A sabinianusok és proculianusok a principatus kori Rómában

O l d a l 1 Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogtörténeti és Jogelméleti Intézet Római Jogi Tanszék A sabinianusok és proculianusok a principatus kori Rómában Konzulens: Dr. Sáry Pál egyetemi docens Készítette: _Dornfeld László_ egyetemi hallgató 2011

2 O l d a l Bevezetés... 3 I) A két iskola... 3 1.) Tagok... 4 2.) Elméletek az eltérések okairól... 9 II) Eltérések... 10 1.) Személyi és családjog... 10 2.) Dologi jog... 12 3.) Kötelmi jog... 16 1. Stipulatio... 19 2. Adásvétel... 21 4.) Öröklési jog... 23 1. Örökösnevezés... 23 2. Hagyományrendelés... 25 III) Összefoglalás... 29 Bibliográfia... 32

O l d a l 3 A principátus korszakát nevezik a római jog klasszikus korának is, amikor a jog szabályrendszere igazán kiforrott. Szükség is volt erre, hiszen a birodalom gyors fejlődése egyre inkább bonyolultabb gazdasági viszonyokat eredményezett, ezek pedig jóval részletesebb szabályozást igényeltek a korábbinál. A jog számos téren hiányos volt, néhol pedig elavult. Ennek kiküszöbölésében vállaltak jelentős részt a jogtudósok, akiknek köszönhetően mindmáig érezhető a római jog hatása. A joggal való foglalkozás fontosságát már Augustus császár is felismerte, és néhányuknak megadta a jogot a császári pecsét használatára jogi szakvéleményeikhez (ius respondendi ex auctoritate Caesaris). Ezzel együtt egy sor olyan tényező is érvényesült, amely sokak számára tehette vonzóvá ezt a szakmát, így például az, hogy a stabil császári rendszernek köszönhetően a politikai helyett az adminisztráció került előtérbe, és az, hogy a katonai pálya mellett ez volt a szinte egyetlen alternatíva, hogy valaki figyelmet kapjon a közügyekben. A jogtudósok nagy része aktívan részt vett a közéletben, és közülük sokan töltöttek be magas állami tisztségeket is. 1 A két iskola Mivel sok jogtudós fejtette ki munkásságát ebben az időszakban, természetes, hogy véleménykülönbségek is akadtak köztük. Sokan közülük scholákba vagy sectákba, irányzatokba tömörültek. Nem tudjuk ebben az időszakban hány jogi iskola létezett, és hánynak a kisebbségi véleménye veszett ki az idők folyamán a források áthagyományozódása során. Két iskola vagy secta létezése azonban ismert a számunkra: a proculianusoké és a sabinianusoké. 2 Ezek a principatus kezdeti időszakában jöttek létre, és valószínűleg mintegy másfél évszázadig, Marcus Aurelius ideig léteztek, 3 ugyanis Gaius az utolsó olyan jogtudós, akiről tudható, hogy az egyik iskola, a sabinianusok tagja volt. 4 Az iskolák megszűnését Celsus és Iulianus rivalizálásának idejére teszik, PÓLAY azonban rámutat arra, hogy Ulpianus és Paulus is rivalizált egymással, ekkor már az iskolák megjelölése nélkül. 5 Ennek a két iskolának a tényleges jellege viták tárgya, így például az is vitatott, hogy ezek jogi tanintézetekként is működtek-e vagy csupán jogi irányzatok voltak. 6 FRITZ SCHULZ például a schola és secta megnevezések alapján következtet arra, hogy a principatus 1 H. F. Jolowicz Barry Nicholas: Historical Introduction to the Study of Roman Law, 3. kiadás, Cambridge, 1972, 374. o. 2 Peter Stein: A római jog Európa történetében, Budapest, 2005, 27 29. o. 3 Földi András Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, Budapest, 2010, 88. o. 4 Jolowicz Nicholas: i. m. 378. o. 5 Pólay Elemér: A római jogászok gondolkodásmódja, Budapest, 1988, 159. o. 6 Pólay: i. m., 157. o.

4 O l d a l korszakában ezek jogi akadémiákként működtek, amelyet ő hasonlatosnak tekint az athéni sztoikus és epikuroszi iskolákhoz. ATKINSON azonban ezt azzal cáfolja, hogy a római írók nem az athéni oktatási intézményekre gondoltak, amikor ezeket a szavakat használták, hanem az ő általuk létrehozott filozófiai rendszerekre. 7 Szerinte az, hogy Pomponius a mondhatni különböző iskolákat alapítottak (veluti diversas sectas facerunt) szavakat használja, 8 is ezt bizonyítja, hiszen írhatná veluti sectas formában is, ami meglátása szerint jobban utalna ezek oktatási jellegére. Pomponius ezen kívül az iskolák tagjainál az utód, örökös (successor) szót használja, amely szintén utalhat ezek oktatási jellegére, de jelentheti csupán azt is, hogy csupán az őket megelőzők elképzeléseit vitték tovább. 9 Az elmélet ellen szól még az is, hogy sokan túlságosan is sok feladatot láttak el ahhoz, hogy elég idejük legyen tanárként is helyt állniuk, mint például Cassius Longinus. 10 Azonban Gaius és az ifjabb Plinius minden esetben a schola szót használták, utóbbi pedig úgy utalt Cassiusra, mint a cassianus iskola alapítójáról és vezetőjére (Cassianae scholae auctor et princeps). 11 Tagok A proculianusok Marcus Antistius Labeót, míg a sabinianusok Ateius Capitót tekintették alapítójuknak, ám nevüket az őket követő vezetőkről, Proculusról és Masurius Sabinusról kapták, habár utóbbi sectát nevezik cassianusoknak is Cassius Longinus után. Pomponius szerint Labeo egy rátermett ember volt, aki kiterjedt tanulmányokat folytatott, és igazi jogi újító volt, míg Capito a tradicionális doktrínákat követte. 12 Az elkövetkező időkben mindkét irányzatnak voltak egymást követő vezetőik, kivéve, ha több jogtudós egyszerre örvendett ugyanakkora tekintélynek, mint például a sabinianusoknál Aburnius Valens, Tuscanianus és Salvius Julianus. 13 A vezetők rövid listáját itt közzéteszem JOLOWICZ összegzése alapján, 14 mivel neveik később többször előfordulnak a szövegben. Az iskolák tagjairól részletesebb lista is olvasható Pomponiustól a Digestában. 15 7 Kathleen M. T. Atkinson: The Education of the Lawyer in Ancient Rome, In: South African Law Journal 43., 1970, 46. o. 8 Pomponius Dig. 1, 2, 2, 47 9 Atkinson: i. m., 47. o. 10 Atkinson: i. m., 48-49. o. 11 Peter Stein: The Two Schools of Jurists in the Early Roman Principate In: Cambridge Law Journal 31., 1972, 9. o. 12 Jolowicz Nicholas: i. m. 378. o. 13 Cf. Dig. 1, 2, 2, 53 14 Jolowicz Nicholas: i. m. 378. o. 15 Dig. 1, 2, 2, 38-53

O l d a l 5 Proculianusok Labeo Nerva pater Proculus, Nerva filius Pegasus Celsus pater Celsus filius, Neratius Sabinianusok Capito Maussurius Sabinus Cassius Longinus Caelius Sabinus Iavolenus Valens, Tuscianus, Iulianus Habár a legtöbb jogtudós tagja volt egyik vagy másik iskolának, akadtak olyanok, akikről nem tudjuk, hogy tartoztak-e valamely irányzathoz. Ilyen volt például Plautius, Sex. Pedius és Titius Aristo. 16 Marcus Antistius Labeo: Apja köztársasági eszméket valló jogász volt, és Kr. e. 41-ben öngyilkosságot követett el a köztársaságpártiak Philippinél elszenvedett vereségét követően. Élete során betöltötte a praetori tisztséget, 17 ám elutasította az Augustus által felajánlott consuli hivatalt. Az év felét Rómában töltötte tanítványaival, míg a másik felét vidéken, könyvein dolgozva. 18 Ennek köszönhetően mintegy négyszáz kötetet írt, olyan témákban, mint a pontifexi jog, a XII táblás törvények magyarázata, a praetori edictumok kommentálása és a responsák. 19 Pomponius szerint Labeo kitűnt jogi újításaival és tanultságával. Trebatius tanítványa volt, de ezen kívül sok más jogásztól tanult jogtudományt és egyéb ismereteket. 20 Kr. u. 9-ben, a lex Papia Poppaea idején még életben volt, halála Kr. u. 22. előttre tehető. 21 Gaius Ateius Capito: Élete sokkal kevésbé ismert, mint kortársáé, Labeóé. Habár a kettejük közötti viták alapján Labeo riválisának tekintik, az ő munkássága közel sem gyakorolt akkora hatást az utókorra. JOLOWICZ úgy gondolja, ennek oka az lehet, hogy Capito a múlt felé tekintett, és főleg szakrális és közjogi témákról írt, amelyek hamar elavulttá váltak. Könyveinek száma jóval kisebb, mint feltételezett riválisának. 22 16 Földi Hamza: i. m. 88, 89. o. 17 Jolowicz Nicholas: i. m. 380. o. 18 Pomponius Dig. 1, 2, 2, 47 19 Jolowicz Nicholas: i. m. 381. o. 20 Pomponius Dig. 1, 2, 2, 47 21 Jolowicz Nicholas: i. m. 380-381. o. 22 Jolowicz Nicholas: i. m. 381. o.

6 O l d a l Mas(s)urius Sabinus: A sabinianusok névadója. Nem volt arisztokrata származású, csupán 50 éves korában lett a lovagrend (ordo equester) tagja. 23 Élete során nem töltött be hivatalokat, kizárólag a jog tanításából élt. Tiberius császár adta meg neki a ius respondendit, így ő lett az első lovag, aki részesült ebben. 24 Nero uralkodásának idején még élt, ugyanis Gaius idézi egy olyan véleményét, amelyben említést kap a senatusconsultum Neronianum is. 25 Fő műve a civiljoggal foglalkozik három kötetben, de ezen kívül több más témával is foglalkozott. A Digesta nem tartalmaz direkt idézést tőle. 26 Marcus Cocceius Nerva: A proculianusok vezetője volt Labeo után. Kr. u. 24 előtt consul, majd Tiberius császár bizalmi embere lett. 33-ban öngyilkosságot követett el, Tacitus szerint azért, mert pozíciójának köszönhetően jó rálátása volt a kor gonoszságaira, így el szerette volna dobni életét, mielőtt őt is megrontják. Könyvei nem maradtak ránk, ám az utána következő jogtudósok gyakran idézték. Unokája, N. C. Nerva a birodalom 12. császára lett 96 és 98 között. 27 Nerva filius: M. C. Nerva fia volt, élete szinte teljesen ismeretlen számunkra. A Digestában Ulpianus említ róla egy történetet, amely szerint már 17 éves korában adott jogi szakvéleményt (responsa). 28 Ismert adat még, hogy Proculus és Cassius Longinus kortársa volt. 29 Proculus: Élete és teljes neve ismeretlen. Egyik Neposnak írt levelében a Sempronius Proculus nevet használja, ez a név pedig egyik jogi példájában is megjelenik. 30 Azonban azonosították már a 37-ben consul Cn. Acerronius Proculusként, a tisztséget 50-ben viselő P. Sulpicius Proculusként és annak testvéreként, aki Nero példájára öngyilkos lett 67-ben. HONORÉ szerint ezek azért nem helytállóak, mert Tacitus egyikükre sem Proculusként hivatkozik. 31 Származása ebből kifolyólag szintén ismeretlen, habár HONORÉ úgy gondolja a hispániai Baeticából származik, ugyanis fennmaradt töredékeiben csupán a baeticai Gades és 23 Dig. 1, 2, 2, 50 24 Atkinson: i. m., 48. o. 25 Gai. 2, 218 26 Jolowicz Nicholas: i. m. 381-382. o. 27 Jolowicz Nicholas: i. m. 382. o. 28 Ulpianus Dig. 3, 1, 1, 3 29 A. M. Honoré: Proculus, C. L. J. 31. (1972), 489. o. 30 Honoré: Proculus. 473. és 476. o. 31 Honoré: Proculus, 480. o.

O l d a l 7 Róma városának neve található meg. Ráadásul ebben az időszakban nagyon gyakori volt a Sempronius név a birodalom e részén. 32 A 33-ban öngyilkosságot elkövető M. C. Nervát követte a proculianus iskola élén, utódja, Pegasus pedig 73-ban töltötte be a consuli tisztséget, így működésének ideje e két dátum közé tehető. 33 Caius Cassius Longinus: Anyai ágon Servius Sulpicius dédunokája és C. C. Longinusnak, Caesar egyik merénylőjének leszármazottja. A sabinianusok vezetője volt, akiket az ő neve után cassianusoknak is hívtak. Élete során volt város praetor, consul (Kr. u. 30), Asia (40-41) és Syria (45-49) helytartója. Nero 65-ben száműzte Sardiniába. JOLOWICZ szerint azért, mert Longinus megtartotta a Caesart meggyilkoló őse arcképét, 34 míg ATKINSON szerint unokaöccsét házassággal akarta a császár elleni konspirációra rávenni. 35 Vespasianus császár hívta vissza Rómába, akinek uralkodása alatt halt meg. Fő munkája a civiljoggal foglalkozott, amely más jogtudósok idézéseiből maradt részben ránk. 36 Cn. Arulenus Caelius Sabinus: Cassiust követően a sabinianusok vezetője. Vespasianus idején nagy befolyást élvezett a birodalomban. 37 69-ben töltötte be a consuli posztot. 38 Munkái között megtalálható egy, az aedilisi edictumról írt értekezés. 39 Pegasus: Proculus után a procululianusok vezetője volt, Vespasianus idején városi prefektus (praefectus urbi). 40 Bár gyakran idézik, munkáinak címe nem maradt ránk. Ismert volt nagy tanultságáról. 41 Iavolenus Priscus: A sabinianusok vezetője C. Sabinust követően. 86-ban consul, több légió parancsnoka, iuridicus Britanniában, 90-ben Germania superior helytartója, majd ezt követően Syriának és Africának is. Plinius 106-107-ben kelt munkájában megemlíti, hogy egyesek kétségbe vonták Iavolenus mentális egészségét, de ez valószínűleg csupán szórakozottságot jelentett, hiszen a hivatalával járó munkákat továbbra is elvégezte és jogi 32 Honoré: Proculus, 482-484. o. 33 Honoré: Proculus, 485. o. 34 Jolowicz Nicholas: i. m. 382. o. 35 Atkinson: i. m. 49. o. 36 Jolowicz Nicholas: i. m. 382. o. 37 Dig. 1, 2, 2, 53 38 Jolowicz Nicholas: i. m. 383. o. 39 Dig. 21, 1, 14, 3 40 Dig. 1, 2, 2, 53 41 Jolowicz Nicholas: i. m. 383. o.

8 O l d a l szakvéleményeket adott. Számos könyvet írt, amelyekből idéznek a Digestában is, habár a többi jogtudós ritkán idézte őt. 42 P. Iuventius Celsus: Teljes neve P. Iuventius Celsus Titus Aufidius Hoenius Severianus. 43 Az idősebb Celsus fia volt, akinek életéről annyi tudott, hogy a proculianusok feje volt. Apját követte az iskola vezetőjeként. 44 106 vagy 107-ben praetor, majd kétszer consul volt (a második alkalommal 129-ben), és Hadrianus tanácsának tagja. Fő munkája a 39 kötetes Digestája, amiből Iustinianus császár Digestája is gyakran idéz. 45 Salvius Iulianus: A sabinianusok utolsó ismert vezetője. Feltételezések szerint az africai Hadrumentumban született, jogászként Iavolenus tanítványa. Hadrianus császár idején quaestor, majd tribunus, praetor, az aerarium Saturni és aerarium militare prefektusa, 148-ban consul, pontifex, Germania inferior, Hispania citerior és Africa helytartója. Fő munkája a 90 könyvből álló Digesta, amelyből Iustinianus császár Digestája és a későbbi jogászok sokat idéztek. 46 Feltételezhetően rivalizált a proculianusok vezetőjével, Celsusszal, mivel műveikben sosem idézték egymást, csupán a sorok között vitatkoztak egymással. 47 Gaius: Az öt remekjogász egyike, ennek ellenére életéről szinte semmit sem tudunk. Feltételezhetően Hadrianus császár idején született, institutióit pedig 161 körül írhatta. Művéből kiderül, hogy a sabinianus iskola tagja volt. Legalább 178-ig élt, ugyanis kommentárt írt az abban az évben kiadott senatusconsultum Orfitianumhoz. Nem tudunk arról, hogy élete során hivatalt viselt volna, kortársai valamint az őt követő jogtudósok nem idézték, és valószínűleg nem rendelkezett ius respondendivel sem. Művei valószínűleg csak a posztklasszikus korban tettek szert nagy népszerűségre, és Iustinianus császár jogtudósainak kedvenc írója lett könnyű érhetőségének köszönhetően. Sokáig gondolták úgy, hogy Gaius a birodalom valamely görög nyelvű provinciájában élt és tanított, ám erre rácáfol tökéletes latinsággal írt műve. 48 42 Jolowicz Nicholas: i. m. 383. o. 43 Dig. 5, 3, 20, 6 44 Dig. 1, 2, 2, 53 45 Jolowicz Nicholas: i. m. 384. o. 46 Jolowicz Nicholas: i. m. 385. o. 47 Pólay: i. m., 159. o. 48 Jolowicz Nicholas: i. m. 386-388. o.

O l d a l 9 Elméletek az eltérések okairól A két irányzat sok esetben képviselt különböző véleményt egy-egy kérdésben, amelyek közül jó pár ránk maradt. DETLEF LIEBS 64 ilyen eltérést gyűjtött össze művében. 49 Gyakran azonban az iskolákon belül is voltak eltérő vélemények, így az adásvételi vételár kérdésben. 50 A források azonban nem nyújtanak segítséget ezek hátterének megismerésében, és ATKINSON nagyon helyes rámutat, hogy a témával foglalkozó kutatók eddig nem tudtak ezek alapjául szolgáló elveket találni, csupán egy sor, sok kérdésére kiterjedő különálló eltérést. 51 JOLOWICZ szintén úgy gondolja, hogy az eltérés a két iskola között inkább személyes, mint doktrinális volt, 52 DE ZULUETA pedig úgy nyilatkozik, hogy eddig még senki sem volt képes visszavezetni az eltéréseket valamilyen alapelvekre. 53 A római jogot kutatókat régóta foglalkoztatta az, hogy mi állhat a két iskola eltéréseinek hátterében, van-e valamiféle olyan mögöttes ideológiai különbség, amely erre magyarázatot adhat. Gottlieb Slevogtius 1724-es De sectis et philosophia iurisconsultorum oppuscula című művében gyűjtött össze írásokat, amelyek közül néhány filozófiai különbségeket vélt felfedezni, amely szerint a sabinianusok a sztoikus filozófiát követték, míg a proculianusok az arisztotelészit. 54 Erre példaként hozható fel a specificatio vagy feldolgozás, ami más tulajdonában álló ingó dolog emberi munkával történő olyan átalakítását jelenti, amelynek révén új dolog jön létre. 55 Az elmélet szerint ez esetben a sabinianusok valóban a sztoikus filozófiát követték, és azon az állásponton voltak, hogy az eredeti anyag nélkül nem jött volna létre az új. Ezzel szemben a proculianusok az arisztotelészi filozófiát követve úgy vélekedtek, hogy az új dolog nem létezett a feldolgozásig, így az az átalakítót illeti meg. 56 Ilyen magyarázat azonban nem található meg a forrásokban, így nem tudhatjuk bizonyosan, hogy valóban a két filozófiai irányzatot követték vagy pedig csak utólagos belemagyarázásról van szó, és nem elfogadott még az sem, hogy jelentős filozófiai alapja lenne a döntésnek. 57 A legtöbb esetben azonban nem lehet semmiféle 49 Detlef Liebs: Aufstieg und Niedergang der römischen Welt (továbbiakban ANRW) II. 15. (1976) 50 Gai. 3, 140 51 Atkinson: i. m., 47. o. 52 Jolowicz Nicholas: i. m. 379. o. 53 Peter Stein: The Two..., 9. o. 54 Peter Stein: The Two..., 8. o. 55 Földi Hamza: i. m. 342. o. 56 Peter Stein: The Two..., 8. o. 57 Jolowicz Nicholas: i. m. 379. o.

10 O l d a l filozófiai alapot találni a véleménykülönbségre, így ha ez esetben ilyen alapon jártak is el, elmondható, hogy általánosságban véve nem. Az ellentéteket sokszor visszavezették arra is, hogy a proculianusok köztársaságpártiak és haladók, a sabinianusok pedig monarchisták és konzervatívak voltak. 58 STEIN úgy látja viszont, hogy Labeo irányzata nem tűnik túlságosan haladónak, míg Capitoé sem szigorúan konzervatív. 59 Bár maga Labeo köztársaságpárti volt és Capito monarchista, úgy tűnik ezek csak rájuk és nem az irányzataikra voltak jellemzőek, hiszen akadt olyan jelentős sabinianus jogtudós, Cassius Longinus, akit Nero idején azért küldtek száműzetésbe, mert szimpatizált a köztársasági eszmékkel. Mint ahogy az sem bizonyított, hogy Labeo követői szabadabbak lettek volna a tradicionális doktrínáktól. 60 Több forrásból is kitűnik, hogy több esetben a proculianus vélemény kerekedett felül a sabinianuson, és vált valamely császár jóvoltából a jog részévé, amely akár ennek az elméletnek egyfajta alátámasztását is jelentheti. Érdemes megemlíteni még STEIN elméletét is, aki az eltérő jogi módszerekben látja az ellentétek okát. Szerinte a sabinianusok mindig a méltányos értelmezésre törekedtek döntéseiknél, akár az ésszerűség és következetesség feladása árán is, más-más jelentést adva ugyanannak a szónak. Ezzel szemben a proculianusok a szigorúbb értelmezést követték, ugyanazt a jelentést adva a szavaknak minden esetben. 61 Így tehát ő sem elvi alapokra vezeti vissza az eltéréseket, hanem az általuk használt jogi eljárások és technikák különbözőségére. 62 LIEBS azonban ezzel ellentétes eredményre jutott, vagyis, hogy bizonyos esetekben az egyik, másokban a másik ragaszkodott jobban a jogszabályok betűihez, és ugyanez a helyzet a módszerességben is. 63 Eltérések Személyi és családjog A személyjog terén fontos kérdésnek számító serdültség kapcsán volt eltérés a két iskola között, amely a gyámság alól való kikerülés miatt volt fontos. Sabinus és Cassius azon 58 Pólay: i. m., 157. o. 59 Stein: The Two, 8. o. 60 Jolowicz Nicholas: i. m. 379. o. 61 Stein: A római jog, 29. o. 62 Peter Stein: The Two..., 9. o. 63 Pólay: i.m., 158. o.

O l d a l 11 az állásponton volt, hogy onnantól számít egy férfi serdültnek, hogy képes az utódnemzésre. A nemzésképtelen férfiak esetén azon az állásponton voltak, hogy azt a kort kell tekintetbe venni, amikor mások nemzőképessé válnak. Ezzel szemben a proculianusok úgy vélték, hogy az életkor meghatározása a legfontosabb, és minden 14 életévét betöltött férfi serdültnek számít. 64 Iustinianus császár utóbb a második álláspontot fogadta el, elvetve a nemzésre való alkalmasság vizsgálatát, az erkölcsökre hivatkozva, amelyek miatt a nőknél korábban fel sem merült egy ilyen vizsgálat gondolata. 65 Vitatott volt az is, hogy hányszor kell a filus familiast mancipatioval noxába adnia a pater familiasnak, hogy az végleg szabaduljon az apai hatalom alól. A XII táblás törvényekben az található, hogy a filius kikerül a hatalom alól, ha háromszor eladja családfője, hogy az ő adósságát törlessze. A pontifexek ezt felhasználva hozták létre az emancipatiót, amelynek során színleges eladásokkal szüntették meg a patria potestast egy filius felett. 66 Ez utóbbi eset kapcsán volt lényeges a vita a két irányzat között. A proculianusok itt konzervatív módon akként foglaltak állást, és a XII táblás törvények rendelkezését követve azt mondták, hogy mindenképp háromszor kell a családfőnek más hatalma alá helyeznie filius familiását. A sabinianusok ezzel szemben úgy vélekedtek, hogy az egyszeri mancipatio elegendő, mivel a XII táblás törvények csak az önkéntes mancipatiókra vonatkoznak. 67 Ez szerintem jelentős cáfolt azon az elméletre, amely szerint az egyik iskola a haladást képviselte volna, ugyanis az elvileg haladóbb proculianusok álláspontja jelen esetben jóval konzervatívabb a sabinianusokénál. A XII táblás törvényekhez való feltétlen ragaszkodás mutatja, hogy a proculianusok sem voltak szabadabbak a tradicionális doktrínák kötöttségeitől, mint a másik iskola képviselői. Ha valaki az ellen követett el bűncselekményt, akinek hatalma alatt állt, vagy akinek rabszolgája volt, abból nem származott kereset, ugyanis nem állhatott fenn kötelem a két fél között. Ez a per indítását akkor is megakadályozta, ha később a filius más hatalma alá került vagy önjogúvá vált, hiszen nem állt rendelkezésre actio a pater familias számára. Vitás volt azonban az, hogy mi történik akkor, ha valaki más rabszolgája vagy hatalomalattija követ el bűncselekményt a családapa ellen, majd az ő hatalma alá kerül (például noxális causa 64 Gai. 1, 196 65 Inst. 1, 22 pr. 66 Stein: The Two, 17. o. 67 Gai. 4, 79

12 O l d a l alapján). A sabinianusok szerint ez esetben a korábbi kereset teljesen megszűnik, hiszen olyna állapot keletkezik, amikor ilyen kereset egyáltalán nem létezhet. Ezzel szemben a proculianusok véleménye úgy szólt, hogy a kereset csupán nyugszik ebben az időszakban, így a hatalom alól kikerülő filius ezután perelhetővé válik. 68 Dologi jog Ezen témakörben kapcsán is akadtak olyan kérdések, amelyet az iskolák másként válaszoltak meg. Ilyen volt az, hogy tudnak-e többen egyszerre egy tárgyat osztatlanul birtokolni. Sabinus szerint, ha valaki egy dolgot szívességi használatra ad át, akkor mindketten birtokosai lesznek a dolognak, és mindketten viselik a kockázatot is. Trebatius ezt még azzal egészíti ki, hogy elképzelhető, hogy valaki jogosan, más pedig jogtalanul birtokolja a dolgot egy időben, ám mindketten nem birtokolhatnak egyszerre jogosan vagy jogtalanul. Labeo ezzel szemben úgy érvel, hogy a teljes birtoklás esetén nem számít, hogy az jogos-e vagy jogtalan, hiszen ketten osztatlanul nem lehetnek egy időben birtokosok, mivel rajtam kívül senki sem állhat vagy ülhet pontosan ugyanazon a helyen, mint én. 69 Ha a birtoklást valaki egy rabszolga felett szívességi használatra szerezte meg, akkor mindkét fél birtokolja azt: a birtokos, akinél ténylegesen a rabszolga van és a tulajdonos, aki nem szeretne róla lemondani. 70 A gyámság alatt állók birtokszerzése terén is eltérő álláspontok alakultak ki, méghozzá azzal kapcsolatban, hogy ők gyámjuk beleegyezése nélkül szerezhetnek-e birtokot egy dolog felett. Paulus úgy vélekedik, ez nem lehetséges, mivel hiába tartja magánál a dolgot, nem rendelkezik azzal. Ahhoz hasonlítja ezt, mintha valaki egy alvó ember kezébe tenne valamit, így tulajdonképpen a birtoklási szándék (animus) hiánya miatt nem birtokolhat, csupán gyámja beleegyezésével. Ofilius és Nerva filius szerint a gyám beleegyezése nélkül a birtokszerzés nem volt lehetséges, mivel az ténykérdésnek és nem jogkérdésnek számít. Paulus szerint ez a nézet abban az esetben elfogadható, ha a gyámolt már elég idős ahhoz, hogy képes legyen felfogni tetteit. 71 Így például a csecsemők (infantes) esetén szükséges a gyám jelenléte, míg idősebb korban már beleegyezése nélkül is képes a gyámolt birtokot szerezni. 72 68 Gai. 4, 78 69 Paul. 54 ed. Dig. 41, 2, 3, 5 70 Pokp. 29 Sab. Dig 43, 26, 15, 4 71 Paul. 54 ed. Dig. 41, 2, 1 és 41, 3, 4, 2 72 Paul. 15. Sab. Dig. 41, 2, 32, 2

O l d a l 13 Kérdéses volt az is, hogy saját dolgát másnak odaadhatta-e a gyámolt gyámja beleegyezése nélkül. Marcianus úgy vélekedett, hogy míg a gyámolt birtokszerzéséhez nem szükséges a gyám beleegyezése, addig egy dolog elidegenítéséhez vagy birtokának átruházáshoz már igen. 73 Ulpianus véleménye is ismert a kérdésben, aki szerint a gyámolt birtoklását elveszítheti egy dolog felett gyámja beleegyezése nélkül, de ekkor sem szűnik meg a birtoklási szándéka. Ha pedig saját akaratából akar lemondani egy dolog feletti birtoklásról, az nem lehetséges. 74 A talán leghíresebb eltérés a két irányzat között a specificatio vagyis feldolgozás kérdésében volt, mikor valaki például más szőlőjéből készített bort, más olajbogyójából olajat, más deszkáiból hajót stb. Ebbe a kérdéskörbe tartozott az is, ha valaki más papírjára vagy pergamenjére írt. Gaius szerint ez utóbbi esetben még akkor is a lapok tulajdonosáé lesz az átalakított dolog, ha valaki arany betűkkel írt rá, hiszen a betűk a pergamenhez és a papírhoz járulnak. Ellenben ha valaki más deszkalapjára festett képet, úgy pontosan fordított volt a logika, ugyanis ez esetben úgy tartották, hogy inkább a deszka járul a ráfestett képhez, vagyis a festmény készítőjét illeti meg az elkészült mű. 75 Paulus ezzel szemben amellett foglal állást, hogy mindkét esetben az alapanyag tulajdonosáé lesz a létrejött új dolog. 76 Sabinus és Cassius a természetes értelemre hivatkozott a kérdésben, hiszen az alapanyagok nélkül nem lehetett volna elkészíteni az új dolgot, így az alapanyag tulajdonosát illeti meg. Ezzel szemben Nerva és Proculus úgy vélte, hogy a dolog azé, aki csinálta, mivel a létrehozott dolog az átalakítás előtt nem létezett. 77 A iustinianusi jog idején Paulus nevéhez fűzhető az arany középút megtalálása. Paulus szerint ha a létrejött dolog az eredeti állapotra visszaállítható, például a létrehozott bronzszobor beolvasztásával, akkor az a feldolgozás után is az anyag tulajdonosáé marad. Míg ha a visszaállítása nem lehetséges, például más szőlőjéből készített bor vagy deszkájából épített hajó esetén, akkor a feldolgozóé lett. 78 Ha pedig valaki részben más, részben saját anyaga felhasználásával készített új dolgot, úgy az készítőt illette meg, hiszen nem csak a szükséges munkát fektette bele, de az alapanyag egy részét is ő biztosította. 79 73 Marcian. 3. inst. Dig. 41, 1, 11 74 Ulp. 30. Sab. Dig. 41, 2, 29 75 Gai. 2, 77-2, 79 76 Paul. 21 ed. Dig. 6, 1, 23, 5 77 Dig. 41, 1, 7, 7 78 Paul 14 Sab. Dig. 41, 1, 24 és 26 pr. 79 Inst. 2, 1, 25

14 O l d a l A mindennapi élet során előfordult, hogy két vagy több személy dolgai összekeveredtek, például összeöntötték boraikat vagy megolvasztott ezüstjüket. Itt a két iskola közötti eltérés abból adódott, hogy ilyen esetben ki számít az összekeveredett dolgok tulajdonosának. Gaius véleménye az volt, hogy attól függetlenül, hogy a keveredés szándékosan vagy véletlenül történt meg, és hasonló vagy eltérő anyagokat kevertek össze, a tulajdonosok közös tulajdonává válik. 80 Pomponius ezzel egyetértésben azt írja, hogy ha valaki olvasztott fémjéhez más ezüstöt kever, akkor az nem lesz teljesen egyiküké sem. Viszont ha valaki poharát más ólomjával vagy ezüstjével forrasztja meg akkor az teljesen a pohár tulajdonosáé lesz. Ha pedig különféle, más tulajdonában álló gyógyfüvekből egy időben készítenek hasonló orvosságokat vagy kenőcsöket, és közben összekeverednek, akkor egyik tulajdonos sem mondhatja egészében a magáénak, és a legjobb megoldás ha azé lesz, akinek a nevében készítették. 81 Pomponius azonban abban különbözik Gaiustól, hogy szerinte szerepe van a tulajdonosok akaratának is, ha az összekevert dolgok szétválaszthatóak voltak. Így ha két tulajdonos gabonája akaratuk nélkül keveredik össze, akkor mindketten in rem actióval követelhetik a maguk részét, míg ha közös akaratukból, akkor közös tulajdon jön létre. 82 A gyógyszerekhez hasonló volt a sabinianus vélekedés az olvasztáskor összekevert fémekkel kapcsolatban is, amelyet Cassius is támogatott. Proculus és Pegasus ezzel szemben azon a véleményen voltak, hogy a keveredés nem hoz létre közös tulajdont, hanem a keveredés előtti tulajdonosoké marad külön-külön. 83 Amikor valaki nem kívánta a tulajdonában álló dolgot birtokolni, és ezen szándékát külsőleg is kifejezésre juttatta, például a dolog eldobásával és annak további sorsát illető érdektelenséggel, azt a római jogtudomány derelictiónak, elhagyásnak nevezte. 84 Ennek megkülönböztették két fajtáját: a tulajdon- és a birtok-derelictiót. Ez utóbbi például a hajó rakományát kidobását jelentette a viharban, ugyanis a hajósok ez esetben nem mondtak le tulajdonjogukról, csupán a hajó menekülése érdekében dobták ki a rakományt, amelyre később igényt tartanak. 85 A tulajdon-derelictio kérdésében volt vita a két iskola között. A sabinianus vélemény az volt, hogy a dolog azonnal uratlanná válik, amint tulajdonosa elhagyta azt. A proculianusok nézete azonban az volt, hogy a dolog az elhagyással csupán 80 Gai. 2. rer. cott. Dig. 41, 1, 7, 8 és 9 81 Pomp. 30 Sab. Dig. 41, 1, 27 82 Ulp. 16 ed. Dig. 6, 1, 5 pr. 83 Pomp. 30 Sab. Dig. 41, 1, 27 84 Földi Hamza: i. m. 308. o. 85 Iul. D. 14, 2, 8

O l d a l 15 foglalhatóvá válik, és a tulajdon csak akkor szűnik meg, ha valaki azt valaki ténylegesen el is foglalja. 86 Előfordult, hogy valaki házának birtoklására mondott le azon félelmében, hogy összeomlik és már javíthatatlan állapotban van. Labeo úgy vélte, hogy ha valaki úgy hagyja el házát, hogy az még javítható állapotban van, akkor a birtokát nem kaphatja vissza. Cassius ezzel szemben azzal érvelt, hogy ha abban való félelmében hagyta el házát, hogy az összeomlik, de végleges elhagyási szándék nélkül, akkor vissza kellene utalni annak birtokába. 87 Eltérő vélemények alakultak ki azzal kapcsolatban, hogy több személy tulajdonában álló rabszolga mikor milyen arányban szerez tulajdont urainak. A főszabály ez esetben az volt, hogy a rabszolga minden tulajdonosának ugyanakkora arányban szerez tulajdont, kivéve, ha külön egyikük részére stipulál. A fő kérdés azonban az volt, hogy mi történik, ha az egyik tulajdonos időközben parancsot ad a rabszolgának. A sabinianusok úgy vélték, annak szereznek egyedül tulajdont, aki parancsot adott a rabszolga számára, mintha az neki stipulált vagy mancipált volna. Az iskola jogtudósai közül Sabinus, Ofilius és Cassius nevei ismertek, mint az álláspont támogatói. 88 Ezen a véleményen volt Ulpianus remekjogász is, azzal a kiegészítéssel, hogy ha két ura közösen adta a parancsot, akkor számukra nem egyenlően szerez, hanem a rajta fennálló tulajdonrészüknek megfelelően. 89 A proculianus iskola tagjai ezzel szemben úgy gondolták, hogy a rabszolga ilyen esetben minden tulajdonos részére egyenlően szerez, mintha a parancsot ki sem adták volna. 90 A szökött rabszolgák (servus fugitivus non ab alio possessus) kapcsán is merültek fel kérdések a jogtudósok között. Eltérés volt abban, hogy a szökött rabszolga továbbra is ura birtokában marad-e, és eltértek a vélemények annak kapcsán, hogy a szökés ideje alatt képese urának tulajdont szerezni vagy sem. Hiszen ha gazdája birtokában maradt, akkor elvileg képes volt elbirtoklással tulajdont szerezni neki. Ezzel értett egyet Cassius és Iulianus, míg Nerva filius tagadta, hogy a szökésben lévő rabszolga képes tulajdont szerezni urának. 91 Pomponius szintén nemleges álláspontra helyezkedett a kérdésben, ám úgy vélte, hogy az 86 Paul. 54 ed. Dig. 41, 7, 2, 1 és Ulp. 12 ed. Dig. 41, 7, 1 87 Ulp. 53 ed. ig. 39, 2, 15, 35 88 Pomp. 26 Sab. Dig. 45, 3, 6 89 Ulp. 48 Sab. Dig. 45, 3, 7 90 Gai. 3, 167 91 Paul. 54 ed. Dig. 41, 2, 1, 14

16 O l d a l actio Publiciana a szökött rabszolga tulajdonosának segítségére van abban az esetben, ha rabszolgája egy olyan embertől vette a dolgot, aki nem tulajdonos. 92 Gaius azon vitatott státuszúak kapcsán, akiknél bizonytalan volt, hogy rabszolgák-e, tér ki a kérdésre. Ő úgy vélekedik, hogy azok, akik valójában rabszolgák, továbbra is mindent uruknak szereznek meg, mintha egyáltalán nem merült fel volna kérdés státuszukkal kapcsolatban, pontosan úgy, ahogy a szökött rabszolgák. 93 Ulpianus szerint ha a szökött rabszolga saját használatra vett dolgát valaki erővel megszerezte, akkor annak tulajdonosa, mivel ezek az ő vagyonába beleszámítottak, keresetet indíthatott a rabló ellen. 94 Visszatérve annak kérdésére, hogy ura birtokában maradt-e a szökött rabszolga, itt is megoszlottak a vélemények. Paulus úgy vélte, hogy a szökésben lévő rabszolga, aki szabadnak adta ki magát, továbbra is ura birtokában marad, ha azonban elfogása után a bíróság előtt bizonyítani tudja, hogy szabad, akkor attól kezdve nem lesz tovább az ő birtokában. 95 Gaius a hatalomalatti által a pater familias kárára elkövetett lopása kapcsán tér ki a kérdésre. Ő azon az állásponton van, hogy a szökött rabszolga ugyanúgy az ura birtokában marad, mint a hatalomalattija által ellopott tárgyak. 96 Kötelmi jog Ha az ajándékozó az ajándékozást (donatio) az ajándékozott kérésére egy olyan rabszolgán keresztül intézte, aki az ajándékozott és egy harmadik ember közös tulajdonában állt, és a rabszolga olyan szándékkal kapta meg az ajándékot, hogy a tulajdontársnak szerezze meg, akkor a sabinianus Iulianus szerint érvénytelen volt az ajándékozás. Ha a rabszolga úgy kapja meg, hogy mindkét urának szerezzen, akkor az nem vált ki semmilyen joghatást. Véleménye szerint szintén érvénytelen volt a szerződés abban az esetben is, ha az ajándékozott bizalmi emberének adta át az ajándékot, olyan szándékkal, hogy az ő tulajdonába kerüljön. 97 Ulpianus szerint a közös tulajdonban lévő rabszolga egyedül az eredetileg megajándékozni kívántnak szerzi meg a dolgot, függetlenül azon szándéktól, hogy azt a tulajdonostársnak vagy megosztva szerezze meg. 98 92 Pomp. 3Sab. Dig 6, 2, 15 és Pomp. 31 Muc. Di. 41, 1, 54, 4 93 Gai. 8. ed. praet. urb. Dig. 40, 12, 25, 2 94 Ulp. 54 ed. Dig. 47, 8, 2, 25 95 Dig. 41, 2, 1, 14 és Paul. 15 Plaut. Dig. 41, 3, 15, 1 96 Gai. 26 ed. prov. Dig. 41, 2, 15 97 Iul. 44 dig. Dig. 41, 1, 36, 6 98 Ulp. 7 disp. Dig. 39, 5, 13

O l d a l 17 A halál esetére szóló ajándékozás (donatio mortis causa) az ajándék egyik fajtája volt Rómában. Két típusa létezett: az első esetén a dolgot megkapta a megajándékozott, ám az afeletti tulajdonjogot csak az ajándékozó halála esetén kapta meg. A másik esetén a tulajdonjogot is megkapta a dolog felett, de ha az ajándékozó utóbb visszavonta vagy egészséges rendbe jött, akkor az ajándékot vissza kellett adni. Kérdéses volt azonban, hogy milyen keresetet lehet indítani, ha az ajándékozott erre nem hajlandó. A sabinianusok condictiót adtak az ajándékozónak azon analógia alapján, hogy a condictio olyan esetekre vonatkozik, ahol átadtak valamit, ám azt nem követte a várt ellenszolgáltatás. 99 A proculianusok álláspontja nem ismert, STEIN szerint azonban bizonyosan elutasították ezt az érvelést, mivel a condictio kétoldalú ügyleteknél volt alkalmazott. 100 A megbízás (mandatum) egy konszenzuális, puszta megegyezéssel létrejövő szerződés, amely más ügyeinek ingyenes képviseltét jelentette. A kezdeti időkben pusztán a barátságon alapult, később azonban már szélesebb körre kiterjedt, és ilyen szerződés keretében dolgoztak például a szellemi munkát végzők, így az ügyvédek is, mivel a szellemi tevékenységek egy részéért nem lehetett ellenszolgáltatást kérni. Megbízás esetén nem lehetett pénzt kérni más ügyének képviseletéért. 101 Megtörténhetett, hogy a megbízott túllépve megbízását drágábban vette meg a telket, mint amennyire a megbízása szólt. Gaius szerint ilyenkor a megbízó annyi erejéig követelhet, amennyire érdekében állt, hogy a megbízását teljesítsék, míg a megbízott nem perelhet. Sabinus és Cassius szerint a megbízottnak akkor sem volt megbízásból fakadó keresete, ha drágábban vásárolt, és szeretett volna annyit követelni, amennyiért a vásárlással megbízták. 102 A proculianusok nézete szerint ilyenkor a megbízott perelhetett, de csak annyira, amennyiért a vásárlással megbízták. Ha azonban olcsóbban vásárolt, volt keresete, mivel értelemszerűen megbízták azzal is, hogy olcsóbban vásároljon. 103 A novatio a kötelem megújítását jelentette, amelyet valami új beiktatása vagy elhagyása idézett elő, megszűntetve a régi kötelmet és újat hozva létre helyette. Ez esetben az volt a kérdés, hogy kezes hozzáadása vagy elhagyása elég tiszta különbségnek számít-e 99 Paul. 4 Lex Iulia et Paina Dig. 39, 6, 35, 3 100 Stein: The Two, 22. o. 101 Földi Hamza: i. m. 308. o.; Adolf Berger: Encyclopedic Dictionary of Roman law, 43. kötet, Philadelphia, 1953, Online: http://books.google.com/books?id=or0laaaaiaaj, 574. o. 102 Gai. 3, 161 és 2 rer. cott Dig. 17, 1, 4 103 Inst. 3, 26, 8

18 O l d a l ahhoz, hogy novatio legyen. A sabinianusok véleménye az volt, hogy ez már novatiónak számít, míg a proculianus vélekedés szerint ez nem elég jelentős változás ahhoz, hogy megújítsa a kötelmet. 104 Előfordult, hogy a kezes a főadóst nevezte ki örökösévé, aminek folytán a kezes halála után ő örökölte volna a kezességet is. Így fontos kérdés volt, hogy milyen jogi hatásai vannak ennek. A sabinianusok álláspontja sokkal ismertebb számunkra a proculianusokénál. Iulianus szerint ilyekor megszűnik a kezesség, így ha keresetet indítanak a főadós ellen, a kezes nem léphet a helyébe, neki kell teljesíteni. 105 A kezes a kötelemből így szabadul, és csak, mint a főadós örököse lesz felelős. Ha a kezest nevezte ki örökösévé a főadós, akkor a kezesség szintén megszűnik, és a kezes főadósként lesz felelős. Így ha az eredeti főadós meghal és az új főadós az örököse lesz, akkor ő elvileg két kötelemnek is felelős lenne, mivel nehéz eldönteni melyik érvényteleníti a másikat, ám főadós és kezes esetén könnyű a döntés, mivel az előbbinek nagyobb kötelező ereje van. Ha a két kötelem között bármilyen különbség van, akkor az egyik érvényteleníti a másikat. 106 Sabinus szerint ha a kezes örökösévé nevezi ki a főadóst, akkor a két kötelem egyesül. A proculianusok véleményéről mindössze annyit tudunk, hogy Proculus más véleményen volt erről, ám az ő megoldásuk a kérdésre már nem ismert. 107 Az egyik vita a felperes per közbeni kielégítésével volt kapcsolatos. A sabinianus vélekedés szerint minden esetben fel kellett volna menteni az alperest, mivel a teljesítéssel minden actio megszűnik, a nélkül pedig per sem indítható. A proculianusok ezzel egyetértettek a bonae fidei kereseteknél, mivel ott a formula lehetővé tette a iudex számára a per megszüntetését, ám a stirciti iuris actiók esetén nem. Ők úgy érveltek álláspontjuk mellett, hogy a iudex hatalma a formulából ered, így csak aszerint járhat el. 108 Ez az eset cáfolja azt a gondolatmenetet, amely az egyik irányzatot haladónak, míg a másikat konzervatívnak gondolja, hiszen az elvileg újító proculianusok ragaszkodnak a régi jog kötöttségeihez, míg a sabinianusok igyekeznek attól eltérni, szakítani a formalitásokkal. Ugyanis a maguk a proculianusok is úgy gondolták, hogy egy követelést még egyszer teljesíteni már nem kell, és 104 Gai. 3, 177-178 105 Iul. 47 dig. Dig. 46, 1, 14 106 Ulp. 46 Sab. Dig. 46, 1, 5 107 Scaev. quaest. publ. tract. Dig. 46, 3, 93, 3 108 Gai. 4, 114

O l d a l 19 nem is lehet. 109 Ellenben STEIN elmélete ebben az esetben már inkább helytállónak tűnik, hiszen a proculianusok ebben az esetben ragaszkodnak a szavak jelentéséhez, amelyek nem engedik meg a iudex számára, hogy stricti iuris ügyekben így járjon el. A sabinianusok ezzel szemben a méltányosság alapján helyezkednek szembe ezzel. Hasonló jellegű kérdés volt még a kötelem megszűnése kapcsán az, hogy mi történik akkor, ha valaki a hitelező beleegyezésével máshogy teljesít, mint eredetileg megegyeztek. A sabinianusok szerint ekkor az adós ipso iure szabadult, míg a proculianusok szerint a kötelem fennmaradt, ám az adós doli mali exceptióval védekezhet. 110 Stipulatio A stipulatio egy ősi szóbeli szerződés volt, amelyet kérdés és a rá adott felelet formájában kötöttek a felek. Kezdetben csak a római polgárok köthettek így szerződést, ám utóbb a polgárjoggal nem rendelkezők is használhatták ügyeik bonyolítására. Az egyszerű adásvételi ügyletektől kezdve a jóval bonyolultabb ügyek intézéséig szinte mindenre használták, és jelentősége igen nagy maradt a római jog egész története során. 111 Így természetes, hogy a két iskola jogtudósai is foglalkoztak vele. Kérdés merült fel például arról, hogy milyen jogi hatása van annak, ha valaki önmaga és egy olyan személy számára kötelez adni, akinek nincs a hatalma alá vetve, ugyanis érvénytelenül járt el az, aki más javára stipulált. Mindkét iskola egyetértett abban, hogy ilyenkor a stipluatio érvényes, ám a megadandó összeg terén már eltértek a vélemények. A sabinianusok véleménye az volt, hogy a stipulatio teljes egészében érvényes, ám csupán annak, akinek stipuláltak tartoznak teljes egészében, a másik embernek nem. A másik iskola ezzel szemben úgy foglalt állást, hogy csupán a stipulatioban foglalt összeg fele jár a stipulálónak. 112 Iustinianus institutióiból megtudhatjuk, hogy utóbb a proculianius nézet győzött és vált elfogadottá. 113 A Digesta megfogalmazása szerint, ha valaki önmagának és olyannak stipulál, akinek hatalma alatt nem áll, őt nem az egész, csupán annak fele illeti meg, ugyanis a másik fele levonásra kerül, mivel az ő része nem fog az egészre kiegészülni a rossz eljárás miatt. 114 109 Stein: The Two, 18. o. 110 Gai. 3, 168 111 Adolf Berger: i. m., 716. o. 112 Gai. 3, 103 113 Inst. 3, 19, 4 114 Pomp. 4 Muc. Dig. 45, 1, 110 pr.

20 O l d a l Vitás kérdés volt az is, hogy milyen következményei lesznek annak, ha egy rabszolga a hagyaték részét képezte, ura fogságba esett vagy végrendeletileg felszabadították, és ezen idő alatt ura nevében stipulált vagy vállalt kezességet. A sabinianusok szerint ezek érvényesnek számítanak, Cassius szerint pedig ezek idejét onnantól kell számítani, amikortól eljárást indíthatnak a felek, vagyis birtokba lépett az örökös vagy visszatért a fogságból a tulajdonos. 115 Szerinte a rabszolga a jövőbeli örökös javára is tudott stiuplálni, míg az ellentétes álláspontot elfoglaló proculianusok és Proculus szerint erre nem volt lehetőség. 116 Africanus azokról a rabszolgákról ír, akiket uruk revizornak nevezett ki valamelyik provinciába, és utóbb a végrendeletében felszabadította és örökösévé tette. Ha azonban ekkor is ura nevében szedett pénzt, adott kölcsönt, stipulált vagy adott zálogba, akkor ezeknek volt-e valamilyen hatásuk? Szerinte igen, ugyanis az ekkor teljesítő adós szabadult a kötelemből, amennyiben nem tudott arról, hogy a rabszolga ura már meghalt. 117 Rajtuk kívül még Modestinus is egyetértett abban, hogy a rabszolga tud a leendő örökös és a hagyaték javára stipulálni. 118 Papinianus ezzel szemben Proculus véleményét támogatja, így szerinte nem tud a hagyaték részét képező rabszolga az elhunyt örökhagyó vagy annak örökösei részére stipulálni, habár előfordulhat, hogy ez esetben az örökösé lesz a megszerzett vagy stipulált dolog. 119 Paulus indoklást is ad a proculianus állásponthoz: a hagyaték részét képező rabszolgának az örökös javára tett stipulatója azért nem érvényes, és nem keletkeztet kötelmet, mert a stipulatio megkötésekor a rabszolga nem állt az örökös tulajdonában. 120 Eltérés látszott még abban a kérdésben is, hogy mikortól lehet követelni azt, amiről valaki stipulatióban ígérte, hogy egy bizonyos vásár idején átadja. Sabinus a vásár első napját jelölte meg ennek idejének, míg Proculus és a proculianusok azt mondták, hogy csak a vásár idejének vége után kerülhet erre sor, így az adós csak ekkortól esik késedelembe. 121 A kötbér (poena) a szerződő felek által stipulatióban kikötött pénzösszeg, amelyet az adós a szerződés nemteljesítése vagy nem kellő teljesítése esetén köteles a hitelezőnek megfizetni. 122 A kérdés az volt, hogy a kötbért mikortól lehet követelni. Sabinus álláspontja 115 Venul. 12. stip. Dig. 45, 3, 25 116 Gai. 3 verb. obl. Dig. 45, 3, 28, 4 117 Afr. 8 quaest. Dig. 12, 1, 41 118 Mod. 7 reg. Dig. 45, 3, 35 119 Pap. 27 quaest. Dig. 45, 3, 18, 2 120 Paul. 4 reg. Dig. 45, 3, 16 121 Venul. 1 stip. Dig. 45, 1, 138 pr. 122 Földi Hamza: i. m. 450. o.

O l d a l 21 az volt, hogy akkortól kezdve, amikor az adós késedelembe esik. A proculianusok közül Pegasus pedig azon a véleményen volt, hogy akkortól, amikor a szolgáltatás lehetetlenül. 123 Adásvétel Az adásvételnél a vételár kérdésében szintén véleménykülönbség állt fenn a két irányzat között. A vitás kérdés az volt, hogy lehet-e a pénzen kívül másból állhat-e vételár, például egy rabszolgából vagy tógából. Abban az esetben, ha valaki tógáját cserélte el más tunikájára, Sabinus és Cassius szerint adásvétel történt, míg Nerva és Proculus szerint csupán csere. Sabinus még szépirodalmi alátámasztást is adott érveinek, így Homéroszra hivatkozott, aki leírta hogyan szerzi be a görög sereg dolgok vételével és adásával, a pénz teljes mellőzésével a szükséges felszerelést: 124 A fürtös görögök ott boritalt vettek, Vagy ragyogó vassal, vagy rézzel fizettek, Némelyike bőrrel, másika tulokkal, Volt, aki foglyokkal. 125 A sabinianusok igenlő válaszukat azzal támasztották még alá, hogy az adásvételt valójában cserével kötik meg, és ez a fajtája az adásvételnek igen régi. Ezzel szemben a proculianusok elkülönítették a cserét az adásvételtől, arra hivatkozva, hogy másként nem derülne ki melyik dolog került eladásra és melyik volt vételár fejében adott, mivel képtelenség mindkét dolgot mindkét néven nevezni. 126 Szerintük ez esetben nem csak ezt nem lehet eldönteni, hanem azt sem, hogy ki a vevő és ki az eladó. 127 Iustinianus Institutióiból megtudhatjuk, hogy Proculus véleménye vált uralkodóvá a későbbi időkben, a császár pedig azt is leírja, hogy már az őt megelőző császárok is elfogadták ezt az álláspontot. 128 Felmerült a kérdés a jogtudósok között, hogy vajon adásvétel vagy bérlet jön-e létre, ha valaki megegyezik az aranyművessel arról, hogy az saját aranyából csináljon neki meghatározott súlyú és formájú gyűrűket fizetség ellenében. Cassius megoldása kettős volt: szerinte az anyag beszerzése adásvételnek volt tekinthető, hiszen a megrendelő megvette azt 123 Pap. 2 quaest. Dig. 45, 1, 115, 2 124 Paul. 33. ed. Dig. 18, 1, 1, 1 125 Ifj. Mészöly Gedeon fordítása. Justinianus Institutiói, Bp., 1991, 160. old. 126 Gai. 3, 141 127 Paul. 33 ad edictum Dig. 18, 1, 1, 1 128 Inst. 3, 23, 1

22 O l d a l az aranyművestől, míg a gyűrűk elkészítése bérletnek. 129 Sabinus véleménye amely Gaius szerint egyben a többségé is volt szerint az esetet tisztán adásvételnek kellett tekinteni, míg bérletnek akkor számítana, ha a megrendelő biztosítaná az alapanyagot. 130 Paulus, aki már a két secta feltételezett működési ideje után művelte a jogtudományt, már egyértelműen bérletnek nyilvánítja az ilyen esetet, azzal érvelve, hogy a kézműves munkája nélkül nem épülne fel a ház, hiába veszi meg tőle a megrendelő a szükséges alapanyagokat. 131 Eltérő vélemények fogalmazódtak meg a vételár határozottságának kérdésében. Cassius és Labeo, vagyis a két iskola egy-egy jelentős vezetője úgy tartotta, hogy határozatlan vételár kikötése esetén (például az eladó annyiért adja el a dolgot, amennyire egy harmadik személy azt becsli) az adásvételnek semmiféle joghatása nincs. Ofilius és Proculus azonban ezt is érvényes adásvételnek tekintették. 132 Remekül megfigyelhető, hogy előfordultak olyan esetek, amikor a két iskola néhány prominens tagja (a sabinianus Cassius és a proculianus Labeo) egyetértett valamilyen kérdésben, és ezzel együtt akadtak eltérések magukon az iskolákon belül is (Proculus és Labeo eltérő döntése). Iustinianus császár egyértelműen amellett foglal állást, hogy a határozatlan vételárú adásvételi szerződés érvénytelen. Ha azonban a felek úgy egyeznek meg, hogy egy harmadik személy becslése alapján fizetnek vételárat, akkor érvényes lehet, ha mindenben az ő döntése szerint járnak el. Ha a becsléssel megbízott nem hajlandó vagy nem képes az árat meghatározni, akkor a szerződés érvénytelen lesz vételár megállapításának hiányában. A császár megemlíti még, hogy szerinte nem lehetetlen ezt bérleti szerződéseknél is alkalmazni. 133 Az is viták alapjául szolgált, hogy ha olyan dolgokra kötöttek adásvételi szerződést, amelyek érvénytelenné tették azt, például szent helyek, sírok, köztulajdon, szabad ember eladása, vagy más okból váltak érvénytelenné, akkor az ilyen érvénytelen kötelmekből származik-e kereset kártérítésre, visszaadásra. A sabinianusok részéről ismert Iulianus véleménye, aki szerint, ha valaki foglalót (arrha) adott borra kötött adásvételnél, és a szerződés utólag érvénytelenné vált, akkor a vevő adásvételből eredő keresetet indíthatott a 129 Gai. 3, 147 és 2. rer. cott. Dig. 19, 2, 2, 1 130 Pomp. 9 Sab. Dig. 18, 1, 20 131 Paul. 34 ed. Dig. 19, 2, 22, 2 132 Gai. 3, 140 133 Inst. 3, 23, 1

O l d a l 23 foglaló visszaszerzésére. 134 Modestinus véleménye szerint, ha valaki tudtán kívül vásárolt meg szent helyet, közterületet vagy sírt, abban a hitben, hogy azok magántulajdonban vannak, az adásvétel érvénytelennek számít, és a vevő adásvételből származó keresetet indíthat a vételár visszaszerzésére. 135 Pomponius álláspontja is megegyezett ezekkel, vagyis az adásvételi szerződés érvénytelensége esetén is lehetőség volt ebből eredő keresetekkel visszakövetelni a vételárat. 136 A proculianusok részéről Celsus filius foglalkozott a kérdéssel, aki szerint érvénytelen a szerződés, ha elidegeníthetetlen dolgokra kötötték, amelyekkel nem lehet kereskedni (például szent helyek, sírok, köztulajdon, szabad ember), mivel azok a köz tulajdonának számítanak, és nem egy személy tulajdonában állnak. 137 Egyetértett vele később Paulus is, aki a lopott dolog eladását hozza fel példaként. Szerinte, ha mind az eladó és mind a vevő tudta a dologról, hogy lopott, akkor nem keletkezik kötelem, ha pedig csak a vevő volt ezzel tisztában, akkor az eladót nem terheli felelősség, ám nem követelhet a vevőtől addig, amíg önként nem teljesíti, amiben megegyeztek. Ha azonban csak az eladó tudja, hogy lopott dologról van szó, és a vevő nem, akkor mindkét oldalon szerződés keletkezik. 138 Ezen kívül foglalkozik még az eladott öröklési joggal, amely esetén lennie kell örökségnek is, hogy adásvétel jöjjön létre, mivel a vadászattal ellentétben ez nem reményvétel (emptio spei), így az örökség elmaradása esetén a vételár visszakövetelhető. 139 Ha pedig egy rabszolganőt születendő ivadékaival együtt adnak el, ám utóbb kiderül, hogy nem alkalmas gyerekszülésre vagy ötven évnél idősebb, és a vevő erről ne tudott, akkor az eladó ellen kereset indítható. 140 Öröklési jog Örökösnevezés A római végrendelkezések alapvető része volt az örökösnevezés, az ezt megelőző hagyatéki rendelkezéseket semmisnek kellett tekinteni, így például rabszolgát sem lehetett itt felszabadítani. Felvetődött azonban a kérdés, hogy mi a teendő akkor, ha valaki az örökös megnevezése előtt gyámot nevezett ki. A sabinianusok nézete az volt, hogy minden, ami megelőzi az örökösnevezést érvénytelennek számít, így a gyám kinevezése is. Proculus és 134 Ulp. 32 ed. Dig. 19, 1, 11, 6 135 Mod. 5. reg. Dig. 18, 1, 62, 1 136 Pomp. 9. Sab. Dig. 18, 1, 6 pr. 137 Ugyanott 138 Paul. 33 ed. Dig. 18, 1, 34, 3 139 Paul. 14 Plaut. Dig. 18, 4, 7 140 Paul. 33 ed. Dig. 19, 1, 21 pr.