Épületenergetika, HUHR/1001/2.2.1/0009 A TÖRTÉNETI ÉPÜLETEK ENERGIAJELLEMZŐI Sanja Lončar-Vicković 2012. június 1
2
TARTALOMJEGYZÉK 1 BEVEZETÉS... 4 2 TÖRTÉNETI ÉPÜLETEK... 5 2.1 Az örökség értéke... 5 2.2 A történeti épületek meghatározása... 7 2.3 A történeti épületek építési periódusai... 9 2.4 A történeti épületek száma és eloszlása Európa városi és vidéki tájain... 11 2.5 A történeti épületek tipológiája... 13 2.6 A közösség szerepe a történeti épületek jelentőségének és helyzetének meghatározásában... 15 3 A TÖRTÉNETI ÉPÜLETEK ENERGIAHATÉKONYSÁGA... 16 3.1 Az energia-ügy rövid története... 16 3.2 Az energiahatékonyság definíciói... 19 3.3 Európai jogszabályok az energiahatékonyság területén... 20 3.4 Az energiahatékonysághoz kapcsolódó európai jogszabályok a történeti épületek vonatkozásában... 21 3.5 A történeti épületek energiahatékonyságával kapcsolatos viták... 25 3.6 Az energiahatékony megoldások finanszírozása... 31 4 A TÖRTÉNETI ÉPÜLETEK ENERGIAHATÉKONYSÁNAK NÖVELÉSÉRE IRÁNYULÓ HOLISZTIKUS MEGKÖZELÍTÉS... 33 4.1 A holisztikus megközelítés pártján... 33 4.2 A történeti épületek energiapotenciáljai... 36 4.3 A történeti épületek energiahatékonyságának növelését célzó stratégiák... 42 4.4 A történeti épületek energiahatékonyságának növelésére irányuló lépések... 45 5 A VIDÉKI ÉPÍTÉSZET MINT A PANNON-SÍKSÁG TÖRTÉNELMI ÖRÖKSÉGÉNEK RÉSZE... 56 5.1 A vidéki építészetről... 56 5.2 A pannon parasztház általános jellemzői... 58 5.3 Gépészeti szerelvények a pannon parasztházban... 6 5.4 Tetőszerkezetek és tetőfedések... 68 5.5 Födémek... 73 5.6 Tornácok... 74 5.7 Padlók... 75 5.8 Ajtók és ablakok... 77 6 ESETTANULMÁNYOK PÉLDÁK A VIDÉKI ÉPÍTÉSZET ELEMEINEK FELÚJÍTÁSÁRA... 84 7 KÖVETKEZTETÉS... 95 8 HIVATKOZÁSOK... 96 9 KÉPEK FORRÁSA... 100 3
1 BEVEZETÉS "A kultúra... az a komplex egész, amely magában foglalja a tudást, a hitet, a művészetet, az erkölcsöt, a törvényt, a szokást és minden más képességet és sajátosságot, amelyre az ember a társadalom tagjaként tesz szert." Edward Burnett Tylor, A primitív kultúra (Primitive Culture), 1871 A történeti épületek energiahatékonysága egy összetett, érdekes téma, amiről fontos viták zajlanak az elmúlt években. Miért? Mert mind a kulturális és építészeti örökség védelme, mind az energiatudatosság olyan terület, melyben a teljes emberi társadalom egyetemes értékeket fedez fel, értékeket, melyek elfogyaszthatók, de nem megújíthatók. A 2. világháborút követően mindkét terület intenzíven fejlődött mind a szemlélet és dokumentálás, mind a konkrét intézkedések tekintetében. Az örökség védelme és újjáépítése meghatározott, és részben a háború utáni építészeti rehabilitáció komplexitásától és érzékenységétől függ, míg az energiahatékonyság olyan kérdés, melynek jelentősége a 20. század 70-es éveiben bekövetkezett olajválságot követően nőtt meg robbanásszerűen. Mindkét terület egy közös pontban találkozik - épületek formájában. Az épületek a kulturális örökség, kollektív emlékezetünk és nemzeti identitásunk hordozói. Az épületek a legnagyobb energiafogyasztók, és ez az a terület, ahol a világ energiafogyasztásának növekedési trendje leginkább lelassítható, megállítható vagy akár megfordítható. Történeti épületek, védett műemlékek, épületek, melyek jelentéssel bírnak számunkra - vajon túl fontosak ahhoz, hogy gondoljunk az energiahatékonyságukra is? Az energetikai jellemzőik javítására? Egyáltalán szükséges-e "javítani" azokat? Ahogy a világ a fenntarthatóság felé, mint földi túlélésünk legfőbb alapelve felé fordul, ahogy egyre kevesebb új épület készül, miközben egyre nagyobb számban újítják fel a régieket, és ahogy egyre több épületet minősítenek társadalmi, esztétikai vagy történelmi szempontból értékesnek, a történeti épületek energiahatékonysága egyre inkább a mérnökök - építészek, gépészek, villamosmérnökök - de éppígy egyre több szociológus, közgazdász, jogász és filozófus érdeklődésének középpontjába kerül. 4
2 TÖRTÉNETI ÉPÜLETEK - EURÓPA ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGE 2.1 Az örökség értéke Az elmúlt ötven évben a világot az egyre erősödő globalizáció jellemzi, annak minden pozitív és negatív folyományával együtt. A globalizáció egyes megnyilvánulásai "felülről" jönnek - az információ folyamatos áramlása, a multinacionális vállalatok, nemzetközi tőke- és globális piac formájában. Tanúi lehetünk a termelés decentralizációjának, a nemzetközi forgalmazásnak, a szabványosított technológiáknak és annak, hogy a világ gazdaságai egymásra vannak utalva. Számtalan, globális szinten is működő nemzetközi szervezetnek - mint például a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) - kell egyre több kritikával szembenéznie. 1. kép A globalizáció és ahogy mi látjuk - elpusztítja vagy felemeli a világot 2. kép Drezda romjai a 2. világháború után Másrészről jelen van az "alulról" jövő globalizáció, mely az emberi jogokhoz, a környezetvédelmi témákhoz és az energiahatékonysághoz, illetve a kulturális örökségvédelem területéhez kapcsolódik. Amíg a piacok és a gazdaság globalizációja a nemzetközi forrásokra és hatásokra támaszkodik, a másik fajta globalizáció azon módszerekből és folyamatokból fakad, melyek felnyitják szemünket a saját, helyi kulturális és gazdasági forrásokra. [20] 5
A 2. világháború után az emberiség közös örökségének megbecsülésére úgy tekintettek többek között, mint a világbéke megőrzésének egy elemére, illetve a szolidaritásban, toleranciában való együttműködésre és mindannyiunk közös felelősségére. Európa háborús pusztításait követően a 20. század 40-50-es éveiben az elsődleges cél az újjáépítés volt. A háború következményei és az általa okozott problémák határozták meg az Egyesült Nemzetek újonnan felállított testületének, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) tevékenységi körét. Az 1954-ben, a kulturális örökség témájában elfogadott első UNESCO egyezmény A kulturális javak fegyveres konfliktus esetén történő védelméről szóló hágai egyezmény revíziója volt. Az 1954-ből származó Egyezmény az építészet, művészet vagy történelem műemlékeire, régészeti helyszínekre, épületcsoportokra vonatkozik (utóbbiakat később kettébontották történeti városi és vidéki egységekre). 3. kép Bologna, történelmi városközpont A történeti építészeti elemek védelmét nemzeti szinten először Olaszországban kezdeményezték, ahol 1960-ban szövetség (L'Associazione Nazionale Centro Storico-Artistic, ANCSA) alakult a városközpontok védelmére. Ezen szövetség tevékenységének és az építészeti rehabilitáció új szemléletének eredményei láthatók már Assisi és Bologna városrendezési terveiben. A második nemzetközi kongresszust 1964-ben, Velencében tartották az építészek és műemlékvédelmi szakemberek részére, az itt elfogadott egyezményt ma Velencei Chartaként ismeri a világ. A Charta hangsúlyt fektet a közös örökség egységének felismerésére és a felelősségre, hogy megőrizzük azt a jövő generációinak, emellett lefekteti az alapokat és felállítja a történeti épületek "védelmének, újjáépítésének és dokumentálásának" közös 6
alapelveit. Minden ország az adott lehetőségein belül felelős ezen célkitűzés megvalósításáért. [20] A Világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló 1972-es UNESCO egyezmény azon a meggyőződésen alapul, hogy a kultúra minden emberi társadalom jólétének alapvető eleme. Így az emberiség öröksége, mintegy a kultúra termékeként, szükségszerűen kapcsolódik az emberek által elfogadott egyetemesség és értékek elvéhez. Ugyanakkor ez egy nagyon változatos, az adott helyhez és emberekhez kötődő örökség, mint ahogy ezt az UNESCO 2001-es, a Univerzális deklaráció a kulturális sokféleségről szóló, illetve a 2005- es, A kulturális kifejezések sokszínűségének védelméről és előmozdításáról szóló egyezményében is elismerték. 4. kép A római Colosseum, egy olyan egyetemes érték, mely az egész emberiséghez hozzátartozik Az örökségvédelemhez fűződő szemléletek előmozdításának és mélyítésének eredményeképpen fokozatosan vált a kulturális és nemzeti örökség elfogadott egyetemes értékké. 2.2 A történeti épület meghatározása A címben használt értelemben a "történeti épület" kifejezés igen széles körben alkalmazható - nem csak az épületekre vonatkozik, hanem épületcsoportokra, együttesekre és környezetükre, valamint városi és vidéki tájakra is. Emellett a kifejezés magába foglalja a kiemelkedő 7
műemléki védelem alatt álló épületeket (angolul: listed, protected), melyek a kulturális örökség számos nemzeti és nemzetközi listáján vagy jegyzékében szerepelnek, de lehetnek olyan épületek vagy épületegyüttesek, melyek bár nem találhatók meg egy listán sem, mégis regionális vagy városi jelentőséggel bírnak. Így a "történeti" kifejezés nem valami "régire" utal, hanem az értékre, így válik a kulturális örökség jelzőjévé. [20] Az építészeti és kulturális javak védelmére vonatkozó irányelvek és ezzel együtt az ezen területen használt kifejezések fejlődése a Velencei Charta 1964-es elfogadásával gyorsult fel. A Charta a "műemlékek" fogalmát az épületről kibővíti az épületre és környezetére, illetve a műemlékek közé sorol olyan egyszerűbb szerkezeteket is, melyek az idők folyamán jelentős kulturális értéknek minősültek. A 70-es években fogadták el a Világörökség Egyezményt (1972) az UNESCO Történeti értékű területekre vonatkozó nemzetközi ajánlását (1976) és az Európa Tanács Amszterdami Nyilatkozatát (1975) Mindezek a dokumentumok, ideértve a belőlük eredő nemzeti törvényeket és szabályozásokat is, vezettek az örökségre és annak védelmére vonatkozó elv elmélyítéséhez és kiterjesztéséhez. Így a kor és a helyzet függvényében használták a történeti épületek, kulturális műemlékek, kulturális javak, örökségstruktúrák és hasonló kifejezések változatait. 5. kép Dubrovnik, UNESCO-világörökség A legfontosabb lista, melyben a védett kulturális és természeti helyszíneket rögzítik, az UNESCO Világörökség listája, melyet 187 ország ratifikált, s melyen (az 1972-es első regisztráció óta) 936 olyan helyszín szerepel, amit az emberiség közös örökségeként ismernek el, mivel a jövő nemzedékei számára fontos, megőrzendő egyetemes értékeket hordoz. A kifejezések, melyeket a szakmai és jogi forrásanyagokban éppúgy megtalálhatunk, mint a Horvát Köztársaságban jellemző gyakorlati alkalmazásban, öt elnevezésben két terminust tartalmaznak: vagyon, hagyaték és örökség, táj és tájkép. A törvényhozás gyakran kapcsolódik össze a kulturális vagyon és táj kifejezésével, míg a szakmai szövegek, valamint 8
a külföldi dokumentumok és írások fordításai túlnyomórészt a hagyaték, örökség és táj fogalmát használják 1. A definíciókat a Kulturális tulajdon védelméről és megőrzéséről szóló törvényben (OG 69/99), az Európai Táj Egyezmény ratifikálásáról szóló törvényben (OG12/02), a Horvát Köztársaság Biológiai és táji sokféleségére vonatkozó stratégia és akcióterv dokumentumában 2 (OG 81/99) és egyéb ágazati törvényekben lehet megtalálni, de ezek az elnevezések nem fogalmi, hanem lingvisztikai különbséget fejeznek ki. 2.3 A történeti épületek építési periódusai Az épület kora különösen meghatározó a kivitelezési módszerek és az ezekből fakadó energiajellemzők tekintetében. A történeti korokat többféleképp periodizálják, a "Tedd rendbe a házad" [31] elnevezésű horvát projekt osztályozása szerint hat szintje létezik, de a legtöbb európai osztályozás szerint a történeti épületek korszakai csupán két periódusra bonthatók - az 1900 előtt, illetve az 1900 és 1950 között épült házakra, mivel ezen időszak után az építészet területén csak nagyon kis számú védett kulturális javakat találhatunk. Ez a felosztás figyelembe veszi a 20. század 50-es éveiben bekövetkezett hatalmas ingatlan-bummot, és leegyszerűsíti a "történeti" épületek energiahatékonyságára vonatkozó eljárásokat. [4] 6. kép Az építőipar háború utáni fejlődése, 1961-ból származó illusztráció 1 A "Horvátország kulturális tájegységei - Azonosítás és az örökségvédelem helyzete, a Horvát Köztársaság kulturális tájegységeihez kapcsolódó problémák tükrében" című cikk szerzői a bevezető bekezdésben magyarázzák meg ezen témák terminológiáját és fogalmait (lásd Dumbović és Bilušić és Obad Šćitaroci, 2007). 2 A stratégia a Biológiai Sokféleség Egyezményének ratifikálására vonatkozó törvényre utal, Nemzetközi Egyezmények Hivatalos Közlönye, no.1/6-96 9
Honnan ered ez a felosztás? Az 1900 előtt emelt épületeket természetes anyagokból készítették - téglából, vályogból, fából, kőből -, és stabilitásukat bármiféle speciális, kiegészítő megoldás nélkül biztosították mind a szerkezet, energiafelhasználás vagy fenntartás tekintetében. Az 1900 utáni korszakból származó épületeknél olyan generikus anyagokat használnak, melyek nem találhatók meg a természetes környezetben - acél, alumínium, beton, műanyag -, s így érik el a tartósság, teherbíró képesség és energiahatékonyság magasabb fokát. Az energiahatékonyság jelentős mértékben függ a ház építési idejétől. Jelenleg ezen ismeretek nem befolyásolják túlzottan az épületek energiajellemzőinek javítását célzó törvénykezést és finanszírozási lehetőségeket, de egyre inkább figyelembe kell őket venni a jövőben. Ma nincs Európában a történeti épületek tipológiájáról, számáról, állapotáról és koráról szóló semmilyen osztályozott, átfogó információ. A legteljesebb ilyen jellegű anyagot Németországban, a darmstadti Lakás- és Környezetügyi Intézetben (Institut Wohnen und Umwelt (IWU) lehet fellelni, ahol az épületek energiahatékonyságának kiértékelése érdekében gyűjtötték össze ezen adatokat. Az adatbázis legfontosabb elemei az egyes építési korszakokhoz kapcsolódó épületek száma, tipológiája, jelenlegi állapota, energiaosztálya, építési technológiája és építőanyagai, mely adatok az energiamegtakarításban rejlő gazdasági potenciálra is rámutatnak. A korszakok (osztályok) a kivitelezési módszerekben bekövetkezett változásokon (az építőipar növekedésén), új szabályozások bevezetésén vagy történelmi töréspontokon (háborúk) alapulnak. Az adatbázisból kiderül, hogy Németország teljes épületállományának csaknem 50%-a az 1950-es és 1980-as évek közé eső periódusban készült, ami nagyjából 8,5 millió lakóegységet jelent. Az építőiparban az 1950-es és 1980-as évek között bekövetkezett fellendülés során általánosan alkalmazott szerkezeti megoldásoknak és a hőszigetelésre vonatkozó szabályozások hiányának köszönhetően ezen lakások jelentős százaléka bizonyul ma a legnagyobb energiafogyasztónak. [4] 7. kép Az építés változatossága - családi házak a középkorból és a 20. századból 10
2.4 A történeti épületek száma és eloszlása Európa városi és vidéki tájain Amennyiben az építés idején alapuló, az előző fejezetben tárgyalt alapvető osztályozás szerint akarjuk meghatározni a történeti épületek megközelítő számát Európában, minden 1945-ig (vagy 1950-ig, forrástól függően) emelt épületet számításba kell vennünk. Ezen épületek alkotják a kis- és nagyvárosok jellemző városközpontjait, az úgynevezett városképet. 8. ábra Az európai országok történeti épületeinek kimutatása, összértékben és százalékokban Ezen elemzés adatainak legfőbb forrása az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottságának (UNECE) 2004-ből származó publikációja, az "Európai és Észak-Amerikai Lakásügyi Adatok Közlönye, 2004". [29] 11
9. ábra A történeti épületek európai eloszlásának áttekintése a százalékok függvényében A fenti ábra Európa számszerűen meghatározható teljes meglévő épületállományának százalékos eloszlását mutatja, az energiahatékonysághoz, érdeklődési területekhez és lehetséges beavatkozásokhoz kapcsolódó legkritikusabb építési periódusokat véve számításba. Az Európai Unió 27 országában az 1919 előtt emelt épületek aránya körülbelül 14,3%, ami több mint 30 millió házat és nagyjából 65 millió embert jelent. Ez az arány országonként jelentősen eltér - Finnországban a legalacsonyabb 1,7%-kal, és Franciaországban a legmagasabb 22,8%-kal. Fontos megjegyezni, hogy ötből három olyan európai országban, ahol a legtöbb megépült ház található, ez az arány 20% körül van, és szintén magas az értéke Dániában, Ausztriában, Magyarországon (15,6%), Szlovéniában és Olaszországban. Ezen épületek nagy része Európa kulturális örökségéhez tartozik, és meghatározza az európai városok, falvak identitását. 12
Ha ebbe beleszámoljuk az 1919-től a 2. világháború végéig terjedő időszakot is, a "történeti" épületek aránya 26,4%-ra nő, ami több mint 55 millió házat, benne körülbelül 120 millió embert jelent. Négy európai országban teszik ki ezek a házak a kivitelezési alap több mint egyharmadát - az Egyesült Királyságban (39,4%), Spanyolországban (38,9%), Dániában (38,6%) és Franciaországban (34,9%). Csak kevés országban - Finnországban, Szlovákiában, Cipruson és Görögországban - alacsonyabb az 1945 előtt épült házak aránya 11%-nál. Bár az 1919 előtt épített házakhoz képest az ebből a korszakból származó épületek lényegesen kisebb számban kerülnek védelem alá kulturális javakként, jelenlétük mégis általános a városközpontokban is. [29] 10. ábra A történeti épületek horvátországi eloszlásának áttekintése a százalékok függvényében Azon műemléki épületek száma, melyek több szempontból is mentesülnek az energiahatékonyságra vonatkozó jogi szabályozás alól, számottevően alacsonyabb, mint az 1945 előtt épült összes ház. Németországban ez az arány nagyjából 4-5%. Ausztriában pedig körülbelül 2%. Viszont a műemlékvédelmi szakma elveiből és integrált, aktív védelemre irányuló fejlődéséből egy átfogóbb szemlélet következik. Jó példa Dánia, ahol nagyjából 900 épület áll védelem alatt (a nemzeti nyilvántartás szerint), és több mint 300 000 (!) épületet jelölnek "védelemre érdemesnek". Érdemes megemlíteni Bologna példáját: a városközpont 3600 épületének 65%-a épült 1919 és 80%-a 1945 előtt. Annak érdekében, hogy a műemlékvédelem a régi város karakterét megőrizze, a védett műemlékek (kulturális javak) fogalmának kiegészítéseként bevezeti a "kordokumentum épület" kategóriáját, melyben MINDEN 1949 előtt épült ház beletartozik. [29] 2.5 A történeti épületek tipológiája A műemléki épületek kikerülhetnek a városi, lakó- és középületek vagy a vidéki építészet köréből is. Éppígy védelem alá vehetők az ipari épületek és együttesek. Az építészet, annak minden összefüggésében, az azt megalkotó és a benne élő emberek identitásából nő ki. [24] A vidéki építészet védelme egy speciális kérdés, mivel abban mindig tisztán, a városi példáknál sokkal hangsúlyosabban fejeződtek ki az építés helyszínének jellemzői, éghajlata, valamint földrajzi és társadalmi befolyásoló tényezői. Ilyenek például a Mediterráneum belső udvaros házai - az andalúz ház, az Abruzzo környékén található házak, a dalmát épületek - 13
vagy a macedón és török tömbházak, illetve az iszlám épületek, melyeket korábban széltoronnyal építettek a szellőzés elősegítésére, és tükröződő vízfelületekkel (medencékkel) egészítettek ki a párolgásos hűtés érdekében, míg a hideget a mészkő falak tárolták. Szintén ilyen, régióra jellemző épületek Közép-Európa parasztházai - a Schwarzwaldhaus, Haubarghaus, de a pannon területek hagyományos házai is Horvátországban, Magyarországon, Szerbiában és Romániában. A ganjak -kal (tornác) és utcára néző oromfallal épült szlavóniai és baranyai házak egyszerre testesítik meg az osztrák szabályozásokból ("ušoravanje", azaz falvak telepítése az utak mentén, telkek méretének egységesítése, tűzvédelem) eredő társadalmi befolyásoló tényezőket, valamint a száraz és meleg éghajlat jellemzőit (tornác a napvédelemre, a ház tájolása). Ezeket a házakat eredetileg a saját udvarukból kitermelt földből és sárból építették a szomszédok és a család segítségével, majd náddal vagy szalmával fedték őket. 11. kép Parasztház, Schwarzwald Az ipari építészet szintén egy olyan kategória, amit a funkcionalitás mint elsődleges jellemvonás határoz meg, "az ipari építészet egyrészről a műszaki ágazathoz és a termelési folyamatok területéhez tartozik, másrészről autonóm is - egy olyan épülettípus, mely az új gyártási követelményekre válaszul alakult ki, s mint ilyen, fontos építészeti és városfejlesztési elemnek tekinthető." 3 S mint ilyet, ezt az építészetet a létrehozás idejére jellemző gazdasági és műszaki körülmények, illetve az általa befogadott sajátos gyártási folyamatok ismeretében szükséges "olvasni". 12. kép Ipari épület romjai Eszéken 3 Zgodnja industrijska arhitektura na Slovenskem: vodnik po arhitekturi, Ljubljana: Zavod za varstvo kulturne dediščine Slovenije (published by the Sloven National Institute of Cultural Heritage), 2002, Sonja Ifko, Varovanje industrijske arhitekturne dediščine, 32. oldal 14
2.6 A közösség szerepe a történeti épületek jelentőségének és helyzetének meghatározásában "Végül a kulturális örökség védelme olyan témává válik, ami minden embert foglalkoztat majd, ez el is várható, hiszen mindannyian örökösök vagyunk." Jadran Antolović, Műemlék-járadék - a horvát tapasztalatok, Nemzetközi konferencia A kulturális örökségek energiamenedzsmentje címmel, Dubrovnik, 2011 Az építészeti örökség nem csupán egy műemléket, történeti helyszínt vagy védett és rehabilitált területet jelent. Része a fejlődés láncának, melyet a jövő generációi örökölnek majd. Ezért a kulturális javak energiamenedzsmentje a fenntartható fejlődés és a Világörökség Egyezmény alapvető értékeinek és céljainak szellemében fogant. [27] Ez az örökség, melyet a folyamat határoz meg, magába foglalja a történeti épületek védelmét, felújítását és revitalizációját, s így egy hozzáadott érték létrehozását a védelem alatt álló területek lakói és látogatói részére. A koncepcióból következik a helyi és nemzeti közösség bevonása annak érdekében, hogy egyéb érintettekkel (tulajdonosok, befektetők) együtt, az határozza meg az örökség újjáélesztésének folyamatához szükséges célokat és lépéseket. 13. kép New Lanark, az utópista Robert Owen által tervezett textilgyár és munkásfalu, a múltban és ma 15
3 A TÖRTÉNETI ÉPÜLETEK ENERGIAHATÉKONYSÁGA 3.1 Az energia-ügy rövid története Az 1973-es olajválság rávilágított azon problémákra, melyek az elmúlt negyven évnél sokkal korábban kezdődtek - az energiahordozók, főleg a kőolaj alapúak fogyasztásának fokozódása a termelés és a készletek csökkenésével egyidejűleg életmódunk fenntarthatatlanná válásához fog vezetni. 14. kép Az olajválság a 20. század 70-es éveiben, sorbaállás egy amerikai benzinkútnál Ez volt az az időszak is, amikor a lakástulajdonosok, építészek és kivitelezők először kezdtek az épületek energiaigényére, a fűtés, hűtés, mesterséges világítás és mesterséges szellőztetés költségeire is gondolni. Ezért a 20. század 70-es évei egyfajta felébredést jelentettek az "energiaálomból", amikor az amerikai műemlékvédők a kitűzött célokat a történeti épületek megóvásáról azok hatékonyabb működtetésére, illetve a környezetre gyakorolt negatív hatások csökkentésére is kiterjesztették, megerősítve szakmájuk társadalmi és gazdasági felelősségének gondolatát. Vagy A. Franchetti szavaival: "Mikor az ország többi része az energia megőrzéséhez fogott, a műemlékvédők szintén nekikezdtek a takarékoskodásnak." [14] Az Európai Unió energiahatékonysággal és fenntartható fejlődéssel kapcsolatos jelenlegi politikája egy hosszú hagyomány eredménye. A kezdetek az Emberi Környezetről szóló első ENSZ konferenciáig nyúlnak, amit 1972-ben Stockholmban tartottak meg. Ezt a 16
konferenciát, valamint az Európa Tanácsnak egy közös környezetpolitika kidolgozására vonatkozó döntését követte 1973-ban az első Környezetvédelmi Akcióprogram elfogadása, melyben kijelentették, hogy a környezetvédelem az Európai Közösség egyik kulcsfeladata. 15. kép Az olajválság a 20. század 70-es éveiben, benzinhiány Ezen kezdeti dokumentumot számtalan politikai eszköz és intézkedés, úgymint irányelvek és útmutatók megfogalmazása, megállapodások, ismeretterjesztő tevékenységek és támogató programok követték, melyek mindegyike azt tűzte ki célul, hogy az élet minden területén javuljon az energiahatékonyság, növeljék a megújuló energiaforrások felhasználását és megtalálják a módszereket a gazdasági növekedés és az energiafogyasztás fokozódásának szétválasztására. 16. kép Az 1972-ben Stockholmban az Emberi Környezetről tartott ENSZ konferencia jelentésének címlapja 1983-ban, ENSZ-szinten alakult meg a Brundtland-bizottság azzal a céllal, hogy áttekintse a környezet és természeti források felgyorsult pusztítását, és ezen folyamatok lehetséges hatását bolygónk társadalmi és szociális fejlődésére. A bizottság által levont következtetéseket 1987- ben tették közzé a Közös jövőnk című dokumentumban. Ebben a fenntarthatóságot olyan 17
fejlődésként határozzák meg, amely az igényeket anélkül elégíti ki, hogy veszélyeztetné a jövő generációk lehetőségeit saját igényeik kielégítésére, s emellett az energia intenzív kiaknázásából fakadó környezeti károk láthatatlan tényezőit, valamint az emberiség nemmegújuló energiaforrásoktól való függését is számításba veszi. [14] 17. kép A Brundtland-bizottság "Közös jövőnk" elnevezésű jelentésének címlapja 1987-ből. Gro Harlem Brundtland, a bizottság elnöke A Közös jövőnk jelentés néhány alapvető következtetése az alábbiakban olvasható: - meg kell határozni az energiahatékonysághoz és az energia megőrzéséhez szükséges azon intézkedéseket, melyek csökkenteni fogják az elsődleges (primer) források fogyasztását, - védeni kell a bioszférát és helyi szinten szükséges csökkenteni a szennyezések egyes formáit, - komoly veszély fenyeget az éghajlatváltozásból (üvegházhatás) eredően, ami a gázok, elsősorban a fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származó szén-dioxid atmoszférába bocsátásából fakad, illetve - olyan alapvető politikai és intézményi változásnak kell bekövetkeznie, mely támogatja a beruházások átszervezését a kevesebb energiafogyasztás és nagyobb energiahatékonyság irányába. Az 1987-ben bemutatott Brundtland-jelentés és következtetései a jelentős nemzetközi politikai szereplők, s ugyanígy a teljes nyilvánosság figyelmét ráirányították az éghajlatváltozás veszélyes következményeire, és közös, nemzetközi elköteleződést kezdeményeztek az üvegházhatású gázok csökkentése és a fenntartható fejlődés irányelveinek felállítása iránt. Ezekre a következtetésekre a mai napig úgy tekintenek, mint a közvéleményben bekövetkezett fordulópontra környezetünknek a jövő nemzedékei számára történő megőrzésével kapcsolatban. [14] 18
3.2 Az energiahatékonyság definíciói Az energiahatékonyság kifejezésének legegyszerűbb definíciója a kevesebb energiafelhasználás azonos eredmény elérése mellett lehet. Az energiahatékonyság elve az energia ésszerű felhasználását jelenti az energiafogyasztás csökkentése által. Ha valami energiahatékony, annyit tesz, hogy kevesebb energia (üzemanyag) felhasználásával hajtja végre ugyanazt a munkát - vagy funkciót (fűtés vagy hűtés, világítás, különböző termékek előállítása, járművek meghajtása stb.). Napjainkban az energiahatékonyságot a fenntartható fejlődés céljainak eléréséhez vezető legolcsóbb és leggyorsabb útként ismerik el szerte a világon. Az energiahatékonyság terén végzett fejlesztések hozzájárulnak a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez, a jobb ipari versenyképesség kialakításához, munkahelyteremtéshez és az energiaellátás biztonságának növeléséhez. Ezért képezi az energiahatékonyság kérdése az Európai Unió egységes energiapolitikájának gerincét, melynek célja a teljes energiafogyasztásnak a kiindulási adatokhoz képest 20%-os csökkentése 2020-ra. [13] 18. kép Az energiahatékonyság szimbolikus ábrázolása Az energiahatékonyságot úgy definiálhatjuk, mint az energiafogyasztás és a szolgáltatások, javak vagy energia terén elért teljesítmény arányát. [34] Az energiahatékonyság jó eszköz annak kimutatására is, hogy egyes technológiák vagy alkalmazott eszközök miképpen játszanak szerepet az energia- és / vagy benzinfogyasztás csökkentésében bizonyos tevékenységek, például az otthonok energiafogyasztása vagy egy termék gyártása esetén. 19
Az energiahatékonyság javítása az energiaveszteség kiküszöbölését (csökkentését) jelenti a kényelemről, életminőségről vagy gazdasági tevékenységről való lemondás nélkül, amit éppúgy el lehet érni a termelés, mint az energiafogyasztás területén. 3.3 Európai jogszabályok az energiahatékonyság területén Az 1987-től napjainkig tartó időszakban alkották meg az energiaágazat fejlődését EU-szinten szabályozó legfőbb törvényhozói dokumentumokat: Fehér Könyv az Európai Unió energiapolitikájáról, 1996. január; A jövő energiája: megújuló energiaforrások, Fehér Könyv a közösségi stratégiáról és cselekvési tervről), 1997. november; Zöld Könyv az európai stratégiáról az energiaellátás biztonságáért), 2000. november; Zöld könyv az energiahatékonyságról, avagy Többet kevesebbel), 2005. június; Zöld Könyv az európai stratégiáról az energiaellátás fenntarthatóságáért, versenyképességéért és biztonságáért), 2006. március; Energiahatékonysági akcióterv: A potenciálok realizálása - a kibocsátások 20%-os csökkentése 2020-ig), 2006. október; Európai energiapolitikai javaslatcsomag), 2007. január Az 2009/28/EK irányelv a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról, valamint a 2001/77/EK és a 2003/30/EK irányelv módosításáról és azt követő hatályon kívül helyezéséről, 2009. április Az Európai Közösség energiahatékonyságra vonatkozó stratégiája a 2006-ban közzétett Zöld Könyv az európai stratégiáról az energiaellátás fenntarthatóságáért, versenyképességéért és biztonságáért, valamint az Európai Bizottság által 2010-ben kibocsátott Energia 2020: A versenyképes, fenntartható és biztonságos energiaellátás stratégiája) dokumentumán alapul. Az első kihangsúlyozza, hogy új, átfogó európai energiapolitika kidolgozására van szükség. A dokumentum javaslatokat sorolt fel, és hat kulcsterületet nevezett meg, ahol cselekvésre van szükség. Az egyik ilyen a globális felmelegedés; a világ minden területének, köztük Európának is szembe kell néznie a gazdaságban és az ökoszisztémában jelentkező következményekkel, amennyiben semmi sem történik az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére. Éppen ezért szükséges meghatározni egy átfogó, ambiciózus és hosszútávú szemléletet, mely az éghajlati változásokat és azok előrelátható következményeit veszi célba. Ezen megközelítés alapjának egyrészt a környezetvédelem célként való kitűzését, másrészt a versenyt és az energiaszükségletet lehet tekinteni. [9] Az Új Európai Energiahatékonysági Terv nagy hangsúlyt fektet a meglévő épületállomány felújítására, energiateljesítményük javítása, illetve a bennük alkalmazott szerelvények és berendezések energiahatékonyságának fejlesztésére. Az energiapiacok fejlesztésével a fogyasztók azok aktív résztvevőivé váltak. Ugyanakkor az is kiderül, hogy az EU-ban a fogyasztók kevesebb, mint 50%-a van tisztában saját energiafogyasztásának mértékével. Az általuk felhasznált energia mennyiségén kívül a fogyasztókat a csökkentés lehetséges eszközeiről: az energiahatékonyság, ezzel együtt költségeik és hasznuk növeléséről is informálni kell. Becslések szerint egy átlagos európai háztartás körülbelül 1 000 Eurót tudna megtakarítani évente az energiahatékonyság eszközeinek alkalmazásával. [13] 20