~ I. A Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ (KÁ TK!) Ar:: Gödöllő, 2011. június" J, Budapest, 2011.



Hasonló dokumentumok
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága. Alapító Okirata

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁG ÜGYREND

A kutatóközpont közfeladatként ellátott tevékenysége Közfeladatként ellátott alaptevékenység köre A szerves kémia terén

Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet ALAPÍTÓ OKIRATA

AZ IGAZGATÁSI ÉS HUMÁNPOLITIKAI KÖZPONT ÜGYRENDJE

AZ IGAZGATÁSI ÉS HUMÁNPOLITIKAI KÖZPONT ÜGYRENDJE

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth.

AZ AGRÁRGAZDASÁGI KUTATÓ INTÉZET ALAPÍTÓ OKIRATA

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

Fajták és tartásmódok a mennyiségi és a minőségi szemléletű állattenyésztésben

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv)

84/2011. (V. 26.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvénynek a Magyar Tudományos Akadémia irányítása alá

16/2018. (november 30.) számú dékáni utasítás az

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére

ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől

Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA

KÖZGYŰJTEMÉNYI ELLÁTÓ SZERVEZET ALAPÍTÓ OKIRATA

MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTT MUNKAVÁLLALÓK KÖVETELMÉNYRENDSZERE, valamint EZEN MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉVEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSOK RENDJE

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

Magyar joganyagok évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 2. oldal k) az éves központi költségvetés tervezésekor benyújtja

A DEBRECENI EGYETEM KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZATA

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL

2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

A Közgyűjteményi Ellátó Szervezet ALAPÍTÓ OKIRATA. Közgyűjteményi Ellátó Szervezet

FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1860 Budapest, Pf Fax:

Előterjesztés a Képviselő-testület április 30-án tartandó ülésére

A L A P Í T Ó O K I R A T

ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról

Magyar joganyagok - - alapító okirata 2. oldal Az képzési, területi felzárkózási koordinációs feladatokat ellátó, a társadalmi felzárkózás politika es

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE

BÁTHORY ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA

A Budapest, III. ker. Szellő u Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai. Módszertani Intézmény

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT

1. A kormánymegbízott

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.y. sz. melléklete

módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére

Közalkalmazotti Szabályzat

II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép:

AZ ORSZÁGOS IDEGENNYELVŰ KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA. Országos Idegennyelvű Könyvtár

Tisztelt Képviselő-testület!

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okirat pontjában szerepel helyébe a következő rendelkezés lép:

Hivatalos név: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Mérnöki Kamara. Székhely: 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. II Postai címe: 5001 Szolnok, Pf. 11.

MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 137/1999. (VI. 30.) SZ. HATÁROZATA A VAS GEREBEN MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL

BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÓ OKIRATA

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10.

A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ALAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, AZ ALAPÍTÓ OKIRATOK TARTALMI ELEMEI ÉS A KÖZÖSSÉGI TÉR HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSA

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 24-i -i testületi ülésére

Abony Város Önkormányzat hivatalos honlapjának közzétételi szabályzata I.

Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház

10/2015. ATÁRNOKI POLGÁRMESTERI HIVATAL HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA

A Kormány. /2006. ( ) Korm. rendelete. a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetről

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról

Mangalica tanácskozás Debrecen Augusztus 18. Dr. Radnóczi László

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Tárnoki Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Mű ködési Szabályzata

A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék

A szabályzat a fenntartó jóváhagyásával lép hatályba és határozatlan időre szól. A Városi Sportlétesítmény Gondnokság Intézményének meghatározása:

A Szépművészeti Múzeum ALAPÍTÓ OKIRATA. Szépművészeti Múzeum

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt. alapító okirata

Magyar joganyagok - 395/2015. (XII. 12.) Korm. rendelet - a közalkalmazottak jogállá 2. oldal 4. (1) A Kjt. 1. számú mellékletének pontja tek

F L E I S C H M A N N R U D O L F K U T A T Ó I N T É Z E T

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i ülésére

Magyar joganyagok - Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - alapító 2. oldal 5. Létrehozásáról rendelkező határozat: 1060/1953. (IX. 3

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum ALAPÍTÓ OKIRATA. Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE

A Soproni Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Iromány száma: T/710/15. Benyújtás dátuma: :34. Parlex azonosító: 1FDUGUU10004

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. 43/2012.(IV.26.) határozattal. egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA

Ü G Y R E N D. MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA Agrártudományi Kutatóközpont

JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:

KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNY

[ Kulturális műsorok, rendezvények,kiállítások szervezése

Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K I N T É Z E T E

A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK OTTHONA ZSIRA HIVATALOS HONLAPJÁNAK KÖZZÉTÉTELI SZABÁLYZATA

Magyar joganyagok - Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának Hivatala - 2. oldal 2800 Tatabánya, Szent István út Szekszárd, Garay tér

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. (Segédanyag) PEST MEGYEI KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZET 1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 7. TEL./FAX: ,

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN

E L Ő T E R J E S Z T É S

Átírás:

. A Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ (KÁ TK!) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁL YZA T A Gödöllő, 2011. június" J, Jóváhagyom: "..................... o. ij... Dr. Szalay Istv'::: igazgató ~ '!. -,..,..., ":o. 't--\!~at.oijji0, \.\acjos ~C\O"' <td~<" ~;;.\,, "' ".' -': (JO/ $',,,,,'>, '\..2 1. "-100 Gödö\\O.' '~\ -! ~ I Budapest, 2011. június" Ar::

1. ALAPVETÉS EK A Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ (KÁ TKI) a VM XX/1130/1/2010. számon kiadott Alapító Okiratban foglaltak szerint, 2010. november 1- jei hatállyal alakult az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet (ÁTK - Herceghalom) gödöllői egységeiből, a volt Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet területén. Tevékenységét a jogelőd intézmények (Magyar Királyi Baromfitenyésztő Telep és Munkásképző Iskola - 1897, Állami Méhészeti Gazdaság - 1899, Magyar Királyi Baromfitenyésztő Tangazdaság - 1936, Állattenyésztési Kutatóintézet - 1950, Kisállattenyésztési Kutatóintézet - 1952, Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóközpont - 1980, GATE Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet - 1992, Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet - 1994, Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet - 2006) haladó hagyományait ápolva, országos hatáskörű szervezetként, a nemzeti értékek védelmének és fejlesztésének alapelveit követve látja el. Meghatározó feladatának tekinti az egyetemes ismeretek megszerzését, bővítését és gyakorlati terjesztését, a családi gazdaságokra alapozott mezőgazdasági termelés támogatását, a vidéki lakosság életszínvonalának, természeti és társadalmi környezetének fejlesztését, a környezetbarát állattenyésztés szemléletének kialakítását, a Magyarországon őshonos és honosult háziállatfajták génbanki, génvédelmi, génmegőrzési és génmentési tevékenységét, mindezzel- az alapító minisztérium háttérintézményeként - szolgálva a Kárpát-medencében honos régi magyar haszonállatfajták génmegőrzésének nemzeti ügyét. Mindenkori Szervezeti és Működési Szabályzatát - tevékenységéhez alkalmazkodó intézményi szervezeti rend kialakításával - kidolgozza, génbanki, génmegőrzési, kisállattenyésztési és e szakterületekhez kapcsolódó kutatási, fejlesztési, innovációs és oktatási programjait meghatározza, és pályázatok útján új programokat indít. Alaptevékenysége keretében biztosítja a kutatás szabadságát, és lehetővé teszi a teljesítményhez igazodó bérezést. Feladatait a kutatóhelyek közötti szabad információáramlás és széles körű szakmai-tudományos együttműködés szellemében kívánja teljesíteni. Nélkülözhetetlen eleme a hazai és külföldi tudományos kapcsolatok szabad kialakítása és azok folyamatos fejlesztése. Részt vesz a mezőgazdasági szakemberképzésben és szaktanácsadásban más szakirányú intézményekkel és szervezetekkel szoros együttműködésben. Kiemelt kötelezettségének tekinti a vagyonkezelésére bízott állami ingatlanvagyon védelmét és szakirányú - génbanki, génmegőrzési, kisállat-tenyésztési és e szakterületekhez kapcsolódó kutatási, fejlesztési, innovációs és oktatási célú - hasznosítását. 2

2. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2.1. A KATKljogállása és alapadatai (a) A Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ (a továbbiakban: KÁTKI) önállóan működő és gazdálkodó, költségvetési szerv. A KÁTKI alapító okiratát az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján 2010. november 1-jei hatállyal, az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben a vidékfejlesztési miniszter adta ki. (b) A KÁTKI alapadatai: ba) Magyar neve: Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ bb) Angol neve: Institute for Small AnimaI Research and Co-ordination Centre for Gene Conservation bc) Rövid neve: KÁ TKI bd) címere: be) székhelye: 2100 Gödöllő, Isaszegi út 200., Gödöllő, külterület, Hrsz. 0152/3 bt) Működési/illetékességi köre: országos bg) Irányító szervének neve, székhelye: Vidékfejlesztési Minisztérium 1055 Budapest, Kossuth tér 11. bh) Önálló telephellyel rendelkező egységei: KÁTKI Méhészeti Intézet, 2100 Gödöllő, Örösi Pál Zoltán sétány 13., Hrsz. Gödöllő külterület 0172/19 KÁTKI Keltetőüzem, 2100 Gödöllő, Isaszegi út, Hrsz. Gödöllő belterület 6615/1 bi) törzskönyvi azonosító száma: 779946 bj) közalkalmazotti létszáma alapításkor: 44 fő 2.2. A KATKI köifeladata és alaptevékenysége (a) A KÁTKI jogszabályban megfogalmazott közfeladata: Magas színvonalú, haszonállatgénmegőrző és -tenyésztő tevékenység folytatása, a tradicionális állatfajták és géntartalékok tenyész- és haszonértékének, genetikai sokféleségének megőrzése, illetve növelése, az állattenyésztésben alkalmazott tenyésztési módszerek környezet-és természetvédelmi, állatvédelmi, közegészségügyi, piaci, valamint állategészségügyi követelményeknek való megfelelése, a nemzeti értéket képviselő fajták génjei, egyedei, illetve azok csoportjai, genetikai sokféleségük hosszú távú megőrzése érdekében az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvényben és a védett őshonos állatfajták genetikai fenntartásánakrendjéről szóló 93/2008. (VII. 24.) FVM rendeletben foglaltakkal összhangban segíti a korszeru, ökológiai szemléletű, környezetbarát és fenntartható állattenyésztéssei kapcsolatos új tudományos ismeretek szélesebb körben való elterjedését, eredményeinek megismerését, ehhez a legújabb biológiai, élettani és állattenyésztési, -tartási és takarmányozási ismereteket szolgáltatva, 3

elősegítve az így elért eredmények hazai gazdálkodói gyakorlatba és oktatásba való beépüiését. (b) A KÁTKI alaptevékenysége: Ellátja illetve koordinálja a hazai és nemzetközi tenyésztésigénmegőrzési és szervezési feladatokat az őshonosként védett magyar haszonállatfajták védelme és az érintett hazai tenyésztő szervezetek szakmai támogatása érdekében. Kiemelten, saját feladat- és hatáskörben foglalkozik a kisállatfajtákkal és a krajnai méhekkel. Ennek keretében nemzeti génmegőrzési és génbanki hálózatot alakít ki és koordinál, létrehozza és működteti a kapcsolódó országos és regionális adatbázist és informatikai hátteret. Magyar baromfi génbankot tart fenn és fejleszt, és más, különösen veszélyeztetett magyar haszonállatfajtákkal kapcsolatos génbanki-génmegőrzési tevékenységet végez. A haszonállatfajtavédelemhez, génmegőrzéshez, génbanki tevékenységhez és kisállattenyésztéshez kapcsolódó kutatási-fejlesztési és innovációs tevékenységet, valamint a fajtavédelemhez, génmegőrzéshez, génbanki tevékenységhez és kisállattenyésztéshez kapcsolódó oktatási és ismeretterjesztő tevékenységet végez. (c) Az irányító szerv rendelkezésére technikai és szakmai támogatást nyújt a Haszonállat Génmegőrző Bizottságnak. (d)államháztartási szakági besorolása 721900 Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés (e) Az alaptevékenység államháztartási szakfeladatrendibesorolása: 721931 Agrártudományi alapkutatás 721932 Agrártudományi alkalmazott kutatás 721933 Agrártudományi kísérleti fejlesztés 749040 K + F tevékenységekhez kapcsolódó innováció 749050 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység 854221 Alapképzés 854222 Mesterképzés 854223 Doktori képzés 910201 Múzeumi gyűjteményi tevékenység 910203 Múzeumi kiállítási tevékenység 910301 Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése 910411 Növény- és állatkertek működtetése, a belépés és látogatás biztosítása (f) A KÁTK! vállalkozási tevékenysége: A KÁTKI vagyonkezelésében lévő állami tulajdon szabad kapacitásának hasznosítása érdekében az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv (a továbbiakban ÁRT.) 92. -a (1) bekezdésének b) pontjában foglaltak szerint vállalkozhat, feltéve, hogy ez nem veszélyezteti az Alapító Okiratban meghatározott alaptevékenységét és ebből fakadó kötelezettségeinek teljesítését. A KÁTKI vállalkozási tevékenységéből származó éves bevétel nem haladhatja meg a KÁTK! összkiadásainak 20%-át. A vállalkozásból származó bevételeket és a vállalkozási tevékenység kiadásait az alaptevékenységektől elkülönítetten kell megtervezni, nyilvántartani és elszámolni. 4

3.. A KÁTKI SZERVEZETE 3.1. Általános rendelkezések (a) A KÁTKI önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv, amely: a KÁ TKI alaptevékenysége szerinti szakterületeken összefogj a és koordinálja a tudományos kutatást, a tudományos szolgáltatást, az elméleti és gyakorlati oktatást és a gyakorlati jellegű szaktanácsadást, saját szervezeti és működési szabályzattal, egyéb szabályzatokkal, költségvetéssei, valamint saját igazgatási, szakmai és gazdasági szervezettel rendelkezik. (b) A KÁTK! a hatályos jogszabályok, a Szervezeti és Működési Szabályzat és más vonatkozó szabályzatok és rendelkezések keretei között feladatait önállóan látja el, a rendelkezésére bocsátott költségvetési összegekkel, valamint a saját bevételekkel a vonatkozó jogszabályi feltételek szerint önállóan gazdálkodik. 3.2. A KÁ TKI szervezeti egységei (a) Az alaptevékenység szervezeti egységei: Kisállattenyésztési és Kutatási Főosztály agrárökológiai és génmegőrzési kutatócsoport genetikai és szaporodásbiológiai kutatócsoport kisállat-tenyésztési és takarmányozásikutatócsoport Génbanki és Génmegőrzési Koordinációs Főosztály magyar kisállat génbanki csoport génvédelmi és génmentési csoport génmegőrzési koordinációs csoport Méhészeti Intézet (főosztályként) Méhészeti és méhbiológiai kutatócsoport Méhtenyésztési és génmegőrzési csoport Méhészeti termékminősítő csoport Oktatási Koordinációs Főosztály (b) A működést irányító, felügyelő és az alaptevékenységet segítő szervezeti egységek: Igazgatóság KÁTKI titkárság Nemzetközi koordinációs titkárság Műszaki és informatikai csoport Üzemeltetési csoport (gondnokság, állattartótelepek) Gazdasági-pénzügyi igazgatóság Számviteli-pénzügyi csoport Vagyongazdálkodási csoport Pályázati koordinációs csoport 5

4. A KÁTKI IRÁNYÍT ÁSA 4.1. Általános rendelkezések (a) A KÁTKI irányítása és vezetése a költségvetési keretben működő kutatóhelyekre vonatkozó jogszabályokban, az Alapító Okiratában és a KÁTKI szabályzataiban meghatározott módon, a felügyeleti szerv, a felügyeleti szerv által megbízott igazgató, a vezető beosztású közalkalmazottak (igazgatóhelyettesek, főosztályvezetők, titkárságvezetők) és a testületi szervek együttműködésével valósul meg. (b) A KÁ TKI magasabb vezetői és vezetői megbízásai határozott időre szólnak, ez azonban a határozatlan időre szóló közalkalmazotti kinevezést nem érinti. (c) A magasabb vezető és vezető beosztású közalkalmazottak a megbízás időtartamára jogszabályban meghatározott vezetői pótlékra jogosultak. A KÁTKI-ban egy közalkalmazott egy időben több, kizárólag különböző szintű vezetői feladatot is elláthat, amely megbízás további vezetői pótlékra nemjogosít. 4.2. Az igazgató (a) A KÁTKI vezetője az igazgató, akit nyilvános pályázat útján a KÁTKI irányító szerve bíz meg. Az igazgató magasabb vezető beosztású közalkalmazott. Az igazgatónak meg kell felelnie a tudományos főmunkatársi besoroláshoz szükséges követelményeknek, és több éves génmegőrzési gyakorlattal kell rendelkeznie. (b) A részletes igazgatói pályázati feltételeket a felügyeleti szerv a KÁ TKI véleményének kikérésévei határozza meg. (c) Az igazgatói feladatkör ellátására vonatkozó, adott vezetői ciklusra érvényes követelményrendszert a felügyeleti szerv adja ki. (d) Az igazgató a KÁTKI egyszemélyi felelős vezetője. Hatáskörét a vonatkozó jogszabályok, a vezetői követelményrendszer és ajelen Szabályzat határozza meg. (e) Az igazgató: képviseli a KÁTKI-t, meghatározza a KÁ TKI szervezeti felépítését és működésének főbb szabályait, valamint kiadja a KÁTKI működéséhez szükséges utasításokat. irányítja a KÁTKI személyzeti és gazdálkodási munkáját, rendelkezik a KÁ TKI pénzügyi kereteinek felhasználásáról, kiadmányozási jogot gyakorol, a jóváhagyott költségvetésnek megfelelően biztosítja a KÁTKI szakmai működésének feltételeit, a jövedelmező gazdálkodást, ellenőrzi illetve ellenőrizteti a feladatok végrehajtását, ellát minden olyan feladatot, amelyet számára a jogszabályok, az igazgatói követelményrendszer és a KÁ TKI szabályzatok meghatároznak. irányítja a Vezetői Tanács tevékenységéhez szükséges előkészítő és szervező munkát, összefogja és irányítja a Vezetői Tanács tevékenységét, és gondoskodik a határozatok végrehajtásáról, irányítja a Kutatói Tanács tevékenységéhez szükséges előkészítő és szervező munkát és gondoskodik a határozatok végrehajtásáról, irányítja a Génmegőrzési Koordinációs Tanács tevékenységéhez szükséges előkészítő és szervező munkát és gondoskodik a határozatokvégrehajtásáról, az igazgatóságon belül az igazgató közvetlen irányítása alá tartozik a KÁTKI Titkárság és a Nemzetközi Koordinációs Titkárság. 6

részt vesz a KÁTKI munkában. tevékenységi körének és saját szakterületének megfelelő szakmai (t) Az igazgató utalványozási jogkörének egy részét a KÁTK! szervezeti egységeinek vezetőire ruházhatja át. (g) Az igazgató köteles megsemmisíteni a KÁ TKI szervezeti egységeiben hozott minden olyan döntést, határozatot, vagy intézkedést, amely jogszabályt sért, illetve amely ellentétes a KÁTKI Alapító Okiratában, Szervezeti és Működési Szabályzatában foglaltakkal. (h) Az igazgató vezetői tevékenységéről rendszeresen beszámol a Vezetői Tanácsnak és legalább évente a felügyeleti szervnek. (i) Az igazgatót belső szabályzat, rendelet és igazgatói utasítás kiadásában, illetve a jogszabályban előírt kinevezési és felmentési jogkörök gyakorlásában nem lehet helyettesíteni. 4.3. Az általános igazgatóhelyettes (a) Az igazgatót általános igazgatóhelyettes segíti feladatai ellátásában. Az általános igazgatóhelyettest az igazgató bízza meg az adott vezetői (igazgatói) ciklus idejére, vezetői megbízása legfeljebb öt évre szól. Az igazgató az általános igazgatóhelyettest pályázati eljárás keretében is megbízhatja. Az igazgatóhelyettes a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényneka központiköltségvetésiszervkéntműködőkutató- kutatást kiegészítő intézeteknél és kutatókat foglalkoztató egyes intézményeknél történő végrehajtásáról szóló 49/1993. (Ill. 26.) Korm. Rendelet 4. (2) bekezdése alapján vezető beosztású közalkalmazott. (b) Az általános igazgatóhelyettes kiemelt feladata a KÁTKI működésének irányitása és felügyelete, feladatkörét az igazgató határozza meg. Az igazgató távollétében az igazgatóhelyettes az igazgató által meghatározottkörben, annakjogkörét gyakorolja. (c) Az általános igazgatóhelyettes feladat- és jogköre az igazgató feladatkörét és egyszemélyi felelősségét nem érinti. Az igazgató jogosult azonban arra, hogy a helyettesét meghatározott körben, a feladatkörét és felelősségét érintőenkiadmányozásijogkörrel ruházza fel. (d) Az általános igazgatóhelyettes közvetlen felügyelete és irányítása alá tartozik a KÁ TKI Műszaki és Informatikai csoport, valamint az Üzemeltetési csoport (gondnokság, állattartó telepek). 4.4. A gazdasági igazgatóhelyettes (a) A gazdasági igazgatóhelyettest az igazgató javaslatára a felügyeleti szerv határozott időre bízza meg a KÁTKI gazdasági-pénzügyi teendőinek irányítására. Gazdasági igazgatóhelyettesi megbízás csak a szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező alkalmazottnak adható. A gazdasági vezető a KÁTKI gazdasági igazgatóhelyettese. (b) A gazdasági igazgatóhelyettes feladatkörét az igazgató határozza meg. Az igazgató távollétében a gazdasági igazgatóhelyettes, az igazgató által meghatározott körben, annak jogkörét gyakorolja. (c) A gazdasági igazgatóhelyettes KÁTKI vezető beosztású közalkalmazottja. (d) A gazdasági igazgatóhelyettes a KÁ TKI Gazdasági-pénzügyi igazgatóságának vezetője. 7

4.5. A KA TKI szervezeti egységeinek vezetői (a) A KÁTKI szakmai a1aptevékenységét ellátó, irányító és felügyelő szervezeti egységek (igazgatóság, főosztályok, titkárságok) vezetőit nyilvános pályázat útján, határozott időre az igazgató bízza meg a vezetői feladatok ellátásával, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben (a továbbiakban Kjt.) foglaltak szerint. Az igazgató átmeneti időre, de legfeljebb az adott vezetői ciklus idejére nyilvános pályázat nélkül is jogosult vezetői megbízást kiadni, illetve az ilyen megbízást visszavonni. (b) A szervezeti egységek vezetői a KÁ TKI vezető beosztású közalkalmazottai. (c) A szervezeti egység (igazgatóság, főosztályok, titkárságok) vezetője a jogszabályoknak és a szakmaikövetelményeknekmegfelelően- az igazgatótólkapottkövetelményrendszerben foglaltaknak megfelelően - vezeti a szervezeti egységet és felelős a szervezeti egység feladatainak ellátásáért. (d) A szervezeti egység vezetője - az (a) pontbanmeghatározottakka1összefúggésbenelkészíti a szervezeti egység ügyrendjét és annak mellék1eteként a munkaköri leírásokat, szervezi és ellenőrzi a szervezeti egységhez tartozó feladatok végrehajtását. (e) A szervezeti egység vezetője dönt a szervezeti egység fe1adat- és hatáskörébe utalt ügyekben, amennyibenjogszabály, a Szabályzat vagy az irányítást gyakorló igazgató eltérően nem rendelkezik. (f) A szervezeti egység vezetőjét akadályoztatása esetén a szervezeti egység ügyrendjében meghatározottak szerint a szervezeti egység valamely csoportjának vezetője vagy a munkatársaiközül az általa kijelölt helyettesíti. 4.6. A csoportvezetők (a) A csoportvezető a felettes szervezeti egység ügyrendje, valamint a szervezeti egység vezetője utasítása szerint irányítja és ellenőrzi a vezetése alatt álló csoport munkáját. A csoportvezető felelős a csoport feladatainak teljesítéséért. A csoportvezetői megbízás nem minősül vezetői beosztásnak. 4.7. A KA TKI szervezeti egységtó1 független vezetői (a) Jogtanácsos: A KÁTKI jogi képviselője közvetlenül az igazgató irányításával végzi tevékenységét, amelyre a jogtanácsosi tevékenységről szóló 1983. évi 3. tyr. és az annak végrehajtására kiadott 7/1983. (VIII.25.) IM rendelet, illetve az ügyvédekrő1 szóló 1998. évi XI. törvény rendelkezései az irányadóak. A KÁTKI a jogi képviselet ellátására ügyvédi szolgáltatást is igénybe vehet. A jogtanácsosi megbízás nem minősül vezetői beosztásnak. (b) Belső ellenőr: A vezetői-, a munkafolyamatokba épített- és a belső ellenőrzési feladatokat a fúggetlenített belső ellenőr végzi. A belső ellenőri megbízás nem minősül vezetői beosztásnak. A belső ellenőrzési rendszer megszervezéséért, hatékony működtetéséért a KÁTKI igazgatója felelős. 4.8. Egyéb rendelkezések (a) A KÁTKI vezetők munkakörének követelményrendszerét és munkaköri leírását az illetékes KÁTKI tanácsok vé1eményezési jogának fenntartásával az igazgató határozza meg. 8

(b) A KÁTKI igazgatójára, ill. a KÁTKI alaptevékenységét ellátó szervezeti egységek vezető közalkalmazottjaira- amennyiben érvényes kutatói kinevezéssei rendelkeznek -, a kutatókra vonatkozó, jogszabályban és egyéb KÁTKI szabályzatokban rögzített jogok és kötelezettségek beosztásuktól függetlenül érvényesek. 5. A KÁTK! VEZETÉSE ÉS MŰKÖDÉSE 5.1. Altalános rendelkezések A KÁ TKI vezetése és működtetése az önálló költségvetési szervekre vonatkozó jogszabályokban, az Alapító Határozatban és a KÁTKI szabályzataiban meghatározott módon, a felügyeleti szerv, a felügyeleti szerv által megbízott igazgató, a KÁTKI tanácsadó testületei és a KÁ TKI vezető beosztású alkalmazottainakegyüttműködésével valósul meg. 5.2. A KATKI testületei (a) Együttdöntési, egyetértési, véleményező és javaslattevő jogkörrel rendelkező, tanácsadó és döntés-előkészítő testületek: Legfelsőbb testületi szerv: a Vezetői Tanács Szakmai testületi szerv a Kutatói Tanács Szakmai tanácsadó szervezet a Génmegőrzési Koordinációs Tanács Közalkalmazotti részvétel: a Közalkalmazotti Tanács (választott testület) Közalkalmazotti érdekképviselet Szakszervezeti alapszervezet (önkéntestagság) (b) A KÁ TKI testületei szükség szerint, de félévente legalább egyszer üléseznek. Az ülésekről emlékeztető készül, mely minden KÁ TKI közalkalmazott számára nyilvános. 5.3. A Vezetői Tanács (a) A Vezetői Tanács a KÁTKI legfelsőbb testületi szerve, mely együttdöntési, egyetértési, véleményezési, és javaslattevő jogkört gyakorol. (b) A Vezetői Tanács elnöke az igazgató, állandó tagjai az általános igazgatóhelyettes, a gazdasági igazgatóhelyettes, a főosztályok vezetői és a nemzetközi koordinációs titkárság vezetője. (c) A Vezetői Tanács ülésein a jogtanácsos és a belső ellenőr tanácskozási joggal vesznek részt. 5.3.1. A Vezetői Tanács jogköre (a) A Vezetői Tanács együttdöntési és egyetértési jogköre kiterjed: a KÁTKI Szervezeti és Működési Szabályzata tervezetének elfogadására és módosítására, melyeket a KÁTKIjóváhagyásra megküld a felügyeleti szervnek, egyéb KÁTKI szabályzatok elkészítésére, 9

a KÁTKI egyéb testületek ügyrendjének és működési formájának elfogadására, amennyiben arról külön jogszabály nem rendelkezik, a KÁ TKI szervezeti változtatások alapelveinek kidolgozására, a KÁTKI hosszú távú szakmai stratégiájánakmeghatározására a KÁTKI fejlesztési terveire és az éves tervekre. (b) A Vezetői Tanács véleményezési és javaslattevő jogköre: véleményt nyilvánít a KÁ TKI szakmai tevékenységéről, nemzetközi és hazai együttműködési programjairól és egyéb területekenvégzett munkájáról, véleményt nyilvánít a KÁ TK! magasabb vezető és vezető beosztású közalkalmazottai megbízása, továbbá - a szakmai testületi szervek javaslata alapján - a közalkalmazottak besorolása, ill. kinevezése ügyében, véleményt nyilvánít minden olyan működést és tevékenységet érintő lényeges előterjesztésről, amelynek címzettje a felügyeleti szerv. javaslatot tehet génmegőrzési, kutatási, igazgatási, gazdasági és szolgáltató szervezeti egységek létrehozására, javaslatot tehet a KÁ TKI éves költségvetésének felhasználására, javaslatot tehet az igazgatói utasítások KÁTK! szabályzatokká alakítására, ill. azokba való beépítésére. 5.4. A Kutatói Tanács Feladata és jogköre A Tanács a KÁTKI Alapító Okiratában meghatározott keretek között tesz javaslatot a KÁTKI tudományos koncepciójára, amely a KÁTKI tudományos munkájának fő irányait határozza meg. Meghatározza a KÁ TKI kutatói követelményrendszert és folyamatosan ellenőrzi annakműködtetését. Ügyrendjét és működését maga határozza meg (melléklet) A Tanács elnöke: A KÁTKI igazgatója, melyet saját hatáskörben akisállattenyésztési és Kutatási Főosztály vezetőjére átruházhat. A Tanács állandó tagjai: Legalább la éves szakmai gyakorlattal és tudományos fokozattal rendelkező KÁ TKI kutatók. A tanács további, tudományos fokozattal rendelkező KÁTKI kutatókat is tagjai közé választhat. 5.5. A Génmegőrzési Koordinációs Tanács A Tanács feladata és jogköre A Tanács szakmai tanácsadó testületként javaslatot tesz a KÁTK! országos génmegőrzési koordinációs stratégiájára. Javaslatot tesz a KÁ TK! országos hatáskörű génbanki, génvédelmi, génmegőrzési, génmentési és kapcsolódó kutatási feladataira. Évente értékeli a KÁ TKI országos génmegőrzési koordinációs feladatainak ellátását. Felkérés szerint részt vesz a felügyeleti szerv által összehívott haszonállat génmegőrzési bizottság működési feltételeinek megteremtésében. 10

Ügyrendjét és működését maga határozza meg (melléklet) A Tanács elnöke: A KÁTKI igazgatója, melyet saját hatáskörben a KÁTKI Génbanki és Génmegőrzési Koordinációs Főosztály vezetőjére átruházhat. A Tanács állandó tagjai: Az igazgató által felkért külső és belső, a Kárpát-medence haszonállatainak génmegőrzésében meghatározó szerepetjátszó szakemberek. 5.6. A Közalkalmazotti Tanács (a) A KÁTKI-ban Közalkalmazotti Tanács működik a közalkalmazottak részvételi jogának biztosítására a Kjt. 14. és 19. -a szerint. A Közalkalmazotti Tanács létszámát az esedékes választások idején közalkalmazotti jogviszonyban levők összlétszáma határozza meg (A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban Mt.) Mt.45. és Kjt.15. ). (b) A Közalkalmazotti Tanács tagjainak választhatóságára és megválasztására az Mt. 46. -ában és 47. -ában foglalt rendelkezések alkalmazandók. A választás módjára, lebonyolítására az Mt. 48-54. (50. (1) bek., 53. (3) bek. kivételével) -okban foglaltak az irányadók. A megszűnéséről, újraválasztásról, visszahívásáról az Mt. 55-58. (57. (2) bek. kivételével) -it kell alkalmazni, működését az Mt. 59-70. -okban leírtak (64/A., 65., kivételével) határozzák meg. (c) A Közalkalmazotti Tanácsot együttdöntésijog illeti meg a külön meghatározottjóléti célú pénzeszközök felhasználása, illetve az ilyen jellegű intézmények és ingatlanok hasznosítása tekintetében. (d) A munkáltató döntése előtt a Közalkalmazotti Tanáccsal véleményezteti: dal a közalkalmazottak nagyobb csoportját érintő munkáltatóiintézkedés tervezetét, dbl a korengedményes nyugdíjazásra és a megváltozott munkaképességű közalkalmazottak rehabilitációjára vonatkozó elképzeléseket, dcl a közalkalmazottak képzésévei összefüggő terveket, valamint del a munkáltatómunkarendjénekkialakítását és az éves szabadságolási tervet. (e) Az ágazati miniszter a munkaügyi miniszterrel egyetértésben a közalkalmazottak közössége vagy meghatározott csoportja részére további részvételi jogokat is megállapíthat. 5.7. A Közalkalmazotti szabályzat (Kjt.17. ) (a) A Közalkalmazotti Tanács jelen Szabályzatban meghatározott jogai körében a munkáltatóval együttesen megalkotja a Közalkalmazotti Szabályzatot. (b) A Közalkalmazotti Tanács és a munkáltató kapcsolatrendszerét érintő egyes kérdések a Közalkalmazotti Szabályzatban állapíthatókmeg. (c) A Közalkalmazotti Szabályzat Kollektív Szerződésre tartozó kérdéseket nem szabályozhat. (d) A Közalkalmazotti Szabályzatra az Mt. 38. (1)-(3) bekezdését, a 39. (1)-(2) bekezdését, valamint a 40. (1) bekezdésének első mondatátmegfelelően alkalmazni kell. 5.8. A szakszervezet (a) A szakszervezet jogait az Mt. 18-29. -ai szabályozzák, azzal, hogyaközalkalmazotti jogviszony tekintetében az Mt. 29. (2)-(3) bekezdése nem alkalmazható. A szakszervezet 11

részére az Mt. 23. -ában biztosított vétójog csak a munkáltatónálreprezentatívnak minősülő szakszervezetet illeti meg, kivéve, ha a munkáltatói intézkedés (mulasztás) jogszabályban foglalt rendelkezést sért. (b) A munkáltatónál azt a szakszervezetet kell reprezentatívnak tekinteni, amelynek a munkáltatónál közalkalmazotti jogviszonyban álló tagjai létszáma eléri a munkáltató által foglalkoztatott közalkalmazottak létszámának 10 %-át, vagy amely munkahelyi szervének az azonos foglalkozási csoporthoz (szakmához) tartozó közalkalmazottaknak legalább kétharmada tagja, de legalább a munkáltatónál foglalkoztatott közalkalmazottak létszámának 5 %-a. (Kjt. 9. (1) bek.). 6. A KÁTKI MŰKÖDÉSÉVEL KAPCSOLATOS EGYES RENDELKEZÉSEK (a) A KÁTKI valamennyi vezetője és munkatársa köteles az intézményi feladatok végrehajtásában együttműködni. A szervezeti egységek közötti együttműködés kialakításáért a szervezeti egységek vezetői a felelősek. Az egyeztetésért, illetve azért, hogya feladat ellátásában a többi érintett szervezeti egység álláspontja összehangoltan érvényesüljön, az a KÁTKI egység felelős, amelynek az ügy intézése a feladatkörébe tartozik, vagy akit erre az igazgató kijelölt. (b) Az igazgató az összetett megközelítést és több szakterület szoros együttműködését igénylő feladat elvégzése érdekében a feladatkörükben érintett vezetők és tárgykör szerint illetékes munkatársak hatékony együttműködésével megvalósuló csoportos munkavégzést rendelhet el. (c) A csoportos munkavégzés során a feladatkörükben érintett vezetőket és tárgykör szerint illetékes munkatársakat a komplex feladat megfelelő határidőben történő elvégzése érdekében kiemelt együttműködési kötelezettség és felelősség terheli. 7. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 7.1. KA TKI szabályzatok kiadása (a) Az igazgató e Szabályzat hatálybalépését követő 60 napon belül kiadja a következő szabályzatokat: aa) az iratkezelési szabályzat, ab) a közérdekű adatok közzétételi szabályzata, ac) a választható, béren kívüli juttatásokról szóló szabályzat, ad) a KÁTKI beszerzési szabályzata, ae) gazdálkodási és számviteli szabályzatok, af) az ellenőrzési kézikönyv, ag) az informatikai biztonsági szabályzat, ah) esélyegyenlőségi szabályzat, (b) Az (a) bekezdésben szereplő szabályzatokon túl az igazgató további szabályzatok kiadásáról is rendelkezhet. 7.2. A szervezeti egységek és testületek ügyrendjére vonatkozó szabályozás (a) A szervezeti egységek és a KÁTKI testületek e szabályzat végrehajtására, így különösen az egyes főosztályok feladatkörének meghatározására a Szabályzat hatálybalépésétől számított 30 napon belül ügyrendet készítenek. (b) Az ügyrendet a szervezeti egység/testület vezetője írja alá, és véleményezésre a Vezetői Tanács elé terjeszti. 12

7.3. Az SzMSz mellékletei (a) A KÁTKI szervezeti felépítését az 1. számú melléklet tartalmazza. (b) A KÁ TKI szervezeti egységeinek feladatait a 2. számú melléklet tartalmazza. (c) A Kutatói Tanács ügyrendjét és a KÁTKI kutatói követelményrendszert a 3. melléklet tartalmazza. (d) A KÁTKI Génmegőrzési Koordinációs Tanács összetételét és ügyrendjét a 4. melléklet tartalmazza. (e) A KÁTKI-ban alkalmazott iratmintákataz 5. számú melléklet tartalmazza. számú számú 7.4. Záradék (a) A KÁTKI Szervezeti és Működési Szabályzatában nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos idevonatkozó jogszabályi rendelkezések, különösen a közjogi szervezet szabályozására vonatkozó előírások érvényesek. (b) Jelen szabályzat jóváhagyása napján lép hatályba. Gödöllő, 2011. június 1. 13

AZ SZMSZ 1. számú MELLÉKLETE A KÁTK! SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE KÁ TKI titkárság Jogtanácsos Belső ellenőr I I I I Nemzetközi koordinációs titkársá magyar kisállat génbanki cso ort génvédelmi és génmentési cso ort génmegőrzési koordinációs cso ort méhtenyésztési és génmegőrzési cso ort méhészeti termékminősítő cso ort 14

Az SZMSZ 2. számú melléklete A KÁ TKI szakmai szervezeti egységeinek feladatkörei és tevékenysége Génbanki és Génmegőrzési Koordinációs Főosztály Génmegőrzési-tenyésztési koordinációsfeladatok Hazai és nemzetközi tenyésztési-génmegőrzési és szervezési feladatok ellátása az őshonosként védett magyar haszonállatfajták védelme és az érintett hazai tenyésztő szervezetek támogatása érdekében. Országos programok kidolgozása és szervezése az őshonosként védett magyar haszonállatfajták védelmére és hasznosítására; igény szerinti tenyészállat-előállítás, -kihelyezés, -forgalmazás. Génmegőrzési koordinációs feladatok ellátása: szakmai koordináció a génbankok, a tenyészetekben végzett génmegőrzés és a fajták hasznosítása terén; illetve szervezeti koordináció minisztériumi háttérintézményként a hatóságok és szakmai szervezetek, tenyésztők és hasznosítók között. Haszonállatokfajtavédelme, génbanki tevékenység Magyar baromfi génbankok in vivo és in vitro fenntartása, üzemeltetése és fejlesztése, magyar baromfi génbanki hálózat szervezése és felügyelete. A Kárpát-medencében őshonos vagy honosult, különösen veszélyeztetett egyéb haszonállatfajták génbanki-, ill. bemutató állományainak kialakítása, fenntartása (házinyúl, juh- és kecske, szamár, szarvasmarha, sertés). Kisállattenyésztési- és Kutatási Főosztály A haszonállat-fajtavédelemhez, génmegőrzéshez, génbanki tevékenységhez és kisállattenyésztéshez kapcsolódó kutatási-fejlesztési és innovációs tevékenység A fenti szakterületekhez kapcsolódó biológiai (genetikai, szaporodásbiológiai, élettani) alapkutatások, a környezetbarát és ökológiai szemléletű mezőgazdasággal kapcsolatos állattenyésztési, tartási és takarmányozási alkalmazott kutatások. A génbanki állományok jellemzését, hasznosítását és termelésbe vonását, hungarikum termékek előállítását célzó alap- és alkalmazott kutatások és kísérleti fejlesztések. A magyar haszonállat-tájfajták felderítését, leírását, hasznosítását, és új génbanki állományok kialakítását célzó terepi vizsgálatok végzése a Kárpát-medencében és más nemzetközi együttműködések keretében. Méhészeti Intézet (főosztályként) A Magyarországon honos krajnai méhgénmegőrzési, tenyésztési, termelési, termékminősítési, kutatási-fejlesztési, innovációs és oktatásifeladataihoz kapcsolódó tevékenység A krajnai méh (a Kárpát-medencében honos egyetlen méhfajta) központi tenyészeti (génbanki) állományának kialakítása és fenntartása. Génmegőrzési-tenyésztési koordinációs feladatok, fajtavédelem szervezése. A krajnai méh fajtavédelméhez, génmegőrzéséhez, génbanki tevékenységéhez és a méhbiológiához, méhtenyésztéshez, méhészethez kapcsolódó kutatási-fejlesztési és innovációs tevékenység, méhlegelők vizsgálata. A méh-fajtavédelemhez, -génmegőrzéshez, -génbanki és tenyésztési tevékenységhez kapcsolódó oktatási és ismeretteijesztő tevékenység, nemzetközi kapcsolatok fejlesztése. A méz és méhészeti termékek minősítési eljárásainak kidolgozása, minőségvizsgálatának végzése. 15

Oktatási Koordinációs Főosztály A fajtavédelemhez, génmegőrzéshez, génbanki tevékenységhez és kisállattenyésztéshez kapcsolódó oktatási és ismeretterjesztő tevékenység Részvétel a graduális és posztgraduális képzésben a KÁ TKI és a szakirányú képzést végző felsőoktatási intézmények közötti kihelyezett tanszéki megállapodások keretében. Bemutató- és oktatótelepek, mintaüzemek kialakítása, fenntartásaés működtetése. A fajtavédelemhez, génmegőrzéshez és a veszélyeztetett haszonállatfajták hasznosításához és elterjesztéséhez szükséges szaktanácsadási, szakértői tevékenység. Publikációs tevékenység, tudományos, szakmai és kapcsolódó ismeretterjesztő kiadványok szerkesztése és kiadása. A magyar haszonállat-génmegőrzés és fejlesztés határokontúli bemutatása, nemzetközi szerepének erősítése, közös, két- vagy többoldalú génmegőrzési és fejlesztési programok szervezése. Az intézmény tevékenységéhez kapcsolódó történeti gyűjtemények (múzeum) működtetése. 16