M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "M Ó D O S Í T Ó O K I R A T"

Átírás

1 M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola 2120 Dunakeszi, Bem u. 27. /2012. ( ) sz. határozat 9. melléklete Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola egységes szerkezetbe foglalt, módosított alapító okiratát a /2012. (X. 25.) számú határozatával az alábbiak szerint: 1. Az Alapító okirat fejlécében az intézmény neve megváltozott. Farkas Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézménymódosításokkal egybeszerkesztett Alapító Okirat Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola módosításokkal egybeszerkesztett Alapító Okirat 2. Az Alapító okirat felvezető részének módosítása: Dunakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 9. (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a rendelkezésre álló dokumentumok figyelembe vételével, a Farkas Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény számára a többször módosított közoktatásról szóló évi LXXIX törvény 37. (1) és (5) bekezdés, az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. -ában, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet tartalmi követelményeinek megfelelő okiratot adja ki: Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 9. (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 21. (3) bekezdése, az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. -a, valamint az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011 (XII. 31.) Korm. rendelet 5. alapján a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola (2120 Dunakeszi, Bem u. 27.) módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát az alábbiak szerint adja ki: 3. Az Alapító okirat 1./ pontjának változása: A költségvetési szerv neve: Farkas Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója: A költségvetési szerv neve: Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosítója: Az Alapító Okirat 2/ pontja a következők szerint kerül módosításra: A költségvetési szerv székhelye: Dunakeszi, Bem u

2 2/a. Telephelyei: Radnóti Miklós Gimnázium 2120 Dunakeszi, Bazsanth Vince u. 10. Fazekas Mihály Általános Iskola 120 Dunakeszi, Radnóti u. 29. Bárdos Lajos Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Iskola sétány 18. Szent István Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Széchenyi István Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Károlyi u. 23. Körösi Csoma Sándor Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Garas 26. 2/b. Az alapítás éve: /c. A költségvetési szerv alapítója, székhelye: Dunakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Dunakeszi, Fő út 25. 2/d. A költségvetési szerv fenntartója, székhelye: Dunakeszi Város Önkormányzata Dunakeszi, Fő út 25. 2/e. A költségvetési szerv felügyeleti és irányító szerve, székhelye: Dunakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Dunakeszi, Fő út 25. 2/f. A költségvetési szerv működési köre: Az intézmény városi feladatot lát el. Beiskolázási körzete kiterjed a Dunakeszi város közigazgatási területére. A költségvetési szerv székhelye: 2120 Dunakeszi, Bem u /a. Telephelyei: Radnóti Miklós Gimnázium 2120 Dunakeszi, Bazsanth Vince u. 10. Fazekas Mihály Általános Iskola 120 Dunakeszi, Radnóti u. 29. Bárdos Lajos Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Iskola sétány 18. Szent István Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Széchenyi István Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Károlyi u. 23. Körösi Csoma Sándor Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Garas 26. 2

3 2/b. Az alapítás éve: /c. A költségvetési szerv alapítója, székhelye: Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2120 Dunakeszi, Fő út 25. 2/d. A költségvetési szerv fenntartója, székhelye: Dunakeszi Város Önkormányzat 2120 Dunakeszi, Fő út 25. 2/e. A költségvetési szerv felügyeleti és irányító szerve, székhelye: Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2120 Dunakeszi, Fő út 25. 2/f. A költségvetési szerv működési köre: Az intézmény városi feladatot lát el. Beiskolázási körzete kiterjed a Dunakeszi város közigazgatási területére. 5. Az Alapító okirat 3/a pont módosítása, kiegészítése: Gazdálkodási jogköre szerint: A Farkas Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény önállóan működő költségvetési szerv. A gazdálkodással kapcsolatos feladatai ellátását az Önkormányzati Intézmények Gazdasági Szervezete munkamegosztási megállapodás alapján biztosítja. A munkamegosztási megállapodás részletesen szabályozza a működési feltételeket, ezen belül: A személyi juttatások és kapcsolódó járulékok feletti rendelkezés a Farkas Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézményt illeti meg; A szakmai dologi előirányzatok feletti rendelkezési jog szintén a Farkas Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézményt illeti meg. Gazdálkodási besorolása szerint: A Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola önállóan működő költségvetési szerv. A gazdálkodással kapcsolatos feladatai ellátását az Önkormányzati Intézmények Gazdasági Szervezete munkamegosztási megállapodás alapján biztosítja. A munkamegosztási megállapodás részletesen szabályozza a működési feltételeket, ezen belül: A személyi juttatások és kapcsolódó járulékok feletti rendelkezés Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolát illeti meg; A szakmai dologi előirányzatok feletti rendelkezési jog szintén a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolát illeti meg. 3/b. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenysége: a költségvetési szerv vállalkozási tevékenységet nem végez. 6. Az Alapító okirat 4/ pont változása: Az intézmény típusa: Alapfokú művészetoktatási intézmény Az intézmény típusa: 3

4 Alapfokú művészeti iskola 7. Az Alapító okirat 5/ pontjának módosítása: A költségvetési szerv közfeladata, alaptevékenysége: Az intézmény a képviselő-testület által jóváhagyott helyi pedagógiai program alapján működik. Az intézmény saját döntésével az alapító által meghatározott feladatkörét nem változtathatja meg. Alaptevékenysége: Alapfokú művészetoktatás A költségvetési szerv közfeladata, alaptevékenysége: Köznevelés. A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 2. (3) bekezdése alapján létrejött köznevelési intézmény, amely nevelő-oktató munkát folytat. Az intézmény az intézményvezető által jóváhagyott, és a fenntartó egyetértésével rendelkező pedagógiai program alapján nappali rendszerű alapfokú iskolai oktatást, nevelést végez. Az intézmény saját döntésével az alapító által meghatározott feladatkörét nem változtathatja meg. Alaptevékenysége: Alapfokú művészetoktatás 8. Az Alapító okirat 7. pontjának változása: A költségvetési szerv foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: Közalkalmazotti jogviszony (1992.évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról szerint) Megbízási jogviszony (1992. évi XXII. Törvény a Munka Törvénykönyvéről) A költségvetési szerv foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: Közalkalmazotti jogviszony, illetve a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 61. (1) bekezdése értelmében polgári jogi jogviszony. 9. Az Alapító okirat 9. pontja az alábbiak szerint módosul, kerül kiegészítésre: A vagyon feletti rendelkezés joga: Az intézmény a rendelkezésére bocsátott vagyont szabadon használhatja, ugyanakkor köteles az alapfeladat jó színvonalú ellátása érdekében hasznosan működtetni. Köteles azt megóvni. Az intézmény a rendelkezésére álló ingatlan vagyont nem jogosult elidegeníteni, biztosítékul felhasználni. Jogosult viszont épületeit, építményeit az alapfeladat sérelme nélkül a 25/2010. (VIII. 02.) sz. önkormányzati rendelet figyelembe vételével bérletbe adni. Az intézmény a rendelkezésre álló eszközeivel - szabad kapacitása mértékéig - alaptevékenységét kiegészítő, anyagi haszonszerzésre irányuló kisegítő tevékenységet végezhet: rendezvények szervezése. Az ezekből származó bevételt az intézmény alapfeladatainak ellátásához, ill. az e tevékenységben résztvevők díjazásához felhasználhatja, mely tételeket a költségvetésben mind a bevételi, mind a kiadási oldalon fel kell tüntetni. A nem önkormányzati pénzbeli adományokat (pl.: szponzori) és pályázatokon nyert összegeket az intézmény költségvetésén át kell futtatni, a tárgyi jellegű adományokat az intézményi vagyon leltárába fel kell venni. 4

5 A vagyon feletti rendelkezés joga: Az intézmény a rendelkezésére bocsátott vagyont szabadon használhatja, ugyanakkor köteles az alapfeladat jó színvonalú ellátása érdekében hasznosan működtetni. Köteles azt megóvni. Az intézmény a rendelkezésére álló ingatlan vagyont nem jogosult elidegeníteni, biztosítékul felhasználni, vagy más módon megterhelni Jogosult viszont épületeit, építményeit az alapfeladat sérelme nélkül a 25/2010. (VIII. 02.) sz. önkormányzati rendelet figyelembe vételével bérletbe adni. Az intézmény a rendelkezésre álló eszközeivel, szabad kapacitása mértékéig az alaptevékenység végzésén felül rendezvényeket szervezhet. Az ezekből származó bevételt az intézmény alapfeladatainak ellátásához, ill. az e tevékenységben résztvevők díjazásához felhasználhatja, mely tételeket a költségvetésben mind a bevételi, mind a kiadási oldalon fel kell tüntetni. A nem önkormányzati pénzbeli adományokat (pl.: szponzori) és pályázatokon nyert összegeket az intézmény költségvetésén át kell futtatni, a tárgyi jellegű adományokat az intézményi vagyon leltárába fel kell venni. 10. Az Alapító okirat 10. pontjának kiegészítése: Maximális gyermek-, tanulólétszám: Az intézménybe felvehető maximális tanulószám: 600 fő Maximális gyermek-, tanulólétszám: Az intézménybe felvehető maximális tanulószám: 600 fő 10./b Az intézménybe feladat-ellátási helyenként felvehető maximális gyermeklétszám: Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola 335 fő 2120 Dunakeszi, Bem u. 27. Radnóti Miklós Gimnázium 50 fő 2120 Dunakeszi, Bazsanth Vince u. 10. Fazekas Mihály Általános Iskola 80 fő 2120 Dunakeszi, Radnóti u. 29. Bárdos Lajos Általános Iskola 50 fő 2120 Dunakeszi, Iskola sétány 18. Szent István Általános Iskola 15 fő 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Széchenyi István Általános Iskola 55 fő 2120 Dunakeszi, Károlyi u. 23. Körösi Csoma Sándor Általános Iskola 15 fő 2120 Dunakeszi, Garas Az Alapító okirat 11. pontjának kiegészítése: A költségvetési szerv képviseletére jogosultak: Az intézmény képviseletét az igazgató látja el, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzatban rögzített képviseleti rend szerint. 5

6 A költségvetési szerv képviseletére jogosultak: Az intézmény képviseletét az igazgató látja el, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzatban rögzített képviseleti rend szerint meghatározott személy. Jelen Módosító Okiratot Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testülete, november 15-kei hatályba lépéssel a / (X. 25.) sz. határozatával elfogadja Dunakeszi, október 25. Dióssi Csaba polgármester 6

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 4. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Bárdos Lajos Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Iskola sétány 18. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Bárdos Lajos Általános

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 7. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Garas u. 26. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Bárdos Lajos

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 3. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Piros Óvoda 2120 Dunakeszi, Hunyadi u. 70. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Piros Óvoda egységes szerkezetbe foglalt,

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 5. melléklete Dunakeszi Oktatási Központ 2120 Dunakeszi, Táncsics u. 4. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Dunakeszi Oktatási Központ

Részletesebben

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T /2012. (10. 25.) sz. határozat 6. melléklete M Ó D O S Í T Ó O K I R A T Fazekas Mihály Általános Iskola 2120 Dunakeszi, Radnóti M. u. 29. Dunakeszi Város Képviselő-testülete jóváhagyta a Fazekas Mihály

Részletesebben

PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. 43/2012.(IV.26.) határozattal. egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA

PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. 43/2012.(IV.26.) határozattal. egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA 43/2012.(IV.26.) határozattal egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA Kihirdetési záradék: A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat 2012. május

Részletesebben

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a Patay István Általános Iskola alapítói okiratáról Módosító Okirat Nyírmada Város Önkormányzat

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. november 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Többsincs Óvoda és Bölcsöde Alapító Okiratának módosítása. Tura Város Önkormányzatának

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

Szivárvány Óvoda Alapító okirata Szivárvány Óvoda Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen

Részletesebben

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás Herend Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Herendi Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4-170/2/2011.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda

Részletesebben

K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról.

K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról. Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november hó 3. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből: 297/2010.(XI.03.)

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Kastélykerti Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Tura Város

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés A képviselő-testület 2014. április 29-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Alsózsolca Város Önkormányzata a 2. sz. Napköziotthonos Óvodára vonatkozóan pályázatot kíván benyújtani az Integráció

Részletesebben

Módosító Okirat. 26/2013. (I. 24.) Kt. határozat 1/a. melléklete

Módosító Okirat. 26/2013. (I. 24.) Kt. határozat 1/a. melléklete 26/2013. (I. 24.) Kt. határozat 1/a. melléklete Módosító Okirat Önkormányzatának Képviselő-testülete az Aprófalva Óvoda Alapító Okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és az államháztartásról

Részletesebben

Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat

Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére 2015.07.13. /2015.(...) képviselő-testületi határozat Tárgy: a Bátai Pitypang Óvoda alapító okiratának elfogadása Báta Községi

Részletesebben

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLET 41/2009. (V. 25.) ÖNK. SZ.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 200-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én

Részletesebben

Alapító okirat - - 5. Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32.

Alapító okirat - - 5. Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32. Alapító okirat ának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8..(5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21..(3)

Részletesebben

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására Ó z d, 2011. szeptember 15. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Előkészítő: Oktatási, Művelődési és

Részletesebben

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok és a Magyar Köztársaság 2008. évi CV. Törvény 2..(2) bekezdése és a

Részletesebben

Módosítása. Az alapító okirat 12.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

Módosítása. Az alapító okirat 12.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: Száma: 1/ 2012. ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRAT Módosítása A bevezető szövegrész helyébe Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 87.,

Részletesebben

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Dunavarsány Város Önkormányzat Erkel Ferenc

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Kastélykerti Óvoda Alapító Okiratának módosítása

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat a Többsincs Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítására

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.16.) KT. sz.

Részletesebben

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Az Államháztartásról szóló, módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 66. -a, továbbá a közoktatásról szóló, módosított 1993. évi LXXIX.

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 174/2013. (X. 30.) számú. h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 174/2013. (X. 30.) számú. h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dombóvári Szivárvány Óvoda és Bölcsőde 2013. június 21. napján kelt, 2013. július 1-től hatályos alapító

Részletesebben

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás

Részletesebben

Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA. Feladat ellátási helyei: TAKTAHARKÁNY, VÖRÖSMARTY U. 8. ÉS MAGTÁR U. 17.

Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA. Feladat ellátási helyei: TAKTAHARKÁNY, VÖRÖSMARTY U. 8. ÉS MAGTÁR U. 17. Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA A költségvetési szerv Neve: APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA Székhelye: 3922 TAKTAHARKÁNY, VÖRÖSMARTY U. 8. Feladat ellátási helyei: TAKTAHARKÁNY,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 4. napján tartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 4. napján tartott üléséről Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3557 Bükkszentkereszt, Kossuth út 24. / 46/390-120 FAX: 46/390-305 korjegyzoseg.bukkszentkereszt@digikabel.hu www.bukkszentkereszt.hu Jegyzőkönyv

Részletesebben

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv)

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv) 1 KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA ÚJHARTYÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK AZ ÚJHARTYÁNI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Újhartyán Község Önkormányzatának

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth.

Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth. Kerekegyháza Város Önkormányzatának Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 38/2010. (II.24.)

Részletesebben

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 85/2013. (V.30.) határozata

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2011. (III. 29.) KT.

Részletesebben

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata Szám: Tárgy: 40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata Halmaj, Kiskinizs községek önkormányzatai a közös fenntartású Gárdonyi

Részletesebben

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 132/2013. (VII.15.) HATÁROZATA

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 132/2013. (VII.15.) HATÁROZATA KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. JÚLIUS 15-ÉN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

A l a p í t ó o k i r a t

A l a p í t ó o k i r a t A l a p í t ó o k i r a t Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Tanácsa, mint irányító szerv Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 90.. az államháztartásról szóló

Részletesebben

Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája. Logopédiai és Gyógytestnevelési Szakszolgálat

Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája. Logopédiai és Gyógytestnevelési Szakszolgálat ALAPÍTÓ OKIRAT Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája, Logopédiai és Gyógytestnevelési Szakszolgálat Az intézmény neve: Belvárosi Általános Iskola és Mûvészetek Iskolája Logopédiai és Gyógytestnevelési

Részletesebben

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28) 10 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133, Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Városi Óvoda

Részletesebben

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi

Részletesebben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt

Részletesebben

Javaslat a Szent János utcai Óvoda alapító okiratának módosítására

Javaslat a Szent János utcai Óvoda alapító okiratának módosítására GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2010.szeptember 16-ai ülésére Tárgy: Javaslat a Szent János utcai Óvoda alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Dr. Gémesi

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva .../2019. (IV. 25.) XI.ÖK határozat melléklete Okirat száma: XV-40- /2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti

Részletesebben

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn A L A P Í T Ó O K I R A T A költségvetési szerv Neve: Megyervárosi Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Rövid és rövidített neve: Megyervárosi Iskola Székhelye: 7632 Pécs, Testvérvárosok tere 1. Az intézmény

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA (( GYŐR 2015 A felsőoktatásról szóló 1993. évi L. tv., az államháztartásról szóló 1992. évi VIII. tv., az államháztartás

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) Melléklet a 283/2010. (VII. 13.) sz. Ökt. határozathoz ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5) bekezdésében foglaltak, az államháztartás működési rendjéről

Részletesebben

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz. 3. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012.( ) Kgy sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 08-8/08. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi CXC. törvény. () bekezdése

Részletesebben

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján

Részletesebben

Derkovits Gyula Általános Iskola

Derkovits Gyula Általános Iskola B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Derkovits Gyula Általános Iskola Egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott

Részletesebben

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés g) pontja, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

A L A P Í T Ó OKIRAT

A L A P Í T Ó OKIRAT A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1.) Az intézmény megnevezése: Zalakomári Általános Iskola Az intézmény székhelye: 8752 Zalakomár, Tavasz u. 15. Az intézmény törzsszáma: 666600 Az intézmény

Részletesebben

Újfehértó Város Önkormányzata Játékvár Bölcsőde alapító okiratának módosításáról

Újfehértó Város Önkormányzata Játékvár Bölcsőde alapító okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96. Alapító okirat Balatonszabadi és Siójut községek Önkormányzatainak i a rendelkezésre álló dokumentumok alapján, a többször módosított 1992.évi XXXVIII. törvény az államháztartásról 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

Nagy Szilárd polgármester

Nagy Szilárd polgármester KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Előterjesztés A Képviselő-testület 2015. január 5-i ülésére A Napsugár Művészeti Óvoda alapító okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! Legutóbb 2014. novemberében

Részletesebben

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon:

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Oktatási és Közművelődési Főosztály Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest,, 20(19 UK

Részletesebben

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9.. /4/ bekezdésében foglalt felhatalmazása

Részletesebben

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt)

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1./ Intézmény megnevezése: Zalakomári Napközi Otthonos Óvoda 2.1 Intézmény székhelye, címe: 8751 Zalakomár, Tavasz út 17. 2.a/ Tagintézmény megnevezése:

Részletesebben

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA 2013. február 1-jétől TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Taksony Nagyközség Önkormányzat

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított - 1992. évi XXXVIII. tv. az államháztartásról, a költségvetési

Részletesebben

Módosító okirat. Okirat száma:07-7/1349-9/2017.

Módosító okirat. Okirat száma:07-7/1349-9/2017. Okirat száma:07-7/1349-9/2017. Módosító okirat A a Pécs Közgyűlése által 2016. február 29. napján kiadott 07-7/399-7/2016. számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A.

Részletesebben

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás

Alapító okirat. Alaptevékenysége: 852010 Alapfokú oktatás Alapító okirat Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdés g) pontja, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

2./ A Képviselő-testület megbízza dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával. Alapító okiratot módosító okirat

2./ A Képviselő-testület megbízza dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával. Alapító okiratot módosító okirat 216/2015. (IV. 30.) Tárgy: VDÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő

Részletesebben

4. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből

4. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből 4. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012. (... ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű) SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű) 2012. április 1-jétől 1 SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

Részletesebben

A L A P Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T A L A P Í T Ó O K I R A T Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Módosító okirat A költségvetési szerv alaptevékenysége: óvodai köznevelési tevékenységek

Módosító okirat A költségvetési szerv alaptevékenysége: óvodai köznevelési tevékenységek Okirat száma: GYT/990-2/2018 Módosító okirat A Gyöngyöstarjáni Napköziotthonos a Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2016. december 14. napján kiadott, 87/2016. (XII. 14.)

Részletesebben

Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete március 28-ai soros üléséről

Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete március 28-ai soros üléséről Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 28-ai soros üléséről 38/2013.(III.28.) sz. önkormányzati határozat: Tiszavirág Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Alapító

Részletesebben

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat ./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító a Kerekegyházi Bóbita Óvoda a határozat

Részletesebben

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben) Alapító okirat (Egységes szerkezetben) Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. (a továbbiakban: Ötv.) 10. (1) bek. g) pontja, az államháztartásról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBEN ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBEN Kimle, Károlyháza, Ásványráró Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, a 10. (1) bekezdés g)

Részletesebben

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 1. oldal Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola alapító okirata 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

Előterjesztés. A Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratának módosításáról

Előterjesztés. A Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés A Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratának módosításáról A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről megváltoztatta alapfokú

Részletesebben

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA 31.sz. melléklet a 10/2010. (1.18.) számú határozathoz SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4)

Részletesebben

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 85/2014. (V. 28.) számú. h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 85/2014. (V. 28.) számú. h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u. 63-67.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u. 63-67. ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján az 1979. évben Budapest, VIII. ker. Tanács VB. által létesített (alapított)

Részletesebben

81/2016. (IV. 28.) önkormányzati határozat. Heves Városi Óvodák és Bölcsőde Köznevelési Intézmény Alapító Okiratának elfogadása

81/2016. (IV. 28.) önkormányzati határozat. Heves Városi Óvodák és Bölcsőde Köznevelési Intézmény Alapító Okiratának elfogadása 8/06. (IV. 8.) önkormányzati határozat Intézmény Alapító Okiratának elfogadása Heves Város Önkormányzat megtárgyalta a Intézmény Módosító Okiratának és Alapító Okiratának elfogadása tárgyában előterjesztett

Részletesebben

Alapító okiratot módosító okirat

Alapító okiratot módosító okirat 324/2013. (VI. 19.) Tárgy: Varga Domokos ÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester

Részletesebben

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA Perbál Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok és a Magyar Köztársaság 2008. évi CV. törvény 2..(2) bekezdése és a 4.

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 68/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: Jászdózsa Községi

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 30-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 30-i ülésére 5. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 30-i ülésére Tárgy: Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának felülvizsgálta Az előterjesztést

Részletesebben

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá ./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Előterjesztés a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról

Előterjesztés a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról Püspökladány Város Polgármesterétől 40 Püspökladány, Bocskai u.. Előterjesztés a alapító okiratának módosításáról Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 7. () bekezdése alapján

Részletesebben

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének július 15-i ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének július 15-i ülésére. Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité pü-i ügyintéző Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek: Alapító Okirat egységes szerkezetben.napirendi

Részletesebben

KIVONAT. 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása.

KIVONAT. 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása. KIVONAT A Képviselő-testület 2017. január 26-án megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből 22/2017. Kth. Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete Alapító okirat módosítása

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 48/2015. (VI.29.) KT. sz.

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: 6878-31/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u. 63-67.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u. 63-67. ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján az 1967. évben Budapest, VIII. ker. Tanács VB. által létesített (alapított)

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Nyilvántartási szám: ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a 200/1993. (II. 9.) határozatával jóváhagyott, a Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

XXII. kerületi Egyesített Óvoda Alapító okiratának módosítása

XXII. kerületi Egyesített Óvoda Alapító okiratának módosítása Az I. Normatív határozati javaslat 1. számú melléklete XXII. kerületi Egyesített Óvoda Alapító okiratának módosítása Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete a XXII. kerületi

Részletesebben

DUNAHARASZTI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA

DUNAHARASZTI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) és (5) bekezdésében

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 19-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 19-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. december 19-i ülésére Tárgy: Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okirat módosítása

Részletesebben