362 amelyet az 1927: VI. t.-c. vagy valamely más törvény nem utal a közigazgatási bíróság hatáskörébe, illetőlegl8j1lelyet az 1927:VI. t.-c. 2. ' -a a közigazgatási bírósági eljárás alól kivon, nem vonható a közigazgatási bírósági elbírálás alá, mint a m. kir. közigazgatási bíróság hatáskörébe utalt más illetmény- vagy nyugdíj kérdéssel kapcsolatos kérdés sem. A közig1azgatási bíráskodásról az 1896: XXVI. t.-c. és az annak végrehajtása tárgyában kiadott 21.973/M. E. 1896. számú kormány, rendelet inté2lkedik. A panasziratban" a félnek pontosan ki kell fejtenie, hogy mit tart magára nézve sérelmesnek és hogy panaszát milyen jogalapz:a alapítja. Mindazon iratokat és bizonyítékokat, amelyekre hivatkozás történik, eredetben vagy másolatban csatolni kell. " " A panaszt minden ésetben 15 nap alatt kell előterjeszteni az ügyben eljárt közigazgatási hjatóságnál (L. az 1929 :XXX. t.-c. 55. -át). Elkésve előterjes7jtett panasz visszautasítandó. A miniszter határozata ellen beadótt pánaszt elkésés címén nem lehet visszautasítani abban az esetben, ha panaszos a megtámadott határozatban nem volt figyelmeztetve panaszjogára és a panaszbeadás határidejére. 363 M. kir. belügyminisztérium. Belügyminiszter: dr. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc. Államtitkár: dr. Blaha Sándor. A belügyminisztérium rendészeti osztályainak főnöke: dr. Szemerjay-Kovács Dénes miniszteri tanácsos. H elllettese: dr. HOrváth Dezsö miniszteri osztálytanácsos. A belügyminisztérium csendőrség i osztályainak ügyköre : l. VII. b. (csendörségi szolgálati) osztály: a) Szolgálati ügyek: Tiszti és legénységi állomány megállapítása; szervezeti és területi beosztási ügyek; szolgálati elvi ügyekben döntés; új alakulatok felállítása, alakulatok megszüntetése, áthelyezése, lovasítás a és gyalogosítása; lóállomány megállapítása, kiegészítése és!!"yógykezelésére voni8tkozó ügyek; közbiztonságra vonatkozó összes ügyek; döntés elvi jelentőségű szolgálati ügyekben; összpontosítások, megerősítések és karhatalmi kivezénylések; fegyverhasználatra és fontosabb közbiztonsági zavarokra vonatkozó ügyek tárgyalása. A csendőrség közbiztonsági szolgálata ellen intézett panaszok elintéz és e, amennyiben azok nem fegyelmi vagy hadtörvényszéki eljárás alá tartoznak;
864 a csendőrségi és polgári hatóságok között felmeriilt hatásköri vagy más összeütközések felett döntés: határszéli csendőrségi, továbbá rádió ügyek; csendőrségi utasítások felülbírálata és jóváhagyása az osztály ügyköre <szempontjából; a VII. c, o~ztály által jóváhagyott utasításokhoz hozzájárulás, továbbá könyvek beszerzése, könyvtárügyek. b) Gazdászati ügyek: Az illetményekre vonatkozó összes ügyek, továbbá általában a közbiztonsági, és belső szolgálattal, kiképzéssel kapcsolatos költségek engedélyezése és elszámolása; tényleges állományú csendőregyének letiltási és gyermektartási ügyei; közigazgatási és marasztaló határozatokban döntés előkészítése; kórházban vagy elmegyógyintézetben kezelt csendöregyének, valamint azok családtagjai után felmerül t kórházi ápolási költségek engedélyezése, vi tás kérdésekben döntés; állami rendszerű polgári altisztek és szolgák rendszeresítési, személyi, fegyelmi, stb. ügyei. lótápbeszerzés biztosítása és ellenőrzése; ruházat, fegyverzet, szerelvény, lószerelvény és lőszer biztosítása és beszerzése j szállítási szerződések megkötésének engedélyezése; szerződések jóváhagyása; a legénység tömegügyei ; elhelyezési ügyek: laktanyák és egyéb elhe Iyezések bizto~ítása, építése' és helyreállítása, bérleti szerződések megkötésének engedélyezése, természetbeni tisztilakások kiutal ás a ; jutalmazások és segélyezések; 865 iiieték- és gazdászatkezelésre von8ltkozó utasítások felülbirálata j laktanyaberendezési tárgyak beszerzése és karbantartása; távbeszélő ügyek; csendőrörsök vagyonváltság - föld ügyei. e) Számvevőségi ügyek: A belügyminis~tériumi számvevőség VI. osl'-tálya útján: A m. kir. csendőrség költségvetésének összeállítása: a törzs- és osztálygazdasági hivatalok havi ellátmányainak kiutalása'; hitelnyilvántartás ; havi számadások megvizsgál ása és könyvelése; tömegszámadások és leltári számadások vizsgálata, továbbá a csendőrségi zárszámadások elkészítése: a 3<:öltségvetésre kihatással biró ügyek pénzügyi szempontból való tárgyalása, illetve véleményezése; a közigazgatási számvevőségi segédszolgálat ellájtásaj a nyugdíjjárulékalap kezelése. A belügyminisztériumi számvevőség XII. osztálya útján: Csendóregyének és csendőrségi polgári,~kalmazottak ellátási és azzal kapcsolatoo osszes ügyeinek intézése j. nyugdíjak, várakozá~i i11etmények, sérülési pótdíjak, özvegyi nyugdíjak és nevelési járulékok megállapítása; A számrejtést a m. kir. központi illetményhivatal nyugellátási csoportja intézi (Buuapest, I.. Vár, Pázmány-u. 1. II. em.)
366 végkielégftések és özvegyi végkielégftések megállapitása ; ellátást élvezók lakáspénzeinek megállapítása; nyugdíjmegváltások összegének megállapitása.' kedvezményes :nyugdíj ak, kivételes és különle.!5e,s ellátások, valamint a VII. c. osztály hatáskorebe nem tartozó kegydíjak kieszközlése megállapitása ;, elmebetegek ellátásának ügyei; a felsorolt ellátási díjak és egyéb járandóságo.k utalványozása és megszüntetése iránti intézkedések ; nyugdíjelőlegek kieszközlése és az ellátások külföldön való élvezésének engedélyezése iránti intézkedések ; az ellátáso.kból eszjközlendő közigaz~atási letiltásoj: ~örüli teendők végzése; ellatással kapcsolatos panaszügyek; ellátá~ban részesülök ~órházi ápolási ügyei; csendorségi ellátást élvező összes egyének nyilvántartása;, végkielégftéssel elbocsátottaik nyilvántartása. II, VII. c. (csendörségi személyi) osztály:.. qse~ör. törzs- és fötisztek minden személyi ugyet, ugymmt: tiszti kinevezések s címbeli il"endfokozatok :~~yozására vonatkozó kormányzói előterjesz-,... tlszti felülvizsgálati, nyugdíjazási és kegydljugyek; tiszti állomány kiegészítése', t!sztek beosztása, áthelye~ és tartós vezenylese; 367 tisztel! rendfokozatr6l való lemondása; tisztek rangmegha tározása ; tisztek l'angsorozati és beosztási lajstromának vezetése; tiszti szabadságoláso.k; tiszti kitüntetések, díszítmények és dicséretek; tiszti nősülések és óvadékügyek ; sérülési 'Pótdíjak odaítélése tisz~ részére; tiszti igazolási ügyek; becsületügyi és bűnvádi eljárás alatt álló tisztekről elöj egyzés vezetése; tisztek egyesületbe (kaszin6, klub) való belépése; tisztek főiskolára (egyetemre) való beiratkozására engedélyek megadása; tisztek elleni panaszok, fegyverhasználatok; tiszti erkölcsi okmányo.k kezelése; tisz~ nemességi és nemesi előneveket k.é.rő ügyeinek elintézés e ; tisztek névváltoztatási ügyei; tisztek optálás! ügyei; tisztek beutalása a hévizi és balatonfüredi "Csendőrségi Gyógyház"-ba; tisztek részére sérülési pótdíjak odaítélése. Legénységi felülvizsgálati, nyugdíjazási. és kegydíj ügyek; iegénységi szabadságolások (külföldre) ; legénységi kitüntetések, díszitmények és dic.sére~; legénységi nősülések elvi ügyei; legénységi igazolási ügyek; legénységi állományú egyének egyesületekbe (kaszinó, klubok) való belépésének engedélyezése; legénységi állományú e,gyéneknek főiskolára (egyetemre) való beil'atkozásra szóló engedélyek megadása; legénységi állományú egyének elleni panaszoki
368 fegyverhasznájatok ; legénységi beutalások a hévizi és balatonfüredi "Csendórségi Gyógyház"~ba: legénységi névváltoztatási, optálási, nemességi és nemesi elóneveket kéró ügyek: legénységi egyének polgári és állami szolgál~t~a. való ~tlé'p~~e, valamint az igény jogosultsagi IgazolvanYJ, ugyek; legénységi fegyelmi eltávolítások, fizetési fokozatbani mellőzések és családi okokból való elbocsátások;, fegy;lmi ~~o~. el~ávolí~tt legénységi állományu egyenek ujboh Vlsszavetele a csendőrséghez' legénységi kiegészítési ügyek;,, alha~agy} kinevezések, áthelyezések, beosztások, vezenylesek, rangmeghatározások:. szolgálati idő megállapítások;,szakaszparancsnokjelöltek nyilvántartása, beosztasa. Alapítványi és jutalmazási ügyek. Személyazonossági és egyéb igazolványok rendszeresítése. Felhatalmazásra üldözendó bűncselekményeknél felhatalmazások megadása. Kiképzési és sportügyek. A csendőrség öltözeti és felszerelési szabályzatára vonatkozó előterjesztések. Beadványok Lajstromának összeállítása. Csendórségi szolgálati könyvek, szabályok, utasítások kiadása. Vitézzé avatási és vitézi telek ügyek. Csendőr egyének körében gyüjtések engedélyezése. Elmebeteg csendóregyének elmegyógyintézeti elhelyezése és ellátása. Honvédségi üdülőkbe és szanatóriumokba való tiszti és legénységi beutalások. M. kir. honvédség. 369 A m. kir. honv éde Imi minisztérium vezetésével megbízva: vitéz Jákfai Gömbös Gyula m. kir. miniszterelnök, szkv. altábornagy. A m. kir. honvédség főparancsnoka: vitéz Kárpáthy Kamilló gyalogsági tábornok. A m. kir. honvédség főparancsnokának helyettese: Vogt Waldemár gyalogsági tábornok. A m. kir. honvéd vezérkar főnöke és a honvédelmi mini.~ztérium katonai főcsoportfőnöke: Rőder Vilmos gyalogsági tábornok. A m. kir. honvéd vezérkar főnökének helllettese: vitéz Keresztes-Fischer Lajos tábornok. CSAPATALAKULATOK. M. kir. budapesti 1. honvéd veglfeadandalr parancsnokság, Budapest. Pnranc8nok~ vitéz Nánás8y.Megay Ernő altábornagy. M. kir. "Jltfria Terézia" 1. honvéd "yalo~ezred Budapest. (czrctlkü,.vcllcnek és I-III. 71j. Budapest.) M. kir. "JISzsrl Nddur" 2. honvéd I'(yalo)(czred Budapest. (czrc<lkölvctlenck és I-III. zlj. Budalle,t.) M. kir. "DumjulIich Jdnos" 1. honvtd kertkpáros zij. VAc. M. kir. t. honvm \'dur. huszár "u. Cegli ti. M. kir. "Bercséll"i Mikl.ls" l. h. tílzérosztaly Bpest, (1. hegyi állyús-, 2. lábori á!lyus-, 3. lábori larackos üleg, 1. rnérő"-3zad llu<:lajlcsl.) M. kir. 1. honved bsradó "d. Rlldal'cst... 1. vonalo'1lar Burlapcst... 1. gépkocsioszlal( Budapest. M. kir. székesfehérvári 2. honvéd vegyes dandárparancsnokság, Sltékesfehérvár. Paranc8nok: vitéz l\lód!y Zoltán altábornagy. M. kir. "Szent IstIJnn" 3. honvéd ~yalogezred SzékesfehérvAr. (1. zlj. Talalóváros, ll. zlj. és ezcctlközvellenek az ár- 2.
370 kász szd. kivételével Székesfehérvár, UI. zlj. és árkasz szd. Komáromújváros.) M. kir... Szent László" 4. honvéd gyalogezred Gy6r, I. zlj. és ezredközvetlenek az árkász szd. kivételével Gy6r, II. zlj. Sopron, III. dj. Veszprém, árkász szd. Komáromújváros.) M. kir...balog Áddm" 2. honvéd kerékpáros zlj. Kiskunhalas. M. kir. 2. honvéd vddr. huszár szd. Pápa. M. kir. "Klapka György" 2. honvéd Hizér osztály Gy6r. (1. há. üteg Sopron, 2. t. á. üteg és 2. mér6szlizad Komárom. 3. t. tarackos üteg Gy6r. M. kir. 2. honvéd hiradó szd. Székesfehérvár... 2. vonatosztag Székesfehérvár... 2. gépkocsiosztag Székesfehérvár. M. kir. szombathelyi a. honvéd vegye. dandárparancsnokság, Szombathely. ParanDSok: nemes Suhaj Imre altábornagy. ~i. kir... Mátyds király" 5. honvéd gyalogezred (ezred közvetlenek) Szombathely. (I. zlj. Zalaegerszeg, II. zlj. Szombathely, III. zlj. K6szeg, árkász szd. Magyaróvár.) M. kir...nagy Lajos király" 6. honvéd gyalogezred Kaposvár. (I. zlj. Nagykanizsa, II., III. zlj. és ezredközvetlenek az árkász szd. kivételével, Kaposvár, árkász szd. Hajmáskér. ) M. kir.. Vak Boltyán" 3. honvéd kerékpáros dj. Esztergom. M. kir. S. vddr. huszár szd. Sopron. M. kir. "Jurisich Miklós" 3. honvéd tllzér osztály Nagykanizsa. (t. üteg Kaposvár, 2. üteg Nagykanizsa~ 3. üteg Szombathely. 3. tüzér mérőszázad Nagykanizsa., M. kir. S. honvéd hiradó század Szombathely... S. vonatosztag Szombathely... S... gépkocsiosztag Szombathely. M. kir. honvéd Gk. csoj). Hajmáskér. M. kir. pécsi 4. honvéd vegye.dandárparancsnokság, Pécs. Parancsnok: Werth Henrik altábornagy. M. kir...zrinyi Miklós" 7. honvéd gyalcjgezred Kecskemét. (I.,lj. és ezred közvetlenek, az árkász szd. kivételével Kecskemét, II. zlj. Baja, III. zlj. Kiskunfélegyháza. Árkász szd. Baja.) M. kir...béla király" 8. honvéd gyalogezred Pécs. (I-II zlj. és ezredközvetlenek az árkász szd. kivételével Pécs, III. zlj. Tolna, árkász szd. Baja.) 371 M. kir... Kupisz/rán Jál1os'< 4. honvéd kerékpáros zli. Esztergom-tábor.. M. kir. 4. honvéd vddr. huszár szd. Komárom. M. kir. "Kinizsi Pál" 4. honvéd Hizér osztály Kecskemét. (t. liteg és 4. tü. mér6század Pécs, 2. üteg Kecskemét, 3. üteg Tolna.) M. kir. 4. honvéd hiradó szbad Pécs... 4. vonatosztag Pécs... 4. gépkocsiosztag Pécs. M. kir. szegedi 6. honvéd "egye.dandárparancsnokság. Szeged. Parancsnok: Nagyszombati Nagyszombathy l\fiksa altábornally. M. kir. "Hunundi János" 9. honvéd gyal<?gezred Szeged. (I. zi!. és ezred közvetlenek Szeged, II. zlj. Hódmez6vásárheh. III. zlj. Orosháza.) M. kir.. Be/hlen Gábor" 10. honvéd gyalogezred Bé)céscsaba. (I. zlj. és ezredközvetlenek az árkász szd. kivételével Békéscsaba, II. zlj. Szolnok, III. zlj. Gyula, árko szd, Szeged.) l' M. kir... Kiss Ern6 altábornaall" 5. honvéd kerékpáros z J. Jászberény. M. kir. 5. honvéd vddr. huszár szd. Kecskem~t. M. kir.. Lo.onczlI István" 5. honvéd Ulzér osztály Kecskemét. (t. üteg Szeged, 2. tá., 3. t. t. üteg Kecskemét, 5. mé- 1'6század SzcJ>:cd.) M. kir. 5. honvéd hfradó szd. Szelled..... 5... vonatosztali Szeged... 5. gépkocsiosztag Szeged. M. kir. debreceni 8. honvéd vegyesdandárparancsnokság. Debrecen. Parancsnok: Demény Géza altábornagy. M. kir... BocskalI ls/ván" 11. hajdúezred Debrece!l' (I. ~S III. zlj. és ezredközvetlenek Debrecen, II. zlj. Berettyóújfalu.) M. kir...rdkóczl Ferenc" 12. honvéd gyalogezred NyIregyháza. (I. zlj. Debrecen. II. zlj. és ezredközvetlenek Nyire~yháza, III. zlj. Nyirbátor.). M. kir. "Leininaen Kdroly" 6. honvéd kerékpáros zlj. Balassa I:yarmat. M. kir. 6. honvéd vddr. huszár szd. Nyfregyháza. M. kir. "Gdbor Áron" 6. honvéd tllzér osztály Nylregyháza. (1-2. üteg Nyiregyháza, 3. ütell és 6. tüzér mér6század Debrecen.) M. kir. II. honvéd hiradó század Debrecen... II. vonatosztag Debrecen... G. liépkocsiosztag Debrecen. 24'
372 M. kir. miskolci 7. honvéd vegyesdandárparancsnokság, Miskolc. Parancsnok: vitéz Sónyi Hugó altábornagy. M. kir.. r.öroeu Ar/hur" 13. honvéd j(yal(>j(ezted ~{jskolc. (I., ll. zlj. és ezredközvetlenek uz árkász szd. ki~élelével Miskolc, Ill. zlj. Sáloraljaujhely, árkász szd. Tokaj.) M. kir. Dobó ls/vdn" 14. honvéd j(yaloj(czred Ej(er. (I. III. zlj. és ezredközvt'llenek az árkász szd. ldvétdévcl Eger, ll. zlj. Gyöngyös, árkász szd. Tokaj.) M. kir. "Bd/hoTu ls/vdn" 7. honvéd kerékpáros z11. Salgótarján. M. kir. 7. honvm vddr. huszár ~zázad NyireIIvhba. M. kir... Szondi György" 7. honvéd Hizér osztály Miskolc. (1. üteg Gyöngyös, 2-3 üteg, és 7. tüzérméröszázad Miskolc.) M. kir. 7. honvéd hiradó század Miskolc... 7. vonatosztsli Miskolc. 7. j(épkocsiosztaj( Miskolc. KÖTELÉKEN KlvOu ALAKULATOK. 1. Lovasság: M. kir. 1. honvéd lovasdandár parancsnokság Budapest. M. kir. "Arpdd feiedelem" 2. honvéd huszárezred Cegléd. (I. o. Pápa, ll. o. Cegléd.) M. kir... Nddasdu Ferenc" 3. honvéd huszárezred Sopron (1. o. Sopron, ll. o. Komárom.) M. kir. 2. honvéd lovasdandár parancsnokság Nyirep:yháza. M. kir... 1. Ferenc Józse'-Jdszkun" 1. honvéd huszárezred Budapest O. o. Budapest. II. o. Kecskemét.) M. kir.. l1adik And"I." 4. honvéd huszárezred Ny/regyháza (l-il. o. Nylrellyháza.) 2. Tüzérség: M. kir.. Bem József" honvéd lovas tüzéroszlály Budapest. (Lovas áilyu5- és lovas tarackütell Budapest.) M. kir. 1. honvéd önálló üteg Székesfehérvár-Miskolc.., 2. Budapest... 3. Hajmáskér. /1. Műszaki csapatok: 173 M. kir... Bornemissza Geraeiu" 1. honvéd utász zij. Budapest. M. kir... Tőrók landc" 2. honvéd ut'sz zij. GyOr. (1-2. utász század GyOr.) M. kir... Zolhmund" 3. honvéd utász zlj. Szeged. (1-2. utász zli. Szclo(ed.) Eguesí/ell híddsz szak.-ok Szentendre. M. kir. vill.- és fényszóró iskola Budapest. Arvedelmi z/i. Baja. Kp. u. szd. Hárossziget. HATÓSÁGOK ÉS INTÉZETEK. M. kir. lercelsobb honvéd törvényszék, Budapest... honvéd koronailgyészség, Budapest... 1-7. honvéd törvénvszék, a vdd. pságok székhelyein. honvéd gyaloltsagi tábor, Várpalota. "Orkény-vitéz" lovas labor, Orkén)'. tl1zér tabor, Hajmáskér. táborpság, liárosslil(~l. taborlelül(yeloséll, TápiósOly. 16lcrfdüllyelOség, Nagytélény. lova II ló- és hajtótanárképzo iskola, Orkény. Luduvika Akadémia l. és ll. focsoport, Budapest..... Tddi Miklós" honvéd sporttanár- és vlvómesterképzo intézct, Budapest... honvéd gazdászat-közignzratllsi és Jogi ismeretek tan folyama, Budapcst. törzstiszti tanfolyam, Budapest. tiszti szabályzalismerteto tanfolyam, Budapest... "Kinizsi Pál" honvéd altisztképzo és nevem Intézet,.lutas " honvéd központi hiradó iskola, Budapest. gázvédelmi iskola, Budapest. tábo til. lőiskola, Budapest. " Illv. tü. IOiskola, Budapest... haditechnikai intézet, Uudapest. " honvéd flajilevéllár, Budapest. liadimúzeum, Budape.t. 16szcrraktArak felügyelosége, Budapest. rokkantház és pest. hadirokkant otthon, Buda ortopiidiai és ml1vélltagpótló intézet, Budapest.
374 M. kir. határörség. (A félkövér betűvel jelrett helyeken a határőrosztá,lyparancsnokhelyettesek és a határllr'kerületek különileges alkalmazású törmtisztjei, a kurziv betűvel jelzett helyeken a határügyí tiszti parancsnokságok, II többi helyeklill pedig a hatá.rőr-örsök állomáeomtak.) M. kir. budapesti 1. batárörkerdleti parancsnokság: Budapest. l/l. Salll'6.tarján, l/l. Salaó/arjdn. 1. R6nabánya, 2. Somoskllújfalu, 3. Karancsberény, 1/2. Ipol/J/arnóc, 4. Ipolytarnóc, 5. Nógrádszakál, 1/3. SzécsénlJ, 6. Szécsény, 7. Hugyag.. 1/11. Budapest, 1/". Balassag/Jarmal, 8. Balassagyarmat, 1/5. Dej/dr, 9. Dejtár, 1/6. Drénel/Jpalánk. 10. Dré~elypalánk. 1. Határkerület küloulegcs alknlmazású törzs tisztje, Budapest. 1/9. Vámosmikola, 11. Kemence, 12. Vámosmikola, 1/10. Szob, 13. Letkés, 14. Szob. 1/111. Piliscsaba, 1/7. Esz/ergom, 15. Esztergom, lr8 Nyergesdjfalu, 16. Nyergesújfalu, 17. Piszke. M. kir. székesfehérvári 2. határőr kerületi parancsnokság: Györ. Z/I. Komárom, 2/'1. Almdsflizlt6, 1. AlmásfüzitIl, 2/2. Komrlrom, 2. Komárom, 2/,3. Gön/Jú, 3. GÖnyl\. 4. Nagybajcs. zru. Gyllr, 2/4. Püski, 5. Ásvány, 6. Püski, 2/5. ~ajka, 7. Dunakiliti, 8. Rajka, 9. Oroszvár, 2/6. Mosonszen/}dnos, 10. Hegyeshalom, 11. Albertkázmérpuszta, 12. Mosonszentjános. Z/lU, Sopron, 2/7. Sopron, 13. Sopron-Kllhidtelep, 14. Sopron, 15. Áglalva, 16. Brennbergbánya, 2/8. NaglJcenk, 17. Harka, 18. Eszterháza, 19. Nagycenk, 20. Sopronkövesd, 2/9. Répcevis, 21. Und, 22. Répcevis, 23. Horvátzsidány. M. kir. szombathelyi 3. határörkerületi parancsnokság: Szombathely. 311. Körmend, 311. Szomba/hely, 1. Kllszeg, 2. Bozsok, 3. Búcsú, 4. Pornóapáti, 3/2. Körmend. 5. Szentpéterfia, 6. Pinkamindszent, 7. Taródfa, 3/3. Szen/gollhdrd, 8. Vasszentmihály, 9. Szentgotthárd. 10. Alsószölnök, 11. FelsőszOlnök, 12, Apátistvánfalva. 375 ii/íii. Nagykanizsa, 3/7. {j~iszen/péter. 13. K~tormány. 14. Magyarszombatfa, 15. Szentgyörgyvölgy. 3/8. Lenti, 16. Nemesnép, 17. Lenti, 18. Lendvaújlalu, 19. Felsőszemenye, 3/9, Murakeresztur, 20. Letenye, 21: Tótszerdahely, 22. Murakeresztur... al'n. Nagyatád, 3/4. GlJékényes, 23. Légrád vasút áll., 24. Gyékényes, 25. Berzence, 3/5. Babócsa, 26. 'Vizvár, 27. Babócsa, 3/6. JJares, 28. Barcs, 29. Krancsevica I;luszta. M. kir. pécsi 4. határörkeriileti parancsnokság: Pécs. 4/1. Pécs, "/1. Sellye, 1. Drávasztára, 2. Lajostanya, 3. Darócihalma, "'2. Siklós, 4. Drávaszabolcs, 5. Old.. 4/11. Pécs. 4/3. MaO/Jarbólll, 6. Beremend, 7. -Illocska, "/4. Sárok, 8. Sárok, 4/5. Moiláes, 9. Udvar, 10. Izabellalöld. 41 lll. Baja, 4/6. Gara, 11. Karapancsa, 12. Hercegszántó, 13. Gara, 4/7. Madaras, 14. Katymár, 15. Madaras, 4/8. Bdesalmds, 16. Kúnbaja, 17. Csikéria, "/9. Tompa, ' 18. Tompa, 19. Kelebia. M. kir. szegedi 5. határörkerületi parancsnokság: Szeged. 5(l. Szeged, 511. Alsóközpon/, 1. Bokortanya, 2. Alsó központ, 5/2../{öszke, 3. nöszke, 5/3. Sz6reu, 4, Szőreg, 5. Kübekháza, b. Kiszombor. S/U. Orosháza, 5/4. Makó, 7. Makó, S/5. MaU/Jaresanád, 8. 111agyarcsanád, ó/6. Mezóheuyes, 9. Csanádpalota, 10. MezOhegyes mll'. 43., 5/7. Battonya, 11. Batlonya, 5/8. Dombeoyhdz, 12. Dombegyház. 51 lll. Gyula, 5/9. Kevermes, 13. Kevermes, 14. Brédamajor, 5/10. Gyula, 15. Elek, 16. Gyula, 17. Dénesmajor. M. kir. debreceni 6. határörkerületi parancsnokság: Debrecen. 6. Hatá.rörkeriiIet különleges alkahnazású törzs tisztje, Sarkad. 6/12. Kö/eoyán, 26. Kötegyán, 27. Méhkerék, 6/13. Biharugra, 28. Mezőgyán, 29. Biharugra. G/ I. Berettyóújfalu, 6/1. Biharkeresz/es, 1. Kőrösszeg apáti, 2. Biharkeresztes, 6/2. NaOlJkereki, 3. Nagykereki. G/II. Debrecen. 6/3. Pocsaj, 4. Pocsaj. 6/". NaU/Jlé/a, 5. Nalotyléta, 6. Almosd, 6/5. Nylrábrány, 7. Bagamér, 8. Nyirábrány, 6/6. NlJlrbéltek, 9. Penészlek, 10. Nylrbéltek, 11. Katz-tanya. 6/III. Nyirbátor, 6/7. Mérk, 12. Mérk, 618. Csenger. 13. Csenger, 14. Gacsály, 6/9. Tiszabecs, 15. Kishódos, 16. Magosliget, 17. Tiszabecs. 18. Szatmárcseke, 6/10. Bereasurdnu, 19. Tarpa, 20. Beregsurány, 21. Barabás, 6/11. Mdndok, 22. Tiszakerecseny, 23. Lónya, 24. Tiszaszentmárton, 25. Záhony.
376 M. kir. miskolci 7. határörkerdletl parancsnokság: Miskolc. iii. Sárospatak, 7/1. Ricse, l. ZcmplénaJ(árd, 2. Kisrozvágy, 3. Pácin, 7/2. Sá/ofaljaújhelu, 4. Kaross, 5. Sátoraljaújhely, 6. Vitány, 7. Pusztafalu. i /ll MiJkolc. 7/3. Alsóktlked. 8. Hollóháza, 9. Alsókéked, 7/4. llidasnémelí, 10. Hidasnémeti, 7;.,. Krasznokvajda. 11. Szemere, 12. Kány, 7/6. Turllanddaska, 13. Tornaszentjakab, 14. Hidvégardó, 15. Szöl(liJotct. 7/111. Miskolc, 7/7. Auy/e/ek. 16. Al(lo\telek, 17. Szuhafő, 7/8. Bán ré ve. 18. ({elemér, 19. Bánréve. 7. Halárőrkerülel különleges alkalmazllsú lörzstisztje, Eger. 7/9. l'elsllhafloonu, 20. Urai, 21. FelsOhangony. 22. Domaháza, 7/ 10. Zabar, 23. Als6utaspuszta. M. kir. folyamörség. M. kir. fol,.amör.6g paranc.nok... Budapest. Csajkás ezredparancsnokság, Budapest. "Szeged" "Kecs\.;tlmét" "Debrecen" "Györ" "Sopron" "Baja" Ornaszádok: Páncélos motornaszádok: "Honvéd" "Tüzér" "Huszár" Folyamör-szertár, ll'jpest. M. kir. r6vfókapitán,..ág. Budape.t. Révkapitányságok: 377 Gönyú, Komárom, Esztergom, Szob, Budapest alsó, Budapest felsö, Baja, Mohács, Szeged, Barcs, Siófok. Révkirendeltségek: Dunaremete, Csuny, Dunaimás, Nyergesújfalu, Szolnok.
378 M. kir. rendőrség. I. Budapesti fökapitányság. Főkapitány: Dr. Ferenczy Tibor. Helyettes: Kalmár Béla filkapitányhelyettes. Személyzeti és szervezés! alosztály (Főkapitányság), vezető: dr. GuloviC8 András rfötanácsos. Felügyeleti és fegyelmi alosztály (Főkapitányság), vezető: dr. Rajczy Géza rfőtanácso&. EngedéJyügYi alosztály dr. CE-éory Bálint r. főtan. (Fők.apitányság), vezető: Gazdasági alosztály (Főkapitányság), vezető: Mihá.ldy István rtanáosob. Közigazgatás! osztály (IV. ker., Veres Pálné-u. 24.), vezető: Baksa János főkapitányhelyettes, Fröhlich Károly rfőtanáosos. helyettes: Erklllesrendészet! osztály: (VI., Ó-utca 48.), vezető: dr. Meddig Gábo!' rfőtam.. helyettes:,mhlda Sándor rtmllícsos. Bűnügyi osztály (FőroapitáJnyság), vezető: dr. Dóra Sándor főlmpitáilyhe!yettes. hellyettes: Szilav;oozky Lajos rfőtanác.sos. Rendőrfogház és toloneügyosztály (VIlI., Mosonyiutca 9.), vezető: Ságy Lajos rfő-nrunácsols, h~lyettes: Harkányi Gyula rfőtanácsos. Allamrendészet! osztály, útlevélosztály és politikai nyomozó főesoport (Fókapitányság), vezető: dr. Hetényi Imre filkapitányhelyettes. Országos bűnügyi nyilvántartó hivatal (Főkapitányság), Rendőri o~tály, vezető: dr. Sellye Ferenc rfőtanácsos, helyettes: dr. Zorándy EmiJ rk.apltány. Bejelentés! hivatal (Főkapitányság), vezető: Wölfel Sándor rfótmláosos, helyette.r: dr. Bohdánoozky Aladár rtanácsos. II-od fokú kihágás! osztály (V., Széchenyi-utca 1.), vezető:!lr. 'Deller Gyul~.)l:er. főkapitány '379 ügyész! megbízottak ' (V., Széchenyi-utca 1.), vezető: Koós Géza rfőtanácsos, helyetles: Szal,ltnyay-Klauser Kálmán rtanácsos. Uetektivfőnökség (Főkapitányság), vezető: Laky Lajos rfótanácsos, helyettes: Bártfay Ernő rtanács08. Rendörföorvosi hivatal (~'őkapitányság), vezető: Betöltetlen, helyettes: dr. Tóth Gyula rofvos, főtanác<sos. Uendörföparancsnokság (VIII., Mosonyi-utca 5. sz.), Főparanosnok: dr. Török János: helyeltes: Widos Elek rfmelügyelő. Ker. kapitányságok: 1. ker. vezető: Dr. Szacsvay András,rfőtanács\ls: II. ker. vez~tő: (1Jr. Szakály Kálmán r!6ta.n.ácsos: III. ker. vezető: dr. Bede József rtan.: IV." ker. vewtő: dr. Ber,kes Vilmos rfőtam.:'v. ker. vezeto: dr. KáLnay Gyula rfőtan.; VI. ker. ve7letö: Banna B~la rfőtan.: VII. lrer. vezető: dr. Gánta}" Já;:>08 rfat/llil.: VIII. ker. vezető: dr. Radák György rfotan.: IX. ~er. vezető: dr. Somogyi Gyula rfőtan.: X. ker. ve~elo:. dr. Bartóffy Ján08 rf6tan.; XI. ker. vezető: dr. Bartha Gyula. rfőtanácsos: Dunai Jc'6r. kapltánysálj, vezető: dr... Bóna Pál rföt/llil.: Ujpest, vezető: Toth Gyula rfotan.; KispMt, vezető: dr. Dubravitzkl;' Imre. rtan.; Pestszl>nterz3ébet, vezető: Szent-Iván.YI Kálq:nan rtanács08; Csepeli kirendeltség, veze.t(í: AJkay Miklós rfőlan. A m. kir. államrendőrsélr orszálros Izaktanulmáoyl felügyelője: Betöltetlen. II. " Vidéki fökapilányság. (Budapest.) Fó'kapitány: Dr. ÉIiássy Sándor.. Helyettes: dir. Zankó Gé7la főkap. b. Orszem. l/ipar.: vitéz SárOSBY Gyula rfőfelügyelő. Rendőrka pitányságok. Baja. Vezető: Trenka Kálmán rfőtan., helyettes: dr.. Hech~l Józs&f rian., őrszem. par.: Tallián József rfelulryelo. Balassagyarmat. Vezet/i: Dömötör Aurél rtan., helyette~: dr. Buzás Sándor rk.ap., őrszem. par,: vit~z Radn~l~y István rfófelügyelő. Bekescsaba: '-:ezető: Keresztes Andor rtan., helyettes: dt.. Y'arhl'1y Árpád rkap., őrs716m. par.: FooeBy János rfőifelugyelő.
380 Budafok. VezetI!: Jootsovlts Jenl! tiltan., helyettes: Bodolay Károly rkap., őrszem. par.: vitéz Oubody' S. Pál rtölclügyelll. Celtléd. \'ezetll: Dr. Hullu Béla Trlltan., helyet tes: Dr. BaláZ41 Károly rtan., őrszem. par.: llava8 Ousztáv rrelligyelll. Mátyúlöld. Vezető: Dr. HollÓ6Y Kuti Lajos rtan.; helyettes: Alap!y lstván rtan., őrszem. par.: Amán János rfelligyelő. Csongrád. Vezetll: Barna Gábor rtan., helyettes: Dr. Kw<lor Tibor rk'ap. őrszem. par.: Krutsay Kamill rfmel ügyelő. Debrecen. Vezetll: Lám Dezső filkap h., helyettes: Nagy J ózscf rfiltan., őrszem. par.: vitéz Boskó Mi hály rfmeliigyelő. Elrer. Vezetll: Dr. Kaáll Nagy Marcell rfőtan., he INttes: Dr. Sohweng Eue rtan., őrszem. par.: Toronyklly Frigyes r!öfelügyelll. Eszterp:om. Vezetll: Dr. Horváth György mn. I!rszem. par.: Keplinger Géza rföfelügyelő. GyIJngyi!s. \'ezctll: Thuránszky 'rlbor rfőtan., helyettes: Dr. Ollzdag Lajos rtan., őrszem. par.: Jáky Károly rfelligyelll. Győr. Vezetll: Törlik Károly rflltnnt\c80~. helyettes: Vadass Aladár rtan., őrszem. par.: Hajnni György rclllelihtyelll. Oyul.. Vezető: Fazekas SZÜOII JÓzsef rtau6080s: helyeites: Dr. Dorso.stl Béla rkap., ŐMZOlU. par.: Pávo József rfelügyelő. Hajduböuörméoy. Vezető: Krasznay Pál rian., helyelles: Dr. Végvári Sándor rkap., őrszem. par.: Jelenek Szilárd rlőfelügyelő. HaJdúhKdluiz. Vezető: Dobo.s Béla rupitány, őr- 87.em. par.: Erdős Déla rfelügyelő. liajdúnánlí8. Vezető: Dr. 1'óth Lajos rkapitány, őrszem. par.: Désy Jozse! rfelügyelő. UaJdÚszollo8z1ó. V~zető: \' itéz VaM JáM! rkap., őrszem. por.: Grib'w$Zky Gyl;rgy rföfelligyelő. Hódmezővásárbely. Vezető: Vozáb JÓ7.sef rtan. helyettilll: Bokor Miklós rkap., őrszem. par.: Oander Arpátl rfőrelligyelll.,jászberény. Vezető: Dr. Horváth József rtan., hel)'l!lllls: Dr. Hohnod Orbán rlogalm., őnzem. par.: Jánosy Arpád rfőfelligyelő. Kalocsa. Vezető: Dr. Dohos Béla rkap., őrszem. par.: Kisfaludy Zoltán rlelüllyajő. 881 Kaposvár:. Vezető: Dr. Russay Géza rtan., helyettos: nr. Szerény. Jenő "kap., őrszem. par.: Altorjay Elemér rreliigyelő. Karcag. Vezető: Debreceni Dezső rkap. helyettes: Dr Neoltrády Emil rkap., ői1szem. par.: LO~Il6Y István rielügyelő. Kecskl'm6t. Vezető: Czlrjék László rfőtan.. helye1te~ : Ganó Lajo.s rfőtan., őrszem. par.: Várhelyi Lászlo rf6fel iigyolő. Kiskunfélegyháza. Vezető: Dr. Vajda Kálmán rtan., helyette:;: VirlÍg György rtan., őnzem. par.: Orbi vy Aladá~ rfel ügyelő. Kiskunhalas. Vezető: Dr. Tóth Elek rtan., helyettes: Gombay Jánoo rkap. ő~zem. par.: TegzC6 Kálmán rfmel üg-yelő. Kisújszállás. Ve7iető: Dr. Féslie László rkapitány őrszem. par.: B'nhidy Kálmán rfelügyelő. Komár~m. Vezető : : Dr. Rátky Béla rkap., helyettes: Ön István rkap., Öl'sze.m. par.: Gálcsik Tivada.r rfel ügyelő. ){liszeg. Vezető: Dr. Vastagh Zoltán rkap. őrszem par.: VItéz Mányay Emil rfelügyelő. ' 1IlRgyaróvár. Vezető: IváDkovits József rkap., be.tyell~s :. Cenkly Zoltán rfogalm., őrrszbm par.: Gullel Otto r[elügyelő. Makó. Ve:r,et ő : Petrányi György rfőtan., őrszem. par.: Márton Ferenc rfelügyelő. Mezőlur. Vezető: Beliczky Kálmán rtan. őrszem.: par.. Vasdényey Lstván rfelügyelr1. ' Miskolc. Vezető: Tasnády Antal rtőtan., helyettes: Uj.ház.~ Dénes rtan., őnzem. par.: Abonyi József rlofl'lnl-tyelő. Mohács. Vezető: Pamlényi Ján06 rtan., helyettes: Dr. JIIIJfl.'kl Béla rkap., ŐrtlZeID. par.: CoiermAk Rezső rfelugyelo. NIlJ:"yknnlzsa. Vezető: Solymossy László rtan., helyeilll>: U"jtJán Imre rkap., őrszem pa.r.: Czégényl Károly rreliigyelll. Nllgykörös. Vezető: Dr. Ger/tely György rtan., helyettes: Borbáa Géza rk.ap., ői'szem. pa.r.: Bánhidy Antal rfelügyelö..nyirel!"yház~. Vez.ető: Kiss!,!ándor rfdtan., helyettes. Dr. Znkal"lás Denos rtan., őrszem. par.: vhéz dr. Sarkady Fer&Dc rfelügyelő.
382 Pápa. Vewtll: vitéz dr. Vida Elemé.r rkllp., helyettes: Hodik Imre rfog., őrszem. par.: Csillag Antal rfelügyelő. Pécs. Vezetll: Török Lajos rfőtan., helyettes: Soós Nándor rfőtan., Ilrszem. par.: dr. Kőhalmy Bralldó rföíelügyelő. Salgótarján. Vezető: Dr. Jánossy Odön rkap., belyettes: Dr. Madách József rfogalm., őrszem. par.: Szarka Lajos rfelügyelő. SátoralJaújbely. Vezető: Dr. Doanonkos Sándor rtan., őrszem. par.: Dr. E<lSedy Péter!felügyelő. Sopron. Vezetll: Zakariás Antal rfőtanácsljs, helyettes: GallasdY János 1tan.. őrszem. par.: vitéz Molnár János c. rfőfelügyelll. Szeged. Vezetll: Dr. Buocz Béla rfllkap.-bely., helyettes: Dr. Jugovits István rfőtan., őrszem. pa.r.: Gyarmati János rfőfelügyelő_ Szekszárd. Vezető: Gritzmann Gyula rtan., helyettes: Hantos Ferenc rkap., őrs zem. par.: Vitéz Válay István rfel ügyelő. Székesfehérvár. Ve~tő: Jónás Béla riő tan., helyettes: Mqraközy LászJó rtan., ől'62em. par.: Ga:ray Károly rlöfelügyelll. Szentendre. Vez~: Zsámbéki Antal1 rtajn., llrszood. par.: Oroszlány Dezső rfőfelügyelő. Szentes. Vezető: Jánoska Tibor rflltlln., belyettes: 'l1airy Emi!L l'ik!a.p_, ŐrslOOD. par.: Moln.á.r Kelemen rielügyelll. Szolnok. Vezetll: Fábry Zoltán rtan., belyettes: Keresztfalvy Gyula rkap., őrszem. par.: vité. Solt Y Károly László ríe!ügyelő. Szombathely. Vezetll: Oroszlány Endre rilltan., helyettes: Kovác.s Nagy Pál rlan., őrszem. par.: Sallér Ignác rlelügyelö. Turkeve. Vezetll: Farkas Jenll rkap., 1l1.'l&zem. par.: báró Wardener Mihály rfelügyelll. Vác. Vezetll: Dr. Panajoth Fejér Gyula rflltan., helyettes: Sáfár Elemér rtan., Ilrszem. par.: NalrY László rfel ügyelll. Veszprém. Vezetll: Homoky Béla rtan., helyettes: Horváth Sándor rtan., őrszem. par.: StarzsinBzky István rfőfelügyelll. Zalaegerszeg. Vezető: Popovits Lajoe rtan., 1ll"87.em par.: I.enzye! Mihály rfelügyelő. 383 R end6rklrendeltségek. Diósgyőr. Vezető: Pitta Lipót riőta n., lll'tsrejn. par.: Dr. Borsy Béla rfelügyelll. Hatvan. Vezető: Révész József rtan.. helyettes: Dr. Cholnoky Endre rkap., őrszem. par.: L ő c sey Odön rslelügyel6. Pécsbányatelep. Vezetll: Drasenovich Jenő rfötan., őrszem. par.: Tompos Lajos rfelügyelő. Határszéli rendiirkirendeltségek. Bánréve. Vezető: Dr. Gaál M1IDl-Js. Biharkeresztes: Vezetll: Dr. Elekes Ernő dog., Gyékényes. Vezető: Dr. Tóth László rkapitány. Hegyeshalom. Vezető: Róth Andor rtan. Hidasnémeti. Vezető: Dr. Magay Ivám lrfogaj.m. Kelebia. Verető: Dr. Bal~gh Andor rkoapitány. Lökösháza. Vezető: Horváth Iván rkap., helyettes: Dr. Szeles Jenő rsfogalm. Magyarboly. Vezetil: Dr. Gyöngy Lajos rsfogalm. Nyirábrány. Vezetll: Dr. Nemes Sándor rkap. Oro8zvár. Vezetll: Dr. Eördögh László rfogalm., Somoskőújfalu. Vezető: Dr. Hauptmann Béla rkap. Szentgotthárd. Vezető: Mal'kovits János rtan. Szob. Vezető: AppOIldi Mátyás I1kap_ Záhony. Vezető: Dr. Dalmy István rfollalm.
384 M. kir. pénzügyőrség. M. kir. központi vám igazgatóság. 385 I. számú biztosi kerület (IX., Vámház). Szakaszok: 1. sz. lix., ~látyás utca 16), 2. sz. llx., Vámház.) H. számú biztosi kerület (IX., Vámlláz). Szakaszok: 3. tiz. (VIlI., Fiumei-út 6), 4. sz. (X., Kiibánya, Új hegyi út). Pénzügyöri vámszakaszok: Hegyeshalom, Sátoralja újhely, Szob. M. kir. pénzüjtyllri altiszti iskola (Budapest, X.. Kőbánya, Újhegy i-út). Bajai m. kir. pénzügyigazgatósági kirendeltség. Bajai 1:lztosl kerület. S1Ja,kaszok: Baja, Nagybaraseka. Bácsalmási biztosi kerület. Szakaszok: Bács ailomás, J án,oshajrr.a. Kelebia Balassagyarmati m. kir. pénzügyigazgatóság. Bal&8s&Jtyarmatl biztosl kerület. Szakaszok: Balassagyarmat, Szécsény. Nógrúdverllcel blztosl kerület. Szakaszok: Nógrádverőce, Vámosmikola. Rétsági biz I1Isl kerület SznkRRzok: Rétság, Nagyoro~zi. Sal::-ó tarjáni blztosl kerület. Szakaszok: Salgótarján. Szirák, Selyp (cukorgyár!. Budapest székesfövárosl m. kir. pénzügy igazgatóság. I. bl:r;tosi kerület (I., Mar,os utca 25.). SzakasllOk: 1. ISZ. (I.. Bors-utca 22). II-III. blztosl kerület (III., Zsigmond-tér 8). Szaka8'lok: 2. sz. (III., Zsigmonil lér 8). 3. RZ. (cukorgyári, III., Szentendrei-út). V. blztosl kerület (V. Váci út ldl. SzakR"z: 5 ~Z. (V.. Váci-út 10). VI. biztosi keriilet (VI.. Eiitvös-utca 33). Szakasz: G. sz. (VI., Eiitviis-utca 83). V1I. és VIn. blztosl kerület (VIII., Fiumei-út 6). Szakaszok: 7. é. 8. sz. (VITI.. Fiumei út 6). IV. és IX. biztosl kerület (TX.. Mátyás utca 16). Szakas?lOk: 4., 9. és ll. sz. (IX.. Mátyás utca 16). X. biztosl keriilet (X.. Szent László tér 18). RZAkasz: 10. 81.. (X., Szent László-tér l8l. R-erté.- és m8jrhavásármri ö~álló pónzügyöm klren.d~lt &ég (IX., Soroksári-út 58.) BLldapestvidéki m. kir. pénzügwigazgatóság. (Budapest, V., Szalay-utca 8-12.! Ócsai biztosi kerület. Szakasz: Ócsa. Budafoki biz tosi kerület. Szaklaszok: Budalok, Bud.ape.,t (vidéki) (VIII. Fiumei-út 6), Eszter~ol1li biztosi keriilet. Szakaszok: Es-zlergr;m, Szentendre. Kispesti biztosi kerii let. Szakm;zok: Kispest, ~[o"or. Nagykátai biztosi kerület. Szaka"zok: Gyömrő, Xagyk.áta. Pestszenterzsébeti biztosi kerület. Szaka>zok: Pe"tszcl'ilerz,sébet, Duna' hars 'zli. Ujpesti biztosi keriilet. Szakaszok: Ujpest, RákObpalota. Váci biztosi kerület. Szakaszok: Gödöllő. Vác. Debreceni m. kir. pénzügyigazgatóság. Berettyóújfalui biztosi kerület. Szakaszok: Beret y tyóújfalu, Biharkeresztes, Püspökladány. Derecskei biztosi kerület. Szakaszok: Derecske, Nagyléta. Debre ceni biztosi kerület. Szakaszok: Debrecen, Tiszacsege. Hajdúböszörményi biztosi kerület. Szakaszok: Hajdú böszörmény, Hajdúdorog. Sarkadi biztosi kerület. S?akaszok: Sarkad, Sarkad (cukorgyár), Okány. Egri m. kir. pénzügyigazgatóság. Egri biztosi kerület. Szakaszok: Eger, 'fiszafüred, Pétervására. Gyöngyösi biztosi kerület. SzakaszoK: Gyöngyös. Kál. Hatvani biztosi kerület. Szakaszok: Hatvan, Hatvan (cukorgyár). Heves. Gyulai m. kir. pénzügwigazgatóság. Békéscsabai biztos! kerület. Szakaszok: Békéscsaba, Békés. Gyulai bíztod keriilet. Szakaszok: Gyula, Óyoma, Szeghalom. Orosházai blztosl kerület Szakaszok: Orosháza, Szarvas. 25
386 Győri m. kir. p6nzdgyigazgatóság. Gyllrl biztos! kerület. Szakaszok: Győr. Tét. Gyllrszentmárton. Magyaróvári biztosi kerület. Szakaszok: Magyaróvár. Hegyeshalom. Kaposvári m. kir. pénzügyigazgatóság. Barcsi biztosi kerület. Szakaszok: Barcs, Szigetvár. Szulok. Csurgói biztosi kerület. Szakaszok: Csurgó. Nagyatád. Kaposvári biztosi kerület. Szakaszok: Kaposvár, Kaposvár (cukorgyár). Illarcali biztosi kerület. Szakaszok: Marcali, Lengyeltóti. Tabi biztosi kerület. Szakaszok: Tab, Igal. Kecskeméti m. kir. pénzügyigazgatósági kirendeltség. Ceglédi biztosi kerület. Szak8iSz: Cilgléd. Kaloc~ai biztosi kerület. Szakaszok: Kalocsa, Sükösd. Kecskeméti biztosi kerület. Szakaszok: Kecskemét, Nagykőrös. Kiskunfélegyházai biztosi kerület. Szakaszok: Kiskunfélegybáza. Kiskunmajsa. Kiskunhalasi biztosi kerület. Szakaszok: Kiskunhal8iS, Kiskőrös. Kunszentmiklósi biztosi kerület. Szakaszok: KUI16zentmiklós. Solt. Komáromi m. kir. pénzdgyigazgatósági kirendeltség. Komáromi blztosl kerület. Szakaszok: Komárom. Kisbér, ÁCs (cukorgyár). Tóvárosi biztosl kerület. Szakaszok: Tóváros. Almásfüzítő (ásványolajgy'ál'). Makói m. kir. pénzdgyigazgatóság. l\fakól biztosi kerület. Szakasz: Makó. Mezőhegyesi blztosl kerület. Szakaszok: Mezőhegyes. Mezőhegyea (cukorgyár), Battonya, Mezőkovácsháza, Medgyesegyháza. Miskolci m. kir. pénzdgylgazgatós"a. Abaújszántói blztosl kerület. Szakaszok: Abaúj Bzán tó, Gönc. l'tflskolcl blztosi kerület. Szakaszok: Miskolc. Sajószentpéter. Mezllkövesdl biztoll kerület. Szakaszok: Mezőkövesd, Mezőcsát. Putnoki blztosl kerület. Szakaszok: Putnok, Ózd. SzendrIll biztosl kerület. Szakaszok: Szendrő, Edelény. SzikSzói biztoli kerület. Szakaszok: Szikszó. Encs. 387 NJrlregyházai m. kir. p6nzllgjrlgazgatóság. Fehérgyarmati biztosi!terület. Szak~szok: Fe.~ér gyarmat 'fiszabecs. Kisvarda-községi blztosi ker:ulet. Szakaszo'k: Kisvárda (községi). Gyula~áza. Kis!ard!lvidéki biztosi kerület. Szakaszok: K18várda (vldékl). Kemecse. Mándoki biztosi kerület. Szakasz: Mándok. Mátészalkai biztosi kerület. Szakaszok: Mátészalka. Csenger Nagykállói biztosi kerület. Szakaszok: Nagykálló, Újfehértó. Nyiracsádi biztosi kerület. Szak~szok: Nyiracsád, Nyiradony. Nylrbá~ori biztosl k.~ru Jet. Szakasz: Nyirbátor. N~iregyházal "i~tosi. k,:rul~t. Szakaszok: Nyir,egyháza, Gava. BaktaloranthazaI blztosi kerület. Szakaszok: Nyirmada, Baktalórántháza, '.rlszalöki biztosi kerület. Szak8S'Zok: Tiszalök, Polgál'. Vásárosnaményi biztosi kerület. Szakaszok: Csaroda. Vitsárosnamény. Pécsi m. kir. pénzdgyigazgatóság. Szentlőrinci biztosi kerület. Szakaszok: Szentlőr~uc, Sellye. ~Iohácsi biztosi kerület. Szakaszok:.Mohacs, Villány. Pécsi biztosi kerület. Szakaszok: Pécs, Pécs várad Sásdi biztosi kerület. Szakaszok: Sásd, Mágocs. Siklós'i biztosi kerület. Szakaszok: Siklós, Vajszló. Sátoraljaújhelyi m. kir. pénzd.jrigazgatóság. Sátoraljaújhelyi biztosi kerület. Szakaszok: Sátor a,ljaújhely, Zemplénl'iooe. Szerencsi biztosi ke~ülpl. Szakaszok: Szerencs, Szerencs (cukorgyár). TokaJ. Soproni m. kir. pénzdgjfigazgatóság. Csornai biztosi kerület. Szakaszok: Kapuvár, Csorna, Petőháza (cukorgyár). Soproni biztosi kerület. Szakaszok: Sopron, Bük, Nagyoonk (cukorgyár). Szegedi m. kir. pénzügjrigazgatóság. Szeged (városi) biztosi kerület. Szakasz: Szeged (városi). Szeged (vidéki) biztosi kerület. Szakaszok: Kiskundorozsma, Szeged (vidéki). Szentesi biztosi kerület: Szakaszok: Szentes, Hódmezővásárhely, Csongrád_ Szekszárdi m. kir. pénziigjfigazgatóság. Dombóvári biztos i kerület: Szakaszok: Dombóvár, Tamási. Simontornyai biztosi kerület. Szakaszok: Simontornya, Hőgyész. Szekszárdi biztosi kerület. Szakaszok: Szekszárd. Tolna, Bonyhád. Paksi biztosi kerület. Szakaizok: Nagydorog. Paka.
388 Székesfehérvári m. kir. pénzügyigazgatóság. l\fartonvásári biztosí kerület. Szakaszok: Martonvásár, Bicske, Er:csi (cukorgyár). Sárbogárdi bizt{)si keriiiet. Szakaszok: Adony, Sárbogárd. Székesfebérvár (városi) biztosi kerület. Szakasz: Sz.ékl>sfehérvár (vá I osi). Székesfehérvár (vidéki) biztosi k-erület. Szakaszok: Székesfehérvár (vid&ki), Mór. Szolnoki m. kir. pénzügyigazgatóság. Jászberényi biztosi kerület. Szakaszok: Jászberény; J ászáro~s'zállás. Kar~agi biztosi kerület. Szakaszok: Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes. Törökszentmiklósi biztosi keriilet. Szakaszok: 'förökszentmikjós, Tiszaroff, Mezőlnr. Kuuszentmártoni biztosi kerület. Sza kaszok: Kunszentmárton, Tiszaföldvár, Tiszakürt. Szol noki biztos i kerület. Szakaszok: Jászapáti, Szolnok, Szolnok (cukorgyár). Szombathelyi m. kir. pénzügyigazgatóság. Körmendi biztosi kerület. Szakaszok: Körmend, Öriszentpéter, Szentgotthárd. Sárvári biztosi kerület. Szakaszok: Celldömölk, Sárvár, Sárvár (cukorgyár). Szombath\llyi biztosi kerület. Szakaszok: Szombathely, Kőszeg, Vasvár. Veszprémi m. kir. pénzügyigazgatóság. Pápai biztosi keriilet. Szakaszok: Pápa, Devecser. VeszprélÍli biztosi kerület. Szakaszok: Veszprém, Enying. Zirci biztosi kerület. Szakasz: Zirc. Zalaegerszegi m. kir. pénzügyigazgatóság. Keszthelyi biztosi kerület. Szakaszok: Keszthely, Sümeg, Zalaszentgrót. Nagykanizsai (városi) biztosi kerület. Szakaszok: Nagykanizsa (városi), Pacsa. Nagykanizsai (vidéki) biztosi kerület. Szakaszok: L,, tenye, Nagykanizsa (vidéki). Tapolcai blztosi keriilet. Szakaszok: Tapolca, Balatonfüred. Zalaegerszegi biz tosi kariiie!. Szakaszok: Zalaegel'Rzeg, Lenti. 389 Kir. biróságok és kir. ügyészségek. Igazságügyminiszter: Dr. Lázár Andor. Az 1871. évi VIII. t.-c. 35..á szerin,t eljáró I~C' főbb fegyelmi biróságok elnöke; dr. baró Wlass~o!i Gyula v. b. t. t... Kir. Kúria. Elnök: dr. Osvald Ls.tvám. Másodelllok: <ll'. 'föreky Gézu.. Koronaü~yész: dr. Gálil E ndre.., B/ldapesti kir. ítéllítábla: Elnök: dr. I?egré llhklo~ <VI. flz cs op. jel'legével, nugymélt.). Alelnok: dr. VálYI Sándor. Budapesti kir. flíügyész: dr. Strache Gusztáv. Balassagyarmati kir. törvényszék. Elnók: Szenthe Kálmán III. f. cs. Balassagyarmati kil. ügyészség. Elnök:. Gy/lry György. Járásbíróságok: Balassagyarmat, elnok: dr. Kzcskovics Jenő Andor. Rétság, eiduk: dl. SzamOllsy Antal. Salgótarján, elnök: Zelenk~ Otto.,.Sz{\ooén,y, elniik: dr. Farkas Béla. Szil'ák, elnak: dr. rorok Pal, ll!. fiz. csop. jell.. "á'- Budapesti kir. törvényszék. Elnök: ur. Luk...Jenő; másodelnök: dr. Petőcz. Gyu!a........ Budal>esti I-III. ker. kir. jarasbirosag. Elnok. Varga Kálmán, Ill. f. cs. jell. Központi kir. járásbíró. ság. Elnök: dr. Nelky Elek., Budapesti kir. büntetötörvényszék. E'lnök: Gado István másodellllök: Patay István. Budapesti kir. ügyészség elnök.!: Baróthy Pál, főügyészi címmel. Budapesti kir. büntetlí járásbíróság. Elnök: dr. Avedik Félix. Egri kir. törvényszék. Elnök: Gálbory József, III. f. cs. Egri kir. ügyeszség. Elnök: Kóczián Gyula, lu. f. cs. jell. Járásbíróságok: Eger, elnök: Marssó László, III. f. cs. jell. Gyiingyös, elnök: dr. Cse!,ba Béla. Hatvan, elnök: dr. Herke Ferenc. Heves, elnok:. Hampel Endre. III. f. Cti. jell. Pé!ervás.ára, '.'e~ctő:. dr. _.\dámffy Elek II. fiz. csop. Jell. Járásbuo. Tiszafüred. vezető:' dr. JoJ-bej Sit"ldor járá.sbíró. Kalocsai kir. törvényszék. Eln(ik: Bakos Adám, Hr. f. cs.
390 Kalocsai kir. ügyészség. Elnök: dr. Bánhidy Gábor, III. fiz. csop. jell. Járásbírósagok: Kalo('~a elnök: dr. Korény-Soheck ViJmos. Dunavecse-, eli1ük : Kéri llstván. KiskőrÖ<3, elnök: dr. Pető Jenő. Kiskunhalas, elnök: dr. Antal Zoltán. Kecskeméti kir. törvényszék. EI.niik: <lr. Toron';" Lambert. III. f. cs.. Kecskeméti kir. ügyészség. Elnök: Bardócz Árpád. III. fiz. csop. jell. Járásbíróságok: Kecskemét, elnók : dr. Molnár Arpád~ III. 1. <>s op. jell. Cegl1íd, elniik: Magyary Lajos. Klskunfélegyháza, elnök: <lr. Benesik Géza. Kúnllzentmiklós. elnök: dr. Nouvier Károly. Nagykőrös, elnök: Gaál Ferenc, III. f. cs. jell.. Pestvidéki kir. törvényszék. Ellnő'k: dr. Mendel~ny i László, másodelillök: Noszlopy Ferenc.. Pestvidéki kir. ügyészség. Elnök: Sárospatakr József (főügyész i címmel). JárásbÍróságok: Pestvldéki ~ elnök: dr. Kovács György. Budafok, elnök: dr_ Fábián Aladár, III. f. cs. jell. Esztergom, elnök: Schmidt JÓmef. Gödöllő, ej'ilök: dr. Jáky Kálmán. Kispest, elnök: Ferdinándy Tihamér, III. f. cs. jell Monor, elnök: Dóczy Bálint, III. f. cs. jell. Nagykáta ~ elnök: dr. vitéz Turáky Dezső. Ócsa, elnök: dr. Nagy Miklós. Pestszenterzsébet, elnök: Bartal AlIréd, III. f. cs. jell. Ráckeve, vezető: dr. K nzay Láezló. Szent endre, elnök: dr Farsang Endre. Ujpest, elni;k: dr. Ma,junke Ernő, III. f. cs. jell. Vác, elnök: dr. ~[ :lgos Lajos. VámO&IDikola, elnök: TamáskQ': b s De7..ö. Székesfehérvari kir. törvényszék. Elnök: dr. Kövess Emil, III. f. cs. Székesfehérvári kir. ügyészség. Elnök: dr. Keller: Károly..Járásbíróságok: Székesfehérvár, elnök: dr. Heinrich Győző. Adony, elnök: dr. Hekler Elek. B.~cske. vezető: dr. Sólyom Lajos járás':líró. ~1ór. c l nok: dr. Csánk Dezső, III. f. cs. jell. Sárbogárd, elnök: dr. vit &-~ Iregthy Ant",l. Szolnoki Idr. törvényszék. Elnök: dr. Fuchs Gyula~ III. r. cs. Szolnoki kir. ügyészség: Vezet ő : Kronberg Jáno,", II. fiz. csop. jell. ügyész. Járásbíróságok: SzoJ:uo k. ch;ök: dr. Mo\{>ry öljön. Abái lszru\ók, vez6tö: dr. Stúr Denes járásbiró. JászupáAj. e\jnök: Lengyel Miiklóó. ~ászberény. elnök: dr. Uhlyarik Allbin. Ka]'{)ag, e.hliik : uresedétsben. KisújszáUás, emlik: dr. Fogarasi Dczo.;ö fl. f. cs. jell. jbíró. Kúnszenhmál"lton _zető: dr. F"I ~ blick István jílrásbíró. Mmötúr, elnök: dr. Zse n.,.dldr JÓ7.sef. Tör~kszelltmvkl'ÓS, elldök: Tamás Géz". ~ 391 Debreceni kir. ítélötáblu. Elnök: Olchváry Zoltán YT. flz. csop. jell.. nagymélt.). Debrecelli kir. főü!i"yész: Szirroay István. Debreceni kir. törvényszék. ' Elnök: dr. Keilserft Lajos kúriai bírói c. és j. Debreceni kir. ügyészsélr: Elnök: dr. Mező Sándor..Járásbíróságok: Debrecen, elnök: dr. Moldoványi László, lu. f. cs. jell. Berettyóújfalu. elnök: Viszokay Lajos. Derecske. elnök: dr. Borbély Gyula. HajdubÖlSzörmény, ol!:ök: Faluv.égi AI,bert. Hajdúná:nás, elnö1<: dr. vitéz H eley Zoltán, Hajdúszoboszló, elllölk: dr. Bihm'i Kál " "ín. Püspüklll-dány, elnök: dr. l'okay Gyula. Miskolci kir. törvényszék. Elnök: dl'. Ba'rlha!György, III. f. C~. Miskolci kir. ügyészség: Elnök: Gazdy Béla. Járásbíróságok: Miskolc, elnök: Kovács Gyula, lu. f. cs. j~ll. Ahaújs2ántó, ci1'1lök: üresedésben. Edelény, el,nők: dl'. Zalányi Dáni!'!. Mezőcsát. elnők Szmetana Károly, m. f. cs. jell. Mezőkövesd, elnök: Fazekas.János, III. f. cs. jell. Putnok, elnök: dr. Özvegyi Ferenc. SajÓ!!zentpéter, elnök: dr. Schlemmer Jenő, ITI. r. cs. jel!. Sziikszó, elniik: dr. Knhinyi Ödön. NYiregybázai kir. törvényszék. Elnök: dr. Téry ~l'ivadar, III. f. cs. Nyíregyházai kir. ügyészség. Elnök: Salzmann Ottó. Járásbiróságok: Nyiregyháza, elnök: Deme Kálmán, III. f. cs. jell. Fehérgyarmat, elnök: dr. Benis.ke Imre. Kisvárda, e1llnök: Rahovay Ervilll. Máté,zalka. elnö'k: Bahíssy Mlilkloo.. NagykáUó, elnök: :Zoltán Béla. Nyírbátor, elnök: Mészáros Pál. Tiszalök, v.tl~ető: dr. Sipos Sándor járlílibíró. Vá'sáro~namé;ny, e lnök: Kabáczy Szilárd. Sátoral.laújhelyi kir. törvényszék. Elnök: 'róth Dc~.ső, Irr. f. cs. Sátorj\ljaújhelyi kir. ül:yészs~ii. Elnök: dr. Stépán Sándor reir. ügyész. Járásbiróságok: SáJtoraljaújheJy, ~llllük: dl'. K'abin<a. Géw. Sál'OspaJtalk, elnök: M.is'kley IsL"\ám S~erencs. elnök: "dr. JanC"SoÓ Laj,os. 11okaj, -elnök: dr. Kopeczek József. Gy6ri kir. ítél6tábla. Elnök: Sólyom Andor (VI. t1 z. csop. jellegével felr., nagymélt.). Györi kir. főügyész: Zobay Ferenc. Győri kir. törvényszék. Elnök: Hencz Ferenc, 'kúriai bírói c. Győrt kir. ügyészség. Elnök: dr. Tulok Jenő..Járásbíróságok: Győr, elnök: dr. Hussy Sándor, lill. L cs. jell. Komárom, elnök: Boda Vi\Jmos. Magyaróvár, elnök: Horváth Laj()S, III. f. cs.jell. Tata. elnök: G"fl-pár Ferenc. Tét, elniik: dr. NemeHszeg-,by Arpild.
392 Soproni kir. törvényszék. Elnök: Stampf GyU~ kúriai bírói c. Soproni kir. üg~észség. Elnök: Bertalan Enure_ JárlÍsbirósáJ1;ok: Sopron, elnök: Éles Andl ás. Csepr cg. oo:nök: Tóth Miklós. Csorna. vezető: dr. Takács Gyula. II. f. cs. jell. relr. jbíró. Kapuvár.elInÖk: dr. Czob& Gyula. Szombathelyi kir. törvényszék. Elnök: Náray Szabó Jenő, kamarás, kúriai bírói c. és j. SzombathelYi kir. ügyészség. Elnök: Toldy Gyula_.Tárásbíróságok: Szombathely. elnök: Steffler Lajos, III. f. cs. jell. Celldömölk. elnök: dr. Havasy Béla, III. f. cs. jell. Körmemd, elnök: dr. Seybol(f Kálmán. Kőszeg, ell:nök: dr. RiecU Zoliá.n. Sárvár, el nök: dl". Berta Benő, Szentgotthárd, elnuk: ur. Jaeger Béla. III. f. cs. jell. Vasvár, elnök: Szép György, rn. t. cs. jell. Veszprémi kir. tiirvényszék. Elnök: Csajághy Károly kúriai bírói c. Veszprémi kir. ügyészség. Elnök: Wellmann Samu, III. f. cs. jell. Járásbíróságok: Veszprém, elnok~ dr. Karsay Sándor. Balatonfüred, elnök: dr. Rlmay Lás71ló. Devecser, elnök: Kere;;ztes J.Jzsef. Enying, ~t6: dr. Kovács Gyula. II. f. cs. jell. felr. kir. járásbíró. Pápa, elnök: 'Handl József, III. f.cs. jell. Zirc, eolnök: dr. Zimay Ödön, III. f. cs. jell. Zalae!l'erszegi kir. törvényszék. Elnök: Czikó János, kúriai bírói e. Zalaegerszegi kir. iigyészség. Vezető: dr. Stin Ernő. II. liz. CSO)). jell. ügyész. Járásbíróságok: ZaLaegerweg. vezető: Hedry )fiklós, II. f. cs. jell. fell'. járásbíró. Sümeg. elnök: Bolhár Gusztáv. ':ta p (}l ca. elnök: dr. Bock Pál. Zalaszentgrót, elnök: dr. Janzsó Ferenc. PéCSi kir. Itélőtábla. Elnök dr. Konczvald Endre. Pécsi kir. fllül\'yész: dr. Szapár József. Kaposvári kir. törvényszék. Elnöle dr. Lá"z,ló Sándor, UI. Hz. COO)). jell. Kaposvári kir. ül\'yészség. Elnök: dr. Révy László, III. f. cs. jell. Járásbíróságolc: Kaposvár. elniik: Wallner Jenll. Barcs, elnök: dr. Rimler János. Csurgó, elnök: dr. Felméri Gyula. Igal. vezető: dr. Varga Arpád jbíró. Lengyeltóti. ellilök: Kiss J ózset. Marcali, einök: KoJlUt Jenő. Nagyatád. elnöl<: :l1alaehow.sky L:ls~ó, III. f. cs. jeu. Sziget";lr. elniik: ITc!lIlbaeher Aladár. Tah. p!nö1\;:: dr. Homom"l~' Zo!tlin. 3\13 Nagykanizsai kir. törvényszék. Elnök: Ul". Henuig Alfréd. III. f. cs Nagykanizsai kir. ügyészség. V:~zető: vi~éz C,si! laghy György, II. r. cs. jell. fell'. ugyész..tarásblrosagok: NagykaniUla, elnök: üresedésben. Keszthely, el<nök: dr. Haám Ernő. ger Sándor. Letenye, vezető: dr. Hiloolber Pécsi kir. törvényszék. Elnök: dr. Szabó Lajos, III. f. cs. Pécsi kir. ügyészség. Elnök: vitéz Felszeghy János. III. f. cs. jell. Járásbírósagok: Pécs. elnök: Jávor Lehel. Mohács, elnijk: dr. König.'\,l1tal. Pécsvárad. ellili~k: Szász Károly. Sásd, E1lnö]{: Podol.ay.Jusrzti!l1. Silkl&:>, elnök: Err.ődi Géza. Szentlőrinc, elnök: Öwrémyi Károly.. Szekszárdi kir. törvényszék. Elnök: Kelemen Imre. kúriai bírói c. Szekszárdi kir. ügyészs~g. Vezető: dr. Gaál Ilezsií..Tárásbírósagok: Szekszárd. elnök: Wachcer Károly. B()Dyhád, elnök: Csarnó;; PáJ, III. l. <'s. jell. Dombóvár, vezelő: dr. Gebhardt Antal, II. f. cs. jell. fell'. járásbíró. Dunaföldvár. eln'ök: dr. Zsigmond AI bert. G yöruk, elnök: ur. Végh JÚlIt<"S, Paka. elnök: dr. Kulir Rezső. Tamási, vezető: dr. Baróthy FereJ\(' járásbíró. Szekszárdi kir. törvényszék kirendeltsége Baja. Vezető: dr. vitéz DobOlS Lajos t,,!szé/ki tanúcsel,uök. Szekszárdi kir. ügyészség kirendeltsége Bajll. Vezető: Oramling Kornél, III. f. cs. jell. felr. ügyészségi alelnök. Járásbiróságok: Baja, elnok: Nagy Miklós, III. r. cs. jell. Bác.s:tlmás, elnök. dl'. Weichart Rezső. Szegedi kir. ítélőtábla. Elnök: dr. Láng-Miticzky Ernő. Szegedi kir. föügyész: dr. Zombory Jenő. Gyulai kir. tör:vényszék. Elnök: Szakolczay Lajos, kúriai bírói c. Gyulai kir. ügyészség. Elnök: dr. Tompa Gyula..Tárásbírósagok: Gyula, elnök: Jakó János. III. f. cs. jell. Béké<;, elnök: Bakkay Gyula. Békéscsaba, elnök: Beréuyi Antal, III. f. cs. jell. Gyoma, elnök: Záhonyi Aladár. OrosházIl. elnök: dr. Endes Gábor. III. f. cs. jell. Szarvas, vezető: dr. Aszódi Imre, II. f. C8. je.lij. felr. jál"á~bíró. SZ9~halom. elnök: dr. Nag" Ferenc.
394 395 Szegedi kir. törvényszék. Elnök: Paru~zkay Gyula, Ill. f. <!\s. Szegedi kir. ügyészség. Elnök: dr. TarajOoSSY Béla. Járásbíróságok: Szeged, elnök: Lukács Ignác, nl. f. (ls. jell. Battonya, elnök; dr. Putnoky Miklós, ITI. r. os. jell. Csongrád, elnök: Forgó Ferenc. Hódmezőyásárhely, elnök: Bodnár Gábor. Makó, elnök: Brommer ödön. S7ientes, elnök: dr. Rácz Andor. Országos bírósági vegyészeti intézet. Vegyészek: dr. Fridli Rezső és vitéz Rafl'ay Béla. Az 189.:XI. t.-c. alapján alakított.. Igazságügyi orvosi tanács". Elnök: dr. Verebélyi Tibor egyet. ny_ r. t. Alelnök: dr. Oláh Gusztáv helyettes államtitkár, a Lipótmezei AlI. Elme- fu; Ideggyógyint. igazgatója. M. kir. Közigazgatási bíróság. Elnök: Puky End re. Másodelnök : Szentgyörgyvölgyi Széll Jómef. Vármegyék. Abaúj-Torna vármegye. Székhelye: Szikszó. Főispán: Dr. Patay Sámuel; alispán: Szent Imrei Pál; főjegyző: dr. Szilvássy Lajos. Főszolgabírák: Gönci j. Borsos Andor; Szikszói j. Cseley Ferenc; Abaújszántói j. dr. Boros Dezső; "Encsi j. báró Günther Sternegg Géza; Bodvas zilasi j. Fáy Barnabás. Arad vármegye. L. Csanád-Arad-Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyéket. Baranya vármegye. Székhelye: Pécs. Főispán: gróf Szapáry Lajos dr.; alispán: Fischer Béla; főjegyző: Roffer Kálmán. Főszolga -bírák: Baranyavári j. székhelye: Villány, Tóth Dezső: Hegyháti j_ székhelye: Sásd, dr. Blaskovich Iván; Mohácsi j. Német Károly; Pécsi j. dr. Szivér István; Pécsváradi j. dr. vitéz Horváth Istvoo; Siklósi j. dr. Gállos Ferenc; Szentlőrinci j. Bognár Gyula. Bács-Bodrog vármegye. Székhelye: Baja, Píiispán: Bara~i Tibor; ali.spán: dr. Szabó Szabovlyevits Dusán; főjegyzö: dr. S7Jékhelyi Rezső. Főszolgabírák: Bácsalmási j. Koller Oszkál'; Bajai j. dr. Zsigmond Gyula, Jánosha,lmai j. Kuluncsics Viktor. Békés vármegye. Székhelye: Gyula. Fői8pán: dr. Fáy István; alispán: dr. Márky Barna; főjegyző: dr. Pánczél József. Főszolgabírák: gyulai j. dr. Vangyel Endre; Gyomai j. dr. Pálka FáI; Békési j. "MPldová:oyi János; Szarvasi j. dr. Schauer Gábor; Orosházai j. dr. Kiss László; Szeghalmi j. dr. Tóth Béla.
396 Bereg vármegye. L. Szatmár-Ugocsa-Bereg közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyéket. Bihar vármegye. Székhelye: Berettyóújfalu. Főispán: dr. Szilágyi Lajos: alispán: dr. Fráter László: főjegyző: Bölöny István. Főszolgabírák ; Bihal'keresztesi j. Frankó Endre: Derecskei i. dr. Marjay Barll\a; Berettyóujfalui j. vi~ dr. Nadányi János: Sárrét.i j. székhelye: Biharnagybajom, dr. Tatár Géza: Cséffa-nagyszalol1- tai j. székhelye: Sarkad, Zih Károly: Székelyhidi j. székhelye: NIagyIéta, dr. vitéz MiskoIezy Hugó. Borsod-Gömör és Kishont vármegye. Székhelye: Miskolc. Főispán: Borbély Maczky Emil; alispán: Bónis Aladár: főjegyző: Vadnay László. Főszolg(~bircí lc: Miskolci j. dr. l!'ekete Bertalan; Edelényi.i. dr. V áruay Bertalan: Mezőköve sdi j. Szentiványi Ferenc: Mezőcsáti j. Papp László (helyettes): Sajósze:ntpéteri j. Szepe$sy Gyula; ózdi j. v. Hubay Gyula: Putnoki j. Lukács Endre. Csanád-Arad-Torontál vármegye. Székhelye ~ Makó. Főispán: Fáy István: alispán: Tarllay Ivor: f őjeg1lző: Ring Béla. Főszolgabírák : Központi j. székhelye: Makó, Nagy Gyula; Ba ttonyai j. Kovács Agoston: Mezőkovácsháza i j. Vásárhelyi Sándor: Eleki j. Antalffy Lajos: Torontáli j. székhelye: Kiszombor, Kászonyi Richárd. Csongrád vármegye. Székhelye: Szentes. Főispán: dr. Farkas Béla; alispán: dr. Csergő Károly; főjegyző: DDbay Andor. Főszolgabírák ; Csongrádi j. (székhelye: Kist.elek) Fekete László; Mindszenti j. Szőke Sándor; Kiskundorozsmai j. dr. Dózsa István. Esztergom vármegye. L. Komárom-Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyéket. :197 Fejér vármegye. Székheiye: Székesfehérvár. Főispán: gróf Széchenyi Viktor; alispán: dr. Havranek József; főjegyző: Halász Géza. Főszol!labíddc: Sárbogárdi j. Kenessey Gyula; Móri j. dr. Wenczel József: Adonyi j. Meszleny Béla: Váli j. Halassy Tibor; Székesfehérvári j. dr. J e szenszky Antal. Gömör-Kishont vármegye. L. Borsod-Gömör és Kishont közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyéket. Győr-Moson-Pozsony vármegye. Sz~khelye ~ Győr. Főispán: Felsőőri Nagy Pál: alispán: Skultéty Miklós; főjegyző: dr. Telbisz Miklós. Főszolgabírák: Pusztai j. székhelye: Győrszentmárton: Paulik Miklós; Sokoróaljai j. székhelye: Tét, Tóth Gyula; Magyaróvári j. Polniczky Lipót; Tósziget-csilizközi j. székhelye: Győr, dr. Csemez Béla. Hajdú vármegye. Székhelye: Debrecen. Főispán: Báró Viay László; alispán: Rásó István; jqjegyzö: dr. N ábráczky Béla. Főszolgabírák: Központi j. székhelye: Debrecen, dr. Ethey László; Haj duszoboszlói j. székhelye: Püspökladány, dr. Rásó Gyula (helyettes). Heves vármegye. Székhelye: Eger. Főispán: dr. Hlldry Lőrinc; alispán: dr. Okolicsányi Imre; fíijegyző: dr. Búzás Endre. Főszolgabí1'ák: Gyöngyösi j. dr. Gröber Ferenc; Egri j. dr. Szabó Gyula; Pétervásárai j. dr. Illinyi László; Hatvani j. Fábián Zoltán; Tiszafüredi j. dr. Ficzere Jenő; Heyesi j. vitéz TömösváTy János. Hont vármegye. L. Nógrád-Hont közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyéket. Jász-Nagyjrun-Szolnok vármegye. Székhelye: Szolnok. Főispán: Borbély György; alispán: Alexander Imre; főjegyző: Vadász Károly, Fö-
.398 szocgabírák: Tiszai alsó j. székhelye: Tiszaföldvár, Patrubány István; Tiszai felső j. székhelye: Kunhegyes, Back Andor; Jászsági alsó j. székbelye: Jászapáti, ErnyeyLajos, Tiszai közép j. székhelye: Törökszentmiklós, dr. Muhoray Károly; Jászsági felső j. székhelye: Jászberény, dr. Koller Andor; Központi j. székhelye: Szolnok, Schefcsik István. Komárom-Esztergom vármegye. Székhelye: Esztergom. Főispán: dr. Radocsay László; alispán: dr. Frey Vilmos; főjegyző: Karcsay Miklós. Főszolgabí1'ák: Tatai j. ifj. Reviczky István; Gesztesi j. székhelye: Komárom, dr. Mihály Géza; Esztergomi j. Reviczky Elemér. Moson vármegye. L. Győr-Moson-Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyéket. Nógrád-Hont vármegye. Székhelye: Balassagyarmat. Főispán: dr. Soldos Béla; alispán: dr. Baross József; főjegyző: dr. Csonka György. Főszolgabírák: BaIalSSagyarmati j. dr. Sáska Dezső; Salgótarjáni j. Veress Zoltán; Szécsényi j. Kacskovics Sándor; Sziráki l Szuchevics Sándor, Nógrádi j. székhelye: Rétság, dr. Hetényi Re2)~ő; Szpbi j. vitéz Vadas Rezső. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye. Székhelye: Budapest. Főispán: qr. PreszlyElemér; alispán: dr. Erdélyi Lóránd; főjegyző: Ney Géza. Főszol.qabírák: Abonyi járás Vosits Jenő; Kiskőrösi járás Sáfáry Endre; Központi járás székhelye: Budapest dr. Révész Béla; Aszódi j. dr. Perczel Miklós; Váci j. dr. Horváth J~os; Gyömrői j. Meskó Rudolf; Alsódabasi j. Szánthó Pál; Nagykátai j. dr. Hofer Ferenc; Monori j. J(opa Károly; Ráckevei j. üresedésben; Kiskunfélegyházai j. Szabó Dezső; Kalocsai j. Szent. 39!) l)étery Lajos; DWlavecsei j. Beniczky Péter; Budai j. székhelye: Budapest, betöltetlen; Pomázi j. dr. Zboray Géza; Gödöllői j. dr. vitéz Endre László; Kunszentmiklósi j. dr. Mark& Jenő. Pozsony vármegye. L. Győr.. Moson..J>ozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyéket. Somogy vármegye. Székhelye: Kaposvár. Főispán: gróf Szapáry Lajos dr.; alispán: Stephaics Pál; főjegyző: br. Weissenbach Iván. Főszolgabírák: Barcsi j. ifj. Boronkay Károly; Igali j. dr. Bálványossy Tibor; Tabi j. dr. Kiss Emil; Lengyeltóti j. dr. Begedy Péter~ Marcali j. dr. Szághmeister Pál; Szigetvári j. dr. Perczel Győzö; Kaposvári j. Barcsay Akos~ Csurgói j. HaáJm Lajos; Nagyatádi j. dr. vité~ Kovács Dénes. Sopron vármegye. Székhelye: Sopron. Főispán: dr. vitéz Simon Elemér; alispán: Gévay Wolf Lajös; főjegyző: Högyészy Pál. Főszolgabírák: Csepregi j. Balogh Dénes; Kapuvári j. Giczy ödön; Csornai j. dr. Molnár Elemér. Soproni j. dr. CziIIinger József. Szabolcs-Ung vármegye. Székhelye: Nyíregyháza. Főispán: dr. Mikecz ödön; alispán: Virá nyi Sándor; főjegyző: dr. Mikecz László. Főszo[gábírák: Dadai felső j. székhelye: Gáva, vitéz Mikó Bertalan; Dadai alsó j. székhelye: Tiszalök, dr. vitéz Lázár Ferenc; Nyírbogdányi j. székhelye: Kemecse, Mikecz István; Kisvárdai j. dr. Borbély Sándor; Nyírbaktai j. Kubinyi Zoltán; Tiszai j. székhelye: Mándok, Nozdroviczky Pál; Nyírbátori j. Erdőhegyi Ferenc; Nagykállói j. dr. Gergelyffy András; Ligetaljai j. székhelye: Nyíradony, dr. Kálnay Zoltán. Szatmár-Ugocsa-Bereg vármegye. Székhel.ye: Mátészalka. Főispán: pécsujfalusi Péchy
400 Miklós Szabolcs; alispán: dr. Streicher Andor; jójegyző: Kozányi. Zsigmond. Főszolgabírák: Mátészalkai j. Madarassy István; Csengeri j. Szuchányi László; Fehérgyarmati j. Szabó Tibor; Vásárosnaményi j. dl'. Boér Endre. Tolna vármegye. Székhelye: Szekszárd. Főispán: dr. Hagymássy Zoltán; alispán: dr..bonyhádi Perczel Béla; főjegyző: dr. Schultheisz Rezső. Főszolgabírák: Tamási j. dr. Szabó Elemér; Simontornyai j. székhelye: Gyönk, üresedésben; Dunaföldvári j. székhelye: Paks, Polgár István; Völgységi j. székhelye: Bonyhád, dr. Kurz István; Dombóvári j. Kenézy László; Központi j. székhelye: Szekszárd, Szongott Edvin. Torontál vármegye. L. Csanád-Arad-Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyéket. Ugocsa vármegye. L. Szatmár-Ugocsa-Bereg közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyéket. Ung vármegye. L. Szabolcs-Ung közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyéket. Vas vármegye. Székhelye: Szombathely. Főispán: dr. Ostffy Lajos; alispán: dr. Horváth Kálmán; főjegyző: Vidos Árpád. Főszolgabírák: Celldömölki j. dr. Gerlics Elek; Körmendnémetújvári.i. székhelye: Körmend, dr. Tulok Lajos; Sárvári j. dr. Pásztáy Dezső; Szentgotthárd-mul'aszombati j. székhelye: Szentgotthárd, Horváth Pál; Szombathely,i j. dr. Szücs István; Vasvári j. dr. Tulok József. Veszprém vármegye. Székhelye: Veszprém. Főispán: dr. Kencssey Pongrác, alispán: üresedésben; főjegyző: dr. Porubszky Elemér. Főszolgabírák: Veszprémi j. dr. Szalóky József; Pápai j. dr. Jerffy József; Zirci j. dr, Sült Lajos; Devecseri j. Belák Endre; Enyingi j. dr. Buda István. 401 Zala vármegye. Székhelye: Zalaegerszeg. Főispán: Gyömörey György; alispán: Bődy Zoltán; főjegyző: dr. Brand Sándor. Főszolgabírák: Zalaegerszegi j. dr. Skublics Ödön; Sümegi j. Szilágyi Dezső; Keszthelyi j. dr. Huszár Pál; Tapolcai j. Polgár Ferenc; Nagykanizsai j. Lontay Alán; Alsólendvai J. Iszékhelye: Lenti, dr. Vízkelety Árpád; Zalaszentgróti j. dr. Schmidt Jenő; Balatonfüredi j. dr. Mesterházy Ferenc; Letenyei j. dr. Czigány János; Pacsai j. dr. Horváth Vilmos; Novai j. Balogh Endre. Zemplén vármegye. Székhelye: Sátoraljaújhely. Főispán: Leveldi Kozma György; c.lispán: B.ernáth Aladár; főjegyző: dr. Misák József. Főszolgabírák: Tokaji j. Fejér Andor; Sárospataki j. dr. gróf Hoyos Viktor; Szerencsi j. Gosztonyi István; Bodrogközi j. székhelye: Ricse, báró Bornemissza Miklós.