Kelták Magyarországon



Hasonló dokumentumok
Brigetio. Komárom városában, Szőny területén, a Duna jobb partján

Puskás Gyula István: Svájc rövid történelme

HELYI TANTERV A NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ ÉS A KÉTTANNYELVŰ OSZTÁLYOK TÖRTÉNELEM OKTATÁSÁHOZ 9. ÉVFOLYAMON

KUTATÓK ÉJSZAKÁJA SZEPTEMBER 28. ELTE BTK RÉGÉSZETTUDOMÁNYI INTÉZET. Dr. Kalla Gábor Dr. Szabó Gábor

DEVÍN. Dévény. A vár

To 029 Szekszárd, Tószegi-dűlő ( km)

Kutatási tárgykörök I. A történelemkutatás módszertana. 1. Régészet. 2. Őstörténet. 3. Családtörténet.

A TURÁNI KULTÚRA JELLEMVONÁSAI ÉS JELENTŐSÉGE

Az ásatás és a feldolgozás eredményei

TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

Csörög Településrendezési terv

BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE &ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY& BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE

Amikor Cézár meggyilkolása után kiderült, hogy Gallia kincsei és milliónyi elhurcolt rabszolgájának ára jobbára magát a hadvezért gyarapították,

Az ókori Savaria történetével kapcsolatos

318/2008. (XII. 23.) Korm. rendelet. a Kormány általános hatáskör területi államigazgatási szervérl

ÓKOR Rómaiak az Augustus-korban

H I R D E T M É N Y Magyar Posta Zrt. felhívása Magyarországi posták 2015 évi klimatizálása megnevezésű építési beruházás tárgyban


Intercisa castellum és vicus évi ásatások feldolgozása II. zárójelentés Visy Zsolt

tórxx3szilasi-rrje?xírx:e 700 éoes tc")rténete

Az athéni demokrácia intézményei és működése

Hol hallod a sz hangot?

Gerelyes Ibolya: Oszmán-török fémművesség. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményének szakkatalógusa ÓKR K 68345

Geofrámia kivonatok - Enoszuke

A GASZTRONÓMIA JELENTŐSÉGE GASZTRONÓMIA AZ ELSŐ KÖNYVEK A GASZTRONÓMIÁRÓL

Kollégiumok - Szombathelyi kollégium

Az írásbeli érettségi témakörei

A Kárpát-medence a világ központja 3. Rész. A Régi Európa történelmének kulcskérdései

1. korszak: Az egyház intézményének szerveződése az első Pünkösdtől az I. Nikaiai Zsinatig GERMANIA NORICUM D A C I A I T A L I A MOESIA

A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ GAZDASÁGI / TÁRSADALMI TERÉRE HATÓ GEOGRÁFIAI TÉNYEZŐK Csizmadia Gábor 1

Az elsô szarmaták az Alföldön (Gondolatok a Kárpát-medencei jazig foglalásról) Istvánovits Eszter Kulcsár Valéria

A cigányok foglalkoztatottságáról és jövedelmi viszonyairól A évi országos cigánykutatás alapján

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

Oktatási és Kulturális Minisztérium

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

TERÜLETI FELZÁRKÓZÁS. Demográfia év végén Magyarország össznépessége 10 millió 31 ezer fô volt, mintegy 14,5 ezerrel kevesebb,

Lovas István: 20 évvel a népírtás után Ruanda Afrika Szingapúrja lett

A DUNA TISZA KÖZE AVAR KORI BETELEPÜLÉSÉNEK PROBLÉMÁI. Témavezető: Dr. Madaras László Nyílvántartási szám: T

Zománcműves Zománcműves

Időutazó ókori teszt

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A ÉVEKBEN

Mentális térképek elméletben és gyakorlatban

MAGYAR RÉGÉSZET ONLINE MAGAZIN 2015 ŐSZ

A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára

1. Általános nyitva tartás: hétfő kivételével minden nap óráig A kiállítás megtekintése és a tárlatvezetés díjtalan!

A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye

Csanytelek Község Polgármesterétől

Szeged, Öthalom, Q-10 földtani alapszelvény tervezett természeti emlék Tájékoztató a megalapozó dokumentáció alapján

Washington, 1989 július 17. (Amerika Hangja, Esti híradó)

Tanulmány A FÖLDPIAC SAJÁTOSSÁGAI MAGYARORSZÁGON AZ UNIÓS CSATLAKOZÁS IDEJÉN HAMZA ESZTER MISKÓ KRISZTINA

SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY

AZ ÓKORI KELET. 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka

KOMÁROM- ESZTERGOM MEGYE SZÁMOKBAN

Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl. Általam készített mellékletek a társashoz

A város alapításától a köztársaság fénykoráig

A térség őstörténete az Emlékpark programjában

Természeti adottságok

AZ ÓKORI RÓMA NÉVTÁRA. Aeneas: trójai hős, aki társaival új hazát indult keresni, miután Trója elesett.

2016. március 11-én óra BM földszint, márványaula március 15-ei ünnepség

Kora-római kocsi és ló sírok kincsei Állandó kiállítás (1 teremben). Partnerünk a Magyar Nemzeti Múzeum és a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága

A Visegrád Gizellamajorban feltárt késő római kiserőd keltezése a kerámia anyag alapján (déli épületszárny)

A két harcmodor kétféle taktikát, játékstílust jelent, és ki-ki eldöntheti, inkább melyikre támaszkodik - vagy inkább mindkettőre.

- 1 - A DÉLKELET-EURÓPAI TÉRSÉG KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSE, A MAGYARORSZÁGI KAPCSOLÓDÁSOK ÉS HATÁSOK. Antal István

ERDÉLY ŐSRÉGÉSZETI REPERTÓRIUMÁHOZ. Az Erdélyi Tudományos Intézet kiadásában az archeológia tárgyköréből

Készítette: Habarics Béla

A részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetésének eredményei

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ORSZÁGOS DÖNTİ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

5 NYOMÓS OK A BACTOFIL-OS ŐSZI TALAJAKTIVÁLÁSRA. [négypluszegy]

AUGUSTUS CSÁSZÁR ÉS PANNONIA PROVINCIA ELSŐ ÉVSZÁZADA kamarakonferencia március 27-én

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE)

Magyar Tűzoltó Szövetség. 145 év, töretlenül

DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI

Előzmény 1-4. osztályos nem rendszerezett történelmi ismeretek. Értékelés Folyamatos szóbeli feleltetés és rendszeres témazáró dolgozatok.

Miért tanulod a nyelvtant?

A piacra jutás segítése

MIT KELL KUTATNUNK KAPCSÁN?

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

CSEHIMINDSZENT MINDENSZENTEK PLÉBÁNIATEMPLOM

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u fsz. 2.

Történelem és társadalomismeret

MŰSZAKI LEÍRÁS ŐCSÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK ÉVI MÓDOSÍTÁSÁHOZ

A képlékeny félhold. Bassár el-aszad elnök. Némiképp meggyűrődött a róla alkotott kép IRÁNYTŰ INTÉZET EMBER ZOLTÁN LEVENTE 1

Veresegyház, Kis-réti gazdaságiés lakóterület

Bálint Kálmán. A Sárkányok hatása a fantasy világok és a valóság kultúrájára (BAKSAAI.ELTE) mrdrigon@gmail.com. Szerepjáték és világszemlélet beadandó

Tájak, Korok, Múzeumok kiskönyvtára 258

A KÖZOKTATÁS TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEI. Bevezetés

A hun harc művésze Published on ( Még nincs értékelve

A termékenység területi különbségei

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI 2017-TŐL október 13. KPSZTI Gianone András

Educatio 1997/03 TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEK A KÖZÉPFOKÚ OKTATÁSBAN

288. Arvisura - Az Avarok kettős birodalma Mikó-Halics rovása között

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd

5. HALANDÓSÁGI KÜLÖNBSÉGEK

Nemzetiségi kérdés Komárom-Esztergom vármegyében között

Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás)

1. Az ókor és kultúrája

A BELFÖLDI VÁNDORMOZGALOM STRUKTURÁLIS ÉS TERÜLETI SAJÁTOSSÁGAI MAGYARORSZÁGON 1 DÖVÉNYI ZOLTÁN

BÁCS-KISKUN MEGYE SZÁMOKBAN

2. melléklet Kerettanterv az általános iskola 5 8. évfolyama számára történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek

Duna House Barométer. 26. szám július

Átírás:

Kelták Magyarországon Ha a keltákról hallunk, manapság azonnal, az ír népzene, vagy az ír kocsmák, a pubok jutnak eszünkbe. Kelták azonban, nem csak a Brit-szigeteken éltek a bronz és vaskorban, hanem jóformán, egész Európa területén, Ibériában (Spanyolország), a mai Franciaországban, és hazánkban is! A kelták, kiterjedt kereskedelmet folytattak, bronz, vasáruikkal (fegyverek) arany ékszerekkel, sóval, mely kereskedelmi útvonal két fő ága közül az egyik a mai Olaszország, Franciaország, dél-németország, Anglia volt, a másik ága Magyarország, Lengyelország, Csehország, észak-németország, Skandináv-félsziget volt. A bronzmegmunkálás bizonyítéka hazánkban, a nagyszámú feltárt bronzöntőműhelyek. Nagy- Magyarországon nevezetesebb bronzöntőműhelyek voltak pl. Borjason (Torontál megye), Domahidán (Szatmár m.), Sajógömörön, Lázárpatakon (Bereg m.), Bozsókon (Baranya m.), Bodrogkeresztúron, Szentpéterszegen (Bihar m.), Füzesabonyban, Dunaföldváron, Tiszaföldváron, Tamásfalván, Kiszsámon. A külföldi, legismertebb európai kelta

lelőhely Hallstatt, melynek lakosai már az őskorban nagy sókereskedést folytattak észak-olaszországgal. 1846-ban tárták fel azt a kelta temetőt, aminek több mint ezer sírjában, rengeteg bronz és vas emléket találtak a régészek. A vaskardok, tőrök, kések használatát, a kelták honosították meg Európában. Másik híres kelta lelőhely, a mai Svájcban, La Teneben található. Az itt élők, nem hamvasztották el halottaikat, és tették bronzurnába, mint a Hallstattbeliek, hanem értéktárgyaikkal együtt, eltemették őket. A kelta tárgyaik díszítésére jellemzőek a stilizált állati figurák. Az alpesi és dunai kelták a következő törzsekre oszlottak: helvet, bój, ósz, gothin, karn, japod, rhaet, vindelicus, tauriskok vagy más néven nóriak, pannonok és scordiskok. (Pannónia római tartomány, a mai Dunántúl, a pannon kelta törzsről kapta a nevét.) A pannonok, Tacitus szerint a mai Magyarország dunántúli részén, a Dráva és Száva közt s a Szávától délre egészen Dalmátiáig laktak. A Dunántúli kelta városokat, Aquincum (Ó-Buda), Brigetio (Szőny), Savaria (Szombathely), Mursa (Eszék), Sirmium

(Száva-Szent-Demeter, ma Mitrovicz) és Siscia (Sziszek), a rómaiak magas fokra fejlesztették, kereskedelmi központtá alakították. A pannonok is számos törzsre oszlottak; ezek közt legtovább megtartották népi sajátságukat a rómaiakkal szemben, az araviskok vagy eraviskok, kik a Rába folyó eredeti nevéről, (Arabo) vették elnevezésüket, e folyó mellékeinek voltak a lakói. Későbbi szállásaik a mai Pest, Esztergom, Komárom, Fejér- és Tolnamegyékben voltak találhatók. Halottaikat elégették, s a hamvakat urnákban temették el, mint a hallstatti kelták. A gazdagabbak magukkal temettették kocsijukat, sőt lovaikat is. A nevezetesebb araviskus sírok Kelenföldön, Battán, Érden, Pátkán, Alsószentivánon kerültek felszínre. Kocsirészeket tartalmazó sírlelet négy fordult elő: Somorodon, Tétényen, Sárszentmiklóson. A pannon törzseket hosszú és véres harcok után Octavianus, a későbbi nevén Augustus császár, és Tiberius igázták le Kr. e. 35. és Kr. u. 12. között. Az illyr kelták vagy scordiskok, e hatalmas kelta nép, valamikor Illyriát és

Pannonia déli részét tartották megszállva, sőt egyes részeik lenyúltak egész Thraciába. A római leigázás elől, jókora részük átvándorolt Kis-Ázsiába s külön országot alapított itt Galatia néven, mely sokáig dacolt a rómaiakkal, de a légiók csapásai alatt végül összeomlott. A bój keltákról nevezték el Bohémiát, a mostani Csehországot. A bój kelták, a kimmerek elől, Galliába mentek, s ott telepedtek meg, a rokonaiknál, a galloknál. Más részük, Kr. e. 191-ben, a Pelso-tó (Balaton) mellékein táborozott le, a tauriskos kelta törzs mellé. A tauriskos kelták királya, Kritasiros volt. A gothin keltákat Tacitus említi először. Magyarország északnyugati határán terült el hazájuk. A kvád-ok és markomann-ok (germán fajta nép), szarmata-jazigok is adóztatták őket. Vasbányászatot űztek. A japod kelákat, Kr. e. 35-ben Octavianus, a későbbi Augustus császár tette római alattvalókká. Illyrekkel keveredett törzs volt. Japod tengerpartnak nevezték róluk az Adriai-tengernek azt a részét, a hol szállásaik elterültek, melyek a mai Horvátországba benyúltak.

A karnok kezdetben hihetőleg egész az Adriai-tenger partjáig lenyúltak, róluk Krajnának nevezték el területüket, a római feliratok viszont galloknak mondják őket. Carnia alatt hajdan azt a területet értették, melyet délen Venetia és Istria, északon Noricum, keleten Pannonia s nyugaton Rhaetia határolt. A rómaiak, a kelta törzsek közül, főleg a gallokat ismerték, a mai Franciaország területéről, és hajlamosak voltak, minden kelta törzset, az egyszerűség kedvéért, gallnak nevezni. Julius Caesar császár is, a feljegyzéseiben így cselekszik. Szerinte az egész Gallia három részre oszlik, az egyiket lakják a belga kelták, a másikat az aquitán kelták, s végül a harmadikat azok a népek, kik magukat keltáknak, de a kiket a rómaiak galloknak neveznek. Nemcsak nomádok, és pásztorkodó állattenyésztők voltak a kelták, hanem megerősített helységeik, városaik is léteztek, mint pl. AVARicum Galliában, melyről Caesar magasztalólag nyilatkozik. A rómaiak, Pannónia elfoglalásával, a kelta kereskedelmi útvonalat akarták megszerezni, borostyánútnak nevezték, mert a

legfőbb errefelé szállított luxuscikk, a borostyán volt, amiből Rómában, ékszert készítettek. Nem beszélve, Pannónia felbecsülhetetlen természeti kincseiről (ércek), amire szintén fájt a római császár foga. Pannónia tartomány határvonala a Duna volt, de délen, csak a Balatonig ért, Augusztusz császár korában. A római hódításnak, a dunántúli őslakosság, a kelták, illyrek, markommanok persze ellenálltak. (A markomann nép, a mai Felvidék nyugati részén élt, aleman-germán-német népcsoportnak vélik őket a tudósok.) A kelták azonban, nem tehettek semmit, a római terjeszkedéssel szemben. Az augusztuszi foglalás után, Tiberius császár, bővítette az új tartományt. A 400 éves római uralom, egyetlen békés évtizedet sem eredményezett, az őslakos kelták és markomannok, a Duna-Tisza közén élő szarmata-jazig és roxolán néppel összefogva, folyamatosan ostromolta a római légiókat. A rómaiak, véglegesen, csak a hun uralom idején hagyták el, Pannóniát. A megmaradt, bár erősen romanizálódott kelták,

felszabadítóként üdvözölték a hunokat, és valószínűleg, beolvadt népességük a hunokéba. Ez a mi magyar kelta történelmünk. Forrás: NAGY KÉPES VILÁGTÖRTÉNET M.o. régészeti leletei Corvina kiadó 1957 szerk- B.Thomas Edit Pap Nóra Kelta spirál