Beszámoló a Kokas foglalkozásokról Hirdetés és képek: www.szuppanirenma.hu A foglalkozások egyik legfontosabb alappillére, a toleranciára a társak érzelmeinek tiszteletére való ösztönzés. Fogadják el a másikat, mindenkit olyanak kell szeretni, amilyen. Vegyék észre, ha a társukat baj, bánat éri, de persze az örömükben is bátran osztozzanak. Az órákon együtt dolgozunk, és örülünk egymásnak. A 2017-18-as tanévben hétfői napokon 8 fővel zajlanak a Kokas foglalkozások. Óvodás és kisiskolás lányok és fiúk járnak a csoportba. Mivel több helyről jöttek a gyerekek, eleinte egyedül vagy maximum ketten mozogtak, de ez szép lassan változott, és most már örömmel tapasztalom, hogy milyen szívesen mozognak együtt. Egy - egy történet kialakulásakor figyelnek a társukra és közösen hozzák össze a történetüket a zenére. Van a csoportban egy óvodás kisfiú, akinek több problémája is van. Túlmozgásos, figyelme is sokszor elkalandozik, és a mozgása is elég egysíkú. Mindig vadállatot játszik, és a szerepének megfelelően állandóan megtámadott mindenkit. Szinte minden alkalommal ugyanazt játszotta. Az esetek többségében én voltam az, kire támadott, de sokszor ment neki a többieknek is. Érdekes volt, hogy miközben támadott engem, egyben a biztonságot is jelentettem a számára. Van egy 4 főből álló kislány csapat, akik sokszor menekültek előle, de emellett elfogadták B. (a kisfiú) vadállatiságát. Egyik alkalommal, miközben a saját történetükben mozogtak, kitalálták, hogy megetetik a vadállatot, és simogatással megpróbálják megszelídíteni. Kíváncsian figyeltem az eseményeket, és örömmel tapasztaltam, hogy a vadállat óra végére beállt közéjük és megszelídült. Azóta már sokszor játszottak együtt, bár időnként még előjön a vadállat, de most már lehet rá hatni. A lányok annyira elfogadták, hogy mikor B. beteg volt, akkor hiányzott nekik az órán. A csoportban van két olyan kislány, akik mindig félve és halkan énekeltek a csoporttal. Önbizalmuk is kevés volt, de örömmel látom, hogy szép lassan ez is változik. Azóta többször tapasztaltam, hogy lelkesen és bátran fújják a dalt, amit az órán énekeltünk. Mikor megdicsértem őket ezért, boldogan mosolyogtak, majd még bátrabban énekeltek tovább. Ezek a gyerekek, akik ebbe a csoportba járnak, nagyon szeretnek énekelni. A foglalkozásokon komolyzenei részleteket hallgatnak a gyerekek. Figyelik a zenét, és azt követik a mozdulataikkal, a táncukkal. Ez sem mindig sikerült, mivel annyira belefeledkeztek a kitalált történetükbe, hogy nem figyeltek a zenére. Az idő múlásával azonban látom, hogy mennyire megtanulták, hogy a zene segítségével alkossák meg a történetüket. Látom, hogy akkor fordulnak, ugranak, mikor a zene is változik. 1
A foglalkozások közben megszerették a komolyzenét, és megtanulták befogadni is azt. Rengeteg élményben van részük az órák alatt, amit magukkal visznek a későbbi életükbe. Ha már nem fognak járni a csoportba, akkor remélem, hogy nem csak a zene szeretetét viszik magukkal, hanem igazi zeneörömet kapnak, és ezáltal, sokkal emberibb és szebb lesz az életük. Egy idézettel fejezem be a beszámolót: A tiszta zene: erőforrás - írta Kokas Klári néni mert a személyiség legfinomabb rétegeibe jut el. Hatása gyógyító. Segíthet a kibontáshoz, a megnyíláshoz, az elsötétített zavarok, görcsös félelmek felismeréséhez. Megnézem, körültapintom, s ha úgy tetszik, megmutatom megértő társaknak. Szavak nélkül. Mert a zene bűvöletében, katartikus élményeiben képessé válok erre. A társak is képessé válnak az empátiás figyelemre. Vagy azért, mert magukra ismernek a társak kiömlő fájdalmában, vagy, mert jobbak lettek a tiszta önzetlen szeretet hatására, melyhez a zenéből üzenetet kaptak. Kokas Hangvarázs koncertek beszámoló 2017.11.17. 2018.02.16. hirdetések és fotók: www.szuppanirenma.hu 3 évvel ezelőtt kezdtük el alapítványunkkal a Hangvarázs koncerteket, amelyekre a városban lakó óvodásokat, kisiskolásokat és szüleiket vártuk egy újszerű hangversenyre. Mitől újszerű? Attól, hogy a kisgyerekek nem széken, hanem a földre leterített szőnyegen, párnákon ülnek a számukra legfontosabb személy szerető, védő közelségében: anyukák, apukák, nagyik ölében. Itt nem zajos tapssal köszönjük meg a zenészek produkcióit, hanem puha, suhogó kendőkkel. A kendő a köszöneten túl mozoghat és táncolhat az akkor éppen megszólaló zeneműre. Ezt a hagyományostól eltérő koncertet dr. Kokas Klára, nemzetközi hírű zenepedagógus találta ki azért, hogy a kis gyerekek is megismerjék és megtanulják koncertkörülmények között befogadni az igényes komolyzenét. Klári néni szavaival: A kultúra befogadása felfedezés, út az ismeretlenbe, a titokzatos vágyott távolba, a mindenségbe, a végtelenbe. A zene hat a gyerekekre, és mivel a zenei hangok rezgések, beléjük bújnak, és ezek eljutnak egészen a sejtjeik közepéig. Ezen a hangversenyen a művészeti iskola növendékei és tanárai léptek fel ( kb.10-15 fő /alkalmanként ), így számunkra is ez egy kiváló alkalom volt tudásuk bemutatására, a zeneművészet népszerűsítésére. Évről-évre egyre nagyobb az érdeklődés a koncertek iránt (még Budapestről is jöttek szülők gyermekeikkel), és bizony előfordult az is, hogy nem tudtunk mindenkit fogadni. 2
ének+ köszöntés és séta Kis kece lányom Kendő szerepe: Hangvarázs koncert műsora 2017.11.17. Kék selyem kendő: ének + kendő mozog többféleképpen 1. Bán Tamás, Apor Veronika, Badruddin Panna, Badruddin Dani, Moré Johanna ének - Bárdos Lajos Két népdalfeldolgozás 2. Apor Veronika zongora - C. Debjussy: I. Arabeszk 3. Fazekas Bálint gitár - Leo Brouwer: Danza del Altiplano 4. Bán Tamás klarinét - Kovács Béla: Homage a Debussy 5. Badruddin Dani hegedű - Jaloussi tangó zongorán közreműködik. Radnainé Puer Judit 6. Badruddin Panna zongora - Bartók Béla: 2 ábránd 7. Bán Tamás ének - L.v.Beethoven: Bolhadal zongorán kísér: Szkubán Judit 8. Kátai Katalin - hegedű (tanár) Radnainé Puer Judit zongora (tanár) 2 4,35 4.30 3,15 3,30 3,15 3 3 3
Hangvarázs koncert műsora 2018. 02.16. 1. Cseszkó Anna - fuvola Reineke: Szerenád 2. Fazekas Flóra gitár John Williams: Rey témája (Star Wars) 3. Bán Balázs -zongora Bartók: Ostinato 4. Moré Johanna cselló Arutjunan: Expromt tánc 5. Badruddin Panna zongora Richard Strauss: B- dúr zongoradarab 6. Bán Balázs, Bán Tamás ének zongorán közreműködik: Badruddin Panna Mendelssohn: Egy szót keres izzó szívem 7. Radostyán Bertalan hegedű Pablo Sarasate: Malagueña 8. Bán Tamás Klarinét zongorán közreműködik: Radnainé Puer Judit Schumann: Phantasiestücke sorozta 3. darabja Aki lehajol a gyerekekhez, görbén marad. Aki közéjük telepszik, a szemükbe nézhet. Kokas Klára HÍRDETÉS: - Plakáton keresztül Dunakeszi iskoláikban és óvodáiban 4
5
6
Nyilvános KOKAS foglakozás beszámoló 2017. 05.05. 2018.03.26. hirdetések és fotók: www.szuppanirenma.hu A klasszikus Kokas-foglalkozások mellett egy évben kétszer tartunk nyitott bemutatókat is, ahova bárki eljöhet, ráadásul együtt a szeretteivel: gyermek a szülővel, nagyszülővel. Sajnos a létszám korlátozott (legfeljebb 25-30 fő), mivel a műfaj intim jellege nem engedi meg a tömeges részvételt, és emiatt szinte pár nap alatt betelik a létszám. Remélt hatásukat megelőlegezve Hangvarázs foglalkozás -nak neveztük el ezeket az együttléteket. A Hangvarázs foglalkozásokon a mozgás mellett sokat énekelünk, és a végén egy mini koncertet is kapnak a résztvevők, így ötvözzük a klasszikus Kokasfoglalkozást az ugyancsak Kokas Klára által kitalált kendőlengetős koncertekkel. Számos visszajelzést kapunk a foglalkozások hatásáról a szülőktől is. Az alábbiakat egy édesanya írta: Most voltunk először. Örülök, hogy eljöttük! Láttam a L-n korábban is, hogy szívesen mozdul meg a zenére, de otthon szégyenlős volt. Kellemes meglepetés volt a számomra, hogy így megnyílt 7
8
9