Az Egyetemi Doktori Tanács határozatai 2015. 07. 06-án megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Dr. Rácz Károly elnök, Dr. Benyó Zoltán, Dr. Bereczki Dániel, Dr. Bitter István, Dr. Domján Gyula,Dr. Losonczy György, Dr. Mandl József, Dr. Monos Emil, Dr. Noszál Béla, Dr. Rigó János, Dr. Rosivall László,Dr. Széman Zsuzsanna, Dr. Szolgay Péter, Dr.Tímár József, Dr. Tulassay Tivadar, Dr. Vér Ágota, Dr. Zsembery Ákos, Dr. Vág János és dr. Fügedi Gergely vett részt az ülésen. Előzetesen kimentette magát: Dr. Forgács Iván, Dr. Gaál Péter,Dr. Kopper László, Dr. Magyar Kálmán, Dr. Nagy M. György, Dr. Réthelyi Miklós, Dr. Sótonyi Péter TamásDr. Szőke Éva, Dr. Tulassay Zsolt és Dr. Varga Gábor. 2. napirendi pont tárgyalására meghívott: Szluka Péter, a Központi Könyvtár igazgatója Napirendi pontok: 1.napirendi pont Bejelentések Köszönti az EDT új tagjait: 2015. július 1-tőlaz EDT tagja a Tudományos Tanács új elnöke, Dr. Bagdy György egyetemi tanár, tudományos rektorhelyettes A Szenátus 2015 júniusi ülésén megszavazta az EDT javaslatát, hogy Dr. Makara Gábor professzor úr lemondása miatt az EDT új külső tagja Dr. Szolgay Péter professzor (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) 2. napirendi pont A publikációk könyvtári igazolása Szluka Péter: A publikációk könyvtári igazolásához az MTMT-ben 2015. július 1-től az IF már nincs feltüntetve javasolja a könyvtári adatlap módosítását a tervezetet megküldi a Doktori Titkárság részére a DI követi az MTMT ill. MTA minősítését, így a konferencia kiadványként publikált közleményeket nem lehet beszámítani a publikációs minimum feltételek teljesítésébe az EDT foglalkozni fog a társadalomtudományok területén a pont értékek ellenőrzésével, a változtatásokat az EDT jóváhagyását követően a Doktori Szabályzatban is rögzítjük a Központi Könyvtár javaslata szerint módosítjuk a könyvtári adatlapot 3.napirendi pont 2015/16 PhDfelvételi vizsga eredménye, állami helyek elosztása a 2015/16.tanévre. Tulassay Tivadar: javaslatot tesz a felvételi pontok számításának módosítására, a tudományos érték nagyobb súllyal kerüljön be a hozott pontok közé, az eddigi 12 pont helyett legalább 18 pont legyen a maximum hozott tudományos pontok összértéke
egyetért a hozott tudományos pontok értékének növelésével, kéri a DI vezetőket, hogy küldjék el javaslataikat a hozott pontok számításával kapcsolatban Fügedi Gergely: DÖK is kidolgozza javaslatát A felvételi minimum pontszáma EDT 29/2015. (07.06) Az EDT nagy többséggel (12igen 0 nem 1 tartózkodás) megszavazta,hogy a Semmelweis Egyetem Doktori Iskolájában 36 pont a felvételi minimum pontszám mind ösztöndíjas, mind önköltséges képzésre történő jelentkezés esetén, így 36 pont alatt nem kerülhet felvételre jelentkező EDT 30/2015. (07.06) A Semmelweis Egyetem 92 fő állami ösztöndíjas I. éves doktorandusz felvételére szerzett jogosultságot. A felvételt nyert hallgatók nevét külön lista tartalmazza. Ösztöndíjas Költségtérítéses +külföldi Term. tud. Társ. tud. Elméleti orvostudományok 11* 12 Klinikai orvostudományok 21 20 Gyógyszertudományok 12 1 Mentális Egészségtudomány 8 13 Szentágothai János Idegtudományok 14 16 Molekuláris orvostudományok 13 7 Patológiai tudományok 10** 14 LENDÜLET Pályázat 3 Összesen 92 83 *2014. július 4-i EDT határozata szerint 2 állami ösztöndíjas hellyel több, mint a felosztásra alkalmazott képlet alapján számított létszám **2014. július 4-i EDT határozata szerint 1 állami ösztöndíjas hellyel több, mint a felosztásra alkalmazott képlet alapján számított létszám EDT 31/2015. (07.06) Ösztöndíj lemondások/odaítélések: 4. napirendi pont Egyebek 6 DI: Benkő Zsigmond(3), 2015.09.31-től 18 havi ösztöndíjban részesül. 8DI: Kiss Orsolya(2), 2015.03.01-től lemond 6 havi ösztöndíjáról.
EDT 31/2015. (07.06) Az EDT az alábbi hallgatóknak engedélyezi a tudományági doktori iskola/program/ téma/témavezető váltást: Mervai Zsolt a 8/2 programban, Dr. Baghy Kornélia témavezetésével folytatja tovább tanulmányait. Sós Katalin Eszter a 6/3 programban, Dr. Nyiri Gábor témavezetésével folytatja tovább tanulmányait. EDT 32/2015. (07.06) Az EDT az alábbi hallgatónak engedélyezi a kettős témavezetést/konzulens feltüntetését: 8DI: Regős Eszter(1), kettős témavezetéssel (Dr. Kovalszky Ilona és Dr. Baghy Kornélia) folytatja tovább tanulmányait. Az EDT engedélyezi Fodor Kingának(4/1), hogy disszertációján konzulensként, Dr. Richard Neugebauer-t feltüntesse. EDT 33/2015. (07.06) Az EDT az alábbi hallgatók tanulmányainak halasztását engedélyezi: 2DI:Kivovics Márton(5), EDT 34/2015. (07.06) AZ EDT. az alábbi hallgató(k) tanulmányainak lezárását engedélyezi a 6. aktív félév előtt:4di: Farkas Kinga(1), EDT 35/2015. (07.06) Az EDT az alábbi hallgatók fokozatszerzési eljárásának megindítását engedélyezi: 1DI: Mukli Péter(2), 2DI:Tory Vera(15), 3DI: Szabó Péter(1), 6DI: Horváth Gergely Pál(3), Winkler Zsuzsanna(2), 8DI: Kanizsai Szilvia(3),Molnár Andrea(6), Képzés nélküli fokozatszerzőként: 2DI: Lakatos BotondTibor(6), 6DI: Papp ZoltánAttila(5), 8DI: Bűdi Tamás(1), EDT 36/2015. (07.06) Az EDT a disszertáció beadásának halasztását engedélyezi: 1DI: Ruisnanchez Éva(2) határidő: 2015.11.02. 2DI: Stiedl Péter(5) határidő: 2015.11.09.
Beck Anita(5) határidő: 2015.11.09. Kerti Andrea(3) határidő: 2015.11.09. 3DI: Varga Attila(1) határidő: 2015.06.30. 4DI: Szabó-Tóth Mónika Ditta(2) határidő: 2015.08.09. 7 DI: Erdélyi László Sándor(1) határidő: 2015.11.09. Ella Krisztina(1) határidő: 2016.04.21. 8DI: Molnár Sándorné(6) határidő: 2016.01.07. EDT 37/2015. (07.06) Az EDT az alábbi hallgatóknak ítélte oda a fokozatot: Summa cum laude: 1DI: Debreczeni Béla(5), Kaucsár Tamás(4), 2DI: Csordás Katalin(6), Csörgőné Szabó Szilvia(2), Dede Kristóf(1), 3DI: Gyenge Zsuzsa(1), Pénzes Kinga(1), Szokol Bálint(1), Tóbiás Bálint Péter(2), 4DI: Dallos Gyöngyvér(1), 6DI: Entz László(4), 7DI: Kovács Miklós(1), Szebényi Kornélia(2),Timár Csaba(1), 8DI:Gyugos Mónika(2), Pénzváltó Zsófia(1), Rácz Gergely(1), Cum laude: 2DI: KláraTamás(8), MészárosGergő(17), ValasekTamás(8), EDT 38/2015. (07.06) Az EDT az alábbitémá(ka)t, témavezető(ke)t, programo(ka)t akkreditálja: Dr. Búza Krisztián(6/4) Új eljárások kidolgozása agyműködést leíró adatok elemzéséhez Dr. Búza Krisztián(6/4) Új eljárások kidolgozása genetikai adatok elemzéséhez Dr. Cseh Károly(2/15) A veleszületett szív-és érrendszeri rendellenességek epidemiológiája, különös tekintettel a szülők foglalkozási expozíciójára Dr. Firneisz Gábor(2/1) A cukorbetegség és bizonyos hasnyálmirigy, illetve májbetegségek kapcsolata
Dr. FirneiszGábor(2/1) Genotípus-fenotipus összefüggések vizsgálata terhességi cukorbetegekben és gesztációs diabeteses terhességből született egyénekben Dr. Kovács Illés (2/10) A száraz szem betegségpathofiziológiája Dr. Schneider Miklós(2/10) Optikai koherencia tomográfia a szemészetben Dr. Szakács Gergely(7/2) Rosszindulatú daganatok multidrog rezisztenciáját kialakító mechanizmusok epigenetikai szabályozása és gátlása Dr. Szakács Gergely(7/2) Az epitheliális-mesenchymális átalakulás (EMT) szerepe a rosszindulatú daganatok fejlődésében és drog rezisztenciájában Dr. Szilágyi Géza(6/4) Agyi kollateriális keringés szerepe a stroke kialakulásában Veresné Dr. Bálint Márta(8/6) Idősek tápláltsági állapotának, és tápanyag-beviteli értékeinek monitorozása. Idősoktatás a táplálkozási attitűd befolyásolásáért dietetikai kutatások Monos Emil: 2015-től a Baráti Kör Doktorandusz Kiválósági Díjának éves kifizethető összege 250 000 Ft-ra emelkedett Budapest, 2015. július 6. Dr. Rácz Károly sk elnök Tölgyesi-Lovász Krisztina sk jegyzőkönyvet készítette Dr. Tímár József sk jegyzőkönyv-hitelesítő