Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve



Hasonló dokumentumok
Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

DOLGOZNI CSAK PONTOSAN SZÉPEN

E D V I N Írta Korcsmáros András

Palotai Boris. Hetedik év

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Csillag-csoport 10 parancsolata

A tudatosság és a fal

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Verzár Éva Kelj fel és járj!

KIHALT, CSENDES UTCA

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

DÖRNYEI KÁLMÁN: BANKI MESÉK FEJEZET

Ára: 200 Ft, mely összeggel gyülekezetünk gyermek- és ifjúsági munkáját támogatja. I. évf. 1. szám május

Párválasztó játékok felhasználása az óvodában 1.

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi

Tommaso Grado SÓLYOMLÁNY

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai

Megbánás nélkül (No regrets)

Mennybõl az Angyal Utolsó frissítés

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Baróthy Borbála. Kártyák kiterítve. Cards on the table

Hector közelebb jut a boldogsághoz


TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6, Alapige (textus): Mk 6,50

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

NATAŠA KRAMBERGER PUBLISHED BY: JAVNI SKLAD REPUBLIKE SLOVENIJE ZA KULTURNE DEJAVNOSTI - REVIJA MENTOR, 2007 TRANSLATED BY: GÁLLOS ORSOLYA

ALEA, az eszkimó lány. Regény

A HECSEDLI MEG A POSTÁS

T. Ágoston László A főnyeremény

Az élet napos oldala

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

A kis betlehemi csillag /Szende Ákos fordítása/

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE cím:

"Úgy nőtt fel egy nemzedék, hogy nem látott senkit dolgozni"

J e g y z ő k ö n y v

Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum 7400 Kaposvár, Fő u. 10. Bejelentkezés:

Ikon. bencsik orsolya. figyeltem anyámat ahogy figyeltem a fákat is télvíz idején mikor nagyon erősen fúj a szél 1

A szenvede ly hatalma

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

Feladatok a tavaszi ünnepekhez Összeállította: Pathy Lívia

válni a helyzet. Kész csoda, hogy ilyen sokáig maradt. Alig ha nem arra az ideje indulni -érzésre várt, amely néhány évenként rendre a hatalmába

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY

A család szerepei 11. ÉVFOLYAM. Felkészítés a felnőtt szerepekre. A modul szerzõje: Simon Gabriella SZKB_211_02

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

Isten hozta őrnagy úr!

Budai Református Egyházközség. Advent

Az öngyógyítás útján II.

bibliai felfedező B12 1. történet: József és az angyal Bibliaismereti Feladatlap

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Egyszerű tábla. Nagy Zsófia: A mi táblánk

Isten nem személyválogató

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám,

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Szabó Noémi: A Szív ébredése

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

Fityó néni és a drága aranyos szerelő bácsik

Bányai Tamás. A Jóság völgye

ÉJSZAKAI ÜZENET. nagy találkozás


10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

SZERELEM, SZOMORÚBB A HALÁLNÁL

Ősi családi kör 2012

szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? (Mk.12;14,) A Hang tanítványi közössége munkája.

cselenyák imre illusztrálta: szonyi

A legszebb mesék Mátyás királyról

konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom

Szép karácsony szép zöld fája

PETŐFI SÁNDOR TANULMÁNYI VERSENY

7. Hitoktatás egyéb gyakorlati kérdései

A BARÁT. Moncsinak, aki végig kitartott mellettem és támogatott. Andrásnak, aki szereti az írásaim, de ezt a könyvet még nem olvasta.

Önmeghaladás, életcélok, jóllét

EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A Cseppnyi Önbizalom kútja

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

Károlyi Pályázat. Kémia. Írta: Elefánti Barbara 10. A

Karácsony máshol, máshogyan

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak

Szűcs Ilona: Zongora az éjben. Nyitott ablakomban állva A kerten át, hallgatom, Hogy finom, játszi ujjak Hangot csiholnak a zongorán.

Pierre Anthon aznap hagyta ott az iskolát, amikor rájött, hogy semmit sem érdemes csinálni, ha egyszer amúgy sincs értelme semminek.

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

A fölkelő nap legendája

Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül Szerző: Szimpatika

Szilveszter az Adrián, 2015/2016

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Pár szóban a novella létrejöttéről:

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. Bolondos szerszámok MÓRA KÖNYVKIADÓ

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Idézetek a gyermekről. "Lehet, hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelented magát a világot!"

SZKA208_31. Különbözőek az emlékeink

Vissza fog jönni. És hozzátette: Ha visszajön, intézkedünk. És így is lett. Ahogy a bicikliteszt alapján jó okom volt remélni, szinte azonnal

X. rész öt vers Évikének 1954 VII 29 FODOR ÉVIKE 1972 XII 26

Átírás:

Kiss Ottó A nagypapa távcsöve

ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3

A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint én, csak sokkal magasabb, és nemcsak értelmes dolgokról beszél, hanem értelmetlenekről is. Ebből lehet tudni, hogy ő már felnőtt. 4

MA EGÉSZ DÉLELŐTT Ma egész délelőtt kint ültünk az udvaron, és a nagymama mesélt, és nem szabadott közben semmit se csinálni, nehogy kizökkenjünk a semmittevésből. 5

VÉGRE MEGEBÉDELTÜNK Végre megebédeltünk. Amikor nincsenek itt a nagyiék, csak mi vagyunk, hárman, akkor nem kell annyit pacsmagolni, meg ennyi mosatlan sincsen, mondta anya, amikor mosogatott, mert ilyenkor rengeteg az edény, annyi, hogy az embernek belegémberedik a háta, meg hogy csitt, csitt, nem kell mindent kifecsegni, maradjak végre csendben, és menjek, nézzem a tévét, vagy rajzoljak a piros filccel! 6

NAGYPAPA NEM ÉRT A SZÁMÍTÓGÉPHEZ Nagypapa nem ért a számítógéphez, csak a betűket nyomogatja rajta, de játszani egyáltalán nem tud. Hiába magyarázom neki, hogy összesen három élete van, mert szerinte egy is bőven elég. 7

MAI ROSSZCSELEKEDETEK Egy: kilögyböltem a levest az asztalterítőre. Kettő: összefirkáltam a piros filccel, hogy ne látsszon. 8

MAI JÓCSELEKEDETEK Egy: segítettem anyának összehajtogatni a ruhákat a mosáshoz. Kettő: segítettem anyának új terítőt választani a boltban, mert a régiből nem jön ki a piros filc. 9

APA NAGY SPORTEMBER Apa nagy sportember. Esténként mindig szokta edzeni az izmait a súlyzóval. Apának nagyon nehéz súlyzója van, és kint szokta hagyni a szőnyegen, hogy anya gurítsa be az ágy alá, mert apa annyira kimerül az edzésben, hogy nincs ereje begurítani. 10

ÉJSZAKA MINDENKINEK ALUDNI KELL Éjszaka mindenkinek aludni kell, kivéve az Istent, mert ő akkor is vigyáz ránk. Az Isten olyan hatalmas, hogy neki az egész éjszaka is csak egy szempillantás. 11

DÉLELŐTT ELESTEM Délelőtt elestem, beütöttem a térdem, és leborotválódott a könyököm. Két helyen is fájt, de én mégis csak egy helyen sírtam! 12

A NAGYPAPA NAGY TERMÉSZETGYÓGYÁSZ A nagypapa nagy természetgyógyász, és mindenkit meg tud gyógyítani ugyanazzal az orvossággal. Egyszerűen csak kiküldi őket a természetbe, és már készen is vannak. Egyedül a nagymamát nem tudja meggyógyítani, mert a nagymamának pont a lába fáj, és nem tud rajta kimenni a természetbe. 13

NAGYMAMÁNAK ANNYI Nagymamának annyi mindent adott az élet, hogy soha többé nem szeretne már tőle ilyeneket kapni. 14

NEM SZABAD CSÚNYÁN BESZÉLNI Nem szabad csúnyán beszélni, tanít engem apa. Aki csúnyán beszél, annak mindig egy forintot kell adnia anyának, mert anya sosem beszél csúnyán, viszont sok egyforintosa van már apától. 15

FÉRFIAK EGYMÁS KÖZT Apa, nagypapa meg én elmentünk sétálni, hogy kiszellőztessük a fejem, meg hogy mi, férfiak legyünk egy kicsit egymás közt, de akárhogy is mentünk, ketten közülünk mindig a szélére kerültek. 16

KOVÁCS BÁCSI FENT LAKIK Kovács bácsi fent lakik a harmadikon, és mindig morog, amikor megy felfelé, de amikor lefelé jön, nagyon kedves, utat enged mindenkinek, menjenek csak, kérem szépen, hagyják le az öregembert, mondja mindig Kovács bácsi, félreállok, rohanhatnak, te is, fiam, szaladgáljál, lehúzódok előled is, lesz helyed, hogy nagyot essél, majd felsegít valaki, de én nem, az biztos! 17

IRÁNYTŰ A nagypapánál állandóan van iránytű, hogy mindig tudja, merre kell menni. De ha véletlenül mégis otthon felejtené, akkor csak megkérdezi a nagymamát, így már soha az életben nem fog eltévedni. 18

ELÉG JÓ NAGY SÁRGA AUTÓ Elég jó nagy sárga autót kaptam ajándékba a nagyiéktól, csak ha beleütközött az ágyba, mindig leállt. Rögtön megcsináljuk, mondta apa, aztán felszívta a tüdejét, mint amikor az erőművész nagyon nagy súlyt akar emelni, és arrébb tette az ágyat. Most már sokkal jobban megy a sárga autóm, csak akkor szokott leállni, ha beleütközik a falba. 19

HOPPÁ Ma kimentünk a vidámparkba (nagypapa szerint vurstli), és felültünk a körhintára (nagypapa szerint ringlispíl), és a nagymama sikoltozott, és összekapaszkodott a nagypapával, aztán kipróbáltunk minden más játékot is, céllövöldét, horgászatot, dodzsemet (nagypapa szerint dodgem), végül felültünk a hullámvasútra, és a nagymama mindegyik zuhanásnál azt kiabálta, hogy hoppá! 20

A NAGYPAPA TÁVCSÖVE A nagypapa távcsöve olyan, hogy mindent közel hoz, ellátni vele még a múltba is, mondta a nagymama, pedig a múlt nagyon messze van, de ha ők a nagypapával együtt belenéznek, akkor úgy tűnik, mintha itt lenne, mert a szemük elé jönnek újra az emlékek, és néha még közelebb is, egészen beléjük bújnak, hogy megint átéljék őket, mondta a nagymama, és a szeme könnybe lábadt, mert egy emlék máris belébújt, és nagyon nyomakodott volna kifelé, pedig akkor még bele se nézett a nagypapa távcsövébe. 21

KILENC VERSSOR Egyszer régen, amikor a nagypapát homlokon csókolta a Múzsa, azonnal írt kilenc verssort, csak mind a kilencet a nagymama gyönyörű szépségéről, és amikor ezt a Múzsa megtudta, hát annyira megsértődött, hogy azonnal elrepült Itáliába, és azután már mindig más homlokát csókolgatta. 22

MINDENKINEK VANNAK HÁTRÁNYAI Mindenkinek vannak hátrányai, mondta a nagymama, a nagypapának például az, hogy semmit se tud rendesen elmesélni, de örökké próbálkozik, és ezért nagyon lehet őt szeretni, bár ezenkívül is vannak még hátrányai, mint minden embernek, mondta a nagymama, neki például a legeslegnagyobb hátránya az, hogy még mindig nagyon szereti a nagypapát. 23

A SZERELEM Nagymama szerint a szerelem olyan, mint az árnyék: bármerre is menekülünk előle, mindig a nyomunkban van. 24

ÉN NEM TUDOM Én nem tudom, hogy a szerelem egyáltalán létezik-e. Mert ha olyan lenne, mint az árnyék, akkor legalább lehetne látni. Vagy a szerelem is csak levegő? Mert a levegőt nem lehet látni, de amikor futok, mégis érzem. 25

NAGYPAPÁVAL FELSLISSZOLTUNK Nagypapával felslisszoltunk a harmadik emeletre, és ott jó sokat kergetőztünk. Mi ez, kérem, mi ez, kérem, jött ki Kovács bácsi az ajtaján, és nagyon csóválta a fejét. Távcsöveset játszunk, mondtam, és előhúztam nagypapa távcsövét a hátam mögül. Azután már nem kergetőztünk, csak néztük a lenti járókelőket, és nevettünk, mert a nagypapa távcsöve nemcsak a múltat hozza közel, hanem az embereket is. Mutassák csak, kérem! Mutassák, min nevetnek olyan nagyon, jött ki megint Kovács bácsi, és kivette nagypapa kezéből a távcsövet. Hát ezek tényleg elég közel vannak, csodálkozott aztán, és csettintett is egyet az ujjával, mielőtt azt mondta volna: ez aztán a távcső! 26

HAT HAL Délután horgásztunk a nagypapával, és nagyon nagy horgászszerencsénk volt, mert fogtunk három márnát és három keszeget, ráadásul hat halat. De ne ijedj meg, anya, mindet visszaengedtük a folyóba, mert mi igazi horgászok vagyunk, és az igazi horgászoknak nagyon nagy szívük van a halak meg amúgy is nagyon kicsik voltak. 27

MA ÖSSZEBARÁTKOZTUNK Ma összebarátkoztunk a nagymamával, mert ő nagyon finoman tud főzni, én pedig nagyon finoman tudom megenni, amit főzött. 28

MEGÁLLAPÍTÁST NYERT Kovács bácsi szerint tegnap megállapítást nyert, hogy én vagyok a legokosabb gyerek a lépcsőházban. Mivel más gyerek nincs, én nyertem a megállapítást. 29

MA LÁTTUNK HÁROM GÓLYÁT Ma láttunk három gólyát a nagypapa távcsövével. A folyóparton álltak, és mindegyiknek csak egy lába volt. Aztán láttunk egy csomó fecskét is, legalább tizenhármat. Vagy pedig százat. Ezt nem lehet pontosan tudni, majd csak jövőre, amikor iskolába megyek. 30

A NAGY DINNYEEVÉS Ez egy tök, mondta anya, amikor kettévágta a kockadinnyét. Apa csóválta a fejét, nagymama nevetett, én pedig a nagypapával szépen elmentem fagyizni. Ezzel vége is lett a nagy dinnyeevésnek. 31

ÜLJÖN LE, KOVÁCS BÁCSI Üljön le, Kovács bácsi, mondta anya, és hozott neki aprósüteményt, mert Kovács bácsi lejött hozzánk a harmadikról, és elkezdett tudakozódni, hogy hol van a nagypapa meg hogy hol vagyok én, tudniillik jó lenne most egy kis távcsövezés vagy valami más, ő a maga részéről bármire hajlandó, az egyedüllét ugyanis az élet megrontója, na nem mintha nem lenne az már önmagában is rossz, kérem. 32

De azért ne tessék azt hinni, folytatta Kovács bácsi, hogy ő olyan nagyon egyedül lenne, mert ugye a fotók mindig vele vannak, a fia fényképe meg az unokáké, és ha egy kicsit jobban belegondol, hát kínálkozna most alkalom akár fényképezni is, mert tulajdonképpen ő valamikor műtermi fényképész volt, és hát nagyon szívesen, ha kellene a családról egy igényes fénykép, mert a mozdulatlanságba, kérem, a mozdulat van elrejtve, és mi úgyis elmegyünk, de hát a fotó, az örökre megőrzi a pillanatot az utókornak. 33

A POSTÁS Tegnap este nagypapa megtanult ímélezni, ma reggel meg, amikor csengetett a postás, nem akarta elhinni, hogy csak úgy ajtót nyitunk, és meg se kérdezzük tőle a jelszót. 34

NAGYPAPA NEM HISZ Nagypapa nem hisz Istenben, csak bízik benne, hogy van. Nagymama szerint, amikor Isten a nagypapára gondol, mindig elnézően mosolyog odafönt. 35

INDULUNK A TEMPLOMBA A nagymama még akkor is nyugodtan készülődik, amikor a nagypapa már régen felvette a cipőjét, és már nagyon indulatban van. 36

OLTÁR A templomban a bejárattól a Jézuskáig madzagos korlát vezet, hogy biztosan megtaláljuk az Istent, nehogy eltévedjünk közben a sok faragott szobor meg a sok festett falikép között. 37

ÁLLTUNK KINT AZ ÁLLOMÁSON Álltunk kint az állomáson, hogy integessünk a nagyiéknak, és amikor a vonat elindult, a nagypapa előhúzta a távcsövét, és kihajolt az ablakon, ami veszélyes, és amikor már nagyon messze jártak, és minden integető rég hazament, mi még akkor is ott álltunk sokáig, mert tudtuk, hogy a nagyiék még mindig látnak minket a nagypapa távcsövével! 38

KÍVÜL ÉS BELÜL Kívül is ugyanúgy történik minden, mint belül. Tegnap például még szép volt az idő, sütött a nap a szívemben, de ma csak dörögtem és villámoltam, aztán meg sírtam is, igaz, csak kicsit, mint a záporeső. 39

ÁLMOMBAN SZÁRNYAM VOLT Álmomban szárnyam volt, mint a gyerekangyaloknak, csak én tényleg tudtam vele repülni, mert nem vagyok annyira kövér. 40

REGGEL A bánatból és a szomorúságból ugyanolyan könnyen lehet átlépni az örömbe és a jókedvbe, mint ahogy az éjszakából reggel lesz. És ugyanilyen könnyen lehet megszeretni azokat az embereket is, akiket azelőtt még nem szerettünk annyira. 41

NAGYLÁTÓSZÖG Kovács bácsi nincs rajta a fényképen, csak mi hárman meg a nagyiék, de mindig eszünkbe jut ő is, mert amikor készítette, pont szemben állt velünk, tessék, kérem, mosolyogni, mondta Kovács bácsi, és nagyon morcos arcot vágott, és eszünkbe jut az is, amikor becsengetett vele, mestermunka, kérem, lelkendezett Kovács bácsi, ötféle jellem, ötféle tekintet, tessék csak megnézni alaposan, nagylátószög, nyolcas blende, ezen a képen, kérem, élesek az arcok, mint a borotva. 42

UGYANAZT JELENTI Hogy anya fáradt és lefeküdt, hogy apa reggel óta dolgozik, hogy Kovács bácsi elutazott a fiához, és hogy a nagyiék majd csak jövőre jönnek újra mind ugyanazt jelenti. Mert aki nincs velem, az hiányzik, és aki hiányzik, azt szeretem. 43

A GYEREKEK TUDJÁK A gyerekek tudják a válaszokat, csak a hozzá való kérdéseket nem tudják még rendesen feltenni.. 44

REGGEL KIHALLGATTAM ANYÁÉKAT Reggel kihallgattam anyáékat, és a következő újdonságokat tudtam meg. Egy: soha többé nem veszünk kockadinnyét. Kettő: ha hétvégére szép idő lesz, elmegyünk a nagyiékhoz. Három: ha nem, akkor csak a vidámparkba. A hallgatózás után gyorsan visszafeküdtem, hogy hétvégéig már ne kelljen annyit aludni. Megjegyzés: drága kedves Jóistenem, ugye, hétvégére szép idő lesz? 45

46

Tartalom ITT VANNAK A NAGYIÉK 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN 4 MA EGÉSZ DÉLELŐTT 5 VÉGRE MEGEBÉDELTÜNK 6 NAGYPAPA NEM ÉRT A SZÁMÍTÓGÉPHEZ 7 MAI ROSSZCSELEKEDETEK 8 MAI JÓCSELEKEDETEK 9 APA NAGY SPORTEMBER 10 ÉJSZAKA MINDENKINEK ALUDNI KELL 11 DÉLELŐTT ELESTEM 12 A NAGYPAPA NAGY TERMÉSZETGYÓGYÁSZ 13 NAGYMAMÁNAK ANNYI 14 NEM SZABAD CSÚNYÁN BESZÉLNI 15 FÉRFIAK EGYMÁS KÖZÖTT 16 KOVÁCS BÁCSI FENT LAKIK 17 IRÁNYTŰ 18 ELÉG JÓ NAGY SÁRGA AUTÓ 19 HOPPÁ 20 A NAGYPAPA TÁVCSÖVE 21 KILENC VERSSOR 22 MINDENKINEK VANNAK HÁTRÁNYAI 23 A SZERELEM 24 ÉN NEM TUDOM 25 NAGYPAPÁVAL FELSLISSZOLTUNK 26 HAT HAL 27 MA ÖSSZEBARÁTKOZTUNK 28 MEGÁLLAPÍTÁST NYERT 29 MA LÁTTUNK HÁROM GÓLYÁT 30 A NAGY DINNYEEVÉS 31 ÜLJÖN LE, KOVÁCS BÁCSI 32 A POSTÁS 34 NAGYPAPA NEM HISZ 35 INDULUNK A TEMPLOMBA 36 OLTÁR 37 ÁLLTUNK KINT AZ ÁLLOMÁSON 38 KÍVÜL ÉS BELÜL 39 ÁLMOMBAN SZÁRNYAM VOLT 40 REGGEL 41 NAGYLÁTÓSZÖG 42 UGYANAZT JELENTI 43 A GYEREKEK TUDJÁK 44 REGGEL KIHALLGATTAM ANYÁÉKAT 45 47

Kolofón Hátlap A nagypapa távcsöve varázslatos eszköz. Amikor belenézünk, nemcsak a távolság fogy el, közelebb kerül a múlt is, vele pedig az emlékek: újra kicsi lesz a nagyból, és nagy lesz a kicsiből. 48