Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK



Hasonló dokumentumok
Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Tárgy: Közérdekű bejelentés a közúti fuvarozók követeléséről a gázolaj adójának csökkentésére



Nemzetpolitikai összefoglaló hét


J e g y zőkönyv ISZB-NP-1/2010. (ISZB-NP-1/ )

kedd. Elfogadhatatlan a magyar kohéziós támogatás felfüggesztési javaslata

Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja

Az ún. státustörvényrõl 1

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

Reform után A kistérségi közszolgáltatási reform hatásai a Téti kistérség szociális szolgáltatási rendszerére

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2012/1


A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 998/2014. (X. 14.) sz. HATÁROZATA

Önkormányzatok versenye: a XIII. kerülettel az élen Budapest veri a vidéki Magyarországot Összefoglaló

Itt a bizonyíték: tetszés szerint osztogatták a trafikokat

J/3359. B E S Z Á M O L Ó

9826 Jelentés a Magyar Köztársaság évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről 1. sz. füzet Összefoglaló és javaslatok. 1.

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította,

Beszámoló. a Kazincbarcikai Polgármesteri Hivatal évi tevékenységéről

Alacsony részvétel mellett, döntetlen közeli eredmény Csepelen és Soroksáron

Ha további kérdései vannak a témával kapcsolatban, kérjük, keresse fel a honlapot, vagy hívja helyi hívás díjáért a ös

Irományszám: 1 ~^- Égy: évi törvény

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/

KÉT ZACSKÓVAL KEZÉBEN MAGYARÁZOTT FODOR GÁBOR...19

Falus Ferenc: Nincsenek politikai ambícióim

Duna House Barométer. 16. szám III. negyedév szeptember hónap

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Az elnök-vezérigazgató üzenete

A CSORVÁSI SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. ELŐTERJESZTÉSEI KÉPVISELŐ TESTÜLETI ÜLÉSRE 2013-AS ÜZLETI ÉVRŐL

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 1580/2013. (XI.6.) sz. HATÁROZATA

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 173/2013. (I.30.) számú HATÁROZATA

Devizahitel-kiváltást

Biztonságot Magyarországnak! Javaslatok a magyar baloldal biztonságpolitikai stratégiájához

Nemzetpolitikai összefoglaló hét

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok

HÍRLEVÉL Szeptember Tartalom

Talán javulóban a hangulat idehaza

MSZP: a baloldal megbélyegzését és a szocialista párt vagyonának elkobzását célozza az átmeneti törvény

2013/ Uniós pályázati lehetőség

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS

J e g y zőkönyv. Ikt. sz. KTB/103-1/2012. KTB/49/2012. sz. ülés (KTB/159/ sz. ülés)

Nagy Attila Tibor Az EU-elnökség és a magyar belpolitika

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/ sz. ülés)

Moszkva és Washington kapcsolatai

Az kiabál, akinek a háza ég

Durvuló választási kampány Reklámadó: enged a kormány?

Helyzetkép november - december

Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1

2006. júliusi hírek. Az MNB 50 bázisponttal emelte a kamatot 6,75 százalékra. Exkluzív interjú Bajnai Gordon kormánybiztossal

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

Tóbiás a Szanyi-botrányról: ez nem az MSZP véleménye Pletyka

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1

Európa szocialistái, egyesüljetek!

Helyzetkép május - június

Átlépni vagy maradni? Nyugdíjdilemma Az összeállítást Fekete Emese készítette. Figyelı

Statisztikai tájékoztató Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 2013/1

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében.

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/4

Nógrád megye bemutatása

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG ÖTÖDIK ÉVES JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK

MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata

Helyzetkép július - augusztus

A Diákhitel Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Igazgatósága Ügyrendje

Statisztikai tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 2010/2

Nemzetpolitikai összefoglaló hét

csütörtök. Elhibázott és méltánytalan, hogy ezzel a magyar népet is büntetik

2010. februári hírek

Nemzetpolitikai összefoglaló hét

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

V E R S E N Y T A N Á C S

2015/06 STATISZTIKAI TÜKÖR

Statisztikai tájékoztató Tolna megye, 2012/4

A Közbeszerzések Tanácsa 1/2007. számú ajánlása. a hiánypótlás alkalmazásáról. (K.É. 58. szám, május 23.)

A sajtóban megjelent információk -- MÉDIA HÍREK ---

JELENTÉS. a Kormány részére. a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló évi CII. törvény eddigi hatásairól

9818 Jelentés az alapfokú oktatásra fordított pénzeszközök felhasználásának vizsgálatáról

Hírlevél. Uniós drogon él a büdzsé. Új megacég jelenhet meg az építőiparban

Újdonságnak számított az is, hogy az iskolák a osztályokban szakmatanulásra

Bauer Tamás Cukor a sebbe

Jegyzőkönyv. Készült: április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

A magyar államadósság keletkezése ( ) PÉNZRIPORT.

Hírek. A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT lapja XX. évfolyam 11. szám június 17. Ingyenes UNIÓS VÁLASZTÁS:

Kérdések és feleletek az alkotmányozással kapcsolatban. Általános kérdések

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/ )

C/6 A VÉGRENDELET ÉS AZ ÖRÖKLÉSI SZERZŐDÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSA; A VÉGINTÉZKEDÉS TARTALMA

Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy. 1. Bevezetés Problémafelvetés

BEVEZETÉS. EKB Havi jelentés jú nius 1

Helyzetkép augusztus - szeptember

A jegybank a belföldi monetáris kondíciók változtatásával igyekszik megakadályozni

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: FVB/31-1/2013. FVB-14/2013. sz. ülés (FVB-116/ sz. ülés)

Hogyan viselkedik ebben a helyzetben az európai balliberális pártcsalád?

INTERJ1] FELSŐOKTATÁSRÓL. független parlamenti hét módosító indítványt nyújtott be az

Nyilvános jelentés a FIDESZ KDNP által javasolt öt alkotmánybíró-jelöltrıl

1. A felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet módosítása

Vélemény a BKV menetdíjainak évi tervezett emeléséről Bevezetés

A kultúra menedzselése

Jegyzőkönyv. Ikt. sz.: GAB/25-2/2014. GAB-9/2014. sz. ülés (GAB-9/ sz. ülés)

Átírás:

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Korózs Lajos: totális káosz a kormányhatározat, ötletelés zajlik; közalkalmazottakra nem fog vonatkozni a mentesítési eljárás; nincs nyugdíjkényszer; ahol szükség van, a nyugdíjas is dolgozhasson; vissza kell vonni a kormányrendeletet! 13. havi nyugdíj meglebegtetése pedig kormányzati shaft -elésre utal, semmi másra (Erzsébet utalványon fizetnék ) Burány Sándor: a kormány harapófogóba rakta a kis-és közepes vállalkozásokat; terheiket növelte; a gazdasági visszaesés miatt pedig bevételeik csökkentek; 35 ezer fővel csökkent a versenyszférában a foglalkoztatás (KSH); azonnali, radikális gazdasági fordulatra van szükség, lásd: MSZP Gazdasági Kilábalás koncepciója.

NAPI HÍREK MSZP: a kormány vonja vissza a közszférában dolgozók nyugdíjazásáról szóló határozatot! Budapest, 2013. január 10., csütörtök (MTI) - Az MSZP szerint a kabinetnek vissza kellene vonnia a közszférában alkalmazandó nyugdíj-politikai elveket rögzítő decemberi határozatát, mert ezzel totális káoszt idéz elő - mondta Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja csütörtöki sajtótájékoztatóján. A közszférában alkalmazandó nyugdíj-politikai elveket rögzítő kormányhatározat a tavalyi utolsó Magyar Közlönyben jelent meg. Eszerint a kabinet január 31-i határidővel kérte fel a tárcavezetőket és a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy intézkedjenek azok munkaviszonyának megszüntetéséről, akik a hozzájuk tartozó költségvetési szervekkel közalkalmazotti vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban állnak, és betöltötték a rájuk irányadó nyugdíjkorhatárt, továbbá megszerezték az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt. Előzőleg, december 18-án az Idősügyi Tanács ülésén Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta: egyedi, miniszterelnöki engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában, mint például az orvosoknál, utánpótlásgondok vannak. A kettős juttatást, vagyis a nyugdíj és a munkabér egyidejű folyósítását nekik is megtiltják, de a fizetésüket olyan szintre emelik, hogy ne keressenek kevesebbet, mint amikor két forrásból volt jövedelmük, mert "így fair" - fogalmazott a kormányfő. Korózs Lajos szerint ugyanakkor egy kórházi osztályon belül feszültségeket fog okozni, ha két azonos beosztású orvos közül ez egyik 250 ezer, a másik viszont 400 ezer forintot keres, azért, mert az utóbbi már betöltötte a nyugdíjkorhatárt. Szerinte, ha a kormányhatározat január 31-én hatályba lép, akkor sérti majd a munkához és a foglalkoztatáshoz fűződő alkotmányos jogokat, hiszen életkoruk miatt különböztet meg egymástól azonos foglalkoztatású embereket. Az MTI kérdésére, mi a véleménye arról, hogy a Magyar Nemzet információi szerint - amennyiben a gazdaság állapota ezt lehetővé teszi - egyszeri kompenzációt kaphatnak év végén a nyugdíjasok, Korózs Lajos azt mondta: örülnek annak, ha van pénz az országban, ugyanakkor Orbán Viktor kormánya szüntette meg a nyugdíjprémiumot és a svájci indexálás lehetőségét, valamint több mint egymillió embert "kitett a nyugdíjrendszerből". Szerinte ha a kiegészítést Erzsébet-utalványban, vagy SZÉP-kártya formájában fizetik ki, akkor ezzel "seftelni akarnak", hiszen egy havi nyugdíj 300 milliárd Page 2

forintot tesz ki, az utalványokkal kapcsolatos 5 százalékos jutalék így 15 milliárd forint, amivel "valaki nagyon jól jár". MSZP: a kormány harapófogóba zárta a kisvállalkozásokat Budapest, 2013. január 10., csütörtök (MTI) Az MSZP véleménye szerint a kormány elhibázott gazdaságpolitikájának elsősorban a kisvállalkozások a vesztesei. A kabinet harapófogóba zárta ezeket a cégeket, mert a megszorítások miatt visszaeső fogyasztás csökkentette a bevételeiket, a gazdaságpolitika, elsősorban az adóintézkedések pedig növelték a költségeiket mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Burány Sándor. Az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának szocialista tagja hivatkozásként közölte: egy tavaly év végén készült felmérés szerint a hazai kis- és közepes vállalkozások vezetői pesszimisták, az árbevétellel kapcsolatos várakozásaik a 2009-es szintre estek vissza. Külön kitért arra a statisztikára is, amelyik szerint rekordszámú cég szűnt meg az elmúlt évben, ugyanis 2012-ben mintegy 23 ezer 500 felszámolási eljárás indult. A kisvállalkozások számára az a legfájóbb, hogy a kiskeresetűekre kivetett brutális adótöbbletet a vállalkozásokkal fizettetik meg mondta a politikus. Hozzátette, a KSH adatai is világosan mutatják, hogy erre a cégek elbocsátásokkal reagáltak, ugyanis a versenyszférában 35 ezer fővel csökkent a foglalkoztatás. Olyan gazdasági fordulatra van szükség, amelyik nem megszorításokkal tömi be azt a rést, amit a kormány személyi-jövedelemadópolitikája ütött a költségvetésen jelentette ki végül. Page 3

KÖZLEMÉNYEK Az MSZP Országos Központ közleménye - Csökkenő termelés, növekvő kudarc Budapest, 2013. január 10., csütörtök (OS) - Múlt év elején Orbán Viktor még kiemelt gazdaságpolitikai célként nevezte meg az ország újraiparosítását. Ez a cél sem teljesült, mi több éppen az ellenkezője történt. A legfrissebb adatok szerint ipari termelésünk súlyosan visszaesett: a 2012. novemberi adatok szerint 6,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ez az elfogadhatatlanul gyenge érték az Orbán-kormány bukott gazdaságpolitikájának következménye. Matolcsy és Orbán ezzel újra bebizonyította tevékenységük szakmailag elégtelen, teljesítményük értékelhetetlen. Az ipari termelés mélyrepülése a beruházási kedvre negatívan hat, a KKV-szektor és a multinacionális vállalatok bizalmatlanok a kormánnyal szemben, az uniós források pedig nem tudnak beérkezni a gazdaságba. Az egyik legfontosabb gazdasági húzóágazat ilyen hosszantartó mélyrepülése azt mutatja, idén sem köszönt be a Kánaán, nem lesz itt semmiféle 2013-as tündérmese. Kudarcok sorozata szegélyezi az Orbán-kormány útját: a gazdasági környezet kiszámíthatatlanná vált, a tőke menekül, a képzett munkaerő pedig kiáramlik az országból az elrugaszkodás évéből a recesszió éve lett. Magyarország a Fidesz-kormány tevékenysége következtében egy teljes évtizedet veszített el, és leszakadt a régió államaitól. Az új kormánynak alapvető gazdasági fordulatot kell végrehajtania, hogy a magyar gazdaság újra felzárkózást eredményező növekedési pályára kerüljön. Józsa István az MSZP frakcióvezető-helyettese Page 4

Az MSZP Országos Központjának közleménye - Fiatalok munkanélkülisége Budapest, 2013. január 10., csütörtök (OS) - Sajnálatos, hogy a Fidesz sikerpropagandaként próbálja beállítani azt a tényt, hogy Magyarországon is soha nem látott magasságokba emelkedett a fiatal munkanélküliek aránya. A katasztrofális helyzetet, miszerint ma nagyjából minden harmadik magyar fiatal munka nélkül van, azzal próbálják relativizálni, hogy a válsággal sokkal jobban sújtott Spanyolországhoz és Görögországhoz hasonlítják hazánkat, ahol ez a mutató 50 százalék feletti, míg nálunk 30 százalék. Ez, akárhogy is nézzük, jóval az uniós (23,7 százalékos) átlag fölött van. Álságos módon, ne a legmagasabb mutatójú országokkal vessék össze hazánkat! Örvendetes, hogy a Fidesz újabb és újabb programokat dolgoz ki a fiatalok álláshoz jutásának segítésére, de első körben talán olyan gazdaságpolitikát kellene folytatni, amely vonzza és nem taszítja a beruházásokat. Ha Orbánék számára a fiatalok munkanélküliségének megoldása valóban kiemelt cél, és ennek ellenére nem képesek előrelépést elérni, akkor el sem merjük képzelni, mi lenne, ha nem kezelnék prioritásként a kérdést. Az MSZP-nek van programja a fiatalok munkanélküliségének kezelésére, és kormányra kerülése esetén haladéktalanul hozzá is lát annak megvalósításához. Addig is arra kérjük a Fideszt és kormányát, hogy lehetőségeihez és képességeihez mérten próbáljon megoldást találni a fiatalokat sújtó munkanélküliség növekedésének megfékezésére. Winkfein Csaba, az MSZP elnökségi tagja Az MSZP Országos Központjának közleménye - Qui tacet, consentire videtur - A hallgatás beleegyezésnek számít Budapest, 2013. január 10., csütörtök (OS) A családon belüli erőszak törvényalkotása körüli anomáliák pontosan mutatják a Fidesz- KDNP társadalomhoz való hozzáállását. Annyira senki nem szegény, hogy ígérni ne tudjon. Így gondolhatta ezt Balog Zoltán is, amikor a kitört botrány nyomására ígéretet tett, hogy a családon belüli erőszak önálló Page 5

tényállásként kerül be a büntető törvénykönyvbe. Az ígéret, csak ígéret maradt. Sem a parlamenten belül, sem más fórumon nem történt érdemi vita, sőt, még jelenleg sincs időpont kitűzve a kérdéssel kapcsolatos egyeztetések folytatására. Az országgyűlés egy laza csuklómozdulattal seperte le asztaláról az MSZP novemberben benyújtott országgyűlési határozati javaslatát, amely a hozzátartozók közötti erőszak elleni hatékony fellépés eszközeinek megteremtését kínálta. Álszentség és köpönyegforgatás, amit a Fidesz-KDNP tesz. Ha kell, a kormánypártok képesek egyetlen nap leforgása alatt alaptörvénybe emelni, ami önző céljaik számára fontos. A családon belüli erőszak büntetése nem hoz tömeges szavazatot, így sunyi módon nyugodtan a szőnyeg alá lehet söpörni, az erőszak pedig továbbra is családon belül marad. Felháborító Orbán miniszterének hallgatása. Ha addig nem történik érdemi lépés, akkor az új MSZP-kormány megfelelő helyen fogja kezelni a kérdést. Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségi tagja Kormos Kata, az MSZP szóvivője Az MSZP Országos Központjának közleménye - A Fidesz vádjainak tételes cáfolata Budapest, 2013. január 10., csütörtök (OS) - A Fidesznek nincs érdemi válasza az ellenzéki gazdaságpolitikai alternatívára, ehelyett kiragadott statisztikai adatokkal próbál félrevezető, lejárató kampányt folytatni. Részletek az ellenzéki tárgyalásokra kiadott Fidesz közleményéből: "Gazdaságpolitikai tanácsokat hallgatni az MSZP-től olyan, mintha egy tömegkarambol okozójától hallgatna vezetési tanácsokat az ember." A vádak konkrétan: "A 2002-2010 közötti szocialista és liberális gazdaságpolitikai kormányzás zárómérlege: nyolc év alatt megduplázódott a munkanélküliség, megduplázódott az államadósság, 2,5-szeresére nőtt a rezsi." Page 6

1.: Nyolc év alatt megduplázódott a munkanélküliség Ebben az időszakban tört ki a világgazdasági válság, ami számos, hozzánk hasonlóan exportorientált országot erősen megviselt. Ebben a nyolc évben 80 százalékkal nőtt a munkanélküliség Cipruson, Spanyolországban és még Luxemburgban is, sőt, Írországban megháromszorozódott. Az USA-ban a munkanélküliség ebben a nyolc évben 66 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor ebben az időszakban a foglalkoztatás Magyarországon - a válság ellenére, a hatásos kormányzati beavatkozások, így pl. a tb-járulékok mérséklése következtében - csak kevesebb mint százezer fővel, azaz 2,5 százalékkal csökkent. 2.: Az MSZP kormányok nyolc éve alatt megduplázódott az államadósság Az eladósodottságot a komoly elemzések nem így vizsgálják. De ha ezt a számsort vesszük, hozzá kellett volna tenni, hogy az első Orbán-kormány működésének négy éve alatt - az 1997 végi és a 2001 végi EU statisztikai adatokat összevetve - az államadósság 45 százalékkal nőtt. Ha ez az ütem nem 4, hanem 8 évig érvényesül, akkor az adósság nyolc év alatt megduplázódik. Vagyis az első Orbán-kormány adósság növelési sebessége lényegében azonos volt a későbbi szocialista kormányokéval. (Az EU államadóssági adata hazánkra nézve: 1997 vége: 5468, 2001 vége 7953 milliárd forint) A friss, 2013 végére vonatkozó EU prognózist és a 2009 végi korrigált adatot összevetve, ha közgazdasági szempontból teljesen jogosan csökkentjük az induló adósság értékét a magánnyugdíjpénztárakban addig félretett és utána államosított mintegy 2400 milliárd forinttal, akkor 29 százalékkal nő (18048 milliárd forintról 23241 milliárd forintra). Tehát az első és a második Orbán-kormány nyolc éve érdemben együttesen ugyancsak közel megduplázza (87 százalékkal növeli) az államadósságot. 3.: 8 év alatt 2,5 szeresére nőtt a rezsiköltség A rezsi legnagyobb részét az energiaköltségek teszik ki. Mivel hazánk alapvetően importra szorul, a fő árnövelő tényező a világpiaci árak emelkedése, nem a kormány tevékenysége. A Brent olaj ára 2002 tavaszán 27 dollár, 2010 tavaszán 80 dollár körül volt, azaz dollárban is háromszorosára emelkedett. Vagyis a rezsiköltségek valóban jelentős emelkedése alapvetően külső folyamatok következménye. Ugyanakkor az átlagos nettó bérek 2001 és 2009 között lényegében megduplázódtak, a reálbérek pedig negyedével emelkedtek. Ennek fényében érdemes értelmezni a rezsiköltségek kétségkívül jelentős emelkedését. Józsa István, frakcióvezető-helyettes Page 7