A második világháború 1) A náci birodalom előretörése Az első világháborút a Párizs környéki békeszerződések zárták le, melyet Foch marsall: nem békeszerződésnek tekintett, hanem fegyverszünetnek: ez nem békeszerződés, hanem fegyverszünet húsz évre. Hitler hatalomra jutása után a náci külpolitikai érdekeknek megfelelően kezdetét a békeszerződés nyílt megszegése: Németországhoz csatolta a Saar-vidéket népszavazás révén. Hitler kihasználta, hogy a Saar-vidék zömmel németek által lakott terület 1936-ban Németország megszállta a Rajna-vidéket ez a locarnói szerződés felmondását is jelentette. Területi terjeszkedésében szerepet játszott Nagy-Britannia és Franciaország megbékélési politikája. Fegyverkezési program elindítására került sor, melynek keretében kezdetét vette a német flotta fejlesztése. A német flotta fejlesztéséhez Hitler a britek engedékenységi politikáját használta ki 1935-ben flottaegyezményt írt alá Nagy-Britanniával, mely lehetővé tette, hogy a német flottát a brit flotta egyharmadára növelje. 1936-ban megkötötte a Berlin-Róma tengely (előzménye az olasz-etióp háború), valamint az antikomintern paktum létrehozása, ez az érdekszférák felosztását Japán, Németország és Olaszország között (Olaszország elismerte Németország jogát Közép-Európára, Németország elismerte Olaszország jogát a Földközi-tenger országaira) 1938. márciusában valósította meg az Anschluss (Ausztria bekebelezése). Ugyancsak 1938-ban szerezte meg a Szudéta vidéket (Müncheni konferencia, 1938. szeptember), s ezzel kezdetét vette Csehszlovákia feldarabolása, a prágai bevonulással ért végett (1939. március 15.), s csatolta Németországhoz a cseh-morva területeket a Cseh-Morva Protektorátus néven. 2) A háború kitörése és a furcsa háború A cseh probléma megoldását követően Hitler a lengyel kérdés rendezéséhez fogott hozzá. Lengyelországgal szemben területi követelésekkel lépett fel, s ennek megoldására tett ajánlatott Lengyelországnak (valójában követelés volt): Gdansk visszaadását tartalmazta, valamint azt, hogy a Lengyelország engedélyezze a területén átvezető autópálya és vasútvonal megépítését Kelet-Poroszország felé. Hitler ajánlatát Lengyelország visszautasította, mivel Nagy-Britannia és Franciaország Csehszlovákia feldarabolása után védelmébe vette Lengyelországot (nem bíztak többé Hitlerben). Visszautasítást követően Hitler hozzáfogott a lengyel kérdés végleges megoldásához, a háború előkészítéséhez. Hitlernek a háború megindításához szüksége volt Szovjetunió semlegesítésére, hogy a kétfrontos háború elkerülje. Ennek érdekében Joachim von Ribbentrop (német külügyminiszter) ajánlatott tett Szovjetuniónak, Lengyelország, Baltikum és Kelet-Európa felosztására. Szovjetunió ezt az ajánlatot megértéssel fogadta, de eleinte elsőbbséget tulajdonított a Nagy-Britanniával és Franciaországgal folytatott tárgyalásoknak egy németellenes koalíció létre-
hozására, de nem zárta ki egyik fél annak a lehetőségét, hogy külön-külön megegyezzenek Németországgal. Bár a tárgyalások megindultak SZU és a nyugati országok között, mind Nagy-Britannia, mind Franciaország továbbra is bizalmatlan maradt SZU-val, ezek a tárgyalások megszakadtak. A tárgyalások megszakadását használta ki Hitler, s 1939. augusztus 23-án a Szovjetunió és Németország megnemtámadási szerződést (Molotov-Ribbentrop paktum) írt alá Moszkvában. A szerződés értelmében kijelentették, hogy tartózkodnak egymás megtámadásától, állandó konzultációt folytatnak, a szerződést 10 + 5 évre kötik. A paktumot egy titkos szerződés egészítette ki: melyben Lengyelországot, és a Baltikumot egymás között felosztották (Németország megkapta Litvániát, Besszarábiát, Finnországot, és a Baltikum egy részét a Szovjetunió kapta meg). A szerződéssel Hitler szabad kezet kapott a lengyel háború megindításához, de ezt a háborút el kellett halasztania néhány nappal, mivel legfőbb szövetséges, Olaszország bejelentette, hogy még nem áll készen Ezt követően mondvacsinált ürüggyel a náci Németország megtámadta Lengyelországot 1939. szeptember 1-én. Ezzel vette kezdetét a háború. A lengyelek hősiesen védekeztek, de modern haditechnikával felszerelt német hadsereggel szemben esélyük sem volt. Ráadásul szeptember 17- én a Szovjetunió is megtámadta őket, s a paktum titkos záradékában megjelölt vonalig nyomult előre. Lengyelország megtámadását követően Franciaország és Nagy-Britannia a Lengyelországgal kötött szerződés alapján hadat üzent Németországnak, de ez nem jelentett tényleges támadást, mivel a két hadsereg a nyugati fronton farkasszemet nézett egymással, de lövöldözésre nem került sor. Ezt az állapotot nevezzük furcsa háborúnak (1939-1940 tavasza). A nyugatiak passzivitásában szerepet játszott, hogy még nem voltak felkészülve a háborúra, amelynek emléke még elevenen élt a lakosság nagy részében. 1939 szeptember és 1940 nyara között mind Hitler, mind pedig Sztálin folytatta terjeszkedő háborúját. Szovjetunió s fokozatosan kiterjesztette befolyását a titkos záradék alapján. Előbb a Baltikumot kebelezte be (1939-1940): a balti államok határán felsorakozott szovjet csapatok fenyegetésére kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötöttek (ennek érdekében meg kellett engedniük a balti államoknak, hogy területükön szovjet csapatok állomásozzanak), majd a szovjetek lemondásra kényszerítették a kormányokat, és saját bábjaikat ültették a helyükre. Ezek a kormányok miután az egypárti választásokon megerősítették hatalmukat, felvételüket kérték a Szovjetunióba. A Szovjetunió Finnországtól határkiigazítást követelt, de miután ezt a finnek elutasították háborút indított Finnország ellen (1939. november-1940. február). A háború Szovjetunió győzelmével ért végett, s így a finneknek 35 ezer km 2 -ről le kellett mondaniuk. A háború miatt a Népszövetség a Szovjetuniót kizárta soraiból. Legutoljára került sor Besszarábia bekebelezésére (1940. június). 3) Villámháborútól a Szovjetunió elleni háborúig A szovjet terjeszkedéssel egy időben Hitler megindította támadását 1940 áprilisában Nyugat- Európa ellen, s ez a furcsa háború végét is jelentette. Ezzel a támadással kezdetét vette a Hitler nyugat-európai villámháborúja. Napok alatt lerohanta Dániát, majd Norvégiát (Norvégiára a svéd vasérc és a télen is használható kikötői miatt volt szüksége Hitlernek Nagy-Britannia ellen). Norvégián a partra szálló angol és francia haderő sem tudott segíteni. Norvégia lerohanása után Hitler bábkormányt alakított Quisling vezetésével (Quisling-kormány = németbarát kormány). A 2
kudarc hatására kormányválság robbant ki Nagy-Britanniában, melynek eredményeképpen nemzeti egységkormány alakult Winston Churchill vezetésével. Az északi államok lerohanását követően Hitler májusában lerohanta a semleges Hollandiát és Belgiumot, majd ezt követően az ősi ellenséget, Franciaországot támadta meg (1940. május). A franciák a Maginot-vonalnál várták a németek támadását, de ehelyett a németek az erődrendszert megkerülve támadtak, s ezzel kettévágták a szövetséges erőket, s a brit hadsereget Dunkerque-nél a tengerhez szorították. Az angoloknak azonban az önkéntesek segítségével sikerült 300 000 főt kimenekíteni. A németek így akadálytalanul nyomulhattak Párizs felé, bár Mussolini révén a z olaszok előbb hadat üzentek, majd megtámadták Franciaországot, de jelentős katonai sikert nem értek el. Ez Franciaország kapitulációját eredményezte, erre 1940. június 22-én került sor, mikor is az akkori francia miniszterelnök, Petain fegyverszüneti egyezményt írt alá Hitlerrel. A fegyverszüneti egyezmény keretében Franciaországot két részre osztották: az északi része német megszállás alá került, míg a déli részén Petain vezetésével bábkormány alakult. A francia háborút követően Hitler Nagy-Britannia ellen fordult, s tett ajánlatott a briteknek: Anglia ismerje el Németország kontinentális uralmát és adja vissza gyarmatait, cserében Anglia megtarthatja hadiflottáját és gyarmatbirodalmát. A britek ezt a német ajánlatot visszautasították ezalatt a britek felrobbantották az algériai kikötőkben tartózkodó francia flottát, mivel tartottak attól, hogy ez a flotta német kézbe kerül. Az ajánlat visszautasítását követően Hitler elindította az Anglia elleni légitámadást, mellyel kezdetét vette az Angliai csata (1940. augusztus-1940. szeptember). A légitámadás célja a német szárazföldi erők partraszállásának az előkészítése. A britek a légierejük és légvédelmük (először ők használtak védelmi célból radart) visszaverték segítségével visszaverték a támadást. A brit légierő melynek fejlesztését a szárazföldi csapatokkal ellentétben már korábban megkezdték olyan komoly veszteségeket okozott a németeknek, hogy le kellett állítani a hadműveletet. Így a csekély szárazföldi erőkkel rendelkező Anglia megmenekült az inváziótól. A támadás visszaverését követően Hitler előbb 1941-re, majd meghatározatlan időre elhalasztotta a támadást. A támadás elhalasztását követően Hitler 1940. szeptember 27-én Olaszországgal és Japánnal megkötötte a háromhatalmi egyezményt, melynek keretében egymás között a világot érdekszférákra osztották fel. 4) Szovjetunió elleni háború Az angliai elleni háború kudarca után Hitler megkezdte az előkészületeket a Szovjetunió elleni háborúra: Barbarossa-terv (megtámadás terve) kidolgozása, melyet ideológiailag is igyekezett alátámasztani: a kommunista ellenessége, illetve itt van az az élettér, amire Németországnak szüksége van Az előkészületek zavarta meg Mussolini háborús törekvése. Az olaszok támadást indítottak Afrikában az angolok ellen, de vereséget szenvedtek Etiópiában és Líbiában is. Hasonló kudarc várt rájuk Görögországban is. Az olasz vereség elősegítette a németellenes fordulatot a Jugoszláviában. Jugoszlávia felmondta a Németországgal kötött háromhatalmi egyezményt. Mussolini kudarcai miatt Hitler nem engedhette meg a fasiszta szövetség (tengely) hatalmának megingását, ezért Afrikába küldte Rommel tábornok vezetésével az Afrika-hadtestet (1941 tavasza). Ezzel 3
párhuzamosan a német hadsereg hetek alatt lerohanta Jugoszláviát (Magyarország bevonása a Jugoszlávia elleni háborúba. További részletek ehhez az anyaghoz Magyarország a második világháborúban témakörnél) és Görögországot, s az itteni kisebb angol erőket kivonulásra kényszerítette. Görögország lerohanását követően nem ért végett a balkáni háború: egyrészt megkezdődött a partizánháború a megszállók ellen, másrészt a németek tovább folytatták előrenyomulásukat a Balkánon. Ennek eredményeképpen 1941 májusában elfoglalták Krétát, s ezzel újabb csapást mértek a brit hadseregre. 1941 júniusára Hitler biztos kézzel uralta Európát: Anglia elözönlését ugyan elhalasztotta, de Nyugat-Európa fölött teljhatalommal rendelkezett, kisegítve Mussolinit uralta a Balkánt, és Rommel jóvoltából átvette a kezdeményezést Afrikában is. Elérkezettnek látta az időt a legnagyobb európai hatalom, és legnagyobb ország a Szovjetunió - elleni invázióra. A balkáni hadművelet után Hitler felgyorsította a Szovjetunió elleni hadjárat (Barbarossaterv) előkészületeit. Az előkészületek nem maradtak titokban, hiszen Hitler hatalmas hadsereget (3 millió katona, 4 ezer páncélos) állított hadrendbe. Sztálin a brit titkos szolgálat figyelmeztetése ellenére nem vette komolyan a német előkészületeket. Így sikerült a németeknek nagyarányú támadást 1941. június 22-én meglepetésszerűen elindítaniuk. Velük együtt Románia, Olaszország, Finnország és Szlovákia is hadba lépett. A németek a Barbarossa-tervnek megfelelően három irányból indítottak támadást: észak felől: Baltikum és Leningrád felé, s szeptember elejére elérték Leningrádot, középen: Minszk és Moszkva felé délen: Kijev és a Fekete-tenger felé Hitler könnyű győzelemre számított, de a demokratikus Nyugat politikusai se jósoltak két hónapnál többet a Szovjetuniónak. Ezt a feltételezést erősítette a szovjet hadsereg gyenge szereplése a szovjet finn háborúban és a Vörös Hadseregben végzett hatalmas méretű tisztogatás is. Ugyanakkor nem voltak tisztában a két évtizedes szovjet fegyverkezés eredményeivel. Sztálin nem hitt a hírszerzés és az angolok figyelmeztetéseinek, így a német támadás váratlanul érte a szovjet erőket. A nyugati villámháborús német győzelmek megismétlődni látszottak, hetek alatt óriási területeket foglaltak el, százezrével ejtették fogságba a szovjet katonákat. Ugyanakkor intő jelek is mutatkoztak: a német veszteségek óriásiak voltak (a francia hadjárat alig harmincezer áldozatát tízszeresen meghaladták) mivel a szovjet katonák általában nem adták meg magukat. Az úttalon utakon áthidalhatatlanná váltak a távolságok, az utánpótlás szinte lehetetlen volt, és a leszakadt orosz egységek partizánként folytatták a harcot. A nem várt ellenállás, a rossz utak következtében csökkent a német haderő technikai és kiképzésbeli fölénye, a beálló kemény téli hidegben akadozva működő német technika pedig megváltoztatta a helyzetet: Moszkva alatt megállították a német előretörést (1941. november december). A villámháborús terv összeomlott, s a hitleri Németország a szovjet erőforrások gyors megszerzése helyett katonai erejének döntő részét lekötő hosszú háborúba keveredett. 4
5) Japán és az Egyesült Államok háborúba lépése Az Egyesült Államokban mind a közvélemény, mind a politikai erők zöme izolacionista volt, vagyis távol akart maradni a háborútól. A világ legerősebb gazdaságával rendelkező országa a flottán kívül kisebb katonai erővel rendelkezett, mint hazánk bármelyik szomszédja a háború előestéjén. Roosevelt elnök felismerte a náci és a japán veszély nagyságát, ugyanakkor alkotmányosan meg volt kötve a keze. A magára maradt Angliának engedélyezte a nyersanyag- és hadianyagszállítást. Mikor a britek valuta- és aranytartalékai kimerültek (miután az Egyesült Államokba kerültek), az elnök új megoldást talált, a kölcsönbérleti szerződést, mely gyakorlatilag ingyenes szállításokat jelentett. Az angol-amerikai együttműködést erősítette, hogy Roosevelt és Churchill nem sokkal a Szovjetuniót ért támadás után egy csatahajó fedélzetén aláírták az Atlanti Chartát, melyben meghatározták a polgári demokráciák háború utáni világról alkotott alapelveit (demokrácia, nemzeti önrendelkezés, szabad kereskedelem, annexió nélküli béke). A meghirdetett elveket nem tudták teljes mértékben érvényesíteni, mivel 1941. szeptemberében a Szovjetunió is csatlakozott az atlanti Chartához. Japán a harmincas évek eleje óta háborút viselt Kínában, újabb és újabb területeket szerezve meg. A második világháború kitörése után az európai gyarmatosítók meggyengülését kihasználva a japán katonai vezetés Délkelet-Ázsia és a Csendes-óceán térségében kívánt előretörni. A szovjetekkel megnemtámadási szerződést kötöttek (1941), hogy teljes erővel az Egyesült Államok ellen fordulhassanak. Az USA gazdasági büntető intézkedésekkel (olajszállítás tilalma Japán felé) próbálta megakadályozni a japán terjeszkedést. Ezért a japánok az Egyesült Államokban látták a fő ellenséget, s az adott pillanatot megismételhetetlennek tartották. Ugyanis népesség és gazdasági erő tekintetében az Egyesült Államok javára óriási fölény mutatkozott Japánnal szemben, a fegyverkezés területén azonban éppen fordított volt a helyzet. S mivel a meginduló amerikai fegyverkezés következtében olvadni látszott az előny, Japán hadüzenet nélkül megtámadta az Egyesült Államok támaszpontját, Pearl Harbort, s jelentős csapást mért az amerikai flottára (1941. december 7.). Az akció nyomán egy időre a japánok a csendes-óceáni térség uraivá váltak, s hadseregük gyors ütemben Indiáig és Ausztráliáig nyomult előre. Az európai háborúban lekötött angolok, franciák és hollandok gyarmatait könnyűszerrel elfoglalták. Az amerikai veszteség azonban nem volt végzetes, mivel az amerikai anyahajók nem tartózkodtak a támaszponton. S ami ennél sokkal jelentősebb, a Pearl Harbor-i támadás következtében az izolacionizmus háttérbe szorult, az Egyesült Államok belépett a háborúba és az amerikai közvélemény felsorakozott a küzdelem mögött. A gigászi méretű gazdaságot átállították a haditermelésre: csak idő kérdése volt, hogy a gazdasági fölény mikor érvényesül a harctereken. Az akció nyomán egy időre a japánok a csendes-óceáni térség uraivá váltak, s hadseregük gyors ütemben Indiáig és Ausztráliáig nyomult előre. Az európai háborúban lekötött angolok, franciák és hollandok gyarmatait könnyűszerrel elfoglalták. Japánok elszámították magukat: Az amerikai veszteség azonban nem volt végzetes, mivel az amerikai anyahajók nem tartózkodtak a támaszponton. S ami ennél sokkal jelentősebb, a Pearl Harbor-i támadás következtében az izolacionizmus háttérbe szorult, az Egyesült Államok belépett a háborúba és az amerikai közvélemény felsorakozott a küzdelem mögött. A gigászi méretű gazdaságot átállították a haditermelésre: csak idő kérdése volt, hogy a gazdasági fölény mikor érvényesül a harctereken. 5
6) Fordulat a háború menetében A moszkvai csata következtében a német hadsereg nem veszítette el erejét, de a teljes frontvonalon egyidejűleg már képtelen volt előrenyomulni. 1942-ben Sztálingrád irányába összpontosult a német támadás. A Volga-parti város az európai és ázsiai területek közlekedési gócpontja volt, így elfoglalása megbéníthatta volna a szovjet védelmet, s utat nyitott volna a bakui olajmezők felé is. A veszteségek pótlására a németek a szövetséges Olaszország és a csatlósállamok (Románia, Szlovákia, Magyarország) fokozottabb háborús részvételét erőszakolták ki. A Paulus tábornok vezette német gépesített egységek hatalmas területeket elfoglalva elérték Sztálingrádot és dél felé a Kaukázus láncait. A szovjetek, akiknek fontos iparvidékeit foglalta el az ellenség, elpusztították a termelőkapacitásokat vagy áttelepítették keletre, ahol a húszas évek közepe óta áldozatokat nem kímélve iparosítottak. Így a szovjet haditermelés nem esett vissza, sőt 1942 1943-ra már jóval túlszárnyalta a németekét. Hadrendbe állítottak modern harceszközöket, mint a T 34-es páncélost vagy a katyusának nevezett rakétavetőt. A szovjet fegyveres felkészüléshez jelentős mértékben járultak hozzá az angol és főleg az amerikai kölcsönbérleti szállítások (mennyiségi, de még inkább minőségi tekintetben). Az újonnan felállított és a Távol-Keletről átdobott csapatokkal Sztálingrádnál a szovjetek ellentámadást indítottak, s bekerítették Paulus hadseregét. Miután Hitler nem engedélyezte a visszavonulást, a kimerült és a fagyhalál szélén álló német hadsereg megadta magát (1943. február 2.). E hadműveletben pusztult el a 2. magyar hadsereg is a Don-kanyarban. A sztálingrádi csatában a német haderő először szenvedett olyan komolyabb vereséget, mely egyrészt csökkentette erejét, másrészt szertefoszlatta a náci hadsereg legyőzhetetlenségébe vetett hitet. Szintén jelentős bár méreteit tekintve sokkal kisebb volt a Rommel vezette Afrika-hadtest veresége Egyiptomban az angol Montgomery tábornoktól (El-Alamein, 1942. október november). Az amerikaiak (Eisenhower tábornok) marokkói partraszállását követően, 1943 elejére a szövetségesek kiszorították a németeket és az olaszokat Afrikából. 1942 nyarán az amerikai flotta a Midway-szigeteknél jelentős győzelmet aratott, megállítva a japán előrenyomulást. A következő évben már megindult az ellentámadás, s az amerikaiak szigetről-szigetre szorították vissza a japánokat ( békaugrás hadművelet ). 7) Szövetségesek előretörése és együttműködése 1943 már a szövetségesek fölényét mutató győzelmeket hozott. A keleti fronton a németek utolsó átütő támadásukat indították Kurszk térségében, ahol több ezer tank vívott hatalmas páncéloscsatát. A szovjet tankok mennyiségben felülmúlták, minőségben pedig megközelítették a németekét, így győzelmet arattak. Az év folyamán a szovjetek fokozatosan nyugat felé szorították a német csapatokat. A nyugati szövetségesek már partraszállást 1942-ben terveztek Európában, de ehhez se akkor, se 1943-ban nem volt meg a kellő erő és az elszántság. Nem akarták a német haderő megrendülése előtt megnyitni az ún. második frontot, mert akkor a német hadsereg óriási emberáldozatokat követelő felmorzsolásából is részt kellett volna vállalniuk. Az Észak-Afrikában győztes angol és amerikai hadsereg 1943 nyarán sikeresen partra szállt Szicíliában, majd Dél-Itáliában. A támadás következtében az olasz király a hadseregre támasz- 6
kodva lemondatta Mussolinit, s Olaszország kilépett a háborúból (1943 júliusa). A szövetségesek azonban nem használták ki a helyzetet, nem gyorsították az előrenyomulást, így a németek megszállták Olaszországot, ahonnét kiszorításuk csak lassan haladt előre ( csigaoffenzíva ) 1943-ra eldőlt a tengeri fölény megszerzéséért folytatott ún. atlanti csata is. A német tengeralattjárók kezdetben óriási károkat okoztak az angol kereskedelmi és hadiflottának. Az angolok akár az első világháborúban először konvojokkal és vízibombákkal védekeztek, ám alig mérséklődtek a károk. Majd megtalálták az új ellenszert, a repülőgépeket. A szövetségesek felülkerekedtek, a német tengeralattjárókat visszavonták. 8) Németország veresége A tengelyhatalmakkal szembenálló országok a szövetséges hatalmak. A szövetséges hatalmak együttműködésének alapját az Atlanti Charta jelentette. Ehhez a chartához a megkötése után egyre több ország csatlakozott, így a Szovjetunió is, amely nem tartotta be a chartában foglaltakat. Efelett a szövetségesek gyorsan átsiklottak, mivel a Németország elleni háborúhoz szükségük volt a Szovjetunióra. A háború kimenetelét meghatározó három nagyhatalom vezetője (Churchill, Roosevelt és Sztálin) üzenetváltások és személyes találkozók során alakította ki a háborús stratégiát és készítette elő a háború utáni rendezést. A megbeszéléseken Sztálin kezdettől fogva, Churchill a háború előrehaladtával egyre inkább a háború utáni befolyási övezetek biztosítását tartották szem előtt, míg Roosevelt ezt a szempontot kevésbé vélte időszerűnek. Roosevelt és Churchill több alkalommal külön is találkoztak pl.: Casablanca (megállapodtak, hogy csak a feltétel nélküli békét fogadják el ez SZU megnyugtatására szolgált. Ez év végén Moszkvában a három nagyhatalom külügyminiszterei folytattak tanácskozást, s előkészítették a nagy jelentőségű teheráni csúcstalálkozót (1943 decembere). Teheránban Roosevelt, Churchill és Sztálin megállapodott a második front észak-franciaországi megnyitásáról. Ezzel végleg szertefoszlottak azok, az elsősorban Churchill által támogatott elképzelések, hogy a nyugati szövetségesek dél felől (a Balkán) törjenek előre, ami pedig együtt járt volna azzal, hogy Kelet-Közép- Európa országait így hazánkat a nyugati erők szabadítják föl a német megszállás alól. Sztálinnak a szovjet és a lengyel határok kérdésével összefüggésben már sikerült elfogadtatnia az 1939 1940-es szovjet területszerzéseket. és Sztálin kötelezettséget vállalt, hogy a győztes európai háború után megtámadja Japánt. A német hadsereg még 1944-ben is hatalmas erőt képviselt, s óriási veszteségeket okozott ellenfeleinek, és igyekezett háborúban tartani a csatlós országait. A nácik azonban Németország pusztulása és a német polgári lakosság millióinak halála árán is csak lassítani tudták a szövetségesek előrenyomulását. A népét feláldozó diktátor ellen katonatisztek merényletet követtek el (1944. július), de Hitler túlélte az akciót, s a résztvevőket kivégezték. A merénylet végrehajtója Stauffenberg volt, de az összeesküvésben részt vett Rommel is. A nyugati szövetségesek nyáron (1944. június 6.) partra szálltak Normandiában, és ezzel megnyílt a második front. s gyorsan nyomultak előre. A gyors előrenyomulást segítette a de Gaulle vezette francia ellenállás. A szövetségesek gyors előretörését csak lassítani tudta a németek Ardenneknél indított ellentámadása (1944. december). 7
A keleti fronton a harcok elérték Lengyelország területét. Ennek hatására szovjet támogatással megalakult kommunista vezetésű lengyel fegyveres csoport, azzal a céllal, hogy később bázisa legyen szovjetbarát lengyel kormánynak. Válaszul a szövetségesek által támogatott lengyel ellenállási csoport felkelést robbantott ki, hogy megkíséreljék saját erejéből fölszabadítani a lengyel fővárost, Varsót. Sztálin azonban nem nyújtott nekik támogatást, sőt a nyugati szövetségeseket is megakadályozta ebben, így a németek leverték a varsói felkelést (1944. szeptember). A szovjet haderő csak ezután indított támadást. A keleti front déli szárnyán a Vörös Hadsereg előnyomulását felgyorsította Románia átállása (1944. augusztus), s ez megkönnyítette, hogy a szovjet erők délről bejuthassanak a Kárpát-medencébe és a Balkánra. A nyugati szövetségesek előretörését a német haderő kisebb ellentámadásokkal (pl. a nyugati fronton az Ardenneknél, 1944 decemberében) lassította. Tavaszra a szovjet és az angol-amerikai szövetségesek közeledtek egymáshoz, majd találkoztak az Elbánál. A Vörös Hadsereg rövidesen bevette Berlint (145. május 2.). Hitler még korábban öngyilkos lett (április 30.), s a német hadsereg kapitulált (1945. május 7 8.). Európában Németország vereségével véget ért a háború. 9) Jalta és Potsdam A szövetségesek győzelmeik közepette ültek ismét tárgyalóasztalhoz Jaltában (1945 februárja), ahol már elsősorban a háború utáni rendezésről volt szó. Döntöttek, hogy Németországot megszállási övezetekre osztják fel, hogy a háborús bűnösöket bíróság elé állítják. Megállapodtak a lengyel határok nyugatra tolásáról, s ezzel immár véglegesen elismerték a szovjetek háború előtti hódításait. A befolyási övezetek felvázolása során a hatalmas szovjet haderő jelenlétének következtében körvonalazódni látszott a szovjetek közép-európai térnyerése, bár a tárgyaló felek ekkor még hitet tettek a térség országainak szabad fejlődése mellett. A háború utáni rendezést szolgálta a győztes hatalmak által San Franciscóban tartott konferencia (1945. áprilistól júniusig), ahol a nemzetközi béke és biztonság fenntartására létrehozták az Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ). A következő csúcstalálkozóra már a győzelem után, Potsdamban került sor (1945. július). A résztvevők személye változott: Sztálin tárgyalópartnere az angol Attlee (Churchill elvesztette a választásokat) és az elhunyt Roosevelt alelnökéből elnökké előlépő Truman lett. Megállapodtak Németország keleti határairól, az ország megszállásáról (a megszállási övezetekről) és a háborús bűnösök felelősségre vonásáról. Bár erősödött a szembenállás az amerikaiak és a szovjetek között, a két döntő befolyásra szert tevő nagyhatalom ekkor még az együttműködésben volt érdekelt. 10) Japán veresége 1944 közepére a japán flotta súlyos veszteségeket szenvedett, szárazföldi hadseregük azonban Kínában és Japánban még jelentős erőkkel rendelkezett. A japán katonák harcértékét rendkívüli elszántságuk növelte. Az amerikai haditengerészet ellen bevetették az öngyilkos repülőket (kamikazék), és az élő torpedókat, melyek súlyos veszteséget okoztak, ám a hadihelyzetet már nem tudták megfordítani. Az amerikai tengeralattjárók akciói 1944 végére szinte lehetetlenné tették a Japán-szigetekről való kihajózást. 8
Az amerikaiak a hatalmas emberveszteségeket követelő szárazföldi harcok helyett miután kapitulációs felhívásuk eredménytelen maradt atomtámadást intéztek Japán ellen (Hirosima, 1945. augusztus 6. Nagaszaki, 1945. augusztus 9.). A bombák sosem tapasztalt pusztítást vittek végbe, óriási volt a polgári áldozatok száma. Az amerikai atomtámadást azonban már a volt szövetségesnek, a háborúban katonailag rendkívül megerősödő Szovjetuniónak szóló figyelmeztetésnek is szánták. A szovjetek a nyugati szövetségeseknek tett ígéreteiknek megfelelően felmondták a japánokkal kötött megnemtámadási szerződést, és Mandzsúriában (Kína) támadásba lendültek. Igyekeztek a Távol-Keleten is kiterjeszteni a szovjet befolyást. Az atomtámadás és a szovjet hadsereg előretörése fegyverletételre kényszerítette a japánokat. 1945. szeptember 2-án véget ért az 52 millió ember életét követelő második világháború. 11) Háború borzalmai Az újfajta hadviselés Az új világégés kezdetén is csak kevesen mérték fel helyesen a haditechnikai változások hatásait. Az első világháborúban már fiatal tisztként harcoló De Gaulle vázolta fel könyvében az új hadviselés jellegzetességeit, helyesen vonva le a tapasztalatokat a világháború utolsó évének hadieseményeiből. Megállapította, hogy a páncélosok, s a velük együttműködő légierő határozza majd meg az új hadviselést. A francia katonai vezetés nem szívlelte meg De Gaulle tanácsait, pedig elméletét fényesen igazolták a német haderő elsöprő erejű kezdeti sikerei: a légi támogatással harcoló gépesített egységek áttörték az ellenséges vonalakat, szétzúzták a védelmet, így nem alakult ki állóháború, a hadjáratok felgyorsultak. (A francia hadseregben viszont a gyalogsághoz rendelt páncélosok mozgását a lassú gyalogság határozta meg.) A gyorsan mozgó hadseregek és a légitámadások következtében a háború nem korlátozódott a frontvonalakra, hanem kiterjedt a hadviselő államok szinte teljes területére. A megváltozott helyzetben a korábbiakkal ellentétben a polgári áldozatok száma megközelítette a katonák veszteségeit, s egyben megsokszorozódott: a második világháborúban 52 millió ember halt meg! Különösen sok polgári áldozatot követeltek a légitámadások. Hatványozott mértékben ismétlődtek meg a spanyol polgárháborúban lebombázott Guernica szenvedései: az angliai csatában London és a vidéki városok bombázása során gyermekek, asszonyok tízezrei estek áldozatul, majd a szövetséges légierő német városokat rombolt le, ahol százezrek lelték halálukat. Nagyon sok polgári áldozatot követeltek az erődökként védelmi célokra felhasznált városok, mint Leningrád, Budapest, Bécs vagy Berlin. Partizán háború A németek gyors előretörése és kegyetlen uralma hívta életre a partizánmozgalmakat. A szétzúzott nemzeti hadseregek maradványai és a polgári lakosság a német megszállást követően számos országban fegyveres ellenállásba kezdtek. A legjelentősebb partizánmozgalmak Lengyelországban, a Szovjetunióban, Jugoszláviában és Franciaországban bontakoztak ki. A partizánháborúban a néhány fős egységek rajtaütésszerűen rátörtek kisebb alakulatokra, felrobbantották a közlekedési útvonalakat, majd gyorsan visszavonultak, s eltűntek a természet 9
vagy a városok rejtekében. A megszálló erők válaszul megtorló akciókat indítottak a partizánok és a polgári lakosság ellen. A küzdelem egyre véresebbé és kegyetlenebbé vált, a náci csapatok a partizánakciók megtorlásául sokszor egész falvakat irtottak ki (pl. a franciaországi Oradour, 1944 és a csehországi Lidice, 1942). Hadifoglyok helyzete A XX. század elejére kialakultak a modern hadviselés szabályai, így a hadifoglyokkal való bánásmódé is (ellátás, gyógykezelés, testi épségük biztosítása), amit az első világháborúban jórészt be is tartottak. A második világháború folyamán azonban számos hatalom, elsősorban Németország, Japán és a Szovjetunió tömegesen végzett ki hadifoglyokat vagy pusztított el százezreket a minimális életfeltételek megvonásával, illetve agyondolgoztatással. A németek jórészt azonnal kivégezték a hadifogságba kerülő párttagokat és a partizánok többségét is (rájuk nem vonatkoztak a hadifoglyokat védő nemzetközi egyezmények), a szovjetek pedig az elfogott SS-katonákat. Előfordult, hogy a szovjet hadifoglyokon a nácik emberkísérleteket végeztek, míg a szovjetek Katyńnál legyilkolták a fogságba került lengyel tisztek ezreit, a japánok halálra dolgoztatták a brit foglyokat a burmai vasút mentén (a Kwai-folyó hídja). A háború légkörére jellemző, hogy még az Egyesült Államokban is internáltak több mint százezer japán származású amerikai állampolgárt, akiknek egyetlen bűne az volt, hogy japánnak születtek. Népírtás, holokauszt A második világháború alatt olyan borzalmak is bekövetkeztek, melyeknek semmi köze nem volt a modern hadviselés okozta változásokhoz. Második világháború borzalmaihoz tartozik a szervezett népírtás (genodícium), melynek során emberek tömegeit semmisítették meg tudatosan, szinte iparszerűen. A zavaros náci ideológiának kezdettől fogva részét képezte a fajelmélet, amely az embereket felsőbb rendű és alacsonyabb rendű csoportokra osztotta. Hatalomra kerülésük után szinte azonnal felléptek politikai ellenfeleik és a különböző alacsonyabb rendűnek minősített csoportok ellen, így a szellemileg sérültek, a nyomorékok, a homoszexuálisok, a cigányok és mindenek előtt a zsidók ellen. A jogsértések (politikai, gazdasági jogok és személyi szabadságjogok korlátozása, megalázó megkülönböztetés) mellett már pogromokra is sor került (kristályéjszaka). A háború során Németországban fokozták a zsidóság jogfosztását és megkülönböztetését. Kötelezővé tették számukra a sárga csillag viselését. A háború kitörésével minden megváltozott. Azt, ami még a harmincas években lehetséges volt vagyis a faji megkülönböztetést és a kényszerkivándorlást lassan felváltotta a zsidóság módszeres kiirtásának politikája. Lengyelország lerohanása különös szerepet játszott Hitler terveiben, s elfoglalása radikálisabb tervek megvalósítását is lehetővé tette. A lengyel föld a zsidó közösség tömegméretű kiirtásának lehetséges helyszínévé vált. Hitler talán már a Lengyelország elfoglalását követő első napokban kész lett volna megkezdeni a végleges megoldás végrehajtását, de 1939-40-ben a zsidók tömeges kiirtása még nem volt lehetséges. A führert visszatartotta a nyugat-európai hadjárat, az amerikai bankoktól való függés, később pedig a Szovjetunió elleni hadjárat terhei. 10
A zsidó lakosság tömeges kiirtása a német-szovjet háború kirobbanásával és az Egyesült Államok hadba lépésével vált lehetségessé. Ettől kezdve Lengyelország területén korábban végrehajtott mészárlások méretei eltörpülnek a zsidó lakosság módszeres, egyenesen ipari jellegű kiirtásával összehasonlítva. A Heydrich által vezetett wannsee-i konferencián 1942. január 20-án a végleges megoldás -ról hoztak döntést. A konferencián egyetértettek abban, hogy a zsidókérdést más földrészekre való kitelepítéssel nem lehet megoldani. Meg kell kezdeni a zsidók fizikai megsemmisítését célzó terv megvalósítását a természetes legyengülés és minden olyan eszköz felhasználásával, amely megakadályozza a zsidó közösség európai újjászületését. A megsemmisítő táborokat a munkatáborok egy részéből alakították ki. Ezek többsége Lengyelország területén helyezkedett el. A haláltáborokról meglepően kevés forrás áll rendelkezésünkre. Az elkövetőkről, a rendszer működtetőiről viszont fennmaradt sok ezer folyóméternyi iratanyag magyaráz. Az akkurátus szakszerűséggel vezetett a háború végén részben elpusztított náci nyilvántartásból kirajzolódik a több száz tábor, köztük tucatnyi megsemmisítőtábor rendszere. Típusa szerint a tábor sokféle lehetett: koncentrációs tábor, munkatábor, megsemmisítőtábor és a további utazásig a deportáltakat befogadó ideiglenes gyűjtőtábor. Habár az elnevezések a tábor funkcióját jelölik meg, a háború végére mindegyik tábor haláltáborrá vált, hiszen a foglyok gyilkolása, elpusztítása mindenhol folyt. A háború folyamán a nácik több tucat koncentrációs tábort hoztak létre (Auschwitz-Birkenau, Dachau, Buchenwald, Mauthausen, Treblinka stb.), ahová a megszállt országokból összegyűjtötték a zsidóságot. (Ezek részben munkatáborok, részben megsemmisítő táborok voltak.) Az első megsemmisítőtábor Chlemnóban kezdte meg működését. Ebben a megsemmisítő táborban 1944 nyaráig, míg a Vörös Hadsereg fel nem szabadította a területet, 320 000 embert gyilkoltak meg egyedül ebben a táborban. További megsemmisítőtáborokat hoztak létre 1942 tavaszán Sobibor, Treblinka térségében. Auschwitz-Birkenau volt a legnagyobb megsemmisítő tábor, amelyet létrehoztak. A foglyok rendszeres, gázzal történő megsemmisítése 1942 márciusában kezdődött. A zsidók megsemmisítése a megszállt országokban hasonló folyamat alapján zajlott. Az első fázis a zsidó lakosság számbavétele, majd megkülönböztetése volt a társadalom többi tagjától (sárga csillag viselése). Ezután a zsidónak minősített embereket a helyi hatalmi szervek felhasználásával gettókba kényszerítették, majd marhavagonokban a koncentrációs táborokba szállították/deportálták. A fokozatosság végsőkig éltette az emberekben az életben maradás reményét. A koncentrációs táborokban az öregeket és a gyermekeket azonnal megsemmisítették, a munkaképes felnőtteket embertelen körülmények között dolgoztatták, majd a legyengült emberek jelentős részét megölték. A tömeggyilkosságot ipari méretűvé fejlesztették, a táborok foglyaival gázkamrákban végeztek, majd a holttesteket krematóriumokban égették el. Néhány év leforgása alatt a közel tízmilliós európai zsidóságnak több mint a felét, közel hatmillió embert gyilkoltak le. A gázkamrákban a tömeggyilkossághoz a rovarirtásához kifejlesztett anyagot (Zyklon-B) használtak: ennek kristályait szórták be felülről a gázkamra szellőzőnyílásaiba. A levegővel érintkezve a kristályok gyilkos gázt fejlesztettek. 11
A deportálások többnyire komolyabb ellenállás nélkül zajlottak le. Ennek oka lehetett az antiszemitizmus, a társadalom közömbössége, a fokozatosság, mivel az áldozatok reménykedtek a túlélésben, valamint az, hogy az elhurcolt emberek nem sejtették előre a sorsukat, a családokat kezdetben nem szakították el egymástól, magukkal vihették ingóságaik egy részét, s úgy tudták, kényszermunkára mennek. Később fokozatosan fosztották meg őket javaiktól és a reménytől. A kívülállók passzivitását részben magyarázza, hogy emberi ésszel nem lehetett felfogni azt, ami történt. 1944-ben két auschwitzi menekült üzenete tárta a világ elé a hihetetlen valóságot. Akadtak olyanok is aki segítettek a zsidóságnak. Legelterjedtebb az üldözöttek elrejtése, menedék nyújtása. Ezek az emberek nem kis áldozatot vállaltak, hiszen a hatalom keményen megbüntette őket a segítségnyújtásért. Néhány helyen ellenállásra is sor került, melyek közül a legjelentősebb a varsói gettó felkelése volt (1943 tavasza). A varsói gettót 1939-behozták létre, és 550 ezer embert zsúfoltak össze. A zsúfoltság, az éhezés és a gyógyszerek hiánya miatt több százezren haltak meg. A gettó hatóságainak naponta 6000 embert kellett kiállítania deportálásra. A kiválasztottakat a treblinkai megsemmisítő táborba szállították. 1943-ig összesen 300 ezer embert deportáltak. A lázadás akkor tört ki amikor az egész gettót fel akarták számolni. A lázadás során négy napi lengett a nemzeti színű lengyel zászló és a gettó kék-fehér zászlója. A zsidóság tömeges legyilkolásának tragikus folyamatára napjainkban két elnevezést is használunk: a görög eredetű holokauszt (égő áldozat), illetve a héber soá (katasztrófa) kifejezést. A zsidóság mellett a nácik az európai cigányság kiirtását is célul tűzték ki. A módszerek közel azonosak voltak: megkülönböztetés (fekete háromszög viselése), gettósítás, deportálás, megsemmisítés. Közel 200 ezer roma lelte halálát a tömeggyilkosságok során. A roma népírtást porramajosnak nevezik. 12