Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2015 A török kiűzése Magyarországról (1683-1699) ESSZÉ 120 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve nyomtatott betűkkel: Javító tanár aláírása:
ESSZÉKÉRDÉS A Habsburg-ház a franciák, a törökök és a magyar elégedetlenek szorításában Mutassa be a források, a megadott szakirodalom és a saját ismeretei alapján, miként szállt szembe a Habsburg hatalom nyugati és keleti ellenfeleivel; hogyan küzdött ellenük katonai és diplomáciai eszközökkel! 50 pont Ügyeljen arra, hogy válasza logikusan felépített, összefüggő fogalmazás legyen! Válaszában térjen ki a kor nagyhatalmi politikájára: a francia külpolitika szándékaira és a francia Habsburg konfliktusra; A Habsburg török háborúra, annak nemzetközi hátterére; A Habsburg udvar és a Thököly vezette magyar elégedetlenek szembenállására; Mindezen katonai és diplomáciai mozgások egymással való összefüggéseire. 1. A korszak Habsburg háborúi és Habsburg-ellenes felkelései 2. Végül Révérend abbé legfőbb célja az kell, hogy legyen, hogy az erdélyi fejedelmet megtartsa Őfelsége érdekei számára, valamint az elégedetleneket abban a reményben, hogy a király titokban mindent el fog követni érdekükben. [ ] Révérend abbé úrnak elő kell adnia a bécsi udvarral való közeli szakítás lehetőségét, ami majd megengedi Őfelségének, hogy nyíltan és számukra sokkal kedvezőbben támogassa őket. (Királyi utasítás R. abbé úrnak) 3. Amíg az Ausztriai Ház fejedelmei a római császárságot bírták, kénytelenek voltak kegyetlen háborút viselni a törökök és a rebellisek ellen, és mindezt a felséges ház engesztelhetetlen ellenségének, Franciaországnak a közbejöttével, amely időnként Ő Császári Felségének alattvalóit rebellióra bujtogatta, és a törököknek azt sugalmazta, hogy támogassák őket. Úgyhogy amikor ez utóbbiak megsegítik őket, általában egy 200 ezer harcosból álló hadsereggel jönnek, szörnyű betöréseket, gyilkosságokat, rabszolgahurcolást, ostromokat és várbevételeket vive véghez egészen Bécsig, amely Ő Császári Felsége szokásos lakhelye. Amint ezt ma is lehet látni, Franciaország olyan jól működött Magyarországon, hogy rebellióra bírta az áruló Teckelyt, támogatta őt tanácsával és pénzével, és közben követe útján arra bírta rá a
Portát, hogy adjon neki segítséget. [ ] Ezenkívül annyira szívére vette a rebellisek és a törökök érdekeit, hogy követei útján Európa minden udvarában megkísérelte a keresztény fejedelmeket megakadályozni a segítségnyújtásban, amelyre pedig kötelezettek voltak a Birodalommal szemben; egyesek mert birodalmi fejedelmek, mások az őket is fenyegető veszély miatt, és ismét mások amiatt, mert mint igaz keresztények szembe akartak szállni a hitetlenekkel. (Reflexions Politiques 1685 k.) 4. A [francia] Király nem tett mást, mint egy cím és ok nélkül bántalmazott keresztény fejedelmet segített. Azt mondják, hogy a bitorló keresztény annál inkább vallásellenes cselekedet a keresztények javát és szabadságát bitorolni, amelyet a hitetlenek ellen kell megvédelmezni, s itt viszont az történik, hogy a hitetlenek védelmeznek egy keresztényt, egy állítólagos keresztény elnyomással szemben. Mi mást tehetne a Király és az összes keresztény fejedelem, mint azt, hogy támogassa a magyarokat zsarnokaik ellen, akik rájuk támadnak azzal az átlátszó ürüggyel, hogy megvédik a töröktől, de akik olyan kegyetlenséggel zsarnokoskodnak fölöttük, hogy több szelídséget találnak a törököknél, mint a név szerinti keresztények között. [Így] a Király a törökkel egyetértésben cselekszik, amikor kedvez a szerencsétlen magyaroknak (Moret: Le Paravent de France, 1692) 5. XI. Ince más módon is próbálta segíteni Lipótot: arra használta befolyását, hogy visszatartsa XIV. Lajost attól, hogy hasznot húzzon a keleti krízisből és rátámadjon a császárra. Ebben kevésbé volt sikeres, bár látszólag hiszékenyen elfogadta Lajosnak az ártatlanságát bizonygató tiltakozását. Lajos, a maga részéről kijelentette, hogy elégedett Strasbourg megszerzésével, és felszólította Lipótot, hogy e tényt ő is fogadja el cserébe azért, hogy a jövőben önmérsékletet tanúsít. Amikor Lipót ezt elutasította, Lajos további területeket követelt, s cserébe harminc évre szóló békét kínált. De ezzel egyidőben mozgósította csapatait Elzászban. [ ] Ekkor még XI. Ince is sürgette Lipótot, hogy fogadja el e feltételeket, mert attól tartott, hogy a keresztes hadjárata meghiúsul, de Lipót szilárd maradt. A császár annyira nem bízott már Franciaországban, hogy megtagadott bármilyen további tárgyalást területi kérdésekről. A nyugati ügyek későbbre maradtak, mert e pillanatban Bécsnek a saját védelmével kellett foglalkoznia. (J. P. Spielman: Leopold I., 1977.)