A DEBRECENI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA IPARPOLITIKAI TÖREKVÉSEI 1911-1918. Ujlaky Zoltán Magyarországon az 1880-as évektől egy felgyorsult ipari forradalom játszódott le, s ez a folyamat nagyjából az I. világháborúig tartati. A fejlődés legjellegzetesebb vonása, hagy a viszonylag elmaradott agrárgazdaság ra komolyabb előkészítő szakaszok nélkül épült rá a jelentős, bár felemás, szűk keresztmetszetű kapitalista nagyipar. A kapitalizmus a századforduló táján monopolista szakaszába jutott. Egymás után alakultak ki a jellegzetes monopolszervezetek, az ipari és banktőke összefonódása révén létre jött és egyre nagyabb befolyásra tett szert a finánctőke. Történelmi mértékkel számítva rövid idő alatt kialakult a Budapest környéki ipari gyűrű, de a századforduló után a vidéki iparfejl ődés is meggyorsult, erő s középüzemek sőt néhány nagyobb üzem is létrejött. A fejlődés ellenére azonban az. Alföld és az északkeleti Felvidék az iparosodásban rendkívül elmaradt, s épp ezen területek tartoztak a Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara kerületéhez. A megkésett nagyipari fejlődés következtében a kisipar Magyarországon sokáig vezető szerepet töltött be, a gyáripar a termelési értéket tekintve csak a századforduló után kezdett túlsúlyra jutni. A nagyiparban leját szódó jelentő s technikai fejlődés azonban a kisipari termelés szerkezetében is változásokat hozott. Bizonyos, korábban jelentős kisipari ágak a nagyipar versenye következtében visszaestek. Ugyanakkor a nagyipar kiegészítésére új kisipari ágak is kialakultak, pl. gépjavítás, új szolgáltatások. fgy tehát a felgyorsult ipari fejlődés időszakában bár relatíve csökkent a kisipari termelés aránya, abszolút értékben nem, változott gazdasági funkciót betöltve ez is tovább fejlődött. Az ország kevésbé iparosodott területein különösen fontos volt a kisipar szerepe. Közismert, hogy a gyors ütemű ipari fejlődés a fentebb jelzett időszakban nem volt egyenletes. A XX, század elején válság alakult ki, mely 1903-ig tartott, ezt 1906-ig pangás követte. Az 1906-tól induló fellendülés viszont, mely 1912-ig tartott, a hazai kapitalizmus történetének egyik legnagyobb konjunktúráját hozta. 1912-ben előbb a pénzpiacon kezdődtek a válságjelenségek, majd 1913-bon az iparban túltermelési válság bontakozott ki, amely elsősorban a könny űipart és az építőipart érintette. A nehézipar elkerülte a nagyobb visszaesést, mivel a fokozódó háborús felkészülés következtében jelentős állami megrendeléseket kapott. A háború alatt a katonai megrendelésekből ha nem is sok, de a kisiparnak is jutott.
A világháború alatt azonban olyan feladatok vártak a nemzetgazdaságra, amelyeket az egyre inkább képtelen volt teljesíteni. Az állam fokozott beavatkozással próbálta a hadigazdaságot működtetni. A problémák meg oldása azonban nem sikerült. Egyre nyilvánvalóbbá váltak az ország gazdasági-társadalmi fejlődésének ellentmondásai, s a háborús vereséggel párosulva ezek szükségszerűen vezettek az 1918-19-es forradalmakhoz. l Jelen tanulmányomban az 1911-1918 közötti id őszakban tekintem át azokat az ipari problémákat, melyek a Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara hatáskörébe tartoztak. Mivel a kamara kerületében túlsúlyban volt a kisipar, ezen érdekképviselet hosszú évek óta foglalkozott a kisipar fejlesztésének kérdésével. Az 1907. évi 3. tc. alapján a kisiparosok államsegélyeket kaphattak, rész, ben készpénzt, részben munkagépeket. A gépeket előbb használatba adták, majd, ha érdemes volt erre az iparos, véglegesen is tulajdonába került a segélyként kölcsönzött munkaeszköz. A kereskedelemügyi miniszter az iparfejlesztés kérdésében a válságos években egyre tartózkodóbb álláspontot foglalt el. Az állami segélyezések, különösen a kézműiparosság számára, egyre ritkultak, s végülis az iparfejlesztési akció kisipari ága teljesen megszűnt. A korábban szokásos ipari tanfolyamok is hosszú ideje szüneteltek az anyagi fedezet hiányában. A kamara megállapítása szerint a kézműipar fejlesztésére még nagy szükség volt a század 10-es éveiben. A kézműipar sok iparágban és sok vidéken közérdekből is jelentős szerepet játszott, emellett egyes iparágakban a kézműipar a közép- és a nagyipar természetes alapja. A kamara véleménye szerint az iparfejlesztést tovább kell folytatni. Különösen minden halogatás mellőzésére kötelez az a feladat, hagy az ország önálló gazdasági berendezkedése érdekében az ipart minél erősebbé fejlesszék. A kamara 1911 folyamán minden alkalmat felhasznált arra, hogy a kisipari gépsegélyezés és az ipari tanfolyamok ügyét elősegítse. A kereskedelmi és iparkamarák küzdelme végül eredménnyel járt és a kereskedelemügyi minisz~ ter a kisipari gépsegélyezéseket és az ipari tanfalyamakat újra az iparfejlesztési akció részévé tette. Ezt az irányváltozást a kamara közgyűlése örömmel vette tudomásul, mert ez a kézműiparosság létérdekei szempontjából különösen nagy jelentőségű volt, de az ország általános közgazdasági érdekéből is igen fontos. E nagy fodulat megteremtésében a debreceni kamarának különösen j elentős szerep jutott. A debreceni kamara képviselői az 1911. február 27-én tartott országos kamarai gyűlésen is kifejtették a kisipar állami támogatásának ügyében kialakított véleményüket, mely a további tárgyalásik alapanyagául szolgált. 2 Az 1911. május 23-án tartott újabb országos értekezlet határozatot fo~ gadott el az iparfejlesztés ügyében. A kamarák képviselőinek az volt az álláspontja, hogy az egyenlő elbánás elve alapján az eddigi ingyenes gépado xnányozásokat szüntessék meg. Javasolták, hogy egy kézműipari fejleszt ő szervezetet alapítsanak, mely állami irányítás mellett a kedvezményes gép- 1 Magyarország története 1890-1918. Főszerk. Hanák Péter. Bp. 1978. 266., 338-358., 652-653., 1189-1191. old. Berend T. Iván-Szuhcay Miklós : A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848-1944. Bp. 1973. 94-97., 109-113., 120-133. old. 2 Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara közgyűlési jegyzőkönyvei (a továbbiakban DKI jkv.) 1/1911., 71J1911, sz. 132
' eladási akciót lebonyolítaná. A gépek vételárát 10-15 év alatt kellett volna kifizetni a segélyezett kisiparosnak, azonban az első évi részletet az állam fizetné ki. Érdekes kezdeményezés, hogy a kisiparosok szövetkezeti szervezkedését, a szövetkezeti műhelyek gépekkel és pénzzel történő támogatását a kamarai értekezlet indokoltnak tartotta. Javasolták azt is, hogy egyes iparosokat kamatmentes kölcsönnel is lehetne támogatni. A kölcsönt a tervezett kisiparfejleszt ő szervezet nyújtaná, a kamatterhet az állam fizetné ki. E javaslatokat felterjesztették a kereskedelemügyi miniszternek. A debreceni kamara ipari szakosztálya elégedetlen volt az országos értekezlet állásfoglalásával, mert úgy látta, hagy a segítő akció egy határozati javaslattá és egy újabb bizottság, az iparfejlesztő szervezet alakításává zsugorodott össze. Véleményük szerint e szervezet jellege teljesen bizonytalan, lehet, hogy bank, lehet, hagy egy általános tervező bizottság lesz. A pénzintézeti forma szerintük nem szolgálná az iparfejlesztési érdekeket. A szakosztály nézete az, hogy a kamaráknak nem szabad kitérni az iparfejlesztéssel kapcsolatos nagy munka elől. Helyes volna, ha a debreceni kamara megmaradna az eddig is végzett tevékenységénél. A közgyűlés egyhangúlag hozzájárult az ipari szakosztály javaslatáhaz.3 Véleményem szerint a kamara közgyűlése és az ipari szakosztálya nem értékelte kellően az országos értekezlet elgondolásait. E tervekben több célszerű kezdeményezés volt, melyek a későbbiek során megvalósulva, elősegítették volna az ipar fejlődését. 1911 szeptemberében a kamara titkára kénytelen volt megállapítani, hogy a kisipar állami támogatása teljesen lecsökkent, ső t talán meg is szűnt. Minden hivatalos tényező napirendre tért felette, azonban az iparosok ér zik az ígért segítőeszközök elmaradását. A titkár javasolta, hogy a kamara sürgesse a kisipar támogatását. A közgyűlés e javaslatot elfogadta, s felterjesztést intézett a kereskedelemügyi miniszterhez. 1912 februárjában a kamara elnöksége ismét kérte a minisztert, hogy a kisipar fejlesztése érdekében a tárgyalásokat kezdjék meg, s a tervezett gépsegély-közvetítő központot az Országos Központi Hitelszövetkezet kezelésében mielőbb hoz. zák létre. A kamarai közgyűlés az 1911-es év értékelésénél hangsúlyozta, hagy az egyik legjelentősebb esemény volt a kisipar állami támogatása érdekében kifejtett mozgalom, mivel a nehéz viszonyok között ez az országos fontosságú kérdés teljesen leszorult az aktuális kérdések élvonaláböl. y 1912 decemberében is megállapították, hogy az állam csak szórványosan adott némi iparfejlesztési segélyt a kisiparosoknak. A válság idején nagyon nehéz helyzetbe kerültek a kisiparosok, de a gyárak is leálltak. A kamara kerületében 40 ezer kézműves iparos küzdött a létért, s ez az osztály különösen rá volt utalva, hogy az állam segítse. A kamara aggodalommal látta, hogy az állami iparfejlesztés kisipari részét, átreformálás miatt ideiglenesen megszüntették. Az elnökség ismét kérte a segélyakció elindítását, s a közgyű lés ezt helyesléssel tudomásul vette. á A kamarai közgyűlés 1913, március 6-án csatlakozott a nagyváradi kamaca kéréséhez is, mely szerint az Országos Központi Hitelszövetkezet részére nagyobb összeget biztosítson az állam, hogy az ipartestületi hitel- 3 DKI. jkv. 168/1911. sz. 4 Uo. 248/1911., 14/1912., 16/1912. sz. 5 Ua. 267/1912, sz. 133
szövetkezeteket jobban elláthassák, s ezáltal a kisipari hitelviszonyok javulj anak.s A kamara korabeli iparfejlesztési elképzeléseit összefoglalta az 1907-es ipartörvény revíziójával kapcsolatban készült javaslat. Az 1913. december 18-án tartott közgyűlésen tárgyaltak a.z iparfejlesztési törvény revíziójáról, mivel az 1907 :3. tc. I. fejezete csak 1915 végéig maradt érvényben. A kereskedelemügyi miniszter előzetesen fel hívta a kamarát, hogy kívánságairól tegyen előterjesztést. A kamara elnöksége az érdekeltség minden rétegének a véleményét meg akarta ismerni, ezért e munkáját azzal kezdte, hogy az ipartestületeknek és a gyáripar képviselőinek megkereséseket küldött. Az ipartestületekt ő l azt kérte, hogy a kis- és középipar fejlesztésének és támogatásának kérdésével sürgősen foglalkozzanak, s javaslataikat küldjék meg. Megjegyezte a kamara, hogy az ipartestületek mozgalmának az lehet a célja, hagy a megújított iparfejlesztési törvény foglalkozzék a magyar ipar gazdaságilag is jelentős ágával, a kisiparral, s annak felsegítésére vonatkozólag az irányelveket és anyagi eszközöket biztosítsa. A kamarai körlevélben felsorolták a kisipar fejlesztésének eszközeit. Az elméleti és gyakorlati oktatás mellett az anyagi támogatást is szükségesnek tartották, kölcsönök és gépadományok útján. A szövetkezetek te vékenységének a bővítését is javasolták, ügyelve a megszervezés átgondoltságára és alaposságára, valamint az állandó szakszerű ellenőrzésre. Felvetették, hogy kisipari közműhelyeket lehetne szervezni az ipartestületek kezelésében. A szövetkezeteket és a kisipari közműhelyeket állami támo~ gatásban részesítenék. A kisipar fejlesztését szolgálná a tanoncotthonok létesítése is. A kamara javasolta, hogy az ipari intézményeket egy országos iparfejlesztő szervezet ellenőrizné, mely a kamarák irányításával működne. A gépkölcsönzéseket egy államilag támogatott vállalat közvetítése útján szerveznék meg. A fejlődésre különösen alkalmas középiparosakat gépadományokkal támogatná az állam, azzal a feltétellel, hogy iparuk kifejlesztését saját befektetésükkel is előmozdítanák, vagy a gépek árának felét, 1/3-át megtérítenék. Az új termelést bevezető iparosakat, a háziipari tomegmunkát, a téli foglalkoztatást nyújtó vállalkozósakat is támogatni kellene. A gyárosokhoz külön kéréssel fordult a kamara elnöksége az iparfejlesztés ügyében. Felvetette, hagy a válságba jutott vállalatok segélyezése és ideiglenes megerősítése miként történjen, a gyárak területi elhelyez kedése, decentralizálása., esetleges kitelepítése milyen elbánásra tarthat igényt? Elbírálandó az is, hogy egyes esetekben az egész iparágat támogatni kellene. A kamara a kereskedőket is be akarta kapcsolni az iparfejlesztési törekvésekbe, akik a közszállításokon nyerhető kedvezmények útján, mint vállalkozók az iparfejlesztés jelentős tényezőivé válhattak. A kamara hivatala megkezdte és folytatta az anyaggyűjtést. A közgyűlés 1913. december 18-án tudomásul vette a megkezdett munkát' A kamarához tartozó iparos érdekeltség a kamara javaslatait helyes- 6 Uo. 48/1913. sz. 7 Uo. 131(1913. sz. 134
nek találta, s ennek ala.pján az elnökség e kívánságok felterj esztését j avasolta, majd az 1914. április 28-án tartott közgyű lés e javaslatot elfogadta. $ A debreceni kamara az iparfejlesztési törvény revíziójának tárgyalásakor utalt arra, hogy a kormány elsősorban a gyáripar fejlesztésére törekedett, s valószínűleg a jövőben is ezen lesz a hangsúly. Épp ezért részletesen felsorolták a kisipar fejlesztését szolgáló javaslataikat. A sok jó ötlet között azonban elsikkadt a legfontosabb kérdés, hagy a kisiparnak leginkább olcsó hitelre volt szüksége. Pedig már a század elején felvetették, hogy az iparosság nehezen kap bankhitelt, különösen vidéken. Hitel nélkül a kisipar nem fejlődhetett, ső t a mindennapi termelőmunkát is egyre nehezebben folytathatta. Ugyanis a készterméket csak hitelben lehetett eladni nagyabb mennyiségben, Bankkölcsön kellett a gépvásárláshoz, az üzembővítő beruházáshoz is, tehát mindenképpen az olcsó hitelnyújtást kellett volna első helyen említeni a kisipar állami támogatásának eszközei között. 9 A kölcsönből mindegyik iparos beszerezhette volna a szükséges gépeket, s nem kényszerült volna a bizonytalan gépsegélyre várni. Egészen új körülmények keletkeztek a háború kitörése után. Ekkor már nem az iparfejlesztés volt a probléma, hanem az ipari termelés fenntartása, az iparosok és a munkások foglalkoztatása. Ehhez a kereskedelem ügyi miniszter is kérte 1914 őszén a kamara támogatását, hogy küzdjenek a munkanélküliség ellen. Az ipari termelés a háborús szükségleteknek megfelelően átalakult, bár országosan is komoly gondot jelentett a békés termelésről való átállás a haditermelésre. A haditermelési rendszerbe való beilleszkedés azért is nehézségekkel járt, mert Debrecen és a Tiszántítl legtöbb üzeme a kisipari és a középüzemi kategóriába tartozott. Az egyre fokozódó hadirendelésekből a nagyüzemek mellett a kisiparosak és a középüzemek kevéssé részesedtek. A Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara igyekezett az iparosak érdekében eljárni, a hadirendeléseket felkutatni. A kamara szerint az ipar a hadsereg számára dolgozott, s a kisiparosok különösen ruházati, építési és épületberendezési munkákat végeztek. A kamara helytelenítette is 1914 decemberi ülésén, hagy a debreceni barakkőrház vaságyait a Vas- és Rézbútorgyár helyett a MAV műhelye készítette el, mivel a bútorgyár nehézségekkel küzdött, bár a MÁV-nál is munkahiány volt,l o A kamara később is arra törekedett, hogy az iparnak és kereskedelemnek minél több megrendelést biztosíthasson. A tudomására jutott szállítási hirdetményekről tájékoztatta az iparos érdekeltséget, emellett a megz~en deléseket kiosztó hatóságok figyelmét igyekezett fellúvni a kerület iparára. és kereskedelmére. A kamara véleménye szerint ha a magyar ipar és ke~ reskedelem bebizonyítja teljesítőképességét, áruinak jó minőségét, a jövő békés idők gazdasági tárgyalásainál ez lesz legerősebb alapja jogos igényeinek elismertetésére," 11 Itt áz Ausztriával fennállott kapcsolatokra utaltak. 8 Uo, 122/1914, sz. 9 Vö. Ujlaky Zoltán : Egy évtized a Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara iparpo- Iítikai tevékenységéből. (1901-1910) In : Hajdú-Bihar megyei Levéltár övkönyve. IV. (Szerk, : Gazdag István) Db. 1977. 33.old. 10 Gazdag István : Hajdú és Bihar megyék gazdaságtörténetének néhány kérdése az els ő világháború évéiben. In : Hajdú-Bihar megyei Levéltár övkönyve, V. (Szerk. : Gazdag István) Db. 1978. 10. old., DKI. jkv. 258/1914. sz, 11 Uo. 27/1915. sz. I35
A kamara kifejezésre juttatta azt is, hogy a kisiparosok alkalmi szövetkezéseinek a megrendelések jóval nagyobb részét kellene kiadni. Ezeket közvetlenül kellene megbízni, mert a vállalkozók csak a nagy haszon érdekében törekedtek a szállítások elnyerésére. A vidéki cégeket gyakran elutasították, hagy vidékről bizonytalan a szállítás, ugyanakkor a budapesti vállalkozók is vidéki iparosakkal dolgoztattak, s ezelmek is elszállitották az elkészített árut vidékrő l. A szállítási nehézségek tehát nem tették le~ hetetlenné a vidékiek foglalkoztatását. A kamara a vidéki ipar sérelmeinek a megszüntetését kérte a kereskedelemügyi minisztertől, ugyanakkor a kerületben levő hatóságokat is felkérte a helyi ipari és kereskedelmi érdekek figyelembe vételére, 1915 márciusában. Az ipar érdekeire hivatkoz, va a kamara a katonai behívásokkal kapcsolatban is javaslatot tett mind a minisztérium, mind a helyi hatóságok részére. Még 1914 szeptemberében indítványozták, hogy a munkanélkülieket hívják be elsősorban, s csak azután az állandó foglalkozásúakat. Ezáltal csökken a munkanélküliség, az állandó dolgozók visszahagyása által az ipari és kereskedelmi tevékenység zavartalansága is biztosítható. A kereskedelemügyi miniszter közölte, hogy a honvédelmi miniszter rendelkezett a munkanélküliek elsősorban való behívásáról. E rendelet alapján kérte a kamara a helyi hatóságoktól az ipari és kereskedelmi tevékenység támogatását. Javasolta, hogy előbb a nem szakmunkásokat, majd a munkanélküli szakmunkásokat, azután a dolgozó szakmunkásokat hívják be katonának. Csak legvégső esetben kellene behívni az önálló ipari üzemek, vagy kereskedések tulajdonosait. Ezek között is előbb a kisebb üzemek tulajdonosai vonuljanak bey mert kisebb kárt, okoz, ha a kevesebb munkást foglalkoztató üzem munkája szünetel. Több kisebb üzem szünetelése nem okoz oly nagy gazdasági hátrányt, mint egy nagy üzem beszüntetése, írták a kamarai körlevélben. A kamarai közgyűlés 1915. március 11-én helyeslően tudomásul vette az elnökség intézkedéseit a vidéki iparosok hadiszállításai és a behívások ügyében.l2 Látjuk, hogy a kamara vezető i és maga a közgyűlés is egyértelműen az osztályszempontok alapján foglaltak állást az igazán fontos egzisztenciális kérdésekben, mint pl. a behívások ügyében. A tárgyilagosság látszata mögött egyenesen a nagypolgárság érdekeinek a szolgálata állott egyes esetekben, s ezt nem is igen próbálták leplezni. A kamara érdekvédelmi hatáskörében természe~ tesen a kisipar helyzetével is foglalkozott, amint a korábbi tevékenysége is mutatta. Nem feledhetjük azonban, hogy a kamara tagjait a jómódú iparosok és kereskedők közül választották, s osztályhelyzetüket nem tagadhatták meg állásfoglalásaikban. A háborús években a kisiparosok támogatása fokozott jelenhőséget nyert a kamara munkájában, mivel ők számbeli túlsúlyban voltak, s problémáikat nem lehetett figyelmen kívül hagyni. A háború miatt 1915-ben a könnyűipar nehéz helyzetbe került a Tiszántúlon, mivel nincs rendelés. Ezért elsősorban a szabók arra törekedtek, hagy a hadsereg részére történ ő szállításokban részesedjenek. A kamara elnöksége ezt támogatta, mert ezzel a vidéki kisiparosok keresethez jutottak, s a szabóipari szállítások ügyében felterjesztést intézett a kereske^ delemügyi miniszterhez. Javasolták, hogy feldolgozó telepeket kellene szervezni, de ha ezt nem lehet, akkor az ipartestületek bevonásával adják ki a rendeléseket, mint a bőripari munkáknál történt. A vidéki szabók a nagy- 12 Uo. 30/1915. sz. 1,38
vállalkozók rabszolgái, ki vannak szolgáltatva azok árdiktálásának. A kamara kérte, hogy a nagy munkák egy részét az igazi ipar, a kisipar számára mentsék meg és ragadják ki a nagyvállalkozók kezéből. l~ A hadsereg részére szállítani akaró debreceni iparosok panaszolták, hogy közvetlenül nem juthattak szállításhoz, csak a nagyvállalkozók közvetítésével. A vállalkozók nyeresége miatt nem találták meg munkájuk hasznát. A debreceni Ipartestület kérelmét a kamara elnöksége felterjesztette a kereskedelemügyi miniszterhez. Panaszolták, hogy a katonai hatóságok elzárkóztak a terme főkkel való közvetlen kapcsolattól. A vállalkozók a munkabéreket leszorítják, s ezzel nagy hasznot biztosítanak maguknak. Közölték, hagy a Deb~ receni Ipartestület biztosíthatja a rábízott munka minőségét és kellő időben való szállítását. A hamara megállapította, hogy a vidéki ipar termelési érdekeit nem méltányolták. A főváros kapitalista nagyjain túl az ország vidéke ki van kapcsolvá a szállításokból, a minisztérium nem tartotta az összeköttetést a kamarák iparosalva1. 14 A háború miatt az építőipar és a vele kapcsolatos iparágak is igen súlyos helyzetbe kerültek. A középítkezéseket beszüntették, a magánépítés is szünetelt. A kamarai elnökség szükségesnek tartotta a középítkezések és közmunkák ismételt megkezdését, mert ezzel a kismesterek és munkásak ezreinek lenne keresete. Budapest már elhatározta a közmunkák folytatósót, ezt a vidéki városoknak is követni kellene. Javasolta továbbá, ho-gy az egyes munkálatukat szakmák szerint adják ki és kisebb tételekben, hogy több iparos jusson keresethez. A kamara ez ügyben is felterjesztést intézett felettes hatóságához, majd az 1915. május 26-án tartott közgyű lés az elnökségnek az egyes iparágak ügyében tett intézkedéseit elfogadta.' A kamara 1915. október 21-én is tárgyalt a közszállításokról a vidéki ipar és az üzleti élet szempontjából. Az elnökség által előterjesztett javaslat szerint a fővárosi és a vidéki ipar érdekei nem azonosak. A budapestiek nagy fölénye veszélyezteti a vidék érdekeit. Meg kell állapítani azt a százalékot, mely a közszállításokból a fővárosi és a vidéki ipart megilleti. Tömegcikkek pályázatainál a kisiparosok alkalmi tömörüléseinek a pályázati jogot biztosítani kell. A kisipari szervezetek közvetlen megbízásokat kapjanak, s egyes szállításokat a kisipar részére kell fenntartani. A kamara a társintézményeknek is megküldte ezt a véleményét,' s 1915 októberében a kamarai közgyűlésen jelentették, hagy a ruházati kisipar már részesedett az egyenruhák készítésében. Tíz ipartestület a nagyobb helységekben alkalmi érdekcsoportokat szervezett, s ezek vállalkozom tok a konfekciós munkára. A kamara kötelessége volt ; a szövetkezetek üzembe helyezését ellenőrizni és biztosítani. A kereskedelmi miniszter megrendelte a munkát a szövetkezeteknél. A szűcsök is pályáztak bőrmellény készítésére, 12 ajánlat érkezett be. A cipészek csak akkor kaptak megrendelést, ha anyagot szereztek be. A nagyipar halinacsizmák és kefeáruk, valamint szekerek készítésére kapott megrendelést. l' A háborús években tehát gyakorlátilag megvalósultak a kisiparosok szövetkezetei, melyeket az iparfejlesztési javaslatok között említettek 1913-bon. 13 Uo. 83/1915. sz. 14 Uo. $4/1915. sz. 15 Uo. 85/1915. sz. 16 Uo. 162/1915. sz. 17 Uo. 163/1915. sz. 137
Az I. világháború alatt az ipari nyersanyagokat közponi=i gazdálkodás alapján osztották ki az iparosaknak. 1915-t ő l kiépültek az anyaggazdálkodás központjai, melyek egy-egy termék elosztását szabályozták. E közpan tak a kormány által létre hozott hadirészvénytársaságok voltak, melyeket az érdekelt nagyobb vállalatok és a minisztériumok képviselőiből alakítattak meg. A vidéki iparosak nagy sérelme volt, hogy nagyon ritka esetben kaptak képviseletet e központokban. 1916 szeptemberében a közgyűlésen ismét hangoztatták, hagy a vidéki ipari és kereskedelmi érdekek nem azo~ nosak a fővárosiakkal, a főváros nagy fölényben van a vidékkel szemben. Ugyanakkor a központi szervekben a vidék nincs képviselve. A kamara szerint a vidék képviselete közérdekből nem hiányozhat a központokból. Ehhez kapcsolódva az Olaj és Zsiradékügyi Bizottság megalakítása előtt a kamara javasolta, hagy debreceni iparosokat is nevezzen ki a miniszter a bizottságba. Egy másik határozatban pedig azt kérték, hogy a Kender- Közpant a kisiparalak számára utalja ki a készletek egy részét, mivel előzőleg a gyárak kapták az egész nyersanyagot. A kamara felterjesztéseire a kereskedelemügyi miniszter azt közölte, hogy a kijelölt szakemberek állandó tevékenységére van szükség a központi szervekben, akik az üzleti élettel is szoros kapcsolatban vannak. Azért nem lehet vidékieket is bev~nni, mert ha Budapestre költöznének elveszítenék az üzleti élettel való kapcsolatukat. A bőrelosztó bizottságban a vidéki kamaráknak 2 tagsági helyük van. Az elnökség javaslata szerint ezt a választ a kamara nem fogadhatja el teljesen, mivel a vidéki képviselők nem laknának Budapesten, csak a központok vezetőségi ülésén lenne joguk részt venni. A javaslat alapján a közgyűlés 1916. december 14-én ismét kérte a vidéki érdekeltség képviseletének a biztosítását.'9 A háború utolsó éveiben a vidéki iparosak helyzete ismét nehezebbé vált. Az 1915-ben megalakult szabóipari szövetkezetek kezdetben igen szé~ pen haladtak elő re, azonban 1916 végén, 1917 folyamán már alig kaptak munkát. A vidéki szabóipar teljesen munka nélkül állt, mivel nem kaptak megrendelést. A kamarai tárgyaláson a résztvevők ragaszkodtak ahhoz, hogy a katonai és közületi munkáknak arányos részét a vidéki iparosok kapják, az ipari népesség arányában. A kamarának kérnie kell a megígért katonai munkák biztosítását. A szétosztási rendszert felül kell vizsgálni és a szövetkezetek teljesít őképességét kell alapul venni. Az elnökség javasolta, hagy panaszjelentésüket pártolás végett a többi kamarának is küldjék meg. Az 1917. december 11-i közgyűlési határozat az elnökséget felhatalmazta az intézkedésre. 1918 áprilisában még egyszer felszólalt a debreceni kamara közgyűlése a vidéki ipar érdekében. Az elnökség már korábban kérte, hogy a vidél~ ipar kívánságait a miniszter vegye figyelembe. A népruházati ellátó szer vezetben a vidékiek képviseletét biztosítsák, s a helyi bizottságokban a ruházati kisipar megbízottja vegyen részt. A konfekcióiparban a vidéki ipartestületek által szervezett alkalmi szövetkezeteket munkával kell ellátni, mivel ezek teljesít őképességüket bizonyították. A vidéki szabóipart a há- 18 Berend T. I.Szuhay M. : A tőkés gazdaság i. m. 132, old. DKI. jkv. 138/1916., 137/1916., 138/1916. sz. 19 DKI, jkv. 220/1916. sz. 20 Uo. 162/1917, sz. 138
ború folyamán mellőzték, s a jövőben a nagyrészt munkanélküli szövetkezeteket és csoportokat munkához kell segíteni. Új szövetkezetek is alakulnának, s a háború utáni igényekkel is számolva, a szövetkezeti eszme nagy szociális gondolatát is szolgálnák. A kamara programja a-gyakorlatban, is megvalósítható. A kamara megszervezte a debreceni, szatmári, nyíregyházi és szolnoki szabóipari szövetkezeteket, melyek a konfekcióval a háború óta rendszeresen foglalkoztak. Megalakulóban voltak a rendezett tanácsú városokban szervezendő alkalmi csoportok, melyek a népruházati ellátásban jelentős szerepet kapnak. A felterjesztést megtárgyalva a közgyűlés elismerte a kamara szociális érzékr ő l tanúskodó, közérdekű tevékenységét.~1 A monopolkapitalizmus időszakában kialakult és egyre nagyobb hatalomra szert tevő kartellek ellen az iparosok az 1910-es évek elején igen gyakran panaszkodtak a debreceni kamarának. Különösen a vas-, bőr- és fakartell tevékenységét bírálták, hagy túlzott áremelést hajtottak végre, mellyel a kisiparosok tönkremenését idézték elő. Az iparosok erőteljes intézkedéseket követeltek az 1913. október 8-i közgyűlésen a kartellek ellen ; pl. javasolták, hogy az állam lépjen ki üzemeivel a kartellekbő l. Egy másik javaslat a bőrvámok leszállítását vetette fel és a kartellben levő bőrgyárak állami szubvencióinak megvonását sürgette. A kamara alelnöke és a másodtitkár azonban azt javasolta, hagy célszer űbb lépésben haladni, később tárgyalják meg részletesen az ügyet. A közgyűlés így elfogadta az előadói javaslatot, mely szerint a kartellekkel szemben a kereskedők és iparosok érdekeinek védelme céljából törvényes szabályozás szükséges. A törvény előkészítő munkáinak megkezdését kérték és a törvénytervezetről a kamarák véleményének a megkérdezését és kívánságaik figyelembevételét. A budapesti Asztalos Ipartestület a fakartell áremelései ellen készített emlékiratát küldte meg a debreceni kamarának, melyben a faanyag árának állami megállapítását kérte, s azt, hogy az iparosok az állami faraktárakból vásárolhassanak. A fakereskedők ugyanis a jó minőségű fát exportálták, a magyar faiparnak silány faanyag jutott, s emiatt az ipar versenyképessége csökkent. Ugyancsak az 1913 októberi közgyű lés elfogadta azt a javaslatot, hogy a jó minőségű fa exportját szüntessék meg és a faanyagot az iparosok kapják. Ellenkező esetben a faexport miatt külföldről kell behozni I. osztályú fát. A kamara támogatta a faiparosok mozgalmát ~ 1914 februárjában a bőriparosok érdekeinek a védelmében ismét kifejezte, hogy a kartellekkel szemben törvényes szabályozás szükséges.y A debreceni ipartestület a városi házi üzemek létesítése ellen tett panaszt és a kamara véleményét kérte. Egyes városok a főváros mintájára ipari szükségleteiket a házi üzemeikből szerzik be, ezzel sok iparost főnretesznek. A kamarai elnökség szerint az iparosok panasza jogos. A közgyűlés 1914. május 27-i határozatában azonban rámutatott arra, hagy szociális szempontból a hatósági üzemek jogosultak, széles néprétegek élelmezési, közegészségügyi ellátása céljából, vagy a fűtés, világítás, közforgalom biztosítása érdekében. A közüzemek a magánvállalatokkal szemben árszabályozó hatást is gyakaroltak.~ 21 Uo. 24/1918. sz. 22 Uo. 36/1913. sz. 23 Uo. 50/1913. sz 24 - Uo. 56/1914. sz 25 Uo. 187/1914. sz. 139
A kamara az 1910-es évek elején többször kifejtette a vásárokkal kapcsolatos álláspontját. Szerinte a vásárok kárt okoznak az iparnak, mivel az iparosok a vásáro-zással munkaidejüket vesztik el, sokszor veszteséggel ad ják el áruikat, s végül a helyi ipar fejlődését is akadályozza a sok idegen versenytárs. Az állatvásárokat a kamara hasznosnak tartotta a lakosság élelmezése szempontjából. Ugyanakkor elfogult a parasztsággal szemben, mert az a véleménye, hagy az állattenyésztőket a vásározás nem vonja el a termelőmunkától, az állatok szállítása könnyű, tehát nem kell olcsón eladni az állatokat. A kamara több esetben is ellenzi az új országos kirakódó vásárok engedélyezését. 26 Rá kell mutatni arra, hogy a néprajzi irodalom a vásárok nagy jelentőségét emelte ki a nép életében. Még a fejlett tőkés rendszerben is megmaradt a vásárok jelentősége, sőt nagy vásári és piaci érdekeltségek alakultak ki. A századfordulón vásáraink még virágkorukat élték, bár egyes esetekben a hanyatlás jelei is mutatkoztak. A vásár rangját területe és vonzási körzete határozta meg. A vásárok a termékcserének igen jól szervezett alkalmai voltak. A vasúthálózat kiépülése után az üzleti kereskedelem fellendült, s ez nem kedvezett a vásároknak, ezért lassanké~nt hanyatlásnak indultak, különösen az iparcikk-vásárok. A vásárok inkább a kisebb települések számára voltak jelent ősek, melyekben még nem fejlődött ki a sokrét ű helyi ipar és kereskedelem. E helységekben a falu és város termékeinek a cseréje a vásárokon történt.' A kamara több esetben felemelte szavát a munkanélküliség ellen. 1913-1914 folyamán Debrecenben nagy munkanélküliség volt az általános válság következtében. Még 1914 februárjában is úgy elemzi az előadói ja vaslat a helyzetet, hogy az utóbbi évek rossz termései, a Tiszántúl tőkeszegénysége, a vállalkozási bénultság miatt ezrekre nőtt a munkanélküliek száma. A debreceni munkásszervezetek tagjaik segélyezésében már kimerültek. A kamara 1913 májusában és decemberében a munkásosztály érdekébe~n, de közérdekbő l is, az állami közmunkák és beruházások megindítását javasolta a munkanélküliség megszüntetése végett. Egyúttal az ipar és kereskedelem helyzetén is segítettek volna az építkezések révén. A kamara sürgős segítséget kért a kereskedelemügyi minisztertől, mert a helyzet komolysága és veszedelmessége ezt megkívánta. 1914-ben a debreceni munkásszervezetek ankétot szerveztek a munkanélküliség megszüntetése ügyében. Háromtagú bizottságot küldtek ki a szükséges intézkedések megtétele végett. A bizottság tagja az ipartestület elnöke, a munkásszervezet titkára és a kamara titkára volt. A kamara közvetítő akart lenni a munkás és a polgári társadalom között. Felterjesztést intéztek a kereskedelemügyi miniszterhez, kérve a munkanélküliség enyhítését. Erre a miniszter az állami közmunkák megindítását közölte. A kamara újabb felterjesztésben megjelölte a javasolt közmunkákat : a debreceni postapalota, a MÁV üzletvezetőség és a munkásbiztosító pénztár felépítését tartotta fontosnak. A bizottság ezen kívül Debrecen várostól is kérte a tervezett építkezések meg- 26 Uo. 120/1911., 121/1911., 252/1911., 81/1913. sz. 27 Dankó Imre : Tiszántúli vásárok - piacok. In : Vásártörténet - Hídivásár. (Szerk. : Szőllősi Gyula) Db. 1976. 19., 21., 22. old. Béres András : A hortobágyi hídi vásár néprajza. In : Vásártörténet - Hídivásár. i. m. 215., 216., 219. old. 140
kezdését. 1914 februárjában a közmunkák megkezdésérő l szóltak a kamarai közgyűlésen, melyet örömmel tudomásul vettek.$ A kamara foglalkozott a munkások szociális helyzete javításának néhány lehetőségével is. Pártölfa az ipari munkáslakás akciót 1911 áprilisában. Ezt szociális és ipari érdekből különösen fontosnak tartotta. 1911 no vemberében is kifejtették a közgyűlésen, hagy a munkásak lakáshelyzetén javítani kell. Említették, hogy egyes várasok már építettek munkáslakásokat. A közgyűlés az érdeklődést Debrecenben is igyekezett felkelteni az építkezés iránt, mert a szociálpolitikai feladatok között első helyen áll a munkáslakások kérdése. A kamara a kerület nagyobb városaihoz is megkereséssel fordulta A kamara Debrecenben munkásközvetít ő, tanoncotthon és munkásszálló létesítését is szükségesnek tartotta 1912 áprilisában. E váras ipari gócpont, így jobb munkásakat kapna az ipar ezen intézmények segítségével. 3 A kamara kezdeményezte az üzemek tulajdonosainál, hogy munkásaikat a vasárnapi népszerű tudományos el őadások meghallgatására buzdítsák. Ezeket az előadásokat 1913-bon a vasárnapi munkásképző Országos Bizottságának debreceni fiókja szervezte : öt alkalommal tartottak előadást a munkások műveltségének fejlesztése céljábó1. 31 Megemlítendő, hogy a munkásbiztosítási törvény reformja is felvető - dött az iparos társadalomban 1913-1914-ben. A munkáltatók túl súlyosnak tartották az ezzel kapcsolatos terheket. A kamara elnökségének az a véleménye, hogy nem szabad szociális téren visszalépni, s nem lehet lemondani a biztosítás eddig elért eredményeirő l. Megfontolandónak tartotta azonban, hogy a biztosítási szervezet túlzott központosítását meg kell szüntetni, s növelni kellene az önkormányzati jogokat. Az elnökség azt is ajánlotta, hogy a betegsegélyezést és a balesetbiztosítást szervezetileg válaszszák külön, s a betegsegélyezés költségeit közadók módjára szedjék be. Az 1914. április 28-i közgyűlés határozatilag elfogadta a javaslatokat és felterjesztette a kereskedelemügyi miniszternek az A kamara szociális elgondolásai a háborús években természetesen hiú remények maradtak, s nem valósulhattak meg. A Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara törvény szerint a kerületében élő valamennyi iparos és keresked ő érdekképviseleti szervezete volt. Az előretörő monopóliumokkal szemben mégis elsősorban a vidéki közép tőkések érdekeit igyekezett biztosítani. A kisipart támogató és a munkásságot segítő szociális javaslataival egyrészt a kisiparosok és a munkások rokonszenvét igyekezett elnyerni, másrészt a szociális feszültségeket akarta levezetni. Ezen tevékenysége közben több hasznos javaslat született. A háborús nehézségek azonban a szerény elgondolások megvalósítását is lehetetlenné tették. A fokozott terhek, később a vereségek kiélezték a magyar gazdaság és társadalom ellentmondásait és a háború végén forradalmi helyzet alakult ki. 28 DKI. jkv. 70/1913., 110/1913., 3/1914, sz. 29 Uo. 112/1911., 291/1911, sz. 30 Uo. 95/1912. sz. 31 Uo. 137/1913. sz. 32 Uo. 132/1913., 123/1914. sz.