Tárgy: Tájékoztató a felvételi eredményekről Előterjesztő: Dr. Bihari Péter oktatási dékánhelyettes BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR Tájékoztató a felvételi eredményekről A Gépészmérnöki Kar Ügyrendjéről szóló III./4./2017-2018. (2018. II. 22.) számú kari tanácsi határozat 41. (5) bekezdés d) pontjában foglalt rendelkezés alapján döntést (szavazást) nem igényel. Összefoglaló tájékoztató A 2018. évi általános felvételi eljárás keretében a Gépészmérnöki Kar alapképzési szakjaira 602 (a 2017. évben 654), míg mesterképzési szakjaira 109 (előző év: 117) hallgató került. A belépő elsőéves alapszakos hallgatók 98,7%-a, a mesterszakos hallgatók 98,2%-a magyar állami ösztöndíjas. A felvételi jogorvoslatok Oktatási Hivatal általi elbírálása során 1 hallgatóval egészült ki az alapképzési szakok állami ösztöndíjas hallgatóinak létszáma. A beiratkozás során azonban nem minden felvett hallgató regisztrálta magát, így a tényleges hallgatói létszám a felvettnél kisebb. Az elsőéves alap- és mesterszakos szakos hallgatók létszámadatai, kiegészítve az ebben az időszakban átvétellel a Karra bekerült hallgatók létszámával a következők: Alapképzési szak Aktív Passzív Törölt Összesen energetikai mérnöki 51 0 7 58 gépészmérnöki 340 11 13 364 mechatronikai mérnöki 121 6 12 139 ipari termék- és formatervező m. 57 1 0 58 Mindösszesen (felvettek+átvettek) 569 18 32 619 92% 3% 5% 100% Mesterképzési szak Aktív Passzív Törölt Összesen energetikai mérnöki 14 1 1 16 gépészmérnöki 52 1 0 53 mechatronikai mérnöki 14 2 0 16 ipari terméktervező m. 6 1 1 8 épületgépészeti 10 1 0 11 gépészeti modellező 7 0 0 7 Mindösszesen (felvettek+átvettek) 103 6 2 111 93% 5% 2% 100% 1
Ebben a felvételi eljárásban magas volt az újra felvett hallgatók száma (az előző évhez [47 fő] képest minimális mértékben csökkent), aminek szakonkénti megoszlása a következő: Szak újrafelvett energetikai mérnöki alapszak 7 gépészmérnöki alapszak 29 mechatronikai mérnöki alapszak 2 ipari termék- és formatervező m. alapszak 3 mechatronikai mérnöki mesterszak 1 terméktervező mérnöki mesterszak 1 épületgépészeti mesterszak 1 Mindösszesen (felvettek) 44 Az alapképzési szakokra felvett hallgatók esetén a felvételi ponthatárok (a 2012-ben bevezetett 500 pontos rendszerben) mind országosan, mind pedig a BME-n belül kimagaslóan magas értékűek voltak ([ ]-ben a tavalyi érték). ponthatár átlagos felv. pont gépészmérnöki: 365 [370] 416 [420] energetikai mérnöki: 389 [390] 432 [437] mechatronikai mérnöki: 451 [454] 470 [471] ipari termék- és formatervező mérnöki: 370 [375] 404 [422] A felvett hallgatók kimagasló többsége valamilyen tárgyból emelt szintű érettségivel rendelkezik (az energetikai alapszakon ez felvételi követelmény). A felvettek jelentés része (több mint 80%-a) gimnáziumban végezte tanulmányait, többségük már legalább egy nyelvből nyelvvizsgával rendelkezik. A nyelvvizsgával rendelkező alapszakos hallgatók megoszlása a következő: alapszak van nyelvvizsgája felvettek NYV arány energetikai mérnöki 54 57 94,7% gépészmérnöki 328 352 93,2% ipari termék- és formatervező mérnöki 50 56 89,3% mechatronikai mérnöki 119 136 87,5% kari összesítés 551 601 91,7% A nyelvvizsgák 28%-a felsőfokú. A nyelvek (pontosabban nyelvvizsgák) tekintetében a sorrend a következő az alapszakos hallgatók körében: 1. angol, összes nyelvvizsga 73,3%-a (az aránya az összes többi nyelv rovására emelkedik) 2. német, 22,2% 3. francia, 1,23% 4. román, 0,851% 5. spanyol, olasz, 0,568% 6. orosz, szlovák, portugál, 0,189% 7. ukrán, 0,095% A felsőfokú nyelvvizsgákon belül az angol dominanciája még erőteljesebb: 77,5%. 2
Részletes és összehasonlító adatok és elemzések I. Alapképzési szakok 1. Az alapképzési szakokra felvett jelentkezők felvételi pontszámának megoszlása Az alapképzési szakokra igen magas pontszámokkal kerülnek be a jelentkezők, amit Karunk képzéseinek jó híre és magas presztízse magyaráz. A következő ábrák szakonkénti bontásban mutatják a felvett hallgatók pontszámának gyakorisági adatait. Legjobb: 477; az első ötven fő átlaga: 437 Energetikai mérnöki alapszak 9 9 7 7 8 4 5 5 0 0 2 1 0 0 Pontszám osztályok 3
Legjobb: 480; első ötven fő átlaga: 461 Gépészmérnöki alapszak 41 37 39 37 42 33 40 21 25 15 14 0 1 7 Pontszám osztályok Legjobb: 498; első ötven fő átlaga: 482 Mechatronikai mérnöki alapszak 43 31 34 23 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Pontszám osztályok 4
Legjobb: 478; első ötven fő átlaga: 408 Terméktervező mérnöki alapszak 10 12 8 8 5 5 0 0 0 1 1 3 2 1 Pontszám osztályok 5
280 284 284 280 286 282 282 280 281 280 284 280 303 324 329 337 338 337 332 339 342 341 337 342 365 360 356 417 Előterjesztés a KT napirend 3. pontjához 2018. október 4. 2. Országos összehasonlítás A. Felvételi pontszámok és létszámok A Gépészmérnöki Kar által gondozott alapképzési szakok felvételi ponthatárai messze kimagaslanak az ország más intézményei által gondozott szakok ponthatárai közül. A felvételt nyert kiváló eredményű jelentkezők részére Karunk a lehető legmagasabb színvonalú oktatást fogja biztosítani, hogy alapképzésük végezetével tanulmányaikat mesterképzésben folytathassák. Idén Magyarországon a hatodik (tavaly is hatodik) legnépszerűbb alapszak a gépészmérnöki volt, öszszesen 1010 (tavaly 1044) fő jelentkezett karunkra. A BME gépészmérnöki alapszakjára bejutni minimálisan 365 ponttal lehetett. Az első helyen jelentkező 421 fő 83%-át (tavaly 93%) vettük fel. 500 Gépészmérnöki alapképzési szak ponthatár átlagpont 450 400 350 300 250 6
285 280 280 289 280 296 285 284 321 326 334 355 350 351 356 348 356 389 451 470 Előterjesztés a KT napirend 3. pontjához 2018. október 4. 23; 1% 25; 2% 84; 6% 173; 11% 73; 5% 62; 4% 295; 20% Gépészmérnöki alapszak - felvettek létszáma 58; 4% 345; 23% 115; 8% 0; 0% 23; 1% 129; 8% 14; 1% 89; 6% BME-GPK DE-MK DUE NJE-GAMF ME-GÉIK (Miskolc) ME-GÉIK (Sátoraljaújhely) NyE ELTE-IK (Szombathely) ÓE-BGK (Budapest) ÓE-AMK (Székesfehérvár) PE-MK PTE-MIK SZE-GIVK SZIE-GÉK SZTE-MK Nagyon nehéz volt bekerülni a BME Gépészmérnöki Kar mechatronika alapszakjára, amihez minimálisan 451 pont volt szükséges, s ez egyben országosan a legmagasabb műszaki felvételi ponthatár. Az első helyen jelentkező 292 fő 46%-át (tavaly 51%)vettük fel. 500 Mechatronikai mérnöki alapképzési szak ponthatár átlagpont 450 400 350 300 250 7
Mechatronikai mérnöki alapszak felvettek létszáma 18; 4% 46; 9% 45; 9% 44; 9% 35; 7% 98; 19% 135; 26% 60; 12% 23; 4% 5; 1% BME-GPK DE-MK ME-GÉIK SOE-SKK ÓE-BGK PE-MK (Veszprém) PE-MK (Zalaegerszeg) SZE-GIVK SZIE-GÉK SZTE-MK Országosan a legtöbb (370 pont) kellett a BME Gépészmérnöki Kar ipari termék- és formatervező mérnöki alapszakjára való bekerüléshez. Az első helyen jelentkező 77 fő 72%-át (71) vettük fel. 500 Terméktervező mérnöki alapképzési szak ponthatár átlagpont 450 400 350 370 404 331 346 339 347 300 289 297 282 280 250 BME-GPK ME-GÉIK SOE-SKK ÓE-RKK PTE-MIK 8
Terméktervező mérnöki alapszak felvételi létszámok 7; 5% 69; 45% 16; 10% 56; 36% 6; 4% BME-GPK ME-GÉIK SOE-SKK ÓE-RKK PTE-MIK Az ipari termék- és formatervező mérnöki alapképzési szakon valószínűleg a magasra állított bejutási küszöb miatt Karunk a felvettek létszámát tekintve csak a második helyen áll, az összes felvettből való 36%-os részesedésével. A két budapesti intézmény (BME-GPK és ÓE-RKK) dominanciája itt még szembetűnőbb: a felvett 81%-a kezdi meg e két helyen a tanulmányait. Szintén nehéz volt bekerülni a BME Gépészmérnöki Kar energetikai alapszakjára, mert kizárólag matematika és fizika tárgyakból lehetett felvételizni, és legalább az egyikből emelt szinten tett érettségi kellett, ami a műszaki képzési területen egyedülálló. A minimális felvételi pontszám 389 volt (a Miskolci Egyetem energetikai alapszakját idén nem tudta elindítani). Az első helyen jelentkező 70 fő 81%-át (87%) vettük fel. Összességében azt is megállapíthatjuk, hogy a Karunk által is meghirdetett alapképzési szakon a képzés Budapestre fókuszálódott. A két fővárosi intézmény (Karunk és az Óbudai Egyetem két kara) veszi fel az összes hallgató közel felét (gépész: 43%, mechatronika: 45%, terméktervező: 81%). Meg kell jegyezni azt is, hogy az előző évhez képest a BME-GPK és az ÓR-BGK együttes részaránya néhány százalékponttal csökkent. 9
3. Az alapszakos hallgatók egyes jellemzői A felvettek lakóhely szerinti megoszlása A 601 alapszakos felvett hallgató 229 (tavaly 299) településről (állandó lakcím alapján) érkezett. Megjegyzendő, hogy emelkedett a budapesti hallgatók aránya. A felvettek 50%-a az alábbi településekről érkezett: Település felvett, fő felvett, % Budapest 153 25,5% Szeged 23 3,8% Győr 11 1,8% Miskolc 10 1,7% Debrecen 9 1,5% Érd 9 1,5% Kaposvár 8 1,3% Székesfehérvár 8 1,3% Baja 6 1,0% Békéscsaba 6 1,0% Nyíregyháza 6 1,0% Szentendre 6 1,0% Szolnok 6 1,0% Budaörs 5 0,8% Esztergom 5 0,8% Gödöllő 5 0,8% Hajdúböszörmény 5 0,8% Kecskemét 5 0,8% Kiskunfélegyháza 5 0,8% Pomáz 5 0,8% Dunakeszi 4 0,7% A felvettek lakóhelye alapján fokozatos Budapest irányú koncentrálódás figyelhető meg, ami a települések számának csökkenésében és a budapesti hallgatók arányának növekedésében követhető nyomon. A felvettek nem szerinti megoszlása szak férfi, % nő, % energetikai mérnöki 87,9% 12,1% gépészmérnöki 91,9% 8,1% mechatronikai mérnöki 90,4% 9,6% terméktervező mérnöki 50% 50% GPK alapszakok összesen 87,2% 12,8% A korábbi évekhez képest a női hallgatók aránya csökkent. 10
Felvettek megoszlása az érettségi éve szerint A felvett alapszakos jelentközék körében megvizsgáltuk, hogy az összes felvetthez képest mekkora az aránya a felvételi évében érettségizőknek, mivel befolyásolja azt a stratégiát is, amelyet a jelentkezői létszám megtartásához vagy emeléséhez alkalmazni szükséges. Nyilvánvaló, hogy érettségi évét, a korábban érettségizők számát az újrafelvettek számával össze kell vetni, mivel tiszta képet csak így kaphatunk. alapképzési szak újrafelvett 2018-ban érettségizett korábban érettségizett új belépő korábbi érettségivel energetikai 7 47 10 3 gépészmérnöki 29 274 78 49 mechatronikai 2 126 10 8 terméktervező 3 43 13 10 Az adatokból látható, hogy a gépészmérnöki szakon jelentős azok száma, akik az érettségi után nem közvetlenül tanulnak tovább. Esetükben ennek jellemző oka, hogy az érettségi után elvégeznek egy egyéves technikus- vagy más OKJ-s képzést és csak ez után lépnek be a felsőoktatásba. 11
II. Mesterképzési szakok A mesterképzési szakokon az egy évvel ezelőttihez képest csökkentek a felvételi létszámok (117 109), amit elsősorban a korosztályos alapszakos végzős hallgatók létszáma magyaráz. 1. A felvételi ponthatár és átlagos pontszám A mesterképzési szakokon minőségi követelményként az alsó felvételi ponthatár 70 pont (a jogszabályi minimum 50). A jelentkezők többsége (~98%-a) ennél jobban teljesített, így mind a ponthatárok, mind átlagpontértékek ennél magasabbak, a többéves átlagnak megfelelőek. Szak ponthatászápont összlét- átlag- Energetikai mesterszak 76 16 85 Épületgépészeti és eljárástechnikai gépészmérnöki mesterszak 77 10 84 Gépészeti modellezés mesterszak 70 7 79 Gépészmérnöki mesterszak 70 53 86 Ipari terméktervező mérnöki mesterszak 80 8 87 Mechatronikai mérnöki mesterszak 80 15 86 Országos összehasonlításnak az intézményenként eltérő felvételi eljárás és pontszámítás miatt nincs értelme. 12
2. Trendek Mesterszakjaink felvételi létszámadatai kapcsán megfigyelhető volt korábban (2017-ig) egyfajta hullámzó tendencia a páros-páratlan évek tekintetében. Sajnálatos módon a 2018-as év e tekintetben kilóg a sorból a rossz irányba, annak ellenére, hogy most még a 2013-2014-ben belépő nagy létszámú alapszakos évfolyam végzettjeinek kellene itt nagy számban megjelenni. A változások nagy vesztese a gépészmérnöki mesterszak, amely 2015 óta csökkenő pályán mozog és döntő mértékben határozza meg a kari trendet. A kisebb létszámú (25..50) mesterszakok (energetika, épületgépész, terméktervező, modellező) stabil pályán, kiszámítható létszámmal üzemelnek, míg a közepes (70..100) létszámúmechatronikai mesterszakon megfigyelhetők kiugró létszámadatok. Mélyebb átfogó elemzést igényel annak vizsgálata, hogy mi okozza a gépészmérnöki mesterszak iránti csökkenő érdeklődést. Összes felvett mesterszakos jelentkező (naptári évben) 500 420 423 496 437 507 465 434 400 327 300 254 200 148 100 0 7 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 13
0 0 7 8 13 18 15 16 18 18 23 22 23 22 30 27 25 25 23 25 23 31 29 31 37 38 38 35 37 36 41 45 45 45 44 47 44 43 46 45 43 52 51 50 60 57 56 72 73 77 82 80 101 98 100 Felvettek száma 156 196 202 202 219 244 250 259 Előterjesztés a KT napirend 3. pontjához 2018. október 4. Mesterképzésre felvettek száma (naptári évben) 275 250 225 200 175 150 125 100 75 50 25 0 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 Naptári év energ. mechatr. termékt. modelling. épületg. gépész 14
54774 49293 47549 45251 47187 47753 49789 65214 63611 65630 64082 65305 64656 71888 77289 72990 69653 68385 72280 70997 72946 81540 87017 93297 96902 95867 103297 116300 124989 120500 117800 115300 112000 108500 110700 125500 125500 137500 138200 142600 137600 133200 Előterjesztés a KT napirend 3. pontjához 2018. október 4. III. Országos trendek, stratégiai kérdések A képzések biztonságos üzemeltetésének kulcsa, hogy legyen elegendő számú, az alapképzés eredményes elvégzéshez szükséges magas szintű előképzettséggel rendelkező jelentkező. E tekintetben a szűkösség évei elé vagyunk kénytelenek nézni, mivel csökken az érettségizők létszáma, csökken azon intézmények száma, ami a megfelelő előképzettséget tud garantálni, növekszik kar által (is) gondozott alapképzési szakok képzési helyeinek száma (elsősorban: gépészmérnöki, mechatronikai mérnöki), növekszik azon végzős középiskolások száma, akik külföldön kívánnak továbbtanulni. Nézzük a trendeket, elsőként az érettségizők létszámát! Az adatok szerint a 2011. évi csúcshoz viszonyítva idén az érettségizők létszáma annak mindössze 76%-a. A csökkenés trendje sem mérséklődött, így már rövid távon fel kell arra készülni, hogy a néhány évvel ezelőtti keresleti piacból (a jelentkezők versenyeztek a helyekért), kínálati piac lesz (a képző helyek versenyeznek a jelentkezőkért). Ez az intézmények részéről a korábbihoz képest merőben más hozzáállást igényel. Országon belül egyelőre Karunk a legkiválóbb jelentkezőket veszi fel, versenytársaink elsősorban a külföldi felsőoktatási intézmények. E kedvezőtlen trend következménye volt az idei felvételi eljárásban, hogy egyes szakokon kényszerűen csökkentettük a felvételi pontszámokat. Ugyanakkor meglepetéssel tapasztaltuk, hogy ez a felvett minőségi mutatóiban (átlagpontszám, nyelvvizsgával rendelkezők aránya) statisztikailag jelentős csökkenést nem eredményezett. Érettségizők, alapszakra jelentkezők és felvettek létszáma 160000 140000 120000 100000 80000 60000 40000 20000 0 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 Érettségizők száma alapszakra jelentkező alapszakra felvett 15
A Gépészmérnöki Kar alapszakos felvételi létszámadatai az országos trenddel azonosan mozognak, hiszen döntő mértékben az adott évben érettségiző korosztály tagjai kezdik meg tanulmányaikat karunkon. Karunk hasonló mértékű létszámcsökkenést szenvedett el (a 2011-es csúcslétszám 78%-a a 2018- as felvételi létszám), mint az országos érettségizői létszámcsökkenés Alapszakos felvételi létszámok 900 800 760 762 768 758 736 737 717 700 600 562 631 656 627 655 654 601 500 400 300 200 100 0 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 Ez a trend figyelemmel a demográfiai változásokra és a felvételiző korosztály külföldre vándorlására tovább fog folytatódni. 16