Egészségügyi Szakképző és továbbképző ő Intézet. Vízvári László. 4600 óra. Beszámítás és elismerés módszertana



Hasonló dokumentumok
2010. november Zagyva Klára

Számonkérés Kredit Előfeltétel Jelleg Osztály Előadás Gyak. EKEE N, EKEE N. K Dk a 0 EKKE N Kr Tsz

Kredit Előfeltétel Jelleg Előadás Gyak. Ter. gyak. K Igen K K Igen K 28 0 EKAT N EKAT N EKAT N EKAT N

FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS

Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar. Előzetes tanszéki javaslat tantárgy befogadási kérelemhez. 2014/2015-os curriculum alapján

Felnőttoktatási Pedagógiai Program

KIEGÉSZÍTŐ OKTATÁSI PROGRAM ÁPOLÓ SZAKKÉPZÉS MEGSZERVEZÉSÉHEZ

félév félév Interakció az egészségügyi ellátásban modul ( 78 óraelmélet,) 1.0/ Kommunikáció beteggel,

Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény

2.37. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az GYAKORLÓ ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. Egészségügy ÁGAZATHOZ

hatályos:

Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Vonatkozó jogszabályok Általános érvényű szabályozók a szakképzésben Ágazati szabályozók

2.48. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV GYÓGY- ÉS SPORTMASSZŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, valamint az I. EGÉSZSÉG ÁGAZATHOZ 2013.

TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK VIZSGASZABÁLYZATA TANTÁRGYI VIZSGALEÍRÁSOK

Az egészségügyi gondozás és prevenció alapszak MINTATANTERVE 2006/2007

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

FELNŐTTKÉPZÉSI SZERZŐDÉS

Tantárgyak. Munkahelyi egészség és biztonság. Foglalkoztatás II. 0,5. Foglalkoztatás I. 2. Szakmai kommunikáció 2. Ápolástan-gondozástan 5

Az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet

Haladó sebészeti technikák alkalmazása a műtéti eljárásban

A tevékenység által, kreatív szemléletűek részére Szakszerű gyors módszerek elsajátítását, és a minőséget igénylők részére

A szakképzési rendszer átalakításának folyamata, tanulságai, buktatói. Budapest április 9.

Az érettségivel megszerezhető szakképesítés: Irodai informatikus

ÓRATERV GYAKORLÓ CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKÁPOLÓ NAPPALI SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma

I. A szakképzés jogi háttere

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Az ápolás és betegellátás alapszak MINTATANTERVE 2007/2008

TISZKEK SZEREPE A SZAKKÉPZÉSBEN, DIGITÁLIS ISKOLA

63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól

1. félév fgy fgy 44

Felvételi tájékoztató a 2017/2018-as tanévre

a(z) SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

M5004 FELADATOK. f) elegendő előny esetén meg tudja kezdeni a program előkészítését, és a feltételek megteremtését ISMERETEK

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2014/2015. tanévre hatályos:

MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ

2.26. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV az FITNESS-WELLNESS INSTRUKTOR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ. valamint a XXXVII. Sport ÁGAZATHOZ

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2013/2014. tanévre

A humán erőforrás kezelés aktuális kérdései. Rauh Edit mb. főigazgató-helyettes

2018. EüK. 19. szám EMMI felhívás. hatályos

Szakképzési változások - új OKJ - informatikai ágazati kerettanterv munkaanyag- szakmai program. Csontó Béla belacs@mechwart.hu

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

A komplex szakmai vizsgáztatás szabályainak jogkövetése

A felsőfokú szakképzésbe való felvétel követelményei

Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak képalkotó diagnosztikai analitika szakirány. minta - tanterve

Képzés megnevezése: ÚJ PREZENTÁCIÓS MÓDSZEREK A HATÉKONY KOMMUNIKÁCIÓÉRT A VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSBEN

TÁJÉKOZTATÁS MELLÉK-SZAKKÉPESÍTÉS VÁLASZTÁSÁRÓL A 10. ÉVFOLYAM SZÁMÁRA

SZOCIÁLIS GONDOZÓ ÉS ÁPOLÓ SZAKKÉPESÍTÉS HELYI TANTERVE NAPPALI-ESTI KÉPZÉS

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS

A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATRA VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK I HATÁLLYAL

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ

Iskolafenntartó. Szülői munkaközösség Szakiskola Gazdálkodó szervezetek. Tanárok, oktatók Diák önkormányzat Tanulók

Távoktatási tananyagok. fejlesztése

Adatlap a felnőttképzésről 2012.

A 2014/2015-ös tanévben hallgatói jogviszonyt létesítő hallgatók kurrikuluma felmenő rendszerben

1.67. SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a Szociális gondozó és ápoló MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre

A HALLGATÓKÖZPONTÚ KÉPZÉSÉRT INNOVÁCIÓS MŰHELY SZTE JGYPK Felnőttképzési Intézet Szeged, május 18. Dr. Farkas Éva andragógus

Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ;

J E L E N T K E Z É S I L A P

A 110. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ

Egészségügyi gondozás és prevenció alapszak védőnő szakirány. minta - tanterve

Az iskolai rendszeren kívüli rendőr szakképzésben való részvétel feltételei

ÉLET ÚTON. Berta Tamás. KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Berta Tamás

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2015/2016.

A BUDAPESTI SPORTSZÖVETSÉGEK UNIÓJA 2015 ŐSZÉN ISMÉT ELINDÍTJA KÉPZÉSÉT.

ME Miskolci Egyetem ME FI87515 ME FI ME felvehető összlétszáma: 5400 fő.

A SZAKMAI KOMPETENCIMÉRÉS MÓDSZERTANA

A nyolcadik osztályosok beiskolázása minden tanévben az aktuális jogszabályok szerint történik. Az általános iskolát végző tanulók középiskolai

Engedélyszám: /2011-EAHUF Szakmódszertan követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

KERETTANTERV részlet a XXXVIII. Rendészet ÁGAZATHOZ

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

A 86. sorszámú Közművelődési és közönségkapcsolati szakember (a szakmairány megjelölésével) megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye

ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNY MEDICINĂ GENERALĂ

Az egészségügy ellátások humán kapacitásának fejlesztése október 6. Dr. Páva Hanna elnök

A megjelent R. 26 korábbi Korm. rendeletet módosít, azonban az oktatást csupán néhány érinti. Ezekre térek ki az alábbiakban.

Adatlap a felnőttképzésről 2011.

Magyar joganyagok - 35/2017. (VIII. 31.) NFM rendelet - a nemzeti fejlesztési miniszt 2. oldal 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1.

Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Szakképző Iskolája, 1194 Budapest, Csengő utca 1.

1. számú táblázat Gyógymasszőr NAPPALI óraterv. A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma évfolyamonként

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre

Egészségügyi gondozás és prevenció alapképzési szak védőnő szakirány. ajánlott tanterve

Tudomány Nyelviskola Kft 1033 Budapest, Tavasz utca 3, Nyilvántartási szám: E /2014

a Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés, valamint a Vállalkozási és bérügyintéző szakképesítés VERSENYSZABÁLYZATA

(54) Radiográfus (52) Sugárterápiás szakasszisztens (54) Röntgenasszisztens Röntgenasszisztens (52)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Felvételi 2015 Felvételi tájékoztató 2015

Leckekönyv KLINIKAI NEUROFIZIOLÓGIA. ráépített szakképesítéshez

BUDAPESTI VENDÉGLÁTÓIPARI ÉS HUMÁN SZC SEMMELWEIS IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

Tanácsadási tartalmak az andragógia szakosok képzésében

EUROPASS BIZONYÍTVÁNY-KIEGÉSZÍTŐ (*) 1. A SZAKKÉPESÍTÉS MEGNEVEZÉSE 1MINTA CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ-GONDOZÓ

AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakképzési és felnőttképzési feladatai. Markhard József

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA AZ ÁLTALÁNOS ÁPOLÓ, EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS, M

Felnőttképzési Szerződés

Egyéni kérvény CERP pontok elfogadásához Útmutató

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

PEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK

VIK Középiskola és Szakiskola 1078 Budapest, Hernád u. 3. OM035566

Átírás:

4600 óra Vízvári László Egészségügyi Szakképző és továbbképző ő Intézet Beszámítás és elismerés módszertana

Témakörök 1. Eu. direkitíva a. tartalmi elemei b. Szerkezeti elemei 2. Előzetes ismeretek beszámítása a) Alapelvek b) Segédletek

36/1995. Eu. direktíva 1. (3) Az általános ápolói képzés legalább hároméves vagy 4600 órás elméleti képzést és klinikai gyakorlatot foglal magában, amelyen belül az elméleti képzés tartama a teljes képzés minimális időtartamának legalább egyharmadát, a klinikai gyakorlat pedig legalább a felét teszi ki. A tagállamok részlegesen mentesíthetik azokat, akik képzésének egy része olyan kurzusokon történt, amelyek legalább ezzel egyenértékű szintűek voltak.

Eu. Direktíva tartalmi elemei - Elmélet - Ápolás tudomány - Alaptudományok - Társadalom tudományok - Klinikai gyakorlatok 1a.

Elmélet - Ápolás 1a. A szakma természete és etikája Az egészségügy és az ápolás általános alapelvei Az ápolás alapelvei az alábbiakra vonatkozólag: általános orvostan és szakorvostan általános sebészet és szaksebészet gyermekgondozás és gyermekgyógyászat terhes gondozás elmegyógyászat és pszichiátria idősek gondozása és geriátria

Elmélet - Alaptudományok 1a. Anatómia és fiziológia Patológia Bakteriológia, virológia és parazitológia Biofizika, biokémia és radiológia Dietetika Higiénia Megelőző orvostan Egészségügyi szakoktatás Farmakológia

Elmélet - Társadalomtudományok 1a. Szociológia Pszichológia Közigazgatási alapelvek Oktatás alapelvei Szociális és egészségügyi jogi ismeretek Az ápolás jogi szempontjai

1a. Gyakorlat Klinikai gyakorlatok Ápolás az alábbiakra vonatkozólag: általános orvostan és szakorvostan általános sebészet és szaksebészet gyermekgondozás és gyermekgyógyászat terhes gondozás elmegyógyászat és pszichiátria idősek gondozása és geriátria otthoni ápolás

Ápolóképzés szerkezeti elemei 1b. elmélet kontaktórák, demonstrációs gyakorlatok, (tréning, szimuláció, szituációs gyakorlat, stb.) egyéni felkészülés (projekt módszer, szakdolgozat, e-learning, stb.) gyakorlat irányított, (modulokhoz kötődő területek) munkahelyi (munkagyakorlatok felnőtt képzésben)

Hogyan fér bele? egyéni demons kontakt Ir. gyak M. gyak Nappali Esti Levelező 1b. Projekt Irodalom kutatás Munkahelyi gyakorlat

Előzetes ismeretek beszámítása 2. A PLA és PLAR fogalma, jelentősége PLA = Program Learning Assesment PLAR = Program Learning Assesment and Recognition Az egyén által előzetesen megszerzett kompetenciák felmérése, elismerése Egyéni tanulási út meghatározása Kompenzáció lehetősége Az egyén előzetes tanulási eredményeinek tőkésítése, portfolió

Fogalmak 2. Portfólió Szakmai önéletrajz Szakmai gyakorlat(ok) igazolása Szakképesítés(eke)t igazoló dokumentum(ok) Szakmai továbbképzések igazolása Elismerés modul elfogadása korábbi szakképesítés alapján Kompetencia vizsga követelménymodulban szereplő kompetenciák mérése (Cor-kompetencia, gyakorlati mérés) Beszámítás Szakmai gyakorlatok beszámítása a modulba

Jogszabályi keretek 1993. évi LXXVI. Törvény a szakképzésről 11. 2001. évi CI. Törvény a felnőttképzésről 17. 32/2008. (VIII. 14.) EüM r. 3. 36/1995. Eu. direktíva 2.

Alapelvek 2a. Kompetencia elvűség Az informális, a formális és a nonformális tudás beszámítása Személyre szabottság tudásszint mérés egyéni tanulási útvonal a tanuló kérésére Vizsgák felmentési javaslat Sokszínűség (200-nál több szakképesítés) - Általános ápoló és asszisztens (4732-1640) - szakmai? - közismereti?

Mi számítható be? 2a. Formális ismeretek felsőoktatási tanulmányok szakképzési tartalmak középiskolában tanult ismeretek Non-formális továbbképzések (pl. sugárvédelmi) tanfolyamok (pl. trafós tanfolyam) Informális ismeretek kompetencia vizsgák Gyakorlatok (munkatapasztalatok) Csak dokumentált ismeretek és kompetenciák

Módszerek 2a. Modul Modul Modul Modul Modul Modul Modul Modul Modul Informális pl. Kompetencia mérés Non-formális pl. továbbképzés Formális pl. bizonyítvány

Segédletek Szakértői közreműködés Szakképesítések dokumentumai Formanyomtatvány a beszámításhoz 2b. Egy példa:

4600 óra Vízvári László Egészségügyi Szakképző és továbbképző ő Intézet Beszámítás és elismerés módszertana