Nyílt levél a magyar vállalkozókhoz és vállalkozói szövetségekhez

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nyílt levél a magyar vállalkozókhoz és vállalkozói szövetségekhez"

Átírás

1 Nyílt levél a magyar vállalkozókhoz és vállalkozói szövetségekhez Tisztelt Cégvezetők! A közösségi közlekedés átalakításának részeként hozzáláttunk a nemzeti vasúttársaság hatékony működését akadályozó problémák feltárásához, a MÁV beszerzési politikájának és gyakorlatának új alapokra helyezéséhez. Érintettségük és tapasztalataik alapján arra kérem Önöket, hogy vegyenek részt ebben a munkában. A nemzeti vasúttársaság évente több száz nyílt közbeszerzési eljárást hirdet, amelyek a legkülönfélébb területen adnak lehetőséget kis és közepes vállalkozások bevonására. Közbeszerzéseinken és professzionális elektronikus árlejtési rendszerünkön keresztül nagyszámú ajánlatot vagyunk képesek egyszerre fogadni, egyúttal a beszerzések jelentős részében élénk verseny eredményeként a nyertes ajánlattevővel szerződni. Tapasztalataink szerint azonban, felhívásainkra sok esetben alig akad jelentkező. Az esetenként indokolatlanul alacsony részvétel következtében nem alakul ki igazi versenyhelyzet, így nem lehetünk biztosak abban, hogy a legjobb terméket vagy szolgáltatást kapjuk. A MÁV gazdasági és morális megújulása nem képzelhető el a beszerzések racionalizálása nélkül. Jelenleg is vizsgáljuk, miért nem keltik fel a közbeszerzési eljárások a vállalkozók érdeklődését, de ennek feltételezhetően vannak olyan okai is, amelyeket leginkább Önök ismernek. Ezért kérem, osszák meg velünk a MÁV Csoport által kiírt közbeszerzésekkel kapcsolatos eddigi tapasztalataikat, esetleges távolmaradásuk hátterét, írják meg számunkra véleményüket, javaslataikat, döntésük indokait! Meggyőződésem, közös érdekünk, hogy a nemzeti vasúttársaság beszerzéseiben minél többen vehessenek részt, ezért szeretnénk új fejezetet nyitni a vállalkozók és a MÁV vezetése közötti együttműködésben. Észrevételeiket és javaslataikat kérem, küldjék el nekünk a oldalon, a Beszállítói javaslatok menüpontban, vagy az ott található postacímre. Ígérjük, hogy az Önök felvetései, és ezekre alapuló vizsgálataink alapján születő tanulságokat közzé fogjuk tenni, hogy a nemzeti vasútársaság átfogó modernizálását tiszta lappal, új alapokra helyezett beszállítói együttműködéssel kezdjük meg. Köszönettel: Szarvas Ferenc Elnök-vezérigazgató 1

2 Ipari kémkedés, üzleti titkok, adatok eltulajdonítása - kérdőív Tisztelt Tagtársunk! A VOSZ Hírek szeptember-októberi számában Dr. Kern József, a VOSZ Egészségügyi Szekciójának tagja vitaindító cikket írt az ipari kémkedésről. Tagtársunk cikkében azt szorgalmazza, hogy több nyugat-európai országhoz hasonlóan Magyarországon is legyen önálló büntetőjogi tétel az ipari kémkedés. A PriceWaterhouseCoopers 2003-ban megjelent tanulmánya szerint a magyar cégek közel 39%-a szenvedett már kárt gazdasági bűncselekmények miatt, amelyből hozzávetőleg minden harmadik eset ipari kémkedéssel függött össze. Azóta Magyarország az Európai Unió tagja lett, és nőtt a tudásgazdaság szerepe is, így vélhetően tovább romlott a helyzet, ám a magyar jogrendszer még mindig nem ismeri az ipari kémkedés büntetőjogi kategóriáját. A VOSZ elnöksége úgy döntött, hogy a hazai és nemzetközi példák felhasználásával javaslatokat, ajánlásokat fogalmaz meg a jogalkotók számára arról, hogy miként lehet az ipari kémkedést, illetve az üzleti titok körébe sorolható adatok, adatbázisok illetéktelen felhasználását, eltulajdonítását a jog eszközeivel visszaszorítani Magyarországon. E munka első lépéseként szeretnénk feltérképezi tagságunk körében, hogy találkoztak-e üzleti tevékenységük során az ipari kémkedés, ill. adatokkal való visszaélés jelenségével. Arra kérjük, hogy a mellékelt kérdőívet töltse ki, és áig juttassa vissza a center@vosz.hu címre. Köszönjük, hogy segíti munkánkat! KÉRDŐÍV 1. Ismer-e Ön olyan esetet a saját környezetében, amikor egy cégtől szellemi terméket, szabadalmat, know how-t, cégadatokat, adatbázisokat tulajdonítottak el csalárd módon? (Kérjük karikázza be a megfelelő választ!) a) igen b) nem 2. Ha válasza igen volt, az Ön által ismert esetben az elkövető az Ön tudomása szerint a) az adott cég alkalmazottja, b) bennfentes ismeretekkel rendelkező konkurens cég alkalmazottja, 2

3 c) a számítógépes hálózaton behatoló ismeretlen volt. d) nem tudja 3. Ön szerint mennyire gyakori a magyar üzleti életben, hogy egy cég szellemi termékeit, szabadalmait, adatait, üzleti titkait valaki eltulajdonítja, arra illetéktelen személy jogtalanul felhasználja vagy saját hasznára tovább értékesíti? a) nagyon ritka b) néhány esetben előfordul c) gyakran előfordul d) nagyon gyakran előfordul e) nem tudom 4. Ön vagy az Ön cége volt-e már áldozata hasonló cselekménynek? a) igen b) valószínűleg igen c) valószínűleg nem d) nem 5. Ha előfordult ilyesmi,fordult-e Ön rendőrséghez vagy más hatósághoz az eset kapcsán? a) igen b) nem, de tervezem c) nem, és nem is fogok 6. Ön szerint hogyan lehet a leghatékonyabban védekezni az ipari kémkedés és adatlopások ellen? (Többet is választhat!) a) Szigorúbb információbiztonsági szabályokkal, informatikai védekezéssel. b) Szigorúbb munkahelyi felelősségi körök kialakításával, betartatásával. c) A dolgozók képzésével, felkészítésével a várható helyzetekre. d) A jelenlegi iparjogvédelmi jogszabályok alapján hatékonyabb hatósági fellépéssel. e) Új, kifejezetten az ipari kémkedés ellen, az üzleti titkok és adatok védelmében hozott, szigorúbb jogszabályokkal. 3

4 f) egyéb módon: 7. Ön támogatja-e, hogy a VOSZ jogszabályi lépéseket kezdeményezzen az ipari kémkedés visszaszorítása és üzleti titkok nagyobb védelme érdekében? d) igen e) nem 8. Kérjük, hogy amennyiben az Ön cégénél vagy az Ön ismeretségi körében történt-e hasonló visszaélés (ipari kémkedés, adatlopás, vagy annak kísérlete), röviden írja le számunkra az esetet: 9. Kérjük, hogy amennyiben konkrét javaslata van a kidolgozandó jogszabállyal kapcsolatban, röviden írja le számunkra: VÁLASZAIT KÖSZÖNJÜK! center@vosz.hu 4

5 Pályázati értesítő VOSZ tagoknak Exkluzív mesterkurzusok pályázati forrásból Közel 3 milliárd jut vállalkozásfejlesztésre Jelentős és nagymértékű fejlesztési forráshoz juthatnak idén a mikro-, kis- és középvállalkozások az Új Széchenyi Terv újonnan meghirdetett pályázati lehetőségeinek köszönhetően. A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretein belül március 1-től a keret kimerüléséig nyújthatóak be pályázati anyagok azzal a könnyítéssel, hogy a vállalkozások csekély összegű (de minimis) támogatásként, akár önerő nélkül is pályázhatnak. A TÁMOP két felhívást is kínál a konvergencia régiókban székhellyel rendelkező vállalkozásoknak, ez alkalommal egy közel 2,5 milliárd forintos pályázható keretösszeggel. A mikro- és kisvállalkozásokat érintő TÁMOP 2.1.3/A. jelű pályázatban maximálisan 5 millió forint lehívására nyílik lehetőség, míg a középvállalkozások a TÁMOP 2.1.3/B. jelű pályázat szerint akár 50 millió forintos támogatással is tervezhetnek. Az akciótervhez képest újdonságnak számít az igénybe vehető képzések körének bővülése. Ennek köszönhetően lehetőség van arra, hogy neves szakemberek mesterkurzusain vehessenek részt a cég munkatársai, vagy éppen informatikai és idegen nyelvi tudásukat fejlesszék tovább. Az eddigi nyílt képzéseiről ismert Mesterkurzusok például 12 témakörben 25 ismert előadóval, trénerrel biztosítja a képzési szolgáltatást a TÁMOP keretében. További információ: , Pályázati forrásból finanszírozható exluzív mestrekurzusok Etikett és protokoll mesterkurzus Aczél Petra retorikai és kommunikációs szakértő / Görög Ibolya a Miniszterelnöki Hivatal korábbi protokollfőnöke / Kusnyár Gábor az Akadémiai Klub ügyvezető igazgatója / Molnár György a Protokoll Szövetség elnöke / Suha György a Magyar ENSZ Társaság kormányzóságának tagja. Közéleti beszédíró mesterkurzus Aczél Petra retorikai és kommunikációs szakértő / Balázs Géza nyelvész / Györffy Kinga 5

6 nyelvész, retorikai-eloadástechnikai tanácsadó / Molnár-Bánffy Kata kommunikációs szakember, dolgozott a miniszterelnök szövegírójaként / Novák Tamás a Miniszterelnöki Kabinetiroda munkatársa / Síklaki István szociálpszichológusírásbeli és szóbeli kommunikációs mesterkurzus Cserhalmi Imre újságíró, tanár / Turczi István művelodésszervező, költő, író, műfordító, szerkesztő Prezentációs mesterkurzus Nemes Juli kommunikációs tanácsadó Kreatív gondolkodás mesterkurzus Nemes Juli kommunikációs tanácsadó Munkagrafológiai mesterkurzus Soóky Andrea grafológus, sztárelemzések készítője (Megasztár) English writing in use master course Bollobás Enikő az ELTE Amerikanisztika tanszékének professzora Személyes márkaépítés mesterkurzus Molnár-Bánffy Kata kommunikációs szakember, dolgozott a miniszterelnök szövegírójaként Marketing és pr mesterkurzus Nemes Juli kommunikációs tanácsadó / Papp-Váry Árpád BKF Marketing Intézet, intézet vezető / Perlaky-Papp József pr-specialista, docens / Sas István pszichológus, reklámfilmrendező, média szakértő /Simon Bernadett marketing stratéga / Vértes János az Adverticum Zrt. elnöke, on-line marketing specialista Pr mesterkurzus Cserhalmi Imre újságíró, tanár / Perlaky-Papp József pr-specialista, docens Lean office és lean manufacturing mesterkurzus Joe Taiwo tanúsított lean fekete öves Médiaértékesítés mesterkurzus Baráth Maya a Magyar Hírlap aranykorában volt a lap hirdetési vezetője / Breitner Miklós a HVG Zrt. korábbi kereskedelmi és stratégiai igazgatója Közbeszerzés mesterkurzus Hubai Ágnes közbeszerzési szakértő, európa jogi szakjogász / Lukács Andrea közbeszerzési szakértő, a Közbeszerzések Tanácsa korábbi Hirdetmény-ellenőrzési osztály vezetője További informácio: 6

7 Görög üzletember találkozó Tájékoztatjuk Önöket, hogy február 17-én - görög üzleti delegáció kíséretében - Magyarországra látogat a Görög Külügyminiszter helyettes, Spyridon Kouvelis Úr. Mellékletben csatoljuk a delegáció névsorát, tevékenységi körüket, ill. érdeklődési területüket. A pontos helyszínről és időpontról érdeklődni lehet: Konstantinos Flouris Görög Nagykövetség Gazdasági és Kereskedelmi Osztály 1063 Budapest Szegfű utca 3 Tel Fax A VOSZ Hírlevél a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ingyenes szolgáltatása - kötelezettség-vállalásunk nélkül. Az információforrásokat nagy körültekintéssel választjuk ki és a legmegbízhatóbb módon kommunikáljuk Önök felé, mégsem kezeskedhetünk az információk célbajutásáért, teljeskörűségéért és valóságtartalmáért. Véleményét kérjük és várjuk a center@vosz.hu címen. Ha továbbiakban nem tart igényt a Hírlevélre, kérjük azt is jelezze felénk! Reméljük hasznos információkkal szolgáltunk Önnek és kedvét lelte Hírlevelünkben. VOSZ 1107 Budapest Mázsa tér 2-6. Tel.: , -82 Fax: center@vosz.hu 7

Ismételt felhívás Év Vállalkozója és Megyei (Regionális) Év Vállalkozója 2013. jelölésre és pályázati részvételre

Ismételt felhívás Év Vállalkozója és Megyei (Regionális) Év Vállalkozója 2013. jelölésre és pályázati részvételre 1 2 3 Igényfelmérő kérdőív pénztárgépekkel kapcsolatban A legfrissebb információk szerint a legegyszerűbb új típusú online pénztárgépek ára 120.000 Ft körül alakul majd. A VOSZ-BESZ Zrt. tárgyalásokat

Részletesebben

A kockázat-értékelés változó szabályai a munkavédelmi törvényben

A kockázat-értékelés változó szabályai a munkavédelmi törvényben Naponta olvasható piaci körkép a Gránit Banktól a www.vosz.hu oldalon is! Örömmel hívjuk fel ez úton is minden érdeklődő figyelmét, hogy a VOSZ honlapján (www.vosz.hu), a nyitó oldalon elérhető a Gránit

Részletesebben

Marketing Hősök Kora 26. Országos Marketing Konferencia

Marketing Hősök Kora 26. Országos Marketing Konferencia Marketing Hősök Kora 26. Országos Marketing Konferencia A KÜLDETÉS Küldetésünk (Magyar Marketing Szövetség), hogy hazánk fejlődéséhez magas színvonalon művelt marketing tevékenységgel tudjunk hozzájárulni.

Részletesebben

Kérdőív az ukrán válság (várható) kedvezőtlen hatásainak felmérésére

Kérdőív az ukrán válság (várható) kedvezőtlen hatásainak felmérésére Kérdőív az ukrán válság (várható) kedvezőtlen hatásainak felmérésére A kérdőív célja: A kérdőív célja az ukrajnai válsághoz kapcsolódóan az Európai Unió (EU) és Oroszország által bevezetett kereskedelmi

Részletesebben

Új Széchenyi Terv második hullám

Új Széchenyi Terv második hullám Új Széchenyi Terv második hullám Az Új Széchenyi Terv uniós pályázatainak társadalmi vitája január 31-én zárult. Ezt követően, február 10-én 77 pályázat jelent meg közel 510 milliárd forint keretösszeggel.

Részletesebben

Olcsóbban autót, telefont, áramot, üzemanyagot

Olcsóbban autót, telefont, áramot, üzemanyagot Olcsóbban autót, telefont, áramot, üzemanyagot 2012. május 07-től a hazai kis- és középvállalkozások beszerzéseik során olyan árkedvezményhez juthatnak, amely eddig csak a nagyvállalatok számára volt elérhető!

Részletesebben

2014.11.04. Komédia után szomorújáték

2014.11.04. Komédia után szomorújáték Komédia után szomorújáték Két évvel ezelőtti a Népszabadságban megjelenő, Finita la commedia? című írásomat azzal a kérdéssel kezdtem, hogy meddig komédiázik a magyar gazdasági kormányzat a több évtizedes

Részletesebben

Munkajogi Akadémia 2015.10.28. Alapjogok a munkajogban

Munkajogi Akadémia 2015.10.28. Alapjogok a munkajogban Munkajogi Akadémia Alapjogok a munkajogban A foglalkoztatási jogviszonyra vonatkozó jogszabályok alaptörvényellenességével kapcsolatos indítványok az Alapvető Jogok Biztosa előtt Előadó: Dr. Zemplényi

Részletesebben

15. Üzletember-találkozó a szabadidős programok jegyében Az egézséges vállalkozókért

15. Üzletember-találkozó a szabadidős programok jegyében Az egézséges vállalkozókért 15. Üzletember-találkozó a szabadidős programok jegyében Az egézséges vállalkozókért A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara XIV. kerületi Tagcsoportja és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége

Részletesebben

MENTOROKAT KERESÜNK A Nemzeti Innovációs Hivatal felhívása: Innovatív kezdő vállalkozások mentorálása

MENTOROKAT KERESÜNK A Nemzeti Innovációs Hivatal felhívása: Innovatív kezdő vállalkozások mentorálása MENTOROKAT KERESÜNK A Nemzeti Innovációs Hivatal felhívása: Innovatív kezdő vállalkozások mentorálása A mentori rendszer célja A Nemzeti Innovációs Hivatal kezdő vállalkozások számára innováció menedzsment

Részletesebben

Etikai kódex kidolgozását kezdeményezi a VOSZ Emberi Erőforrás és Foglalkoztatási Szekciója

Etikai kódex kidolgozását kezdeményezi a VOSZ Emberi Erőforrás és Foglalkoztatási Szekciója Etikai kódex kidolgozását kezdeményezi a VOSZ Emberi Erőforrás és Foglalkoztatási Szekciója 2010.07.01 A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének keretén belül a közelmúltban megalakult az emberierőforrás-menedzsment

Részletesebben

Vidékfejlesztésre 1300 milliárd forint

Vidékfejlesztésre 1300 milliárd forint Vidékfejlesztésre 1300 milliárd forint EU-pályázatok, támogatások, finanszírozás Konferenciasorozat a Vidékfejlesztési Programról agrár-, élelmiszeripari vállalkozásoknak és önkormányzatoknak Az Európai

Részletesebben

Magyar kézműves vásár az érdi Tesco-ban

Magyar kézműves vásár az érdi Tesco-ban Magyar kézműves vásár az érdi Tesco-ban Érdi és környékbeli kézműveseknek, termelőknek kíván bemutatkozási, eladási lehetőséget nyújtani az Érdi Ipartestület: a Tesco Global Áruházak Zrt. jutányos áron

Részletesebben

Megvannak az idei Prima jelöltek!

Megvannak az idei Prima jelöltek! Megvannak az idei Prima jelöltek! Sajtótájékoztató keretében jelentették be az idei Prima jelölteteket. Az Alapítvány kuratóriuma ebben az évben is harminc Primát választott tíz kategóriában. Az erkölcsi

Részletesebben

Megalakult a Borsod-Abaúj-Zemplén megye Gazdaságfejlesztést Koordináló Testület

Megalakult a Borsod-Abaúj-Zemplén megye Gazdaságfejlesztést Koordináló Testület Megalakult a Borsod-Abaúj-Zemplén megye Gazdaságfejlesztést Koordináló Testület Dr. Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter Úr, 2012. október 15-i hatállyal Dr. Mengyi Roland Elnök Urat Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Mit tehetnek a munkaerő kölcsönző és közvetítő vállalkozások a kormány foglalkoztatási céljainak előmozdítására?

Mit tehetnek a munkaerő kölcsönző és közvetítő vállalkozások a kormány foglalkoztatási céljainak előmozdítására? Mit tehetnek a munkaerő kölcsönző és közvetítő vállalkozások a kormány foglalkoztatási céljainak előmozdítására? Kerekasztal beszélgetés 2011.10.11 Tisztelettel meghívjuk Önöket a VOSZ és BKIK Humánpolitikai

Részletesebben

Ajánlás. a kiskereskedelmi szektorban dolgozók vasárnapi munkavégzésének és díjazásának gyakorlatára

Ajánlás. a kiskereskedelmi szektorban dolgozók vasárnapi munkavégzésének és díjazásának gyakorlatára Ajánlás a kiskereskedelmi szektorban dolgozók vasárnapi munkavégzésének és díjazásának gyakorlatára A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról

Részletesebben

INCOTERMS 2010 konferencia

INCOTERMS 2010 konferencia INCOTERMS 2010 konferencia A Crédit Agricole Corporate & Investment Bank, a Gefco Magyarország Kft. és a Magyar- Francia Kereskedelmi és Iparkamara, valamint együttműködő partnereik a Belga Business Club,

Részletesebben

URBE Salgótarjánért Kitüntető Emlékérmet kapott Gazsi Ferenc Nógrádi elnökünk

URBE Salgótarjánért Kitüntető Emlékérmet kapott Gazsi Ferenc Nógrádi elnökünk PRO URBE Salgótarjánért Kitüntető Emlékérmet kapott Gazsi Ferenc Nógrádi elnökünk Gazsi Ferenc Salgótarjáni születésű, iskolái után itt telepedett le. A miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen szerzett gépészés

Részletesebben

KÖZÉLETI BESZÉDÍRÓ MESTERKURZUS

KÖZÉLETI BESZÉDÍRÓ MESTERKURZUS KÖZÉLETI BESZÉDÍRÓ MESTERKURZUS A MAGYAR ÍRÓ AKADÉMIA SZERVEZÉSÉBEN Az oktatók: Aczél Petra, Balázs Géza, Bencze Lóránt, Bozóki András, Daróczi Dávid, Györffy Kinga, Molnár- Bánffy Kata, Novák Tamás, Síklaki

Részletesebben

2016. évi XXIII. törvény A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról

2016. évi XXIII. törvény A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról MAGYAR KÖZLÖNY 53. szám 2016. április 15., péntek 2016.04.18. 2016. évi XXIII. törvény A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról II. Törvények

Részletesebben

Haladék kft-k törzstőkéjének felemelésére és más, Ptk-s változások alkalmazására

Haladék kft-k törzstőkéjének felemelésére és más, Ptk-s változások alkalmazására Haladék kft-k törzstőkéjének felemelésére és más, Ptk-s változások alkalmazására Elfogadta a Parlament a Polgári törvénykönyv (Ptk. 2013. évi V. törvény) hatályba lépésével összefüggő átmenti és felhatalmazó

Részletesebben

Országjáró körútra indult az Új Széchenyi Terv

Országjáró körútra indult az Új Széchenyi Terv Országjáró körútra indult az Új Széchenyi Terv Január 20-tól országjáró körútra indul az Új Széchenyi Terv. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetői a vidéki iparkamarákkal,

Részletesebben

Egy országos gazdasági kamarát javasol a VOSZ. A Szövetség nem tartja indokoltnak a különálló agrár-, illetve kereskedelmi és iparkamara fenntartását

Egy országos gazdasági kamarát javasol a VOSZ. A Szövetség nem tartja indokoltnak a különálló agrár-, illetve kereskedelmi és iparkamara fenntartását Egy országos gazdasági kamarát javasol a VOSZ 2011.05.05 A Szövetség nem tartja indokoltnak a különálló agrár-, illetve kereskedelmi és iparkamara fenntartását Megismerve a "Vidékfejlesztési, agrár - és

Részletesebben

Szakmai Hírlevél. SzocioNet Dél-Dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató Központ. Szakmai Hírlevél 2008.

Szakmai Hírlevél. SzocioNet Dél-Dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató Központ. Szakmai Hírlevél 2008. Szakmai Hírlevél 2008. Szakmai Hírlevél SzocioNet Dél-Dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató Központ 2008. október VIII. évfolyam 3. szám Tisztelt Partnereink! Elkészítettük Szakmai Hírlevelünk

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2008. február 29. LVI. ÉVFOLYAM ÁRA: 735 Ft 2. SZÁM TARTALOM UTASÍTÁSOK SZEMÉLYI HÍREK KÖZLEMÉNYEK

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2008. február 29. LVI. ÉVFOLYAM ÁRA: 735 Ft 2. SZÁM TARTALOM UTASÍTÁSOK SZEMÉLYI HÍREK KÖZLEMÉNYEK LVI. ÉVFOLYAM ÁRA: 735 Ft 2. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2008. február 29. TARTALOM UTASÍTÁSOK Oldal Oldal Áthelyezések... 31 4/2008. (ÜK 2.) LÜ utasítás irányító intézkedések hatályon

Részletesebben

Meghívó a Magyar Jogász Egylet és a VOSZ közös konferenciájára

Meghívó a Magyar Jogász Egylet és a VOSZ közös konferenciájára Meghívó a Magyar Jogász Egylet és a VOSZ közös konferenciájára A Magyar Jogász Egylet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége 2012. október 16.-án (kedden) 9 órakor közös konferenciát tart

Részletesebben

A 2010. évi Európai Vállalkozás Díj nemzeti fordulójának meghirdetése

A 2010. évi Európai Vállalkozás Díj nemzeti fordulójának meghirdetése A 2010. évi Európai Vállalkozás Díj nemzeti fordulójának meghirdetése A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, mint az Európai Vállalkozás Díj projekt nemzeti koordinátora, meghirdeti az Európai

Részletesebben

á ú é é ő é ő á ő ő á á ú ű é é ö ő á ő ú ő ő á é Ü Ü á é á é á é á é á ö ö á é ő á ú ű é é á é é ő á ö ö á á é é ú é é ú á á ő é é é ö ö á á é ű ő á é ű ő ú ő á á é á ú é é á é ö á á ö Ü á á é é ú á á

Részletesebben

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 6. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Pályázati felhívás a munkabérek nettó értékének 2012. évi megőrzéséhez nyújtható támogatásra

Pályázati felhívás a munkabérek nettó értékének 2012. évi megőrzéséhez nyújtható támogatásra Pályázati felhívás a munkabérek nettó értékének 2012. évi megőrzéséhez nyújtható támogatásra A pályázat kódjele: NFA-2012-KOMP A munkabérek nettó értékének megőrzéséhez nyújtható támogatásról, valamint

Részletesebben

Ü Ú Ú Á Á Ő É é ö é é é é é ü ö é é é é é é é é é é ö é ö ö ö é é é é é é ö é é é é ö é ű é é é ö é é é é éé ö é éö é é ö é é é é ö é ű é é é ö ö é é é é é ö é ö é é ö ö é ö é é é é é é ü é é ö é é é é

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Őszi nagykatalógus (M2) ( Tiffany 3-in-1 kerti szolár lámpás) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom B.V.

Részletesebben

AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 23. szám 2008. november 4.

AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 23. szám 2008. november 4. AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL II. évfolyam 23. szám 2008. november 4. Tartalomjegyzék A fiatal gazda pályázat nyertesei (ÚMVP)... 2 Pályázható támogatási konstrukciók (ÚMVP)...

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. február 15. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Bakker 1. őszi nagykatalógus emlékeztetője (Velence szolárlámpák) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom

Részletesebben

HÍREK. A Könyvtárostanárok Egyesületének 2007. második félévi programjai

HÍREK. A Könyvtárostanárok Egyesületének 2007. második félévi programjai HÍREK A Könyvtárostanárok Egyesületének 2007. második félévi programjai KTE XI. Nyári Akadémiája Kecskemét, 2007. július 2-5. között. Helyszín: a helyi ÁFEOSZ Szakközépiskola. Téma: Arculattervezés Marketing

Részletesebben

Pályáztató: Pécs M.J. Város Önkormányzata Közgyűlése. Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Bizottsága PÁLYÁZATI CSOMAG PROGRAM

Pályáztató: Pécs M.J. Város Önkormányzata Közgyűlése. Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Bizottsága PÁLYÁZATI CSOMAG PROGRAM Pályáztató: Pécs M.J. Város Önkormányzata Közgyűlése Ifjúsági és Civil Kapcsolatok Bizottsága PÁLYÁZATI CSOMAG PROGRAM 2 Pályázati felhívás CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSA Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

2010. februári hírek

2010. februári hírek 2010. februári hírek Újra itt a sztárpályázat Újra jönnek a telephelypénzek Kkv-k: a források egyharmadát már kiosztották Ismét elérhetőek a GOP február 20-al felfüggesztett pályázatai Százmilliárd a közép-magyarországi

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/18. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/18. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa: Foglalkozás - egészségügyi- munkahigiénés szolgáltatás és menedzserszűrés ellátására biztosítására irányuló megbízási szerződés a dokumentációban meghatározott műszaki követelményeknek megfelelően. Közbeszerzési

Részletesebben

Támogatott szervezet [Kbt. 22. (2) bekezdés, 241. b) c) pont] Közjogi szervezet X Egyéb

Támogatott szervezet [Kbt. 22. (2) bekezdés, 241. b) c) pont] Közjogi szervezet X Egyéb 1. számú melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 Email: hirdetmeny@kozbeszerzesektanacsa.hu

Részletesebben

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT

BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT BAKKER AKCIÓS SZABÁLYZAT Fup1 katalógus (LCD képernyős ajándék) 1. RÉSZ: A KAMPÁNY SZERVEZŐI ÉS A HIVATALOS AKCIÓS SZABÁLYZAT 1.1 A nyereményjáték a hollandiai Bakker Hillegom B.V. szervezésében, illetve

Részletesebben

Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok. 2016. március 30 31. KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS 2015.12.01.

Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok. 2016. március 30 31. KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS 2015.12.01. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS FONTOS HATÁRIDŐK Előzetes jelentkezés és az egyoldalas magyar és

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Megválasztották a 2011. év Prímáit

Megválasztották a 2011. év Prímáit Megválasztották a 2011. év Prímáit A Prima Primissima Alapítvány Kuratóriuma, valamint az Alapító mellett működő Társadalmi Tanácsadó Testület együttes ülésén megválasztotta a Prima Primissima Díj 2011.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Humán Ügyek Bizottsága - 2012. év

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Humán Ügyek Bizottsága - 2012. év PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Társadalmi és civil szervezetek (egyesületek, alapítványok, önszerveződéssel alapított klubok, társaskörök, karitatív célú, érdekvédelmi- és érdekképviseleti szervezetek) közösségek

Részletesebben

Nyerő négyes SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2013.

Nyerő négyes SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA. Budapest, 2013. A Nyerő négyes SORSJEGY RÉSZVÉTELI SZABÁLYZATA Budapest, 2013. 1. A játékosnak a sorsolásos játékban való részvétellel összefüggő jogai és kötelezettségei (1) A sorsjátékban minden 18 éven felüli játékos

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar Aula Magna

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar Aula Magna MEGHÍVÓ A Magyar Munkajogi Társaság Első Konferenciájára 2016. június 2. (csütörtök) 10 óra Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar Aula Magna Budapest V. Egyetem tér 1-3. PROGRAM Regisztráció

Részletesebben

Meghívó a Magyar Jogász Egylet és a VOSZ közös konferenciájára

Meghívó a Magyar Jogász Egylet és a VOSZ közös konferenciájára Meghívó a Magyar Jogász Egylet és a VOSZ közös konferenciájára A Magyar Jogász Egylet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége 2012. október 16.-án (kedden) 9 órakor közös konferenciát tart

Részletesebben

K1327 Marketing eszközök és rendezvény eszközök legyártása és kiszállítása

K1327 Marketing eszközök és rendezvény eszközök legyártása és kiszállítása K1327 Marketing eszközök és rendezvény eszközök legyártása és kiszállítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/48 Beszerzés tárgya: Vállalkozási keretszerződés/ Marketing eszközök és rendezvény eszközök

Részletesebben

Stabilitás és növekedés Feladatok és kihívások

Stabilitás és növekedés Feladatok és kihívások Stabilitás és növekedés Feladatok és kihívások A Magyar Bankszövetség tájékoztatását és kérését továbbítjuk, miszerint a kétszintű bankrendszer fennállásának 25 éves évfordulója alkalmából nemzetközi bank

Részletesebben

JELENTKEZÉSI ADATLAP

JELENTKEZÉSI ADATLAP JELENTKEZÉSI ADATLAP Jelen adatlap kitöltésének célja, hogy a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. munkatársai a legfontosabb információk alapján tudják javasolni a továbblépés lehetőségét és felkészülni egy

Részletesebben

Földgáz beszerzése/2015

Földgáz beszerzése/2015 Földgáz beszerzése/2015 Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/37 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Részvételi felhívás - Egyes ágazatokban/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Tárgyalásos

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

Á ö ü ö ő ö ű ö ú ú ö ú ő ő Á ő ő ö ú ü ő ő ú ő ő ő ő ö ü ő ő ú ő ö ö ü ü ő ö ü ü ö ő ú ő ő ő ö ú ú ö ö ú ő ü ü Ü ő ö ő ű ü ö ú ú ú ö ő ö ő ö ú ö ű ő ő ö ő ö ü ö É É É É Ú É É É É É öö É É ő É ö É

Részletesebben

ö ü ö ú ú ö Á Ú ü ö ö ü ű É ú ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ö ű ú ü ö ü ü ű ö ö ö ö ö ö ö ü ö ű ű ú ö ü ö ö ö ű ö ű ö ö ü ú ü ö ü ö ü ü ö ö ö ö ö ü ö ű ü ö ö ű ö ö ö ö ü ú É ö ö ö ö ö ö ö ú ú ö ö ö ö ö ö ú ú ú ú

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA. Gazdaságtudományi Intézet TURIZMUS TANSZÉK

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA. Gazdaságtudományi Intézet TURIZMUS TANSZÉK IDEGENFORGALMI SZAKMENEDZSER fl é 2010. szeptember 9. Felvettek száma 2010 ben Nappali litagozatont Rendes felvételi eljárásban: 60 Levelező eeeő tagozatonato Rendes felvételi eljárásban: 15 Pótfelvételi:

Részletesebben

ú Á ö ü ö ú ű ü ü ö ö ű ö ö ö ü ö ü ö ű ü ö ú ú ü ü ü ú ö ö ö ű ű ü ú ű ü ö ö Á ö ü ű ö ö ü ö ü ö ö ü ö ö ü ö ö ö Á ü ú ö ö ü ö ö ö ú ö ü ö ö ú ú ü ö ű ö ö ö úö ö ö ö ö ö ű ö ú ö ö ö ü ü ö ú ö ö ú ö ö

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 20-i rendkívüli ülésére

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 20-i rendkívüli ülésére Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 20-i rendkívüli ülésére 4. Tárgy: Tulajdonosi hozzájárulás MÁV P+R parkoló kivitelezésével kapcsolatban Az előterjesztést

Részletesebben

Az ajánlatkérő megbízásából (ajánlattevő neve) -t a közbeszerzési eljárásban ajánlattételre az alábbiak szerint tisztelettel felkérem.

Az ajánlatkérő megbízásából (ajánlattevő neve) -t a közbeszerzési eljárásban ajánlattételre az alábbiak szerint tisztelettel felkérem. részére Cégnév Cím Tel./Fax/E-mail Tárgy: MTA Természettudományi Kutatóközpont által kiírt 1 db High Performance Computing számítógép rendszer beszerzése tárgyú közbeszerzési eljárás felkérés ajánlattételre

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

É Á Á ű ű É ű ű Á ű Ó Ő Á Á Á Ő Á ű Á Í É Ö ű ű É Ö Ö Á Á Ö Á ű É Ö É Á Ö Á É É Á ű Ö É Í Á Á ű Á ű ű É Á Á Á ű ű É Ü Ő Á Á Á ű Á ű Á ű Ö ű ű Á Á Ö Ö Á ű Ö ű ű Í ű Á Á ű Á É Í Á Á Ó ű ű Á ű Á Á Á Á É Á

Részletesebben

Adatkezelési szabályzat

Adatkezelési szabályzat Adatkezelési szabályzat A Tagok személyes adatainak kezelése, a személyes adatok védelme érdekében A Szolgáltató az Előfizetők személyes adatait bizalmasan, a hatályos jogszabályi elõírásokkal összhangban

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

É É ú í ö É É í ú É Á Á Á ö í ö í ú í Ö ö ö í í Á ö ö ö í í ö í É í ö ö í í í ö í í í í ö í í ö ö í ö ö í ö í ű í ö ú ű í í ö Ö ö ö í ö ö í ö ö í í í ö É ö ö ú ö ö ö í ö ű í ú ö ú Í É ú ö ö ö É ö ö í Íí

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

JÁTÉKSZABÁLYZAT 1. Az akció leírása, részvételi feltételek

JÁTÉKSZABÁLYZAT 1. Az akció leírása, részvételi feltételek JÁTÉKSZABÁLYZAT A sorsolás Szervezője: Andreas Stihl Kft. (2051 Biatorbágy-Budapark, Paul Hartmann u 4. Központi e-mail cím: info@stihl.hu) A Szervező megbízottja (Clair and Curtis Communications Kft.,

Részletesebben

8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Terény

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

Kitöltési útmutató. Tartalomjegyzék

Kitöltési útmutató. Tartalomjegyzék Kitöltési útmutató Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzésére a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-ben nyújtandó támogatások jogcímhez kapcsolódó

Részletesebben

LEÖVEY KLÁRA GIMNÁZIUM

LEÖVEY KLÁRA GIMNÁZIUM A LEÖVEY KLÁRA GIMNÁZIUM TÁJÉKOZTATÓJA A 2005. ÉVI FELVÉTELIKRŐL Leövey Klára Gimnázium OM azonosító: 035235 Budapest, IX. Vendel u. 1. Tel: 215-9590, Fax: 215-6258 E-mail: naptitkar@leovey.hu Honlap:

Részletesebben