és az övékkel szembenálló véleményen lévõk közti párbeszéd megteremtésén fáradoztam. Úgy látszik, ez a munkám hiábavaló volt, és elképzelhetõ, hogy ezek után külsõ ellenzékbe vonulok válaszolta Toró T. Tibor. A parlamenti beszámoló mellett elhangzott az is, hogy országos szinten az RMDSZ már több mint 300 ezer aláírást összegyûjtött a célból, hogy részt vehessen az EP-választásokon, és Temes megye eddig 6105-tel járult hozzá ehhez a számhoz. (PATAKY) Ebben a régióban kimagaslóan jó az együttmûködés KÜLÖNÖSEBB ERÕFESZÍ- TÉSEK NÉLKÜL teljesítheti Románia az EU megújuló energiára vonatkozó célkitûzéseit közölte Traian Bãsescu az Unió állam- és kormányfõit tömörítõ Európai Tanács brüsszeli ülése után. Az ET döntése szerint 2020-ig 20 százalékra kell növelni az EU-ban a megújuló energiaforrások használatát, és a közlekedésben legalább 10 százalékban biodízelt és más hasonló energiahordozókat kell alkalmazni. Bãsescu valószínûleg arra alapoz, hogy Románia villanyenergiatermelésének jelentõs részét vízi erõmûvekben állítják elõ. A belpolitikai viták a tudósítások szerint Brüsszelben is érzõdtek. A Demokrata Párt EP-képviselõi nem vettek részt a Tãriceanuval szervezett találkozón, miután januárban a liberális EP-tagok hiányoztak Bãsescu látogatásakor. EGY SIKERES RMDSZ-KEZ- DEMÉNYEZÉS RÉSZEKÉNT, az ez a gazdasági ágazat az elkövetkezõ években tovább erõsödik, tekintettel a folyamatban lévõ és ezután beindítandó jelentõs építési és városfejlesztési, közép- és hosszú távú projektekre (például a mindkét országot átszelõ autósztráda megépítése). A magyarországi vállalkozók modern építkezési technológiákkal, építõanyagokkal, alkalomadtán szakképzett munkaerõvel segíthetik az ágazat fejlõdését. Véleményük szerint a kétoldalú együttmûködés erõsítésének igen fontos eszköze a határon átnyúló, regionális együttmûködés, amely, mint mondták, ebben a régióban kimagaslóan jó eredményeket mutathat fel. Jó példa erre ez a vásár, a nagyszámú magyar építõipari cég részvétele, az újabb együttmûködési, partnerkapcsolati lehetõségeket keresõ román magyar üzleti találkozó, s nem utolsósorban a két szomszéd megye, Arad és Békés között kialakult gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok bõvülése, erõsödése. A szervátültetést az egyházak is támogatják Kevés a donor Temesvár Országos viszonylatban is elsõk között végeztek veseátültetést a temesvári orvosok akkor, amikor az itteninél fejlettebb klinikákon is eseményszámba ment egy-egy próbálkozás. Azóta sok víz folyt le a Begán, és a veseátültetés a megszokott, köznapi mûtétek közé sorolódott. Furcsa módon, az úttörõk háza táján ekkor kezdõdtek el a bajok: egyre hoszszabb ideig kell várakozni az életet meghosszabbító beavatkozásra. Az okokról szólva a Megyei Klinikai Kórház transzplantációs mûtétek koordinátora elmondta, hogy tavaly mindössze 53 személy jöhetett számba donorként a páciensek közül. De alig ketten jutottak olyan mély öntudatlan állapotba (kóma), hogy azt klinikai halálnak lehetett tekinteni, vagyis elméletileg alkalmassá váltak létfontosságú szervek kivételére. A gyakorlatban azonban csak egyiküktõl lehetett beültethetõ, egészséges szerveket kioperálni. Ráadásul egyetlen temesvári várakozó sem kaphatott belõle, mert nem feleltek meg az immunitás követelményének A kérdésre, hogy mi történik a kivett szervekkel, melyekre helyben nincs páciens, a szakorvos elmondta, hogy Folytatás az 1. oldalról A Temesvári Törvényszék bírái arra alapozták döntésüket, hogy a panaszosok munkába állásakor ezek a juttatások megillették õket, és idõközben nem született törvény, mely hatályon kívül helyezte volna a kedvezményt elõíró paragrafusokat. Ezek kiadásának felfüggesztése belsõ intézkedés, amely nem bír törvényerõvel. A nyertesek a beküldik az országos transzplantációs ügynökséghez, amely felkínálja az ország összes központjának. Ha így sem kerül átültetésre alkalmas igénylõ, akkor a kérdéses szerveket tovább adják a nemzetközi ügynökségnek. Tavaly például így jutott tõlünk egészséges szívhez egy bécsi nõ. Ami az átültetések gyakoriságát illeti, a szakember elsõk között a veseátültetést említette. Azért ez a leggyakoribb, mert nem kell megvárni, amíg valaki klinikai halál állapotába jut, hogy kivehessék a veséjét. A donorok egy vesével is élhetnek, ezért a családtagok habozás nélkül átadják egyik veséjüket szerettük megmentésére. A nagyobb baj azokkal van, akinek a rokonságában nincs donor, õk hosszú ideig kell várakozzanak. Jelenleg hatvan ilyen 22 és 63 év közötti beteget tartanak nyilván a Megyei Kórházban, akikrõl nem tudni, mikor kerülnek sorra. Az esetek túlnyomó többségében az életmentõ szervátültetés akadálya a lehetséges donor családjának hozzáállásán múlik. Nem érdektelen tehát hangsúlyozni, hogy a szervátültetést az egyházak is támogatják. SIPOS JÁNOS Pert és szabadságpénzt nyertek a határrendõrök adófizetõk ma már szabadon rendelkezhetnek az adójuk két százalékával, amelyet a civilszervezeteknek ajánlhatnak fel. A törvény 2003-ban csupán egy százalékos felajánlást tett lehetõvé, az akkori adótörvénykönyv parlamenti vitája során azonban sikerült szövetségeseket találni a tervezethez. Magyarországi modell alapján fogalmaztam meg kollegáimmal együtt, és személyesen dolgoztam ki a személyi jövedelemadó felajánlásának rendszerét, amelynek révén finanszírozhatóvá váltak a civilszervezetek szögezte le Winkler Gyula kereskedelmi megbízott miniszter tegnap Bukarestben. Közölte: az adótörvény értelmében május 15-éig lehet benyújtani a területi pénzügyi hivatalokhoz az erre vonatkozó a típusnyomtatványt. A felajánlók számát tekintve a listát Fehér, Hargita, Kolozs, Maros és Hunyad megye vezeti, a felajánlott összeg nagyságát tekintve Kolozs megye a listavezetõ, ezt követi Maros, Temes és Bihar megye. Látható, hogy az erdélyi megyék az élen járnak, hiszen ebbõl a régióból származik az országos szinten felajánlott összeg közel fele (53%-a 2005-ben és 46%-a 2006-ban), vagyis 2006-ban mintegy 7,6 millió lej jutott ily módon a civilszervezetekhez. Ugyanakkor 2006-ban háromszorosára emelkedett azon személyek száma, akik erre a célra rendelkeznek adójuk két százalékával Erdélyben. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER tegnapi marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján elmondta: akkreditálási rendszert szándékoznak kidolgozni az alternatív gyógyászatra, illetve csökkenteni akarják azok számát, akik ezzel akarnak foglalkozni. Nicolãescu azért tartja fontosnak a Gyógyszerészeti Kamarához hasonlóan megalakítani az Alternatív Gyógyászati Kamarát, hogy megvédje az állampolgárokat a csalóktól és sarlatánoktól. Szerinte az alternatív gyógyászatot olyan orvosoknak és gyógyszerészeknek kellene gyakorolniuk, akiknek e téren is képzettségük van. FELFÜGGESZ- TETTE TISZTSÉGÉBÕL a rendkívül súlyos következményekkel járó 2004 2005 2006-os évekre visszamenõleg megkapják a szabadságpénzt, mely együtt háromhavi fizetést tesz ki, és a hûségjutalomnak nevezett pótlékot is. Az ítélet perek lavináját indíthatja el az állami tisztviselõk részérõl, akik több zajos utcai tiltakozást szerveztek jogaik visszaszerzésére, de munkakonfliktussal nem tudtak eredményt elérni. csalással és hamisítással vádolt Teodor Traian Maghiart, a Nagyváradi Egyetem rektorát Mihai Hãrdãu oktatási miniszter. Teodor Traian Maghiart és apját, Teodor Maghiart azzal vádolják az Országos Korrupcióellenes Ügyészség ügyészei, hogy rendkívül súlyos következményekkel járó csalás és hamisítás révén 900 milliárd régi lejjel megrövidítették az állami költségvetést. Mihail Hãrdãu ugyanakkor elrendelte, hogy az oktatási tárca magánjogi igényeket jelent be a DNA által a két férfi, az egyetem volt és jelenlegi rektora ellen elindított ügyben. Február 14-én az oktatási miniszter még azt mondta, hogy nem függeszti fel tisztségébõl Teodor Traian Maghiar rektort, mivel bûnössége nem bizonyított. Oana Dobre, a tárca szóvivõje tegnap a Mediafax hírügynökségnek elmondta: a nap folyamán küldik el a Nagyváradi Egyetemnek a felfüggesztési rendeletet. A miniszter által aláírt rendelet érvényben marad, ha a szenátus tagjainak kétharmada a rektor menesztése mellett dönt. Összeállította SZALONTAI SÁNDOR
Arad Az Arad Megyei RMDSZ szervezésében Aradon március 15-én, csütörtökön 17 órakor: Megemlékezés és koszorúzás a Szabadságszobornál, 18 órakor: Ünnepi elõadás az Aradi Állami Színházban. Kisiratoson a nagy kultúrotthonban holnap, vasárnap 19 órai kezdettel kerül sor az 1848. március 15-én kirobbant forradalom és szabadságharc emlékünnepségére. Az iskolások színdarabbal és alkalmi tánccal, míg a helybeli férfikórus félórás mûsorral készül. Az ünnepi mûsorra a belépés díjtalan, szeretettel várnak minden érdeklõdõt. (B) Pécskán az Ipartestületben március 17-én 17 órakor az RMDSZ, a Búzavirág és a 2-es Iskola szervezésében ünnepi mûsorra kerül sor március 15. tiszteletére. Minden érdeklõdõt szeretettel várnak. (IJ) Fehér Felhívás Bárhol éljenek a világon, március 15-e a magyarok számára mindig és mindenhol a szabadságot, az egyenlõséget és a testvériséget jelenti. Ezt ünnepeljük itt, Erdélyben is, ahol e három szó fontosabb talán, mint bármely szegletében a világnak. Hiszen ez az üzenet, március 15. üzenete éltette közösségünket a történelem nehéz pillanataiban, és ezt tûztük zászlónkra 1989 után is, amikor újból összefogtunk e nemes célok megvalósítása érdekében. Kimondtuk sokszor, és továbbra is mondani fogjuk: március 15-e számunkra nemcsak az 1848-as forradalom, hanem 1989 utáni közös szabadságharcunk ünnepe is. Most azonban fordulóponthoz érkeztünk: egy olyan történelmi mérföldkõhöz, amikor nemzeti ünnepünk is új értelmet nyer. Az európai uniós csatlakozással ugyanis most valóban elérhetõvé vált a hármas jelszó, a szabadság, az egyenlõség és testvériség, amelyekhez Március 15-ét idéntõl mint városi eseményt a Bethlen Gábor Kollégium igen gazdag, két délutánra kiterjedõ rendezvénysorozattal ünnepli. Március 14-én 15 órakor az iskola udvarán kezdõdõ ünnepséget a kollégium neves tanárai emlékplakettjének Készülget a soborsini híd Arad Miután évekig senki sem törõdött a soborsini Maros-híd újjáépítésével amely annyira lepukkant, hogy kénytelenek voltak megtiltani rajta még a gyalogos forgalmat is, 2005-ben végre megkezdõdhettek a javítási munkálatok. Az elmúlt két esztendõben összesen 1,64 millió lejt költöttek a hídra, idén pedig körülbelül még egyszer ekkora összeg áll rendelkezésre. Tegnap Iosif Matula, a megyei leleplezése nyitja. Dr. Vita Zsigmond, Szathmáry Gyula, Nemes János, Biális János és Sipos Árpád munkásságát Józsa Miklós méltatja. 15.30-kor kezdõdik a díszteremben és az iskolai könyvtár termében az 1848 a népek tavasza a magyar nemzet történetében témakörû történelmi vetélkedõ az V VIII. és IX XII. osztályosoknak. A kiscserkészek Petõfi-mûsorára a díszteremben 17 órától kerül sor, 18 órától a kollégium ifjúsági csoportja tart köszöntõ mûsort. Március 15-én az ünnepi megemlékezés a díszteremben 15 órakor áhítattal kezdõdik. Szõcs Ildikó igazgatónõ köszöntõje után dr. Szõcs Gyula (kollégiumi vén diák) és Nagy Róbert történész a Pápai Páriz Ferenc-pályázatot értékeli ki. A díjkiosztást követõen a díjazott dolgozatokat be is mutatják. 15.55-kor kiosztják a Simon Lászlóösztöndíjakat. A hivatalos protokolláris nemzeti ünnep a díszteremben 16 órakor az I. osztályosok furulyajátékával kezdõdik. A meghívott megyei vezetõket, polgármestert és helyi tanácsot Szõcs Ildikó igazgató köszönti. Ünnepi beszédet dr. Csávossy György mond, az iskola diákjai énekelnek. A vártemplom udvarán március 15-én 17 órakor koszorúznak. TAKÁCS ILDIKÓ Krónika még hozzá kell tennünk a magyar nemzetegyesítést, a határok nélküli magyar magyar együttlétet is, mint immár megvalósítható célt! Sorsdöntõ pillanat ez a mi életünkben! Az elmúlt 17 évben, példamutató egységgel, nehéz politikai küzdelemmel sikerült visszaszereznünk a szabad és méltó ünneplés jogát, elértük azt, hogy március 15-én, de mindennapjainkban is szabadon használhassuk nemzeti szimbólumainkat, himnuszunkat, piros-fehérzöld nemzeti lobogónkat. Összefogásra azonban ma nagyobb szükség van, mint valaha. Hiszen ha a szabadság elérhetõvé is vált számunkra, a küzdelem folytatódik: még meg kell teremtenünk az erdélyi magyarság legfõbb célkitûzését, az autonómia, vagyis az önálló döntéshozatal különbözõ formáit, és ezt csakis egységesen valósíthatjuk meg. Március 15-e ezért fõként a nemzeti összefogás, a szolidaritás napja. Az elmúlt sok évtized ugyanis azt bizonyítja számunkra, közösségi létünk legalapvetõbb igazsága, megtartó ereje az egység. Amit eddig elértünk, azt csak összefogással érhettük el, és ez a jövõben sem lesz másként. Ezzel az egységgel, ezzel a megtartó összefogással ünnepeljünk március 15-én, újból, mi magyarok. Nagy, közös felelõsségünk, hogy ez a nap minden magyar ember ünnepe maradjon, és ne engedjük, hogy ezt az ünnepet bárki is önös politikai célokra használja fel. 1848-ban minden nép, minden nemzet szabadságáért harcoltak eleink, és ma is mindenki ünnepe lehet ez a nap, nem a kizárólagosság, hanem az egyenlõ együttlét évfordulója van most. Ünnepeljük március tizenötödikét idén is ugyanúgy, ugyanolyan méltósággal, mint eddig. Legyen jelen köztünk ugyanúgy, mint eddig a nemzeti lobogó, és csendüljön fel nemzeti himnuszunk a magyar nemzet ünnepén. Emlékezzünk együtt a magyar szabadság és a világszabadság hirdetõire, a márciusi ifjakra! MARKÓ BÉLA, az RMDSZ elnöke tanács elnöke a helyszínre látogatott, mivel a kedvezõ idõjárás miatt a beruházó máris folytatja a felújítást. Hogy az elkészült hidat mikor fogják átadni a forgalomnak, még senki sem meri megjósolni. (IJ) Március 15-i ünnepségek a régióban Krassó- Szörény Bálint Mihály megyei RMDSZ-elnök tájékoztatása szerint március 15-én, csütörtökön a megye három városában emlékeznek meg az 1848-as forradalomról és koszorúznak; az RMDSZ-en kívül a polgári szervezetek (Platanus, Új Hullám) is részt vesznek. Ruszkabányán, a Maderspach-háznál és a temetõben 12 13 óra körül koszorúz a nándorhegyi RMDSZ, illetve a megyei képviselet. 14 órakor Boksánbányán, 16 órakor Resicabányán a Kereszthegyen a helyi szervezetek koszorúznak, majd a Magyar Mûvelõdési Házban teadélután lesz. Amennyiben a Kereszthegyi Herglozt-féle emlékmûhöz nem lehet följutni egy esetleges rossz idõ miatt, a megemlékezést az RMDSZszékházban tartják. MAKAY BOTOND Temes Az RMDSZ Temes megyei szervezete több temesvári civilszervezettel, a Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal és a történelmi magyar egyházakkal közösen a következõ programokat szervezi meg a jövõ héten az 1848 1849-es forradalom és szabadságharc Szombat Vasárnap, 2007. március 10 11. 3 Közpénzügyi adminisztráció közepes adófizetõknek Arad A megyei közpénzügyi vezérigazgatóságok keretében április elsején új területi pénzügyi egységek kezdik meg tevékenységüket. A Pénzügyminisztérium rendelete értelmében megalakulnak a közepes adófizetõket kezelõ közpénzügyi adminisztrációk (Administraþia finanþelor publice pentru contribuabili mijlocii). A közepes adófizetõk kategóriáját azok a gazdasági alanyok alkotják, amelyek a 2005. december 31-én lezárt pénzügyi helyzethez viszonyítva 2006-ban 10 és 70 millió lej közötti éves forgalmat bonyolítottak le, valamint a 3 millió lejnél nagyobb adósságot felhalmozott, fizetésképtelenségi helyzetbe került cégek. Az új pénzügyi egységek kezelik a közepes adófizetõktõl befolyt állami jövedelmeket, nyilvántartják és nyomon követik az adófizetõkkel szembeni költségvetési követelések helyzetét, pénzügyi ellenõrzéseket végeznek arra törekedve, hogy szorosabbra vonják, erõsítsék az adminisztráció és az adófizetõk közötti kapcsolatokat. Aradon az új pénzügyi adminisztráció vezetõje Camelia Dogariu. Az adminisztráció a közpénzügyi vezérigazgatóság új épületében kap helyet, s arról is gondoskodtak, hogy felszereltsége megfeleljen a követelményeknek. A vezérigazgatósághoz beérkezett 200 új számítógép egy részét ennek az egységnek a felszerelésére használták fel. Mindegyik itt dolgozó alkalmazottnak lesz saját számítógépe. (BALÁZS) Kiválósági díjak Arad A megyei tanács ünnepélyes keretek között tegnap este adta át a kiválósági díjakat azoknak az aradiaknak, akik kiemelkedõ kulturális-közmûvelõdési tevékenységet folytattak. Az egyedüli magyar díjazott Kocsis Rudolf képzõmûvész volt. Irodalmi tevékenységéért tüntették ki, többek között Vasile Dant, az írószövetség aradi fiókjának elnökét, sportkategóriában Dana Dodean és Mircea Roman kapott diplomát, a többnyelvû kultúra terjesztésért pedig az Amifran Egyesület. (IJ) évfordulója kapcsán: Temesváron, március 14., szerda, 18 óra: Csendes kiáltvány a vesztesekért Meister Éva színmûvész (Magyarország) zenés-verses pódiummûsora a magyar színházban. Március 15., csütörtök, 14 óra: a gyõrödi emlékmûnél a gyárvárosi körzet, az 1-es iskola, a Magyar Nyugdíjasok Klubja és a gyõrödi RMDSZ közös megemlékezése; a Sági úti temetõben, a Geml József Társaskör megemlékezése a honvédsíroknál; 15 óra: az Eftimie Murgu-szobor megkoszorúzása; 15.30 óra: a Klapka György-emléktábla megkoszorúzása; 16 óra: fõünnepség a szabadfalui (Freidorf) Petõfi-emlékmûnél. A politikusok, a történelmi egyházak, ifjúsági szervezetek képviselõinek beszéde után fellépnek az Új Ezredév Református Egyházközség, a Bartók Béla és a Szabolcska Mihály kórusok, valamint a Csiky Gergely Színház mûvészei. Március 16., péntek, 17 óra: gyermekrajz-kiállítás megnyitója a Kós Károly Közösségi Központban (szervezõ a Temesvári Magyar Nõszövetség). Temes megye más településeinek március 15-i rendezvényei; Újszentes, 18 óra: Istentisztelet és koszorúzás az emléktáblánál; Detta, 18 óra: megemlékezés a dettai városháza gyûléstermében, képkiállítás az 1848-as forradalomról, a szeged-szõregi csata videofilmes bemutatása, zenés verses összeállítás, a Búzavirág néptánccsoport fellépése; Lugos, 16 óra: koszorúzás a Murgu-szobornál, ünnepi beszéd a 48-as forradalomról, 17 óra: istentisztelet a református templomban, 18.30 óra: fáklyás felvonulás a református templomtól a katolikus temetõig, a honvéd sír megkoszorúzása; Gyertyámos, 11 óra: koszorúzás a 48-as emlékmûnél; Zsombolya, 12 óra: a Petõfi-szobor és a honvédsír megkoszorúzása. Március 16., Torontálketresztes, 15 óra: megemlékezés az RMDSZ-székházban. Március 18., Ötvösd, 13 óra: mise és koszorúzás a templom elõtti emlékmûnél, Végvár, 12 óra: istentisztelet, koszorúzás az emléktáblánál, zenésverses összeállítás; Igazfalva, 10 óra: ünnepi istentisztelet; Gátalja, 10 óra: iskolások zenés-verses mûsora a kultúrotthonban; Szapáryfalva, 10 óra: istentisztelet, iskolások zenés-verses mûsora. Busz a szabadfalui 48 -as megemlékezésre A Temes megyei RMDSZ március 15-én, csütörtökön délután bérelt autóbuszt indít Szabadfalura (Freidorfra) az 1848-as forradalmi megemlékezések temesvári központi rendezvényére. Az út ingyenes, indulás 15 órakor, a koszorúzás a Petõfi-emlékmûnél 16 órakor kezdõdik. A busz a 15-ös és 16-os számú trolibuszok megállójából (a Nagyposta épülete mögött) indul. David Petraeus bagdadi amerikai parancsnok elit katonai tanácsadó csapata arra a következésre jutott, hat hónapjuk van az iraki háború megnyerésére, ellenkezõ esetben a politikában és a közvéleményben vietnami méretû összeomlásra kerülhet sor, ami a katonaságot pánikszerû visszavonulásra készteti írja a brit napilap. Az iraki újjáépítés egyik vezetõ kritikusát, Eliot Cohen professzort nevezte ki Condoleezza Rice külügyminiszter az egyik jelentõs minisztériumi posztra számol be a hírrõl a nemzetközi amerikai lap. A tanácsadói titulussal együtt jár az a státus, hogy a konzervatívok által kedvelt Cohen mostantól valószínûleg Rice legbefolyásosabb emberei közé tartozik majd. A professzor még néhány hónapig megtartja az óráit is, aztán irány a külügy teljes munkaidõben. Annak ellenére, hogy Amerika költséges háborúba keveredett Afganisztánban és Irakban, ma nincs jelentõsen közelebb ahhoz a célhoz, hogy az al-kaida terrorszervezetet megbénítsa írja a vezetõ amerikai lap. Washington nem tudta likvidálni az al- Kaidát Afganisztánban, és most számos fronton küzd ellene, beleértve Szomáliát. Az al-kaida pakisztáni visszatérése sajátosan tükrözi Bush kudarcát, amiért Irakra összpontosította erejét. Ehud Olmert izraeli miniszterelnök utasította a hadsereget, készüljön fel a Szíria elleni háborúra annak ellenére, hogy a zsidó állam hírszerzésének vezetõi az idei kitörés esélyét kicsinek tartják olvasható az angol nyelvû izraeli lapban. Az Egyesült Államokban 754 ezer hajléktalan ember él idézi az amerikai hírügynökség a legfrissebb hivatalos statisztikai adatokat. A kínai vezetõk fontolgatják az átnevelõ munkatáborok intézményének megreformálását tudósít az angol nyelvû kínai lap. A reform egyik fontos eleme, hogy a munkatáborban letöltendõ idõ nem haladhatja meg a 18 hónapot. A jelenlegi rendszerben hivatalosan négy év a maximálisan kiróható kényszermunka-büntetés, de emberjogi szervezetek közlései szerint a rendõrhatóságok és a táborok parancsnokságai idõnként önkényesen túllépik ezt a határt. Az afrikai elefántok eltûnhetnek a Földrõl, mivel olyan ütemben ölik õket, mint még soha a két évtizeddel ezelõtt életbe lépett, az elefántcsontkereskedelmet tiltó nemzetközi egyezmény óta. A probléma rendkívül akuttá vált írja a brit lap, hozzátéve: egyetlen évben 23 ezernél is több elefántot ölnek meg. (A MAGYAR NEMZET összeállítása nyomán)
4 Szombat Vasárnap, 2007. március 10 11. Erdõ Péter Erdõ Péter bíboros prímás, esztergom budapesti érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke A bíborost a vegyes házasságokról szóló elõadásának kapcsán arról kérdezték, miért olyan fontos ez a probléma ebben a térségben? Erdõ Péter válaszában kifejtette: a térség majdnem mindegyik országában a katolicizmus kisebbségi vallás, tehát nagyon gyakori helyzet, hogy egy katolikus nem katolikus féllel, esetleg Hitélet A délkelet-európai püspöki konferenciák nagyváradi találkozója Erdõ Péter bíboros prímás, esztergom budapesti érsek, a CCEE (Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa) elnöke a Vatikáni Rádióban március 2-án este nyilatkozott a délkelet-európai püspöki konferenciák nagyváradi találkozójáról és az érintett témák aktualitásáról. nem is kereszténnyel kíván házasságot kötni. Ez érinti a különbözõ keresztény felekezetek közötti ökumenikus kapcsolatokat, de a családi élet szilárdságát és békéjét is, tehát ez egy olyan probléma, amirõl most már aktuális volt beszélni. Nagyon fontos dolog az is, hogy a térség különbözõ országaiban az állami jog más és más rendelkezéseket tartalmaz az egyházi házasságok elismerésérõl, éppen ezért az összehasonlításból sokszor gyakorlati ötletek is adódnak a pasztorális helyzetek megoldására. A további témákról a CCEE elnöke elmondta: megtárgyalják a valláskülönbség akadályával kötött házasságok, tehát katolikusok és nem keresztények házasságának kérdését, s mivel a résztvevõk egyike Törökország, tehát az ottani helyzetet, például a muzulmánokkal való házasságkötést is. Március 3-án, szombaton a család volt a téma, például a különbözõ felekezethez tartozó szülõk joga a neveléshez. Szó esett még Bulgária EU-csatlakozásának kapcsán a keresztény muzulmán vallásközi kapcsolatokról, a muzulmán keresztény házasságkötések problémáiról, s végül a nagyszebeni III. Európai Ökumenikus Nagygyûlés elõkészítõ munkálatairól. A nagyszebeni találkozón nemcsak a katolikus egyház képviselõi lesznek jelen, hanem a többi keresztény felekezet képviselõi is, például jelentõs ortodox küldöttségeket várnak. Arad Egyházaink hírei Az Úr mondja: tartsatok bûnbánatot, mert közel van a mennyek országa! (Máté 4, 17) Az arad-belvárosi római katolikus templomban holnap, vasárnap 16 órakor a Rózsafüzér Társulat titokcseréjére kerül sor. Nagyböjt idején minden kedden és pénteken 18.30 órakor román, szerdán és pénteken 16 órakor magyar, csütörtökön 16 órakor német nyelvû keresztúti ájtatosságot tartanak. Március 17-én, szombaton a 17 órai szentmisén fellép a kolozsvári Schola Gregoriana Monostoriensis kórus, amely a szentmisét követõen a gregorián énekek kincseibõl szólaltat meg egy csokorra valót cantus magister Jakabffy Tamás vezetésével. Az egyházközségben elhunyt Finster Jozef (52). Az arad-ségai katolikus egyházközségben elhunyt Rennich Erzsébet (85) és Németi István (94). A lippai római katolikus plébánián mától tanév végéig minden szombaton 17 órai kezdettel katekézist tartanak fiatal házasok számára. Lippán elhunyt Jimon Cristina (66). Egyetemes imahét a Mosóczy-telepen A Mosóczy-telepi református gyülekezetben vasárnaptól jövõ vasárnapig bel- és külföldi vendéglelkészek közremûködésével egyetemes imahetet tartanak, az istentiszteletek naponta 18 órakor kezdõdnek. Minden alkalommal az ifjúság szolgál. Az imahétzáró alkalomra teológus csoport érkezik. Jövõ vasárnap 15 órakor a németszentpéteri szórványgyülekezetben is tartanak istentiszteletet. Az egyházközségben elhunyt Fábián Ilona (95) és Róka Erzsébet (82). Az arad-gáji református lelkipásztor az elmúlt szerdán a zimándközi, valamint a szentleányfalvi imahét istentiszteletein szolgált, vasárnap délután a Mosóczy-telepi egyetemes imahét alkalmából sorra kerülõ istentiszteleten szolgál. Az arad-belvárosi református gyülekezetben elhunyt Nevinszky Albert (73). A szentleányfalvi és zimándközi református gyülekezetekben folyamatban van az elmúlt vasárnap kezdõdött imahét. Ma 16.30 órakor a zimándközi, 18.30 órakor a szentleányfalvi gyülekezetekben sorra kerülõ istentiszteleteteken Petrucz János bélzerindi, a vasárnap ugyanolyan idõpontokban kezdõdõ istentiszteleteteken Papp Csaba helybéli református lelkipásztor szolgál. Zimándújfalun elhunyt Balogh Mária (60) református hívõ. Egyetemes imahét Nagyzerinden Március 12 18. között vendéglelkészek közremûködésével egyetemes imahetet tartanak a negyzerindi református templomban, ahol az istentiszteletek naponta 18.30 órakor kezdõdnek. Hétfõn Gavrucza Tibor székelyhídi, kedden Dénes Károly borsi, szerdán Czégé Imre aradgáji, csütörtökön Karczagi Sándor ny. nagyszalontai, pénteken Csûry István nagyvárad-õsi, szombaton Arany Sándor mezõbaji, vasárnap, a záró istentiszteleten Vereczky András paptamási református lelkipásztor szolgál. A pankotai református templomban vasárnap, a 10 órakor sorra kerülõ imahét záró istentiszteleten Prókai Árpád borsodgeszti (Magyarország) lelkipásztor szolgál, közremûködik a 16 tagú nagyváradi ifjúsági kórus. Ugyanott március 18-án, jövõ vasárnap a 10 órakor kezdõdõ istentiszteleten a magyarországi Ritornel nevû fafúvós zenekar szolgál. Az arad-belvárosi evangélikus-lutheránus templomban vasárnap 9 órakor román nyelvû istentiszteletet tartanak. A 10 órakor kezdõdõ magyar nyelvû istentiszteleten március 15-érõl, nemzeti ünnepünkrõl emlékeznek meg, amely figyelemmel kísérhetõ a www.lutheran.ro honlapon. Ugyanott 11.30 órakor német nyelvû istentisztelet. Fehér Gyulafehérváron március 7-én megalakult a nõszövetség. Tagjai minden hónap elsõ keddjén délután 6 órakor találkoznak a Gyulafehérvári Fõegyházmegye Caritas székházában (Béke u. 3. sz.), ahol további tagok jelentkezését szeretettel várják. A gyulafehérvári református egyházközségben március 7-én temették Szakács Ferencet (79). A nagyenyedi református egyházmegye kórusa vasárnap délután 5 órakor a kolozsmonostori templomban megrendezett kórustalálkozón vesz részt. A nagyenyedi református templomban március 4-én keresztelték Balogh Csaba unitárius és Mátyás Csilla református szülõk Péter Zsolt nevû kisfiát. Holnap, vasárnap keresztelik Kiss Béla és Szántó Éva kislányát, Helga Mónikát. A nagyenyedi római katolikus templomban tegnap 16 órakor keresztút- ájtatosságot tartottak. Ma kezdik el a Szent József-kilencedet. A nagyenyedi unitárius templomban a vasárnapi istentiszteletet követõen közgyûlést tartanak a 2006-os évi egyházmegyei beszámoló és a 2007-es évi tervek megbeszélése kapcsán. Marosújváron a március 15-i ünnepséget idén a római katolikus templomban 17 órai kezdettel tartják. Bartha Sándor ref. lelkész hirdeti az igét, fellép a Fórika Éva vezette vegyeskórus, megtekinthetõ lesz a magyar tagozatos iskolások ünnepi mûsora, melyet szeretetvendégség követ. A felvinci református egyházközségben március 7-én temették Lozsádi Miklós (62) presbitert, az egyházközség volt gondnokát. A magyarlapádi református egyházközségben a vasárnap délutáni istentiszteleten Bardócz Csaba egyházmegyei segédlelkész hirdeti az igét. Hunyad A petrozsényi római katolikus plébánián szeretetünnepséggel zárult március 8-án a hagyományos Nõk hete, melynek keretében minden délután elõadáson vehettek részt az érdeklõdõk a helyi Caritas Házban. A lupényi római katolikus egyházközségben vasárnap temetik Luka Lászlót (74). Az urikányi református egyházközségben szerdán kísérték utolsó földi útjára Nagy Annát (58). A lupényi református egyházközségben a március 18-i istentisztelet keretében emlékeznek meg az 1848 49-es forradalomról és szabadságharcról. A csernakeresztúri római katolikus egyházközségben az elmúlt héten temették Daradics Lászlót (72), Pál Sándort (62) és Sebestyén Gizellát. Március 16-án, 17-én és 19-én nagyböjti lelkigyakorlatot tartanak a templomban. Minden délután 5 órától gyónási lehetõség lesz, majd Márton József brádi plébános misézik és tart elõadás. A piski Szent István Közösségi Házban március 16 18. között családosok számára tart lelkigyakorlatot Szénégetõ István családpasztorációs lelkész. Minden családot szívesen látnak az eseményen. Érdeklõdni a dévai és csernakeresztúri plébániákon lehet. A kaláni református egyházközségben e héten kísérték utolsó földi útjára Albert Mihályt (79). Krassó-Szörény A resicabányai református egyházközség Templom és iskola épületében minden vasárnap 10 órakor istentisztelet. A Govondár negyedbeli Szentháromság Plébánia kápolnájában vasárnaponként 17 órakor van református istentisztelet. E helyeken minden csütörtökön 17 órától bibliaóra. Ifjúsági bibliaórát tartanak a Templom és iskola épületében szombaton 17 órakor. Boksánbányán havonta az elsõ és harmadik vasárnapon 15 órakor tartanak istentiszteletet a református templomban. Temes Lelkigyakorlat tanulóknak A nagyböjti idõben a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Líceum és a lippai Hildegardis tanulmányi ház közös szervezésében lelkigyakorlatot tartanak a tanintézet növendékeinek. A programnak megfelelõen március 9 11. között Ft. Szilvágyi Zsolt, a líceum spirituálisa vezetésével a X. A román tannyelvû osztály tanulói vesznek részt lelkigyakorlaton. Gyulafehérvári vendégek Temesváron Március 11-én Fleischer Wilhelm karnagy vezetésével a temesvár-gyárvárosi plébánia vendége lesz a dévai Szent Antal templom énekkara. A kórus nagyböjt harmadik vasárnapján a Millenniumi templomban a 10 órakor kezdõdõ román, valamint a 11.30 órakor kezdõdõ magyar nyelvû szentmisén énekel. Elõadássorozat fiataloknak Az Egyházmegyei Ifjúsági Központ szervezésében 18 órától Szentség és hõsiesség a digitális korban címmel ma 12 részes interaktív sze mináriumsorozat kezdõdik. A résztvevõk több film, illetve drámai alkotás témájáról, mondanivalójáról értekeznek. Az elsõ elõadást A kóbor lovag visszatérése címmel Robert Lazu filozófus tartja J. R. R. Tolkien: A gyûrûk ura címû trilógiája kapcsán. Ifjúsági szentmise a székesegyházban Minden hónap második vasárnapján ifjúsági szentmisét celebrálnak a temesvári dómban. A márciusi liturgia 11-én, vasárnap 18 órakor kezdõdik. Énekel a temesvár-gyárvárosi gyermek- és ifjúsági kórus. Egyházmegyénk képviselõi a kaposvári Egyházzenei Kongresszuson Dr. Diósi Dávid temesvár-gyárvárosi plébános, a Magyar Egyházzenei Társaság tagja és Dumitresc Emil, a Millenniumi templom kántora március 14 16. között részt vesz a Kaposváron megrendezendõ VIII. Magyar Egyházzenei Kongresszuson. Olaszországi látogatás Nm. és Ft. Roos Márton megyés püspök március hónap elsõ heteiben Olaszországban tartózkodik. A látogatás elsõ állomása Velence, ahol a Fõpásztor találkozik Õeminenciája Angelo Scola bíboros pátriárkával, aki egyházmegyénk alapításának 975. jubileuma alkalmából, 2005-ben Szent Gellért-ereklyét adományozott a temesvári székesegyháznak. Ott-tartózkodása alatt Nm. és Ft. Roos Márton megyés püspök felkeresi a muranói Santa Maria e San Donato templomot, ahol egyházmegyénk elsõ püspökének és védõszentjének földi maradványait õrzik. Ezt követõen a Fõpásztor Rómába látogat. A lugosi református templomban március 15-én 18 órakor kezdõdik az istentisztelet, amit a fiatalok mûsora követ. Istentisztelet után fáklyásmenet indul a római katolikus temetõbe, ahol megkoszorúzzák az 1848 1849-es forradalom és szabadságharc hõseinek sírját. A lugosi római katolikus egyházközségben elhalálozott Stoian Mocanu Ileana (73). A zsombolyai római katolikus templomban megkeresztelték Petrovici Sorin Alexandrut. Az egyházközségben elhalálozott Morar- Kintsh Karina (34), Merjan Ion (76), Guþã sz. Oláh Ágnes (65), Csenén Sándor Erzsébet (69). A nagyszentmiklósi római katolikus egyházközségben elhalálozott Kiss Julianna (61), Mester Katalin (80). A bakóvári római katolikus egyházközségben, Niczkyfalván elhalálozott Simon Magdolna (51). Március 18-án, vasárnap, Ötvösdön a római katolikus templomban a 13 órakor kezdõdõ szentmisét követõen emlékeznek a hívek az 1848 1849-es forradalomra és szabadságharcra. A végvári református templomban imahetet tartanak hétfõtõl vasárnapig. A kezdés idõpontja 18 óra. Március 15-én, csütörtökön ünnepi istentisztelet 12 órakor, majd koszorúzás az emlékmûnél. Az igazfalvi református templomban március 18-án, a 10 órakor kezdõdõ ünnepi istentisztelet keretében emlékeznek március 15-re. Temesvár A józsefvárosi római katolikus plébániatemplomban háromnapos lelkigyakorlatot tartanak Kovács István buziásfürdõi plébános közremûködésével. Idõpontja: pénteken és szombaton 17 óra, vasárnap 11.30 óra. Az egyházközségben elhalálozott Kovács Mária (57), Maigut Roland (47). A mehalai római katolikus egyházközségben elhalálozott Engelhardt Margareta (80). A belvárosi római katolikus templomban pénteken 16 órától, vasárnap 16.30 órakor, a szentmisét követõen három nyelven tartják a keresztúti ájtatosságot. Az egyházközségben elhunyt Virág Erzsébet (78). A belvárosi református templomban március 15-én 10 órai kezdettel tartanak istentiszteletet. Igét hirdet Demeter Sándor segédlelkész. Az újkissodai református imaházban 10 órakor március 15-re emlékeznek. Az Új Ezredév református imaházban március 18-án, vasárnap a 10 órakor kezdõdõ istentisztelet keretében emlékeznek az 1848 1849-es forradalom és szabadságharc hõseire. Az újmosnicai református templomban március 18-án a 10 órakor kezdõdõ istentiszteleten ünneplik az 1848-as magyar szabadságharcot.
Sport Szombat Vasárnap, 2007. március 10 11. 5 Két meccsbõl három ponttal elégedett lenne Lãcãtuº Arad Az FCM UTA számára a következõ két forduló két nagyon erõs ellenfelet tartogat. Vasárnap 18.30-tól Bukarestben kell megmérkõznie a Rapiddal, majd egy hét múlva a bajnoki címre esélyes Dinamót látja vendégül. Marius Lãcãtuº tegnap megtartotta szokásos mérkõzés elõtti sajtótájékoztatóját, melyen a jelenlévõ újságíróktól ingerelve, miszerint elégedett lenne-e a következõ két fordulóban összesen két ponttal, az aradi szakvezetõ mosolyogva nemmel válaszolt. Szívesebben venném, ha e két mérkõzésbõl három pontot hoznánk össze mondta az aradi szakvezetõ, majd ekképp folytatta: A Rapid ellen nem védekezhetünk egész mérkõzés alatt. Azok a csapatok, amelyek ezzel próbálkoztak, a végén mindig ráfáztak, ráadásul igen nagyarányú vereségeket szenvedtek. Szeretnénk a Rapidnak támadásban is problémákat okozni. Ugyanakkor el szeretném oszlatni mindazon véleményeket, melyek szerint valamely csapat pártját fognánk a Bajnokok Ligája helyért vívott küzdelemben. A napokban az Aradi Gloria ISK úszópalántái a magyarországi Gyulán vendégszerepeltek, ahol mind Doru Oniþã, mind Nagy Csaba tanítványai jó eredményeket értek el. A 14 évesek versenyében Adrian Rotariu 100 m pillangón és 200 m háton arany-, míg 100 m háton és 100 m gyorson ezüstérmet szerzett; Sergiu Deznan 100 m mellen aranyérmes lett; Andrei Ha- Linaresben egyre rosszabbul megy a játék Lékónak. A 11. fordulóban ugyan remizett Levon Aronjannal, de a tizenkettedikben kikapott az addig csak döntetleneket játszó Peter Szvidlertõl, és így egy ponttal leszakadt a mezõnytõl. Úgy tûnik, hogy Vaszilij Ivancsuk elfáradt, ugyanis a 11. fordulóban kikapott a fiatal norvég nagymestertõl, Magnus Carlsentõl, majd a következõ partiban az orosz Alekszandr Morozevicstõl is. Így Carlsen fél pontra megközelítette Viswanathan Anandot, aki mindkét Rapidon lenne túl sikerrel Az UTA mindenki ellen ugyanolyan erõbedobással játszik, függetlenül attól, hogy a Bajnokok Ligája helyre hajt vagy csak a kiesést akarja elkerülni. Ami a Dinamo elleni meccset illeti, az a véleményem, hogy a nagy különbség ellenére, amellyel vezetik a bajnokságot, mint bármelyik másik mérkõzés, ez sem lesz könnyû. A Dinamo játékosai mindig is bizonyítani akarnak Gyulán remekeltek az aradi úszópalánták neº 1500 m gyorson ezüstérmet nyert. A 15 évesek között Andrei Pâncotan 100 m háton ezüst-, 200 m háton és 100 m mellen bronzérmet nyert. A 10 évesek versenyében Dragoº Bocancea 50 m pillangón ezüst-, 50 m háton bronzérmes lett; ifj. Lipták Márton 50 m gyorson ezüstérmet szerzett. A 8 évesek között Alec Mora 100 m háton bronzérmes lett. A rovatot írta és szerkesztette: Berki Fláviusz Lékó újra vesztett Linaresben Lãcãtuº inkább gyõzne a hazai meccsén, de elõbb a Valfi-fotó játéknapon remizett, elõször az orosz Alekszandr Morozevicsel, majd az örmény Levon Aronjannal. Topalov kétszer is döntetlent ért el, a 11. fordulóban a remikirály Szvidlerrel, majd pedig Magnus Carlsennel. Az állás két fordulóval a szuperverseny befejezése elõtt: 1. Viswanathan Anand 7,5, 2. Magnus Carlsen 7, 3. Peter Szvidler 6,5, 4. Levon Aronjan 6, 5-7. Veszelin Topalov, Vaszilij Ivancsuk és Alekszandr Morozevics 5,5-5,5,8. Lékó Péter 4,5 ponttal. KELLY LÁSZLÓ majd az edzõnek és a vezetõknek, hogy lehet rájuk számítani. Az eddig nem nagyon remeklõ támadóiról az aradi szakvezetõ elmondta: Többször is kértem õket, hogy csapatban dolgozzanak. Ezzel szemben õk próbálnak egyedül boldogulni, s ez nem vezet eredményre. Az edzéseken legalább megpróbálják végrehajtani azt, amit kérek tõlük, s ha ez a mérkõzéseken is menni fog, biztos Ma a Piteºti-et fogadja a West Petrom Arad A hétközi fordulóban a címvédõ ellen könnyedén elvérzett Aradi West Petrom KK ma 18 órától a Piteºti-i BCMUS Argeº csapatát fogadja. Mondanom sem kell, hogy nem az aradiak az esélyesek ezen a találkozón, hiszen a játékosok fizetésbeli elmaradása miatt kialakult rossz lelkiállapot mellett a csapatnak még több sérültje is van. A játékosok egyébként a napokban egy utáni utolsó haladékot adtak a klubvezetõknek tartozásaik kiegyenlí- Gyõzött a Mácsa, döntetlenezett a Nagylak Arad Tegnap két Arad megyei érdekeltségû mérkõzést játszottak a labdarúgó III. Liga 6. csoportjában. A Mácsai Voinþa új szakvezetõje, a dévai származású Romulus Gabor gyõzelemmel mutatkozott be új csapata kispadján. A Mácsa 2:0-ra verte a Nagyszentmiklósi Unireát úgy, hogy csapatkapitánya, az egykoron az UTA-ban is megfordult Ciba kétszer is eredményes volt. A 35. percben egy 30 méteres bombagólt akasztott Burtic kapujába (1:0), majd a vége elõtt egy perccel 16 méterrõl bal külsõvel helyezett a nagyszentmiklósi kapu jobb oldalába (2:0). A második játékrészben a vendégek Mi- vagyok benne, hogy megtörik a jég. Lãcãtuº mester a Tudor, Huþan Bãlan, Mihuþ, Bálint, Chiriþã, Tudose, Paºcovici, Vasiljevic Andrade, Hidiºan, Thiago, Cristian Todea, Djokovic, Bruno Simao Apostu, Dãnãlache, Stojanovic, Simion, Edson kerettel vág neki a Rapid elleni mérkõzésnek. Nem utazott a fõvárosba Mârne Rusu, Hora, Melinte és Anca. A találkozót a Lajos Tibor (Temesvár), Eduard Dumitrescu (Piteºti) és Traian Marchiº (Nagybánya) játékvezetõi hármas vezeti majd. Szakszövetségi megfigyelõk: Florin Prunea és Florin Halagian (mindkettõ bukaresti). A 22. forduló tévés menetrendje: Szombat: FC Argeº Vaslui (Naþional TV, 14 óra) Besztercei Gloria Temesvári FCU Politehnica (Kanal D, 15.30) Kolozsvári CFR Târgu Jiu-i Pandurii (Telesport, 15.30) Konstancai Farul Steaua (Antena 1, 20.45) Vasárnap: Urziceni-i Unirea Piatra Neamþi-i Ceahlãul (Telesport, 15.30) Rapid FCM UTA (Naþional TV, 18.30) Dinamo Craiovai Universitatea (Kanal D, 20 óra) tésére, melyet március 22-ben állapítottak meg. Ha ezen idõpont után nem egyenlítik ki tartozásaikat, nem vállalják tovább a játékot tudtuk meg a neve elhallgatását kérõ egyik west petromos játékostól. A 22., hétközi forduló teljes eredménylistája: Otopeni Nagyszebeni CSU Atlassib 107:120, Râmnicu Vâlcea Rapid 76:72, Marosvásárhelyi Mureºul Temesvári ELBA 107:114, Kolozsvári U Mobitelco Dinamo- culescu révén szépíthettek volna a 88. percben, de az egykori UTA-gólvágó csúnyán fölé lõtt. A találkozót a Marchiº, Rigó, Danciu hármas vezette. Mácsa: Rusu Cristea, Cãluºeru, Porumboiu, Ciba Fedor, Gligor, Turcan (Mureºan 78.), Brazovan Pavel (Petrovici 87.), Oaida (Baran 85.). Edzõ: Romulus Gabor. Unirea: Burtic (Caraiman 46.) Uftineanþ, Hromei, Stoianov, Lupu Horodina (Radu 46.), Gligore, Tulcan, Bota Sarbu, Miculescu. Edzõ: Ioan Petcu. A Nagylaki Victoria hazai pályán fogadta a 2. helyezett Temesvári Calort. Cuedan Nem tudott gyõzni otthonában a címvédõ A Dinamót búcsúztató portugál Benfica 2:1-es vereséget szenvedett a francia Paris St. Germaintõl a labdarúgó UEFAkupa nyolcaddöntõjének elsõ mérkõzésén. A Steauát kiverõ címvédõ, a spanyol Sevilla hazai pályán ért el 2:2-es döntetlent a Mircea Lucescu által felkészített ukrán Sahtar Donyeck ellen. További eredmények: Glasgow Rangers Osasuna 1:1, Celta Vigo Werder Bremen 0:1, Newcastle United AZ Alkmaar (holland) 4:2, Maccabi Haifa (izraeli) Espanyol 0:0, Lens Bayer Leverkusen 2:1, Braga (portugál) Tottenham Hotspur Ma az Olimpia ellen igazolhatja klasszisát az AIKK Arad Ma 18 órától az Adrian Budurean által felkészített Aradi ICIM KK az alapszakaszbeli második helyért vív döntõ mérkõzést a Bukaresti Olimpia otthonában. Amelyik csapat nyer, a rájátszást a 2. helyrõl várhatja, azaz egészen a döntõig saját otthonában játszhat több mérkõzést. Az aradi lányok az idei tavaszi szezonban többször is bizonyították, ha kell, tudnak játszani, s a Târgoviºte és legutóbb az Alexandria Gealan 79:82, Ploieºti-i CSU Aradi West Petrom KK 106:53, Nagyváradi VSK Leonardo Brassói CSU Cuadripol 86:64, Piteºti-i BCMUS Argeº Medgyesi Gaz metan 103:95. Következik (március 10., ma): Atlassib Râmnicu Vâlcea, Otopeni Marosvásárhely, Rapid Kolozsvári U, ELBA Ploieºti, Dinamo Nagyvárad, West Petrom edzõék nagyon fogadkoztak a mérkõzés elõtt, hogy legyõzik a másodosztályba törekvõ Temes megyeieket, s ehhez 90 percen keresztül nagyon közel álltak. Aldea fejesgóljával a 47. percben vezetéshez jutottak a hazaiak, majd Molcuþot kiállították (70.) a vendégektõl, az ifjú Þucudean a hajrában egy ziccert is kihagyott, hogy aztán a 90+2. percben Butnãraº a hazai védõk gyûrûjébõl lõtt góljával kialakítsa az 1:1-es végeredményt. A találkozót a Soporan, Potora, Herþia játékvezetõi hármas vezette. Nagylak: Trifoi Aldea, Iaros, Romanu Iovanov (Mãcean 90.), Pavel, Ban, 2:3. A visszavágókat jövõ szerdán és csütörtökön rendezik. Tegnap kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntõjének párosítását: 1. AC Milan Bayern München, 2. PSV Eindhoven FC Liverpool, 3. AS Roma Manchester United, 4. Chelsea Valencia. Az elõdöntõ párosítása: 4. meccs gyõztese 2. mérkõzés gyõztesével, 1. meccs gyõztese 3. mérkõzés gyõztesével. A negyeddöntõk elsõ felvonására április 3-án és 4-én kerül sor, a visszavágókat egy héttel késõbb rendezik. ellen is vert helyzetbõl álltak fel. Az AIKK már csütörtökön elutazott a fõvárosba. Andra Ionescu és Ozana Mãrginean kimaradt az utazó keretbõl, akárcsak Bianca Drãguº, aki rásérült korábban operált vállára, amiért ki kell hagynia az egész idei szezont. A találkozót az Alexandru Olaru (Bukarest), Bedir Sefer (Corabia) játékvezetõi páros vezeti majd. Szakszövetségi megfigyelõ: Anton Cuþov (Tulcea). Piteºti, Brassó Gaz metan 75:81 (tegnap játszották). Az állás: Ploieºti 22 22 0 0 1959:1436 44 Dinamo 21 17 4 0 1753:1555 38 ELBA 22 15 7 0 1957:1809 37 Atlassib 22 13 9 0 2029:1899 35 Mvásárhely 22 13 9 0 1987:1879 35 Piteºti 21 13 8 0 1716:1611 34 Kol. U 21 13 8 0 1831:1564 34 Otopeni 21 11 10 0 1719:1668 32 Gaz metan 21 11 10 0 1740:1731 32 Nagyvárad 22 10 12 0 1733:1705 32 Rapid 22 7 15 0 1719:1846 29 Vâlcea 22 4 18 0 1636:1902 26 Brassó 22 2 20 0 1593:1968 24 West Petrom 21 0 20 1 1360:2159 20 Vlãdãu Kukucska (Bozian 71.) ªtefeligã (Bokor 46.), Peii (Þucudean 80.). Calor: Brãdãu Grãdinaru, Francescu, Mészáros, Mesesciov Buda (Blenche 82.), Þimbotã, Nincsovics (Roman 81.), Mihai Molcuþ, Staicu (Butnaraº 71.). Ma délelõtt a Ioan Herman vezette Aradi UAC kiesési ellenjelöltjét, Érmihályfalvát fogadja 11 órától, majd 15.30-tól a Borosjenõi SK Aradi Gloria- CTP megyei rangadóra kerül sor. További eredmények: Váradszentmárton Belényes 3:1,Szatmárnémeti Someºul Szatmárnémeti Olimpia 3:0, Gyüreg Nagyváradi Liberty 1:2, UMT Székelyudvari 3:1, Albina Nagykároly 1:0.
6 Szombat Vasárnap, 2007. március 10 11. Nemzetközi kínálat ex librisekbõl A fehérorosz Lev Alimov I. díjas alkotása Arad Huszonhét ország 113 mûvésze 261 ex librisszel és kisgrafikai mûvel vett részt a negyedik Ioan Slavici nemzetközi exlibris-triennálén derült ki a megyei múzeum Gh. Popa de Teiuº utca 2 4. szám alatti szépmûvészeti részlegén berendezett tárlat megnyitóján. A beküldött alkotások január 24-i zsûrizésén végül 208-at (190 ex librist és 18 kisgrafikát) válogattak ki ezek láthatók most a II. emelet két termében. Az alkotók a világ legkülönfélébb részérõl kerültek ki, Kelet- Európától és Latin-Amerikától egészen Kínáig és Japánig terjed a névsor. A tárlatnyitón résztvevõ elismerõen nyilatkoztak a kiállított munkákról, Búza Gábor megyei tanácsi alelnök pedig javasolta: az évek során összegyûlt ex librisekbõl készült válogatásnak méltó helye lenne a nemzetközi képzõmûvészeti biennálén is. Az eredeti szándék szerint a Ioan Slavici mûveinek hangulatából ihletõdõ ex librisek tematikailag mára már sokkal változatosabbakká váltak, ezért a Ioan Slavici-különdíjon kívül ún. Határok nélkül díjakat is kiosztottak. A tárlat a hónap végéig tekinthetõ meg, és akinek valamelyik mûvész exlibris-stílusa megtetszik, akár rendelhet is belõle a könyvtára számára... aradi képzõmûvészek szakmai irigység nélkül kizárólag (KISS) Fehér A Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Fõosztály (DGASPC) 2006 nyarán PHARE-pályázat keretében két házat vásárolt Nagyenyeden: a Dózsa György u. 118. és a Mãrãºeºti u. (Ebhát) 66. szám alatti ingatlanokat. Mint utólag kiderült, az Enyed két villanegyedében beszerzett két ingatlant a fõosztály szellemileg fogyatékos személyek védõházává kívánta átalakítani. Még utóbb az is kiderült, hogy az itt védett személyek az alsógáldi szociális központ súlyosan fogyatékos ápoltjai lesznek, hiszen az AB 12 projekt az Alsógáldi Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ leépítését célozza. Ez meglehetõsen súlyos és kényes konfliktushelyzethez vezetett az említett utcák lakói és a polgármesteri hivatal, vala- Jelenidõ Megmentett félmillió eurót Elveszik a strandot a településgazdálkodástól Megmártóznak a kárörömben Arad Gyökeres változtatási, fejlesztési tervek nélkül veszi majd át a strand kezelési jogát a polgármesteri hivatal külön osztálya, a veszteségeket pedig készek az önkormányzat költségvetésébõl pótolni. Habár bõ másfél hónap múlva a strand hivatalosan is megnyitja kapuit, jelenleg semmiféle komoly beruházási-fejlesztési munkálat nem folyik ott, az aradiak máris hozzákezdhetnek szokni a gondolathoz, hogy mindent úgy találnak, ahogyan azt õsszel hagytak. Sõt, érthetetlen módon az önkormányzat megvárta a kitavaszodást, s csak most szánja rá magát, hogy rendezze a terület kezelését, sorsát. December 31-én ugyanis lejárt a településgazdálkodással (GCA) kötött szerzõdés, a tanács a jelek szerint nem hajlandó meghoszszabbítani, hanem, külön osztály létrehozásával, inkább saját kezelésébe veszi a strandot. A körülötte évek óta dúló érdekharc, politikai leszámolósdi eredményeként a kedvelt pihenõhely két és fél hónapja gyakorlatilag senkié. És még jó ideig megmaradnak a felemás állapotok, mert a polgármesteri hivatal új, a strand kezelésére hivatott osztályának létjogosultságát megindokoló határozattervezet csak a márciusi tanácsülésen kerül napirendre, s majd csak ezt követõen dönthetnek magának az osztálynak a gyakorlati megszervezésérõl. A mindössze ötoldalas indoklás eléggé fércelt lábakon áll, az egyetlen komoly érv az átszervezés mellett, hogy a GCA kezelésében a strand bevételei, a látogatók száma az elmúlt három évben rohamosan csökkent. Még akkor is, ha a jegyszedõk szinte éjjelnappal tépegették a bilétákat. Az más kérdés, hogy miközben egy ilyen méretû, adottságú strand veszteséges mûködtetése Európa nyugati fe- mint a városvezetés és a szociális fõosztály között. Az október 22-i egyeztetõ tanácsülésen Sorin V. Chirilã vezérigazgató a tanácsosokat és a jelenlevõ lakosokat meggyõzni hivatott informáló beszámolója igencsak felborzolta a kedélyeket. A megvásárolt házak szomszédságában lakók, akiknek a beleegyezésére szükség volt a lakóház közintézetté való átalakításához, tapodtat sem engedtek. Nem intoleránsak õk, csak egyszerûen nem akarnak félelemben, bizonytalanságban élni indokoltak, nem azért építettek kemény munka árán szép, kényelmes otthonokat, hogy a bejárati ajtótól 6 méterre közveszélyes betegeket szállásoljanak el. Az igazgató európai gyakorlatot idézõ érvei masszív falakba ütköztek. A fogyatékosokat védõ házak megvalósítását tanácsosok, polgármester, alpolgármester egyöntetûen ellenezte. A DGAPSC szándékáról elõzetesen nem informálta a polgármestert. Kész tények elé állítva, pontatlan információkkal nem lehet rávenni az önkormányzatot a lakosok érdekeit, biztonságát sértõ határozatra. A házak intézetté való átalakítását késõbbi tanácsüléseken sem engedélyezték. Hogy az 500 000 eurós PHAREfinanszírozás, melyben a 10%-os önrészt a tanács vállalta, el ne ússzon, legutóbbi ülésén a megyei tanács két ingatlan megvásárlásáról döntött s ezeket, mint megyei tulajdont, a DGASPC adminisztrációjába adja át. Helyzetük tisztázására és cégérük fényesítésére a DGASPC a Nagyenyedi Helyi Tanács elleni per megindítását latolgatja. lében szenzációszámba menne, a tragikus menedzsmentért az önkormányzat sosem húzta meg a GCA fülét. A kimutatások szerint a strand összbevétele 2004-ben még 2,47 millió lej volt, 2005-ben 2,48 millió, tavaly mindössze 1,35 millió. Hasonló ütemben zuhant a látogatók száma is: 2005-ben 309 774 személy váltott belépõjegyet, tavaly 225 002. Az elemzés Pihenõk a strandon. Ruhacsere úgy véli, a látogatók száma nem az áremelések miatt csökkent, hanem más pihenõhelyek, utazási irodák konkurenciát jelentõ kínálatai miatt. Az indoklás készítõi, miközben idén már csupán 164 000 látogatóra számítanak, elfelejtették, hogy a kocsmásítás miatt az igazi strandolók egyre inkább kiszorultak, ráadásul az üzemelõ évtizedek óta semmi újat Ez ügy kapcsán Kovács Krisztián alpolgármester elmondta: a tanácsülési incidenst követõen a városvezetés kikérte a két házba telepíteni szándékozott ápoltak egészségügyi bizonyítványát, melyekbõl kiderült, hogy a súlyosan fogyatékos betegek adott esetben közveszélyesekké is válhatnak. Ezt a tényt már elõzõleg is alátámasztotta a védõházak szervezési terve, mely szerint 8 ápolt mellé 7 civilt 5 gondozót, egy orvosi asszisztenst és 1 koordináló személyt kívántak alkalmazni. Ugyanakkor a polgármesteri hivatal több más helyet is felajánlott a város és a hozzátartozó falvak különbözõ övezeteiben, ezeket viszont a DGASPC nem akarta elfogadni. Ilyen irányú ajánlatok annak idején már a tanácsüléseken is elhangzottak. TAKÁCS ILDIKÓ nem képes nyújtani, még a föld alatti termálvizet sem tudták kihasználni, plusz szolgáltatásokkal változatossá tenni a fürdõzést. Belenyúlhatnak a közösbe Minõségi, kínálati változásra az új gazda fennhatósága alatt sem kell számítani, vélhetõen minden marad a régiben, csupán a hivatalos levelezések fejléce módosul majd. A tanulmányból kiszûrhetõ, hogy a strand üzemeltetésére létrehozandó osztály még az önfenntartásban sem bízik, mert vészhelyzetben, a költségek fedezésére, szerzõdés alapján, kamatmentes hitelt vennének föl az önkormányzat kasszájából. Sõt, leszögezik: a szolgáltatások költségeinek tükrözõdniük kell az árakban, magyarán, a lakosság fizesse meg az inkompetenciát. És számítani kell az árak idõszakonkénti kiigazítására. Elönti a szemét a város peremét Temesvár Valamelyest javult a városközpont rendje, amióta több mint száz közösségi rendõr sétálgat az utcákon. Jelenlétüknek köszönhetõen zömmel felszámolódtak az alkalmi szemétdombok, eltûntek az utcai virág- és csecsebecse-árusok, idõrõl idõre a kéregetõk hadát is kiszorítják stb. De mindez csak látszatsiker, mert ami részben eltûnik a központból, az hatványozottan megjelenik a peremkerületekben. Legalább is ez derül ki a városnegyedek szintjén létrehozott helyi társadalmi tanácsok szûnni nem akaró panaszáradatából. A foghíjas utcák üres telkei, a nemrég kialakított parkok, a játszóterek zöldövezetei a sötétedés beálltával valóságos szeméttelepekké alakulnak. A többség kézi csomagként csempészi a szemetet az alkalmi lerakókhoz, de újabban már fogattal, sõt teherautóval is A polgármester ezt is megkapja A költségeket mindenképpen felsrófolja, hogy a karbantartási-takarítási, õrzõ-védõ munkát még most sem fogják külsõ szolgáltató cégeknek kiadni, hanem a drágább megoldást választva, saját alkalmazottaikkal végzik a napi feladatokat. Beruházási tervekrõl, fejlesztésekrõl újabb medence építésén kívül alig esik szó, a 2007-es összbevételeket pedig 421 ezer lejre becsülik, ami harmada a tavalyinak. A bevételek növelésére is bizonytalan tényezõket sorolnak fel: reklámfelületbérbeadásból, mûsorszervezésbõl, helyszíneknek különbözõ privát rendezvényekre bérlésébõl akarnak több pénzt, holott az alaptevékenység felfuttatásából kellene ezt növelni. Kérdés, a kormánykoalíció tanácsosainak lesz-e akarata, ereje módosítani a javaslatokat a határozattervezet megszavazása elõtt. Vagy az egyedüli cél, hogy beváltva Gheorghe Falcã közel hároméves álmát, tevékenység hiányában végképp megszûnjék a GCA? IRHÁZI JÁNOS szállítják. Egyes fuvaros gazdák kimondottan szemételhordásra szakosodtak, mivel a városi szolgáltató csak nagy ritkán küld teherautót, traktort a háztartási hulladék begyûjtésére. A máskor szinte falusias környezetben élõ és a portájuk környékét rendben tartó külvárosi lakosok tehetetlenek a jelenséggel szemben. Az önkéntes tanácsosok is legfeljebb annyit tehetnek, hogy idõrõl idõre, amikor már fertõzõ góccá kezd válni a rothadó szerves hulladék, megsürgetik a szemétdomb felszámolását. Másnapra azonban újraalakul, utána egyre nõ, és kezdõdhet elölrõl a szélmalomharc. A város peremén élõk is adófizetõ polgárok, joggal elvárják, hogy legalább egyszeregyszer a kritikus idõpontban feléjük is járõrözzenek a közösségi rendõrök. (S.)
Sárdy Jánosra emlékezik az MTV Négy egymást követõ vasárnap délután az m2 Sárdy János filmjeibõl nyújt válogatást a ma is népszerû mûvész szü- Sárdy János új szerepre készül letésének centenáriuma elõtt 1907. július 27-én született, 1969. március 9-én halt meg. Az igazi csemegék, a Leányvásár március 11-én 17, a Kalotaszegi Madonna március 18-án 17, az Álomkeringõ március 25-én 18, a minden idõk egyik legnézettebb magyar alkotása, a Mágnás Miska április 1-jén 16.30 órától kerül képernyõre. K. K. Jelenidõ Szeretném látni, hogy megbíznak-e a rendõrökben Interjú Tanco Alexandruval, az Arad Megyei Rendõrség parancsnokával Január 8-án iktatták be a megyei rendõrség új vezetõjét, miután elõdjét, Ioan Dascãlut Temesvárra helyezték. A Besztercérõl idekerült fõfelügyelõnek számos problémával kell megbirkóznia, tekintettel a határ menti településekre jellemzõ, emelkedett bûnözési rátára is. Az aktuális problémákról, tervekrõl kérdeztük. Sikerül beilleszkednie az aradi felügyelõség munkaközösségébe? Az alkalmazkodás nem igényelt idõt, eleitõl fogva megvolt a csapatom, idõ kellett azonban munkastílusuk megismeréséhez. Összeforrt, viszonylag jó szerkezetû csapatról van szó, ez a 2006-os eredményekbõl is kitûnt, mikor a nyomozások és a vélemény-kutatás szempontjából is pozitív eredmények születtek. Elõdje igen szigorúan kezelte a fegyelmi kérdéseket, annak idején több rendõrt elbocsátottak, leépítettek. Ön hogyan látja ezt a kérdést? Egy jó kollektívát szerettem volna, meg akartam szervezni a saját csapatomat. Egyelõre nincsenek komoly problémák és nincs szó elbocsátásokról. Engem az érdekel, hogy a rendõrök kimennek-e az emberek közé, hogy a lakosság bízik-e bennük. Arra is figyelek, hogy egyes rendõrök saját, munkán kívüli kereskedelmi tevékenysége (üzletelése) nem jár-e negatív kihatással a munkájára. Szeretném, ha elhatárolódnánk mindennemû politikai, önkormányzati hatástól, egyeneseknek, kiegyensúlyozottaknak kell lennünk, tartanunk a távolságot bármilyen befolyástól. Mindig probléma volt a személyzet kérdése, hogy nem voltak elegen stb. Most mi a helyzet? Lesznek még alkalmazások? Jelenleg átszervezések folynak. Egyes osztályokon pótoljuk a személyzetet, máshol csökkentjük számát, a szükségletektõl függõen. Elsõsorban a polgárok problémájával foglalkozó szolgálatoknál szeretném növelni a személyzet számát. És csökkenteni a bürokráciát. A közlekedés területén a 7-es megyei út baleset-megelõzési programjában is szükség lesz több rendõrre. Mivel a hegyvidéki bûncselekmények is gondot jelentenek, Lippa és Borossebes környékén egy erdészeti osztályt szeretnénk létrehozni, ahova majd szükség lesz személyzetre. Tanco fõfelügyelõ szeretne javítani az ügyfélfogadáson A vámok feloszlásával mintegy 15-20 határrendõr jön majd hozzánk, a határátkelõk környékére pedig tõlünk küldünk rendõröket a környék felvigyázására. Jó az együttmûködésünk a Csongrád és Békés megyei parancsnokságokkal, a közeljövõben közös csapatokkal próbálunk dolgozni, ami biztos lépés lesz a Schengen-térségbe való integrálódás felé. Szükség lesz magyar nemzetiségû rendõrökre is. A helyi önkormányzattal már tavaly megegyeztek a városnegyedi rendõrségi irodák megnyitásában. Az elsõ megnyílt a Vlaicuban a többivel mi lesz? Valóban szükség van a polgár rendõr kapcsolat megerõsítésére. A következõ irodát Mikelakán nyitjuk meg, és terítéken van egy harmadik, Újaradon, a Temesvári út környékén. Ami a vidéki rendõrõrsöket illeti, a következõ héten találkozom az összes polgármesterrel, mert szeretnénk minden faluban egy tanácsadó központot nyitni. A határ melletti elhelyezkedésbõl adódóan a bûnözést tekintve Arad megye nem elhanyagolandó. Milyen tapasztalatai vannak a bûncselekmények jellegét tekintve? A gazdasági-pénzügyi bûnözés növekvõ tendenciát mutat. Egyre több a gazdasági alany, munkanélküliség szinte nem létezik, rettentõ tõkét forgatnak megyei szinten. Az erõszakos bûncselekmények száma visszaesett. Elszaporodtak azonban a betörések, a lakosságban tudatosítani kell, hogy jobban vigyázzon értékeire. Nagyon sok átutazó is megfordul Aradon, a lopások nagy részét más megyébõl származó személyek követik el. Az utóbbi idõben kevesebb utcai bûnözést (bódékba való betörést, rablást) tapasztaltunk. A szórakozóhelyeken azonban továbbra is probléma a fiatalok közötti erõszak. Milyen veszélyt jelentenek az átutazók? Ami a közlekedési baleseteket illeti, az átutazók lehetnek áldozatok vagy elkövetõk. Áldozatok még az itt a piros, hol a piros játékoknak bedõlõ autóbuszos turisták. A külföldi üzletembereket illetõen két dologra összpontosítunk: a közpénzzel való gazdálkodásukra (itt más intézményekkel is együttmûködünk) és a feljelentett tettekre. Ezek legtöbbje csalás. Mintegy 20 ilyen dosszién dolgozunk. A legutóbbi sajtóértekezleten a rendõrség vezetõi megígérték, hogy kidolgoznak egy tervet a szerencsejátékosok megfékezésére Annyit mondhatok, hogy azóta egyetlen panaszt sem jegyeztek be nálunk a szerencsejátékosok létezésére esetleg általuk elkövetett erõszakos cselekedetekre. Feltételezzük, hogy áttértek a vonatokra. Jövõ héten felszállunk a megyébe bejövõ autóbuszokra, ahol figyelmeztetjük a turistákat. Megegyeztünk a benzinkutak adminisztrátoraival is az együttmûködésben, a továbbiakban pedig új büntetési lehetõségeken gondolkodunk. Elõdje idején szóba került a villamosokban elhelyezendõ kamerák kérdése, a zsebtolvajok lebuktatásának céljából. Lesz ebbõl valami? Errõl egyelõre nincs szó. A helyi önkormányzat együttmûködésével azonban dolgozunk a 7-es megyei úton tervezett kamerák felszerelésén balesetmegelõzés céljából. Milyen más fontos terveket tartanak szem elõtt? Bármennyire furán hangzik, a scooter típusú robogókkal kapcsolatban alkalmaznánk egy munkában lévõ projektet. Mert ennek a jármûnek a vezetõit (legtöbbször áldozatokat) általában nem veszik figyelembe a gépkocsivezetõk. Prioritásaink közé tartozik az erdészeti bûncselekmények megfékezése is Dézna, Borossebes és Lippa környékén. Javítanánk az ügyfélfogadásokon, fõként ami a fogyatékkal élõket illeti, valamint szeretném modernizálni a vidéki õrsöket. SÓLYA R. EMÍLIA Szigorú, de nem lehetetlen elõírások Szombat Vasárnap, 2007. március 10 11. 7 Arad Eltûntnek nyilvánították a 19 éves zimándközi Burai Enikõt. A fiatal lány 1,60-1,69 m magas, vérszegény testalkatú, zöld szemû, világosbarna hajú. Eltûnésekor kék farmerdzsekit, barna vászonnadrágot, zöld sportcipõt viselt. Aki bármit tud róla, hívja a rendõrség 207-100-es telefonszámát, majd kérje a 2168 vagy 2162-es melléket. (S. R. E.) Arad A Romtelecom közleménye szerint februárban lecserélték Arad megyében az utolsó analóg telefonközpontot, és helyére digitális központot szereltek, ami számos elõnyt biztosít a régivel szemben az elõfizetõknek, akiket automatikusan és ingyen az új központokra kapcsoltak át. A digitális Elõkészítik a piacokat a bárányhús forgalmazására A megye falvaiban már cseperednek a kisbárányok n Arzenál a padláson Temes Egy tüzérségi lövedéket, tíz támadó és 18 védekezõ kézigránátot, valamint 38 tölténytárat találtak csütörtökön délután Nagyzsámon (Jamu Mare) egy régi lakóház padlásán. A megye déli, Szerbiával határos csücskében lévõ nagyközségben az ingatlan bontásakor bukkantak a második világháborús arzenálra. A lövedékeket és robbanóeszközöket a helyszínre riasztott polgárvédelmiek elszállították, és majd késõbb megsemmisítik. (P. L. ZS.) n Saját lányát molesztálta Arad Nemi erõszak és vérfertõzés kísérletének gyanújával indított eljárást a Décsében lévõ rendõrõrs egy 41 éves helybeli ellen, aki az elõzetes nyomozás szerint valószínûleg molesztálta 7 éves kislányát. S. Constantin állatokra vigyáz a községben és a vizsgálatok szerint februárban megpróbálta megerõszakolni kiskorú gyermekét. A törvényszéki orvosszakértõ konklúzióit várják, az eljárás folyamatban van. S. R. E. n Eltûnt egy zimándközi lány A környezetvédelmi gárda napja Arad Ezentúl nemcsak a környezetvédelmi napot ünneplik, hanem az Országos Környezetvédelmi Gárda napját is. Ez alkalomból március 12-én az aradi felügyelõség ökológiai akciót szervez a Csálai erdõben, kisiskolások részvételével. A 11 órától kezdõdõ eseményen környezetvédelmi kérdésekrõl mesélnek a gyermekeknek, és gyakorlati bemutatóra is sor kerül. SÓLYA Lecserélték az utolsó analóg telefonközpontot Az Országos Állategészségügyi Hatóság (ANSVSA) tegnap tette közzé a húsvéti bárányhús forgalmazásának feltételeit. A tavalyhoz hasonlóan a bárányhúst és -szerveket csak az állategészségügyi bizonyítvány megszerzése után, a megfelelõ pecséttel és kizárólag az erre kijelölt helyeken lehet forgalmazni. A pecsét felsõ részében az ország, a közepén a megye, az állategészségügyi engedély számának kell szerepelnie. Ha a hús külföldrõl származik, szintén fel kell tüntetni rajta az illetõ ország nevét, illetve az EC jelzést. Az egy évnél idõsebb állatok húsa csak a fej, gerincvelõ és lép lefoglalása után forgalmazható. A háztartásokban levágott állatok húsát kizárólag saját fogyasztásra lehet felhasználni. Szintén fontos, hogy a tojásokon is szerepeljen a szavatossági idõ, illetve hogy a forgalmazó kivegye az állategészségügyi bizonyítványt. A piacokon nem szabad árulni a repedt héjú, illetve a kacsatojást. Április 1. és 9. között minden állategészségügyi igazgatóságnál állandó szolgálatot szerveznek (szombatot és vasárnapot beleértve) az esetleges panaszok fogadására. Az igazgatóságok székhelyénél ki lesz függesztve az elérhetõ személyek neve, illetve az ügyfélfogadás órarendje, a megfelelõ telefonszámokkal együtt. központon keresztül az elõfizetõk közvetlenül tárcsázhatnak külföldi számokat, s készüléküktõl függõen eddig nem megközelíthetõ szolgáltatásokban részesülhetnek (kimenõ hívások korlátozása jelszóval vagy anélkül, programozott hívás, hívások átirányítása, hangposta stb.) Az ANSVSA ingyen telefonvonalat bocsát azok rendelkezésére, akik bármilyen szabálytalanságot, problémát jeleznének az élelmiszerek forgalmazásával kapcsolatban. A szám: 0800 826 787. Viorel Agud Arad megyei állategészségügyi igazgató a Nyugati Jelennek tegnap elmondta: Brüsszel majdnem szigorított az idei bárányhús kapcsán, de a feltételeken végül nem sokat változtattak. A municípiumban idén is az Oboron és a nagypiacon lehet majd élõ bárányt forgalmazni, 10 napra adják ki az engedélyeket. Agud igazgató a továbbiakban a piacok adminisztrátoraival járja körbe a forgalmazásra alkalmas helyeket, majd szerinte mintegy 8-10 napon belül lehet kezdeni az állatok vágást. Hogy milyen áron, hamarosan kiderül. SÓLYA R. E.
8 Szombat Vasárnap, 2007. március 10 11. Jelenidõ Szombatonként magyar nyelvû elõadások a bábszínházban! Megalakult a Geppeto alkotói szövetkezet Arad Tavaly október elején, éppen bábszínházi igazgatói székének elfoglalása napján beszélgettem el legutóbb hosszabban Radu Dinulescu rendezõvel. Akkor számos nagyszabású tervét fogalmazta meg, ezekrõl kérdeztem ezúttal. Komoly reményeket fûzött az induláskor egy magán jellegû alkotói szövetkezet megalakításához annak érdekében, hogy az EU-ban elõreláthatóan szûkös mûvelõdési költségvetési keretek között több jövedelemhez juthassanak mûvészeik, alkalmazottaik... Indítványomat kedvezõen fogadta a társulat, 11-en igazgató, fõkönyvelõ, mûvészek, mûszaki alkalmazottak meg is alakítottuk az alkotói szövetkezetet, a hivatalos bejegyzéshez szükséges bírósági tárgyalás lezajlott, most várjuk a pozitív döntést. Ez tágabb mozgásteret biztosít majd számunkra különbözõ hazai és EU-s pénzösszegek megpályázására, és egyúttal több lehetõséget arra, hogy eleget tehessünk a hazai és a külföldi meghívásoknak. A piacgazdasághoz jobban alkalmazkodó szervezési keret elég hosszadalmas megteremtésén kívül mit sikerült mûvészeti síkon az eltelt néhány hónap alatt megvalósítani? Mindenekelõtt azt említeném, hogy korábbi elõadások felújításával jelenleg mintegy húsz produkcióval állunk bármikor a közönségünk rendelkezésére. Ezt azért tartottam fontosnak, mert a 4 10 év közötti gyerekközönségünk igen hamar megújul, ezért egy-egy régebbi elõadás is újdonságként szolgál. Komoly sikernek tartom ugyanakkor, hogy a hagyományos marionett-elõadások Szentpál ünnepe Arad Június 2-án, szombaton Szentpál falu temploma felszentelésének 40. évfordulója és az iskola 50 éves jubileumi ünnepe alkalmából hazavárja a falu szülötteit, valamint azokat a pedagógusokat, akik az elmúlt fél évszázadban a szentpáli óvodában vagy az iskolában tanítottak. Jelentkezésüket Nagy Franciska tanító a 0257/245-001-es vagy a 0728-270-500-as telefonszám valamelyikén fogadja. K. K. Radu Dinulescu magabiztos és bizakodó bemutatásához szükséges hosszúzsinóros padlás kiépítése jól halad, április elsejére elkészül, ezután láthatunk neki az Aladdin címû elõadás próbáihoz, amelynek bábui már készek, most dolgozunk a díszleteken. Idén is lesz Euromarionette fesztivál... Úgy van, ám a korábbi évekhez képest hosszabb idõtartamú. Május Árammegszakítások Aradon és a megyében Hétfõn: Kisjenõ, Szentanna, Simánd részben (9 15); kedden: Kisjenõ, Tornya, Vadász, Szederhát, Szentanna részben (9 15), Borosjenõ részben (9 14); szerdán: Cocorilor, Cucului, Vrabiei (9 15), Kisjenõ, Szentanna részben Terményés állatpiac Arad Tegnap az aradi Oboron igazi tavaszi idõben mind a felhozatal, mind a kereslet nagy volt. A búza mázsája 55-60, a kukorica 50-60, az árpa és a zab 60, a korpa 56-60 lejbe került, a napraforgó és a szója kilóját 0,80 lejért adták. A szénabálát 6, a szalmabálát 5, a lucernabálát 7 lejért árulták. A nagy vesszõseprû 4, a kis vesszõseprû 2-3, a nagy cirokseprû 5-7, a lapát 15-20, a gereblye 10-15, a fejsze 12-25, a kapa 12-15, a vasvilla 30-50, a csákány 15-25, a kosár 12-15, a fejsze-, kapa-, ásó-, lapátnyél 3-6, a kaszanyél 10-15 lejbe került. A kõsó kilóját 0,60, az oltatlan mészét 1,20 lejért adták. A facsemeték 10 lejbe kerültek. A nagybani zöldségpiacon komoly volt a forgalom. Az állatpiac továbbra is szünetelt; a választási malac párját 100-200, a hízott sertés kilóját élõsúlyban 30-40 lejért háztól lehet vásárolni. K. K. 7 18. között naponta délelõtt egy-két hazai elõadást láthat a közönség, délután pedig egy külföldit. A mi rendezvényünk ugyanakkor néhány nap erejéig szerencsésen egybeesik a városi mûvelõdési ház Underground színházi fesztiváljával, ami közös helyszíneket és elõadásokat jelent. Õszinte örömömre sikerült a fesztivál finanszírozására szakminisztériumi pályázatot megnyernünk. És, ha már a mûvelõdési minisztériumról van szó, az aradi magyar közönségnek igazi újdonsággal is szolgálhatok, ugyanis többnyelvû színház témakörrel egy olyan pályázatot nyertünk, amelynek keretében szombatonként magyar nyelvû elõadásokat tarthatunk a bábszínházban: délelõtt a gyerekeknek, este a felnõtteknek hozunk elõadásokat az országból és külföldrõl. Rácz-fotó A Demeter András Ist ván államtitkár hathatós közremûködésével megvalósuló program a magyar nyelvû elõadásokon kívül sok mást, így mûfordításokat is tartalmaz. Amint a különbözõ szervezési kérdések megoldódnak, tájékoztatjuk a közönséget a magyar nyelvû elõadások beindulásáról. Ez igazán jó hír. Köszönöm a beszélgetést! KISS KÁROLY (9 15), Borosjenõ részben (9 14); csütörtökön: Rebreanu, Pãdurii, Eftimie Murgu részben (9 15), Kisjenõ, Szentanna részben (9 15), Borosjenõ részben (9 14); pénteken: Kisjenõ, Szentanna részben (9 15), Borosjenõ részben (9 14). (i) Több juttatás a fogyatékos gyermekek gondozásáért Makacsul tarja magát a légúti fertõzés Temes Kitavaszodott, a levegõ hõmérséklete hetek óta jóval magasabb a sokévi átlagnál, mégsem sikerül megszabadítani a lakosságot a légúti fertõzésektõl. A tél derekától mostanig több tízezren betegedtek meg, és a tömeges védõoltások ellenére sincs visszavonulóban a kór. Az elmúlt tíz napban megyei viszonylatban 450 új esetet regisztráltak, akik közül 230 páciensnél tüdõgyulladást állapítottak meg, 23 beteget a súlyosnak ítélt szövõdmény miatt kórházba kellett utalni. (S.) Munkalehetõségek Stájerlakaninán Resicabánya/Krassó-Szörény A sájerlakaninai bányavállalat mintegy harminc bányalakatost, sofõrt, villanyszerelõt és hatvan bányászt alkalmaz arra az idõszakra, amíg a vállalat három aknáját felszámolják, illetve teljesen bezárják. A három akna bezárására azért kerül sor, mert végleg megszûnik a kõszénbányászat ebben a nagy múltú bányavárosban is. A munkálatokat rövidesen meg tudják kezdeni, illetve ahol ez már megtörtént, folytatni, mivel erre 1 150 000 lejt kaptak. Az aknák elárasztásának és befalazásának vannak támogatói és ellenzõi is. Az ellenzõk attól tartanak, hogy az aknákban felgyülemlõ bányalég estleges robbanása és a Buhuji tó gátjainak emiatt történõ esetleges átszakadása beláthatatlan tragédiát okozhat Stájerlakaninán és környékén. MAKAY BOTOND Piaci árak Bár a tavaly decemberben elfogadott és a Hivatalos Közlönyben megjelentetett, több újdonságot, módosítást is tartalmazó 448-as, a fogyatékkal élõ személyek védelmére és jogainak érvényesítésére vonatkozó törvény alkalmazási útmutatásai még mindig váratnak magukra (ami ugyebár hátráltatja a jogszabály gyakorlati alkalmazását!), a kormány máris módosította az említett, alig három hónapos törvény néhány cikkelyét. A módosítások a fogyatékos gyermekek gondozásáért a Munkaügyi Minisztérium költségvetésébõl folyósított juttatás idõtartamára és összegére vonatkoznak. Ezt külön is kiemelte Gheorghe Barbu munkaügyi miniszter. Az már köztudott, hogy fogyatékos gyermekek esetében a gyermeknevelési juttatás nem két, hanem három évig jár. A módosítás értelmében a harmadik életévüket betöltött, fogyatékkal élõ gyermekeket gondozó személyek a gyermek hétéves koráig 450 lejt és szabadságot kapnak (vagyis nem kell munkába állniuk, fõ foglalkozásuk a fogyatékos gyermek gondozása). Miután a gyermek betöltötte 7. életévét, az õt gondozó személy csökkentett, négyórás munkaprogramot kérhet munkába állás esetén. Ugyanakkor a törvény elõírja: bármikor, amikor a fogyatékos gyermek kórházi ápolásra, kezelésre vagy otthoni gondozásra szorul, gondozójának betegszabadságot kell adni, korlátlan ideig. És még egy kitétel: az egészséges gyermeket gondozó fogyatékkal élõ személyek a gyermek kétéves koráig 450 lejes juttatásban részesülnek. Most, hogy megszületett a módosítás módosítása is, már csak az alkalmazási útmutatásokat kellene mielõbb megszerkeszteni! Az érdekelteket erre várnak! (BALÁZS) Termék Arad Déva Enyed Resicabánya Temesvár Tej/l 1,75-21,50-21,50 1,50-1,60 1,50 Tejföl/4 dl Tehéntúró/kg 2,50-4 7-8 2 2,50 7-8 3 8 3,40-3,45 10 2,50 8-10 Juhtúró/kg 10-14 8-13 10 129-12 Tojás/db 0,30-0,35 0,30-0,40 0,25 0,35 0,40 Paradicsom/kg 3-8 5-5 6-8 Paprika/kg Vegyes zöldség/kg 5-11 1,50-3 7 2-3,50-2 8 1,70-1,90 6-7 1,50-2 Burgonya/kg 1-1,50 1,20-1,50 1-1,50 0,80-1 1-1,50 Újburgonya/kg 5 - - 3 - Hagyma/kg 1,50-3 2,50 2 1,40-1,60 1,50-3 Fokhagyma/kg Dughagyma/kg 8-10 5-8 10 8-10 10 8-12 8 6,50 4 - Zellergumó/db 0,50-5 1 1-4 2,50 2-3 Karfiol/kg 4-6 5,50-6-6,50 4-6 Karalábé/db 0,50-2,50 2-2,50-2 1-3 Káposzta/kg Savanyú káposzta/kg 1-3 2-4 0,40-0,50 5 0,80-1 2,50 1 4 Kistök/db 1,50-2- - - - Spenót/kg 3-5 3 4 2,50-6 4 Padlizsán/kg 5-6 - - 6 - Kapor, petrezselyemzöld/csomó Fejes saláta/fej 0,50-1 1-2 0,50-1 0,70-2,50-1,50-2,50 0,30 1,50-2,50 0,50 1,50-2 Uborka/kg 4-8 7,50-6 4-6 Cékla/kg 2 1,50 1-1,50 1,50 2 Gomba/kg 7-9 6-8,50-8 - Hónapos retek/csomó Jégcsapretek/kg 1-21,50-2- 2-4 2-0,50-1 - 1-1,50 - Zöldhagyma/csomó 1-1,50 0,80-1,50-0,50 - Alma/kg 1-6 2-5,50 1,50-2 1-2,50 2-3 Körte/kg 2,50-6,50 4,50-3 3-5 Szõlõ/kg Dióbél/kg 9-124,50-5,50 15-20 12-20 - 15 10 16 6-7 16-20 Gesztenye/kg 13 - - - 5 Mogyoró/kg 30 - - - - Méz/kg 10-15 10-15 10-12 8-11 11-19
Napról napra Szombat Vasárnap, 2007. március 10 11. 9 200 7. március 10 11., szombat vasárnap Naptár Szeretettel köszöntjük az ezekben a napokban névnapjukat ünneplõ Ildikó és Szilárd nevû kedves olvasóinkat. Évforduló 115 éve, 1892. március 10-én született Arthur HONEGGER svájci származású francia zeneszerzõ. A kamarazenét és a szimfonikus zenét kultiválta annak legkomolyabb és legszigorúbb formájában. Egyebek közt öt szimfóniát, operát (Antigone), nagy oratóriumokat (Dávid király, Judith, A világ kiáltásai, Johanna a máglyán stb.) írt. 1955-ben halt meg. 165 éve, 1842. márc. 11-én született EÖTVÖS Károly író újságíró, ügyvéd, politikus. A kiegyezés után vármegyei ügyész. 1872-ben Deák-párti programmal országgyûlési képviselõ, nagy hatású szónoklataival hívta fel magára a figyelmet. 1883-ban a hírhedt tiszaeszlári perben az ártatlanul vádlottak védõügyvédjének szerepét vállalta, neve túljutott az ország határain. Volt pártelnök, alakított új ellenzéki pártot. Dolgozott lapoknak, szépirodalmi mûveiben, emlékezéseiben, útirajzaiban a reformkort, a 48-as szabadságharcot és a köznemesi liberalizmust lelkesítõ példaként ábrázolta. 1916-ban hunyt el. 190 éve, 1817-ben halt meg ARANKA György. 1791-ben õ terjesztette az erdélyi országgyûlés elé egy nyelvmûvelõ társaság felállításáról szóló tervezetet. Az Erdélyi Magyar Nyelvmûvelõ Társaság, amelynek Aranka titkára volt, 1793 decemberében jött létre és nyolc évig mûködött. Ugyancsak õ szervezte meg az Erdélyi Kéziratkiadó Társaságot. 1737-ben született. Sok vagy kevés? A rejtvény fõsoraiban Einstein gondolata olvasható. Változékony idõ Arad változékony Szombat 4 16 C Vasárnap 3 16 C Hétfõ 5 12 C Kedd 3 12 C Temes változékony Szombat 3 16 C Vasárnap 3 16 C Hétfõ 5 13 C Kedd 6 11 C Hunyad változékony Szombat 1 12 C Vasárnap 3 11 C Hétfõ 4 14 C Kedd 0 9 C Krassó-Szörény borús Szombat 4 14 C Vasárnap 4 14 C Hétfõ 3 13 C Kedd 2 12 C Fehér változékony Szombat 5 12 C Vasárnap 2 12 C Hétfõ 3 11 C Kedd -1 10 C 1 2 3 4 5 Ö Ö Ö Ö Nyerje meg húsvéti sonkáját! Ha jól tippel az alábbi kérdésre, akkor megnyerheti a család húsvéti sonkáját. A hivatalos statisztika szerint decemberben mennyi volt az aktív dolgozók száma az országban? a.) 4,57 millió b.) 7,11 millió c.) 3,3 millió Karikázza be az Ön által helyesnek ítélt számot, majd töltse ki adatait és a kivágott szelvényt postázza szerkesztõségünk címére: Red. Nyugati Jelen, str. Eminescu 55 57., 310085 Arad. A borítékra írják rá: SONKA NÉV.. LAKCÍM.... TELEFONSZÁM.. Beküldési határidõ: március 16. (a postabélyegzõ dátuma). Sorsolás március 22-én, a nyertes nevét a másnapi lapszámban közöljük. A díjat idén is Antal Péter pécskai alpolgármester ajánlotta fel. 10 11 S 6 7 8 9 S 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 S 0 23 24 É 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 VÍZSZINTES: 1. A gondolat elsõ része 10. Gyászol 11. Orgánum 12. Pajta 13. Hammer, rockmagazin 15. Beevez! 16. Festmény 18. Rés (nép.) 19. Kõrislevelek! 20. Bírói döntés 22. Zenei stílus 23. Ilyen tej is van 25. One, a foxtrott õse 27. Csemegézik, nyalakodik 29. Jód és argon vj. 30. Virágszálak! 31. Zambiai, belga és jemeni gkj. 32. Sátorszélek! 33. Anya (lat.) 35. Alá 36. Kipling farkasvezére 38. Elégséges (lat.) 40. Kémiai folyamatot felgyorsító, annak végén változatlanul fennmaradó anyag. FÜGGÕLEGES: 1. A gondolat második része 2. Azonosság, identitás 3. Verssorok! 4. Vanádium és amerícium vj. 5. Az egyik pincér 6. Csak, de csak Csöre Gábornál! 7. Páratlan uszály! 8. Azonban 9. Elemi katasztrófa 14. Nitroglicerinmentes robbanószer 17. Jézus egyik tanítványa 19. Faj 21. Újság 22. Jövendõmondó, vátesz 24. Férfi becenév 26. Katonai fejvédõ 26. Sokszínû 28. Kerekfejû rajzfilmhõs 30. Dél-afrikai folyó 33. Törött támla! 34. Három fura állat! 37. Klasszikus kötõszó 39. A múlt idõ egyik jele Írói hitvallás címû rejtvényünk helyes megfejtése: Amit tollad leírt, fejsze nem vágja ki. Vasárnap Feketegyarmaton és Nagyzerinden találkozunk Arad Vasárnap 13 órától a feketegyarmati iskolában, 14.30 órától a nagyzerindi önkormányzat tanácskozó termében várjuk egy kávé melletti, családias hangulatú beszélgetésre mindazokat, & akik egyéni vagy közösségi gondjaikat, jobbító szándékú ötleteiket szeretnék megosztani egymással, a község elöljáróival vagy a Nyugati Jelen munkatársaival. * A helyszínen megtalálják az Irodalmi Jelen Könyvek sorozat legújabb kiadványait. Szeretettel várunk minden érdeklõdõt. Nõi költõk, írók, mûfordítók jubileumi rendezvénye Arad Immár 10 esztendeje márciusban az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör nõi alkotói örvendeztetik meg az irodalom kedvelõit. Idén Brittich Erzsébet, Pintér Mária, Szûcs Éva verssel, Bokor Ella, Regéczy Éva Mai viccünk Pedagógia Képzeld, apu, mostanában fõzni tanulunk az iskolában. És megeszed, amit fõzöl? Muszáj. Temesvári Rádió prózával, Regéczy Szabina Perle mûfordítással áll hallgatóság elé. A jubileumi rendezvényen közremûködik Czernák Ferenc, Hevesi József, Katona Béla és Szûcs Noémi. A rendezvény végén Brittich Erzsébet nõnapi képeslapkiállítása, zene, agapé és egyéb meglepetések. Helyszín: megyei könyvtár zeneterme, idõpont március 13., kedd délután 5 óra. Minden irodalombarátot szeretettel várnak a szervezõk. Magyar nyelvû mûsor Naponta 14 15 óra között a 630 khz-es középhullámú frekvencián, továbbá naponta 20 21 óra között a 105.9 MHz-es ultrarövidhullámú frekvencián és interneten a www.radiotimisoara.ro vagy a www.triplexregio.net címen, valamint a Thor III mûholdon (0,8 Ny), a Focus Sat Március 10., szombat (mûsorvezetõ Bartha Csaba): Politikai konferansz, Délutáni csevegés Szabó K. István rendezõvel, Mûvelõdéstörténeti érdekességek, Meseház, este (mûsorvezetõ Bartha Csaba): Zenés mûsor: magyar poprock felvételek. Március 11., vasárnap (mûsorvezetõ Fall Ilona): Református egyházi mûsor, Zenés jókívánságok, este (mûsorvezetõ Erdély Rita): Zenés mûsor: magyar nóták és csárdások. Hangverseny Az Aradi Állami Filharmónia március 15-én, csütörtökön 19 órakor szimfonikus hangversenyt rendez a Kultúrpalotában. Vezényel: Valentin Done. Szólista: Alexandru Tomescu hegedûmûvész. Mûsoron: Dmitrij Sosztakovics 1-es számú, a-moll hegedûverseny, Johannes Brahms I-es számú, c-moll szimfónia. Színház Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház Ma 19 órakor a Stúdió teremben: Sarah Kane Iubirea Fedrei, március 11-én, vasárnap 19 órakor a nagyteremben: Adrian Horobeþ Gara de vest. Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Ma 17 órakor a Stúdió teremben: Szíve van a nótának (magyarnóta-est), március 14-én, szerdán 18 órakor a Stúdió teremben: Csendes kiáltvány a vesztesekért Meister Éva magyarországi színmûvész zenés-verses pódiummûsora március 15-e alkalmából, március 18-án, vasárnap 19 órakor a nagyteremben: Gogol A revizor azaz Gogol, a revizorr (Zalán Tibor verziója, bemutató elõadás). Mozi Arad: DACIA Elvitte a víz (am) 11 13.30 16 18.30 21 (280-224). ARTA Bor, mámor, Provence (am) 15 17.30 20 (280-526). Tõzsdei árfolyamok New York: Dow 12 282,89 ì 0,18% Nasdaq 2390,84 ì 0,13% London: FTSE* 6245,20 ì 0,28% Frankfurt: DAX* 6716,52 ì 0,05% Párizs: CAC* 5537,84 ì 0,25% Hongkong: SENG* 19 134,88 î 0,21% Tokió: NIK* 17 164,04 ì 0,43% Budapest: BUX* 22 963 î 0,24% Bukarest: BET* 8623,14 ì 1,05% 19.55 órakor. A * jel a tõzsde bezárását jelzi. Tegnap este egy dollár 0,7628 eurót, 118,23 japán jent, 0,5175 angol fontot ért. Valutaárfolyam tegnap $ EURÓ HUF RNB 2,5675 3,3761 100 Ft/1,3430 RKB 2,5300/2,6300 3,3500/3,4300 0,0130/0,0140 RFB 2,5210/2,6120 3,3270/3,4220 0,0127/0,0139 Sanpaolo IMI Bank 2,5300/2,5900 3,3300/3,4000 0,0125/0,0140 Raiffeisen Bank 2,5150/2,6000 3,3300/3,4100 0,0123/0,0140 Feketepiac 2,5900/2,6300 3,3500/3,3800 0,0133/0,0136 Horoszkóp KOS m (márc. 21. ápr. 20.) Tervezett utazásáról gondolkodik. Felmerül Önben, hogy esetleg elköltözik, ezért azt is végiggondolja, mennyire befolyásolná az életét egy ilyen változás. Befogad egy kutyát vagy macskát. o p s t u v n q r BIKA (ápr. 21. máj. 20.) Behatóan kezdi tanulmányozni az asztrológiát vagy valami más szellemtudományt. A kozmosz, a világmindenség fontos üzeneteket sugároz Önnek. IKREK (máj. 21. jún. 21.) Azt fontolgatja, hogy lakhelyet változtat. Egyik rokona, akivel nem a legideálisabb a viszonya, igazából a javát akarja, csak nem tudja megfelelõen kimutatni az érzelmeit. RÁK (jún. 22. júl. 22.) Rabul ejti új szerelme, ezért úgy tervezi, összeköti vele az éle tét. Az elsõ lépés az, hogy õszintén feltárják egymás elõtt az érzéseiket. Vizsgáljon meg minden részletet, mielõtt döntene. OROSZLÁN (júl. 23. aug. 23.) Régóta halasztgatja egy probléma elintézését, de tovább nem késlekedhet. Egy környékbeli rendezvény iránt óriási az érdeklõdés, nem árt, ha idejében megveszi a jegyét. SZÛZ (aug. 24. szept. 23.) Azt fontolgatja, hogy befizet valamilyen nyári útra, vagy lehet, hogy változtat az úti célon. Ellátogat a táborba, ahol a saját vagy rokona gyereke nyaral, és errõl eszébe jut a saját fiatalsága. MÉRLEG (szept. 24. okt. 23.) Rájön, hibázott, amikor ígéretet tett valamire, ezért akármilyen csúnya dolog, megpróbál visszakozni. Egyik barátja Öntõl szeretné megtudni, mit tartogat számára a jövõ. SKORPIÓ (okt. 24. nov. 22.) Ma arról gondolkozik, milyen szintû gazdagságra vágyik, és terveket készít ezen álom elérésére. Mindig abból induljon ki, hogy bármit képes megvalósítani. NYILAS (nov. 23. dec. 22.) Barátibb viszonyba kerül egy gyerekkel, aki már a felnõttkor küszöbén van. Rájön, hogy beszélgetéseik, közös tevékenységeik során egyenrangú partnerek, és hogy a korkülönbség nem számít. BAK (dec. 23. jan. 20.) Szerelme mindenáron szeretné rabul ejteni a szívét, ezért amivel csak tud, a kedvében jár, és ezt Ön rendkívül hízelgõnek találja. Egy hirtelen jött ötlet segítségével sikerül megoldania egy problémát. VÍZÖNTÕ w (jan. 21. febr. 19.) Egy számítógép révén bekapcsolódhat a világ vérkeringésébe. Élvezi a hálózatokon való bolyongást, mert így olyan emberekkel ismerkedhet meg, akikkel normális körülmények között sosem találkozna. HALAK x(febr. 20. márc. 20.) Szerelmével tölti az idejét. Ha készek feltárni egymás elõtt a gondolataikat és vágyaikat, sok újat tudhatnak meg egymásról. Egy álom kijelöli a jövõben követendõ utat. A horoszkópot nem elhinni kell, hanem szórakozni rajta.
10 Szombat Vasárnap, 2007. március 10 11. Hirdetés SZÜLÕFÖLDÖN MAGYARUL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS NEVELÉSI-OKTATÁSI, VALAMINT TANKÖNYV- ÉS TANESZKÖZ-TÁMOGATÁS,TOVÁBBÁ A HALLGATÓI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉRE A pályázat célja: a romániai magyar nyelvû oktatás és nevelés anyagi támogatása. A pályázók köre: 1. Nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásban részesülhet az a pályázat benyújtásáig 18. életévét be nem töltött kiskorú, aki Romániában mûködõ oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja, valamint az, aki fakultatív magyar nyelvû oktatásban részesül és lakóhelyének megfelelõ közigazgatási egységben nincs megfelelõ szintû magyar nyelvû oktatás; 2. Hallgatói támogatásban részesülhet az a hallgató, aki Romániában mûködõ felsõoktatási intézményben tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja. A támogatás összege és jogcíme: A. NEVELÉSI-OKTATÁSI TÁMOGATÁS Gyermekenként 20 000 Ft-nak megfelelõ lej összegû Nevelési-oktatási támogatásban részesülhet a saját háztartásában kiskorú gyermeke(ke)t nevelõ szülõ/ nevelõszülõ minden olyan kiskorú gyermeke után, aki: 1.) Romániában mûködõ oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja (a fakultatív oktatásban résztvevõk pályázatai iskolánkénti egyéni elbírálásban részesülnek); 2.) a moldvai magyarok esetében: nem intézményesített magyar nyelvû oktatásban részesül. B. TANKÖNYV- ÉS TANESZKÖZ-TÁMOGATÁS Gyermekenként 2400 Ft-nak megfelelõ lej összegû Tankönyv- és taneszköztámogatásban részesülhet a saját háztartásában kiskorú gyermek(ek)et nevelõ szülõ/ nevelõszülõ, amennyiben a kiskorú gyermek(ek): 1.) Romániában mûködõ oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja (a fakultatív oktatásban résztvevõk pályázatai iskolánkénti egyéni elbírálásban részesülnek); 2.) a moldvai magyarok esetében: nem intézményesített magyar nyelvû oktatásban részesül. C. HALLGATÓI TÁMOGATÁS Hallgatónként 2800 Ft-nak megfelelõ lej összegû Hallgatói támogatásban részesülhet az a hallgató, aki Romániában mûködõ felsõoktatási intézményben tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja. Az A. és B. pontok alatt megjelölt támogatás együtt pályázható (egy pályázati csomagban). A C. pont alatt megjelölt támogatási forma különálló pályázati csomagot alkot. Mindkét (A. és B., illetve C.) támogatás a 2006 2007-es tanévben egy alkalommal igényelhetõ. A fentiek szerinti jogosultságok igazolása, valamint az alábbi pályázati feltételek teljesítése esetén az A. és B. pontokban megjelölt támogatás egyidejûleg is elnyerhetõ. Pályázási határidõ: Jelen pályázati felhívás alapján a 2006 2007-es tanévben igényelhetõ támogatásokra 2007. február 5-tõl április 30-ig terjedõ idõszakban folyamatosan lehet pályázni. A 2007. április 30. utáni postai bélyegzõvel beérkezõ pályázatok érvénytelenek. A. és B. pontokban megjelölt támogatásokra vonatkozó pályázati feltételek: (a pályázati adatlapon és Kitöltési útmutatóban részletezve) n megfelelõen kitöltött pályázati adatlap n kötelezõen csatolandó mellékletek: a.) A pályázó szülõ vagy nevelõszülõ személyazonossági igazolványának fénymásolata; b.) A kiskorú gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatának vagy 14 év feletti kiskorú személyazonossági igazolványának fénymásolata; c.) Amennyiben a kiskorú családneve nem egyezik meg a pályázó szülõ/nevelõszülõ családnevével, mellékelni kell a következõ dokumentumok valamelyikének fénymásolatát eset szerint: 1) válás esetén az arról szóló bírósági végzés, illetve a gyermek jogállásának megváltoztatásáról szóló bírósági végzés; 2) házasságon kívül született 14 év feletti kiskorú esetén a gyermek születési bizonyítványa; 3) gyámok és nevelõszülõk esetében, a nevelõszülõ megbízásáról szóló hatósági döntés. d.) A kiskorú gyermek iskolalátogatási igazolásának eredeti példánya, amely tartalmazza az adott osztály/tagozat/csoport tannyelvének megjelölését (ezen igazolások kibocsátására vonatkozó típuskérvény a pályázati csomagban mellékelve); e.) A moldvai magyarok magyar tannyelvû oktatásban való részvétele esetében iskolalátogatást igazoló irat, vagy ennek hiányában a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által kiállított magyar tannyelvû oktatásban való részvételt igazoló irat eredeti példánya. C. pontban megjelölt támogatásra vonatkozó pályázati feltételek: (a pályázati adatlapon és Kitöltési útmutatóban részletezve) n megfelelõen kitöltött pályázati adatlap n kötelezõen csatolandó mellékletek: a.) a pályázó hallgató személyazonossági igazolványának fénymásolata; b.) a felsõfokú oktatásban egészben vagy részben magyar nyelven tanuló diák hallgatói jogviszonyát igazoló irat eredeti példánya. A Szülõföldön Magyarul támogatási program lebonyolításában az Iskola Alapítvány együttmûködik a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel. A pályázati csomag beszerezhetõ: az A. és B. pontokban megjelölt támogatásokra vonatkozó pályázati csomag az RMDSZ helyi szervezeteinél, és a megyei Tájékoztató irodáknál. A C. pontban megjelölt támogatásra vonatkozó pályázati csomag a magyar nyelven oktató egyetemi központok településén található a fent felsorolt intézményeknél, valamint az Országos Magyar Diákszövetség tagszervezeteinél. A pályázat leadása: ajánlott postai küldeményként az Iskola Alapítvány postafiókcímére kell küldeni legkésõbb 2007. április 30-ig (postai bélyegzõ dátuma). Ez a cím a pályázati borítékon található (A. és B. pályázati csomagok esetében), vagy a borítékban található listáról kereshetõ ki (C. pályázati csomag esetében). A pályázat elbírálása és a támogatás folyósítása: A pályázatokat az Iskola Alapítvány kuratóriuma bírálja el. Az Iskola Alapítvány kuratóriuma a hozzá történõ elõterjesztést követõ 30 napon belül bírálja el a pályázatot, amely határidõ hiánypótlásra felszólítás esetén egy alkalommal további 15 nappal meghosszabbítható. A kuratórium döntésérõl a pályázókat az Iskola Alapítvány levélben értesíti. A támogatás folyósítására minden feltétel teljesítése esetén az elbírálást követõ 60 napon belül kerül sor, a pályázati adatlapon megjelölt módozatok szerint. További tájékoztatás munkanapokon 10.00 14.00 között a 0800-800-137-es ingyenesen hívható telefonszámon, az iskola@rmdsz.ro e-mail címen, valamint a megyei Tájékoztató irodákban igényelhetõ.
Jókívánságok n Bódi Enikõnek születésnapja alkalmából minden szépet és jót kívánnak kollégái az Eurobrokerstõl. n Vadászra Hrabovszki Viviennek 3. születésnapja alkalmából sok boldogságot kíván mama, tata és Hajni. n Kisiratosra Vastag Janinak sok boldog születésnapot kíván anyja és apja, akik nagyon szeretik. Isten éltessen sokáig! n Vastag Janinak és Vastag Csabinak sok boldog születésnapot kíván az egész család. Isten éltessen benneteket! n Kisiratosra Vastag Janinak boldog szülinapot kíván felesége, Szilvia, fiai, Janika, Valentin, Józsika. Isten éltessen! n Vastag Csabának boldog szülinapot kíván keresztanyja, Szilvia, keresztapja, Jani, akik nagyon szeretik. Puszilják. Adásvétel n Eladó ház Kisjenõn. Fürdõszoba, nyári konyha, kert, 2 bejárat. Telefon: 0743-940-911. 3555 n Vásárolok ócskavasat, akkumulátorokat, fûtõtesteket, autókat jó áron. Helyben fizetek. Telefon: 0257/210-586, 0744-904-690. 3556 n Eladó ház Zerinden a 415. szám alatt, 1500 m 2. Telefon: 0743-475- 537, 0743-709-703. 2027 n Battonyán eladók kedvezõ áron sarok ülõgarnitúrák, szekrénysor, biciklik, fûnyírók stb. Szállítás megoldható. Telefon: 0743-777-706, 0036-70-557-873-8. 3553 n 110-120 kg-os hússertések eladók. Telefon: 0751-069-392. n Eladó nagyon jó állapotban lévõ hétfiókos Arctic fagyasztó 400 RONért. Telefon: 0357/412-571. n Eladó teljesen felújított, egyszobás, elsõ emeleti tömbházlakás a Vlaicu negyedben (szoba, konyha, fürdõszoba, beüvegezett erkély). Telefon: 0257/276-330, 0357/417-785, 19 óra után. n Eladó 10 literes gázbojler garanciával és üzembe helyezéssel. Telefon: 0723-493-191. Polgári napilap Kiadja az OCCIDENT MEDIA Kft. Postai katalógusszám: 213203 ISSN 1223-3536 Egyhavi elõfizetés: 9,00 lej + kézbesítési díj n Eladó különleges, kb. 44-es menyasszonyi ruha igen kedvezõ áron. Telefon: 0357/310-546. n Magánház eladó a Rácfertályban. Két szoba, konyha, fürdõszoba, pince. Irányár 32 000 euró. Telefon: 0740-042-840, 0257/282-470, 0257/242-128. n 1957-ben gyártott, 9 személyes, üzemképes Volkswagen Transporter kisbusz eladó. Telefon: 0751-180-980. n Eladó Aradon 5 szobás, 2 fürdõszobás, felújított magánház garázzsal a mikelakai híd közelében. Telefon: 0788-656-926, 0257/ 338-201. n Eladó 155 db fehér csempe, kétkerekû kézi kocsi, Oltcit-alkatrészek, Oltcit Club francia motorral, háromégõs gáztûzhely. Telefon: 0257/282-493. n Eladó nyári nyugszék, lisztesláda, parabolaantenna. Veszek szódásüvegeket, 5 10 literes szódavizes tartályokat, aragázbödönt, régiségeket. Telefon: 0257/282-493. n 50 literes kompresszor 1,5 kw-os villanymotorral eladó. Telefon: 0357/ 425-144. n K ereskedõi vasláda (1x0,6x1 m) jó állapotban eladó. Telefon: 0357/ 425-144. n Vásárolok 1940 elõtti magyar, latin, német, francia könyveket, képeket, román és cirill betûs képeslapot, régi hegedût, csellót. Telefon: 0357/426-886, 0748-985-885. n Eladó bálázott búza- és zabszalma, valamint kukoricaszár Szentpálon a 184. szám alatt. Telefon: 0257/416-111. n Nagyvarjason eladó 3300 m 2 -es házhely. Telefon: 0257/535-332. n Nagyvarjason eladó ház nagy kerttel. Érdeklõdni a 0257/535-332-es telefonszámon. n Eladó jó állapotban lévõ, sötét színû kombinált szobabútor. Irányár 800 RON. Telefon: 0357/415-259. n Eladó kétszoba-fürdõszobás ház Battonyán, a Hunyadi utca 98. szám alatt. Gáz bevezetve. Telefon. 0257/258-576. n Eladó 70 000 km-t futott, kiváló állapotban lévõ Trabant sok pótalkatrésszel. Telefon: 0257/285-570. n Eladó furnéros, kétajtós szekrény, fekete-fehér tévé, 2 sodrony, hûtõszekrény, Alba Lux 8 mosógép, könyvek. Veszek hajat. Telefon: 0257/230-618. n Eladó kertes ház. 4 szoba, konyha, fürdõszoba, kamra, elõszoba, pince, gyümölcsfák. Összterület 882 m 2. Telefon: 0721-830- 560. n Háromajtós, politúros ruhásszekrény eladó. Telefon: 0357/ 408-617, egész nap. n Eladó olcsón Ileana varrógép, kerékpár, alkatrészek Daciához: két féltengely, indítómotor. Telefon: 0357/807-023, 0724-262-043. n Eladó ház Zimándközön. 4 szoba, 2 konyha, fürdõszoba, 1649 m 2. Irányár 58 000 euró. Telefon: 0744-506-424. n Eladó fehér, fém konyhai mosogató, neon világítótestek, hintaszék. Telefon: 0257/284-291, 12 óra után. n Eladó 2500 kg pattogatni való kukorica. Telefon: 0257/351-547, 0728-098-286. n Eladó új gyermekmatrac (120x 60x20 cm). Telefon: 0257/289-490, 0744-359-025. n Iratoson eladó 3 ha szántóföld jó helyen, közel a faluhoz. Érdeklõdni az 506. házszámnál, telefon: 0257/454-262. n Eladó kertes családi ház Zerinden a 412. szám alatt. Érdeklõdni a 253. számnál vagy a 0257/ 355-560-as, 0726-184-564-es telefonszámokon. n Eladó internetes computer teljes felszereléssel benne, asztal + videokamera + fülhallgató mikrofonnal + hangszórók. Ár: 1400 lej. Telefon: 0356/310-607, 0749-633- 631. n Magánszemélyeknek, intézményeknek sok régi magyar könyvet kínálok eladásra. Telefon: 0721-613-095. n Eladó Magyarországon, Sarkadon, Gyulától 12 km-re, 3 szoba összkomfortos ház. Gázfûtés, garázs és más mellékhelyiségek. Telefon: 0256/437-306 vagy 0745-319-803. n Kötegyánban, a méhkeréki átkelõhelytõl 3 km-re jó állapotban lévõ családi ház eladó. Telefon: 06/ 30/5354269. n Régi képeslapokat, levélborítékot, karácsonyi üdvözlõlapot keresek megvételre. Telefon: 0256/494-227, délután, este. n Eladó 1300-as Dacia, 1983-as gyártmány, nagyon jó állapotban. Telefon: 0258/871-090, 0724-934- 221. n Déván nagy választékban eladó makramé garnitúra. Telefon: 0254-235-444. n Nagyenyeden kéményes gázkonvektor eladó. Érdeklõdni a 0745-491-867-es telefonszámon. n Nagyenyeden olcsón eladó ruhásszekrény, egyszemélyes ágyak, székek, éjjeliszekrények, tükör, fotelek, szõnyegek, porszívó, egyéb gazdasági tárgyak. Telefon: 0740-563-695. n Eladók Nagyenyeden Skoda 120-as alkatrészek. Telefon: 0258/ 860-404, este 6 órától. n Eladó családi ház, telek, szõlõ, erdõ Lõrincrévén (Fehér megye). Telefon: 0741-311-607. n Eladó Lada 2107, 1991-es gyártmány, 1557 köbcenti. Telefon: 0751-078-213. n Nagyenyeden eladó tölgyfából készült, antik ebédlõbútor: kredenc, vitrin, kerek asztal, bõrhuzatú támlásszékek. Telefon: 0740-563-695. n Nagyenyeden eladó 2 ha szántóföld a nagyenyedi berekben, út mellett. Irányár 2500 euró/ha. Telefon: 0258/864-326. n Nagyenyed és Csombord között eladó 0,29 ha szántóföld a fõút mellett. Telefon: 0258/865-743. n Székelykocsárdon eladó magánház: két szoba, konyha, fürdõszoba, pince, nagy, füves udvar. Telefon: 0258/878-023. Állásajánlat n Magyarországi vállalkozó a közeljövõben megnyíló pécskai varrodájához MÛ- VEZETÕ beosztásba technikumi végzettséggel rendelkezõk jelentkezését várja. Elvárások: magyar, román (német) nyelv ismerete, számítógép-kezelési ismeretek, szakmai múlttal rendelkezzen, B kategóriás jogosítványnyal rendelkezzen. Pécskaiak elõnyben. Telefon: 0257/469-424, 0727-422-988. 3558 n.net tapasztalattal rendelkezõ programozót keresünk. Jelentkezni a sandorz@ gmail.com e-mail címen. 5 n Építkezési vállalat kõmûveseket, ácsokat és festõket alkalmaz. Érdeklõdni lehet a 0357/411-775, 0740-529-502, 0729-954-616-os telefonszámokon. 5 Hirdetés n A Nyugati Jelen nagyenyedi szerkesztõsége lapterjesztõt (újságkihordót) alkalmaz Nagyenyedre. Jelentkezni az Avram Iancu u. 2 sz. alatt vagy a 0258/860-798 telefonszámon naponta 9 14 óra között. Különféle n Idõs személy eltartását vállaljuk lakás ellenében. Telefon: 0257/ 253-098, 0743-495-906. 3557 n Zöldség forgalmazásához partnert keresünk. Telefon: 06-30-205-0132. 2050 n Bábolnai naposcsibe forgalmazásához üzlettársat (területi képviselõt) keresek. Telefon: 0036-30-291-60-34, Dorogi Géza, Szeged. 3 n Bérbe vagy feles megmûvelésre adnám a villamosmegállóhoz közeli, gáji kertemet. Kút van a kertben. Telefon: 0357/310-766. n 38 éves fiatalember munkát keres. Telefon: 0728-211-848, 0749-022-770. n Kiadó 1000 m 2 -es házhely Szentpálon a 289. szám alatt. Irányár 400 lej. Telefon: 0726-375- 337. n Keressük a temesvári volt Missio Elemi Iskola 1947-ben végzett növendékeit egy találkozó rendezése érdekében. Kérünk mindenkit, aki ezzel kapcsolatban a segítségünkre lehet, jelentkezzen a következõ telefonszámokon: 0256/441-954 Hladik Iván, 0256/ 457-129 Rehák György, külföldön: Andreas Reiter, Hüttendorfer Weg 51/A 90768 Fürth-Vach, telefon: 0911-765-667, e-mail: andreas. reiter@arcormail.de n Vállalok rolójavítást, felújítást, szerelést, fa, mûanyag, alumínium, minden típust. Telefon: 0740-257-239, 0744-987-786. n Társasutazást szervezünk a budapesti Van Gogh-kiállítás megtekintésére március 17 18-án. Telefon: 0257/254-616 este, valamint 0722-307-920. n Kiadó téglagarázs a Podgoria negyedben. Telefon: 0357/411-825, 0744-860-111. n Kiadó Temesvár központjában egyszobás, 55 m 2 -es lakás. Irányár: 270 euró. Telefon: 0723/604-008. n Kiadó Temesvár központjában 60 négyzetméteres helyiség (utcáról nyíló bejárattal) cégek, irodák részére. Telefon: 0256/437-321, 0723/499-781. n Gátaljára, idõs asszony gondozására komoly, megbízható személyt keresünk. Telefon: 0256/ 410-437. n Parajdon szoba kiadó jutányos áron. Telefon: 0740-543-804. Szombat Vasárnap, 2007. március 10 11. 11 Megemlékezések Fájdalommal emlékezünk halálának 13. évfordulóján KOVÁCS JULIANNÁra. Nyugodjék békében! Bánatos férje, Jancsi, fia, János és családja Március 8-án volt 20 éve, hogy elment a szeretett férj és apa, OPITZ GÉZA. Nyugodj békében! Felesége, lánya és fia családjaikkal 3551 Aradi D ügynökség Õrzõ és védõ részleg 2900 Arad, Episcopiei utca 20. szám Tel./fax: 0257-280-938 Sürgõsségi telefonszám: 0722-973-497, 0723-451-851 A Detektív ügynökség Kft. védõ és õrzõ részlege teljesen magántõkével mûködõ román társaság, amely Arad municípiumban, Arad megye különbözõ helységeiben és más megyékben fejti ki tevékenységét. Megrendelõink román, külföldi vagy vegyes társaságok, az általunk õrzött objektumok stratégiai jellegûek, kiemelten fontosak, magántulajdonúak, profiljuk különféle: kereskedelmi, üzleti központok, bankok, cégszékhelyek, termelõhelyek stb. Ügynökségünk az alábbi tevékenységeket végzi: l Állóalapok és mozgóeszközök, mûvelõdési, sport- és gazdasági rendezvények, ipari létesítmények, magáncégek, lakások õrzése és védelme l Értékek, különleges javak és pénzszállítás páncélozott gépjármûvekkel, felfegyverzett különleges kísérõ személyzettel l GSM-rendszerû betörésellenes vészjelzõ rendszerek felszerelése és felügyelete l Az objektumok mûszaki védelmi terveinek kidolgozása MI HELYETTED IS VIGYÁZUNK!!! Igazgató: L. SZÕKE MÁRIA tel.: 0722/566-521; Imázs- és terjesztési igazgató: BALTA JÁNOS; Reklámmenedzser: F EKETE GÉZA tel.: (0)257/280-716. Szerkesztõbizottság: BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN fõszerkesztõ, JÁMBOR GYUL A fõszerkesztõ-helyettes, PONGRÁCZ P. MÁRIA fõmunkatárs, BEGE MAGDOLNA fõszerkesztõ-helyettes és szerkesztõségi fõtitkár, BERKI ERZSÉBET szerkesztõségi titkár, LÉSZAY BÉLA olvasószerkesztõ, BALTA JÁNOS, CHIRMICIU ANDRÁS, IRHÁZI JÁNOS, KILIN SÁNDOR. Szerkesztõség és kiadó: 310085 Arad, Eminescu utca 55 57. szám, telefonszám: 0357-412-470, (0)257/280-751, 280-596 (fax). Temesvári szerkesztõség: 300055 Temesvár, Savoyai Jenõ utca 6. szám, I. emelet, tel.: (0)256/432-485, 434-328, fax: 434-303, E-mail: temes@nyugatijelen.com, szerkesztõségvezetõ PATAKY LEHEL ZSOLT. Dévai szerkesztõség: 330011 Déva, Mareºal Averescu 20-as tömbház D lépcsõház 39-es lakrész, tel./fax: (0)254/215-764, 232-032, 0354/405-014 E-mail: hunyad@nyugatijelen.com Szerkesztõségvezetõ: CHIRMICIU ANDRÁS. Nagyenyedi szerkesztõség: 515200 Nagyenyed, Avram Iancu utca 2. szám, tel: (0)258/860-798, szerkesztõségvezetõ: MOLNÁR IRÉN. Krassó-Szörény megyei munkatárs: MAKAY BOTOND, tel.: (0)255/212-136. Külföldi munkatárs: HUDY ÁRPÁD Németország (München). Internet: http://www.nyugatijelen.com, E-mail: jelen@nyugatijelen.com Készült a GUTENBERG Rt. aradi nyomdájában, tel.: 0257/233-545, fax: 0257/254-339. A lapfej fölötti idézet FALUDY GYÖRGY Óda a magyar nyelvhez címû versébõl származik. (0395-03)
12 Szombat Vasárnap, 2007. március 10 11. Jelenidõ l Hirdetés Rádõlt egy fa az óvodára Hunyad Szerencsére senki sem sérült meg csütörtök délután, amikor Vajdahunyadon a városrendészeti munkások egy jókora fát ejtettek az óvodára. A balesetet hanyagság okozta, mivel a polgármesteri hivatal alkalmazottai úgy fogtak az oktatási intézmény tõszomszédságában lévõ fa kivágásához, hogy nem tisztították azt le az ágaktól. A kidõlõ fa így magával rántotta a fenntartására odaállított darut is és együtt rádõltek az óvodára. Az intézményben már csak a március 8-át ünneplõ alkalmazottak tartózkodtak, de közülük sem sérült meg senki. Az anyagi kárt a napokban méri fel a tanfelügyelõség. GBR Darustul borult a fa az óvodára Ezt a lapszámot BERKI ERZSÉBET szerkesztette Számítógépes tördelés: VAJDOVICS ATTILA, VERES RUDOLF, SZABÓ B ALÁZS SZERETNÉD, HA A MUNKÁLTATÓK AZ EGÉSZ VILÁGON EL LENNÉNEK RAGADTATVA AZ ÖNÉLETRAJZODTÓL? MIRE VÁRSZ? AZ ARADI VASILE GOLDIª NYUGATI EGYETEM támogatást nyújt a diákoknak, egyetemistáknak és végzõsöknek angol nyelvismereti nemzetközi tesztelési programjával. Be lehet iratkozni a Cambridge-Anglia felkészítési tanfolyamokra a következõ vizsga letétele céljából: l Cambridge Certificate Advanced l A tanfolyamok a következõ szakok hallgatóinak és végzõseinek szólnak: orvosi és gyógyszerészeti: ENGLISH FOR MEDICINE AND PHARMACY jogi: ENGLISH FOR LEGAL PURPOSES marketing, menedzsment, informatika és politikai tudományok: BUSSINES AND ADMINISTRATION A tanfolyamokat egy olyan rendkívüli felkészültségû elõadó tartja, aki 20 Oxford kötet szerzõje. A tanfolyamot tesztelés elõzi meg, amely megmutatja, hogy az érdekelteknek milyen felkészülési modult kell igénybe venniük. Közvetlenül a vizsgára is jelentkezhetsz, amelyet szintén mi szervezünk, a kar székhelyén, az Angol Tanács égisze alatt. Az iskoláztatási díjak változatlanok az elmúlt évhez képest. A vizsgáztatási díjat az Angol Tanács állapítja meg. TOVÁBBI INFORMÁCIÓ KÉRHETÕ A HUMÁN, POLITIKAI ÉS ADMINISZTRÁCIÓS TUDOMÁNYOK KARÁN, Unirii utca 3. szám alatt, tel./ fax: 0257/282-324, 0257-250-599. (e-mail: suc@uvvg.ro / st_pol@uvvg.ro)
1908 novemberében akkora port vert fel a kisszentmiklósi gyilkosság, amelynek során a Jovin család három tagját fojtották meg ismeretlen tettesek, hogy az Aradi Újságban Bitóra velük! címmel még vezércikk is foglalkozott ezzel a szörnyû tragédiával. Ami nem csoda, hisz a nyomozás szerint minden jel arra mutatott, hogy ugyanazok végeztek a Jovin családdal, akik Vingán és Battonyán is hasonló gyilkosságokat követtek el. De menjünk sorjában az eseményekkel. November 23-án este Maxin János éjjeliõr szokásához híven végigjárta Kisszentmiklós minden utcáját, figyelt a gyanús hangokra, bepillantott a házakba, amelyekbõl még fény szüremlett ki. Jovinék portáján még világosság volt, hangok is hallatszottak, de az éjjeliõr tudta, a család általában tizenegy óra körül szokott nyugalomra térni. Ám hogy idegenek beszéltek bent vagy csak a házbeliek, arra Maxin a kihallgatásakor sem tudott egyértelmû választ adni. Tény viszont, hogy a gyilkosok aznap éjjel, a másfél esztendõs kislány kivételével Jovint, feleségét és édesapját megfojtották, sõt az asszonyt elõtte megerõszakolták. Testén látszott, hogy küzdött a támadóival, holtteste mellett egy véres kendõt találtak. A két férfi holttestén viszont nem voltak külsérelmi nyomok, ezért a nyomozók feltételezték, hogy a gyilkosok álmukban lepték meg áldozataikat, úgy fojtották meg õket. Aztán befogták a lovakat a kocsiszínbe állított szekérbe és elhajtottak. Maxin János nem emlékezett, hogy a csendes téli éjszakán kocsizörgést hallott volna, de feltételezi, hogy akkor õ egy távolabbi kis utcában járõrözött. Késõbb kiderült, hogy másnap reggel hat óra körül a zsigmondházi rendõr látta a kocsit a Petõfi csárda elõtt. A nyomozást Greén Nándor helyettes fõkapitány vezette Rédl és Rónay detektívek segítségével. A helyszíni szemlét követõen azonnal kihallgattak mindenkit, aki bármit láthatott-hallhatott azon a Szombat Vasárnap 2007. március 10 11. Táviratok az ezredfordulón Érdemes két jelentõs aradi eseményt egykori táviratok fényében felidézni. Az Aradi Közlöny 1900. június 2-i számában részletes tudósítás olvasható a nyári színkör elõzõ napi átadásáról. Ma már kevesen tudják, hogy az Állami Tanítóképzõ (ma Þichindeal) szomszédságában állt a nyári színkör, amelyet az aradi magyar színjátszás legjobb idõszakában építettek, hogy a nagyérdemû közönség a nyári holt idényben se maradjon elõadások nélkül. Tabakovits Emil tervei alapján fõként fából építették fel Thalia harmadik aradi hajlékát a Kiskörúton (ma Decebal)), a tanítóképzõ szomszédságában. A korabeli dokumentumok szerint az építkezés 85 ezer koronába került. Ez akkoriban igen olcsó megoldásnak számított, hisz a pozsonyi nyári színkör, például, 200 ezer koronát emésztett fel. A viszonylag puritán külsõ ellenére a színház belsõ berendezése precíz és modern volt, a nézõteret igen tágasra, 1300 nézõ befogadására méretezték, bár az igazsághoz tartozik, hogy ebbõl 500 állóhely volt. A tágas színpadot a szakemberek kimondottan fõvárosi igényûnek tartották. A nyitó elõadáson, 1900. június 1-jén A szökött katona címû színmûvet adták elõ, fõszerepben a neves budapesti színésznõvel, Felhõ Rózsival. Az aradi születésû Vészi József, a Budapesti Napló fõszerkesztõje és országgyûlési képviselõ, Ady egyik mecénása dísztáviratban köszöntötte a színházavatást, és azt üzente, hogy akkor A nyári színkör hatalmas színpada lehetõvé tette a sokszereplõs darabok bemutatását jön Aradra, ha azt nem üres kézzel kell megtennie, azaz ír valamit az aradi színpad számára. A megnyitás évadjában a játékrendben szerepelt, többek közt, a Gyurkovics lányok, a Náni címû népszínmû, a Cigánybáró nagyoperett, az Aranykakas címû vígjáték. A korabeli sajtó csak azt kifogásolta, hogy a színkör elég félreesõ (?) helyen van, nem megfelelõ az idevezetõ utcák megvilágítása, és javasolta, hogy a lóvasút a Szabadság térrõl tegyen egy kitérõt a színházhoz. Sajnos, az ötletbõl nem lett semmi, de a színkör társulata több mint harminc nyári évadon szórakoztatta a publikumot. Mégis, szinte egyik napról a másikra, 1938-ban lebontották azzal az indoklással, hogy faanyaga miatt tûzveszélyes. Az igazsághoz tartozik, hogy az aradi színház a háborút megelõzõ években az egyre súlyosabb gazdasági helyzet miatt anyagi válságba került, és a városvezetõség kapott az alkalmon, hogy legalább az egyik magyar színházépületet fölöslegesnek nyilvánítsa. Elhangzottak olyan vélemények is, hogy a környéken gyors iramban építkezõk így jutottak olcsó építkezési anyaghoz. Érdekes, hogy a Jövõ 1946. június 23-i lapszámában a jeles aradi író és újságíró, Károly Sándor elsiratta a nyári színkört. Szerinte az épület lebontása kolosszális ostobaság volt, és megerõsítette azt a korábbi gyanút, hogy az épület a telekspekuláció áldozata lett, anyagát ugyanis kizárólag magánépítkezésekre használták fel. Magyarán: ellopták. A másik érdekes táviratot nem más küldte Aradra, mint a vagongyár megalapítója, Weitzer János. A Karlsbadból (Karlovy Vary) Aradra küldött üzenet tulajdonképpen válasz Komor Lajos vagongyári igazgató dísztáviratára, amelyet abból az alkalomból küldött a gyáralapítónak, hogy elkészült a 10 ezredik vagon. Ez egy teherszállításra szolgáló 1,5 tonnás vasúti kocsi volt. Ne feledjük: 1900. június 17-ét mutatott a kalendárium, és a vagongyár fennállásának mindössze a 9. évében járt. Íme Weitzer János válasza: Köszönöm a megemlékezést, és szívembõl kívánom, hogy a mindenható mindnyájunk jólétére még sok ilyen ünnepet engedjen megérni. Az Önök Weitzer Jánosa. Apropó, tudja-e valaki, hol van most a gyáralapító mellszobra? PUSKEL PÉTER ARAD Üzleti vacsora vállalkozókkal Arad Csütörtökön este Winkler Gyula megbízott kereskedelmi minisztert az RMDSZ Püspökség utcai székházának nagytermében vacsorán látták vendégül az Arad megyei magyar vállalkozók. Az egybegyûlteket Király András elnök, parlamenti képviselõ és Bognár Levente alpolgármester köszöntötte, majd a miniszter tartott rövid elõadást az ország gazdasági helyzetérõl. Elmondta, az elmúlt évben bebizonyosodott: helyes volt a 16%-os egységes adókulcs bevezetése, ami dinamizálta az egész gazdaságot, amihez nagyban hozzájárult a beáramlott 9,1 milliárd euró külföldi tõke is. A következõ évekre további gazdasági növekedést jósolt, lévén az EU a világ legnagyobb termelõje, egyben exportõre is. Mivel Románia is tagja, ez feljogosítja az EUban sorra kerülõ bármelyik közbeszerzési versenytárgyaláson való részvételre, ugyanakkor a nálunk sorra kerülõ kiíráson is részt vehet az EU bármelyik vállalata. Ami serkentõleg hat a román vállalatokra is, lévén, hogy az ország az EU-tól a következõ 7 évben 31 milliárd eurót kap fejlesztésre. Arad megye gazdaságát kiemelkedõnek ítélte a miniszter, mivel az elmúlt évben a nemzeti össztermék 5%-át állította elõ, amivel az V. helyen áll. (Egyébként Bukarest az elsõ 20%-kal.) A vállalkozók hozzászólása során a magánemberként jelen lévõ Horváth Levente alprefektus a Békés és Arad megyei vállalkozók hagyományossá vált találkozóit emelte ki. Az EU-s közbeszerzési verseny-kiírásokban azonban kevés esélyt jósolt a romániai vállalkozóknak. Miután Kocsik József AMMGE-elnök a miniszternek átnyújtotta a Kisvarjas Dombegyház közötti agrár jellegû határátkelõ megnyitása érdekében benyújtott kérelmet, e témát Kiss István nagyiratosi alpolgármester, Almási Vince kisiratosi polgármester, továbbá Búza Gábor megyei tanácselnök-helyettes is alaposan körbejárta. Winkler, miután megértette az átkelõ megnyitásának a fontosságát, azt teljes támogatásáról biztosította. A találkozó folyamán szót kért még dr. Túsz Ferenc, a CEDIMMAR elnöke, Csepella János megyei tanácsos, Faragó András, Czabai Károly, Lajos Judit és Lajos József vállalkozó. Közben Bacsilla Sándor pécskai iskolaigazgató és csapata az udvaron megfõzte a finom bográcsost, elõkerült a nagyiratosi szilvórium, a Gazdaasszonyok Körének tagjai megterítettek aztán jó ménesi bor mellett folyt a beszélgetés. Winkler Gyula miniszter a Bukarestben dolgozó 80 magyar tisztségviselõ nevében információkkal történõ támogatást ígért az aradi vállalkozóknak Andrásy-fotó A kisszentmiklósi családirtás hétfõ éjszakán, és nagyon hamar sikerült is egy körülbelüli személyleírást összerakni a feltételezett három elkövetõrõl. A leírások alapján egyikük a vingai bolgárok nemzeti viseletét hordta, a másik román parasztruhát viselt, a harmadik pedig úribb ruhát hordott. A gyilkosok azonban nem siettek elmenekülni, mert még kedd reggel, mielõtt a Petõfi csárdához hajtottak volna, végigkocsiztak Újarad fõutcáján, majd Weisz Adolf terménykereskedõnek eladtak öt zsák kukoricát, összesen 42 koronáért. S habár ebben semmi különös nem volt, de Weisz a kocsi egyik utasában felismerte azt a bolgár férfit, aki egy nappal a korábbi, a vingai fojtogatást követõen el akart adni neki egy zsák terményt, de a kereskedõ visszautasította. A segédek szerint a bolgár aztán a zsák nélkül távozott, de azt nem találták meg. Nem szabad elfelejteni, hogy abban az idõben az idegen hamarabb szemet szúrt, és a kereskedõk ódzkodtak idegenektõl, gyanúsan viselkedõ személyektõl vásárolni, mert a gabona lehetett lopott is. A kisszentmiklósi gyilkosokat országszerte keresték, az aradi rendõrség 151 táviratot küldött ki különbözõ városok õrseihez. Hogy a tetteseket megtalálták-e vagy sem, nem tudni, de a radnai csendõrõrs parancsnoka november 26-án betelefonált Aradra, hogy három gyanús személyt látott fölszállni, s a leírás alapján nagyon hasonlítottak a körözött személyekre. Lehet, örökre eltûntek valahol az országban. IRHÁZI JÁNOS
II Szombat Vasárnap, 2007. március 10 11. FEHÉR Iskola épül Marosdécsén Marosdécsén a Kultúrotthon kertjében, a fõút mentén épül az új elemi iskola. Mãrginean Aurel, Miriszló község polgármestere elmondta, hogy a marosdécsei elemi iskola épületét visszaszolgáltatták a református egyháznak, de az épület beosztása és ellátottsága amúgy sem felelt meg a célnak. A falu kultúrotthona adott helyet eddig is a román és magyar tagozatos óvodának, az épület mögött levõ kert területe pedig elégnek bizonyult az új elemi iskola megépítésére. A 650 000 lejes beruházást kormányhatározat hagyta jóvá, a tavaly leutalt 225 000 lejjel el is kezdték az 5 tantermet, irodát és egészségügyi egységet magába foglaló elemi iskola megépítését. Sajnos, a magyar tagozat összevont Az enyedi professzor Amikor a Nagy Fejedelem 1622-ben megalapította gyulafehérvári akadémikum kollégiumát, bõségesen gondoskodott az intézmény anyagi és szellemi szükségleteinek biztosításáról. Bethlen Gábor nemcsak, hogy idõben megelõzte, de felül is múlta Pázmány alapítói bõkezûségét, amikor kollégiumát kiruházta írja Berde Mária. Úgy gondoskodott pedig felõle, hogy az alapítványokból nem egy, de két akadémiát is lehetne fenntartani. Elsõ, erkölcsi jellegû intézkedésével a fejedelem a fõiskola növendékeit, professzorait és minden utódjukat örök idõkre megnemesítette. Halála elõtt nem sokkal a kollégium fennállását biztosító alapítványokat tett. Évenkénti húszezer forintot hagy az intézet számára, annak adományozza a tokaji Hétszõlõt és Enyedet s az Enyed vidéki falvakat, több ezer holdnyi erdõséget. Utasításaiban meghatározza a rektorok, tanítók, a tartott növendékek jogait és kötelességeit. 1662-ben Bethlen János tanácsára Apafi Mihály fejedelem a kollégiumot birtoka központjába, Enyedre helyezi át. Ezzel az áthelyezéssel a város a legnagyobb I IV. osztálya ebbõl csak egy tantermet foglalhat el. Az óvoda továbbra is a kultúrotthonban marad, de az épület elsõ részében lévõ termeket egybenyitva ezután kulturális és közösségi célokra fogják használni. A kertbõl fennmaradó 3600 négyzetméterre sportpályát terveznek. Gondot okoz viszont az ivóvíz- és csatornahálózat hiánya. Az ivóvízhálózat terve készen van és elkészült a csatornázás megvalósíthatósági tanulmánya is. Mivel a megyei infrastruktúra-fejlesztési tervnek Miriszló község is részese, remény van ezek mielõbbi kivitelezésére. A polgármester a 2007 2008-as tanévet már az új iskolában szeretné megnyitni. TAKÁCS ILDIKÓ Községközpontok helyreállítása A megyei tanács e héten indított új projektje 13 község központjának helyreállításátfelújítását és korszerûsítését célozza. A terv megvalósításában segítséget nyújt a megyei mûépítészek szövetsége (Ordinul Arhitecþilor), de a megyeiek a polgármesteri hivatalok közremûködésére is számítanak. Az akció ma kezdõdõ elsõ szakaszában a zöldövezeteket állítják helyre. Március 10-én a 13 községben mintegy 6000 díszfa és cserje, valamint 650 rózsatõ elültetését tervezik. A programra jelentkezõ községek közé tartozik Alsógáld, Magyarigen, Marosszentimre és Felvinc is. Az elsõ szakasz 15 000 lejes beruházását a községek saját költségvetésükbõl fedezik. A következõ szakaszok a padok, szemétládák felszerelését, a buszmegállók és környékük rendezését, majd az épületek homlokzatának a felújítását, környékük rendezését foglalják magukba, ezek finanszírozásába már a megyei tanács is beszáll. A községközpontok jelenlegi arculatát tekintve az akcióra nagy szükség is van. Sajnos, már nem egy külföldi testvértelepülés küldöttsége jegyezte meg csendesen, hogy a siralmas állapotokért nem kizárólag a közigazgatás okolható, hiszen egy falu arculatát a lakosok hozzáállása is nagymértékben meghatározza. T. I. Megépül a futurista szökõkút a Vauban várban Új szökõkút épül Gyulafehérváron a görögkeleti katedrálissal szembeni Egyesülés parkban. A kulturális minisztérium és a polgármesteri hivatal, a város Vauban jellegének megõrzése érdekében, de a turizmusfejlesztésre is gondolva 2003-ban jóváhagyta a különleges szökõkút építését. Moldovan Silvia, a polgármesteri hivatal technikai és fejlesztési részlegének igazgatója szerint valami rendkívülit, eredetit akartak mutatni az embereknek, mint például ez a vízés fényeffektusokat nyújtó látványosság, ezért aztán ajándékként elfogadták a minisztériumtól, mert a helybelieknek eszük ágában sem volt egy ilyen mûvészi alkotás támogatása. A tervet Lucaci Constantin szobrász készítette, aki kinetikus szökõkútjaival, kõ- és acél-mûalkotásaival és nagyszabású emlékmûveivel vált híressé. Számos külföldi múzeum kiállításain láthatók alkotásai, közülük talán a legérdekesebb a velencei Fucina degli Angeli kiállításon bemutatott Csillag nevû mozgószobor. Több külföldi és hazai város például Róma, Milánó, Velence, de Resicabánya, Konstanca, Bukarest és nemsokára Gyulafehérvár is büszkélkedhet a Herder-díjas szobrász alkotásaival. Ha a várkapuk restaurálására, az erõdítményekhez vezetõ útvonalra vagy a XVIII. századi öltözetben masírozó katonákra gondolunk, Gyulafehérvár a középkori város érzetét kelti a turistákban és a helybeliekben. Mégis, most Épül a szökõkút. egy futurista design-elemeket tartalmazó mûalkotást építenek. Moldovan Silvia ezt úgy magyarázta, hogy a megyeszékhelyen megpróbálnak kapcsolatot teremteni a régi és az új között, s arra törekednek, hogy harmónia alakuljon ki a középkori jelleg és a modern stílus között. A szökõkút nemcsak ultramodern formatervezésével válik rendkívüli alkotássá, hanem mûködése is eltér a szokottól. Általában egy ilyen szökõkút automatikus vagy digitális mûködtetésû, ezt viszont mechanikus rendszer élteti. A vízpumpák spriccelését a fényjátékok egészítik ki. A szökõkút masszív rozsdamentes acél darabjainak mozgása különbözõképpen vezeti majd a vízsugarakat, a középen elhelyezett üvegkerék forgása pedig a fényeffektusokat biztosítja. Mindez csak feltételezés, hiszen az alkotó még nem nyilatkozott a szökõkút mûködésérõl. A kivitelezést a giurgiui ICMUG Rt. vállalta, Lucaci Constantin szigorú felügyelete alatt. Mivel a szobrász állandóan módosította alkotását, lassan haladtak a munkálatokkal, így Gyulafehérváron csak 2004 végén, 2005 elején kezdték el az építést. Moldovan Silvia azt is elmondta, hogy a prototípust kételkedve fogadták, aggódtak a mûalkotás súlya, mûködése, formája és elhelyezése díszre tett szert, olyan mûvelõdési tényezõ birtokába jutott, melyhez sem rangra, sem módra hasonló nem volt Erdélyben. Az academicum collegium fél egyetem bölcsészeti és teológiai karral megadta a városnak az Athene-jellegét. Újfalvi Sándor, aki a XIX. század elején a kollégium diákja volt, Emlékiratában ezeket írja:...a vagyonosság s jólét oly magas fokán állott a tanoda, mint ahogy a két magyar hazában bár egy növelde sem. Aki Enyedre tanárnak beférhetett, a jelen s még túlvilágon is Isten kiválasztottjának tarthatá magát, mert családjával együtt az élet rendes terhein túl léve, úri módra voltak ellátva. Egy tanár évi illetéke készpénzben 850 magyar forint volt. Emellett bõségesen ellátták természetben a szükséges mezõgazdasági termékekkel. Betakarításkor udvarába hordtak 116 mázsa tiszta búzát, ugyanannyi másodbúzát, 120-120 véka szemes tengerit és zabot, 160 veder bort, 3 veder forralatlan édes mustot. Ezenkívül biztosították az alapélelmiszereket: a vajat, a mézet, a túrót, kölest, mustárlisztet, sót, paszulyt és borsót. A gyümölcs- Ifj. Zeyk Miklós, a kollégium tudós professzora (1825 854) szükséglet kielégítésére megfelelõ mennyiségû szilva, téli alma és körte, álló szõlõ került a professzorné kamrájába és pincéjébe. Minden tanári család kapott évente 3 kövér sertést, 100 darab bárányt és 30 darab különféle szárnyast. A kollégium erdejébõl a nyár folyamán leszállították az egy évre elegendõ 24 hosszú száraz öl tûzifát; az állatok eltartására 10 szekér széna, 100 kalangya szalma és kukoricakóré került a csûrbe. És sok más szükséges dolog, aminek felsorolására nem vállalkozhatunk. A kollégium biztosította a tanárok kényelmes szállását, tágas udvarral, gazdasági épületekkel, az Õrhegynek tartó nagy veteményes- és gyümölcsöskerttel. A városon kívüli veteményes, burgonyás és tengeris tábla szintén a tanárok rendelkezésére állt, szabadon használhatták az iskola két nagy gyümölcsöskertjének termését is. A fentieket kiegészítette a tehetõsebb tanulók szüleitõl rendesen beszivárgó ajándék; a szegényebb sorsú diákok kerti s mezei munkával hálálták meg tanáraik áldozatkészségét. A fentiekkel magyarázható, hogy még a XIX. század elején is a fõispány és a huszárezredes után Enyeden a tanárok valának a tekintélyesebb egyéniségek, akiknek társaságuk és jól ellátott asztaluk a városiak és vidékiek által vetélkedve látogattattak. Korábbi szegény sorsukból ily nagy uraságra fölvergõdés természetesen elhittségre vezeté õket; a többi tanodákat s tanárait kevésbé vagyonosságukért egyáltaljában lenézték írja Újfalvi. Makkai Sándor, a város nagy szülötte és ismerõje írja, hogy a XX. század elsõ felében is: az egyedüli tekintélyek a tanárok, a fejedelmi Kollégium tudós professzorai. Még a polgármester... is annak köszönheti nimbuszát, hogy testvére dr. Kovács Ödön, a Bethlen Kollégium miatt. Végül elfogadták az ötletet és az árverést megnyerõ gyulafehérvári POM- PINIO Rt.-vel szerzõdést kötöttek. A cég neki is látott a 4 hónapra becsült munkának, de hamarosan abba kellett hagynia, mert alapásás közben régészeti leletekre bukkantak. A régészek másfél évig ásták ki az egykori római XIII. Gemina Légió civil települését. Ezalatt több mint 350 fém-, cserép-, üveg- és csonttárgyat hoztak felszínre. Idén folytatják a körülbelül 2 millió új lejre becsült szökõkút építését s az igazgatónõ szerint májusban már láthatjuk az elsõ elõadást. FULLAJTÁR ATTILA rengetegtudományú, hírneves teológiai professzornak... Ügyvédek, orvosok, járásbírók, megyei tisztviselõk csakis, mint szerény bolygócskák keringhettek e felséges Napok kölcsönzött fényében... Jellemzõ az anekdotának is beillõ kis történet. A rõfös kereskedõ segédjét elküldte az egyik híres, nagytekintélyû fiatal professzorhoz, aki hitelben vásárolt nála, hogy alázattal emlékeztesse a tanár urat a részletfizetésre. A segéd csak addig jutott el, hogy Nagytiszteletû tanár úr kérem, Korbuly úr alázatosan tisztelteti. A professzor egy fejedelmi kézlegyintéssel kísért válasszal intézte el a dolgot: Mondja meg Korbuly úrnak, hogy ezt meg is követelem!... A professzorok tekintélyét azonban, akiknek nagy része tanulmányait külföldi akadémiákon végezte, elsõsorban európai szintû hatalmas tudásuk és lelkiismeretes munkájuk biztosította, és az a tény, hogy az alapító fejedelem akaratának szellemében szolgálták legmaradandóbb szellemi hagyatékát. Ezért vonzotta az országos fõiskola mágnesként az enyedi kohóba a tanulni vágyó ifjakat, akik kiváló képesítéssel hagyták el az alma matert. JÓZSA MIKLÓS
Szombat Vasárnap, 2007. március 10 11. III Ugrásszerû növekedés után gyors apadás Kilátástalanságtól ígéretföldig? Kereken 5 évvel a legutóbbi népszámlálás után Hunyad megye lakossága talán már a 450 000-et sem éri el, vélik a szakértõk. Öt évvel ezelõtt még 487 000 lakost írtak össze, ami szintén csökkenést jelentett a tíz évvel azelõtti 548 000-es történelmi csúcshoz képest. Megyénk népessége ugyanis lényeges változásokat mutatott: ugrásszerûen növekedés után gyors apadás következett. Ipari mágnes Varga E. Árpád demográfus széles körû erdélyi népességstatisztikái szerint az utolsó magyar népszámlálás idején, 1910-ben 323 500 lakost közülük 257 000 (79,5) románt, 52 000 (16%) magyart és 8000 németet (2,5%) írtak össze. Az elsõ világháború emberveszteségét, illetve a magyar közigazgatás impériumváltásnál történõ távozásából fakadó csökkenést a népességszaporulat csupán a második világháború idejére tudta pótolni. 1941-ben ugyanis szintén 323 000 lakost írtak össze Hunyad megyében, akárcsak harminc évvel korábban. Gyökeresen változott viszont a nemzetiségi arány, hiszen 283 000 románt (87,5%), 21 000 magyart (7%) és 9000 németet (közel 3%) írtak össze. A népesség ugrásszerû növekedése a kommunizmus iparosítási éveiben történt. 1956-ra a népesség 382 000-re, tíz évvel késõbb pedig 475 000-re közülük 423 000 román (89%), 40 000 magyar (8,5%) és 6000 német (1,25%) emelkedett. Ami korántsem a természetes népességszaporulatból, hanem a bevándorlásból származott. Akkoriban öltött mamut-méretet a nehézipar, elsõsorban a vajdahunyadi és pusztakaláni kohászat, illetve a Zsil-völgyi és brádi bányászat. Tömegesen jöttek dolgozni Hunyad megyébe az egész országból. Fõleg a háború után még éhínség sújtotta Moldvából, de Olténiából és Erdélybõl is zömében Beszterce-Naszódból, Szilágyságból és Székely- földrõl jöttek sokan a jobb megélhetés reményében. A szocializmus áttörõ sikerének tekintett, grandiózus szólamokkal éltetett nehézipar, pontosabban a biztos munkahely ugyanis mágnesként vonzotta az embereket. A városok lakossága is akkor ugrott meg. Az 1941-ben még csak 9000-es Vajdahunyad például 1956-ban 38 000, tíz évvel késõbb pedig 69 000 lakost számlált. Petrozsény növekedése valamivel lassúbb volt, mivel az 1941-es 18 000-es lakosság 1956-ra 25 000-re, 1966-ban pedig 38 000-re nõtt. Az ipar vonzalmától nagymértékben mentes megyeszékhely viszont ennél is lassabban növekedett, 17 000-rõl 19 000-re, majd 30 000-re. A városok nemzetiségi összetétele is lényegesen változott. 1910-ben Déva még magyar többségû volt: 6074 magyar, 3776 román- és 276 német lakosa volt. 1966-ban viszont 23 523 román, 5329 magyar és 685 német élt a megyeszékhelyen. Vajdahunyadon 1910-ben a románok száma (4180) épp hogy meghaladta a magyarokét (4061), míg német 195 volt. 1966-ban 59 166 román, 6544 magyar és 2262 német élt a kohászvárosban. Akárcsak Déva, Petrozsény is magyar többségû volt 1910-ben, Igényelni lehet a hõszigetelési támogatást! Hunyad Május elsejéig lehet kérvényezni az 1950 1990 között épült tömbházak hõszigetelési munkálatainak támogatását. Az érvényben lévõ törvény értelmében a kivitelezhetõségi tanulmányt, illetve a tervet az állam finanszírozza, magát a kivitelezést pedig egyharmad részben az állam, egyharmad részben a helyi önkormányzat, egyharmadában pedig a lakószövetség. Országos szinten közel kétmillió lakást kellene rehabilitálni mondta Déván Borbély László közmunkaügyi és területrendezési miniszter. Idén 1700 hõszigetelési munkálatnál tudunk részfinanszírozást biztosítani. A gond az, hogy sem az önkormányzatok, Vajdahunyad madártávból, háttérben kohó-tornyokkal. Emelkedés után visszaesés sem a lakószövetségek nem értették meg pontosan a pályázási rendszert, hiszen az eddig beérkezett 307 pályázatból jó néhány hiányos, elsõsorban a lakószövetségre vonatkozó dokumentumok maradnak ki a doszsziékból mondta a miniszter. A lakószövetségi elnökök a maguk során viszont azt fájlalják, hogy a pályázási rendszer túlságosan sok papírmunkát igényel. Ráadásul a szövetség bankszámlakivonatát is kérik, ami a legtöbb esetben nem létezik, hiszen a lakók alig-alig tudják fedezni a közköltségeket, nemhogy bankszámlanyitásra maradjon pénzük véli Leonida Cãzãnaru, a dévai lakószövetségi társulás titkára. GBR hiszen 8799 magyar mellett 6039 román és 1014 német lakosa volt. 1966-ban a románok száma 29 575, a magyaroké 6837, míg a németeké 643-ra volt. Forogó történelmi szerencsekerék A sokoldalúan fejlett szocialista társadalom idején Hunyad megye lakossága tovább növekedett, habár az elõzõ idõszakhoz képest lassúbb ütemben. 1977-ben 514 000-re dagadt, míg 1992-ben elérte az 548 000-es történelmi csúcsot. A rendszerváltást követõ elsõ népszámláláskor 503 000 román (92%), közel 34 000 (6%) magyar és 3600 (0,7%) német lakosa volt a megyének. 2002-re nemcsak az össznépesség, hanem mindhárom népcsoport abszolút száma csökkent: 487 000-bõl 450 000-en vallották magukat románnak (92%), 25 000-en magyarnak (5%) és 2000-en németnek (0,5%). A lényeges csökkenés csak kis részben magyarázható a népfogyatkozással, elsõsorban a nehézipar hanyatlására vezethetõ vissza. Amire természetesen rásegít a születési többlet helyetti halálozási többlet is. A bányászat és a kohászat rendre bocsátotta el Ha valaki világhálón próbálna információt szerezni a 100 évvel ezelõtt, 1907. március 21-én született Kemény Zoltán szobrászról, azt tapasztalja, hogy a két-három magyar honlap mellett számtalan francia nyelvû adat bújik elõ. Ám ha bármelyikbe beleolvasunk, egybõl fény derül a nyelvi eltolódásra, hiszen a Hunyad megyei Banicán született magyar származású szobrász 1942-tõl már Zürichben alkot és svájci képzõmûvészként nyeri el 1964-ben a Velencei Biennále szobrászati nagydíját. Kemény Zoltán asztalossegédként dolgozik még, amikor 17 éves korában részt vesz az alkalmazottait, újabb megélhetési lehetõség viszont éppen az egyoldalú iparosítás miatt nem nagyon volt. Déva lakossága amely 1992-re elérte a 78 000 fõt 69 000-re csökkent, amivel több mint fél évszázad után majdnem utolérte a szomszédos Vajdahunyadot. A kohászváros lakossága ugyanis gyorsabban fogyott: az 1992-es 89 000-rõl a 2002-es 71 000-re. Sõt, becslések szerint a legutóbbi népszámlálás óta eltelt 5 év alatt Déva már bizonyára megelõzte Vajdahunyadot, mivel a gazdasági helyzet javulni kezdett, míg a kohászvárosban a válság jóformán most is folytatódik. Innen sokkal többen menekültek külföldre munkát vállalni. Akárcsak Petrozsényból, melynek lakossága 2002-re 45 000-re csökkent az 1992-es 52 000-rõl. Sõt, manapság olyan 40 000 körülire becsülik a Zsil völgye fõvárosának lakosságát. A csökkenõ tendencia folytatódik. A szocializmus ígéretföldje, a nehézipar ugyanis átoknak bizonyul a piacgazdaság idõszakában. A nemrég elnyert EU-tagság ugyanis megnyitotta az újabb ígéretföld, Európa kapuit. Ahova sokan már korábban is beférkõztek! Mások pedig startra készen várnak. CHIRMICIU ANDRÁS HUNYAD Banicán született svájci szobrász Iparmûvészeti Iskola belsõépítészeti tanfolyamán. Három évvel késõbb egy iparmûvészeti pályázat nyerteseként bejárja az országot és alaposan tanulmányozza a hazai szépmûvészetet, illetve népi hagyományokat. Tulajdonképpen ez idõ tájban jegyzi el magát a mûvészettel és 1927 30 között Vaszary János növendékeként tanul a Képzõmûvészeti Fõiskolán. Ezt követõen, a kor divatja szerint Párizsban próbál szerencsét, különféle foglalkozásokba kezd, de sikert elsõsorban a divattervezés terén ér el. 1942-ben költözik Zürichbe, ahol újra festeni kezd és három év múlva megrendezi Hírek a megyébõl Csernakeresztúr 36 négyzetméternyi helyiséggel bõvül a csernakeresztúri könyvtár döntötte el a dévai tanács legutóbbi ülésén. Cizmaº Terezia igencsak örül mozgásterének bõvülése miatt, hiszen a falu könyvtárában 14 000 kötet áll a lakosság rendelkezésére. Igaz ugyan, hogy az olvasók száma évente alig 200 körül mozog, s a gazdag magyar könyvkínálat ellenére ennek csak kis százaléka magyar olvasó. Cizmaº Terezia úgy véli, fõleg a gyermekek szempontjából hasznos a falusi könyvtár mûködése. *** Szászváros A szászvárosi magyar közösség, hagyományaihoz híven, idén is a református templomban ünnepli március 15-ét. Vasárnap délben, a 10 órától kezdõdõ istentiszteletet követõen Fülöp Júlia, a helyi RMDSZ és EMKE elnöke ismerteti röviden a hajdani eseményeket, majd rövid ünnepi mûsorra kerül sor. *** Déva 60 évesek találkozóját szervezik meg idén szeptemberben Déván. A helyi Téglás Gábor Iskolacsoportban megrendezendõ ünnepségre szeretettel várnak minden vén diákot, aki idén tölti 60. életévét, illetve a dévai Petõfi Sándor Iskola 1960 61-es hajdani hetedikeseit, az osztályközösség minden valamikori tagját, tanítóját, tanárát. Részvételi szándék visszajelzését a következõ telefonszámokra várják: László Ferenc 0254-215-415, illetve Fodor Fekete Ilona 223-852. *** Hat dévai diáklány képviseli Hunyad megyét a hamarosan megrendezendõ magyar tantárgyverseny országos szakaszán. Megyei szinten a legjobb eredményt a végzõs Kofity Annamária érte el, 9,60-nal érdemelve ki az országos megmérettetésen való részvételt. Õt követi a sorban a tizedikes Kálmán Katalin és a kilencedikes Forrai Mónika, akik 9,45-öt szereztek a megyei szakaszon. A továbbmenõk között van még Harangozó Krisztina, Theiss Eliza és Varga Zsuzsanna, mindannyian a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport diákjai. GBR Késik a Déva Szászváros szakasz Egyéves késést jósolnak az épülendõ autópálya Déva Szászváros szakaszának kivitelezésében. A 185 millió eurós munkálat 75%-át uniós pénzekbõl fedezik, az ISPA-program keretében. Viszont a 32 kilométeres útszakasz kivitelezhetõségi tanulmányát még nem sikerült befejezni, pedig ennek határideje február elejére volt kitûzve. A jó egy hónapos késés dominóeffektusban késlelteti majd a további munkálatokat is, ami legalább egyéves lemaradást okozhat az építkezés befejezéséig mondta Dorin Pãran, a megyei tanács alelnöke, aki a hét derekán megbeszélésre hívta az autópálya megépítésében érdekelt feleket. Az eredeti tervek szerint a munkálat 2010-re kellene elkészüljön, és minden egyes napi késlekedésért kemény büntetést fog felszámolni az EU aggódik a megyei tanács alelnöke. Ugyanakkor úgy véli, a késlekedés nem feltétlenül hanyagságból történt, a tanulmány elkészítésekor ugyanis kiderült, hogy az autópálya e szakasza a mûvelõdési minisztérium által régészeti övezetté nyilvánított területen halad át. Ezt jó lett volna elõre tisztázni, hiszen most már megvan a terv, megvan a pénz és az utat meg kell csinálni szögezte le Pãran. (GBR) elsõ önálló kiállítását a Galerie des Eaux-Vives-ben. Ezután megnyílnak elõtte a mûvészvilág kapui, Párizsban is többször állít ki. Elsõ éveiben gyerekrajzokra és primitív mûvészetre emlékeztetõ képein rafinált felülethatásokat használ, majd kavicsok, gyöngyök, cserepek kerülnek munkáira, eredeti fényhatásokkal kísérletezik üveglapokra helyezett reliefjein. Az igazi nagy sikert számára a párizsi Fachetti galériában rendezett 1957-es kiállítása hozta meg, amikor már kizárólag fémekkel dolgozott, melyeket gyakran színezett. így készült szobaképei, melyek dinamikus hatásukkal a mozgás érzetét keltették, széles körû elismerést hoztak számára. Ezt követõen Európa és Amerika számos nagyvárosában állít ki és jó néhány nagyméretû épületplasztikát is készít. A Magyar életrajzi lexikon értékelése alapján Kemény Zoltán a magyar népmûvészeti tradíció és kézmûvesgyakorlat, valamint a modern technika adta anyagok ötvözésébõl formálta meg korunk kitágult világképének, érzelmeinek, indulatainak kifejezését. Hunyad megyébe nem tért már vissza, svájci állampolgárként halt meg 1965-ben. GÁSPÁR-BARRA RÉKA
IV Szombat Vasárnap, 2007. március 10 11. Corneliu Miklósi és a városi közszállítás A napokban ünnepelte a temesvári Helyi Közszállítási Vállalat (román betûszóval: RATT) Corneliu Miklósi mérnök, egyetemi tanár születésének 120. évfordulóját. A mûszaki és technikai fejlesztés jeles egyéniségére emlékezés jó alkalom a városi közszállítás közel 140 éves történetének áttekintésére is. Temesvár a 18. század elejétõl, a török alóli felszabadulása óta (1716) mindig is az ipari és gazdasági fejlõdés élvonalában állt, lakosainak száma dinamikusan gyarapodott, ebbõl adódott, hogy nemcsak technikai és technológiai elsõségekkel, országos vagy épp európai premierekkel dicsekedhet, hanem a korszerû közszállításban is az élen járt. A vasúti közlekedéssel rokon közszállítás amerikai találmány: 1832-ben, New Yorkban használtak elõször síneken gördülõ, lóvontatású, közszállításra alkalmas jármûvet. A lóvasút hamar elterjedt Európa nagyvárosaiban is: Pesten 1863-ban, Temesváron 1869-ben (Küttel Károly polgármester kezdeményezésére) vezették be. A korlátozott sebességû és befogadó képességû lóvasutat Temesváron 1899-ben villamos üzemre építették át, s ezzel megkezdõdött a mai értelemben vett villamosközlekedés. A város folyamatos fejlõdése, a külterületek beépítése a vágányhossz továbbépítését, a járatok célszerû megszervezését, a kocsipark állandó gyarapítását tették szükségessé. Ebben a munkában vállalt oroszlánrészt Corneliu Miklósi. Életútja tipikus 20. század eleji élettörténet. 1887. március 5-én született az Arad megyei Kovásziban (Covãºinþ), a középiskolát Aradon végezte. Igazi Memorabilia anno MDCCXVI Album Temesvár felszabadításának 290. évfordulójára Január utolsó napjaiban hagyta el a nyomdát Jancsó Árpád temesvári út- és hídépítõ mérnök, lelkes helytörténész legújabb könyve, amely a Begaparti város török uralom alóli felszabadítása 290. évfordulójának állít emléket. A három (magyar, román és német) nyelvû történeti leírás és metszetgyûjtemény a Memorabilia anno MDCCXVI címet kapta egy 1717-es röplap után, amely az 1716-os esztendõ említésre méltó eseményeit sorolta fel, köztük Temesvár visszafoglalását. A török kiûzése Európahírû esemény volt, meghatározta a kor világpolitikáját mondta a szerzõ. A törökök 1716. október 12-én adták fel a várat, és 13-án vonult be gyõztesen Savoyai Jenõ hadvezér. A hadjárat elõzményeit, az ostromot, a kapitulációt és a török elvonulását írom le a könyvben, amit sajnos nem sikerült tavaly megjelentetnem, csak idén januárban. De ha azt vesszük, hogy az eredeti Memorabilia anno MDCCXVI is csak a felszabadítás után egy évvel jelent meg, talán elnézhetõ ez a kis késés. nyelvtehetség volt (hét nyelvet ismert), õt mégis a technika vonzotta. Mûszaki fõiskolán tanult Karlsruhéban, egy év múlva pedig a Budapesti Mûegyetemen. Egyetemi karrier várta ott, de az impériumváltozás után hazatért szülõföldjére. Elõbb Aradon dolgozott vasúti mérnökként, majd kérésére Temesvárra helyezték. 1920-ban telepedett le a Bega-parti városban, a Villamos-szállítási Vállalat fõmérnöke, majd igazgatója lett. 1922-tõl pedig, amikor vállalata fuzionált a helyi Villanyteleppel és létrejött a Temesvári Villamos Mûvek, ennek irányítását látta el 1949-ig. A háború utáni nehéz helyzetben a szerelvények beszerzése volt a közlekedés egyik fõ problémája. Ennek gondját saját tervezésre lehetõséget adó mûhely üzembe helyezésével oldotta meg, ahol nemcsak a régi szerelvényeket javították, hanem újakat is készítettek, sõt a kocsipark gyarapítása céljából új szerelvénytípust is tervezett. 1922 és 1926 között 9 D-típusú vagon és 16 C-típusú pótkocsi került ki mûhelyébõl. A következõ évtizedekben, egészen 1954-ig, ezeket korszerûsítette, valamint újabb típusokat tervezett. Az õ tervei alapján vezették be Temesváron, elsõként az országban, a trolibusz-közlekedést. Már az elsõ évektõl nagy gondot fordított a szakmunkásképzésre, az általa Villamoskocsi a temesvári vasútállomás elõtt A könyv hátsó fedõlapja és borítója A történelmi leírást az eseményt bemutató metszetekrõl készült reprodukciók követik a százoldalas kiadványban. Ezeknek az eredetije a budapesti Országos Széchényi Könyvtárban vagy a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában található, van közöttük olyan, amelyik néhai Szántai Lajos magángyûjteményébõl került elõ, illetve kettõ a Temesvári Állami Levéltárból. A felkutatásuk hosszú idõt, sok utánajárást, türelmet és nem kevés anyagi áldozatot kívánt (a metszeteket másoltatni kellett, jóváhagyást kérni a közlésükhöz stb.), mert nem volt könnyû felgombolyítani a szálakat. Jancsó Árpád legnagyobb sajnálatára mégsem lehet teljes a munka, mert három híres francia röplap, amelyeket a párizsi Louvre-ban õriznek, nem lehet a könyvben, ezeknek ugyanis csak a lefényképezésük 150 euróba került volna darabonként. Az ábrázolások zöme már megjelent a Temesvár metszetei címû könyvemben, de van hét új metszet is, köztük három olyan, ami magángyûjtõ tulajdona, tehát közgyûjteményben nem található meg. Ráadásul mindegyiknek fel van tüntetve úgymond a lelõhelye, hogy hol található meg, azaz megkönnyí- Corneliu Miklósi arcképe vezetett két vállalatban inasiskolákat létesített. A munkásokat sokféleképpen segítette, házépítésre kölcsönöket biztosított, késõbb vállalati lakásokat tömbházakban, a Kis-havason két nyaralót építtetett számukra, a szabadidõs programokra és a mûvelõdésre a város legkorszerûbb munkásklubját, a Május 1. klubot alapította. Közben tanított a temesvári Mûszaki Fõiskolán, doktorátust szerzett szakmájában és kiérdemelte az akadémikusi címet is. Újításai közül világpremier a villamossínek hegesztésére kiképzett, Taurus nevû gép. Szülõföldjéhez mindig hûséges maradt, szabad idejében, gyalogos turistaként az aradhegyaljai dombokat járta. SZEKERNYÉS IRÉN tettem valamelyest az utánam jövõ kutatók munkáját. Azt hiszem, ennyi temesvári metszet egy kiadványban nem jelent még meg emelte ki a szerzõ. Legalább ekkora értéke a könyvnek a felszabadító hadjárat és az azt követõ 290 esztendõ rövid összefoglalása is. Amikor nekifogtam az írásnak, azt hittem, könnyû lesz, mert ezt már sokan mások megírták, és elegendõ a bibliográfiára hagyatkoznom. De egymásnak ellentmondó adatokat találtam, nem stimmelt minden adat, hol a halottak, hol a sebesültek, vagy éppen a lakosság száma nem egyezett, úgyhogy ki kellett bogoznom a szálakat. Azt hiszem, e tekintetben is egyedülálló ez a munka vélte Jancsó Árpád. A Memorabilia anno MDCCXVI megtalálható a könyvkereskedésben, Temesváron a Mária téri magyar könyvesboltban, a Librisben vásárolható meg. P. L. ZS. TEMES Gátalja a városiasodás útján A Berzavamenti nagyközségben, Gátalján 2003-ban vélte úgy a választók többsége, hogy elõnyösebb, ha a település a városiasodás útjára lép, és ezt az akaratukat referendumon ki is nyilvánították. Az idõközben megkapott városi rang többletterheket rótt a lakosokra (megemelt ingatlanadók és illetékek hogy csak a legkézenfekvõbbeket említsük), és ehhez képest kevés közszolgáltatást kapta cserébe az eltelt idõszakban. Gátalja látszólag megmaradt falunak, de a még szegényes külcsín mögött gazdag a belbecs. A változás nem megy egyik napról vagy egyik évrõl a másikra, ráadásul nagy lemaradást kellett behoznunk kezdte a beszélgetést Sargán József, aki 2004-tõl a helység polgármestere. A haladás Sargán József polgármester szerint idén nagy változáson megy át a település törvényszerûen a városiasodás velejárója, és ha az önkormányzat jó gazdának bizonyul, nem kerülheti el a települést a fejlõdés, csak ha szántszándékkal kitér elõle. Legyen szó közmûvesítésrõl, útjavításról vagy középítkezésrõl. Értsük úgy, hogy mindhárom téren elõrelépés történt? Igen. Két utcának az aszfaltozását már elkezdtük, és amint az idõ engedi, a harmadiknak is hozzáfogunk. Kizárólag Gátalján, a volt községközpontban körülbelül húsz kilométernyi út van, amibõl hét és fél kilométert idén leaszfaltozunk. Ezzel párhuzamosan a kanalizálást és a vízvezeték építését is végezzük. Utóbbit öt kilométer hosszúra tervezzük, amibõl valamivel több mint másfél már elkészült. A vezetékeket a háztartásokba is behúzzák? Kérésre igen, és mindössze száz új lejt kell fizetni az igénylõnek. Azt hiszem, ez igazán méltányos összeg. Különben is, az önkormányzatnak az az érdeke, hogy minél több fogyasztó legyen. Középítkezésen mit értett? Például azt, hogy új épületszárnyat kap az óvoda. Azt a házat, amelyben a magyar óvoda volt, nem tudtuk megmenteni a spekulánsoktól, és most a román óvodával egy fedél alatt mûködik. De ott jobbak is a feltételek. Idén külön, kétszintes szárnyba költözhet, aminek az építése már folyik, és az új tanév kezdésére át is adjuk. Alul lesznek a tantermek, az emeleten pedig egy díszterem. Az egész 800 000 új lejbe kerül, aminek a felét a tanügyminisztérium állja, a többit mi, a büdzsébõl. Emellett mûfüves, fedett mini-futballpályát építünk, és már dolgozunk egy uszodából, sportcsarnokból és fitneszterembõl álló sportkomplexum projektjén. Ilyen még Temesváron sincs Miért ne lehetne Gátalján? Erre a strukturális alapoktól remélünk támogatást, mint A régiós melléklet a Communitas Alapítvány támogatásával jelenik meg. ahogy nagyon sok más pályázatot írunk brüsszeli finanszírozásra De a többi munkát, amit soroltam, önerõbõl végezzük el. Telik a városkasszából? 2004-ben, amikor megválasztottak, húszmillió régi lej volt a fizetések után beszedett adó. Tavaly decemberben 493 milliónyi gyûlt össze ennyi a különbség. A mandátumom elején tanácsot kértem az úgynevezett siker-polgármesterektõl, a zsombolyai Kaba Gábortól és a nagyszentmiklósi Iosif Oncutól, hiszen tudvalévõ, hogy mindkét városban szinte nulla a munkanélküliségi arány. Õk mondták, hogy ha egy befektetõ építeni akar, el kell adni neki a területet, nem csak bérbe adni, mert többszörösen nyer az üzleten az önkormányzat, és további beruházásokra bátorítja a vállalkozót. A helyi tanáccsal közösen döntve mi is így tettünk, és azóta hétszázzal több munkahely van a településen, és még csak ezután nyitja meg egy belga cég az itteni tejgyárát és vágóhídját, az amerikai sertésfeldolgozó meg a farmját. És az emberek mit szólnak a telekeladáshoz, miközben sokan még nem kapták vissza egykori legelõiket, szántókat? A földosztással tényleg lassan haladunk, mert az elõzõ földtörvények összekuszálták a szálakat, de nem hiszem, hogy nálunk lenne a legrosszabb a helyzet, ráadásul mi csak az önkormányzat tulajdonában lévõ telkeket adjuk el, amire mi esetleg nem tudnánk építeni. De ha már a telkeknél tartunk: készül a városrendezési terv kétszáz, egyenként ötszáz négyzetméteres házhely elkülönítésérõl, amit azok a fiatalok kaphatnak koncesszióba, akik építkezni akarnak. A 35 évnél fiatalabb házaspárok élveznek elõnyt, aztán az egyedülállók is kaphatnak. Már száz feletti a kérvények száma. PATAKY LEHEL ZSOLT