A hivatás-választás etikai jelentősége

HÁMORI ANTAL A hivatás-választás etikai jelentősége Az ember, ahogy a gyerekkorból felnő, azon (is) gondolkodik, hogy Mi leszek, ha nag y leszek? Ehhez nyilvánvalóan jelentékeny mértékben hozzájárulnak a környezeti példák, mint például a családi, az iskolai, a baráti minták. A gyermekek olykor tán nem is olyan ritkán alig várják, hogy felnőttek legyenek. A felnőttség, a fokozatos felnövés, a helyes értelemben vett szabadság felelős. Az ember annyiban, amennyiben az értelem és a szabad akarat birtokában van, felelős magatartásáért. A szabadság és a felelősség elválaszthatatlan egymástól. A szabadság, sajátosan emberi magatartások jellemzőjeként, az értelemben és az akaratban gyökerező hatalom: cselekedni vagy nem cselekedni, ezt vagy azt tenni, megfontolt magatartásokat önállóan tanúsítani. Az emberben a szabadság az igazságban és a jóságban való növekedés és érlelődés ereje, ami tökéletességét akkor éri el, amikor a legfőbb jóra, boldogságra, az Igazságra irányul. Ez az irányultság hozza el az ember igaz szabadságát, a szív békéjét, nyugalmát, amelyre valójában minden ember vágyik. A rossz választása visszaélés a szabadsággal. A rosszra valójában (erkölcsileg) nincsen szabadság, mert azzal voltaképpen elveszítjük magát a szabadságot. A szabadság gyakorlása nem foglalja magában a bármit-mondás és a bármit-tevés jogát. Igaz szabadság csak a jó, az igazság és az igazságosság szolgálatában lehetséges. Az ember minél inkább teszi a jót jól, annál szabadabbá válik. Az igazság tesz szabaddá bennünket; csak az a szabadság vezet el az igaz jóhoz, amely aláveti magát az Igazságnak. Az ember java: az Igazságban lenni és tenni az Igazságot. Szabad az az ember, az él felelős életet, aki a rész-javakat nem végső célnak, hanem eszköznek tekinti a legfőbb jó eléréséhez; úgy használja a mulandó javakat, hogy el ne veszítse közben az örökkévalókat. A szabadság teszi felelőssé az embert magatartásaiért (cselekményéért vagy mulasztásáért) olyan mértékben, amennyire szándékosak. A magatartás beszámíthatósága és az érte való felelősség csökkenhet vagy megszűnhet például a tudatlanság, a figyelmetlenség, a tévedés, a súlyos szenvedély, a kényszer, fenyegetés, a súlyos félelem következtében. A szabadságot az emberek közötti kapcsolatokban gyakoroljuk; az ehhez való jog elválaszthatatlan az ember méltóságától. Az emberi méltóság az emberhez méltó létezők összessége, az igazi emberi lét, valóság a maga képességével és aktivitásával, a teljes és boldog tökéletességre jutásra szóló meghívásban nyerve el beteljesedését. Az emberhez az erkölcsi értelemben vett igazi jó a méltó, az, ami objektíve kibontakoztatja, tökéletesíti, boldogítja. Ez a transzcendens irányultság, rendeltség a közösségi kapcsolatokban áll fenn; vagyis az emberi méltóság nemcsak személyes, hanem közösségi érték is. 11

Az ember a létezése első pillanatától közösségi valóság: szülei kapcsolatából fogan e világra, nem önmagától való, nem elszigetelt, fejlődése, kiteljesedése, boldogsága másokkal együtt, társasan valósul meg (ez az ember természetéhez tartozik). Az ember mindezért hálával is tartozik, kötelességei is vannak. Az ember ingyenesen, ajándékként szeretetből teremtetett a világra, nem tett ezért semmit, hisz nem is létezett. Ezt az életadó, örök szeretetet meg kell becsülnie, viszonoznia is kell: szeretni és szeretetből tenni a jót jól pusztán önmagáért (a jóért, a legfőbb Jóért), kerülni a rosszat, s szemlélni a szépet; teljes, tiszta életet kell élni, olyat, ami méltó hozzá, szabadságának megfelelően felelősségteljeset; küzdeni kell a rendetlen kívánság ellen, a lelkiismeret tévedéseitől meg kell szabadulni; ezt az életet védeni, kiteljesíteni, szolgálni kell az igazságban, a szeretet által. Ez az út biztosítja az igazságosság érvényesülését, a szabadság növekedését, hogy abban napról napra emberibb eg yensúlyt találjunk. Az önmagáért akart emberi személy szabadságát, értelmét és akaratát is ingyen, ajándékként kapja, s minél inkább növekszik ebben, felelőssége is annál nagyobb. Ez alapozza meg, hogy az ember elég gondot fordítson az igaz és a jó keresésére, tökéletességét a jó és az igaz keresésében és szeretetében találja meg. Az ember természete szerint az igazságra törekszik. A megelőző, teremtői szeretet képessé tesz minket arra, hogy e szeretetre szívünket felemelve szabadon, szeretettel válaszoljunk. A másokkal való kapcsolatok, a kölcsönös szolgálatok és a testvéries párbeszéd által bontakoztatja ki az ember a maga képességeit, és így tudja teljesíteni sajátos hivatását. Az ember a tökéletességre hivatott, ami a szeretetben, az önátadásban valósul meg. Az erkölcsi élet gyakorlata tanúskodik az ember méltóságáról, boldogsága a tökéletes érték, a jó zavartalan, el nem múló birtoklása, a Jóra, az Igazság megismerésére való törekvés, irányultság és szeretésének állapota, mások boldoggá tétele a kölcsönös, igaz, önzetlen, önajándékozó szeretetben. Az ember szíve mélyén vágyódik erre a boldogságra, s minél inkább megízleli ennek örömét, minden csábító kísértés ellenére annál jobban vágyik rá. Az emberi méltósághoz tartozik, hogy a férfi és a nő kezdettől fogva ugyanazzal a méltósággal együtt, kölcsönösen eg ymásért, személyes szeretetközösségre, eg yenlőnek teremtetett: nem jó az embernek egyedül lennie; férfiúi és női mivoltuk kölcsönösen kiegészíti egymást házasságban egy testet alkotnak, különleges módon együttműködnek a teremtésben, g yermekük a legszebb ajándék, a legnagyobb kincs. Az erkölcsi jó igazságát, amit az értelem törvénye kinyilvánít, konkrétan és gyakorlatilag a lelkiismeret okos ítéletében ismerjük el. Az e szerint az ítélet szerint választó embert nevezzük okosnak. Az erkölcsi lelkiismeret az értelem ítélete, aminek segítségével az ember felismeri egy konkrét következő, folyamatban lévő vagy már tanúsított magatartás erkölcsi minőségét. Az ember szívében élő erkölcsi lelkiismeret az embernek a kellő pillanatban parancsolja, hogy tegye a jót jól és kerülje a rosszat; megítéli a konkrét választásokat is, jóváhagyván a jókat és elítélvén a rosszakat. A lelkiismeret tanúsítja az igazság tekintélyét, hivatkozva a legfőbb Jóra, akinek vonzását érzi az emberi személy, és elfogadja parancsait. Az embernek mindenben, amit mond és tesz, hűségesen követnie kell azt, amit igaznak és helyesnek tud. 12

Az ember méltósága magában foglalja és megköveteli az erkölcsi lelkiismeret helyességét. Ehhez az embernek vizsgálnia, nevelnie is kell lelkiismeretét, ami az egész emberi élet nélkülözhetetlen feladata (vö. pl. bűnre való hajlam, bűnös kísértések). Az okos nevelés erényre tanít, szabadságot ad és meghozza a szív békéjét. A lelkiismeretnek biztosnak, az erkölcsi ítéletnek világosnak kell lennie. A helyesen formált lelkiismeret igaz és igazmondó; ítéleteit az értelmet követve hozza meg, összhangban a Teremtő bölcsessége által akart igaz jóval. A lelkiismeret teszi lehetővé a felelősség vállalását a tanúsított magatartásokért. Ha az ember rosszat tesz, a lelkiismeret helyes ítélete tanúja maradhat a jó egyetemes igazságának és részleges választása rosszaságának. A lelkiismereti ítélet állásfoglalása a remény és a megtérés záloga; tanúsítva az elkövetett bűnt, bocsánatkérésre, további jótettekre és kegyelemmel az erények szüntelen g yakorlására késztet. Az embernek mindig azt kell keresnie, ami helyes és jó, olyan körülmények között is, amelyek bizonytalanná teszik az erkölcsi ítéletet és megnehezítik a döntést. Az ember az okosság erényével, okos személyek tanácsaival és egyéb segítséggel próbálja értelmezni a tapasztalt tényeket és az idők jeleit. Vannak szabályok, amelyeket minden esetben alkalmazni kell; például: soha nem szabad rosszat tenni azért, hogy abból jó származzék (a jót nem szabad a rosszon keresztül elérni, a jó cél nem szentesíti a rossz eszközt); amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük ; a szeretet mindig tiszteletben tartja a felebarátot és annak lelkiismeretét. Az embernek mindig engedelmeskednie kell lelkiismerete biztos ítéletének; ha tudva és akarva ellene cselekednék, önmagát ítélné el. Az embernek joga van ahhoz, hogy lelkiismerete alapján és szabadon cselekedjék, hogy személyesen hozza meg erkölcsi döntéseit; nem szabad arra kényszeríteni, hogy lelkiismerete ellen cselekedjék, s azt sem szabad megakadályozni, hogy kövesse lelkiismeretét. Ám megtörténik, hogy az erkölcsi lelkiismeret a tudatlanság állapotában van, és téves ítéleteket hoz tanúsítandó vagy már tanúsított magatartásokról. Ez a tudatlanság gyakran beszámítható a személyi felelősségnek; például akkor, amikor az ember nem fordít elég gondot az igaz és a jó keresésére, és a lelkiismeret a bűn megszokása következtében lassanként szinte megvakul. Ilyen esetekben az ember felelős a rosszért; a lelkiismeret elveszíti méltóságát, mert vétkesen téves. Az erkölcsi ítéletek eltévelyedésének forrása például mások rossz példája, a szenvedélyek uralma, a lelkiismeret rosszul értelmezett autonómiájának követelése, a megtérés és a szeretet hiánya. Ha a tudatlanság leküzdhetetlen, illetve a téves ítéletért az erkölcsi alany nem felelős, a személynek nem számítható be az általa elkövetett rossz; de ennek ellenére a magatartás még rossz, hiány, rendetlenség marad, ezért nem engedhető meg. Hangsúlyozandó: az erkölcsi lelkiismeretnek a tévedéseitől való megszabadulásáért akkor is fáradozni kell, ha az illetőnek nem számítható be az általa elkövetett rossz. A lelkiismeret szabadsága ugyanis soha nem az igazságtól, hanem mindig az igazságban való szabadság. Az embert az igazság keresése, annak megismerése, hitben való elfogadása, tetteivel való megmutatása és kimondása, hirdetése, valamint védelmezése kell, hogy vezérelje; a megismert igazsághoz ragaszkodnia kell, és egész életét az igazság követelményei szerint kell berendeznie. 13

A választás olykor nehéz, s megkövetelheti az embertől, hogy feláldozzon bizonyos állást vagy lemondjon az őt törvényesen megillető előmenetelről. Minden jóakaratú ember súlyos lelkiismereti kötelezettséggel arra hivatott, hogy ne működjön együtt olyan cselekményekben, amelyek bár a világi szabályozás engedélyezi ellenkeznek Isten törvényével. Erkölcsileg ugyanis soha nem szabad tudva és akarva együttműködni a rosszal. A jó és tiszta lelkiismeretet megvilágosítja az őszinte hit, mert a szeretet egyszerre fakad tiszta szívből, jó lelkiismeretből és őszinte hitből. Minél inkább érvényesül a helyes lelkiismeret, annál inkább tartózkodnak az egyének is, a közösségek is az önkényes döntésektől, s törekszenek arra, hogy az erkölcsiség objektív normáihoz alkalmazkodjanak. Az erényes ember minden testi és lelki erejével a jó felé törekszik. Erényes az, aki szabadon teszi a jót. Az erények könnyedséget, önuralmat és örömet biztosítanak az erkölcsileg jó élethez. Az okosság erénye a gyakorlati értelmet felkészíti arra, hogy minden helyzetben felismerje igazi javunkat, és annak megtételéhez megtalálja a helyes eszközöket. Az igazságosság erénye erőssé és állhatatossá teszi az akaratot abban, hogy megadja mindenkinek azt, amivel tartozik, az igazság szerintit. A bátorság erénye a nehézségek közepette biztosítja az erőt és állhatatosságot a jó keresésében, az Igazság tanúsításában; megerősíti az elhatározást, hogy az ember az erkölcsi életben ellenáll a kísértéseknek és legyőzi az akadályokat. A mértékletesség erénye mérsékli az élvezetek vonzását, és készségessé tesz a kiegyensúlyozottságra a teremtett javak használatában; biztosítja az akarat uralmát az ösztönök felett, és a tisztesség határai között tartja a vágyakat. Ezen etikai alapvetést követően lehet látni, hogy az ember az említettek szerint felelős hivatás-választással kapcsolatos döntéséért is. A hivatás-választáshoz is az emberből kell kiindulni; az embernek ismernie kell magát, amennyire csak lehet. E nélkül az emberi magatartások erkölcsi és jogi értékelése tekintetében is az ember könnyen tévedésbe esik, amely akár vétkes formában is jelentkezik. Az embernek hivatása mellett kell döntenie. Ehhez ismernie kell azt. Miként láttuk, az ember hivatása a teljes és boldog tökéletességre jutás, az, ami objektíve kibontakoztatja, tökéletesíti, boldogítja: az erkölcsileg jó, szeretetteljes, önajándékozó élet. Ez az, ami valóban boldogít. Az embernek ismernie kell képességeit ahhoz, hogy a kölcsönös szolgálatok és a testvéries párbeszéd által jól bontakoztassa ki azokat. E kibontakoztatás különböző formákban, szűkebb értelemben vett hivatások útján valósul meg. Az ember közösségi mivoltából, sajátos méltóságából adatik akár a házassági, akár a papi vagy éppen a szerzetesi hivatás, netán egyéb, tisztaságban megvalósuló életállapot. Mindezen túl további értelemben vett hivatásokról is beszélünk, mint például orvosi, jogászi, mérnöki, közgazdászi, pedagógusi, művészi hivatásokról. Mindegyik esetében annyiban van szó valóban hivatásról, amennyiben az említettek szerinti, etikai értékrend alapján áll; tehát nem önző, hanem szeretetteljes az embereket szolgálja. A harmadik évezred elején, a mai világban is, látván a sok problémát, amelyek etikai reflexiót kívánnak, kiemelten, súlyos lelkiismereti kötelességgel kell szólnunk a gazdaság etikai aspektusáról, annak jelentőségéről, fontosságáról. 14

Napjainkban, amikor óriási igazságtalanságok tanúi vagyunk, tapasztaljuk például, hogy nagyon sokan nélkülözik a legszükségesebbeket is, míg mások dúskálva élnek és tékozolják a javakat, azaz egymás mellett él a fényűzés és a nyomor, igen nagy szükség van az etikára és a helyes erkölcsi nevelésre. A gazdaság etikai megvilágítása körében is hangsúlyozni kell, hogy a középpontban az ember áll. Ennek megfelelően a gazdasági termelés feladata, hogy biztosítsa az embernek mindazon javakat, amelyekre természetes igényeinek kielégítése céljából szüksége van. Tehát nem az ember van a gazdaságért, a termelésért, az egyre nagyobb volumenű termelésért, az egyre csábítóbb termékek előállításáért, hanem fordítva: minden az emberért van; a gazdaság rendeltetése az egész ember és az egész emberi közösség szolgálata. Ez következik az ember egyedülálló méltóságából, teljes hivatásából. A gazdasági élet célja az ember, az emberiség életkörülményeinek jobbá tétele; az, hogy az ember az általa termelt javak felhasználásával szellemi téren is egyre jobban kiteljesítse önmagát; végső soron: a teljes és boldog tökéletességre jutás. A gazdasági tevékenységet saját módszerei és törvényei szerint az erkölcsi rend határain belül kell végezni; az ember nem válhat a termelés rabszolgájává, nem veszhet el a gazdaságban. Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? (Mt 16,26) Nyilvánvaló, hogy ha valaki jobb eredményeket ér el a matematika művelésében, mint más tantárgy tanulásában, akkor valószínű, hogy a gazdasági pálya területén jobban ki tudja bontakoztatni képességeit. Az is nyilvánvaló, hogy ha valaki úgymond rosszul van a vér látványától, akkor valószínűleg nem a sebészi pályára célszerű orientálódnia. Ha viszont az igazság szerinti élet, az igazságosság különösen is a szenvedélye, akkor a jogászi hivatásra ebből a szempontból alkalmas lehet. A fokozottan veszélyes, idegi, fizikai megterhelést bíró emberek az ezzel járó szolgálatokat (ld. pl. bűnüldözés) amennyiben egyéb szempontból is megfelelnek vállalhatják. Aki pedig sajátos szellemi és szívbéli adottságokkal, nagyon gondos felkészülési, állandó megújulási és alkalmazkodási készséggel rendelkezik, a szülők segítőjeként és a társadalom megbízottjaként a szép és felelősségteljes pedagógusi hivatást (is) választhatja. Érdemes hangsúlyozni, hogy az állam nem kényszeríthet eg yetlen tanárt sem arra, hog y saját megg yőződését elhallgassa lásd például 4/1993. (II. 12.) AB határozat, Indokolás A) I. 2. b) pont. Előfordul, hogy az ember nehezebben dönt, később foglal állást, utóbb nyer felvételt, vagy több hivatást választ. Fontos, hogy idejét a fentieknek megfelelően, értékesen, valóban szolgálattal töltse ki, a javakkal gondos sáfárként, erényesen gazdálkodjon, azaz ne tékozoljon (pl. helyes lelkiismerettel készüljön, tanuljon), képességeinek megfelelő hivatást válasszon. Így hivatását szeretni fogja, örömét leli benne, boldogítja. Ezzel mind személyes, mind közösségi mivolta okán tartozik (vö. pl. szülői, társadalmi hozzájárulás). Ha pedig esetleg megbotlik, sikertelenség éri, a küzdelmet nem adja fel: tisztességesen folytatja tovább. Bármely hivatást válassza bárki is, e választás akkor lesz valóban hivatásbeli, ha a rész-javakat nem végső célnak, hanem eszköznek tekintjük a legfőbb jó eléréséhez; vagyis úg y használjuk a mulandó javakat, hog y el ne veszítsük közben az örökkévalókat! Ennek fényében kívánok szívből sikeres választást, hivatást! 15

Irodalom Be r a n Fe r e n c: Etika. Az értékek tisztelete. Gondolat, Budapest 2007. 146. Be r a n Fe r e n c: A keresztény erkölcs alapjai. Szent István Társulat, Budapest 2 2001. 182. Bo d a Lá sz l ó: Az etika megalapozása. In Be r a n Fe r e n c (szerk.): Emberismeret és etika. Szent István Társulat, Budapest 2004. (248) 63 77. Bo l b e r i t z Pá l: Az erkölcsi cselekedet feltételei. In Be r a n (szerk.) i. m. 42 58. Bo l b e r i t z Pá l: Az etika alapelvei. Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet, Budapest 2003. 91. Bo l b e r i t z Pá l: Az etika megalapozása a keresztény értékrend tükrében. In Ba á n Is t vá n (szerk.): A szent atyák nyomdokait követve. In memoriam Vanyó László. Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, Budapest 2003. 37 53. Bo l b e r i t z Pá l: A keresztény bölcselet alapjai. (JEL Könyvek 682.) Budapest 2002. 25 81., 399 412., 416 420. Hám o r i An t a l: Bevezetés az etikába (gazdaságetikai kitekintéssel). Axol Print K., Budapest 2010. 101. Hám o r i An t a l, Igazságosság, emberi méltóság, szabadság és felelősség, élet- és családvédelem. Axol Print K., Budapest 2009. 122. Tarjányi Zoltán: Az erkölcsteológia története és alapfogalmai. Morálteológia I. Szent István Társulat, Budapest 2005. 158. 16