... Dr. Perczel András Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Szalai István
|
|
- Natália Kozmané
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: július 8. és 9. helye: ELTE TTK Kémiai Intézet, 132-es terem. A Felvételi Bizottság: Dr. Inzelt György, egyetemi tanár, a Doktori Iskola vezetője, elnök, Dr. Surján Péter, egyetemi tanár, programvezető, Dr. Perczel András, egyetemi tanár, programvezető, Dr. Záray Gyula, egyetemi tanár, programvezető, Dr. Szalai István, egyetemi docens, Csordás Barbara, Faludi Tamás és Nagy Péter doktoranduszok. A felvételi beszélgetésre a pályázók által felkért témavezetők is meghívást nyertek, és azon aktívan résztvettek. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata szempontjait, különösen az egyetemen nyújtott tanulmányi teljesítményüket (vizsgák, szigorlatok, záróvizsga), kutatómunkájának eredményeit (O; díjak, dolgozatok, publikációk), a tématerv ígéretességét és a felvételi beszélgetés alapján nyert benyomást. 2. A jelentkezők alkalmassági sorrendjét (az erősorrendet) az 1. melléklet tartalmazza. A javasoltak körébe 26 fő került. Egy jelentkező nem felelt meg a követelményeknek. A magyar állami ösztöndíjra pályázók sorrendjét a 2. melléklet tartalmazza. A nem magyar állampolgárságú pályázókat a 3. mellékletben soroljuk fel. Budapest, július Dr. Inzelt György Dr. Perczel András Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Szalai István Csordás Barbara Faludi Tamás Nagy Péter
2 1. melléklet A Kémiai Doktori Iskolába jelentkezettek erősorrendje Kiemelten javasolt: 1. Pálfy Gyula Kitünő diploma, 1+4 cikk, Kiváló hallgató, Köztársasági ösztöndíj 2x, O, -díj, Kémiai verseny-díjak 2. Sarka János Kitünő, 1 cikk, 3 konferencia, Kiváló hallg, Közt. ösztöndíj 2x, O, díj, 3. Nemes Ákosr Kitünő diploma, 3+4 cikk, 4 konferencia, Köztársasági ösztöndíj, O, díj 4. Papp Dóra Kitünő diploma, 1 cikk, 2 konferencia,közt. ösztöndíj, O, díj 5. Földes Tamás Kitünő diploma, O, 6. Varga Tamás Kitünő diploma, 2+3 cikk, O, TDk díj 7. Gőz Viktória Kitünő diploma, 1+3 cikk, O, 8. Carsten Olm Kitünő diploma, 1 cikk, 3 konferencia, O, 9. Vikár Anna Kitünő diploma, 1 cikk, 2 konferencia 10. Szaniszló Szebasztian Kitünő diploma, 3 cikk, 2 konferencia 11. Pethő Lilla Jeles diploma, 2 konferencia, 1 cikk, O, 12. Székely Anna Jó (4,50) diploma, 2 cikk, 1 konf., O, 13. Csincsi Ádám István Kitünő diploma, 1 cikk 14. Aradi Klára Timea Jeles diploma, kiváló hallg., 1+1 cikk, 2 konferencia, O,
3 15. Dósa Zsolt Jeles diploma 16. Sebestyén Mónika Jeles diploma, 17. Martin Gábor Jeles diploma 18. Vida István Jó diploma, 1 cikk, 1 konf., O, 19. Kobzi Balázs Javasolt: Jeles diploma, 1 cikk, 1 konferencia, O, 20. Kapros Anita Jó diploma, 1 cikk, 2 konferencia 21. Fodor Kinga Jó diploma, kiváló hallg., 1 cikk, 3 konferencia, 22. Bihari Tamás Jó diploma, 23. Nyíri Zoltán Jó diploma 24. Demeter Orsolya Jó diploma, 25. Lipót Ádám Jó diploma 26. Kardos Attila Közepes (3,50), O, Nem javasolt: Molnár Tibor Közepes diploma (Pannon Egy. Agrár, 1996), azóta érdemi, nemzetközi publikációkban megnyilvánuló tudományos tevékenységet nem folytatott, a témavezető is visszalépett. (A kései beadás ellenére megvizsgálta a bizottság a beadott anyagot. Sajnos a korábbi elutasításaink okai továbbra is fennállnak.) 2. melléklet
4 A Kémiai Doktori Iskolába jelentkezettek (2013) köréből az állami ösztöndíjra javasoltak erősorrendje 1 Pálfy Gyula 2. Sarka János 3. Nemes Ákos 4. Papp Dóra 5. Varga Tamás 6. Gőz Viktória 7. Pethő Lilla 8. Székely Anna 9. Csincsi Ádám 10. Aradi Klára Timea 11. Sebestyén Mónika 12. Vida István 13. Kobzi Balázs 14. Kapros Anita 15. Fodor Kinga (határontúli magyar ösztöndíj? román állampolgár) 16. Nyíri Zoltán 17. Lipót Ádám
5 3. melléklet A Kémiai Doktori Iskolába jelentkezett (2013) nem magyar állampolgárságú hallgatók, akik felvételét javasoljuk: 1. Carsten Olm német állampolgár, magyar állami ösztöndíjért folyamodott (Balassi Intézet) intézés alatt 2. Szaniszló Szebasztián, magyar nemzetiségű ukrán állampolgár, határontúli magyar ösztöndíjért folyamodott intézés alatt 3. Fodor Kinga magyar nemzetiségű román állampolgár, magyar állami ösztöndíjért folyamodott, javasoltuk a határontúli magyar ösztöndíj kérvényezését, aminek utánajár
... Dr. Záray Gyula Dr. Surján Péter Dr. Rábai József Dr. Novák Zoltán
Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2010. július 5. és 6. helye: ELTE TTK
Jegyzőkönyv. Budapest, 2008. július 8. ... Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata
Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2008. július 7. és 8. helye: ELTE TTK
Jegyzőkönyv. Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából.
Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2002. július 3, 9, 10. és július 11. helye:
Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről
Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2016. június 10-i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Perczel András Dr. Császár Attila Dr. Salma Imre Dr. Péter László Dr.
Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. május 25 i alakuló üléséről
Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. május 25 i alakuló üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Záray Gyula Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Timári Géza Dr.
Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának december 14 ei üléséről
Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. december 14 ei üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Keszei Ernő Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Szepes László Dr. Timári
A Testnevelési Egyetem (TE) Szenátusának. 60/2016. (VIII. 25.) számú HATÁROZATA
60/2016. (VIII. 25.) számú a Szervezeti és Működési Szabályzat 1. rész Szervezeti és Működési Rend módosításáról 12. (3) bekezdés eb) pontja, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzat 1. rész Szervezeti
Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4
A PTE GYTK TDK bemutatása
A PTE GYTK TDK bemutatása Dr. Horváth Györgyi PTE GYTK Farmakognóziai Intézet gyorgyi.horvath@aok.pte.hu Mentor fogalma Egy olyan idősebb és tapasztaltabb személyt jelent, aki mint idősebb és tapasztaltabb,
Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ
Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 21 i üléséről
Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2001. szeptember 21 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Hargittai Magdolna Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Perczel András
Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő
Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton
Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály
Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Bihar Körzet: Székelyhíd és környéke 5. osztály Ssz. A tanuló neve Felkészítő tanár neve Az iskola neve Helység Tollbamondás 1. Cservid
A PTE ÁOK ÉS GYTK DÍJAZOTT TDK ELŐADÁSAI XXXIV. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA DEBRECEN ÁPRILIS
A PTE ÁOK ÉS GYTK DÍJAZOTT TDK ELŐADÁSAI XXXIV. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA DEBRECEN 2019. ÁPRILIS 23-26. I. DÍJ Debreceni Dorottya Pécsi Tudományegyetem, Szívgyógyászati Klinika Témavezetők:
A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában
F O N T O S T U D N I V A L Ó K A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: 1. Társadalom, politika és hadsereg a Magyar Királyságban 1740 1867 Programvezető: Prof. Dr. habil Gergely
A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója
A PANNON EGYETEM PhD felvételi tájékoztatója A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK Az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke: Dr. Pósfai Mihály akadémikus, egyetemi tanár Oktatási
Hatvan félmaraton Km abszolút eredmények
21 Km abszolút eredmények Hely NemHely Rsz Név 5km 10km 15km Cél Diff. # 1 1 122 Szirmai Zoltán 19:22 40:32 1:02:21 1:24:41 n.a. 2 2 141 Csuka Balázs 21:21 44:21 1:06:52 1:29:34 04:53 3 1 136 Zólyomi Kinga
Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának szeptember 28 i üléséről
Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2007. szeptember 28 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Horváth István Tamás Dr. Hudecz Ferenc Dr. Keszei Ernő Dr. Kiss
Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika)
Határozatok listája 2012. 06. 27. KDT-2/2012.(06. 27.) A Kar Doktori Tanács egyhangú szavazással támogatja Dúl Jenő Róbert doktori eljárás indítási kérelmét. KDT-2/a/2012.(06. 27.) A Kari Doktori Tanács
A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA
A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA (KIVONAT) 1 A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi szabályzata (Külön szedve a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 237/2006.
ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2
ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2
A 2012 évi Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia programja a
A 2012 évi Intézményi Tudományos Diákköri Konferencia programja a Biológia Fizika, Földtudomány és Matematika Kémia és Vegyipar Műszaki szekciókban 2012. november 14. (szerda) Veszprém A konferencia helyszíne:
SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás
1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019
HAJDÚ-BIHAR MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Bagamér
IV. Knauf Tihanyi félmaraton
1 2 3 4 5 6 Csapatnév: KÖLCSEY AMAZONOK Csapatidő: 01:48:33 MOLNÁR Barbara PALKÓ Orsolya 00:00:03 00:28:26 01:20:06 +00:00:00 VAJDA Zsuzsanna Csapatnév: BÁLINT ÉS CSAPATA Csapatidő: 02:03:24 TÓTH András
Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő
Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem
Beosztás a június között tartandó záróvizsgára
Bizottság száma: 21. sz. Terem szám:, B épület 542. terem Záróvizsga időpontja: 2017. június 14. 8 00 órától Agócs Cintia Balogh Barbara Barna Judit Bodó Liliana Fatime Czifra Kamilla Dán Gabriella Deák
II. MAPEI Szigligeti félmaraton
1 2 3 4 5 6 Csapatnév: OTP TRIÓ Csapatidő: 01:48:19 DR. SCHREINDORFER Anita DR. SZILÁGYI György 00:03:11 00:44:35 00:34:32 00:29:11 +00:00:00 DR. TISZA-PAPP Ákos Csapatnév: SIROMA-PLAST BA-LA-TOM Csapatidő:
A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK
Az Intézeti TDK teljesítmények áttekintése (számok, trendek) Vass Gábor
Az Intézeti TDK teljesítmények áttekintése (számok, trendek) Vass Gábor TDK OTDK Konferencia vagy verseny? Szeretnénk, ha konferencia lenne (ez a kari TDK konferenciákra igaz is), de itt most nem erről
Akkreditációs és Minőségügyi Bizottság
Akkreditációs és Minőségügyi Bizottság Elnök: Pásztorné Dr. Huszár Klára Dr. Kiskó Gabriella Badakné Dr. Kerti Katalin Stégerné Dr. Máté Mónika HÖK elnök: Szunyog Bálint Hallgatói tag: Gál János Diákjóléti
39. Nemzetközi-Rajkai Emlékverseny Debrecen november 13.
39. Nemzetközi-Rajkai Emlékverseny Debrecen - 2011. november 13. 4 km nıi abszolút Hely Rajtsz. Név Szév Klub Egyetem Idı 1 660 Rakonczai Beáta 1977 NyVSC 0 14:02,1 2 480 Kácser Zita 1988 Szolnoki MÁV
Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista
1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km Férfi 1-2003 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km
Az angol nyelvi előkészítő (01) osztályba jelentkezők ideiglenes felvételi jegyzéke
Az angol nyelvi előkészítő (01) osztályba jelentkezők Első helyen az angol nyelvi előkészítő tagozatot megjelölő WANIC991 94 1. BIANKA01 92 2. LENDVAI ÁDÁM 90 3. VARGA TAMÁS BOTOND 89 4. NÉMETH KLAUDIA
Magyarország évi Nyílt Hegyifutó Országos Bajnoksága július 21., Parádfürdő-(Mátraháza)-Kékestető
Újonc Lány (2005-ös születésűek, 5 km) 1. Farkas Orsolya Anna MVSI 2005 32:56 Újonc 2. Lengyel Lizett Pegazus Atlétika 2005 33:45 Újonc 3. Zsák Eszter Csömör Sport 2005 39:36 Újonc A bajnok edzője: Zámbori
BCE BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM DOKTORI KÉPZÉS INTÉZMÉNY KARAI A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Zalai Ernő egyetemi tanár Titkárság: Skorán Éva Telefon: (1) 482-5155/5029 Fax: (1) 482-5329 1093 Budapest, Fővám tér 8. 213. szoba Telefon:
Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi
Férfi 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km 1 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km
PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS doktori képzésben való részvételre 2016-2017. tanév PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA BME TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1 A BME Természettudományi Kar pályázatot hirdet a Pszichológia Doktori Iskola
Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 2004+ 1 631 RÉVÉSZ Hunor 2004 00:31:36 00:31:58 00:00:30 01:04:05 48 77 6:06 min/km +00:00:00 2 188 BOTTÓ Balázs 2008 00:35:35 00:36:44 00:00:34 01:12:54 59 117 6:56 min/km +00:08:49 2018.06.24 13:25:59
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia április 28.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2016. április 28. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 9:45 óra. Dékáni köszöntő és technikai
2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő
2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07
Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája*
Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája* * A 2015. december 31-i állapot szerint (A szerk.) 83 Igazgatóság Főigazgató : Szakmai igazgató: Gazdasági igazgató: Ápolási igazgató:
EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.
EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György
TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPESTI TERÜLETI DÖNTŐ 2006/2007 tanév Budapest, március V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság
Budapest, 2007. március 9-10. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Gimn. 47,100 43,900 47,250 47,250 47,400 46,300 279,200 2 Nagykőrös Arany János Ref. Gimn. 45,800 45,350 45,650 47,800 45,650
III. korcsoport FIÚ EGYÉNI végeredmény (Rendezés C
III. korcsoport FIÚ EGYÉNI végeredmény (Rendezés C Ssz Név Szév 6 m p T p kisl p 6 m p Összp 1. Balogh Szabolcs 24 8,4 189 4,84 14 54,1 149 1:55,24 152 63 p 2. Monoki Milán 23 9,1 156 4,27 111 42,7 112
dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza
dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza Személyi adatok: Születési hely idő: Budapest, 1976. május 9. Szülők: dr. Rónay Zoltán ügyvéd (a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara tagja), néhai Szántó Judit, újságíró.
A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK
Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának október 7 i üléséről
Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2005. október 7 i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Horváth István Tamás Dr. Surján Péter Dr. Hajós György Dr. Hargittai Magdolna Dr. Keszei
Jutalomkönyvek és tanulmányi ösztöndíjak átadása következik: Bencze Botond 7. D osztályos tanuló jeles tanulmányi eredményéért dicséretben részesül
1 Jutalomkönyvek és tanulmányi ösztöndíjak átadása következik: Könyvjutalomban : Bencze Botond 7. D osztályos tanuló jeles tanulmányi eredményéért dicséretben Ladányi Veronika7. D osztályos tanuló képzőművészeti
Név Sportág Ösztöndíj kategória
Cseh László úszás I/A Dombi Rudolf kajak - kenu I/A Lőrincz Tamás birkózás I/A Risztov Éva úszás I/A Sors Tamás paraúszás I/A Szabó Gabriella Tímea kajak - kenu I/A Szilágyi Áron vívás I/A Tóth Tamás paraúszás
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV
OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A PROHÁSZKA-TEMPLOMBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Benedek Zsuzsanna: kimagasló tanulmányi, és 2. 2.
Ergométeres evezés lány. Dr. Béres József Általános Iskola. Medgyessy Ferenc Általános Iskola Dr. Béres József Általános Iskola
2002 lány Helyezés Név Idő Felkészítő 1. Paulik Anna Dr. Béres József Általános 2:17:00 Soltész Zoltán 2. Pika Vanda Fodros Általános 2:21:07 Antalffy Ágnes 3. Paksai Luca Sára Fodros Általános 2:22:01
IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények
10km Férfi 10-18 éves 1 2064 Lovas Bence 2004.04.04 11 0:35:29 1:14:41 10km Férfi 19-30 éves 1 2044 Szabó József 1990.02.16 25 0:21:54 0:44:37 2 2099 Szaniszló Máté 1988.08.23 26 0:23:08 0:47:23 3 2105
Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés
OKTV második forduló matematika Boncz Ádám 11.b biológia Csőkör Katalin 12.b Arany Dániel Matematika verseny döntő Milotai Zoltán 9.c OÁTV német nyelv megyei forduló Pauer László 7.a Czencz Máté 8.a Szöllősi
13 Bánhalmi Kata 3 B'Ulibu Kereskedelmi szervezetek kontrollingja (vagy: Marketing Kontrolling)
Név Csapat Csapatnév Választott téma 1 Hajnóczy Soma 1 Szolgáltató szervezetek kontrollinja 2 Makkai Andrea 1 Szolgáltató szervezetek kontrollinja 3 Pancsovay Zita 1 Szolgáltató szervezetek kontrollinja
Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra
Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes
Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 35 év alatti 1 593 FARKAS Pál 1985 01:30:31.8 01:30:27.8 1 1 4:16 min/km +00:00:00.0 2 699 PINTÉR András 1996 01:33:36.5 01:33:33.8 3 3 4:24 min/km +00:03:05.9 3 609 HERCZEG Zoltán 1986 01:33:41.8
JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz,
JELENTKEZÉSI LAP Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Maros Körzet: Gyulakuta 5. osztály 1. Antal Sára Panna Magyari Edit-Csilla Gyulakuti Általános Iskola Gyulakuta 49 97 146 2. Dósa Balázs
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT KÜLÜGYI BIZOTTSÁG
Jegyzőkönyv Menyhárt Barbara (EHÖK Külügyi alelnök) 2019. február 12-én, 18:15 perckor megnyitja az EHÖK Külügyi Bizottság (EHKB) ülését. A Bizottság Menyhárt Barbarát bízza meg a jegyzőkönyv vezetésével.
GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés
GIMNÁZIUM I. 1. Kovács András 10. Révai Győr 5 4 7 1 7 24 2. Stelczer Ádám 10. Révai Győr 7 0 3 5 5 20 3. Góger Szabolcs 9. Szent Orsolya Sopron Márk Tímea 7 3 5 0 4 19 4. Szaksz Bence 9. Kazinczy Győr
JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.
100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály
Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám
Eredménylista Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Szász Dávid Bálint Ibolya Bethlen Gábor Általános Székelyudvarhely 150 2.
KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM
KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA 2016. futónaptár.hu 10 KM Összesített eredmények: Helyezés Név Rajtszám Teljesítés ideje 1. Varga József 322 00:40:43 00:00:00 2. Hajduska Balázs 320 00:44:22 00:03:39
Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 201617es tanév II félév II ÉVFOLYAM Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz
Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, 2011. június 25-26. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI
N - 53 kg 1. Lőrincz Dávid 1996 Tabi Fitness Klub SE 55,0-59 kg 1. Bácsi Dávid 1993 Bihari Szabadidő és 120,0 2. Fazekas Tibor 1996 Marvel Team, Vésztő 80,0 1. Gombos Attila 1993 Bihari Szabadidő és 120,0
Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK
Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos olasz nyelvi diáktalálkozó Nosticzius Ákos 12. B novellafordítás 1. hely tanára: Matolcsi Balázs Seager-Smith Dániel 10.
Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK
Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos középiskolai tanulmányi verseny Biológia Tallós Zsófia 12. C 27. hely tanára: Babay-Bognár Krisztina Szép magyar beszéd
Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka
Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. 1. Fugaru Szocs Blanka Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum Kovaszna 152 2. Erdelyi Botond Ors Bodor Annamaria Korosi Csoma Sandor Liceum
BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID november 15. és december 12. között végzett tevékenységéről
BESZÁMOLÓ KRISZTIÁN DÁVID 2017. november 15. és 2017. december 12. között végzett tevékenységéről EHK ÜLÉSEKEN VALÓ RÉSZVÉTEL 2017. november 16. - EHK ülés levezetése 2017. november 24. - EHK ülés levezetése
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Az NYME Doktori Tanácsa: Elnök: Dr. Náhlik András egyetemi tanár Titkár: Dr. Alpár Tibor egyetemi adjunktus 9400 Sopron, Bajcsy Zsilinszky u. 4. Telefon: (99) 518-361 Fax:
Ön jelentkezett záróvizsgára, ezért röviden az alábbiakról szeretném tájékoztatni:
Tisztelt Hallgató! Ön jelentkezett záróvizsgára, ezért röviden az alábbiakról szeretném tájékoztatni: Záróvizsgán az a hallgató vehet részt, aki: - a végbizonyítványt (abszolutórium) megszerezte. Az abszolutóriumot
Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola működési szabályzata 2014 *
Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola működési szabályzata 2014 * 1. A Ftv. és a SzTE Doktori Szabályzatának figyelembe vételével és ezek függelékeként a SzTE BTK-n működő Irodalomtudományi Doktori
Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola
Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK A doktori iskola vezetője: Dr. Kukorelli István egyetemi tanár Állam- és Jogtudományi Kar Tudományági Doktori
Magyarország évi Nyílt Hegyifutó Országos Bajnoksága május 18., Parádfürdő-(Mátraháza)-Kékestető
Újonc Lány (2006-os születésűek, 5 km) 1. Tóth Barbara SAC 2006 29:45 Újonc 2. Szemán Kata VEDAC 2006 31:44 Újonc 3. Zibrinyi Luca Kata MVSI 2006 32:04 Újonc 4. Halászy Tamara GEAC 2006 32:18 Újonc 5.
1. számú bizottság szerda. terem: 112. Felkészülés: 30 perc Felelet: 15 perc
1. számú bizottság terem: 112 1 MATEUT FLORIN KRISZTIÁN 12:00 12:30 12:45 2 KÁTAY LUKÁCS 12:15 12:45 13:00 3 MUZSNAY DÁNIEL 12:30 13:00 13:15 4 TURCSÁNYI KORNÉLIA 12:45 13:15 13:30 5 DOBOS ATTILA JENŐ
2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal
Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda
A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport
A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport Fiú 25 méter mellúszás: 1. Vismeg Zsombor, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2. Kék Tamás Ákos, Carolina Óvoda és Bölcsıde 2.Klamancsek
V. Érd Kupa. Férfi Kard 2015. Végeredmény (ranglistahely szerint - 20 vívó)
Férfi Kard Végeredmény (ranglistahely szerint - 20 vívó) 1 KISS Ábel NKESE 2 VARGA Tamás GEAC 3 PÉNZES Zsolt BVSC 3 SZABÓ Tamás SÁRVÁR 5 DOHI Zoltán GEAC 6 KOVÁCS Balázs ZSPOVE 7 BÓDY Kolos GEAC 8 FERKE
A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK
Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter
9. osztályosok Név Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. össz. 1. Szolnoki Lénárd Dóczy Gedeon Református Gimnázium, Debrecen Tófalusi Péter 6 20 20 20 66 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma
100 m fiú gyorsúszás
100 m fiú gyorsúszás eredmény Uzonyi Tamás Tóth Árpád Gimn. Debrecen 01:02,00 2. Kaszás Róbert 01:02,10 3. Andorkó Attila Bocskai I. Gimn. H. böszörmény 01:02,90 4. Elek Dávid Bocskai I. Szakképző H.szoboszló
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KÉMIA DOKTORI ISKOLÁJÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KÉMIA DOKTORI ISKOLÁJÁNAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. a) A doktori iskola adatai: Neve: Kémia Doktori Iskola Tudományterülete: természettudomány Tudományága: kémiai tudományok
I. félév HÁZI-, ISKOLAI. Felsős versenyeredmények as tanév. Verseny megnevezése Helyezés Tanulók neve Osztály Felkészítő tanár
Felsős versenyeredmények 2017-18-as tanév I. félév Verseny megnevezése Helyezés Tanulók neve Osztály Felkészítő tanár HÁZI-, ISKOLAI Beke Nóra 7.c Czeglédi OÁTV angol iskolai forduló Varga Tamás országos
Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni
Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy
ÁMK AKT
2011 BABITS KUPA I II Ö ANGOL ÖSSZES ELÉRHETŐ 50 20 70 1 Dénes András Karinthy Frigyes ÁMK. 48 19 67 2 Hegedűs Bernadett Karinthy Frigyes ÁMK. 43 19 62 3 Csonki Daniella Karinthy Frigyes ÁMK. 41 19 60
2013 nyarán elért sikereink
2013 nyarán elért sikereink Nemzetközi kémia diákolimpia (Moszkva, Oroszország) Székely Eszter 2013/c felkészítő tanár: Albert Attila Czipó Bence 2013/c felkészítő tanár: Albert Attila Nemzetközi földrajzi
III. Knauf Tihanyi Félmaraton
1 2 3 4 5 6 Csapatnév: MOSÓPOR Csapatidő: 01:46:08 MAJOR József BAKONYI Krisztián 00:01:06 00:34:57 00:32:05 00:39:05 +00:00:00 NAGY András Csapatnév: I. ANDRÁS FUTÁRAI Csapatidő: 01:50:54 CSIZMAZIA Bulcsú
3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat
3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.
Tájékoztató. a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely
Tájékoztató a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól Sorsz. Név Tudományág Munkahely 1 Aliczki Manó Biológiai tudományok MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet 2 Almásiné Csoma
Ipari - Tokle (10-40, 10-27, 13-33, 15-28)
PINGVIN KUPA II. FORDULÓ Lejátszották Karcagon a Pingvin Kupa II. fordulóját is, íme az eredmények: "A" csoport Ipari - Tokle 48-128 (10-40, 10-27, 13-33, 15-28) Kovács Benedek (11/3), Magyar Erik (10),
100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009)
100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 1. Holoda Péter 1996 Hőgyes G SZKI Hszob. 0:52,74 2. Gyulai Dávid 1996 Tóth Á G Debrecen 0:56,12 3. Kosina Gergő Péter
Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.
1. 100 m fiú gyors 1. Némethi László 2002. Bethlen G. Ált. Isk. 1:24,6 2. Homen Péter 2002 Bocskai I. Gimnázium 1:35,1 3. Székely Norbert 2003 Bocskai I. Gimnázium 1:42,1 4. Rozs Botond 2003 Bocskai I.
Gödöllő Városi Úszóverseny XI.13. III. kcs.
Gödöllő Városi Úszóverseny 2014. XI.13. III. kcs. III. kcs. 40 gyors F Agócs Bence TIG 24.97 1. Petyke Bálint Petőfi 25.14 2. Vas Levente TIG 27.00 2. Koczka Csanád Hajós 27.29 3. Soos Levente Erkel 28.39
202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely
202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MEDVE ANNA
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MEDVE ANNA SZEMÉLYI ADATOK Név: Születési hely: Pécs Dr. Medve Anna Születési idő: 1953. március 7. Beosztás: egyetemi docens, szeminárium-vezető (Általános Nyelvészeti és Anyanyelvi
2018. évi J24 ranglista
Magyar Vitorlás Szövetség - Hungarian Yachting Association H-1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Telefon: +36 1 460-6925; e-mail: hunsail@hunsail.hu 2018. évi J24 ranglista Helyezés Név Tagszervezet Pontszám
OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV
OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,
ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV
1. Nagy Endre Ádám (48) 2. Ráczkövi Kamilla Zsuzsanna (48) 3. Sánta Bendegúz (48) 4. Beke Gábor Lehel (49) 5. Katona Erzsébet (49) 7. Szládek Csaba Attila (50) 8. Dubavánszky Astrián (51) 9. Radnai Stefánia
A MOL BRINGATÚRA NYEREMÉNYJÁTÉK KISORSOLT NYERTESEI
A MOL BRINGATÚRA NYEREMÉNYJÁTÉK KISORSOLT NYERTESEI Fodor Zoltán 2191 Bag Tóth Ilona 3467 Ároktő Pallósi József 7400 Kaposvár GoPro kamera nyertesek: Szigetvári Zoltán 1107 Budapest Gáspár Mátyás 8200
VEDAC Esti verseny
VEDAC Esti verseny 2015.07.31 Férfi 100 m - Időfutam 1. Kása Tibor 1987 HVSE 1. 10,92 2. Pozsgai Dániel 1993 FTC 1. 10,97 3. Orosz Zoltán 1992 TFSE 1. 10,98 4. Pázmándi Zsolt 1995 GEAC 1. 11,17 5. Molnár