BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE. 2013.El.II.D.6/21. TÁJÉKOZTATÓ. a Budapest Környéki Törvényszék. 2012. évi. működéséről



Hasonló dokumentumok
TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL

1. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2010-ben 2.1. A bíróság személyi feltételeit bemutató adatok

Tájékoztató a bírósági szervezetet érintő, 2014.január 1. napján hatályba lépő törvénymódosításokról

2. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása 2009-ben

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének

T á j é k o z t a t ó

A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA. az Országos Bírósági Hivatal elnöke. és a

Szolnoki Törvényszék E l n ö k e 5001 Szolnok - Pf.: El. II. D. 7/6.

TÁJÉKOZTATÓ. A Nyíregyházi Törvényszék évi működéséről

Szolnoki Törvényszék Szolnok - Pf.: El. I. E. 12/7. szám

6/2012. (IV. 13.) OBH utasítás. a bírák és igazságügyi alkalmazottak tevékenysége elismeréséről szóló szabályzatról. Általános rendelkezések

A bírósági titkári állásokra vonatkozó általános pályázati tudnivalók:

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 7

A Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje évre. egységes szerkezetben

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 8

Balassagyarmati Törvényszék évi ügyelosztási rendjét

A KECSKEMÉTI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK T Á J É K O Z T A T Ó J A

TÁJÉKOZTATÓ. a Gyulai Törvényszék és a területén tevékenykedő járásbíróságok, valamint közigazgatási és munkaügyi bíróság

A Balassagyarmati Törvényszék évi beszámolója


Magyar joganyagok - 6/2015. (XI. 30.) OBH utasítás - a bíróságok igazgatásáról rende 2. oldal 2. 1 A bírósági igazgatás célja, hogy az OBH elnökének a

A Nyíregyházi Törvényszék Polgári, Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának december 1-től hatályos ügyelosztási rendje

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 17

2015.El.II.A.2/37. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2016.

2. A Fővárosi Bíróság személyi feltételeinek alakulása és között

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 6/2015. (XI. 30.) OBH utasítása a bíróságok igazgatásáról rendelkező szabályzatról

Ítélőtáblára kaptam. Két alkalommal vizsgálták a bírói munkámat és mindkétszer kiválóan alkalmas minősítést kaptam. Dr. Handó Tünde: Mit gondolna legm

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

2016. december 31. napján. OBHE határozat száma Törvényszéki elnök Törvényszéki elnökhelyettes

A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend január. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

2016. december 31. napján

A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK POLGÁRI GAZDASÁGI KÖZIGAZGATÁSI-MUNKAÜGYI ÜGYSZAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A

Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év február december 31.

Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 4/2017. (IV. 11.) OBH utasítása

A Szervezeti és Működési Szabályzat jogforrásai. 2. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló évi CLXI. törvény

2017.El.II.A.2/42. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2018.

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 5/2017. (IV. 28.) OBH utasítása

A Kecskeméti Törvényszék egyes szervezeti egységeinek feladatai

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2014. (VII. 11.) OBH utasítása a bírósági közvetítésről és a kijelölés feltételeiről szóló szabályzatról

Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év december december 31.

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 10

2018.El.II.A.1/34. szám. A Fővárosi Törvényszék munkaterve 2019.

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁS 9. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 9/2016. (X. 17.) OBH utasítása az európai jogi szaktanácsadói hálózatról

1.) Közfeladatot ellátó szerv szervezeti ábrája és azok feladatleírása - szervezeti ábra külön dokumentumban

tájékoztatója A Debreceni Ítélőtábla Elnökének a Debreceni Ítélőtábla évi működéséről 2014.El.II.D.1/2. ELNÖKE

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 25/2012. (XII. 21.) OBH utasítása a szolgálati bíróság tagjai kinevezésének részletszabályairól és díjazásáról

A Szolnoki Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási Kollégiumának

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 9

AZ ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKÉNEK DÖNTÉSEI AJÁNLÁS 8

T Á J É K O Z T A T Ó

Tisztelt Elnök Asszony!

A VESZPRÉMI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ ÜGYSZAKÁNAK ÜGYELOSZTÁSI RENDJE I. A törvényszék büntetőbíráinak beosztása és a helyettesítés :

421/2012. (XII. 15.) OBHE számú határozat a bíróságok szervezeti és működési szabályzatának alapelveiről

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend április. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

Új belépő információs csomag bírák számára

T Á J É K O Z T A T Ó. az Országos Bírósági Hivatal elnöke által a bírói pályázatok elbírálása során évben folytatott gyakorlatról

A BONYHÁDI JÁRÁSBÍRÓSÁG évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A BALASSAGYARMATI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA év

TARTALOMJEGYZÉK AJÁNLÁS 9

BÍRÓSÁGI KÖZLÖNY HELYESBÍTÉS

Szegedi Törvényszék szervezeti ábrájához kapcsolódó Tevékenységek döntési folyamatok és felelőseik (hatályos SZMSZ kivonata)

KUNSZENTMIKLÓSI VÁROSI BÍRÓSÁG ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

Az Országos Bírói Tanács a Juhász Andor díj bronz fokozata posztumusz kitüntetést adományozta néhai Horváth Róbertnének, a Kúria tisztviselőjének Az O

A Fővárosi Törvényszék Elnöke 2013.El.II.D.5/32. A Fővárosi Törvényszék Elnökének Tájékoztatója a Fővárosi Törvényszék 2012.

Az Országos Bírósági Hivatal elnökének. 6/2018. (VI. 29.) OBH utasítása. egyes OBH utasítások módosításáról

A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A

TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK SZ/2018. (V. 2.) OBHE határozata Bíróságok fejezet irányítása alá tartozó intézmények Számviteli Politikájáról

A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK ÜGYRENDJE. A kollégium meghatározott ügyszakba beosztott bírák testülete, melyet a kollégiumvezető vezet.

1. A Bjt. szabályaiból következően a főszabály a rangsorban első helyet elért pályázó kinevezése (a rangsor elsődlegessége).

Hatvani Járásbíróság Ügyelosztási rendje év július 1. december 31.

TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK 7

Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Ügyelosztási rendje év január december 31.

A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG évi ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

3. (1) Rendszeres személyi juttatás a teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak ide értve a foglalkoztatott nyugdíjast is alapilletménye,

A Fővárosi Törvényszéki Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium fellebbviteli tanácsok szeptember havi ügyelosztási rendje

A RÁCKEVEI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI július 1. napjától MÓDOSÍTOTT ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 8

A Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ügyelosztási rendje január 1. napjától

A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMÁNAK ELSŐ FÉLÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

III. AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI

Vezetői pályázatok a bíróságokon december 31.

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁSOK 7. Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 11/2019. (IV.17.) OBH utasítása az új eljárási kódexekkel kapcsolatos képzésről

A SZEKSZÁRDI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJÉNEK M Ó D O S Í T Á S A

A BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S I SZABÁLYZATA

A bírósági munkateher képekben január december

A bírói egyéni munkateher évi adatai

Az Egri Törvényszék Büntető Ügyszakának Ügyelosztási rendje év január év december 31. IV.

A Pécsi Törvényszék és az illetékességi területén működő bíróságok elérhetőségi adatai: Pécsi Törvényszék

tájékoztatója A Debreceni Ítélőtábla Elnökének a Debreceni Ítélőtábla évi működéséről EL. II.D.1.

A törvényszék elnökének tájékoztatója az Egri Törvényszék január 1-jétől december 31-ig terjedő időszak alatti működéséről

A Debreceni Ítélőtábla Elnökének. tájékoztatója. a Debreceni Ítélőtábla évi működéséről

TÁJÉKOZTATÓ A SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

TARTALOMJEGYZÉK UTASÍTÁS 10

A SZEKSZÁRDI TÖRVÉNYSZÉK BÜNTETŐ ÜGYSZAKÁNAK ÉVI ÜGYELOSZTÁSI RENDJE

A Debreceni Ítélőtábla Elnökének. tájékoztatója. a Debreceni Ítélőtábla évi működéséről

A Zalaegerszegi Törvényszék évi ügyelosztási rendje a büntető ügyszakban

Átírás:

BUDAPEST KÖRNYÉKI TÖRVÉNYSZÉK ELNÖKE 2013.El.II.D.6/21. TÁJÉKOZTATÓ a Budapest Környéki Törvényszék 2012. évi működéséről

2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető... 5 2. A bíróság személyi állománya... 6 2.1. A bíróság létszámhelyzetének általános alakulása... 6 2.2. A bírósági vezetői beosztások... 15 2.3. A bírói létszámhelyzet... 24 2.4. A bírósági titkári létszámhelyzet... 34 2.5. A fogalmazói létszámhelyzet... 40 2.6. A bírósági ügyintézői és végrehajtási ügyintézői létszámhelyzet... 42 2.7. Az egyéb igazságügyi alkalmazottak létszámhelyzete... 45 2.8. Az ülnökök létszámhelyzete és foglalkoztatásuk gyakorlata... 49 3. A bíróság ügyforgalmi adatai... 51 3.1. Az ügyérkezés, a befejezés, a folyamatban maradt ügyek általános adatai/tendenciái az előző három év viszonylatában... 51 3.2. Az ügyérkezés, a befejezés, a folyamatban maradt ügyek tárgyévi általános és lényegi adatai országos összehasonlításban... 62 3.3. Az ügyforgalmi adatok alakulása az egyes helyi bíróságokon a különféle ügyszakokban 65 3.4. Az ügyforgalmi adatok alakulása a törvényszéki első fokon a különféle ügyszakokban.. 86 3.5. Az ügyforgalmi adatok alakulása a törvényszéki másodfokon a különféle ügyszakokban91 3.6. Az időszerűségi adatok alakulása, az egyes helyi bíróságokon, az előző évvel is összehasonlítva... 93 3.7. Az időszerűségi adatok alakulása, a törvényszéki első fokon, az előző évvel is összehasonlítva... 95 3.8. Az időszerűségi adatok alakulása a törvényszéki másodfokon, az előző évvel is összehasonlítva... 97 4. A bírói munka megalapozottsága, a bírák teljesítménye... 100 4.1. Az ítélkezési munka megalapozottsága... 100 4.2. A bírák egyéni teljesítménye... 104 5. A bírósági titkárok, fogalmazók, bírósági ügyintézők foglalkoztatása... 106 5.1. A bírósági titkárok foglalkoztatásának a gyakorlata... 106 5.2. A fogalmazók foglalkoztatásának a gyakorlata... 108 5.3. A bírósági ügyintézők foglalkoztatásának a gyakorlata... 108 6. A bírók, igazságügyi alkalmazottak képzése... 109 6.1. A bírók képzése... 109 6.2. A bírósági titkárok képzése... 111 6.3. A fogalmazók képzése... 112 6.4. A bírósági ügyintézők képzése... 114 6.5. Az egyéb igazságügyi alkalmazottak képzése... 114 6.6. A Törvényszék oktatási tervének megvalósítása... 115 6.7. A bírósági könyvtár működése... 116 7. A bírók, igazságügyi alkalmazottak értékelése... 119 7.1. A bírók Bjt. V. fejezete szerinti értékelésének gyakorlata... 119 7.2. A tanácselnöki feljegyzések elkészítésének és ismertetésének a gyakorlata... 121 7.3. A bírók ítélkezési tevékenységének mennyiségi és minőségi értékelésére kialakított egyéb módszerek... 122 7.4. Az igazságügyi alkalmazottak - közöttük a bírósági titkárok, bírósági fogalmazók és bírósági ügyintézők Iasz. IV. Fejezete szerinti értékelésének gyakorlata... 122 7.5. Az adományozott és a törvényi rendelkezés alapján elnyert címmel rendelkező bírák száma a

3 tárgyév december 31-én... 123 7.6. A főtanácsosi, vagy tanácsosi címmel rendelkező igazságügyi alkalmazottak száma a tárgyév december 31-én... 123 7.7. A bíróság által alapított elismerésben, díjban részesültek száma a tárgyévben.... 123 7.8. Az OBT által alapított elismerésben, díjban részesültek száma a tárgyévben... 124 8. Az ítélkezés hatékonyságát szolgáló intézkedések... 124 8.1. A szakmai munka és a jogegység támogatása... 124 8.2. Kollégiumi ülések és szakmai tanácskozások... 126 8.3. A soronkívüliség elrendelésének és érvényesülésének a gyakorlata... 130 8.4. Az eljáró bíróság kijelölésével kapcsolatos gyakorlat... 130 8.5. A tanúgondozás gyakorlata... 131 8.6. A gyermekközpontú igazságszolgáltatás érdekében tett intézkedések... 131 8.7. A bírósági mediáció gyakorlata... 131 8.8. A bíróságon kívüli munkavégzés gyakorlata... 132 8.9. Egyéb, az ítélkezés hatékonyságát szolgáló intézkedések (pl. a közigazgatási és munkaügyi bíróság felállításával kapcsolatos intézkedések)... 133 9. A bíróságon belüli és azon kívüli nyilvánosság... 133 9.1. Az értekezleti rend gyakorlata... 133 9.2. A bíróság belső honlapjának működése... 136 9.3. A bíróság külső honlapjának működtetése... 136 9.4. Az elnöki, OBHE, OBH körözvények, tájékoztatók stb. belső megosztásának gyakorlata136 9.5. A sajtószóvivői tevékenység, a bíróság sajtóbeli megjelenése... 137 9.6. A nyitott bíróság program tárgyévi főbb eseményei... 139 9.7. Az ügyfelek tájékoztatásának a jogszabályi kötelezettségeken túlmenő módozatai... 139 9.8. A bíróság által megjelentetett kiadványok, periodikák... 140 9.9. A vezetői tisztségekre érkezett pályaművek nyilvánosságának gyakorlata... 140 10. A bíróság más szervekkel való kapcsolata... 141 10.1. Az OBH-val fennálló kapcsolat (kezdeményezések az OBH felé, részvétel a központi igazgatási feladatokban stb.)... 141 10.2. Az OBT-vel fennálló kapcsolat... 141 10.3. Más bíróságokkal fennálló kapcsolat... 142 10.4. A jogi hivatásrendekkel, hatóságokkal fennálló kapcsolatok... 143 10.5. Az oktatási intézményekkel fennálló kapcsolatok... 144 10.6. Civil szervezetekkel fennálló kapcsolatok.... 145 10.7. Nemzetközi kapcsolatok... 145 11. A bíróság integritásával kapcsolatos helyzet... 146 11.1. Az ügyelosztási rend... 146 11.2. A bíróság fegyelmi helyzete... 149 11.3. A bíróság által vagy a bírósággal, bírákkal és bírósági vezetőkkel szemben indított eljárások... 150 11.4. A panaszügyintézés és a közérdekű bejelentésének intézésének a gyakorlata... 151 11.5. Az igazgatási ellenőrzés gyakorlata... 156 11.6. A jogállási törvények szerinti összeférhetetlenségi esetek... 158 11.7. A közadatok kezelésének és közzétételnek a rendje... 158 11.8. A belső ellenőrzés... 158 11.9. A bírósági épületek biztonsági helyzete... 160 11.10. Egyéb kockázatkezelési folyamatok, intézkedések... 161 12. A munkavégzés tárgyi feltételei... 162

4 12.1. A bírósági épületek... 162 12.2. A bírósági épületek tárgyi felszereltsége... 164 12.3. A bírósági irattárak helyzete... 164 12.4. A bűnjelkezelési raktárak helyzete... 167 13. A bíróság informatikai helyzete... 167 13.1. A személyi feltételek... 168 13.2. Az informatikai biztonsági szabályzat érvényesülése... 168 13.3. Az informatikai eszközállomány... 168 13.4. A központilag biztosított alkalmazások működése... 169 13.5. Az informatikai stratégia... 169 13.6. A saját alkalmazások... 170 13.7. Részvétel a központi informatikai fejlesztésekben... 170 13.8. Informatikai képzések... 170 14. A bíróság pénzügyi helyzete, gazdálkodása... 170 14.1. A tárgyévi költségvetési előirányzat... 170 14.2. A kiadások... 173 14.3. A bevételek... 182 14.4. A követelésállomány... 185 14.5. A takarékossági intézkedések... 187 15. A tárgyévben kitűzött célok és intézkedések végrehajtásának és eredményének, valamint az elnöki pályázatban szereplő - adott időszakra vonatkozó - tervek megvalósulásának összefoglaló ismertetése... 188 15.1. A helyi vezetők részére kitűzött igazgatási feladatok... 188 15.2. A Törvényszék elnöke által a tárgyévre kitűzött célok és megvalósulásuk... 189 15.3. Az OBH elnöki határozatok teljesítése... 190 15.4. Az elnöki pályázathoz csatolt pályaműben szereplő az adott időszakra vonatkozó tervek... 191 16. A bíróság elnöke által a következő naptári évre kitűzött célok és azok megvalósulását szolgáló igazgatási intézkedések összefoglaló ismertetése... 192 16.1. A helyi vezetők részére meghatározandó következő évi célkitűzések... 192 16.2. A Törvényszék elnöke által a következő naptári évre kitűzött célok... 194 17. Központi intézkedést igénylő javaslatok... 199 18. Végezetül... 203 Mellékletek... 204

5 1. BEVEZETŐ A Budapest Környéki Törvényszék elnökeként e Tájékoztatóval a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (Bszi.) 119. k) pontja értelmében 2012. évre vonatkozóan tájékoztatom az OBH elnökét, valamint az összbírói értekezletet és a bíróság más dolgozóit közvetve a nyilvánosságot is a bíróságok működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről, a bíróság hatékony és időszerű működtetése érdekében a következő naptári évre kitűzött célokról és azok megvalósítását szolgáló igazgatási intézkedésekről, a volt elnök pályázatához csatolt pályaművében szereplő az adott időszakra vonatkozó tervek megvalósulásáról, a megelőző naptári évben a kitűzött célok és intézkedések végrehajtásáról és eredményéről. A Tájékoztató az összbírói értekezlet részére a bíróság elnöke által készítendő tájékoztató szerkezetére és tartalmára vonatkozó 1/2013. (II.5.) OBH elnöki ajánlásnak megfelelő tagolású. A Budapest Környéki Törvényszék élére az OBH elnöke a tárgyévet követően, 2013. január 15-én nevezett ki. Nem feladatom, hogy a korábbi elnök pályaművében szereplő, 2012 évre vonatkozó tervek megvalósulásáról részletesen számot adjak. Miként az sem, hogy a tárgyévre kitűzött célok és intézkedések végrehajtása tényének rögzítésén túlmenően eredményét értékeljem. A 2012. évről kimerítő alapossággal részletezett adatokat - mintegy leltárként - tartalmazó Tájékoztató pontos képet ad a törvényszék működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről. A mindezekből levonható következtetések alapján kitér az OBH elnöke által megfogalmazott stratégiai célok megvalósítása érdekében szükséges intézkedésre, a célok és tervek ismertetésére.

6 2. A BÍRÓSÁG SZEMÉLYI ÁLLOMÁNYA 2.1. A bíróság létszámhelyzetének általános alakulása 2012-ben a törvényszék engedélyezett létszámát az OBH elnökének alábbi döntései alakították, illetve befolyásolták: A Magyarország költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény alapján bírósági titkári és bírósági ügyintézői álláshelyek törvényszékekre történő rendszeresítéséről szóló 115/2012. (VI.8.) OBHE számú határozat 1. pontjában az OBH elnöke 2012. június 15-ei hatállyal a Budapest Környéki Törvényszéken 28 I/1. fizetési osztály/fokozatú bírósági titkári álláshelyet rendszeresített. A 141/2012. (VII.3.) OBHE számú határozatával az OBH elnöke 2012. október 1. napjától 2018. szeptember 30. napjáig terjedő időtartamra kijelölte a Budapest Környéki Törvényszéket olyan bírósággá, ahol a Polgári-Közigazgatási Kollégiumban egy második kollégiumvezető-helyettes működik. (A második számú kollégiumvezető-helyettesi álláshely az első számú kollégiumvezetőhelyettesi kijelölésnek 2012. december 31. napjával történt megszűnése folytán időközben első számúra módosult.) A 281/2012. (IX.25.) OBHE számú határozatával az OBH elnöke 2013. május 31. napjáig engedélyezte a Budapest Környéki Törvényszék részére a 2012. évre vonatkozóan keretszámként megállapított 3 bírói túlbetöltés felhasználását (1 főt a Monori Városi Bíróságon, 2 főt a Ráckevei Városi Bíróságon). A fentiekben említett OBH elnöki intézkedéseken túlmenően az engedélyezett létszám alakulása tekintetében külön kiemelendő, hogy a 197/2008. (IX. 25.) OIT határozattal 2009. január 1. napjától 2011. december 31. napjáig, ideiglenesen rendszeresített 10 bírói és 15 tisztviselői (ezen belül 5 felsőfokú tisztviselői, bírósági ügyintézői + 10 középfokú tisztviselői) álláshely 2012. január 1. napjától további intézkedésig rendszeresítve maradt. 2.1.1. A tárgyév január 1-jei és december 31-ei állapot szerint az összes engedélyezett/tényleges/dolgozó bírói, bírósági titkári, fogalmazói, tisztviselői (ezen belül bírósági ügyintézői), írnoki, fizikai létszám. Engedélyezett Tényleges Dolgozó 01.01. 12.31. 01.01. 12.31. 01.01. 12.31. Bíró 251+10* 251+10* 262 255 251 239 +4** +3** Titkár 51+2*** 79 63 91 54 79 Fogalmazó 35 35 29 30 27 28 Tisztviselő 378+10* 378+10* 320 327 316 320

Bírósági ügyintéző 86+5* 86+5* 77 70 74 68 Írnok 38+5*** 38 108 109 107 107 Fizikai 73 73 75 76 75 76 7 *197/2008. (IX. 25.) OIT határozattal 2009. január 1. napjától 2011. december 31. napjáig, ideiglenesen rendszeresített 10 bírói és 15 tisztviselői (ezen belül 5 felsőfokú tisztviselői, bírósági ügyintézői + 10 középfokú tisztviselői) álláshely. Az álláshelyek 2012. január 1. napjától további intézkedésig rendszeresítve maradtak. **80/2011. (V.3.) OIT határozattal, illetve 281/2012. (IX.25.) OBHE számú határozattal engedélyezett túlbetöltés ***141/2011. (X.4.) OIT határozattal 2012.02.29. napjáig meghosszabbított, ideiglenesen létesített 2.1.2. A tárgyév december 31-i állapot szerint a törvényszéki szinten és az egyes helyi (munkaügyi) bíróságokon, ügyszakokban, csoportokban engedélyezett/tényleges/dolgozó bírói, bírósági titkári, fogalmazói, tisztviselői (ezen belül ügyintézői), írnoki, fizikai létszám. Budapest Környéki Törvényszék Ügyszak Engedélyezett* Tényleges Dolgozó b t f tv üi í fi b t f tv üi í fi b t f tv üi í fi Büntető Kollégium 20 4-10 10 - - 22 4-10 9 5-22 4-9 9 - - +4 +3 Bv. Csoport 3 - - 6 1 - - 3 - - 5 1 2-3 - - 5 1 2 - Polgári Kollégium 7+ 5-14 3 - - 12 4-13 2 6-12 3-12 2 6 - I. fokú Szakág 5 +5 Polgári Kollégium 23 2-9 1 1-23 2-9 - 1-23 2-9 - 1 - II. fokú Szakág Közigazgatási Szakág 6 - - 11 1 - - 7 3-8 1 5-7 3-8 1 5 - Gazdasági Kollégium 1 11 - - 1 - - 1 11 - - 1-2 1 11 - - 1-2 Csőd- és Felszám. 9+ - - 12 6 - - 9 - - 7 5 7-8 - - 6 5 7 - Csoport (Gazd. Koll.) 1 Cégbírósági Csoport 9 - - 16 12 6-7 2-11 11 14-6 2-11 11 13 - (Gazd. Koll.) Peres Csoport (Gazd. 5 - - 7 - - - 4 1-3 - 3-4 1-3 - 3 - Koll.) E 2 - - 39 10 1 27 2 - - 35 9 2 25 2 - - 35 9 2 25 GH - - - 33 +1 1 - - - - 32-3 - - - - 32-3 - E=egyéb máshova nem sorolható; GH=Bírósági Gazdasági Hivatal; b=bíró; t=titkár; f=fogalmazó; tv=tisztviselő; üi=ügyintéző; í=írnok; fi=fizikai *Az engedélyezett létszámot megjelenítő táblázat + megjelöléssel tartalmazza a 197/2008. (IX.

8 25.) OIT határozattal 2009. január 1. napjától 2011. december 31. napjáig, ideiglenesen rendszeresített 2012. január 1. napjától további intézkedésig rendszeresítve maradt - bírói és tisztviselői álláshelyeket is. Budakörnyéki Bíróság Engedélyezett létszám Bírói: 25 (Büntető ügyszak: 15, Polgári ügyszak: 10) Titkári: 4 Fogalmazói: 6 Tisztviselői (bírósági ügyintéző nélkül): 20 Bírósági ügyintézői: 8 Írnoki: 4 Fizikai dolgozói: 2 Ügyszak Tényleges dolgozói b t f tv üi í fi b t f tv üi í fi Büntető 14 1 2 8 4 2-12 1 2 8 4 2 - Polgári 14 2 2 9 1 2-11 2 1 9 1 2 - Egyéb - 1 - - 3-2 - - - - 3-2 Egyéb: máshova nem sorolható; b=bíró; t=titkár; f=fogalmazó, tv=tisztviselő, üi=ügyintéző, í=írnok; fi=fizikai Budaörsi Városi Bíróság Engedélyezett létszám Bírói: 27 (Büntető: 11, Polgári: 16) Titkári: 8 Fogalmazói: 4 Tisztviselői (bírósági ügyintéző nélkül): 39 Bírósági ügyintézői: 4 Írnoki: 3 Fizikai dolgozói: 5 Ügyszak Tényleges dolgozói b t f tv üi í fi b t f tv üi í fi Büntető 12 1 3 12 1 2-11 1 3 12 1 2 - Polgári 15 10-14 1 3-14 7-13 1 3 - Egyéb - - 2 7 1-5 - - 1 6 1-5 Egyéb: máshova nem sorolható; b=bíró; t=titkár; f=fogalmazó, tv=tisztviselő, üi=ügyintéző,í=írnok; fi=fizikai 3 tisztviselői álláshely a 197/2008. (IX. 25.) OIT határozattal 2009. január 1. napjától 2011.

9 december 31. napjáig, ideiglenesen rendszeresített 2012. január 1. napjától további intézkedésig rendszeresítve maradt. Ceglédi Városi Bíróság Engedélyezett létszám Bírói: 9 (Büntető: 4, Polgári: 5) Titkári: 4 Fogalmazói: 3 Tisztviselői (bírósági ügyintéző nélkül): 12 Bírósági ügyintézői: 6 Írnoki: 3 Fizikai dolgozói: 4 Ügyszak Tényleges Dolgozói b t f tv üi í fi b t f tv üi í Fi Büntető 5 3 1 4 1 1-4 2 1 4 1 1 - Polgári 5 3 2 5 4 1-5 2 2 5 4 1 - Egyéb - - - 2 2 1 3 - - - 2 2 1 3 Egyéb máshova nem sorolható; b=bíró; t=titkár; f=fogalmazó, tv=tisztviselő, üi=ügyintéző, í=írnok; fi=fizikai Dabasi Városi Bíróság Engedélyezett létszám Bírói: 9 (Büntető: 4, Polgári: 5) Titkári: 4 Fogalmazói: 3 Tisztviselői (bírósági ügyintéző nélkül): 18 Bírósági ügyintézői: 1 Írnoki: 1 Fizikai dolgozói: 4 Ügyszak Tényleges dolgozói b t f tv üi í fi b t f tv üi í fi Büntető 4 1-7 1 1-4 1-7 - 1 - Polgári 5 2 3 6 - - - 5 2 3 6 - - - Egyéb - - - 1 1 1 6 - - - 1 1 1 6 Egyéb máshova nem sorolható; b=bíró; t=titkár; f=fogalmazó, tv=tisztviselő, üi=ügyintéző, í=írnok; fi=fizikai 1 tisztviselői álláshely a 197/2008. (IX. 25.) OIT határozattal 2009. január 1. napjától 2011. december 31. napjáig, ideiglenesen rendszeresített 2012. január 1. napjától további intézkedésig

10 rendszeresítve maradt. Dunakeszi Városi Bíróság Engedélyezett létszám Bírói: 9 (Büntető: 3, Polgári: 6) Titkári: 3 Fogalmazói: 2 Tisztviselői (bírósági ügyintéző nélkül): 13 Bírósági ügyintézői: 2 Írnoki: 3 Fizikai dolgozói: 5 Ügyszak Tényleges Dolgozói b t f tv üi í fi b t f tv üi í Fi Büntető 3 1-4 - 2-2 1-4 - 2 - Polgári 5 2 1 6-1 - 4 2 1 6-1 - Egyéb - - 1 4 1 1 5 - - 1 4-1 5 Egyéb máshova nem sorolható; b=bíró; t=titkár; f=fogalmazó, tv=tisztviselő, üi=ügyintéző, í=írnok; fi=fizikai Gödöllői Városi Bíróság Engedélyezett létszám Bírói: 17 (Büntető: 7, Polgári: 10) Titkári: 8 Fogalmazói: 3 Tisztviselői (bírósági ügyintéző nélkül): 26 Bírósági ügyintézői: 5 Írnoki: 2 Fizikai dolgozói: 4 Ügyszak Tényleges Dolgozói b t f tv üi í fi b t f tv üi í Fi Büntető 6 6 1 6-4 - 6 6 1 6-4 - Polgári 10 2 2 12 1 4-10 2 2 12 1 4 - Egyéb - 2-5 - 1 4-2 - 5-1 4 Egyéb máshova nem sorolható; b=bíró; t=titkár; f=fogalmazó, tv=tisztviselő, üi=ügyintéző, í=írnok; fi=fizikai 2 tisztviselői álláshely a 197/2008. (IX. 25.) OIT határozattal 2009. január 1. napjától 2011. december 31. napjáig, ideiglenesen rendszeresített 2012. január 1. napjától további intézkedésig rendszeresítve maradt.

11 Monori Városi Bíróság Engedélyezett létszám Bírói: 14 (Büntető: 7, Polgári: 7) Titkári: 4 Fogalmazói: 4 Tisztviselői (bírósági ügyintéző nélkül): 18 Bírósági ügyintézői: 5 Írnoki: 3 Fizikai dolgozói: 4 Ügyszak Tényleges Dolgozói b t f tv üi í fi b t f tv üi í Fi Büntető 7 1-7 1 3-7 1-7 1 3 - Polgári 8 3 1 8 1 2-7 3 1 8-2 - Egyéb - - - 2 2-4 - - - 2 2-4 Egyéb máshova nem sorolható; b=bíró; t=titkár; f=fogalmazó, tv=tisztviselő, üi=ügyintéző, í=írnok; fi=fizikai Nagykátai Városi Bíróság Engedélyezett létszám Bírói: 7 (Büntető: 3, Polgári: 4) Titkári: 3 Fogalmazói: 1 Tisztviselői (bírósági ügyintéző nélkül): 9 Bírósági ügyintézői: 2 Írnoki: 3 Fizikai dolgozói: 4 Ügyszak Tényleges Dolgozói b t f tv üi í fi b t f tv üi í Fi Büntető 3 - - 3 1 2-3 - - 3 1 2 - Polgári 4 - - 2 1 1-4 - - 2 1 1 - Egyéb - 2 1-2 - 4-1 1-2 - 4 Egyéb máshova nem sorolható; b=bíró; t=titkár; f=fogalmazó, tv=tisztviselő, üi=ügyintéző, í=írnok; fi=fizikai Nagykőrösi Városi Bíróság Engedélyezett létszám

12 Bírói: 3 (Büntető: 1, Polgári: 2) Titkári: 2 Fogalmazói: 1 Tisztviselői (bírósági ügyintéző nélkül): 5 Bírósági ügyintézői: 3 Írnoki: - Fizikai dolgozói: 2 Ügyszak Tényleges dolgozói b t f tv üi í fi b t f tv üi í fi Büntető 1 1-2 1 - - 1 1-2 1 - - Polgári 2 1-1 1 - - 2 1-1 1 - - Egyéb - - - 2 1-2 - - - 2 1-2 Egyéb máshova nem sorolható; b=bíró; t=titkár; f=fogalmazó, tv=tisztviselő, üi=ügyintéző, í=írnok; fi=fizikai Ráckevei Városi Bíróság Engedélyezett létszám Bírói: 13 (Büntető: 5, Polgári: 8) Titkári: 4 Fogalmazói: 3 Tisztviselői (bírósági ügyintéző nélkül): 23 Bírósági ügyintézői: 1 Írnoki: 2 Fizikai dolgozói: 4 Ügyszak Tényleges dolgozói b t f tv üi í fi b t f tv üi í fi Büntető 8 2 1 5-5 - 7 2 1 5-5 - Polgári 8 2 1 8-3 - 7 1 1 8-3 - Egyéb - 1-1 - 3 4-1 - 1-3 4 Egyéb máshova nem sorolható; b=bíró; t=titkár; f=fogalmazó, tv=tisztviselő, üi=ügyintéző, í=írnok; fi=fizikai Szentendrei Városi Bíróság Engedélyezett létszám Bírói: 10 (Büntető: 4, Polgári: 6) Titkári: 4 Fogalmazói: 2 Tisztviselői (bírósági ügyintéző nélkül): 16

13 Bírósági ügyintézői: 2 Írnoki: 1 Fizikai dolgozói: 3 Ügyszak Tényleges Dolgozói b t f tv üi í fi b t f tv üi í Fi Büntető 3 1 1 2 2 3-2 1 1 2 2 3 - Polgári 6 2 2 6-2 - 5 1 2 6-2 - Egyéb - 1-3 - 1 3-1 - 3-1 3 Egyéb máshova nem sorolható; b=bíró; t=titkár; f=fogalmazó, tv=tisztviselő, üi=ügyintéző, í=írnok; fi=fizikai Váci Városi Bíróság Engedélyezett létszám Bírói: 10 (Büntető.4, Polgári: 6) Titkári: 5 Fogalmazói: 3 Tisztviselői (bírósági ügyintéző nélkül): 15 Bírósági ügyintézői: 3 Írnoki: 2 Fizikai dolgozói: 4 Ügyszak Tényleges Dolgozói b t f tv üi í fi b t f tv üi í Fi Büntető 4 3 1 6-1 - 4 2 1 5-1 - Polgári 5 2 1 5 1 2-5 2 1 5 1 2 - Egyéb - - 1 3 2 1 6 - - 1 3 2 1 6 Egyéb máshova nem sorolható; b=bíró; t=titkár; f=fogalmazó, tv=tisztviselő, üi=ügyintéző, í=írnok; fi=fizikai Budapest Környéki Munkaügyi Bíróság Engedélyezett létszám Bírói: 9 Titkári: 1 Fogalmazói: - Tisztviselői (bírósági ügyintéző nélkül): 12 Bírósági ügyintézői: 1 Írnoki: 2 Fizikai dolgozói: 1 Ügyszak Tényleges Dolgozói

b t f tv üi í fi b t f tv üi í fi Munkaügyi 8 5-7 - 5-8 5-7 - 5 - Egyéb - - - 1 - - 1 - - - 1 - - 1 14 Egyéb=máshova nem sorolható; b=bíró; t=titkár; f=fogalmazó, tv=tisztviselő, üi=ügyintéző, í=írnok; fi=fizikai 2.1.3. Az egy engedélyezett/tényleges/dolgozó bíróra eső engedélyezett/tényleges/ dolgozó bírósági titkár, fogalmazó, tisztviselő és írnok aránya. Az engedélyezett bíróra eső engedélyezett bírósági titkár, fogalmazó, tisztviselő és írnokok aránya 2012. december 31-én 1 engedélyezett bíróra eső engedélyezett bírósági titkári létszámarány 79/251=0,315; engedélyezett fogalmazói létszámarány 35/251=0,139; engedélyezett tisztviselői létszámarány 464/251=1,85; engedélyezett írnoki létszámarány 38/251=0,151; A tényleges bíróra eső tényleges bírósági titkár, fogalmazó, tisztviselő és írnokok aránya 2012. december 31-én 1 tényleges bíróra eső tényleges bírósági titkári létszámarány 91/255=0,357; tényleges fogalmazói létszámarány 30/255=0,117; tényleges tisztviselői létszámarány 398/255=1,56; tényleges írnoki létszámarány 109/255=0,427; 1 dolgozó bíróra eső dolgozó bírósági titkári létszámarány 79/239=0,33; dolgozó fogalmazói létszámarány 28/239=0,117; dolgozó tisztviselői létszámarány 388/239=1,44; dolgozó írnoki létszámarány 107/239=0,447; 2.1.4. A tárgyév december 31-én megállapítható túlbetöltések száma a bírói, bírósági titkári, fogalmazói, tisztviselői (ebből bírósági ügyintéző) írnoki, fizikai álláshelyeken, és ezek jogalapja, valamint indokoltsága. 2012.12.31. Engedélyez Tényleges ett Bíró 251+10*+3 255 ** Titkár 79 91

15 Fogalmazó 35 30 Tisztviselő 378+10* 327 Bírósági ügyintéző 86+5* 70 Írnok 38 109 Fizikai 73 76 *197/2008. (IX. 25.) OIT határozattal 2009. január 1. napjától 2011. december 31. napjáig, ideiglenesen rendszeresített 10 bírói és 15 tisztviselői (ezen belül 5 felsőfokú tisztviselői, bírósági ügyintézői + 10 középfokú tisztviselői) álláshely. Az álláshelyek 2012. január 1. napjától további intézkedésig rendszeresítve maradtak. **80/2011. (V.3.) OIT határozattal, illetve 281/2012. (IX.25.) OBHE számú határozattal engedélyezett túlbetöltés ***141/2011. (X.4.) OIT határozattal 2012.02.29. napjáig meghosszabbított, ideiglenesen létesített. A bírósági titkárok tényleges létszámában mutatkozó túlbetöltést a titkárok későbbiekben részletezett tartós távolléte (és az ebből eredő foglalkoztatás) eredményezte. Az írnokok és a tisztviselők vonatkozásában az együttesen számított engedélyezett és tényleges létszámeltérésnek alapvetően az volt az indoka, hogy az elmúlt időszakban megnövekedett a tisztviselői szolgálati jogviszony megszűnésének aránya. A megüresedett tisztviselői álláshelyek az Iasz. rendelkezéseire is tekintettel alapvetően írnokokkal kerültek betöltésre. 2.2. A bírósági vezetői beosztások 2.2.1. A tárgyév december 31-i állapot szerinti engedélyezett vezetői beosztások szervezeti egységenként, törvényszéki szinten és az egyes helyi (munkaügyi) bíróságokon szervezeti egységenként A bírói szolgálati jogviszonyban állók esetében a tisztséget betöltő neve A tárgyévi lényegi változások Vezetői beosztás száma Budapest Környéki Törvényszék elnök 1 elnökhelyettes 1 kollégiumvezető 3 kollégiumvezető-helyettes 3 csoportvezető 5 tanácselnök 14 Megjegyzés

Helyi bíróságok elnök 12 1 megbízással elnökhelyettes 10 csoportvezető 1 Munkaügyi Bíróság elnök 1 A 2012. évi lényegi változások az érintett bírósági vezetők neve alatt zárójelben feltüntetve. A Budapest Környéki Törvényszéken 16 Elnök Elnökhelyettes Büntető Kollégium kollégiumvezetője Büntető Kollégium kollégiumvezető-helyettese Büntetés-végrehajtási Csoport csoportvezető bírája Polgári-Közigazgatási Kollégium kollégiumvezetője Dr. Kovács András Dr. Kautzné dr. Schneider Margit Erika Nagyné dr. Drahos Ibolya Dr. Fülöp Ágnes Katalin (2010.02.01.-2012.12.31. lemondás) Bödéné dr. Baráth Mária Dr. Kissné dr. Galambos Éva (2009.05.15.-2012.06.30. felmentés) Dr. Kiss Márta (2012.02.29.-2012.06.30., kollégiumvezető-helyettesi feladatok ellátása mellett megbízással a kollégiumvezetői feladatok ellátása a kollégiumvezető felmentése folytán) Dr. Kiss Márta (2012.07.01.-2018.06.30.) Polgári-Közigazgatási Kollégium kollégiumvezető-helyettese (polgári) Dr. Kiss Márta (2009.10.01-2012.06.30.) Dr. Koppányné dr. Sági Erika (2012.10.01-2018.09.30.) (2012.07.01. 2012.09.30. között a törvényszék nem volt kijelölve a 2. számú kollégiumvezetőhelyettesi állás betöltésére. Új kijelölés: 2012.10.01 2018.06.30.)

17 Polgári-Közigazgatási Kollégium kollégiumvezető-helyettese (közigazgatási) Dr. Cséplő Beatrix (2008.09.01-2012.12.31. felmentés) (A közigazgatási kollégiumvezető-helyettesi álláshely a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság felállítása folytán 2012.12.31. napjával bezárólag megszűnt.) Polgári-Közigazgatási Kollégium csoportvezető bírája Gazdasági Kollégium kollégiumvezetője Dr. Horváth Zsolt István (Polgári I. fokú Szakág) Dr. Ábel Kornél (2009.05.15.- 2012.06.21.) Dr. Pintér Mária (2012.07.01.- 2018.06.30.) (A kollégiumvezetői álláshely 2012.06.22. és 2012.06.30. között nem volt betöltve.) Gazdasági Kollégium csoportvezető bírája Dr. Mizerák Judit (csőd- és felszámolási csoport) Dr. Gyulai Olga (cégbírósági csoport) Dr. Ruff Edit (peres csoport) A Budaörsi Városi Bíróságon Elnök Elnökhelyettes Dr. Liziczay Sándor (2012.04.01-2018.03.31.) Dr. Erdeiné dr. Veres Ágnes (2012.06.15-2018.06.14.) A Ceglédi Városi Bíróságon Elnök Elnökhelyettes Dr. Gesztesi Kinga (2012.04.01-2018.03.31.) Dr. Tóth Zoltánné (2007.05.01-2012.12.31.,

18 de felmentés miatt ténylegesen csak 2012.09.02. napjáig) Dr. Gulyás Mária (2012.09.03-2012.12.31.,megbízás) A Dabasi Városi Bíróságon Elnök Elnökhelyettes Dr. Erdős András Dr. Marton Erika A Dunakeszi Városi Bíróságon Elnök Dr. Koppányné dr. Sági Erika (2011.03.07-2012.09.30.) Stáhlné dr. Viszmeg Irén (2012.10.01-2012.11.30., elnökhelyettesként az elnöki állás be nem töltése miatt) Dr. Csák Éva (2012.12.01-2018.11.30.) Elnökhelyettes Stáhlné dr. Viszmeg Irén A Gödöllői Városi Bíróságon Elnök Vargáné dr. Erdődi Ágnes (2008.07.01-2012.01.19.) Oláhné dr. Varga Erzsébet (2012.01.20-2012.04.15. megbízás, ez alatt az elnökhelyettesi feladatokat nem látta el) Dr. Fazekas Ágnes (2012.04.16-2018.04.15.) Elnökhelyettes Oláhné dr. Varga Erzsébet Dr. Sárossy Judit

19 (2012.01.20-2012.04.15. megbízás, Oláhné dr. Varga Erzsébet elnöki megbízása miatt) Csoportvezető bíró Dr. Varga Tünde Piroska (2012.05.16-2012.09.30. megbízás) (2012.10.01-2018.09.30.) A Monori Városi Bíróságon Elnök Elnökhelyettes Dr. Kasa Katalin Tolnainé dr. Nyulak Éva A Nagykátai Városi Bíróságon Elnök Patakiné dr. Nemoda Beáta A Nagykőrösi Városi Bíróságon Elnök Dr. Khinné dr. Resli Tímea A Ráckevei Városi Bíróságon Elnök Benczéné dr. Krizsán Ágnes (2006.11.01-2012.10.31.) Szigethyné dr.fekete Andrea (2012.11.01-2012.12.16. elnökhelyettesként elnöki állás be nem töltése miatt) Dr. Borbély Attila (2012.12.17-2018.12.16.) Elnökhelyettes Szigethyné dr. Fekete Andrea A Szentendrei Városi Bíróságon Elnök Feróné dr. Papp Zita (2012.01.01-2012.09.30. megbízással a pályázatig,

20 elnökhelyettesi feladatok ellátása mellett) Dr. File Zsuzsanna (2012.10.01-2013.09.30. 2 eredménytelen pályázat után a Bszi. alapján 1 éves megbízás) Elnökhelyettes Feróné dr. Papp Zita (2011.03.15-2012.09.30.) Dr. Horváth Ildikó (2012.10.01-2013.03.31., megbízás) A Váci Városi Bíróságon Elnök Dr. Bán Zsuzsanna Mária Elnökhelyettes Dr. Léhmann Zoltán (2011.12.01-2012.04.15. pályázatig megbízással) (2012.04.16-2018.04.15.) A Budapest Környéki Munkaügyi Bíróságon Elnök Dr. Székely Katalin (2009.12.01-2012. 03.01.) Dr. Sarudi Márta (2012.03.01-2012.12.31. megbízás) A Budakörnyéki Bíróságon Elnök Dr. Krekó László (2006.02.16-2012.02.15.) Lugosiné dr. László Mónika (2012.02.16-2012.03.31. megbízás) Dr. Smid Erika (2012.04.01-2018.03.31.) Elnökhelyettes Lugosiné dr. László Mónika

21 2.2.2. A tanácselnöki beosztások száma az egyes ügyszakokra bontva. Ügyszak Név Megjegyzés Büntető ügyszak Kómárné dr. Gyapjas Mária Dr. Hilbert Edit Dr. Lőrinczy Ildikó Dr. Miszori László Dr. Révész Zsuzsanna Dr. Stubeczky Sarolta Muriné dr. Tóth Mária 2012.01.01-2012.05.30 2012.01.01.-2012.02.29./felmentés 2012.10.01-től Polgári ügyszak Gazdasági Kollégium Dr. Keyha Judit Dr. Bottka Erzsébet Dr. Csernok Emília Dr. Garamvölgyi Ildikó Dr. Grasalkovits Irén Dr. Kertné dr. Fehér Klára Mohácsi Lászlóné dr. Dr. Rada Lajos Vargáné dr. Erdődi Ágnes Dr. Reményi Éva Dr. Szira Éva Edit Dr. Ábel Kornél Hermányné dr. Tóth Edina 2012.06.30-ig/felső korhatár 2012.02.29-ig/felmentés 2012.06.30-ig/felső korhatár 2012.01.20-tól 2012.04.01-től /megbízással 2012.07.09-től 2012.06.22-től 2012.06.30-ig/felső korhatár 2.2.3. Az egy vezetői beosztásra ide nem értve a tanácselnököket jutó engedélyezett/tényleges/dolgozó bírói létszám (ideértve a tanácselnököket is) aránya a törvényszéki szinten és az egyes helyi (munkaügyi) bíróságokon törvényszéki szinten A törvényszéki szinten egy bírósági vezetői beosztás

6,3 engedélyezett bírói létszámra, 5,9 tényleges bírói létszámra és 6,7 dolgozó bírói létszámra jut. helyi bíróságon 22 A Budakörnyéki Bíróságon egy bírósági vezetői beosztás 11,5 engedélyezett bírói létszámra, 13 tényleges bírói létszámra, 10,5 dolgozó bírói létszámra jut. A Budaörsi Városi Bíróságon egy bírósági vezetői beosztás 7,3 engedélyezett bírói létszámra, 8,3 tényleges bírói létszámra, 7,3 dolgozó bírói létszámra jut. A Ceglédi Városi Bíróságon egy bírósági vezetői beosztás 3,5 engedélyezett bírói létszámra, 4 tényleges bírói létszámra, 3,5 dolgozó bírói létszámra jut. A Dabasi Városi Bíróságon egy bírósági vezetői beosztás 3,5 engedélyezett bírói létszámra, 3,5 tényleges bírói létszámra, 3,5 dolgozó bírói létszámra jut. A Dunakeszi Városi Bíróságon egy bírósági vezetői beosztás 3,5 engedélyezett bírói létszámra, 3 tényleges bírói létszámra, 2 dolgozó bírói létszámra jut. A Gödöllői Városi Bíróságon egy bírósági vezetői beosztás 7,5 engedélyezett bírói létszámra, 7 tényleges bírói létszámra, 7,5 dolgozó bírói létszámra jut. A Monori Városi Bíróságon egy bírósági vezetői beosztás 6 engedélyezett bírói létszámra, 6,5 tényleges bírói létszámra, 6 dolgozó bírói létszámra jut. A Nagykátai Városi Bíróságon egy bírósági vezetői beosztás 3 engedélyezett bírói létszámra, 3 tényleges bírói létszámra, 3 dolgozó bírói létszámra jut. A Nagykőrösi Városi Bíróságon egy bírósági vezetői beosztás

23 2 engedélyezett bírói létszámra, 2 tényleges bírói létszámra, 2 dolgozó bírói létszámra jut. A Ráckevei Városi Bíróságon egy bírósági vezetői beosztás 5,5 engedélyezett bírói létszámra, 7 tényleges bírói létszámra, 6 dolgozó bírói létszámra jut. A Szentendrei Városi Bíróságon egy bírósági vezetői beosztás 4 engedélyezett bírói létszámra, 3 tényleges bírói létszámra, 2,5 dolgozó bírói létszámra jut. A Váci Városi Bíróságon egy bírósági vezetői beosztás 4 engedélyezett bírói létszámra, 3,5 tényleges bírói létszámra, 3,5 dolgozó bírói létszámra jut. A Budapest Környéki Munkaügyi Bíróságon egy bírósági vezetői beosztás 4 engedélyezett bírói létszámra, 3,5 tényleges bírói létszámra, 5,5 dolgozó bírói létszámra jut. 2.2.4. Az egy tanácshoz tartozó bírói és alkalmazotti létszám. A törvényszéken a büntető ügyszakban egy tanácsra 1,5 bírói és 1,125 alkalmazotti létszám, a polgári elsőfokú szakágban 14 tanács működik (ebből 9 tanács teljes referádával), a bírák mellett 8 bírósági titkár, 3 bírósági ügyintéző és 19 tisztviselő/írnok dolgozik. a polgári másodfokú szakágban 7 tanács működik, egy tanácson belül három fő bíró+1 fő tisztviselő/írnok dolgozik. A gazdasági ügyszakban a cégbíróságon, valamint a csőd- és felszámolási ügyszakban a bírák és az igazságügyi alkalmazottak team-beosztásban dolgoznak. A gazdasági peres csoportban 5 bíró, 1 titkár, 5 tisztviselő/jegyző működik. 2.2.5. A vezetett szervezeti egység nélküli kinevezett vezetők, az igazgatási feladatokkal

24 megbízott bírák és bírósági titkárok, fogalmazók száma és feladataik Az elmúlt évben a törvényszéken vezetett szervezeti egység nélküli kinevezett vezető, továbbá igazgatási feladatokkal megbízott bírósági titkár és fogalmazó nem volt. Az igazgatási feladatokkal megbízott bírákat (a tárgyévi megbízási időtartam feltüntetésével) a 2.2.1. pontban név és feladat szerint megjelenítettük. 2.3. A bírói létszámhelyzet 2.3.1. Az engedélyezett/tényleges/dolgozó létszámhelyzet lényegi változásai a tárgyév január 1. és december 31. között az egyes ügyszakokban a törvényszéki szinten és az egyes helyi (munkaügyi) bíróságokon Kinevezések (továbbá áthelyezések, beosztások) 2012. évben Kinevezések Dr. Halász Judit fővárosi törvényszéki titkár bírói kinevezés és beosztás a Budakörnyéki Bírósághoz a Gazdasági Kollégiumhoz tartozó Cégbírósági Csoporthoz történő kirendeléssel 2012. április 01. napjától 2015. március 31. napjáig határozott időre, Dr. Szigeti Julianna Katalin Budapest II. és III. kerületi bírósági titkár bírói kinevezés és beosztás a Budapest Környéki Törvényszék Gazdasági Kollégiumához tartozó Cégbírósági Csoporthoz 2012. április 01. napjától 2015. március 31. napjáig határozott időre, Dr. Pető Katalin fővárosi törvényszéki titkár bírói kinevezés és beosztás a Budakörnyéki Bírósághoz a Gazdasági Kollégiumhoz tartozó Cégbírósági Csoporthoz történő kirendeléssel 2012. április 01. napjától 2015. március 31. napjáig határozott időre, Dr. Virányi Karolina törvényszéki titkár (Gazdasági Kollégium) bírói kinevezés és beosztás a Budakörnyéki Bírósághoz a Gazdasági Kollégiumhoz tartozó Cégbírósági Csoporthoz történő kirendeléssel 2012. április 01. napjától 2015. március 31. napjáig határozott időre, Dr. Élő-Prosszer Bernadett monori városi bírósági titkár bírói kinevezés és beosztás a Dunakeszi Városi Bírósághoz 2012. április 01. napjától 2015. március 31. napjáig határozott időre, Dr. Király Edit gödöllői városi bírósági titkár bírói kinevezés és beosztás a Gödöllői Városi Bírósághoz 2012. április 01. napjától 2015. március 31. napjáig határozott időre,

Dr. Karasz Zsuzsanna kecskeméti városi bírósági titkár bírói kinevezés és beosztás a Ráckevei Városi Bírósághoz 2012. április 01. napjától 2015. március 31. napjáig határozott időre, Dr. Kulcsár Zita budaörsi városi bírósági titkár bírói kinevezés és beosztás a Budakörnyéki Bíróságra 2012. április 01. napjától 2015. március 31. napjáig határozott időre, Dr. Maschl Ildikó szentendrei városi bírósági titkár bírói kinevezés és beosztás a Budapest Környéki Munkaügyi Bírósághoz 2012. április 01. napjától 2015. március 31. napjáig határozott időre, Dr. Pokorny Gabriella budaörsi városi bírósági titkár bírói kinevezés és beosztás a Budapest Környéki Munkaügyi Bírósághoz 2012. április 01. napjától 2015. március 31. napjáig határozott időre. 25 Áthelyezések, beosztások Dr. Illésné dr. Antal Ildikó bíró beosztása az Országos Bírósági Hivatalba való beosztása megszüntetése folytán a Budapest Környéki Törvényszékhez 2012. év január hó 11. napjától határozatlan időre, Dr. Simon Gabriella bíró beosztása a Budapest IV. és XV. Kerületi Bíróságtól történt áthelyezése folytán a Monori Városi Bírósághoz 2012. év április hó 01. napjától határozatlan időre, Dr. Kasztory László bíró beosztása a Tiszaújvárosi Városi Bíróságtól történt áthelyezése folytán - a Ráckevei Városi Bírósághoz 2012. év április hó 01. napjától határozatlan időre, Dr. Kiss Sándor Endre bíró beosztása az Országos Bírósági Hivatalba való beosztása megszüntetése folytán a Budapest Környéki Törvényszékhez 2012. év július hó 01. napjától határozatlan időre, 2.3.2. A bírói szolgálati jogviszony megszűnések 2012. évben 2012. évben 25 bíró szolgálati jogviszonya szűnt meg. Az alábbi két táblázat a szolgálati jogviszony megszűnésére vonatkozó fontosabb adatokat tartalmazza azzal, hogy a 2. számú táblázatban külön mutatjuk be a bírói felső korhatár elérése miatt nyugállományba vonult bírákra vonatkozó létszámmozgást.

26 1. Név dr. Révész Zsuzsanna törvényszéki tanácselnök dr. Sárecz Szabina Martina törvényszéki bíró dr. Garamvölgyi Ildikó törvényszéki tanácselnök, tanácsos dr. Mózsa Gábor munkaügyi bírósági bíró, elnökhelyettes dr. Sárossy Judit gödöllői városi bírósági bíró, címzetes törvényszéki bíró Novákné dr. Nagy Judit monori városi bírósági bíró dr. Vastagh Ágota ráckevei városi bírósági bíró Egység megnevezése BKT Büntető Kollégium BKT Büntető Kollégium BKT Polgári Közig. Koll. Polgári II. fokú Szakága Budapest Környéki Munkaügyi Bíróság Gödöllői Városi Bíróság Monori Bíróság Városi Ráckevei Városi Bíróság Megszűnés jogcíme Megszűnés ideje Felmentés 2012.02.29. Áthelyezés 2012.10.31. Felmentés 2012.02.29. Áthelyezés 2012.02.29. Lemondás 2012.11.30. Áthelyezés 2012.03.31. Lemondás 2012.10.26. 2. A bírói felső korhatár elérése miatt nyugállományba vonuló bírák: 18 fő Kómárné dr. Gyapjas Mária törvényszéki tanácselnök, címzetes táblabíró dr. Fejér Judit törvényszéki bíró Hajnal Lászlóné dr. törvényszéki bíró, címzetes táblabíró Hermányné dr. Tóth Edina törvényszéki tanácselnök Név Egység megnevezése Megszűnés ideje BKT Büntető Kollégium 2012. december 31. BKT BV Csoport 2012. június 30. BKT Gazdasági Kollégium Cégbírósági Csoport 2012. június 30. BKT Gazdasági Kollégium 2012. június 30. Cégbírósági Csoport Zsolt Miklós Lászlóné dr. BKT Gazdasági Kollégium 2012. június 30.

27 törvényszéki bíró dr. Fekete Margit törvényszéki bíró dr. Cséplő Beatrix törvényszéki kollégiumvezetőhelyettes dr. Laudon Beáta Marianne törvényszéki tanácselnök dr. Keyha Judit törvényszéki tanácselnök dr. Kissné dr. Galambos Éva törvényszéki kollégiumvezető Mogony Józsefné dr. törvényszéki bíró Mohácsi Lászlóné dr. törvényszéki tanácselnök Nagy Julianna dr. törvényszéki bíró, címzetes táblabíró Somné dr. Billege Margit törvényszéki bíró Simon Zoltánné dr. munkaügyi bírósági bíró címzetes törvényszéki bíró dr. Székely Katalin elnök, címzetes törvényszéki bíró dr. Tóth Zoltánné elnökhelyettes, címzetes törvényszéki bíró dr. Mohácsi János ráckevei városi bírósági bíró Cégbírósági Csoport BKT Gazdasági Kollégium Peres Csoport BKT Polgári, Közigazgatási Kollégium Közigazgatási Szakág BKT Polgári, Közigazgatási Kollégium Közigazgatási Szakág BKT Polg. Közig. Koll. Polgári I. fokú Szakág BKT Polg. Közig. Koll. Polgári I. fokú Szakág BKT Polgári Közig. Koll. Polgári II. fokú Szakága BKT Polg. Közig. Koll. Polgári II. fokú Szakág BKT Polg. Közig. Koll. Polgári II. fokú Szakág BKT Polg. Közig. Koll. Polgári II. fokú Szakág Budapest Környéki Munkaügyi Bíróság Budapest Környéki Munkaügyi Bíróság 2012. december 31. 2012. december 31. 2012. június 30. 2012. június 30. 2012. június 30. 2012. június 30. 2012. június 30. 2012. december 31. 2012. június 30. 2012. június 30. 2012. június 30. Ceglédi Városi Bíróság 2012. december 31. Ráckevei Városi Bíróság 2012. december 31. A bírák nyugdíjazása miatt összesen 23,5 hónapnak megfelelő bírói tevékenység, összesen 505,25 munkanap esett ki (havonta átlagosan 21,5 munkanappal számolva). 2.3.3. Az áthelyezések gyakorlata 2012. évben - két bírói álláshely kivételével - valamennyi bírói álláshely pályázat útján került betöltésre. Ennek megfelelően a Bjt. 34. -ának (1) bekezdése alapján az OBH elnöke helyezte át a bírákat. Két bíró beosztására ahogyan azt a 2.3.1. pontban jeleztem az OBH Hivatalába történt beosztásuk megszüntetésére tekintettel, a Bjt. rendelkezéseinek megfelelően, pályázat kiírása nélkül

28 került sor. 2.3.4. A kirendelések gyakorlata A Budapest Környéki Törvényszéken a kirendelések oka az adott bíróságról tartósan távollévő bírák pótlása volt, célja pedig a Bjt. 31. (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a bíróságok közötti ügyteher egyenlő elosztásának biztosítása. A kirendeléshez a bírók minden esetben hozzájárultak. A kirendelések időtartama több esetben egy éven túl is meghosszabbításra került. 2012 évben a Budapest Környéki Törvényszék területén 50 bíró látott el kirendelés útján ítélkezési feladatokat. Közülük 47 bíró az eredeti beosztási helyén is, 2 bíró két bíróságon, 1 bíró három bíróságon is ítélkezett. 1 bíró a Kúriára, 5 bíró a Büntető Kollégiumba, 5 bíró a Gazdasági Kollégiumba, 4 bíró a Polgári Kollégiumba volt kirendelve. Összesen 38 bírói kirendelés történt helyi bíróságokra, közülük 5 bíró a Budapest Környéki Munkaügyi Bíróságra. 12 törvényszéki bíró vállalt kirendelést helyi bíróságra, közöttük a Polgári, Közigazgatási Kollégium helyettes vezetője is, úgy, hogy vezetői munkája mellett a Gazdasági Kollégium Peres Csoportjában is ítélkezett. A Kúriára kirendelt tanácselnök az eredeti beosztási helyén történő ítélkezés mellett a Munkaügyi Bíróságra is besegített. 2.3.5. A kijelölés gyakorlata A bírák kijelölése a Bjt. 30. -ának (1) és (2) bekezdése alapján, valamennyi esetben az érintett bíró hozzájárulásával történt. A tárgyévben összesen 9 bíró kijelölése történt meg. 2.3.6. A tartós távollétek (törvényszéki/helyi bírósági szinten tartama okok szerinti megoszlás ebből eredő összes munkanap kiesés) A tartós távollétek oka döntően gyermekszülés, illetve gondozás volt. 2012-ben összesen 8 bíró volt végig távol gyermekvállalása miatt, bíróságonként az alábbi

29 megoszlásban: a Budaörsi Városi Bíróságon 2 bíró, a Dunakeszi Városi Bíróságon 1 bíró, a Monori Városi Bíróságon 1 bíró, a Szentendrei Városi Bíróságon 1 bíró, a Budakörnyéki Bíróságon 3 bíró. Gyermekszülés miatt, nem a teljes évben, de jelenleg is folyamatosan távol van, összesen ugyancsak 8 fő, az alábbi megoszlásban és időponttól: a törvényszéken 1 bíró 2012. 04. 12-től, a Ceglédi Városi Bíróságon 1 bíró 2012. 05. 30-tól, a Dunakeszi Városi Bíróságon 1 bíró 2012. 08. 25-től, a Ráckevei Városi Bíróságon 1 bíró 2012. 05. 29-től, 1 bíró 2012. 09. 19-től (összesen: 2 fő), a Szentendrei Városi Bíróságon 1 bíró 2012. 05. 23-tól, a Budakörnyéki Bíróságon 1 bíró 2012. 06. 02-től, 1 bíró 2012. 07. 31-től (összesen: 2 fő). Gyermekvállalás miatt, 2012. évben az alábbi időszakban összesen 3 fő volt tartósan távol, az alábbi megoszlásban: a törvényszéken 1 bíró 2012. 01. 01. és 2012. 06. 19. között, a Budapest Környéki Munkaügyi Bíróságon 1 bíró 2012. 01. 01. és 2012. 10. 13. között, a Budakörnyéki Bíróságon 1 bíró 2012. 01. 01. és 2012. 09. 30. között. A tartós távollétek miatt 2012-ben összesen 171 hónapnak megfelelő tartam, összesen 3676,5 munkanap esett ki (havonta átlagosan 21,5 munkanappal számolva).

30 2.3.7. A három hónapon túl üres álláshelyek száma a tárgyévben. Három hónapon túli üres álláshelyek száma a tárgyévben 11 volt, az alábbi megoszlásban: Álláshely Megüresedés Betöltés időpontja: száma: időpontja: 256. 2012.04.16. - 220. 2012.03.01. - 12. 2012.06.01. 2012.10.01. Egyéb megjegyzés: 80. 2012.07.01. - nyugállományba vonult 19. 2012.07.01. - nyugállományba vonult 53. 2012.07.01. - nyugállományba vonult 17. 2012.07.01. - nyugállományba vonult 62. 2012.07.01. 2012.10.15. nyugállományba vonult 67. 2012.07.01. - nyugállományba vonult 66. 2012.07.09. 2012.12.01. 217. 2012.07.01. - nyugállományba vonult 2.3.8. A tárgyév december 31-én betöltött álláshelyek megoszlásának jellemzői A 2012. december 31-i állapot szerint a törvényszéken összességében engedélyezett 251+10+3 bírói álláshelyből 255 álláshely volt betöltve. Ebből a bírák száma a gyakorlati idő szerint a következőképpen alakult: (férfi: 58, nő: 197) Gyakorlati idő 3 év alatt 3 és 10 év között 10 és 20 év között 20 év felett 10,2 % (26 fő) 34,5% (88 fő) 34,5% (88 fő) 20,8 (53 fő) A törvényszék szintjei és szervezeti egységei tekintetében ez a mutató a következőképpen alakul: A Budapest Környéki Törvényszéken a betöltött bírói álláshelyek száma a tárgyév december 31- én: 90 fő (férfi: 19, nő: 71) Gyakorlati idő 3 év alatt 3 és 10 év között 10 és 20 év között 20 év felett 2,2% 15,6% 44,4% 37,8%

(2 fő) 14 fő 40 fő 34 fő 31 A Budaörsi Városi Bíróságon a betöltött bírói álláshelyek száma a tárgyév december 31-én: 27 fő (férfi: 7, nő: 20) Gyakorlati idő 3 év alatt 3 és 10 év között 10 és 20 év között 20 év felett 22,2% 6 fő 44,4% 12 fő 25,9% 7 fő 7,5% 2 fő A Ceglédi Városi Bíróságon a betöltött bírói álláshelyek száma a tárgyév december 31-én: 10 fő (férfi: 1, nő: 9) Gyakorlati idő 3 év alatt 3 és 10 év között 10 és 20 év között 20 év felett - 30% 3 fő 50% 5 fő 20% 2 fő A Dabasi Városi Bíróságon a betöltött bírói álláshelyek száma a tárgyév december 31-én: 9 fő (férfi: 3, nő: 6) Gyakorlati idő 3 év alatt 3 és 10 év között 10 és 20 év között 20 év felett - 55,5% 5 fő 22,2% 2 fő 22,2% 2 fő A Dunakeszi Városi Bíróságon a betöltött bírói álláshelyek száma a tárgyév december 31-én: 8 fő (férfi:, nő: 8) Gyakorlati idő 3 év alatt 3 és 10 év között 10 és 20 év között 20 év felett 25% 2 fő 25% 2 fő 37,5% 3 fő 12,5% 1 fő A Gödöllői Városi Bíróságon a betöltött bírói álláshelyek száma a tárgyév december 31-én: 16 fő (férfi: 2, nő: 14) Gyakorlati idő 3 év alatt 3 és 10 év között 10 és 20 év között 20 év felett

32 12,5% 2 fő 50% 8 fő 31,2% 5 fő 6,3% 1 fő A Monori Városi Bíróságon a betöltött bírói álláshelyek száma a tárgyév december 31-én: 15 fő (férfi: 4, nő: 11) Gyakorlati idő 3 év alatt 3 és 10 év között 10 és 20 év között 20 év felett - 53,3% 8 fő 26,7% 4 fő A Nagykátai Városi Bíróságon a betöltött bírói álláshelyek száma a tárgyév december 31-én: 7 (férfi: 4, nő:3) 20% 3 fő Gyakorlati idő 3 év alatt 3 és 10 év között 10 és 20 év között 20 év felett 28,6% 2 fő 42,8% 3 fő 28,6% 2 fő - A Nagykőrösi Városi Bíróságon a betöltött bírói álláshelyek száma a tárgyév december 31-én: 3 fő (férfi:, nő: 3) Gyakorlati idő 3 év alatt 3 és 10 év között 10 és 20 év között 20 év felett - 33,% 1 fő 33,3 5 1 fő 33,3 5 1 fő A Ráckevei Városi Bíróságon a betöltött bírói álláshelyek száma a tárgyév december 31-én: 16 fő (férfi: 5, nő: 11) Gyakorlati idő 3 év alatt 3 és 10 év között 10 és 20 év között 20 év felett 12,5% 2 fő 43,75% 7 fő 37,5% 6 fő 6,25% 1 fő A Szentendrei Városi Bíróságon a betöltött bírói álláshelyek száma a tárgyév december 31-én: 9 fő (férfi: 3, nő: 6) Gyakorlati idő 3 év alatt 3 és 10 év között 10 és 20 év között 20 év felett 11,1% 1 fő 22,2% 2 fő 44,4% 4 fő 22,2% 2 fő

33 A Váci Városi Bíróságon a betöltött bírói álláshelyek száma a tárgyév december 31-én: 9 fő (férfi: 3, nő: 6) Gyakorlati idő 3 év alatt 3 és 10 év között 10 és 20 év között 20 év felett - 55,5% 5 fő 22,2% 2 fő 22,2% 2 fő A Budakörnyéki Bíróságon a betöltött bírói álláshelyek száma a tárgyév december 31-én: 28 fő (férfi: 7, nő: 21) Gyakorlati idő 3 év alatt 3 és 10 év között 10 és 20 év között 20 év felett 21,4% 6 fő 50% 14 fő 21,4% 6 fő 7,2% 2 fő A Budapest Környéki Munkaügyi Bíróságon a betöltött bírói álláshelyek száma a tárgyév december 31-én: 8 fő (férfi:, nő: 8) Gyakorlati idő 3 év alatt 3 és 10 év között 10 és 20 év között 20 év felett 37,5% 3 fő 50% 4 fő 12,5% 1 fő - 2.3.9. Az igazgatási, illetve a bíróság alaptevékenységén túli feladatokkal tartósan megbízott bírók száma, a feladatok jellege, a megbízás elnyerésének módja A feladat jellege A feladatot ellátó bírák sz. Egyéb vezetői tisztséget is ellát EU jogi szaktanácsadó 4 nem Biztonsági vezető 1 igen (járásbírósági elnök) BÜSZ vizsgabizottság tagja 5 3 fő egyéb vezetői tisztséget is ellát A megbízás elnyerésének a módja kinevezés a törvényszék elnöke által kinevezés a törvényszék elnöke által kinevezés a törvényszék elnöke által

Jogi szakvizsgabizottság tagja Fogalmazói versenybizottság tagja 34 13 egyéb vezetői tisztséget is ellátnak 21 18 fő egyéb vezetői tisztséget is ellát kinevezés kinevezés Szolgálati bíróság tagja 4 3 fő egyéb vezetői tisztséget is ellát kinevezés Végrehajtói Fegyelmi Bíróság tagja 1 Igen (kollégiumvezető) kinevezés OBH elnöke által létrehozott munkacsoport tagja 6 1 fő egyéb vezetői tisztséget is ellát megbízás OBT tag 2 nem választás Instruktor bíró (fogalmazók + határozott idejű bírák) 187 45 fő egyéb vezetői tisztséget is ellát kijelölés 2.4. A bírósági titkári létszámhelyzet A törvényszéken az engedélyezett bírósági titkári létszám a 2012. január 1-jei állapot szerint 51+ 2 fő volt. 2 bírósági titkári álláshely a 122/208. (V.27.) OIT határozattal 2008.06.01-2008.12.31. közötti időtartamra, a 274/2008. (XII.9.) OIT határozattal 2009.07.31-ig, a 133/2009. (VII.7.) OIT határozattal 2009.12.31-ig, a 197/2009. (XII.1.) OIT határozattal 2010.06.30-ig, a 196/2010. (VI.1.) OIT határozattal 2010.10.31-ig, a 201/2010. (X.5.) OIT határozattal 2011.02.28-ig, a 28/2011. (II.1.) OIT határozattal 2011.10.31-ig, a 141/2011. (X.4.) OIT határozattal 2012.02.29-ig meghosszabbított időtartamra ideiglenesen létesített. Az OBH elnöke a 115/2012. (VI.8.) OBHE számú határozatával 2012. június 15-ei hatállyal a Budapest Környéki Törvényszéken 28 I/1. fizetési osztály/fokozatú bírósági titkári álláshelyet rendszeresített. Ennek megfelelően a 2012. június 15. napjától kezdődően a törvényszék engedélyezett titkári

álláshelyeinek a száma 79-re emelkedett. 35

36 2.4.1. Az engedélyezett/tényleges/dolgozó létszámhelyzet lényegi változásai tárgyév január 1. és december 31. között a törvényszéki szinten és az egyes helyi bíróságokon (megszűnések, kinevezések szerinti csoportosításban) Titkári Létszám Bírói létszám 2012. 01. 01. 2012. 12. 31. 2012. 01. 01. 2012. 12. 31. E. T. D. E. T. D. E. T. D. E. T. D. Törvényszék 10 12 12 22 27 22 88+ 79+ 97 96 10 10 89 88 Budaörsi V. Bíróság 7+ 2 15 11 8 11 8 25 27 25 27 27 25 Ceglédi V. Bíróság 3 3 3 4 6 4 11 11 11 9 10 9 Dabasi V. Bíróság 3 2 2 4 3 3 9 9 9 9 9 9 Dunakeszi V. Bíróság 2 3 3 3 3 3 9 8 7 9 8 6 Gödöllői V. Bíróság 6 6 5 8 10 10 15 18 18 17 16 16 Monori V. Bíróság 3 3 3 4 4 4 14 14 13 14 15 14 Nagykátai V. Bíróság 2 1-3 2 1 7 7 7 7 7 7 Nagykőrösi V. Bíróság 1 1 1 2 2 2 3 3 3 3 3 3 Ráckevei V. Bíróság 3 5 5 4 5 4 14 14 14 13 16 14 Szentendrei V. Bíróság 3 4 3 4 4 3 11 10 9 10 9 7 Váci V. Bíróság 4 4 2 5 5 4 10 9 9 10 9 9 Budakörnyéki Bíróság 3 3 2 4 4 3 26 25 20 25 28 23 Munkaügyi Bíróság 1 1 1 4 5 5 9 10 10 9 8 8 A tárgyévben 15 bírósági titkár kinevezésére került sor. A titkári szolgálati jogviszony alakulása 2012. 01. 01. és 2012. 12. 31. között: Bíróság Titkári jogviszony megszűnése A megszűnés oka: kinevezés A megszűnés oka: áthelyezés Törvényszék 4 4 Budaörsi V.B. 5 2 3 Ceglédi V.B. Dabasi V.B. Dunakeszi V.B. 1 1