Budapest Főváros XXIII. Kerület Soroksár Önkormányzatának 25/2003.(VII.18.) Ök. sz. rendelete Budapest XXIII. kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról (KVSZ) (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt) Budapest Főváros XXIII. Kerület Soroksár Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. (1) bekezdésében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII törvény, az Országos Településrendezési és Építési Követelmények közzétételéről szól 253/1997.(XII.20.)Korm. rendeletben, valamint a Fővárosi Közgyűlésnek a Fővárosi Szabályozási Kerettervről szóló 46/1998.(X.15.) sz. rendeletében és a Budapesti Városrendezési Keretszabályzatról szóló 47/1998.(X.15.) sz. rendelet 1. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja. I. FEJEZET A szabályzat hatálya 1. 1 A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat a szabályzat 78. -a szerinti hatályban maradó szabályozási tervek és szabályzatok területének kivételével Budapest XXIII. kerület közigazgatási területére (továbbiakban: terület) terjed ki. 2. A területen területet felhasználni, továbbá telket alakítani, építményt, építményrészt, épületegyüttest építeni, átalakítani, bővíteni, felújítani, helyreállítani, korszerűsíteni és lebontani, elmozdítani, a rendeltetést megváltoztatni (a továbbiakban együtt: építési munka) és ezekre hatósági engedélyt adni csak az országos és fővárosi érvényű rendelkezéseknek és jelen szabályzatnak megfelelően, e szabályok együttes alkalmazásával szabad. A KVSZ tartalma 3. 2 (1) A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat (KVSZ) mellékletei: 1. számú melléklet: Övezeti Terv. 2. számú melléklet: Épített és Természeti Környezet Értékeit tartalmazó Terv. 3. számú melléklet: A Budapest XXIII. kerület, Szentlőrinci út Erzsébet ér 195831/1 hrsz-ú csatorna 195830 hrsz-ú csatorna 195829/27 hrsz-ú út 195828 hrsz-ú út által határolt terület kiegészítő rendelkezései. 4. számú melléklet: A Budapest XXIII. kerület, Szentlőrinci út Erzsébet ér 195831/1 hrsz-ú csatorna 195830 hrsz-ú csatorna 195829/27 hrsz-ú út 195828 hrsz-ú út által határolt terület szabályozási tervlapja. 5. számú melléklet: A Budapest XXIII. kerület Soroksár M5 autópálya Szentlőrinci út Nagykőrösi út MÁV vonal által határolt terület kiegészítő rendelkezései. 6. számú melléklet: A Budapest XXIII. kerület Soroksár M5 autópálya Szentlőrinci út Nagykőrösi út MÁV vonal által határolt terület szabályozási tervlapja. 1 Módosította a 29/2005.(VII.15.) rendelet 1. Hatályos: 2005. július 25-től 2 Módosította a 21/2006.(V.20.) rendelet 1. Hatályos: 2006. június 1-től
2 3 7. sz. melléklet: A Budapest, XXIII. kerület Soroksár Gyár köz Apostolhegy dűlő - Jakab apostol utca Haraszti út Vágó utca Vágó köz Tusa utca Horgászpart által határolt terület kiegészítő rendelkezései. 4 8. sz. melléklet: A Budapest, XXIII. kerület Soroksár gyár köz Apostolhegy dűlő - Jakab apostol utca Haraszti út Vágó utca Vágó köz Tusa utca Horgászpart által határolt terület szabályozási tervlapja. 9. sz. melléklet: A Budapest, XXIII. kerület Soroksár Gyáli patak Haraszti út Rianás u. Láva u. által határolt terület kiegészítő rendelkezései. 10. sz. melléklet: A Budapest, XXIII. kerület Soroksár Gyáli patak Haraszti út Rianás u. Láva u. által határolt terület szabályozási tervlapja 11. sz. melléklet: 5 12. sz. melléklet: 6 7 13. sz. melléklet: 8 14. sz. melléklet: 9 15. sz. melléklet: A Budapest XXIII. kerület, Ócsai út Virágpatak út Gyáli-patak a vasútvonal melletti véderdő területe által határolt terület kiegészítő rendelkezései 10 16. sz. melléklet: A Budapest XXIII. kerület, Ócsai út Virágpatak út Gyáli-patak a vasútvonal melletti véderdő területe által határolt terület szabályozási tervlapja 17. sz. melléklet: 11 18. sz. melléklet: 12 19. sz. melléklet: 13 20. sz. melléklet: 14 21. sz. melléklet: 15 22. sz. melléklet: 16 23. sz. melléklet: A Budapest XXIII. kerület, Szent László út Pistahegyi út Hrivnák Pál utca Szentlőrinci út által határolt terület kiegészítő rendelkezései 24. sz. melléklet: A Budapest XXIII. kerület, Szent László út Pistahegyi út Hrivnák Pál utca Szentlőrinci út által határolt terület szabályozási tervlapja. 17 25. sz. melléklet: A Budapest XXIII. kerület, Nyír utca Zsombékos utca Sportcsarnok utca véderdő által határolt terület kiegészítő rendelkezései 26. sz. melléklet: A Budapest XXIII. kerület, Nyír utca Zsombékos utca Sportcsarnok utca véderdő által határolt terület szabályozási tervlapja. 18 27. sz. melléklet: A Budapest XXIII. kerület, Péteri major területének kiegészítő rendelkezései 28. sz. melléklet: A Budapest XXIII. kerület, Péteri major területének szabályozási tervlapja. 19 29. sz. melléklet: A Budapest XXIII. kerület, Sodronyos utca Házikert utca Karmazsin utca Zsellér dűlő által határolt terület szabályozási tervlapja. 3 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 4 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 5 Hatályon kívül helyezte a 31/2018.(X.19.) önkormányzati rendelet 45. (2) bekezdés b) pont Hatályos: 2018. november 9-től 6 Hatályon kívül helyezte a 31/2018.(X.19.) önkormányzati rendelet 45. (2) bekezdés b) pont Hatályos: 2018. november 9-től 7 Hatályon kívül helyezte a 17/2018.(IV.20.) önkormányzati rendelet 20. (2) bekezdés Hatályos: 2018. május 14-től 8 Hatályon kívül helyezte a 17/2018.(IV.20.) önkormányzati rendelet 20. (2) bekezdés Hatályos: 2018. május 14-től 9 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 1. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 10 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 1. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 11 Szövegrészt hatályon kívül helyezte a 34/2015.(XI.20.) önkormányzati rendelet 2. (2) bekezdés a) pont Hatályos: 2015. december 1-től 12 Szövegrészt hatályon kívül helyezte a 34/2015.(XI.20.) önkormányzati rendelet 2. (2) bekezdés a) pont Hatályos: 2015. december 1-től 13 Hatályon kívül helyezte a 31/2018.(X.19.) önkormányzati rendelet 45. (2) bekezdés b) pont Hatályos: 2018. november 9-től 14 Hatályon kívül helyezte a 31/2018.(X.19.) önkormányzati rendelet 45. (2) bekezdés b) pont Hatályos: 2018. november 9-től 15 Szövegrészt hatályon kívül helyezte a 26/2017.(IX.22.) önkormányzati rendelet 67. (3) bekezdés Hatályos: 2017. október 16-tól 16 Szövegrészt hatályon kívül helyezte a 26/2017.(IX.22.) önkormányzati rendelet 67. (3) bekezdés Hatályos: 2017. október 16-tól 17 25 26. sz. mellékleteket beiktatta a 22/2006.(V.20.) rendelet 1. Hatályos: 2006. június 1-től 18 Beiktatta a 27/2006.(VII.14.) rendelet 1. Hatályos: 2006. augusztus 1-től 19 Beiktatta a 3/2007.(I.26.) rendelet 1. Hatályos: 2007. február 1-től
3 20 30. sz. melléklet: 21 22 31. sz. melléklet: 23 32. sz. melléklet: 24 33. sz. melléklet: 25 26 34. sz. melléklet: A Budapest XXIII. kerület, Ócsai út Virágpatak út belterületi határ M0 autóút által határolt terület kiegészítő rendelkezései 27 28 35. sz. melléklet: A Budapest XXIII. kerület, Ócsai út Virágpatak út belterületi határ M0 autóút által határolt terület szabályozási tervlapja. 29 36. sz. melléklet: 30 A Budapest XXIII. kerület, Grassalkovich út Házikert utca Orbánhegyi dűlő Haraszti út külterületi határ vasútvonal által határolt terület kiegészítő rendelkezései 37. sz. melléklet: 31 A Budapest XXIII. kerület, Grassalkovich út Házikert utca Orbánhegyi dűlő Haraszti út külterületi határ vasútvonal által határolt terület szabályozási tervlapja. 32 38. sz. melléklet: Budapest XXIII. kerület Soroksár, Ócsai út M0 autóút közigazgatás határ Budapest Kelebiai vasútvonal által határolt területre vonatkozó kiegészítő rendelkezések 33 39. sz. melléklet: Budapest XXIII. kerület Soroksár, Ócsai út M0 autóút közigazgatási határ Budapest Kelebiai vasútvonal által határolt terület szabályozási tervlapja 34 40. sz. melléklet: Budapest XXIII. kerület Csendes utca Virágvölgy köz Virágvölgy utca Fakopács utca Alsókert utca Szitás utca Szekér utca Középtemető utca Vecsés út MÁV vonal által határolt terület kiegészítő rendelkezései 35 41. sz. melléklet: Budapest XXIII. kerület Csendes utca Virágvölgy köz Virágvölgy utca Fakopács utca Alsókert utca Szitás utca Szekér utca Középtemető utca Vecsés út MÁV vonal által határolt terület szabályozási tervlapja. 42. sz. melléklet: 36 37 43. sz. melléklet: A Budapest XXIII. kerület, Horgászpart köz Haraszti út kerülethatár Horgász part által határolt terület kiegészítő rendelkezései 38 44. sz. melléklet: A Budapest XXIII. kerület, Horgászpart köz Haraszti út kerülethatár Horgász part által határolt terület szabályozási tervlapja. 39 45. sz. melléklet: 40 41 46. sz. melléklet: 42 20 Beiktatta a 4/2007.(I.26.) rendelet 1. Hatályos: 2007. február 1-től 21 Szövegrészt hatályon kívül helyezte a 26/2017.(IX.22.) önkormányzati rendelet 67. (3) bekezdés Hatályos: 2017. október 16-tól 22 Beiktatta a 4/2007.(I.26.) rendelet 1. Hatályos: 2007. február 1-től 23 Szövegrészt hatályon kívül helyezte a 26/2017.(IX.22.) önkormányzati rendelet 67. (3) bekezdés Hatályos: 2017. október 16-tól 24 Hatályon kívül helyezte a 31/2018.(X.19.) önkormányzati rendelet 45. (2) bekezdés b) pont Hatályos: 2018. november 9-től 25 Hatályon kívül helyezte a 31/2018.(X.19.) önkormányzati rendelet 45. (2) bekezdés b) pont Hatályos: 2018. november 9-től 26 Beiktatta a 6/2007.(I.26.) rendelet 1. Hatályos: 2007. február 1-től 27 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 1. (3) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 28 Beiktatta a 6/2007.(I.26.) rendelet 1. Hatályos: 2007. február 1-től 29 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 1. (3) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 30 Módosította a 40/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdés Hatályos: 2016. február 1-től 31 Módosította a 40/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelet 1. (2) bekezdés Hatályos: 2016. február 1-től 32 Módosította a 35/2008.(X.06.) rendelet 1. Hatályos: 2008. október 6-tól 33 Módosította a 35/2008.(X.06.) rendelet 1. Hatályos: 2008. október 6-tól 34 Beiktatta a 16/2008.(III.28.) rendelet 1. Hatályos: 2008. április 1-től 35 Beiktatta a 16/2008.(III.28.) rendelet 1. Hatályos: 2008. április 1-től 36 Hatályon kívül helyezte a 31/2018.(X.19.) önkormányzati rendelet 45. (2) bekezdés b) pont Hatályos: 2018. november 9-től 37 Beiktatta a 37/2008.(X.24.) rendelet 1. Hatályos: 2008. november 1-től 38 Beiktatta a 37/2008.(X.24.) rendelet 1. Hatályos: 2008. november 1-től 39 Beiktatta a 15/2009.(I.30.) rendelet 1. Hatályos: 2009. február 1-től 40 Szövegrészt hatályon kívül helyezte a 26/2017.(IX.22.) önkormányzati rendelet 67. (3) bekezdés Hatályos: 2017. október 16-tól 41 Beiktatta a 15/2009.(I.30.) rendelet 1. Hatályos. 2009. február 1-től 42 Szövegrészt hatályon kívül helyezte a 26/2017.(IX.22.) önkormányzati rendelet 67. (3) bekezdés Hatályos: 2017. október 16-tól
4 43 47. sz. melléklet: a Budapest XXIII. kerület, Haraszti út Horgászpart köz Horgász part 186860/26 hrsz-ú közterület Fűzfa köz által határolt terület kiegészítő rendelkezései 44 48. sz. melléklet: A Budapest XXIII. kerület, Haraszti út Horgászpart köz Horgász part 186860/26 hrsz-ú közterület Fűzfa köz által határolt terület szabályozási tervlapja 45 49. sz. melléklet: A Budapest XXIII. kerület, Szent László utca Ciklámen utca Fatimai köz Fatimai utca által határolt terület kiegészítő rendelkezései 46 50. sz. melléklet: A Budapest XXIII. kerület, Szent László utca Ciklámen utca Fatimai köz Fatimai utca által határolt terület szabályozási tervlapja 47 51. sz. melléklet: 48 49 52. sz. melléklet: A Budapest, XXIII. kerület Soroksár, Haraszti út Gyár köz Horgász part 186860/26 hrsz-ú közterület Fűzfa köz által határolt terület kiegészítő rendelkezései 50 53. sz. melléklet: A Budapest, XXIII. kerület Soroksár, Haraszti út Gyár köz Horgász part 186860/26 hrsz-ú közterület Fűzfa köz által határolt terület szabályozási tervlapja 51 54. sz. melléklet: 52 53 55. sz. melléklet: 54 55 56. sz. melléklet: Budapest XXIII. kerület, M5 autópálya Gyál és Pestszentimre között található rekultivációs területre vonatkozó kiegészítő rendelkezések (2) 56 43 Beiktatta a 16/2009.(I.30.) rendelet 1. Hatályos: 2009. február 1-től 44 Beiktatta a 16/2009.(I.30.) rendelet 1. Hatályos: 2009. február 1-től 45 Beiktatta a 38/2009.(VII.17.) rendelet 1. Hatályos: 2009. augusztus 1-től 46 Beiktatta a 38/2009.(VII.17.) rendelet 1. Hatályos: 2009. augusztus 1-től 47 Beiktatta a 44/2009.(X.23.) rendelet 1. Hatályos: 2009. november 1-től 48 Szövegrészt hatályon kívül helyezte a 26/2017.(IX.22.) önkormányzati rendelet 67. (3) bekezdés Hatályos: 2017. október 16-tól 49 Beiktatta az 5/2010.(II.25.) rendelet 1. Hatályos: 2010. március 1-től 50 Beiktatta az 5/2010.(II.25.) rendelet 1. Hatályos: 2010. március 1-től 51 Beiktatta a 18/2010.(VII:16.) önkormányzati rendelet 1. Hatályos: 2010. augusztus 1-től 52 Szövegrészt hatályon kívül helyezte a 26/2017.(IX.22.) önkormányzati rendelet 67. (3) bekezdés Hatályos: 2017. október 16-tól 53 Beiktatta a 18/2010.(VII.16.) önkormányzati rendelet 1. Hatályos: 2010. augusztus 1-től 54 Szövegrészt hatályon kívül helyezte a 26/2017.(IX.22.) önkormányzati rendelet 67. (3) bekezdés Hatályos: 2017. október 16-tól 55 Beiktatta a 11/2016.(III.26.) önkormányzati rendelet 1. Hatályos: 2016. április 15-től 56 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től
5 II. FEJEZET A TELEPÜLÉSRENDEZÉS HELYI ESZKÖZEI Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat (KVSZ) 4. (1) A Fővárosi Szabályozási Keretterv (a továbbiakban: FSZKT) és a Budapesti Városrendezési Keretszabályzat (a továbbiakban: BVKSZ) által megengedett körben a) a 57 KVSZ meghatározza az övezeti előírásokat és az építés általános és sajátos helyi feltételeit, jellemzőit, ezen belül: 1. az elhelyezett építményfajták rendeltetését, 2. a beépítés módját, 3. a beépítés mértékét, 4. a szintterületi mutató értékeit 5. a megengedett építmény, illetve építményrész magasságokat, 6. a kötelező zöldfelület mértékét, 7. a terepszint alatti beépítés szabályait, 8. egyéb sajátos építési követelményeket b) a kerületi Övezeti 58 Terv (ÖT) meghatározza, 1. az övezetek és építési övezetek határát. 2. a sajátos jogintézményekkel érintett területeket, 3. a további tervek alapján hasznosítható területek határát. (2) 59 Az övezeti terv (ÖT) méretaránya M= 1:15000 (3) Az övezeti terv (ÖT) tartalma több tervlapon is ábrázolható. (4) 60 (5) 61 Közterület-alakítási Terv (KÖT) 5. (1) 62 A Közterület-alakítási terv (továbbiakban: KÖT) KVSZ előírás alapján készítendő. (2) 63 A KÖT készíthető illetve a KVSZ előírása alapján készítendő a jogszabályok keretei között a városszerkezetileg, forgalom-technikailag vagy városképi szempontból együtt kezelendő közterületekre a a) helyszínrajzi kialakítás, elrendezés, b) magassági méretek, keresztmetszetek, c) berendezések, utcabútorzat, burkolatok, d) gyalogutak, e) kerékpárutak, f) a városképi megjelenés követelményeinek, g) a közműhálózat kialakításának, h) a köz- és díszvilágítás megoldásának, i) a műtárgynak nem minősülő építmények létesítési szabályainak, j) a parkolás megoldásának, k) a terület kertészeti kialakításának meghatározására. (3) 64 A KÖT méretaránya M=1:500 illetve indokolt esetben M=1:100, M=1:50. (4) 65 57 Szövegrészt módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 2. (1) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 58 Szövegrészt módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 2. (1) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 59 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 2. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 60 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 61 Alcímet módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 3. (1) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 62 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 4. (1) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 63 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 4. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 64 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 4. (3) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 65 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től
6 (5) 66 Elvi építési engedély (ELEN) 67 6. 68 Építésügyi hatósági engedélyhez kötött építési tevékenységek 7. 69 66 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 67 Módosította a 41/2008.(XII.19.) rendelet 1. Hatályos: 2009. január 1-től 68 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 69 Hatályon kívül helyezte a 41/2008.(XII.19.) rendelet 2. Hatályos: 2009. január 1-től
7 III. FEJEZET SAJÁTOS JOGINTÉZMÉNYEK 8. (1) A sajátos jogintézmények alkalmazásának célját, az ezekkel érintett területek lehatárolását és a jogintézmények gyakorlásának helyi módját a KVSZ-ban nem szabályozott esetekben az Önkormányzat külön rendeletben állapítja meg. (2) 70 Tilalmak 9. (1) Nem tekinthető az Étv. 20. szerinti tilalomnak vagy korlátozásnak, ha a szabályzat valamely építést vagy beavatkozást feltétel teljesítéséhez köt. (2) A tilalommal érintett területek, illetve ingatlanok lehatárolását az Övezeti Terv (ÖT) tartalmazza. Kötelező telekalakítás 10. 71 Elővásárlási jog 11. (1) Budapest Főváros XXIII. kerületi Önkormányzat az 1997 évi LXXVIII. törvény alapján, a vonatkozó jogszabályok keretei között, külön önkormányzati rendelet alapján elővásárlási jog illeti meg a hatásköri jegyzékben meghatározott önkormányzati feladatok 72 és az alábbi célok megvalósítása érdekében: a) a település működésének biztosítása, b) a települési értékek megóvása c) a zöldfelületi rendszer fejlesztése és fenntartása, d) a városkép kedvezőbb alakítása, e) a közlekedés és parkolás javítása, f) a települési értékvédelem. (2) 73 Az Önkormányzat Képviselő-testülete az elővásárlási joggal érintett ingatlanokat rendeletében határozza meg. 70 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 71 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 72 Szövegrészt módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 5. Hatályos: 2013. november 1-től 73 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 6. Hatályos: 2013. november 1-től
8 Településrendezési kötelezések 12. 74 Sajátos helyi településrendezési eszközök 13. KÖTELEZŐ ÉPÍTÉSZETI PÁLYÁZAT (1) Kötelező építészeti pályázat alapján kell minősíteni az építmény városképi megfelelőségét, környezethez történő illeszkedését és az építészeti minőséget. Ennek alapján kell meghatározni a védett területen az önkormányzati vagy állami tulajdonú telken létesítendő, illetve az egyéb jogszabályban meghatározott új beépítéseknek az engedélyezésnél figyelembe veendő jellemzőit. (2) A kötelező tervpályázat lebonyolításának, kiértékelésének, további felhasználásának, stb. rendjét külön jogszabály állapítja meg. KÖTELEZŐ TERVTANÁCS (ZSŰRI) ÉS SZAKVÉLEMÉNY (3) A Tervtanácsra és működésére a hatályos önkormányzati rendeletben meghatározottak érvényesek. 74 Hatályon kívül helyezte a 29/2005.(VII.15.) rendelet 9. Hatályos: 2005. július 25-től
9 IV. FEJEZET A TERÜLETFELHASZNÁLÁS RENDSZERE Területfelhasználási egységek 14. (1) 75 A terület övezeti terven meghatározott része külterület 76 és belterület. (2) A terület a következő területfelhasználási egységekre oszlik: a) beépítésre szánt területek 1. 77 lakóterületek (L2A, L3, L4, L7), 2. üdülőterületek (Ü), 3. vegyes területek... (VK, I, IZ), 4. gazdasági területek.. (M, MZ), 5. 78 különleges területek.. (K-BK1, K-BK2) 6. különleges városüzemeltetési terültek.. (KV-TE, KV-HU, KV-SZK, KV-LT, KV-EN). b) beépítésre nem szánt terültek. 1. közlekedési területek. (KL-KT, KL-KÉ, KL-VA), 2. zöldterületek.. (Z-FK, Z-KK, Z-KP). 3. erdőterületek.. (E-TG, E-VE, E-TT). 4. mezőgazdasági területek (MG-RF, MG-MT, MG-MF). A BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEK (3) Lakóterületek A lakóterületek az övezeti előírásoknak megfelelő keretövezetekre tagolódnak: a) 79 kisvárosias lakóterület.(l2a, L3 jelű keretövezet) b) intenzív kertvárosias lakóterület (L4 jelű keretövezet), c) telepszerű lakóterület.(7 jelű keretövezet). (4) Üdülőterület Az üdülőterület az övezeti előírásoknak megfelelő keretövezetbe tartozik: a) hétvégi házas üdülőterület.(ü jelű keretövezet), (5) Vegyes területek A vegyes területek az övezeti előírásoknak megfelelő keretövezetekre tagolódnak: a) városközponti területek..(vk jelű keretövezet), b) intézményterületek.(i jelű keretövezet), c) jelentős zöldfelületű intézményterületek...(iz jelű keretövezet). (6) Gazdasági területek A gazdasági területek az övezeti előírásoknak megfelelő keretövezetekre tagolódnak: a) munkahelyi területek.(m jelű keretövezet), b) jelentős zöldfelületű munkahelyi területek.(mz jelű keretövezet), 75 Módosította a 41/2008.(XII.19.) rendelet 3. Hatályos: 2009. január 1-től 76 Szövegrészt módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 7. Hatályos: 2013. november 1-től 77 Módosította az 5/2010.(II.25.) rendelet 4. (1) bekezdés Hatályos: 2010. március 1-től 78 Módosította a 24/2010.(IX.24.) önkormányzati rendelet 1. Hatályos: 2010. december 1-től 79 Módosította az 5/2010.(II.25.) rendelet 4. (2) bekezdés Hatályos: 2010. március 1-től
10 (7) 80 Különleges terület A különleges terület az övezeti előírásoknak megfelelő célzott területfelhasználási módú területbe tartozik: a) különösen nagyterületű kereskedelmi és szolgáltató területek (K-BK1 jelű keretövezet) b) 81 nagyterületű kereskedelmi és szolgáltató területek..(k-bk2 jelű keretövezet) (8) 82 Különleges városüzemeltetési területek A különleges városüzemeltetési területek az övezeti előírásoknak megfelelő célzott területfelhasználási módú területekre tagolódnak: a) energiaszolgáltató területek (KV-EN), b) szennyvízkezelés területei..(kv-szk), c) temetők területei.(kv-te), d) logisztikai területek (KV-LT), e) hulladékkezelés területei (KV-HU). A BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEK (9) Közlekedési területek A közlekedési területek az övezeti előírásoknak megfelelő célzott területfelhasználási módú területekre tagolódnak: a) közlekedési célú közterületek.(kl-kt), b) közlekedéssel kapcsolatos építmények elhelyezésére szolgáló területek (KL-KÉ), c) vasúti létesítmények elhelyezésére szolgáló területek.. (KL-VA). d) egyéb, keretövezetbe nem sorolt közlekedési és közműterületek. (10) Zöldterületek A zöldterületek az övezeti előírásoknak megfelelő célzott területfelhasználási módú területekre tagolódnak: a) fásított köztér.. (Z-FK), b) közkert (Z-KK), c) közparkok.. (Z-KP). (11) Erdőterületek Az erdőterületek az övezeti előírásoknak megfelelő célzott területfelhasználási módú területekre tagolódnak: a) turisztikai erdők. (E-TG), b) védelmi, véderdők. (E-VE), c) védelmi, védett erdő, természeti területek (E-TT), (12) Mezőgazdasági területek A mezőgazdasági területek az övezeti előírásoknak megfelelő célzott területfelhasználási módú területekre tagolódnak: a) mezőgazdasági rendeltetésű, távlatban fejlesztésre kijelölt kiskertes rekreációs terület (MG-RF), b) mezőgazdasági rendeltetésű terület (MG-MT), c) mezőgazdasági rendeltetésű, távlatban fejlesztésre kijelölt terület.(mg-mf). 80 Módosította a 14/2005.(IV.03.) rendelet 2. Hatályos: 2005. április 1-től 81 Beiktatta a 24/2010.(IX.24.) önkormányzati rendelet 2. Hatályos: 2010. december 1-től 82 (8) (12) bekezdésig a számozást módosította a 14/2005.(IV.03.) rendelet 2. Hatályos: 2005. április 1-től
11 V. FEJEZET ÁLTALÁNOS TERÜLETFELHASZNÁLÁSI KÖVETELMÉNYEK A föld védelme 15. 83 A levegő védelme 16. 84 A vizek védelme 17. VÍZFOLYÁSOK (1) 85 (2) (3) (4) 86 (5) 87 A területen keletkező csapadék- és csurgalékvizek megfelelő elvezetéséről és elhelyezéséről gondoskodni kell. VIZELVEZETÉS (6) 88 (7) A már meglévő építményben keletkező szennyvizeket a megépült közcsatornába kell vezetni annak üzembe helyezését követően. (8) 89 A csatornarendszerbe káros illetve veszélyes anyagokat tartalmazó szennyvizek nem vezethetők és abban ezek nem szállíthatók. A káros és veszélyes anyagokat tartalmazó szennyvizek előtisztítását, kezelését a keletkezés helyén vagy a szakhatóságok által előírt módon, a csatornahálózatba vezetés előtt kell biztosítani. A burkolt felületekről összegyűjtött szennyezett csapadékvizek megfelelő tisztításáról (olajfogó műtárgy alkalmazásával) gondoskodni kell a szikkasztást megelőzően. (9) 90 (10) 91 (11) (12) (13) (14) VÍZBÁZIS (15) 83 Hatályon kívül helyezte a 29/2005.(VII.15.) rendelet 9. Hatályos: 2005. július 25-től 84 Hatályon kívül helyezte a 29/2005.(VII.15.) rendelet 9. Hatályos: 2005. július 25-től 85 (1) (3) bekezdéseket Hatályon kívül helyezte a 29/2005.(VII.15.) rendelet 9. Hatályos: 2005. július 25-től 86 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 87 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 8. Hatályos: 2013. november 1-től 88 Hatályon kívül helyezte a 29/2005.(VII.15.) rendelet 9. Hatályos: 2005. július 25-től 89 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 9. Hatályos: 2013. november 1-től 90 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 91 (10) (15) bekezdéseket Hatályon kívül helyezte a 29/2005.(VII.15.) rendelet 9. Hatályos: 2005. július 25-től
12 Környezeti zaj és rezgés elleni védelem 18. 92 Hulladékkezelés 19. 93 Egyéb környezeti hatások elleni védelem 20. (1) Az építmények kialakítása során kerülni kell a lakások rendeltetésszerű használatát zavaró újabb fényhatások keletkezését. (2) A területen olyan megoldásokat kell alkalmazni, melyek biztosítják, hogy sem a járművek, sem a köz- és térvilágítás, sem a reklámok sem azok tükröződése nem zavarja a lakó- és szállásépületek rendeltetésszerű használatát. Az élő természet védelme 21. (1) A területen különös gonddal kell óvni a természetet. a) 94 b) A tájhasználat során biztosítani kell a táji jellegzetességek (esztétikai, természeti értékek), a tájra jellemző természeti rendszerek és egyedi tájértékek megóvását. c) A területen a táj jellegét, esztétikai, természeti értékeit veszélyeztető, károsító tevékenység folytatására alkalmas építményt elhelyezni tilos. d) A vízfolyások, csatornák karbantartását, a vízpart és a meder rendezését a természeti, táji értékek károsítása nélkül, tájbaillő módon kell elvégezni. e) A vízfolyások, holtágak galéria növenyzetét, mocsaras rét, legelők, bokrosodó területek növényzetét meg kell őrizni. (2) 95 (3) Meglévő fát (növényzetet) kivágni csak rendkívüli indokolt esetben és csak a hatályos jogszabályoknak megfelelően szabad. (4) 96 (5) Az építési tevékenység környezetében megmaradó értékes növényzet építkezés ideje alatti megfelelő védelméről gondoskodni kell. (6) 97 Az épített környezet értékeinek védelme 22. (1) Az épített környezet védelme a) 98 b) A területen az épület(ek) közterületről látható homlokzatainak részleges homlokzatfelújítása és átszínezése nem megengedett. c) Védett területen biztosítani kell a korábbi helyreállítási hibák korrekcióját, különös tekintettel a rálátásban érvényesülő épületekre. (2) Helyi védettség 92 Hatályon kívül helyezte a 29/2005.(VII.15.) rendelet 9. Hatályos: 2005. július 25-től 93 Hatályon kívül helyezte a 29/2005.(VII.15.) rendelet 9. Hatályos: 2005. július 25-től 94 Hatályon kívül helyezte a 29/2005.(VII.15.) rendelet 9. Hatályos: 2005. július 25-től 95 Hatályon kívül helyezte a 29/2005.(VII.15.) rendelet 9. Hatályos: 2005. július 25-től 96 Hatályon kívül helyezte a 31/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelet 1. 1. pont Hatályos: 2016. december 17-től 97 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 98 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től
13 a) A helyi védelem alatt álló, építészeti értéket hordozó épületen az eredeti karaktert megváltoztató beavatkozás nem végezhető. b) Értékvédelem alatt álló épület homlokzati felújítása, illetőleg átszínezése csak a közterületről látható homlokzat egészére vonatkozó színezési terv alapján valósítható meg. (3) 99 Látványvédelem, a városkép védelme 23. (1) 100 A KILÁTÁS, A SZILUETT, A VÁROSKÉP ÉS AZ UTCAKÉP VÉDELME (2) 101 (3) 102 (4) 103 (5) 104 ÉPÍTMÉNYEK, BERENDEZÉSEK, SZERKEZETEK MEGJELENÉSE (6) 105 (7) 106 (8) 107 (9) 108 (10) 109 Közterületekre vonatkozó általános követelmények 24. (1) 110 (2) 111 A közterületeket csak a konkrét használat érdekében legszükségesebb mértékű burkolattal szabad ellátni. A burkolatlan felületeket ahol ezt műszaki okok nem akadályozzák fenntartható zöldfelületként kell kialakítani. (3) A közterületek burkolatát a kialakult, meglévő anyag-használathoz igazodóan a fenntarthatóság és karbantarthatóság érvényesítésével a káros környezeti hatásokat (zaj, rezgés, por, stb.) mérséklő megoldással kell kialakítani. (4) A közterületeken a környezethez illő, a környezeti ártalmakat tűrő növényzetet kell telepíteni. (5) Az utcák legalább egyik (általában az északi, vagy keleti) oldalán fasor telepítéséről kell gondoskodni. Ettől csak ott lehet eltekinteni, ahol a növényzet kihelyezése veszélyezteti a közlekedés biztonságát vagy ahol azt a meglévő közműhálózat nem teszi lehetővé. 99 Hatályon kívül helyezte a 31/2016.(XII.16.) önkormányzati rendelet 1. 2. pont Hatályos: 2016. december 17-től 100 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 101 Hatályon kívül helyezte a 35/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet 52. (1) bekezdés a) pont Hatályos: 2018. január 1-től 102 Hatályon kívül helyezte a 35/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet 52. (1) bekezdés a) pont Hatályos: 2018. január 1-től 103 Hatályon kívül helyezte a 35/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet 52. (1) bekezdés a) pont Hatályos: 2018. január 1-től 104 Hatályon kívül helyezte a 35/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet 52. (1) bekezdés a) pont Hatályos: 2018. január 1-től 105 Hatályon kívül helyezte a 35/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet 52. (1) bekezdés a) pont Hatályos: 2018. január 1-től 106 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 107 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 108 Hatályon kívül helyezte a 35/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet 52. (1) bekezdés a) pont Hatályos: 2018. január 1-től 109 Hatályon kívül helyezte a 35/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet 52. (1) bekezdés a) pont Hatályos: 2018. január 1-től 110 Hatályon kívül helyezte a 29/2005.(VII.15.) rendelet 9. Hatályos: 2005. július 25-től 111 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 12. Hatályos: 2013. november 1-től
14 (6) 112 (7) Az út- és járdaburkolatok rekonstrukcióját jogszabály eltérő előírása hiányában a közművek rekonstrukciójával egyidejűleg kell elvégezni. 30 %-nál nagyobb burkolatbontás esetében a teljes burkolatot helyre kell állítani. Parkolás általános követelményei 25. (1) Parkolási rendelet eltérő rendelkezésének hiányában, olyan teleknél ahol a ki- és behajtás forgalomtechnikai okokból nem engedélyezhető vagy a telken már meglévő épület ill. a telek méretei a telken belüli parkolást nem teszik lehetővé, az egyéb jogszabályban előírt kötelező új parkoló-helyeket középületi funkció esetén a létesítmény 500 m-es körzetében is lehet biztosítani. (2) Parkolási rendelet eltérő rendelkezésének hiányában a KL-KT keretövezetbe sorolt közterületeken, illetve az azok mentén fekvő VK és I keretövezetekbe sorolt területek vegyes beépítésű telkein ahol a beépítettség kisebb, mint megengedett legnagyobb beépítettség 75 %- a átmenetileg a parkolók 100 %-a fásított felszíni parkolóként is kialakítható. (3) Parkolási rendelet eltérő rendelkezésének hiányában a területen parkolóhely csak annak 500 méteren belüli egyidejű pótlásával szüntethető meg. (4) 113 Közlekedés, közmű és egyéb követelmények 26. KÖZLEKEDÉS (1) 114 (2) KÖZMŰVEK (3) Az építményeket teljes közművesítéssel kell ellátni. 115 Ettől az előírástól csak ott szabad eltekinteni, ahol azt a keretövezeti vagy az övezeti előírások kifejezetten megengedik. (4) Az új közműhálózatot (beleértve a közüzemi közművek, a termékvezetékek, az adatátvitelihálózatok építményeit) a) a vonatkozó szabványoknak, ágazati előírásoknak és eseti szakhatósági, illetve üzemeltetői előírásoknak megfelelően kell elhelyezni, illetve kialakítani b) közterületen, a folyamatos hozzáférhetőség biztosítása mellett kell elhelyezni. Ettől csak ott szabad eltérni, ahol ahhoz az üzemeltető hozzájárul, előírás megengedi, vagy előírja. (5) A meglévő közműhálózat védelmét biztosítani kell, szükség esetén szakfelügyelet igénylésével. (6) A területen a közmű-, távközlési és adatátviteli hálózatok felújítása vagy telepítése esetén az ott található, meglévő, használaton kívüli vezetéket el kell távolítani. (7) A bontásra kerülő épületek bekötő hálózatait le kell zárni, el kell falazni. (8) 116 (9) Az új beépítésekhez önálló közműbekötések létesítendők, a műszaki szükségesség 117 figyelembevételével. (10) A közművezeték hálózatok azok műtárgyai és létesítményei a nyomvonaltengelytől mindkét irányban értendő a vonatkozó szabványokban rögzített biztonsági övezettel rendelkeznek, melyen belül meghatározott tilalmak és korlátozások érvényesek. (11) 118 112 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 113 Hatályon kívül helyezte a 35/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet 52. (1) bekezdés b) pont Hatályos: 2018. január 1-től 114 (1) (2) bekezdéseket Hatályon kívül helyezte a 29/2005.(VII.15.) rendelet 9. Hatályos: 2005. július 25-től 115 Beiktatta a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 13. (1) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 116 Hatályon kívül helyezte a 35/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet 52. (1) bekezdés c) pont Hatályos: 2018. január 1-től 117 Szövegrész módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 13. (3) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 118 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től
15 VIZIKÖZMŰVEK (12) 119 ENERGIAKÖZMŰVEK (13) (14) RÉSZLETES TALAJMECHNAIKAI SZAKVÉLEMÉNY (15) EGYÉB ELŐÍRÁSOK (16) (17) VI. FEJEZET LÉTESÍTÉSI FELTÉTELEK A beépítésre szánt területek általános előírásai 27. (1) 120 (2) Az olyan telek, melynek közterületi telekhatárának szélessége meghaladja a telek mélységének kétszeresét (un. fekvő telek) az építmények építési helyek közötti távolságok megtartásával az egyéb előírások keretei között beépíthető. (3) 121 Építési övezetben a gazdasági és különleges területek kivételével tömbbelsőben új, különálló fő rendeltetés szerinti épület az összefüggő be nem épített felületek és zöldfelületek kialakítása, illetve a meglévő védelme érdekében csak az övezeti előírások szerinti telekméret kétszeresét meghaladó méretű telkek esetében, vagy nyeles telken létesíthető. (4) 122 (5) 123 AZ ÉPÍTMÉNYEK RENDELTETÉSE (6) A területen az egyes építési övezetekben meghatározott rendeltetésű építmények helyezhetők el. (7) 124 (8) A területfelhasználás sajátos szabályait az egyes övezetek előírásai tartalmazzák. Beépítésre nem szánt területek általános előírásai 28. (1) 125 (2) A beépítésre nem szánt területek közhasználatára szánt részén a közhasználat meghatározott időre és feltételekkel megfelelő jogi keretek között az alábbi esetekben korlátozható: a) a szabályzatban megengedett építmények elhelyezésével (állandó, ideiglenes), b) közterületek időszakos védelmével (pl.: játszóterek lekerítése, lezárása), c) más jogszabály alapján meghatározott közterület-használattal (rendezvény, vásár, stb.) d) karbantartási, építési, átalakítási, bontási munkák végzése céljából, e) kialakult veszélyes állapot esetén, annak elhárításához szükséges legrövidebb időre. (3) A területfelhasználás sajátos szabályait az egyes övezetek előírásai tartalmazzák. 119 (12) (17) bekezdéseket Hatályon kívül helyezte a 29/2005.(VII.15.) rendelet 9. Hatályos: 2005. július 25-től 120 Hatályon kívül helyezte a 35/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet 52. (1) bekezdés d) pont Hatályos: 2018. január 1-től 121 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 14. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 122 Hatályon kívül helyezte a 35/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet 52. (1) bekezdés d) pont Hatályos: 2018. január 1-től 123 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 124 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 125 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től
16 Telekalakítás helyi szabályai 29. (1) A szabályzatnak megfelelő telekalakításokat az övezeti előírások határozzák meg. TELEKALAKÍTÁS BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETEN (2) 126 TELEKALAKÍTÁS BEÉPÍTÉSRE NEM SZÁNT TERÜLETEN (3) 127 Erdő övezetbe sorolt területen telket alakítani telekegyesítés, telekhatárrendezés kivételével csak szabályozási tervben meghatározott feltételekkel szabad. (4) 128 ÖVEZETI HATÁR ÉRTELMEZÉSE (5) 129 Abban az esetben, ha az Övezeti Tervben egy telek több építési övezetbe, vagy övezetbe került besorolásra akkor az övezeti határt úgy kell értelmezni, mintha telekhatár volna, vagyis az övezeti előírásokban meghatározott jellemzőknek övezetenként meg kell felelni. Ugyanakkor az oldalkertre vonatkozó előírásokat az övezethatár esetében nem kell alkalmazni és az övezethatárt épület keresztezheti, azon átnyúlhat. Építmények és rendeltetési egységek funkciója (rendeltetése) 30. (1) A területen kizárólag az építési övezetekben és övezetekben megengedett rendeltetésű építmények és rendeltetési egységek helyezhetők el a KVSZ keretei között. (2) 130 (3) A terület nyugalmának biztosítása érdekében a környezetet zavaró hatású tevékenységre szolgáló új építmény nem helyezhető el az alábbi területfelhasználási egységek területén: a) lakóterületek 1 kivárosias, jellemzően ikres beépítési módú lakóterület... (L2A), 2 kertvárosias, jellemzően szabadonálló beépítési módú lakóterület. (L4), 3 telepszerű, jellemzően szabadonálló beépítési módú lakóterület (L7), b) üdülőterületek hétvégi házas üdülőterület. (Ü), c) vegyes területek jelentős zöldfelületű intézményterület egészségügyi, szociális, oktatási és pihenési célú építmények elhelyezésére szolgáló része.. (IZ), d) erdőterületek 1 turisztikai erdők (E-TG), 2 védelmi, védett erdő, természeti területek. (E-TT), (4) Új nagy szállítási forgalmú létesítmény a lakóterület gyűjtőút vagy annál rendű út melletti részének kivételével még akkor sem helyezhető el, ha egyébként a létesítmény az övezeti előírásoknak megfelelően elhelyezhető lenne. (5) Új autós étterem, gyorsétterem, zenés vendéglátó létesítmény, diszkó, stb. E létesítmények csak gyűjtőút vagy annál magasabb rendű út mentén helyezhető el. (6) Új kerthelyiséggel üzemelő új közösségi szórakoztató építmény a gyűjtőút vagy annál magasabb rendű út mentén is csak abban az esetben létesíthető, ha a zaj elleni megfelelő védelem méretezett védőtávolság kialakításával biztosítható, figyelembe véve a vagyonvédelmi szempontokat is. (7) Új kereskedelmi, illetve raktározási célú helyiségeket is magában foglaló építmény úgy létesíthető, ha a rakodási zaj ellen szükséges megfelelő védelem zárt és fedett rakodóudvarral vagy méretezett védőtávolság kialakításával biztosítható. 126 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 10-től 127 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 15. Hatályos: 2013. november 1-től 128 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 129 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 15. Hatályos: 2013. november 1-től 130 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től
17 VII. FEJEZET EGYES ÉPÍTMÉNYFAJTÁK SAJÁTOS ELŐÍRÁSAI Üzemanyagtöltő állomás, autós gyorsétterem 31. (1) A területen új önálló üzemanyagtöltő állomás és autós gyorsétterem csak szabályozási terv alapján, a Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzatról szóló 47/1998. (X. 15.) Főv. Kgy. rendelet 7. és a KVSZ keretei között helyezhető el. (2) Új önálló üzemanyagtöltő állomás csak M keretövezet, illetve KL-KT célzott területfelhasználási módú területen és KSZT alapján létesíthető. Pavilon jellegű építmények 32. (1) 131 (2) 132 A területen pavilon jellegű építmény csak településrendezési, közlekedési, városképi és üzemeltetési követelményeknek megfelelően, kizárólag vendéglátó egység céljára, továbbá virág-, hírlap-, fagylalt-, zsűrízett népi-, iparművészeti-, képző- és fotóművészeti termékek árusítására, valamint turisztikai információ-ellátás céljára létesíthető, illetve működtethető. (3) 133 Önálló parkoló építmények 33. Parkolóhálózat csak szabályozási terv alapján, a szükséges forgalmi, közlekedési vizsgálattal alátámasztott hatástanulmány alapján szabad elhelyezni, ha azt az övezeti előírások lehetővé teszik. Kerítések 34. (1) A 134 védett területen tömör (át nem látható) kerítés általában nem létesíthető, kivéve: a) ha szabályozási terv a terület karakterének megőrzése, fejlesztése, illetve megteremtése érdekében tömör kerítés létesítését jelöli. Ez esetben a kerítés csak tömör kivitelben készíthető. b) ha azt támfalként, vagy épületrészként alakítják ki és az a kert, vagy az épület közterületről feltáruló látványát jelentősen nem takarja, c) ha a szomszédos telkek tulajdonosait nem zavarja, illetve valamennyi érintett tulajdonos megegyezése esetén. (2) 135 (3) Mezőgazdasági területen szabályozási terv eltérő rendelkezése hiányában lefeljebb 1,8 méter magas, áttört kerítés (legfeljebb Ø 100 mm acél vagy fa oszlopokra feszített drótfonat) létesíthető. (4) 136 Mezőgazdasági területen tömör kerítés jogszabály eltérő rendelkezése hiányában nem létesíthető. 131 Hatályon Kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 132 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 16. Hatályos: 2013. november 1-től 133 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 134 Szövegrészt módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 17. (1) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 135 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 136 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 17. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től
18 Támfal 35. (1) 137 Támfalat létesíteni csak a műszaki szempontból szükséges méretben, a megengedett építmények elhelyezése és tereprendezés céljából, geológiai, talajmechanikai, hidrogeológiai okok miatt lehet. (2) támfal létesítése, átalakítása során a meglévő értékes vagy 10 cm-nél vastagabb törzsátmérőjű növényzet (fa) megóvását elsődlegesnek kell tekinteni. (3) 138 Támfallétesítmények 36. (1) 139 Támfallétesítmény a meglévő támfalba építve abban az esetben létesíthető, ha a városképet és a környezethez való illeszkedést nem zavarja, az eredeti támfalmagasság legfeljebb 0.50 m- rel történő emelésével kialakítható, továbbá a terepszint az eredeti terepszinthez képest legfeljebb 1,00 m-rel változik meg. (2) 140 (3) Amennyiben az ingatlan utcai telekhatárán vagy az 5 méteres előkertben kialakítandó támfalgarázs több gépkocsi elhelyezésére szolgál, telkenként legfeljebb kettő garázskapu létesíthető, a környezethez illeszkedő megoldással. (4) A támfalépítményként kialakított terepszint alatti (növényzettel telepített zöldtetővel fedett) gépkocsitároló esetében egy tömegben, összefüggően, legfeljebb 4 darab egység (legfeljebb 16,0 m hosszban) alakítható ki. Az így kialakított tömegek között legalább 5,0 m széles gyepes rézsűt kell létesíteni. (5) Támfal-létesítmény csak az ingatlan be-, illetve feljáratát is magában foglaló támfallal együtt a telek teljes utcai oldalára vonatkozó műszaki terv szerint alakítható ki. Sorgarázsok 37. (1) Közterületi telekhatáron sorgarázs sem önállóan, sem épületben nem helyezhető el. (2) Az építési hely közterület felöl nem látható (takart) részén sorgarázs akkor létesíthető, ha lefeljebb 4 egységként (legfeljebb 16 méterenként) legalább 3 méter széles zöldfelületként kialakított szabad terület jön létre. 137 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 18. Hatályos: 2013. november 1-től 138 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 139 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 19. Hatályos: 2013. november 1-től 140 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től
19 Cégérek, hirdetések, reklámok, díszvilágítás 38. (1) 141 (2) 142 (3) 143 Kikötők, úszóművek, vízállások 39. (1) Hajó- (úszómű-) kikötő az egyéb jogszabályokban tiltott helyek kivételével a vonatkozó előírások betartása mellett a terület dunaparti szakaszain elhelyezhető. (2) A kikötői felépítmények közül: a) helyszínenként egy 12 m 2 bruttó területet meg nem haladó földszintes építmény 144 létesíthető. b) Ennél nagyobb, illetve több felépítmény csak szabályozási terv alapján létesíthető. (3) A területen: a) úszómű véglegesen vagy idényjelleggel csak a látványt nem zavaró, ahhoz illeszkedő kivitelben és módon helyezhető el. b) a látvány megfelelőségét sziluett-vizsgálattal is igazolni kell. c) 145 (4) Olyan úszóművek, amelyeken gazdasági tevékenységet folytatnak a kizárólag közlekedést szolgálók kivételével a területen csak akkor helyezhetők el, ha: a) a rendeltetéshez szükséges parkolóhely egyidejűleg biztosítható, b) a megközelítés és forgalom forgalomtechnikai vizsgálatokkal igazolt módon, biztonságosan megoldott, c) az úszóművön folytatott tevékenység a környezetet nem zavarja. (5) Az úszóművek városképi megjelenéséval és az azokon folytatott tevékenységgel kapcsolatos követelményeknél az építményekre vonatkozó előírások megfelelő rendelkezéseit kell értelemszerűen alkalmazni. VÍZÁLLÁS (6) 146 (7) 147 Egyéb építmények 40. (1) 148 Egyes mérnöki létesítmények a) Minden övezet területén elhelyezhető: 1 a forrásfoglalás, 2 a vízműgépház, 3 szennyvízátemelő, 4 a transzformátorállomás, 5 az energia-átalakító, 6 a gáznyomás-szabályozó, 7 önálló épületként tervezett kazánház, 141 Hatályon kívül helyezte a 35/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet 52. (1) bekezdés e) pont Hatályos: 2018. január 1-től 142 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 143 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 144 Szövegrészt hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 145 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 146 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 147 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 148 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 21. (1) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től
20 8 a közművezetékek nyomvonalai műtárgyai és építményei. b) Víz- és záportározó, köztisztasági célt szolgáló hintőanyagtároló telep elhelyezésének szükségességét és módját övezeti, építési övezeti előírásban vagy szabályozási terven jelölve kell meghatározni. c) A mérnöki létesítmények számára az övezeti, építési övezeti előírásoktól eltérő méretű, önálló telek is kialakítható. (2) Sportterület időjárás elleni védelmét szolgáló sátor csak évente november 1. és március 31. közti időtartamra, ideiglenesen létesíthető. (3) 149 Hírközlési torony, önálló távközlési építmény (6,0 méternél nagyobb antenna, beleértve a GSM tornyot is) jogszabály eltérő rendelkezése hiányában lakó- és üdülőterülettől mért 100 méteren belül nem létesíthető. 6,0 méternél kisebb, épülethez rögzített új antenna főútvonal melletti ingatlanon csak településképi vélemény alapján a városképi szempontok érvényesítésével, és a környezethez illeszkedően helyezhető el. A környezethez való illeszkedésről az önkormányzat településképi véleményezési eljárás szabályairól alkotott rendeletében foglaltak szerint a polgármester ad véleményt. (4) 150 (5) 151 (6) Szerszámtároló-kamra a) Szerszámtároló-kamra építmény MG és E keretövezetek területén telkenként legfeljebb egy darab 6 m 2 (ahol a művelési ág és az annak megfelelő tényleges használat miatt vegyszer önálló, elkülönített tárolása is indokolt, ott a szerszámtárolóval egybeépítve további 6 m 2 ) alapterülettel létesíthető. b) A 6.000 m 2 -nél (szőlő, gyümölcsős esetében 3.000 m 2 -nél) kisebb telken a szerszámtároló-kamra építmény csak a hátsó telekhatárok mentén, az oldalsó telekhatárok csatlakozásánál, összevont építési helyen és egy tömegben létesíthető. c) A 720 m 2 -nél kisebb telken a szerszámtároló-kamra építmény nem létesíthető. (7) Krematórium A területen krematórium nem létesíthető. VIII. FEJEZET ÖVEZETI ELŐÍRÁSOK 149 Módosította a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 21. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től 150 Hatályon kívül helyezte a 35/2017.(XII.15.) önkormányzati rendelet 52. (1) bekezdés f) pont Hatályos: 2018. január 1-től 151 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. (2) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től
Beépítés módja terület legnagyobb terület szélessége mélysége alatt felett engedmény határérték kizárólag tetőrében egyéb zöldfelület legnagyobb 21 Általános előírások 41. (1) A terület a területfelhasználás a beépítés jellemzői alapján helyi építési övezetekre és övezetekre tagolódik. (2) Az övezeti előírásokat az általános előírásokkal együtt kell alkalmazni. (3) Az övezeti kód: a) első része a Fővárosi Keretövezet és a célzott területfelhasználási mód jele b) a további részei: 1. a kerületi azonosító kód.. XXIII-.. 2. kerületi építési övezeti és övezeti azonosító sorszám -..01, valamint c) A szabályozási terveken alkalmazott övezeti kód tartalma önálló táblázatban is ábrázolható. Ebben az esetben a szabályozási terven az övezeti kódot és a táblázatot is fel kell tüntetni. d) Az övezeti kód az alábbiakat tartalmazza: L4-XXIII-01 e) Az övezeti táblázat az alábbiakat tartalmazza: telek beépítettség szintterületi mutató terepszint engedmény építménymagasság Övezeti kód (m 2 ) (m 2 ) (m) (m) (%) (%) (%) (m 2 /m 2 ) (m 2 /m 2 ) (m 2 /m 2 ) (%) (m) (m) (4) 152 (5) Az engedményes értékek a KVSZ-ben meghatározott esetekben alkalmazhatók. A szintterületi mutató egyéb engedményes értéke csak un. túlépített építmény szabályzatnak megfelelő átalakítása érdekében alkalmazható (lásd még: 44. ) (6) A szabályozási terven közölt adatok értelmezése: L4-XXIII-01 Beépítési mód Telek területe /legnagyobb (m 2 /m 2 ) Beépítettség (beépítési %) Építménymagasság /legnagyobb (m 2 /m 2 ) Szintterületi mutató (m 2 /m 2 ) Legkisebb zöldfelület aránya (%) Megjegyzés: az övezeti jellemzők önálló táblázatként is feltüntethetők a szabályozási tervlapon. Kialakult állapot 42. 152 Hatályon kívül helyezte a 39/2013.(X.18.) önkormányzati rendelet 51. 82) bekezdés Hatályos: 2013. november 1-től