Megválasztották a 2011. év Prímáit A Prima Primissima Alapítvány Kuratóriuma, valamint az Alapító mellett működő Társadalmi Tanácsadó Testület együttes ülésén megválasztotta a Prima Primissima Díj 2011. évi prímáit, egyben primisszima -jelöltjeit. A díjak ünnepélyes átadására 2011. december 2-án (pénteken), a Magyar Vállalkozók Napja rendezvénysorozata keretein belül, immáron kilencedszer kerül sor, ez alkalommal is a Művészetek Palotájában. A Gálaestet a Magyar Televízió I. csatornája ebben az esztendőben is csúsztatott élő adásban közvetíti. Ünnepélyes keretek között került aláírásra a támogatói szerződés a Magyar népművészet és közművelődés Junior kategória új Társalapítójával a Docler Holdinggal. A Prima Primissima Díjra az Alapító Okiratban meghatározott természetes és jogi személyek jelölhetnek. Jelölési joggal rendelkeznek: az Alapító, a VOSZ kibővített Elnökségének tagjai, a Társadalmi Tanácsadó Testület tagjai, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának tagjai, a szakmai- és érdekképviseleti szervezetek, a korábbi primisszimák valamint a Társalapítók és a támogatók. A jelölésre jogosultak írásbeli felkérést kaptak a jelöltállításra, jelöléseik ez év május elejéig érkeztek be az Alapítványhoz. A beküldött jelölésekből a Társadalmi Tanácsadó Testület és a Kuratórium tagjai, együttes ülés keretében a jelöltek közül kategóriánként három-három prímát választott titkos szavazással. Idén ismét rekord mennyiségű jelölés érkezett az Alapítványhoz, közel 500 db, a legtöbb Magyar színház és filmművészet kategóriában, 68 db. A VOSZ kibővített Elnöksége és a Kuratórium által a Magyar Vállalkozók Napja eseménysorozata keretében tartandó Prima Primissima Díjátadó Gálaest napján, 2011. december 2.-án (pénteken) a prímák közül mind a tíz kategóriában egy-egy primisszima kerül majd megválasztásra. A Demján Sándor üzletember és a VOSZ Elnöksége által alapított díj ez alkalommal is tíz kategóriában kerül átadásra. A választás során a kategóriánként kiválasztott három-három príma közül mindegyik kategóriában egy primisszimát választanak titkos szavazással a Gálaest napján. A prímák 10 ezer euró, míg a primisszimák 50 ezer euró díjazásban részesülnek. A primisszimák megkapják a Zsolnay Porcelánmanufaktúra csodálatos eozin Kincsem-szobrát is, melyet Schrammel Imre, Primissima- és Kossuth-díjas keramikusművész tervezett. A jelöltek bemutatását és munkásságuk megismerését szolgáló csaknem negyed esztendős időszakban idén is lesz lehetőség szavazásra a Közönség-díjat elnyerő prímára. Ebben az évben is átadásra kerül a Közönség-díj, melyet a 30 díjazott közül nyeri el a közönség kedvence. A prímákra idén július 1-től lehet szavazni az interneten a www.primaprimissima.hu honlapon, szeptembertől telefonon és SMS-ben is. További információ a facebook-on is elérhető lesz. A legtöbb szavazatot kapott jelölt részesül majd 1
a Közönség-díjban, illetőleg az azzal járó 50 ezer eurós pénzdíjazásban, melyet Csányi Sándor, a Kuratórium elnöke ez évben is a magánvagyonából ajánlott fel. A Közönségdíjas továbbá megkapja az Ajka Kristály Üvegipari Kft. által készített ólomkristály Kincsem lovat. A Mercedes-Benz Hungária Kft., a Mercedes-Benz márka hivatalos importőre, és a Pappas Auto Magyarország Kft., a legnagyobb márkakereskedés közösen támogatja a Prima Primissima rendezvényt. A szavazók közül egy szerencsés nyertes egy Mercedes- Benz B-osztályú személygépkocsival térhet haza, amely idén decemberben kerül kisorsolásra. A Prima Primissima egy nagyszerű esemény, mely nagyban hozzájárul a magyar társadalmi élethez, ezért szívesen támogatjuk -nyilatkozta Schlager Christian, a Pappas Auto ügyvezető igazgatója. Külön elismerés és köszönet illeti a Mercedes-Benz Hungária Kft.-t és a Pappas Auto Magyarország Kft.-t, amely cégek hatodik alkalommal biztosítják személygépkocsi felajánlásával a közönségszavazás népszerűségét mondta Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány elnöke. A Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának tagjai: Csányi Sándor, elnök Dávid Ferenc, alelnök Lovassy Tamás, főtitkár Csomor Gábor Czeglédi László Hanák András Perlusz László Szőnye József Takács Ildikó Zwack Péter Társadalmi Tanácsadó Testületi tagok a 2011. évben: Bánki András Gazsó Ferenc Granasztói György Jókai Anna Kocsis Zoltán Kozma Imre újságíró, 2007. évi Jubileumi Primissima-díjas egyetemi tanár történész író, 2004. évi Közönség-díjas zongoraművész, 2007. évi Jubileumi Primissima-díjas elnök, Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2
2005. évi Primissima-díjas Lukács Sándor Mészáros Tamás Novák Ferenc Novák István Kádár Béla Sváby Lajos Szabó István Szinetár Miklós Vizi E. Szilveszter színművész, 2007. évi Primissima-díjas rektor, Budapesti Corvinus Egyetem néptánc koreográfus, 2007. évi Jubileumi Primissimadíjas építész, 2008. évi Primissima-díjas akadémikus, a Magyar Közgazdasági Társaság örökös tiszteletbeli és volt elnöke festőművész, 2005. évi Primissima-díjas filmrendező, 2007. évi Jubileumi Primissima-díjas rendező, egyetemi tanár akadémikus, az MTA volt elnöke, 2003. évi Primissimadíjas A 2011. évi prímák névsora kategóriánként Magyar irodalom Bereményi Géza író, dalszövegíró, filmrendező Csukás István író, költő Szakonyi Károly író, drámaíró Magyar színház és filmművészet Béres Ilona - színművésznő Jordán Tamás - színművész, rendező Tordy Géza színművész, rendező Magyar képzőművészet Jovánovics György - szobrászművész Kaján Kalász Tibor grafikus, karikatúrista Váli Dezső - festőművész 3
Magyar tudomány Buda Béla orvos, pszichológus Hangody László egyetemi tanár, ortopédsebész Kroó Norbert akadémikus, fizikus, kutatóprofesszor Magyar oktatás ás közművelődés Csermely Péter tudós, biokémikus Szőnyi Erzsébet zeneszerző, zenepedagógus, karnagy Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola Magyar építészet és építőművészet Fekete György - belsőépítész Turányi Gábor építész, egyetemi tanár Vadász György - építész Magyar sajtó Al Ghaoui Hesna szerkesztő, riporter Kepes András újságíró, a BKF dékánja Vadas Zsuzsa - újságíró Magyar népművészet és közművelődés Borbély Jolán - néprajzkutató Honvéd Együttes Mága Zoltán - hegedűművész Magyar zeneművészet Bogányi Gergely - zongoraművész Fischer Iván karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója Takács Klára - operaénekesnő Magyar sport Aranycsapat Alapítvány Kiss László úszó szakedző Székely Éva úszó 2011-ben immár ötödik alkalommal adják át a Junior Prima Díjakat, amelyet az az igény hívott életre, hogy ne csak a már komoly eredményeket felmutató szakembereket jutalmazzák, hanem a feltörekvő tehetségeket is. Mint azt a Társalapítók tábora is mutatja, egyre több patinás vállalat ismeri fel, hogy a jövő sikere a fiatal tehetségek gondozásában rejlik. A Junior Prima Díj keretein belül kategóriánként 10 junior prímát választanak ki, 4
és a szerencsés nyertesek fejenként 7.000 eurót, kapnak. Ez az összeg egyrészt eddigi kiemelkedő munkájuk elismerése, másrészt kulcs egy olyan ajtóhoz, mely mögött még nagyobb, talán korlátlan lehetőségek rejlenek. 2011-ben ismét új társalapítót köszönthetünk a Junior Prima illusztris támogatói között. A Docler Holding a Magyar népművészet és közművelődés Junior kategóriáját alapította meg. A támogatói szerződést a Prima Primissima Alapítvány részéről Csányi Sándor, az Alapítvány elnöke, a Docler Holding részéről Gattyán György vezérigazgató írta alá. A Docler Holding informatikai és kockázati-tőke befektetésekkel foglalkozó cégcsoport. Az üzleti vállalkozás, amely mára a legnagyobb hazai internetes cégcsoporttá vált, közel egy évtizeddel ezelőtt, lelkes fiatalok garázscégeként indult. A magyar tulajdonos az internet fejlődésével lépést tartva, sőt néha azt meg is előzve újabb és újabb fejlesztési projektekbe fektetett be. A cégcsoport a legmodernebb webes technológiákat fejleszti és alkalmazza, az online multimédiás szolgáltatások területén pedig nemzetközi szinten is kiemelkedő szerepet tudhat magáénak. "Értékbe fektetünk" hangzik a Docler egyik mottója, ami jelzi, hogy a vállalkozás nyitott az új kezdeményezésekre, befektetéssel és szakértelmével nagy növekedési képességű, értéket teremtő cégeket támogat, nem csak az informatika, hanem az üzleti élet legkülönbözőbb területein. A holdinghoz tartozik többek között a piacvezető domainszolgáltató DotRoll Kft., a legrégebbi hazai játékszoftver-fejlesztő vállalkozás a Digital Reality Software Kft., a világszínvonalú webes ajánlórendszereket fejlesztő Gravity Research&Development Kft., a Pegazus-díjas, online fizetőrendszereket fejlesztő és üzemeltető Escalion Hungary Kft., valamint az Andrássy úton luxusáruházat építő il Bacio Kft. is. A cégcsoport több mint ötszáz munkavállalót foglalkoztat. Székhelyük a Budapest X. kerületében található, modern és elegáns Docler irodaház komplexum. Gattyán György Gattyán György a Docler cégcsoport alapító tulajdonosa, vezérigazgatója, a Dab Docler dunaújvárosi jégkorong csapat társtulajdonosa, a Magyar Népmesék utolsó 11 epizódjának co-producere, számos intézmény, civil kezdeményezés felelős támogatója. Vállalkozását teremtő képzelete által inspirálva, kitartó munkával építette fel. 41 éves. Junior Prima Primissima társalapító A Docler cégcsoport alapító tulajdonosa az idei évtől a Prima Primissima társalapítója, a junior népművészet és közművelődés kategória mecénása. E nagyszabású társadalmi kezdeményezésben elsőként a díj megalapítójának, Demján Sándornak, valamint Csányi Sándornak, a Prima Primissima alapítvány kuratóriumi elnökének személye, az általuk képviselt értékek és célok ragadták meg. A tehetséges fiatalok támogatása kiemelkedően fontos, hiszen a jövőnk az ő kezükben van. Fontos, hogy bíztassuk őket, jó szóval, vállveregetéssel, és ha megtehetjük, anyagi elismeréssel is. A junior Príma díj erre ad lehetőséget. A fiatalok támogatása önmagában is érték, de azzal, hogy a Prima Primissima a magyar értelmiség, tudomány, művészet és kultúra legkiválóbbjainak életművét ismeri el, különösen felemelővé teszi ezt az érzést. 5
Egy informatikával és kockázati-tőke befektetésekkel foglalkozó cégcsoporttól a népművészet és közművelődés támogatása távol állónak tűnhet. Éppen ezért fontos, hogy mindezt megtegyük: ápoljuk népi hagyományainkat, így őrizve meg a múlt értékeit a modern kor számára. Demján Sándor megálmodta a Prima Primissimát, a Docler Holding pedig büszke arra, hogy a népművészet és közművelődés fiatal tehetségeit támogatva részese lehet ennek a nagyszerű kezdeményezésnek. (további információ a Docler Holdinggal kapcsolatban: Tímár Krisztina +36 30 492 6366, timar.krisztina@doclerholding.hu) A Junior Prima Díjat 2011-ben az alábbi 8 kategóriában osztják ki: Magyar tudomány kategória: Társalapítója az MFB Zrt. (2007. óta) Magyar sport kategória: Társalapítója az MKB Bank Zrt. (2007. óta) Magyar oktatás és köznevelés kategória: Társalapítója a Vodafone Magyarország Zrt. (2007. óta) Magyar építészet és építőművészet: Társalapítója a TriGranit Fejlesztési Zrt. (2008. óta) Magyar zeneművészet: Társalapítója a Magyar Villamos Művek Zrt. (2008. óta) Magyar sajtó kategória: Társalapítója az Erste Bank Hungary Nyrt. (2008. óta) Magyar színház- és filmművészet kategória: Társalapítója az FHB Jelzálogbank Nyrt. (2010. óta) Magyar népművészet és közművelődés kategória: Társalapítója Docler Holding (2011. óta) A díj megalapítása nem jöhetett volna létre, ha Demján Sándor mellé nem sorakoznak fel Társalapítóként a fenti vállalatok. A Prima Primissima Gálaestet megelőzően, az ősz folyamán a Megyei Príma Díj átadókra is sor kerül. Minden megyében három-három, a helyi közösség által elismert kiemelkedő személyiséget, vagy jogi személyt részesít elismerésében a VOSZ megyei szervezete, rangos program és nívós műsor kíséretében. A megyei díjátadó rendezvények fontos helyi eseményekké fejlődtek az évek folyamán, amelyek keretében a megyei vállalkozók és vállalkozások a helyi szellemi élet, a kultúra, a tudomány, az oktatás, a köznevelés és a sportélet kimagasló képviselőit, elismert szereplőit részesítették elismerésükben. Mára elmondható, hogy ezek a megyei rendezvények szerves részeivé váltak a nemzeti tőke részéről megnyilvánuló, és egyre erőteljesebben kibontakozó mecenatúrának, amellyel a vállalkozói társadalom a szellemi élet támogatásával is hozzá kíván járulni az ország gazdasági-társadalmi felemelkedéséhez. 6
Felhívás a VOSZ 2011. évi Év Vállalkozója Díj és a Megyei Év Vállalkozója Díj pályázati részvételre Szövetségünk életében Alapszabályunknak megfelelően ez év december 2-án (pénteken) a Magyar Vállalkozók Napján immár tizenharmadik alkalommal kerül sor ünnepi rendezvénysorozaton belül az Év Vállalkozója Díjak átadására, amely a tavalyi évhez hasonlóan ismét a Művészetek Palotájában kerül megrendezésre. A VOSZ Ügyvezető Elnöksége várhatóan 2011. októberi ülésén fog dönteni az Év Vállalkozója Díjak személy szerinti adományozásáról. Ennek megfelelően kérjük, hogy a díjazottakra vonatkozó elnökségi felterjesztéseket megfelelő indoklással alátámasztva lehetőség szerint 2011. szeptember 15 napjáig, legkésőbb 2011. október 1. napjáig küldjék meg titkárságunk részére (1107 Budapest, Mázsa tér 2-6, center@vosz.hu). A részletekről tájékozódjon honlapunkon: www.vosz.hu "Innováció: az európai versenyképesség motorja"" pályázati információs nap Tájékoztatjuk, hogy a 2011-es magyar EU elnökség záró napján a Nemzeti Külgazdasági Hivatal a Külügyminisztérium SOLVIT irodájával együttműködésben hivatalos EU elnökségi programot valósít meg, Innováció: az európai versenyképesség motorja című pályázati információs nap keretében Budapesten. A rendezvény célja, hogy a kis- és középvállalkozások képviselői első kézből kaphassanak naprakész információkat az innováció témakörben, konkrét pályázási feltételekről és azokat kiegészítő egyéb pénzügyi konstrukciókról, továbbá a legjobb gyakorlatok átadása is megtörténjen. Időpont: 2011.06.30. Helyszín: Néprajzi Múzeum 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12. 7
Program 9.30 10.00 Regisztráció 10:00-10:30 Megnyitó felkérés alatt (Nemzetgazdasági Minisztérium) 10.30 11.00 Köszöntő, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal üzletfejlesztési szolgáltatásainak bemutatása Dr. Kerekes György elnökhelyettes (Nemzeti Külgazdasági Hivatal) 11:00-11:30 SOLVIT- a belső piaci vitarendező szolgáltatás Varsányi Balázs - munkatárs (SOLVIT Központ) 11:30-11:50 Kávészünet 11:50-12:20 EUREKA, EUROSTARS projektek bemutatása Csuzdi Szonja főosztályvezető-helyettes (Nemzeti Innovációs Hivatal) 12:20-12:50 MaPEer FP7-es projekt eredményeinek bemutatása; Hogyan vegyenek részt sikeresen a kkv-k az FP7-es pályázatokban? című javaslatcsomag ismertetése Heilingbrunner Klára - projektmenedzser (Informatikai Vállalkozások Szövetsége) 12:50-13:30 Ebédszünet (állófogadás) 13:30-14:00 Új Széchenyi Terv pályázati rendszerének újdonságai és az aktuális pályázati lehetőségek bemutatása Dr. Szabados Zsuzsa - K+F projektmenedzser (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség) 14:00-14:30 Európai Uniós finanszírozási források és az MV- Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt., JEREMIE program Magyarországon Garamvölgyi Balázs üzleti vezérigazgató-helyettes (Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt.) 14:30-15:00 Bővülő hatósági szerepkör és megújuló szolgáltatások a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában Dr. Németh Gábor - igazgató (Információs és Oktatási Központ Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala) 15:00-15:10 Záróbeszéd A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! 8
A jelentkezési lapokat az andrea.papp@hita.hu e-mail címre megküldeni szíveskedjenek 2011.június 27-ig (hétfő). További információ: e-mail: andrea.papp@hita.hu mobil: 06-30-460-6452 http://www.hita.hu/ Pályázatok társadalmi egyeztetése Annak érdekében, hogy a pályázatok a társadalom, a potenciális pályázók minél szélesebb körének véleményezésével kerüljenek kiírásra, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a pályázati anyagokat társadalmi vitára bocsátja. A kiírások végleges formájának elkészítéséhez számítanak az Önök véleményére is. Ezúton tájékoztatjuk, hogy a következő pályázati kiírást társadalmi egyeztetésre bocsátják: Megváltozott munkaképességű emberek munkahelyeinek adaptációja (TAMOP 1.1.1) A pályázati kiíráshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2011. június 28-ig várják a véleményezésre kialakított partnerségi fórumba. A pályázati kiírás tervezete megtalálható a www.ujszechenyiterv.gov.hu honlapon a Partnerség menüpont alatt, az alábbi linken: http://ujszechenyiterv.gov.hu/forum_topic_pate/544/filter?offset=0&theme_filter 9
A VOSZ Hírlevél a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ingyenes szolgáltatása - kötelezettség-vállalásunk nélkül. Az információforrásokat nagy körültekintéssel választjuk ki és a legmegbízhatóbb módon kommunikáljuk Önök felé, mégsem kezeskedhetünk az információk célbajutásáért, teljeskörűségéért és valóságtartalmáért. Véleményét kérjük és várjuk a center@vosz.hu címen. Ha továbbiakban nem tart igényt a Hírlevélre, kérjük azt is jelezze felénk! Reméljük hasznos információkkal szolgáltunk Önnek és kedvét lelte Hírlevelünkben. VOSZ 1107 Budapest Mázsa tér 2-6. Tel.: +361-4142181, -82 Fax:+361-4142180 e-mail: center@vosz.hu www.vosz.hu 10