Gyöngyös pusztulása. (A Mátravidék című hetilap beszámolója)

Gyöngyös pusztulása (A Mátravidék című hetilap beszámolója) I. 1917. május 21-én orkánszerű, száraz vihar dühöngött. A szélvihar ereje hatalmas porfelhőket kergetett a városon keresztül, a fák zúgva, zizegve hajladoztak, az épületek tetőzetét pedig eresztékeiben ingatta meg az orkán. Így telt el a dél, majd jött a napfényes délután. Dacára mindennek, még pár órával előbb is, senki sem gondolt arra, hogy esthajnalra a pusztítás démona fogja orgiáit ülni városunkban. Délután ¾ 5 órakor a vészharang éles hangja vegyült az orkán zúgásába, s nyomban ez után hatalmas füstfellegek emelkedtek fölfelé, hogy a város egész hosszában megfojtással fenyegessék azokat, kik a szél irányában laktak. Tűz van, tűz van! Szűnni nem akaró, végtelen rivalgás hangzott a rohanó tömegek ajkairól, s az itthon levők örege apraja, a Kórházköz felé szaladt, hol a mosókonyha tetőzete gyulladt ki. Ez a mosókonyha észak déli irányban fekszik, s annak közepén, valószínűleg a kéményből kipattanó szikra gyújthatta fel a korhadt zsindelyű, itt-ott kátrány-papirossal fedett tetőzetet. A tűz kitörésének legközvetlenebb tanúja Bognár Imréné, a második szomszéd. A tűz hihetetlen gyorsasággal terjedt tova. 10 perc sem telt el, a Petőfi S. utca keleti csoportjában már 5 6, egymástól távol álló ház tetőzete füstölögni kezdett, sőt az utcán átcsapva, annak nyugati oldalán is egyszerre több ház borult lángba. 1

Az Agrárbank és a Schotay-féle házak vége táján már égtek a házak, amikor az először kigyulladt mosókonyha fedélzete még le sem roskadt. A Kórházköztől dél felé fekvő háztömbök majdnem fele elpusztult. Az itt levő szűk közökben, a majdnem kizárólag zsindellyel fedett házak területe lángtenger volt, melyből valamit kimenteni, vagy csak menekülni is, lehetetlenség volt. E vidék lakói kizárólag szőlőmívesek, az volt tehát a szerencse, hogy ezek künn a mezőkön voltak, mert különben, ha éjjel tör ki a tűz, rengeteg emberáldozata is lett volna e veszedelemnek. A pala- vagy bádogtető sehol sem tudott ellenállni a tűznek. Az ilyen tetőzetű házakban, a párkányokon és a kiálló gerendavégeken át hatolt be a tűz. Mert Gyöngyösön olyan botrányosan slendrián építésmód dívik, hogy a tetőpárkányokat deszkából csinálják, a gerendavégek pedig 20 25 centiméternyire is kiállanak a falból. A tűz keletkezési pontjától déli irányban, a Bengyel-féle háznak, délnyugat felé pedig a Petőfi utcai Pruzsinszky-féle háznak tartott, s amit így közrefogott, az menthetetlenül elpusztult. A postaépületet régi, becsületes építési módja, továbbá az a nevezetes körülmény mentette meg a pusztulástól, hogy a keleti szomszédságban volt a parókia. A parókia hátsó épületrészei is tüzet fogtak, de a plébános emberi erőt meghaladó kitartással, néhány huszár önfeláldozó segítségével megmentette ezt a házat. Tehát a parókián végzett önfeláldozó munka meghozta eredményét. A Kossuth Lajos utcai Kurcz-féle ház, de legfőképpen a Vaskorona-épület tüze pecsételte meg a Szent 2

Bertalan templom sorsát is. Estéli 6 óra tájban már a Hanisz Imre téren dühöngött a veszedelem, a templom tetőzete szintén füstölögni kezd. Előbb a piac nyugati sora, azután a keleti sor, egyidejűleg a Kossuth utca déli sorával lángtengerben áll. Az eddig említett utcákon és téren már nincsen élőlény, fut, menekül, aki tud, mert akit a tűz nem ér el, megfojtja a füst és a sűrűn szálló zsarátnok. Oltásról, mentésről tehát szó sem lehetett. A Petőfi Sándor utcából a tűz keresztülmegy a Vachott Sándor utcának és a Nagypatak mentén pusztít, rombol akadálytalanul. A piac és a Barátok utcája között lévő városrész tűztenger. Az egyre tartó erős orkán azonban nem elégszik meg eddigi rombolásaival: hatalmas zsarátnokokat ragad a magasba egy-egy tűzforgatag, melyet több száz méterrel arrébb ledob, hogy ott is gyújtson, ahol talán a veszedelemtől nem tartottak. Nyolc és kilenc óra között tehát az összes városi terület lángokban állott, sőt a tűz átterjedt Gyöngyöspüspökire, ahol 9 óra tájban mintegy 30 ház szintén a lángok martaléka lesz. A Nagytemplom tornya a rettenetes hőhatás következtében 7 óra 25 perckor gyulladt ki és omlott le a déli torony teteje is. A városháza még épségben volt, de minden percben várni lehetett a fellobbanását. Gyöngyös veszedelmének hírét a rettenetes füstfelhő adta hírül a vidéknek, mely olyan erős volt, hogy Aszód környékén is erősen éreztette fojtó hatását. A veszedelem hírére az egri és hatvani tűzoltók különvonaton érkeztek Gyöngyösre, és esti 9 óra tájban már meg is kezdték munkájukat. Ugyanekkor érkezett meg dr. Vass János vármegyei másodfőjegyző, Mártonffy Lajos megyei árvaszéki elnökkel. Dr. Vass János az alispán nevében az összes tűzoltó csapat vezényletét 3

Vargha Tivadar járási tűzrendészeti felügyelőre bízta. Majd pedig éjjeli 3 órakor Mlinó István vármegyei tűzrendészeti felügyelő vette át az intézkedést. A megbízott parancsnok és Mártonffy Lajos végigjárták a tűz területét. A meglazult fegyelmet helyreállították, és kijelölték a határokat, hogy a szomszédos községek már szintén jelenlévő tűzoltói mit végezzenek. A már tűzben álló városháza udvarára berendelték az egri tűzoltókat, kiknek aztán irtózatos erőfeszítések árán sikerült is a városháza főépületét és a Tó utcai szárnyban elraktározott rézgálicot megmenteni. A markazi tűzoltók a Kossuth utcában, az orosziak előbb a Vachott, azután a belső kaszárnya környékén, az ecsédiek pedig a Jókai utca déli végén fejtettek ki nagy tevékenységet. Rosenfeld Emil tb. parancsnok a Petőfi utcában egész éjjel talpon van, hogy a kavargó szélvihar a tüzet északi irányba ki ne terjessze. A püspöki tűzoltók legelőször termettek Gyöngyösön, de esti 8 óra után lángtengerek közt robogtak haza, saját falujuk védelmére. Éjjel 10-11 óra között végeznek otthon, aztán megint Gyöngyösre jönnek, és a piacon még másnap is ott küzdenek Krupánszky György vezetése alatt. A solymosi, markazi, adácsi, rédei stb. tűzoltóságok vetélkedve igyekeztek segíteni. Nagy baj volt azonban, hogy fogatok hiányában vizet szállítani csak nehezen lehetett. Mire azonban a vidék segítsége megérkezett, akkorra már egyes kis szigetek kivételével lángtenger, sőt puszta rom volt minden. A kisebb házak május 22-re virradóra már csak a hamuban égő parazsat villogtatták, a nagyobb, a piacon épült modern, emeletes épületek katasztrófája pedig e nap reggelén játszódott le. A 4

kaszinóépületet magas tűzfalai, a Vida-féle cukrászda épületét pedig a személyzet buzgalma megoltalmazta. Rettenetes, szívfacsaró látvány mindenfelé! Lehullott törmelék, hamu és pernye között félig leomlott, kiégett falak, melyek minden pillanatban leomlással fenyegetnek. A tűz szinte hihetetlen gyors terjedése, a tűz irányában haladó, mindenkit megfojtással fenyegető füsttömeg, a házi berendezések és készletek megmentését lehetetlenné tették. Elégett s elpusztult tehát minden, bútorzat, ágynemű, fehérnemű, ruházat, élelmiszerek, minden. A város családjainak tagjai abban az öltözetben maradtak, ami rajtuk volt, s ma egyebük sincsen. Május 22-én este a városba érkezett gróf Keglevich Gyula főispán és Isaák Gyula alispán, egyidejűleg megérkezett Budapestről Kampis János miniszteri tanácsos, Blum Ödön közegészségügyi főfelügyelő, Janicsek Andor budapesti hivatásos tűzoltó főparancsnok, kik a városi hatóságokkal együtt megteszik a szükséges intézkedéseket, megkezdődik a közellátás és a segélyezés. A tűz azonban, bár már megfékezték, egyre folytatja romboló munkáját, és a rákövetkező éj az izgalmakat tetőfokra hevíti. 23-án az emberek lassanként erőt vesznek a veszedelmen, és a katonaság sokat érő segítségével megkezdik a takarítást. Közben elterjed a hír, hogy megérkezett Szmrecsányi Lajos egri érsek, utána Török Kálmán kanonok, a gyöngyösiek országgyűlési képviselője. A lázas oltó és segítő munkában ismét másik hír: délután 4 órakor a király is itt lesz, a királynéval. A különvonat 4 óra 5 perckor tényleg meg is érkezett. Az állomáson a már megnevezett urak és a nagyszámú közönség éljenzése fogadta a királyi párt. 5

A rövid üdvözlések elhangzása után a király és kísérete fogatokra szállt, és bejárta a leégett utcákat. Sok helyen leszállottak kocsijukról és elbeszélgettek a károsultakkal. A bevonulás ha a királyi pár látogatását nem ez a szomorú katasztrófa idézte volna elő, egyik legkedvesebb emléke lehetett volna a gyöngyösieknek. A közönség nem ismert rendet, százával, ezrével fogta körül a királyi pár kocsiját, éljenzett, kalapját lengette, néha úgy látszott, hogy a vállán viszi a kocsit befelé, a főtér felé. A király és a királyné alig győzték viszonozni a köszöntést. A nagy tömeg nem akart elmaradni a kocsi mellől. Az éljenzésbe néha panaszos sírás, zokogás is belevegyült, és a királyi pár megilletődötten nézte, mint emelik kendőiket könnyes szemeikhez Gyöngyös asszonyai. A király a városháza előtt észrevette, hogy a közönséget a kordon mögé szorítják, mire intett és kérte, hogy engedjék a népet szabadon mozogni. Egy pillanat alatt elöntötte az utcát a nép. A királyi pár köré csoportosultak, mindenki a király közelébe igyekezett. A király sorjában megszólította az embereket. Valamenynyitől megkérdezte, mije pusztult el, mennyi a kára, volt-e biztosítva, hozzátartozóinak történt-e baja, van-e lakásuk, ellátásuk, a fiatalabbakat vigasztalta, hogy elég erősek, becsületes munkával ismét talpra állhatnak. A szívből jövő, közvetlen szavak nem tévesztették el a hatást. A királyhoz egyszerre öten, hatan is beszéltek. Ki azt panaszolta el, hogy mindene elveszett, hogy csak egy szál ingben menekült meg, másik a lakás miatt panaszkodott, egy harmadik az üzletét siratta. Kereskedőkkel, iparosokkal, kapásokkal, szőlőmunkásokkal, de leginkább asszonyokkal beszélt a király. 6

A királyi pár eltávozása után újra tovább folytatódott a munka, majd elutaztak azok is, kik az elsősegély nyújtásra hozzánk érkeztek. A vármegyei alispán eltávozása előtt szigorú utasításokat adott ki: az általános tűzrendőri ügyek felügyeletével Vargha Tivadart bízta meg, aki pedig a részletes oltási munkák közvetlen vezetését Rosenfeld Emil gyöngyösi tb. tűzoltó parancsnokra bízta. Utóbbi 25-én Scholtz őrnagytól, a helyi katonai parancsnoktól 150 katonát kapott, azóta dolgoznak a romok eltakarításán. (1917. május 26.) II. A pusztulás befejeződött. A tűz irányában épségben maradt az anyavárosháza, melyet az egri tűzoltók kitartása mentett meg, a postaépület és a plébánia-épület első része. Megmaradt a régi kaszinóépület, a Vida-féle ház, a polgári leányiskola és még néhány ház, melyeket kizárólag tulajdonosaik embererőt meghaladó kitartása óvott meg a pusztulástól. A Hanisz Imre tér romhalmaz, melyet a főtemplom csonka tornyai koronáznak. Leégett a zsidó templom és a református paplak is. Az első negyedben 162, a másodikban 289, a harmadikban 92 és a negyedikben 16 ház vált romhalmazzá, összesen tehát 559 ház, összes melléképületeivel együtt, elpusztult. A csapás legsúlyosabban a Hanisz Imre teret sújtotta, hol rengeteg felhalmozott árukészlet is megsemmisült. Május 25-én már csak itt-ott találhatni füstölgő romokat, a többi házhely kiégett, és csak az omladozó romok maradtak a békés polgári munka helyén. 7

A rettenetes veszedelem még el sem múlt, a segítő akció már lázas munkába kezdett. A hajléktalanul maradtak egy részét rokon vagy ismerős családok, jó barátok épségben maradt hajlékukba fogadták, részben pedig iskolákban nyertek ideiglenes elhelyezést, mert a vármegyei alispán éppen ez okból az összes iskolát bezáratta. A vásártéren tüneményes gyorsasággal főzőkonyhát állítottak fel, hol a jelentkező tűzkárosultakat naponként meleg és tápláló ételekkel látták el. A kárt szenvedettek közül számosan vannak olyanok, kik a veszedelemből csak a rajtuk levő ruhát mentették meg. Ezek részére a polgármester azonnal gyorssegélyt adott, továbbá intézkedett, hogy rövid idő alatt kellő mennyiségű ruhanemű álljon rendelkezésre. A rajtunk keresztültört veszedelem nagyságát azonban csak most, nap-nap után értékelhetjük teljes valóságában. Apatikus, letört emberek támolyognak romba dőlt otthonuk körül, nem tudják, mit kezdjenek nyomorúságukban és a szorongás egyre fokozatosabb mértékben vesz erőt rajtuk. A tűz keletkezését illetőleg a vizsgálat már 22-én megindult, és körülbelül az a vélemény alakult ki, hogy a kórház mosókonyhájából származott az. A kir. ügyészség szintén vizsgálatot tartott, és minden számba vehető egyént, tanút kihallgatott. Most, mikor a veszedelem már megtörtént, a kárt nem vallottak felajzott idegzete is kezd lecsillapodni. Egyéni véleményünk ugyan, de ki kell mondanunk, hogy a bajt más körülmények is okozhatták. Nem elégséges tehát, ha megelégedünk az eddig elfogadott tényekkel, hanem a vizsgálatot más irányban is tovább kellene folytatni. Midőn a szerencsétlenségről beszélünk, meg kell állapítanunk, hogy a veszedelem Gyöngyösnek örökös 8

kísértő fátuma. Csak néhány évtizeddel kell visszamennünk, bizonyára számosan akadnak olyanok, kik emlékezni fognak olyan időre is, mikor a városban, éppen így, tavasz és nyár idejében, naponként 4 5 tűzeset is előfordult. A bajok akkor elmúltak, s pár év múltán megfeledkeztünk örökösen fenyegető rémünkről. Pedig a város építkezései és elhelyezési viszonyai, valamint az a körülmény, hogy Gyöngyös állandóan vízhiányban szenvedett, örökösen eszünkben tarthatták volna, hogy egyszer e pusztító veszedelemmel számolnunk kell. 1866. szeptember 27 28-án éjjel a mai Kórházköztől északra fekvő háztömegben keletkezett tűz, mely délnyugati irányban haladva átterjedt a IV., sőt kis részben az I. negyedbe is. Ez alkalommal leégett mintegy 75 ház. 1904. augusztus 14-én a 36. számú háznál kitört nagy tűzvész még élénk emlékezetében van mindenkinek. A tűz ekkor egyenesen délnek haladt, és átterjedt Gyöngyöspüspökire is, másik ágban pedig keletnek haladva leégett a Szent Ferenc-rendi templom és környéke. Ez alkalommal leégett 148 ház, és leveretett 46 ház tetőzete. Emberéletben ekkor nem esett áldozat. 1908. július 14-én este a Szent Orbán templom körül keletkezett tűz a IV. negyedben, és átterjedt az I. negyedbe is. Ekkor leégett 14 ház. A tűzesetek mindegyikénél, úgy, mint a mostaninál is, a tűz dél felé terjedt. Gyöngyöspüspöki ismét velünk együtt szenvedte át a veszedelmet, a segítő akcióban tehát ezt a községet is részesíteni kell. A királyi pár látogatása Gyöngyösön Mi, gyöngyösiek a királyi pár látogatását sosem fogjuk elfelejteni. Olyan időben és olyan körülmények kö- 9

zött történt az, hogy azt elfelejteni nem is lehet. Nem hívta fel erre a királyi pár figyelmét senki, saját szívük sugallatát követték, és eljöttek közénk, hogy királyi szívük meleg szeretetével vigasztalást nyújtsanak bajba jutott felebarátainknak, hogy reményt ültessenek el a mi szíveinkben is az újra való feltámadásra. Legnagyobb és leghatalmasabb szövetségesünk, a német császár is osztozik királyunk részvétében, és meleg hangú táviratban fejezte ki részvétét Gyöngyös város pusztulása fölött. Ezekben a körülményekben biztató reménységét látjuk annak, hogy Gyöngyös újra fel fog támadni romjaiból, és nagyobb, szebb és gazdagabb lesz, mint valaha volt. Lapunk múlt számában inkább a tűzvész leírására szorítkoztunk, de mivel azt hisszük, hogy történetet is írunk, a királylátogatás részleteire is ki kell terjeszkednünk. A királyi párt hozó különvonat délután 4 óra 5 perckor érkezett Gyöngyösre. Az állomás épülete előtt Kemény János királyi tanácsos, polgármester, gróf Keglevich Gyula főispán, Isaák Gyula alispán, Szmrecsányi Lajos érsek, Török Kálmán kanonok, országgyűlési képviselő, dr. Bozsik Pál plébános és a városi képviselő-testület tagjai fogadták a felségeket. Elsőnek a király szállott le a vonatról, aki gyengéden lesegítette a királynét, majd elhagyta a vonatot gróf Tisza István miniszterelnök, báró Perényi Zsigmond belügyi államtitkár, Marterer Ferenc altábornagy, Lobkowitz Zdenkó herceg, főhadsegéd, báró Nagy, kabinetirodai titkár, báró Prileszky gazdasági főnök és a kíséret többi tagja. Kemény János polgármester a király elé lépett, és a lakosság nevében mély háláját fejezte ki a királyi pár 10

előtt, hogy kegyes elhatározásukkal Gyöngyösre jöttek, a tűzvész által mélyen sújtott lakosság közé. A megpróbáltatások súlyos idején a királyi párnak megjelenése nagy örömet kelt, és egyben vigasztalásul szolgál a lakosságnak. Károly király válaszában kijelentette: nagyon sajnálja, hogy e szomorú alkalomból ismerte meg a várost. Nagy szeretettel jött el, mindent megtesz, hogy ismét boldog fejlődése legyen a szerencsétlen városnak. Az elmondott szavak nagy hatást keltettek, és a közönség lelkes éljenzéssel fogadta. Ezután a király kérdéseket intézett a polgármesterhez a szerencsétlenségre vonatkozólag, majd gróf Keglevich főispánnal, Isaák alispánnal és végül Szmrecsányi Lajos érsekkel beszélgetett. Innen az állomás előtti térre ment, ahol a királynéval együtt kocsiba ült. Legelöl Csuhay Sándor főkapitány kocsija ment, azután a királyi pár kocsija következett. A király, jobbján a királynéval alig győzte viszonozni a lakosság köszöntését. A kocsi bakján Kemény János polgármester foglalt helyet, hogy a város utcáin körüljárva magyarázatokkal szolgáljon. A következő kocsiban Tisza István miniszterelnök ült Kállay Lenke udvarhölggyel, majd Szmrecsányi Lajos egri érsek és herceg Lobkowitz főhadsegéd, végül pedig Perényi Zsigmond báró, államtitkár és gróf Keglevich Gyula főispán kocsija következett. A király megkérte a polgármestert, hogyha egy kárvallottat találnak, állítsa meg a kocsit. Tényleg, a királyt vivő fogat sok helyen megállott. Megszólította Bara Jenő főszámvevőt, Martinecz Józsefet, Székely Dezsőnét, Bruckner Izidort, Lehotay Jánost és még többeket. A menet a vasúttól a Kossuth Lajos utcán át a Jókai utcán ment végig, majd bekanyarodott a Pap Melchi- 11

zedek utcán és a Deák Ferenc utcán végig, újra a Jókai utcán jött fel, végül a Kossuth utcán kivonult az állomásra. A polgármester a tűz terjedésének képét tartotta magánál, és arról magyarázta a felségeknek a pusztulás színterét. A Szent Bertalan templom előtt ismét megállott a király fogata, és kíséretével együtt bement a templomba, hol dr. Bozsik Pál plébános adott felvilágosításokat. A városháza megmentését Kemény János mondotta el. Megkapó jelenet volt, mikor a király Madár László tűzoltót szólította meg, és saját kezűleg tűzte mellére az ezüst érdemkeresztet. Megtekintette még a gimnázium épületében elhelyezett hajléktalanokat is, és hosszadalmasan beszélgetett Erdős Tivadar igazgatóval. A király a vasútállomáson hosszan beszélgetett Kemény Jánosnéval, majd elbúcsúzott a fogadó kísérettől, és az udvari vonat, a közönség szűnni nem akaró éljenzése között, 5 óra 5 perckor kirobogott az állomásról. (1917. június 2.) 12

Székely Jenő Gyöngyös lángokban 1917. május 21-én lesújtott Gyöngyösre a borzalmas istenítélet. Amit méhek szorgalmával építettek a város lakói évtizedek alatt, porba, romba döntötte egyetlen éjszaka. Sírások, jajok, pusztulás tanyája lett a kisváros. Amit kőből, vasból emeltek az alkotók, összedőlt, ami éghető volt, elégett. Ezernyi nyomor, ezer szenvedés szakadt le a gyöngyösiekre. Az irtózatoknak olyan halmazata, melyet halála csendes órájáig el nem felejthet az, aki átélte azt az éjszakát és a rákövetkező napot. Elviharzott fölötte a rémségek ezer rémsége, s amikorra elült a láng, testvérek voltak a nyomorúságban mindannyian Gyöngyös polgárai, gazdagok és szegények, éhezők és kincsekben dúskálók. Testvérek voltak a nyomorúságban, egyformán kivetettek, hajléktalanok, szegények és rongyosok. Akinek tegnap kőpalotája volt, emeletes háza, apró parasztkunyhó ajtaján kopogott szállásért másnap. Hol van olyan toll, mely le tudná írni a felfakadt nyomort? Van-e hozzá nyelvnek szava elég, hogy ki lehessen vele fejezni a szenvedést, mely ezen az éjszakán támadt? Másnapra magához ölelte a hajléktalan Gyöngyöst az egész ország. Ezer segítő kéz nyúlt feléje. S eljött az elpusztult falak közé, hogy letörölje a szenvedő alattvalók tengernyi könnyét, a felséges király s boldogságos asszonya, Zita királyné. Velük a miniszterelnök és sok fényes úr, akinek ereje is volt, hatalma is volt, akarata is volt hozzá, hogy tegyen a városért valamit. 13

Gyöngyös hitt és bízott benne, hogy azok, akik ott voltak, akik látták a pusztulás retteneteit, akiknek a szeme megkönnyezte a gyászos romokat, segíteni fognak rajta. Bizodalma nem volt hiábavaló. Már integet a szebb jövő: Gyöngyös megújhodása. Már készek a tervek, s rövidesen felhangzik a Mátraalján a kalapácsok, szekercék szorgos munkája. Vidám dal kél az állványokon, s a romok és üszkök fölött egy új Gyöngyös támad: szebb, nagyobb, erősebb, gazdagabb a réginél. Egy új Gyöngyös, dicsőségére lakóinak és dicsőségére a magyar nemzetnek, melynek éppen úgy kell szebben, nagyobban, erősebben, gazdagabban feltámadnia a világháború okozta romokból, ahogy Gyöngyös újra támad. * Az Aba nemzetségből származó Csobánka ősi városára, Gyöngyösre 1917. május 21-én kegyetlen kézzel sújtott le a végzet. Leégett, elpusztult egyetlen nap alatt. Kő kövön nem maradt. Amibe belekapott a láng, azt földig marta. Hiányzott az emberi erő, amely megállítsa a pusztulást, s egy-egy ház fölött csak akkor szűnt meg a lángok őrjöngő tánca, amikor az összehulló téglák közül már kiégett minden, aminek a tűz ereje ártani tud. A tűz délután négy és fél öt óra között keletkezett a közkórház mosókonyhájában, és rövid néhány perc alatt lángba borította az egész épületet s a szomszédos házak tetőzetét. Az orkánszerű szélvész hordta tovább a lángot és pernyét. Rövidesen hat nyolc ház állott lángban. Rohanva rohant tovább a vörös kakas, a lángtenger versenyt tombolt a viharral, haladt előre föl nem tartható erővel, s pusztította a város legértékesebb részeit. Végig a Kossuth Lajos utcán és a Petőfi 14

Sándor utcán, elterjedt a Hanisz Imre tér mindkét oldalán, átugrott házcsoportokat, nagy távolságban gyújtott meg magányos házakat csak azért, hogy visszafordulva közben is elpusztítson mindent. A tűzharang első kondulásától számított félórán belül már száz és száz ház roppant össze. A szél alulról gyújtotta meg a házakat, még a fáknak is a törzse égett el és a lombja maradt meg. A Kozmári Dezső tűzoltólaktanyába is belekapott a láng, s amit a legönzetlenebb szeretet évtizedek alatt egybehalmozott benne, elhamvadt néhány perc alatt. Egész Gyöngyöspüspökiig vitt el a tűz pusztító útja, sőt átterjedt ebbe a községbe is, ahol szintén számos házat és melléképületet tett a földdel egyenlővé. Néhány óra alatt 559 ház, 1400 melléképülettel együtt lett a lángok martaléka, s ezek között több kőépület is, a Szent Bertalan templom két monumentális tornyával, a központi fiúiskola, a városháza földszinti része, a Sóházi iskola, az izraelita hitközség temploma, a város élelmezési raktára, nagy liszt- és egyéb élelmiszerkészletekkel és sok-sok más épület. Minden emberi segítség hasztalan volt. Az egész város lángokban állt. Nappali fényt árasztott az iszonyú tűzvész, elviselhetetlen volt a forróság. Mint egy óriási vaskohó, mint egy égő szénbánya, olyannak tűnt fel Gyöngyös a környékbeli segítségre rohanó emberek előtt. Gödöllőig bíborvörös volt az ég. A tűzoltók a hősök hősei voltak mind. Embert meghaladó erővel dolgoztak. Közöttük is a legelső volt Madár Lajos őrparancsnok, aki égési sebekkel borítva állott ellent a lángtengernek. De kivették részüket a mentés munkájából a közigazgatás tisztviselői is. Kemény János polgármester a tűz kitörésekor nyomban a városházára sietett. A vidéki tűzoltókat hívta össze, kér- 15

te, kapacitálta őket, jöjjenek, mentsék meg a város jövő évi szőlőtermését biztosító rézgálicot. Ez volt legfőbb gondja és ezt élete önfeláldozásával sikerült is neki megmenteni. Később már telefonálni sem lehetett, mert a drótok elolvadtak. A polgármester ekkor táviratot szövegezett, melyben a katasztrófáról jelentést tett az alispánnak. A táviratot a huszárlaktanyába küldte, ahonnan egy huszár Vámosgyörkre lovagolt vele, s onnan továbbították. Megbecsülhetetlenül dolgoztak a hatos huszárok, élükön Scholtz Kálmán őrnaggyal és kiváló tisztjeikkel, akik mindenütt ott voltak a legveszélyesebb pontokon, s mentették az emberéletet és a vagyont. Megérkeztek a környékbeli tűzoltók is: a markaziak egy fecskendővel és huszonnégy emberrel, a gyöngyösorosziak tizennyolc emberrel, a gyöngyöspüspökiek húsz emberrel, az ecsédiek egy géppel és nyolc emberrel, a karácsondiak harminc emberrel, a halásziak egy géppel és tizenhat emberrel, a nagyrédeiek egy géppel és nyolc emberrel, a visontaiak egy géppel és tizenkét emberrel, a hatvaniak egy géppel és tizenkét emberrel, a visznekiek egy géppel és nyolc emberrel, a veresmartiak hat emberrel, a gyöngyöspataiak egy géppel és tizenkét emberrel, az abasáriak egy géppel és kilenc emberrel, az adácsiak egy géppel és nyolc emberrel, az egriek, majd a budapesti tűzoltóság főparancsnoka. A vész közepén megjelent Szmrecsányi Lajos egri érsek, vele Török Kálmán, Gyöngyös képviselője, majd dr. Vass János, akkori vármegyei második főjegyző, később Heves vármegye főispánja, az alispán helyettesítésében. De rendszeres tűzoltásról, a vész megfékezéséről talán még akkor sem lehetett volna szó, ha 16

minden utcasarkon rendelkezésre áll egy fecskendő. Az iszonyú pusztulás egyik legfőbb oka az volt, hogy a város teljesen víz nélkül állt. A hatvani állomásfőnökség az állomáson veszteglő üres olajszállító tartályokat töltötte meg vízzel, és azokat szállíttatta el Gyöngyösre. Vámosgyörkről egymásután jöttek a vizet hordó vonatok. De ez mind kevés volt. Az orkán pedig egyre erősebben dühöngött, és a lángok szédületes gyorsasággal szaladtak végig a város házain. Még másnap délben is folyton járták őrjöngő táncukat, pedig ekkor már a város épületeinek háromnegyed része romokban hevert. Borzalmas volt a pusztulás képe: hosszú utcákon, beléjük torkolló keresztsikátorokon végig sehol egy tető, sehol egy ép fal, csak üszök, hamu és pernye. A második napon már jóformán nem is törődött senki a lángokkal. Gyöngyösnek már nem árthatott a tűz. Már táncolhatott, tombolhatott, őrjönghetett, nem félt tőle senki. Már nem volt, ami leégjen. A kocsiutak közepén, a főtér aszfaltos sétaterén, hirtelenében kihurcolt néhány bútordarabon ültek a gyöngyösiek az álmatlanságtól, izgalomtól felduzzadt arccal, véresre sírt, füsttől, pernyétől vakká mart szemekkel, zilált ruhákban, s várták a csodát, mely rajtuk segítsen. A gyöngyösi állomás fekete volt az emberektől. A Budapest felől beszaladó vonatok mind gyöngyösieket hoztak. Senki közülük nem tudta mije maradt, elkerülte-e az őrült lángtenger a házát, vagy elnyelte, porig égette. A vonat még nem állt, de már leugrottak, ész nélkül szaladtak keresztül a sínpárokon, elvágódtak és feltápászkodtak, a port és a sínek közt felszedett olajos piszkot sem verték le magukról, csak ismerőst kerestek, megrohanták és kérdezték: És mi? 17

Semmi mást. Sem azt, hogy leégtek-e, vagy csak félig, vagy talán egészen elkerülte-e a veszedelem azt, ami az övék. És amikor megkapták a választ, erős hálaadó sóhaj szabadult ki az összeszorított fogsorok alól, vagy hangos, megindító és szívet tépő fájdalom, teljes feljajdulás. Az emberek egymásra borultak és sírtak: Semmink, de semmink sincsen..., koldusok lettünk. A második nap délutánján végre sikerült megfékezni a tűzvészt. Közben országszerte már megindult a segítő akció. Budapestről három vagon liszt, bab, szalonna érkezett. A nagyobb cégek sorra jelentkeztek, és felajánlották segítségüket. A hatvani cukorgyár öt mázsa cukrot küldött. Katonai konyhák érkeztek és főztek a hajléktalan lakosságnak. A József főherceg honvéd hadikórház orvosokkal és ápolónőkkel segítő vonatot küldött, mely ambulanciát rendezett be a gyöngyösi pályaudvaron, százhúsz sebesültet kötözött be, ötöt pedig kórházi ápolásra magával vitt Budapestre. A borzalmas pusztulást követő második napon érkezett meg a szerencsétlen városba őfelsége, a király és felséges neje, Zita királyasszony, Tisza István gróf, akkori miniszterelnök és báró Perényi Zsigmond belügyi államtitkár kíséretében. Délután fél négy órakor futott be az udvari vonat a gyöngyösi pályaudvarra, ahol meghatott lelkesedéssel fogadta az uralkodót a város hajléktalan népe. Maga a király nyomban ötvenezer koronát adományozott a szerencsétlenek felsegítésére, majd a miniszterelnök és a polgármester kíséretében bejárta az elpusztult várost. Amerre járt, viharos lelkesedéssel, szeretetének ezer jelével övezte a nép. Őfelsége sorra megszólította a károsultakat, vigasztaló, gyámolító szavakkal. Madár Lajos tűzoltó-őrparancsnoknak maga tűzte mellére a kitüntetést. 18

A nyomban megindult országos akció másfél milliót jövedelmezett, melyet kiosztottak a nyomorgók között. Az akció szinte páratlan sikerében igen nagy része van a magyar sajtónak. Még lángban álltak a házak, záporként hullott a pernye, mikor a magyar újságírás derék vitézei már ott jártak a vész helyszínén, hogy igaz szívű tudósításaikkal tájékoztassák a közönséget, kérve a könyörületes szívek irgalmát. A kormány is gondoskodott Gyöngyösről. Esterházy Móric gróf, miniszterelnök az elpusztult város rekonstrukciójának élére kormánybiztost állított, Harrer Ferenc székesfővárosi alpolgármestert, aki hatalmas energiával, kiváló tapintattal, nagyszerű érzékkel készítette elő Gyöngyös újraéledését. Nagyrészt neki, fáradhatatlan munkásságának, hozzáértésének, igaz magyar szívének köszönhető, hogy az elpusztult Gyöngyös szebben, gazdagabban, hatalmasabban támad fel mihamarabb, mint valaha volt. Legyen az újraéledő város dísze ennek a véráztatta magyar földnek! Gyöngyösi Phönix (Gyöngyös, 1918.) 19

Kaucsek Ferenc A leégett város (Egy szemtanú visszaemlékezése) Leégett a város egyik fele 1904-ben, másik fele pedig 1917. május 21-én. 1917-ben a szemtanúja voltam. Tűz van! Tűz van! Elmondja, aki elsőként kiáltotta a gyöngyösi tűzvészkor. Sehol nem írták, nem jegyezték fel, hogy 1917. május 21-én Hegedűs Antal ötödikes gimnazista és Kaucsek Ferenc elsős tanuló látta meg elsőnek a tüzet. Az iskolából hazajövet, ebéd után az udvaron voltunk (ez a Kossuth Lajos utcai háznál, nagyanyám 360 négyszögöles kertes udvara volt), amikor Tóni unokabátyám megszólalt: nézd csak, Feri, ott hátul a kerteken túl tűz van, olyan füstöt látok. Még kételkedtem. Miért lenne az tűz? Máskor is láttunk ilyen füstöt. Hívott, gyere ki a kertbe, nézzük meg. Átmentünk a ház hátsó kertjébe, és annak deszkapalánkján átmásztunk a Téven-parkba. Ez a gazdag likőrgyáros borkereskedő, Téven erdőszerű parkja volt, tele hatalmas fákkal. A park túlsó, két méteres palánkjára felmászva, láttuk, hogy 2 3 fazsindelyes ház teteje füstöl, helyenként már lángol is. Torkunk szakadtából kiabáltunk: Tűz van! Tűz van! Ekkor a házakból asszonyok jöttek ki, és az udvaruk közepére szaladva, felnézve, látták, hogy ég a házuk. Azonnal jajveszékeléssel, kétségbeesett kiáltással telt meg a sűrűn egymás mellé épült házak sora. Itt szinte udvar nélküli szűk közök voltak egymás mellett, és a közök vége a Solymos (Petőfi) utcára nyílt, onnan 20

volt a közök bejárata. Egy-egy közben 6-8 fazsindelyes porta volt. Mi visszajöttünk a házunk udvarára, és azonnal húzni kezdtük a vizet. Megtöltöttünk minden víztárolót. Kb. egy óra múlva öt testvéremmel és kiskorú unokatestvéreimmel a város szélén levő ismerősünkhöz küldtek, akik a Búzapiac (jelenleg autóbusz-állomás) felső részén, a Mérges-patak mellett laktak. A Bene utcán amit hivatalosan Kossuth Lajos utcának hívtak átmenve, rémülten láttuk, hogy ijesztő fekete füstfelhő fedi az eget, és ez a sötét füstfelhő eltakarja az utcában levő Nagytemplomot, és a földszintes házak tetejének magasságában gomolyog. Borzalmas látvány volt! Az ismerősünk elhelyezte az általam vezetett kicsinyeket, engem pedig, mint 11 éves nagyfiú -t, megkért, legyek éjfélig a vásártérre kihúzott mentőkocsiban levő béna anyja mellett. A lovakat kifogták a kocsiból, és én őriztem a béna öreg nénit. Beszélni nem tudott, de rémületében állandóan artikulálatlan hangokat adott ki. A beteg látványa is félelmetes volt. Pihenni nem tudtam a kocsiban. Bár heves szél fújt, kimentem a kocsi mellé, és gyönyörködtem az iszonyú éjjeli tűzijátékban. Égett a kéttornyú Nagytemplom, és láttam, ahogy az égő torony megcsavarodva, hatalmas lángcsóvával, nagy tűzoszloppal ledőlt, egyik a másik után. A templom a házaktól távol, egy téren volt. Több emelet magasban fazsindelyes ablakai voltak, és azok az izzó, szikrákkal terhelt füstfelhőktől meggyulladtak, majd a toronyban levő falépcsőkre terjedve égett ki az egész templom, illetve torony. Hatvanig vitte az orkánszerű szél a füstöt. Akkor mondták: Gyöngyös tűzben Hatvan füstben. Két hét múlva is voltak füstölgő romok a városban. 559 ház, 2 21

templom és 1 400 melléképület égett le, és 8 000 ember maradt fedél nélkül. Akkor még nem volt vízvezeték Gyöngyösön, és kb. 150 méterenként volt egy-egy ivóvizes kút, ahol sorban álltak a vízért. Egyébként minden udvarban volt kút, de annak vize bár tökéletesen tiszta volt fanyar íze miatt nem volt iható. Úgynevezett kemény, meszes víz volt, mosni sem lehetett benne. Ezért minden háznál a tetőcsatorna alatti hordókban gyűjtötték mosáshoz az esővizet. A patak vizén kívül, abban lehetett mosni. A tűzvész alkalmával orkánszerű szél fújt a Mátra felől, és a kórház mosókonyhájának kéményéből kirepült szikrák okozták a tűzet. A világháború negyedik évében, 16-60 évig, minden épkézláb férfi katona volt. Az asszonyok közül is, aki dolgozni tudott a májusi határi munkát végezte, távol lakásától. Így történt! Bár a szomszédságunkban volt a tűz kiindulópontja, házunk nem égett le. Részben a Téven-park ősfái, másrészt a kb. 35 db gyümölcsfa, köztük hatalmas dió- és eperfa vette körül a házat, és ez is védte. Apám és Hegedűs Tóni apja orosz fogságban volt. Nagybátyám, Kortsmáros Antal, mint sebesült volt itthon, és ő, a család három asszonytagjával, éjjel-nappal a zsindelyes háztetőn, dióverő rudak végére csavart, vízbe mártott zsákdarabokkal nyomták el a tetőre hulló parazsakat. Két nap és két éjjel végezték ezt a tűzoltást. Ezzel a kitartó munkával sikerült megóvni házunkat. A tűz itt nálunk megállt, bár a szomszédságunkban levő Kubicza vendéglő leégett. Károly király és Zita királynő eljött a még füstölgő városba. Ezt a látogatást a Nagytemplom mennyezetén levő hatalmas freskóval örökítették meg a hálás gyöngyösiek. 22

Egy nagyon jó kiállású városi képviselőt bíztak meg, hogy két mondattal üdvözölje a királyt. A király kíséretében volt a gyöngyösi polgármester is. A képviselő megszokta, hogy a városházán tartott beszédeit mindig úgy kezdte: Nagyságos polgármester úr, tekintetes képviselő testület. A királyt emelt hangon, ekként üdvözölte: Nagyságos polgármester úr, tekintetes király úr. Zavara érthető volt, de az is, hogy élete végéig rajta maradt a tekintetes király úr üdvözlő megszólítás. A Nagytemplom vörösrézből készült kupolája megolvadt, mogyorónyi, diónyi gömbökben csöpögött a szurkos járdába. Csak ideiglenes tetőt kapott, és máig is az van a tornyon. A templom belül is összeégett. Az egyház, a hívek és a város áldozatkészségével az egész belső részt pazar szépségével felújították. A mennyezet freskóit neves művészek, köztük: Dudits és Tardos-Krenner Viktor utóbbi festette a Vígszínház és az Országház ebédlőjének freskóit készítették. Aki Gyöngyösön jár, az áhítaton kívül, a freskóművészet remekeinek megtekintése végett is menjen be a templomba. (Gyöngyösi Kalendárium, 1991.) 23

Stiller Kálmán A gyöngyösi önkéntes tűzoltó diákcsapat A gyöngyösi tűzoltók legnagyobb részét hadba szólította az általános mozgósítás. A tűzoltótestület parancsnoksága 1915 decemberében, hogy ne maradjon a város tűzoltóság nélkül, elhatározta, hogy a gimnázium ifjúságához fordul, és a diákságból alakít kisegítő tűzoltócsapatot. A tervhez hamarosan megnyerte a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak és a helybeli tanártestületnek a beleegyezését, abban az esetben, ha a csapat fölött a tanári testület egyik tagja elvállalja a felügyeletet. A kibocsátott lelkes fölhívásra örömmel sereglett a felső osztályú ifjúság a tűzoltózászló alá, és ezzel a régi diákok hagyományos tűzoltása a háború alatt intézménnyé vált. Csakhogy most nem a fütykösök, gerundiumok alapos ismeretére, hanem a tűzoltószerek gyors és pontos kezelésének a megtanulására volt szükség. A közvetlen tűzoltásra maradt itthon néhány hivatásos tűzoltó, a nehezebb munkára a városban tartózkodó katonaság elegendő támogatásnak látszott, csak a fecskendők, lajtok, létrák kezelésében jártas segítő társakban volt hiány. A diákok erre a célra megfelelőeknek mutatkoztak. Az első diákcsapat hamarosan szakszerű kiképzést nyert, és azóta a diáktűzoltók mindig ott serénykednek a tüzeseteknél. Éjjel vagy nappal, délután vagy előadás idején egyformán fölkeresik a tűz színhelyét. Csak az a baj, hogy a gimnázium ifjúsága évről évre változik, és mióta a 18 évesek is sor alá állnak, a diáktűzoltók nagy és többnyire java része kato- 24

nának vonul be, és így minden évben új tagokkal kell kiegészíteni 20 25 főre a csapatot, és teljesen újonnan kell kiképezni. Az idén is március 10-én már bevonult a csapat egy része, és az újonnan jelentkező tagok még nem voltak kiképezve, mikor május 21-én óriási északkeleti szélviharban városunkra rontott az ádáz tűzveszedelem. A harangok kongatására kötelességükhöz híven a diáktűzoltók is azonnal a kórház mosókonyhájához siettek, de mivel ez a hely a házak zsúfoltsága miatt a legborzasztóbb tűzfészek volt, annyira, hogy kitörése után néhány perccel a tűz már egész csomó házat lángba borított, azért kissé lejjebb, a Kórházközből nyíló, úgynevezett Kis Fordulón helyezkedtek el. Három csoportra oszoltak. Közülük kettő a hivatásos tűzoltókkal egy itteni kútnál leszerelve, szűk sikátorokon keresztül nyugat felől nyomult előre, egyik jobbra, a másik balra szórva a vizet iparkodott a tűz terjedését meggátolni. A harmadik csoport a Kórházközben kannákkal védett egy veszélyben forgó bádogtetejű házat. Ezzel a munkával sikerült is a tűz útját nyugat felé elzárni, s megvolt a remény, a szélben nagy számmal repülő zsarátnokok dacára is, hogy talán délnyugat felé is sikerülni fog a tűz lokalizálása. Ekkor néhány diáktűzoltó parancsot kapott, hogy a laktanyából még egy fecskendőt hozzon ki. Déli irányban azonban a tűz megközelíthetetlen volt. A párhuzamosan futó s egymással csak keskeny sikátorokkal összekötött szűk közökben a hozzá való hatolás egyrészt életveszélyes volt, mert attól lehetett tartani, hogy a sűrű szikraeső távolabbi házakat is felgyújtván, a kijárást mindenütt elzárja, másrészt lehetetlennek is látszott, mert a földön kóválygó sűrű füstöt halandó nem bírta kiállani. Ebben az irányban tehát a 25

tűz akadálytalanul terjedt tova. Egyik ház a másik után gyúlt ki, s belekapván a Kossuth Lajos utca felé haladó városi élelmezési raktárépületbe, az egész Kossuth Lajos utcát, a Nagytemplomot s a város legértékesebb részét, a Piacteret kezdte fenyegetni. Erre a Kórházköztől a Kossuth Lajos utcáig terjedő részt sorsára kellett hagyni. Oly széles fronton tombolt a tűz, oly gyorsan haladt ép házakat keresztülugorva, hogy lokalizálására gondolni sem lehetett. Menteni, amit lehetséges, maradt az utolsó jelszó. A diáktűzoltók a fecskendőket lehúzták a Petőfi Sándor utcára, s a tűztenger szélén dolgozva iparkodtak korlátozni a tűz tovaterjedését. Számuk azonban folyton fogyott, mert ki-ki a veszedelem növekedésével szüleinek veszélyben forgó házához sietett, hogy mentse, amit lehet. Az a néhány diák, ki fecskendőért ment a laktanyába, a tűz miatt már nem juthatott a Nagytemplomnál tovább. Visszafordult tehát, s látván, hogy veszélybe jut a laktanya is, a szertárakból a fecskendőket, a két mentőkocsit, lajtokat, létrákat, tömlőket kihúzta az utcára, innen tovább a gimnázium elé, s ezzel a dicséretes cselekedetével megmentette a tűzoltószerek java részét. Mentettek volna még ők egyebet is, de már akkor kigyulladt a tetőzet. Ettől kezdve aztán a fiúk egymástól elszigetelten működtek. Egyik csoport a Kossuth Lajos utcában levő Fehér Antal-féle házat mentette meg a tűztől a főgimnázium igazgatójának vezetése alatt, egy másik kis csapat katonaság segítségével a barátok utcájában dolgozott egy fecskendővel, míg lassan-lassan le nem szorult egész Püspökiig, a harmadik a Vachott Sándor utcában fáradozott egy leszerelt géppel. Megvolt a jóakarat a szegény fiúkban! Szabó Imre, Úrik Andor, Horváth Mihály s még többen, az egész éjszakát álmatlanul töltve, még másnap 26

is folyton dolgoztak, hol itt, hol ott nyújtva segítséget, koromtól piszkosan, a füsttől kivörösödött szemekkel. Szabó Imre két orosz fogoly segítségével egy helyen egy pincébe menekült, és oda beszorult asszonyt és kisleányát mentette meg a biztos pusztulástól, jóllehet már a lépcsők is égtek. Másnap, mikor már a tűz kitombolta magát, a diáktűzoltók újra csapatokba verődve vettek részt a zsarátnokok eloltásában, a fel-felcsapódó lángok elfojtásában. Egész héten keresztül munkálkodtak, számos helyre kivonultak, néhányan a városháza megmaradt épületrészében még éjszaka is őrködtek, és készenlétben voltak, ha a lappangó tűz újból való kitörését jelentették valahonnan. Mindent megtettek, ami tőlük telhetett, közjóért becsületből. Gyöngyösi Phönix (Gyöngyös, 1918.) 27

Kerny István és Kiss Jenő Gyöngyös égése húsz képben Gyöngyös lángokban áll. 1917. május 21-nek délutánján e rövid pár szót hozta a távbeszélő, a többit már elnyelték a várost végignyaldosó tűzhullámok. A veszedelem hírére segítségül sietők megfékezhetetlen tűztengert találtak maguk előtt, melyet a dühöngő szélvész csak növelni segített. A városi kórház mosókonyhájának kéményéből pattant ki a pusztulást hozó szikra, s a csapongó szélvész, mint egy nagy gyújtogató, a városnak hol egy, hol más részén szórta el irgalmat nem ismerő tűzcsóváját. Rövid félórák alatt olthatatlan lángokban állott a város szíve, és víz hiányában eredménytelen erőfeszítéssel próbálkozott a fáradtságot nem kímélő tűzoltóság megvalósítani a lehetetlent, gátat vetni a pusztításnak. Az éjszaka csak növelte a pusztulás borzalmait. Egész éjjel rohant a láng házról házra, és még a reggeli órákban is egész házsorok állottak lángban. A tűz 22-én déltájban hanyatlott el. Itt-ott fellobog még a tűz délután is, de a helyi és a távoli Eger, Hatvan és Szolnokról idesietett tűzoltóság koncentrált erőkifejtéssel egy-kettőre gátat vet a fellobbanó veszedelemnek. A hivatalos tűzvizsgálat mintegy 1 200 leégett házat állapított meg a város 2 900 háza közül. Ehhez a borzalmas, csak milliókkal felmérhető pusztuláshoz sajnos 12 ember életének elvesztése is hozzájárult. 28

Borzalommal és szenvedéssel teli két éjszaka után vigasztaló örömnapra virradt május 23-ára Gyöngyös városa. Ezernyi gondja közt első teendőjének ismerte a legelső magyar ember, hogy hitvesével, a királynéval vigasztalására siessen a megpróbált város szerencsétlen lakosságának. A délutáni órákban érkezett meg a királyi pár. Kemény János kir. tanácsos, polgármester üdvözlő szavai után a király és királyné kocsiba szállottak, és a polgármester vezetésével megtekintették a várost. Őfelsége megdöbbenéssel és mély részvéttel szemlélte a szemei elé táruló pusztulást, és vigasztalva szólította meg a károsultakat. Kísérjük végig útjukon a felséges párt, s legyünk szemtanúi a borzalmas pusztulásnak, melyet a tűz kitörését követő reggelen örökítettek meg a bent következő fényképfelvételek A vasúti állomás és környékén nyoma sincs a pusztulásnak. Széles kiépített úton haladunk be a városba, magunk mellett hagyva a járásbíróság épületét, Westphalen grófnő kastélyát s a gimnáziumot, ahol a hajléktalanná vált lakosság egy részét helyezték el. Beérünk a Kossuth Lajos utcába, ahol Surányi Sándor házán kezdődik a pusztítás. Innen kezdve elégett vagy megsérült minden ház; csodálatos képen épségben maradt a régi városház és vele szemben a posta épülete, melynek ablakából (1. kép) az elpusztult város szomorú képe tárul szemeink elé. A régi városház mellett a főtér felé haladva a Szent Bertalan templom csonkán maradt tornyait és lezuhant tetőzetét pillantjuk meg (2. kép), tovább menve a templom és a vele szemben levő házak képe a ránk várakozó 29

szomorú meglepetéseknek elkövetkezését sejtetik. (3. és 4. kép) 1. Látkép a posta ablakából 30 2. A Szent Bertalan utca

3. Főtér 4. A főtér, sokasággal 31

Kiérve a főtérre a pusztulás a maga teljességében bontakozik ki szemeink előtt. Első pillantásunk önkéntelenül Vida Kálmán cukrásznak tűztől megkímélt házára esik (5. kép), melyet dacára a körülötte pusztító lángtengernek, melynek dr. Kálmán Ignác ügyvéd háza is martalékául esett (6. és 7. kép) sikerült megmenteni. Így pusztult el a főtér majd minden háza. Körbejárva egymásután látjuk Kozáry István, Székely Mihály elpusztult házait és a Heves megyei Általános Bank volt palotáját. (8. kép), A főtér túlsó oldalán a Bruckner szálló (9. kép) és a Kereskedelmi és Gazdasági Bank palotájának (Rákóczi-ház, 10. kép) csupasz falai merednek az ég felé, köztük Vajda Antal bankigazgató épen maradt háza. 5. Mentés a Vida-házból 32

6. A Kálmán-ház oltása 7. A Kálmán- és a Vida-ház 33

8. A leégett Sörcsarnok és az Általános Bank épülete 9. A leégett Bruckner szálló 34

10. Főtér, Kereskedelmi Bank épülete A főtérnek a Jókai utca felé eső végéről egy pillantással fogjuk át a pusztulásnak azt a mértékét (11. és 12. kép), amilyen talán még egyetlen várost sem ért. A Jókai utca felé haladva a benyíló szűk utcák a rongypiac (13. kép) és a csirkepiac (14. kép) felé ugyanazt a képet mutatják, amelynek a főtéren voltunk szemtanúi. De már bontakozik szemeink előtt a Jókai Mór utca szomorú látványa (15. kép) elpusztult házuk előtt tanyázó hajléktalan lakóival (16. kép), a Selyem épület (17. kép) megfordított tetejével. A Jókai Mór utca déli oldala ugyanazt a sivár látványt mutatja akár a Selyem ház felől (18. és 19. kép), akár Gyöngyöspüspöki felől nézzük (20. kép) a tűz által letarolt házsort. A város szíve pusztult el fényes üzleteivel és palotáival. Az oltást akadályozta, hogy a vízhiány miatt a patakokban a nagy szárazság miatt alig volt víz. 35

11. A főtér, hordókkal 12. A főtér látképe déli irányból 36

13. Zsellérköz a tűz után 14. Széchenyi utca 37

15. Csap utca 16. Hajléktalanok 38

17. A Selyem ház 18. Gajdóczky-ház 39

19. Jókai utca 20. A Jókai utca Gyöngyöspüspöki felől

A város bár elpusztult, de lakói ragaszkodnak minden rögéhez. Gyöngyöst fel kell építeni! Megindult a gyűjtés a társadalom minden rétegében a tűzkárosultak felsegítéséré. Az adományozásban elöl áll Őfelsége és hitvese, akik 50 000 koronával nyitották meg az akciót. A társadalom és a város lakóinak áldozatkészsége minden bizonnyal egy szebb és virágzóbb Gyöngyösnek veti meg alapját. E helyütt mondunk köszönetet dr. Záborszky Gyula úrnak, a gyöngyösi magyar királyi posta és távírdahivatal főnökének, aki a jelen mű szerkesztéséhez helyi adatokkal szolgált. (Kézirat)

IV. Károly és Zita királyné május 23-i részvétlátogatása A királyi pár érkezése és üdvözlése

A vendégek Kemény János polgármester vezetésével megtekintik a leégett várost

Mindenütt érdeklődő, tisztelgő tömeg várta az uralkodó párt

Károly király és Zita királyné kedvességével és szeretetével is beírta nevét a gyöngyösiek szívébe