B I O L Ó G I A PÓTÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2003. június 6. de. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Kérjük, olvassa el a bevezetőt! A javítási útmutatóhoz rendelkezésre áll a feladatsor. Egyes feladatoknál a bíráló a javítási útmutatóban feltüntetett megoldási menetektől eltérő, más helyes megoldást is elfogadhat. A nyílt végű, szöveges választ igénylő, valamint a számolási feladatok megoldását értelemszerűen kell javítani. A részpontszámok mérlegelése ilyen esetekben az útmutató figyelembe vételével a javító tanár feladata. A javítási útmutató egyes feladatoknál egy megoldás mellett zárójelben további elfogadható válaszokat is feltüntet, e feladatoknál a pályázótól az egyik megoldás elegendő. A feleletválasztásos feladatokra (ahol adott alternatívákból kell a helyes megoldást kiválasztani) csak egy megoldás adható. Ha a pályázó ilyen feladatra több választ adott, nem kaphat pontot. Ha megoldását a pályázó javította, akkor csak az egyértelműen olvasható javított változatot vegyük figyelembe! Ha a pályázó két- vagy többféle alternatív megoldást adott meg, amelyek közül csak az egyik helyes, nem kaphat pontot. Ahol a feladat a megoldás indoklását, levezetését is kéri, pont csak akkor adható, ha a megoldás és az indoklás is helyes, illetve a levezetés követhető. A megoldás értékelésében tört pontszám nem adható. A megoldólapra a bíráló írja fel piros vagy zöld tollal az adott feladatcsoportra elért pontszámot, és írja alá a lapot.
I. Idegszövet 1. piramispálya 2. nagyagy homloklebenyében és/vagy agykéregben 3. a gerincvelő mellső szarvában 4. C velőshüvely v. gliasejt 5. A dendrit 6. B 7. A 8. A 9. Neuronok sejttestének csoportja a központi idegrendszerben. 10. Neuronok sejttestének csoportja a környéki idegrendszerben. A szöveges feladatokat értelemszerűen kell javítani; a más módon megfogalmazott helyes válaszokat is el kell fogadni. II. Egyed feletti szerveződési szintek 1. A 2. B 3. B 4. D 5. E 6. C 7. E 8. szukcesszió 9. asztalközösség v. kommenzalizmus 10. lebegő hínár 11. antibiózis 12. aszpektus 13. Szén-dioxid, víz (más, helyesen választott anyag neve is elfogadható, pl. metán). A szöveges feladatok megoldásait értelemszerűen kell javítani. 13 pont III. A szénhidrát-anyagcsere szabályozása emberben 1. a májban és a vázizmokban 2 pont 2. növeli 3. inzulin 4. a hasnyálmirigy szigetei / belső elválasztású része 5. máj 6. glikogén 7. magas vércukorszint 8. zsír 9. D IV. Az élővilág országai 1. A prokarióták országa 2. B egysejtű eukarióták 3. C (többsejtű eukarióta) növények 4. zárvatermők 5. D (többsejtű eukarióta) gombák 6. A kékbaktériumok (kékmoszatok) v. baktériumok B ostorosmoszatok (v. más fotoszintetizáló, eukarióta egysejtű törzs neve) C bármely többsejtű növénytörzs neve 8 pont
V. Női szervezet 1. A petefészek 2. B petevezeték 3. C méh 4. E húgyhólyag 5. B petevezeték és D húgyvezeték 2 pont 6. tüsző 7. ösztrogén 8. progeszteron 9. sárgatest 10. méhlepény 11. serkenti a méhizomzat összehúzódását és a tej ürülését 2 pont 13 pont VI. A zsírok lebontása 1. B 2. glicerin és zsírsav [zsírsavak megnevezése is elfogadható] 2 pont 3. D 4. A 5. citromsav-ciklus 6. a mitokondrium plazmaállományában / belső alapállományában 7. a mitokondrium belső membránjában 8. H ATP [csak a betűjelzésre és az anyag nevére együtt adható pont] 9. oxigén VII. Sejtek és szövetek 1. C = kutikula (v. viaszréteg) D = légrés E = (táplálékkészítő) alapszöveti sejt F = sejt közötti járat 2. gázcserenyílás 3. C 4. C 5. B 6. D 7. A harasztok törzsénél. 8. A vízvesztés megakadályozása. 1 VIII. Ősszájú és újszájú állatok 1. Bélcsíra 2. Kültakaró hámszövete, idegrendszer [minden helyes megoldást el kell fogadni] 2 pont 3. Testüreg (elsődleges testüreg) 4. B 5. C 6. B 7. A 8. C 9. B 10. C 1
IX. Az agy oxigénellátása 728 1. 5200 = 0,14 14% 5200 2. A szervezet oxigénfelhasználása percenként: ( 20 15) = 260 cm 3 O 2 100 728 Az agy oxigénfelhasználása percenként: ( 20 14) 43,7 cm 3 O 2 100 Az agy oxigénigénye az egész szervezet oxigénfelhasználásához viszonyítva: 43,7 260 = 0,168 16,8% 4 pont Másképp levezetett helyes válaszok is elfogadhatók, de csak a követhető gondolatmenettel ellátott megoldásokra adható pont. X. Kétlaki növény öröklődése 1. a) HH és Hh [csak mindkét genotípus felírására adható pont] b) hh 2. a) Minden utód Hh genotípusú, porzós. b) Második utódnemzedék nem jöhet létre, mert a porzósok egymással nem szaporodnak. 3. q 2 = 0,5 q= 0,707 p = 1 q = 0,293 4. HhLL x hhll 2 pont 5. HhLl és hhll genotípusúak 1 : 1 arányban várhatók. 2 pont A megoldás csak követhető gondolatmenettel együtt értékelhető.